Ellenőr, 1873. szeptember (5. évfolyam, 201-224. szám)
1873-09-16 / 212. szám
ellenes osztrák társaság általi monopolizálására, a magyarországi saldunai tartományok nyersterményeivel Levante és déli Oroszország kereskedésének Bécsbe áttételére megköttetett? Felelet: semmit, sőt midőn ez év tavaszán Kerkapoly és Depretis miniszterek által megújított szövetség pontjainak megerősítése a képviselőháztól kévetett, a m. d.-ghajózási társulat igazgatója (kinek szájából azon beszéd, melyet március 29-én a m. társulat érdekében egy képviselő tartott, nagyobb hatással hangzott volna, s ki tudja nem lett volna-e jótékony eredmény?) megnyugvást érzett azon indítványa elfogadásában, hogy az osztrák d, gőzhajózási társulat ha már egyszer az Isten úgy akarja, hogy a magyar társulat múljék ki ez árnyékvilágból, legalább magyar zászló alatt hatalmaskodjék a magyar Dunán, magyar zászló alatt boszantsa a magyart, s magyar zászlót lobogtasson hajóf ormán, midőn a magyar kereskedést legyilkolja. És ime, midőn ennyi mulasztás, ennyi hanyagság és élhetetlenség miatt az ifjú serdülő társaság agonizál, midőn az ellenség pallosát a nyakán érzi, elkiáltja magát si superos flestere nequeo, aceronta movebo! „Államférfiak, kik a kormány rudját vezetitek, ti férfiak kik az ország nagyságai közé számítjátok magatokat, s megyék kereskedő, osztály s többi társadalmi körök nagyságai, vegyétek kezeitekbe ezen kérdés megoldását. Oldjátok meg szerencsésen, hogy Magyarország becsületét és jólétét megmentsétek csat. Így kiáltanak fel a társulat nevében Weisz Berthold, Pollák Gyula, Fuchs Lajos. Nem becsmérlem Önök jó szándékát, elkeseredés szülte kifejezéseiket; nagy igazságot mondottak önök végszavaiban a felhívásnak. Az erélytelenek, az indolensek állama nagygyá nem lehet, de sajnálom önöket, kik a fennemlített nagyságoktól reményük, várják Magyarország becsületes jólléte megmentését. Máig sem látták át önök, hogy a magyar kormány a magyar társulattól, magyar szövetségtől erősebben irtózik, mint valaha Döbrögi földesúr Ludas Matyitől ? Máig sem vették észre, hogy a magyar kormány minden nemzeti magyar egyesületben Ausztriától való elszakadási kísérletet forradalmi tendentia szagát érez? Miért nem adtak önök, ha kezdetben nem is de legalább a fusio alkalmával valami kormányunk előtt kedvesebb hangzású nevet a társulatnak ? példái Pest-Wiener vereinigte Donau-Dampfschifffahrts- Gesellschaft? ki tudja, ily forma alatt nem sikerült volna-e önöknek a kormány vizsgaszeme elől elrejteni a magyar Dunán való magyar kereskedelem felvirágoztatására czélzó törekvéseiket ? Most már uraim minden erőlködésnek sikereden ! ki karolja fel a szerencsétlen társulat ügyét ? az államférfiak kik a kormány rudját vezetik? A 1873. áprilisben szentesitett törvény által megköttették tulajdon kezeiket nem segíthetnek. Az ország nagyságai az irányadó magas körök matadorjai ? avagy ezeknek egy része nem a kormánynak más része önök elleneinek szövetségesei-e ? nem ezeknek közreműködésével és akaratával történt e elfogadtatása szentesitése az osz.tr. d.g.hajózási társulattal kötött azon fatális szerződésnek, mely a gyenge magyar társulatot annnak torkába hajtotta? a nagykereskedők? azoknak többsége nem érdeklődik egyébért, mint a szállítás pontosságáért, olcsóbbságáért; mit gondol az azzal magyar vagy osztrák-e ? azon társulat mely érdekeinek mirabu megribi, ush gooad al azzai, Pest vagy Bécs legyen-e a kereskedelem gyúpontja? ahol a magát meg fogja fészkelni, a kereskedők nagy és hatalmas része oda fog húzódni. A kereskedés nem ismer nemzeti sympathiát, csak hasznot, s ubi bene, Ibi patria. A megyék, a miseraplebs