Ellenőr, 1873. január (5. évfolyam, 1-25. szám)

1873-01-22 / 17. szám

annyi kitűnő tanerő, miként azon egysem k. főleg el legyen látható; ezen és hasonló érvek azonban azt hiszem csak inkább álcrául s Olgálnak, mely­­lyel el akarják palástolni a főindokot. T. i. a porosz képviselők tartanak tőle, hogy azon egyetem a len­gyel ifjúságnak mintegy gyapontul szolgálna szü­lőföldjén. A tegnapelőtti és tegnapi gyűlésen tárgyalta­tott a lelkészek kiképzéséről és alkalmazásáról szóló törvényjavaslat. Az ultramontanok ismét erős ütegekkel kel­tek harczra, csak az a bajuk, hogy nem találnak; a porosz képviselőház ma már nyugodtan hallgatja fenyegetéseiket, gúnymosolylyal hallja forradalmi szándékaikat ; még a pápa átkozódásaira is egy­kedvűen jegyzik meg : hadd lelje gyermekies ki­­fakadásaiban örömét. Reichensperger mintegy két órai beszédben bizonyítgatja, mit veszít az állam, az által hogy a kat­­holikus egyházat magától elidegeníti, kiemeli ennek conservatív jellemét, mely mintegy mentő horgonyul szolgál a felforgatók, a sociáldemokraták ellenében. Oly jó adófizetőket nem talál ez állam, mint a ka­­tholikusokat stb. Mily ellenmoztdás minden szóban, mily jezsui­­tikus álarcz, és mily otromba modorban, mintha csak egy két nappal ezelőtt, és egy két órával azután nem terjesztenék a legforradalmáribb esz­méket.­­ Igen jól felelt rögtön gr. Lymburg- Styrum, hogy a katholikus egyháznak mindegy bármily ál­lamformával bír egy ország, csak a hatalom legyen kezekben, melyet lelki ijesztő fenyegetésekkel igye­keznek megtartani. A fanatismusra építik tervei­ket, a szenvedélyek vakságára, nem az észre appel- lálnak. De épen, mert a római egyház szelleme min­den kormánynyal megfér, mindig készek bármely fennálló hatalom felforgatására, hogy csak a jelen állapotnál megmaradhassanak. Virchow haladás-párti társai nevében, kinyi­latkoztató, miként bár némi kifogásuk lehetne ama törvényjavaslat ellen politikai és alkotmányos szem­pontból, tekintve annak más előnyeit, mellette sza­vaznak. Utal a különbségre, mely a német és olasz ultramontánok között létezik, melynek szolgálatába jelenleg Franczia­országot vonni akarják; ha úgy­­mond Francziaország nem tudja magát az egyház hatalma alól kiszabadítani, függetleníteni, akkor sa­ját magát ítéli halálra. Az államnak erkölcsi alapra kell fektettetni. És állíthatják-e önök, hogy a püs­pökök magatartása erkölcsi, mert ha a püspökök hónapokig, évekig imák, beszélnek és protestálnak a csalhatatlanság ellen s aztán egyszerre köpenyeget­­forditanak, s az ellenkezőt prédikálják, hol itt az erkölcsösség? (Nagy nevetés Felkiáltások középen : azt önök nem értik!) Igen, uraim. De mi azt kívánjuk, hogy értsük (Centrum : Materialis­mus!) Ba­lgassanak önök a materialismussal —én mindenesetre ama tényt, mely nem benső meggyő­ződésen alapszik, erkölcstelennek találom, és ha egy püspök isteni sugalat folytán, esztelenségnek nyilatkoztatja azt, a­mit hónapokig védelmezett — ez képmutatás .Centrumban nagy nyugtalanság. Dr. Falk kultuszminiszter beszédéből felemlí­tem, mint leglényegesebbet, hogy ő meg van győ­ződve, miként az ellenkező nézetben levők közöl egyiket sem fogja érvei által megtéríteni, mert az ellenkező nézetek sokkal mélyebben gyökereznek, sokkal inkább alapulnak az általános világnézeten, semhogy egy szóvita által legyőzhetők lennének, s azért beszéde folyamában főleg csak egyes ellenve­tések c­áfolatába bocsátkozott így Reichensperger­­nek azon szavai ellenében, miként a törvények franczia forradalmi szellemmel vannak eltöltve, megjegyzé, várjon a lelkész, ha felsőbb tudomá­nyos nevelésben részesül, akkor kevésbé van hi­vatva a lelkeket megvigasztalni és békíteni? Ha egy rendezett fegyelmi törvény által megóvatik elöljá­róinak önkényétől, váljon akkor a lelkész kevésbbé önálló, gyengébb lészen-e? Számos kitűnő beszéd után az első törvény­­javaslat egy bizottsághoz utasíttatott. Hétfőn a többi két egyházi törvényjavaslat kerül tárgya­lás alá.