Ellenőr, 1871. október (3. évfolyam, 364-389. szám)

1871-10-18 / 378. szám

Előfizetési árak Egész évre . . 20 frt. — kr. I Évnegyedre­­­l 5 frt. — kr. Félévre ... 10 „ — „­­ Egy hónapra . I , 80 . Egyes szám ára 10 krajczár. Szerkesztési iroda: Pesten, nádor-utcza 6. szám. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. Minden értesítés a szerkesztőséghez intézendő. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak el. Hirdetési dijak: Tizhasábos petit sor egyszeri I A nyilt­ tér egy petit sora 30 kr. beigtatásáért . . . . 10 kr. | Bélyegdij minden beigtatásért 30 „ Kiadóhivatal és hirdetések felvétele: Megjelenik minden reggel, kivéve hétfőn a ünnepre következő napon. Pesten, nádor-utcza 6. szám. (Légrády testvérek irodájában). A lapot illető reklamációk Légrády testvérek irodájába (nádor-utca 1­0. n.) Intézendők. Az előfizetési pénzek helyben és vidékről Pest, két­ sas utca 14. n, ál*­intézendők. 378. szám. Szerda, October 18. 1871. III. évfolyam. imubjjüKBüj OnL-UuaMBíTTlTBnM......Ili iliriiTi. .1.1' rT nimsi.M JS.-I ^^^^mWigWiBasaswsswsss'íertíTWi'»I .....................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................'Ili I ' rrii^gjigejagBiaiggapBBBa jtz „Ellenőr11 ára egy évre .... 20 forint — kr. félévre....................10 „ „ évnegyedre .... 5 „ — „ egy hóra ■ ■ • ■ 1 ^ 80 „ Az előfizetést — postai utón vagy személyesen — nyugtázza Az Ellenőr kiadó hivatala (Pesten, két­ sas utcza 14. sz.) tízftzetl­ék a kony Vilmai után történő meg­rten­delés­i h­lán az „F.lleustr“ részéről nem adatik. Az e­lőfizetést legczélszerű­bben — mert gyorsan, biztosan és olcsón — eszközölhetni postai utalványozás által. A negyedévi előfizetések megtorlódása sok munkát adván a posta- és kiadó-hiva­taloknak, kérjük a közönséget, méltóztassék megrendeléseit s illetőleg ezeknek megújí­tását minél korábban tenni meg, nehogy a lap vételében fenakadást vagy ké­sedelmet tapasztaljon. Pest, oct. 17. s­z.— A döntő elhatározások küszö­bén állunk. Miniszterelnökünk, kit állítólag hajánál fogva kellett Bécsbe felhúzni, talán egy kissé derangirozott frizurával megérke­zett a székvárosba, és most óráról órára várjuk azon nagyfontosságú tények hírét, melyek Magyarország nyugalma, jövője s talán léte felett dönthetnek. A villanyos sodronynyal, mely ez elhatározásokat talán már e sorok megjelentekor fogja olvasóink tudomására hozni, gyorsaságban meglehet csak a szerencsétlenség fog vetekedni. Mi a Bécsben folyó tanácskozásoktól nem várunk semmi jót a nemzetre nézve. A mai váltságos körülményekből a deákpárt magatartására nézve több alternatíva folyik, de a 67-es alapon mindegyik csak az or­szág romlására vezethet. Egyfelől a jogfel­áldozások újabb sorozatára, másfelől a pol­gárháború iszonyúságaira nyílik a félelmes kilátás. A nemzetre nézve csak egy alternatí­va létezik, és ez visszatérés a personalunió­­hoz. A deákpárt már csak egy szolgálatot tehet a hazának, ha abdicál saját álláspont­járól és megszűnik a közösügyes egyezményt programmjának vallani. Reméljük, hogy a kormány ezentúl megkíméli pressbureauját a fáradságtól tuc­at­­számra gyártani a badarságok röpiratszerű nyilatkozványait, melyekben politikai infuséri­­ák törekednek bebizonyítani a baloldal közjogi oppositiójának káros és hátrányos voltát. Napnál világosabban kitűnhetett immár, hogy épen a deákpárt politikája dönt ben­nünket újabb közjogi bonyodalmakba, mi­után Magyarország állami helyzetét minden aprócseprő szomszéd tartomány