Ellenőr, 1871. február (3. évfolyam, 139-166. szám)
1871-02-14 / 152. szám
miniszterelnöktől nyert felvilágosítások folytán, ezen homálynak és rejtélyességnek fokozásában túltett még az igazságügyminiszteren is. Mert a pénzügyi bizottság jelentése egyátalában nem mondja azt, hogy a minisztertanács határozata szerint tervezett külön codificationális osztály legyen felállítandó, mint azt Perczel Béla képviselőtársam mondá, hanem a pénzügyi bizottság eltekint, mint mondja, az indokolástól és szervezéstől és így a codificationális osztálynak nem csak szervezését, hanem az igazságügyminiszter úr előterjesztésében körvonalazott feladatát is egészen bizonytalanságban hagyja, sőt még az igazságügyminiszter úr előterjesztése szerint szervezett codificationális osztálynak eszméjét is elejti, mert a codificationális munkálatokra az összes minisztérium számára a miniszterelnöki költségvetésbe felveendő 35.000 frtot a legnagyobb átalánoságban kifejezett azon czélból, és oly indokolással javasolja megszavaztatni, hogy a minisztérium a közigazgatás minden ágában nagyszerű javaslatokat óhajtván létesíteni, azokat szakférfiak nagyobb köre által tárgyaltathassa, mielőtt az országgyűlés elé terjesztetnének s hogy e szakférfiak egyetemes működését az összes minisztérium czéljára vehesse igénybe. A pénzügyi bizottság átalános kijelentése szerint így van" a tényállás, s ez felfogásom szerint más szavakkal annyit tesz, hogy a minisztérium a törvényjavaslatok, törvénykönyvek, szabályrendeletek szerkesztésére nézve, más, az eddigétől eltérő módot és eljárást akar követni s e czélra 50.000 forintot kíván a ház által megszavaztatni , de hogy minő eljárást, minő módot akar követni, minő eszközt akar felhasználni, azt a minisztérium eddig elé vagy maga sem tudja, vagy legalább velünk közölni nem akarja. (Helyeslés balról.) Kétségtelen — és ebben is eltérek előttem szóló képviselő úrnak véleményétől, — hogy nem csak az igazságügyminisztériumban, hanem a többi minisztériumokban is nagyfontosságú organikus törvényjavaslatok készítettnek, mert nekünk nemcsak polgári és büntető törvénykönyvre, hanem jó polgári és büntető perrendtartásra van szükségünk, hanem szükségünk van kereskedelmi és bánya törvénykönyvre, ipar, közoktatási, pénzügyi és számos egyéb törvényekre, melyeknek tervezése majd egyik, majd másik minisztérium hatáskörébe tartozik. Bizonyos az is, hogy ezen törvényhozási munkálatoknak nemcsak helyes alapelveken nyugvóknak, nemcsak ezen alapelvek nyomán önmagukban is részleteikre nézve kikerekítetteknek kell lenniök, hanem öszhangzásba kell lenniök egymás között, összhangzásba kell lenniök a létező törvények és intézmények egész rendszerével, a változhatlan tények, az élet visszautasíthatlan követelményeivel, mert igen helyesen mondja előterjesztésében az igazságügyminiszter úr, hogy az állam organizmusa csak úgy lehet életképes, hogyha annak minden alkatrészei, az egyes törvények és intézmények egymással teljes harmóniában állanak. Bizonyos továbbá nézetem szerint az is, hogy edig ezen figyelmen kívül sohasem hagyható igényeknek a törvényjavaslatok, úgy amint a ház elé eddig terjesztettek, sem szerkesztésekre, sem irályokra, sem azon sorrendre nézve nem feleltek meg, melylyel a ház tanácskozásai alá bocsátottak ,és e tekintetben elég mindazokra hivatkoznom, kik részt vettek a külön bizottságokban, az osztályok és központi bizottságok üléseiben, vagy különben a ház tárgyalásait figyelemmel is érték. Szükséges tehát az én felfogásom szerint is az, hogy a tvjavaslatok törvénykönyvek szerkesztésére s azon sorrendre nézve, mely szerint azok a ház tanácskozásai alá bocsátandók, más, eddigitől lényegesen eltérő, jobb és czélszerűbb mód követtessék — s nem hiszem hogy legyen valaki e házban, ki ennek szükségét velem együtt ne érezné. Részemről tehát a czélt, amelyet a minisztérium e tekintetben magának kitűzött, én is igen üdvösnek és helyesnek tartom, de a kérdés, mily pontja, nem a minden oldalról helyeselt czélnak kitűzésében, hanem azon módnak, azon eljárásnak és eszköznek minőségében fekszik, mely által a czél elérhető; rejlik különösen azon közegnek szervezésében, melyet a minisztérium e czélra felhasználni kíván, mert bármely czél csak czélszerű eszközökkel érhető el, s épen ezen eszközöknek minősége az, amelyre nézve bennünket a minisztérium teljesen homályban és bizonytalanságban