Ellenőr, 1873. február (5. évfolyam, 26-49. szám)
1873-02-14 / 37. szám
egyik tagjára jut, mindig a legnagyobb készséggel fogok az általad óhajtott és nézetem szerint a hazára nézve üdvös czélra közreműködni. Mint tudom, eddig igen sikeres volt a vasüzletben való működésed, és én csak őszintén óhajtom, hogy miinél nagyobb siker koronázza továbbiigyekezetedet. Te benned mindig becsültem a kitartást, melyet minden általad fölfogott ügyben tanultani szoktál. Midőn a tiszaszabályozási ügyet mozdítod elő, több alkalommal figyelmet gerjesztett czikkekkel léptél föl a napi sajtóban: hasonlót várok tőled, mint kitűnő gyakorlati szakférfitól a vasipar érdekében. Az első czikked ugyan ellenem volt — nem tudom mi okból — intézve, de csak örvendenék, ha ez adott volna alkalmat arra, hogy e válaszom kapcsában tárgyilagossággal fognál üdvös és gyakorlati eszmék szőnyegre hozatalával föllépni a vasipar érdekében. Lónyay Menyhért: Az egyévi önkéntesekről. *) Az „Ellenőr“ 32. számában igen jó hangon írt czikk jelent meg, amelyre, valamint az önkéntességre egyátalán néhány észrevételünk van. Czikkírónr először is nem tartja helyesnek, ha az önkéntes különbeni három évig való szolgálatnak terhe alatt köteleztetnék a tiszti vizsga letételére; továbbá azt állítja, hogy a magyar ifjúnak nagy hátránya az, miszerint a vizsgálatot csak német nyelven lehet letenni, végre azt óhajtja, hogy az önkéntes legyen honvéd. Az első pontra nézve egyetértünk, és miután meg vagyunk győződve, hogy ily formában a delegációkban semmi esetre sem fog keresztül menni, csak annyit említünk meg, hogy ez által nemcsak zárt kapu nyittatnék a visszaélések számára, de másrészt nem minden önkéntes született katonának, nincs is mindenkinek hajlama és tehetsége a katonai tudományokra, míg végre e rendszer nem másért, mint magukért az önkéntesekért hozatott be kedvezményül, amelyhez az, hogy az önkéntes esetleg tiszt is lehet, csak mint előny járul, de nem mint kötelesség. Nem az itt a főczél, hogy mindenki tiszt legyen, hanem, hogy a tudományos pályára törekvő nemzedék minél kevesebb ideig legyen kénytelen megszakítani pályáját, mert a státusnak nemcsak jó katonákra, de mindenekelőtt műveit és becsületes honpolgárokra is van szüksége, és némely önkéntesből igen rosz tiszt válnék,mint honfi, mint polgár pedig a legkitűnőbb erényekkel bírhat. Azonban kívánatos, hogy a ki erőt és képességet érez magában, tegye le, mert mind magának, mind a hadseregnek csak előnyére válik, az intézménynek e mellett becsületét emelvén. A nyelvre nézve is osztjuk czikkíró úr nézetét és azt állítjuk, hogy az osztrák-magyar státusviszonynak megfelelőség igazságos és méltányos volna, hogy a vizsgálatot magyar nyelven is lehessen letenni; de miután a közös hadsereg hivatalos nyelve a német, úgy vélekedünk, hogy azt érteni és legalább írásban bírni minden tisztnek szükséges, de ennyit sokkal könnyebb elsajátítni, mint a vizsgát német nyelven letenni. Czikkiró úr harmadik pontját azonban — bár hazafias érzelmekből fakadt — nem tartjuk jelenlegi státusviszonyaink között igazságosnak, mert ez által nemcsak nálunk, de természetes folyományként Ausztriában is a művelt ifjúság igen nagy része elvonatnék a közös hadseregtől, amire a státus épen nem törekszik; igazságtalan azért, mert a honvédségben könnyebb szolgálni, ami ismét egy kivétel volna, pedig az önkéntesi kedvezményt is sokan irigy szemmel nézik az alsóbb rétegekben. De igazságos és méltányos is volna szerintünk, hogy ne minden önkéntesmenjen a közös hadsereghez, hanem egy része a honvédséghez is és pedig oly formán, hogy minden egyévi önkéntességre aspiráló húzna sorsot, úgy mint akárki más, és ha ennek folytán a közös hadsereghez jut, legyen rendes katona, ha pedig a honvédséghez, legyen honvéd önkéntes.. Ez véleményünk a czikkre nézve s most áttérünk az önkéntességre egyáltalán. Hogy az önkéntesség sok kívánni valót hagy hátra, annak okai véleményünk szerint, hogy az önkéntes állása a hadseregben nincs határozottan körvonalazva, hogy sok felebbvaló, ki az intézményt kárhoztatja, az önkéntesekkel érezteti ezt; hogy sok felebbvaló büntetés nélkül gorombáskodhatik, amit egy művelt embernek igen