Ellenőr, 1872. október (4. évfolyam, 227-253. szám)

1872-10-25 / 248. szám

Előfizetési árak Egész évre | ; SO firt. — kr. I Évnegyedre ! ! 5 firt. — kr. Félévre ’ . 10 „ — „ | Egy hónapra ! 1 „ 80 , Egyes szám ára 10 krajcsár. Szerkesztési iroda: Pesten, nádor-nteza O­ nsám Semmit se ködünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Köziratok vlna küldésén nta Villalkozank. Minden irtwitia a szerkesztőségben intézendő. Levelek csak bérmenteet s fogadtatnak el. 248. szám. Péntek, October 25. 1872. Megjelenik minden reggel, kivéve hétfőn , ünnepre következő napon. A lapot ilető reclamu­lók MgrMy testvérek bodrába (nádor-utca 1 6. dl) intéseadik. Kiadóhivatal és hirdetések felvétele: PedtcSi­tt&domntoaa 6. iz&m. (Légiidő­tpatrérek Irodájában). Aj aUfintM plunk helyben * vidékről Peti, kft-Minto* 14. u. 4k intézendők. IV. évfolyam TÁVIRATOK. LONDON okt. 24. (Az Ellenőr távirata) Ausztráliából jelentik, hogy a „Masaiba“ nevű gö­­zös jövő hónapban érkezik meg Angliába 240,000 font sterling aranynyal terhelve. RÓMA okt. 24. (Az Ellenőr távirata.) Az olasz lapok ma csaknem kivétel nélkül megtisz­telően emlékeznek meg az elhunyt német követ­ről, kiben az „Opinione“ szerint Németország egy leyális diplomatát, Olaszország pedig egy őszinte barátot vesztett. FLORENCE okt. 24. (Az Ellenőr távirata.) Az áradás Olaszország felső részeiben napról napra fenyegetőbb mérveket ölt s a folyók már nemcsak a gátak áttörésével, de az egész v­dék elárasztásával fenyegetnek. Legnagyobb veszély­nek van, kitéve a Pó vidéke. GÖRZ okt. 24. (Az Ellenőr távirata.) A múlt éjjeli felhőszakadás következtében a Wippach völgy egészen el van árasztva. A kár igen nagy. PÁRIS okt. 24 Saint-Vallier gróf Nancy város polgármesterének levelére válaszolván ki­jelenti, miszerint tökéletesen osztja azon szigorú ítéletet, melyet a polgármester némely párisi la­pok magatartása fölött mondott, a­mely lapok egészen elfeledik, mily sajnálatraméltó következ­mények származhatnak a megszállott terület lako­saira nézve abból, ha a német katonai főparancs­nokság a folytonos támadások következtében fel­hagyna békés magatartásával. BRÜSSEL okt. 24. Itt tüntetésre készülnek a katonaság ellen. Az ország klerikális egyletei ugyanis gyűlést készülnek itten tartani, hogy til­takozzanak a porosz rendszernek a belga hadak szervezésénél czélba vett alkalmazása ellen. BERLIN okt. 24. Vilmos császár békebirói döntvénye a San­ Juan kérdésben oda nyilatkozik, hogy az Unió államainak igényei az 1846 jun. 15-ei szerződés részrehajlatlan értelmezésével tel­jesen egybehangzanak s hogy ő szerint a határ­vonalaknak a Harc-csatorna mentében kell ha­­ladniok. _________ Bécs, okt. 24. (Hivatalos zárlat.) Magyar föld­­rőzermentesitési kötvény 79.60. Salgó-Tarján 166. Ma­gyar hitel ISO.— .— Magyar záloglevél 87.75. Érd­ 177. Magyar keleti vasút 125.—. Magyar sorsjegy 103.80 tiszai varat 246—. Magyar vasúti kölcsön 104.50. Angol­magyar 112.25. Franco-magyar b. 97.— . Alföld 175. Magyar északkeleti v. 161. Keleti vasúti elsőbbségi kötv 78.—. Porosz pénztári utasv. 162.50. Magyar földhitel Magy. gőzh. előbbségi kötv.—.