nyugtalan álmaitól és Ciszaib­ánia nem szűnő váltólá­zaitól teszi függővé. A nemzet meggyőződ­hetett, hogy a közjogi vitákat végleg befe­jezni és az országot az állami haladás ren­des útjára terelni egyedül az ellenzék lehet hivatva. Mennyire egyszerűsítve volna zilált helyzetünk, ha a deákpárt elég hazafiasság­gal és önfeláldozással bírna az események színvonalára, a múlt és a jövő által köve­telt elhatározások magaslatára emelkedni és a baloldallal egyesítené erejét, hogy a nemzeti akarat összeségének súlyával segít­se kivívni a personaluniót. A nemzet visz­­szanyerné múltja hagyományát, jövője zálo­gát, haladása előzményét, jólléte feltételét. Lajthántól a harcz természetes kimenetelt érhetne, könnyebben érvényesülhetne a va­lódi jog szava a pártok tohubohujában, hol mindenki bírni véli az igazságot, midőn mindenki megtagadja. Nem sajog-e fel min­den magyar keblében a nemzeti megalázás fájdalma, midőn hallja, hogy a csehek nekünk hozzák a 67-es egyezmény elismerésének ál­dozatát ! Nekünk ! kikre nézve az egész 67-es egyezmény megkötése a nemzeti önlemon­dás, ezredéves állami létünk megtagadásá­nak áldozata volt. Nem hasonlít-e ez áldo­zat azon királyi elismeréshez, melyet Dózsa György nyert, miután egy tüzesített trónra ültették, hol teste hamuvá pörkölődött? Kire és mire támaszkodik a deákpárt ? Mely lajthántúli párt vagy nemzetiség vál­lal solidaritást a közösügyes egyezmények­ért, melyek pedig ő végeztek köttettek ? A németek, kiknek legkisebb gondjuk a dele­­gátiók fentartása, kik csak a dec­emberi alkotmányért, a benne biztosított német suprematiáért és felsőbbségért küzdenek, és kiknek győzelme a dolgok mai állásában mást, nagyon is mást jelentene, mint a mit deákpártunk óhajthat? A csehek talán, kik csak áldozatnak vallják a közös ügyek elismerését, és csak örülnének, ha megsza­badulnának zavaró befolyásunktól? Bárkit akarna segíteni a deákpárt, magán segítene legkevésbbé. Beavatkozásával csak úgy jár­na, mint azon mesebeli eb, mely elejtette a szájában levő konczot, midőn a vízben ját­szó árnyék által elővarázsolt húsdarab után akart kapni. Gondolja meg a deákpárt, hogy az er­kölcsi felelősség a reánk várakozó súlyos megpróbáltatásokért már most is őt ter­heli, és hogy a nemzet valóban soha fel nem adott jogainak felkarolásával meg­váltja nemcsak a nemzetet, hanem önma­gát is. Az ellenzék mindenesetre meg fogja tenni kötelességét.­­ Az osztrák válságot illetőleg semmi jelen­tékeny fordulatról neki értesült stek, a döntő lépés valószínűleg csak a nagy miniszteri tanács után fog megtör­tén­ni, m­­íg ő felsége elnöklete alatt ma vagy holnap tartatik meg Bécsben. A minisz­teri tanácsban részt vesznek az összes, a közös és osztrák miniszterek, valamint a magyar miniszté­rium tagjai közül Andrásy és Wenkheim. Távirati tudósítás szerint tegnap a császár Schmerlinget fogadta kihallgatáson , mint hírlik a jelen hely­zetre vonatkozó nézeteit jó akarattal vette. A cse­heket legkisebbet sem aggasztja a leirat haloga­tása s a fölmerült miniszteri krízisben nem látják veszélyeztetve ügyüket. Mikép mai lapunk bécsi levele is említi, más oldalról szintén hallani oly vé­­leménynyilvánítást, hogy Beust és Hohenwart leg­közelebb egyezségre jutnak, — jóllehet ma még eltérnek egymástól a cseh ki­egyezkedésre vonat­kozó nézeteiket illetőleg. — A pénzügyi bizottság mai ülésé­ben a pénzügyminisztérium költségvetését tárgyal­ta. Központi igazgatásra megszavazta az előirányzott 886,866 frtot, a múlt évben csak 881,400 