Ellenőr, 1871. február (3. évfolyam, 139-166. szám)

1871-02-26 / 164. szám

Előfizetési, árak: Egész évr* • . 20 ft. — kr. | Évnegyedre 5 ft. — kr.] Félévre . * . 10 „ — . | Egy hónapra I 1 „ 80 t Egyes szám ára 10 krajczár. Szerkesztési iroda: Pesten, bálványutcza 4. szám, 1. emelet. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. Minden értesítés a szerkesztőséghez intézendő. Levelek csak bérmentesen _________________ fogadtatnak el. Megjelenik minden reggel, kivéve hétfőn a ünnepre következő napon. A­ lapot illető reclamációk­ Légrády testvérel­ irodájába (2 sas-utcza 24. sz.) intézendők. Hirdetési dijak: Tizhasábos petit sor egyszeri ! A nyilt­ tér egy petit sort» 30 kr. beigtatásáért . . . . 10 kr. | Bélyegdij minden beigtatásért 30 „ Kiadóhivatal: Pesten, kétsas­ uteza 14. szá­m. Hirdetések felvétetnek: az „Ellenőr“ kiadó­hivatalában kétsasuteza 14. sz., Légrády testvérek nyomdájában Pest , sas utcza 24. sz. és Naschitz J. ügynöki irodájában Pest, arany kéz utcza 4. szám. 164. szám. Vasárnap, február 26. 1871. III. évfolyam. Pest, febr. 25. A nagy érdekeltség, melyet a képvi­selőház s a közönség a honvédtüzérség fe­lett folyt vitánál tanúsít, igen élénken mu­tatja, hogy nemzetünk soha sem fog lemon­dani önállósági jogos és természetes aspirá­lóiról. Évek óta folyik a közjogi vita, de semmit sem vesztett élénkségéből. A szerelem, melyet nemzetünk a szabadságnak esküdött, nem szeszély, nem buja felgerjedés, de tisz­ta, mély és hű érzelem, mely a sírig tart. Ez az örökösen megújuló közjogi vita — mert hát hiszen mi volt ez is egyéb — valóságos időrablás. Egyéb dolgunk volna nekünk, mint ismételni százszor és százféle alakban ugyanazon dolgokat, mint egy­máson köszörölni nyelvünket , és hát még­sem lehet mellőzni, újra és újra fellobog a közjogi kérdések tüze, mihelyt keblünknek legérzékenyebb húrja megpendíttetik. Van ebben valami nagyszerűség, nagyszabású politika ez a nemzet részéről. Egyenesen a czélnak tart, a hadállás középpontját ostro­molja a nemzet, midőn nem tekintve sem jobbra sem balra, a nemzeti önállóságot, örö­kösen csak az állami önállóságot sürgeti; tudja, hogy ha ezt megnyeri, minden nyel­ve van. Igazuk lehet a jobboldaliaknak abban, hogy a tüzérség nem a landwährhez való, hanem ott, a­hol rendes hadsereg is van, inább illeszthető be ennek keretébe; a honvédség csak segédcsapat, tartalék, gya­korló iskola. Kikészített bőr, de nem kez­­tyű. Minek legyen kétféle tüzérség, mikor az egyféle a czélnak jobban megfelel: mi­nek bonyolítani, nehézkesebbé tenni a hadsereg mozgósítását, működését ? Miért növeljük a különben is elviselhetlen költ­séget még egy új tüzérség felállításával, s miért csökkentenék a rendes tüzérséget az­által, hogy attól vennék el az ágyukat, hogy adjuk oda a honvédeknek ? Mindeb­ben s más technikai körülmények tekinte­tében igazuk lehet. Ily szempontból véve meglehet, hogy vannak gyenge oldalai a kérdésnek, a­mint az jelenleg formuláz­­va van. De van egy, a­miben tökéletesen iga­za van az ellenzéknek s ez a fődolog. Ma­gyar hadsereget követel most, mint minden alkalommal. Ez a mi czélunk, ez a mi vál­­tozhatlan követelésünk s ezzel elő fogunk állni mindannyiszor, valahányszor hadügyi dolgok előfordulnak. Előleg gyanánt fo­gadtuk el a honvédséget azon reményben, azon feltevéssel, hogy ez nem lesz más, mint a nemzeti hadseregnek embriója, hogy azzá fog fejlődni fokozatosan; azt