Ellenőr, 1872. január (4. évfolyam, 1-25. szám)

1872-01-13 / 10. szám

Előfizetési árak Egész évre . . 20 frfc. — kr. I Évnegyedre . 5 frt. — kr. Félévre ... 10 „ — „ f Egy hónapra . 1 „ 80 „ Egyed­üí évi ára 10 krajczár. Szerkesztési iroda: Pesten, nádor-utca® 6. szám. Semmit sem költünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Köziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. Minden én­csités a szerkesztőséghez intézendő. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak el. 10 szám. iwwma­r !»....i!». Megjelenik minden reggel, kivéve hétfőn a ünnepre következő napon. A lapot illető reclamátiók Légrády testvérek irodájába (nádor­ utcaa 6. as.) intézendők­. Szombat, január 13. 1872 Hirdetési dijak: Tizhasábos petit sor egyszeri I A nyilt-tér egy petit sora 30 kr. beigtatásáért . . . . 10 kr.­­ Bélyegdij minden beigtatásért 30 M Kiadóhivatal és hirdetések felvétele: Pesten, nádor-utcza 6. s­z­á­m. (Légrády testvérek irodájában). Az előfizetési pénzek helyben és vidékről Pest, hát­sasuteza 14. sz. 12* intésen dek. 10. (Molyam Pest, jan. 12. —7— Messze van e még azon idő, midőn hazánk megszabadulhat jelen kor­mány rendszerétől, mely a fogalmak meg­zavarását valóban példátlan rendszeresség­gel űzi? Ily félig remény­, félig bánatsugallt kérdést teszünk magunk elé, valahányszor a kormánypárt által szónoklat és sajtóban képtelen eszmék és helytelen elvek követ­kezetes terjesztését látjuk, és az elundoro­­dás érzete vissza akar bennünket tartani polemikus küzdelmünk oly hasztalan foly­tatásától, mely nem gátolhatja meg a leg­nagyobb botorság érvényesülését sem. Az utókor bámulni fog a ferdenéze­tek tömegén, mely egy időre uralomra tu­dott vergődni a kormányrendszerben és a sajtó egy részében, — bámulni fog, hogy mily visszás felfogás és csodás előitéletek ellen kell­ gyakran síkra szállnunk. Kormánypárti sajtónk olyan állításain, hogy a municipális törvény a műveltségnek szerzett befolyást a megyékben, és hogy a baloldalnak a virilis intézmény eltörlésére irányzott agitatiója merőben jogtalan, egy szerencsésebb kor, a­melynek közelségét erősen reméljük — csak nevetni fog ugyan, de nekünk nem marad egyéb a német költő fájdalmas felkiáltásánál: Unsinn, du siegst! Hogy a virilis intézmény behozatala által a műveltségnek szereztetett befolyás a megyékben — ezt a fölfedezést tenni Magyarországnak s Magyarországban a jobb­oldali sajtónak jutott a szerencse. Mi már több ízben elmondtuk néze­teinket ez intézmény felett. S legkevésbé lehet tartózkodó kímélettel viseltetnünk ez­után is a virilis szavazat intézménye iránt. Nem oly kérdés ez, mely elvben és elmé­letben nem volna már rég eldöntve minden haladottabb és a civilisátió követelményei­vel megismerkedett országban. Mutassanak fel a kormánypárt irodalmi championjai csak egy műveltebb országot, lett légyen az önkormányzat kiapadhatlanul dajkáló em­lőin nagygyá és virágzóvá, mint Anglia. EsTíi.lifiíUHi'iha ó. ix.!, pozia, vagy ha csak újabb időben ismerte is fel a selfgoverne­­ment roppant államfentartó erejét, mint Franczia­ és Spanyolország, hol ily minden modern jogfogalmat megtagadó politikai szörnyűségre csak gondoltak volna. És ná­lunk Magyarországban, hol húsz év óta ír­tak és beszéltek legjelesebb államférfiaink és publicistáink a megyék szükségessé vált reformálásáról, volt-e közöttök csak egy is, ki e félig ázsiai, félig középkorilag európai intézmény megalkotását valaha indítvá­nyozta volna ? Volt-e az országban újságolvasó em­ber, ki az időben, midőn