­ Tegnap és ma ismét szilárdabb tőzsdénk volt, azonban mind a vevő, mind az eladó közönség még nagyon tartózkodó, időnk tavasziasan szép, a nap szinte örömmel látszik üdvözölni fényderítő világos sugaraival ama országgyűlési tárgyalásokat, melyek a világon aralgó sötétség és homály felderítésére oly üdvösek. A nap oly melegen süt, hogy egy két napi fagy lévén, csak nem tudunk jeget kapni, egyelőre e miatt legjobban van megakadva a Thiergarten­­ben levő Rousseau-sziget bérlője, ki a korcsolyázás idényre 6000 tallért fizet, most úgy akar segíteni baján, hogy Norvégiából hajókon hozat jeget. Én azt hiszem, mégis csak akkor korcsolyázunk, ha fagy. f y. r. — A 34-e­s küldöttség tegnap este ülést tartott, melynek tárgyát a fővárosnak választó­­kerületekre való felosztása képezte. Az albizottság, mely az előmunkálatokat készíti, három alapot ajánl a kerületek megalakításánál. Ezek­ a leg­közelebbi országgyűlési választásokra készített ösz­­szeírási névsor, az új összeírás és a lakosság aránya. Cz­éb­er Mihály indítványozza, hogy a kerületek száma is most határoztassék meg. A részéről 10 kerület alakítását javasolja oly beosztással, hogy a főváros dunáninneni részében 7, a dunántúli részében 3 kerület legyen. Steiger az új ösz­­szeírást fogadja el, ezt tartja a leghelyesebb el­járásnak s a törvény is ezt kívánja. Vécsey a meglevő összeírást elég alkalmasnak látja alapul elfogadni, Liptay báró pedig e kérdés eldönté­sét a közigazgatási kerületek megalakítása utánra szeretné hagyni. Többen szóltak azután az új s a már meglevő összeírás mellett, végre elhatároz­tatott, hogy a meglevő összeírás alapján fogják a kerületeket megalakítni, még­pedig oly módon, hogy a dunáninneni részen 6, a dunántúli részen 3 kerületet fognak alakítani.­­ Az újvidéki t­ün­t­e­t­és­e­k, melyekről pár nap előtt mi is közöltünk távirati tudósítást, ko­holmányok voltak. Legalább ezt bizonyítja egy újabb távirat, mely több lapban olvasható. Az egész feleltetés Mileticsék műve volt. Angyelicset az ájtatosok nagy tömege kisérte s nem is akart senki a püspök ellen tüntetni, kivéve egy-két Mi­­letics-párti izgató, de ezek is megszégyenülve vol­tak kénytelenek visszavonulni. Úgy látszik, hogy e jó urak sehogy sem tudnak nyugodni. ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház Illése jan. 21-én. Elnök: Bittó István. Jegyzők: Szeniczei és Kiss Miklós. A kormány részéről jelen vannak: Szlávy, Panner, Zichi, Trefort miniszterek. A jegyzőkönyv hitelesíttetik. — Elnök bemutatja Deák Ferencz által beadott kérvényét a magyar kir. tudo­mány- egyetem hadköteles tanárjelöltjeinek, melyben­­ 1868. évi 48. t. sz. 27. §-ában a néptanítóknak adott ked­vezményt rájuk is kiterjeszteni kívánják. Kiss János benyújtja a szathmár­németi 48-as kör kérvényét, melyben a magyar nemzeti bank felállítását és annak bankjegyei fo­rgalomba hozatalát törvény által megállapítatni kéri, to­vábbá ugyancsak ezen 48 as kör kérvényét, melyben a múlt ülésekben Iványi Dániel által beterjesztett a vallás­szabad­ságról szóló­­javaslat minél előbb tárgyalás alá vétessék és törvény erejére emeltessék. — Kérvényi bizottsághoz uta­­síttatnak. Remete Géza, utalva a letenyei kir. járás­bí­róságnál fenforgó anomáliákra, interpellálja az igazságügyért: 1. Van-e tudomása a letenyei kir. járásbíróság jelen helyzetének tarthatlanságáról s ha nincs, fog-e az ottani viszonyokról mielőbb hi­vatalos meggyőződést szerezni? 2. s ezen szerzett tapasztalatai után mikor s minő intézkedéseket óhajt életbe léptetni az ottani botrányos igazság­szolgáltatás javítására? — Kiadatik: Tisza Lajos közlekedésügyi miniszter beter­jeszti a Duna szabályozás munkálatairól s a fel­­sőhíd építéséről szóló jelentést. — A k. p. bizott­sághoz utasíttatik. Napirend: a költségvetés. Schwarcz Gyula, érintve a budget megbírálá­­sában eddig nyilatkozott felfogásokat, konstatálja azok eltérő voltát különösen a takarékosság elveit s alkalmazását illetőleg. Ő részéről nem tartja azt takarékosságnak, ha a közoktatás, igazságszolgálta­tás s egyéb nagy kultúrtényezőktől akarja valaki a megfelelő költséget megvonni. — Kárhoztatja a pénzügyi bizottságot, hogy épen ott eszközölt tör­léseket Nem osztja Zsedényinek azon nézetét, hogy az országgyűlésnek ne volna joga a kormány elő­irányzatán túl is emelni egyes kiadási tételeket, miként azt p. o. a közoktatási kiadásoknál múlt alkalommal tette. Magyarországnak nem szabad fukarkodni oly kiadásokkal szemben, melyek szük­ségesek arra, hogy Magyarország jog- és kulturál­­ia roma legyen. — Igazságszolgáltatásunk a roszul alkalmazott takarékossági elmélet miatt már­is érezhető hiányokat tüntet fel. Nem lehet a takaré­kosság szempontjának feláldozni az oktatás s a közegészség­ügyet sem.