Ellenőr, 1872. május (4. évfolyam, 102-125. szám)
1872-05-23 / 119. szám
Est a z évre Félévre Előfizetési árak . . 20 frt. — kr. I Évnegyedre . . lfl . — „ Egy hónapra Egyes szám ára 10 krajezár. Szerkesztési iroda: Pestou. ni:dor,utcz. fi. stím. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. Minden értesítés a szerkesztőséghez intézendő. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak el. 09 szám. 5 frt.— kr. 1 . 80 „ Megjelenik minden reggel, kivéve hétfőn s ünnepre következő napon. A lapot illető rechtmúdó. Légrády testvérek Kodájziba (nádor-utcza 0. sz.) Intézendők. Csütörtök, május 23. 1872. Hirdetési dijak: Tizhasóhos petit sor egyszeri beigtatásaert * . • . 10 kr. A nyílt tér egy petit sora 20 kr. Belyegdij muulen beiktatásért 30 „ Kiadóhivatal és hirdetések felvétele: Pesten, uá ¡1 nitt te za 0 s /. á ■■ н. (Légfrády testi vére» n o láj;í l»:i n). Az előfizetési pénzek helyben és vidékről Pest, két sas utcza H. sz.ála intézem tők. IV. évfolyam Még egyszer Pauler úr. Pauler ő excellentiája megérdemli, hogy ismételve is foglalkozzunk vele : excellentiája maga az őszinteség, a nyíltság, nincs benne semmi álarcosság, semmi fortélyoskodás. Amit teszen, mind magán hordja jámbor lelke bélyegét. Mennyit nem fáradozott a jobboldali sajtó, hogy a deákpártról lemossa az ultramontanismus, a papokkal való szövetkezés vádját. Hiába való szerecsen mosás, Pauler úr elárulja a párt titkos érzeményeit. Programmbeszédet sem tart anélkül, hogy Esztergomból meg ne hozza a primás placetumát. Még nyilvánvalóbbá tette azonban szíve szándékát azon pünkösdi ajándékkal, melylyel az ünneplő magyar közoktatás ügyét újonnan meglepte. Értjük a közoktatási tanácsosok kinevezését. Oly botrányos dolog ez, hogy a deákpárti német lapnak újabb alkalmat szolgáltatott ismert függetlenségének (!) bebizonyítására, hogy még a csendes folyású Pesti Napló vizei is felháborodtak. Balgatagság volna mindenesetre, ha a jobboldal megbotránkozását többre vennék egyszerű komédiánál. Pauler csupán komolyabban és határozottabban veszi a párt álláspontját, nem habozik s ami fő, nem akar ámítani. Oly érdekes az eset, hogy kissé részletesebben tárgyalhatjuk. Mi tulajdonképen az a közoktatási tanács ? Annak idejében, midőn a miniszter úr új tervével előlépett, ország-világ átlátta, hogy az nem egyéb, mint kamarilla-uralom meghonosítása a közoktatásügy terén, a felelős miniszternek helyettesítése egy titkos tanács által. Hallatlan egy intézkedés, mely a törvényhozás mellőzésével és a törvényhozás előjogát, a főfelügyeletet és kezdeményezést és azonfelül még az összes végrehajtást egy zárt ajtók mögött tanácskozó, senkinek sem felelős közegre bízza. Jól beszéli a jobboldali sajtó, hogy a pártok fölé emeli az új institutió a közoktatás ügyét, igenis, oda, hova a szabadelvűségnek szellője sem ér, hova rendszerint a stabilizmus és vaskalapos hegysögiség rejtőzködik. Mi nyíltan kimondhatjuk véleményünket, hogy a közoktatási tanács szervezése által a magyar felelős minisztérium lemondott a nép legszentebb érdeke fölötti gondviselésről ; a miniszter abdicált s helyét az ultramontanismus foglalta el. Már nem is Pauler , hanem Horváth Mihály és Lubrich Ágost fogják vezetni az oktatásügyet. Valóban szép kilátás! Horváth Mihályt ismeri a magyar ember. Rég volt, midőn a közoktatás is talán szivén feküdt a püspök úrnak; azóta más téren szerzi határait. A történet fakarás és félremagyarázás a jobboldal