Ellenőr, 1873. szeptember (5. évfolyam, 201-224. szám)

1873-09-11 / 208. szám

ahoz mi király földi nem szász ajkú nemzetiségek is, kik elfogulatlanul bírálhatjuk az ottani viszo­nyokat, sine i­a et studio hozzá szólunk. Nem tudj­uk ugyan minő informátiók alapján, de határozottan tudjuk, hogy hatalmas gyökeret vert már is némely befolyásos körökben ama téves­­hit, mintha bizony nőttön­ nőne a szá­szok politikai befolyása a Királyhágón inneni nem magyar ajkú nemzetiségeknél, nevezetesen a számra nézve is jelentékenyebb románnál, már-már oly mértékben vált volna tekintélyessé, k­­ikép mi szász befolyás és suprematia mellőzésével, képesek sem volnánk közös politikának érdekében emeze­ket megnyerni. Ama körök, tehát az által, vélnek czélt érni, ha hogy részünkről is minden arra kí­nálkozó alkalmat fölhasználunk, hogy a szászokat elkényeztetve megnyerjük. E fonák és élhetetlen politika ellen, mely csak fel fogja ingerelni ellenünk a többi nemzeti­ségeket, lesznek e sorok irányozva. Sok balhit, ármányos informatio alapja e politikának; azért kötelességet vélünk teljesíteni, ha káros következ­ményeire előre figyelmeztetjük a döntő köröket. Leginkább mi királyföldi lakosok vagyunk hivatva felnyitni a kormány szemeit. Az élénkbe tűzött feladat nem könnyű, már csak azért is, mert a szászok még annyi évszá­zadok folytán, mialatt ők belügyeiket csaknem saját kizárólagos akaratjuk és belátásuk szerint rendezték, s ahol más nemzet és hitfelekezetbel­­eknek épen semmi, s magának az országos tör­vényhozásnak is vajmi kevés beleszólása volt, már megszokták minden ügyeiket, magán nemze­tiségi ügynek tekinteni. Megszokták, az országos közügyekről nem sokat tudni, s azokkal keveset foglalkozni, s megszokták a „Királyföldet“ aféle gyarmatnak tekinteni, mint a­mely csak közvetve áll a magyar korona, de közvetlenül az osztrák uralkodóház különös oltalma alatt. E megszokás­nak tulajdonítható, hogy oly nehéz velük valamely országos közügy megvitatásába bocsátkozni, a­nélkül, hogy ők azt mindjárt ellenök való lází­tásnak, vagy hajtogatásnak ne vegyék. Aztán nagyban megnehezíti föladatunkat, a szász testvérekben minden alkalommal tapasztalható hagyományos politikai magatartás, hogy szeretik a zavaros vizet, mert abban legkönyebb halászni. Mindamellett is megpróbáljuk lehetőleg­ tárgyilagosan és tapasztalatainkhoz híven előadni a helyzetet. Több nemzetiségből álló nép vagyunk, A rácz, „Ráczországot,“ a tót, „Tótországot,“ a né­met, „Németországot,“ a szász, „Szászországot“ vél maga előtt látni. De az anyaföld mégis csak egy, s neve: „Magyarország“ Legfőbb törekvésünk ezérj, tehát hogy hazánk „integritás“-át minden eshetőségek­kel szemben megvédjük, biztosítsuk és boldogságát előremozdítsuk. Ez nekünk elsőrendű feladatunk. És ezen legmagasabb állami érdek előtt meg­kell hajolnia minden egyéb másodrendű nemzetiségi és hitfelekezeti vágynak. Mert az „állam“ csak addig „állam“ míg neki minden más érdek alája rendeltetik. Önkényt foly az államiság eszméjéből, hogy nálunk is a törvényhozásnak és végrehajtó hata­lomnak egyöntetű alapelvek szerint kell rendezve lennie. Mit akarnak ellenben a szászok ? Akarják, hogy a királyföldi törvényhatóságok kivételes tör­vények uralma alatt, csaknem függetlenül a vég­rehajtó hatalomtól, intézkedhessenek és csinálhas­sanak más államnak testébe ékelve, egy külön Szászországot. De hát ugyan mi annak oka, hogy a szá­szok, szemben az állammal, szemben az alkotmány­­nyal, és szemben az országos törvényhozással, és a végrehajtó hatalommal,"oly külön, mondhatni in­ M.éL . 1 rovno «fíll­ott* k­mzánk­at clm­írlflini mft­v flz állami egység megzavarása nélkül, az állam kere­­tén belül, se nem képzelhető, se ki nem vihető ? A felelet erre is igen könnyű, mert ennek oka a legbárdolatlanabb kapzsiság, mely min­den jogot és kiváltságot saját kezébe törekszik összpontosítani, s minden terhet más nyakába sóz­ni. Oly középkori separatisticus érzék ez, minő egykor széltében burjánozott az államélet keretén belől s faj-, város-, község-, család- s embergyűlö­­letre vezetett merő irigységből. Igen, de honnan van ezen elkülönítésre törő vágy, mely a szász nemzetiséget annyira karakte­­rizálja ? Érdekes e tekintetben