Ellenőr, 1873. január (5. évfolyam, 1-25. szám)
1873-01-22 / 17. szám
annyi kitűnő tanerő, miként azon egysem k. főleg el legyen látható; ezen és hasonló érvek azonban azt hiszem csak inkább álcrául s Olgálnak, melylyel el akarják palástolni a főindokot. T. i. a porosz képviselők tartanak tőle, hogy azon egyetem a lengyel ifjúságnak mintegy gyapontul szolgálna szülőföldjén. A tegnapelőtti és tegnapi gyűlésen tárgyaltatott a lelkészek kiképzéséről és alkalmazásáról szóló törvényjavaslat. Az ultramontanok ismét erős ütegekkel keltek harczra, csak az a bajuk, hogy nem találnak; a porosz képviselőház ma már nyugodtan hallgatja fenyegetéseiket, gúnymosolylyal hallja forradalmi szándékaikat ; még a pápa átkozódásaira is egykedvűen jegyzik meg : hadd lelje gyermekies kifakadásaiban örömét. Reichensperger mintegy két órai beszédben bizonyítgatja, mit veszít az állam, az által hogy a katholikus egyházat magától elidegeníti, kiemeli ennek conservatív jellemét, mely mintegy mentő horgonyul szolgál a felforgatók, a sociáldemokraták ellenében. Oly jó adófizetőket nem talál ez állam, mint a katholikusokat stb. Mily ellenmoztdás minden szóban, mily jezsuitikus álarcz, és mily otromba modorban, mintha csak egy két nappal ezelőtt, és egy két órával azután nem terjesztenék a legforradalmáribb eszméket. Igen jól felelt rögtön gr. Lymburg- Styrum, hogy a katholikus egyháznak mindegy bármily államformával bír egy ország, csak a hatalom legyen kezekben, melyet lelki ijesztő fenyegetésekkel igyekeznek megtartani. A fanatismusra építik terveiket, a szenvedélyek vakságára, nem az észre appel- lálnak. De épen, mert a római egyház szelleme minden kormánynyal megfér, mindig készek bármely fennálló hatalom felforgatására, hogy csak a jelen állapotnál megmaradhassanak. Virchow haladás-párti társai nevében, kinyilatkoztató, miként bár némi kifogásuk lehetne ama törvényjavaslat ellen politikai és alkotmányos szempontból, tekintve annak más előnyeit, mellette szavaznak. Utal a különbségre, mely a német és olasz ultramontánok között létezik, melynek szolgálatába jelenleg Francziaországot vonni akarják; ha úgymond Francziaország nem tudja magát az egyház hatalma alól kiszabadítani, függetleníteni, akkor saját magát ítéli halálra. Az államnak erkölcsi alapra kell fektettetni. És állíthatják-e önök, hogy a püspökök magatartása erkölcsi, mert ha a püspökök hónapokig, évekig imák, beszélnek és protestálnak a csalhatatlanság ellen s aztán egyszerre köpenyegetforditanak, s az ellenkezőt prédikálják, hol itt az erkölcsösség? (Nagy nevetés Felkiáltások középen : azt önök nem értik!) Igen, uraim. De mi azt kívánjuk, hogy értsük (Centrum : Materialismus!) Balgassanak önök a materialismussal —én mindenesetre ama tényt, mely nem benső meggyőződésen alapszik, erkölcstelennek találom, és ha egy püspök isteni sugalat folytán, esztelenségnek nyilatkoztatja azt, amit hónapokig védelmezett — ez képmutatás .Centrumban nagy nyugtalanság. Dr. Falk kultuszminiszter beszédéből felemlítem, mint leglényegesebbet, hogy ő meg van győződve, miként az ellenkező nézetben levők közöl egyiket sem fogja érvei által megtéríteni, mert az ellenkező nézetek sokkal mélyebben gyökereznek, sokkal inkább alapulnak az általános világnézeten, semhogy egy szóvita által legyőzhetők lennének, s azért beszéde folyamában főleg csak egyes ellenvetések cáfolatába bocsátkozott így Reichenspergernek azon szavai ellenében, miként a törvények franczia forradalmi szellemmel vannak eltöltve, megjegyzé, várjon a lelkész, ha felsőbb tudományos nevelésben részesül, akkor kevésbé van hivatva a lelkeket megvigasztalni és békíteni? Ha egy rendezett fegyelmi törvény által megóvatik elöljáróinak önkényétől, váljon akkor a lelkész kevésbbé önálló, gyengébb lészen-e? Számos kitűnő beszéd után az első törvényjavaslat egy bizottsághoz utasíttatott. Hétfőn a többi két egyházi törvényjavaslat kerül tárgyalás alá. Tegnap és ma ismét szilárdabb tőzsdénk volt, azonban mind a vevő, mind az eladó közönség még nagyon tartózkodó, időnk tavasziasan szép, a nap szinte örömmel látszik üdvözölni fényderítő világos sugaraival ama országgyűlési tárgyalásokat, melyek a világon aralgó sötétség és homály felderítésére oly üdvösek. A nap oly melegen süt, hogy egy két napi fagy lévén, csak nem tudunk jeget kapni, egyelőre e miatt legjobban van megakadva a Thiergartenben levő Rousseau-sziget