­­ Az oktatás-ügyet oly fontosnak tekinti, hogy annak felvirágoztatására nem vonakodnék egy nagyobb kölcsönt kötni az államvagyonra való betáblázással. Ez nem terhelne túl bennü­ket, legkivált ha egyéb inproduktív ágaknál kellő megtakarítások eszközöltetnének. — A központi igazgatás újjászervezése, melytől sokan ily megtakarítást reménylenek — szükséges ugyan, de aligha fog a kivánt eredményre vezetni, mert a mily mérvben a meglevő hivatalok létszáma le­­szállittatik, azon mérvben kellene emelni a meg­­maradottak fizetését. Az adórendszer reformálásától szintén csak akkor lehet kielégítő eredményeket reményked, ha az „adó nem fizetésből*­ megszűnik a nemzet virtust csinálni, s nem szaporítja ez által a behaj­tás költségeit.­­ Az adóreformot különben nem akarná a földadó felemelésével kezdeni. A föld van kü­­lönben is leginkább meg­terhe­lve adóval mert, daczá­ra a rosz katasternek a földbirtokot még­sem le­het oly simplicitel eltagadni, elrejteni, mint a tőke vagyont. A tőkepénzesek a nagybirtokos osztályhoz képest aránytalanul csekély mérvben vannak megterhelve adóval. Mindenki meggyő­ződhetik erről — mint szóló meggyőződött — a virilisek lajstromaiból, melyekbe a tőkepénz utá­ni adózás vajmi kevés contingenst szolgáltatott, egyszerűen azért, mert a tőkepénzesek eltitkolják értékeiket, s elvonják az adózás alól. A pénzügyi szempontok politikai oldalára tér­ve át, nem helyesli azon legújabban jelentkező irányzatot, hogy a kormány fenállása eph­emernek, máról-holnapra valónak tüntettetik fel. A gyakori kormány változás kór­állapot. — Példa rá a ke­leti kisebb országok és Törökország kormány­zati misériája. Ezt nálunk nem óhajtaná meg ho­nosítani, s neki állandó szilárd kormány kell, s elvárja minden párttól, hogy miniszterváltozások erőltetésével nem fogja a rendszeres működés le­hetőségét folyton koc­káztatni. A kormánytól azonban elvárja, hogy győzze meg a pártokat átalában véve, különösen hazánk értelmiségét arról, hogy az erélyes munka a kor­szerű eljárás az­, a­mit eszközölni akar. Mutassa meg a nemzetnek, hogy bizonyos iránya van, hogy tudja mit akar, győzzön meg bennünket a házban a budget vita alkalmával, hisz az a leg­jobb alkalom. Ha pedig a kormány ezt nem tenné, nem érezné magát eléggé erősnek, mert meglehet, és az lenne épen a legszomorúbb, a­mit azonban nem hiszek, hogy a függöny mögötti különböző csel­­szövények, vagy jogosulatlan faktorok, jobban éreztetnék a kormány önfentartási ösztönével sú­lyokat, mint azon pozitív irány, mely az elméket hódítja, hogy ha azt tapasztalná, hogy a döntő körökben azon faktorok fontosabbak, mint egy korszerű kormányzati rendszer, vagy az eszmék azon eredményei, melyeket tárgyilagos polgári kötelességérzettel, hazafias önföláldozással elérni lehet, akkor nagyon kéri a többséget­, tegye meg kötelességét. Igen, kéri azon többséget, mely im­­pozánsabb, úgy­szóllván, bármely parlament kor­mányzó majoritásánál, s melynek kebelében any­­nyi a magas műveltségű férfin és annyi hazafias ér­zületű részint kiszolgált, részint újabb bajnokát az alkotmányosságnak ismerünk, kéri ezen t. többsé­get használja fel igenis ezen általános és részletes budgetet arra, hogy utasítsa a kormányt az illető tételeknél határozati javaslataival egy rendszeres kormányzati politika követésére. Jelölje ki az irányt, ha a kormány ezt nem tenné, de történnie kell valaminek, mert az idő rövid. Ezen reményben fogadja el a kormány által benyújtott költségve­tési előirányzatot. (Helyeslés.) Pulszky Ferencz: A politika és a financzia a legszorosabb összeköttetésben van, mondják több oldalról. — Szóló elfogadja a nézetet : elfogadja ma is, midőn pénzügyi helyzetünk ziláltsága majd­nem egész meztelenségében áll előttünk, s mikor a pénzügyi bizottság azon állásponton van, hol ta­var még csak a kisebbség állott. Tudja, hogy min­den mostani állapotunk, le a deficitig, a 67-iki ki­egyezés következménye. De a 67-iki kiegyezés vi­szont következménye 300 évi politikai balsorsnak s annyi idő bűneinek logikai folyománya az alku, mely az államadósság terhét reánk rójja. Csak két utat lehetett követnünk az adott helyzetben : vagy a szegényes csüggedő, napról­­napra eső politika útját, — vagy pedig a haladás a verseny útját, mely nem riad vissza áldozatok­tól. Ámaz agglegényt politikát szóló nem tartja hozzánk méltónak , s helyesli ez utóbbit, melyre rá­tértünk. — Sokat áldoztunk eddig, áldoznunk kellene ezután is. Fél után megállapodnunk nem lehet, a legnagyobb visszahatás veszélye nélkül. Sok életbe vágó, fontos kérdés, sok múlhatatlanul szükséges beruházás fogja még ezentúl is áldozat­készségünket igénybe