Ellenőr, 1871. február (3. évfolyam, 139-166. szám)
1871-02-26 / 164. szám
Előfizetési, árak: Egész évr* • . 20 ft. — kr. | Évnegyedre 5 ft. — kr.] Félévre . * . 10 „ — . | Egy hónapra I 1 „ 80 t Egyes szám ára 10 krajczár. Szerkesztési iroda: Pesten, bálványutcza 4. szám, 1. emelet. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. Minden értesítés a szerkesztőséghez intézendő. Levelek csak bérmentesen _________________ fogadtatnak el. Megjelenik minden reggel, kivéve hétfőn a ünnepre következő napon. A lapot illető reclamációk Légrády testvérel irodájába (2 sas-utcza 24. sz.) intézendők. Hirdetési dijak: Tizhasábos petit sor egyszeri ! A nyilt tér egy petit sort» 30 kr. beigtatásáért . . . . 10 kr. | Bélyegdij minden beigtatásért 30 „ Kiadóhivatal: Pesten, kétsas uteza 14. szám. Hirdetések felvétetnek: az „Ellenőr“ kiadóhivatalában kétsasuteza 14. sz., Légrády testvérek nyomdájában Pest , sas utcza 24. sz. és Naschitz J. ügynöki irodájában Pest, arany kéz utcza 4. szám. 164. szám. Vasárnap, február 26. 1871. III. évfolyam. Pest, febr. 25. A nagy érdekeltség, melyet a képviselőház s a közönség a honvédtüzérség felett folyt vitánál tanúsít, igen élénken mutatja, hogy nemzetünk soha sem fog lemondani önállósági jogos és természetes aspirálóiról. Évek óta folyik a közjogi vita, de semmit sem vesztett élénkségéből. A szerelem, melyet nemzetünk a szabadságnak esküdött, nem szeszély, nem buja felgerjedés, de tiszta, mély és hű érzelem, mely a sírig tart. Ez az örökösen megújuló közjogi vita — mert hát hiszen mi volt ez is egyéb — valóságos időrablás. Egyéb dolgunk volna nekünk, mint ismételni százszor és százféle alakban ugyanazon dolgokat, mint egymáson köszörölni nyelvünket , és hát mégsem lehet mellőzni, újra és újra fellobog a közjogi kérdések tüze, mihelyt keblünknek legérzékenyebb húrja megpendíttetik. Van ebben valami nagyszerűség, nagyszabású politika ez a nemzet részéről. Egyenesen a czélnak tart, a hadállás középpontját ostromolja a nemzet, midőn nem tekintve sem jobbra sem balra, a nemzeti önállóságot, örökösen csak az állami önállóságot sürgeti; tudja, hogy ha ezt megnyeri, minden nyelve van. Igazuk lehet a jobboldaliaknak abban, hogy a tüzérség nem a landwährhez való, hanem ott, ahol rendes hadsereg is van, inább illeszthető be ennek keretébe; a honvédség csak segédcsapat, tartalék, gyakorló iskola. Kikészített bőr, de nem keztyű. Minek legyen kétféle tüzérség, mikor az egyféle a czélnak jobban megfelel: minek bonyolítani, nehézkesebbé tenni a hadsereg mozgósítását, működését ? Miért növeljük a különben is elviselhetlen költséget még egy új tüzérség felállításával, s miért csökkentenék a rendes tüzérséget azáltal, hogy attól vennék el az ágyukat, hogy adjuk oda a honvédeknek ? Mindebben s más technikai körülmények tekintetében igazuk lehet. Ily szempontból véve meglehet, hogy vannak gyenge oldalai a kérdésnek, amint az jelenleg formulázva van. De van egy, amiben tökéletesen igaza van az ellenzéknek s ez a fődolog. Magyar hadsereget követel most, mint minden alkalommal. Ez a mi czélunk, ez a mi változhatlan követelésünk s ezzel elő fogunk állni mindannyiszor, valahányszor hadügyi dolgok előfordulnak. Előleg gyanánt fogadtuk el a honvédséget azon reményben, azon feltevéssel, hogy ez nem lesz más, mint a nemzeti hadseregnek embriója, hogy azzá fog fejlődni fokozatosan; azt reméltük, hogy