reméltük, hogy úgy tekintetik ezen intézmény a túlsó ol­dalról is, mint concessió épen ezen irányban, mintegy szoktató rájuk nézve is, mint út­törő, mely rést nyit az egységes osztrák hadsereg előítéletes eszméjének sánczain. S hogy nem valószínűtlen a dolognak ily fej­lődése, arra látszott mutatni maga azon buzgalom, melylyel a mi honvédségünk szer­veztetek, mely mögött a Lajtán túl na­gyon elmaradt a landwähr szervezése kö­rüli buzgalom. A tevékenység, melyet maga kormányunk a honvédség talpraállítása kö­rül tanúsított, s azon után útfélen hallatott beszéd, hogy mi minden nem várható ezen intézménytől, azt sejttette az országgal, hogy magának kormányunknak intenziói is voltaképen ugyanazok, mi a közönségé­s ez azon út, melyen eszközölhetni véli fokon­­kint a nemzet legfőbb óhajának teljesü­lését. Természetesen most már mindennek vége van. Mióta kijelentette a miniszterel­nök, hogy ő külön magyar hadsereget nem­csak nem óhajt, de sőt szerencsétlenségnek tartaná, különösen pedig a mostani vita után tisztában lesz az ország, hogy ne vár­jon semmi jót e tekintetben. S ha volt a honvédségnek bizonyos népszerűsége, ennek ezután vége van. A nemzet, legalább ennek nagy része reményt táplált, bízott s bár­mennyire volt is oka kötve hinni a komának, nem tudott ellenállani, hogy a bizalom csábító hatása rést ne törjön a kételkedés nagyon is indokolt érzelmein. Valódi szó­­szerencse, hogy a bizalomra nem nyílt fel jobban a nemzet kebele, mert annál kese­rűbb volna most már a csalatkozás fáj­­al­ma. Igen, most már a törvény alapjára fo­gunk mi is állani, a­mint tőlünk követel­­tetik. A törvény így szól: „a fegyveres erőt képezik: a hadsereg, hadi­tengeré­szet, honvédség és népfelkelés.“ Csak egy kis módosítást legyen szabad tenni s igy mondani el magunknak a törvényt: „a fegyveres erőt képezik : az oszt­rák had­sereg, hadi tengerészet, landwähr és land­­sturm.“ Így lesz ez helyesen magyarul. Hogy mily viszonyba lépünk a honvé­dekkel, valamint a sorhadbeli magyar csa­patokkal? Szeretni fogjuk őket, valamint szerettük eddig is, úgy mint a hazánk fiait, mint húst a mi húsúnkból, vért a mi vérünkből, de nem fogjuk megtagadni szí­vünk bús fájdalmát a miatt, hogy egy ide­gen hadseregben szolgálni kénytelenek. Bí­zunk bennök, hogy miután hazánknak nincs meg önállósága, hanem védelme amaz ide­gen hadseregre van bízva, melyben ők szolgálnak, kötelességüket mint katonák annál inkább fogják becsületesen teljesíteni, mivel saját szülőföldükért, saját tűzhelyeik­ért is kell küzdeniük. Számolunk rájuk azon esetre, ha amaz idegen hadsereg magunkat akarná még inkább letiporni, hisszük, hogy ismét úgy viselik magukat, mint tették 1848-ban, haza fognak jönni Csehországból, Galicziából és a világ végéről, mert a halb­rechti, halblinksnél szentebb kötelesség vé­deni a hazát és királyt. S hisszük, hogy fogadatlan prókátornak fogják tekinteni Kerkapoly miniszter urat, aki oly érzékenyen kötötte szívünkre, hogy gondoljunk a 329.000 magyarra, ki az osztrák hadseregben szolgál. Igenis, mi gondolunk és pedig igen sokszor gondolunk ezen magyarokra, legyen meggyőződve a miniszter úr. S csak azt sajnáljuk, hogy ezen 829.000 magyar em­ber nem egyéb, mint nyers­anyag egy oly hadsereg számára, melynek nincs sem istene, sem hazája, mert osztrák nemzet, osztrák ha­za nem létezik. Csak azt sajnáljuk, hogy ezen 329.000 magyar a hozzá tartozó hon­védséggel együtt nem képez egy