bérlője, ki a korcsolyázás idényre 6000 tallért fizet, most úgy akar segíteni baján, hogy Norvégiából hajókon hozat jeget. Én azt hiszem, mégis csak akkor korcsolyázunk, ha fagy. f y. r. — A 34-es küldöttség tegnap este ülést tartott, melynek tárgyát a fővárosnak választókerületekre való felosztása képezte. Az albizottság, mely az előmunkálatokat készíti, három alapot ajánl a kerületek megalakításánál. Ezek a legközelebbi országgyűlési választásokra készített öszszeírási névsor, az új összeírás és a lakosság aránya. Czéber Mihály indítványozza, hogy a kerületek száma is most határoztassék meg. A részéről 10 kerület alakítását javasolja oly beosztással, hogy a főváros dunáninneni részében 7, a dunántúli részében 3 kerület legyen. Steiger az új öszszeírást fogadja el, ezt tartja a leghelyesebb eljárásnak s a törvény is ezt kívánja. Vécsey a meglevő összeírást elég alkalmasnak látja alapul elfogadni, Liptay báró pedig e kérdés eldöntését a közigazgatási kerületek megalakítása utánra szeretné hagyni. Többen szóltak azután az új s a már meglevő összeírás mellett, végre elhatároztatott, hogy a meglevő összeírás alapján fogják a kerületeket megalakítni, mégpedig oly módon, hogy a dunáninneni részen 6, a dunántúli részen 3 kerületet fognak alakítani. Az újvidéki tüntetések, melyekről pár nap előtt mi is közöltünk távirati tudósítást, koholmányok voltak. Legalább ezt bizonyítja egy újabb távirat, mely több lapban olvasható. Az egész feleltetés Mileticsék műve volt. Angyelicset az ájtatosok nagy tömege kisérte s nem is akart senki a püspök ellen tüntetni, kivéve egy-két Miletics-párti izgató, de ezek is megszégyenülve voltak kénytelenek visszavonulni. Úgy látszik, hogy e jó urak sehogy sem tudnak nyugodni. ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház Illése jan. 21-én. Elnök: Bittó István. Jegyzők: Szeniczei és Kiss Miklós. A kormány részéről jelen vannak: Szlávy, Panner, Zichi, Trefort miniszterek. A jegyzőkönyv hitelesíttetik. — Elnök bemutatja Deák Ferencz által beadott kérvényét a magyar kir. tudomány- egyetem hadköteles tanárjelöltjeinek, melyben 1868. évi 48. t. sz. 27. §-ában a néptanítóknak adott kedvezményt rájuk is kiterjeszteni kívánják. Kiss János benyújtja a szathmárnémeti 48-as kör kérvényét, melyben a magyar nemzeti bank felállítását és annak bankjegyei forgalomba hozatalát törvény által megállapítatni kéri, továbbá ugyancsak ezen 48 as kör kérvényét, melyben a múlt ülésekben Iványi Dániel által beterjesztett a vallásszabadságról szólójavaslat minél előbb tárgyalás alá vétessék és törvény erejére emeltessék. — Kérvényi bizottsághoz utasíttatnak. Remete Géza, utalva a letenyei kir. járásbíróságnál fenforgó anomáliákra, interpellálja az igazságügyért: 1. Van-e tudomása a letenyei kir. járásbíróság jelen helyzetének tarthatlanságáról s ha nincs, fog-e az ottani viszonyokról mielőbb hivatalos meggyőződést szerezni? 2. s ezen szerzett tapasztalatai után mikor s minő intézkedéseket óhajt életbe léptetni az ottani botrányos igazságszolgáltatás javítására? — Kiadatik: Tisza Lajos közlekedésügyi miniszter beterjeszti a Duna szabályozás munkálatairól s a felsőhíd építéséről szóló jelentést. — A k. p. bizottsághoz utasíttatik. Napirend: a költségvetés. Schwarcz Gyula, érintve a budget megbírálásában eddig nyilatkozott felfogásokat, konstatálja azok eltérő voltát különösen a takarékosság elveit s alkalmazását illetőleg. Ő részéről nem tartja azt takarékosságnak, ha a közoktatás, igazságszolgáltatás s egyéb nagy kultúrtényezőktől akarja valaki a megfelelő költséget megvonni. — Kárhoztatja a pénzügyi bizottságot, hogy épen ott eszközölt törléseket Nem osztja Zsedényinek azon nézetét, hogy az országgyűlésnek ne volna joga a kormány előirányzatán túl is emelni egyes kiadási tételeket, miként azt p. o. a közoktatási kiadásoknál múlt alkalommal tette. Magyarországnak nem szabad fukarkodni oly kiadásokkal szemben, melyek szükségesek arra, hogy Magyarország jog- és kulturália roma legyen. — Igazságszolgáltatásunk a roszul alkalmazott takarékossági elmélet miatt máris érezhető hiányokat tüntet fel. Nem lehet a takarékosság szempontjának feláldozni az oktatás s a közegészségügyet sem. Az oktatás-ügyet oly fontosnak tekinti, hogy annak felvirágoztatására nem vonakodnék egy nagyobb kölcsönt kötni az államvagyonra való betáblázással. Ez nem terhelne túl bennüket, legkivált ha