Ellenőr, 1871. október (3. évfolyam, 364-389. szám)

1871-10-25 / 384. szám

Előfizetési árak Egén évre . ; 20 frt. — kr. I Évnegyedre 1­5 frt. — kr* Félévre . . . 10 „ — „­­ Egy hónapra . 1 , 80 , Egyes szám ára 10 krajczár. Szerkesztési iroda: Pestem, nádor-utcza 6. szám. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. Minden értesítés a szerkesztőséghez intézendő. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak el. 384. szám. Megjelenik minden reggel, kivéve hétfőn­­ ünnepre következő napon. A­ lapot illető reclamátiók Légrédy test­vérek irodájába (nádor­ utcaa 0. as.) intézetndők. Hirdetési dijak: Tizhuábos petit sor egyszeri ! A nyilt-tér egy petít sora 30 kr. beigtatásáért . . . . 10 kr. | Bélyegdij minden beigtatásértSO „ Kiadóhivatal és hirdetések felvétele: Pestem, mádor-utcza 6. szám. (Légrády testvérek irodájában). Az előfizetési pénzek helyben és vidékről Pest, két­ sas utcza 11. sz. ala intézendők. Szerda, October 25. 1871. III. évfolyam. Pest, oct. 24. Az 1872-iki költségvetés tárgyalása maholnap megkezdődik az országgyűlésen. Hogy valamely költségvetés sikeresen tár­­gyaltathassék, oda mindenek előtt két do­log kívántatik. Először, hogy a költségvetés idejekorán, még azon évet megelőzőleg, melyre szól, beterjesztessék, másodszor, hogy a múlt év zárszámadásai, melyek zsinór­­mértékül szolgálnak a jövő évi kiadások megállapításánál, a tárgyalások előtt már az országgyűlés előtt legyenek. Az első feltétel öt évi kormányzás után az idén teljesítetett először, a máso­dik nem teljesítetett még most sem. A múlt évi zárszámadások, jóllehet a budget-tár­­gyalások néhány nap múlva kezdetüket ve­szik, még mai napig sincsenek a képviselők kezei között. Zárszámadás nélkül mi teljes lehetet­lenségnek tartjuk a költségvetés szabatos megállapítását. Ha nem tudjuk, hogy az előirányzott czélokra megszavazott összegek felhasználtattak-e és ha fel­használtattak, mikép használtattak fel, akkor ugyanazon czélokra újabb összegeket megszavazni — ez nem budget-megállapítás ama szigorú ellenőrzés gyakorlata mellett, melyet or­szágos pénzügyeknél szemelél téveszteni sohasem szabad, hanem személyes garanti­­ákra alapítva vakon való megszavazása a kívánt pénzösszegeknek. Midőn az országgyűlés az államszám­vevőszék felállítására meghozta a törvényt, e törvényben kötelességévé tette az állam­számvevőszéknek, hogy évenként szeptember elsejéig a megelőző évre vonatkozó zár­számadást, egybehasonlítva az azon évre törvényhozásilag megállapított költségvetés­sel, elkészítse és észrevételeivel együtt a mi­niszteri tanác­csal közölje. Innen pedig a miniszterelnök a zárszámadást haladék­talanul az országgyűlés elé terjeszsze úgy az államszámvevőszék észrevételeivel, mint a minisztertanácsnak ezekre vonatkozó ha­tározataival együtt. Kötelességévé tette továbbá a törvény az államszámvevőszéknek, hogy a zárszáma­dással egyidejűleg készítse el az állam­vagyon mérlegét és részletes jelentést te­gyen az államháztartás, államvagyon és ál­lamadósságok kezelése körül a megelőzött kezelési évben szerzett tapasztalatairól. Az államszámvevőszék már esztendeje, hogy fönáll s mindekkoráig sem zárszáma­dását, sem egyébnemű jelentését nem lát­tuk. A törvényben kikötött határidő, szep­tember elseje , régen lejárt, a budget a pénzügyi bizottság tárgyalása alatt áll, s a­mi a czélszerű tárgyalás legszükségesebb kelléke : a zárszámadást még mindig nélkü­löznie kell. De hát mit képzel az államszámvevő­szék, hogy tulajdonképen mi az ő rendelte­tése ? Akkor terjeszteni