—. Török sorsjegy Bor­in,­ okt. 24. (Zárlat.) Cseh nyugoti vasút —. — Galicziai —.—.* Győri —.—. Iniobank —.—. Allamvasu 204. Lombardok 124.25. Hitelsorsjegy 119.—. 1860-iki 96.—. 1864-diki 90.— Metalliquee —. önkénytes köl­csön —.—. Hitelrészvény 203.75 —. Bécs 91.25. Románia 48.25 Ezüst-jövedék 65.50. Papitjöved. 61.—. Berlin, okt. 24. (Zárlat.) Galicziai 106.25. Lom­bardok 125.50. 1860-as 94.50. Államv. 201.—11864-es Hitelrészvény 201.—. Magyar sorsjegy 64.25. Ezüstjö­ved Béca 90. 25. Hitelsorsjegy 204. 25. Papitjev.­­.—. Romá­niai 49.25 Pária, okt. 24. (Kezdet.) 3% járadék 53.55., 4‰/,* járadék 88.65. Censol —. Magyar keleti vasút —.— Magyar kölcsön —.—. Olasz járadék 67.55. Amerikai —.— Allamvasp. r. 802.—. Credit mobilier —. Éjszak-nyuga vasp. r. —. Lombard 491.—. 1871-ki kölcsön 85 45.— 1872-ki •------. B o­r­os­z 16 okt. 24. Búza 276. Rozs 185. 'ab 128. Olaj 23.23.1/*. Szesz 33.V,, 22.»/,. 20.’/,, Utolsó hír. — A népszínház ügyében ma este a 50-es bizottság hosszú ülést tartott. B. Lipthay Béla elnök azt hangsúlyozta, hogy a népszínház gyüjtőíveit azért nem kérték be eddig, mert az adakozásra épen a téli idény a legkedvezőbb, más­részt a dolog sem oly sürgős, mert a boulevard csak 3—4 év múltán lesz kész, s mivel a szín­ház ennek vonalába esik, látogatása a boulevardi építkezések miatt korlátolva volna. Kiemelte azt az örvendetes mozgalmat is, mely a pesti közép­­osztály körében épen az utolsó időkben indult meg. A gyűlés határozatai a következők: A bi­zottság küldöttségileg fogja fölkérni a főrendiház elnökét a gyűjtőivek körözésére; továbbá: levél­ben szólítja föl a pénzintézetek igazgatóságait alapítványok aláírására. A gyűjtőívek február hó 1-jéig beadandók. Bemutattatott Fellner bécsi építész terve,mely a népszínházat csinos külsőben tünteti föl. E terv szerint az építési költségek fél millióba kerülné­nek, s a fölszerelés 100,000 frtba. Az épület kö­rül boltok lennének, melyek az adómentességi idővel kombinálva, az építési költségeket 15 év alatt törlesztenék. E terv szerint a színház hom­lokzata 24 öl; hosszassága 75 öl; a színpad nyí­lása 7 öl; a nézőtér 2520 látogatót fogadhatna be 350 zártszéken, 50,a páholyban de állóhely még 1100- nál több maradna. A terv szakértőkre (Ibl, Steindl stb.) bízatott megvizsgálás végett. Bérlet 142 szám Nemzeti Színház, Pest, pénteken, october 25-én, 1872. A tudósnők. Vígjáték 5 felvonásban. Irta Moliére, Személyek: Chrysale, jó módú polgár — — — Szigeti József Phylaminte, neje — — — — — Paulaine Armande,­­ . . ■. — — — — Bogdanovics Kr. Henriette,­­ — —­­• — Helvey Laura Ariste, Chrysale testvéröcsöde — — Komáromi Belise, Chrysale testvérhuga — — Szatmáry L-né Clitander, Henriette szerelmese — — Náday Trissotin, író — — — — — — Újházi Vadius, tudós — — — — — — Benedek Maris, szolgáló — —• — — — Dulka Sarolta Lepine, inas — — — — — — Karikás Julien, Vadius inasa — — — — Várföldi Egy jegyző­­ —­­ — — — pintér Színhely : Pária, Chrysale házban. Ezt kö­veti. Egy szellemdus hölgy. Eredeti vigj. 1 felvonásban. Irta B­rozik Árpád. Személyek: Jenő — — — — — — Peleki Bella — — — — — — Lendvayné Saellőii Irma — — — — — Prielle Corn. Kezdete 7 érakor. Válasz Mocsáry Lajosnak. III. A mely országban nem a szavazatké­pes polgárok által szabadon és jogszerüleg választott képviselők többségének akaratra létesíti és tartja fenn a kormányt, hanem a kormány mesterkedései teremtik elő a sza­­vazatkobzás és szavazatbitorlás rendszeré­nek hatalmi képviseletét, ott ki van játsz­va a felelősség, meghamisíttatott a Parla­mentarismus s nem jelent az egész alkot­mányosság egyebet, mint az egymást mosó kezek viszonbiztosítási üzletének uralmát, melyre az angol elménet ismételhetné a mosdatlan whistezőre mondott ötletét: if dirt­­fere trumps, what hands you would have! — ha piszok volna az a t­o­u­t, ugyancsak kezedben volna a játék. Hogy mire vezet — előbb utóbb — azon rendszer, melyben a számoltatás­­ra hivatott képviselőház tagjainak többsé­gét a számadással tartozó kormány ajánlja és segíti a megválasztatásra, arról keserű tapasztalást szerzett magának III. Napóleon s borzalmas sebeket mutat fel a franczia nemzet. Bár­mire vezessen is azonban másutt a jelzett rendszer,­­s mondanom sem kell, hogy a­mit Francziaország kiépülhet nagy bajjal, attól Magyarország elveszne köny­­nyen­ annyi bizonyos minden esetben,hogy az alkotmányos ellenzék nálunk is csak addig tekinthet normálisnak egy politikai helyzetet, a­míg ebben a nemzeti akarat szabad és jogszerű nyilvánulását nem gá­tolja, s nem hamisítja meg semmiféle ha­talmaskodás, jograblás és jogbitorlás, vagy­is a­míg minden párt kénytelen elismer­ni, hogy a többségre jutás lehetősége nincs elzárva egyiktől sem. Már­pedig ezen lehetőség nem lé­tezik többé nálunk c­s­a­k e­g­y, t. i. a kormánypártra nézve. Az utolsó vá­lasztások által kétségtelenné lett a tény, miszerint az országnak nem engedtetik meg úgy szavazni, a­mint neki tetszik, ha­nem a­mint a minisztérium akarja. Az áta­­lános választások tehát nem képezik többé azon legf­első­bb bíró­ság­o­t, melyhez minden párt felebbezheti ügyét, s a­mely­nek ítéletei, ha nem is végleges megnyug­vásra, de tiszteletteljes várakozásra kötele­zik a vesztes elvek híveit. Egy szóval egy új helyzet alakult, mely abnormis és al­kotmányrontó, de megvan, a minisztérium gratiájából, mely pióczaszerűleg ragaszko­dik a hatalom élvezetéhez, non missura cutem nisi plena crutoris. S ez ab­normis helyzetből az alkotmányos pártkor­mányzat normális útjára térni a te néze­ted szerint, kedves barátom, soha sem fognánk, kivéve, ha valami katasztrófa sodorna oda. Már­pedig én hazánkra nézve az al­kotmányos pártkormányzat értelmes váltó­gazdaságát óhajtom rendes menetben látni a katasztrófa-politikához pedig — ámbár magánzó létemre, egyénileg nincs okom félni tőle — nem akarom kötni nemzetem sorsát. Ezen érzelmeim és nézeteim jeleztették velem a helyzet megváltozását, mi­helyt láttam ezt a választásokra gyakorolt hatalmaskodás, törvényszegés és mindenféle lelkiismeretlenség rendszerességéből. S midőn — még a választások alatt — meg­jelent ama jelző czikkem — Quousque czím alatt — mondhatom neked, kedves barátom, hogy annyi helyeslést nyert min­den oldalról, mint tán soha előbb egy czik­kem sem. A­mik