szellemtelensége értelmében az ő kenyere. Ő lesz elnöke az új tanácsnak ; az ő feladata lesz őrködni a tankönyvek felett, hogy a jövő nemzedék is nemzeti büszkeséggel tanulja tisztelni és magasztalni a közös ügyes rendszert, hogy az iskolás fiú már jó korán belenőjjön abba a nemzeti nagyságba, melyhez a magyar ember három század óta nem tudott hozzászokni. És Lubrich Ágost — ismeretlen ibolyaként rejtőzködő t e nagy férfiú ott az alföld homokbuczkái között, mig a rejlő kincset föl nem fedezé a papság, mely tudvalevőleg minden szagot megérez s szeret turkálni a sötétben. Azóta Lubrich az akadémiának koszorúsa, egyetemi tanár lett — most ő a tanács jegyzője, a kis miniszter. Bátran hirdetheti Pauler most, hogy a népoktatásról szóló törvény nem fog revideáltatni, megváltoztatni. Lubrich rendeletei s utasításai majd megtanítják a tanfelügyelőket ama szentelt igazságra, hogy a népoktatás egyedül papi felügyelet áldása alatt képes felvirágozni, hogy nem az állam, hanem az egyház édesanyja az iskolának, amely szófogadó jó leány módjára csak meg nem fogja tagadni szülőjét. A gymnasiumokba is jó hamar be fog vonulni Lubrich aegise alatt újra, mint a jezsuiták virágzó korában, a konyhalatinsággal a scholastikus és dogmatikus bölcselkedés, míg természettudomány, történelem, a modern elfajulás ez okozói vagy épen nem vagy ha igen, úgy istenesen megnyirbálva lesznek befogadva. Az egyetemi reform is szépen indul meg. Már-már kezdtük hinni az egyetemi tanács választásaiból ítélve, mintha a theológiai kart nem akarná többé megtűrni az egyetem saját keretében — a jámbor miniszter azonban sietett helyreütni ez átkos balvéleményt, s az infallibilisták vezérét, Dulánszkyt, nevezte ki a jövő reformokról tanácskodó testület tagjának. Mi mindez, ha nem a nyilvánvaló jobboldali ultramontanizmus ? A párt kárhoztathatja Paulert őszinteségéért, el is küldheti — mi azonban hálával tartozunk neki; ő nem táplálja szép reményekkel s jóhiszemmel a népet, hogy a jövő törvényhozás sovány éveire szoktassa; ő nem igér semmi jót a közoktatás terén, mert ő nem is akar tenni semmit. Igazán derék ember a mi közoktatásügyi miniszterünk / — A miskolczi kir. járásbíróság Fekete József vagyonos polgárt máj. 15 én több másokkal együtt elfogatta s kimondta, hogy a nyomozást állítólagos kihágásuk felett meg nem téteti, hanem addig, mig a választás megtörténik, őket elzárva tartja, azután elbocsátja. Szükséges e commentár hozzá? Az országos közoktatási tanácsosok botrányos kinevezéséről a P. Lloyd többi közt így ír: Az orsz. közoktatási tanács jelenlegi összeállításában reactionárius, retrograd, és részben határozott ultramontán testület, melytől mit sem várhatunk, de legkevésbé várhatunk jót. A tanács lelke, annak titkára — Lubrich Ágost, egy férfiu, ki sem gymnáziumot sem egyetemi tanulmányokat nem végzett, ki gymnáziumai tanár létére a kitűnő pozsonyi tanoda Achilles-sarka, tanítványainak úgy mint tanártársainak gúnytárgya volt, ki magát „programm czikkei“ által a halhatatlanságig nevetségessé tette, ki egy művet irt, mely eltekintve attól, hogy nagyrészt plágium, még azonföl a tudatlanság tárháza, ki mint egyetemi tanár hallgatói előtt a nevetség, derekabb társai előtt pedig a tiszteletlenség tárgya, ki a magyar gymnasiumokat a régi jezsuita iskolák álláspontjára akarja terelni, s ki mint államhivatalnok azon törvényellenes tant hirdeti, hogy a néptanodák fölött nem - mint azt a törvény mondja — az államnak, de az egyháznak van felügyeleti joga, ki — de minek őt még tovább is jellemezni ? Öt ki most a közoktatási tanács titkára, s a közoktatási miniszter ínyére való ember ! Felsoroljuk őket mind, a közoktatási tanács eme kapacitásait ? Minek ? Hisz ők léteznek, s mint Hegel mondja „ami létező, az józan is.