Ellenőr, 1873. február (5. évfolyam, 26-49. szám)

1873-02-19 / 41. szám

Mihelyt a kereset értéke ezen összeget meg­haladja, a felek az ítéleti illetéket nem tehetik többé bélyegben az utolsó periratra, hanem az ítélet meghozatik a díj lefizetése előt­t, és az eljáró bíró tartozik az ítélet egyik példányát a legközelebbi illeték kiszabási hivatal­nak beterjeszteni, a­mely utóbbi a perösszeg után 6­8ad százalékkkal számítja ki az illetéki díjat, arról rendes fizetési meghagyást állít ki, és pedig ha ideje van rövid idő alatt, sokszor hóna­pok, olykor évek múlva és kézbesítteti saját hivatalos közege általa pervesz­tes félnek, 30 napok alatti befizetési felszólítással. Ugyanezen eljárás van divat­ban a bekeblezési díjakra nézve. Köteles ugyanis az eljáró telekkönyv a bekeblezés egyik végzését a legközelebbi illeték kiszabási pénzügyi hivatalnak szolgáltatni át, ez ideje szerinti időköz alatt kiszá­mítja az 5/8ad illetéket, és saját közege által kéz­besítteti a félnek. A per, vagy a bekebelezés értéke legtöbb­ször egyenlőtlen öszegből, például 13.753 frt. 99­­4 ed krból áll. Tudvalevő dolog, hogy a pénzügyi közegek nagy részben a modern számtanban gyen­gék. Legtöbbször tehát beletelik egy fél nap, míg egy hivatalnok kiszámítja, hogy 13,753 frt 99 1/4 krnak mennyi is 5/sz a 7 százaléka. Egy ily hiva­talnok fizetése azonban legalább is 2 frtot tesz ki naponként, miből következtetve a kormány egy tétel kiszámításáért is körülbelül 1 frtot fizet. Azonkívül el volt fog­lalva a bíró, a pos­tahivatal és a pénzügyi hivatalos szolga. Végre létre jön a fizetési meghagyás, de a pervesztes fél időközben elhagyta lakását, meghalt vagy tönkre ment, és nem találják fel. Akkor az eljáró bíróság hivatalosan megke­restetik, miszerint a fél ügyvédjének nevét közöl­je a pénzügyi hivatallal. Ennek beérkeztével hiva­talosan megkerestetik az ügyvéd, hogy fele laká­sát mondja be. Legtöbb esetben az ügyvéd az új­­ lakást nem tudja. Akkor a felperest keresik, vagy ügyvédjét, hogy a díjat a törvény értelmében azok fizessék meg, mert a pénzügyi hatóság nem tudja alperes lakását feltalálni. Ezek fizetni nem akar­nak, folyamodnak, veszekednek, s megvan a tömérdek munka; a nép az eljárást káromolja, a pénzügyi miniszter tárczája üres, a sok hivatal­nok pedig markába nevet. A bekeblezési díjaknál más a szokás. Ott, ha a fél meg nem találtatik, a pénzügyi közeg az ille­téket felülkeblezteti a bekeblezett tételre, és minden árverésnél, csőd és bukás­nál legalább is egy ügyvédet köteles a kormány beküldeni a bírósághoz, hogy a felü­lkeblezett díjakat képviselje. A­kinek csak egy kis gyakorlati múltja van és becsületes ember, a mondottak igazságát meg fogja engedni, és hogy nem túlzások, mutatja a kinlevő illetékek rendkívüli mennyisége. Csakis ezen hallatlan, elv nélküli behajtási rendszer mel­lett magyarázható ki a kinlevő nagy hátralék lehetősége, és azon összeg nagysága, melyet a kor­mány illetéki díjaknál évenként veszít. Ha most már ezen rendszer megmarad, a díjak pedig emeltetnek, váljon lesz-e az államnak haszna a felemelés után? Határozottan nem, sőt ha a már kinlevő és ezután bekövetkezendő dí­jakat az eddigi után akarja beszedni, akkor a pénzügyi hivatalokat annyi egyénnel lesz kényte­len szaporítani, hogy azok fizetése a felemelt több­letet legalább is felemészti, a becsületes polgár pedig még jobban leend zaklatva. A bélyegdíjakat tehát első­sor­ban nem is annyira felemelni kellett volna, mint inkább a behajtási módot egyszerűsíteni, sőt azt a mennyire csak lehet kikerülni, azonkívül pedig azon tömérdek csalást és kijátszást lehetetleníteni, mely a bélyegtelen váltó és kötelezvények használata ál­­tal elkövettetik. Dr. Virava József:­­ Az igazságügy min­i­szter tekintet­tel ama nehézségekre, melyekkel az 1871. évi LI. törvényczikkel megállapított végrehajtói intézmény a gyakorlati életben, különösen a kézbesítések kö­rül állítólag találkozik, felhívta az összes e. f kir. törvényszékek elnökeit, hogy az eddigi eljárás kö­rüli tapasztalataikat vele közöljék s ezen intézmény életrevalósága, gyakorlati volta, esetleg pedig amaz eljárás iránt, melylyel a kézbesítések jelenlegi módozata helyettesítendő vagy pótlandó lenne, a vezetések alatti törvényszéket meghallgatván, ennek véleményét saját nézetei kíséretében hozzá