Ellenőr, 1871. szeptember (3. évfolyam, 339-363. szám)
1871-09-16 / 351. szám
tot azon rendszabályokat illetőleg, amelyeket az első czikk határozatának keresztül vitele végett a kormánynyal egyetértőleg tennie kell. Az U invasió által szenvedett departementek kártalanítását illetőleg a nemzetgyűlés közelebb eme határozatokat mondotta ki: 1) Kártalanításban részesülnek mindazok, kik a megszállás alatt contributiókat fizettek, megrequiráltattak pénzben avagy természetben, bírságot fizettek, vagy más anyagi károkat szenvedtek, 2) A megrövidítések konstatáltalak s a cantonalis bizottságok által megbecsülteinek, melyek ez idő szerint a belügyér vezetése alatt mindenfelé működnek. A cantonalis bizottságok munkálatait egy departementalis bizottság fogja felülvizsgálni s véglegesen megállapítani a tényleges veszteségeket. Ez utóbbi bizottság a prefetből mint elnökből, négy departementális tanácsnokból, kiket eme tanács maga választ s végül a bel- és pénzügyminisztérium négy delegáltjából alakul. 3) Midőn azösszes károk ily módon konstatálva lesznek, egy külön törvény határozza meg az összeget, melyet az államkincstár e czélra szentelhet, megállapítván egyszersmind az arányt is, melyben a felosztás történjék. Száz milliónyi összeg legott a bel- és pénzügyér rendelkezésére bocsáttatik, hogy aránylag felosztassék a departementek között, még pedig ez első részlet a legmegszorultabb lakosok közt osztatik ki, 4) hasonlóan hat millió bocsáttatik az említett miniszterek rendelkezésére azon polgárok számára, kik a polgárháború alatt Páris ostroma közben legtöbbet szenvedtek, 5) azon községek, melyek adó czimen bizonyos összegeket fizettek a poroszoknak, azt visszanyerik ; az egyesek, kik hasonló címen szintén fizettek a németnek, vagy a franczia hatóságoknak, visszanyerik azt, ha ugyan a fizetett összeg jelen és múlt évi adójukat meghaladja. Erre vonatkozó igényeiket azonban be kell jelenteniük. A s t-coud i ünnepélyek az idén is megtartottak s múlt vasárnap roppant néptömeg tolongott a romban heverő szerencsétlen város utczáin, mindenfelé a legnagyobb élénkséget hozva a kihalt falak közé. A kereskedők a nagy alléé két oldalán most is oly számosan voltak, mint máskor; a különböző komédiások, majomtánczoltatók stb. nagy zajjal töltötték be a jéget. A bombák által megkímélt csinos kis templomban több művész közreműködésével nagymise is tartatott, melynek végével Thiers, Dosne, Cochin és Senart asszonyságok gyűjtést rendeztek a szerencsétlen sz-cloudiak felsegélésére,ami láthatólag szép eredményre vezetett. Továbbá még a park ajtaiban is állottak hölgyek, kik könyöradományokat szedtek az elmenőktől. A touloni összeesküvés nagy feltűnést okoz egész Francziaországban, világos tájékozást azonban még nem lehet nyerni a dologról, a vannak sokan, akik az egész hirt mystifikatiónak tartják, mind azáltal az iránt többé kétség nem foroghat fen, hogy itt csakugyan összeesküvés volt kitörőben, melynek terve volt a gályarabokat szabadon bocsátani s a fegyvertárt porrá égetni s csakugyan több szekrény gyújtó készüléket találtak elé. Thiers második üzenete. Jules Simon, mint táviratilag már említettük a nemzetgyűlés 13-ai ülésében egy második üzenetét olvasta fel a köztársaság elnökének, mely visszapillanatást vett a nemzetgyűlés hosszas és fontos munkálataira, melyek után mint az ország is be fogja látni, pillanatnyi nyugalomra van szüksége az országnak. „És nyugalomról még sincsen szó.“ Folytatja Thiers, „nem kérünk nyugalmat, hanem csak időt, hogy jövő évi tanácskozmányaink tárgyait átdolgozhassuk és előkészíthessük, egy normalbudget-et összeállíthassunk, a hadsereg újjászervezését befejezhessük, a közigazgatás menete fölött őrködhessünk, azt önök és saját nézetem szerint szabályozhassuk, azokat az alkudozásokat, melyek kereskedelmi rendszerünket biztos alapra fektetni hivatják, bevégezhessük és végre pedig a borzasztó bel- és külháború által összemarczangolt ország újjászervezésének határtalan és folytonos művét folytathassuk, tehát időt kérünk, hogy dolgozhassunk, midőn nyíltan az ország előtt magunkra vesszük a felelősséget.