Ellenőr, 1871. november (3. évfolyam, 390-414. szám)

1871-11-21 / 406. szám

várja a kormánytól, hogy ilyen egyént azonnal elmozdítson azon állásról, melyre kineveztetett. (Helyeslés.) Madarász József azt tartja, hogy miután a kormány senkit sem nevez ki folyamodás nélkül, Binder már folyamodása által érvénytelenítette képviselői állását. Csernátony Lajos a dolog azon oldalához, mely tulajdonkép a tárgy lényegét képezi, nem szól, ámbár legférfiasabb eljárásnak azt tartja, hogy egy hivatal - ajánlatra az illető képviselő vagy egyén, de főleg képviselő, jelentse ki rögtön : el­fogadom, vagy el nem fogadom. Ehez azonban nem szól, hanem itt egész új dolog áll, az t. i., hogy a hallott levélből, úgy látszik, hogy Binder képviselő úr nem fogadta még el azon állást, melyre kineveztetett vagy­is más szóval: még mindig képviselő. Szóló szeretné tudni, hogy új divatot hozunk-e be, s azon képviselőket, kik bi­zonyos állomásra kineveztettek, némileg olyan mi­nisztereknek tekintjük,akik az elnökséggel levele­zés által érintkezhetnek. Ha képviselő, miért nincs itt, s miért nem felel a kérdésre élőszóval, miért felel az elnökség útján. Vagy képviselő, akkor itt tartozik lenni és felelni, s ekkor nincs szükség semmi levelezésre, vagy nem képviselő, akkor ir­kat levelet. Ez egy új szokás. Amphibious állapot, kétségtelenül, a­mi befészkelte magát, de ez nincs rendén Az ilyen urak hosszabb leveleket küldenek, melyekben magyarázgatják a parlamen­táris illemet és a nem parlamentáris illemet, szóval magukat oly állapotba helyezik, melyet a ház nem tartozik és nem is fog elismerni. (Élénk helyeslés.) Halász Boldizsár azt hiszi, hogy Bindert többé nem kell és nem lehet képviselőnek tartani. Ghyczy Kálmán, Binder képviselő úr az imént felolvasott levelében igen sokat beszél a parlamenti illemről, pedig azt hiszem, hogy a parlamenti illem még úgy megsértve nem volt, mint épen az ő levelé­nek tartalma által meg van sértve (Élénk helyeslés.) Igaza van Csernátony képviselő úrnak, hogy Binder képviselőnek, ha még képviselő, helye nem valahol Erdélyben vagy máshol, hanem itt az országházban van, és ha meg nem szűnt képviselő lenni, ő neki nem szabad magának a háznak enge­délye né­kül eltávozni e helyről, hanem kötelessége itt Pesten a ház üléseiben résztvenni. (Helyeslés.) Mindenek­előtt tehát szükségesnek tartom azt, hogy az elnök úr szólítsa fel Binder képviselő urat, hogy ha ő — a­mint mondja — a bírói állást nem fogadta el, kötelessége szerint azonnal jelenjék meg az országházban képviselői tisztének teljesítése végett. (Helyeslés.) A­mi már most egyébiránt a teendőket illeti, itt egy igen fontos kérdés merül fel, az t. i. hogy mikor és mennyiben lehet valamely képviselői állás­nak betöltése iránt rendelkezni addig, míg maga a képviselő állásáról le nem mondott. Ez magában igen nagy kérdés és érett megfontolást kíván az ez iránti határozás. Én ugyan a­mennyire az eddig hallottakból némileg értesülve vagyok a dologról, azt hiszem, hogy Binder képviselő úr már nem mondhatja, hogy ő a bírói állást nem fogadta el, mert bizo­nyosan ő is, mint más kinevezett elnökök már je­lenleg mint miniszteri biztos a törvényszék elhelye­zése iránt működik.­­Úgy vall­,­­ kétségkívül ép úgy mint a többi elnök föl volt szólítva, hogy a törvényszékhez kinevezendő ülnökök iránt vélemé­­nyes jelentést tegyen. Ő tehát — nem kétlem — már aktiv mint elnök működik és így részemről azon kijelentését, hogy még eddig az elnöki állást el nem fogadta, csak kijátszásnak tarthatom. (Élénk helyeslés. Csernátony Lajos közbeszól: Napidíjak, szálláspénz.) Egyébiránt én ily fontos kérdésben a rögtön hozandó határozatoknak barája nem vagyok. Ez a kérdés megérdemli, hogy annak rendje szerint vitattassék meg és komoly megfon­tolás után hozassák benne határozat, mert pr­ece­densül szolgálhat más esetekre nézve is. (Helyes­lés.) Ennélfogva azon kérést intézem a t. házhoz, méltóztassék elrendelni, hogy azon levél, melyet az elnök úr felolvastatott, nyomassék ki, osztassák ki s azután annak tárgyalására külön határra