contribuens s többi társadalmak nagyjai? ezen szánalmas s siralmas sorsú osztály pénzsegitségre felszólítása nem egyéb mint ingerkedés a szegénységgel. Itt uraim istennél sincs segedelemre kilátás. Hazaszeretetök becsülni való, de czélaik elérése megtörik a kormányférfiak, az ország nagyságai által a nemzeti haladás folyamának medrébe hányt politikai s anyagi sziklákon. De ha a megyék szegény birtokosai, kik egyedül szoktak kedves hazájukért lángra gyűlni, képesek lennének is azért egy miliomot előteremteni, mi erőt fejthetnének ki önök ezen összeggel azon hatalmas társulat ellen, melynek a kormány tiz-tizenkét milliót ajándékozott s törvényes fensőbbséget engedvén, a magyar társulatot zsákmányul oda dobta? Uraim, a végzet kerekét megállítani halandó nem képes! Magyarország volt, de néhány évtized A Királyföld rendezése. v. A politikai élethez, mely csupa önzésen alapul és merő önzésből zilált, mint talán sehol a a világon, tökéletesen hasonló a szászok társadalmi élete, melynek rugója szintén az önzés. A községi képviselők élethossziglani választása által fejlődött ki náluk bizonyos törzspolgárság hasonló a római patríciusokhoz, mely magához ragadott minden jogot és hatalmat; a közvagyon és jövedelmekkel, hivatalokkal és jutalmazásokkal korlátlanul rendelkezett. És gondja volt, hogy befolyását firól-fira fentartsa a társadalomban és közéletben. Hogyis ne féltették volna hát e korlátlan uralkodást a korszellem és újabb államalakulás áramlatától. Hisz ez az ószász patríciusok előtt egyenlő lett volna elismerni az ész, munka, tehetség és érdemnek győzelmét; elismerni a társnemzetiségek egyenjogúságát és versenyképességét, ami az ószász nyárspolgári kényelmet izzadva hozta volna ki sodrából. Ők idegeneknek — értsd társnemzetiségbeli — megnehezíték a meghonosulást; iparosoknak és kereskedőknek csaknem lehetetlen volt ezéd- és kereskedelmi testületeikbe bejutni, mezei gazdáknak, földműveseknek s bár, kinek is, ki szász nem volt, nehéz a föbirtokhoz való juthatás. Bizonyos családok már megszokva voltak uradalmuknak tekinteni: a széheket, tulajdonuknak az illető iparágat. A harminczas években történt, hogy a brassói érdemes kovácsczéh bizottságot küldött ki a vidékre elszedni a vidéki kovácsoktól a fúvókat, miután csak Rozsnyónak és Keresztényfalvának volt a kovácstarthatás megengedve. És valamint igy a brassói kovács czéh még a vidéket is uradalmának tekintette, és úgy annak tekinthetők a többi ezéhek is. Némileg haszonszerű előjogok voltak a földbirtokkal is kapcsolatban, így például eltekintve a birtok szervezésénél és elidegenítésénél gyakorolt vérrokonsági és szomszédsági előjogoktól, még az is egy igen nevezetes s hathatós óvszer volt, hogy csak azok voltak megválaszthatók a magistratusokba, kik az illető kommunitásnak tagjai, és az illető belvárosokban saját házzal bírtak. Innen van aztán, hogy csak szász helyiségekben tapasztalhatni, miszerint az idegenek a külvárosokban vagy a helységek végpontjaira szorittattak ki. — A belvárosok, a helységek központjai voltak ama szentség, melyre minden gond fordittatott, mert a patríciusok fészke ott volt. A községi képviselők és az ezekhez tartozó rokonság és sógorság voltak egyszersmind a közjavadalmak bérlői, kik aztán potom jutányossággal jutottak a bérleményekhez. A szászoknak eme féktelen önzésen alapuló szűkkeblűsége többé a mai társadalom és állami intézmények keretébe be nem válik. A chinai falak kora lejárt. Szétrombolta az elzárkózás sánczait a KOi rra/Ucui. O n inul o/iánad, moitra/- cgyvilőség, szabadság és testvériség nagy ideáiért lelkesül s tör, nem ismeri a kicsinyes coque- és