nehéz, főkép méltatlanul eltűrni; s végre, hogy sok önkéntes sem viseli magát — fájdalom úgy, — ahogy tőle várni lehetne, amiből az intézmény ellenei csak tőkét csinálnak, sok szegény önkéntes szomorúságára. Ezekből folyólag azt állítjuk, hogy nem valami ideál ez az önkéntesség, de ha a törvényhozás az önkéntesek állását, kötelmeit és jogait részletesebben meghatározza, mert a mostani tág törvény szerint a parancsnokok jó vagy részakaratától igen sok függ; ha továbbá a kormány a törvények tiszteletben tartása fölött szigorúan őrködnék, ha a parancsnokoknak meghagynák, hogy keményen büntessék meg a hatalmával igazságtalanul visszaélő tisztet, de egyszersmind ügyelnének arra is, hogy a parancsnokok csakugyan megteszik-e; ha minden tiszt köteleztetnék, hogy a reglement-t, mely igen szép elveket tartalmaz, büntetés terhe alatt tartsa meg, akkor igen kevés panaszt hallanánk, s ami fölmerülne is, az vagy nem volna jogosult vagy igen könnyen orvosolható, és egy jóravaló önkéntes sem fogna késni, ha kell, sőt teljes szívből eszét és vérét a hazáért és a hadsereg becsületéért feláldozni, de ahol igazság nincs, ott azt csak kényszerrel lehet, kieszközölni. Az önkénteseknek pedig azt ajánljuk, hogy csak férfias komolyság, kitartás és jellem az, amivel ez intézménynek becsületet lehet szerezni. Egy katona.A belgrádi „Vidov dán“ egy ottani szerb lapnak abbeli közleményét, miszerint az osztrák gőzhajózási társulat elrendelte, hogy a személyszállító gőzösök többé nem Belgrádban, hanem Zimonyban kössenek ki, a szerbiai közlekedésre és forgalomra káros hatásúnak mondván, reményét fejezi ki, hogy ezen intézkedés megmászására nézve a kellő lépések megléteinek ékeztessék, és különben a bíróságok személyzetének szaporítása ismét szükségessé fog válni.“ Ha ez is egyike Kerkápoly úr azon ismert logicus észjárásának, úgy arról a logicáról a nemzet és különösen a jogkereső nép szomorú fogalmat szerezhet magának. Mert hogyan gondolja Kerkápoly úr szaporítani a kincstár jövedelmét akkor, amidőn a perek számát lejebb szállítani akarja, vagy ha, téve tagadva: a kincstár jövedelme szaporodnék is, azt hiszi Kerkápoly úr, hogy a deficit angias istállóját kisöpörheti azzal, ha a jogkereső közönséget jogai érvényesíthetésétől ily módon megfosztja? váljon jogosult-e az állam, mások kárán gazdagodni; s váljon hiszi-e Kerkápoly úr, hogy az övénél kevésbé hírhedt logicában létezik ezen eljárás mentéséül axióma? Hiszen ha a perek rengeteg száma a bíróságok szaporítását teszi szükségessé, a rendes bélyeg-illeték mellett is, ezen szegény logica szerint, emelkedni fog a bélyeg-jövedelem , s a megszaporított bírói személyzet fizetése az adót magasabbra emelni nem foghatja. Vagy azt hiszi a miniszter úr, hogy a sok per talán a szenvedélyek által terem meg? Azt hiszi a miniszter úr, hogy korunkban valakinek nagy kedve van a hosszas és költséges perek folytatására, ha csak követelését vagy igazát végkép veszélyeztetni nem akarja? Higgye meg excellentiád, a rész perrendtartás, a zilált jogviszonyok, és az oly nagy tapintattal kinevezett birák élhetetlensége teremti a pereket, nem pedig a szenvedély s ha ennek ellenében az állam, mely tulajdonképen nem egyéb, mint a polgárok jogai biztosítását czélzó testület, a jogkeresést bizonytalanná teszi, sőt attól a népet elzárni akarja, bűnt követ el saját maga és bűnt követ el az egyedi tulajdon eddig szentnek tartott joga ellen. Kétszeres bűnt követ el jelen törvényjavaslat : —ssmert, midőn a 800 forintot meghaladó követelés után, ha az végérvényesen eldöntetett, mmit, tehát 80 forintot kaparit el a maga részére s így a saját vagyonához oly irigy költséggel hozzá jutott fél tulajdonát is megcsonkítva látja; addig fennálló törvényeink elleni intézkedés történik a költségeket a vesztes fél tartozván viselni. Hallgatással mellőző és azon eshető számtalan visszaélést, mely e javaslat szerint, a meg nem becsülhető per tárgy után 20 frtnyi illeték állapitatván meg, származni fog. De lehetetlen szót nem emelni, midőn a bélyegcsonkítások állandóan háromszoros bírságolása rendeltetik el oly hozzáadással, hogy a leletező s illetve a bírságot behajtó hivatalnok a behajtott büntetés pénzek