a „Kronstädter Zei­tung“ tavalyi évfolyamában megjelent czikksorozat, mely a szászok ó- és ifjú pártárnyalatához fordul­va, hogy azokat egyesülésre bírja, elmondja szíve és veséje titkainak oly részleteit, melyeket eddig a circumspectus szásznép rejtegetni szokott. A czikksorozat írója mindkét párt „vászonneműit mosva“ szemekre lobbantja a szászoknak, hogy nekik nincs egyéb czéljuk, mint államot alkotni az államban, mely vágyuk azonban a jelen viszo­nyok folytán, nem volna realizálható. A „fiatal szászpárt“ politikáját sem követheti szó, mert ez­­ szerinte a szász nemzeti egyetemet csak­nem az ablakon dobta ki, s oly tekintélyes jogo­kat adott föl, melyek közt több a szász nép viszo­nyain gyökerezve föladható nem lett volna. Ennélfogva azt tanácsolja az ószászoknak: t­ér­je­n­e­k egyszer már magukba és érjék be az országos központi hatal­o­mból keveseb­bel is, ne támas­szanak túlsá­gos igényt. A fiatalokhoz fordulva meg azt mondja: de a saját j­ogm­érté­k­r­ő­l sem kell megfeledkezni, mert e káros politika a szász nép egységének fölbomlására vezetne. Meg kell alkudni a helyzettel. Deák Ferencz kiegyezési politikája is ezen sarkallik. Javasolja az­tán s­a mindkét pártnak, hogy egyesülve terüljék ki az ószászpárt javaslatából, ami túlságos sok, de hagyják meg mindazt, ami a szász nemzet egységét meg nem zavarja. Különösen a komeszi és főispáni hivatalokat el kell különíteni egymástól, minthogy azon hivatalok már a termé­szet által el vannak választva egymástól, és előb­bire fenn kell tartani a választási jogot a népnek, annyival inkább, mivel amannak teendői úgy is csak a közös vagyon kezelésére szorítkoznak. A „fiatalok“ javaslatát pedig mint hasznave­hetetlen férelmüvet, egyszerűen félrelökni javasolja Mert, úgymond, az ószászok részén áll: értelem, tu­dás, munkaerő, tapasztalat, a baj egyedül az, hogy az „öregek“ fejeskedő és helytelen politiká­juktól nem akarnak eltérni. Az öregekkel szemben a fiatalok tapasztalatlanok, tunyák, könnyelműek tehát reális politika követésére képtelenek. Kár hogy „die Waehler sitzen ihnen doch auf!“ A meghasonlott ó-szász és ifjú-szász politika e gyöngéjét nevezi aztán el a „Kronstädter Zeitung“ táltosa „Belső Nemerének (Innere Nemere)“ Pedig hát a meghasonlás csak oly látszóla­gos náluk, s valóban, ha kérdeznék: „um was gilt die Wette !“ feleletül nem nyernénk mást egyik­től sem, mint: „Oben an“ a királyföldi törvényha­tóságok szervezésére vonatkozó tör­vényjavaslatot „durchsetz­“ölni, az országos törvényhozásnál, — termé­szetesen: kiki a magáét. „In zweiter Linie“. Az első folyamodású bí­róságok szervezésénél „and­r­in­g o­­­ni“ hiszi a maga emberét. „Und in dritte“ „Dasselbe“ a királyföldi törvényhatóságok szervezésénél. „Vorläufig csak ennyiből „die Wette!“ Az új egyesítési terv, mely látszólag roszalja az ószászok túlkapásait és követeléseit és roszalja az ifjak túlengedékenységét és közvetítő javaslat­tal lép föl, bár visszautasítja a feltevést, mintha államot czélozna létesíteni az államban, mégis ter­vezete olyannyira meg van bélyegezve a separat államiság eszméjétől, hogy nem sok szemrehányni valója marad. Mi egyéb ugyanis önálló államkike­­rekitési tendentiánál, midőn követeli, hogy a Ki­­rályföld“külön nemzetiségi territoriumképen kiszakit­­tassék, melynek koronája az ő választott nemzeti comesek volna. Oly jogokat követel e közvetítő ja­vaslat, hogy általuk a „Királyföld“ autonómiája inkább hasonlítana valamely társország, például Horvátország autonómiájához, mintsem az ország többi törvényhatóságaiéhoz, daczára az annyiszor hirdetett uniónak és nemzetiségi joge­gyenlőségnek. A pártok még a magyar nyelv nem tudását is szemökre lobbantják egy­másnak. Ez ugyanis a jucu^a.Uj uici^y a ital part nivaiaiiRijiijiB*u csoportja, a másik párt hivatalvadászait agyonsuj­­tani legokosabb és legalkalmasabbnak tartja. Pedig e kérdésben bízvást megnyughatnának, mert hát a mi drágalátos kormányunk nem igen szokott tö­rődni a magyar nyelv leírásával. Az eddigi, az első folyamodású törvényszékekhez kinevezett elnö­kök és bírák példája mutatja, hogy képesek a nyil­vános tárgyalásokat, tanácskozásokat, s más hiva­talos teendőket, a magyar hivatalos nyelven ve­­zetni