Ellenőr, 1871. május (3. évfolyam, 227-256. szám)

1871-05-30 / 255. szám

Előfizetési árak: in ívre « ; 20 ft. — kr. Évnegyedre ll 5 ft. — kb­ ívre­­ . . 10 „ — „ Egy hónapra l 1 » 80 » Egyes szám­­ra 10 krajczár. Szerkesztési Iroda, Pesten, bálvány-utcza 4. szám, 1. emelet­m­it sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem alkotunk. Minden értesítés a szerkesztőséghez Intézendő. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak el. 255. szám. Megjelenik minden reggel, távéra hétfőn , ünnepre következő napon. A lapot illető reclamátiók Légrády testvérek Irodájába (2 sas-uto­da 24. es.) Intézendőb. Kedd, május 30. 1871. mmmm­ssmimi&kámmmmmmmmmmöimmin­émáam Hirdetési dijak: Tizhasábos petit eor egyszeri I A nyút-tér egy petit son 30 ka beigtatásáért . .­­ . 10 kr.­­ Bélyegdij minden beigtatásért 80 „ Kiadóhivatal: Pesten, kétsas­ ntola 14. síim, Hirdetések felvétetnek: az „Ellenőr" kiadó­hivatalában Kézsasntcza 14. sz., Légrády testvérek nyomdájában Pest , sas utcza 24. sz. és Naschitz J. ügynöki Irodájában _______Pest, arany kéz utcza 5. szám. III. évfolyam. Külföldi szemle. Pest, május 29. Pak­sban még tart az elkeseredett harcz,­­ végzetes rombolás. Az újabb híreket alább köz­tjük, mindenekelőtt adjuk egész terjedelmében a­ rendkívül érdekes sürgönyt, melyet a „Times“ sz közzé a párisi égésre vonatkozólag egyik lé­tezőjétől. A sürgöny így hangzik: (Versailles, máj. 24. esti nyolcz óra­­dr.) Szemtanúja voltam a legszomorubb jelenetek nyikének, melyeket a világtörténelem valaha jöl­­gyzett. A felkelők fölgyújtották a Tuileriákat, a sd- és tengerészeti minisztériumot, a számvevő - ,ék- s a letéthivatal épületeit, és mindezen épü­­lek lángokban állanak. Néhány órát töltöttem p­ompás városban, mely a lángok s a bombák al­­il majdnem rommá vált. Páris építészeti remekei gorsan fölemésztettek a lángok által, milyeneket Moszkva égése óta aligha tehetett látni. És mindez közben történik, míg az ágyuk dörögnek, a mit­­ailleusök recsegnek, gránátok pattannak, és ropog puskatűz. Szebb időt a mainál a legmerészebb­antázia sem képzelhet. Ritka derült és kék volt az ég. Még a nap is föltűnő fény­nyel ragyogott, s­­ Szajna sima tükrét nem ka­varta föl a legese­­kélyebb szellő sem. Ama nagy épületek, melyeket a növekedő­­lizár még nem ért el, fénysugarakban úsznak. Va­lószínűleg utoljára lehet látni őket. A Szajna mind­két partján egy tuc­at ponton tűzoszlopok és bor­­zasztó füstfellegek emelkednek az égnek, és nem Frázis, ha azt mondom, hogy a sűrűn gomolygó Füst elsötétíti a napot. E jegyzeteket a Trocaderon írom. Egész közel hozzám, velem szemközt a rok­kantak palotája fekszik, melynek arany ku­polája inkább ragyog, mint valaha. A katonai is­kola előtti nagy térség majnem egészen meg van telve fegyveresekkel, ágyukkal és lovakkal. O­i­s­­sey tábornok montrouge-i állomásából perczenként golyók csapnak le a Pantheon kupolája mellett. Ezen épület, nem különben a szép „Val-de-Grace“ épület bizonyára előbb golyók által fognak össze­romboltatni, mielőtt a lángok martalékaivá len­nének. A S­t. Su­­­p­i­c­e - templom mellett sürtt füst gomolyodik föl. Most a füstsé­reget láng hasítja ketté. A templom két tornyát oly világűr futja kö­rül, milyent elektrikus világítással sem tehetne előidézni. Ott valami nagy épület áll lángban. Mindenki kérdi mi éghet ott, de senki sem mer közeledni ama városrészhez. Körülöttünk félig el­hamvadt könyvlapok szállnak körül a levegőben s az általános vélemény azt tartja, hogy a Sor­­bonne és könyvtára gyuladt meg. Ezen tűz s a halpart között 10—12 égést lehet szemlélni. Senki sem kételkedik, hogy az igazságügyi palota, a Tuileriák s a Louvre sor­sára fog jutni. A Tuileriák palotája egészen el­tűnt, a kupola s az egész tető beszakadt. Néhány alsó emelet még ég s az ablaknyirokból füst és tűz csapódik ki. A Louvre nem veszett még el, a tűz tán nem fogja elérni valamennyi udvarát. A mennyire a füst és lángok között megkülönböz­tethetjük, a „Palais Royale“ lángban áll. Mindenki kiáltja: „A Palais Royale ég!