felét kapja — váljon lesz-e ily manipulatio mellett haszna az államnak? váljon van-e rátiója ezen testvéries felezésnek akkor, midőn a leletezés a hivatalnoknak úgy is kötelessége? Tudja-e azt a miniszter úr, hogy az európai culturállamokban átalánosan elfogadott elv a gyors, jó és olcsó igazságszolgáltatás: tudja-e azt a miniszter úr, hogy törvényjavaslata épen és leginkább azt a népet sújtja, akit a bíróságok szaporításának mellőzésével talán—ha ugyan— nagyobb adótól akar megkímélni ; tudja-e azt a miniszter úr, hogy a bíróságok okvetetlenül bekövetkező szaporítása— még ezen javaslat mellett is — nyílt titok? Bár mélyebben behatolhattam volna ez odipsus törvényjavaslat lényegébe, de nem tettem azt szándékosan, meg lévén győződve, hogy a fent felhozottak is elég, sőt több a világszerte igazságosnak és jogszeretőnek ismert magyarnak, semhogy ezen, az egyéni szabadság és a szentnek tartott tulajdon elleni törvényjavaslatot törvénynyé emelkedni engedje. Pokornyi J. Ármin: A bélyeg és illetékek iránti szabályok módosítására vonatkozó törvényjavaslathoz. A törvényalkotásnál, úgy annak megbírálásánál, első tekintetre mindig azon célzat vagyok jöhet figyelembe, amelyért vagy amely miatt a törvény létrehozása szükségessé vált. A bélyeges illetékek iránt fennálló szabályok módosítására vonatkozó törvényjavaslat törvénynyé tételének okait a miniszteri indokolás szerint abban találja, hogy „a bélyegilletékek emelését nemcsak a kincstár jövedelmeinek szaporítása, hanem az is ajánlja, hogy a perlekedési szenvedély ily módon megfé r. A kérdés bővebb megvilágítására adjuk e czikket és közelebbről tán egy másikat is. Szerk. A perlekedési hajlam csökkentésére vonatkozó indokolást mi sem tartjuk szerencsés ötletnek. De nem is volt az komoly indok, hanem csak alkalmi lepel, a deficit fedezésére szükségelt fogások csinosítására. Kerkápoly pénzügyőr mindig talál ily kedves érvet a terhek emelésének megkedveltetésére, de nem hiszi azt maga sem. Rászorul — ez az egész titok. Ami azonban a bélyegcsonkitások elleni intézkedést illeti, nem érthetünk egyet Pokornyi úr nézeteivel. Szerkesztő. Osztrák dolgok. — A választási reform a császár által elláttatott a jóváhagyási záradékkal, s a kabinetiroda már át is küldötte a minisztériumnak. A kormány pénteken, mint a legközelebbi ülés napján fogja azt a reichsrath elé terjeszteni. Morvaországban a lapok egy meetinget hirdetnek Auspitzba febr. 23-ára. A tanácskozás tárgyát az képezné, mi módon kell a „Neue Freie Presse“ elterjedésének gátat vetni, mely lap oly kíméletlen utczai nyelven támadja meg a cseheket és morvákat. Hasonló czélból tartanának Stefenauban és Königinhofban is népgyűlést. A pénzügyi bizottság tegnapi ülésén Bauhausz miniszter terjesztette be a bécsi világkiállítás költségeinek előirányzatát. Az összes költség 15.700,000 frtra rúgna. Eddigele már 7.500,000 frt lett elköltve, vagyis 1.500,000 forinttal több, mint mennyit a reichsrath ez ideig engedélyezett. De még a túlkiadás sem elég a munkálat keresztülvitelére, hanem az eredeti 6.000.000 előirányzathoz még 9.700.000 frtnyi póthitel szükséges. Schwarz bárónak, a kiállítási bizottság vezérigazgatójának ez ülésen igen meleg napja volt. A bizottsági tagok egész keresztüzközé fogták, s ugyancsak izzadt a czáfolgatás nehéz munkájában, úgy látszik a szembekötősditmegelégiették Ausztriában , mert hát majdnem az arczátlansággal határos az oly , ámítás, mit Giskra is kifejezett, hogy elég 6.000.000, aztán utóig kevés hijával kétszer akkora összeget kívánnak, hogy a művet befejezhessék. Külföld. Febr. 13 án. Frnézia köztársaság. Előttünk feküszneke a legújabb párisi lapok, s módunkban van mérlegelni a benyomást, melyet a harminczas bizottmány berekesztő ülésének határozata idézett elő a különböző pártok közegeiben, röviden összegezjük: megelégedve senki sincs a bizottmány határozataival, a monarchikus lapok, mert nem sikerült Thierset végkép megfosztani szavától a nemzetgyűlésben, a republikánusok, mert jövőjük iránt ép oly bizonytalanságban hagyattak, mint voltak annak előtte. A „J. des Débats“ szerint minden élőről kezdendő , a harminczas bizottmány működése nem szolgált egyébre, mint kimutatni az összes világ előtt, hogy míg egyrészt a monarchisták nem tudnak semmit lerombolni (t. i. Thiers hatalmát), addig a kormány szintén képtelen valamit építeni ,szükségesnek látja, hogy az ügygyel maga a nemzetgyűlés foglalkozzék s valahára véglegesen döntsön. A „Siecle“ szerint a szakadás folytán egyetlen eszme merül fel inkább, mint valaha, ez uralkodik s magával ragad mindent t. i. a nemzetgyűlés feloszlatása. Thiers nem tehet egyebet, mint hogy a nemzetgyűlés el is viszi a vitát. A „Rép. franc.