hagy. A codificationális munkálatok teljesítésére nézve különféle eljárások lehetségesek. Kénytelen vagyok kérni a t. házat, engedje meg, hogy ezen módozatok egynémelyikére reflektálhassak, mert szükségesnek tartom ezt indokolására azon határozati javaslatnak, melyet a t. ház elé terjeszteni bátorkodom. Némelyek, t. ház, azon véleményben vannak — se vélemény már itt a házban is több oldalról hangsúlyoztatok, — hogy a codificationális munkálatok, jelesen a rendszeres codexek legjobban úgy készíttetnek el, ha azoknak elkészítése egyes kitűnő szakférfiakra bizatik. Azt elismerem tehát, hogy ha valamely készítendő törvénykönyvnek alapelvei akár a minisztérium, akár az országgyűlés, akár valamely oly testület által meg vannak állapítva, melynek keblében az eltérő nézetek és érdekek közt kielégítő eszmecsere lehetséges, akkor az ily törvénykönyvnek részletes kidolgozása egyes kitűnő szakférfiakra, ha találhatók, sikerrel bizatik. De nézetem szerint, ez esetben is szükséges lesz az elkészült munkát más különböző érdekű és viszonyú férfiaknak előleges megbírálása alá bocsátani, mielőtt az országgyűlés tanácskozása alá terjesztetnének, mert egy nagy országban az élet viszonyai, a körülmények, a tárgyak és ügyek, melyekre a törvényet alkalmazandók, oly különbözők, oly változatosak, hogy azonnali csak nagyobb részére és egyes egyénnek reflektálni, csaknem lehetetlen. Van e részben még más gyakorlati nehézség. Én megengedem, hogy sokan vannak, kik magukat egy s más tárgyban kitűnő szakférfiaknak tartják, de a Solonok és Lykurgok csak ritkán térerőnek, s nagy tévedés volna azt hinni, hogy azért, mert egy vagy más országban,, egy vagy más kitűnő lángész törvénykönyvet jól dolgozott ki, ugyanazon munkát más viszonyok között, más országban más, habár jeles, de mégis középszerű tehetség is szintén oly jól el fogja végezhetni. Kitűnő szakférfiak csak kivételesen találtatnak, azért a kivételt általános szabálylyá tenni, s átalánosan azt állítni nem lehet, hogy a rendszeres törvénykönyvek úgy készíttetnek jegyzésszerűbben, ha azoknak kidolgozása egyes szakférfiakra bizatik. Mások s talán épen azon okoknál fogva, melyeket az imént említettem, azon véleményben vannak, miként a napokban Hodossy képiselő úr is hangsúlyozta,hogy a rendszeres törvénykönyvek s általában a codificacionális munkálatok legczélszerűbben úgy készíttettnek el, ha azoknak kidolgozása az illető tárgyra nézve illetékes szakférfiak testületére bizatik. Hogy szakférfiak hozzájárulása nélkül nem lehet rendes codificationális munkálatot készíteni, az minden kétségen kívül áll. De én nem hallgathatom el azon meggyőződésemet, hogy a szakférfiak az egyoldalúságtól nem mindig menekülhetnek. Ők beleélik magukat szakmájukba, az iránt kizárólagos rokonszenvvel, gyakran túlbecsüléssel s az elfogultságig részrehajló előszelettel viseltetnek. A kereskedő a kereskedelemnek, a földmivelő a mezei gazdaságának, bányász a bányászatnak érdekeit s igényeit, a szaktudós a tudomány tekintélyeinek nem mindig csalhatatlan atmospheráját a theoriának a gyakorlatban sokszor nem alkalmazható elveit, végre a bureaucrata nem tekintve az egyéni szabadság követelményeire, a hivataloskodás kényelmét tartja főleg szem előtt (Helyeslés) s midőn saját szakmájának előtte jól ismert igényeit az utolsó részletekig kielégíteni törekszik, észre sem veszi, hogy érzékenyen sérthet sok más jogosult érdeket, s azért ha a codificationális munkálatoknál sikerrel akarunk haladni, nem csak az illető szakma szakférfiait és azoknak is eltérő nézeteit és véleményeit, hanem más, a tárgyban érdekelteket is meg kell hallgatnunk, aminthogy a parlamenti tövényhozásnak is egyik fő előnye abban rejlik, hogy abban számos különböző érdekű és viszonyú férfiak vevén részt, az akként támadt eszmesurlódás folytán az összeütköző érdekek között gyakran üdvös transactió létesül. Vannak továbbá tehát, kik azon elvből indulnak ki, hogy a törvényhozás elé hozandó törvényjavaslatok jóságáért a felelősség az illető szakminisztériumot illeti elsősorban, tehát az illető szakminisztériumban kell a codificationális munkálatoknak elkészülniük. Azt én is elismerem, hogy valamely törvénykönyvre, vagy törvényjavaslatra nézve az első kezdeményezésnek, az alapirány, az alapelv kijelölésének az illető minisztérium kebeléből kell kikerülnie. De az illető szakminisztériumra nézve is