Ellenőr, 1871. október (3. évfolyam, 364-389. szám)
1871-10-18 / 378. szám
Előfizetési árak Egész évre . . 20 frt. — kr. I Évnegyedrel 5 frt. — kr. Félévre ... 10 „ — „ Egy hónapra . I , 80 . Egyes szám ára 10 krajczár. Szerkesztési iroda: Pesten, nádor-utcza 6. szám. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. Minden értesítés a szerkesztőséghez intézendő. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak el. Hirdetési dijak: Tizhasábos petit sor egyszeri I A nyilt tér egy petit sora 30 kr. beigtatásáért . . . . 10 kr. | Bélyegdij minden beigtatásért 30 „ Kiadóhivatal és hirdetések felvétele: Megjelenik minden reggel, kivéve hétfőn a ünnepre következő napon. Pesten, nádor-utcza 6. szám. (Légrády testvérek irodájában). A lapot illető reklamációk Légrády testvérek irodájába (nádor-utca 10. n.) Intézendők. Az előfizetési pénzek helyben és vidékről Pest, két sas utca 14. n, ál*intézendők. 378. szám. Szerda, October 18. 1871. III. évfolyam. imubjjüKBüj OnL-UuaMBíTTlTBnM......Ili iliriiTi. .1.1' rT nimsi.M JS.-I ^^^^mWigWiBasaswsswsss'íertíTWi'»I .....................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................'Ili I ' rrii^gjigejagBiaiggapBBBa jtz „Ellenőr11 ára egy évre .... 20 forint — kr. félévre....................10 „ „ évnegyedre .... 5 „ — „ egy hóra ■ ■ • ■ 1 ^ 80 „ Az előfizetést — postai utón vagy személyesen — nyugtázza Az Ellenőr kiadó hivatala (Pesten, két sas utcza 14. sz.) tízftzetlék a kony Vilmai után történő megrtendelési hlán az „F.lleustr“ részéről nem adatik. Az előfizetést legczélszerűbben — mert gyorsan, biztosan és olcsón — eszközölhetni postai utalványozás által. A negyedévi előfizetések megtorlódása sok munkát adván a posta- és kiadó-hivataloknak, kérjük a közönséget, méltóztassék megrendeléseit s illetőleg ezeknek megújítását minél korábban tenni meg, nehogy a lap vételében fenakadást vagy késedelmet tapasztaljon. Pest, oct. 17. sz.— A döntő elhatározások küszöbén állunk. Miniszterelnökünk, kit állítólag hajánál fogva kellett Bécsbe felhúzni, talán egy kissé derangirozott frizurával megérkezett a székvárosba, és most óráról órára várjuk azon nagyfontosságú tények hírét, melyek Magyarország nyugalma, jövője s talán léte felett dönthetnek. A villanyos sodronynyal, mely ez elhatározásokat talán már e sorok megjelentekor fogja olvasóink tudomására hozni, gyorsaságban meglehet csak a szerencsétlenség fog vetekedni. Mi a Bécsben folyó tanácskozásoktól nem várunk semmi jót a nemzetre nézve. A mai váltságos körülményekből a deákpárt magatartására nézve több alternatíva folyik, de a 67-es alapon mindegyik csak az ország romlására vezethet. Egyfelől a jogfeláldozások újabb sorozatára, másfelől a polgárháború iszonyúságaira nyílik a félelmes kilátás. A nemzetre nézve csak egy alternatíva létezik, és ez visszatérés a personalunióhoz. A deákpárt már csak egy szolgálatot tehet a hazának, ha abdicál saját álláspontjáról és megszűnik a közösügyes egyezményt programmjának vallani. Reméljük, hogy a kormány ezentúl megkíméli pressbureauját a fáradságtól tucatszámra gyártani a badarságok röpiratszerű nyilatkozványait, melyekben politikai infusériák törekednek bebizonyítani a baloldal közjogi oppositiójának káros és hátrányos voltát. Napnál világosabban kitűnhetett immár, hogy épen a deákpárt politikája dönt bennünket újabb közjogi bonyodalmakba, miután Magyarország állami helyzetét minden aprócseprő szomszéd