úgy tekintetik ezen intézmény a túlsó oldalról is, mint concessió épen ezen irányban, mintegy szoktató rájuk nézve is, mint úttörő, mely rést nyit az egységes osztrák hadsereg előítéletes eszméjének sánczain. S hogy nem valószínűtlen a dolognak ily fejlődése, arra látszott mutatni maga azon buzgalom, melylyel a mi honvédségünk szerveztetek, mely mögött a Lajtán túl nagyon elmaradt a landwähr szervezése körüli buzgalom. A tevékenység, melyet maga kormányunk a honvédség talpraállítása körül tanúsított, s azon után útfélen hallatott beszéd, hogy mi minden nem várható ezen intézménytől, azt sejttette az országgal, hogy magának kormányunknak intenziói is voltaképen ugyanazok, mi a közönségés ez azon út, melyen eszközölhetni véli fokonkint a nemzet legfőbb óhajának teljesülését. Természetesen most már mindennek vége van. Mióta kijelentette a miniszterelnök, hogy ő külön magyar hadsereget nemcsak nem óhajt, de sőt szerencsétlenségnek tartaná, különösen pedig a mostani vita után tisztában lesz az ország, hogy ne várjon semmi jót e tekintetben. S ha volt a honvédségnek bizonyos népszerűsége, ennek ezután vége van. A nemzet, legalább ennek nagy része reményt táplált, bízott s bármennyire volt is oka kötve hinni a komának, nem tudott ellenállani, hogy a bizalom csábító hatása rést ne törjön a kételkedés nagyon is indokolt érzelmein. Valódi szószerencse, hogy a bizalomra nem nyílt fel jobban a nemzet kebele, mert annál keserűbb volna most már a csalatkozás fájalma. Igen, most már a törvény alapjára fogunk mi is állani, amint tőlünk követeltetik. A törvény így szól: „a fegyveres erőt képezik: a hadsereg, haditengerészet, honvédség és népfelkelés.“ Csak egy kis módosítást legyen szabad tenni s igy mondani el magunknak a törvényt: „a fegyveres erőt képezik : az osztrák hadsereg, hadi tengerészet, landwähr és landsturm.“ Így lesz ez helyesen magyarul. Hogy mily viszonyba lépünk a honvédekkel, valamint a sorhadbeli magyar csapatokkal? Szeretni fogjuk őket, valamint szerettük eddig is, úgy mint a hazánk fiait, mint húst a mi húsúnkból, vért a mi vérünkből, de nem fogjuk megtagadni szívünk bús fájdalmát a miatt, hogy egy idegen hadseregben szolgálni kénytelenek. Bízunk bennök, hogy miután hazánknak nincs meg önállósága, hanem védelme amaz idegen hadseregre van bízva, melyben ők szolgálnak, kötelességüket mint katonák annál inkább fogják becsületesen teljesíteni, mivel saját szülőföldükért, saját tűzhelyeikért is kell küzdeniük. Számolunk rájuk azon esetre, ha amaz idegen hadsereg magunkat akarná még inkább letiporni, hisszük, hogy ismét úgy viselik magukat, mint tették 1848-ban, haza fognak jönni Csehországból, Galicziából és a világ végéről, mert a halbrechti, halblinksnél szentebb kötelesség védeni a hazát és királyt. S hisszük, hogy fogadatlan prókátornak fogják tekinteni Kerkapoly miniszter urat, aki oly érzékenyen kötötte szívünkre, hogy gondoljunk a 329.000 magyarra, ki az osztrák hadseregben szolgál. Igenis, mi gondolunk és pedig igen sokszor gondolunk ezen magyarokra, legyen meggyőződve a miniszter úr. S csak azt sajnáljuk, hogy ezen 829.000 magyar ember nem egyéb, mint nyersanyag egy oly hadsereg számára, melynek nincs sem istene, sem hazája, mert osztrák nemzet, osztrák haza nem létezik. Csak azt sajnáljuk, hogy ezen 329.000 magyar a hozzá tartozó honvédséggel együtt nem képez egy önálló magyar