pedig azóta történtek — Ghyczy nyilatkozata, Sennyey beszéde s a Lónyay-minisztérium gazdálkodásának mind­inkább kézzelfogható ékességei — nem gyengíthetők meg, hanem tetemesen erősí­­tik a megváltozott helyzet irányában pártunk teendőjére vonatkozó véleménye­met. Egy sereg baj áll előttünk, egyik na­gyobb mint a másik s orvoslandó minde­­nik. Igaz, hogy ha a természeti sorrend sze­rint vehetnők gyógykezelés alá, vagyis, ha a legnagyobb bajokat enyésztethetnék el legelőbb, elmúlnának ip­so-facto többek a kisebb bajok közül is. De hát felhalmozód­ni engedjük a kisebbeket csak azért, mert a legnagyobbakon nem segíthetünk. Képte­lenség. — Az elvet, kedves barátom, az adja fel, a ki üdvnek kereszteli a roszat, s dicsőíti ezt mint a boldogság teljességét. A ki megmondja róla, hogy rész és or­­voslandó, mihelyt lehet, előbb utóbb, de okvetlenül, az nem adja fel elvét, ha addig, a­míg ezt érvényesíteni nem le­het, olyan dologtól sem vonakodik, a­mi­nek üdvös elintézése nélkül nagy elveinek érvényesülése mindinkább megnehezül el­­odáztatik, s tán épen lehetetlenné is válik. S ha mi folytonosan jelezzük a jelen­legi kormányzat romboló természetét és sülyesztő hatását a nemzeti élet összes ér­dekeire nézve, ha mi szüntelenül hangoz­tatjuk nézetünket, ír szerint Magyarország tönkre jut anyagilag s megrothad erkölcsi­leg, ha a Lónyay-minisztérium kezeiből ki nem szabadul rövid időn, ugyan van-e jo­gunk összedugni kezeinket s megesküdni pompásan, hogy mi bizony nem lépnénk helyébe addig, a­mig úgy nem lesz minden, a­mint mi követeljük. Vádainkat igazolja a helyzet veszély­terhessége, de vádaink szabnak ránk köte­lességeket is, még­pedig a nemzetnek nem csak múltja és jövője, hanem jelene irányában is. Mert ha elkoldusodik fajunk mind vagyonilag mind erkölcsileg, akkor aztán üthetik az unokák a közjogi nagy elvek nyomát is. Teljesíteni kell tehát ezen kötelességeinket is, mert nem követelnek ezek hűtlenséget az előbbiekhez sem. Pár­tunk 1867-iki programmjából nem kell el­engednünk egy jottát sem arra, hogy tel­jesítsük tartozásunkat az 1867 után föl­merült viszonyok iránt is. S azon programai­ban, mely rögtön a koronázás után jön megállapítva, s a­melyet minden alkalom­mal és nem­régiben is, politikai részletes hitvallása gyanánt idézett a baloldali kör: nem fog találni Kerkapoly miniszter úr le­leményessége sem egyetlen szót is, melyből bebizonyíthatná, hogy pártunk következet­lenségbe esnék, ha kormányra lépne a kö­zösügyi törvények módosulása előtt is. Egyébiránt a miniszter úr csalódik a baloldal 1868-iki válságának eredetét és kiegyenlítését illetőleg is, melyekről követ­kezőleg szólott: Delegatióba be-, vagy be nem lépés képezte önök közt a kérdést. Igaz, pártjuk egy része el­ment odáig, hogy ez alapon a delegációban köz­reműködni megengedhetőnek nyilvánította, de csodálatos összhangzással a párt minden árnyalata abban békült ki, hogy ezen az alapon az ellenzék magát kormány­alkotásra hivatottnak nem érezheti soha. A miniszter ezen állítására nem most fogalmazom a felzletet, hanem megadatom ezt a Hon­ban 1858 januárjának 4-dikén közlött czikkem következő