Ellenőr, 1871. május (3. évfolyam, 227-256. szám)
1871-05-30 / 255. szám
Előfizetési árak: in ívre « ; 20 ft. — kr. Évnegyedre ll 5 ft. — kb ívre . . 10 „ — „ Egy hónapra l 1 » 80 » Egyes számra 10 krajczár. Szerkesztési Iroda, Pesten, bálvány-utcza 4. szám, 1. emeletmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem alkotunk. Minden értesítés a szerkesztőséghez Intézendő. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak el. 255. szám. Megjelenik minden reggel, távéra hétfőn , ünnepre következő napon. A lapot illető reclamátiók Légrády testvérek Irodájába (2 sas-utoda 24. es.) Intézendőb. Kedd, május 30. 1871. mmmmssmimi&kámmmmmmmmmmöimminémáam Hirdetési dijak: Tizhasábos petit eor egyszeri I A nyút-tér egy petit son 30 ka beigtatásáért . . . 10 kr. Bélyegdij minden beigtatásért 80 „ Kiadóhivatal: Pesten, kétsas ntola 14. síim, Hirdetések felvétetnek: az „Ellenőr" kiadóhivatalában Kézsasntcza 14. sz., Légrády testvérek nyomdájában Pest , sas utcza 24. sz. és Naschitz J. ügynöki Irodájában _______Pest, arany kéz utcza 5. szám. III. évfolyam. Külföldi szemle. Pest, május 29. Paksban még tart az elkeseredett harcz, végzetes rombolás. Az újabb híreket alább köztjük, mindenekelőtt adjuk egész terjedelmében a rendkívül érdekes sürgönyt, melyet a „Times“ sz közzé a párisi égésre vonatkozólag egyik létezőjétől. A sürgöny így hangzik: (Versailles, máj. 24. esti nyolcz óradr.) Szemtanúja voltam a legszomorubb jelenetek nyikének, melyeket a világtörténelem valaha jölgyzett. A felkelők fölgyújtották a Tuileriákat, a sd- és tengerészeti minisztériumot, a számvevő - ,ék- s a letéthivatal épületeit, és mindezen épülek lángokban állanak. Néhány órát töltöttem pompás városban, mely a lángok s a bombák alil majdnem rommá vált. Páris építészeti remekei gorsan fölemésztettek a lángok által, milyeneket Moszkva égése óta aligha tehetett látni. És mindez közben történik, míg az ágyuk dörögnek, a mitailleusök recsegnek, gránátok pattannak, és ropog puskatűz. Szebb időt a mainál a legmerészebbantázia sem képzelhet. Ritka derült és kék volt az ég. Még a nap is föltűnő fénynyel ragyogott, s Szajna sima tükrét nem kavarta föl a legesekélyebb szellő sem. Ama nagy épületek, melyeket a növekedőlizár még nem ért el, fénysugarakban úsznak. Valószínűleg utoljára lehet látni őket. A Szajna mindkét partján egy tucat ponton tűzoszlopok és borzasztó füstfellegek emelkednek az égnek, és nem Frázis, ha azt mondom, hogy a sűrűn gomolygó Füst elsötétíti a napot. E jegyzeteket a Trocaderon írom. Egész közel hozzám, velem szemközt a rokkantak palotája fekszik, melynek arany kupolája inkább ragyog, mint valaha. A katonai iskola előtti nagy térség majnem egészen meg van telve fegyveresekkel, ágyukkal és lovakkal. Oissey tábornok montrouge-i állomásából perczenként golyók csapnak le a Pantheon kupolája mellett. Ezen épület, nem különben a szép „Val-de-Grace“ épület bizonyára előbb golyók által fognak összeromboltatni, mielőtt a lángok martalékaivá lennének. A St. Supice - templom mellett sürtt füst gomolyodik föl. Most a füstséreget láng hasítja ketté. A templom két tornyát oly világűr futja körül, milyent elektrikus világítással sem tehetne előidézni. Ott valami nagy épület áll lángban. Mindenki kérdi mi éghet ott, de senki sem mer közeledni ama városrészhez. Körülöttünk félig elhamvadt könyvlapok szállnak körül a levegőben s az általános vélemény azt tartja, hogy a Sorbonne és könyvtára gyuladt meg. Ezen tűz s a halpart között 10—12 égést lehet szemlélni. Senki sem kételkedik, hogy az igazságügyi palota, a Tuileriák s a Louvre sorsára fog jutni. A Tuileriák palotája egészen eltűnt, a kupola s az egész tető beszakadt. Néhány alsó emelet még ég s az ablaknyirokból füst és tűz csapódik ki. A Louvre nem veszett még el, a tűz tán nem fogja elérni valamennyi udvarát. A mennyire a füst és lángok között megkülönböztethetjük, a „Palais Royale“ lángban áll. Mindenki kiáltja: „A Palais Royale ég!