áll az, amit az egyes szakférfiakról mondottam, hogy az egyoldalúság hibájától nem mindig menekülhetnek és alig van törvény, melynek hordereje csak azon minisztérium hatáskörére terjedne ki, melynek kebelében terveztetik; rendszerint érintenek a a törvények oly érdekeket, melyek más minisztériumokban képviseltetnek, és gyakran oly édekeket is, melyek szorosan véve egy minisztériumban sincsenek képviselve. Az egyes szakminisztériumokban készült munkálatokra tehát előbb, mintsem országos tárgyalás alá vétetnének, befolyás engedendő más minisztériumok képviselőinek s más érdekek ismerőinek. Ha ez után haladunk, akkor nem fog megtörténni, ami már megtörtént, hogy pl. mint egy igen. barátom a napokban itt kifejtette, az igazságügyminiszter az úrbéri törvények közt mást javasoljon a kőszénre nézve és mást tervezzen ugyanazon tárgyban a földművelési miniszter a bányatörvényben, (derültség balfelől.) nem fog megtörténni, ami szintén megtörtént, hogy az árva és gyámhatóság az igazságügyminisztérium törvényjavaslatai szerint a rendes bíróságok hatáskörébe tartoznak, a belügyminisztérium törvényjavaslata szerint pedig a törvényhatóságok közigazgatási hatáskörébe soroztassék, nem fog megtörténni, hogy ugyanazon országgyűlés, mely a kerületi táblákat az igazságügyminiszter javaslatára eltörölte, ugyanazon kerületi táblákra a pénzügyminiszter javaslatára oly teendőket ruházzon, melyek a kerületi táblák megszüntetésével bíró nélkül maradtak, és ezáltal, úgy vélem, meg van cáfolva az előttem szóló. képviselő úr azon véleménye is, hogy a codificatio igényeinek elég lesz téve, ha a többi minisztériumok kebelében készített törvényjavaslatok az igazságügyminisztériummal és annak közegével közöltetnek, előbb mintsem az országgyűlés elé terjesztetnének. Vannak t. ház, és pedig tekintélyes oldalról hangsúlyoztatott ezen házban, kik azon véleményben vannak, hogy a codifiationális munkálatok legczélszerűbben úgy végeztettek, ha azoknak teljesítése országgyűlési vagyis inkább képviselőházi bizottságokra bizatik. A képviselőháznak és minden egyes tagjainak a törvényhozásban iniciatívája lévén, elismerem, hogy ezen alapon egyes nagyfontosságú törvények sikerrel dolgoztathatnának ki, de átalános érvül szintén nem tudnám elfogadni azt, hogy a codificationális munkálatok országgyűlési bizottságokra bízassanak, mert ez a parlamenti kormány elveivel ellenkezőleg csakugyan oda vezetne, hogy a törvényhozás absorbeálja a kormányzatot, melynek teendője és főteendője, egyrészről a tárgyak helyes rendjének kijelölésével vezérelni a törvényhozás tanácskozásait, másrészről pedig azon adatok és segédeszközök felhasználásával, melyekről csak maga rendelkezik, előkészíteni az országgyűlés elhatározása alá tartozó tárgyakat. E felett megegyzendő még, hogy egy-egy codex kidolgozása hosszabb időt kíván, a képviselők mandátuma pedig időhöz van kötve, nem fog-e tehát veszendőbe menni a félig készmunka, ha azok, kik azzal előbb foglalkoztak, új választás alkalmával helyeiket másoknak lesznek kénytelenek átengedni. Íme, ami mondatunk is már csak kevéssel tart tovább egy évnél és kérdem, mily codex lenne az, melyet egy országgyűlési bizottság, melynek tagjai az országgyűlés folyama alatt oly sokféle más tárgyakkal is el vannak foglalva, ez idő alatt tökéletesen bevégezhetné? Én tartok attól, hogy ha ez után haladnánk, oda juthatnánk, ahova jutottunk az országos küldöttségekmunkálatainak nagyobb részével, melynek nagyobb része, mire az országgyűlés tanácskozása alá bocsátkozhatott el is vonult egyszersmind. Végre még csak egyet akarok említeni. Vannak, kik codificationális munkálatok teljesítése végett államtanácsot kívánnak felállítani. Én nem tagadom, hogy ezeknek véleményét némileg a törvény az 1848 iki III. t. sz. is támogatja, amely az ország közügyei fölötti nem végezés, hanem épen egyenesen értekezés végett államtanácsot rendel felállítani. Hogy azonban félre ne értessem, előre is kijelentem, hogy én az államtanácsot oly alakban, mint az 1848-iki törvény szervezése némely alapvonásainak kijelölésével jelzi, egyátalában el nem fogadhatom . (Helyeslés) mert eltekintve auui, x.v,Btz-ki idők viszonyaira számított, határozatai mert már végre sem hajthatók, az államtanács azon alakban könnyen válaszfalat képezhetne a kormány és király, a kormány és az országgyűlés között (Általános helyeslés). A kormányt