elő a zárszámadást, midőn a költségvetés már megállapíttatott? Akkor adni felvilágosításokat, mikor már hasznát nem vehetjük ? A zárszámadás mint­egy útmutatás arra nézve, hogy mikép kell eljárni a költségvetés megállapításánál a jö­­vőre ? Semmi szükségünk ez útmutatásra, ha egyszer a költségvetés már megállapíttatott. Azt hittük, hogy az államszámvevőszék felállításával még egyrészt komoly ellenőr­zését bírjuk az állam jövedelmeinek és kiadá­sainak, másrészt megszerezzük a módot és alkalmat: rendszeres, szabatos költségvetést állítani össze. Mindkét várakozásunk meg­hiúsult. Egyik leglényegesebb feladata az állam­számvevőszéknek, hogy a zárszámadás mellett elősorolja a tapasztalatokat, melye­ket az államháztartás kezelése körül a meg­előző évben tett, hogy így e tapasztalatok­nak a törvényhozás a jövő évi költség meg­állapításánál hasznát vegye. De mikép ve­heti ezeknek hasznát a törvényhozás, ha majd csak akkor jut tudomására, ha a költségvetés már letárgyaltatott ? Vagy talán a miniszterelnök az oka, ki a főszámszék és országgyűlés között a közve­títő, hogy a zárszámadás még elő nem ter­jesztetett ? Talán csakugyan beteljesedett, a­mit már a számvevőszékről szóló törvény tárgyalásánál megjósoltunk,hogy ez intézmény a rosz­törvény következtében, melynek alap­ján az létrejött, nem lesz egyéb, mint a mi­nisztérium szárnyhivatala és csak azért ál­líttatott fel, hogy néhány nagyságos hiva­talnok úrral több legyen ? Akár így, akár úgy álljon a dolog, egy évi tapasztalás után annyit most már láthatunk, hogy ez a számvevőszék nem érdemli meg a kenyeret, a­mit megeszik. Elköltött 150000 irtot s nem képes felmutatni egy garas ára hasznot. Az államszámvevőszékkel ott va­gyunk, a­hol eddig voltunk az államszám­vevőszék nélkül. Csávolszky Lajos. — Ma fontos minisztertanácsról beszéltek a jól értesülhetett körök. Az volt eldöntendő, hogy a magyar kormány solidaris­tá legyen e azon állásban, melyet a közös miniszterek fog­laltak el Hohenwart ellenében, a s­o­l­i­d­a­ri­­tás elvállalása egyértelmű lévén visszalépésükkel, ha követeléseik nem teljesülnek.­Már­pedig azt mond­ják, hogy Hohenwart elfogadta ugyan a k­ö­zö­s miniszterek által tett módosításokat és indítványokat, de ezeket aztán úgy fogalmazta, hogy n­em jelenten­ek többé semmit. — A mi­nisztertanács eredményéről ma este még nem hal­lottunk semmit.­­ A válság azonban meg­érkezett alkalmasint Pestre is. Minden­esetre terhes mulasztást követnek el azon képvi­selők, kik e hét végén meg nem jelennek az or­szággyűlésre, mely nagyon fontos határozatok ho­zatalára lehet még hivatva. Apróságok. Néhány hónapja, hogy egyik tisztelt laptár­sunk vezérsrójával a pesti német zugirodalom úton­álló természetéről beszélgetvén, indítványoztam : lépjünk fel ellene együttesen —minden tisztes­séges szerkesztőség — s ajánlkoztam, hogy a táma­dási első lépést, ha kell megteszem én nyíltan, saját nevem alatt. „Megvallom neked őszintén — nyerem vála­szul barátomtól — hogy én nem merek vállalkozni indítványod kivi­telére, ámbár ezt igen üdvös­­nek és rendkívül szükségeltnek tartom. — De hát miért nem merhetsz? Mi tartóz­tathat vissza kötelességed teljesítésétől a gazok elleni támadásban, melyet a hazai sajtó becsü­letkérdésének és az egész közönség érdekében ál­lónak ítélsz magad is? Kérdem némi megdöb­benéssel. „Nem merek, mert feleségem, családom, leányaim, nővéreim vannak, kiket hírbe hoznának a nyomorult firkászok, minden­féle iifamis czélzások által, mi­helyt látnák, hogy becstel­en lap­jaik ostorozásában részt