“ és mi meggyőző­dünk, hogy ez tényleg igaz. A Notredame­­templomot, s a Ho­tel D­­­e­u-kórházat nem lát­hatjuk, úgy látszik, hogy mindkét épület romhal­mazzá vált. (Még nincs bizonyítva.) Egy perc­ sem múlik el fölrobbanások nél­kül. Kövek, fa, és vasdarabok röpülnek a levegőn át, borzasztó robajjal zuhanva a földre. A zöldelő fák égnek, ropogva és recsegve, lombjaik és ágaik elpörkölvék. A Concorde tér épületei vissza­tükrözik a tűzfényt, és mindegyik kő úgy ragyog, mintha színaranyból tenne. A Montmartre még kí­vül van a tűzkörön, azonban egy gyenge szél el­hajtja fölötte a füstöt. Az új operaháznak még nem történt haja, azonban füstse­regtől van körül­­véve, és majdnem csoda lenne, ha sikerülne meg­menteni. Tisztán ki­veszszük, hogy az i­g­a­z­s­á­g­­ügyi palota, a Sain­t-C­h­a­p­e­tt­e, a rend­őrfőnökség épülete s a városház láng­ban állanak, és nincs legcsekélyebb tehetőség sem hogy ez épületek valamelyike m­egmentessék az általános rész elől. Midőn visszatértem Versaillesbe, hogy elküld­­jem e távsürgönyt, a kormánycsapatok a balpar­ton egész a Pont-Neuf-ig, a jobbparton egész a városházig hatoltak előre. A Rue royale utcza vé­gén levő torlasz tegnap elfoglaltatott a csapatok által. A katonaságnak házat ház után kellett el­foglalni. A St. Honoré-utczában, s a Marigny-ave­­nueben rendkívül heves volt a küzdelem. A britt követség palotájában hat gránát pattant szét. A nevezett utcza két sarokháza földig leégett. A Vendôme-tér elfoglaltatott a kormánycsapatok ál­tal. A St. Germain-külvárosban egész éjjel heves küzdelem folyt a felkelők és Cissey tábornok csa­patai között. A­mennyire az előttünk fekvő táviratokból kivehetjük, a felkelők már 26-dikán este Belle­villé, Ménilmontant és Charonneba voltak visszaszorítva. A küzdelem vad elkeseredéssel folyt e pontokon. A felkelők életükért harczolnak, mert menekvésre alig gondolhatnak. A kormány­csapatok a városon belül kört vonnak a­­felkelők állomása körül, kivül pedig a németek állanak, kik senkit sem bocsátanak át vonalaikon. Német katonai forrásból kelt sürgönyök azt mondják, hogy a párisi érsek s a többi kezesek még mindig nem találtattak meg. Attól tartanak, hogy e szerencsétlenek megölettek. E szerint alap­talan volna Favre ama jelentése, hogy sikerült megszabadítani. Azt vélik, mondja e sürgöny, hogy »házakban»a pinczékben mintegy 50,000 hulla van, köztük nők gyermekek nagy számmal. A nők bor­zasztón dühöngtek. Folyvást sok agyonlövések tör­ténnek, nők is lövetnek agyon sokan. A városban c roppant a rombolás. Páris negyed része tönkre van téve. A commune és Napoleon ellen nagy düh uralkodik. Az eddig okozott kár zu­­­ha­­ a­dj­a a ha­di kárp­ó­t­lás­t. Némely hírek szerint a „Buttes de Chau­­mont“ a kománycsapatok által elfoglaltatott, míg más oldalról megc­áfolják ezt. A Havre kapu Páris északkeleti részén még 26-án este a kato­naság kezei közé került. A „Gaulois" szerint 6000 hulla borítja a Szajna-partot. A Lyrique-színház rommá vált. A sok rémhír között vigaszunkra esik, hogy sem a Louvre, sem a Luxemburgi-palota nem szenvedtek tetemes kárt. Az előbbinek csak azon homlokzata égett le, mely a Rivoli-utczára néz. A megbecsülhetlen műkincseknek nem tör­tént baja, miután ezek a Louvre többi