törvényes tevékenységét — tehát felelősséget is — meggyengíthetné. (Helyeslés), de más részről bizonyos az is, hogy miután az államtanács felállítását a törvény rendeli, a törvényt vagy végrehajtani, vagy megszüntetni, vagy módosítani kell, és én részemről egyáltalában nem tartom lehetetlennek, hogy ezen törvénynek akár módosításával, akár annélkül is, habár codificationális osztály, vagy más név alatt egy oly organismus létesítetthessék, mely úgy a különböző minisztériumok és közigazgatási ágaknak képviselőiből, mint más különböző érdekű és viszonyú, nem túlságosan számos, de szakavatott férfiakból állván, anélkül, hogy rokkant államférfiak ápoldájává legyen, (élénk helyeslés balfelől) vagy a minisztériumot törvényes tevékenységében meggátolja, és így nem koordinálva lévén a miniszternek, hanem annak alárendelve, az egyes ministériumok kebeléből kikerülő törvényjavaslatok és törvénykönyvek fölött úgy és akkor,a, mint és amikor a minisztériumok kivánandják, kimerítő véleményt mondhasson, sőt érdemleges javaslatokat is dolgozhasson ki, és így a minisztérium teendőit a codificátió nagy munkájának teljesítésénél lényegesen elősegíthesse. Ezeket azonban tehát, csak azért voltam bátor felemlíteni, hogy feltüntessem, hogy a codificationális munkálatoknál több különböző módés eljárás lehetséges, hogy a módok között a legczélszerűbbet választani mennyi gondot és figyelmet igényel és hogy a tévedés az eszközök megválasztásában a czélnak elérését mennyire veszélyezteti. De egyáltalában nem azért említettem ezeket, mintha szándékom volna a ház elé arról, hogy a codificationális munkálatok miképen legyenek teljesítendők, határozott javaslatot terjeszteni, mert miután elismerem, hogy az Országgyűlés tanácskozása alá terjesztendő tárgyak előkészítése a minisztérium feladata, el kell ismernem azt is, hogy azon módnak és eljárásnak tervezése és indítványozása is, melylyel ezen feladatát megoldani akarja, a minisztériumot illeti, annak joga és kötelességei közé tartozik. Itt azonban tehát kettős joggal és kettős jognak megfelelő kettős kötelességgel állunk szemben. A minisztériumnak joga és kötelessége tervezni, indítványozni azon eljárást, melyet a codificationális munkálatoknál követni akar, tervezni azon közegnek, szervezését, melyet e czélra használni kíván; főképen kötelessége ez akkor, midőn mint most teszi, e czélra nevezetes összeget kér a ház által megszavaztatni. Másrészről ellenben az országgyűlésnek is joga és kötelessége megvizsgálni, megbírálni azon eljárást, azon közegnek szervezetét, melylyel a minisztérium említett feladatát megoldani akarja, s a kívánt összeget csak akkor szavazhatja meg, ha fölhasználásának czélszerűségéről meggyőződik, mert e tekintetben a czélnak elérésére, a codificatio sikerére nézve, minden azon módnak és eljárásnak minőségétől, azon közegnek szervezésétől függ, mely e czélra használhatni fog. Ha az eljárás czélszerű, a czél el fog érezni, ellenkező esetben a tévedés az eszköz megválasztásában a legőszintébb szándékot is meg fogja hiúsítani, s e czélra megajánlandó összeg, az időveszteséget, mely semmi által sem pótolható, nem is számítva, épen úgy kivetett pénz lesz, mint kevés látható haszna volt eddig azon 10 és 15 ezer írtnak, mely kizárólag codificationális munkálatokra eddig a ház által , évenkint megszavaztatott, és e felett azon 2500 írtnak is, melyért a három tagból álló codificationális osztály számára munkahelyiségül egy nagyszállás és nagyságához képest, mint állittatik, még olcsó áron is kibéreltetek. Az igazságügyminiszter úr ugyan a múlt alkalommal felemlítette hosszú sorát azon törvényjavaslatoknak, melyek a codificationális osztály munkássága folytán készültek el. Ezen törvényjavaslatok részint a ház elé vannak terjesztve, részint nincsenek. Azokhoz, melyek a ház elé nincsenek terjesztve, melyek még a minisztérium, illetőleg a codificationális osztály asztalfiában vannak, nem szólhatok, mert ezeket nem ismerhetem, de nem akarok szólani, azoknak minőségéről sem, melyek az országgyűlés elé vannak terjesztve; vonakodom ezt tenni azért, mert én azok közé tartozom, kik e törvényjavaslatok nagy részének alapelvét sem osztják és azt megtámadták , de azt nem hallgathatom el, hogy ugyanazon törvényjavaslatoknak, nagy része azoknak is, kik azoknak alapelveit osztják, indítványozása, vagy legalább jóváhagyása folytán, mind