ve­szek én is; s akkor aztán vagy meg kellene vásárolnom elhal­l­­g­at­ásukat vagy pedig megboto­­zásukra ragadtathatnám rend­szeres rágalmazásaik megtűr­­h­e­t­­­en­s­ége által; már pedig nem akarom kitenni sem az enyém­e­­ket annak, hogy e szennyes tol­lak lelkiismeretlen üldözése alá kerüljön nevük, sem maga­mat annak, hogy őket vagy meg­­venni vagy megbotozni legyek kénytelen, így felelt barátom. Nem nógattam tovább, hanem mondom: megteszem hát én, alkalmilag előbb utóbb, nélkületek is, akár lesz követőm, akár nem. Nekem nincs sebezhető részem, mert nem él többé senkim, kinek szívén át az enyémet találhatnák. Anyám elhunyt, agglegény vagyok, nővérem nincs. A­mit pedig ellenem mond gazságuk, azt megvetem, de beperlem, mi­helyt nem vigyáz magára haramia irályuk, vagyis a sajtóbiróság elé idézhető alakban fogalmazzák fertelmességüket s igy megbüntethetők fogság és birság által. így végződött értekezésem az együttes fellépés iránt egyik irótársammal. Pár héttel ké­sőbb aztán hozzá akartam kezdeni a független munkához egész erélylyel, de csak (a némete­sedésről szóló czikkeim kapcsolatában tett) néhány előleges megjegyzésnél maradt a dolog, mert elutaztam több hétre. Távollétem alatt azon­ban, az Ellenőr ideiglenes vezetésével megbí­zott barátaim — ismerve a kérdésbeni nézeteimet s biztosak lehetvén eljárásuk utólagos helyeselte­­téséről is — nem ejtették el a pesti német zuglapok bandája elleni jó ügyet, hanem folytatták a támadást határozottan, férfiasan, a mint kellett. Hanem közbejött az osztrák válság s ennek zűrzavara igénybe vette természetesen a tisztességes sajtó egész figyelmét s terének nagy részét. A nem tisztességes zugirodalomra nézve azonban nincs olyan politikai válság, melyért fel­hagyna zsebmetsző mesterségével, sőt épen a za­varok tömegesülésében véli legbiztosabbnak pisz­kos kenyérkeresetének fenyítéktelen üzletését, s mihelyt észrevette, hogy a tisztességes lapok nem jelzik többé undorító botrányosságát, merészebben garázdálkodott, mint valaha a polgárok magán­ügyeiben, családi becsületében s mindenben, a­mit illetni nyomorultság. Csoda-e, ha ennek folytán kifogyott végre némelyek türelme , jól megpáholták a rágalomi­á­­szat egyik legundokabb közlönyének javíthatatlan szerkesztőjét, a S­tyx gyönyörűséges Saphir­­j­á­t ? Én nem látok ebben semmi csodát. A csoda inkább az, hogy a férjek, apák és fivérek megtűr­ték szeretteik és házuk jó hírnevének gyanúsíta­­tását, sarczoló bemocskoltatását eddig is, élhe­tetlenül. Csoda az, hogy nálunk Pesten, hol a m­a­­gyar sajtóra elmondhatni sok politika­i jel­­lemtelenséget, de nem mondhatni, hogy valaha a családi, magán, vagy épen a női becsület esetleges, nemhogy rendszeres befeketítését hasz­nálta volna fegyverül akár pártszempontból, akár boszuból vagy épen zsarolás végett: fenállhatnak megélhetnek, megszenvedtetnek,sőt jövedelmeznek a német zugirodalmi üzérkedés szemtelen vállalatai seregesen. Vigyázzon fővárosunk német ajkú lakói­nak tisztességes többsége, nehogy a zugirodalom kalózhadának táplálása által megteremtse lassan­ként a közhitet, miszerint azért tartja — előfizetés­sel, hirdetéssel s másféle adózással — a legnyo­morultabb lapokat is, mert fél tőlük. Mert so­kan vannak már is, kik ezen legkevésbbé sem hazai eredetű, hanem teljesen importált irodalmi pestis lábrakapását és fenmaradhatását annak tu­lajdonítják, hogy „valami rodhadt van" azon osz­tályokban, melyeket kizsákmányolhat megélésére s közönségévé rettenthet saját kárukra. Létezhetővé tenni egy literaturát, melynél