“ és mi meggyőződünk, hogy ez tényleg igaz. A Notredametemplomot, s a Hotel Deu-kórházat nem láthatjuk, úgy látszik, hogy mindkét épület romhalmazzá vált. (Még nincs bizonyítva.) Egy perc sem múlik el fölrobbanások nélkül. Kövek, fa, és vasdarabok röpülnek a levegőn át, borzasztó robajjal zuhanva a földre. A zöldelő fák égnek, ropogva és recsegve, lombjaik és ágaik elpörkölvék. A Concorde tér épületei visszatükrözik a tűzfényt, és mindegyik kő úgy ragyog, mintha színaranyból tenne. A Montmartre még kívül van a tűzkörön, azonban egy gyenge szél elhajtja fölötte a füstöt. Az új operaháznak még nem történt haja, azonban füstseregtől van körülvéve, és majdnem csoda lenne, ha sikerülne megmenteni. Tisztán kiveszszük, hogy az igazságügyi palota, a Saint-Chapette, a rendőrfőnökség épülete s a városház lángban állanak, és nincs legcsekélyebb tehetőség sem hogy ez épületek valamelyike megmentessék az általános rész elől. Midőn visszatértem Versaillesbe, hogy elküldjem e távsürgönyt, a kormánycsapatok a balparton egész a Pont-Neuf-ig, a jobbparton egész a városházig hatoltak előre. A Rue royale utcza végén levő torlasz tegnap elfoglaltatott a csapatok által. A katonaságnak házat ház után kellett elfoglalni. A St. Honoré-utczában, s a Marigny-avenueben rendkívül heves volt a küzdelem. A britt követség palotájában hat gránát pattant szét. A nevezett utcza két sarokháza földig leégett. A Vendôme-tér elfoglaltatott a kormánycsapatok által. A St. Germain-külvárosban egész éjjel heves küzdelem folyt a felkelők és Cissey tábornok csapatai között. Amennyire az előttünk fekvő táviratokból kivehetjük, a felkelők már 26-dikán este Bellevillé, Ménilmontant és Charonneba voltak visszaszorítva. A küzdelem vad elkeseredéssel folyt e pontokon. A felkelők életükért harczolnak, mert menekvésre alig gondolhatnak. A kormánycsapatok a városon belül kört vonnak afelkelők állomása körül, kivül pedig a németek állanak, kik senkit sem bocsátanak át vonalaikon. Német katonai forrásból kelt sürgönyök azt mondják, hogy a párisi érsek s a többi kezesek még mindig nem találtattak meg. Attól tartanak, hogy e szerencsétlenek megölettek. E szerint alaptalan volna Favre ama jelentése, hogy sikerült megszabadítani. Azt vélik, mondja e sürgöny, hogy »házakban»a pinczékben mintegy 50,000 hulla van, köztük nők gyermekek nagy számmal. A nők borzasztón dühöngtek. Folyvást sok agyonlövések történnek, nők is lövetnek agyon sokan. A városban c roppant a rombolás. Páris negyed része tönkre van téve. A commune és Napoleon ellen nagy düh uralkodik. Az eddig okozott kár zuha adja a hadi kárpótlást. Némely hírek szerint a „Buttes de Chaumont“ a kománycsapatok által elfoglaltatott, míg más oldalról megcáfolják ezt. A Havre kapu Páris északkeleti részén még 26-án este a katonaság kezei közé került. A „Gaulois" szerint 6000 hulla borítja a Szajna-partot. A Lyrique-színház rommá vált. A sok rémhír között vigaszunkra esik, hogy sem a Louvre, sem a Luxemburgi-palota nem szenvedtek tetemes kárt. Az előbbinek csak azon homlokzata égett le, mely a Rivoli-utczára néz. A megbecsülhetlen műkincseknek nem történt baja, miután ezek a Louvre többi részeiben vannak elhelyezve. A Luxemburg-palota