tű­zessék ki. (Átalános helyeslés) Ghyczynek mindkét indítványa elfogadtatott. Paulovits István a belügyminiszterhez inter­pellate intéz az újvidéki Miletics-tüntetések meg­akadályozása ügyében. Daczára, hogy Miletics már kiállotta büntetését, és a tüntetés csak biza­­lomnyilvánítás jellegét viselte magán Mileticsnek személye iránt, ki a törvényhozás tagja, a belügy­miniszter ezen tüntetést rendeletileg megtiltotta és Lénárd Máté főispán, ki e rendeletet végrehajtó, a honvédség és az állandó katonaság karhatalmát vette igénybe, ez a népre szuronynyal rohant és azt szétkergeté. Kérdi tehát: hajlandó-e a belügy­miniszter a főispánt feleletre vonni és Újvidék pol­gársága érzületének illő elégtételt nyújtani? Kö­zöltetni fog a miniszterrel, Térey Pál. Mint a gazdasági bizottság előadója bemutatja a ház nov. havi költségvetését: A költ­ségvetés következő: Elnök havi illetménye 1000 frt. Háznagy havi illetménye 300 frt., 408 magyarországi képvi­selőnek napdija nov. 30 napjára : 5 frt. 25 kr. 64,260 frt 30 horvátországi képviselőnek nov. 30 napjára á 5 frt 25 kr. 4882 frt. 6 jegyzőnek jegy­­ződija nov. 30 napjára á 5 frt 25 kr. 945 frt. Hivatalnokok havi fizetése 2098 frt. Összes szol­gaszemélyzet havi fizetése 702 frt. Fiók posta havi járuléka 26 frt. Nyomda költségre 3000 frt. Előre nem látható költségre 1000 frt. Könyvtár részére 500 frt. Összesen 70,713 frt. A költség előirányzat elfogadtatott. Napirend: az ipartörvényjavaslat folyatólagos tárgyalása. A 27—32 .§-ok változatlanul fogadtat­nak el. A 33 §-nál Irányi Dániel és Majoros István nyújtanak be külön-külön módosításokat, melyeket azonban a többség nem fogad el. Elfo­gadtatott azonban Tisza Kálmán módosítása, melynek értelmében „a törvényhatóságnak“ szó után következik: „az ily községek kívánságára, illetőleg esetről esetre“. A 34 — 38 § okon nem történt változtatás. A 39 § ban tollhibából állanak ezen szavak: „ha tőle a jog el nem vonatott“ s azért kihagyan­­dók. Azonban a 90 §. idézése tökéletesen helyes. A 40—43 §§-ok változatlanul fogadtattak el. A 44 § nál Iványi Dániel sokalva a ja­vaslatban megállapított dologidőt a tanonczokra nézve, hivatkozva Angliára a köv. módosítványt adja be : oly tanon azok, kik éltük 14 ik évét be nem töltötték, naponkint csak 9 órai, kik a 14­ itz évet már elérték, 10 órai munkára, az iskolában töltött időt is beleértve, kötelezhetők. Mindk­n esetben marad a szerkezet végig és a 4. végére teendő ez: ha az ismétlési tanítás az estéli órá­ban a munka befejezése után adatik, annak fejé­ben a munkaidő annyival megrövidítendő. Tisza László és F­e­s­z­t Imre kifejtik, hogy igen nagy különbség van a gyári munkára alkal­mazott fiatal munkások, és igen nagy különbség van az ipartanonczek közt. A többség el is vetette Irányi indítványát s a közp. b. szövegezését tartotta meg, azon stylaris módosítással, melyet Tisza László tett t. i. „a 12 órai munka* után teendő „kötelezhető.“ A 45 §-ra nézve ismét ad be Irányi mó­dosítást az éjjeli munkát illetőleg. Szüll­ő Géza pláne az egész §-t kihagyatni akarja. Marad a szerkezet.­­ A 46 § nál M­a­­­ty­u­s Arisztid köv. módo­­sitványa fogadtatott el, ezen szavak helyett „18 éves koráig atyai fegyelem alatt áll“ tétessék a következő szövegezés: „18 éves koráig azoknak atyai fegyelme alatt áll“. A 47—57 §-ok a közp. b. szerkezete szerint fogadtattak el. Irányi módositványai nem része­sültek tetszésben. Az 58 §.is a közp. bizottság szerkezete szerint fo­gadtatott el. A §. elejére azonban bekezdésül létetett Ghyczy Kálmán indítványára a köv. passus: „Az iparos a munkából a kötött szerződés meg­szűntével kilépő segédnek a köztük fenállott szer­ződési viszonynak megszűntéről bizonyítványt adni köteles.“ Az 59 §-ban az előadó indítványára kiha­gyatnak a köv. szavak: a kik munkáját igénybe veszik.“ A 60 és 61 §-okra nézve nem történt észre­vétel. A 62 §-ra nézve S­z­o­n­t­a­g­h Pál (gömöri) a köv. módosítványt nyújtja be, a 62-ik §. b.) pontjának­l­ső sorában e helyett „iparos vagy annak egyik családtagja“ tétessék „iparos, helyet­tessé, vagy az iparos egyik családtagja.