részeiben vannak elhelyezve. A Luxemburg-palota nem röpíttetett légbe, mint egy rémhír jelenté. — Delescluze nővére elfogatott. A versaillesi kormány 26 ki ülésé­ben Lefle hadügyminiszter jelentést tett a hadmű­veletekről, említve, hogy egy, legfölebb két nap alatt a felkelés teljesen le­tesz verve. A felkelők — mondá a hadügyminiszter — agyonlőttek b­i­zonyos számú kezest. Remény van azon­ban a párisi érsek megmentésére. A londoni, ant­­werpeni és brüsseli tűzoltók megérkeztek Parisba. A spanyol kormány elhatározta, hogy kiszolgáltatja a franczia kormánynak a megmene­kült felkelőket. Rákoss­y Jenő ar , a Reform szer­kesztője értesít minket, hogy „Horvát Boldizsár visszalépéséről“ szóló czikkét nem Korizmics László úr irta. Tévedésünket — mely nagytekin­télyű és határozott állításra volt alapítva — kész­ségesen igazítjuk helyre s egyszersmind megje­gyezzük, hogy mi K. L. kiléte iránti értesülésün­ket, — mely, ismételjük, positiv forrásból és kérdezősködésünk nélkül eredt — meg sem em­lítettük volna, ha a találgatást épen a Reform nem kezdé meg M. barátunk irányában, ki egyéb­iránt nem is szokott sem rejtőzködni, sem nézetei kimondásától visszarettenni. Miután azonban nem Korizmics László azon K. L., igy már „Aprósá­gok“ tárgyává tesz s várhat holnapig is. Szerkesztő:­­ Kovács Kálmánnak, az igazságügyi minisztérium mindenesének a semmitőszékhez tör­ténendő kinevezése már interpellátióra is szolgál­tatott alkalmat a képviselőházban, noha Dietrich Ignácz név szerint nem nevezte meg, úgy halljuk, hogy Horvát Boldizsár alatt tanúsított hű szolgá­lataiért (mint mondani szokás) kineveztetése már meg is érkezett, Horváth B. által alá­jegyezve, de késnek azt kihirdetni többféle okból. Az első ok azon átalános ellenszenv, melyet Kovács Kál­mán gerjesztett maga iránt a bírósági körökben, miután ő volt a protectiók meghonosítója az igazságügyi minisztériumban, hol csaknem kor­látlanul intézkedett. A másik ok, hogy a seramitő törvényszék bíráinál kétféle fizetés létezvén, a kisebb fizetésből a nagyobbra fokozatosan történik az előléptetés. Kovács urat most egyszerre a na­gyobb fizetésű bírák közé akarják tenni, s ekkép elébe állítani a sorban levő Monojlovicsnak, a­kit azonban sokan a szerb nemzetiség semmitőszéki képviselőjének tartanak, s ekkép nemzetiségi érde­kek háttérbe szorítását is emlegetik panaszosan. Szóval Kovács ur kineveztetését nem üdvözlik se­hol sem. — A pesti kath. kaszinó és még más egyéb. A szomorú hírre vergődött pesti kath. kaszinó al­jegyzője, Mihályi Endre, a „Hangban gr. Cziráky elnökhöz intézett nyilt levelet tesz közzé, melyben a ráruházott jegyzőségről lemond, okait is előso­rolván. E nyílt levél egyszersmind egy kis bepillan­tást enged vetni az ultramontánok eme pesti fész­kébe, s annak egyik tisztviselője szerint: „ez a pesti katholikus politikai kaszinó minden egyéb, csak nem áldás honunkra úgy, mint társadalmi életünkre nézve." Az ok, melyért Mihályi kilép, a Viola érdemeinek jegyzőkönyvbe íratása, s ezzel együtt szentesítése a Violáék által Pozsonyban összetákolt határozatnak, melynek 4-ik pontja alatt a fanatikusok eszelősködése odáig megy, hogy sa­ját püspökeiket nyilt megtámadással fenyegetik, ha az osztrák püspökök nyomdokain haladva, a pápa világi uralma és csalatkozhatlansága érdekében az állammal nyíltan szembe nem szállnak. Ebből vilá­gos, hogy a pesti kath. politikai kaszinó volt a pozsonyi botrány szerzője, s akar tenni minden vallási, politikai és társadalmi bűnös izgatások gyy­­p­ontja. Azt hisszük, hogy e nyilatkozathoz semmi tájékoztatót nem kell írni. Van azonban a nyilat­kozatban egy pont, melyről bővebben