venni. — Megkezdett világ­­f­ogalmi vasútvonalaink kiépítését nem hagyhatjuk félbe, — nem a honvédelmi szervezést, és nem az oktatás­ügy fejlesztését. — Anyagi áldozatok nélkül nem rendezhetjük a valutát, a nem jutha­tunk önálló bank­i intézményhez. Nem lehet kitérni az elöl sem, hogy vasutainknak nagyobb össze­geket ne engedélyezzünk forgalmi eszközökre, mert különben ezek soha nem fogják behozni a garantírozott jövedelmet. Mind­erre pénz és ismét meg ismét pénz kell. Honnan vegyük a pénzt? Az ország birto­kait ez időszerűnt még nem volna czélszerű eladni, mert 10 év alatt értékük igen sokkal emelkedik — a vasutak s egyébb állami beruházások hatása alatt. Legfeljebb az apróbb részleteket lehet ér­tékesíteni , s ezeket kell is. — Ez azonban csak csekély pénzelési forrás. Barátkozzunk meg azon eszmével hogy még egy pár esztendeig szüksé­günk lesz kölcsönökre, barátkozzunk meg azzal, hogy a hitelre szükségünk van és épen azért ne játszuk el hitelünket könnyelműen i­s becsüjük meg azokat kiktől még többször pénzt fogunk ke­resni. (Élénk helyeslés a jobb oldalon.) De épen azért többet is fog kelleni adóznunk. Nem Bacht-féle adópótlékról van szó, hanem arról hogy az eddig az adózás alól elvont­­ vagy adó tárgyat nem képezett objectumok, mint p. o. erdőirtások, felszántott mocsárak, művelés alá vett legelő területek, melyek most ép oly búzatermő földek, mint akár melyik, megadóztassanak. Ez a megadózás nem a kisbirtokokra, nem a népre, a nagy vagyonra fog nehezülni. Az országtól lehet, sőt kell áldozatokat, köve­telni , hanem egyszersmind kell, hogy azok határa kijelöltessék. Kimerítő, alapos financziális tervezetet kell kidolgozni, és el nem térni attól. Eddig nem igen lehetett azt tenni, most már lehet. Ha fogja látni a nemzet, mire veszik igénybe áldozatkészsé­­gét, sok tudni áldozni, s az áldozatok meg is ter­­mik gyümölcseiket. Ezek az ő nézetei. De örül annak is, hogy vannak, kik mindenben a helyzet árnyoldalait ke­resik. Örvendetes jele ez az önaltatásból való fel­ébredésnek, s annak, hogy az új kor eszméi, tö­rekvései nálunk is gyökeret eresztenek. A mely nép meg van győződve arról, hogy tökéletes, a mely nép elérte azon polczot, a­honnan lenézi a többi népeket, azon nép elérte hatalmának legna­gyobb fokát. Attól fogva már csak hanyatlani fog és mások túl fogják szárnyalni. (Élénk tetszés a jobboldalon.) Örül tehát azon, hogy nemzetünk geniusa a világ mellett mindenütt keresi az árnyékot is. Ha valaki rámutat, hogy lám, Pest mily gyönyörűen épül és szépül, elő­állanak mindjárt akárhányan, a­kik azt mondják: „Becs mégis szebb­“ Ha a du­­naszabályozási munkával dicsekszünk, felettil azt halljuk: a Garam vize most is csak úgy rongálja partjait, mint a teremtés első napjaiban. (egy hang jobbról: A Duna is!) Igen a Duna is. Ne lássák, hogy az elégületlenség szelleme mindenütt nyilatkozik (Élénk derültség). — Örül ennek mert csak elégületlen nemzet lehet naggyá. Minden po­sitiv oldal mellé kell egy negativ is, — s mint­hogy a negatiót, az elégületlenséget oly kitünően, oly hazafias erélylyel képviseli az ellenzék, kíván­ja neki, hogy még sokáig teljesítse e tisztét. —­­(Helyeslés, tetszés a jobb oldalon), Csávolszky Lajos. T. ház! Ha a kölstégvetés tiszta, világos és rendszerrel van összeállítva: tükre az állami élet­nek. Folytonosan szemlélhetjük benne az állam pénzügyi állását és képesek leszünk a szerint be­rendezni kiadásainkat és módosítani igényeinket, a­mint az ország pénzügyi helyzetét, emelkedni, vagy sülyedni látjuk. Nálunk a költségvetés összeállításánál eddig mindig arra volt irányozva a fő törekvés, hogy a költségvetés által nyújtott kép meghamisítva tárja elénk az ország pénzügyi helyzetét, hogy egyrészt a valódi helyzet örökös leplezgetése, más­részt az igazságok eltagadása által ámításban tartassék a nemzet folytonosan, csak hogy az ámítás hamar megboszulja magát, nemcsak az ámítottakon, hanem azokon is, a­kik elég szerencsétlenül az ámításból vélnek maguk­nak állandó alapot teremthetni a kormányzásra. Ennek bizonyítására szolgál már­is a helyzet, melybe a pénzügyminiszter jutott, midőn eddigi financziáinkat folyton kedvező színben feltüntető és nagyhangú beszédjeit, ma már nem én, nem mi itt ez oldalon, hanem a többé el nem titkolható tények c­áfolják meg. Itt nem hagyhatom említés nélkül, a­mi ugyan meg volt már említve, hogy a pénzügymi­niszter a múlt hóban, midőn az új kölcsön felvé­teléről volt szó, megrongált pénzügyi