terjesz­­szék föl. A tankerületi főigazgatóságok intézménye. A közoktatási budget tárgyalása bekövetkez­vén, ideje, hogy a tankerületi főigazgatóságokkal egy kissé közelebbről foglalkozzunk. A főigazgatósági intézményt a képviselőház a múlt évi költségvetés tárgyalása alkalmával csak 7 szavazattöbbséggel tartotta fel azon hozzátétellel, hogy azt a jövő évre eltörli. És valóban igen ro­­szul tette, hogy már taval el nem törölte végképen. Megmentett volna évenként mintegy 52 ezer forint hiábavaló kiadást és még egyebet. A főigazgatóságok valóságos késleltető inté­zetek, bizonyítja ezt azon csalhatlan tény, hogy majdnem minden rendeletét két példányban kapják meg a gymnasiumok, az egyiket a minisztériumtól, a másikat a főigazgatótól azon kis különbséggel, hogy a főigazgatótól mindig legalább 10—14 nap­pal később. Paedagogiai és didacticai befolyásuk a taná­rokra, hála Istennek! igen csekély, mert ha több volna, úgy a tanügyek még roszabbul állanának. Némelyek szeretnék a főigazgatóságokat sza­porítani, általuk jobb tanmódszert teremteni és elterjeszteni. Ugyan kérem, hol vegyék azok a mostani és leendő főtiszt, vén főigazgató urak azt a jó metho­dust? Bizonyosan a 48 előtti években szerezték, a­midőn az egyetlen jó methodus a korbács volt, vagy talán a seminariumban vagy kolostorban, a­hol a juniornak mindent szentül el kell fogadni a seniortól akár igaz legyen, akár nem. És ha való­ban leírják az arkánumot, miért nem léptek vele a világ elé? Aki azt hiszi, hogy lehetséges methodust fő­igazgatók által terjeszteni vagy javítani, arról bát­ran el lehet mondani, hogy nem ért a tanügyhöz. Vegye figyelembe az országgyűlés és a közokt. miniszter, hogy methodus tekintetéből jótékony be­folyást csak a szaktanárok gyakorolhatnak egy­másra és a velük bizalmas és collegiális viszony­ban levő igazgató. Mert methodust valakire tekintély és hatalommal ráparancsolni nem lehet, nem szabad, mert a­mely methodussal az egyik tanár czélt ér, lehetséges, hogy azzal a másik csekély eredményt mutathat fel. A módszer mindig viszonylagos értékű és individuális természetű, és épen azért a paedagogia még a legutolsó falusi tanító számára is önállósá­got biztosít módszere tekintetében s számon főleg csak az eredményt kéri. Különben nem való az, hogy a tanmethodus Volna legfőbb oka az átalában régóta tapasztalt elégtelen taneredménynek. Azt csak az önzős aspiránsok hirdetik, kik magukat feltűnővé, nélkülözhetlenné akarják tenni, kik azt óhajtják, vajha minden gymnasium mellé állíttatnék egy főigazgató, legalább nekik is jutna egy ily állomás, vagy legalább igazgatóság. A fő­hiba a túlterhelésben van, jól tudja ezt minden tanár. Ha a főigazgatókat a képviselőház meg is tartja, legalább modern műveltségű világi emberek­kel töltse be, nem pedig koros szerzetesekkel. — Mind az öt főigazgató pap és szerzetes! Váljon nem méltán vádolhat-e bennünket a műveit külföld középkori sötétségről, műveletlenségről, ha azt látja, hogy mi magunk ecclatans tanúbizonyságot teszünk arról, hogy nálunk a tudományt és művelt­séget szerzetesek és papok képviselik most is mint a sötét középkorban ?! Tisztelet és becsület egyiknek, másiknak, tud­juk mi a tudományt becsülni, ahol van, de a mai korban már nem vihetnek vezérszerepet a nélkül, hogy a fennebbi gyanúba ne ejtenék a nemzetet. És ki bírná bebizonyítani, hogy közművelő­désünk és középtanodáink nem állanak a papság­­legerősebb befolyása alatt? Hiszen gymnasiumaink legnagyobb része szerzetes kezekben van és a cse­kély számú világi gymnasiumok is szerzetes fői­gazgatók alá vannak helyezve. És ki hiszi azt el, hogy az ily amphibialis főigazgatók a káros papi befolyást korlátozni, a kolos­tori szellemet kiküszöbölni és a modern józan művelt­ségre törekvő világi és felekezetnélküli intézeteket népszerűsíteni és terjeszteni iparkodnak, hiszen akkor megtagadnák édes­anyjukat a kolostort és seminariumot, hiszen akkor elvesztenék püspökeik kegyét! Aztán az régi dolog, hogy a szerzetes gymnasiu­­moknak gloriádákat zengedeznek a főtiszt, nagysá­­ságos urak, míg alvilági főleg felekezet nélkü­lieket gyengéknek és amúgy kéz alatt istentelenség terjesztőinek hirdetik. Nem csoda tehát, ha a kor­mány a gymnasiumok állapotát valóban nem is­meri, vagyis hogy a papi gymnasiumokat a „ca­mera lucidán“, a világiakat