akarunk szólani. Azt mondja ugyanis, hogy egész gyű­lés alatt minden fort und fortesdurch und durch német. Tehát nemcsak a szabadelvűségre és lelki­ismereti szabadságra oly káros szövetkezéssel van dolgunk, hanem olyannal is, mely sarkpontjainak alapelvéhez híven, nem válogatós az eszközökben, s megragadván mindent, mivel propagandát csinál­hat, a germanisationak is kitárja ajtait. Nem ismerjük, kikből áll ez a kaszinó, de annyit tudunk, hogy az ország prímása, az ország egyik úgynevezett zászlósa ott van az élén ; ott van még számos magyar főpap, aztán a Török Já­nosok, a Lonkayak, a Szilágyi Virgilek, stb. kiket ugyan nem látunk soha egyenes uton, de eddig még sem soroztunk azok közé, kik a nemzetisé­günket rontó német áramlatnak árkokat nyitnak, s bevezetik azt. Jellemzi ez a katholikus kaszinó helyzetét, mely a józan magyarság közül nem tudván cső­dületet szerezni, a játszandó komédiához statisz­tákat csak az által csalogatott, hogy a hozzánk szakadt német etem egy bizonyos rétegét, (mely jámbor és olvasó pörgető) hazai nyelve által fogta meg s tartja most német szóval, és hizeleg neki az által, hogy az ország prímása, főpapjai s ezek kegyelmi verőfényében röpdeső lepkéi az ő nyel­vükön beszélnek. E kaszinó és urainak közlönye a „Magyar Állam“ még csak pár nap előtt azzal dicsekedett, hogy a „Hon“ és „Ellenőrnek“ az elnémetesedés ellen tett felszólalását ő már évek óta folytatja, úgy látszik azonban, hogy folytat egyebet is: alattomosságot. Ha csakugyan tett oly felszólalá­sokat, akkor szerkesztője Lonkay úr igen furcsa viszonyban áll lelkiismeretességével s azon érte­sülésekkel, melyeket szerez mint kaszinói tag az úgynevezett magyar katholikusok gyülekezetében, mely egyszersmind politikainak is nevezi magát. Íme, ez a kath. autonómiai congressus fő gyülhelye. Itt tükröződnek e congressus jellegei s elemei. Itt nyilatkozik német nyelven az a sok­szor emlegetett többség, melyet a congressus kép­viselői egész Magyarországban elterjedettnek mon­danak. Mi most csak egyre vagyunk kiváncsiak. Igaz-e, hogy Pauler közoktatási miniszter tagja e kaszinónak ? Kiváncsiak vagyunk rá, mert jól tudni, hogy tényezője-e a kormány egyik tagja oly testületnek, mely szentesít rendőrségi fegye­lem alá eső botrányokat, ovazióban részesít oly határozatokat, melyek nyíltan megtámadják az állam jogait, és támogat oly testületet, mely nem­zetiségünk rovására válogatja eszközeit? Mi azt hisszük, hogy tagja, mert különben Pauler miniszter nem engedte volna oly paczká­­zón kezelni magával Jekelfalussy püspököt a csal­hatatlansági dogma kihirdetése felől. Egyébiránt arra is kiváncsiak vagyunk, hogy valóban meg­történt-e az a hetyke párbeszéd, melyet mint a miniszter és püspök közt lefolyt scénát közöltek napok előtt a lapok, anélkül, hogy eddig meg­­c­áfolták volna valahonnan. A commune végperc­ei. Mint legközelebbi alkalommal említettem — írja a D. News párisi levelezője f. hó 23-áról — a commune hivatalos lapja hétfőn reggel nem je­lent meg, este­felé azonban már lehetett olvasni a kávéházakban, de a versaillesiak benyomulását magasz­tosan ignorálta — egyetlen szóval sem említette fel. Még megelőző, vagyis vasárnap este a jólétbizottság eme proclamatiója jelent meg benne : „Polgárok! — A sz. cloudi kapu egyszerre négy pontról u. m. Valérienről, Montretoutról, Moulineauxról és Issy erődből megtámadtatván, áru­lás következtében a versaillesiak által elfoglalta­tott, kik onnan a párisi terület egy részét legott megszállották. E balesetnek, távol attól, hogy ben­nünket leverjen, inkább erélyes ösztönzésül kell szolgálni. A nép, mely királyokat tesz le, Bastil­­leket rombol földig, a 89 és 93 esztendők és a forradalom népe nem vesztheti el egy nap alatt a márcz. 