el­adó mind a dicsérés, mind a gyalázás — és ha­zug mindkettő — csak olyan emberek vélhetik ér­dekükben állónak, a­kik vagy gyávák, vagy bű­nösök. Vigyázzon a német polgárság s különö­sen a zsidóság német része — mely egyedüli fenntartója a pesti német zugirodalom civilisá­­ti­onál­is bandájának, mert bizony mondom ké­tes világba helyezik mind üzleteiket, mind magu­kat, ha olyan lapok megélhetését eszközük, me­lyeket megvetnek, de tartana valami titkos ok­ból. Miért járatják, ha gaznak mondják? Pedig gaznak mondják. Ki kényszeríti a tisztességes em­bereket, becsületes üzleteket, kereskedőket, kávé­házakat, vendéglőket, gyárosokat arra, hogy elő­fizessenek e haramia lapokra s táplálják rom­lott életét hirdetésekkel is? Senki. A S­­­y­x és Co. undokságai elleni biztosíték a német pol­gárok akarat­ától függ és hathatós: tiltsák ki házaikból, helyiségeikből az egész szemét-irodal­mat s dobják ki ügynökeit, ha előfizetés vagy hirdetés végett házalják fenyegető vagy ígérgető arczátlanságaikat, s megdöglik minden bizonnyal az egész bandita irodalom. És itt lehetetlen nem figyelmeztetni némely nagy pénzintézeteket, sőt magát a kormányt is, hogy régóta okoz már megdöbbenést a tapaszta­lás, miszerint bizonyos „nagy házak“ és miniszté­riumok, hirdetéssel támogatják a legfertelme­­sebb és leggaládabb német taglapokat is, midőn a magyar lapok (melyek pedig nem szok­ták a miniszteri változásokat a kormányelnök házi ügyeivel indokolni, mint tette nem régen is a Pester Journal), vagy soha, vagy csak pro forma kapnak egy-egy hirdetést, ha csak nem kormánypártiak. Gondolják meg az illető inté­zetek, üzletek és kormány­osztályok (nem neve­zünk meg egyet is s elismerjük, hogy kivételt képeznek), hogy hirdetés­ekkel tartva a pesti német zugirodalom zsiványait, az erkölcstelenség és hazafiatlanság patrónusai gyanánt szere­pelnek, s a sajtó jellemének megromlását segítik elő, a­miből aztán a kormányzó osztá­lyok sem nyernének egyebet károsodásnál. Bármit tegyenek is azonban azok, kikhez figyelmeztetésünket intéztük: a magyar hír­lapirodalom megteendi kötelességét mind sa­ját maga, mind a közönség irányában, s igen he­lyesen jár el, midőn nem sentimentáliskodik S­a­­­p­h­i­r úr meglec­kéztetése felett. Semmi k­ö­­zü­nk a fajtájabeli irodalomhoz , ha eldöngetik érte, az ő keresete. Rendőri szempont­ból nem hunyhatni ugyan szemet a személy­biz­tonság megsértésére még akkor sem, ha az „ál­dozat“ olyan legény, kitől a „becsület biztonság“ nem tartatik tiszteletben a k­ök és anyák irányá­ban sem, de reményijük, hogy a „bűnösök“ bün­tetése a lehető legenyhébb lesz. Midőn az angol biró kénytelen alkalmazni a törvényt valamely b­e­c­s­ü­l­e­t­e­t bántalmazó el­len, s valamely haszontalan bántalmazott pa­naszára, elitéli a vádlottat egy fillér kárté­rítésre — damages, one farthing. — Ennyi elég lesz a S­­­y­x szerkesztőjének is. — A­mi a sajtó-solidaritást illeti, ez abban áll a kérdésbeni irodalom és emberei irányában, hogy tiltakozzék minden tisztességes lap a pocso­lya-banditák iránti részvétteli vádoltathatás ellen. S ez mégis történt igen örvendetesen az egész magyar journalistika részéről, mert egyetér­tünk mindnyájan abban, hogy el kell seperni azon piszkos német irodalmat, mely a polgárok családi mellének szegzi tollát, s rákiált: et la bourse et l’honneur. Elég hosszasan teretett, meg e fekély. Ideje, hogy pusztuljon, törik sza­kad. És el is pusztul, csak nem kell gyáváskodni azoknak, kiken élődik olyan formán, mint A­­­x vásárosain hajdanában az ottani