és tárgyalni. S ha tekintetbe vesszük, hogy ama törvény­székek szervezése, és megalakítása nagyrészben a kinevezett elnökök kezébe van letéve, úgy látván meglehetnek a szász testvérek , részben is a ma­gyar királyi kormánynyal elégedve, miután szám­tani pontossággal is kimutatható, hogy egy vagy két „generation“ keresztül sem lesz a magyar hi­vatalos nyelv még csak az első folyamodású ki­rályi törvényszékeknél sem, meghonosítható. TÁR­CZ­A. Egy játékos halála­(W . Thackeray beszélye.) (Vége.) Amint ott feküdtem ágyamban, balszerencsé­met átkozva és elmélkedve, hogy vájjon hogyan fogok most már megélhetni a legközelebbi két hónap alatt, Attwood hirtelen berohant szobámba — arcza feltűnően lángolt énekelve és lár­mázva, mintha még most is a múlt éjszaka lett volna. — Titmarsh! kiáltá, én az én megmentőm! az én legjobb barátom ! Nézze ezt, és ezt, és ezt! Attwood úr minden szónál egy marék ara­nyat, vagy egy fényes halmaz öt frankost, vagy egy csapat zsíros, szennyes bankjegyet mu­tatott elő, ez utóbbiak azonban szebbek és becse­sebbek voltak mint az ezüst, vagy arany — szóval tizenhárom ezer frankot nyert, miután éjfélkor elvált tőlem. Csekély mindenemet — az öt forintot különválasztó e fényes és nagy hatású gyűj­teményből, az irigység szenvedélye belopódzott lelkembe, kellemetlenebbül éreztem magamat mint az imént, habár ekkor az éhség réme vigyorgott sze­meim közé, gyűlöltem Attwoodot a miért engem csalfán kijátszott e kincsek birtokából. Szegény fiú­­ jobb lett volna reá nézve ha nem lát belőle soha egyetlen shillinget sem. Azonban egy nagyszerű reggeli a Café Anglaisban csakhamar megvigasztalt és az igazság követeli bevallanom, hogy barátom nemesen meg­­osztá velem nyereményének egy részét. A­mi a dolog anyagi részét illeti, én oly dúsan lakmároz­­tam mint ő és nem nagyon sokat törődtem a vi­szonzással. Jack most lakást változtatott, névjegyeket,­­ nyomatott, melyeken „Attwood százados“ czim­e volt olvasható és cabrioletet tartott, mely elé oly magas ló volt fogva mint a Jardin des Plantes zsiráfja; egyenruháján annyi paszomántét viselt, mint hajdan és sűrűn látogatta a főváros étter­meit. Madame de Saint Laurent, Madame la­­ barenne de Vaudrey és Madame la Comtesse de Don Jonville, ezen előkelő hölgyek, kik csupán­­ a legválogatottabb társaságot fogadják maguknál és szíveskednek ebédet adni fejenkint öt frankért v­ersenyeztek egymással a szeretetreméltóságban Jack iránt. Övé volt a csirke s egyéb szárnyas állatok szárnya, övé a legnagyobb adag a Charlotte- Russel-ből; az övé volt a hely az ecarté asztal mellett hol a grófné éjszakánkint megkönnyebbitette zsebeit néhány aranytól, kijelentvén, hogy a legkedvesebb lovag a világon „la fleur d’Albion.“ Mindezekből látszik, hogy Jack társasága nem volt nagyon lá­togatott, de ízlése se volt választékos, ő maga pedig egy gondolatlan, eszeveszett ficzkó, kit min­dennap más nővel karján lehetett sétálva látni az utczákon. Az ember azt hihetné, hogy ily életmód mel­lett ötszáz fontnyi nyereménye nem tarthatott sokáig, nem is tartott, de bizonyos ideig nem hagyta el őt a szerencse és erszénye a helyett, hogy apadt volna mindig bizonyos színvonalon látszott maradni, minden éjjel játszott. Természetes, hogy oly szerény fiú, mint én voltam, nem remélhető a barátság és meghittség tartós fennállását Attwooddal. Jack pöffeszkedő és hideg lett, annyi bizonyos, hogy nem nagyon sze­rettem helyzetemet mint kísérője és alárendeltje, és végre nagyszerű ebédéit felcseréltem szerényebb ellátással, melynél öt igen jól készült ételt kaptam kilenc­ pencéért. Attwood azonban koronkint meg­örvendeztetett látogatásával, vagy elvitt magával kocsizni saját fogatán. Egy egész csapat barátja volt még kívülem. Ott volt Fips az ügyvédjelölt, az isten tudja hogy mit keresett Párisban, és Gerta, a keletindiai, ki ugyanezen dolog miatt időzött itt, és Flopper az orvosnövendék; e hármat egy ízben együtt találtam Flopper lakásán, hova Jack is meg volt hiva nagy dáridó lévén rendezendő tisz­teletére. Jack meglehetősen későn érkezett, halvány­ volt és izgatottnak látszott és bár nem evett, de oly mohón itta az égett bort, hogy Flopper szemei szinte könybe lábadtak, a szegény fiú egész