18-ki emancipatió gyümölcseit. Párisiak­ a megkezdett tusát egyetlen em­ber sem hagyatja el közülünk többé, mert ez a jövő tusája a múlt, a szabadságé a zsarnokság, az egyenlőségé az egyedáruság, a testvériségé a szolgaság, a népek egyesüléséé az elnyomók ön­zése ellen. Fegyverre ! Fegyverre ! Rakjuk meg Parist torlaszokkal és e rögtönzött védfalak mö­gül hallassuk ellenségeinkkel szemben harczki­­áltásainkat, melyek félelmetlenségünknek és büsz­keségünknek legyenek kifejezései, de egyszers­mind győzelmünknek is, mert Páris torlaszaival bevehetten. Szedjük fel mind az utcza kövezetét először, mivel az esten bombái puha földre hull­ván, kevésbé veszélyesek, továbbá, mivel a köve­zet — ez újabb védeszköz — a házak erkélyei­re hordandó fel. A forradalom, a nagy napok Parisa tegye meg kötelességét! A commune és a jólétbizottság meg fogja tenni a magáét. Kelt a városházán 79 esztendő prairial 2-án. A jólét­bizottság: Arnaud, Eudes, Gambon, R­an­vi­er.“ E vasárnap kibocsátott kiáltvány csak ma terjedt el szélesebb körben, mivel a hétfői lapok nem hozták volt. Az egyedül ismert proclamatió a D­eleseluzeé volt, mely e szavakkal kez­dődött : „Elég a militarismusból! Nincs szüksé­günk többé törzskarokra, arany paszomantok és rojtokra! Helyet a népnek , helyet a csupasz fegy­verekkel harczoló csatároknak !­ A forradalmi harcz órája ütött!“ Tegnap reggel továbbá még más két kiált­vány is jelent meg a jólétbizottságtól, melyek­nek elseje a sorkatonasághoz intézve, imigyen hangzik : „Versaillesi hadsereg katonái ! Páris népe soha nem hiheti, hogy fegyvereiteket ellene tesz­tek képesek emelni, midőn melle érinteni fogja a tieteket. Kezetek vissza fog hanyatlani oly csele­kedettől, mely valóságos testvérgyikolás tenne. Ti proletariusok vagytok, mikép mi, és mint ne­künk, nektek is érdektekben áll, hogy a monar­­chisták fel ne igyák véreteket, mint iszszák a mienket. Amit márcz. 18-án megtettetek, megteszitek kétségtelenül ismét, és a párisi nép nem leend kénytelen harczolni oly emberek ellen, kiket test­vérei gyanánt tekint és a kiket oldalánál szeretne látni a szabadság és egyenlőség polgári banquet­­jén. Jörtek hozzánk, testvérek, jöttek hozzánk! Tárt karokkal várunk benneteket! — 79­ év prai­rial 3-án. A jólétbizottság: Arnaud, Billieray, Eudes, Gambon, Ranvier.“ A másik a párisiakhoz volt íntézve a követ­kező lakonikus rövidséggel: „Keljen fel minden Az utczai harcz Párisban. Máj. 22 Délután. — Helyzetünk borzasztó — írja a D. News egyik párisi levelezője. Tegnap, 22-én, délután tekervényes mellékutakon sikerült az éjszaki pályaudvart elérnem s a vasúti sze­mélyzet­ egyik tagját nagy áldozat árán rábírnom, hogy St.­Denisbe ránduljon ki s ott egy levele­met postára tegyen fel. A levelet csizmájába rejtvén, az illető elindult, de esti 8 óráig haszta­lanul vártam, meg nem jött, talán elfogták, agyon­lőtték, vagy megérkezve, nem tudott módot talál­ni levelem feladására. Esti 8 óra. Miután hasztalan vártam reá, visz­­szatértem a csata színhelyére, a Notre Dame de Lorette közelébe, hol a hasonnevű utcza végén torlasz állott, mellette egyetlen nemzetőrrel, ki először visszaparancsolt, majd azonban megen­gedte, hogy tovább haladjak, de alig tettem né­hány száz lépést, midőn egy különös háromszög közepén találtam magamat, mert a Montmartre s a St. Lazare utczákat szintén torlaszok zárták el. Az előbbi mögött nemzetőrök rejtőzködtek s ket­tő közülök lődözött a versailliakra. Én az egyik torlasz előtt keresztül a St. Lazare utczába jutottam be s egy templom mögött