a kormány már bi­zottságot küldött ki a megyerendezési törvény elkészítésére, a virilis szavazat szándékolt be­hozataláról sejtelemmel bírt volna ? Léte­­zett-e összes sajtónk munkásai között csak egy, ki ez eszme előleges népszerűsítését megkísértette? Hiszen jól emlékszünk, minő hideg tartózkodással, mondhatni reszelés látszatával fogadták kezdetben deákpárti laptársaink a beterjesztett törvényjavaslatot. Ma azonban már úgy beszélnek Hor­váth Lajos gyártmányáról, mintha legalább is az emberiség egyik ősigazságát sikerült volna megvalósítania, és öröktől fogva val­lott meggyőződéseiknek képezné kifejezését. Tetőpontját éri azonban vagy az elmefictam vagy a szemérmetlenség, midőn a baloldal elé lépnek azon követeléssel, hogy a meg­hozott törvény módosítását, sem mint­­ küz­dő kisebbség, sem mint győzelmes többség czéljául, ne ismerje. Minden habozás nélkül akarjuk bizto­sítani kormánypárti ellenfeleinket, kik ré­mülve borzadnak vissza a kilátástól, hogy az ellenzék kormány­raj­utása esetén egy alig meghozott organikus törvény eltörlését venné foganatba, s semmi kétség, hogy a virilis szavazat monstruosus intézménye nem fogja túlélhetni az ellenzéki elvek győzelmes érvényre jutását. Eszünk ágába se jut elfogadni egyik jobboldali laptársunknak törvény és­­javaslat közt tett ferde meg­különböztetését, mely minden jogos és a törvényes határok között, kötelességszerű küzdelmet lefegyverezhetni vél egyszerűen az által, ha a hazaellenes pártérdeket kel­lő paragrafus-mezbe bújtatva igtatja az országos törvények közé. Nincs példa, nincs eset a parlamentáris élet történetében, hol egy győztes oppositió elismerte volna a kö­telezettséget, bevárni egy általa mindig el­lenzett vészes kísérlet romlásteljes ered­ményét. Eltekintve attól, hogy valamely rész­törvény eltörlésének időszerűségére nem is­merünk más illetékes bírót, mint az alkot­mányos értelemben vett közvéleményt, mely pedig előre megadta szentesítését, mihelyest az eltörlés pártolóit juttatja a szükséges többségi erőre és törvényhozói hatalomra ; eltekintve e döntő tényezőtől, mégis irtóza­tos dőreséget tanúsítana egy országos párt részéről, ha önkezűleg gátolná meg elvei­nek megvalósulását, és elhalasztaná egy vesztére alkotott gyűlöletes intézmény meg­szüntetését oly időre, midőn már anyavét­kes rendszer méhéből származott tények és érdekek folyton erősbödő logikája százszorta nehezebbé teendette az előre meggyűlt baj és veszedelem elhárítását. Ha nem botor értelmetlenséget jelentene az ily eljárás, akkor csak az elveken elkövetett árulásnak és politikai lelkiismeretlenségnek nevezhet­nék. Micsoda jogosultsága volna az ellenzék kormányrajutásának, ha a körülmények kedvezésének daczára nem valósítaná meg szívós küzdelme óhajtott czélját, midőn az ország többségétől nyerne erre megbízatást. A baloldali kör szombaton f. hó 13 án délután 5 órakor saját helyiségében értekezletet tart.­­ Az országgyűlések tartamának 3 évről 5 évre való meghosszabítására vonatkozó törvényjavaslat nem­sokára az országgyűlés elé terjesztetik. Mint a P. Lloyd hallja, a törvényja­vaslatot nem a belügyminiszter, hanem a minisz­terelnök nyújtja be az összes minisztérium alá­írásával, miből azt lehet következtetni, hogy a kormány a törvényjavaslat elfogadásából kabinet­kérdést csinál. — Tudomásunkra van, hogy a belügy­miniszter Küküllő megye szervezkedését az elő­fordult törvénytelenségek miatt megsemmisítette, s a főispán, ki közelebbről Pesten időzött, már erről értesítve is van. — A Jászkunság kerületi szervezke­dése megtörtént transactio folytán a baloldal elő­nyére ment végbe, két harmad részben balolda­liakból, egy harmad részben jobboldaliakból.