nem röpíttetett légbe, mint egy rémhír jelenté. — Delescluze nővére elfogatott. A versaillesi kormány 26 ki ülésében Lefle hadügyminiszter jelentést tett a hadműveletekről, említve, hogy egy, legfölebb két nap alatt a felkelés teljesen letesz verve. A felkelők — mondá a hadügyminiszter — agyonlőttek bizonyos számú kezest. Remény van azonban a párisi érsek megmentésére. A londoni, antwerpeni és brüsseli tűzoltók megérkeztek Parisba. A spanyol kormány elhatározta, hogy kiszolgáltatja a franczia kormánynak a megmenekült felkelőket. Rákossy Jenő ar , a Reform szerkesztője értesít minket, hogy „Horvát Boldizsár visszalépéséről“ szóló czikkét nem Korizmics László úr irta. Tévedésünket — mely nagytekintélyű és határozott állításra volt alapítva — készségesen igazítjuk helyre s egyszersmind megjegyezzük, hogy mi K. L. kiléte iránti értesülésünket, — mely, ismételjük, positiv forrásból és kérdezősködésünk nélkül eredt — meg sem említettük volna, ha a találgatást épen a Reform nem kezdé meg M. barátunk irányában, ki egyébiránt nem is szokott sem rejtőzködni, sem nézetei kimondásától visszarettenni. Miután azonban nem Korizmics László azon K. L., igy már „Apróságok“ tárgyává tesz s várhat holnapig is. Szerkesztő: Kovács Kálmánnak, az igazságügyi minisztérium mindenesének a semmitőszékhez történendő kinevezése már interpellátióra is szolgáltatott alkalmat a képviselőházban, noha Dietrich Ignácz név szerint nem nevezte meg, úgy halljuk, hogy Horvát Boldizsár alatt tanúsított hű szolgálataiért (mint mondani szokás) kineveztetése már meg is érkezett, Horváth B. által alájegyezve, de késnek azt kihirdetni többféle okból. Az első ok azon átalános ellenszenv, melyet Kovács Kálmán gerjesztett maga iránt a bírósági körökben, miután ő volt a protectiók meghonosítója az igazságügyi minisztériumban, hol csaknem korlátlanul intézkedett. A másik ok, hogy a seramitő törvényszék bíráinál kétféle fizetés létezvén, a kisebb fizetésből a nagyobbra fokozatosan történik az előléptetés. Kovács urat most egyszerre a nagyobb fizetésű bírák közé akarják tenni, s ekkép elébe állítani a sorban levő Monojlovicsnak, akit azonban sokan a szerb nemzetiség semmitőszéki képviselőjének tartanak, s ekkép nemzetiségi érdekek háttérbe szorítását is emlegetik panaszosan. Szóval Kovács ur kineveztetését nem üdvözlik sehol sem. — A pesti kath. kaszinó és még más egyéb. A szomorú hírre vergődött pesti kath. kaszinó aljegyzője, Mihályi Endre, a „Hangban gr. Cziráky elnökhöz intézett nyilt levelet tesz közzé, melyben a ráruházott jegyzőségről lemond, okait is elősorolván. E nyílt levél egyszersmind egy kis bepillantást enged vetni az ultramontánok eme pesti fészkébe, s annak egyik tisztviselője szerint: „ez a pesti katholikus politikai kaszinó minden egyéb, csak nem áldás honunkra úgy, mint társadalmi életünkre nézve." Az ok, melyért Mihályi kilép, a Viola érdemeinek jegyzőkönyvbe íratása, s ezzel együtt szentesítése a Violáék által Pozsonyban összetákolt határozatnak, melynek 4-ik pontja alatt a fanatikusok eszelősködése odáig megy, hogy saját püspökeiket nyilt megtámadással fenyegetik, ha az osztrák püspökök nyomdokain haladva, a pápa világi uralma és csalatkozhatlansága érdekében az állammal nyíltan szembe nem szállnak. Ebből világos, hogy a pesti kath. politikai kaszinó volt a pozsonyi botrány szerzője, s akar tenni minden vallási, politikai és társadalmi bűnös izgatások gyypontja. Azt hisszük, hogy e nyilatkozathoz semmi tájékoztatót nem kell írni. Van azonban a nyilatkozatban egy pont, melyről bővebben akarunk szólani. Azt mondja