vontam meg magamat. Itt ismét más torlasz emelkedett s a körötte álló nemzetőrök csakhamar elfogtak s kényszeritettek, hogy fogjak puskát és védjem a torlaszt; én fel­hoztam, hogy idegen és igy semleges vagyok, mi­re nagy nehezen szabadon bocsátottak s én fel­hagyva minden tovább haladási kísérlettel, vissza­tértem az északi pályaudvarhoz. Esti 9 óra felé csaknem minden irányban megszűnt a tüzelés s halálcsend állott be. Az ezer számra megkezdett torlaszok befejeztettek. Ekkor ismét végig mentem a Lafayette utczán s a leg­különösebb látvány tárult el szemeim előtt. Pom­pás este volt, a férfiak nők a legbékésebb hangu­lattal ültek ki székekre a k­apuk elé, nyugodtan beszélgetvén a nap eseményeiről. A torlaszok körül gyermekek játszadoztak s az anyák alig emelték föl fejüket a szakadatlanul hangzó riadó­ra vagy a távolban el elpattanó bomba süvöltésé­­re. Elérve a Chaussée d’Antin-en fekvő szállodát, hol lakásom volt, mindenütt heves küzdelem nyo­maival találkoztam. Esti 10 óra. A csend nagyon rövid volt. Már 10 óra táján ismét ágyudörgés volt hallható s bomba bombát ért a Haussmann boulevardon, mig a távolból borzasztó robaj hallatszott. Közbe-köz­­be a mitraileureök zavart s rémületet gerjesztő re­csegése ütötte meg fülemet, még pedig perczen­­kint csekélyebb távolságról. Ez így tartott aztán az egész éjen át. Máj. 23. Hajnalban letekintve óvatosan a Haussmann boulevardra, a rombolás legkétségbeej­­tőbb képe tárult elém. Lámpaoszlopok, kioszkok és fák voltak halomra és darabokra lőve. A ver­­saillesiak egy üteget állítottak fel s a Tallbout utczánál egy kis torlaszt tartottak mintegy előőrsi állomást, megszállva, honnan erős tüzelést folytat­tak a boulevard keleti végére, ahol a kapuk alól nemzetőrök lövöldöztek. Különösnek tűnt fel előt­tem azon tény, hogy a felkelők sehol sem igye­keztek a házakat megszállani s onnan folytatni a tüzelést a versaillesiak ellen, hanem megelégedtek a kapufelek, lámpaoszlopok stb védelmével, míg a versaillesiak sorra megszállották a házakat s gyilkos tüzet árasztottak az ablakokból el­leneikre. Reggeli 6 óra felé egy kis kirándulásra ha­tároztam el magamat. Az éjjeli ágyúzások után követ­­keztetve, azt hittem, hogy a versaillesiak az éjjelre felhagytak a tulajdonképi előnyomulással s meg­elégedtek azzal, hogy a Hausmann és az Olasz boulevardokat bombázzák s igy minden összpon­tosulást s újabb torlaszépítést lehetetlenné tegye­nek a felkelőkre nézve. Nézetem azonban csak az előbbi boulevardra nézve volt helyes, mig az utóbbit illetőleg, tovább haladva úgy találtam, hogy itt a nemzetőrök nagy csapatokban állomásoznak többnyire derekasan részeg állapotban. A de te Paix utcza végén emelt torlasz, melyet a versail­­lesiak tegnap szétágyaztak, ismét helyre volt ál­lítva és mitrailleuseökkel felszerelve. Sőt felkelő tisztek azt beszélték, hogy az éjjel hallott mi­rail­am,ii­n­ee a rajtaült0Zi­lliit \IS^M?ki#1,­¥bikill elhagyni. Innen a Royale utcza felé vettem utamat, hogy lássam, mi történt a Rivoli és St. Honoré utczákon. A mellék­utczákon több helyütt, látszott a bombák romboló hatása, míg a Palais Royale előtti téren érintetlenül állott a nagy torlasz, va­lamint azt is kivehettem, hogy a Concorde téren s a Rivoli utczában emelt hatalmas torlaszok szin­tén a felkelők kezében vannak. Ebből arról győ­ződvén meg, hogy a Concorde téren még nincse­nek Versaillesi csapatok, nyugatra fordulván a St. Honoré utczán mentem végig, melyet a Trocade­­ro bombái csúnyán összelődöztek. Ez utczát szá­mos torlasz metszi át, mögöttek részeg, de elszánt nemzetőrökkel. Egész addig haladtam, hol ez ut­cza a Royale utczával összejő. A