hadsereget, mely a honfoglaló ősök erejével s az újkor ügyességével villogtassa kardját dél, kelet és nyugat felé. De oly absurd követeléseket nem teszünk ezen szám szerint 329.000 hazánkfia irányában, hogy magyarosítsa meg azon 470.000 német, cseh stb. bajtársait, akikkel együtt szolgál. Mert hát hiszen ezt követeli tőlük Kerkapoly miniszter úr és nem kevesebbet. Nem követeljük ezt először is azért, mert hát amazok sokkal többen vannak; másodszor azért, mivel úgy tudjuk, hogy a tisztikar, pedig hát ezek határozzák meg, milyen szellem, milyen hang, milyen divat uralkodjék a hadseregben — nem magyar. Vannak ugyan köztük magyarok, de kevesen s ezeknek lehetlen maguk lábán államok s annyira szokta őket ragadni magával a túlnyomó befolyás és ama testületi szellem, mely egy jezsuita seminarium módjára szíja fel az embernek lelkét, hogy ha nem vetkőztettetnek ki egészen a magyarságból, azt csakis annak lehet köszönni, mivel a magyar vér vízzé egykönnyen nem válik. Hogy a mi hazánkfiai, kik gyéren elszórva s a mindenféle ezredekbe gondosan szétosztva léteznek s csakis az alsóbb rugókban a hadseregnél magyar szellemet plántáljanak át azon iskolába, melyből a Basták, Caraffák és Haynauk kikerültek — ezt mi túlságos követelésnek tartjuk. Hanem meg fogunk emlékezni a miniszter úrnak ezen és hasonló okoskodásairól s meg azon pathoszról, melylyel azokat előadta. Ezen pathoszszal azt akarta erősíteni, hogy az, amit mondott, valóban igaz s ez neki benső meggyőződése. Azt követelni hallgatóitól, hogy elhigyjenek ily vastag képtelenségeket, kissé erős dolog, fájdalom a tapsok, melyeket aratott, azt mutatják, hogy a tapsoló urak nem érezték magukat — megsértve. Ha kissé higgadtan gondolkoznak a mai vita fölött, én azt hiszem be fogják látni, hogy a miniszter megfeledkezett szerepéről, hanem beállott ügyvédül, aki kötelességének tartja védeni cliensének ügyét, akár van igazsága, akár nincs. Vigyázni fogunk a miniszter úrra, mert aki így tud szerepelni, arról jóhiszeműséget feltenni nem lehet. Mocsáry Lajos: kérdés immár, várjon ezen egy eset, úgy amint az történt, a zsarolás feltevésére elégséges-e ? A II pontban Szokoly úr a m. kir. postaintézetet „levéltörés" és levéltitok erőszakos megszegésével vádolja, mert egy neje által neki irt levél idegen magán pecséttel újólag lezárva kézbesittetett neki. E bűn, amint állítja, tavaly követtetett volna el, azonban a postaigazgatóságnak az csak most jutván tudomására, a vizsgálat is csak most indíttathatik meg, mihelyt Szokoly ur a nála levő illető levélborítékot ide megküldeni szíves leend, amit felszólítva lett. Annyi egyébiránt bizonyos, hogy ama súlyos vád egyelőre puszta gyanún alapszik. Annál sajnosabb tehát, hogy ily egyszerű gyanú alkalmul használtatott fel a m. kir. postaintézet hírnevének megtámadására. Szokoly úrnak a III pont alatt előadott azon vádját illetőleg, hogy a csornai postahivatal ellen emelt panasza csak egy év múlva lett elintézve, és hogy a hibás postahivatalbeli nevéről és mikénti megbüntetéséről nem értesíti ezért, a válasz ez, hogy panasziratában két különböző tárgy foglaltatott; egyik a csornai postahivatal ellen volt intézve, több előfizetésnek egy postautalványon történt átszármaztatása — a másik egy Pesten általa feladott küldemény utánvételi összegének késedelmes kifizetése miatt. Mindkét panaszra Szokoly úr nem egy év, hanem egy hó