frt lévén, az idei többlet 2466 frt. — A bizottság azon vá­tozással szavazta meg az elő­irányzatot, hogy azon tisztviselők lakbérére nézve, kikre lakbérfölemelés van fölvéve, csak a múlt évi illetményeket vette föl. — A minisztérium lét­száma ugyanaz, mi 71-ben volt, csak 6 számtiszti állomás lett még rendszeresítve, mi, tekintve, hogy a határőrvidéki pénzügyet is ezen miniszter ura ke­zeli, — indokolt. Központi állampénztár. Az előirány­zat 660,037 frt; ezen összeg a lakbér fölemelési összegek törlése után a bizottság által megszavaz­tatott. — A pénzügyi igazgatóságok s számvevő­osztályok — a lakbér fölemelési összegek törlése után, — továbbá a horvát-szlavén pénzügy költ­ségvetése a múlt évi szerint állapíttattak meg. — A temesvári s zágrábi hadparancsnokságok, a ha­­tárőrvidéki pénzügyi osztály költségei általányké­­pen fognak a megszavazásra ajánltatni. — A zág­rábi országos főpénztár költségei, a múlt évi szerint szavaztattak meg. A pénzügyi felügyelőségekre előirányzott ösz­­szeg a lakbér felemelési összegek törlése után­­ meg-szavaztatott. — Adóhivatalokra a múlt évben 1,543,500 frt 1872 re 1,800,830 frt, s igy az idén 257,330 frttal több szavaztatott meg; e többletet részben a határőrvidéken felállítandó adó­hivatalok költségei okozzák, miután a magyar határőrvidéken 8, a horvát szlavón tartományok­ban 15 s Belovár vármegyében 4 új adóhivatal fog felállítatni. Ezenkívül Magyarországon 77 új adóhivatal felállítását javasolja a miniszter. A bizottság hosszabb tárgyalás után abban állapodott meg, hogy a határőrvidéken s Belovár vármegyében felállítandó adóhivatalok költségeinek megszavazását a háznak ajánlani fogja A horvát­­szlavén adóhivatalokra előirányzott költség-több­letet azonban törölte, s csak azon összeg megsza­vazását ajánlja, mely a múlt évben szavaztatott meg, azon megjegyzéssel, hogy a múlt évben sze­­mélyszaporításra megszavazott 30.000 frtot, melyet a bizottság 187- re is m­egszavazandónak vél, a miniszter esetleg, de csakis ezen összeg erejéig egyes új adóhivatalok felállítására fordíthatja, ott, a­hol új adóhivatalok felállítása a viszonyoknál fog­va elkerülhetően szükségesnek mutatkozik, így te­hát az előirányzat rendes rovatából mintegy 160,000 forint , a rendkívüliből 80,000 főt töröl­tetett. Holnap folytatólagos tárgyalás.­­ Az ipartörvény­javaslat tárgya­lására kiküldött 15-ös bizottság ma folytatván a tegnapi tárgyalásokat a 35-dik szakaszt változat­lanul elfogadta, a 36 ik szakasz azon intézkedést, mely a vendéglősöket árjegyzékek kifüggesztésére kötelezte,­­ mellőzte­­ szintén ezen szakasz II. ki­­kezdésének ama rendelkezését, hogy a bus­z ke­­nyérnem­űek kifüggesztett árai, az iparos által 8 nap lefolyása előtt föl nem emelhetők. A 37 szakasz nem szenvedt változást, a 38. szakasz 2 ik­k kez­dése a büntetésekről szóló fejezetben fog felvétetni. A 39. szakasz azon része, mely bizonyos iparágak­nál szakképzettségre rzflectál,­­ mellőztetett. A 40 szakasz kitöröltetett, a 41, 42, 43 szakaszok változást nem szenvedtek, a 44. szakasznál meg­­állapittatott, hogy a tanoncz felvételéről szóló szer­ződések írásbelil­eg kötendők E szakasz amaz intézkedése, mely a felek írástudatlansága esetén, hatósági intézkedést vesz igénybe, — mellőztetett. —A 45 szakasz az előb­bihez csatoltatott, a 46 szakasz b) pontjának azon intézkedése, mely az iparos kötelességévé teszi a tanoncz külön vallási oktatására ügyelni, a mel­lőztetett, c) pontjánál az illető iparos kötelességévé tétetett, tanonczát, ba­­rut