ugyanis, hogy egész gyűlés alatt minden fort und fortesdurch und durch német. Tehát nemcsak a szabadelvűségre és lelkiismereti szabadságra oly káros szövetkezéssel van dolgunk, hanem olyannal is, mely sarkpontjainak alapelvéhez híven, nem válogatós az eszközökben, s megragadván mindent, mivel propagandát csinálhat, a germanisationak is kitárja ajtait. Nem ismerjük, kikből áll ez a kaszinó, de annyit tudunk, hogy az ország prímása, az ország egyik úgynevezett zászlósa ott van az élén ; ott van még számos magyar főpap, aztán a Török Jánosok, a Lonkayak, a Szilágyi Virgilek, stb. kiket ugyan nem látunk soha egyenes uton, de eddig még sem soroztunk azok közé, kik a nemzetiségünket rontó német áramlatnak árkokat nyitnak, s bevezetik azt. Jellemzi ez a katholikus kaszinó helyzetét, mely a józan magyarság közül nem tudván csődületet szerezni, a játszandó komédiához statisztákat csak az által csalogatott, hogy a hozzánk szakadt német etem egy bizonyos rétegét, (mely jámbor és olvasó pörgető) hazai nyelve által fogta meg s tartja most német szóval, és hizeleg neki az által, hogy az ország prímása, főpapjai s ezek kegyelmi verőfényében röpdeső lepkéi az ő nyelvükön beszélnek. E kaszinó és urainak közlönye a „Magyar Állam“ még csak pár nap előtt azzal dicsekedett, hogy a „Hon“ és „Ellenőrnek“ az elnémetesedés ellen tett felszólalását ő már évek óta folytatja, úgy látszik azonban, hogy folytat egyebet is: alattomosságot. Ha csakugyan tett oly felszólalásokat, akkor szerkesztője Lonkay úr igen furcsa viszonyban áll lelkiismeretességével s azon értesülésekkel, melyeket szerez mint kaszinói tag az úgynevezett magyar katholikusok gyülekezetében, mely egyszersmind politikainak is nevezi magát. Íme, ez a kath. autonómiai congressus fő gyülhelye. Itt tükröződnek e congressus jellegei s elemei. Itt nyilatkozik német nyelven az a sokszor emlegetett többség, melyet a congressus képviselői egész Magyarországban elterjedettnek mondanak. Mi most csak egyre vagyunk kiváncsiak. Igaz-e, hogy Pauler közoktatási miniszter tagja e kaszinónak ? Kiváncsiak vagyunk rá, mert jól tudni, hogy tényezője-e a kormány egyik tagja oly testületnek, mely szentesít rendőrségi fegyelem alá eső botrányokat, ovazióban részesít oly határozatokat, melyek nyíltan megtámadják az állam jogait, és támogat oly testületet, mely nemzetiségünk rovására válogatja eszközeit? Mi azt hisszük, hogy tagja, mert különben Pauler miniszter nem engedte volna oly paczkázón kezelni magával Jekelfalussy püspököt a csalhatatlansági dogma kihirdetése felől. Egyébiránt arra is kiváncsiak vagyunk, hogy valóban megtörtént-e az a hetyke párbeszéd, melyet mint a miniszter és püspök közt lefolyt scénát közöltek napok előtt a lapok, anélkül, hogy eddig megcáfolták volna valahonnan. A commune végpercei. Mint legközelebbi alkalommal említettem — írja a D. News párisi levelezője f. hó 23-áról — a commune hivatalos lapja hétfőn reggel nem jelent meg, estefelé azonban már lehetett olvasni a kávéházakban, de a versaillesiak benyomulását magasztosan ignorálta — egyetlen szóval sem említette fel. Még megelőző, vagyis vasárnap este a jólétbizottság eme proclamatiója jelent meg benne : „Polgárok! — A sz. cloudi kapu egyszerre négy pontról u. m. Valérienről, Montretoutról, Moulineauxról és Issy erődből megtámadtatván, árulás következtében a versaillesiak által elfoglaltatott, kik onnan a párisi terület egy részét legott megszállották. E balesetnek, távol attól, hogy bennünket leverjen, inkább erélyes ösztönzésül kell szolgálni. A nép, mely királyokat tesz le, Bastilleket rombol földig, a 89 és 93 esztendők és a forradalom népe nem vesztheti el egy nap alatt a márcz. 