cotteria-érdekek erőtfecsérlő kapálódzásait. Magyarország alkotmányos életének teljességéhez is föltétlenül szükséges, hogy a törvényhozás a szász önbálványozás által követett kiváltságoknak bírálatában egyedül az általános közjót és ne az ő privát érdekeiket vegye tekintetbe. A szász,,autokratia“-nak még most a nép vakhitére lehet támaszkodnia. Igen jól tudják ők a népnek kedvező reformok ellen azzal zúdítani fel az ó-szász patriciusságot különben gyűlölő népet, hogy e reformok által vége jólétének, jogainak és mindennek mi előtte becses. A nép, mint minden nép, conservativ szellemű, s nem szívesen mond e ősi szokásairól és intézményeiről, még jobb meggyőződés ellenére se; reformoktól pedig épenséggel előre fél, miután ezekről azt hiszi, hogy megint csak a meglevő adók emelésére, vagy egészen új adónemek behozatalára czéloznak. Az e fajta agitatió mindenféle reform ellen kész fegyver lesz ezentúl is a szászok kezében. Felhasználták ők azt negyvennyolczban, fel 67-ben, felhasználják most és fel fogják használni mindaddig szüntelen a legcsekélyebb intézkedés ellen is, mihelyt az ó-szász clique érdekeire csorbátejtőnek fogják vélni. Csak egy gyökeres lépés segíthet e bajon, és vethet véget ez agitatio-viszketegnek. Meg kell szüntetni a külön kiváltságokat és intézményeket, melyeknek semmi értelmek a 19-ik században, meg kell szüntetni az agitatiónak fészkét, a szász nemzeti egyetemet. Egy életrevaló állam ugyanis egyedül az ország épségében keresheti létének fő biztosítékát. Mindazon intézmények, melyek nem szigorúan a népképviseleti elvből kifolyó egyenjogúságon alapulnak, szétvonásra, lazultságra, az ország egy részében folytonos agitatiókra nyújtanak alkalmat. Példa rá Magyarország és a keblén élő szász nép, noha béketűrőbb, szabadelvűbb, engedékenyebb, áldozatkészebb népet képzelni sem lehet, mint épen a magyar. Aztán nem is való, csak szmnleges azon állítás, mintha a szász nemzetiségnek eddigi fenmaradása csak külön kiváltságainak s saját nemzeti intézményeinek volna köszönhető. Hiszen a szászok nemzetisége valamint eddig nem volt megtámadásnak kitéve úgy ezentúl sem lesz. Művelhetik nemzetiségüket, amennyire csak képesek. Különben is a nemzetiség ápolására egy államban csupán az iskola és társadalom, de korántsem állami intézmények a jogosult közegek. Az ország ma már kezdve a törvényhozástól, de a legutolsó község képviseletéig teljesen átváltozott. A kiváltságos rendi képviseletet kiszobíta a haladó kor egyenjogúság felé törekvő szelleme. Lehetetlen tovább a nemzetiségi kiváltságot is fentartani, és egy nemzetiséget, mint a szász, mert neki úgy tetszik, sánczokkal elszigetelni a külvilágtól és rettenetes középkori kelevérekkel felruházni, hogy ő úr legyen mindenáron a törvények jóvoltából és nem saját emberségből. Még csak azon kérdés merül itt fel : vájjon nem volna-e a szászok valamely pártjától, töredékétől vagy elemétől önkénytes, önzetlen közreműködés várható a Királyföld rendezésének kérdésében ? E kérdésre csupán a tagadó „nem“ lehet az őszinte felelet. Legalább a tapasztalatok senkit jogosítanak fel a hiszékenységre. Egy erős reformpárttól lehetne ily közreműködést várni, de ép az nincs, ha csak annak nem veszszük a Királyföldön magyarok, románok és németekből 1871 ben alakult „testvérülési egyletet“. Csakhogy ez nem szász. Az ószász-párt merev, előítéleteiben makacs, önzésében vak, minden oldalról kibékíthetlen. A fiatalszász-párt bomlott, erőtelen, úgyszólván számításba sem jöhet. A nép maga hol az öregekhez, hol az ifjakhoz szól, de az ószász párt mégis jobban uralja tüzelő beszédeivel a jogtipráskiváltság-elkobzás és más hasonlótra