“ szintén a feloszlatást hangoztatja. Francziaország lelkesedéssel fogadá az elnöki üzenetet, mely megalapítandónak mondá a republikát, s most örül látni, hogy az elnök föntartja politikáját, s nem enged a királypártiaknak ; de ez még nem elég, neki szakítania kellene a nemzetgyűléssel s aztán az országra tekinteni. A „Bien publ.“ (Thiers közege) konstatálja, miszerint a harminczas bizottmány legutolsó ülése nem felelt meg a kormány engesztelődési várakozásainak , sajnálandónak mondja a határozatot, végleges döntésre a nemzetgyűlést hivja fel, ennek hazafiságától reméli, hogy végül intézkedni fog az ország jövőjéről s ezzel nyugalmáról. A „Soir“ komédiának nevezi a bizottmány összes működését s reméli, miszerint a nemzetgyűlés Thiers mellett fog dönteni. A „Frangais“ nem talál szavakat Thiers dicsőítésére elakarván hitetni — az egy ügyü — olvasóival, hogy mert a bizottmány monarchikus többsége hozott oly határozatot, minő neki tetszett, már Thiers megadta magát s minden monarchikus füty után fog már ezután tánczolni szép Francziaországban: az „Union“ pláne azt sajnálja, hogy a bizottmány minden cseremónia nélkül be nem fogta az elnök száját. Természetesen ez nem megy oly könnyen. Mint a fennebbi replapok idézeteiből látjuk, az ingerültség nagy a nem várt fordulat miatt s egyetemes vélemény, miszerint az ügygyel, mely nem kevesebb mint a köztársaság megerősítése s talán végleges megalapítása, magának a nemzetgyűlésnek kell foglalkoznia. Egy ma Bécsből érkezett távirat megerősíti, mit i imént az uralkodó hangulatról mondunk, az izgatottság rendkívüli mértékeket vesz s egy fokkal viharosabb ülés létetik kilátásba a függő kérdés alkalmából, mint voltak az elnök emlékezetes üzenetét követő ülések. Svájcz, Mermillod püspököt egyszersmind ki is utasította a szövetségi kormány mindjárt akkor, amidőn semmisnek nyilatkoztatta ki a pápai brevet, mely a püspököt apostoli vikáriussá nevezte ki Genfbe. Mermillodnak most tehát vagy egyedül, vagy ha azt tenni nem akarja, rendőrök kíséretében kell elhagynia Helvecziát. A szövetségi tanács eljárása ez esetben annyival érdekesebb, minthogy Mermillod svájczi polgár s erre támaszkodva mindenesetre tiltakozni fog a kiutasítás ellen. Anglia: Az ír egyetemi nevelés kérdése legközelebb fog szőnyegre kerülni a parlamentben s a londoni lapok előleges szemlét tartanak e tárgy fölött. A „D. News“, szerint a kormány szándéka oda megy ki, hogy vége szakadjon valahára az úgynevezett római katholikus sérelmeknek. Itt mindenek előtt azon kérdés merülhet fel említett lap szerint a parlamentben, hogyan fordulhat elő egyátalában kath. sérelem a felsőbboktatás terén, és ha mégis előfordul, miben áll az tulajdonképen ? Definiálni kell tehát a „felsőbb oktatás“ kifejezést. Ez elég ruganyos tárgy, hogy magába ölelje a középiskolákban nyert nevelést is, noha tulajdonkép csak kollégiumi és egyetemi oktatás érthető alatta és ez értelemben kell a parlamentnek jelenleg az ir felsőbb oktatással foglalkoznia. E két oktatási fokozat szoros összefüggésben áll egymással, s az egyetemen nyerhető képzettség egyedül az ez utóbbiakban nyert alaptól feltételeztetik. Izlandban pedig a középiskolák száma igen csekély; 1861-ben csak 12,785 ily iskola állott fen, és pedig 5792 katholikus és 6993 protestáns, míg Skócziában, melynek népessége háromötödét teszi Izland népességének, 15,000 középiskola áll fen a legkitűnőbb oktatási rendszerrel, minthogy itt már a legtöbb, elemi iskolában tanítják a latin és franczia nyelveket, a mathematikával együtt. ■ Az ír nemzeti nevelési liga Belfastban tartott gyűlésén kimondotta, hogy határozottan rászólja azon javaslatot, mely a fenálló egyetemeket