“ Elfo­gadtatott. A 63 §-t M­a­d­a­r­á­s­z József a viszonyosság elvénél fogva úgy kívánja módosítani, mint a 62- ket. (Helyeslés.) A 64—67 §-ra nincs észrevétel. A 68 §-ban „másolat“ helyett „másodlat“ teendő. A 69 és 70 § ok változatlanul fogadtattak el. A 71 §-ban Várad­y Gábor indítványára „délelőtt és délután egy fél" helyett „úgy délelőtt mint délután“ létetett. A 72 § ra nézve Madarász József a köv. módosítást teszi: „a gyáros köteles munkája bé­rét hetenként fizetni.“ Elfogadtatott. A tárgyalás e §-nál megszakíttatott. Holnap ezen tvjavaslat tárgyalásán kívül a telepítvénye­­sekről szóló tvjavaslat függőben maradt §-ai fog­nak fölvétetni. Ülés vége 2 órakor, Andrásynak Oroszország elleni terveivel h­ozzák kapcsolatba. Gáczország állása — szól a „Napló“ — tisztán osztrák belügy, és ha tagadhatlanul van érintkezési pontja a külügygyel, csak annyiban mint minden más belügynek, melynek eldöntése konsolidált viszonyokat teremtene Ausztriában. Az alkotmányválság minden külügyi politikát lehetet­lenné tesz, és a lengyelek kibékítésének legköze­lebb fekvő indoka a parliamentáris élet helyreállí­tása. Mit ér a dec­emberi alkotmány, ha nem le­hetne tettleg érvényesíteni ? Az orthodox dec­em­bristák által ajánlott módszer csak rövid átmene­tet jelentene. E kérdésbe Oroszországot bekeverni hiba és bűn egyszersmind. A M . Újság megbeszéli a legújabb egyezkedési tervet. Csehországban elrendelték a direct válasz­tásokat, és a beteg ember más oldalára t. i. Len­gyelország felé fordult. De ez oldalon van a legtöbb tövis. Galiczia önállásával aránylagosan fokozódni fog az orosz czár haragja és készülődése. És így készül a háború: rólunk, nélkülünk, pusztán egyes emberek akaratára. A P. Lloyd tagadja Andrásynek részvételét Kellersperg megbuktatásában. Andrásy a korona jogait ép annyira ártja tiszteletben, mint minden más alkotmányos tényezőét és teljes tudatában van alkotmányszerű­ illetékességének. Megteszi mindazt, mit helyzete követel, de bizonyára tartózkodik minden beavatkozástól személy kérdésekbe. Az U. Lloyd jellemzi a laj kántuli helyzetet. Az eltérés Andrásy és Kellersperg közt lényeges volt, mert a lengyelek kibékítése külpolitikánkra, monar­chiánk defensivájára bír nagyobb kihatással. A Hon Andrásyt a legjobban megkritizált embernek nevezi. Maga részéről azonban helyesli külpolitikáját, melynek irányelve nem nyugtalanítani a nagyobb hatalmakat, és gya­nosítani a kisebbeket. Nem szabad óhajtanunk — így folytatja Jókai — a háborút Oroszországgal. Ez nem volna háború, hanem két forradalom összeütközése, melynek végét be nem lehet látni. T­Á­R C­Z A. MARGIT, vagy: A KETTŐS SZERELEM. Irta Mme Emile de Girardin. XIV. A d’Arzac grófhoz küldött inas visszajött ; nem találta otthon. A gróf elment, és éjfél előtt nem várták haza. De Meuilles marquisnő termé­szetesen azt hitte, hogy Róbert csalódott feltevé­sében, sőt úgy találta, hogy e feltevés nagyon kép­zelődő s elbizakodott volt. A gondolat, hogy egyedül töltse az estét, megrémíté, félt emlékeitől. Hogy a világ zaja ál­tal szórakozzék, és megnyugtassa magát, lement d’Estigny asszonyhoz. Tudta, hogy d’Estigny asz­­szony egy rokonát, gyászolva, egy idő óta vissza­vonulva él. Alig hogy helyet foglalt, elkezdtek „pletykázni" a napi hírekről,­­s a nap legfonto­sabb eseménye Bellegarde legnő távozása volt, min­denki másként beszélte azt: a herczegnő felfedezte, hogy de la Fresnaye megcsalta őt; roppant szem­rehányásokat tett neki, s elutazott, megtiltva neki, hogy őt kövesse. Másik versie: De la Fresnaye azt mondta a h­erczegnőnek, hogy házasodni készül. A hgnő eleinte sokat sirt e vallomáson, de azután bátran határozta el magát. — „Mindaz, a mit tudok, — mondá d’Estigny asszony leánya, az, hogy a legnő a legnagyobb becsüléssel, s mint legderekabb ba­rátjáról beszél róla.