lefolyása alatt, és pedig érdemleges választ nyert, s különösen az utóbbi panasz, mint a pesti postaigazgatóság hatásköréhez tartozó, véglegesen orvosoltatok; — az elsőre nézve pedig panaszró ugyanakkor értesittetett, hogy annak elintézésére a sopronyi postaigazgatóság lévén illetékes, a panaszirat oda tétetett át, hol az a hibás félnek kinyomozásával és szabályszerű megbüntetésével fejeztetett be. Az eredményről való értesítés csak alaki dolog lévén, a büntetés minősége pedig a panaszlót nem érdekelhetvén, e tekintetben semmi mulasztás nem történt. A IV. pontban felszólal Szokoly úr azért, mert múlt nyáron, midőn több ezer csomagot a központi postahivatalnál feladott, az összes darabok számát az illető felvevő ellenőr aláírásával elismerte ugyan, de részletes elismervény 14 darabról neki ki nem adatott. E panasz csak nost a nyilván felszólamlás által jutott a postaigazgatóság tudomására, és a vizsgálatot azonnal megejtvén, következő eredményre jutott. Ennyi való, hogy a felvevő postaellenőr a feladott összes csomagok darabszámának átvételét aláírásával elismerte, hogy a csomagok haladéktalan elindíthatása kedvéért Szokoly úr saját indítványa folytán a részletes elismervények csak utólagosan készíttettek el , hogy 14 darabról a részletes elismervény hiányzott ugyan, a postaellenőr azonban e 14 darabról külön külön vevényt kiállítani késznek nyilatkozott, ha Szokoly úr e 14 darab küldemény czimét tudtára adja, mit panaszló megtagadott, mert annak kutatása fáradságába kerülne; hogy ennek daczára a felvevő postaellenőr a kérdéses 14 küldeményért a szavatolást elvállalta ; s hogy végre az összes küldeményekből a postán egy sem veszett el. Történt ugyan néhány iráni reclamáczió, de az ennek folytán elindított tudakozványok vagy a czimzettnek az átvételt elismerő aláírásával, vagy oly megjegyzésekkel érkeztek vissza, miszerint a kérdett küldemények hiányos czimezés miatt nem kézbesíttethettek, vagy pedig a czimzettek által el nem fogadtattak. Igaz, hogy Szokoly úr a postaigazgatóságnál is emelt akkortájt hasonló panaszt a lipótvárosi postahivatal ellen. E panasz két hivatalnoknak a hivatalos órákon kívüli alkalmaztatása folytán 48 óra alatt elháríttatott, amint ezt Szokoly úrnak az illető ügydarabon olvasható és bárki által megtekinthető sajátkezű elismervénye tanúsítja. Az V. pontban Szokoly úr panaszkodik, hogy egy általa 1870-ik év szeptember hó 15 én Tinynyén feladott ajánlott levél elveszvén, noha azt October hó 10-én a postaigazgatóságnál reclamálta, a 20 frtnyi kárpótlás neki mégis f. hó 15-én kifizetve nem lett. A kárpótlás f. hó 17-én 1655 szám alatt lett utalványozva. Hogy ez előbb nem történhetett, ennek oka egyrészt az, mert azon hivatalnok, ki ezen levelet Pesten átvette, katonának lévén besorozva, október hó elején fegyvergyakorlatra eltávozván, csakis deczember hó 9-én jelenkezett ismét szolgálattételre., Ő tehát kihallgatható nem volt, és igy a levél elveszése is elébb nem constatáltathat itt. Másrészt a Szokoly ur által előmutatott feladási vevényen a felvevő tinnyei postakezelőnek aláírása hiányzott és a vevényre az 1869. év szeptember 15-ki kelti bélyeg volt rányomva és igy előbb megvizsgálandó és kiderítendő volt, vájjon ezen revény a reclamált 1870. szeptember 15-én feladott levélre vonatkozik-e? Egyébiránt a tinnyei postakezelő ezen és egyéb rendetlenségéért és pontatlan kezeléséért