önálló magyar hadsereget, mely a honfoglaló ősök erejével s az újkor ügyességével villogtassa kardját dél, kelet és nyugat felé. De oly absurd követeléseket nem te­szünk ezen szám szerint 329.000 hazánkfia irányában, hogy magyarosítsa meg azon 470.000 német, cseh stb. bajtársait, a­kik­kel együtt szolgál. Mert hát hiszen ezt kö­veteli tőlük Kerkapoly miniszter úr és nem kevesebbet. Nem követeljük ezt először is azért, mert hát amazok sokkal többen van­nak; másodszor azért, mivel úgy tudjuk, hogy a tisztikar, pedig hát ezek határozzák meg, milyen szellem, milyen hang, milyen divat uralkodjék a hadseregben — nem magyar. Vannak ugyan köztük magyarok, de kevesen s ezeknek lehetlen maguk lábán államok s annyira szokta őket ragadni ma­gával a túlnyomó befolyás és ama testületi szellem, mely egy jezsuita seminarium mód­jára szíja fel az embernek lelkét, hogy ha nem vetkőztettetnek ki egészen a magyarság­ból, azt csakis annak lehet köszönni, mivel a magyar vér vízzé egykönnyen nem válik. Hogy a mi hazánkfiai, kik gyéren elszórva s a mindenféle ezredekbe gondosan szétoszt­va léteznek s csakis az alsóbb rugókban a hadseregnél magyar szellemet plántáljanak át azon iskolába, melyből a Basták, Caraf­­fák és Haynauk kikerültek — ezt mi túl­ságos követelésnek tartjuk. Hanem meg fogunk emlékezni a mi­niszter úrnak ezen és hasonló okoskodásai­ról s meg azon pathoszról, melylyel azokat előadta. Ezen pathoszszal azt akarta erősí­teni, hogy az, a­mit mondott, valóban igaz s ez neki benső meggyőződése. Azt követel­ni hallgatóitól, hogy elhigyjenek ily vastag képtelenségeket, kissé erős dolog, fájdalom a tapsok, melyeket aratott, azt mutatják, hogy a tapsoló urak nem érezték magukat — megsértve. Ha kissé higgadtan gondol­koznak a mai vita fölött, én azt hiszem be fogják látni, hogy a miniszter megfeledke­zett szerepéről, hanem beállott ügyvédül, a­ki kötelességének tartja védeni cliensének ügyét, akár van igazsága, akár nincs. Vi­gyázni fogunk a miniszter úrra, mert a­ki így tud szerepelni, arról jóhiszeműséget fel­tenni nem lehet. Mocsáry Lajos: kérdés immár, várjon ezen egy eset, úgy a­mint az történt, a zsarolás feltevésére elégséges-e ? A II pontban Szokoly úr a m. kir. posta­intézetet „levéltörés" és levéltitok erőszakos meg­szegésével vádolja, mert egy neje által neki irt le­vél idegen magán pecséttel újólag lezárva kézbe­­sittetett neki. E bűn, a­mint állítja, tavaly követtetett volna el, azonban a postaigazgatóságnak az csak most jutván tudomására, a vizsgálat is csak most in­­díttathatik meg, mihelyt Szokoly ur a nála levő il­lető levélborítékot ide megküldeni szíves leend, a­mi­t felszólítva lett. Annyi egyébiránt bizonyos, hogy ama súlyos vád egyelőre puszta gyanún alapszik. Annál sajnosabb tehát, hogy ily egyszerű gyanú alkalmul használtatott fel a m. kir. posta­intézet hírnevének megtámadására. Szokoly úrnak a III pont alatt előadott azon vádját illetőleg, hogy a csornai postahivatal ellen emelt panasza csak egy év múlva lett elin­tézve, és hogy a hibás postahivatalbeli nevéről és mikénti megbüntetéséről nem értesíti ezért, a válasz ez, hogy panasziratában két különböző tárgy foglaltatott; egyik a csornai postahivatal ellen volt intézve, több előfizetésnek egy postautalvá­nyon történt átszármaztatása — a másik egy Pes­ten általa feladott küldemény utánvételi összegének késedelmes kifizetése miatt. Mindkét panaszra Szokoly úr nem egy