“ — Akkor hát nem zördültek össze, s talál­kozni fognak Genuában, vagy Florenczben ? — Azaz hogy barátságosan váltak el, —­­ mondá a háziasszony mosolyogva, és soha többé­­ viszont nem látják egymást. — e szavakkal Mar­gitra nézett, a ki látható zavarban volt. — De — folytató igen jól játszott közönynyel — miután összezördülésök vagy egyetértésük közülünk senkit sem érdekel, beszéljünk másról , kérem, taná­csoljanak egy új könyvet, mely gyászolni se­gítsen. Egy pillanatig irodalomról csevegtek. Mar­git is megpróbálta részt venni a társalgásban, de milyen izgatott volt . . . Mily hír volt ez reá nézve! Robert miatta feláldozta Bellegarde herczegnőt. Tehát szereti mégis. Ok e gondolat örült örömmel tölte el, melyért keserű szemrehányásokat tett magának. D'Arzac grófnő leányához jött; megmondták neki, hogy szomszédnőjénél van, s utána jött d‘ Estigny asszonyhoz. — Hol van István ? kérdő halkan Mar­gittól.­­­­ Margit elmondta neki a tengerész ebéd tör­ténetét. — Az nem lehet — viszont­ anyja; itt va­lami titok lappang. Láttad őt ? — Igen, anyám. — Ő maga mondta ezt neked? — Ő maga. — Egyedül voltatok ? — Nem. — Akkor hát szükségesnek látta a ha­zugságot. — S mi kényszerítette volna hazudni? — Ah gyermekem, hidd el ál­helyzetben ne­héz őszintének lenni. Margit elpirult, s elhallgatott. A grófnő körülbelül eltalálta a történteket, s úgy találta, hogy megjött a pillanat, melyben szüksége­ssé vált de la Fresnayet erélyesen megtá­madni. Gyönyörű támadást intézett ellene telve élet­­zel és szellemmel. D’Estigny asszony meglepetve nézett reá, mintha azt akarná neki mondani: „Vi­gyázzon ! Ez oktalanság, vagy nem lát ön sem­­­mit?“ . . . Mert d’Estigny asszony tökéletesen­­ megfigyelte a kis drámát, mely termében folyt le két hét előtt. Értette a herczegnőnek és István­nak féltékenységét, s a­mi még fontosabb, észre­vette, hogy mindkettőjöknek van okuk a félté­kenységre. Eleinte d'Arzac grófnőt elvakultnak hitte, de csakhamar észrevette, hogy az értelmes anya, mint ő, szintén tudja a veszélyt, s hogy az ellen küzdve hívja segélyül a rágalmat és gonosz­ságot. Csakhamar a nagyvilági nők éles eszével ki­találták egymást ... és szótlan egyetértésben váltakozva tanulmányozták Margit arczán a külön­böző benyomásokat, melyeket azon anyja kímélet­len támadásai és de la Fresnaye egy barátjának ékesszóló védelme okoztak . Róbertnek egy barátja volt az, a­ki hévvel védelmezte őt, és a két nő tanulmányozásának eredménye az volt, hogy Mar­git teljesen egykedvű a vád és a védelem ellené­ben. — Nem szereti őt. — S Margit is így szólt önmagához: „Épen nem okoz fájdalmat, hogy ro­szat hallok felőle, tehát nem szeretem? . . . és szive mélyéből örvendett. A vádat képező bűnök között volt egy, me­lyet hallva de Meuilles marquisae nem tartóztat­hatta nevetését. Könnyű volt neki, mert nem hitte. Ismét Robert olaszországi útjáról beszéltek. — Az én előre mondhatom, megjósolhatom önöknek, hogy nem megy, hogy nem mehet Olasz­országba, — mondá d’Arzac grófnő. — S miért nem ? kérdők. — Mert, mint Pourceaugnac urat, egy csapat nő és gyermek üldözné ott, s mert nincs kedve meghallgatni azt a szörnyű karéneket: „A több­­nejüség bitót érdemel! A többnejüség bitót ér­demel !“ — Hát nős ő ? — Nős és családatya! Nős, mint dán Juan hamis templom s ál-pappal. De végre is elismerte hibáját és helyre hozta azt .... elhagyva nejét A nő meghalt bánatában; a gyermek pedig­­ púpos volt, s ő soha sem akarta magáénak ismer- I­ni; azt állította, hogy ő neki nem lehet púpos gyermeke. Margitot e hóbortos történet úgy mulattatta, mint egy rosz tréfa. Nem hitte el de la Fresnaye atyai kegyetlenségét; látta őt Gastonnal s tudta, megértette, hogy sokkal job­ban szereti a gyerme­keket, hogysem elég bátorsága, ereje volna elhagy­ni saját fiát, még ha púpos volna is az. D’Estigny asszony meg volt elégedve Mar­gittal. Az utolsó váddal szemben pártját fogta de la Fresnayenek s még egyszer próbára akarta tenni Margitot. — Nos Margit, — mondá neki, — ön sem­leges marad ; nyilatkozzék kivel tart ön ? Anyjá­val-e, elitélve de la Fresnaye urat, vagy velünk, védve őt? Lássuk, szóljon nyíltan, mit gondol a vádlottról ? — Azt gondolom, — mondá Margit össze­szedve minden erélyét, hogy legyőzze és elrejtse zavarát, — azt