18-ki emancipatió gyümölcseit. Párisiak a megkezdett tusát egyetlen ember sem hagyatja el közülünk többé, mert ez a jövő tusája a múlt, a szabadságé a zsarnokság, az egyenlőségé az egyedáruság, a testvériségé a szolgaság, a népek egyesüléséé az elnyomók önzése ellen. Fegyverre ! Fegyverre ! Rakjuk meg Parist torlaszokkal és e rögtönzött védfalak mögül hallassuk ellenségeinkkel szemben harczkiáltásainkat, melyek félelmetlenségünknek és büszkeségünknek legyenek kifejezései, de egyszersmind győzelmünknek is, mert Páris torlaszaival bevehetten. Szedjük fel mind az utcza kövezetét először, mivel az esten bombái puha földre hullván, kevésbé veszélyesek, továbbá, mivel a kövezet — ez újabb védeszköz — a házak erkélyeire hordandó fel. A forradalom, a nagy napok Parisa tegye meg kötelességét! A commune és a jólétbizottság meg fogja tenni a magáét. Kelt a városházán 79 esztendő prairial 2-án. A jólétbizottság: Arnaud, Eudes, Gambon, Ranvier.“ E vasárnap kibocsátott kiáltvány csak ma terjedt el szélesebb körben, mivel a hétfői lapok nem hozták volt. Az egyedül ismert proclamatió a Deleseluzeé volt, mely e szavakkal kezdődött : „Elég a militarismusból! Nincs szükségünk többé törzskarokra, arany paszomantok és rojtokra! Helyet a népnek , helyet a csupasz fegyverekkel harczoló csatároknak ! A forradalmi harcz órája ütött!“ Tegnap reggel továbbá még más két kiáltvány is jelent meg a jólétbizottságtól, melyeknek elseje a sorkatonasághoz intézve, imigyen hangzik : „Versaillesi hadsereg katonái ! Páris népe soha nem hiheti, hogy fegyvereiteket ellene tesztek képesek emelni, midőn melle érinteni fogja a tieteket. Kezetek vissza fog hanyatlani oly cselekedettől, mely valóságos testvérgyikolás tenne. Ti proletariusok vagytok, mikép mi, és mint nekünk, nektek is érdektekben áll, hogy a monarchisták fel ne igyák véreteket, mint iszszák a mienket. Amit márcz. 18-án megtettetek, megteszitek kétségtelenül ismét, és a párisi nép nem leend kénytelen harczolni oly emberek ellen, kiket testvérei gyanánt tekint és a kiket oldalánál szeretne látni a szabadság és egyenlőség polgári banquetjén. Jörtek hozzánk, testvérek, jöttek hozzánk! Tárt karokkal várunk benneteket! — 79 év prairial 3-án. A jólétbizottság: Arnaud, Billieray, Eudes, Gambon, Ranvier.“ A másik a párisiakhoz volt íntézve a következő lakonikus rövidséggel: „Keljen fel minden Az utczai harcz Párisban. Máj. 22 Délután. — Helyzetünk borzasztó — írja a D. News egyik párisi levelezője. Tegnap, 22-én, délután tekervényes mellékutakon sikerült az éjszaki pályaudvart elérnem s a vasúti személyzet egyik tagját nagy áldozat árán rábírnom, hogy St.Denisbe ránduljon ki s ott egy levelemet postára tegyen fel. A levelet csizmájába rejtvén, az illető elindult, de esti 8 óráig hasztalanul vártam, meg nem jött, talán elfogták, agyonlőtték, vagy megérkezve, nem tudott módot találni levelem feladására. Esti 8 óra. Miután hasztalan vártam reá, viszszatértem a csata színhelyére, a Notre Dame de Lorette közelébe, hol a hasonnevű utcza végén torlasz állott, mellette egyetlen nemzetőrrel, ki először visszaparancsolt, majd azonban megengedte, hogy tovább haladjak, de alig tettem néhány száz lépést, midőn egy különös háromszög közepén találtam magamat, mert a Montmartre s a St. Lazare utczákat szintén torlaszok zárták el. Az előbbi mögött nemzetőrök rejtőzködtek s kettő közülök lődözött a versailliakra. Én az egyik torlasz előtt keresztül a St. Lazare utczába jutottam be s egy templom mögött vontam meg