tartomány nyugtalan álmaitól és Ciszaibánia nem szűnő váltólázaitól teszi függővé. A nemzet meggyőződhetett, hogy a közjogi vitákat végleg befejezni és az országot az állami haladás rendes útjára terelni egyedül az ellenzék lehet hivatva. Mennyire egyszerűsítve volna zilált helyzetünk, ha a deákpárt elég hazafiassággal és önfeláldozással bírna az események színvonalára, a múlt és a jövő által követelt elhatározások magaslatára emelkedni és a baloldallal egyesítené erejét, hogy a nemzeti akarat összeségének súlyával segítse kivívni a personaluniót. A nemzet viszszanyerné múltja hagyományát, jövője zálogát, haladása előzményét, jólléte feltételét. Lajthántól a harcz természetes kimenetelt érhetne, könnyebben érvényesülhetne a valódi jog szava a pártok tohubohujában, hol mindenki bírni véli az igazságot, midőn mindenki megtagadja. Nem sajog-e fel minden magyar keblében a nemzeti megalázás fájdalma, midőn hallja, hogy a csehek nekünk hozzák a 67-es egyezmény elismerésének áldozatát ! Nekünk ! kikre nézve az egész 67-es egyezmény megkötése a nemzeti önlemondás, ezredéves állami létünk megtagadásának áldozata volt. Nem hasonlít-e ez áldozat azon királyi elismeréshez, melyet Dózsa György nyert, miután egy tüzesített trónra ültették, hol teste hamuvá pörkölődött? Kire és mire támaszkodik a deákpárt ? Mely lajthántúli párt vagy nemzetiség vállal solidaritást a közösügyes egyezményekért, melyek pedig ő végeztek köttettek ? A németek, kiknek legkisebb gondjuk a delegátiók fentartása, kik csak a decemberi alkotmányért, a benne biztosított német suprematiáért és felsőbbségért küzdenek, és kiknek győzelme a dolgok mai állásában mást, nagyon is mást jelentene, mint a mit deákpártunk óhajthat? A csehek talán, kik csak áldozatnak vallják a közös ügyek elismerését, és csak örülnének, ha megszabadulnának zavaró befolyásunktól? Bárkit akarna segíteni a deákpárt, magán segítene legkevésbbé. Beavatkozásával csak úgy járna, mint azon mesebeli eb, mely elejtette a szájában levő konczot, midőn a vízben játszó árnyék által elővarázsolt húsdarab után akart kapni. Gondolja meg a deákpárt, hogy az erkölcsi felelősség a reánk várakozó súlyos megpróbáltatásokért már most is őt terheli, és hogy a nemzet valóban soha fel nem adott jogainak felkarolásával megváltja nemcsak a nemzetet, hanem önmagát is. Az ellenzék mindenesetre meg fogja tenni kötelességét. Az osztrák válságot illetőleg semmi jelentékeny fordulatról neki értesült stek, a döntő lépés valószínűleg csak a nagy miniszteri tanács után fog megtörténni, míg ő felsége elnöklete alatt ma vagy holnap tartatik meg Bécsben. A miniszteri tanácsban részt vesznek az összes, a közös és osztrák miniszterek, valamint a magyar minisztérium tagjai közül Andrásy és Wenkheim. Távirati tudósítás szerint tegnap a császár Schmerlinget fogadta kihallgatáson , mint hírlik a jelen helyzetre vonatkozó nézeteit jó akarattal vette. A cseheket legkisebbet sem aggasztja a leirat halogatása s a fölmerült miniszteri krízisben nem látják veszélyeztetve ügyüket. Mikép mai lapunk bécsi levele is említi, más oldalról szintén hallani oly véleménynyilvánítást, hogy Beust és Hohenwart legközelebb egyezségre jutnak, — jóllehet ma még eltérnek egymástól a cseh kiegyezkedésre vonatkozó nézeteiket illetőleg. — A pénzügyi bizottság mai ülésében a pénzügyminisztérium költségvetését tárgyalta. Központi igazgatásra megszavazta az előirányzott 886,866 frtot, a múlt évben csak 