egyéb inproduktív ágaknál kellő megtakarítások eszközöltetnének. — A központi igazgatás újjászervezése, melytől sokan ily megtakarítást reménylenek — szükséges ugyan, de aligha fog a kivánt eredményre vezetni, mert a mily mérvben a meglevő hivatalok létszáma leszállittatik, azon mérvben kellene emelni a megmaradottak fizetését. Az adórendszer reformálásától szintén csak akkor lehet kielégítő eredményeket reményked, ha az „adó nem fizetésből* megszűnik a nemzet virtust csinálni, s nem szaporítja ez által a behajtás költségeit. Az adóreformot különben nem akarná a földadó felemelésével kezdeni. A föld van különben is leginkább megterhelve adóval mert, daczára a rosz katasternek a földbirtokot mégsem lehet oly simplicitel eltagadni, elrejteni, mint a tőke vagyont. A tőkepénzesek a nagybirtokos osztályhoz képest aránytalanul csekély mérvben vannak megterhelve adóval. Mindenki meggyőződhetik erről — mint szóló meggyőződött — a virilisek lajstromaiból, melyekbe a tőkepénz utáni adózás vajmi kevés contingenst szolgáltatott, egyszerűen azért, mert a tőkepénzesek eltitkolják értékeiket, s elvonják az adózás alól. A pénzügyi szempontok politikai oldalára térve át, nem helyesli azon legújabban jelentkező irányzatot, hogy a kormány fenállása ephemernek, máról-holnapra valónak tüntettetik fel. A gyakori kormány változás kórállapot. — Példa rá a keleti kisebb országok és Törökország kormányzati misériája. Ezt nálunk nem óhajtaná meg honosítani, s neki állandó szilárd kormány kell, s elvárja minden párttól, hogy miniszterváltozások erőltetésével nem fogja a rendszeres működés lehetőségét folyton kockáztatni. A kormánytól azonban elvárja, hogy győzze meg a pártokat átalában véve, különösen hazánk értelmiségét arról, hogy az erélyes munka a korszerű eljárás az, amit eszközölni akar. Mutassa meg a nemzetnek, hogy bizonyos iránya van, hogy tudja mit akar, győzzön meg bennünket a házban a budget vita alkalmával, hisz az a legjobb alkalom. Ha pedig a kormány ezt nem tenné, nem érezné magát eléggé erősnek, mert meglehet, és az lenne épen a legszomorúbb, amit azonban nem hiszek, hogy a függöny mögötti különböző cselszövények, vagy jogosulatlan faktorok, jobban éreztetnék a kormány önfentartási ösztönével súlyokat, mint azon pozitív irány, mely az elméket hódítja, hogy ha azt tapasztalná, hogy a döntő körökben azon faktorok fontosabbak, mint egy korszerű kormányzati rendszer, vagy az eszmék azon eredményei, melyeket tárgyilagos polgári kötelességérzettel, hazafias önföláldozással elérni lehet, akkor nagyon kéri a többséget, tegye meg kötelességét. Igen, kéri azon többséget, mely impozánsabb, úgyszóllván, bármely parlament kormányzó majoritásánál, s melynek kebelében anynyi a magas műveltségű férfin és annyi hazafias érzületű részint kiszolgált, részint újabb bajnokát az alkotmányosságnak ismerünk, kéri ezen t. többséget használja fel igenis ezen általános és részletes budgetet arra, hogy utasítsa a kormányt az illető tételeknél határozati javaslataival egy rendszeres kormányzati politika követésére. Jelölje ki az irányt, ha a kormány ezt nem tenné, de történnie kell valaminek, mert az idő rövid. Ezen reményben fogadja el a kormány által benyújtott költségvetési előirányzatot. (Helyeslés.) Pulszky Ferencz: A politika és a financzia a legszorosabb összeköttetésben van, mondják több oldalról. — Szóló elfogadja a nézetet : elfogadja ma is, midőn pénzügyi helyzetünk ziláltsága majdnem egész meztelenségében áll előttünk, s mikor a pénzügyi bizottság azon állásponton van, hol tavar még csak a kisebbség állott. Tudja, hogy minden mostani állapotunk, le a deficitig, a 67-iki kiegyezés következménye. De a 67-iki kiegyezés viszont következménye 300 évi politikai balsorsnak s annyi idő bűneinek logikai folyománya az alku, mely az államadósság terhét reánk rójja. Csak két utat lehetett követnünk az adott helyzetben : vagy a szegényes csüggedő, naprólnapra eső politika útját, — vagy pedig a haladás a verseny útját, mely nem riad vissza áldozatoktól. Ámaz agglegényt politikát szóló nem tartja hozzánk méltónak , s helyesli ez utóbbit, melyre rátértünk. — Sokat áldoztunk eddig, áldoznunk kellene ezután is. Fél után megállapodnunk nem lehet, a legnagyobb visszahatás veszélye nélkül. Sok életbe vágó, fontos kérdés, sok múlhatatlanul szükséges beruházás fogja még ezentúl is áldozatkészségünket igénybe venni. — Megkezdett