az érzékekre ható phrasisokkal. Ne is pacáljon a kormány se egyikkel, se másikkal, hanem pactáljon csak az átalános jogelvek, országtörvények, közvélemény és közjóval. Ezek bizonyára helyes irányba terelik, míg a szász kalauzság legfeljebb a középkori kiváltság-kátyúba vezetné, mindössze egy bolygó lidércz nyomában, mely lidércz az állítólagos elégedetlen szász nép. Sz. NépoktatásÜgyünk jelenlegi állása. is. A közoktatásügyi miniszternek országgyűlésünk elé terjesztett útmutatása szerint, Magyar- és Erdélyország területén 1869-ben volt 2.304.887 iskolaköteles gyermek, ezek közül az iskolába járt 1003.077 im a*.iTid 77..P 1- lau-*--- o.ooo. ..... volt a tanköteles gyermekek száma, járt pedig iskolába ezek közül 1.233.500 vagyis 56.e2°/o, szaporodott tehát 144,501 gyermekkel az iskolába járók száma, e néhány év alatt mindenesetre örvendetes haladás. Népiskolánk volt 1869-ben 13,646 e szám 1871-ben 14,550-re emelkedett. Ezen iskolák közül 1869-ben alig volt egy a szükséges taneszközökkel felszerelve, mig 1871-ben már 13,538. Ehhez hasonló haladást a legmiveltebb államokban is hiába keresnénk ily rövid idő alatt. Minden taneszközök nélkül csak 1785 volna már, az iskolák fele nem az állam, hanem egyesek és községek által szereltetett fel. A fent jelzett időközben 923 új iskola alakult, az osztályok 2157-tel szaporodtak, a néptanítók száma 17,769-ről 19,297-re emelkedett, a szaporodás tehát 1528 tekintélyes szám és kedvező jelenség népoktatásunk terén. -- Községi, felekezeti és magán jellegük szerint következőleg oszlanak el számukra nézve a népiskolák. Év községi felekez. magán összesen 1869 234 13,304 108 13,646 1871 751 13,545 254 _ 14,550 Szaporodott tehát az iskolák minden neme aránylag, a községiek is elég emelkedést tüntetnek fel, mindamellett fényesen bizonyítják e számok, mily vélemény van hazánkban a községi iskolák irányában, midőn számuk csak ennyire birt napjainkig emelkedni; nem jó pedig a magyar népoktatás megfelelő rendes álláspontra, míg jelenlegi szétszórt és zilált helyzetéből egységre nem vergődik, mi csak községi iskolák által létesíthető, ha különösen anyagilag állam és község veendik át a népiskolákról való gondoskodást. Hiányzik még a kimutatás szerint 8,018 néptanító; átlag egy tanítóra 60 gyermek esik, de van 150 is egy tanitó keze alatt. — Államsegély adatott tanítók és iskoláknak felekezeti különbség nélkül: 1869-ben 1069 tanitónak 77,390 frt és 52 iskoláknak 63,319 frt 1871-ben 322 „ 19,530 „ „ 108 „ 163,221 frt A tanítóknak adott segély tehát jelentékenyen csökkent, míg az iskolák részére növekedett. Van jelenleg 20 állami és 40 felekezeti, összesen tehát 60 tanítóképezdénk. A kormány ezen előterjesztése sok örvendetest tartalmaz s igazolja, hogy erőlködünk és megyünk, mi már magában véve biztató jelenség jövőnkre nézve. Ha hiányainkat vesszük szemügyre, ezek nagyrészben más kedvezőbb viszonyok közt élő államokban is előfordulnak. A tanítóhiány például mindenütt, még Svájczban is észlelhető, bár ez államban még leginkább képesek a kívánalmaknak megfelelni. Poroszországban a kultusminiszter jelentése szerint 1867- ben 1073 tanitói állomás maradt betöltetlen, csak azért mivel azokra nem volt tanító, azonkívül 1836 tanitói állomás rendkívülileg praeparandisták által töltetett be. 1242 új iskola felállítása terveztetett és ez esetben 4151 tanerő deficit áll be. Posenben 71 betöltetlen állomás volt, felső Sziléziában 700 katholikus tanító hiányzik, hogy egy tanítóra 100 gyermek essék. Ezen hiányok érezhetők kisebb-nagyobb mértékben Németország más tartományaiban is. Hogy egyes helyeken nálunk 150 gyermek is esik egy iskolára, erre