“ De különös örömünkre szolgál még, hogy Lutter főigazgatót is a tanácsban látjuk. Ezen férfiú tevékenységét különös előszeretettel kísérjük figyelemmel, hisz sikerült neki, iskolaügyünket a bel és külföldön oly annyira nevetségessé tenni, hogy már-már a „paedagogai experimentáló nép“ elnevezésre tettünk szert. Oh, ezen urnák érdemei nagyok, ne tessék feledni, hogy ő bennünket a legnagyobb energiával és következetességgel germanizál, hogy tíz év alatt egy tucat tantervet küldött a világba, hogy ő is mint Samiel a „Bűvös vadászban“ mindig megjelent, hol valamit elrontani kellett, hogy ő — stb. stb. Hisz még valaha megírjuk életrajzát. De elég! Esünk ágában sincs azt állítani, hogy a közoktatási tanácsban nem ül néhány derék, tiszteletreméltó és szakértő ember, — midőn lelkünk legmélyében fájlaljuk, hogy egy Than és egy Hunfalvy, e köztiszteletben álló nevek csak mintegy „szépség tapasz“-ul használtatnak a czélból, hogy a közönségnek port hintsenek a szemébe! De itt egyéb is forog szobán. A közoktatási tanácsnak iskolaügyünk gyökeres reformálása a feladata. Nem tudjuk, a hiányos belátás avagy könnyelmű veszély művének tulajdonítsuk, hogy Than tudoron kívül a közoktatási tanácsban nincs egy ember, ki a tanügy reformálása ügyében valha valamit mondott, vagy tett volna ? Nem csodálatos-e azon logika, mely e tényben rejlik ? — A baloldali országos végrehajtó bizottság 1 hó 21 -én Szegszárdról következő táviratot kapott: „Fogadj , Tolna megye balpártja s a szegszárdi választó kerület üdvözletét és a haza érdekében kifejtett éber munkássága fejében hálája kifejezését. Kövesse üdv és szerencse tevékenységét. A párt megbizásából Wimmersperg Nándor elnök, Schöner Imre. — A pestvárosi országgyűlési követek választásánakvezérletére rendelt középponti választmány folyó 1872 évi, május hó 25-ik napján esti 7 órakor a városháza első emeleti 30. számú termében ülést tart, melyre a választmány tagjai ezennel meghivatnak. Pest, 1872. május hó 22 én. Havas Ignácz, a középp. választ. elnöke. — Pestmegye központi választmánya f. évi május 23-án délutáni 4 órakor a megye székházának nagy termében ülést fog tartani. Nyilatkozat. A „Pester Lloyd“ f. május 18-ki esti lapjában a „Wahlbewegung“ czim alatt Békéscsabáról az mondatik, hogy volt képviselője Kemény Mihály középbali, újólag is követjelölt, de deákpárti programmal. Felkérem a „Pester Lloyd“ t. szerkesztőjét, hogy tudósítását igyekezzék igazmondó férfiaktól nyerni, mert hogy én deákpárti programm mellett lennék követjelölt, az tendentiosus hazugság, s elég ha mint ilyet egyszerűen visszautasítom. B. Csabán, 1872. május 20. Kemény Mihály. V. Pétery Károly országgyűlési volt képviselő jelentése és búcsúja. Tisztelt választók! Most midőn utólszor lépek fel tisztelt választóim előtt, hogy számot adjak három évi eljárásomról, engedjék meg, hogy először is mély köszönetemet fejezzem ki azon szívesisten hozottért, azon nagy megtiszteltetésért, mely szerint a közös értekezlet határozatából jegyzőkönyvileg fejezték ki elismerésöket képviselői eljárásomért s ezt velem egy szép, egy lelkes levél kíséretében tudatták. Ezen minden várakozásomat