­­ A Nákó-ház megvétele semmi oldalról sem találkozik helyesléssel. Nem képzelhető el, hogy e régi ház oly parlamentté volna átalakít­ható — bármily nagy költekezéssel is — mely a czélnak s egyszersmind az ország méltóságá­nak tökéletesen megfelelne. A P. Lloyd megjegy­zi, hogy e ház évenkint 8086 - al jaj­ennn n . - „------«.cégi adót fizet , a mel­lette lévő ház pedig, melyet a kormány szintén meg akar vásárolni, fizet évenkint 2664 frt 85 kr államadót s igy az állam, ha e két házat megveszi, veszit évenkint az adóban 10.751 ft 35 krt, amellett Pest városa is veszit évenkint egypár ezer frtot. Nem sokkal tanácsosabb volna tehát valamely üres telken egy arra való díszes épületet emelni, mint az itteni lakás szűk világ­ban bérházakat vásárolni össze, s egyúttal az ál­lam adóját fogyasztani.­­­ Mint a középszolnoki esemény is mutatja, a megyei tisztújításnál a legnagyobb visszaélések a kijelölés alkalmával történtek. A köztörvényhatóságokról szóló 1870. 42. törvény­­czikk 68. pontja az, mely legtöbb alkalmat adott a főispánoknak erőszakoskodásra. Azért igen he­lyesen jegyzi meg valaki a Honban, hogy e kér­dést szükséges volna megvitatni, mit saját részé­ről a következőkben legott meg is kisért. Ugyanis a törvény 68. §-a ezt mondja : „A jelöltek névsorát............a kijelölő választmány állítja össze.“ Azután elmondja, kikből áll e vá­lasztmány, de egyebet egy szóval sem mond. Már most az a kérdés, hogy az 1870. 42. t. sz. értel­mében, köteles-e a jelölő választmány dolgozatát jóváhagyás végett jelentésképen a közgyűlésnek előterjeszteni? Más szóval: Van e joga a tiszt­újító közgyűlésnek — mielőtt a választáshoz lépne — a jelölő választmány dolgozata felett be­látása szerint határozni ? Feleletem erre: igen, ha mindjárt a legtöbb főispán, így a zólyommegyei is ezt kétségbe vonja. Érveim következők : A jelölő választmány a törvényből veszi mandátumát, de a közgyűlésben s annak tagjai­ból állíttatik össze. A törvény betűje nem ren­deli, hogy dolgozatát előbb jóváhagyás végett a közgyűlés elébe terjeszsze , de azt nem is tiltja. A törvény szelleme pedig egyenesen oda mutat, hogy a közgyűlésnek joga van ezen választmány dolgozata felett is határozni. Ugyanis: 1. A törvényben sehol sem áll, hogy a je­lölő választmánynak valami privilegiált állása volna, tehát a többi választmányok sorába tarto­zik. Már­pedig a többi akár micsoda választmá­nyok dolgozatai felett határoz, s határozni jogo­sítva van a közgyűlés . 2. A törvényhatóság hatáskörébe vágó min­den ügyekben (tehát a tisztválasztásokban is) leg­főbb orgánum és fórum a közgyűlés. Ha tehát a közgyűlés nem volna jogosítva, egyik kebeléből kiküldött választmány dolgozata felett határozni, hanem köteles volna ahhoz feltétlenül tartani ma­gát , akkor léteznék testület, mely fölötte állana a közgyűlésnek, ez pedig még az 1870. 