Németország még hátrányosabb adatokat szolgáltat. Siléziában 150,250 sőt 300 gyermek is esik egyes helyeken egy tanítóra. Tanítóink csekély fizetését illetőleg igaz igen sok tanítónak állásának meg nem felelő fizetése van, de a baj még sem oly ijesztő mérvű minőnek rendesen festik. A termékenyebb megyékben az ezer lakost meghaladó községek felekezeti tanítóinak jövedelme meghaladja jóval a városi felekezeti gymnasiumtanítónak fizetését és még Gömör hegyes vidékén is 6—800 lakossal biró községekben meghaladja többnyire a minimumot, főkép a termények jelenlegi nagy ára mellett, terményekben kapván és földbirtokban fizetésüket. — Óhajtandó volna mindenesetre, hogy pénzbeli fizetés hozatnék be, mivel a gazdászat és az egyházi szolgálat sok időt von el a tanítótól, melyet hivatalának kellene szentelni, s a patriarchális életviszonyok eltűntével elég bajjal is jár a tanító jövedelmének beszedése napjainkban. Németországban, a milliárdok hazájában, hol széltében olvashatjuk mindennap ephrasisokat: „Bei Königgrätz und Paris hat der preussische Schulmeister gesiegt. Der Gott der Schlachten, hat sich auch als Gott der Schulen erwiesen.“ Épen Poroszországban lehetőleg silányak a tanitói fizetések. 295 tallér a városi, 185 a falusi tanitó fizetése, átlag tehát 218 tallér az összes porosz tartományokban. Keleti Poroszországban 130 tallér a jobb fizetések közé tartozik; vannak állomások melyek csak 110 talléra mennek. Ez összegből is gyakran csak 30 tallér fizettetik kézpénzben a többi pedig terményekben. Még Gothában is magában a városban 200 tallér rm uijazuitijvo.«« *. _ A_. . u._ , 4rkrk Aallérja van elérte a netovábbot. E tekintetben is bajunk tehát nemcsak a miénk. Csak a katonát oly arányban mint nálunk nem tartó Svájczban, különösen Zürich kantonban 1200 frank, szabadlakás, két öl tűzifa, egy fél jucard zöldséges kert képezi az első évben a legtúlsó kis hegyi faluban is a néptanító jövedelmét, de azért nincs község, mely a fent jelzett törvényes minimumhoz pótlékkal ne járulna; a felső népiskola tanítója 1800 frankkal kezdi, s valamennyi tanitó évi pótlékban részesülvén, találtam Zürich városban korosabb tanitókat 3000 frank sőt ez összeget meghaladó fizetéssel is, mikor a kanton kormányelnökének évi fizetése csak 5500 frank, és az 5 ezer frank évi díjat hozó 6 kormánytanácsoson kívül alig létezik kormány, hivatal, melynek díja meghaladná a 3000 frankot. A tanító tehát első helyet foglal az állam hivatalnokainak sorában fizetését illetőleg. Tanítóképezdéink számát tekintve a törtszámok mellőzésével a következő táblázat mutatja állásunkat a többi államokkal szemben. Államok Geogr. mid Lakosság Egy cimfeire Egy képezde esik átlag Poroszom. 6396 24039668 3802 84 Dmidre Ausztria 5452 20394980 3739 135 Bajorom. 1377 4827221 3502 137 „ Svájcz. 752 2669095 3548 44 „ Szászom. 271 2423401 8915 22 „ Gotha. 25 219361 4675 55 „ Magyarom. 4682 13232054 2828 78 ' „ Hazánknak tehát aránylag több képezdéje van mint Poroszországnak, Ausztriának még azonban 14 és Svájcznak is 15 tanítóképző különféle részint magán, részint felekezeti intézete van a fent kitetteken kivül. Ezek volnának a főbb statistikai adatok népoktatásügyünket illetőleg. Egyes kedvező adatok mellett megrenditőleg leverő ezen kifejezés: „In Ungarn besucht noch mehr als die Hälfte aller Kinder keine Schule“, mint ezt egy német folyóiratban olvastam, és valóságáról fájdalommal győződtem meg a miniszteri előterjesztésből, mert 1869-ben ez valósággal igy volt, még nem járván 47 százalék csak iskolába hazánk tanköteles gyermekeiből. Ha ehez még hozzáveszszük relatív fogalmát az iskolába járásnak, mely