világfogalmi vasútvonalaink kiépítését nem hagyhatjuk félbe, — nem a honvédelmi szervezést, és nem az oktatásügy fejlesztését. — Anyagi áldozatok nélkül nem rendezhetjük a valutát, a nem juthatunk önálló banki intézményhez. Nem lehet kitérni az elöl sem, hogy vasutainknak nagyobb összegeket ne engedélyezzünk forgalmi eszközökre, mert különben ezek soha nem fogják behozni a garantírozott jövedelmet. Minderre pénz és ismét meg ismét pénz kell. Honnan vegyük a pénzt? Az ország birtokait ez időszerűnt még nem volna czélszerű eladni, mert 10 év alatt értékük igen sokkal emelkedik — a vasutak s egyébb állami beruházások hatása alatt. Legfeljebb az apróbb részleteket lehet értékesíteni , s ezeket kell is. — Ez azonban csak csekély pénzelési forrás. Barátkozzunk meg azon eszmével hogy még egy pár esztendeig szükségünk lesz kölcsönökre, barátkozzunk meg azzal, hogy a hitelre szükségünk van és épen azért ne játszuk el hitelünket könnyelműen is becsüjük meg azokat kiktől még többször pénzt fogunk keresni. (Élénk helyeslés a jobb oldalon.) De épen azért többet is fog kelleni adóznunk. Nem Bacht-féle adópótlékról van szó, hanem arról hogy az eddig az adózás alól elvont vagy adó tárgyat nem képezett objectumok, mint p. o. erdőirtások, felszántott mocsárak, művelés alá vett legelő területek, melyek most ép oly búzatermő földek, mint akár melyik, megadóztassanak. Ez a megadózás nem a kisbirtokokra, nem a népre, a nagy vagyonra fog nehezülni. Az országtól lehet, sőt kell áldozatokat, követelni , hanem egyszersmind kell, hogy azok határa kijelöltessék. Kimerítő, alapos financziális tervezetet kell kidolgozni, és el nem térni attól. Eddig nem igen lehetett azt tenni, most már lehet. Ha fogja látni a nemzet, mire veszik igénybe áldozatkészségét, sok tudni áldozni, s az áldozatok meg is termik gyümölcseiket. Ezek az ő nézetei. De örül annak is, hogy vannak, kik mindenben a helyzet árnyoldalait keresik. Örvendetes jele ez az önaltatásból való felébredésnek, s annak, hogy az új kor eszméi, törekvései nálunk is gyökeret eresztenek. A mely nép meg van győződve arról, hogy tökéletes, a mely nép elérte azon polczot, ahonnan lenézi a többi népeket, azon nép elérte hatalmának legnagyobb fokát. Attól fogva már csak hanyatlani fog és mások túl fogják szárnyalni. (Élénk tetszés a jobboldalon.) Örül tehát azon, hogy nemzetünk geniusa a világ mellett mindenütt keresi az árnyékot is. Ha valaki rámutat, hogy lám, Pest mily gyönyörűen épül és szépül, előállanak mindjárt akárhányan, akik azt mondják: „Becs mégis szebb“ Ha a dunaszabályozási munkával dicsekszünk, felettil azt halljuk: a Garam vize most is csak úgy rongálja partjait, mint a teremtés első napjaiban. (egy hang jobbról: A Duna is!) Igen a Duna is. Ne lássák, hogy az elégületlenség szelleme mindenütt nyilatkozik (Élénk derültség). — Örül ennek mert csak elégületlen nemzet lehet naggyá. Minden positiv oldal mellé kell egy negativ is, — s minthogy a negatiót, az elégületlenséget oly kitünően, oly hazafias erélylyel képviseli az ellenzék, kívánja neki, hogy még sokáig teljesítse e tisztét. —(Helyeslés, tetszés a jobb oldalon), Csávolszky Lajos. T. ház! Ha a kölstégvetés tiszta, világos és rendszerrel van összeállítva: tükre az állami életnek. Folytonosan szemlélhetjük benne az állam pénzügyi állását és képesek leszünk a szerint berendezni kiadásainkat és módosítani igényeinket, amint az ország pénzügyi helyzetét, emelkedni, vagy sülyedni látjuk. Nálunk a költségvetés összeállításánál eddig mindig arra volt irányozva a fő törekvés, hogy a költségvetés által nyújtott kép meghamisítva tárja elénk az ország pénzügyi helyzetét, hogy egyrészt a valódi helyzet örökös leplezgetése, másrészt az igazságok eltagadása által ámításban tartassék a nemzet folytonosan, csak hogy az ámítás hamar megboszulja magát, nemcsak az ámítottakon, hanem azokon is, akik elég szerencsétlenül az ámításból vélnek maguknak állandó alapot teremthetni a kormányzásra. Ennek bizonyítására szolgál máris a helyzet, melybe a pénzügyminiszter jutott, midőn eddigi financziáinkat folyton kedvező színben feltüntető és nagyhangú beszédjeit, ma már nem én, nem mi itt ez oldalon, hanem a többé el nem titkolható tények cáfolják meg. Itt nem hagyhatom említés nélkül, ami ugyan meg volt már említve, hogy a pénzügyminiszter a múlt hóban, midőn az új kölcsön felvételéről volt szó, megrongált