bakó, kinek joga volt utálatos kezébe venni a legszebb gyümölcsöt is, ha az illető árusnő nem vette meg tőle a fer­­telmes érintéstőli mentességet. Ez a droit de p­é­a­g­e megszűnt régen A­i­x vásártéréin. Meg­szüntetni kell azt a pesti német irodalmi bakók undorító markolászására nézve is. Nem kell meg­venni sem lapjaikat sem őket, mert hiszen e megvételük okáért maradnak a mivé lettek: gazok. A vételdíj nélkül nem fizetné ki ma­gát gazságuk , csupa hitványságból valami tisztességesebb keresetre kellene adni magukat. Mi­ért gátolni e javulás kényszerűségét e haramiákra nézve? Gondoljanak a német zuglapok kitartó előfizetői és hirdetői kissé Desmoulins azon mondására is, miszerint bizonyos emberek olyanok mint az itatópapír: felszívja a foltot másról , a folt rajta marad — vous étez la tâche et la tache vous reste. Cser­n­átony. A budai államnyomda rendkívüli szükségle­tére és pedig építkezésekre felvett 150,000 forint töröltetett, hasonlóan az aradi pénzügyigazgatóság­nak új épületre előirányzott 60,000 frt ; a pé­csi államépü­letek javítására felvett 15,000 frt megszavaztatott. — A budai Vízivárosban építen­dő kincstár­­épületre előirányzott 20,000 frt töröl­tetett , a budai országház nagyobbítására előirány­zott 200,000 frtnyi tétel megvitatása a közmunka - közlekedési miniszter rendkívüli költségvetésébe tétetett át. A vajda­hunyadi vár helyreállítására 100,000 frt van előirányozva, a bizottság azonban a mi­nisztertől kért fölvilágositásból belátta, hogy e vár teljes helyreállítása egy milliónál többet vesz igénybe, tekintve másrészről zilált pénzviszonyain­kat s ez évi nagy deficitünket, e tétel tárgyalását későbbre halasztotta, s egyelőre csak 50,000 frtot szavazott meg. A Göm­öri vasutak építésére elő­­irányzott egy millió é­s az „előleg vasúti bizto­sításokra“ előirányzott tíz milió megszavaz­tatott. Megszavaztatott még a pesti tűzoltó egylet segélyezésére 10,000 frt, a határőrvidék polgáro­sítása folytán rendelkezési állapotba helyezendő közegek illetménye 26,000 frt; a Ferencz-csator­na végleges kiépítésére 500,000 frt; a gyárak s vasutak tiszta jövedelme és szükséglete közötti különbség fedezésére 990,000 forint, ez utób­bi összeg azonban a rendes költségvetésbe téte­tett át.­­ A pénzügyi bizottság folytatván ma a pénzügyminiszter rendkívüli költségvetésének tárgyalását, a „bányászat s pénzverde"* czím alatt a diósgyőri kőszénbányai beruházásokra elő­irányzott 40,000 frtot megszavazta, szintén meg­szavaztatott a zsilvölgyinek 255,400 frt azon változtatással azonban, hogy e rovat 9 s 10 téte­lében „templom építés s lelkészlak“ helyett „is­kola s imaház“ vézessék.­­ A marmarosi kerület sótermelésére 154,500 frtot szavazott meg : erdé­lyi sóbányákra 91,003 frt , a selmeczi kohászati alapnak 23,500 frtot, a nagy­bányainak ugyanezen czélra 25,509 frt, a selmeczbányai vasút kiépíté­sére 380,000 frtot; több bányának, rézbánya mű­velés alá vételére 61,800 frtot. —Ál­lam­erdők­nél építkezések, beruházások s egyéb rend­kívüli kiadásokra 1,964,889 frtnyi tétel tárgyalásá­nál a bizottság 194 tételt keresztül vizsgált s tárgyalásának eredményeként a következőben állapodott meg. A bizottság meggyőződött arról, hogy az államerdők megvédése, czélszerű s az ed­diginél nagyobb mérvbeni hasznosítását tekintetbe véve, az előirányzott rendkívüli kiadások legna­gyobb részét szükségesnek találja ugyan, de te­kintve az 1872-ik évi költségvetésben mutatkozó súlyos deficitet, e beruházások egy részét elhalasztan­­dónak véli annál is inkább, mintán részint helyen­ként a szükséges munkaerő hiánya, részint pedig az idők viszontagságai s egyéb akadályok a ter­vezett beruházások létesítését egész mértékben talán meg sem engednék, az előirányzott összegnél a háznak nagy törlést fog javaslatba hozni, s pedig 1.964,889 frt helyett egy milliót fog megszavazás­ra ajánlani.