annyira felül- múló nagy megtiszteltetés annyira megindított, hogy hálás kényeimet nem tarthattam vissza. Mi lehetne nagyobb jutalom egy visszatérő politikai harczásra, mint azon elismerés, hogy ha diadaljeleket harczi babérokat nem hozott is vissza a politikai küzdtérről választottjok, de szive, s lelke egész melegével folytonosan a jó ügynek a szabadság ügyének áldozta csekély tehetségét, s hogy ünnepélyes ígéretét, mit választóinak a harcz előestéjén tett, hűn megtartotta. Ezen elismerés a legszebb jutalom egy pályájától visszalépett politikai bajnokra, oly oly jutalom ez, mely mellet rang, fény, s a hatalom részéről tett minden kitüntetés háttérbe szorulnak. Fogadják el még egyszer köszönetemet ezen dicső érdemkeresztért. Engedjék meeg tisztelt barátim, hogy a lefolyt három évi kínos küzdelem, s a hozott törvények részletes elősorolása helyett, körvonalazzam az ellenzék álláspontját szemben a kormánypárttal. Előre bocsánatot kérek, hogy utoljára hosszasabban vegyem igénybe választóim kegyes ügyeimet, hogy még egyszer feltárjam előttök keblemet úgy a mint érzek és gondolkozom. Tisztelt választók ! Mióta Deák Ferencz kegyelméből az Andrásy és Lónyay kormány oly szánandó boldogságban részesítette a nemzetet, most a második országgyűlés végezte be szerencsétlen működését. A nemzet ezen három év alatt ismét egy sereg paragraphussal, s egy sereg csalódással lett gazdagabb. Ezen országgyűlést elnevezték a reformok országgyűlésének. Reform javítási haladást jelent, s mit kellett tapasztalnunk? azt hogy néhány jelentéktelen törvény kivételével a meghozott törvények nem előre, hanem hátrafelé a nemzeti bukás örvényébe vezetik a nemzetet, mert az önkormányzat megsemmisítésével a központosításnak a legalsóbb rétegig kiterjesztése, a könnyelműen pazar kormányzat a hitel és pénzviszonyok rende ellensége a földadó reformjának elodázása, s az óriási adó mellett is a folytonos adósságsamnálás és az évenként emelkedő deficit ide vezetik a nemzetet. De különben is egy kormány, s egy országgyűlés eljárását nem egyes kikapott törvényekből hanem azon szellemből, mely az említett két factor összes eljárásán elömlik, a kormányzat irányzata, a törvényhozás összes eredményéből kell és lehet helyesen megítélni. Ha így vesszük fel a kormánypárt három évi eljárását, azt nem lehet a legszelídebb kitétellel is másnak, mint határozottan reactionáriusnak mondani. Minden törekvése ezen pártnak 5 év óta oda volt irányozva, hogy a 48 iki törvények demokratikus szellemét megsemmsitse, s a népuralom, s egyenlőség helyébe a vagyont lássa el kiváltságokkal, szóval az önkormányzat helyett a központosítást az egyenlőség helyett a kaszturalmat, az érdem helyett a kormány protectiót ültesse át az alkotmányba, s ezen gyönyörűséges eljárást nevezik el reformnak. Hát akkor a reactiónak mi nevet adjunk a szótárban ? Amint már említettem, nem akarok részletesen kiterjesztedni a hozott törvényekre s ennek kártékonyságára. A tisztelt választók figyelemmel kisérve az országgyűlés működését, ezeket elősorolás nélkül is jól tudják. Csak néhány veszélyesebb az ország jövőjét okvetlen aláásó törvényt említek föl; ezekből következést húzhatnak a többiekre is. Kitörölte a kormánypárt a törvénykönyvből a magyar hadsereget s helyébe kárpótlásul „a magyar hadcsapatok“ gúnyos elnevezést tettek idegen vezénylet, idegen tisztek s idegen vezényszó mellett s ezen közös katonaság még csak fel sincsen esketve az