pénzügyi helyzetünkkel szemben azzal mentegetődzött, hogy a bajnak nem ő, hanem nagy részben a törvényhozás az oka, és mi mindnyájan okai vagyunk. Engedelmet kérek, a pénzügyminiszter az, kinek legjobban kell ismerni a pénzügyi helyzetet, a pénzügyminiszter az, kinek legjobban kell tudni, mennyire mehetünk jövőnk megrontása nélkül, az országkiadásainak megállapításában, mennyire nem; és ha most egy oly költségvetési törvény megállapításáért, melyet a pénzügyminiszter maga terjesztett be, vagy melynek elfogadásához szó nélkül hozzájárult, a felelősséget magáról él és másra akarja hárítani, akkor a pénzügyminiszter vagy maga sem tudta, mit csillánt mikor a költségvetést előterjesztette, vagy oly könnyelmű játékot űzött az állam pénzügyeivel, melynek jellemzésére engedje meg a t. ház, ha szavakat nem keresek. (Igaz, balfelől.) Egy törvényt elfogadtató a törvényhozással, és ha az a törvény káros hatással van az ország jövőjére, mosni kezeinket és azt mondani: nem én, hanem a törvényhozás az oka — mért fogadta el, — ez oly eljárás melyet nem csak az államférfim képesség iránti hit megőrzése, hanem egyszerűen az igazság szeretete, és férfias önérzet is tilt minden miniszterben, ki jó hírnévre valamit ad. (Igaz , balfelől.) És itt nem lehet, hogy néhány szót, hasonlig Móricz Pál t. képviselő úrhoz, a pénzügyi bizottsághoz is ne intézzek. A pénzügyi bizottság azt mondja jelentésében, hogy több óvatossággal kellett volna eljárni, a pénzügyi tekinteteknek nagyobb szem előtt tartása lett volna kívánatos, jobban meg kellett volna bírálni a kiadásokat, a jelenlegi eljárás, a hivatali beosztás rendszerének gyökeres reformja által elejét kellett volna venni, a közigazgatási költségek emelkedésének. S még számos ilyen észrevételeket tett. Mind igen helyes észrevételek, s ilyen észrevételeket tenni, jogosítva is érezheti magát mindenki, csak a pénzügyi bizottság nem. A pénzügyi bizottság többsége ma is ugyanazon egyénekből áll kevés kivétellel, akikből állott tavaly vagy 2 és 3 év előtt, és ezen pénzügyi bizottság, hasonlag a pénzügyi miniszterhez, folytonosan a legszebb színben tüntette elő az ország pénzügyi helyzetét, s midőn Ghyczy Kálmán J. képviselőtársunk mély bölcsességet és nagy előre látást tanúsító különvéleményében aggodalmait fejezte ki a pénzügyi helyzet felett, a pénzügyi bizottság többsége nemcsak, hogy nem osztotta ezen aggodalmakat, hanem egyenesen tagadásba vette azok alaposságát. Nagyon furcsa tehát, ha most a pénzügyi bizottság áll elő, és azt mondja, hogy ezt vagy amazt kellett volna tenni, holott ország-világ tudja, hogy a pénzügyi bizottság volt az, mely elsősorban az ilyen javaslatokat mindig megámadta. Igen szép az, ha a pénzügyi bizottság kifejti,hogy mit kellett volna tenni, hiszen hatalmában vélt, hát miért nem tette a Ghyczy Kálmán úr által figyelmeztetve is jön többször, Ghyczy Kálmán különvéleményében ugyanazon javaslatok vannak, melyeket most a pénzügyi bizottság tett, melyeket azonban Wahrmann és Széll Kálmán képviselő urak javai bámulatos rövidlátással folyton elleneztek. A tévedés emberi dolog és én legkevésbbé sem vagyok hajlandó valakinek hátrányai közé sorolni, ha tévedvén jobb útra tér, de a jelen eset mindenesetre tapasztalásul szolgálhat a jövőre Wahrman Mór úrnak ép úgy, mint Széll Kálmánnak, Kerkápolyi pénzügyminiszer úrnak ép úgy, mint a pénzügyi bizottság többi tagjainak, hogy jövőre nagyobb figyelemre méltassák az ellenkező oldalról jövő nézeteket, és óva intő szózatokat, mert különben könnyen megeshetik, ami megesett most is, hogy azt lesznek kénytelenek igazságnak ismerni, amit tavaly, midőn az más oldalról jött, még gúnnyal fogadtak, ami aztán nagyon alkalmas lesz arra, hogy hatalmasan megingassa bennünk a hitelt az illető uraknak államférfii képességük és bölcs előrelátásuk iránt. Tehát hogy a költségvetés teljesen hű képét adja az államháztartásnak, magában kell foglalnia mindazt, mi az állam kiadásait és bevételeit képezi. Nem lehet tehát figyelem nélkül hagyni, hogy az országos közalapokról szóló kimutatatást, nem érintve itt a vallás és tanulmány alapokat, a költségvetésben még mindig nélkülözzük. Az Országgyűlés két ízben a 71 és 72-es költségvetés tárgyalása alkalmával utasította a minisztériumot, hogy költségvetésben azután minden országos alap ugyanazon minisztérium költségvetésébe vétessék fel, mely azt kezeli. Az országgyűlés