magamat. Itt ismét más torlasz emelkedett s a körötte álló nemzetőrök csakhamar elfogtak s kényszeritettek, hogy fogjak puskát és védjem a torlaszt; én felhoztam, hogy idegen és igy semleges vagyok, mire nagy nehezen szabadon bocsátottak s én felhagyva minden tovább haladási kísérlettel, visszatértem az északi pályaudvarhoz. Esti 9 óra felé csaknem minden irányban megszűnt a tüzelés s halálcsend állott be. Az ezer számra megkezdett torlaszok befejeztettek. Ekkor ismét végig mentem a Lafayette utczán s a legkülönösebb látvány tárult el szemeim előtt. Pompás este volt, a férfiak nők a legbékésebb hangulattal ültek ki székekre a kapuk elé, nyugodtan beszélgetvén a nap eseményeiről. A torlaszok körül gyermekek játszadoztak s az anyák alig emelték föl fejüket a szakadatlanul hangzó riadóra vagy a távolban el elpattanó bomba süvöltésére. Elérve a Chaussée d’Antin-en fekvő szállodát, hol lakásom volt, mindenütt heves küzdelem nyomaival találkoztam. Esti 10 óra. A csend nagyon rövid volt. Már 10 óra táján ismét ágyudörgés volt hallható s bomba bombát ért a Haussmann boulevardon, mig a távolból borzasztó robaj hallatszott. Közbe-közbe a mitraileureök zavart s rémületet gerjesztő recsegése ütötte meg fülemet, még pedig perczenkint csekélyebb távolságról. Ez így tartott aztán az egész éjen át. Máj. 23. Hajnalban letekintve óvatosan a Haussmann boulevardra, a rombolás legkétségbeejtőbb képe tárult elém. Lámpaoszlopok, kioszkok és fák voltak halomra és darabokra lőve. A versaillesiak egy üteget állítottak fel s a Tallbout utczánál egy kis torlaszt tartottak mintegy előőrsi állomást, megszállva, honnan erős tüzelést folytattak a boulevard keleti végére, ahol a kapuk alól nemzetőrök lövöldöztek. Különösnek tűnt fel előttem azon tény, hogy a felkelők sehol sem igyekeztek a házakat megszállani s onnan folytatni a tüzelést a versaillesiak ellen, hanem megelégedtek a kapufelek, lámpaoszlopok stb védelmével, míg a versaillesiak sorra megszállották a házakat s gyilkos tüzet árasztottak az ablakokból elleneikre. Reggeli 6 óra felé egy kis kirándulásra határoztam el magamat. Az éjjeli ágyúzások után következtetve, azt hittem, hogy a versaillesiak az éjjelre felhagytak a tulajdonképi előnyomulással s megelégedtek azzal, hogy a Hausmann és az Olasz boulevardokat bombázzák s igy minden összpontosulást s újabb torlaszépítést lehetetlenné tegyenek a felkelőkre nézve. Nézetem azonban csak az előbbi boulevardra nézve volt helyes, mig az utóbbit illetőleg, tovább haladva úgy találtam, hogy itt a nemzetőrök nagy csapatokban állomásoznak többnyire derekasan részeg állapotban. A de te Paix utcza végén emelt torlasz, melyet a versaillesiak tegnap szétágyaztak, ismét helyre volt állítva és mitrailleuseökkel felszerelve. Sőt felkelő tisztek azt beszélték, hogy az éjjel hallott mirailam,iinee a rajtaült0Zilliit \IS^M?ki#1,¥bikill elhagyni. Innen a Royale utcza felé vettem utamat, hogy lássam, mi történt a Rivoli és St. Honoré utczákon. A mellékutczákon több helyütt, látszott a bombák romboló hatása, míg a Palais Royale előtti téren érintetlenül állott a nagy torlasz, valamint azt is kivehettem, hogy a Concorde téren s a Rivoli utczában emelt hatalmas torlaszok szintén a felkelők kezében vannak. Ebből arról győződvén meg, hogy a Concorde téren még nincsenek Versaillesi csapatok, nyugatra fordulván a St. Honoré utczán mentem végig, melyet a Trocadero bombái csúnyán összelődöztek. Ez utczát számos torlasz metszi át, mögöttek részeg, de elszánt nemzetőrökkel. Egész addig haladtam, hol ez utcza a Royale utczával összejő. A