egyetemi hatóságaiktól megfosztja, s központi vizsgáló bizottságot állít helyébe, ami veszélyezteti az akadémiai függetlenséget, káros a józan tanitás érdekeire s végtelen zavarokra szolgáltat okot, továbbá, hogy Fawcett képviselőnek a parlamentben tett indítványa pontosan életbe léptetve leginkább oldhatná meg ezen kérdést. — A délstaffordshirei vasgyárosok Wednesburyben tartott közgyűlésén konstatáltatok, hogy a vasgyárosok szövetsége évről-évre örvendetesen gyarapodik, s míg múlt évi karácsonyapján csak 4300 tag volt együtt, a múlt hó végével már 23.000-ra növekedett a tagok száma, kik közt az unionisták nyolczszorta számosabbak a nemunionistáknál. Ezután a délwalesi kőszénbányászok strikejára tért át a gyűlés, erősen megróván a gyárosokat, azért a munkabért 10°/0 kal alább szállítani törekesznek, midőn pedig munkásaik ugyanazon munkabér mellett dolgoznak, mely az egész országban dívik. — A délwalesi kőszénbányászok strikéja alig ér egyhamar véget , mert a gyárosok készebbek inkább bezárni bányáikat, mint elállani árleszállítási igényektől, mig másrészt a munkások páratlan kitartással maradnak meg követeléseik mellett. — A nyilvános parkok kérdése rövid időn szintén a parlament elé kerül s vége szakad azon faggató és kicsinyes perpatvarkodásnak, mely az ily helyeken összejöveteleit tartani megszokott nép és a hatóság között Londonban már évek óta folyik. Bruce kijelentette, hogy ő egy új szabályzó kódexet tesz le közelebb a ház asztalára. Az angol papság anyagi helyzete sem igen fényes, s egyik londoni lap felkarolván ügyeket, megjegyzi, hogy az élelmi, tüzelő stb. szerek mai drágasága mellett a szegényebb angol papság helyzete a legmélyebb sajnálatra érdemes. Ha nőtlen, jó társaságokba alig mehet s igy nem csiszolhatja magát, mert az ily szelíd örömök is némi kiadásokkal járnak, melyeket pár font heti fizetéséből nem fedezhet. Ha szerencsétlenségre nős, mind magát mind nejét elszigeteltségre kell kárhoztatnia, ha pedig még nagyobb szerencsétlenségre aztán gyermekei is vannak, ezeknek nevelését kénytelen elhanyagolni, vagy magát nélkülözéseknek kitenni. Németország. Saskernek nagyszabású beszéde kellőleg volt méltatva berlini levelezőnk által. A sajtó szokatlan erővel és tűzzel szellőzteti most e beszédet, s még a kormányhoz közel álló lapok is erélyesen sürgetik a parlamenti vizsgálatot. A „Nat. Zig“ szerint a kormány most elégtételre van kötelezve, különben mélyen megrendül iránta minden becsületes ember bizalma. Az egész ország most szigorú vizsgálatot kér a kormánytól. A kormány maga örvendhet azon, ha a nép súlyt fektet arra, hogy az államügyek vezetése oly férfiakra bizassék, kik erkölcsileg fedhetetlenek. A Wagener ügy komoly vizsgálatán kívül az ország feltétlenül követeli, hogy a parlamenti vizsgáló bizottság létrejövetelének semmi gát ne vettessék, és hogy azt a kormány támogassa. Amiltzenplitz gróf kereskedelmi minisztert illeti, mi még ez ülésszak elején azt tanácsoltuk neki, hogy mondjon le, akkor azt becsülettel megtehette volna, most már nagyon sokat szenvedett a miniszter tekintélye, s a Wagener ügyben, valamint a Wagener ellen intézett megtámadásokkal szemben elfoglalt állása, teljesen lehetetlenné tette őt, mint minisztert. Spanyolország.A trónkövetelők egész raja van útban Madrid felé. Amadé lemondása minden pártot a diadal reményével tölt el, így a London, Brüssel és Genfben tartózkodó kommunevezérek a spanyol fővárosba siettek. Alfons herczeg Párisban tart sűrű értekezletet párthíveivel. A franczia legitimisták pedig hír szerint két millió frankot gyűjtöttek össze Don Carlos rablóbandái számára, s végül az Orleans herczegek 20 millió frankot bocsátottak Montpensier hg. kivernek rendelkezésére, melyen a spanyol hadsereg lenne megvásárlandó. A király 11-én végkép lemondván minden jogáról a spanyol koronára, a kortes a legnagyobb zavar köze pette legott összeült, s a republikánusok csatlakozván a radikálisokhoz, kikiáltották a köztársaságot. Amadé király 12-én kora reggel elhagyta Madridot s a „Róma“ és „Valencia“ nevű olasz fregatokon családjával és kiséretével együtt Olaszország felé vitorlázott. Követte tehát a madridi lapok tanácsát, melyek úgy vélekedtek: „Ha ép bőrrel akar Amadé távozni, úgy menjen minél előbb, mert nem mindeniki párt oly nagylelkű, mint a republikánus.