helyzetünk­kel szemben azzal mentegetődzött, hogy a bajnak nem ő, hanem nagy részben a törvényhozás az oka, és mi mindnyájan okai vagyunk. Engedel­met kérek, a pénzügyminiszter az, kinek legjob­ban kell ismerni a pénzügyi helyzetet, a pénzügy­­miniszter az, kinek legjobban kell tudni, mennyire mehetünk jövőnk megrontása nélkül, az ország­­kiadásainak megállapításában, mennyire nem; és ha most egy oly költségvetési törvény megállapítá­sáért, melyet a pénzügyminiszter maga terjesz­tett be, vagy melynek elfogadásához szó nélkül hozzájárult, a felelősséget magáról él és másra akarja hárítani, akkor a pénzügyminiszter vagy maga sem tudta, mit csillánt mikor a költségvetést előterjesztette, vagy oly könnyelmű játékot űzött az állam pénzügyeivel, melynek jellemzésére en­gedje meg a t. ház, ha szavakat nem keresek. (Igaz, balfelől.) Egy törvényt elfogadtató a tör­vényhozással, és ha az a törvény káros hatással van az ország jövőjére, mosni kezeinket és azt mondani: nem én, hanem a törvényhozás az oka — mért fogadta el, — ez oly eljárás melyet nem csak az államférfim képesség iránti hit megőr­zése, hanem egyszerűen az igazság szeretete, és férfias önérzet is tilt minden miniszterben, ki jó hírnévre valamit ad. (Igaz , balfelől.) És itt nem lehet, hogy néhány szót, hason­­lig Móricz Pál t. képviselő úrhoz, a pénzügyi bizottsághoz is ne intézzek. A pénzügyi bizottság azt mondja jelentésé­ben, hogy több óvatossággal kellett volna eljárni, a pénzügyi tekinteteknek nagyobb szem előtt tar­tása lett volna kívánatos, jobban meg kellett vol­na bírálni a kiadásokat, a jelenlegi eljárás, a hivatali beosztás rendszerének gyökeres reformja által elejét kellett volna venni, a közigazgatási költségek emelkedésének. S még számos ilyen észrevételeket tett. Mind igen helyes észrevételek, s ilyen észrevételeket tenni, jogosítva is érezheti magát mindenki, csak a pénzügyi bizottság nem. A pénzügyi bizottság többsége ma is ugyanazon egyénekből áll kevés kivétellel, a­kikből állott tavaly vagy 2 és 3 év előtt, és ezen pénzügyi bizottság, hasonlag a pénzügyi miniszterhez, folyto­nosan a legszebb színben tüntette elő az ország pénzügyi helyzetét, s midőn Ghyczy Kálmán J. képviselő­társunk mély bölcsességet és nagy előre látást tanúsító külön­véleményében aggodal­mait fejezte ki a pénzügyi helyzet felett, a pénz­ügyi bizottság többsége nem­csak, hogy nem osz­totta ezen aggodalmakat, hanem egyenesen taga­dásba vette azok alaposságát. Nagyon furcsa tehát, ha most a pénzügyi bizottság áll elő, és azt mondja, hogy ezt vagy amazt kellett volna tenni, holott ország-világ tud­ja, hogy a pénzügyi bizottság volt az, mely első­sorban az ilyen javaslatokat mindig meg­ámadta. Igen szép az, ha a pénzügyi bizottság kifejti,hogy mit kellett volna tenni, hiszen hatalmában vélt, hát miért nem tette a Ghyczy Kálmán úr által figyelmeztetve is jön többször, Ghyczy Kálmán különvéleményében ugyanazon javaslatok vannak, melyeket most a pénzügyi bizottság tett, melyeket azonban Wahrmann és Széll Kálmán képviselő urak javai bámulatos rövidlátással folyton elleneztek. A tévedés emberi dolog és én legkevésbbé sem vagyok hajlandó valakinek hátrányai közé sorolni, ha tévedvén jobb útra tér, de a jelen eset mindenesetre tapasztalásul szolgálhat a jövőre Wahrman Mór úrnak ép úgy, mint Széll Kálmán­­­nak, Kerkápolyi pénzügyminiszer úrnak ép úgy, mint a pénzügyi bizottság többi tagjainak, hogy jövőre nagyobb figyelemr­e méltassák az ellenkező oldalról jövő nézeteket, és óva­ intő szózatokat, mert különben könnyen megeshetik, ami megesett most is, hogy azt lesznek kénytelenek igazságnak ismerni, a­mit tavaly, midőn az más oldalról jött, még gúnnyal fogadtak, a­mi aztán nagyon alkal­mas lesz arra, hogy hatalmasan megingassa ben­nünk a hitelt az illető uraknak államférfii ké­pességük és bölcs előrelátásuk iránt. Te­hát­ hogy a költségvetés teljesen hű­ képét adja az államháztartásnak, magában kell foglal­nia mindazt, mi az állam kiadásait és bevételeit képezi. Nem lehet tehát figyelem nélkül hagyni, hogy az országos közalapokról szóló kimutatatást, nem érintve itt a vallás és tanulmány alapokat, a költségvetésben még mindig nélkülözzük. Az Or­­szággyű­lés két ízben a 71 és 72-es költségvetés tárgyalása alkalmával utasította a minisztériumot, hogy költségvetésben azután minden országos alap ugyanazon minisztérium költségvetésébe vétessék fel, mely azt kezeli. Az országgyűlés ezen határo­zata