már hetek előtt elbocsájtatott és igy Szokoly urnak e részben is, még mielőtt nyilván felszólalt, elégtétel szereztetett A mi a Szokoly ur által a czikk végén említett gróf Guyon Richardnénak Párisban 1867 évben feladott ajánlott levelet illeti, melyet a franczia postaintézet helyről helyre kutatván, elvégre kisütő, hogy a levél Pesten veszett el, — elég, ha megjegyeztetik, hogy ezen eset nem a jelen postaigazgatás alatt történt, és hogy a jelen igazgatás alatt viszont számos eset fordul elő, hogy Párisba, Londonba, Bécsbe és Berlinbe szóló ajánlott levelek a magyar postaintézet által helyről helyre nyomoztatván, kiderült, hogy a levél a nevezet helyek valamelyikén vesztett el. Az elősorolt minden egyes panaszeset sajátszerű jellemű s a legtökéletesebb postakezelésnél is előfordulhat s elő is fordul. A felmerülő panasz nyilván vitatása ellen nincs kifogásunk, de igen is van a modor ellen, s az okadatolatban gyanúsítás elleni A postaigazgatóságtól a következő felvilágosítás közlésére kerestettünk meg : Tisztelt szerkesztőség! Az „Ellenőr“ I. évi 156. számában „Postaügyünk állapota" czim alatt, Szokoly Victor ur által a m. kir. postaintézet és különösen a pesti postaigazgatóság ellen emelt súlyos vádakra következő felvilágosításnak szíveskedjék becses lapjában helyt engedni. Az idézett czikk 1-ső pontjában Szokoly úr zsarolással vádolja a m. kir. postaintézetet, mert egy általa feladott, és nevével keresztül irt postabélyeggel ellátott levél a pesti postahivatalnál illetéktelenül 10 krral díjaztatván, ez iránt emelt panaszára felvilágosítást sem nyerhető. A díjazás illetéktelen volt, az igaz. Ámde a Szokoly úr által idézett tanú, Kuss Károly Xylográf ur megkérdeztetvén, kinyilatkoztatta, hogy neki az illetéktelenül fevett 10 kr. a levélhordó által mindjárt másnap visszafizettetett legyen. A hiba tehát Szokoly ur panasza folytán 24. óra alatt orvosoltatok. Több esetet Szokoly ur elő nem hozván. Az elfogulatlan ítélő bizonyosan elismerendő, hogy Szokoly úr fellépése oly modorban legalább is igazolatlan volt. A tisztelt szerkesztőség észrevételét, a sérelmi litánia folytatását illetőleg kérésünk az, hogy ezentúl minden egyes esetet velünk közölni szíveskedjék. Kelt Pesten 1871 február hó 23-án. Rácz József helyettes postaigazgató. Közöltük a posta-igazgatóság válaszát egész terjedelmében. Hogy Szokoly úr felszólalása nem volt annyira igazolatlan, bizonyítja az is, hogy a postaigazgatóság némelyekre nézve csak most rendelte el a vizsgálatot. Felhívás: Az országos kath. gyűlés márczius 9-ére ismét összehivatott, az általa az önkormányzati szervezet kidolgozására megbízott 27-es bizottság munkálatának tárgyalása végett. Ezen tárgyalások eredménye fog e fontos ügy felett dönteni, melynek megoldására nézve a bizottság kisebbsége külön véleményt terjesztett elő. Ismeretes már mindkét javaslat, s reméljük, hogy irántuk a közönség kellőleg tájékozva van. A magy. kath. egyház képviselőin fekszik a nagy feladat — megvitatni s elfogadni azt, mely a magyar kath. egyház valódi önkormányzatát lehetővé , biztosan fenmaradóvá teendi. De e czélra mellőzhetlenül szükségesnek találandja, hisszük, az egész magyar kath. egyházközönség, hogy elválasztott képviselői nem felében, mint m. é. okt. 26-án a congressus megnyitásakor, de teljes számban jelenjenek meg, mert az elfogadott megbízásnak voltakép