881,400 frt lévén, az idei többlet 2466 frt. — A bizottság azon vátozással szavazta meg az előirányzatot, hogy azon tisztviselők lakbérére nézve, kikre lakbérfölemelés van fölvéve, csak a múlt évi illetményeket vette föl. — A minisztérium létszáma ugyanaz, mi 71-ben volt, csak 6 számtiszti állomás lett még rendszeresítve, mi, tekintve, hogy a határőrvidéki pénzügyet is ezen miniszter ura kezeli, — indokolt. Központi állampénztár. Az előirányzat 660,037 frt; ezen összeg a lakbér fölemelési összegek törlése után a bizottság által megszavaztatott. — A pénzügyi igazgatóságok s számvevőosztályok — a lakbér fölemelési összegek törlése után, — továbbá a horvát-szlavén pénzügy költségvetése a múlt évi szerint állapíttattak meg. — A temesvári s zágrábi hadparancsnokságok, a határőrvidéki pénzügyi osztály költségei általányképen fognak a megszavazásra ajánltatni. — A zágrábi országos főpénztár költségei, a múlt évi szerint szavaztattak meg. A pénzügyi felügyelőségekre előirányzott öszszeg a lakbér felemelési összegek törlése után meg-szavaztatott. — Adóhivatalokra a múlt évben 1,543,500 frt 1872 re 1,800,830 frt, s igy az idén 257,330 frttal több szavaztatott meg; e többletet részben a határőrvidéken felállítandó adóhivatalok költségei okozzák, miután a magyar határőrvidéken 8, a horvát szlavón tartományokban 15 s Belovár vármegyében 4 új adóhivatal fog felállítatni. Ezenkívül Magyarországon 77 új adóhivatal felállítását javasolja a miniszter. A bizottság hosszabb tárgyalás után abban állapodott meg, hogy a határőrvidéken s Belovár vármegyében felállítandó adóhivatalok költségeinek megszavazását a háznak ajánlani fogja A horvátszlavén adóhivatalokra előirányzott költség-többletet azonban törölte, s csak azon összeg megszavazását ajánlja, mely a múlt évben szavaztatott meg, azon megjegyzéssel, hogy a múlt évben személyszaporításra megszavazott 30.000 frtot, melyet a bizottság 187- re is megszavazandónak vél, a miniszter esetleg, de csakis ezen összeg erejéig egyes új adóhivatalok felállítására fordíthatja, ott, ahol új adóhivatalok felállítása a viszonyoknál fogva elkerülhetően szükségesnek mutatkozik, így tehát az előirányzat rendes rovatából mintegy 160,000 forint , a rendkívüliből 80,000 főt töröltetett. Holnap folytatólagos tárgyalás. Az ipartörvényjavaslat tárgyalására kiküldött 15-ös bizottság ma folytatván a tegnapi tárgyalásokat a 35-dik szakaszt változatlanul elfogadta, a 36 ik szakasz azon intézkedést, mely a vendéglősöket árjegyzékek kifüggesztésére kötelezte, mellőzte szintén ezen szakasz II. kikezdésének ama rendelkezését, hogy a busz kenyérneműek kifüggesztett árai, az iparos által 8 nap lefolyása előtt föl nem emelhetők. A 37 szakasz nem szenvedt változást, a 38. szakasz 2 ikk kezdése a büntetésekről szóló fejezetben fog felvétetni. A 39. szakasz azon része, mely bizonyos iparágaknál szakképzettségre rzflectál, mellőztetett. A 40 szakasz kitöröltetett, a 41, 42, 43 szakaszok változást nem szenvedtek, a 44. szakasznál megállapittatott, hogy a tanoncz felvételéről szóló szerződések írásbelileg kötendők E szakasz amaz intézkedése, mely a felek írástudatlansága esetén, hatósági intézkedést vesz igénybe, — mellőztetett. —A 45 szakasz az előbbihez csatoltatott, a 46 szakasz b) pontjának azon intézkedése, mely az iparos kötelességévé teszi a tanoncz külön vallási oktatására ügyelni, a mellőztetett, c) pontjánál az illető iparos kötelességévé tétetett, tanonczát, barut