mind e pillanatig nem lett teljesítve. A pénz­ügyi bizottság jelentésében olvassuk, hogy a pénz­ügyminiszter nyilatkozata szerint intézkedés létetett e tekintetben. Én nem látom a költségvetésben sehol nyo­mát ez intézkedésnek. A 73 ks költségvetésből az országos alapok kimutatása ép úgy hiányzik, mint hiányzott az eddigiekből. Hogy melyik minisztéri­um alatt, mely országos alapok vannak, díjként kezeltetnek, és ezekből mely összegek folynak be, és hova fordíttatnak, erről részletes, kimerítő ki­mutatást sohasem láttunk. Néhány év előtt olvastunk egy kimutatást, melyből kiderül, hogy csak magának a belügymi­nisztériumnak kezelése alatt 24 alap van, mely mintegy 3 millió tőkéből áll; de hogy ez alapok vagy azok jövedelme eddig mire használtattak fel, erről sem a költségvetésben, sem egyéb kimuta­tásban jelentést nem találunk sehol, ez annál kü­lönösebb, mert a 71-ei zárszámadásban az előirány­zaton kívüli betétesek rovata alatt fel van sorolva néhány országos alap, de azon alapokról, melyek a belügyminisztérium kezelése alatt állanak, s me­lyeket az imént említettem, egy szó sincs. Pedig a belügyminisztérium kezelése alatt vannak jelenté­keny alapok és pedig nevezetes összegek, mint pél­dául a megyeházi alap 300 ezer forinttal, melynek ma már semmi rendeltetése sincs az alapok bizo­nyos czélok elérésére keletkezvén, mely czélok idő­közben megszűnvén, ma már semmi rendeltetésük nincs , egyenesen az országgyűlés intézkedése szük­ségeltetik az alapok, vagy azok kamatainak hova­­fordítása iránt. A miniszter urak ezt jól tudják, sőt év óta nem találtak időt arra, hogy ezen ala­­pok és azok kamatjainak, vagy jövedelmeinek ho­­vafordítása iránt előterjesztéseket tettek volna a háznak. Nem lehet megemlítés nélkül hagynom még a közös aetivák ügyét sem. Mióta Kerkapoly a pénzügyminiszter, azóta a közös aetivák miben­létéről előterjesztést nem adott be. Eddig a költ­ség­vetésbe bizonyos összegek a közös aetivákból mindig fel voltak véve, de a pénzgyminiszter meg­elégedett azon rövid kijelentéssel, hogy az előirány­zott összegek nem folytak be. Jelenleg nem előirá­­nyoztatik semmi a közös aktívákra, de a pénzügyi bizottság kimutatásában azt olvassuk, hogy leg­alább 17 millió­éut azon összeg, melyet a közös aktívákból várhatunk. Nagyon különös sz e tekin­tetben felvilágosítást várok a miniszter úrtól, hogy mi dolog az, miszerint az osztr. állami zárszámadás szerint, az osztr. állam pénztárába az 1871-ik év folytán is nevezetes összegek folytak be a közös aktívákból, addig a magyar állampénztár a közös aktívákból az 1871-ik év folytán semmit sem ka­pott. Ha ez így áll, — és hogy így áll, kezeske­dik róla az 1871 ik évi osztr. állam- zárszámadás — akkor ez a magyar érdekek kijátszását bizo­nyítja, és bizonyítja azt is, hogy Kerkapoly ma­gyar pénzügyminiszter az osztrák pénzügyminisz­terrel szemben nem képes Magyarország érdekeit megvédeni (Balfelől: Igaz !) A költségvetés hiányai s rendszernélkü­lisége mellett merő rendetlenséget tapasztalunk a minisz­tériumnak egyébb eljárásaiban is. Nincs költségve­­tési törvény t. ház, a­mely nem egy, de számta­lan s nem apró, de lényeges szakjaiban nem lett volna megsértve, s én egyrészt bámulom azon ci­­nismust, melyet a kormány a törvények kötelezett­sége iránt tanúsít, másrészt azon közönyt, mely­­lyel a törvényhozás ama cinismust, a törvények iránti tiszteletlenségnek eme világos jelét fogadja. Itt a 71-iki zárszámadás, világos bizonyíték arra nézve a­mit mondok. Minden költségvetési törvénynek egyik kiváló §­a az, hogy megengedtetik-e az átruházási jog vagy nem, és ha igen , akkor egyúttal az is ki van jelölve a törvényben, hogy mely pontok között engedtetik meg ezen átruházás. Az 1871- ik évi törvényne­k 6 ik §-a, melyről azóla iti akarok világosan mondja, hogy az átruházási jog a kia­dásoknak sem czímei, sem fejezetei, sem rovatai között nem engedtetik meg. És mégis mit tesz a kormány? A legnagyobb önkénykedéssel gyako­rolja az átruházási jogot ott és úgy, amint az neki tetszik. Itt túlkiadásokat, ott meg nem en­gedett kiadásokat tesz. Hivatalokat szervez és ezeknek kiadásait nem hogy a költségvetési elő­irányzatba felvenné, vagy ha a hivatal felállítása rögtön szükségeltetett, póthitelért folyamodnék, hanem másutt megtakarított összegekkel fedezi egész önkényüleg ezen kiadásokat. Ha egy tétel­nél pl. 10,000 frttal kevesebbet adnak ki, mint a­mennyi a törvényben megszavaztatott, vagy mi­niszteri nyelven szólva, ha valamely tételnél 10,000 frt megtakaríttatott, a minisztérium azt hiszi, hogy neki ezen 10,000 frtnyi megtakarítás, már jogot adott arra, hogy a 10,000 frtból legalább 5000 frtot oly czélokra adjon ki, melyekre kiadni egy fillért sem volt felhatalmazva a törvényhozás által. De nemcsak ez,­­ hanem annyira megy e tekintetben a minisztérium önhatalmi eljárása, hogy az egyik évben megtakarított összeget a másik évben kiadott összegnél, melyek kiadására a tör­vényhozás által nem volt hatalmazva, már indokul használja fel a minisztérium, így pl.