felvilágosításá­val : Nem az a baj, hogy a delegatióban közülünk is vannak képviselők , hanem a baj az, hogy az ellenpárttal kötött egyezkedés folytán, segítségünk­kel küldettek oda. A Hon elvbarátai sem tagadták, hogy a de­legatióba kell választani; a delegatió törvényesít­ve van s a törvény, míg alkotmányos uton meg nem változtathatni, megtartandó mindenki által. Tehát nem a törvénynyeli daczolásról volt szó, mert hiszen a baloldali első üzenet épen ki is jelenté, hogy kormányra jutása esetében csak saját elvbarátait küldené a delegátióba (mely esetben nem is lehetne vádolni őt következetlen­ségről, a második — nem a kifoltozott első, ha­nem a teljesen új — minisztériumot — bár­me­lyik pártból alakuljon is ez, alkotmányosan — nem fogván terhelni felelősség, azaz, solidaritás az alapért, melyet elődje hagyott rá kormány­zati tér gyanánt); szó volt a törvénynek azok általi életbeléptetéséről, a­kik alkották és felelő­sek következményeiről, és ezen életbeléptetés kér­désének megoldásától függött a baloldali önállás egyetlen megmaradt, s az ellenfél által le nem rontható alapja : az öntudat és köztudat, hogy a történtekért járó felelősségben nincs semmi része, mert nem vállalt solidaritást magára semmi alku és egyezkedés által a csak a kényszerűségnek engedett minden leszavaztatásánál, egész odáig, hol leszavaztatása sem kényszeríthető semmire. Ebből világos a miniszter úr állításá­nak alaptalansága a pártunkban felmerült crisis ere­detére vonatkozólag; a­mi pe­dig a kibékülés módját illeti, sajnálom, ha rosz­álmokat szerzek a pénzügyér ur­nak, de kénytelen vagyok értesítni őt, hogy sem 1868-ban, sem máskor pártunkban nem történt sem indítvány, sem határozat és kibékülés a végre, „hogy ezen az alapon az ellenzék magát kormányalkotásra hiva­tottnak nem érezheti soha.“ Hogy ez a fo­galom megvolt a pártban akkoron so­kaknál, s hogy megvan még ma is, az tény, mert hiszen ezen válaszomat sem idézte elő egyéb, de e fogalom soha nem volt értekezleteink tárgya, s egyéni esz­mejárás maradt mindig. A­mi pedig engemet illet, biztosítha­tom a miniszter urat, hogy én már 1867. júniusának 13-dikán nyomattam ki a kö­vetkező nyilatkozatomat: „Hogy pártunk miért áll az ellenzékiség alapján, azt igen könnyű átlátni. Kiindulási pontja maga is elég a magyarázatra. E kiindu­lási pont a szavazat, mit az alkotmány módosítá­sai ellen adott. E módosításokat az ellenzék fe­leslegeseknek, károsoknak és veszélyeseknek nyi­latkoztatta ki a hazára nézve. Leszavaztatott, s a módosított alkotmány, mihelyt a király által szentesítve lesz, az ország alaptörvénye gyanánt fog állani pártunk előtt is, kötelező erővel mind­nyájunkra. — Most tehát egy új állapotban va­gyunk. A kormányt azon párt kezeli — igen jog- és kötelességs­zerűleg — a mely felelős ezen álla­potról s tartozik megmutatni, hogy a módosított alkotmány sem nem káros, sem nem veszélyes az országra nézve. Sőt tartozik többet is bizonyítani. Tartozik azt is okadatolni, hogy az 1848-diki al­­kotmány módosítása által a nemzet nemcsak pará­dét, hanem jóllétet is nyert. Mi nem lehetünk bi­zalommal iránta (mert különben vele