va­gyonában nem volt több három palac­knál és Jack olyanformán indult meg, mintha mindhármat ki akarta volna üríteni. A keletindiai azonban nagy­lelkűig segített a bajon, egy napoleondort vévén elő zsebéből, mely csakhamar fel lett váltva négy palac­k pezsgőre. Vacsoránk végletegenül harmonikus volt; Fips az „Old English gentlemant“ énekelte, Jack a „British grenadiert“ és én alázatos szolgájuk, fel­szólítás folytán ama szép dalt, mely igy kezdődik: „m­ikor a búza virágzik­­ , még pedig érzéke­nyen, hogy mindnyájan sírtak, kivévén Floppert, a­ki elaludt és Jacket, ki ugyanekkor a „Ray of Biscay 0,“ ismeretes dallamot énekelte. Gortz és Fips e közben pálczákkal vívtak egymással, az ügyvédjelölt nagyon erősen meg lévén győződve, hogy ő harmadik Richard. Végre Fips akkorát húzott a keletindiaira, hogy az dühössé lett, megragadott egy pezsgős palac­kot, mely a gondviselés különös kegyelmé­ből üres volt és a szobán keresztül Fips után dobta ; ha a híres ügyvédjelölt épen e perczben el nem kapja fejét, a Queens Bench elvesztette volna leg­kitűnőbb szónokainak egyikét. Fips lehetőleg egyenesen állt, arcza sápadt volt a dühtől. — Go — go — gortz ur, mondá, mindig hallottam, hogy ön egy haszontalan fi-ficzka , már most bebe-be-bi-bizonyitva látom. Flopper, ide a pisztolyokkal! minden ge-ge-genlmn tudja, hogy mit értek ez alatt. Az ifjú Flopper urnak volt egy pár apró zsebpisztolya, melyeknek létezése hirtelen eszébe jutott a h­arczias ügyvédjelöltnek ; ezekkel szándé­kozott meggyilkolni a keletindiait. Gortz sem­mivel se lévén józanabb, és oly merész volt mint az ügyvéd. Attwood, ki mértéktelen ivása daczára is, valamennyiük közt legjózanabbnak látszott, nagyon gyönyörködött a jelenetben, mindaddig míg a fegy­­vereket követelték. Bab­­mondá hevesen, ne nyújtsatok alkalmat a két embernek, hogy megöljék egymást, üljetek le és folytassuk az éneklést. — De bizony azok nem akartak elcsende­sülni . Flopper tehát elővette pisztolyszekrénykéjét és kinyitá, hogy a párbaj azonnal megtörténhes­sék. — A szekrény üres volt! — Bocsánat! mondá Attwood nagy zavar­ban ; én haza vittem a pisztolyokat — ki akarom tisztogatni. Nem tudom mi volt hangjában vagy modorá­ban, de egyszerre kijózanodtunk valamennyien. Attwood észrevette, mily különös hatást idézett elő, mert elpirult és iparkodott más dolgokra átvinni a beszélgetést, de a jó kedv nem tért többé vissza közénk és csakhamar szétmentünk. Midőn az utczára kiléptünk, Jack félrehívott és suttogva kérdé: — Van egy napoleondor az erszényében, Titmarsh ? Fájdalom nem voltam ily gazdag és azt fe­leltem, hogy másnap reggel magam is megláto­gatni szándékoztam őt, mert én is épen egy aranyat akartam tőle kölcsön kérni. Nem válaszolt szavaimra, de elindult haza­felé és többé egyetlen szavát se hallottam. * * * Két nap múlva (mert a következő napon a víg társaság egyetlen tagjával se találkoztam) házmesterem keltett fel egy sü­rgetős levéllel Gortz artól. „Kedves T. Szeretném ha eljönne hozzám reggelire. Baj van Attwooddal. Szíves üdvözlettel Gortz S­alamo­n“ Azonnal elindultam Gortzhoz, ki a Helder­­utczában lakott néhány lépésnyire Attwood új la­kásától. Ha az olvasó kiváncsi tudni, hogy hol történt ezen elbeszélés katastrófája, menjen a Boulevard des Italienétől lefelé mintegy husz ház­zal, mig egy szépen készített ajtóra akad, mely mögött az előcsarnokban egy meztelen Cupido lő reá és a lépcsők párkányáról egy Venus üdvözli. A keletindiaihoz érkezvén, e gentlemant pon­­gyolában találtam, amint épen Fips­ur társaságá­ban alaposan tárgyalt egy nagy tál b i f t e c k a­u­x pommes-ot. — Szép dolog! mondá Gortz amint beléptem — Attwood oda van — nem parancsol egy szelet beefsteaket. — Mit ért ez alatt? K­áltául elsajátítván ismerőseim megszokott phraseologiáját : Attwood oda van ? — megoldja a kereket ? — Nem rósz, mondá az érzelmes és elegáns Fips, nem egészen roszul találgatott tisztelt, ba­rátom, de nem épen a kereket oldta meg. — Hát mit? — Hát elvágta a torkát. Fips úr szája tele volt egy darab Véres mar­hahússal, amint e borzasztó szavakat kiejté. Óhajtanám mondhatni, hogy engem e hir bár csak a legcsekélyebb mértékben is meghatott volna. Nem tréfáltam felette mint Fips