olvasni és számolni nem tud, ezek megtanulása czéljából a vasárnapi­­ ipariskolák látogatására szorítani. Holnap folytatja a bizottság tárgyalását. Bécs, okt. 15. — J­a­v­a­s­l­at e­gy ú­j magyar színház iránt. — Mindnyájan tudjuk, mert keserűen tapasztal­juk, hogy egy második magyar színház nélkülözé­se mily nyomasztólag hat fővárosunk degermani­­zálására, valamint országos művészetünk fejlődésé­re. Rég ideje, hogy lelkes férfiak ez ügyet felkarol­ták — de kivinni azt megtagadta tőlük a sors. Sze­rencsétlenségre vagyonosabbjaink előtt az efféle tárgy nem bir vonzerővel. Inkább 1000-et dob ki az ablakon, mint 5 frtot a haza oltárára! Tíz lépésre tőlem, a Ringen, emelkedik ki a földből Laube új színháza, a nyolczadik Bécsben. Alig tette ki a geniális író íveit, és már is alá volt írva az egész összeg. Egész 50,000 frtig ír­tak alá egyesek. Valahányszor erre gondolok, mindig szégyenüit lepi el arczomat . . . És tettem egy fogadást: azt, hogy addig, míg e 8-ik termet megnyitandják a német múzsá­nak, letesszük Pesten a 2-ik magyar színház alap­kövét. Hogy e terv foganatba menjen, még csak egyre van szükség: ez egy alkalmas telek a vá­ros közepén, mert­ a házat, azt én fölépítem saját költségemen. Én nem megyek nagyurak, tőzsé­­rek bezárt ajtaihoz kopogtatni. Hogy pedig a rész­vietnek már­is eleje vétessék, kinyilatkoztatom, hogy e második színház oly nagy és szép lesz, mint a Covent-Gardien, vagy az új Vaudeville ! Egy alkalmas telek tehát! Hol? Pestink van egy gyönyörű sétahelye, mely csak nem rég szabadult meg nyűgétől. Ez a hely oly szép, hogy csakis egy szent czélra lehet azt részben föláldozni: ez az Erzsébet-tér. Húsz esz­tendeig tűrtünk ott egy fabódét, miért ne adjék most oda egy díszes, massiv épületnek, melyben a magyar nyelv apostolai hangoztatják igéjü­ket ... . A második magyar színház ügye a város tanácsa kezében van tehát. Egy szó a város taná­csáról, és az ügy annyi, mint be van fejezve: az alapkő letételét a tavaszra szerződésszerűleg át­vállalom. Pázmándy Dénes: Magyarország és a bankkérdés. II. Örvendetes ellentétet képeznek a bank­­enquette-bizottság tervezetével azon néze­tek, melyeket egyike legjelesb államférfia­­inknak „a bankügy és valuta rendezéséről“ az „Ellenőri-ben elmondott. Már csak azon körülmény is, hogy az ismeretes munkálat továbbhatoló reflexiók előidézésére szolgáltatott alkalmat, arról tesz tanúbizonyságot, hogy az abban kifejtett elvek szilárdak s az abból folyó következ­tetések figyelemre méltók. Nagy érdeme e czikksorozatnak, hogy általa eszmecsere idéztetvén elő, a bankkérdést ismét szőnyeg­re hozta. Sőt véleményünk szerint nemcsak ezen eredményt lehet köszönni az említett czikksorozatnak, hanem azt is bátran lehet állítani, hogy a kérdés végleges megoldásá­nál a munkálatban előforduló több momen­tum alkalmazást fog nyerni. Ilyennek tekin­tendő azon vélemény, hogy Lajthán in­nen és túl a bank ügyét ugyanazon elvek szerint kell rendezni; hogy az államjegyek­ből csak circa 160 millió törlesztendő, a többi 150 millió mint nélkülözhetlen minimum a forgalom számára tartandó főn; s hogy a valuta végleges rendezése előtt a jegyban­kok azonnal kezdjék meg működésüket. Ha ezen utolsó tételt elfogadjuk, ak­kor teljes meggyőződéssel szállhatunk síkra azon sophisma ellen, hogy rendezetlen va­luta­viszonyok mellett egy jegybank által kibocsátott papírpénz kedvezőtlen befolyást gyakorolna az agróra. Ez a nézet a forgalomban levő papír­pénz befolyásának hibás fölfogásából