­­ Az ipar törvényjavaslat tárgyalá­sára kiküldött 15-ös bizottság mai ülésében az iparhatóságokra vonatkozó 100, 101 és 102 §-okat, melyek értelmében „az első folyamodásu hatóság megyében a szolgabiró, sz. k. városokban a rendőri hivatal, rendezett tanácscsal biró váro­sokban pedig a városi tanács, másod folyamodása hatóságok sz. k. városokban a város taná­csa, minden egyéb város s községben az alis­pán, végre pedig harmadik s utolsó fokú hatóság az ipar s keresk. miniszter, — Horvát és Szlavón őrs. Ságokra nézve az országos kormányt— minden változás nélkül fogadta el. A 103 §. mint felesleges kitöröltetett. A 104 §. azon része, mely a mellőzött engedélyezési rend­szerrel összefüggött — mellőztetett, annak az ipar bejelentésekre vonatkozó része, érintetlenül hagya­tott- A 105 §, mint az ipar engedélyezési rend­­sze­rrel összefüggő —töröltetett. Az iparlajstromok vezetését szabályozó 106 §. csekély módosítással elfogadtatott. A 107 §., mely az iparüzletek betil­tása ellen a felfolyam­odás jogát biztosítja, válto­zást nem szenvedt. A 108, 109 §-ok a büntetés­ről szóló fejezetben vétetnek tárgyalás alá. A 110 §., mely az iparhatóságok határozatai ellen be­nyújtott felfolyamodásokat halasztó hatálylyal ru­házza föl s kivételt csak ott állapit meg, hol az köztekintetből muldatlanul szükséges, a csekély változással elfogadtatott, valamint a 111 §. is, mely az eljárást szabályozza. Az áthágások és büntetésekről a bizottság a tvjavaslatba külön törvényt igtat, melyben a következő elvek állapíttattak meg: Iparűzhetés jogától senki, sem birói íté­let, sem közigazgatási határozat által meg nem fosztható. — 50 frtig terjedhető bírságban elma­­rasztaltatik, ki bejelentés nélkül ipart önállóan űz, s ki a hasvágási jogra fentartott hatósági ársza­bályozást megszegi, 20—200 frtig büntethető, ki a tanonczok, iparossegédek s gyári munkásokra vo­natkozólag bánásmód s oktatás tekintetében ezen törvényben foglalt rendeleteket áthágja. Végre azon iparos vagy gyártulajdonos, ki a munkások bérét áruczikkekben szolgáltatja ki, vagy azokat máskép károsítja, 100—300 frtig büntethető, a­ki üzlettelepet hatósági engedély nélkül felállít, vagy engedélyezett gyártelepet engedély nélkül átalakít, végre ki a törvényben megnevezett iparüzletek egyikét bejelentés nélkül félbeszakítja. Ugyanezen szakasz­ban megállapíttatott továbbá, hogy oly segéd vagy gyári munkás, ki munkájából jogtalanul kilép, iparhatósági határozat alapján kötelességére szo­rítható, sőt ezen fölül 8 napig terjedhető fogság­gal büntethető. Azon iparos, ki oly segédet fogad fel, ki a legutóbbi munka szerződésének törvényes megszűnését nem igazolhatja, 100 fk­ig terjedhető birságra marasztalható el. Megállapittatott továbbá, hogy oly iparos, ki tanonczával kegyetlenül bánik, s vele szemben törvényben megállapított köteles­ségét ismételten megszegi, a tanoncttartási jogtól iparhatóságilag egy évre, bírói ítélet által hosszabb időre is megfosztható. A strike-okra vonatkozólag következő elvek állapíttattak meg: A munkaadó és munkás közötti tervszerű meg­állapodások s összebeszélések, melyek által a munkaadók részéről a bér leszállítása, viszont a munkások részéről jobb munkafeltételek elnyerése