megfelelni, — elengedhetlen polgári kötelesség, s ily életbevágó fontos ügy feletti elhatározásnál csak egy választókerületet is képviselet nélkül hagyni, azon kerület jogainak megsértésével lenne azonos — mire nézve nem hihetjük, hogy a felelősséget bármelyik képviselő is magára venni akarja. Több congr. képviselő. Országgyűlési tudósítások. A képviselőház ülése febr. 25-én. Kérvények. A n.szombati katonai rokkant ház új orgonát kér imaháza részére. Zala megye a katonaság fölszerelését hazai gyártmányokból kéri teljesíteni. Huszár István benyújtja Tolmács község 13 választója kérvényét a franczia kérdést illetőleg . Klementis Gábor, Ilelfy Ignácz, Simonyi Ernő, Táncsics Mihály, Borba Zsigmond, Irányi Dániel szintén hason tárgyú kérvényeket adnak be. Horváth Mihály a szegedi pénz és kereskedelmi intézet részéről ad be kérvényt a közlekedési és szállítási bajok elhárítása tárgyában. Szüllő Géza következő indítványt nyújt be A bazin-perneki kis kárpátokon átvezető útvonal végleges kiépítésére a képviselőház a közmunka és közlekedési miniszter költségvetésének a rendkívüli szükségletet előmutató részében 32.000 főt megszavaz. Lázár Ádám a közlekedési minisztériumot interpellálja a keleti vasút ügyében, miután az a hír szárnyal, hogy a kormány és a vállalkozó Waring testvérek közt oly egyesség létezik, mely szerint bizonyos szakaszoknál a kamatbiztoíték előbb kezdődnék, mint az engedélyokmány azt kiköti, más hír szerint a kormány az engedélyt biró angol-osztrák bankot perrel kényszerítené a pálya kiegészítésére szükséges összeg előállítására, ha a részvényesek által eddig befizetett tőke orosz gazdálkodás miatt nem volna elegendő. Azért kérdi, valók-e e hírek, és szándékozik-e a kormány a pálya mielőbbi kiépítésére nézve erélyesen intézkedni. — Igazolási ügy. Boros Pál az igazolási bizottság részéről Török Albert udvarhelyszéki képviselőt igazoltnak jelenti be, megjegyezvén, hogy az igazolási bizottság egyik tagja, Simonyi Ernő ez ellen nyilatkozott s külön véleményt nyújtott be. — Az állandó igazoló bizottság jegyzőkönyve felolvastatván: Simonyi Ernő szól, kijelentvén, hogy nem a választás ellen kíván felszólalni, mert annak igazolása nem a ház elé tartozik, hanem elvi kérdésre figyelmezteti a házat. Nevezetesen szükségesnek tartja, hogy a múlt évben hozott IV. törvénynek a ház adja meg a kellő magyarázatot, nehogy több zavarra szolgáljon alkalmul. Szóló óhajtaná a különvéleményben foglalt elveket indokolni. Mire Elnök megjegyzi, hogy ezt csak mint indítványt terjesztheti a ház elé, Boros Pál kéri a házat, hogy az igazoló bizottság jelentését vegye tudomásul. Hodossy Imre a házszabályokból vitatja, hogy Simonyinak nincs joga ily kérdésben szólani. Simonyi Ernő azt fejtegeti, hogy a háznak joga van, nem magát az egyes igazolási kérdést vitatás alá venni s abban ítéletet mondani, hanem joga van vitatás alá venni azt, váljon az ezen bizottság többsége által, nem pedig általánosan elfogadott jegyzőkönyvet kifogástalannak veszi-e, vagy a bírósághoz véli-e utasitandónak. Felhozza szóló, hogy az 1869-ki IV. törvény azt mondja, mikép a biró nem lehet képviselő, Török Albert pedig megválasztásakor biró volt s megválasztása után is biró maradt vagy 10 napig. Az 1869-iki törvény, midőn elhatározta, hogy a biró egyszersmind képviselő nem lehet, főleg azt tartotta szem előtt, hogy a biró a politikai élet hullámaitól és