alkotmányra. Váraink idegen katonaság által vannak megszállva s a magyar ezredek e törvény ellenére s a többszöri sürgetés daczára most is külföldön tartatnak vissza. Végül a honvédséget, mely a veszély esetére a haza védelmére volna hivatva, megfosztották a műszaki csapatoktól, hogy tehetetlen maradjon, s egyedül a bécsi hadügyminiszter kegyére legyen utalva Szóval nincs oly ága a védelemnek, hol a kegyeletes provinciális állás előtérbe ne lépjen. Megfosztották a népet ezer év óta gyakorlott birái választása jogától s megfosztották akkor, midőn az egész világ belátta az első folyamodású bírák választásának előnyét a miniszteri kinevezés felett. Elvették ezen szép jogot azon ürügy alatt, hogy igy függetlenebb s szakképesebb birákat nyer a nemzet — holott a mint tapasztaljuk a bírákban csak korteseket és hű szolgákat keresett a kormány, minélfogva a függetlenségi indok csak olyan ámítás, min a szakképességre hivatkozás, miután jól tudjuk, hogy a creaturai és pátrónusai által sugalmazott miniszter olyanokat is nevezett ki, kiknek a fontos állás betöltésére semmi képességük nincs. Pártállásra volt a legtöbb tekintet. Olyanokat nevezni ki, kik reményt nyújtanak, hogy ha szolgát és jó kortest nyer bennök pátronusok. Európában átalános elismerés szerint Svejzban található a leggyorsabb, legolcsóbb és legfüggetlenebb igazságszolgáltatás s az a nép választja biráit saját köréből. Megsemmisítették a megyék és városok önkormányzatát, midőn azok élére egy mindenható kreish uptmannt állítottak a főispány személyében s ezenkívül a képviseleti rendszer kigúnyolásával behozták a virilis rendszert, osztályt állítva egyenjogúság helyébe. Talán ezen vagyonos polgárok értelmesebbek, hazafiasabb s becsületesebbek, mint a kevesebb vagyonnal bírók, épen nem, mert a mindennapi tapasztalás bizonyítja, hogy az értelem, hazafiság és becsületesség nincs ruhához és birtokhoz kötve. Meggátolták a magyar jegybank létesítését, s ezáltal hazánkat kegyelemre oda dobták az irántunk ellenséges értelmű bécsi tőzséreknek. A mely országnak jegybankja nincs, az nem ország; még tartománynak is szegény s ott függetlenség s anyagi jólét nem is képzelhető. Most utoljára a választási törvényjavaslattal legalább százezer polgárt akartak megfosztani 4 országgyűlésen gyakorolt jogától s a három évi időszakot 5 évre akarták felemelni, hogy a tíz éves szerződést ezen országgyűlés folyama alatt keresztülvigyék, mint még most többséget várnak a nagymérvű vesztegetéstől, abban azonban nem biztosak, hogy három év múlva telik e borravaló. De még most abban is bíznak, hogy a tudatlan nép szeme még nem nyílt fel, az értelmesebb polgárokra eddig sem számíthattak. Ezen mgfosztogató törvényjavaslatokat sikerült az ellenzéknek illő helyére a lomtárba visszautasítani, azonban a leányzó nem halt meg s csak alszik s újra előtérbe lép, ha sikerül a kormánypártnak többségre jutni. A kormány zsoldos lapjai kijötek sodrokból az ellenzék erélyes fellépésére seget földes segitségül híva a politikai renegátok megszokott, szenvedélyességével támadták meg a balpártot ezen jogos eljárásáért s ennek nemes küzdelmét is kitartását botránynak nevezték. Valóban gyönyörű okoskodás. Az nem bátrán megfosztani a válsztókat jogaiktól azoknak, kik azon választók kegyelméből ülnek az országháziján, de már az botrány, ha az ellenzék a jogfosztást meggátolja. I Sőt még pirulni is méltóztattak a kormány ezen kosztoai az ellenzék ezen jogos