pedig a „camera ob­­scurán“ keresztül ismeri. A mostani szerzetes és papi főigazgatók egyébiránt, nyíltan kimondva, a haladásnak legve­szélyesebb ellenségei, a tanártestületekben a sza­badelvű elemek elnyomói, a viszályok indirect tá­masztói, amennyiben az ultramontán áskálódások és alattomos vádaskodásokat örömmel fogadják, mi az ultramontán tanárokat arra bátorítja, hogy minden szabadelvű kérdésből valláskérdést gyártsa­nak és azt titkos feladások tárgyává tegyék, mert el tudják, hogy ez a legbiztosabb eszköz a szabad­elvűek tönkretevésére és saját jövőjöknek mega­lapítására. „Odium theologicum est diabolicum“. Jól tudják ezt az illetők! Bizonyítja ezt a tanártestü­letek mai szomorú állapota. Az ország legtöbb ta­nártestületében többnyire ultramontán áskálódások alapján viszály, egyetlenség, bizalmatlanság és in­­differentismus uralkodik és ha az igen tisztelt mi­nister úrnak sikerülne mégis valamikép a dolgok mélyébe bepillantani, meglátná, hogy a szabadelvű józan tanárok mindenütt el vannak nyomva, még a szerzeteseknél is, és az ultramontánok diadalt ülnek a főtiszt, főigazgatók védnöksége alatt. Teljes meggyőződésből és a tanügy iránti lel­kesedésből következőt vagyok bátor a közokt. mi­niszter úrnak és a t. képviselőháznak ajánlani; ha a főigazgatóságokat bármi oknál fogva meg is tartják és ha e méltóságokat csupa szerzetesekkel vagy másféle papokkal szándékoznak betölteni, úgy legalább a világi gymnasiumokat és reáltano­dákat mindenesetre szabadelvű világi főigazgatók alá helyezzék, hacsak lehet még e tanévben. Igaz, hogy a világi gymnasiumok és reáltanodák szór­ványosan vannak és nehéz egyikből a másikba menni, hanem e bajon úgy lehet segíteni, hogy egy ily világi főigazgató alá kevesebb intézet adatik. Ebből az országnak és a kormánynak sok egyeben kívül az a haszna lesz, hogy az egyes világi inté­zetek tanártestületében az ultramontán elem elveszí­­ti buzdító­ támaszát, a súrlódások megszűnnek és a kormány rendeleteinek czélszerűségét, a tanrend­szert, és átalában a tanügyi állapotokat első­sor­ban mintegy saját közvetlen vezetése alatti intéze­tekből ismerheti meg a maga valóságában. Horváth Kálmán, ur okoskodása szerint, a bevételeket is ily mérv­ben kellene meghatározni. A főfő director úr a bemeneti árakat hétköznapokon 1­1 ftban, vasár­nap pedig 50 krban óhajtotta volna megállapí­tani. Schwarz úr szerint ez oly drága kiállítás lenne, a­milyen még soha sem volt e világon. Párisban csak 1 és két frankos napok voltak, Londonban szinte csak 1 és 2 shhillinget fizettek, pedig e két városban az ilyen események iránt a kíváncsiság sokkal nagyobb, mint a jó Bécs falai között. A bizottság kissé lehűtötte Schwarz ur tel­hetetlen pénzbevételi hajlamait, s azt határozó, hogy a bemeneti ár hetenkint négy­szer 1 frt, háromszor pedig 50 kr. lesz. Egy heti jegyért Schwarz úr 5 frtot, egy perma­nens kártyáért pedig 100 forintot akar kapni, hogy mit szól azután a bizottság ez ártatlan aka­rathoz, az természetesen más kérdés. Hírlik, hogy a világkiállítás megnyitása napján egy jegy húsz forint lesz. Ez természetesen megint oly ár, melyet csak a börzenagyságok fognak megfizetni. Hisz­­szük, hogy a bizottság, mely jól felfogta a világ­kiállítás czélját, szárnyát szegi mindazon szurcz ugrándozásoknak, melyek a főigazgatósági iroda phantazmagóriájának bélyegét hordják magukon. Bécs, febr. 17. (Saját levelezőnktől.) (J. S.) Egy messze terjedő összeesküvés szá­lai fedeztettek fel a múlt napokban. Az összeeskü­vés áldozata a világkiállítás és palotája Schwarz báró, az összeesküvők Bécs, München és Berlin festészei lettek volna, ha a divatba jött Gramontszerű leleplezések nem alkalmaztatnak. Rövid idő alatt az a rémhír futotta végig egész Németországot, hogy Schwarz főigazgató úr a német művészet rovására conspirál a francziákkal és ez utóbbiak számára tárt fel minden előnyös és világos helyet, a világkiállítás termeiben. A­mint a németek ehért meghallották, nekik sem kellett több. A herceg Crenneville rögtön összehívta a képzőművészetek kiállítására kiküldött bizottságot, mely Athaegorice azt határozta, hogy ha a nemes báró 8 nap alatt meg­nyugtató választ nem ad a francziákkal a conspirá­­czió mibenlétéről, akkor a bizottság fel­oszlik. E hírre a művész szövetség is gyűlést tartott, mely Schwarzot felhívja