­ a selmeczi aka­démiánál 1871-ben oly kiadásokat tett a pénzügy­­miniszter, amelyekre felhatalmazva nem volt s a pénzügyminiszter ennnek indokolására elegendőnek tartotta felhozni azt, hogy a megelőző évben az akadémiánál megtakarítások eszközölteetik. Sőt nem csak a meglevő tételek közt gya­korolják az átruházást a legnagyobb jogtalan­sággal, hanem új tételeket állítanak fel, oly téte­leket, melyek a költségvetésben nem voltak s ezekre oly összegeket adnak ki, melyeket a költ­ségvetési törvényben gyökerező tételekre megsza­vazott összegekből elvonnak. A költségvetésben megállapított összegeken hogy mennyire túlcsapong a minisztérium kiadá­saiban, az 1871-iki zárszámadás számtalan esetet hoz fel. Én csak egy párt akarok felemlíteni azok közül, így az 1871-ben megállapított összegen kí­vül több adatott ki, a vámháznál 151 ezer forint­tal , a méntelepeknél 200 ezer frttal, a ménes­bir­tokoknál 151 ezer frttal , b­iszolczi vasutműnél 38 ezer forinttal, a zsilvölgyi kőszénbányánál 800 ezer frttal és így tovább. Mondjuk, hogy ezen túlkiadásokat az állam érdeke kívánta, de vájjon az alkotmányosság fo­galma nem azt követelte volna-e egy alkotmányos érzelmű minisztériumtól, hogyha az ország érdeke oly kiadásokat igényel, melyek nem foglaltatnak a költségvetésben, és melyeknek megtételére a költ­ségvetésben nem volt felhatalmazva, utólagosan, póthitel alakjában kérje e meghatalmazást. Ha az nem szükséges, akkor minek egy átalában a pót­hitelekről törvényt hozni, minek az 1871. XII. t. ez., minek az 1871. XLVI. t. ez., mely szintén a póthitelről szól és a mely felhatalmazza a minisz­tériumot nehány ezer írtig oly kiadások teljesíté­sére, melyek a költségvetésben nem voltak. Ha a minisztérium feljogosítva lehet póthitel és költség­­vetési törvény nélkül nemcsak néhány ezer, hanem néhány 100 ezer frtot kiadni, akkor minek a pót­­hitelről egyátalában törvényt alkotni!? Te­hát­­ hogy a minisztérium a megállapított költségvetésen felül ily nagy mértékben túlkiadá­sokat tesz, abban nagy része van annak, hogy sok helyütt alig hihető tájékozatlansággal vannak ösz­­szeállítva az előirányzatok, különösen pedig az építkezéseknél oly kevés szakavatottságal vannak készítve a költségvetések, hogy e tekintetben is bámulatos dolgokat tárnak elénk az 1871 -ki zár­számadások. Előterjesztetik a költségvetés, hogy erre annyi vagy amannyi kell, és meg is szavaz­­tatik.­­ Midőn az építkezések fele részben meg­tétettek, akkor kiderül, hogy itt két annyiba, amott pedig fél annyiba sem kerül az építkezés, mint a mennyi arra megszavaztatott. így pl. az aranyos-beszterczei állam útra a közlekedésügyi miniszter úr 138 ezer frtot kért; midőn aztán fele részben belefektették az ős­zö­get kiderül, hogy az nem 138 ezer írtba, hanem 244 ezer fortba került; ugyan ott a vissa-martini állam únnak kiépítésére 154 ezer frtot szavazta­tott meg, a közlekedésügyi miniszter úr az or­­szággyűlés által. A vállalkozó aztán örömest és nagy nyer­esség mellett kiépítteti azt 93 ezer frtért, tehát 61 ezer frttal kevesebbért, mint a­mennyire a közlekedésügyi minisztériumnak bölcs mérnökei kiszámították, s mint a­mennyit a köz­lekedési miniszter hajlandó lett volna adni. Ha a költségvetések így készü­etnek el, akkor minek a szakminisztérium, ha ily hiányos, és minden he­lyes számítást nélkülöző költségvetéssel kívánjuk az építkezéseket, eszközöltetni, minek az a 200 mérnök a közlekedési minisztérumban, kinek fize­téseit évenként megszavazzuk. Elképzelhetjük te­hát, hogy 5 év óta milyen károkat szenvedhetett az ország, midőn tudjuk, hogy nagy összegekre menő vállalatok kéz alatt, minden nyilvánosságot mellőzve adattak ki, egyes vállalkozóknak, a­kiknek bizonyára volt annyi eszük, hogy a minisztériumnak nagyon előnyös és magas összegben előirányzott kölségvetését nem redukálták, ha kétszer vagy háromszor meghalad­ták is a tényleg