“ Thiers azután hangsúlyozza, hogy azok a követek, kik vagy megyei tanácsosok, vagy a jövő választásoknál azokká lesznek, megyéjükben tartózkodjanak. Ily pillanatban tartózkodásuk a megye főhelyén ép oly mellőzhetlenül szükséges mint Versaillesban. Csak a legszorosabb haza bizalmas körében lehet megtudni, mit tehet, mit gondol és mit akar az ország. „Uraim,“ — folytatja Thiers — „beszéljünk egészen nyíltan. E pillanatban az országnak a képzelhetőleg legnagyobb érdekeiről van szó, t. i. arról van szó, hogy jelen és jövő sorsát szabályozza ; szó van arról, hogy megtudjuk, váljon a múlt traditiója, egy ezeréves dicsőségteljes traditio TÁRCZA. Egy világpolgár levelei. Irta Goldsmith Oliver. Fordította CSERNATONY LAJOS. V. Levél. Szin házak. Az angolok ép úgy szeretik a színi előadást, mint a chinaiak, de a rendezésre nézve nagy különbség van a két ország közt. Mi a szabad ég alatt játszunk, az angolok fedél alatt, mi nappali ők lámpa fénynél. Nálunk nyolc, sőt tíz napig is eltart egy darab, az angoloknál ritkán vesz többet igénybe négy órai időnél. Az én fekete öltönyű társam, kivel most már bizalmasabb lábon kezdek állani, elhívott engem a minap egyik színházba, hol elhelyezkedtünk közel a színpadhoz. A függöny még nem volt felvonva, és így alkalmam nyílt nekem, hogy észleljem a nézők magaviseletét s megtehessem azon észrevételeket, melyeket rendesen minden újság sugall. A gazdagok többnyire a legalsóbb üléseket foglalák el; a szegények fölöttük voltak elhelyezve fokozat szerint. Az elsőségi lépcsőzet itt megfordítva látszott lenni; azok, kik legalánt voltak egész nap, most ideiglenes magaslatra jutottak, s a szertartás mesterévé lettek. Ők hangoztatták a zene iránti követelést, élveztek mindenféle zajongási szabadalmat, kitüntetvén az uraságra jutott koldusság egész szemtelenségét. Akik a közép sorokban ültek, azok nem voltak oly lázongók, mint a fenebbiek, sem oly szelídek, mint az alattuk levők; külsejük után ítélve sok volt köztük az idegen, mint magam is; a várakozás alatti foglalkozásuk főleg abban állott, hogy narancsot ettek a darab szövegét olvasók, vagy találkozásokat rendeztek. Azok, akik azon legalsó helyen ültek, melyet földszintnek neveznek, mint látszik bíráknak tartották magukat, az írók és az előadók érdemei fölött. Ide azért gyűltek, hogy részint mulassanak, részint pedig mutogassák ízlésüket, elárulván a tartózkodás azon nyugtalanságát, melyet a fensőbb belátás szenvelgése szokott előidézni. Társam azonban értesített engemet, hogy száz közül alig van soraikban egy, akinek fogalma volna az ítészet első elmeiről is, s hogy csak azért lettek bírálókká, mert senki sem ellenzi követeléseiket, most már minden ember ma ismerővé lehetvén, mihelyt így nevezi magát. Legszerencsétlenebb helyzetben látszottak lenni azok, kik a páholyokban ültek. A közönség többi része ugyanis csak azért jött, hogy mulassa magát, a páholybeliek azonban maguk is tárgyul szolgáltak a mulatságra. Önkénytelenül merült fel bennem a gondolat, miszerint szerepelnek egy némajátékban, melyben minden üdvözlés vagy fejbólintás betanulva volt, s minden pillantás vagy mosoly öldökölni akart. Az urak és delnők látcsöveken nézték egymást, s társam értésemre adá, hogy legújabban divatba jött a vakság, s hogy mindenki közönbösséget s nyugalmat játszik, mialatt szive ég a hóditási vágytól. Egészben véve a látmányt, a világítás, a zene a vidám öltözetű hölgyek, a jó kedvű és váralmas tekintetű férfiak, igen kellemes kép gyanánt tűntek fel, s jól estek a szívnek, mely az emberi örömben kimondhatatlan vidorsággal vesz részt. Végre megérkezett az idő a darab elkezdésére ; a függöny felvonatott, a színészek megjelentek. Egy asszony, ki mint királynő szerepelt, előlépett s meghajtó, magát a közönségnek, mely összecsapdosta kezeit megjelenésére, úgy látszik, hogy Angliában tapsolással szokták kifejezni a tetszést; sületlen szokás, de amint ön is tudja, minden országnak megvannak a maga saját sületlenségei. Ami azonban nem kevesebb bámulattal töltött el, az volt a színésznő alázatossága, kinek királynő gyanánt kellett volna magát tartani, és a közönség csekély józansága, mely tapsokban tört ki, mielőtt ezeket, az illető kísérletet tett volna megérdemelni. Miután az előzmények a színésznők és a közönség közt rendbe jöttek, párbeszéd kezdődött a királyné és egy reményteljes ifjú közt, aki