nyilatkozni aziránt, hogy igaz ő, miszerint a franczia művészek szá­mára fogja fentartani az előnyösebb és nagyobb helyiségeket, mert ez esetben a művész szövet­ség összes tagjai elhatározták, hogy a kiállításon részt nem fognak ven­­n­i. —Mi természetesebb mint az, hogy a művészek nemes haragj­ukban egy bizottságot neveztek ki, a fennebbi interpelláczió hítüladására, melyhez szóbelileg még azt csatolták, ha legalább oly előnyös helyzetben nem részesülnek, mint a fran­cziák, akkor sértett önérzetük a visszavonulás ria­dóját fogja harsogni. Schwarz báró erre kissé megszeppent s eleget ígért tenni a művészek mél­tányos kivánatainak. Csakhogy a dolog nem eddig van. A modern Athen agoráján is megszállta a művészeket a fér­­ias erély érzete­s vagy 150-en rendkívüli közgyűt­­ésre gyűltek össze s érintkezésbe bocsátkoztak a berlini művészekkel, s azután elhatározták, hogy ezekkel egyesülve a világkiállítás tarta­ma alatt Münchenben ellendemonstráczió­­ul képkiállítást rendeznek, mely ha errejő, a bécsi kiállítás megbukott. De azért a ribuvó ajtót is nyitva hagyták Schwarz báró szá­mára— s innen is kitűnik, hogy mily nagy poli­tikusok a festészek — ki a képkiállítás sikerül­tét biztosíthatja a világkiállítás számára, de csak azon esetben, ha legalább néhány ezer quadrát­méternyi terület többletben fogja részesíteni a né­meteket, a francziák ellenében. Hogy Schwarz úr, a németek kívánatét teljesíteni fogja, az már félig bevégzett dolog; — csupán azt sajnáljuk, hogy a báró ur nem okult Beust példáján, kinek eltávozta óta Austriában a francziákkal már semmi szövet­kezés létre nem jöhet. E szövetkezés is szerencsés­en volt, a francziák javára akart szolgálni, s a németek előnyére ütött ki. A világkiállítás pénzügyi bizottsága tegnap­előtt ülést tartott, melyen a legérdekesebb kérdést a bemeneti árak meghatározása képezte. A megol­dás nem volt békés, zajos vitákat idézett elő. A kiadások nem várt mérvben emelkedtek. Schwarz Berlin, február 16. (Saj­át levelezőnktől.) Míg Amadeus király leköszönése és távozása kivált Francziaországot lázas izgatottságba hozta, de egész Európában élénk figyelmet keltött, itt Berlinben, hol pedig a porosz uralkodó család a spanyol trón­­­kérdésben oly közelről érdekelve volt, a távirati hírek nagyon egykedvűen fogad­tattak. Meglehet, mert az észak­németek általán nem oly könnyen és később mint mások hevü­lnek fel, de mert másrészt úgy a sajtó, mint a közön­ség még folyton Lasker beszédével és indítványá­val s annak taglalásával volt elfoglalva. Hogy Amadeus jónak látta búcsút venni a spanyol tróntól, erre úgy látszik általánosan csak egy a vélemény, hogy biz azt nagyon okosan tette s ki vagy mi fog utána következni, ez még mos­tanáig nagyon keveset érdekli a berlinieket. Me­lyik kormányforma fog győzni, az is mellékes kér­désnek látszik előttök, miután a­mennyire én he­lyesen fogtam fel a közvéleményt, az szintén majd­nem egyhangúlag abban látszik központosulni: a bolond spanyolok miként tudnának megállapodni a köztársasági kormányformánál ? Meglehet, s miután Berlint és Poroszorszá­got jelenleg közvetlenül e kérdés csakugyan ke­veset érdekli, mi sem akarunk e tárgynál hossza­sabban időzni, bár részemről meg vagyok győződ­ve, hogy a spanyol állam átalakulása sokkal fon­tosabb kérdéssé fog válni, sokkal nagyobb befo­lyást fog gyakorolni egész Európára, sem mint azt jelenleg sokan és kivált itt Németországban gon­dolják. Mert hihető-e, hogy azon országban, mely­ből alig száműzetett az egyik uralkodó s a másik már ismét lemondani kényszerül, bármely más uralkodóház trónja szilárd gyökeret verjen ? Igaz, hogy Spanyolország népe testileg és szellemileg főleg a jezsuiták befolyása alatt el van butítva, de lehet-e azért állítani, hogy az egész nemzet minden egyes tagja erkölcsileg rom­lott, s az utolsó évek eseményei, nézetem szerint világosan bizonyítják, hogy a fekete lelkűek ha­talma csökkenőben van, csak egy két lelkes eré­lyes bátor férfiú s ezek számtalan követőre fognak találni és Spanyolország meg lesz mentve az eu­rópai, az általános világszabadság számára. Igaz, eme szavaimra könnyen felelhetik az ellenkező nézetben levők ez egy szót: „­ábrándozó“, mire rövid válaszom ismét csak az lehet ,majd meglássuk.