versaillesiak megszállva tartották a Foubourg St. Honoré ut­­czát, mely nyugatra a Royale utczától, a Honoré utcza folytatást, ugyancsak a sorkatonaság kezé­ben volt a folyón túl a törvényhozótestület palo­tája is és e két helyről kereszttűzbe vették a Con­corde téren álló felkelőket. Tíz óra tájban lakásomra térvén vissza csak­hamar élénk tüzelés hangjai ütötték meg füleimet s lesietve arról győződtem meg, hogy a sorkatona­ság a Notre-Dame-de-Lorette templomot hármas torlaszával együtt elfoglalta s a Chateaudun ut­czán igyekszik a Lafayette utczára leereszkedni. Ugyanekkor a Haussmann boulevardon is élénk ágyúzás folyt. A sorkatonaság végre heves ellen­állás után ura lett a Chateaudun utcza torkola­­tatán hányt torlasznak s a felkelőket vissz­anyom­­ván nyugatnak fordult s a Haussmann boulevard felé kezdett ágyutüzet, mi által a közbe szorult maroknyi, de elszánt felkelő csapat két tűz közé jutott, sőt csakhamar a sz. Háromság templomától a Chaussée d’Antin utczából • igy oldalról is ágyuk irányoztalak reájok s én lakásomba szorulva szin­tén három oldalról voltam a tűznek kitéve; ágyú­golyók süvöltöttek végig az utczában, valamint a szálloda fölött, sőt egy bomba egyik földszinti ab­lakon be is hatolt. Délután 1 órakor még mindig nem nyomultak közelebb egy oldalról sem a versaillesiak s az operaház tetején még mindig a vörös zászló ten­gett. A versaillesiak nem igen akarván magukat kitenni, csak házról házra haladtak előre; állást foglaltak az ablakokban s innen tüzeltek a kapuk alatt álló felkelőkre, mialatt ágyú és mitrailleuse golyók süvöltöttek végig az utczákon. Másrészről azonban a Lafayette utczán erősen haladt a sor­­katonaság keleti irányban, a Bonnes Nouvelles barakokat hatalmába kerítette, s igy a Faubourg Poissonniere utczában nyitva állott előtte az út a hasonnevű boulevardra s valószínűleg nemsokára­ a St.-Martin kapunál fog állani. Ez alatt a felke­lők a Halévy utcza végén a Haussmann boule­­varddal szemben borzasztó tüzelést folytattak; az olasz boulevardon egy ágyusok és egy mitrailleu­­sok működött s a Haussmann boulevard és a La­fayette utczák jobb sarkán fekvő ház csakhamar lángba borult. Esti 5 óra felé az egész környéken elkese­redett ágyú- és puskatűz folyt s különösen heves volt az operaház körül. A felkelők a Lafitte ut­czába húzták vissza magukat s onnan tüzeltek a boulevardokra, melyeket e szerint hihetőleg már a sorkatonaság tartott megszállva. Az operahá­­zon is csakhamar a háromszinü zászló jelenik meg a nép örümrivalgása között. A polgárok boros palac­kokkal jönek ki házaikból a sorkatonák elé és sorra kínálják őket, pénzt is osztogatva ki közöttük, kijőnek a nők is és összevissza csókol­ják a puskaportól fekete, vörös nadrágos alakokat „Éljen a sorkatonaság!" kiáltások közt. Esti 10 órakor erős csapatokban vonult végig a Chaussée d’Antin utczán a sorkatonaság a nagy boulevard felé, hol oldalba fogta a felkelőket, majd a de la Paix utcza sarkáról kezdte ágyúzni a Vendome tért, melyet a felkelők szállottak meg. Ez alatt mind borzasztóbb mérvet öltött az ágyú­zás és a városház­a a Palais Royale tájáról élénk mitrailleuse recsegés s közbe-küzbe felrobbanás­­szerü dördületek hangzottak fülünkbe. A párisi lakosság a legkorlátlanabb örömnek engedé át magát, etette, itatta a katonaságot s házait min­denfelé háromszinü lobogókkal ékítette. Május 24-ének reggelén borzasztó látványra ébredtünk; tűz lángolt minden felé, a tuileriák lángban állottak. Itt a tűz legelőbb a koronalg­ által lakott szárnyban ütött ki, a kert felől, s reg­geli nyolcz óra felé e szárny csaknem teljesen le volt már égve. Midőn a Dauphine utcza szögle­tére értem, a Rivoli utcza felőli rész is égni kez­dett egész a Palais Royaleig. Rövid idő múlva láng borította el az egész császári palotát­, nem­különben a Louvre egy részét, a Palais Royalt, a pénzügyminiszteri palotát, a városházát, valamint a közbeneső pompás magán­házakat. E közben, mi­dőn már csaknem az egész környék a sorkatona­ság kezében volt, 25 felkelő és egy nő oly két­ségbeesetten védte a Vendôme tért mitrailleuseivel egy egész franczia sereg ellen, hogy csak több órai küzdelem után lehetett a térre behatni.