mozgalmaitól távol maradjon, hogy a pártok felett állván, részrehajlatlanságát és függetlenségét minden tekintetben megtartsa. (Zaj. Napirend !) Elnök kijelenti, hogy a házszabályokban nincs benne, mikép a ház felülvizsgálatba bocsátkozik. A szabályszerű 30 nap fentartása mellett a választókerület nyújthat be kérvényt. Ghyczy Kálmán szerint az igazoló bizottság rendeltetése nem az, hogy vizsgálja meg a beadott választási jegyzőkönyvet, hanem hogy alakítsa meg azon bíróságot, mely a beadott választási jegyzőkönyv felett ítéletet hoz. A házszabályokból mutatja ki, hogy a háznak joga van a verificatiót a bizottsághoz visszautasítani. Justh József a házszabályokból azt látja, hogy a kérdés nem tárgyalható, azért napirendre térést indítványoz. Németh Albert az igazoló bizottság eljárását a szabályok szerint korrektnek jelenti ki, hanem összeütközésbe jött azon törvénynyel, mely kimondja, hogy a bíró képviselő nem lehet. Azt is bele kellene tenni a szabályokba, hogy megválasztott bíró nem igazolható. Szóló pártolja Simonyit. Zsedényi nem fogadhatja el Ghyczy magyarázatát. A háznak nincs joga a felülvizsgálatra. Simonyi külön véleménye nem a bizottság véleménye, azért itt szóba sem jöhet. Simonyi Ernő a házszabályokból bizonyítja, hogy a bizottság kisebbsége vagy egyes tagjai külön véleményeiket szintén előterjeszthetik szóval vagy írásban. (Tisza szólni akar.) Elnök szavazásra tűzi ki a kérdést, hogy kíván-e a ház napirendre térni. A többség kívánja. (Nagy zaj.) Simonyi Ernő olvassa a házszabály, mely szerint a különvélemények kinyomatvan, rendkívüli eseteket kivéve három nap közbenjöttével napirendre tűzetnek. Tisza Kálmán szeretné látni azt a szabályt, mely elvonná valakitől a jogot, ha a házszabályokhoz kíván szólani. Szóló tiltakozik ellene, hogy addig, míg valaki a házszabályok korlátai közt marad, a szólói szavazás által elüttessék. Elnök a házszabályok azon pontjával menti eljárását, mely szerint szót kérhetnek bármikor azok is, kik a napirendet indítványozzák. Tisza K. azért kivan a házszabályokhoz szólani, hogy azok nevében tiltakozzék Zsedényi magyarázása ellen. Mert a házszabályok miért alakították az eskü letétele mellett határozó bíróságot ? Azért, hogyha akár a törvényesség, akár a forma tekintetében kifogás létetik, vagy petitio adatik be, azon bíróságok ítélnek, melyek az esküt letették. Ha már most elfogadjuk, hogyha kifogás létetik a választás ellen, először ezen bizottság határozza el, hogy alapos-e a kifogás és menjen-e a bírósághoz, akkor valósággal a bizottság határozna, és ez azon mód,a mely az igazolás pártkülönbség nélküliségének minden lehető garantiáját elveszi. (Zajos helyeslés balfelöl.) Ezután a ház áttért a napirendre, melynek első tárgya volt az indemnity-törvényjavaslat végleges megszavazása. A napirend második részét a kérvények tárgyalása képezte. Azon kérvények, melyek bíróságot kérnek, a ház irodájában tétetnek le, hogy a törvényszékek elhelyezésének tárgyalásakor a képviselők rendelkezésére álljanak; azok pedig, melyek törvénykezésileg más kerülethez óhajtanak csatlakozni, az igazságügyeinek adattak át. Az izr. hitközségeknek a kongressus elleni folyamodása tudomásul vétetett. Az országos tűzkár elleni biztosítást kérő folyamodványok a kereskedelmi minisztériumhoz utasíttattak. A honalapítás ezredéves megülésének tárgyában beadott kérvények a belügyérnek adattak