“ Ha kissé elgondolkozunk, bár nem tagadhat­juk, hogy nagyon soktól állunk még messze, sok­ban csalódhattunk, minek valósulását remélettlik, azonban nem tapasztaltuk csak a legközelebb le­folyt években is, hogy sok olyan is történt, a­mi­ről azon pár év előtt a legtöbben azt állították volna, hogy ábránd. Annyi bizonyos, hogy a spanyol válság élén­ken foglalkoztatja Francziaországot, s mint pári­zsi hírekből olvasom, a legközelebbi napokban várhatjuk, sőt talán már meg is jelent Gambetta proclamatiója a spanyolokhoz a köztársaság érde­kében. A spanyol eseményekből az itteni közvéle­ményre gyakorolt hatást nem fogom elmulasztani önökkel közölni. Előbb említem, hogy Amadeus lemondása itt még mostanáig csak mintegy másodrangú kérdést képez Lasker javaslatával szemben, melynek első felvonása tegnap fejeztetett be az országgyűlésen. Lasker oly ügyesen támadta meg a kormányt, látszólag csak ennek közegeit, miként a kibú­vó ajtó — főleg Boon szavainak, „a be­­­csü­letes politikának“ felelevenítése után — csak­nem lehetetlenné vált. A kormány daczára mint mindenből kitűnik, nagyon kellemetlenül van az egész ügy által érintve, s szeretett volna Las­ker indítványából pártkérdést csinálni; mint állít­ják, maga a király és Boon sürgetésére végre még­is elhatározó egy vizsgáló bizottság kiküldését, azonban hogy Laskernek még­se biztosítsa a győ­zelmet, más alakban. Vilmos király leirata valamennyi miniszter­től t­aláltva pénteken olvastatott fel, e szerint a király óhajtja, hogy a vasúti concessiók stb.-nél történt visszaélések megvizsgálására egy vegyes bizottság küldessék ki a Seehandlung elnöke, Gün­ther elnöklete alatt mely négy kormány­ és a két házból választandó két-két kiküldöttből álland. Mi nem mulaszthatjuk el ismételt csudálko­­zásunkat fejezni ki a felett, hogy a porosz alkot­mányos életben valahányszor a minisztérium baj­ban van, a király siet segítségekre, mert miként a közvéleményt felismertük s az a sajtóban nyilat­kozott, Lasker indítványa mindenesetre elfogadta­tott volna, azonban a király indítványával szem­ben miként tarthatta volna fel Lasker a magáét. A tegnapi országgyűlésen, melyen a királyi leirat tárgyalása váratott, oly rémitő tolongás jön, miként a ház, termei, csarnokai s a Dönhof tér telve voltak közönséggel s szegény hírlap tudósí­tóknak ugyan meggyűlt a bajuk, hírnökeik egy része épen nem tudott keresztül­hatolni a tömegen. A tárgyalás tartalma oda terjed ki, hogy Lasker először aggodalmát fejezi ki, miként a ja­vasolt bizottságban a képviselőház küldöttsége csak tetemes minoritásban leend­ő leszavaztath­atik, de biztosíttatva a miniszterelnöktől, miként a bizott­ság minden egyes tagjának szabad, korlátlan tere leend a vizsgálódásra, végül Lasker tekintetbe vé­ve, miként a királyi leirat tartalmának szellemére nézve megegyezik az ő czéljaival, nem akar az ala­ki kérdésből pártkérdést csinálni, mint az egy­­általjában nem is volt czéljában s javaslatát visz­­szavonta, mire a királyi leirat a haladáspárt két tagjának ellenszavazata mellett elfogadtatott, s holnap fogja a képviselőház két vizsgáló tagját megválasztani, kiknek egyikét, nem kételkedünk benne, Lasker fogja képezni. A már annyiszor nevezett képviselő úr teg­nap tartott ismét hosszabb beszédéből nem mulaszt­hatjuk el a következő újabb három pontot felem­líteni. Úgymint a számos tudomására jutott ada­tokból s személyesen hallott biztosításokból úgy látja Lasker, hogy a Straussberg féle systema rot­hadt állapotát nagyon gyengéden ecsetelte. Továb­bá egy nyomtatott reversalist mutat be a háznak, melyben a Wagener féle consortium a pommer­i vasút aláíróit, a jegyzett tőkék befizetésétől felmentheti, míg ugyanazon consortium nyilvános hirdetéseiben e befizetéseket teljesíttőknek mondja, kéri a turistá­­kat találják ki ez eljárásra az illő jogi kifejezést. A nyomtatott reversalisféle visszaélések, csalások vagy nem tudom miként nevezzem, nem egyedül Poroszországban k­övettetnek el, világos tényleges elámitása ez a közönségnek s az ehhez hasonló pontok figyelembe vételét nem ajánlhatjuk eléggé törvényhozásunk figyelmébe az uj keresk. és részvénytársulati törvény megalkotásánál. Végül ismét hevesen támadta meg Lasker a ker­skedelmi minisztert, kinek ressortjában a legnagyobb zavar és semmi irányelv sem uralko­dik s utódját eleve is figyelmezteti, hogy ne vál­laljon el oly hivatalt, melyet