barátom, de ez inkább az illemérzék dolga volt nálam mint az érzelemé, hanem szégyennel vallom meg, hogy ré­gi iskolatársamért, gyermekkorom barátjáért, az utóbbi hónapok víg társáért egy könycsepp se hullott szememből. Egy német elbeszélésben szere­pel egy szép és igéző teremtmény, kit minden férfi bámul és szeret, de e bá­j­as és szeszélyes lény egymás után tönkre juttatja s aztán odahagyja őket. A szerző, ki leírja szépségét, azt mondja, hogy hősnője tündér, de nincs szíve. Úgy hiszem, hogy a boros palac­k mellett keletkezett meghitt­ség is ilyen természetű szellem, tudtommal még so­hasem származott belőle egyetlen jó érzelem: elcsábít­ja és megrontja az embereket nem egyéb mint a barát­ság és érzelem kísérlete, melyet a hevült vér és a bor gonosz varázsa idéz fel. De, hogy abbahagyjuk ezen erkölcsös okta­tást (melyet a szerző a nélkül se nagyon szívesen folytat, mert nagyon szánandó szerepet játszik mellette) meglehetősen megrostálgattuk a szegény Attwood jellemét, kifejeztük irtózatunkat halála fe­lett mely érzelem teljes helyeslésével találkozott Fips úrnak, aki azonnal kijelente, hogy még a gondolattér is csaknem elájul és emiatt kénytelen volt meginni egy nagy pohár égett bort, végre az­tán megegyeztünk, hogy megnézzük a holttestet és elmegyünk a temetésre is, ha szükséges. Flopper ki időközben szintén megérkezett, volt a látogatás indítványozója, azt, mondá, hogy nem törődik azon tizenöt frankkal, melylyel Jack a múltkori tekejáték után adósa maradt, hanem pisztolyait minden áron vissza akarja szerezni. El­indultunk tehát és csakhamar megérkeztünk azon házhoz, melyben Attwood lakása volt. Egy ideig igen szép szobákat tartott bérben, csak ma tudtuk meg, hogy lassan kint kiűzték pompás lakásából az első emeletről, fel az ötö­dik emeletig — ide is felmentünk és megtalál­tuk őt. Szegényes, kicsi szoba volt, hitvány bútorok­kal, az alcovenben egy ágy állt, a napvilág az egyetlen ablakon át teljesen megvilágítá mind az ágyat mind a holttestet. Jack finom gyolcs ingbe volt öltöztetve, ezt megtarta a szegény fiú, hogy benne haljon meg, mert különben összes szekrényeiben és fiók­jaiban nem volt egyetlen ruhadarab , elzálogosított mindent, aminek bármily csekély értéke volt, író­asztalát, könyveit, ruháit, egyetlen fillért sem talál­tak birtokában. Egyik keze mellére volt téve, a másik le­­csüggött a földre. Arczán a legteljesebb nyugalom kifejezése látszott, a világosság fölé fordított olda­lát egyetlen vérfolt sem szennyezte be. Ellenben a másik oldalon nagy fekete vértócsa volt látható, ebben feküdt a pisztoly, mely inkább játékszernek mintsem fegyvernek látszott, az ember alig hihette el, hogy ily erőteljes ifjú életét kioltani képes le­gyen. Homlokán oldalt egy kicsi fekete seb volt; ezen keresztül menekült el Jack élete. * * * — Nézzék csak, urak, mondá háziasszonya, három derékaljat elrontott és negyvennégy fran­kommal tartozik. Ennyiből állt sirirata: elrontott három de­rékaljat és negyvennégy­ frankkal tartozott házi­asszonyának. Az egész világon egy lélek sem volt, aki őt szerette, vagy siratta volna. Mi, barátai jobb is volna egyúttal tán már a magyar hivatalos nyelvet a Királyföldre nézve merőben el­törülni, sem mint azt a papiroson való alkalmazás által, csúf törvénytiszteletlenségnek kitenni. KÜLFÖLD. Szeptember 10. — Franczia köztársaság A bonapartista párt kezd jobban mozogni, mint valaha. A „Pays“ szept. 6-án két heves czikket hozott, mindkettő formális hadüzenetet tartalmaz a royalistákhoz czimezve. E czikkek Cassagnac tollából származnak, mikben a császárság zsoldosa utánozhatlan gorombasággal vagdalja a legnagyobb igazságokat a royalisták fejéhez. Midőn a bonapartisták kereken szakítanak a royalistákkal, egyúttal minden befolyásukat fel­használják, hogy ha máskép nem, a jelenlegi álla­potok fentartása árán is lehetlenítsék a royalisták terveinek keresztülvitelét. Egy ma érkezett távirat után azt kellene hinnünk, hogy újabb működési irányukban szerencsésebb a bukott császárság pártja, s a „Temps“ állítása szerint a minisztérium meggyőződvén a monarchia visszaállításának lehe­tetlenségéről, elhatározta Mac-Mahon meghatalma­zásának 5 évre leendő meghosszabbíttatását indít­ványozni, azután