versaillesiak megszállva tartották a Foubourg St. Honoré utczát, mely nyugatra a Royale utczától, a Honoré utcza folytatást, ugyancsak a sorkatonaság kezében volt a folyón túl a törvényhozótestület palotája is és e két helyről kereszttűzbe vették a Concorde téren álló felkelőket. Tíz óra tájban lakásomra térvén vissza csakhamar élénk tüzelés hangjai ütötték meg füleimet s lesietve arról győződtem meg, hogy a sorkatonaság a Notre-Dame-de-Lorette templomot hármas torlaszával együtt elfoglalta s a Chateaudun utczán igyekszik a Lafayette utczára leereszkedni. Ugyanekkor a Haussmann boulevardon is élénk ágyúzás folyt. A sorkatonaság végre heves ellenállás után ura lett a Chateaudun utcza torkolatatán hányt torlasznak s a felkelőket visszanyomván nyugatnak fordult s a Haussmann boulevard felé kezdett ágyutüzet, mi által a közbe szorult maroknyi, de elszánt felkelő csapat két tűz közé jutott, sőt csakhamar a sz. Háromság templomától a Chaussée d’Antin utczából • igy oldalról is ágyuk irányoztalak reájok s én lakásomba szorulva szintén három oldalról voltam a tűznek kitéve; ágyúgolyók süvöltöttek végig az utczában, valamint a szálloda fölött, sőt egy bomba egyik földszinti ablakon be is hatolt. Délután 1 órakor még mindig nem nyomultak közelebb egy oldalról sem a versaillesiak s az operaház tetején még mindig a vörös zászló tengett. A versaillesiak nem igen akarván magukat kitenni, csak házról házra haladtak előre; állást foglaltak az ablakokban s innen tüzeltek a kapuk alatt álló felkelőkre, mialatt ágyú és mitrailleuse golyók süvöltöttek végig az utczákon. Másrészről azonban a Lafayette utczán erősen haladt a sorkatonaság keleti irányban, a Bonnes Nouvelles barakokat hatalmába kerítette, s igy a Faubourg Poissonniere utczában nyitva állott előtte az út a hasonnevű boulevardra s valószínűleg nemsokára a St.-Martin kapunál fog állani. Ez alatt a felkelők a Halévy utcza végén a Haussmann boulevarddal szemben borzasztó tüzelést folytattak; az olasz boulevardon egy ágyusok és egy mitrailleusok működött s a Haussmann boulevard és a Lafayette utczák jobb sarkán fekvő ház csakhamar lángba borult. Esti 5 óra felé az egész környéken elkeseredett ágyú- és puskatűz folyt s különösen heves volt az operaház körül. A felkelők a Lafitte utczába húzták vissza magukat s onnan tüzeltek a boulevardokra, melyeket e szerint hihetőleg már a sorkatonaság tartott megszállva. Az operaházon is csakhamar a háromszinü zászló jelenik meg a nép örümrivalgása között. A polgárok boros palackokkal jönek ki házaikból a sorkatonák elé és sorra kínálják őket, pénzt is osztogatva ki közöttük, kijőnek a nők is és összevissza csókolják a puskaportól fekete, vörös nadrágos alakokat „Éljen a sorkatonaság!" kiáltások közt. Esti 10 órakor erős csapatokban vonult végig a Chaussée d’Antin utczán a sorkatonaság a nagy boulevard felé, hol oldalba fogta a felkelőket, majd a de la Paix utcza sarkáról kezdte ágyúzni a Vendome tért, melyet a felkelők szállottak meg. Ez alatt mind borzasztóbb mérvet öltött az ágyúzás és a városháza a Palais Royale tájáról élénk mitrailleuse recsegés s közbe-küzbe felrobbanásszerü dördületek hangzottak fülünkbe. A párisi lakosság a legkorlátlanabb örömnek engedé át magát, etette, itatta a katonaságot s házait mindenfelé háromszinü lobogókkal ékítette. Május 24-ének reggelén borzasztó látványra ébredtünk; tűz lángolt minden felé, a tuileriák lángban állottak. Itt a tűz legelőbb a koronalg által lakott szárnyban ütött ki, a kert felől, s reggeli nyolcz óra felé e szárny csaknem teljesen le volt már égve. Midőn a Dauphine