42. t ez. szellemével sem egyező anomalia lenne. Páris, jan. 7. (Saját levelezőnktől.) Ma van a nap, melyen Párisnak újra al­kalma nyílik republikánus érzületét világ elé tár­ni. Daczára a közeli véres polgárháborúnak, da­czára a jelenleg uralkodó monarchikus elem en­­gesztelhetlen, sőt fenyegető magatartásának, mint sokszor bebizonyitá, Páris ma sem fog késni őszintén nyilatkozni. Ma reggel hat órától folynak a választási szavazások, esti hat órakor fognak bezáratni. Az előkészületeknél a monarchisták a leg­nagyobb erőlködésnek adták jeleit; előbb feltét­lenül egyesültek s egyetlen czéljuk volt a repub­likánus győzelmet lehetetleníteni. Az ily győzelem kétessége, de még inkább, mert önmaguk törek­vései is homlokegyenest ellenkeznének egymással csakhamar feloszlaták ez egyesületet. Ekként tisz­tán maradt a tér Hugo Viktor, a radikális repub­likánusok jelöltjének, és a magát mérsékelt re­publikánusnak mondó Vautrainnek. Ily körülmények között kivált a legitimis­ták és bonapartisták, tehetetlenségükben a szava­zástól való tartózkodás szenvedő állását foglalják el, míg a lapok, melyek a jelen kormányt feltét­lenül követik, egyúttal Vauutraint is pártfogásuk­ba vették, kiről, ha nem is akarjuk azt állítani, hogy kormányjelölt, de tagla­latlanul áll, hogy Vaut­­rainról ép oly kevéssé lehet tudni, tulajdonkép mily határozott czél felé törekszik, mint magáról a kormányról. Gyakrabban halljuk a kormány részéről, hogy ő komolyan meg akarja kísérteni a „Republica“ kormányformáját, de cselekményei ismét minden, csaknem republikánusok. Vautrain hallatja ugyan kiáltványában, hogy ő már 1848- ban a respublikát szolgálta, de e hang nem szi­lárd, nem elég nyílt, szóval nem őszinte, s ha elolvassuk kiáltványát, még mindig nem tudjuk, miként fogna majd V­átrain szavazni a főkérdé­sekben, melyek a kedélyeket jelenleg foglalkoz­­tatják. A kegyelemre, vagy ellene, az ostromálla­pot megszüntetésére, vagy ellene, a ház feloszla­tása javaslatára vagy ellene, a részleges megújí­tás tervére vagy ellene, az átalános hadkötele­zettség sat. mellett vagy ellene fogna-e szavazni. Mindezt nem tudhatni, kik tehát rá szavaznak, tulajdonkép nem tudják mire szavaznak, s ha jobb­párti, azért szavaz Vautrainre, mert jobbpártinak hiszi, balpárti azért, mert balpártinak véli, egyi­­kök vagy talán mindkettejök megcsalatnak. Pedig ideje volna már egyszer, hogy Fran­­cziaország, de egész Európa tisztába jönne a nép végleges intenzióival, hogy megtudnék tulajdonkép mit akar, haladást vagy maradást, respublikát, vagy legitim, Orleans, bonaparte, absolutismust ? Megengedem, Vautrain republikánus, — de ez nem elég; jónak és igaznak is kell lenni, fő­­kép őszintének, ki nyiltan megmondja, mik ezél­­zatai. Hallgatásból mit sem tudunk meg; a jelen­legi nemzetgyűlés, melynek tagjai ily hallgatás mellett lőnek megválasztva, és e miatt nem ké­pes adni a nemzetérzület kinyomatát Mert az hát kétségtelen, hogy Francziaor­­szág intelligens néposztályai, a városok, de kivált a fővárosok polgárai egyátalán határozott repub­likánus érzületnek, ép oly kétségtelen, hogy ezek a monarchista párttöredékek elle­nben absolut többségben állanak, tehát hogy ekként Franczia­ország valósag republikánus és mégis e republi­kánus nép oly testüle­t­i­ál­­­ke­ly­­telesére válnék. Hiszen csak az imént adá új bizonyítékát a versaillesi ház reactionaries jellemének, melyet az ország tüntetéssel nyilatkozott csúlzatai ellen táp­lál. Tegnapelőtt választottak meg a bizottmányi tagok, kik a tanügyi miniszter által a tank­ö­­t­e­­­e­ze­tt­s­é­g behozatalára irányzott javaslata tanulmányozására kiküldettek. A tizenhárom meg­választott közül csupán kettő kedvező a­­javaslat eszméjének, s a többiek ellenségei, ezek között a legsötétebb clericalisok, mint a Dupanloup püs­pök, Jaffre apát s ezek képmásai. Így jutott a leghangosabban követelt hala­dás első és legfőbb törvénye a legkonokabb ellen­ségek kezeibe, melyek között, hogy mentheti­enül elvesz, a­mi kétség sincs benne. Ismétlem és megengedem, Vautrain lehet