a törvényjavaslatokat a fennálló köztársaság fentartása és szervezése szempontjából átvizsgálni. Bármily különösen hangzik is a „Temps“ ez újdonsága, nem szabad felednünk, hogy Fran­­cziaországban tehát a meglepetések országában va­gyunk ; egyébként, ha ez nem volna is, lehetlen­­séget nem láthatunk a hit teljesedésbe menésében; az oly jellemes férfiúi is, mint Thiers, ki több mint fél évszázadon át táplált és kristályozott monarchi­kus elvekkel lépett hatalomra, rövid néhány havi tapasztalás után a magas álláson republikánussá vált; minthogy pedig hozzá, ki oly könnyű lélek­kel vált meg a hatalomtól melyet sohasem keresett, de melyet, ha akarja a legnagyobb könnyűséggel megtarthat vala, azon gyanú, hogy a hatalom ked­véért, tehát érdekből jön republikánussá, — nem férhet, azaz kétségtelen, hogy nála a nagy válto­zást a dolgok természete idézte elő, — hogyan csodálkozhatnánk, ha a természetes tünemény Mac- Mahonnál ismétlődnék ? — A „XIX. L­­­é­c­­­e“ szerint elhatározott dolog, miszerint a franczia köztársaság elnöke, Mac-Mahon tábornagy a jövő hó folyamán Bécsbe fog utazni a közkiállítás megszemlélésére. Az ausztriai császár meleg hangú meghívását Bouillerie pénzügyér adta át a tábor­nagynak, melyet az idézett lap értesülései szerint, a minisztérium tagjai nagy megelégültséggel vet­tek. Mindazon­által Mac-Mahon kezdetben habozott a meghívás elfogadása iránt s ily irányban nyilatko­zott a kabinettanácsban is. Az elutazás elvben itt is elfogadtatott, megvitatandónak egyedül azon kér­dés hagyatván, hogy mily minőségben utazzon, ugy­e, mint a köztársaság elnöke, avagy mint a nemzetgyűlés küldöttje. Azt hiszik, hogy az előbbi minőségnek fog adatni előny.­­ Több fran­­czia lap szerint Brunet tüzérségi kapitány Berlinbe küldetett, hogy az ottani kormánynyal szerző­désre lépjen a francziáktól elfoglalt, hadikészle­tek visszavásárlása iránt. — Mint egy távirat hozza Verdun kiürítése a legközelebbi hétfőn befejezett tény lesz. — Clericalis körükben f. hó 2- án Ró­mának az olasz csapatok által történt elfoglaltatása évfordulóján bucsut szándékoznak rendezni Mont- Saint-Michelbe. Az olasz kormány felszólalt emiatt Versaillesben, mire a franczia kormány követelé, hogy a bucsujárás más­napra tétessék át.­­ A legutóbb történt összeírás szerint Francziaország összes politikai választóinak száma tesz 9.992.329 a municipalis választók száma ellenben 9.855.703. — Franezia lapok szerint a berlini udvar nehezte­­lő.« ’**»ezt ez állí­tólag felette melegen sürgeté és segité a Jusio létrejöttét, — azonban a bécsi udvar minden ne­heztelést visszautasított, megjegyezve, miszerint a fusionál végkép idegen és távol maradt. — Thiers már elhagyta Lucernt s jelenleg Interlakenben tar­tózkodik, hol a lakosság kitűnő szívességgel fo­gadta. Különösen az angolok tüntették ki magukat a szívélyes elfogadásban. Spanyol köztársaság. Castelar, ki most má­sodszor áll a spanyol ügyek élén, szóval és tettel főczélja felé, mely a polgárháború leküzdése, halad. Nincs kétség, hogy e szempont vezérelte őt, mi­dőn Hidalgo tábornokot, e durva, vasmarka kato­nát madridi főkapitányi állásába visszahelyezé. Erre vonatkozólag az „Independance beige“ elso­rolja a tábornok azon tulajdonait, melyek őt egy ily állásra képesítik. Ő vetette fel a tüzérségi kér­dést, a­mely egyik oka Amadé király leköszönésé­nek. Hidalgo felvilágosította a kormányt arról, hogy­­ ma nemcsak nem számíthat a tüzér­tisztekre, ha­nem az egész tiszti testület által el van hagyatva. Az ápril 23-iki éj óta magát nélkülözhetlen egyénnek tartja, midőn 21 ágyúval a nemzetőröket is leverte és bebörtönözte. Ő volt az, ki legközelebb a leg­gorombább rendeletet bocsátotta ki a tisztek el­len, melynek ha nem engedelmeskednek, börtönnel fenyegette őket. Több más indokok felsorolásából azt látjuk, hogy Hidalgo tábornok vasmarka, durva sőt kegyetlen ember. De a mostani körülmények közt Spanyolországnak, főleg pedig a fővárosnak ily erélyes és szigorú emberre van szüksége, ki a lappangó zavarokat azonnal el bírja fojtani. És ezen indokok vezethették a minisztériumot is, hogy Hidalgot több tiszt vádja ellenében a madridi főkapitányi állásra visszahelyezze. Svájct. E pillanatban