megbízottját játszotta. Rendkívüli bajba látszott lenni mindkettő, mert a királynő elvesztette valami tizenöt évvel előbb egy gyermekét, kinek drága vonásait, most is szíve mellett őrzi , érzelmes társa pedig osztozék bánatjaiban. A királyné kesergett hangosan, s nem kell neki a nyújtott vigasztalás, melynek hangjától is elfordul. Vigasztalják a szeleket, mond ő. Ekkor belép férje, ki látván a királynő nagy szomorúságát, maga is alig tudja visszatartóztatni könnyeit s részt vesz a kesergésben. Ez a bánkodás három jelenetet foglalt el, midőn aztán a függöny leesett, s az első felvonásnak vége volt „Meg kell vallani — szülék társamhoz — hogy ezek a királyok és királynők rendkívül szomorkodnak egy nem igen nagy baleset miatt; annyi bizonyos, hogy ha szerényebb állású emberek viselnék így magukat, mindenki azt gondolná róluk, hogy elment az eszük.“ Alig végeztem megjegyzésemet, midőn a függöny felgördült s a király megjelent szörnyű bőszen. Úgy látszik, hogy neje visszautasítá nyájaskodását, megvető fejedelmi öleléseit: elhatározottnak tetszik nem élni túl szégyenét, így kínozván magát ő is, a királyné is a második felvonáson át, ismét lehullott a függöny. „Most már — szólott társam — megengedi ön, hogy a király önérzetess ember, s minden izében érzékeny ; egy közönséges anyagbeli halandó magára hagyta volna a királynőt, hogy térjen eszére lassan kint; nem úgy a király; neki rögtöni enyelgés vagy azonnali halál kell, mert a halál és enyelgés vezérszenvedélyek a mostani hősök jellemében; egyik pillanatban ölelgetnek, a másikban leszúrnak valakit, a náilok és csók elegyítve lévén minden beszédükben.“ Épen helyeselni akarom észrevételét, midőn egy új tárgy kötötte le egész figyelmemet. Egy ember lépett elő, orrán egy szalmaszálat egyensúlyozván, a közönség tapsolt viharosan. »Ugyan miért jött ide, kérdezem én — e jelentéktelen alak? vagy tán ő is a darab szövevényéhez tartozik?« — „Ön jelentéktelennek nevezi őt? — viszont a fekete öltönyű barátom. — kérem, ez egyike a legfontosabb tényezőknek az egész előadásban ; a nézőknek semmi sem tetszik inkább, mintha egy szalmaszálat egyensúlyoz valaki előttük ; hidje el ön, hogy a szalmában sok jelentőség van; a látmányt feléri eszével mindenki ; s ha ily tehetséggel bír valaki, mint ez, akkor bizonyosan boldogul. Most elkezdődött a harmadik felvonás egy színészszel, aki megjelent tudatni velünk, hogy ő a darab gazembere, s nagyon különös dolgokat fog mivelni mielőtt vége lesz mindennek. Csatlakozott hozzá egy másik, ki nem kevésbé látszik hajlandónak a gonoszságra. Intrigáik elfoglalták az előadás ezen egész részét. Ha ez gazember jegyzem meg én, akkor nagyon ostoba, hogy megmondja titkait anélkül, hogy kérdeztetnék : az ilyen magánybeszédeket már nem tűrik meg többé Chinában. Ismét félbeszakasztott a tapsolás. Egy hat éves gyermek tanult tánczolni a színpadon, a delnők és mandarinok végtelen örömére. „Sajnálom — mondok — hogy ezen csinos kis teremtés oly korán kezd leczkét venni egy olyan rosz hiránustérségben , mert felteszem, hogy a tánczolás iránt itt is olyan megvetés van mint Chinában.“ — „Éppen ellenkezőleg — válaszoló társam — a tánczolás itt nagyon tisztességes és előkelő foglalkozás; az emberek többre mennek nálunk sarkaik mint fejeik érdemének elismertetése által. A ki felugrik s háromszor veri össze bokáját, mielőtt ismét a földre esnék, számolhat háromszáz arany évi jövedelemre ; a ki négyszer üti össze, kap négyszázat — de a ki ötig felviszi, az már megbecsülhetlen s olyan fizetést követelhet a minő neki tetszik. A tánczosnők is nagyon keresettek, az ilyen ugrásokért s lábverdezésért s van egy mű szó, mely szerint az ér legtöbbet a melyik, legtöbbet mutat. De kezdődik a negyedik felvonás, figyeljünk. E felvonásban a királynő megtalálja rég elveszett gyermekét, aki most már egy ügyes és nagyreményű ifjú. Ő felsége el is határozza nagy bölcsen magában, hogy a korona inkább illenék e fiú fejére, mint a férjeére, kiről tudja, hogy részeges. A király felfedezi a szándékot, és ezzel kezdődik aztán a borzasztó nyomorúság. Szeretvén a királynét, de szeretvén a királyságot is, elhatározza, hogy mindkettőnek megtartása végett a fiúnak halni kell. A királyné elszörnyed ezen vadságra, tajtékzik