olvasni és számolni nem tud, ezek megtanulása czéljából a vasárnapi ipariskolák látogatására szorítani. Holnap folytatja a bizottság tárgyalását. Bécs, okt. 15. — Javaslat egy új magyar színház iránt. — Mindnyájan tudjuk, mert keserűen tapasztaljuk, hogy egy második magyar színház nélkülözése mily nyomasztólag hat fővárosunk degermanizálására, valamint országos művészetünk fejlődésére. Rég ideje, hogy lelkes férfiak ez ügyet felkarolták — de kivinni azt megtagadta tőlük a sors. Szerencsétlenségre vagyonosabbjaink előtt az efféle tárgy nem bir vonzerővel. Inkább 1000-et dob ki az ablakon, mint 5 frtot a haza oltárára! Tíz lépésre tőlem, a Ringen, emelkedik ki a földből Laube új színháza, a nyolczadik Bécsben. Alig tette ki a geniális író íveit, és már is alá volt írva az egész összeg. Egész 50,000 frtig írtak alá egyesek. Valahányszor erre gondolok, mindig szégyenüit lepi el arczomat . . . És tettem egy fogadást: azt, hogy addig, míg e 8-ik termet megnyitandják a német múzsának, letesszük Pesten a 2-ik magyar színház alapkövét. Hogy e terv foganatba menjen, még csak egyre van szükség: ez egy alkalmas telek a város közepén, mert a házat, azt én fölépítem saját költségemen. Én nem megyek nagyurak, tőzsérek bezárt ajtaihoz kopogtatni. Hogy pedig a részvietnek máris eleje vétessék, kinyilatkoztatom, hogy e második színház oly nagy és szép lesz, mint a Covent-Gardien, vagy az új Vaudeville ! Egy alkalmas telek tehát! Hol? Pestink van egy gyönyörű sétahelye, mely csak nem rég szabadult meg nyűgétől. Ez a hely oly szép, hogy csakis egy szent czélra lehet azt részben föláldozni: ez az Erzsébet-tér. Húsz esztendeig tűrtünk ott egy fabódét, miért ne adjék most oda egy díszes, massiv épületnek, melyben a magyar nyelv apostolai hangoztatják igéjüket ... . A második magyar színház ügye a város tanácsa kezében van tehát. Egy szó a város tanácsáról, és az ügy annyi, mint be van fejezve: az alapkő letételét a tavaszra szerződésszerűleg átvállalom. Pázmándy Dénes: Magyarország és a bankkérdés. II. Örvendetes ellentétet képeznek a bankenquette-bizottság tervezetével azon nézetek, melyeket egyike legjelesb államférfiainknak „a bankügy és valuta rendezéséről“ az „Ellenőri-ben elmondott. Már csak azon körülmény is, hogy az ismeretes munkálat továbbhatoló reflexiók előidézésére szolgáltatott alkalmat, arról tesz tanúbizonyságot, hogy az abban kifejtett elvek szilárdak s az abból folyó következtetések figyelemre méltók. Nagy érdeme e czikksorozatnak, hogy általa eszmecsere idéztetvén elő, a bankkérdést ismét szőnyegre hozta. Sőt véleményünk szerint nemcsak ezen eredményt lehet köszönni az említett czikksorozatnak, hanem azt is bátran lehet állítani, hogy a kérdés végleges megoldásánál a munkálatban előforduló több momentum alkalmazást fog nyerni. Ilyennek tekintendő azon vélemény, hogy Lajthán innen és túl a bank ügyét ugyanazon elvek szerint kell rendezni; hogy az államjegyekből csak circa 160 millió törlesztendő, a többi 150 millió mint nélkülözhetlen minimum a forgalom számára tartandó főn; s hogy a valuta végleges rendezése előtt a jegybankok azonnal kezdjék meg működésüket. Ha ezen utolsó tételt elfogadjuk, akkor teljes meggyőződéssel szállhatunk síkra azon sophisma ellen, hogy rendezetlen valutaviszonyok mellett egy jegybank által kibocsátott papírpénz kedvezőtlen befolyást gyakorolna az agróra. Ez a nézet a forgalomban levő papírpénz befolyásának hibás fölfogásából