republikánus, de hallgatása legalább is félénksé­get árul el, mitől a gyávaságig csupán még egy lépés hiányzik. Ily férfiak a haladni akaró Fran­­cziaországot nem képesek biztosítani az éhes ul­­tramontanismus, papismus, jezsuitismus, royalis vagy imperialis absolutismus ellen. E pillanatban jövök a quartier latin szavazási helyiségéről. Szavazók és nem-szavazók ezrei öntik el a cselekvés terére vezető utakat. A nyugalom teljes és komoly, mint ily fontos cselekvéniy mél­tán igényli. Itt-ott fiatalabb férfiak, kik ez előtt mint huszonegy évesek, már részt vettek a válasz­tás küzdelmeiben, s kik önállótlan műveltségük mellett csak homályosan ismerik választói jogaik jelen állását, csoportot képezve kérnek egymás­tól s jobban értesült választóktól felvilágosítást: várjon megilleti-e őket a szavazati jog most is, mert még huszonötödik évüket be nem tölték, vagy mert még hadkötelezettek. Más csoportokban a nap két hőséről értekez­nek : az egyik Hugót a másik Voutraint akarná, az egyik véglegest akar, a másik szeretné ezt, mint jobbat, de fél a fordulatoktól s a status quo-nál marad; egy hamadik még mindig nem határozta el magát: a dolog megfontolást igényel, mondja s a körülállók szánalommal mosolyognak. De mindnyájan szeretnék tudni a szavazás pillanatnyi állását. Fontoskodó arczjátékkal hiszi az egyik: Vautrain győz. — „S honnan tudja azt ön ?“ — „Láttam a polgármester urat, mi­dőn kétszer szippantott, mit csak akkor szokott tenni, ha győzelmének örül.“ — Ah, ön még mindig a császárság boldog idejébe képzeli ma­gát, midőn a polgármesternek csupán a hivatalos jelölt megválasztatásán volt szabad örülni.“ — „Enfin, nous verrons.“ A távirda bizonyosan nem fog késni a sza­vazás eredményét a szélrózsa minden irányában elvinni. (Meghozta Vautrain győzelmét. Szer­kesztő.) Ugyancsak ma egy másik választásnak is van helye Párisban. Ugyan melyiknek, nemde ? A lapok, a sodrony mit sem tudnak erről. Meg­mondom : a párisi magyar egylet, mely a háború kiütése alkalmával az első vesztett csatákból Pá­ris szomorú jövőjét ösztönszerüleg sejté, — né­hány tag kivételével elhagyá a fővárost, s az egy­let, tagok hiányában, tényleg megszűnt létezni. Megszűnvén a küzdelem, a polgárháború, részben régi, részben új tagok érkeztek Párisba, kiknek egyik fő törekvésük a bár szerény, de biztos életre való egyletet új életre hozni. A tagok csekély száma kezdetben, de kivált a fenálló társulási tilalom megakadályozák a kivitelt. Ma már, mi­sem áll ellen s az összegyűlt magyarok ma esti 8 órakor fogják az egylet feltámadását kikiálta­ni, s az uj életet az egylet közeges megvá­lasztása által tovább folytatni. Az egylet hirtelen kimúlta, hosszú halotti álma feltámadása, s hogyléte, valamint a ma megválasztandó hivatalnokokra vonatkozó jelentés késedelem nélkül meg fog küldetni a hazai la­poknak. K. M. : A bécsi urak háza által kiküldött bizottmány elkészítette felirati javaslatát. Az urak háza ugyanazon elvből indul ki, s ugyanazon elveket tartalmazza javaslata, mint amelyeket az alsóház feliratában találtunk. Újat nem mond, s azért egész terjedelmében való köz­lését feleslegesnek is tartjuk. Ez is, mint az alsóház felirata, bírálat alá veszi az előbbi kormány kiegyezkedési szervét s hálát ad az egek urának, hogy a terv a tizen­kettedik órában megbukott. Az urak háza teljesen hozzájárul a jelen kor­mány abbeli nézetéhez, hogy az alaptörvények érintetlenül megőriztessenek. Nekik az mind­egy, meg vannak-e elégedve a népek a törvények­kel, az alkotmányos élet legfőbb biztosítékát ab­ban látják, hogy ha az egyszer meghozott törvé­nyek mindenkorra változatlanul föntartatnak. Úgy látszik, ez érdemes urak azon nézetben vannak, miszerint a törvényeket nem a népek szokásai, óhajtásai, aspiratiói követelései szerint kell alkotni vagy ha már roszul megalkottattak, módosítani, ha­nem a törvények szerint kell a népeknek az ő szokásaikat és óhajtásaikat idomítani.