a dühtől, s végre a bánat súlya alatt elájul. Erre a függöny leesik, s a felvonásnak vége. „Mily lángesznek a költők ! — jegyző meg társam — midőn a királyné nem tudja mit mondjon egyebet, akkor elájul. Mily borzalmas dolgokat kell képzelnünk az alatt, hogy szemei becsukvák s komornyja karjai közt hever; minden idegünk megrázkódik, s én biztosíthatom önt, hogy az újkori tragoediák netovábbját az önkívület képezi. Elkezdték az ötödik felvonást, mely nagyon csoportozatos volt, változásokkal, trombita harsogással, ordítozó népséggel, lengő szőnyegekkel, egyik ajtótól a másikhoz rohanó őrökkel, istenségekkel, ördöngösségekkel, tőrökkel, kíspadokkal s méregkelyhekkel. Hogy azonban a királyt ölték e meg, vagy a királynét fojtották vízbe, vagy pedig a fiúnak adtak mérget, azt tökéletesen elfelejtettem. Midőn a játéknak vége volt, lehetetlen volt észre nem venni, hogy a dráma személyei ép oly levertek voltak az első, mint az utolsó felvonásban. „Már hogyan érezhetnénk ezekkel öt felvonáson át! A szánalom rövid életű érzemény. A színész, ki csekélységért kiabál, visszatetszést idéz elő bennem s az oknélküli felugrásoknak, merevüléseknek és feszengéseknek nincs reám semmi jó hatása. Ha egyszer kétszer rászedett valamely haszontalan vészkiáltás, akkor aztán békében alszik szivem s nem illetődik többé meg a végszerencsétlenség által sem. Mind a költő, mind a színész feladata az lenne, hogy egyetlen nagy szenvedélyt tartson szeme előtt, minden egyebet csak alárendelt dolognak és olyan mellékletnek tartván, mely amannak emelésére szolgáljon. Ha tehát a színész mind egyre alkalmazza a kétségbeesés hangjait, igen korán kezdi kíséretét elérzékenyitésünkre, megelőzi a csapás idejét, nem hat, nem indít meg, ha mindjárt tapsot nyer is. Alig vettem észre, hogy a közönség nagy része már elment, én is a távozók közé elegyedtem tehát s társammal az utczára jutottunk, hol a kocsi kerekek és gyalog hintók rúdjai közt mint madarak, melyek az erdőség ágai közt röpködnek — eljutottunk valahogy száz féle akadályon át minden baj nélkül lakásunkra. Isten önnel. (Folytatjuk.) szerint :«„/Wtodjint, vagy engedve ama rohamos árnak, mely az emberi társadalmakat ma egy ismeretlen jövő felé ragadja, más alakba öltöztessük-e, hogy sorsát kényelmesen követhessük ? Ez ország, a világ bámuló figyelmének tárgya, köztársasági vagy egyeduradalmi alakot fog- e ölteni ? E két kormányalak közül, melyek ma valamennyi nemzetet meghasonlásba hoznak, melyiket fogjuk választani. „Állott-e valaha nagy nemzet előtt nagyobb kérdés ily viszonyok között, mint a mieink ? Kérdezem uraim, különös-e, hogy e feladat bennünket izgalomba hoz ? Minél őszintébbek vagyunk annál jobb hazafiak is vagyunk, és annál nagyobbnak kell izgatottságunknak lennie. Ha önök körültekintenek, azt látják, hogy a nemzetek majdnem éz úgy lepettek meg a rendkívüli tünemény által, melyet nekik nyújtunk. Nincs tehát okunk magunkat nagy izgatottságunk miatt gáncsolnunk. Legyünk izgatottak, mert kevesebb értékünk volna, ha nem volnánk azok. Izgatottságunk azonban elkerülhetlenül át fog menni az egész országra. Bármily jogosultak is az indokok arra nézve, úgy mégis félnünk kell, hogy hosszas nyújtás által megzavarjuk azt a nyugalmat és világosságot, melyre kedélyeink annyira szorulnak. Azért, uraim, szakadjunk el egymástól néhány hétre, hogy Francziaország megyéinek rendezése fölött őrködjünk, hogy azok traditióit ismét tekintetbe vegyük, vagy ha szükséges azokat megváltoztassuk az alatt a kormány új munkáit fogja előkészíteni. Ez következésképen egy önök és egész Francziaország által elismert szükség.