ered, a nemes éreznek, mint nemzetközi értékmé­rőnek árára. A­míg egy bank által kibocsátott pa­pírpénz-mennyiség megfelel a forgalom kö­vetelésének, a papírpénz olyan folytonos al­kalmazást nyer, mint csereeszköz a legkü­lönfélébb áruk foryósítására, hogy azok kí­nálata nemes érez helyett vagy reducálva lesz, vagy változatlan niveam­ fog állani. Ha a papírpénz-mennyiség a létrejött trans­­actiók alapján adatik át a forgalomnak, akkor a circuláló pénzösszeg magassága azon mérvben fog csökkenni, a­mint azt az áruk forgalma árcsökkenés következtében nélkü­­lözhetővé teszi. A pénzszükséglet növekedésével a pénz­­mennyiség lépést tart a biztosításképen adott váltók összegével, a visszaesésnél pe­dig a jegyek visszafolynak a bank pénztá­rába a kötelezettségek kifizetésére, anélkül, hogy egy hasonnagyságú aequivalens igény­be lenne veendő. Ha a jegyforgalom nem esik ezen mechanismus alá, ha a pénzhe­lyettesítő tekintet nélkül az áruforgalomra hozatik forgalomba s tekintet nélkül arra, hogy a jegyek a forgalmi eszközök fölösle­ge mellett a kibocsátók fizetési helyeire visszafolyhatnak-e, akkor ezek veszítenek értékben és bizalomban az átalános érték­mérővel, az érczczel szemben, a­mely azon pillanatban, midőn az abból készült pénz­­mennyiség igen nagy, közönséges áru alak­jában alkalmazható a tényleges szükséglet kielégítésére. Magyarországon és Ausztriában ma azon feltűnő jelenséggel találkozunk, hogy daczára annak, hogy jelenleg az állam- és bankjegyekből nagyobb mennyiség áll ren­delkezésre, mint a múlt évben, az agro mégis egy pár százalékkal alacsonyabb. Azt hisszük, hogy ezen körülmény rendkívül emelkedő papírpénzszükségletről tesz bi­zonyságot. A jegyek kibocsátásának a fenn kifej­tett elvek szerint kellene megtörténni. De minthogy mesterséges műveletek által szé­delgő áremelkedések indokolatlanul nagy jegykibocsátáshoz vezethetnének s a papír­pénz viharosan igényelt beváltásának esz­közlésére s igy az érték megingatásának el­odázására, szükségesnek látszott a bankok kezelési eljárását törvényes rendszer szerint állapitni meg. Minthogy minden állam egy nemzet­­gazdászati egésznek tekintendő, mely a for­galmi élet különbféle sajátságait tünteti elő, ennélfogva a banktörvényhozásnak és a bankvezetésnek is tekintettel kell lenni ezen kívánalmakra, hogy megfeleljen feladatának s a termelés tekintélyes tényezőnek bizo­nyuljon be. Ez hiányzott mindeddig nálunk s ezért kell egész erővel azon lenni, hogy egy bank állíttassák föl. A mondottak után elvitázhatlan a kü­lönbség a mi államjegyeink s a bankjegyek közt; az világos, hogy az 1848-ban kibo­csátott magyar papírpénz és a között, a­mit mi most kivánunk, épen olyan különbség lé­tezik, mint a gr. Lónyai által humbugizált fölösleg s a valódi tényállás közt. Ha az érintett pontokban egyetértünk az említett czikksorozattal, nem helyeseljük a megoldás elvét s az ajánlott keresztülvi­­teli módozatot. Az alapgondolat röviden ez: „Állíttas­sák föl egy jegybank, a­melynek segélyével egyidejűleg rendeztessék a valuta.