év, hanem egy hó lefolyása alatt, és pedig érdemleges választ nyert, s különösen az utóbbi panasz, mint a pesti postaigazgatóság hatásköréhez tartozó, végle­gesen orvosoltatok; — az elsőre nézve pedig pa­naszró ugyanakkor értesittetett, hogy annak elinté­zésére a sopronyi postaigazgatóság lévén illetékes, a panaszirat oda tétetett át, hol az a hibás félnek kinyomozásával és szabályszerű megbüntetésével fejeztetett be. Az eredményről való értesítés csak alaki do­log lévén, a büntetés minősége pedig a panaszlót nem érdekelhetvén, e tekintetben semmi mulasztás nem történt. A IV. pontban felszólal Szokoly úr azért, mert múlt nyáron, midőn több ezer csomagot a központi postahivatalnál feladott, az összes da­rabok számát az illető felvevő ellenőr aláírásával elismerte ugyan, de részletes elismervény 14 da­rabról neki ki nem adatott. E panasz csak n­ost a nyilván felszólamlás által jutott a postaigazgatóság tudomására, és a vizsgálatot azonnal megejtvén, következő eredményre jutott. Ennyi való, hogy a felvevő postaellenőr a feladott összes csomagok darabszámának átvéte­lét aláírásával elismerte, hogy a csomagok haladéktalan elindíthatása kedvéért Szokoly úr saját indítványa folytán a részletes elismervények csak utólagosan készít­tettek el , hogy 14 darabról a részletes elismervény hiányzott ugyan, a postaellenőr azonban e 14 da­rabról külön külön vevényt kiállítani késznek nyi­latkozott, ha Szokoly úr e 14 darab küldemény czimét tudtára adja, mit panaszló megtagadott, mert annak kutatása fáradságába kerülne; hogy ennek daczára a felvevő postaellenőr a kérdéses 14 küldeményért a szavatolást el­vállalta ; s hogy végre az összes küldeményekből a postán egy sem veszett el. Történt ugyan néhány iráni reclamáczió, de az ennek folytán elindított tudakozványok vagy a czimzettnek az átvételt elismerő aláírásával, vagy oly megjegyzésekkel érkeztek vissza, miszerint a kérdett küldemények hiányos czimezés miatt nem kézbesíttethettek, vagy pedig a czimzettek által el nem fogadtattak. Igaz, hogy Szokoly úr a postaigazgatóságnál is emelt akkortájt hasonló panaszt a lipótvárosi postahivatal ellen. E panasz két hivatalnoknak a hivatalos órá­kon kívüli alkalmaztatása folytán 48 óra alatt el­­háríttatott, a­mint ezt Szokoly úrnak az illető ügy­darabon olvasható és bárki által megtekinthető sajátkezű elismervénye tanúsítja. Az V. pontban Szokoly úr panaszkodik, hogy egy általa 1870-ik év szeptember hó 15 én Tiny­­nyén feladott ajánlott levél elveszvén, noha azt October h­ó 10-én a postaigazgatóságnál reclamálta, a 20 frtnyi kárpótlás neki még­is f. hó 15-én ki­fizetve nem lett. A kárpótlás f. hó 17-én 1655 szám alatt lett utalványozva. Hogy ez előbb nem történhetett, ennek oka egyrészt az, mert azon hivatalnok, ki ezen levelet Pesten átvette, katonának lévén besorozva, október hó elején fegyvergyakorlatra eltávozván, csakis deczember hó 9-én jelenkezett ismét szolgálat­tételre., Ő tehát kihallgatható nem volt, és igy a le­vél elveszése is elébb nem constatáltathat itt. Másrészt a Szokoly ur által előmutatott fel­adási vevényen a felvevő tinnyei postakezelőnek aláírása hiányzott és a vevényre az 1869. év szeptember 15-ki kelti bélyeg volt rányomva és igy előbb megvizsgálandó és kiderítendő volt, vájjon ezen revény a reclamált 1870. szeptember 15-én feladott levélre vonatkozik-e? Egyébiránt a tinnyei postakezelő ezen és egyéb rendetlenségéért és pontatlan