utcza szögletére értem, a Rivoli utcza felőli rész is égni kezdett egész a Palais Royaleig. Rövid idő múlva láng borította el az egész császári palotát, nemkülönben a Louvre egy részét, a Palais Royalt, a pénzügyminiszteri palotát, a városházát, valamint a közbeneső pompás magánházakat. E közben, midőn már csaknem az egész környék a sorkatonaság kezében volt, 25 felkelő és egy nő oly kétségbeesetten védte a Vendôme tért mitrailleuseivel egy egész franczia sereg ellen, hogy csak több órai küzdelem után lehetett a térre behatni. A párisiak a legnagyobb buzgalmat fejtették ki ezután az elbújt nemzetőrök rejtekhelyeinek elárulásában. Láttam egy ily szerencsétlent, kit a sorkatonák az utczára kivonszoltak s a körülállók, különösen pedig a nők hangos kiabálásaira „Lőjétek te lőjétek te! a legborzasztób módon legyilkoltak és darabokra mészároltak. A tűz a Palais Royaletól rövid időn egész a Madelaine templomig terjedt el s oly petroleumhoz járta be az egész környéket, hogy a forróságot is hozzá véve, lehetetlen volt a tuileriákhos, becsületes polgár! A torlaszokra! Az ellenség falaink közt áll! Semmi habozás ! Előre a szabadságért, a communeért és a köztársaságért! Fegyverre! — A jólétbizottság.“ A commune e két kiáltványt azon beteges képzelődésben adta ki, hogy a versaillesi hadsereg barátja a communenek, s hogy a párisi nép kész éltet és vért áldozni érette. A feltevés azonban mindkét irányban tévesnek bizonyult. A sorkatonaság gyűlöli a communet, míg a párisiak közül igen sokan a commune mellett s a versaillesi kormány ellen voltak ugyan korábbi időkben, most azonban, midőn a versaillesiak a falakon belül vannak, mindnyájan a nemzetgyűlés híveinek vallják magukat s tehányván magukról az egyenruhát, kezeket sem fogjak megemelni a communért. A commune telkes pártolói azonban főleg emez utolsó kiáltvány megjelenése után hangosan követelték, hogy a vonakodó polgárság erőszakkal is kényszerittessék fegyvert fogni s mindenkit, ki az utczán mutatkozott, a torlaszokhoz kényszeritettek, előbb közreműködni az építésnél, majd puskát nyomván markukba, helyt állani a védelmezésnél, s aki vonakodni merészelt volna, közel járt a főbelövetés veszélyéhez. A jólétbizottság ugyanis kiáltványaival egys időben rendeletet adott ki, mely a különböző torlaszfőnököket rögtön bíráskodási joggal ruházta fel az illető torlaszok közelében eső házak lakosaira nézve. A sorhad betörésének hírére a commune emberei a legborzasztóbb zavarba jutottak, egyrészt menekülésre, másrészt a commune megmentésére kellett gondolniuk. A versaillesiak a balparton St Germain külvárossal kezekben tartották a hadügyérségi palotát, Delescluze főhadiszállását, a törvényhozó testület épületét, hol Bergeret ütötte fel tanyáját, a becsületrend palotáját, hol Eudes főhadiszállása volt, és a külügyérségi épületet, hol Paschal Grousset trónolt. A jobb parton ismét egész a Concorde térig előnyomultak Mac- Mahon emberei. A commune delegáltjai eszerint a városház köré voltak kénytelenek összevonni erőiket, mi a legnagyobb zavarral történt úgy, hogy ha e bábeli állapotot felhasználva a versaillesiak bátran áttörnek a jól részül védett néhány torlaszon, egy csapásra megsemmisíthették volna az egész felkelést. Az utóbbi két nap alatt levelet levélre kapó felszólítás után felszólítás intéztetett hozzám a commune tagok részéről. És mennyi kényes női s vad, haragos férfi szemet láttam, amidőn nem voltam képes segíteni. És valóban a tény, hogy a commune emberei egy angol laptudósítótól kérnek módot a megszöktetésre, fényesen bizonyítja reménytelen helyzetüket.