ezen határozata mind e pillanatig nem lett teljesítve. A pénzügyi bizottság jelentésében olvassuk, hogy a pénzügyminiszter nyilatkozata szerint intézkedés létetett e tekintetben. Én nem látom a költségvetésben sehol nyomát ez intézkedésnek. A 73 ks költségvetésből az országos alapok kimutatása ép úgy hiányzik, mint hiányzott az eddigiekből. Hogy melyik minisztérium alatt, mely országos alapok vannak, díjként kezeltetnek, és ezekből mely összegek folynak be, és hova fordíttatnak, erről részletes, kimerítő kimutatást sohasem láttunk. Néhány év előtt olvastunk egy kimutatást, melyből kiderül, hogy csak magának a belügyminisztériumnak kezelése alatt 24 alap van, mely mintegy 3 millió tőkéből áll; de hogy ez alapok vagy azok jövedelme eddig mire használtattak fel, erről sem a költségvetésben, sem egyéb kimutatásban jelentést nem találunk sehol, ez annál különösebb, mert a 71-ei zárszámadásban az előirányzaton kívüli betétesek rovata alatt fel van sorolva néhány országos alap, de azon alapokról, melyek a belügyminisztérium kezelése alatt állanak, s melyeket az imént említettem, egy szó sincs. Pedig a belügyminisztérium kezelése alatt vannak jelentékeny alapok és pedig nevezetes összegek, mint például a megyeházi alap 300 ezer forinttal, melynek ma már semmi rendeltetése sincs az alapok bizonyos czélok elérésére keletkezvén, mely czélok időközben megszűnvén, ma már semmi rendeltetésük nincs , egyenesen az országgyűlés intézkedése szükségeltetik az alapok, vagy azok kamatainak hovafordítása iránt. A miniszter urak ezt jól tudják, sőt év óta nem találtak időt arra, hogy ezen alapok és azok kamatjainak, vagy jövedelmeinek hovafordítása iránt előterjesztéseket tettek volna a háznak. Nem lehet megemlítés nélkül hagynom még a közös aetivák ügyét sem. Mióta Kerkapoly a pénzügyminiszter, azóta a közös aetivák mibenlétéről előterjesztést nem adott be. Eddig a költségvetésbe bizonyos összegek a közös aetivákból mindig fel voltak véve, de a pénzgyminiszter megelégedett azon rövid kijelentéssel, hogy az előirányzott összegek nem folytak be. Jelenleg nem előirányoztatik semmi a közös aktívákra, de a pénzügyi bizottság kimutatásában azt olvassuk, hogy legalább 17 millióéut azon összeg, melyet a közös aktívákból várhatunk. Nagyon különös sz e tekintetben felvilágosítást várok a miniszter úrtól, hogy mi dolog az, miszerint az osztr. állami zárszámadás szerint, az osztr. állam pénztárába az 1871-ik év folytán is nevezetes összegek folytak be a közös aktívákból, addig a magyar állampénztár a közös aktívákból az 1871-ik év folytán semmit sem kapott. Ha ez így áll, — és hogy így áll, kezeskedik róla az 1871 ik évi osztr. állam- zárszámadás — akkor ez a magyar érdekek kijátszását bizonyítja, és bizonyítja azt is, hogy Kerkapoly magyar pénzügyminiszter az osztrák pénzügyminiszterrel szemben nem képes Magyarország érdekeit megvédeni (Balfelől: Igaz !) A költségvetés hiányai s rendszernélkülisége mellett merő rendetlenséget tapasztalunk a minisztériumnak egyébb eljárásaiban is. Nincs költségvetési törvény t. ház, amely nem egy, de számtalan s nem apró, de lényeges szakjaiban nem lett volna megsértve, s én egyrészt bámulom azon cinismust, melyet a kormány a törvények kötelezettsége iránt tanúsít, másrészt azon közönyt, melylyel a törvényhozás ama cinismust, a törvények iránti tiszteletlenségnek eme világos jelét fogadja. Itt a 71-iki zárszámadás, világos bizonyíték arra nézve amit mondok. Minden költségvetési törvénynek egyik kiváló §a az, hogy megengedtetik-e az átruházási jog vagy nem, és ha igen , akkor egyúttal az is ki van jelölve a törvényben, hogy mely pontok között engedtetik meg ezen átruházás. Az 1871- ik évi törvénynek 6 ik §-a, melyről azóla iti akarok világosan mondja, hogy az átruházási jog a kiadásoknak sem czímei, sem fejezetei, sem rovatai között nem engedtetik meg. És mégis mit tesz a kormány? A legnagyobb önkénykedéssel gyakorolja az átruházási jogot ott és úgy, amint az neki tetszik. Itt túlkiadásokat, ott meg nem engedett kiadásokat tesz. Hivatalokat szervez és ezeknek kiadásait nem hogy a költségvetési előirányzatba felvenné, vagy ha a hivatal felállítása rögtön szükségeltetett, póthitelért folyamodnék, hanem másutt megtakarított összegekkel fedezi egész önkényüleg ezen kiadásokat. Ha egy tételnél pl. 10,000 frttal kevesebbet adnak ki, mint amennyi a törvényben megszavaztatott, vagy