kezeléséért már hetek előtt elbocsájtatott és igy Szokoly urnak e részben is, még mielőtt nyilván felszólalt, elégtétel szereztetett A mi a Szokoly ur által a czikk végén em­lített gróf Guyon Richardnén­ak Párisban 1867 év­ben feladott ajánlott levelet illeti, melyet a fran­­czia postaintézet helyről helyre kutatván, elvégre kisütő, hogy a levél Pesten veszett el, — elég, ha megjegyeztetik, hogy ezen eset nem a jelen postaigazgatás alatt tört­ént, és hogy a jelen igaz­gatás alatt viszont számos eset fordul elő, hogy Párisba, Londonba, Bécsbe és Berlinbe szóló aján­lott levele­k a magyar postaintézet által helyről helyre nyomoztatván, kiderült, hogy a levél a ne­vezet helyek valamelyikén vesztett el. Az elősorolt minden egyes panaszeset saját­­szerű jellemű s a legtökéletesebb postakezelésnél is előfordulhat s elő is fordul. A felmerülő panasz nyilván vitatása ellen nincs kifogásunk, de igen is van a modor ellen, s az okadatolatban gyanúsítás elleni A postaigazgatóságtól a következő felvilágosítás közlésére kerestettünk meg : Tisztelt szerkesztőség! Az „Ellenőr“ I. évi 156. számában „P­o­s­­taügyünk állapota" czim alatt, Szokoly Victor ur által a m. kir. postaintézet és különösen a pesti postaigazgatóság ellen emelt súlyos vádak­ra következő felvilágosításnak szíveskedjék becses lapjában helyt engedni. Az idézett czikk 1-ső pontjában Szokoly úr zsarolással vádolja a m. kir. postaintézetet, mert egy általa feladott, és nevével keresztül irt postabélyeggel ellátott levél a pesti postahivatal­nál illetéktelenül 10 krral díjaztatván, ez iránt emelt panaszára felvilágosítást sem nyerhető. A díjazás illetéktelen volt, az igaz. Ámde a Szokoly úr által idézett tanú, Kuss Károly Xylográf ur megkérdeztetvén, kinyilatkoz­tatta, hogy neki az illetéktelenül fevett 10 kr. a levélhordó által mindjárt másnap visszafizet­tetett legyen. A hiba tehát Szokoly ur panasza folytán 24. óra alatt orvosoltatok. Több esetet Szokoly ur elő nem hozván. Az elfogulatlan ítélő bizonyosan elismerendő, hogy Szokoly úr fellépése oly modorban legalább is igazolatlan volt. A tisztelt szerkesztőség észrevételét, a sérel­­mi litánia folytatását illetőleg kérésünk az, hogy ezentúl minden egyes esetet velünk közölni szí­veskedjék. Kelt Pesten 1871 február hó 23-án. Rác­z József helyettes postaigazgató. Közöltük a posta-igazgatóság válaszát egész terjedelmében. Hogy Szokoly úr felszólalása nem volt annyira igazolatlan, bizonyítja az is, hogy a posta­igazgatóság némelyekre nézve csak most rendelte el a vizsgálatot. Felhívás: Az országos kath. gyűlés márczius 9-ére is­mét összehivatott, az általa az önkormányzati szer­vezet kidolgozására megbízott 27-es bizottság munkálatának tárgyalása végett. Ezen tárgyalások eredménye fog e fontos ügy felett dönteni, melynek megoldására nézve a bi­zottság kisebbsége külön véleményt terjesztett elő. Ismeretes már mindkét javaslat, s reméljük, hogy irántuk a közönség kellőleg tájékozva van. A magy. kath. egyház képviselőin fekszik a nagy feladat — megvitatni s elfogadni azt, mely a magyar kath. egyház valódi önkormányzatát lehe­tővé , biztosan fenmaradóvá teendi. De e czélra mellőzhetlenül szükségesnek ta­­lálandja, hisszük, az egész magyar kath. egyház­közönség, hogy elválasztott képviselői nem felében,­­ mint m. é. okt. 26-án a congressus megnyi­tásakor, de teljes számban jelenjenek meg, mert az elfogadott megbízásnak voltakép megfelelni, — elengedhetlen polgári kötelesség, s ily életbevá­gó fontos ügy feletti elhatározásnál csak egy vá­lasztókerületet is képviselet nélkül hagyni, azon kerület jogainak megsértésével lenne azonos — mire nézve nem hihetjük, hogy a felelősséget bár­melyik képviselő is magára venni akarja. Több congr. képviselő. Országgyűlési tudósítások. A képviselőház ülése febr. 25-én. Kérvények. A n.