gondolom, hogy de la Fresnaye­ur igen mivelt, derék ember, s hogy ez elég min­den rágalom indokolására. — Bátran viseli magát — gondola d’Arzac grófnő; — még nincs komoly veszély. Ekkor azonban d’Estigny asszony egy öreg rokona jelentette be magát; egyik kastélyából a másikba utazván, Párison keresztül jött; régen nem látták már; bebocsátották. — Részletesen elbe­szélte minden nyári élvezetét, fürdői idényét, a vi­déken tett látogatásait s végre haza érkeztét. Min­den elbeszélése életes adomákkal, gonosz meg­jegyzésekkel és csípős ötletekkel volt fűszerezve, mert a divatos világ e vén ,hőse élő hírlap volt; egy esti lap fekete frakkban és fehér nyakken­dőben. — Önök ismét azt fogják mondani,, hogy vizsla vagyok, hogy húsz kémet fizetek, csak hogy megtudhassak mindent a mi történik ... A fővárosba tett első lépésemmel ismét egy érdekes kis dolgot fedeztem fel; kevés az igaz, de most­­ érkeztem, tehát elnézőknek kell lenniük. Kilépek az orleansi vasút indóházából és nyugodtan indu­lok hazafelé a bérkocsiban két bőröndömmel. Egy­szerre egy kis leányt pillantok meg; szép volt, mint a szív, legfeljebb tizenhat éves, valódi Hehe! . . . Nagy bámuló szemei voltak, melyekkel min­den felé szétnézett, mint egy kis vadember, s kar­ját egy fiatal ember karjába fűzé. Teringettét, — gondolom, ez ugyan szerencsés ficzkó ! Időnként a kis leány kísérője karjára nehezedett s oly ked­ves, igéző bizalmassággal beszélgetett vele ! . . mig amaz alig győzte kaczagni a h­ozzá intézett bizonyosan hóbortos kérdéseket. Egy utcza kanyarulatnál a boldog párnak egyszerre utjában állott bérkocsim, s én a fiatal emberben azt a haszontalan, gonosz, rabló de la Fresnayet ismertem fel! — De la Fresnaye? — kiálta fel d’Arzac grófnő, ah gyönyörű, felséges! Most már minden világos, ime miért szökött meg a hercegnő! — Igen. De la Fresnaye Robert volt ,ő maga szerelmi kalandban nyolc órakor reggel egy elég gyanús kis személylyel, a­ki azonban lelkemre mondom nagyon csinos és nagyon kedves. És bizonyosan modora és természetében van valami igen szeretetreméltó, mert úgy volt öltözve, mint egy kis boszorkány ; egy csúnya, kopott bár­sony­kalap , egy részvétre­ rindító vászon ruha volt rajta, mely valaha kék lehetett. Mondhatom, hogy nyomorultan nézett ki, de meg is szégyenítem Róbertet első alkalommal, a­mint találkozom ve­l­e téve hozzá a vén csapodár halkan beszélve d’Es­tiggy asszony vejéhez, meg fogom neki mondani : „Ruházni kell, édesem, ruházni!" E nem igen illedelmes, és minden finomság nélkül előadott történet épen oly alkalomszerűleg jött, hogy élvezettel hallgatták. — Elfelejtettem mondani, — téve hozzá az elbeszélő örvendve sikerének, — hogy gonoszság­ból köszöntöttem de la Fresnayet, s hogy et ugy látszik nagyon zavarba hozta ez udvariasságon. (Folyt. köv.) Lapszemle. A Reform megtámadja a bécsi sajtót. Andrásy szilárd alapot akar vetni külpolitikájának, és még nem lehet beavatkozással vádolni, ha egy ki sem ne­vezett miniszterjelölt nézeteit nem helyesli. A né­metek fenyegetnek, hogy nem mennek a reichs­­rathba, ugyanazt teszik a föderátistak , mindkét oldalról egy czél felé törnek­­ a felbomlásra. Andrásy nem fog jobbat tehetni, mintha nem en­gedi magát a sajtó által megzavartatni és a meg­kezdett után haladva azt más állás elfoglalására kényszeríti. Jogunk van róla föltenni — úgymond a „Reform“ — hogy egy erkölcstelen korrumpált, külföldi policzás után kiabáló sajtót, melynek po­litikája és hite az üzlet, nem fog föladatában aka­dályul elfogadni. A P. Napló azon pesti és bécsi lapok ellen fordul, melyek a lengyelek czélbavett kibékítését Külföldi szemle. P­e­s­­, nov. 20. Úgy látszik, hogy a franczia kormány nagyobb mérvű­ tüntetésektől tartott Eugénia excsászárné neve napján, mert különben aligha lehetne megmagyarázni azon nagy elővigyá­­zati rendszabályokat, melyek nov. 15-én létettek Párisban. Egy párisi tudósítás következőleg szól e tárgyról: „A Madeleine-templom környékén egész se­reg rendőr volt szétosztva, a katonaság a lakta­nyákban volt központosítva, és egy lap híre szerint Vincennek a indulókészen állt egy üteg. A bonapartismus ellenségei is csodálkoznak a kormány ezen eljárása fölött, mert nem történt más, csak egy egyszerű mise mondatott el a Madeleine-temp­­lomban. Mennyire változnak az idők! két év előtt nov. 15-dike örömnap volt a katonaságra nézve. Ezúttal minden csendes volt, és tüntetés nem tör­tént a város semmiféle pontján sem. A Madeleine templomban alig 100—150 egyén jelent meg a misére, ibolyacsokorral keblükön. Köztudomású­lag az ibolya a Bonaparték hagyományos vi­rága.