eljárásán. Elkéstek a pirulással; akkor lett volna ez helyett mikor principálisaik a muszka vezetőket , hazaárulókat megjutalmazták s a honvédektől meg az erkölcsi elismerést is megtagadták, akkor lett volna helyén a pirulás, midőn a csonka honvédekét és ezeknek özvegyeit és árváit alamizsnára utalták, míg a haza és nemzet ellenségei nyugdíjban részesülnek. Miféle nép ezen zsoldos had, meglehet ítélni abból, hogy az országos baloldali értekezleten megjelent tisztes polgárokat, szemtelen vakmenleggel részeg kortesek, mezítlábas csőcselék s börtön fegyenezek gyülekezetének hirdették tajaikban, kiknek társaságában a bolgőr miatt tiszteséges ember meg sem lehnthetett. Azt hiszem ezekre nézve is eljön még a számoltatás órája. Az igaz, nem vettek részt ezen értekezleten sem a pozsonyi koblencz méltóságos tagjai, kik csekély kivétellel két század óta folytonosan a bécsi kormány érdekében működnek, nem vettek részt a dús jövedelemmel ellátott csalhatatlansági apostolok, s nem voltak ott jelen pénzvezérek, kiknek hazafisága a zsebökben van: a magyar birtokos osztályból s értelmes iparüzökböl állott ezen értekezlet s képviselték a magyar elem háromnegyed részét, a mint a múlt választási jegyzőkönyvek bizonyítják. A népesebb, vagyonosabb s értelmesebb városok egy-két kivételével mindnyájan ellenzéki képviselőt válsztottak, ott a borravaló féle argumentummal nem lehetett toborzani. Állításom bebizonyítását-» elősorolom a baloldali városok egy részét, melyek képezik hazánkban mint mindenütt a világon az értelmiséget, s a ki arra sújt fektet, a vagyonosságot. A baloldali városok ezek Arad, Békés, Baja, Böszörmény, Debreczen, Czegléd, Csaba, Csongrád, Eger, Esztergom, Félegyháza, Gyöngyös, Gyula, Jászberény, Halas, Karczag, Kalocsa, Nagy-Kálló, Nagy Károly, Kőrös, Kaposvár, Komárom, Miskolcz, Makó, Maros-Vásárhely, Hód- Mező-Vásárhely, Nánás, Nyíregyháza, Orosháza, Pest Pécs Szarvas, Szalonta, Szabadka, Szathmár Szentes, Székes Fehérvár, Nagyvárad, Vácz, Veszprém, Kézdi-Vásárhely, Mező Túr és Tin-Kevi. A magyar megyék egy része tisztán baloldali képviselőt választott egy része a megyéknek, mint Pesti bar, Heves, Szabolcs stb egykét kivétellel ellenzéki képviselőket küldtek az országházba. Meg kell jegyeznem, hogy az előszámít városok és megyék baloldali választói nagyobb értelmi és vagyoni tőkével bírnak, mint a mágnások, főpapok és pénztőzsérek összesen, s több függetlenséggel és bazafisággal, mint a kaputos osztály azon része, mely hivatal vadászatból függetlenségét feladta. S kikből áll a kormánypárt? a már több ízben felemlített mágnásokból főpapokból és a kaputos osztály azon részéből, mely aritokrikus halamánál fogva ellensége a népuralomnak ? részint azokból kik elszegényedvén, most az ország zsebéből akarnak uralkodni, ezen czélt természetesen csak a kormánypártnál érhetik el. S ezen párt támasza a nép azon tudatlan tömege, mely nagy részben saját hibáján kívül jóformán azt sem tudja, miről van szó. Ezekre nézve a feles kukoricza föld és borra való döntő argumentum. Ide sorolhatók a félénkek, kik kétségbeesvén a haza jövője felett, Magyarország fenmaradását egyedül az osztrák örökös tartományoktól várják Ha remény, az utóbbi két évtized megmutatta, hogy Ausztria magával is jóllehetetlen. A pápa igen jellemzőleg legutóbbi felszóllalásában azt mondja, imádkozzunk Ausztriáért is mert nagy bünsége van rá, más szóval csak az imádság tartja A mely ország saját védelméről lemond