az osztályokban, mind a központi bizottságban nevezetes változásokon ment keresztül, ami tökéletességük mellett nem épen bizonyít. Nem hallgathatom el továbbá azt sem, hogy mind a mellett, hogy csak az igazságügyminisztérium számára volt eddig évenként 10 illetőleg 15.000 forint a ház által megszavazva, a többi minisztériumok kebeléből is kerültek ki nagyfontosságú organikus törvények, pl. az ipartörvényjavaslat a kereskedelmi minisztériumról, törvényhatóságok és községek rendezéséről szóló törvények a belügyminisztériumból, számos közoktatási, vasúti, kisebb nagyobb pénzügyi törvények a cultus, közlekedési és pénzügyi minisztériumokból. Nem mondom, hogy ezen törvényjavaslatok is nézetem szerint jobbak azoknak, melyek az igazságügyminisztérium kebeléből kerültek ki; (bal felől derültség) de ezeknek egy előnyük mégis van s ez előny az, hogy nem kerültek 30-40 ezer írtba, (Balfelől: Felkiáltások : ügy van ! Igaz, mely sumára rúg azon " összeg, mely eddig az igazságügyminisztériumnak, és pedig kizárólag csak codificationális munkálatokra és így azon munkálatokra szavaztatott meg, melyeknek neméből, ha meg kell az igazat vallani, mindeddig igen keveset láttunk még. De bármint legyen is mindez tehát, én arról meg vagyok győződve, hogy a codificationális munkálatok, gyors, biztos és minden tekintetben kielégítő elhaladásától az ország jóléte és jövője függ, s ezen előhaladást csak az e végre követendő eljárásnak czélszerűsége biztosíthatja. A codificationális munkálatoknál követendő eljárás minősége, az arra nézve használandó közegnek szervezése, tehát egyátalában nem közömbös, hanem nagyfontosságú közérdekű országos ügy, és éppen azért, mert ilyen, az csupán minisztertanácsi rendelettel nem szabályozható, hanem az országyűlés megvitatása és megbírálása alá tartozik, sőt amenyiben a létező törvény megválatztatása is szóba jöhetne, talán törvény útján lesz szabályzandó. Mindezek folytán bátor vagyok a háznak következő határozati javaslatot bemutatni. Határozati javaslat. — Terjeszsze a minisztérium elé azon eljárás tervét, illetőleg azon közegnek szervezetét és költségvetését, melylyel a codificatinális munkálatokat jövőre teljesíteni szándékozik s a ház, ha a szervezést czélszerűnek találandja, az arra szükséges költséget készséggel meg fogja szavazni, e nélkül a tárgyalás alatt levő vónaiban kívánt összeget nem szavazhatja meg. Zsedényi Ede a pénzügyi bizottság véleménye mellett emel szót. A bizottság nem a minisz- ISkvaUai JMgs&lL JbdifQatiQpáUgt osztály számára nális munkálatok szerkesztőinek dijlapja,J3Qdificatior egy állandó codificationális osztálytól jeles munkát nem igen vár s azt tartja czélszerűnek, ha törvények alkotására egyes szakférfiak kéretnek fel. Máriássy Béla elősorolja azon törvényeket és bírálja, melyeket eddig benyújtott a kormány s azokat nem tartja a kor és szabadság igényeinek megfelelőknek; azért nincs is bizalma a codificationális osztály iránt, továbbá ez osztálynak semmi függetlensége nem lesz. Államtanácsot óhajt, de eltérőt attól, milyet a 48-iki törvények rendelnek, mert az mauzóleum lenne múmiák számára. Olyat akar, melyet ugyan a minisztérium nevez ki, de képviselve legyen abban minden szakember minden párt és osztály. Nem járul Ghyczy javaslatához sem. Szaló szerint csak meg kell rendelni, mert olyanok, mint a mozdonyok ; ha nincs nálunk, van külföldön, s aztán mennek. Hoffmann Pál: megkívánja minden egyes minisztériumtól, hogy a hatáskörébe tartozó minden ágra vonatkozólag bírja a törvénykészítés minden elemeit. De a törvénykészítés sokkal terjedtebb az igazságügyi minisztériumban mint a többi minisztériumokban, sőt az az osztály ott a legfontosabb Az igazságügyi minisztérium legnagyobb hiányának tartja, hogy 4 év alatt sem sikerült egy jóravaló codificationális osztályt szervezni. A szóban forgó tárgynál csak az a kérdés, hogy valóban oly nagy szükség van-e a codificationális osztályokra? Szóló igennel felel rá, mert azon jogok összessége, melyek az igazságügyhöz tartoznak egytől egyig reformot igényelnek. Nem lehet kétségbe vonni, hogy ez rendkívüli munkálat, melyet a rendelkezésre álló összes erőkkel lehetetlen elvégezni. Ha megtagadnék a szükséges költségeket, az csökkentené a felelősséget, melylyel az igazi, min. a törvények előterjesztése iránt tartozik. Szaló az 50.000 frtot szavazza meg, s a pénzügyi bizottság