“ A franczia ultramontán sajtó állhata­tosan azt újságolja, hogy a pápa legközelebb el fogja hagyni Rómát, miután „türhetlen helyzetbe“ hozták őt az olasz kormány intézkedései. A jól ér­tesül „ Agence Havas“ szerint az ultramontán sajtó e hírei alaptalanok. A „Siécle“ vezér­­czikkezik ezen ügyről, és bebizonyítja, hogy a pápa helyzete koránsem oly türhetlen Rómában. A jezsuitáknak azonban — mondja a Siécle — múlhatlanul vértanúra van szükségük. Ők aggodal­mat akarnak ébreszteni a katholikusok között, a meghasonlás új fáklyáját akarják Francziaországba dobni, és oda törekednek, hogy új beavatkozásra kényszerítsék a franczia kormányt a római kér­désben. A „Siécle“ azt reméli, hogy Thiers őriz­kedni fog belevonni Francziaországot ezen ultra­montán ármányba, mert Francziaországnak más romokat kell fölépí­tni, mint a pápa világi hatal­mát, és más terveket kell valósítania, mint a­me­lyeket a jezsuiták szőnek.“ Berlinből azon hírt vesszük, hogy Ba­jorország meghatalmazottai indítványt nyújtottak­­ be a szövetségtanácshoz, oly czélból, hogy ez a birodalmi gyűlés elé terjesztessék. Az indítvány következőleg hangzik: „A német birodalom büntető könyvének 167. pontja után következő pont czikkelyeztessék be: Azon lelkész vagy egyéb vallásszolga, a ki tiszt­jének teljesítése alkalmával vagy alkalmából tem­pómban vagy hasonló helyen nyilvánosan oly módon beszél államügyekről, mely a közbéke megzavarására alkalmas — két évre terjedhető fogsággal büntettessék! — Nagyon helyesen. Csak erélyesen kell intézkedni, és az ultramontán agita­tatio megszűnik veszélyessé lenni. A szultán fermanja a tunisi bey­­b­e­z, melyet a „Turquie“ legutóbbi száma egész terjedelmében közöl, á­alában nagy feltűnést okoz annyival is inkább, mivel ebben Tunis a török bi­rodalom egyik kormányzóságának nyilváníttatik,míg a konstantinápolyi franczia követ kijelentette, hogy Thiers Tunis teljes bekebelezését az ozmán biro­­ d párisi lapokból. — Nov. 18. — A Thiers és a h­adu­gy­é­r közt fenforgó nézetkülönbségekre s ez utóbbinak emiatti lemon­dására vonatkozólag megjegyzi a Republique française mai számában, miszerint a diffe­rentia abból eredt, hogy Cissey meggyőződése szerint a berlini követséget, ha ugyan helyreállit­­tatik, csak katonai egyén töltheti be méltóan s ennélfogva már embert is szemelt ki jelöltül. Thiers azonban nem igen hajlandó e nézetet elfogadni s kérte Cisseyt, hogy vonja vissza lemondási nyilat­kozatát és engedjen időt neki a dolog érett meg­fontolására. — A Bien Public, Thiers eme félhi­vatalos orgánuma, ellenben az egész ügyet alaptalan zajnak nevezi. Az elyséei palota javításán erélyesen dolgoznak, aranyozzák az erkélyeket, festik a redőnyöket s csillárokat alkalmaznak a termekben. Kívül pedig a palota körül tizenegy faköpenyeget állítottak fel az őrálló katonák számára u. m. hár­mat az Elysée utcza felől, hármat a kerti oldalon, a Gabriel avenue felől, hármat a Marigny avenuen és kettőt a Faubourg St. Honoré utczán. A nemzetgyűlés állandó bizottsá­gáé heti ülését Grévy elnök és Benoist-d'Azy alelnök jelenlétében tegnap tartotta meg. Első tárgy volt a pénzkrisis kérdése, mit a vasúti vo­natok egynémelyikén előfordult forgalmi nehézsé­gek követtek. Grévy a pénzügyér egy levelét ol­vasta fel, mely jelenti, hogy a pénzkrisis csökke­nőben van, s hogy a bank alaptőkéje nem fog megkétszereztetni. Az o­k­t. 8-ki a­t-q­u­e­n­t­i­n­i csata évfor­dulóját 16-án tartotta meg a szerencsétlen város egy 600 terítékű bankettel, melyre Gambetta is hivatalos