nem képes betöl­teni. y. r. Osztrák dolgok. — Az alkotmány­bizottság febr. 17. délelőtt ü­lt egybe, hogy a választási reform tár­gyalásába bocsátkozzék. A mily elégedett mosoly­­lyal köszöntgették egymást az ülés megnyílta előtt az alkotmányhű német atyafiak, és oly savanyúvá vált ábrázatuk, a­mint, tüstént az ülés megnyílta után, a lengyel Grocholski következő nyilat­kozattal köszöntött be: Otthon nálunk mindenki azon meggyőződésben van, a­melyet mi már a kényszerválasztási törvény fölötti tanácskozások alkalmával is kinyilvánítottunk, hogy ilyféle válasz­­tási reform a tartom­án­y­gy­űl­é­sek jogai­­nak megsértése nélkül képtelenség, és ha mégis keresztülvitetik, alkotmányszegéssé váland. És azért nem fogja az urakat meglepni, ha én ismét saját magam és elvrokonaim nevében ezennel kinyilatkoztatom, hogy mi nem érezzük ma­gunkat feljogosítva, ezen törvényjavaslat tár­gyalásában részt venni, a­minthogy abban részt ven­­ni nem is fogunk.“ A bizottság galicziai tagjai erre a ta­nácskozási termet elhagyták, az ott maradtak pe­dig belebocsátkoztak a javaslat érdemleges tár­gyalásába. Fux átalános vitát ajánl az elvi ha­tározatok fölött. Ezen indítvány azonban Herbst egy előbbi ezzel ellentétes indítványa folytán elvet­tetett. — A feudálisok Prágában confe­­r­e­n­c­i­á­t tartottak, de az abban hozott határoza­tokból ezideig mi sem szivárgott ki a közönség közé. Legközelebb ismét tartanak összejövetelt, me­lyen meg fogják állapítani, minő eljárást kövessenek, hogy a reichsrath tárgyalásán rohamosan keresz­tülhajtandó törvényjavaslattól a királyi végleges szentesítés megvonassék. — A választás­i reform elleni kérvénynek a király kezébe való átnyuj­­tása végett, e hét végén fog Bécsbe utazni egy bizottság. Ha valósul, a­mit rebesgetnek, hogy a király m­eg­tagadja az elfogadást, akkor a kérvényt a kabinetirodában téteményezik le. ORSZÁGGYŰLÉS: A képviselőház ülése febr. 18-án, Bittó István elnök a jegyzőkönyv hitelesítése után bemutatja Tapolcza vidéke kántortanító egyletének kérvé­nyét a tanítók hadkötelezettségének könnyítése, anyagi helyzetük javítása és a tankötelezettség szigorú fentartása iránt. Horánszky Nándor beadja Heves és Külső-szolnok­­megye egyik községének, Tiszaversenynek kérvényét, mely a szomszédos Jenői pusztát adózás tekintetében ezen köz­séghez kéri csatolni. Interpelláljok: Pólya József a földműve­lési s keres­kedelmi miniszter figyelmét a fate­nyésztés és gyümölcstermelés fontosságára fölhíván, azt kérdezi, hogy a művelési ágak érdekeinek meg­­felelőleg szándékozik-e mezei rendőrségi törvényt terjeszteni be még a második ülésszak elején ? Karácsonyi Guidó gr. az igazságügyért inter­pellálja. Részletesen szólva Csákóvá mezőváros élénk forgalmáról, azt kérdezi : vajon szándékozik-e a miniszter az 1871-iki 32 törvényczikkben kitű­zött két évi idő lefolyása előtt Csákóvá mezővá­rosban felállítandó kir. járásbíróság és telekkönyvi hivatal szervezése iránt törvényjavaslatot terjesz­teni elő ? Pauler Tivadar miniszter a törvényre hivat­kozva, nem találja indokolhatónak, hogy az abban kitett határidő előtt járásbíróság felállítását indít­ványozza bárhol is. Egy év múlva lehet ezt csak szóba hozni. Szóló nem tudja, hogy milyen lesz akkor a törvényhozás iránya, de hiszi, hogy a bí­róságok jövendő szervezésénél fő súlyt kell a já­rásbíróságok számának szaporítására, és a törvény­székek számának leszállítására fektetni. Karácsonyi G. nagyon kéri a minisztert, hogy ha csak lehet, vegye figyelembe Csákova fontos érdekeit. — Bizottsági jelentés: Eötvös Károly a mentelmi bizottság részéről jelenti, hogy a szeg­­szárdi kir. törvényszék azon kérelmének, hogy Szluh­a Benedek szegszárdi kerületi képviselő bűn­vádi eljárás miatt törvény elé idéztessék, hely adandó miután a bizottság meggyőződött, hogy illetéktelen zaklatás nem forog fen.) Elnök: a jelentés ki fog nyomatni, s azon másik jelentéssel, mely Rem­ete Géza ügyében ada­tott be, szombaton lesz tárgyalandó. G­h­y­c­z­y Kálmán kéri, hogy ne csak a jelentés nyomassék ki, mert abból a tényállás meg nem ítélhető, ha­nem a mellékletek is. Irányi Dániel utasítandónak véli a mentelmi bizottság elnökét, hogy az ily je­lentésekben a tényállás is el legyen mondva, mert ha a lapok útján közzététetik, hogy egy képviselő ellen bűnvádi vizsgálat van