­­ A csehek az utóbbi időben engesztel­hetetlen ellenségeivé válltak a lengyeleknek. Oka ezen gyűlöletnek az, hogy a lengyelek nem tar­tanak a csehekkel. A prágai „Correspondece Slave“ egy heves szemrehányásokkal teli czikket hoz újólag a gács­­országi lengyelek politikája ellen. Ha a hajdani Rómának oka volt nem bíz­ni a görögökben, akkor a jelenkori szlávok annál inkább bizalmatlankodhatnak a lengyelekben. Puskinnak igaza volt „Varsó bevétele“ czímű köl­teményében így kiáltani fel: „Nem sokára meg­látjuk ki marad a győztes a szláv világban a hűt oroszok-e, vagy az álnok lengyelek.“ S valóban — folytatja a prágai lap — a lengyel történelemnek nincs párja, a­hol annyi politikai hűtlenség, ellenmondás, hitszegés és árulás fordulna elő, mint épen a lengyelben. A szerencsétlenségnek kellene megedzeni a nemzetek jellemét, a­helyett, hogy őket a köte­lesség ösvényéről letereli. A lengyelek gyakran színlelték, hogy hozzánk (a csehekhez) közeled- Jog&a.is.'J'Tingy A szövetségesek táborából fegyverrel és málhával együtt szökjenek meg. Ők ezen gyakori arczváltozatokat a czélsze­­rűség politikájával leplezik, nézetünk szerint ez azonban annyit jelent, mint „szökés“ és „árulás.“ Czikkiró itt bebizonyítani törekedvén, hogy a cseh és lengyel követelések közt lényeges kü­lönbség nincs, arra utal, hogy a lengyelek a hely­zet urai, s kérdi a centralistákat, bizonyosok-e ők arról, hogy azok valamint most a csehektől pirulás nélkül elpártoltak, úgy egykor nem szök­hetnek-e táborukból megint vissza a csehekhez, mihelyest ezen új hűtlenséget érdekeiknek megfe­lelőnek találandják? A lengyel kérdés tehát épenséggel semmiféle megoldást sem hoz létre, az csak a birodalom morzsolását segíti elő, ki nem elégít egy népet sem, s csak új erőt ad a lengyel pártnak, mely­nek végczélját a habsburgi birodalom felbomlása képezi.­­ A prágai „Národni Listy“ „Egyszer mondtak igazat“ feliratú czikkében, a Herbst ál­tal szerkesztett feliratot bírálva, azon tételt emeli ki, melyben állíttatik , hogy a cseh kérdés, mint állami kérdés, az alkotmá­nyos térre sohasem lesz hozva, az alkotmány híveinek nincs vele semmi dolga. Ezen állásponttal, melyet az al­­kotmányhívek a Cseh jogi párttal szemben elfog­laltak — mond a cseh lap — tökéletesen egyet­értünk, mivel mi is ugyanazon álláspontot foglal­juk el. Herbst igazat mondott, midőn azt állítja, hogy az alkotmány álláspontjáról és az alkot­mány útján, azon „követelések“ nem érhetők el, melyekről az állami alaptörvények kijelentik, hogy azok az egyes királyságokra nézve kötelező erő­vel nem bírnak, és melyeket ellenökben a cseh államjog állít fel, melyek azt bizonyítják, hogy a cseh királyság önálló államot képez.­­ Azon szavak által az alkotmányhű párt vezére igazat vallott, midőn mondta, hogy az „alkotmány“ a cseh kérdést nem képes elintézni, s nem is intézi el. Ezen szavak által a cislaib­ániai parlament el­ismerte, hogy a cseh kérdés nem alkotmányos, hanem állami kérdés, mely a deczemberi alkotmá­nyos szervezésen kívül áll; ezen szavak által ki van hagyva a cseh korona az „alkotmányos rá­mából,“ és az alkotmányhű párt által, a cseh jog­pártnak legyőzhetlensége kijelentve. Lehet e még többet ellenségünktől várni, mint hogy ők maguk államjogi küzdelmünkben, győzelmünket elismerjék ? Már most nem beszél­­­nek mint ezelőtt, hogy a birodalom jóléte, annak eszméje és létezése nem fér össze a cseh államjog elismerésével; most csak az alkotmány állás­pontjára szorítkoztak, — és abban hagyjuk őket békében. Valóban — így végzi be a „N. L.