szavaztunk volna) a koronázás előtti tetteiért, s nem lehe­tünk iránta bizalommal azon tetteiért sem, a­me­lyeket még el nem követhetett az előbbiek alap­ján. — A baloldal magatartása tehát e pillanat­ban a várakozás, éberség és bizalmatlanság az iránt, a­mi jó. Ha jó jön, elismerjük jóságát s fo­gadni fogjuk azt, mint részét a tartozásnak, mely­nek letisztázására magát a transactionális párt kötelező és kormányra lépett. Ha rész jön, meg fogjuk azt támadni s igyekezendünk saját pártunk vezértehetségeinek szerezni meg az alkotmányos hatalmat, segitni rajta. „Ez a mi állásunk.“ Én azt hiszem, hogy ezzel megnyug­tattam a miniszter úr azon kételyét, mintha én nem tartottam volna kormányképesnek a baloldalt az 1867-ki alapon is, mihelyt nemzeti veszedelmet képezne valamely minisztérium rész kor­mányzata. Egyébiránt nem tehetek róla, ha kissé furcsának kell tartanom a következetlenségi vádat épen Kerkapoly miniszter úrtól, a ki mindegyre sarokba szorul nem teljesített ígéretei miatt s örökösen sophismákkal kénytelen magát úgy a hogy védelmezni. Tessék csak a válaszfelirati zárbeszédének következő vemhes és nem vemhes okoskodását élvezni: „Azon tény, azon állítás, hogy az ál­lamvagyon ama kimutatás szerint 26 vagy 30 millióval fogyatkozott, az igaz is le­het, meg nem is. (Zaj balfelől.) Nincs a dologban semmi boszorkányság, az felfo­gás dolga.“ Na, már kérem szépen, hogy annak, a­ki a hideg számok világában így mer okos­kodni a képviselőházban, mennyi joga van ugyanazon beszédének további folyamában bárkit is következetlenséggel vádolni akár­miben, de főleg olyan dologban, melyre nézve óhajtani látszott s üdvözölni látszik az illetőnek következetlenségét, arról ítélje­nek mások, én csak annyit mondok az ilyen számolónak, hogy ha­­igaz is lehet, meg nem is“ az államvagyon 30 milliónyi fo­gyatkozása iránti kimutatás, akkor bizony engedje meg nekem is az ilyen finansz­­m­in is tér, hogy a politikai eljárás hason­líthatatlanul bizonytalanabb tételeire nézve distingu­ál­hassak egy kissé én is, és biztosíthassam őt a tényről, miszerint kö­vetkezetlenségem kimutatása nem egyéb részéről, mint „felfogás dolga.“ S ha ezen állításomra keletkezni találna valami „zaj Kerkapoly felöl“, legyen megnyugtatva ez a zaj, hogy „nincs a dologban semmi bo­szorkányság.“ Én 1858 februárjának kezdetén nyil­vánítottam igenis nézetemet, miszerint a baloldal nem léphet kormányra csak azon esetben, ha ő felségétől előleges felhatal­mazást nyer a közösügyi törvény reformá­lására javaslatot terjeszteni az országgyű­lés elé. S nincs is szándékomban akár el­tagadni, akár kibeszélni azon nézetemet, melynek gyakorlatiságát különben sem dön­ti meg a tapasztalás, miszerint a közjo­gi alap módosítására ő felsége teljes megnyugvásával tehet indítványt a minisz­térium s választhat országos bizottságot a törvényhozó testület, mihelyt erélyesen kö­veteli az 1867-iki egyezmény revisióját — Horvátország; ezen tapasztalásból tán csak nem következvén az, hogy Magyarország ne követelhesse Ausztria irányában, a mit Horvátország részéről senki sem tart ször­nyűségnek Magyarország irányában. Fentartom én az 