miniszteri nyelven szólva, ha valamely tételnél 10,000 frt megtakaríttatott, a minisztérium azt hiszi, hogy neki ezen 10,000 frtnyi megtakarítás, már jogot adott arra, hogy a 10,000 frtból legalább 5000 frtot oly czélokra adjon ki, melyekre kiadni egy fillért sem volt felhatalmazva a törvényhozás által. De nemcsak ez, hanem annyira megy e tekintetben a minisztérium önhatalmi eljárása, hogy az egyik évben megtakarított összeget a másik évben kiadott összegnél, melyek kiadására a törvényhozás által nem volt hatalmazva, már indokul használja fel a minisztérium, így pl. a selmeczi akadémiánál 1871-ben oly kiadásokat tett a pénzügyminiszter, amelyekre felhatalmazva nem volt s a pénzügyminiszter ennnek indokolására elegendőnek tartotta felhozni azt, hogy a megelőző évben az akadémiánál megtakarítások eszközölteetik. Sőt nem csak a meglevő tételek közt gyakorolják az átruházást a legnagyobb jogtalansággal, hanem új tételeket állítanak fel, oly tételeket, melyek a költségvetésben nem voltak s ezekre oly összegeket adnak ki, melyeket a költségvetési törvényben gyökerező tételekre megszavazott összegekből elvonnak. A költségvetésben megállapított összegeken hogy mennyire túlcsapong a minisztérium kiadásaiban, az 1871-iki zárszámadás számtalan esetet hoz fel. Én csak egy párt akarok felemlíteni azok közül, így az 1871-ben megállapított összegen kívül több adatott ki, a vámháznál 151 ezer forinttal , a méntelepeknél 200 ezer frttal, a ménesbirtokoknál 151 ezer frttal , biszolczi vasutműnél 38 ezer forinttal, a zsilvölgyi kőszénbányánál 800 ezer frttal és így tovább. Mondjuk, hogy ezen túlkiadásokat az állam érdeke kívánta, de vájjon az alkotmányosság fogalma nem azt követelte volna-e egy alkotmányos érzelmű minisztériumtól, hogyha az ország érdeke oly kiadásokat igényel, melyek nem foglaltatnak a költségvetésben, és melyeknek megtételére a költségvetésben nem volt felhatalmazva, utólagosan, póthitel alakjában kérje e meghatalmazást. Ha az nem szükséges, akkor minek egy átalában a póthitelekről törvényt hozni, minek az 1871. XII. t. ez., minek az 1871. XLVI. t. ez., mely szintén a póthitelről szól és a mely felhatalmazza a minisztériumot nehány ezer írtig oly kiadások teljesítésére, melyek a költségvetésben nem voltak. Ha a minisztérium feljogosítva lehet póthitel és költségvetési törvény nélkül nemcsak néhány ezer, hanem néhány 100 ezer frtot kiadni, akkor minek a póthitelről egyátalában törvényt alkotni!? Tehát hogy a minisztérium a megállapított költségvetésen felül ily nagy mértékben túlkiadásokat tesz, abban nagy része van annak, hogy sok helyütt alig hihető tájékozatlansággal vannak öszszeállítva az előirányzatok, különösen pedig az építkezéseknél oly kevés szakavatottságal vannak készítve a költségvetések, hogy e tekintetben is bámulatos dolgokat tárnak elénk az 1871 -ki zárszámadások. Előterjesztetik a költségvetés, hogy erre annyi vagy amannyi kell, és meg is szavaztatik. Midőn az építkezések fele részben megtétettek, akkor kiderül, hogy itt két annyiba, amott pedig fél annyiba sem kerül az építkezés, mint a mennyi arra megszavaztatott. így pl. az aranyos-beszterczei állam útra a közlekedésügyi miniszter úr 138 ezer frtot kért; midőn aztán fele részben belefektették az őszöget kiderül, hogy az nem 138 ezer írtba, hanem 244 ezer fortba került; ugyan ott a vissa-martini állam únnak kiépítésére 154 ezer frtot szavaztatott meg, a közlekedésügyi miniszter úr az országgyűlés által. A vállalkozó aztán örömest és nagy nyeresség mellett kiépítteti azt 93 ezer frtért, tehát 61 ezer frttal kevesebbért, mint amennyire a közlekedésügyi minisztériumnak bölcs mérnökei kiszámították, s mint amennyit a közlekedési miniszter hajlandó lett volna adni. Ha a költségvetések így készüetnek el, akkor minek a szakminisztérium, ha ily hiányos, és minden helyes számítást nélkülöző költségvetéssel kívánjuk az építkezéseket, eszközöltetni, minek az a 200 mérnök a közlekedési minisztérumban, kinek fizetéseit évenként megszavazzuk. Elképzelhetjük tehát, hogy 5 év óta milyen károkat szenvedhetett az ország, midőn tudjuk, hogy nagy összegekre menő vállalatok kéz alatt, minden nyilvánosságot mellőzve adattak ki, egyes vállalkozóknak, akiknek bizonyára volt annyi eszük, hogy a minisztériumnak nagyon előnyös és magas összegben előirányzott kölségvetését nem redukálták, ha kétszer vagy háromszor meghaladták is