volt és meg is jelent és az indóháznál ünnepélyesen fogadtatott, a banketten mondott be­széde pedig viharos tetszéssel találkozott. Az Eugenia születésnapjára Chis­­lehurstban megjelent 15 tagú párisi küldöttség mint említők, egy albumot is adott át 25 ezer párisi aláírásával s ez album még a követke­ző feliratott tartalmazta: „Felség c íme itt hozzuk felségednek a haza bánatát, melynek hű visszhang­jai vagyunk. Tolmácsolja ezt felséged a császárné előtt is, ha spanyolországi útjából visszatér. Bol­dogság lett volna ránk nézve, ha szemlélhettük volna hőn szeretett uralkodónk arczulatát, de mi­vel a sors másként akarja, várjuk a napot, melyet isten felséged láthatására kitűzött. Addig remélünk s könyörgünk a császári család jólétéért és Fran­cziaországba leendő mielőbbi visszatéréséért. Éljen a császár! Éljen a császárnő! Éljen a császári herczeg!“ — Napoleon igen meghatóknak látszott s igy szólt: „Engemet e lépés felette meghatott s magam és a császárné nevében köszönetemet feje­zem ki az aláírók iránt. Köszönöm egyszersmind jóakarata kivánataikat is. Isten önökkel! A vi­szontlátásra!“ — Ezután a császári herczeghez a következő szavakat intézte a küldöttség: „Fenség! Az itten képviselt ifjú nemzedék biztosítja csász­ fen­ségedet, a jelen és a jövőre nézve a rokonszenv és határtalan hódolat erélyes folytatásáról, me­lyet az apák adóztak az apának s a fiuk esküsz­nek a fiúnak.“ A boulognei erdő befásítására mintegy tizenötezer csemete szükséges , elhatároztatott, hogy e czélra tölgy-,szil- és platánfák fognak ki­­tünőleg alkalmaztatni. Girardin Emil: „A büntetés joga“ czim alatt egy munkát bocsátott sajtó alá, mely Pion kiadó­dásában legközelebb meg fog jelenni s melynek előszavát a párisi lapok közük. E munka mintegy folytatását képezi Beccaria „El­i és büntetés“ czi­­lílli munkájának s szerző már tíz év óta dolgozik rajta. Dumas Sándor földi maradványai de­­ce­mber hó első napjaiban Villers Cotteretsből, hol ideiglenesen eltakaríttattak, ifj. Dumas felügyelete alatt Parisba szállíttatnak, hogy a Pére Lachaise sirkertben helyeztessenek el. Páris köde oly sürü volt tegnapelőtt es­te, hogy több vonalon be kellett az omnibus­ köz­­lekedést szüntetni s a bérkocsisok ide oda té­­velyegtek vendégeikkel a városban. Elysée Reclus a Revue des Deux Mon­des tudós munkatársa f. hó 15 én jelent meg a versaillesi haditörvényszék előtt, hol vallja, misze­rint ő egy prot. pap fia, negyvenegy éves, tagja az Internationalenak; a párisi lázadás elején mint egyszerű nemzetőr tényleg harczolt a versaillesiak ellen, később azonban nem rokonszenvezvén a kommunával, Nadart kérte meg, vegye fel őt a léghajósok közé, mi megtörténvén, ottmaradt állan­dóan. A földtani társulat több tagja mint tanú fel­sorolja Rác­m érdemeit s felmentéséért esd. Nadar szintén magasztalt­­ vádlottat, ki végül egysze­rű d­e­p­o­r­t­a­t­i­ó­r­a ítéltetik. Frater féle angol ágyút vett Fran­­cziaország egyet Angliában, egyet pedig aján­dékba kapott legközelebb s e két legújabb szer­kezetű s az eddig ismertek között a legtökéletesebb ágyút most szállította a „Cuvier“ nevű franczia gőzös Calaisba, miután a franczia tüzérség néhány napig gyakorolta volna magát az agyuk kezelésében. A Soir újabban is megmarad azon közlemé­nyénél, h­ogy a franczia kormány a nemzetgyűlés egybeülésével­­javaslatot szándékozik beterjeszte­­ni a B­o­nn­aparte-cs­a­lád száműzetésére s az illető­­javaslat eme két pontot tartalmazna : 1) A Bonaparte-család egyetlen herczege sem lép­het be Francziaországba a kormány engedélye nélkül, 2) az ily belépésre fel nem hatalmazott Bo­­naparte-családtag megválasztás­a semmis. A franczia bank múlt szombati ülésé­ről eme részleteket közli ma a „Gaz­ de Fran­­ce“. A két utóbbi nap alatt a bank 35 millió erejéig vétetvén igénybe, elkerülhetetlenül szük­ségesnek mutatkozott, hogy a bankforgalma­t a leszámítolási kamatláb fejebb emeltessék. A for­galom felemelése három milliárdra határoztatok, erre azonban csak törvény hatalmazhatja fel a bankot, miért is e törvény kieszközlése végett