czéloztatik, kötelező erővel nem bírnak s minden résztvevőnek a szabad visszalépés joga föntar­­tatik. A ki a munkaadókat vagy munkavevőket teszi kényszer alkalmazása vagy fenyegetés által szabad akaratuk érvényesítésében gátolni törekszik , arra akarja kényszeríteni, hogy a fenebbi­k­ban körül­írt tervszerű megállapodásban részt vegyenek, a­mennyiben büntető a törvénykönyv súlyosabb beszá­­mításának helye nem volna, 300 frtig terjedhető pénzbírsággal, illetőleg 2 hónapig terjedhető fog­sággal büntethető. Végre azon elv állapíttatott meg, hogy az ipartörvény áthágásai, a­mennyiben bűntény nem forogna fenn, vizsgálat­i büntetés tekintetében 6 hó alatt elévülnek. A bizottság legközelebbi ülését pénteken d. e. 10-kor tartandja. Pest megye közgyűlése. — Második nap. — Pest, okt. 24. Elnök: gr. Zichy F. Victor az ülést pontban 10 órakor nyitja meg. Ilkey főjegyző a tegnapi ülés jegyzőkönyvét olvassa föl. Következnek a választások: váczi járási es­küdt lett Dumcsó Emil, kecskeméti járási esküdt Biró István, kecskeméti csendbiztos Kiss Gedeon. Tisz­teletbeli tisztviselőknek kineveztettek: Tatai Adolf Óbudai orvos, Hadi Sámuel újpesti orvos, egy pár bába s végül Hegedűs Béla. Gullner ismételten fölolvassa a legtöbb adófi­zetők névsorát. A tegnapi reclamatiók után két név kitöröltetik. Dalmady kezdi olvasni az árva- és gyám­hatóság gyakorlatról szóló szabályrendeletet. Bos­­sányi félbeszakítja s azt mondja, hogy csak időpa­zarlás, mert a ki hozzá akar szólani, s a­ki lelki-­ssmeretesen vette a kérdést, annak alkalma lévén otthon áttanulmányozni a kérdést, a mostani felol­vasást teljesen nélkülözheti; a­ki pedig eddig nem olvasta a terjedelmes munkálatot, arra ugyan nem lesz valami épületes, a mostani zajban alig hallha­­tó felolvasás. Hasonló értelemben szólanak Halász Boldizsár és Botory. A fölhozott érvek azonban nem győzték meg Gullnert, ki ford­rozta a fölol­vasást. A­mikor aztán Beöthy is Gullner mellett szólalt fel, a gyűlés beleegyezett a fölolvasásba. Azon veszélyt azonban, hogy az egész délelőtt hiábavaló elre-oitálással teljék el, Dalmady Győző azzal hárí­totta el, hogy nem olvasta szárazon a munkálatot, hanem azt röviden ismertette s igy aztán egy pár percz alatt keresztül estünk az egész dolgon. Senki sem szólt hozzá, mert a szervező küldöttségben oly tüzetesen volt megvitatva, s oly alaposan volt megállapítva, hogy további discussiónak szüksége nem állott be. A munkájat felküldetik a miniszte­­riumának. Rakovszky a küldöttségi jelentést olvassa fel a Pest megye területén felállítandó járásbírósá­gok területi felosztása és elhelyezéséről. Ezen je­lentés e lapokban már közölve volt s igy most fö­lösleges azt ismételni. A pestvidéki törvényszék számára Szilassy István másodalispán számítása szerint a megye központi épületének második emeletén engedtetik át 30 szoba a tulajdonjog föntartása mellett. Nagy Károly miniszteri biztos ugyan nincs megelégedve az átengedett helyiségekkel. Ő „hivatalos tiszte­lettel“ szólítja föl a bizottmányt, hogy engedje át az első emeletet e czélra. Fölemlíti, hogy a kije­lölt szobák nem elég tágasak s hogy a rabokat bajos a második emeletre hurczolni. Szilassy kije­lenti, hogy az illető helyiségek tökéletesen meg­felelnek a czélnak. Az igaz, hogy az első emele­ten szebb, kényelmesebb szobák vannak , hanem hát azt csak senki sem veheti rész néven, hogy ha a megye ezt saját tisztviselői számára tartja fen. Úgyis a tisztviselők fizetései oly csekélyek, hogy nagyon illő, ha legalább jóravaló lakásokkal látja el