“ Az adókérdést érintvén, Thiers azt fejtegeti, hogy a budget-bizottság által jóváhagyott új adók elégségesek arra, hogy a kölcsönt biztosítsák. Nem volna egyéb hátra, mint oly adókat megszavazni, melyek arra volnának hivatva, hogy a 20 év óta elhanyagolt, de a jövő által sürgősen követelt törlesztések eszközöltessenek. A kormány azon hitben, volt, hogy az új források, nyersanyagok megvámoltatása által legegyszerűbben nyeretnének, de a bizottság ellenvetéseket ten és eddig még semmi határozat nem hozatott. Azzal a szükséggel szemközt, hogy a nemzetgyűlés munkálatait fel kellett függeszteni, a kormány tízszázalékos adópótlékot indítványozott, hogy a törlesztési alapra forrást nyerjen. Ez indítvány kedvezőtlen fogadtatásban részesült. A kormány elvégre beismervén, hogy hitelünk e forrásra nem szorul azonnal, mivel a nemzetgyűlés már 360 milliónyi új adót szavazott meg, szívesen egyezett abba, hogy a megszavazandó új adók kérdése halasztassék el. A szünidőket ismét említvén, Thiers mondja, hogy e jelenlegi megszakítás, ami az ország akaratát illeti, hogy kötelességeit teljesítse, semmi hátrányt nem fog maga után vonni. Az üzenet a december 4-iki határnapot pártolja és mondja: „Legyenek meggyőződve, az nem azért történik, hogy ellenőrködésük alól kivonjuk magunkat, mi felszólítjuk önöket az ellenőrködésre és kívánjuk, hogy egy pillanatig se téveszszenek szem elől, mert önök csak folytonos szorgalmunk tanúi lehetnek, melylyel az ország újjáalakításának nehéz művén fáradozunk, önök mindenben csak odaadó, gyakran nagyon fáradó munkásokat látnának, kiket mindig az az egy érdek lelkesítene, mely egy veszélyben forgó hajó legénységét buzdítja. Szerencsénkre a láthatáron már megpillantjuk a kikötőt, e tekintet megörvendeztet és szíveinket bátorítja. Éljünk egyetértésben és dolgozzunk zavartalanul, akkor önök által vezérelve, az állam meg fogja találni a hazát, a rendet és a jólétet és régi dicsőségéhez még azt a dicsőséget is fogja fűzni, hogy magamagát a legnagyobb és legfenyegetőbb hajótörésből kimentette.“ Ez üzenet hidegen fogadtatott. Egyes kevés helyek tetszésre találtak, mások derültséget okoztak. A párisi nők kérvénye a felkelők ügyében. Carnot párisi képviselő a nemzetgyűlés 12-ei ülésében számos párisi nő által aláirt folyamodványt tett a ház asztalára, melyben azok kegyelmet kérnek a kommune-lázadásban résztvettek számára s melynek szószerinti szövege a következő : Uraim! Kérjük önöket, helyezzék tényleg szabad lábra az elfogott felkelőket. A zordon idény közeledik s több ezer család fejétől megfosztva nehéz küzdelmet lesz kénytelen folytatni a tél szigorával. Táplálhatják , ruházhatják-e ugyanis a nők nyomorultul díjazott munkájuk után gyermekeiket? Képesek lesznek-e megfelelni a nők a külső s egyszersmind a házi munkának különösen azon aggodalmak között, melyeket a családatya fogsága támaszt kebelekben ? Hallgassák meg, uraim, a humanitás hangját. Elégedjenek meg a teljes győzelemmel, s ne engedjék, hogy a megtorlás kegyetlenségekre ragadja önöket. Gondolják meg továbbá, hogy egy négyhavi vizsgálati fogság, és minő fogság már magában is elegendő büntetés a vétkesekre nézve s fájdalom, nagyon is borzasztó az egyszerű tévelygőkre. Utánozzák önök az amerikai Kozialom Klán példáját, mely f elszakadási háború utóestéjén, mely nem két hónapig, de négy évig tartott, mely nemcsak kormányát, de saját lételét is koczkára vetette, a közbékét a könyörületben és a feledékenységben kereste. De ha a humanitás figyelembe vétele nem lenne képes meghajtani az önök törvényeit, indítsák kegyelemre önöket legalább az ipar érdekei vagyis inkább égető szükségei. Illik-e azon pillanatban, amidőn városainknak kétségbeesett szorgalmat kell kifejteniük, hogy visszavásárolhassák saját területöket a száműzés által tizedelni meg munkásosztályainkat? Önök sivatag és távoli vidékre akarják küldeni legügyesebb munkásainkat, kik dicsőségére váltak franczia iparunknak, és míg kétségbeesés gyötri őket s meggörnyedve művelik a gyarmat talaját, itt az ipar talaja munkás kéz hiánya miatt parlagon marad. És ez nem üres phrasis, amit itten most felsoroltunk. Csak egyetlen iparágunk, a czipészet, mely rendesen roppant kiviteli üzletet szokott folytatni, 15.000 munkást vesztett.,Számítsák fel, uraim, e bajt egész mélységében. Önök új adókat szavaznak meg, Paks , városa kölcsönöket vesz fel, ne foszszák meg tehát őt a fizetés könnyítésétől. Adják vissza nekünk munkásainkat. Másrészről pedig ne higgyék, uraim, hogy a megtorlás borzadalmával biztosítani fogják a jövőt. Megakadályozták-e az 1848 júniusi deportatiók és főbelövetések a kommünét ? Nem a száműzöttek fiaiból válnak-e ellenkezőleg a legborzasztóbb felkelők? Nem azoknak leányai és özvegyei adják-e a legszomorúbb nevelőnőket? Nem folyjanak tovább, uraim ! Ha elcsendesítik önök kebelekben a legújabb polgárháború által okozott