“ — Az újan kikiáltott köztársaság kormányelnöke, miután Castelar semmi hivatalos állást nem akar elfogadni, hír szerint Rivero lenne. Olaszország. A III. Napóleonért tartott gyászmiséről, melyet már jeleztünk, olasz lapok egész részletességgel szólnak, leirják a szertartás részleteit, le a jelenvolt magasállásu egyéneket, a roppant néptömeget s a templom főbejárata fölé helyezett eme feliratot: “III. Napóleon lelki üdvéért, ki mint fővezér Victor Emánuel királylyal együtt vezényelte az egyesült hadakat az 1859-ki olasz függetlenségi háborúban. — A hálás polgárok üdvöt kérnek reá az úrtól.“ A szertartás után aláírás nyittatott a milánói Napoleon szoborra, s Peruzzi polgármester, La Marmora tk., Cambray-Digny, De Gori és Finocchietti táviratilag tudatták Eugenia excsászárnőt a gyászmimise nagyszerű lefolyásáról. A római községtanács 9 iki ülésében megszavazta a város szépítésére kért 11.362.191 frankot, melyből 2 millió mindenek előtt a Tibet folyó szabályozására fog fordittatni. A bécsi világkiállítás költségeire pedig 5000 frankot szavazott meg. Amerika: Grant elhatározta, hogy észretéríti a már hosszabb idő óta daczoló mormonokat s legközelebb Sheridánikot kéreté magához, hogy felvilágosítást vegyen tőle, miként kelljen legelőnyösebben hadiállást foglalni a mormon Jeruzsálem, az u. n. Sóstóváros körül, sőt már útban is vannak a csapatok Utah állam déli részei felé. Brigham Young közlönyei mindezekkel szemben szilárdságot és kitartást tanácsolnak a mormonoknak, ha mindjárt mártyrhalált kellene is szenvedniök. A Minessota államban m. hó 7-én dühöngött borzasztó hózivatarról az ujyorki „Herald“ szomorú részleteket közöl. Szerinte a többnyire skandináv eredetű lakosok az előtte való nap uralgott szép idő folytán tömegesen keresték fel a városokat, hogy a télre szükségeseket beszerezzék, midőn azonban 7-en haza indultak, egyszerre óriási hózivatar támadt, mi a hőmérséket 54 fokra szállította a fagyponton alól, úgy hogy az utasok igavonó barmaikkal együtt megfagytak s mintegy 300-re megy az e napon ily módon kimúltak száma. A hivatalos lapból. Vallás- és közoktatá-ügyi magyar miniterem előterjesztésére Hamar Pál közalapítványi ügyigazgatónak, a miniszteri tanácsosi czimet és jelleget díjmentesen adományozom Kelt Bécsben, 1873. évi febr. hó 11-én. Ferencz József, s. k. Trefort Ágoston, s. k. Az igazságügyminiszter a szakolczai járásbiróság mellé bírósági végrehajtóvá Hodossy Kálmán nyitramegyei volt esküdtet nevezte ki. Iohn Bernát, kaposvári illetőségű bécsi lakos vezetéknevének ,,Kaposi”-ra kért átváltoztatása megengedtetett. A pécsi pénzügyigazgatóság által Véber Sándor lr. oszt. irodatisztté, Christóf Gyula pedig irodai segédtisztté neveztetett ki A pécsi m. kir. pénzügyigazgatóság által Tóth Lajos adóhivatali VI. oszt . Molnár Vincze pedig VII. oszt. adóhivatali tisztté neveztetett ki. SPORT. „Utóhangok a Rákosról“ czimmel a „Vadász és Versenylap“ ezeket írja: A pesti falka vadászatai tehát beszüntettek, néma csend honol ismét a Rákoson s a rókák öröm lakóit tartanak a covertekben. Az ebekből 15 db Tatára küldetett a master kennelébe, ezek képezik majd a jövő idény törzsét, melyhez Carter ki egy időre Angliába megy, utasítása szerint majd vagy 30—35 darabot fog még szerezni. A volt falkából 5 párt gr. Nádasdy vett meg az agárdi falka szaporítására, 5 párt pedig b. Wesselényi Béla a kolozsvári számára. A jövő idényre remélhetőleg sokkal tökéletesebbek lesznek a pesti falka vadászatai, részint mert az ebek jobban összeválasztva lehetnek, részint a vadászutak is jobb lovakon fognak megjelenhetni. Ami egyébiránt ez utóbbit illeti: lótenyésztésünk tetemes haladására mutat, hogy míg ezelőtt 15—20 évvel a rókafalkát csak importáló angol lovak birták követni; az idén már igen csekély kivétellel, csupa hazai lovakon folyt e vadászat, s körülbelül másfélszáz paripát kívánt. Csak húsz ily vadásztársulat legyen Magyarországon s a jó lovat tenyésztőnek nagyon jól fizetik fáradságát. A falka október 26-tól január 31-ig 47-szer vadászott, s ez idő alatt mintegy 127 űrlovas és 10 delnő követé felváltva. Király Ő Felsége 14-szer vadászott, királyné Ő Felsége pedig 21-szer. Legtöbbet vadásztak: A Master.....................47-szer. Gr. Szapáry L. tbk . . 