s fentmaradását idegenektől várja, a mely ország pénz és hitel ügyes hadserege idegen kezekben van, az minden báró de Manxtere dicsekedés mellett sem egyéb, mint más országnak alárendelt tartomány, mely arra van kárhoztatva, hoy egyik nap a másik után tengesse nyomorult életét. De azt mondja a kormánypárt, hogy a nemzet ily önállással soha sem bírt, s hogy ennélfogva minden vágyai teljesültek. Aki csak felületesen lapozta is hazánk tragikus történelmét, elbámul e vakmerő állításon, mely az utolsó betűig valótlan. Hát a vezérek fényes korszakában, hát az Árpádok és vegyházi királyok uralkodása alatt a Szent László, Kálmán Nagy Lajos és Mátyás dicsőség és hatalomtól ragyogó korszakában nem bírt volna ily önállással? akor midőn a magyar birodalom Európa elsőrendű hatalma volt, uralkodói e világrész békebirái, nemzetünk a nyugati czivilsatió törhetetlen bástyája, három tengertől környezve, reszketett győzhetetlen fegyvere el kelet és nyugat, — azon 600 éves korszakot, mikor törölték ki a históriából. A ki ily nevetséges állítással lép fel, az vagy maga rendkívül tudatlan, vagy az együgyüeket akarja félrevezetni. De a nemzet távoli dicső múltját nem említve is most legközelebb is a 48-ik korszak, melyre az unokák unokái is büszkén fognak viszaemlékezni, mily mérhetetlen magasságban áll a mai szégyelletes korszak felett. Volt egy világra szóló dicső honvédserege, melynek tisztjeit a magyar hadügymniszter ellenjegyzése mellett nevezte ki az uralkodó, független pénzügye, magyar jegybankja és egy tün g th-n magyar kormánya, mely hatalma fény fokán is az önkormmányzat nem megsemiszésére, hanem terjesztésére törekedett Pecit, akkor a nemzet létkérdése felett kitört óriási küzdelem indokolta volna a kormányi dictaturát. S ezen nép bizalmára tá imaszkodó kormánynak eszébe sem juott a választásoknál illetéktelen miniszteri s királyi ügyészi beavatkozás által a közvélemény szabad nyilvánítását meghamisítni. És ezen tényekkel s ezen múlttal szemben meri a kormánynak azt mondni, hogy a nemzet ily önállással soha sem birt, mint amnelylyel a 6.7-ki kiegyezkedés bőségszarujából elárasztolta. S mi tán az ellenzék szószéken apokban kifejtett érveire nem képesek felelni, rend csen a „Szavazzunk“ dönt az ország szellemi és anyagi kérdései mellett-d több esetben nem is védik álláspontjukat. Ez nagyon természetes, mert nincs oly fényes tehetség, mely ezen nemzeti» önkormányzati ingteladásokat védeni tudja. Ez még egy Kosuthféle lángésznek sem sikerülne. S ezen nagy férfiú, kíné . A* padtói a honszerzőtől kezdve korunkig a legtöbbet köszönhet a nemzet, kit ennél fogva nagyon méltán megillet a „legnagyobb magyar“ dicső ezime, mert 15 millió páriát váltott meg a rabszolgág lánczaitól s ki a 48 - 49-ki jogvédelmi harczba világra szólló dicsőséget szerzett a nemztnek — még ő sem kerülte el a legpiszkosabb megtámadásokat azon párt embereitől, kik döntő érveire telelni nem tudtak. Bármily szentségtörőleg dobálják cárral ezen kis emberkék a népszabadság arany szájú szónokát, ő már a történelemé, mely a nép szava által igazságot szolgáltatott neki galád rágalmazói . Hellében. Az ő neve élni fog a halhatatlanság templomában, mint egy új korszak teremője, mint az önállás rendithetlen bajnoka és prófétája még jelentéktelen elleneit az elsőtől az utolsóig rég a feledés fátyola fogja takarni. A közügyes osztrák pártnak is vannak hírhedett prófétái. Most Görgeyt, nemzetünk ezen Hérosztratusát