“ — so­hasem mondtak az alkotmányhívek nagyobb igaz­ságot, mint azt , hogy a cseh államjog és az al­kotmány közt (t. i. deczemberi alkotmány) a ki­egyezés lehetetlen. ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház ülése jan. 12-kén. Elnök: Somssich Pál. Kérvények: Nagy János galántai képviselő betegség miatt szabadságidőt kér. Megadatik. Több vaskuti szárazmalom tulajdonos kéri mondja ki, a ház, hogy malombér nem szedhető a földesurak által a tulaj­donosok magán telkén fekvő száraz malmok után. — Szilágyi Virgil a számvizsgáló bizottság vizsgálata eredménye felett határozatra kéri a házat. A holnapi napirendre tűzetik. Ezután az 5. bíráló bizottságba vá­lasztandó egy tagra kezdetik meg a szavazás, melynek megtörténtével a ház napirendre tér. Napirenden van a­ népnevelési szük­ségletek tételének folytatólagos tárgyalása. Táncsics Mihály sajnálkozását fejezi ki, hogy a közoktatási miniszter az idén e czim alatt csak 703,022 frtot irányzott elő, holott a múlt évi budgetben egy millió állott; ehhez képest indítvá­nyozza, hogy a ház most is egy milliót szavaz­zon meg, vagy ha pedig ezt nem tenné, utasítsa a minisztert, hogy az előirányzott összegből 100.000 főt kizárólag magyarosodási czélokra for­­díttassék, fele részben ily irányú iskolák felállí­tására és segélyzésére a testvér fővárosban és idegenajkú vidékeken, fele részben pedig a magu­kat e téren kitüntetendő néptanítók jutalma­zására. Várady Gábor nem kíván közvetlenül a tárgy­hoz szólani s csak azt kívánja felemlíteni, hogy a kisdedóvodákat Magyarországon terjesztő egye­sület egy kérvényt adott be segélyezés végett a képv. házhoz, mely a p. v. bizottságnak adta azt ki; e bizottság már beadta erre vonatkozó véle­ményét, kéri tehát azt felvetetni, akkorra tartván fen jogát, hogy e tárgyban felszólalhasson. E jelentés a p. v. bizottsághoz utasított más apróbb jelentésekkel együtt a miniszterek költség­­vetései után egyszerre fog napirendre tűzetni, mi­ben Várady G. megnyugszik. Madarász József a népnevelés terén szigorúbb s erélyesebb eljárást ajánl a miniszternek, és kí­vánja, hogy legalább a jövő országgyűlés elé trv­­javaslatot terjesszen a tanítók kellő kiképeztetése, fizetése és hadmentessége tárgyában. Kéri továb­bá, hogy a népnevelési szükségletekre nagyobb összeg szavaztassák meg, még­pedig a különböző ágak po­ntos részletezésével, mire nézve beadja hat javaslatát. Tekintettel azon sokféle, nagyfontosságú, s mellőzhetően népnevelési kiadásokra, melyek a nép­nevelési szükségleteknél a miniszteri előterjesz­tésben is felsoroltatnak, tekintettel arra is, hogy az ország törvényhozása az elemi oktatás, a nép­nevelés iránti kötelességet csak akkor teljesítheti, ha az azon czél elérésére megkívántató összeg irányoztatik elő. Utasíttatik a közokt­­ügyi miniszter, hogy jövőre mind az iskolai tanácsok, mind a tanfel­ügyelők által nyert és egyéb adatok alapján a népnevelési szükségletekre az e czélnak kellő­kép megfelelő részletezett összeget terjesszen a ház elé. Pauler Tivadar Madarász József indítványára építésére, póttanfolyamokra, tornázásra, segélyezé­sekre, kitűnőbb