­szombati katonai rokkant ház új orgonát kér imaháza részére. Zala megye a katonaság fölszerelését hazai gyártmányokból kéri teljesíteni. Hu­szár István benyújtja Tolmács község 13 választója kér­vényét a franczia­ kérdést illetőleg . Klementis Gábor, Ilelfy Ignácz, Simonyi Ernő, Táncsics Mihály, Borb­a Zsigmond, Irányi Dániel szintén hason tárgyú kérvénye­ket adnak be. Horváth Mihály a szegedi pénz és keres­kedelmi intézet részéről ad be kérvényt a közlekedési és szállítási bajok elhárítása tárgyában. Szüllő­ Géza következő indítványt nyújt be A bazin-perneki kis kárpátokon átvezető út­vonal végleges kiépítésére a képviselőház a köz­munka és közlekedési miniszter költségvetésének a rendkívüli szükségletet előmutató részében 32.000 főt megszavaz. Lázár Ádám a közlekedési minisztériumot in­terpellálja a keleti vasút ügyében, miután az a hír szárnyal, hogy a kormány és a vállalkozó Wa­ring testvérek közt oly egyesség létezik, mely sze­rint bizonyos szakaszoknál a kamatbizt­oíték előbb kezdődnék, mint az engedélyokmány azt kiköti, más hír szerint a kormány az engedélyt biró an­gol-osztrák bankot perrel kényszerítené a pálya kiegészítésére szükséges összeg előállítására, ha a részvényesek által eddig befizetett tőke orosz gaz­dálkodás miatt nem volna elegendő. Azért kérdi, valók-e e hírek, és szándékozik-e a kormány a pálya mielőbbi kiépítésére nézve erélyesen in­tézkedni. — Igazolási ügy. Boros Pál az igazolási bizottság részéről Török Albert udvarhelyszéki képviselőt igazoltnak jelenti be, megjegyezvén, hogy az igazolási bizottság egyik tagja, Simonyi Ernő ez ellen nyilatkozott s külön véleményt nyúj­tott be. — Az állandó igazoló bizottság jegyző­könyve felolvastatván: Simonyi Ernő­ szól, kijelent­vén, hogy nem a választás ellen kíván felszólalni, mert annak igazolása nem a ház elé tartozik, ha­nem elvi kérdésre figyelmezteti a házat. Neveze­tesen szükségesnek tartja, hogy a múlt évben hozott IV. törvénynek a ház adja meg a kellő magyará­zatot, nehogy több zavarra szolgáljon alkalmul. Szóló óhajtaná a külön­véleményben foglalt elve­ket indokolni. Mire Elnök megjegyzi, hogy ezt csak mint indítványt terjesztheti a ház elé, Boros Pál kéri a házat, hogy az igazoló bizottság jelen­tését vegye tudomásul. Hodossy Imre a házszabá­lyokból vitatja, hogy Simonyinak nincs joga ily kérdésben szólani. Simonyi Ernő azt fejtegeti, hogy a háznak joga van, nem magát az egyes igazolási kérdést vitatás alá venni s abban ítéletet mondani, hanem joga van vitatás alá venni azt, váljon az ezen bi­zottság többsége által, nem pedig általánosan el­fogadott jegyzőkönyvet kifogástalannak veszi-e, vagy a bírósághoz véli-e utasitandónak. Felhozza szóló, hogy az 1869-ki IV. törvény azt mondja, mikép a biró nem lehet képviselő, Török Albert pedig megválasztásakor biró volt s megválasztása után is biró maradt vagy 10 napig. Az 1869-iki törvény, midőn elhatározta, hogy a biró egyszersmind képviselő nem lehet, főleg azt tartotta szem előtt, hogy a biró a politikai élet hullámaitól és