javaslatát nem pártolja. Megszavazza egyenesen az igazságügyi miniszter tárczájára, mert az, s nem a többi miniszter kérte az összeget. Uj miniszterek bejelentése. Az elnök engedelmet kér, hogy egy fontos jelentést, melyet csak későn kapott, tudtul adhasson. Ezután tudatja, hogy ő felsége elfogadván Rajner Pál lemondását, belügyminiszterré Tóth Vilmost nevezte ki. (Gyönge éljenzés jobbról.) Továbbá, hogy Eötvös helyére közoktatási miniszternek dr. Pauler Tivadar van kinevezve. (Éljenzés jobbról.) Ezután a napirend folytathatott: Stanescu Imre akkorra tartja fent szavazatát, ha a tervezet bemutattatik. Simay Gergely megszavazza a kért összeget. Szóló azt tartja, hogy a költségvetésnél fő dolog valamely tételnek czélját igazolni az alkotmányos fogalmak szerint, az eszközök megválasztása, utólagos felelősség és számadás mellett mindig az illető minisztert illeti. E tekintetben az illető miniszternek utólagos felelősség mellett egészen szabad kezet hagy. Vidliczkay József megtámadja a pénzügyi bizottság felfogását. Az egyes miniszterek és a minisztérium nem azonos, sőt merőben különböző fogalmak. A pénzügyi bizottság a miniszterelnök költségvetéséhez akarja csatolni az általa ajánlott összeget, de akkor úgy tűnik fel, mintha az egyes minisztériumok a miniszterelnök bureau -chefjei volnának. Szükség van egy közegre, mely a törvényeket készítse elő, de szóló erre nézve nem tartja czélhoz vezetőnek a szóban levő codificationális osztályt. Azon közeg, mely részt vesz a törvény készítésében, nem állhat alatta a minisztériumnak, nem állhat fölötte, hanem mellette. Ilyen az államtanácsa. Erről nekünk is van már törvényünk , de a minisztérium mért nem kérte azon törvény eltörlését, vagy miért nem tett lépéseket végrehajtására? Azt hiszi szóló, hogy az államtanács intézménye azért nincs életbe léptetve, mert e nélkül könnyebb eleget tenni azon befolyásnak, melyet a közös ügyek súlya gyakorol a kormányra. Szóló pártolja Ghyczy Kálmán határozati javaslatát. Elnök a vita folytatását holnapra tűzi ki. Déli posta. Az alkotmányozó testület Francziaországban hír szerint szerdán fog összeülni, az elnöki székre legtöbb kilátása van Dufaure és Grévynek. Thiers a kormány újáalakitásával bízatnék meg. Lefletk Bordeauxba érkezett s átvette a hadügyminisztérium vezetését. Arago Flórenczbe utaztában Nizzát útjába ejtette s 13-án útját tovább folytatta. Bordeauxba febr. 14-éig még 27 departement választásainak eredményeiről nem érkezett jelentés, melyek közül 23-at az ellenség tart megszállva. Thiers a mondott napig 18, Trochu 7, Changarnier 4 helyütt választatott meg, Gambetta Marsaille, Algir és Oranban lett képviselőül megválasztva. Múltkori közleményünk óta a köv. választások jelentettek be: a. 1 pes-Maritimes departementben Garibaldi, Duffaisne és Bergondie Puy de Dome d. tisztán republikánusok; Digne kerületben Thiers és pártja; Grenobleben mérsékeltek ; Marne d. Jules Simon, Aube d. mérsékeltek ; Yonne d. szintén; HauseLoire d. konservativok, Lavalban liberális uniouisták ; Ardennes d. Chanzy, Mortimer stb.; Toulouseban 6 legitimista, 2 orleanista és 10 republikánus, Marseilleben Peletan, Thiers, Gambetta, Trochu, Grévy, Tardieu. Le dru - Rollin f. h. 6 -án a köv. sorokat intézte a párisi választókhoz . Politikai barátaim előtt már korábban kijelentettem, hogy elvem nem engedi, miszerint a constituantéba követi tisztet válaljak magamra oly körülmények között, midőn az átalános szavazati jog nem egyéb mint expediens, mely előre kalkuláltatva csak kompromittálni fogja az illetőket. Legyen szabad tehát itt nyilvánosan ismételni ezen elhatározásomat, nehogy félreértés támadjon köztem és a választók között. Én megelégszem saját részemmel e sajnálatra méltó katasztrófából s nem kívánok nagyobb felelősséget magamra vállalni. Nevem összetársíttatott az átalános szavazat inaugurálásával, melynek azonban most csak árnyképét fogjuk látni, de a mely mégis nagy hatást fog gyakorolni lelkiismeretemre, mint hazám integritásának s a köztársaság fennadásának biztos őre. Az angol hadügyi budget 15,527,000 frt. sterling, azaz a múlt évinél 2,886,700 fonttal nagyobb , a rendes hadsereg létszáma pedig 133,200 főre emeltetett, vagyis 19,980 emberrel szaporíttatott. Egyszersmind intézkedések tétettek, hogy a védelmi positiók London körül, valamint London s a tengerpart között tüzetesen