46 szer. Gr. Szapáry Iván . . 44-szer. Gr. Batthyány Elemér . 43-szor. Gr. Sztáray János . . 43-szor. 40 és 30 közt voltak : b. Simonyi Lajos, gr. Szapáry Imire, gr. Keglevich Béla, Jankovich Aladár, Blaskovich Ernő, gr. Károlyi Pista, Kund Béla, gr. Festetich Pál, Baranyay Pál, Blaskovich Miklós, b. Pirettich stb. 30 és 20 közt: gr. Andrássy Gyula, báró Wenkheim Béla, Dőry Lajos, b. Waecker-Gotter, ifj. gr. Almásy Kálmán, gr. Almásy Tasziló, gr. Festetich Tasziló, gr. Keglevich István és Gábor, stb. stb. A mi végre e vadászatokat, mint a merész lovaglás legjobb iskoláját illeti: meglehetős számmal vett bennök részt mind a hadsereg, mind a honvédség, különösen a fiatalabb tisztek által, kiknek bizonyára igen jó iskola is lesz az. Csak mentői több alakuljon Magyarországon. * Gr. Károlyi István, mint a „P. L.“ írja, a káposztásmegyeri szőlők és a r.-palotai erdő közt fekvő 12 hold földet ajándékozott a falka társulatnak. E területen azonnal hozzá fognak a szükséges helyiségek építéséhez, tekintettel nem csak a róka, hanem a farkas és nyúlvadászatokra is, s lesznek istállók s lovak, s helyiségek falka és agarak számára is. Természetes, hogy ugyanitt fognak építtetni az őrök és szolga személyzet számára szükséges lakások is. Tervben van egy vadászkastély is díszteremmel, ő Felségeik használatára. Rosebery lord bejelentette az angol parlamentben, hogy f. hó 20-án indítványt fog tenni egy bizottság kinevezése iránt, melynek feladata lesz megvizsgálni a lótenyésztés jelen állását az egész országban. Ennélfogva nevezett lord egyik sportlapnálzihívja a lótenyésztő és lókedvelő közönséget, küldjön be hozzá gyakorlati információkat e tárgyban s közli egyszersmind a pontokat, melyekre nézve felvilágosításokat óhajtana. — Közöljük e pontokat mi is, mert hazánk is lótenyésztő ország lévén, később előfordulható alkalommal talán némi tájékozásul szolgálhatnak. 1. Bármely ide vonatkozó és gyakorlati ismer *retből merített tény. , 2. Az egyének száma az egyes kerületekben kik jelenleg lótenyésztéssel foglalkoznak, viszonyítva azok számához, kik pl. huszonöt év előtt ugyanazzal foglalkoztak. 3. Minden eltérés, mely egyik-másik kerületben a lovak osztályozásánál jelenleg felmerül, és felmerült 25 év előtt. 4. Nagyobb-e a nehézség a különböző fajta lovak beszerzésében most, mint volt 25 év előtt ? 5. A lovak valamelyik kiváló osztályára vonatkozó tények, melyek eltűnni látszanak Angliában. 6. A különféle lovak növekedő ára (a beszerzés nehézségeitől különválva) egybehasonlítva a 25 év előtti árakkal. 7. Gyakorlati okok. 8. Gyakorlati orvosságok. Hírek. Febr. 13. — Honvédalapítvány. Az 53.honvédzászlóalj zászlószentelése alkalmából Révay báróné, szül. Tajanay Helena és Radvánszkyné szül. Podmanicky Mária bárónő 1000 forintnyi alapítványt tettek le a czélból, hogy annak kamataiból a zászlóaljnak csatában sebesültjei segélyeztessenek. — Egy község, melyet sok csapás ér. A múlt évben Nagy-Bun erdélyi községet az árvíz tette tönkre, most pedig február 10-én a község másik része Kis-Bun lett a lángok martaléka néhány ház kivételével. A szerencsétlen tönkre jutott lakosok valóban megérdemlik, hogy a közönség részvétele irányukban felébredjen, s a csapást áldozatkészségével némileg enyhíteni segítsen. A bécsi concordia íróegylet közgyűlést fog tartani a tisztességes irodalomnak a zugsajtó irányában követendő együttes eljárása tárgyában. A czélt, a zuglapok elnyomását, még a világkiállítás előtt szeretnék elérni, nehogy azok Bécs erkölcsi (!) hitelét rontsák a külföldiek szeme előtt. — Várjon a „Neue Freie Pressét“ a tisztességes lapok közé fogják sorozni? Talán azért tisztességes, mert sok pénzt kap, míg az úgynevezett zuglapok megelégesznek a hirdetések kizsarolt árával? — Megemlítjük itt, hogy a „N. Fr. Pr.“ egyik szerkesztője nemrég valaki kérdezősködésére kijelentette, hogy mihelyt az osztrák nemzeti bankkal kielégítő megoldás jö létre, felhagynak az ellenséges hanggal Magyarország irányában, de addig nem lehet. Hogy mennyit ér a bécsi sajtó, megmondotta néhány hét előtt a berlini „National Zeitung.