teg­nap értekezlet tartatott Thiers, Pouyer-Quertier és a bank igazgatósága között. Itt elismertetett, mi­szerint szükséges a bankforgalmat felemelni s szi­lárdabb alapot adni a banknak a banktőke meg­kétszerezése által. Az 5 és 10 frankos bankjegyek kibocsátása ellen elfogadtatott, a le­számítolási kamatláb felemelése azonban tanácsos­nak nem tartatott, egyszersmind abban történt megállapodás, hogy az állam a bank iránti tarto­zását csak a bankkal kötött szerződésének lejár­tával zójja le. A nemzetgyűlés összeillésével egy mindezen módozatokat tartalmazó­­javaslat fog be­terjesztetni úgy, hogy az ügy sürgősségénél fogva e törvény január első napjaiban már meg lesz szavazva. — Addig a bank a jelen forgalom mel­lett marad. — A m. tud. akadémia I. osztálya ma d. u. tartott ülést, Ball­agi Mór elnöklete alatt, mely alkalommal Szénásy Sándor „a latin nyelv és dialectusairól“ tartotta székfoglaló értekezését. Ösz­­szehasonlítva a görög s római nyelv tulajdonsá­gait minden egyes részeiben, úgy találja, hogy a római nyelvben a magánhangzók mindinkább ki­­küszöböltettek , mig a görög nyelvben meg­­óvattak. Szénássy megéljenezett értekezése után, melyet értekező négy főrészre oszt — és pedig 1. a latin nyelv története, II. a latin nyelvtudo­mány, III. az oskus nyelv s betűk, IV. a vegyes ragokról S­z­i­l­á­d­y Áron „Magyar szófejtegetések“ czimű értekezése azon elvből indul ki, hogy a mi a miénk, azt használjuk s nem a másét. Érteke­zése nem egyéb néhány példa­ felhozásánál s fejte­getésénél. Többek közt fölemlíti, hogy Krezne­­vics szótára szerint a „jég“ Veszprém és Zala vár­megyékben annyit tett mint „kis patak.“ Lidércz szavunk — úgymond értekező — nem tartozik megfejtett eredetű szavainkhoz. Régi szótá­raink csaknem egyhangúlag szellemnek mondják, mely boszorkány természettel bir, a kulcslikon is befér, s ha valaki meggazdagodik , azt mondják : lidércz szállt rá. Mások ledér s lidérből származtatják. A szó eredetének felkutatására értekező szükségesnek látja annak szétválasztását. — A latin incubust egy régi szótár igy írja körül: ez az, a mit az magyarok neveznek lidvéreznek­ — egy másik pe­dig igy: ez azon betegség, melyet a magyarok ne­veznek lidvéreznek." Egy másik versiója e szónak az "ignicz, mely versio használatban voltára értekező több példát hoz fel. A folyó ügyek közt felemlítendő Fogarasy János egy, az osztályhoz intézett levele, melyben 500 frtot ajándékoz azon feltétel alatt, hogy azok halomba semmi szin alatt meg nem engedheti, mi­ből sokan komoly bonyodalmat jósolnak a porta és Francziaország között. — A ferman elismeri a bey loyalitását és becsületességét a porta iránt, megerősíti őt főkormányzói méltóságában s örö­­kölhetővé teszi családjára nézve e hatalmat a kö­vetkező feltételek mellett: a szultán nevét hordó pénzek, valamint a zászlók megtartják eddigi alak­jukat , illetőleg színüket, ha Törökország bármely külhatalommal háborút visel, Tunis megfelelő con­­tingert állít ki, végül az eddigi viszonyok épség­ben tartandók Tunis és a porta között.­­ Az angol republikánus mozgal­­­o­m mindinkább magára vonja a figyelmet, így legközelebb nagy feltűnést okozott Dilke Karty­­nak Newcastleben tartott heves beszéde a monar­chia ellen, mely szerinte szerfölött költséges­ ko­média, csupa királyi kéjhajók és kéjhajókázásokra elmegy évenkint 100 ezer font, királyi háztartásra 131 ezer font s kereskedelmi billekre 172 ezer font, úgy hogy a monarchia Angliának legalább is belekerül évenkint 1 millió font sterlingjébe. A Gladstone a londoni lord-mayor beigtatási banketjén Dilke eme beszédére vonatkozólag meg­jegyezte, hogy a republiká­nus szónok tisztán spe­kulatív szempontból indul ki. „A többi európai or­szágok tapasztalatai — mondá a premier — épen nem bátorítuak fel bennünket, hogy kormányfor­mánkon gyökeres változásokat tegyünk, s legfőbb ambitiónk, hogy megszilárdulva, s a kor igényei­hez alkalmazva láthassuk azon monarchiát, a mely alatt születtünk s közreműködhessünk annak mély begyökeresitésén az angol nép szivébe és érzel­m­ébe.“

Next