akarták képviselőnek megválasztani. Körútját meg is kezdte Erdélyben; ott úgy bántak el vele mint az áruló megérdemlette. A sárból, melylyel a nép ezen Judast megdobálta küldőinek is jutott egy jó rész. Ily fegyverekkel harczol a kormánypárt s ezenkívül itatás vesztegetés s hivatalos pressió potolja az élv.ek hifinyét. El lehet mondani, hogy ezen kormánypárt nem egyéb mint egy nyerészkedő consortium, melynek minden törekvése oda van irányozva, hogy pártja embereit, minél nagyobb osztalékban részesítse. Hivatal, néha két jövedelmes hivatal a jó kortes jutalma, mely két hivatal közül természetesen egyiknek sem felelhet meg. Anyagi jóllétre nyújtottak kilátást a feladott nemzeti jogokért s most azt tapasztaljuk, hogy minden úgy van mint a Bachrendszer alatt; ha jó termés és jó ar van, halad a szorgalmas ember, de erre a közös ügynek semmi befolyása nincs. Mert egy két ember csudaszerü meggazdagodása még nem mértéke a nemzet vagyonosodásának. Az adó most is az, mi a bécsi boldogítók korszakában, — a föld adó élt oly terh**s s ép oly igazságtaln felosztású, mint akkor, midőn gr. Lónyay azt mondta pénzügyi munkájában, hogy csak azon nemzetet virágoztak túl gyorsan és nagyszerűen, hol a föld,adóval túlterhelve nem volt. Anglia nagyrészt annak köszönheti nemzetgazdászati nagyságát, hogy földadója csekély volt. Francziaországban pedig a nemzeti vagyon akkor szenvedett romlást, midőn a földadó emeltetett. Vám és kereskedelmi szerződések a régiek, melyekre Horváth Mihály nagy művében nem takt eléggé kárhoztató ítéletet. A követek és consultik magyar érdekre nincsenek semmi figyelemmel. Vasutaink az igazizapoodtak, de hiában van egy élő organismusnak jó rendszere, havérszegénységben szenved. Ezt mondta gróf Lónyay ezelőtt 10 évvel. Ezen vasutak építésénél nem az országos érdek, hanem gyakran egyes befolyásos ember magán érdeke volt az irányadó — ezét épiettettek párhuzamosan vasútvonalakat ott is, hol arra semmi szükség nem volt. A kamatbiztositás most is már 9 millióra van előirányozva, a múlt évig engedélyezett vasutak kamatbztosítása 40 miliót tesz — mástél annyi mint Magyarország 48 előtti összes bevétele. Ezen vasutépítési és kínai biztosítási szédelgés egy száz évijén, mely Magyarország éghajlati helyzeténél fogva fájdalom oly gyakran előfordul, mikor ennél fogva kivitel nem lesz iszonyú zavar kátforrása lehet szerencsétlen hazánkra. Ezenkívül azon Mgyarországnak, melynek az úrbéri kárpótláson kívül semmi jogos adóssága nem volt, most ezen adósság 1200 millió, melynek kamatja többre megy 50 milliónál. Az óriási adó mellett 5 év alatt 180 millió adósságot csinált a krmány s e mellett ez évben is a kiadás a bevételt 44 millióval haladja meg. A mely ország évről évre többet ad ki mint bevesz, az menthetetlenül megbukik. Ide jutottunk az Andrásy féle minta alkotmány mellett, a diákpárti boldogság ötödik évében, még pedig ez a végnek csak kezdete. Úgy látszik, a tii kormányunknak is mint a bécsi boldogítóknak az adó emelésében s az adóság csinálásban áll kormányzatának egész mélységes titka. Mint büreaukraták folytonosan a részletekkel bíbelődnek s nem képesek felemelkedni az eszmékig. Ezen nyomorúságos helyzet alig egyéb mint a 18 évi gyászos korszak alkotmányos álarcz alatti folytatása. És ezen óriási adóság és folytonos deficitek mellett, oly könnyelműleg szórják le a milliókat, mintha egy kiapadhatlan kincsitányával rendlkeznének. Az administrate és igazságszolgáltatás