őket a megye. Muraközy László, tiszti fő­ügyész azt kívánja, hogy a megye ne fukarkod­jék. Rakovszky előadja, hogy a megye épen nem fukarkodott, mert a miniszter által kívánt 27 szo­ba helyett 30 at bocsátott a kir. törvényszék ren­delkezésére, különben a kijelölt helyiség azért is czélszerű, mert így a törvényszék külön van vá­lasztva. Mikor aztán Bossányi László is úgy nyilat­kozott, hogy különös lenne a megyétől azt köve­telni, miszerint legjobb szobáit engedje át, a mi­niszternél miniszteribb Muraközy magára maradt , a bizottmány Szilassy, illetőleg a küldöttségnek erre vonatkozó tervezetét fogadta el. Átalános derültséget idézett elő e kérdés tárgyalásánál a Halász B. által felhozott példabe­széd: adj szállást a é­i kiver belőle. Dalmady Beregh, Zólyom, Liptó és Zaránd­­megyék átiratait mutatja be, melyek a megyék közigazgatási költségeire vonatkoznak. A megye e kérdésben szintén felírt már a minisztéri­umhoz. Gullner Pest város közönségének átiratát mu­tatja be a budapesti körútra vonatkozólag. Tudo­másul vétetik. Hasonlólag tudomásul vétetnek: Árva megye átirata, melylyel az Árva folyó szabályozása iránt a közlekedési minisztériumhoz intézett feliratát megküldi; a földmivelési miniszteri körlevél, mely­­lyel Bihar megyének a szerb tövis kiirtása tárgyá­ban hozott határozatát megküldi. Ezen utolsó pontra vonatkozólag Bossányi el­beszéli, hogy Pest megyében a szerb tövis elhara­­pódzásának meggátlására nagyon keveset tesznek. Kívánja, hogy e tekintetben erélyes rendszabályok hozassanak. Gr. Keglevich Béla e kérdés tanul­mányozására egy bizottság küldetik ki: gr. Kegle­­evich Béla, Bossányi, Jordán István, Földváry Gábor. Több speciális érdekű átirat és kérvény közt­ figyelemreméltó Barsmegye átirata a czigányok köz­ségi és társadalmi rendezéséről. A bizottmány pár­tolja Barsmegye közönségének ebbeli humánus né­zeteit. Czegléd városa kérvényezi, hogy az ottani megyei trvszéki épület Czegléd város részére örök áron átadassák, vagy az épületre fordított költsé­gek megtérítessenek. A tiszti főügyész azon véle­ményben van, hogy a költségek megtérítését Czeg­léd méltán követelheti. Bobory hosszan fejtegeti az említett kérvény igazságos voltát. Zlinszky any­­nyira fontosnak tartja az ügyet, hogy annak ta­nulmányozására egy bizottság kiküldését hozza ja­vaslatba. Gr. Keglevich Béla azt kívánja, hogy most mindjárt adass­ék hely Czegléd méltányos követelésének s ennélfogva az épület adassák el. Muraközy főügyész és a küldöttség mellett nyilat­kozik. Halász Boldizsár szokott animositásával azt mondja, hogy nincs szükség deputatiora; az épületet meg kell becsültetni s ekkor aztán Czeg­léd városa megvásárolja. Ennél többet Czegléd sem kíván. Utoljára is a bizottmány elvben kimondja az épület eladását. Az ügy elintézésére kiküldött bizottság tagjai: Bobory, Halász B, Bossányi László. A tiszti ügyésznek kiadatott a köv. két küldöttségi jelentés a Nagy Szál és Cselőtei puszták hová tartozandósága iránt s Rakovszky Károly jelentése Marczibányi Lőrincznek kifizetet­lenül maradt tartozását illetőleg. A kalocsai megyei törvényszék jelentéséből az tűnt ki, hogy a solti járásban nemcsak a malt évről, hanem 1867,­68 és 69-ről is vannak meg nem vizsgált községi birói számadások. Ennélfog­va Földváry Mihály főszolgabíró a jegyzék kiadá­sával erélyes eljárásra utasíttatik. A közgyűlés a kisgyűlés köv. választásait hagyja jóvá: az iskolatanácsban rendes tag Ha­lász Móricz, póttag Birós Béla, a leköszönt Podma­­niczky Frigyes helyett b. Podmaniczky Géza.

Next