mozgalmaitól távol maradjon, hogy a pártok felett állván, részreh­ajlatlanságát és függetlenségét minden tekintetben megtartsa. (Zaj. Napirend !) Elnök kijelenti, hogy a házszabályokban nincs benne, mikép a ház felülvizsgálatba bocsátkozik. A szabályszerű 30 nap fentartása mellett a vá­lasztó­kerület nyújthat be kérvényt. Ghyczy Kálmán szerint az igazoló bizottság rendeltetése nem az, hogy vizsgálja meg a beadott választási jegyzőkönyvet, hanem hogy alakítsa meg azon bíróságot, mely a beadott választási jegyző­könyv felett ítéletet hoz. A házszabályokból mu­tatja ki, hogy a háznak joga van a verificatiót a bizottsághoz visszautasítani. Justh József a házszabályokból azt látja, hogy a kérdés nem tárgyalható, azért napirendre térést indítványoz. Németh Albert az igazoló bizottság eljárását a szabályok szerint korrektnek jelenti ki, hanem összeütközésbe jött azon törvénynyel, mely ki­mondja, hogy a bíró képviselő nem lehet. Azt is bele kellene tenni a szabályokba, hogy megválasz­tott bíró nem igazolható. Szóló pártolja Simonyit. Zsedényi nem fogadhatja el Ghyczy magyará­zatát. A háznak nincs joga a felülvizsgálatra. Si­monyi külön véleménye nem a bizottság véleménye, azért itt szóba sem jöhet. Simonyi Ernő a házsza­bályokból bizonyítja, hogy a bizottság kisebbsége vagy egyes tagjai külön véleményeiket szintén előterjeszthetik szóval vagy írásban. (Tisza szólni akar.) Elnök szavazásra tűzi ki a kérdést, hogy kí­­ván-e a ház napirendre térni. A többség kívánja. (Nagy zaj.) Simonyi Ernő olvassa a házszabály, mely szerint a különvélemények kinyomatvan, rendkí­vüli eseteket kivéve három nap közbenjöttével napirendre tűzetnek. Tisza Kálmán szeretné látni azt a szabályt, mely elvonná valakitől a jogot, ha a házszabá­­lyokhoz kíván szólani. Szóló tiltakozik ellene, hogy addig, míg valaki a házszabályok korlátai közt marad, a szólói szavazás által elüttessék. Elnök a házszabályok azon pontjával menti eljárását, mely szerint szót kérhetnek bármikor azok is, kik a napirendet indítványozzák. Tisza K. azért kivan a házszabályokhoz szó­lani, hogy azok nevében tiltakozzék Zsedényi ma­gyarázása ellen. Mert a házszabályok miért alakí­tották az eskü letétele mellett határozó bíróságot ? Azért, hogyha akár a törvényesség, akár a forma tekintetében kifogás létetik, vagy petitio adatik be, azon bíróságok ítélnek, melyek az esküt le­tették. Ha már most elfogadjuk, hogyha kifogás létetik a választás ellen, először ezen bizottság határozza el, hogy alapos-e a kifogás és menjen-e a bírósághoz, akkor valósággal a bizottság ha­tározna, és ez azon mód,­a mely az igazolás pártkülönbség nélküliségének minden lehető ga­­rantiáját elveszi. (Zajos helyeslés balfelöl.) Ezután a ház áttért a napirendre, mely­nek első tárgya volt az indemnity-törvényjavaslat végleges megszavazása. A napirend második ré­szét a kérvények tárgyalása képezte. Azon kérvények, melyek bíróságot kérnek, a ház irodá­jában tétetnek le, hogy a törvényszékek elhelye­zésének tárgyalásakor a képviselők rendelkezésére álljanak; azok pedig, melyek törvénykezésileg más kerülethez óhajtanak csatlakozni, az igaz­ságügyeinek adattak át. Az izr. hitközségeknek a kongressus elleni folyamodása tudomásul vétetett. Az országos tűzkár elleni biztosítást kérő folya­modványok a kereskedelmi minisztériumhoz uta­­síttattak. A honalapítás ezredéves megülésének tár­gyában beadott kérvények a belügyérnek adattak