ered, a nemes éreznek, mint nemzetközi értékmérőnek árára. Amíg egy bank által kibocsátott papírpénz-mennyiség megfelel a forgalom követelésének, a papírpénz olyan folytonos alkalmazást nyer, mint csereeszköz a legkülönfélébb áruk foryósítására, hogy azok kínálata nemes érez helyett vagy reducálva lesz, vagy változatlan niveam fog állani. Ha a papírpénz-mennyiség a létrejött transactiók alapján adatik át a forgalomnak, akkor a circuláló pénzösszeg magassága azon mérvben fog csökkenni, amint azt az áruk forgalma árcsökkenés következtében nélkülözhetővé teszi. A pénzszükséglet növekedésével a pénzmennyiség lépést tart a biztosításképen adott váltók összegével, a visszaesésnél pedig a jegyek visszafolynak a bank pénztárába a kötelezettségek kifizetésére, anélkül, hogy egy hasonnagyságú aequivalens igénybe lenne veendő. Ha a jegyforgalom nem esik ezen mechanismus alá, ha a pénzhelyettesítő tekintet nélkül az áruforgalomra hozatik forgalomba s tekintet nélkül arra, hogy a jegyek a forgalmi eszközök fölöslege mellett a kibocsátók fizetési helyeire visszafolyhatnak-e, akkor ezek veszítenek értékben és bizalomban az átalános értékmérővel, az érczczel szemben, amely azon pillanatban, midőn az abból készült pénzmennyiség igen nagy, közönséges áru alakjában alkalmazható a tényleges szükséglet kielégítésére. Magyarországon és Ausztriában ma azon feltűnő jelenséggel találkozunk, hogy daczára annak, hogy jelenleg az állam- és bankjegyekből nagyobb mennyiség áll rendelkezésre, mint a múlt évben, az agro mégis egy pár százalékkal alacsonyabb. Azt hisszük, hogy ezen körülmény rendkívül emelkedő papírpénzszükségletről tesz bizonyságot. A jegyek kibocsátásának a fenn kifejtett elvek szerint kellene megtörténni. De minthogy mesterséges műveletek által szédelgő áremelkedések indokolatlanul nagy jegykibocsátáshoz vezethetnének s a papírpénz viharosan igényelt beváltásának eszközlésére s igy az érték megingatásának elodázására, szükségesnek látszott a bankok kezelési eljárását törvényes rendszer szerint állapitni meg. Minthogy minden állam egy nemzetgazdászati egésznek tekintendő, mely a forgalmi élet különbféle sajátságait tünteti elő, ennélfogva a banktörvényhozásnak és a bankvezetésnek is tekintettel kell lenni ezen kívánalmakra, hogy megfeleljen feladatának s a termelés tekintélyes tényezőnek bizonyuljon be. Ez hiányzott mindeddig nálunk s ezért kell egész erővel azon lenni, hogy egy bank állíttassák föl. A mondottak után elvitázhatlan a különbség a mi államjegyeink s a bankjegyek közt; az világos, hogy az 1848-ban kibocsátott magyar papírpénz és a között, amit mi most kivánunk, épen olyan különbség létezik, mint a gr. Lónyai által humbugizált fölösleg s a valódi tényállás közt. Ha az érintett pontokban egyetértünk az említett czikksorozattal, nem helyeseljük a megoldás elvét s az ajánlott keresztülviteli módozatot. Az alapgondolat röviden ez: „Állíttassák föl egy jegybank, amelynek segélyével egyidejűleg rendeztessék a valuta.