a tényleg kiadott összegeket. Ezek és ezekhez több hasonló eljárásokat tettek arra, hogy ma oly pénzügyi helyzetbe jutottunk, melyet hivebben, de egyszersmind megdöbbentőbben jelemezni nem tudnék, mint jellemzi a a pénzügyi bizottság, midőn azt javasola, hogy ha a folyó 1873. évet az államháztartásunk megzavarása a nélkül valahogy át akarjuk húzni, akkor az állam összes rendes bevételein kívül vegyünk fel egy 44—45 millió frtnyi effektív értékű nagyobb kölcsönt, amit már meg is tettünk aztán, csináljunk egy kisebb hitelműveletet 13 — 14 milló erejéig, aztán 8.000.000 erejéig emeljük a rendes bevételeket, vagyis az adókat Ennél lehetetlen gyönyörűbb képet festeni pénzügyeink előtüntetésére. Hogy az. év végét zavar nélkül megérhessük, ehhez nem kell egyéb, mint az állam összes bevételein kívül egy kis adófelemelés és két kölcsön. Ennyire jutottunk már is. Háború nem pusztította az országot, csendes békés időt éltünk és mi ezen békés idő alatt máris kimerítettük a hitel minden nemét És ily viszonyok közt a pénzügyminiszter szombati beszéde, én rám, és azt hiszem mindenkire, aki hazánk jövőjét a pénzügyi zavaroktól félti, végtelen rész benyomást tett. Nem titok senki előtt, tudjuk mindnyájan, különösen a pénzügyi bizottság tárgyalásai óta, hogy mily pénzügyi zavarokban vagyunk, hogy pénzügyi helyzetünk a lehető leg legroszabb. Az eddig felvett kölcsönök maradékai, melyeknek meghatárzott czéljuk, rendeltetésük volt, el vannak költe, az állam készletei elfogyasztva, a tiszai vasút részvényt zálogba adva, a kincstári utalványokból kiadva anyanyi, amennyit lehetett, a birói letétek elfogyasztva vajon mi van még hátra, mi a pénzügy megrongált, helyzetét bizonyítsa ? Ily körülmények közt lehetetlen volt nem várnunk azt, hogy a pénzügyminiszer felhasználja a jelen költségvetés tárgyalását és a pénzügyek gyökeres reformálására rendszerváltozást fog javaslatba hozni. És elmondta szombati beszédét, mely a helyzet tisztázása tekintetéből zavaros, magasabb állomás szempontból kisszerű, nem tartalmaz semmi eszmét, nem mutat semmi ösvényt, melyet pénzügyünk javítására követnünk kellene vagy lehetne. Nem kívánunk lehetettlenséget, nem kívánunk csodadolgokat a pénzügyminisztertől, de valamit mégis csak kívánunk, mert ha Kerkapoly úr még ma sem képes más tanácsot adni deficiteink fedezésére, mint azt, hogy új kölcsönt vegyünk fel, akkor kár azt a nevet viselni, hogy pénzügyminiszter. És itt engedje meg a t. ház, hogy néhány szót szóljak. Széll Kálmán J. képviselő úr azon válaszára, melyet az indemnityről szóló törvényjavaslat tárgyalásakor mondott beszédemre adott A t. előadó úr felhozta ezt és azt, számokat számokra halmozva, oly bonyolódottá tette beszédjét hogy lehetetlen volt másnak abból azt következtetni, amit ő következtetett, hogy állításaim alaptalanok. Nem tartom magamat csalhatatlannak, tévedhetek én is, és a helyreigazítást szívesen veszem mindig, de annyit mindenesetre megkövetelek, hogyha állításaim alaptalanoknak mondatnak, alapos legyen legalább a cáfolat. Felhozni ezt, felhozná amazt, ami magában véve érdekes dolog lehet, de állításaimat nem cáfolja meg, és aztán a hosszú beszéd végén azt mondani, hogy ime kiderült, miszerint állításaim alaptalanok, ez engem meg nem nyugtathat, és az ügynek sem szolgál hasznára. Isten mentsen, hogy tévedésre akarnék vinni valakit hamis állításokkal, de viszont meg nem engedhetem azt sem, hogy más oldalról terjesztessék a tévedés és tájékozatlanság. Eddig is pénzügyi helyzetünk romlását egy részben okozta az, hogy sohasem töltöttek tiszta bort a nemzet elé, a helyzetet folyton leplezgették, és ebben engedjen meg nekem az előadó úr, neki is nagy része volt. Tavaly midőn a költségvetést tárgyaltuk, azt mondta az előadó úr, hogy ez ország pénzügyi helyzete folyton javul, és ha nem is szüntethetjük meg egyszerre és rögtön a deficiteket, de vigasztalhat azon tudat, hogy folyton haladunk és nevezetesen haladunk, már eddig is, ma már azonban a pénzügyi bizottság előadója jónak látja más útra térni, s azt mondani, hogy ha ezen utón haladunk tovább is, államháztartásunkban a egyensúly többé nem lesz helyreállítható. Míg tehát tavalyi nézete szerint jó uton voltunk és folyton haladtunk, addig mai nézete szerint már rész uton vagyunk, s az ezen való további haladást egynek tartja államháztartásunk megromlásával. Midőn a t. előadó urnák nézete ily rövid