felindulásokat, csakhamar úgy fogják találni, hogy a hazafiság, a nemzeti vagyon és legszentebb érdekeink egyhangúlag kegyelmet, haladéktalan kegyelmet kérnek a felkelők számára. A hivatalos lapból Lászy József belügyminiszeri segédhivatali igazgató közel ötven évi szolgálat után végleg nyugalmaztatván, kir. tanácsosi czemet kapott. Gróf Csáky Albin, Szepesmegye főispánja és a XVI szepesi város kir. biztosa, ez utóbbi tisztétől — Breuer Sándornak a nevezett városok kerületi grófjává lett kineveztetése folytán — felmentetvén, ez alkalommal királyi biztosi minőségében tanúsított sikeres és buzgó szolgálataiért a belügyminiszer teljes elismerését és méltánylását fejezte ki. Waldenburg Győző sz. 411. honvéd-gyalogfőhadnagy és Eperjesi Sándor az. áll. b. hadnagy a honvédség létszámából kitöröltettek. Hírek. Pest, sept. 15. — A király a toscanai nagyherczeggel érkezett meg, ki azonban még az este Gödöllőre ment. — Bedekovits bánnál, mint a P. N. értesül, tegnap a horvát ügyben értekezlet tartatott. — Mint tudva van, jelenleg számos horvát kitűnőség időzik Pesten, s gr. Andrásy miniszterelnöknél tartott konferentiákban állapíttatik meg a Horvátországban követendő eljárás. Határozat eddig még nem hozatott, de körülbelől bizonyosnak mondható, hogy a horvát kormány személyzetében némi változtatások léteznek, a horvát országgyűlés pedig megnyittatik, a további lépések a horvát ellenzék által felállítandó programaitól tétetvén függővé. — A szinházi tűzvész folyton napirenden van. A baelset alkalmából sokan betekinthettek a „kulisszák közé“ s a tanulság az , hogy e szinház, mely ezreket költött évenkint sok luxusartikulusra, a legszükségesbről, a biztonságról nem gondoskodott. Emlitettük, hogy a díszlet raktár oly tűzfészek volt, melyet rendőri szempontból nem lett volna szabad megtűrni. Csupa fa minden, s hozzá a tömérdek égékeny anyag. Ott állt egy vaskemence, melynél a festéshez szükséges enyvet olvasztották, s ennek egyszerű bádog csöve a fa padozat és gerendázat közt volt a padláson át vezetve. Minden arra mutat, hogy innen támadt a szerencsétlenség: a csőből terjedt ki a tűz, és pedig valószínűleg soká emésztődött a padlásban, mert mikor kitört, egyszerre lángba borult a tető feste. A tűzfészket egy még nagyobb tűzfészek közvettette a színpaddal, az asztalos műhely, telveforgácscsal, fa huladékkal. Vasajtóról szó sincs. Itt folyt a legnagyobb erőfeszítés, mert ha a levezető fa lépcső tüzet fog és a műhelybe terjed, a színpadot aligha lehet megmenteni. Itt Follmann és Lizsák tűzoltók tüntették ki magukat. Meg kell említeni a tűzoltás körüli fáradozásaiért V. Kovács kardalnokot is, ki emberfölötti erővel működött. Az sem mutat nagy elővigyázatra, hogy míg a régi díszleteket kőboltozatú raktárban helyezték el, addig az újak a végzetes helyiségben voltak elhelyezve. Az okozott kár felvétele ma történt meg. A színház és kellékei fél millió frtig a nemzeti és az osztrák biztosító társulatoknál van assecutálva. a nemzeti biztosító társulat 1000 frtot adott a tűzoltóknak a sikeres véde ciért, melyben a pesti tűzoltókkal,1 ? gőzmalmuk tűzoltói is versenyeztek. Ugyane czélra az „Omnibusz“ szerkesztősége aláírást is nyitott. A díszletekben történt kárkifizetésénél a biztosító társulatok ellenvetést tesznek, az hozván föl, hogy a díszletek biztosítása a másik raktárra nézve történt. Megemlítjük még, hogy a zenekedvelők egylete fölajánlotta bálvány utczai helyiségét a nemzeti színháznak festő-terem gyanánt, azonban távol fekvése miatt aligha el lehet fogadni a szíves ajánlatot. Egyébiránt festő-terem dolgában úgy sincs zavar, ott lévén a régi hely, s ha a szerencsétlenség nem történik is meg, az igazgatóságnak már gondolni kellett új festőteremre, mert úgy a raktár mint a hozzá tartozó lakház a lebontás küszöbén áll. Írtuk ifját, hogy ez épületek fölemelésére kész a terv is, s a miniszterelnök a szükséges költség utalványozását is megígérte. A szerencsétlenség most sietteti az építkezés bekövetkezését. A tűzoltó ünnepélyre már érkeznek a vidéki küldöttek s az utczasarkon nagy falragaszok hirdetik az ünnepély sorrendjét, mely holnap szombaton kezdődikmeg a tömegesen érkezők szokásos elfogadásával. Kívánunk derék tűzoltóinknak nyugodalmas