“ A franczia pénzt sem vetették meg 1870-ben, az osztrák közvéleménynek a poroszok ellen izgatására, s erre vagy fél millió frank franczia pénz fogyott el Bécsben. A bécsi sajtó Németországban már minden hitelét elvesztette, s el fogja veszteni nemsokára az egész világ előtt. Jól tenné a „Concordia“ közgyűlése, ha tisztító szándékát kiterjesztené az egész bécsi sajtóra s megállapítván, hogy a kis lapok ne vadásszanak a hirdetések, a nagy lapok pedig ne a syndicatusokban való részesítés után, egyúttal kiterjesztené figyelmét a politikai illemre is, mely már egyszer más hangot parancsolhatna nekik az ugyanegy monarchiában együttlakó népek irányában. Hogy a cultura terjesztésére nagyon roszul választott hang az örökös káromkodás, bizonyítja az a siker, melyet az uralkodó chnosz képében elértek, s melyből most erőszakos rendszabályok segélyével szeretnének kivergődni. A régi németszínház-tér beépítése ellen Hans Eduard s vele ama tér valamenynyi háztulajdonosai egy memorandumot terjesztettek be a városi tanácshoz, oly czélból, hogy azt a város átiratához mellékeljék, s terjeszszék a közmunka-tanácshoz. A közmunkatanács ugyanis e tér beépítését újólag nagy bölcsen elhatározta. A budai Albrecht után egy második lépcső létesítése iránt két tervet mutatott be a budai városi mérnöki hivatal. E lépcső a Szabó féle háznál lenne felállítandó, melynek folytatását képezné az utón túl a Lónyay-féle lépcsőzet. A benyújtott 2 tervből az fogadtatott el a tanács részéről, mely három nyugponttal terveztetett. A lépcsőzet feltűnően csinos lesz, s május végéig átadatik a közönségnek, mely akkor kényelmesen jut a vízivárosi főutczából az Albrecht-útra. A lépcső költségvetése 6000 frt. Egy bankóhamisítónak jött nyomába a nagyváradi rendőrség. Régóta czirkulálnak már a környéken hamis bankjegyek, de sok ideig sikertelen volt minden kísérlet, melyet annak forrása felfedezésére tettek. Végre rábukkant egy csendbiztos. Margittán egy Papp István nevű ember hamisnak ismert 100-ast akart felváltani, mi Tóth József csendbiztosnak fülébe jutván kérdőre vonta Papot, hol vette ? Ez azt állitá, hogy bihari emberektől kapta két ökre árában. A pandúrok mindjárt a bihariak után siettek, és el is fogták őket. Nem bihariak, hanem kerekiek voltak Egyiknek neve Dózsa Gáspár, a másiké Jónás Ferencz; ezek a vallatás alatt kirukkoltak vele, hogy ők a pénzt Nagyváradon egy borotvált képű, nyírott bajusza félig ősz embertől kapták, ki a Körös utcza legutolsó házában lakik. Kaptak ők többet is, darabját 15—20—30 írtjával. A vallomást tevőket aztán Tóth József csendbiztos behozta Nagyváradra, hogy itt együttesen járjanak el Serényi Gusztáv főkapitánynyal itt Dózsa Gáspárnak 20 irtot kezébe adtak, és azzal az utasítással vezetteték magukat főkapitány és csendbiztos a Kőrös utczán levő házhoz, hogy ott menjen be, s próbáljon ismét 100 fotost vásárolni. Rendőreink ezalatt álruhába öltözve, a házat körülfogták. Dózsa Gáspár bement, de 100 forintost nem kapott, mert készletben nem volt. Ekkor a rendőrök berontottak a házhoz s az emberi küzdelem után elfogták. Motozás közben egy szalmazsákból kiesett régi kalendárium levelei között csakugyan meg is találtak 2 darab félig készített, 3 darab előrajzolt és 5 darab kivágott, de még tisztában levő 100 forintos papírokat. Találtak tízest is. Neve a hamisítónak Sinkó Károly, miskolczi illetőségű, mintegy három hóval ezelőtt az újhelyi börtönből szökött meg. Bevallotta, hogy a hamis pénzjegyeket ő csinálta, s hogy itt Nagyváradon 9—10 darab hamis tízest hozott forgalomba a kofák között. Bűnrészesül csábi illetőségű Tóth Mihályt nevezte. Az ügy a királyi törvényszéknek átadatott. A hamisítónál fegyverek is voltak, úgy látszik, hogy a meglepetésekre készen tartotta magát. Távirdai bélyegzett lapok lesznek nemsokára kibocsátva, melyek a távirdai forgalom nagy könnyűségére szolgálnak. A bélyegek húsz szó utáni illetékeknek fognak megfelelni, de ezeknek alkalmazásba hozatala az illeték egyöntetűségét is feltételezi, melyet a „P. Ll.,“ melyből e hirt átveszszük, egy közép árban, húsz szó után