“ Ausztria banktörténetéből szerzett tapasztalatainknál fogva mi határozott ellenségei vagyunk a bankügy összekapcsolásának bárminemű állampénzügyi művelettel. A nemzetgazdasági tevékenység terén évtizedek óta tapasztalt miséjet az 1816- ban alapított banknak, illetőleg azon 600 milliónyi állampapír-pénzmennyiségnek köszönhetjük, amelynek beváltására ezen bank igénybe len véve kisegítőképen. Ezen első művelet után az államadósság az osztrák nemzeti bank támogatása mellett annyi metamorphosison ment keresztül, hogy nem csoda, ha azon gondolatra jön az ember, miszerint ez az intézet nem a javak forgalmának könnyítésére, hanem az adósságcsinálás kényelmesítésére találtatott és állíttatott fel. Ezen bankpolitika hibáiért súlyosan lakoltak Ausztria-Magyarország népei. Megbocsáthatlan hiba lenne, az előzményekből nem a helyes következtetést vonni le az említett örvény elkerülésére. A jegybank magánintézetnek tekintendő, melynek czélja olyan pénzjegyeket bocsátani forgalomba, melyeket semminemű körülmény meg nem ingathat. A banknak ne legyen semmi köze az államadóssági ügygyel. Haladjon az állam a maga útján, s igyekezzék maga eleget tenni kötelezettségeinek. Az állam föl van jogosítva mindazt követelni polgáraitól, ami őt a fenálló jognál fogva illeti, csak azt ne kívánja, hogy ezen tisztán nemzetgazdászati intézet a fiscus érdekeinek megfelelő organismust nyerjen, hogy így olcsón juthasson kölcsönhöz. Mi ismerjük a roszát, kerüljük is hát ki. Mi ennélfogva határozottan visszautasítunk olyan jegybankot, mely arra lenne hivatva, hogy tőkéjével és jegyeivel államjegyek beváltását eszközölje. Ami a javaslat érdemleges részét illeti, mindenekelőtt arra utalunk, amit már előbbi czikkünkben kiemeltünk. A valuta rendezését úgy kell keresztül vinni, hogy ez a kincstárnak minél kevesebb áldozatába kerüljön. Az Ellenőrben közzétett czikksorozat szerint az adósság 36 millióval növekednék, nem számítva a törlesztésre szolgáló 2 milliót, mely összeget évenként kell előteremteni. Eltekintve ettől, a jegybank a 36 milliónyi államadósság átvétele által már működése kezdeténél megtenné az első lépést a nemfizethetési állapothoz, amidőn a forgalmi eszközök egyharmada nem lenne bankszerűleg fedezve. E pontra nézve ismét a nemzeti bankra utalunk. A 36 millió frtnyi állampapír eladására gondolni se lehet. Ha a papírjövedéknek, melylyel ezen érték hasonértékű mai árfolyamát vesszük föl a számítás alapjául, a bank a realizálás által 21 millió frtot venne be s 90,000 frtot, vagyis 47 %-ot fizetne kamat fejében. Ezt egy közkereseti társaság nem convertálhatja s igy nem marad egyéb hátra, mint azt a portefeuille de adósságként jegyezni be. Joggal ingathatná meg a legkisebb rázkódás a bizalmat ezen intézetben, melynek pedig életföltétele a bizalom. — A felhozott, indokokból tehát nem javalható ezen propositió keresztülvitele. Nem szabad hivatkoznunk a porosz bankra, amely 15 millió tallérnyi pénztárjegy substitutióját 90 millió tallérnyi készpénz és 100 millió tallérnyi jegyforgalom mellett vette át. Azt is hozzá kell számítanunk, hogy ott úgy az állam, mint a bank rendületlen bizalomban részesültek. És oly kevéssé lehet az angol bankot fölhozni az ily alapítás példájaként. Igaz ugyan, hogy 14.475 ezer font, sterling Dines fedezve készpénzzel, hanem azért minden egyes bankjegynek fedezve kell lenni éz ez által. Ausztria-Magyarországban a felhozott terv értelmében 150 milliónyi államjegy s ezenkívül 108 millió frtnyi bankjegy maradna az államadósság alapján forgalomban. Avagy 258 millió forintnyi papírpénz bankszerű fedezet nélkül lenne a forgalomban. Ez az állapot tarthatatlan lenne s a megkisérlett valutarendezés kedvezőtlen eredményt mutatna föl. Ezenkívül évtizedekre egészségtelen bankpolitikát inaugurálnánk ezen eljárás által. Ezen az uton nem érnék el a kívánt czélt. Legfeljebb a bankjegy elnevezése lenne más, értéke ugyanaz