napokat, hogy az ünnepélyek zavartalanul folyhassanak. Erre most különben is szükségük van. A nemzeti színház nagy tűzveszélyének fáradságait még ki sem pihenhették s ma hajnalban és ma délben már ismét megkondultak a vészharangok. A szomorú véletlen úgy akarta, hogy épen az ünnepélyre szolgáltasson oly csattanós alkalmat, mint a színház megvédése volt, mi a tűzoltók iránti érdekeltséget most átalánossá tette. A nemzeti közintézet bátor oltalmazóiról mindenütt elismeréssel szólanak, s az elismerést a színház intendánsa egy küldöttség élén meleg szavakban is kifejezte a tűzoltók parancsnoka Széchenyi Ödön gróf előtt , még hathatósabban is készül kifejezni vasárnak, mikor (az ünnepély napja lévén) a tűzoltók tiszteletére lesz előadás színre hozatván a „Peleskei nótárius,“ hétfőn pedig egyenesen a pesti tűzoltók pénzalapjának gyarapítására. Visszatérve az ünnepélyhez, közöljük annak programmját kellő tájékozás végett. Szept. 16-án a vendégek fogadása az ünnepélyrendező bizottmány által,— és azoknak elvezetése az állandó irodába, — plébánia-tér 1ső őrség. A megérkezett egyletek zászlói ugyanott elhelyeztetnek, a vendégek lakásaik czime és az Ünnepélyi jelvény átadatik, ezek után az ifjúsági véderő tagjai a vendégeket lakásukra vezetik. Délelőtt 10 órakor : A kiállítás ünnepélyes megnyitása. — A kiállítási épület az erdősoron áll, a közlekedésről levonatú vasút és társas kocsik által lesz gondoskodva. Este 7 órakor: Takarodó a városon keresztül a lövöldéig. Ugyanott: fogadási estély. II. nap. Vasárnap 17 én délelőtt 8 órakor. Az országos központi bizottmánynak és a szövetséghez tartozó összes egyletek képviselőinek előértekezlete a lövöldében. A megjutamazásra kiállítani szándékolt tárgyak bejelentése és a vizsgáló bizottmány megalakulása a kiállítási épület irodájában. Délután 2 órakor: Az összes egyletek Összejővetele zászlóikkal a felső őrségen (plébánia-tér), a diszmenet a váczi-, dorottya-, fürdő- és nádor utczákon keresztül, az új épületbe érkezik. Délután fél négy órakor: Budapest összes tűzoltóinak nagy diszgyakorlata, külön ezen czélra épített mászóházon (az uj épületben.) Esti 8 órakor: Diszestély az „uj világban." — III. nap, hétfőn 18 án délelőtt 9 órakor: A magyar orsizágos tűzoltó szövetség közgyűlése a lövöldében. Délután 3 órakor diszebéd. A jegyek, melyekre a diszebéd helye és egyéb közelebbi meghatározások feljegyeztetnek, az ünnepély tartamára fenálló irodában válthatók. — IV. nap. Kedden 19-én reggel 7 órakor: A kiállított gépek vizsgálata a Dunánál (az I-sőőrségnél.) A díjak kiosztása. Este 8 órakor: búcsú estély a lövöldében és a jutalmazottak kihirdetése. Vasárnap este utczai kivilágítás is lesz. Széchenyi Ödön gróf folyamodott a tanácshoz, engedtessék meg a légszesz világítási társulatnak, hogy a gőzcandelaberekről vasárnap este a lámpákat levezhesse és azokon különféle kivilágitási tárgyakat, koronákat stb. helyezhessen el. A tanács, minthogy a légszesztársulat a kivilágításra kárpótlás nélkül késznek nyilatkozott — az engedélyt megadta. — A budai színkörben szerdán eredeti újdonságot adtak elő, melyről, hogy csak most írunk, annak egyszerű oka, mert az akkor esti nagy tűzvész a nemzeti színházhoz kötötte a pesti embert. De mégis megemlítjük ez eredeti darab sorsát, minthogy ez Benedek Aladár „Szerelemféltő“ czímű vígjátéka volt, mely mellett oly nagy zajjal lépett fel maga a szerző, midőn az akadémia közelebbi pályázatán nem nyerte meg a jutalmat. A lapok és az előadáson jelen voltak egyhangú ítélete szerint, a darab nagyon gyönge, s nélkülözi még a színműírás kellékeinek ismeretét is. Latabár roszul tett, midőlt előadatta. Legderültebb hatást egész előadás alatt a karzat egyik vendége okozott, ki iszonyú bozontos parókájában, feltűnő fekete szakállával és bajuszával mindenkinek feltűnt. Az egészenség közt ez alak volt, ki teljes odaadást hallgatta a darabot. E furcsa alakban amik nem sokára a szerzőre ismertek, kinek mulatságos incognitója (a paróka és befestett szakál) sok mosolyt keltett. — Tisza Lajos miniszter, elfogadta a kézdi-erdai kerület jobboldali választóinak fölhívását, s ott lép föl mint képviselőjelölt. — A visegrádi romokhoz vasárnap külön gőzhajón zártkörű kirándulás lesz, melyet az ott működő régészek rendeznek. A hajó reggel 7 órakor indul az akadémia elöl. — A „Trapezunti herczegnő“-t, Offenbache sokat emlegetett operetejét szombaton és vasárnap adják elő a budai színkörben. Ez lesz a két utolsó előadás s figyelmeztetjük rá a közönséget! A társulat kedden indul el Kassára, hová Latabár már elutazott. — Huszonkét év után. A legfelsőbb törvényszék tegnap régi bűnesetet tárgyalt. 