folyamatban, de nem mondatik el, hogy mi okból, ez kellemetlen hírekre szolgál­athat alkalmat. (A mellékeletek kinyomatását a ház elhatározza. Napirend: A közlekedési minisztérium budgetjének rendkívüli kiadásairól szóló rész. Leg­először felvétetik Szluh­a Benedeknek tegnap be­nyújtott azon határozati javaslata, hogy a kemen­­czi duna-gőzhajózási állomást a báttaszek-szegszárdi államúttal összekötő 3 mértföldnyi út az állami utak sorába vétessék föl. S­z­­­u­h­a Benedek bő­vebben indokolja ez út fontosságát, valamint Hets Károly is. Mire Tisza Lajos miniszter azt vála­szolja, hogy e rövid útvonal csakis lokális érdekli s ennél jelentékenyebbnek tartja a tolna-dombori utat, s ennek jó karban tartására a megyét máris részesítette állami segélyben. Szólt Madarász József is a hat­ javaslat mellett, melyet azonban a többség nem fogadott el.­­ Megszavazott ezután a ház 20.000 frtot hidak építésére a magyar határőrvidéken. Tavaly 103.300 frt volt. Következik: a törvényhatóságok­nak megyei utak és hidak fentartására 400.000 frt. A pénzügyi bizottság 300.000 frtot ajánlt meg­szavazni, annyit, mint tavaly. Jendrassik Miksa kevesli a pénzügyi bizottság által ajánlott összeget, s a 400.000 frt megszava­zását indítványozza. A munipiciumoknak útjaik építésére nincs más alapjuk, mint a közmunka, a­­z i­s igás munka, e mellé pedig még pénz is él. A miniszter kereken kimondja indokaiban, így a múlt évben a legméltányosb igényeknek­­ tehetett eleget.­­ Horváth Gyula szintén kevésnek tartja ma az előirányzott összeget is, mert nagy hiányokró van szó. Óhajtaná tudni, hogy az összeg szétosz­tásánál mily irányelveket követ a miniszter s e kérdésére adandó választól teszi függővé, hogy e tekintetben határozati javaslatot nyújtson be. Tisza Lajos miniszter: irányadó elvek a közle­kedési akadályok előmozdítását akadályozó szüksé­gek. Azon eljárásnak nem barátja, hogy ez összeg bizonyos arányok szerint oszlassák föl a megyék közt, mert az teljesen czéltalan volna. Horváth Gyula: ily eljárásnál ezen összeggel egyes megyék iránt protectiót lehet gyakorolni. Azért szóló nem is szavazhat meg oly összeget, melyről tudja, hogy a miniszter annak fogja utal­ványozni, mely iránt inkább hajlammal viseltetik. Luksics Bódog fölemlíti, hogy 1871-re a Kis­­kárpátról átvezető út építésére 32.000 forint sza­vaztatott meg ; ennek fele föl is vétetett a költség­­vetésbe. Ez összeg most már elfogyott, de az idei költségvetésben nincs nyoma a másik 16.000 írt­nak. Kérdi tehát, hogy a miniszter a szóban levő összegből akarja ezt Pozsony megyének utalvá­nyozni ? Molnár György: ha még kevesebb is volna ez összeg, megszavazná, mert a kormány úgy sem tud ezzel a megyék égető baján segíteni. A dolog baja a közmunka rendszertelenségében s a közle­kedési hálózat meg nem alapításában rejlik. Azért sürgeti a minisztert, hogy a közmunkákról szóló törvényt a közlekedési hálózat, annak kiépítése és fentartása módjáról és eszközeiről szóló törvény kí­séretében terjeszszen be még ezen ülésszak alatt. Boer Antal figyelmezteti a házat, hogy ez összeg kiosztásánál legyen figyelemmel a m­.-vásár­­hely-csemete-bonyhád-erzsébetfalvi útra, melyet egy elhőszakadás tönkre tett. Tisza Lajos miniszter a Luksics kérdésére azt válaszolja, hogy Pozsony megyének kiadja a szük­séges összeget. Molnár kérdésére pedig mondja, hogy a közmunka kérdését meg akarja oldani a kor­mány. Hogy eddig nem tette, annak oka, mert a közlekedési minisztérium közegei a közigazgatási ügyekkel vannak nagyon elfoglalva. A miniszter nagy barátja a hangyaszorgalomnak, de ha aztán valaki nagy talppal toppant e szorgalom eredmé­nyére, ne csodálkozzék, ha megron­tja az anyagot és késlelteti felhasználását. Lükő­ Géza a Molnár által sürgetett törvényja­vaslatot, ő is óhajtja. Hogy nem történt semmi, szóló ezt nagy emberek semmittevésének és nem hangyaszorgalomnak tekinti. — Megszavaztatott a fentebbi czimen 300,000 frt. Továbbá: elemi károk helyreállítására 100,000 frt, annyi mint tavaly. Az eszék- vukovári állam­­ot további építésére elő van irányozva 50,000 frt, annyi mint tavaly. A pénzügyi bizottság 20,000 frtot ajánl, s a ház ennyit szavazott meg. Abarcs­­pakráczi államidra 25,000 frt, mint tavaly, de a bizottság 68,000 frtra kéri emeltetni, s ez utóbbi összeget szavazza meg a ház. Az eszéki