­­ A párisiak a legnagyobb buzgalmat fejtették ki ez­után az elbújt nemzetőrök rejtekhelyeinek eláru­lásában. Láttam egy ily szerencsétlent, kit a sor­katonák az utczára kivonszoltak s a körülállók, különösen pedig a nők hangos kiabálásaira „Lő­jétek te lőjétek te! a legborzasztób módon le­gyilkoltak és darabokra mészároltak. A tűz a Palais Royaletól rövid időn egész a Madelaine templomig terjedt el s oly petroleum­­hoz járta be az egész környéket, hogy a forrósá­­­­got is hozzá véve, lehetetlen volt a tuileriákhos, becsületes polgár! A torlaszokra! Az ellenség falaink közt áll! Semmi habozás ! Előre a sza­badságért, a communeért és a köztársaságért! Fegyverre! — A jólétbizottság.“ A commune e két kiáltványt azon beteges képzelődésben adta ki, hogy a versaillesi hadse­reg barátja a communenek, s hogy a párisi nép kész éltet és vért áldozni érette. A feltevés azon­ban mindkét irányban tévesnek bizonyult. A sor­­katonaság gyűlöli a comm­unet, míg a párisiak közül igen sokan a commune mellett s a versail­lesi kormány ellen voltak ugyan korábbi időkben, most azonban, midőn a versaillesiak a falakon belül vannak, mindnyájan a nemzetgyűlés hívei­nek vallják magukat s tehányván magukról az egyenruhát, kezeket sem fogjak megemelni a communért. A commune telkes pártolói azonban főleg emez utolsó kiáltvány megjelenése után hango­san követelték, hogy a vonakodó polgárság erő­szakkal is kényszerittessék fegyvert fogni s min­denkit, ki az utczán mutatkozott, a torlaszokhoz kényszeritettek, előbb közreműködni az építésnél, majd puskát nyomván markukba, helyt állani a védelmezésnél, s aki vonakodni merészelt volna, közel járt a főbelövetés veszélyéhez. A jólétbizottság ugyanis kiáltványaival egy­s időben rendeletet adott ki, mely a különböző tor­laszfőnököket rögtön bíráskodási joggal ruházta fel az illető torlaszok közelében eső házak lako­saira nézve. A sorhad betörésének hírére a commune emberei a legborzasztóbb zavarba jutottak, egy­részt menekülésre, másrészt a commune megmen­tésére kellett gondolniuk. A versaillesiak a bal­parton St Germain külvárossal kezekben tartották a hadügyérségi palotát, Delescluze főhadiszállását, a törvényhozó testület épületét, hol Bergeret ütöt­te fel tanyáját, a becsületrend palotáját, hol Eudes főhadiszállása volt, és a külügyérségi épü­letet, hol Paschal Grousset trónolt. A jobb parton ismét egész a Concorde térig előnyomultak Mac- Mahon emberei. A commune delegáltjai eszerint a városház köré voltak kénytelenek összevonni erőiket, mi a legnagyobb zavarral történt úgy, hogy ha e bábe­li állapotot felhasználva a versaillesiak bátran áttörnek a jól részül védett néhány torlaszon, egy csapásra megsemmisíthették volna az egész fel­kelést. Az utóbbi két nap alatt levelet levélre kap­­ó felszólítás után felszólítás intéztetett hozzám a commune tagok részéről. És mennyi kényes női s vad, haragos férfi szemet láttam, a­midőn nem voltam képes segíteni. És valóban a tény, hogy a commune emberei egy angol laptudósítótól kér­nek módot a megszöktetésre, fényesen bizonyítja reménytelen helyzetüket.

Next