1849. júl. 24-én történt, hogy kirabolták Szodoray Elek Várkonyi lakost, s ez alkalommal meggyilkoltak egy Szűcs Ábrahám nevű egyént. A rablásban részt vettek: Kucsera János, Szölnök Ferencz, Dimnó Lajos, Bájó Miklós, Hornyák Pál és Tót- Majercsik Pál. A bűntény elkövetőit csak 1868- ban constatálták, és akkor már csak kettő volt életben. Dinnó a szabadkai börtönben felakasztotta magát, Bájót a csongrádi hadnagyok lőtték agyon, Hornyákot Pest megyében felakasztották. Tóth pedig a váczi börtönben halt meg. Közben Szölnők is meghalt, s igy csak Kutschera érte meg ügyének a legf. törvényszék általi tárgyaltatását. Az első fokú bíróság húsz évre ítélte, a legf. törvényszék az ítéletet tiz évi fogságra szállította le. ■ — Az újonczok felülvizsgálásával megbízott vegyes bizottságok a belügyminiszerium egy uj leirata szerint több rendbeli visszaélések megszüntetése végett ezentúl állandósittatnak s minden hóban legalább is egyszer fognak ülésezni. Eddigi hatáskörükön túl nemcsak azon ujoncfok irányában fognak határozni, kik, mint alkalmatlanok a sorozást követő négy hónap alatt jelöltetnek ki, elbocsátandónak, hanem azok irányában is, kik már behívattak és azon év végéig, melyben állások történt, szolgálati képtelenségük miatt elbocsátandók gyanánt kijelöltettek s kik edigelé a katonai felülvizsgáló bizottságok elé szoktak vezettetni. A legközelebbi felülvizsgáló vegyes bizottság 1. év október 2-án fog összeülni A belügyminiszer ezen bizottságok polgári elnökeit és honvédségi tagjait, évről évre újabban fogja kinevezni és kiküldeni s más felül világosan fentartja magának a jogot, miszerint egyik vagy másik bizottsághoz, esetenkint és a körülményekhez képest, a ministérium valamelyik központi tisztviselőjét küldjen ki elnökül. Éspedig az. 1871-iki évre polgári elnökül fölkérte és megbizta a pesti fölvizsgáló vegyes bizottsághoz Benárd Lajos urat m. k. honvéd osztálytanácsost; a pozsonyi vegyes fölölvizsgáló bizottsághoz Bittó Kálmán urat Pozsony vármegye első alispánját; a komáromi vegyes fölülvizsgáló bizottsághoz Madarasy Mór urat, Komárom megye első alispánját; a kassai vegyes fölülvizsgáló bizottsághoz Bárczy Albert urat, Abaúj vármegye főispáni helytartóját; a szatmárnémeti vegyes fölülvizsgáló bizottsághoz Kovács Ede urat; a nagyváradi vegyes fölülvizsgáló bizottsághoz b. Dőry József urat, Bihar vármegye főispánját; az aradi vegyes felülvizsgáló bizottsághoz Nagy Sándor urat, királyi tanácsost és Aradvármegye első alispánját; a temesvári vegyes felülvizsgáló bizottsághoz Ormós Zsigmond urat, Temes vármegye főispánját; a péterváradi vegyes fölülvizsgáló bizottsághoz Branovácsi István urat Újvidék szab. kir. város polgármesterét, és a pécsi fölülvizsgáló bizottsághoz Perczel Miklós urat Baranya vármegye főispánját. — Festetich György gróf, a nélkül hogy ez iránt megkérdeztetett volna, kineveztetett a bécsi világkiállítási bizottság egyik alelnökévé, azonban, mint a „P. L.“ értesül, betegeskedésére való hivatkozással táviratilag lemondott. Hasonlót várhatnánk a bizottságba kinevezett többi magyaroktól is. A hivatalos lap megcáfolja azon hírt, mintha Galicziában a cholera járványosan lépett volna fel. Még egyes esetek sem fordultak elő. — Furcsa pap. K. Terpesdről értesitik a „Bihar“-t, hogy ott a múlt héten egy szegény pór ember elhalálozott, a pap négy forintért vállalkozott a temetésre, s midőn már a temetési szertartás folyamatban van, a papnak valami fejébe ötlött s szól: „hajh! atyám fiai ! nagy bűnös volt ez a halott, ezt csak 10 frtért temethetem el s ezért a pénzért bűneit magamra vállalom," s ezzel se kérd se hall, ott hagyja kűn a halottat az udvar közepén s csakjegy pár óra múlva, midőn a megijedt rokonság a 10 frtot összetette, temette el a nagy bűnös halottat. Az ilyen zsaroló papnak nagyon jó lenne „úti laput“ kötni a talpa alá.