megvizsgáltasanak. Dower, Harwich és Maltára nézve erődítési munkálatok helyezték kilátásba. Végül egy bizottság küldetett Amerikába, hogy az Egyesült Államokkal szemben fenforgó differentiák végleg kiegyenlítessenek. Pár is. Tegnap Versaillesba rándultam ki, írja Labouchére Henrik a „D. News“ párisi rendes levelezője f. hó 7-éről s egy .Urüczombot hoztam magammal. Versailles kapuinál a porosz őr azonban bevinnem nem szabad, hasztalan volt minden szabatkozásom a kékszemü teuton porczellán pipájával szájában nem engedett s követnem kellett őt az őrállomásra, hol a tiszt hosszas parlamentirozás után megengedte, hogy a drága eledelt magammal vihessem. Itt az én városnegyedemben a napi adagok a kapitulatió óta nem nagyobbodtak s nem is keresbedtek, mindig */5 font kenyér és Vas font bús osztatik ki naponkint és fejenkint a szegények közt; más negyedekben azonban már kevés valódi marhahúst is lehet kapni. Orléansból némi lisztet is kaptunk már, s reméljük, hogy néhány nap múlva nem leszünk többé kénytelenek bab, burgonya és zabbal kevert kenyeret enni. A vendéglőkben már mindenütt kapható igazi marhahús a rendesnél háromszorta magasabb árakon; halat nagy mennyiségben hoztak be némely vállalkozók. A nők és gyermekek között, mint akik legtöbbet szenvedtek, a halandóság még mindig igen nagy, nem mintha teljesen nem lenne mit enniök, de mert a nekik nyújtott élelmiszerek nem igen táplálók. —■ A tüziszer ép annyira hiányzik mint az élelem; a szegények teljességgel nem képesek megfőzni még hitvány ételeket sem, s Anglia nagyon jól tenné, ha elsősorban e hiány elhárítására törekednek. Bejönnek-e a poroszok Párisba? e kérdés tartja most izgatottságban a főváros lakosait, kik véleményem szerint inkább szeretnék, ha Vilmos császár megduplázná a hadisarcot, mint hogy csapatai végig vonuljanak a Rivoli utczán. Azon tudat, hogy legyőzöttek, nem oly keserű a párisiakra nézve, mint az eszme, miszerint ellenségeik talán egy fél órát tölthetnének a szent város falai között. Pedig miután az erődökön porosz zászlók lobognak, kétségtelen hogy Páris kapitulált s igy a németek diadalmas keresztül vonulása a főváros utczáin épen nem változtathat a dolgon. A főváros élelmezése nagyon lassan folyik, írja ugyanazon lap másik levelezője 7 érős, noha a jan. 28-ai egyezmény azonnali élelmezést ígért. A párisi kormány jelentette, hogy jan. 29 én biztosokat küldött ki az élelmezés ügyében s Bismarckot áldotta mindenki azon készségéért, melylyel a szállítást mindenkép könnyíteni ígérte. Most azonban az tűnik ki, hogy az alsóbbrendű porosz katonai hatóságok kevésbé készségesek mint főnökeik, s mindenféle nehézségeket gördítenek a vonatok rakodása, elindulása és kirakodása elé; ha panaszt emelünk a főbbeknél, ezek alárendeltjeiket vádolják s Bismarck több nap után sajnálatát fejezi ki a késleltetés fölött. Piaczainkon a kevés élénkséget egyedül egyes válalkozóknak köszönhetjük, kik aztán a poroszok faggatásai közt nagy bajjal behozott készleteiket hallatlan árakon is adták el. Átalában pedig mindent csak poroszoktól lehet megszerezni, ezek közvetítik a vidéki parasztot és a párisi vállalkozókat, kiket be, illetőleg ki nem eresztenek. így aztán nem is csoda, ha az árak a fegyverszünet óta alig változtak. Két héttel ezelőtt egy dió nagyságú vöröshagyma hét sou volt s most ennek ára négy sou; a saláta pedig épen drágult; a tojásnak darabja ötven souról 12-re esett le, a tojások azonban többnyire zápok. Marha-, juh- és borjúhús még nincs a mészárszékekben, noha itt ott ezégérül csügg kinn egy-egy darab. Nagyon természetes, hogy az ostrom utolsó idejében elfogyasztott mindenféle tisztátalan állatok húsa borzasztóan növesztette a halandóságot, így a jan. 27-ével végződött héten 4376, s a febr. 3- ával végződöttön 4671-en haltak el. Decaisne orvos, ki az ostromállapot alatt Parisban észlelt halandóságról egy munkát szándékozik kiadni, a halálesetek túlnyomó számát, az élelem hiányának és egészségtelen voltánaktulajdonítja. E tény elvitázhatlan; a halandóság Párisban az ostrom kezdete óta több mint 300 százalékkal növekedett s várható, hogy a közelebbi napokban még inkább fog növekedni. Ez okból Páris gyors élelmezése élet és halálkérdés , s keserűek a panaszok a poroszok ellen, kik a vonatok közlekedését száz és egy különféle sima kifogásokkal akadályozzák. Még mindig „ostrom kenyer"-et eszünk, mely vegyészi