át, valamint segélyért folyamodott volt honvédeké is. A 48—49-ben szenvedett károk megtérítéséért folyamodók kérvényét a bizottság a pénzügymi­niszterhez ajánlja utasítani. Gonda László oly utasítással akarja a hasonló­­ kérvényeket a pénzügyminisztériumhoz tenni, mely szerint a miniszter szerezzen kártérítési alapot, mint volt ily alap az 1866-oi hadjáratban káro­sultak részére. Csiky Sándor ezt még nem tartja elégségesnek. Figyelmezteti a házat, hogy ő már múlt évben adott be indítványt, mely szerint a kormány tudó­sítsa a házat a hozzá áttett kérvények sorsáról. Kéri a házat, hogy ezen indítványát tűzze napi­rendre. — A többség elfogadta a kérvényi bizottság véleményét. A többi kérvények, melyek nem beje­lentettek, s melyek sorozata igen hosszú, nagy részben az illető minisztériumokhoz utasittattak. — A napirend második tárgya volt a honvédség lovasszázadjainak szaporításáról szóló törvényjavaslat, illetőleg a honvédségnek műszaki csapatokkal és tüzérséggel való ellátására tett in­dítvány tárgyalása. Németh Albert a miniszterelnök azon panaszá­ra, hogy az ellenzék gyanúsítással vádolja a kor­mányt, egész őszinteséggel két vádat emel a mi­niszterelnök ellen, hogy nem teljesíti kötelességét. Ugyanis vagy fennmarad a status quo és a magyar monarchia tovább is fennáll, és ez esetben nem gondoskodik a miniszterelnök arról, hogy a közös hadseregnek kiegészítő része, mely a ma­gyar sorhadi csapatok neve alatt lelt közös ügyes törvényeinkben kifejezését oly védelmi lábra helyez­tessék, hogy az bármikor is mint a közös oszt­rák hadseregnek erős támasza síkra szállni képes legyen. A második eset, ha t. i. az európai sta­­tusquo változik, a­mi nagyon könnyen és igen hamar megtörténhetik, hogy az osztrák-német pro­­vincziák egy szép reggelen a nagy német testhez csatlakoznak, akkor természetesen nem marad egyéb hátra, mint a Habsburg-Lotharingi háznak a pragmatica sanctió értelmében bevonulni Magyar­­országba és ez esetben ő felségében, mint magyar királynak rendelkezésre lesz egy oly csonka had­sereg, melynek tüzérsége nincs. Szóló rövid megjegyzéseket tesz a miniszter tegnapi beszédjére, s többi közt kijelenti, hogy amit a tű­rlapokból felolvasott a honvédségről, ma is aláírja. Azokban voltaképen nem is a honvéd­ség van becsmérelve, hanem földerítése ama fonák viszonyoknak, melyek közt a honvédséget felállí­tották. Szóló megemlékezik ezután Podmaniczky tegnapi beszédjéről, melyben specialiter mondatott hogy Hevesmegye intelligentiája nem vesz részt a honvédségben De ez onnan van, hogy elvileg jo­gos és méltó ellenszenvvel viseltetnek a közjogi alapintézmény ellen. Heves megye intelligentiájából a kormány hivatalnokok közt sincs. (Közbeszólás: Hát Szapáry államtitkár ?) Bocsánat — mondja szóló — egyedül ő van. Erre nézve igaz, hogy azt az észrevételt lehet tenni, mikép az államtitkár úr annyira kimerítette a hivatalokat, hogy Heves­nek e tekintetben panasza nem lehet. Az államtit­kár úr volt rövid idő alatt megyei adminisztrátor, királyi biztos, miniszteri tanácsos, az autonómiai testület követe és most államtitkár. Most még honvédőrnagy is lehet, mint 48-ban. Hogyan lehet kívánni, hogy Heves megye fiai tömegesen soroztassák be magukat azon hon­védseregbe, mely azon osztrák hadsereg kiegé­­szítő része, melyről ők annyit tudnak, hogy azt a régi 48-iki honvéd minden nyilt csatában meg­futamította , hogyan kívánják, hogy azon zászló

Next