“ Ausztria banktörténetéből szerzett tapasztalatainknál fogva mi határozott ellenségei vagyunk a bankügy összekapcsolásának bárminemű ál­lampénzügyi művelettel. A nemzetgazdasági tevékenység terén é­vtizedek óta tapasztalt miséjet az 1816- ban alapított banknak, illetőleg azon 600 milliónyi állampapír-pénzmennyiségnek kö­szönhetjük, a­melynek beváltására ezen bank igénybe len véve kisegítőképen. Ezen első művelet után az államadósság az osztrák nemzeti bank támogatása mellett annyi me­tam­orphosison ment keresztül, hogy nem csoda, ha azon gondolatra jön az ember, miszerint ez az intézet nem a javak forgal­mának könnyítésére, hanem az adósságcsiná­­lás kényelmesítésére találtatott és állítta­tott fel. Ezen bankpolitika hibáiért súlyosan lakoltak Ausztria-Magyarország népei. Meg­­bocsáthatlan hiba lenne, az előzményekből nem a helyes következtetést vonni le az említett örvény elkerülésére. A jegybank magán­intézetnek tekintendő, melynek czélja olyan pénzjegyeket bocsátani forgalomba, melyeket semminemű körülmény meg nem ingathat. A banknak ne legyen semmi köze az államadóssági ügygyel. Haladjon az állam a maga útján, s igyekezzék maga eleget tenni kötelezettségeinek. Az állam föl van jogosítva mindazt követelni polgáraitól, a­mi őt a fenálló jognál fogva illeti, csak azt ne kívánja, hogy ezen tisztán nemzetgazdá­­szati intézet a fiscus érdekeinek megfelelő organismust nyerjen, hogy így olcsón jut­hasson kölcsönhöz. Mi ismerjük a roszát, kerüljük is hát ki. Mi ennélfogva határo­zottan visszautasítunk olyan jegybankot, mely arra lenne hivatva, hogy tőkéjével és jegyeivel államjegyek beváltását eszkö­zölje. A­mi a javaslat érdemleges részét illeti, mindenekelőtt arra utalunk, a­mit már előbbi czikkünkben kiemeltünk. A valuta rendezését úgy kell keresztül vinni, hogy ez a kincstárnak minél kevesebb áldozatába kerüljön. Az Ellenőrben közzétett czikkso­­rozat szerint az adósság 36 millióval növe­kednék, nem számítva a törlesztésre szol­gáló 2 milliót, mely összeget évenként kell előteremteni. Eltekintve ettől, a j­egy­bank a 36 mil­liónyi államadósság átvétele által már mű­ködése kezdeténél megtenné az első lépést a nemfizethetési állapothoz, a­midőn a for­galmi eszközök egy­harmada nem lenne bank­­szerűleg fedezve. E pontra nézve ismét a nemzeti bankra utalunk. A 36 millió frtnyi állampapír eladására gondolni se lehet. Ha a papírjövedéknek, melylyel ezen érték ha­­sonértékű mai árfolyamát vesszük föl a számítás alapjául, a bank a realizálás által 21 millió frtot venne be s 90,000 frtot, vagyis 4­7­ %-ot fizetne kamat fejében. Ezt egy közkereseti társaság nem convertálhatja s igy nem marad egyéb hátra, mint azt a portefeuille de adósságként jegyezni be. Joggal ingathatná meg a legkisebb rázkódás a bi­zalmat ezen intézetben, melynek pedig élet­­föltétele a bizalom. — A felhozott, indo­kokból tehát nem javalható ezen propositió keresztülvitele. Nem szabad hivatkoznunk a porosz bankra, a­mely 15 millió tallérnyi pénz­tárjegy substitutióját 90 millió tallérnyi készpénz és 100 millió tallérnyi jegyforga­­lom mellett vette át. Azt is hozzá kell számítanunk, hogy ott úgy az állam, mint a bank rendületlen bizalomban részesültek. És oly kevéssé le­het az angol bankot fölhozni az ily alapí­tás példájaként. Igaz ugyan, hogy 14.475 ezer font, sterling Dines fedezve készpénzzel, ha­nem azért minden egyes bankjegynek fedezve kell lenni éz ez által. Ausztria-Magyarország­­ban a felhozott terv értelmében 150 millió­nyi államjegy s ezenkívül 108 millió frtnyi bankjegy maradna az államadósság alapján forgalomban. Avagy 258 millió forintnyi papírpénz bankszerű fedezet nélkül lenne a forgalomban. Ez az állapot tarthatatlan lenne s a megkisérlett valuta­­rendezés ked­vezőtlen eredményt mutatna föl. Ezenkívül évtizedekre egészségtelen bankpolitikát in­­augurálnánk ezen eljárás által. Ezen az uton nem érnék el a kívánt czélt. Legfel­jebb a bankjegy elnevezése lenne más, ér­téke