tanintézetek támogatására, felsze­relésekre adattak különböző összegek s nincs ellenére, hogy e tétel részleteztessék, de e mellett az előre nem látható szükségletek fedezésére egy külön átalános rovat tartassák fen, különben fölösleges­nek tartja a hat­ javaslatot, mert a zárszámadá­sokból úgy is kitűnik, mi mire fordíttatott. Péchy Tamás nézete szerint Madarász azért kívánj­a a részletezést,hogy minden egyes pontra annyi szavaztassák meg, a­mennyi szükséges, de kéri a a minisztert, hogy jövőben nagyobb ügyszeretet­tel, buzgalommal és szorgalommal járjon el (ah ! ah! jobbról) ; igen, mert e nagy tétel indo­kolásánál is bizonyos lanyhaságot lehet észreven­ni, és a p. v. bizottságnak kellett az egyes téte­lekre vonatkozó felvilágosításokat mintegy kicsi­karni a minisztertől, melyekből aztán az tűnt ki hogy semmi sem történt a népnevelés egyes ágai­nál, csupán tárgyalások folytak.­­ Elfogadja Madarász indítványát. Pauler Tivadar közokt. miniszter hivatkozik a­z, a­ bizottság tagjaira, hogy a budgetje elő­­vevése előtt minden felhívás nélkül egész kész­séggel adta meg a kellő felvilágosításokat. Kerkapoly Károly pénzügyér a határozati ja­vaslatnak, és épen a határozati javaslat azon ré­szének, melyet Féchy képviselő úr emelt ki, ér­deméhez kíván szólni.­­ Az elemi oktatás ügyét ő is olyannak tekinti, melyért semmi áldozattól visszariadni nem kell, nem szabad, és ha annál, hogy szükséges pénzbeli eszközök rendelkezése alá adassanak, egyéb nem kellene arra, hogy a népnevelés "ügyét oda emeljük, a­hová emelni mindnyájan őszintén törekszünk, akkor a határo­zati javaslatot ugya­n mint van, szó szerint elfo­gadná , de azt tartja, hosszasan nem kell bizo­nyítgatnia, hogy ha a szükséges összeg az utolsó garasig rendelkezésünkre állana is, még mindig nem volnánk azon helyzetben, hogy az elemi ok­tatás és népnevelés ügyét átalában a kívánt ma­gaslatra felemelni lehessen egy rövid év alatt. Ez a legjobb törekvés és a legnagyobb liberalitás mellett is évek munkája leszen, és pedig nem csekély számú évek munkája. Ugyanazért ő a ha­tározati javaslatot imigyen kívánná kibővíteni: „a szükségnek megfelelő összeget a­mennyiben az egy évfolyamán hasz­nosítható is, mert vannak e tekintetben is határok és az előévnek kell megmérni az eszkö­zöket, melyek rendelkezésünkre állanak, nem érti a pénzbelieket, hanem inkább az intellectuális és morális eszközöket, hogy mennyit lehet azok se­gélyével egy évben eltüntetni ezen szükségletek­ből, a­mennyiben pedig erre pénz kell, legyen az megszavazandó ; én mint az országnak jelenlegi pénzügyminisztere sohasem fog ebben nehézsé­get csinálni, sőt ennél többet is kész megszavazni. Ámde a czél nem a pénz kiadása, hanem a czél­r­a pénznek kiadása árán az ügynek előmozdí­tása. (Helyeslés.) Madarász József belenyugszik a módo­sításba. Schwarcz Gyulát több indok készti a felszó­lalásra; már maga a „népnevelési költségek“ c­ím nagyon átalános; ide tartoznak egyebek közt a kormány által kiadandó tankönyvek és iskolai felszerelések is s igy helyén lesz felemlí­tenie a tanszabadság gúnyára fenálló tankönyv­­bíráló bizottságot, mely utta­a ad utasításokat saját tagjainak az illető tankönyvek megírására maga birálja meg az igy készült munkákat s maga jutalmazza a szerzőtagokat, felemlíti továb­bá a tankönyvek áruba bocsátását monopolisadó egyetlen könyvárust, mivel a kormánynak a tan­­szabadság ellenére szerződése van. Roppant hiányosnak látja egyszersmind a tanfelügyelők, s a miniszter rendelkezésére álló

Next