Genfben két gyülekezet tanácskozik. Az egyik az internationalistáké, kikről eddig csak annyit tudni, hogy ví­gan lakomáztak. A másik a békecongressusé melynek első ülésében a nemzetközi békebíróságra, vonatkozó emlékiratok és javaslatok jöttek felolva­sásra, ez után fognak tanácskozmány alá vétetni a népjog alapját képező elvek s a szövetségi eszmék történeti fejlődésének tárgyalása képezendi a zárkövet. — Anglia. Az angol minisztériumról a „Globe“ azon különös hírt közölte, hogy Gladstone a jövő parlamenti ülésszak alatt oly költségvetést fog beterjeszteni, melyben a hat millióra menő jöve­delmi adó eltörültetik. Némely angol lap komo­lyan veszi ezen hírt s úgy foglalkozik vele, a „Standard“ ellenben kétkedően csóválja fejét s azt hiszi, hogy Gladstone inkább megkétszerezi a jövedelmi adót csak a demokrata államférfiak kedvencz tervét, a fogyasztási adó megszüntetését elérhesse. Olaszország. A nagy politikai kérdés, ha vár­jon Victor Emanuel király előbb a bécsi vagy ber­lini udvart fogja-e látogatásával megtisztelni,­­ szerencsés megoldást nyert s már csak a kivitel marad hátra, minél, ha Victor Emanuel ép oly habozást fog tanúsítani, mint eddig tette az el­utazás kérdésénél, megtörténhetik, hogy mikorára Bécsbe ér, már csak hűlt helyét fogja találni a közkiállításnak. Mint utazása tervezetéből láthatni, előbb Bécset fogja meglátogatni, hol, mint ma ér­kezett távirat jelzi, megkülönböztető fogadtatásban készül őt fogadni a császári udvar s számáralakul a luxemburgi palota, melyben legutóbb a sah la­kott, rendeztetik be egészen újonnan. Az utazási programoi részleteiként szeptember 15-én hagyja el az olasz király Rómát, 17-én érkezik Bécsbe s 21-én megy Berlinbe, honnan Baden-Badenbe fog utazni, hogy az ott időző Auguszta császárnőnek születése napja alkalmából személyesen fejezze ki jó kívánatait. Október 2-án a király ismét Turin­ban lesz, hol Cavour emlékszobra leleplezési ünne­pélyében részt veene. A ma megjelent összes sza­badelvű olasz lapok, mint táviratilag értesítettünk, örömüket fejezik ki a király bécsi útja fölött, meg­dicsérik a minisztériumot e külpolitikai tény miatt és élénk rokonszenvüket fejezik ki Ausztria-Ma­gyarország és Németország uralkodói és lakos­ságai iránt. A lapok hiszik, hogy a három hatal­masság egyetértése állandó békére fog vezetni; végül erősítik, hogy e politika folytán az ellenzék több tagja a jelenlegi minisztériumhoz fog csatlakozni. Valóban, mióta az olasz király bécsi utazása elha­tározott dologgá vált, az olasz lapok s élükön a florenczi , Nazione“ magas röptű tervekkel mulat­tatják magukat s Európát; megtörhetlen békéről, sohasem látott felvirágzásról beszélnek, melyek mind az olasz királynak a német és osztrák csá­szárokkal való találkozásából fognának keletkezni; szerintük a király utazása Németországba a béke biztosítéka Olaszországra és egész Európára; sze­­vatosziáu sőt bizonyos, hogy a három ural­kodó szerződésre fog lépni, melyben egymás jogait és területeit kölcsönösen biztosítva, az örökbékét tényleg megállapítandják az által, hogy államaik­ban a hadsereg létszámát a belső biztonságnak megfelelő fokra leszállítandják. A vérmes reményekre nem lehet más észrevételünk, mint hogy azok telje­süljenek. Fennebb adott táviratunkkal egybehang­zóig írják egy bécsi lapnak Rómából: „Az ola­szok nagy többségének hangulata az általános apa­­thia idejében ez­által nemcsak jótékony lendületet nyert, hanem a balközépnek több befolyásos kép­viselője ebben a minisztérium őszintén szabadelvű politikáját látják, s minden felhívás nélkül a kor­mány erélyes támogatását ígérték, ha az megmarad ez irányban. Ami magát a minisztériumot illeti, napról napra javul helyzete, minthogy tagjai úgy a belső mint külső kérdésekre nézve egymással tökéletesen egyetértenek, úgy hogy az ország e kü­lönös jelenségnek Olaszországban csak szerencsét­­ kívánhat.