ugyanaz maradna , ellenben adósságunk szaporodnék, mely évenként 4 millió frtot emészt föl. A forgalomban maradó 150 millió frtnyi államjegyeket ér ezért való beváltás által a beváltó hivatalok pénztárainál al­­art kap­ni, szintén nem vezetne a kívánt ered­ményre. Nem nagy bizalommal viseltetve az osztrák-magyar pénzügyek iránt s föltéve, hogy egy jegy­kibocsátó bank létezik, a valószínűség a mellett szól, hogy mindenki sietni fog az állampapír pénzt érezve vál­tani be. A jóakarat csakhamar semmivé lenne téve s a mesterséges experimentumok gyümölcstelensége későn lenne fölismerve. Végül nem mulaszthatjuk el egy a re­­constitutió tartamára vonatkozó ellenvetés­re válaszolni. Ha ily jelentékeny pénzügyi kérdések rendezését alaposan akarjuk keresz­tülvinni, akkor mindig hosszabb időt kell kilátásba helyezni. Ha a legközelebbi évek alatt politikai rázkódások megingatnák ál­lamunkat, legyen meggyőződve a „Reform“ czikkírója az iránt, hogy a valuta rendezé­sére c­élzó törekvések, legyenek azok hosz­­szabb vagy rövidebb tartamú­ak, semmivé lesznek egyaránt. Föltéve ezt az esetet, a hosszabb út, mely kevesebb áldozatot igé­nyel, bizonyára elfogadhatóbb, mint a rövi­debb út, mely a kincstárra súlyosabb ter­het róna. Ha remélhetnék, hogy az egész évtizedentút áldásos béke fog uralkodni, ak­kor azon módozat a természetszerű, mely több évet vesz igénybe, mert a valuta ja­vítása hatalmas támogatásban részesül a folyton növekvő nemzeti jóllét részéről, a­mi nélkül minden tervezet szemfényvesztés. A bankkérdést kell tehát minél előbb meg­oldani, mely önsúlyként nehezedik a ter­melési ágakra s ezzel egy nagy lépést tet­tünk az államjegyek értékének megállapítá­sára. A megoldás „mikéntijét utolsó czik­­­künkben adjuk elő. Bécs, okt. 15. (Saját levelezőnktől.) Ma már minden kétségen kívül áll, hogy ha a politikai ügyek jobbra nem változnak, az 1873- as bécsi világtárlatból semmi, vagy csak nagyon kevés lesz. Alkalmam volt több i­­árossal beszélni, a­kik mind a fentebbieket állítják. Sőt Ausztria egyik legnagyobb gyárosa egész kereken kimondá előt­tem, hogy ő nem bolondult meg a cseheknek valamit kiállítani, „majd Berlinbe fogok küldeni 1875-ben, az már a mi hazánk!“ — téve hozzá. És csakugyan még itt semmit sem dolgoznak tár­latra, pedig nagyon itt lenne az ideje, sőt a­ki készületeket tett is, abbahagyta. Báró Schwartz hiába írta ki ajtajára, hogy hetenkint háromszor beszélhetni vele, 9 — 12-ig, hiába vannak oly rop­­pant nagy előszobái, mert a közönség ugyan nem igen veri magát hozzá. A Praterstrasse 42-ik száma alatt (a távlati bizottság lakása) iszonyú desperát arczokat lehet látni. Mindenki lesi Hohenwarth bukását. . . . különben adieu 1873-ki kiállítás 1 P. Páris, oct. 13. — Drámai Szemle. — (Saját levelezőnktől.) Lecouvreur Adrienne a Françaisban valóságos esemény. Mint ismeretes, e darab Rachel számára íratott Seribe és Legonvé által. Rachel halála óta pihent a darab. Inkább az önbizalom hiánya, mint a kegyelet hagyta porosodni a könyvtárban. Fa­vart kisasszonynak volt bátorsága és szerencséje bukás nélkül felidézni Rachel árnyát. Muses, Graces, Amours, dönt eile fut 1‘image, O mes Dieux et les siens ! Kiáltanak fel a francziák, s elbeszélik, hogy Rachel saját sorsát játszta; szavallata, szónoklata, védbeszéd jön; a színész fájdalma a nő szivéből fakadt; a féltékenység vonaglása ott arcza, ajka izmain vérében forrongott. A hagyomány, hogy Adrienne egy különös, utánozhatlan és elérhetlen alkotás, mint szemé-

Next