maradna , ellenben adósságunk szaporodnék, mely évenként 4 millió frtot emészt föl. A forgalomban maradó 150 millió frtnyi államjegyeket ér ezért való beváltás által a beváltó hivatalok pénztárainál alart kapni, szintén nem vezetne a kívánt eredményre. Nem nagy bizalommal viseltetve az osztrák-magyar pénzügyek iránt s föltéve, hogy egy jegykibocsátó bank létezik, a valószínűség a mellett szól, hogy mindenki sietni fog az állampapír pénzt érezve váltani be. A jóakarat csakhamar semmivé lenne téve s a mesterséges experimentumok gyümölcstelensége későn lenne fölismerve. Végül nem mulaszthatjuk el egy a reconstitutió tartamára vonatkozó ellenvetésre válaszolni. Ha ily jelentékeny pénzügyi kérdések rendezését alaposan akarjuk keresztülvinni, akkor mindig hosszabb időt kell kilátásba helyezni. Ha a legközelebbi évek alatt politikai rázkódások megingatnák államunkat, legyen meggyőződve a „Reform“ czikkírója az iránt, hogy a valuta rendezésére célzó törekvések, legyenek azok hoszszabb vagy rövidebb tartamúak, semmivé lesznek egyaránt. Föltéve ezt az esetet, a hosszabb út, mely kevesebb áldozatot igényel, bizonyára elfogadhatóbb, mint a rövidebb út, mely a kincstárra súlyosabb terhet róna. Ha remélhetnék, hogy az egész évtizedentút áldásos béke fog uralkodni, akkor azon módozat a természetszerű, mely több évet vesz igénybe, mert a valuta javítása hatalmas támogatásban részesül a folyton növekvő nemzeti jóllét részéről, ami nélkül minden tervezet szemfényvesztés. A bankkérdést kell tehát minél előbb megoldani, mely önsúlyként nehezedik a termelési ágakra s ezzel egy nagy lépést tettünk az államjegyek értékének megállapítására. A megoldás „mikéntijét utolsó czikkünkben adjuk elő. Bécs, okt. 15. (Saját levelezőnktől.) Ma már minden kétségen kívül áll, hogy ha a politikai ügyek jobbra nem változnak, az 1873- as bécsi világtárlatból semmi, vagy csak nagyon kevés lesz. Alkalmam volt több iárossal beszélni, akik mind a fentebbieket állítják. Sőt Ausztria egyik legnagyobb gyárosa egész kereken kimondá előttem, hogy ő nem bolondult meg a cseheknek valamit kiállítani, „majd Berlinbe fogok küldeni 1875-ben, az már a mi hazánk!“ — téve hozzá. És csakugyan még itt semmit sem dolgoznak tárlatra, pedig nagyon itt lenne az ideje, sőt aki készületeket tett is, abbahagyta. Báró Schwartz hiába írta ki ajtajára, hogy hetenkint háromszor beszélhetni vele, 9 — 12-ig, hiába vannak oly roppant nagy előszobái, mert a közönség ugyan nem igen veri magát hozzá. A Praterstrasse 42-ik száma alatt (a távlati bizottság lakása) iszonyú desperát arczokat lehet látni. Mindenki lesi Hohenwarth bukását. . . . különben adieu 1873-ki kiállítás 1 P. Páris, oct. 13. — Drámai Szemle. — (Saját levelezőnktől.) Lecouvreur Adrienne a Françaisban valóságos esemény. Mint ismeretes, e darab Rachel számára íratott Seribe és Legonvé által. Rachel halála óta pihent a darab. Inkább az önbizalom hiánya, mint a kegyelet hagyta porosodni a könyvtárban. Favart kisasszonynak volt bátorsága és szerencséje bukás nélkül felidézni Rachel árnyát. Muses, Graces, Amours, dönt eile fut 1‘image, O mes Dieux et les siens ! Kiáltanak fel a francziák, s elbeszélik, hogy Rachel saját sorsát játszta; szavallata, szónoklata, védbeszéd jön; a színész fájdalma a nő szivéből fakadt; a féltékenység vonaglása ott arcza, ajka izmain vérében forrongott. A hagyomány, hogy Adrienne egy különös, utánozhatlan és elérhetlen alkotás, mint szemé-