kiadott összegeket. Ezek és ezekhez több hasonló eljárásokat tettek arra, hogy ma oly pénzügyi helyzetbe ju­tottunk, melyet hivebben, de egyszersmind meg­döbbentőbben jelemezni nem tudnék, mint jellemzi a a pénzügyi bizottság, midőn azt javasola, hogy ha a folyó 1873. évet az­ államháztartásunk megza­varása a nélkül valahogy át akarjuk húzni, akkor az állam összes rendes bevételein kívül vegyünk fel egy 44—45 millió frtnyi effektív értékű nagyobb kölcsönt, amit már meg is tettünk aztán, csinál­junk egy kisebb hitel­műveletet 13 — 14 milló ere­jéig, aztán 8.000.000 erejéig emeljük a rendes bevételeket, vagyis az adókat Ennél lehetetlen gyönyörűbb képet festeni pénzügyeink előtünte­­tésére. Hogy a­z. év végét zavar nélkül megérhessük, ehhez nem kell egyéb, mint az állam összes be­vételein kívül egy­ kis adó­felemelés és két kölcsön. Ennyire jutottunk már is. Háború nem pusz­tította az országot, csendes békés időt éltünk és mi ezen békés idő alatt­­ már­is kimerítettük a hitel minden nemét És ily viszonyok közt a pénzügyminiszter szombati beszéde, én rám, és azt hiszem mindenkire, aki hazánk jövőjét a pénzügyi zavaroktól félti, végtelen rész benyomást tett. Nem titok senki előtt, tudjuk mindnyájan, különösen a pénzügyi bizottság tárgyalásai óta, hogy mily pénz­ügyi zavarokban vagyunk, hogy pénzügyi helyze­tünk a lehető leg legroszabb. Az eddig felvett köl­csönök maradékai, melyeknek meghatárzott czél­­juk, rendeltetésük volt, el vannak költ­e, az állam készletei elfogyasztva, a tiszai vasút részvényt­­ zá­logba adva, a kincstári utalványokból kiadva any­­anyi, amennyit lehetett, a birói letétek elfogyasztva vajon mi van még hátra, mi a pénzügy megron­gált, helyzetét bizonyítsa ? Ily körülmények közt lehetetlen volt nem várnunk azt, hogy a pénzügy­­miniszer felhasználja a jelen költségvetés tárgyalá­sát és a pénzügyek gyökeres reformálására rend­szerváltozást fog javaslatba hozni. És elmondta szombati beszédét, mely a helyzet tisztázása tekin­tetéből zavaros, magasabb állomás szempontból kis­szerű, nem tartalmaz semmi eszmét, nem mutat semmi ösvényt, melyet pénzügyünk javítására kö­vetnünk kellene vagy lehetne. Nem kívánunk lehe­­tettlenséget, nem kívánunk csodadolgokat a pénz­ügyminisztertől, de valamit mégis csak kívánunk, mert ha Kerkapoly úr még ma sem képes más tanácsot adni deficiteink fedezésére, mint azt, hogy új kölcsönt vegyünk fel, akkor kár azt a nevet viselni, hogy pénzügyminiszter. És itt engedje meg a t. ház, hogy néhány szót szóljak. Széll Kálmán J. képviselő úr azon válaszára, melyet az indemnityről szóló törvény­javaslat tárgyalásakor mondott beszédemre adott A t. előadó úr felhozta ezt és azt, számokat szá­mokra halmozva, oly bonyolódottá tette beszédjét hogy lehetetlen volt másnak abból azt következ­tetni, amit ő következtetett, hogy állításaim alap­talanok. Nem tartom magamat csalhatatlannak, tévedhetek én is, és a helyreigazítást szívesen ve­­szem mindig, de annyit mindenesetre megkövetelek, hogyha állításaim alaptalanoknak mondatnak, ala­pos legyen legalább a c­áfolat. Felhozni ezt, fel­hozná amazt, ami magában véve érdekes dolog le­het, de állításaimat nem c­áfolja meg, és aztán a hosszú beszéd végén azt mondani, hogy ime kide­rült, miszerint állításaim alaptalanok, ez engem meg nem nyugtathat, és az ügynek sem szolgál hasznára. Isten mentsen, hogy tévedésre akarnék vinni valakit hamis állításokkal, de viszont meg nem engedhetem azt sem, hogy más oldalról ter­jesztessék a tévedés és tájékozatlanság. Eddig is pénzügyi helyzetünk romlását egy részben okozta az, hogy sohasem töltöttek tiszta bort a nemzet elé, a helyzetet folyton leplezgették, és ebben engedjen meg nekem a­z­ előadó úr, neki is nagy része volt. Tavaly midőn a költségvetést tárgyaltuk, azt mondta az előadó úr, hogy ez ország pénz­ügyi helyzete folyton javul, és ha nem is szüntet­hetjük meg egyszerre és rögtön a deficiteket, de vigasztalhat azon tudat, hogy folyton haladunk és nevezetesen haladunk, már eddig is, ma már azonban a pénzügyi bizottság előadója jónak látja más útra térni, s azt mondani, hogy ha ezen utón haladunk tovább is, államháztartásunkban a­­ egyensúly többé nem lesz helyre­állítható. Míg tehát tavalyi nézete szerint jó uton voltunk és folyton haladtunk, addig mai nézete szerint már rész uton vagyunk, s az ezen való további hala­dást egynek tartja államháztartásunk megrom­lásával. Midőn a t. előadó urnák nézete ily rövid

Next