1867-iki 12. t. sz. revisiójának követelése iránt pártunk j­ogát és kötelességét egész teljességében; s a mit én hazánk önkormányzati igényei­nek teljes érvényesítésére valaha írtam, abból nem vonok vissza soha egy betűt sem. S ha élek még a jövő választásig s alkalmam lesz megmondani, egyik vagy másik kerület polgárainak, hogy mit tar­tok Magyarország constitutiójáról, bizonyá­ra nem fogom sem megtagadni, sem lep­­lezgetni meggyőződésemet, miszerint nem­zetünk nem"lehet addig elégedett, a­míg saját vérével és saját zsebével nem rendel­kezik saját kizárólagos joga és tetszése szerint, saját országgyűlésén. De hát az következik-e ezen változha­­tatlan és soha fel nem adható hitvallás­ból, hogy lehetetlenné tegyük magun­kat a felmerülhető új bajok, sőt veszedel­mek elhárítására mindaddig a­míg nem történik meg az,mit summum bonum gyanánt tűztünk igyekezetünk elé? Tegyük fel, kedves barátom, hogy te is én is republicanusok vagyunk, a­mi nem is nagyon merész feltétel, tekintve, hogy a jóhiszemű értelmes monarchisták is mind republicanusok titokban és elméletileg vi­lágszerte s tekintve, hogy maga néhai Miklós czár sem átallotta bevallani az amerikai kö­vetnek — persze egy kis Nagy Sándoros öntetszelgéssel — mennyire republikánus szeretne lenni, ha a minden oroszok ura nem volna: ugyan kérlek várnunk kellene-e a respublica kikiáltását Budavárában — hova nekünk bizony jobb is a király még na­gyon sok ideig — s nem vállalkozni a köz­ügyek intézésére semmiképen, nehogy ,a ki­rályi intézmény megszilárdulását mozdít­suk elő? Hát a 18 Br­um­ai­re után 1848-ig a szenvedőleges ellenállás politikáját kellett volna követni — Napoleon, Bourbon és Orleans uralmon át — a franczia republi­­cánusoknak mind és folytonosan ? Hiszen ez a legbiztosabb út lett volna ugyan az el­mélet híveinek kihalására, de aligha termett volna köztársaságot. Hidd el, kedves barátom, hogy egy jog sem veszt az által, ha előbb érvénye­sül kisebb társa mint ő. Igaz, hogy szebb és jobb volna, ha az ős mese szerint fel­­aprított, szétszórt és lassanként újból ösz­­szeállítandó igazság istennőjének felséges tagjai közül legelőször is a ma­gasztos fej volna megtalálható, de hát azért, mert ennek részecskéit nem lehet rögtön meglelni és összeilleszteni, közön­­dösen haladjunk el keze vagy lábujja mel­lett, melyet látunk, felvehetnénk és meg­tarthatnánk addig is, mig a nemesebb ré­szek megkerülnek? Én, barátom, nem ki­­csinylem a kis körmét sem, hanem meg­őrzöm ezt féltékenyen s használom — tán van is nyoma néha — hazánk érdekében. Csernátony. Mai drámánkhoz vidéki előfizetőink részére „Édegkuty­a.“ Árjegyzéke van mellékelve. — A bankk­érdésben hir szerint meg­állapodás jött létre, melyhez már a nemzeti bank képviselői is hozzájárultak, a 10 millió kérdése a bankügytől külön megoldandó­ak jelentetvén ki. Egy másik versió szerint azonban a kérdés végleges megoldása két héttel elhalasztatott. A közoktatás állapota 0 és 71-ben. A közoktatási minisztériumtól megkaptuk a közoktatás 1870 és 1871 évi álla­potáról szóló s az országg­yűlés elé terjesztett je­lentést egy terjedelmes k­tben. Addig is, mini * jelöte­st bővebben ismertet­­nék, közöljük a bevezetéstt* mely összegezése az egész jelentésnek, s melyben a miniszter a kö­vetkezőket mondja: Az 1868 38­­. sz. 148 §-a szerint a köz­­okt. miniszter köteles az országgyűlésnek a köz­oktatás ügyéről jelentést tenni. E törvény életbeléptetésére nézve történt legelső intézkedésekről boldogult elődöm 1870-dik év őszén terjesztette a törvényhozás elé első je­lentését, melyben azonban az oktatás ügyének csak egyik ágára, a népiskolai oktatás állapotá­nak kimutatására, terjeszkedett ki. Most, midőn a népoktatásügyi törvény életbeléptetésének leg­első nehézségein túl vagyunk, bekövetkezettnek láttam az időt, melyben a törvény kivonatának eleget tehetek, s ez alkalommal minden erővel arra törekedtem, hogy az országgyűlés előtt a hazai közoktatás általános állapotának lehetőleg hű képét mutathassam fel. E képet teljesen és biven úgy állíthattam elő, az ügy fejlődésének és haladásának természe­tes folyamát csak úgy mutathattam ki, hogy ha az olvasó figyelmét az ügy múltjába, az idők azon pontjáig vezettem vissza, a­hol e téren a rendsze­res és törvényes intézkedések megkezdettek, s e ponttól vezettem le az ügyet a jelen azon hatá­ráig, midőn a helyreállított m. kir. második mi­nisztérium működését kezdette; úgy lévén meg­győződve, hogy e kép csak akkor lesz kellő vi­lágításba helyezve, ha ez ügy utóbbi kezdetének szálazait a múltéival itt s így kötöm egybe, és e pontról indulva ki, terjesztem elő mind­azt, a­mi ez ügy előmozdítására a vezetésem alatt álló mi­nisztérium intézkedései által történt. Erre annál inkább kellett törekednem, mi­vel sem a múlt, sem a jelen évszázadban a hazai oktatásügy egyetemes állapotáról mindeddig rend­szeres kimutatás nem jelent meg; szükségesnek tartottam ezen eljárást azért is, hogy most, mi­dőn ez ügy állásáról a legelső átalános előterjesz­tés megjelenik, az országgyűlés tagjain kívül, a hazai nagy­közönség ez ügy iránt érdekkel vi­seltető része, ez ügynek mind a múlt, mind jelen állapotára nézve lehető helyes tájékozást nyerjen, azok pedig, kik ezen fontos ügy iránt eddig kellő figyelemmel nem voltak, közelebbi megismerése által ez iránt szeretetre és buzgóságra ébresztes­­senek. Az oktatás ügyének múltját rövid vonások­ban ugyan, azonban kellő világossággal igyekez­tem úgy tüntetni föl, hogy minden időbeli intéz­kedésekből kitűnjék: kikre hárult az iskolák fen­­tartása kötelezettsége ; magára volt-e hagyva a szü­lőkre gyermekeiknek iskoláztatása, vagy kénysze­­ritőleg reájok parancsolva; az iskoláknak minemü fajai álltak fel vagy jöttek létre, s be önök mi­féle tanítási rendszerek uralkodtak; az iskolákat helyileg megyénként és országosan, kik és mi módon kormányozták, s az akkori intézkedések mi hatást gyakoroltak a szülőkre, és általában az állampolgárokra, különösen pedig a közművelő­désre. Azon hitben élek, hogy mindezek feltünte­tése sikerült legalább annyira, hogy előterjeszté­semből kivehető nem csak az, a­mi e téren a múlt század végétől 1867-ig s azóta 1871-ig tör­tént, hanem egyszer mind észlelhető lesz ez is, hogy az iskolai élet kifejlesztésére tartozó azon

Next