dráva­­híd építésének befejezésére 60,000 frt szavaztatott meg, tavaly csak 25,000 frt. Az így megszavazott útépítési rovat a pénzügyi bizottság ajánlatára a rendes kiadások közé vétetett föl. Orbán Balázs indítványt nyújt be, mely sze­rint a miniszter a­­paraj­di aknákhoz vezető szé­­kelyudvarhely-parajdi, alfalu-parajdi és balavásár­­parajdi útrészeket az országos úthálózatba vegye fel, továbbá utasítsa a ház a pénzügyminisztert, hogy a homoród-szent-páli sótelepet szakértők által megvizgáltatván mi­hamarabb tervet nyújtson be az iránt, hogy miként lehetne a főközlekedési vo­nalaktól távol eső parajdi sóakna művelésének megszorításával a homoród-szent-páli gazdag só­tö­rzsbe uj aknát nyitni, s azt a vasúttal egybe­­köttetésbe hozni. (Nem fogadtatott el.) — Következik : Vízépítések. Vízépítésre a Dunánál 373,000 frt, annyi mint tavaly. A pénz­ügyi bizottság 50,000 frt törlését inditványozza, mert ép ennyi az összeg, mely az 1872-re megsza­­vazottból föl nem használtatott. Paczolay János megint emlegeti a hármas Kőrös és Berettyót, melyek szabályozásának meg­kezdése nem lehet ok arra nézve, hogy a vízsza­­bályozásokról s a kormány által gyakorlandó fel­ügyelet módjáról szóló törvényjavaslat be ne ter­jesztessék, a­mit Tisza K. is indítványozott. Pulszky Ferencz előadó, a pénzügyi bizottság jelentéséből idézi, hogy erre nézve a miniszter meg­tette az ígéretet. Tisza Lajos miniszter szóval is kijelenti ezt a házban. F­ö­l­d­v­á­r­y Mihály a paksi és gerjeni part­­védműveket illetőleg óhajtaná, hogy ezen nagy munkálat tervét és végleges költségvetését a mi­niszter előterjesztené. Madarász József a miatt szólal föl, hogy ne csak a gazdagabb paks-gerjeni lakosság érdeke védelmeztessék, hanem a másik parton lakó szegényebb és kisebb községeké is. — Megszavaztatott a dunai vízépítésekre a bizottság által javasolt 323.000 frt. Következik a Tiszánál teendő munkálatok költsége, összesen 750.000 írttal előirányozva, a­mi az 1872-re meg­szavazott összegnek felel meg. Ebből 450.000 frt az átmetszés sikeresítésére. Ebből a bizottság azon 10.000 frtot, mint 1872-iki hitelmaradványt törlesz­teni indítványozza. Eder István részletesen előadja, hogy a Tisza szabályozása nem kellőleg történt, s nevezetesen nem intézkedtek, hogy az átmetszéseken kivezetett, rohammal lefolyó viznek kellő tér nyittassák, a­mi nem történhetik másként, csak úgy, ha a szabály­ellenesen megszorított árterek kibővítetnek. Azért a költségeket csakis oly értelemben szavazza meg, hogy e bővítések eszközöltessenek, és ne csak a Körös átmetszéseinek sikeresítésére fordíttassék, de a Maroson alul is, Szeged mellett, hogy mindig legyen lefolyása azon vizeknek, melyek Csongrád­iél lefelé össze vannak szorítva. Felszólal még a szabályozó központi bizottságnak ,Buda­pesten szé­kelése ellen. Tisza Lajos miniszter: A szabályozási mun­kálatok megállapított rendszer szerint történtek, s ezen rendszeren egyoldalúlag, vagy helyileg a Kö­rösön felül, vagy a Maroson alul nem lehet változ­tatni. A­mi a központi bizottságot illeti, az nincs hivatva a helyszínen tenni észlelődéseket; ez tisz­tán administratív közeg. Majoros István az egész összeg törléséért szó­­­l föl. Meggyőződése szerint a municipiumok lelki­ismereteiben járnának el, s átmetszések sikeresí­­tését több buzgalommal teljesítenék. Most sok visszaélés fordul elő s átalános a tétlenség a sza­bályozási műveletnél. Molnár György: A bodrogközi és felső sza­bolcsi töltésekre a múlt évben 1.600.000 főt sza­vaztatott meg, s ennek egy része föl is használ­tatott. Ennek folytán fölemlíti, hogy Szabolcs felső részén, a­hol a Szamos beleömlik a Tiszába, 15 község van kitéve az árvíz végpusztításainak, s ez okból már folyamodtak is a házhoz. Kérdi tehát, hogy az 1.600.000 írtból részesültek-e ezen közsé­gek, vagy nem? — A többség megszavazta a p. n. bizottság javaslata szerint a 350.000 frtot, valamint a bod­rogközi és felsőszabolcsi átmetszésekre 1870-ben megszavazott 1.600.000 írtból még föl nem használt 300.000 frtot. A Maros szabályozási munkálataira 45.000 frtot, mint tavaly. A Kőrös és Berettyó sza­bályozásaira összesen 300.767 frt van előirányoz­va. (Tavaly 375.930.) A Kőrös-Berettyónál az át­metszések sikeresitésére előirányzott 1872-iki hi­telmaradványt a pénzügyi bizottság törleni ajánlja.

Next