át, valamint segélyért folyamodott volt honvédeké is. A 48—49-ben szenvedett károk megtérítéséért folyamodók kérvényét a bizottság a pénzügyminiszterhez ajánlja utasítani. Gonda László oly utasítással akarja a hasonló kérvényeket a pénzügyminisztériumhoz tenni, mely szerint a miniszter szerezzen kártérítési alapot, mint volt ily alap az 1866-oi hadjáratban károsultak részére. Csiky Sándor ezt még nem tartja elégségesnek. Figyelmezteti a házat, hogy ő már múlt évben adott be indítványt, mely szerint a kormány tudósítsa a házat a hozzá áttett kérvények sorsáról. Kéri a házat, hogy ezen indítványát tűzze napirendre. — A többség elfogadta a kérvényi bizottság véleményét. A többi kérvények, melyek nem bejelentettek, s melyek sorozata igen hosszú, nagy részben az illető minisztériumokhoz utasittattak. — A napirend második tárgya volt a honvédség lovasszázadjainak szaporításáról szóló törvényjavaslat, illetőleg a honvédségnek műszaki csapatokkal és tüzérséggel való ellátására tett indítvány tárgyalása. Németh Albert a miniszterelnök azon panaszára, hogy az ellenzék gyanúsítással vádolja a kormányt, egész őszinteséggel két vádat emel a miniszterelnök ellen, hogy nem teljesíti kötelességét. Ugyanis vagy fennmarad a status quo és a magyar monarchia tovább is fennáll, és ez esetben nem gondoskodik a miniszterelnök arról, hogy a közös hadseregnek kiegészítő része, mely a magyar sorhadi csapatok neve alatt lelt közös ügyes törvényeinkben kifejezését oly védelmi lábra helyeztessék, hogy az bármikor is mint a közös osztrák hadseregnek erős támasza síkra szállni képes legyen. A második eset, ha t. i. az európai statusquo változik, ami nagyon könnyen és igen hamar megtörténhetik, hogy az osztrák-német provincziák egy szép reggelen a nagy német testhez csatlakoznak, akkor természetesen nem marad egyéb hátra, mint a Habsburg-Lotharingi háznak a pragmatica sanctió értelmében bevonulni Magyarországba és ez esetben ő felségében, mint magyar királynak rendelkezésre lesz egy oly csonka hadsereg, melynek tüzérsége nincs. Szóló rövid megjegyzéseket tesz a miniszter tegnapi beszédjére, s többi közt kijelenti, hogy amit a tűrlapokból felolvasott a honvédségről, ma is aláírja. Azokban voltaképen nem is a honvédség van becsmérelve, hanem földerítése ama fonák viszonyoknak, melyek közt a honvédséget felállították. Szóló megemlékezik ezután Podmaniczky tegnapi beszédjéről, melyben specialiter mondatott hogy Hevesmegye intelligentiája nem vesz részt a honvédségben De ez onnan van, hogy elvileg jogos és méltó ellenszenvvel viseltetnek a közjogi alapintézmény ellen. Heves megye intelligentiájából a kormány hivatalnokok közt sincs. (Közbeszólás: Hát Szapáry államtitkár ?) Bocsánat — mondja szóló — egyedül ő van. Erre nézve igaz, hogy azt az észrevételt lehet tenni, mikép az államtitkár úr annyira kimerítette a hivatalokat, hogy Hevesnek e tekintetben panasza nem lehet. Az államtitkár úr volt rövid idő alatt megyei adminisztrátor, királyi biztos, miniszteri tanácsos, az autonómiai testület követe és most államtitkár. Most még honvédőrnagy is lehet, mint 48-ban. Hogyan lehet kívánni, hogy Heves megye fiai tömegesen soroztassák be magukat azon honvédseregbe, mely azon osztrák hadsereg kiegészítő része, melyről ők annyit tudnak, hogy azt a régi 48-iki honvéd minden nyilt csatában megfutamította , hogyan kívánják, hogy azon zászló