“ - Victo­r Emanuel utazása okáról követ­kezőket írja a „Daily Telegraph“: „Más államban a kath. mozgalom csak másodrangu lehet, míg Olaszországban élet halál kérdése, mivel a pápa által elfoglalt állás minden perezben casus belli­re szolgáltathat alkalmat. A franczia monar­chikus pártok ingerült szemmel néznek az olasz egységre. Ami illeti V. Henriket, különösen meg­­botránkozott, a pápa uralmának elnyomása felett. Nagyon természetes tehát, hogy Olaszország saját biztonságáért szövetségeseket keres. De hol keres­het, szövetségeseket a continensen, ha nem Né­metországban? Első látszatra azt kellene hinni hogy Berlin és nem Bécs kép hogy legyen köz­vetlen ezélja a politikai zarándokolásnak. Ausztria- Magyarországnak nehéz szerepe jutott. Nagyszámú katholikus népséget számít kebelében; államférfiai nem tudnák elfelejteni elmúlt dicsőségének és ha­nyatló suprematiájának emlékét, és nem lehet feledni, hogy Ausztria-Magyarország 1870-ben késznek mutatkozott Francziaországgal egy sze­repet játszani. Mi hajlandók agyunk feltenni hogy Victor Emanuel tudva, hogy minden alka­lommal számíthat, a német szövetségre, mert semmi érdekkülönbség nem választja el őket egymástól fenn kívánja tartani a baráti viszonyt Ausztria- Magyarországgal, melynek útja szép Velenczéjébe vezet. Nemsokára megtudják azon közvetett és közvetlen okokat, melyek Victor Emanuelt otthon ülő szokásainak megváltoztatására bírták, de bizo­nyosak lehetünk benne, hogy okai sem banálisok sem frivolok. Olaszország királya el akarja osz­latni a hazája felé tornyosult veszélyt. Bárki le­gyen is az, aki öt év előtt azt merte volna meg­jósolni, hogy Victor Emánuel egy napon Ferencz József vendége lesz, nevetést keltett volna. És ime pár nap múlva e jóslat beteljesült, így akarta ezt az események kényszerűsége. Hollandia. A Lynden-cabinet, mely a múlt hé­ten alakult, határozott ultramontán jellemmel bír. Öt tagja conservativ, kettő pedig ultramontán. Az é. a. Egyesült­ Államok kormánya értesítéseket vett tengerész­tisztek és keleten székelő consuloktól az atsin-hollandi háborúnak jelen állása iránt Sumatrában. Az értesítések szerint a Sumatrán székelő amerikai consul előtt odanyilatkozott volna az atsini vultán, miszerint óhajtása közelebbi vi­szonyba lépni az Egyesült Á­lamokkal s hogy azon esetben, ha ezek birodalmát pártfogásukba s védelmükbe vennék, kész az Egyesült­ Államok­nak különleges engedményeket adni, nekik meg­engedni, hogy hajózási állomásokat alapítsanak, hol nekik tetszik, s ő a legjobb minőségű fát fogja nekik hajóépítésre szállíttatni. A­zultánnak értésére adatott, miszerint ily indítványokat, leg­­czélszerű­bben kü­lönleg küldött követség által te­hetne az é. a. Egyesült­ Államoknak. Románia. Egy legközelebb megjelent katonai kimutatásból a fejedelemség hadi erejére vonat­kozó következő adatokat veszszük át: Áll a fejede­lemség hadserege 16 gyalog­sorezredből (8 állandó 8 darabot), 10 lovas ezred (2 állandó, 8 territori­ális), 2 tüzér­ezred, 4 vadászzászlóalj, 1 műszaki zász­lóalj, 1 tengeri zászlóalj két hadi­hajóval, 2 század gyalog zsandár, 1 század árkász, 1 század röp­pentyűs, 1 század tűzoltó, 5 lovas zsandár-szakasz 1 utász szakaszból. E hadsereg bir a megfelelő törzskar, tisztek s katonai iskolákkal s egészségi intézménynyel. Nincs ide számítva a honvédség (mi­litia). A katonaság Peabody-fegyverekkel van el­látva, nem hiányzanak a mitraileusok s Kruppféle ágyuk. Szükség esetén 100 ezer embert állíthat, síkra. Nem sok de elég arra, hogy egyik vagy másik hatalom szövetségét keresse; minden eset­ben elég arra, hogy semlegességét fentarthassa. Oláhország és Szerbia teljes erejökből igyekeznek a nyugati miveltség színvonalára emelkedni, mig TB­uhui.Míg UCU1­­1»J fulou.tOul a­ jalal Imiliar Sa­gából s mindennap újabb rést enged töretni a mu­zulmán épületen. Egy fiatal életerős államnak meg­aláztatása — különösen, ha ennek élén egy Ho­­henzollern áll — nem tarthat már soká egy ha­nyatló birodalommal szemben. T­a­n­ü­g­y. — Értesítés a kir. Jó­zsef-m­űegy­e­­t­e­m­e­n létező osztályokról és a felvétel módoza­tairól az 1873­4-iki tanévre. A m. kir. József-műz­­egyetem czélja alapos elméleti és a mennyire isko­lára lehetséges, egyúttal gyakorlati kiképeztetést is nyujtani mindazon élethivatásokban, melyek benne szakosztályok által képviselvék. A m. kir. József-mű­egyetemen a következő osztályok vannak felállítva : a) egyetemes osztály, melyben az alább megnevezett szakosztályokra és a tanárképezdére készülő hallgatókon kívül a gazdasági műipari és

Next