hivatalos vizsgálat és elemzés szerint áll egy nyolczad közönséges fehér lisztből; négy-nyolczad burgonya, rizs, lencse, bab, bükköny, zab és rozs vegyülékből, egymással tetszés szerinti arányban keverve; két-nyolczad vízből és egy-nyolczad zöldség és gabnaszem héjból. Az arány, melyben e kenyér tápláló ereje áll az ardechei parasztoknak, Francziaország e legszegényebb lakosainak kenyeréhez, úgy áll, mint egy a tizenkettőhez. E kenyérnek nevezett amalgam képezvén most a párisiak főlő tápszerét, világos, hogy 300 gramm napi adag nem elegendő belőle az élet kellő fentartására. A l’Indépendance belge párisi levelezője jelenti, hogy sok élelmet szállítanak a fővárosba és maguk a poroszok is árulnak különféle tápszereket igen mérsékelt áron. A febr. 5-én megjelent Journal officiel tudatja, hogy Gambetta decretuma csakugyan létezett, de visszavonatott. Gambetta proclamatiójának oly fontos következményeket tulajdonítottak Versailles-ban, hogy Bismarck g.,ki ezt a fegyverszünet visszavonásával azonosította, kész volt erről lemondani a győzelmes helyzetét felhasználni, és tényleg beállította már az élelmiszerek szállítását Párisba. Jules Favre sietve ment Versaillesba és Gambetta proclamatiojának visszavonása által mérsékelte a német birodalmi korlátnokat. A jelöltek között Párisban az aumale-i herczeg neve is feltűnt. Ápril 1-jétől kezdve nem fogják a nemzetőrség ideiglenesét fizetni. A nemzetőrök eddig 10. 50 c. kaptak naponkint, bele nem számítva az asszonyoknak járó 75 cent. E fizetés sept. 25-körül jan. 1-ig 43 millióba kerül. A párisi kormány egy proplamátiót intézett Francziaországhoz, melynek legjellemzőbb része így hangzik: „Daczára nemzetőreink buzgalmának, kik egyedül bátorságukat tartva szemök előtt, készeknek nyilatkoztak a csatába visszatérni, nem bírtunk semmi kilátással Páris felszabadítására, vagy hogy ezt elhagyva a hadsereget kivezessük és segéd hadsereggé átalakítsuk. Valamenyi tábornok oda nyilatkozott, hogy e vállalat őrültség lenne, hogy a németek vonalaikat munkálataik, számuk és tüzérségük által átdatlanná tették, hogy azon esetre, ha sikerül testükön átlépni, nem találunk azon túl egy 30 mértföldnyi terjedelmű pusztánál egyebet, hogy ott éhen halnánk, mert élelmiszereink fogytán lévén nem vihetünk magunkkal semmi készletet sem. A parancsnoki tábornokok után az osztálytábornokok is felszólíttattak, de ezek hasonló választ adtak. Ezután meghivattak a miniszterek és párisi polgármesterek jelenlétében az ezredesek és a legderekabbaknak elismert ezredparancsnokok. Ugyanazon válasz. Megölhettük volna magunkat, de a győzelemre nem volt kilátás.“ A proclamátió e szavakkal végződik: „A császárság különfélekép tett kísérletet azellenséges alkudozások megkezdésére. A nemzeti gyűlés a kellő időben össze fog ülni, hogy véget vessen az ármányoknak és megmentse a nemzeti felség elvét. Egyedül Francziaország fog Francziaország sorsa felett határozni. Sietni kellett, jelen helyzetünkben minden késedelem a legnagyobb veszélyt szülte volna. Francziaország 8 nap nekelé a regneszsego»eou, ■ícgwut,'Pufcucuuc»' legbecsületesebbeket. A mi közös érdekünk újjá születni és bekötni a haza vérző sebeit. Mi azon meggyőződésben élünk, hogy e vérrel áztatott és elpusztított föld teremni fog galinát és férfiakat és hogy annyi próba után visszatér a jólét, feltéve hogy késedelem nélkül hasznunkra tudjuk fordítani ama kevés napot, melyekben magunkat újjá szervezni és tanácsot tartanuk kell. A nemzeti gyűlés összejövetele napján át fogja neki adni a kormány minden hatalmát. E napon látni fogja Francziaország, hogy nagyon szerencsétlen , de, ha szerencsétlensége megedzette és erélyes felsége teljes birtokában van, érezni fogja, hogy hite jövő nagyságában újra megszületik. A „Temps“ e hó 7-ről írja, hogy Páris bombáztatása alatt jan. 5-én a vanves-i erőd mögül jött az első bomba a fővárosba. Az első áldozat a Fermot nevű utczában a montparnasse-i temető mögött esett el. A bombázás 22 napig tartott. Ennek tartamában elesett 31 gyermek, 23 asszony 53 férfiú, összesen 107-en. Sebet kapott 36 gyermek, 92 asszony és 148 férfiú. Legkevesebb áldozatba került jan. 22-ke, legvérengzőbb volt jan. 8-ka, tekintve a lakosság polgári osztályát, Páris alatt. Mind Párisban, mind a körötte fekvő falvakban, melyeknek lakossága az ostromzár előtt a fővárosba vette magát, most azonban ismét serege-