a nagy résznél vajmi csekély részére terjed az évnek, fogalmunk lehet, hazánk népoktatásügyének állapotáról. Napjainkig e téren is javultak némileg a viszonyok 56 százalék nem sokkal több tehát a tankötelezettek felénél látogatja az iskolát. E téren elmaradtunk a mivelt államok mellett. Poroszágban 87, Ausztriában 65 százalék, Gothában és Zürich kantonban minden gyermek látogatja az iskolát, nincs is ez utóbbi állam tanügyi statisztikájában rovat az iskolába nem járók számára. Mint egy svéd tanitóképezdei tanártól külföldön hallom Svédországban még a nehán ezerre merő lappok is, kik iramszarvasaikkal nomád életet élnek s fel a hegyekre vonulnak nyáron át, vagy len tartoznak hagyni gyermekeiket a az állam részesít, azokat testi és szellemi ápolás és nevelésben, vagy tanítót, ki, egyszersmind lelkész s mintegy prophétája, vezére a népnek, tartoznak a hegyekbe felvinni magukkal, ki a gyermekeket azután tanítja és neveli. Nem áll tehát mit Csengery Antal e téren a képviselőházban említett, hogy a tankötelezettség szigorúan egy államban sincs keresztülvive. Megvan az Szászországban, Gothában és Zürichben; személyesen győződtem meg arról, hogy legfeljebb csavargó szülők gyermekei bújhatnak ki a tankötelezettség alól. Itt tovább megyünk s nem keressük okát szomorú helyzetünknek majd népoktatásügyeink hiányainál előveszszük. Zimann János. TÁRCZA. A. ZÁRTÖRÖK. — JULES VERNE elbeszélése. — (Folytatás.) II. Készülődés. A „Delphin“ felszerelése gyorsan haladt. Csarnokzata *) kész volt, csak feligazitani kellett. Vitorla-árboczot hármat viselt, majdnem fölösleges fényűzés, mikor tulajdonképen nem a szélre számított, hogy a czirkálók között átillanjon, hanem igenis a hatalmas gépre, mely bordáin belül zakatolt. És igaza volt. December vége felé próbajárást tett a Delphin a Clyde-öbölben. Kit elégített ki jobban e próba: az építőmestert vagy a kapitányt ? — bajos megmondani. Az új gőzös pompásan úszott, s a patent-log óránként tizenhét mérföld sebességet mutatott; oly sebesség, minővel még soha angol, franczia orosz amerikai hajó nem birt. A leggyorsabb hajók versenyében is „Delphin“ lett volna győztes — még pedig több hoszszal , az bizonyos. December 25-én kezdetét vette a rakodás. A gőzös felsorakozott a steam-boatquayn, valamivel a Glasgow-hídon alul, mely utolsó fogja át a Clyde vizét mielőtt az tengerbe szakadna Öblön raktárakban ruhaneműek, fegyverek s hadiszerek töméntelen készlete volt itt felhalmozva; a Delphin gyomra szaporán nyelheste el. A rakodmány elárulta a gőzös rendeltetését s a Playfair-ház titka tarthatatlan lett. Különben úgyis közel volt már a tengerrekelés ideje. Amerikai czirkáló nem volt jelezve egy sem az angol vizeken. S aztán, ha a legénység toborzására került a sor, úgysem lehetett volna tovább titkolózni. Anélkül, hogy sorsukat tudják, nem lehetett hajóra szedni az embereket. Elvégre is az ember bőrére ment a játék, s ha valaki ezt kockáztatja, szereti tudni, hogyan? és miért? E kilátás azonban nem tartott vissza senkit. Takaros bér járt s kinek-kinek osztaléka volt a vállalatban. Jelentkezett is tengerész nagyszám *) Vitorlakészülék, mai és a javából. James Playfair-nek csak a választás volt nehéz. De jól választott, s az állományi lajstromba negyvennyolcz óra alatt olyan harminc matróznevet jegyzett, mely királyasszony ő legkecsesebb felsége yachtjának is becsületére vált volna. Az indulás január 3-ikára lett kitűze. „Delphin“ már deczember 31-ikén vitorlakészen állt. Tömve volt ürege eleséggel, hadiszerekkel , kamrája szénnel. Mi sem tartóztatta többé. Január 2-ikán épen a fedélzeten volt a kapitány utólszor jártatván meg hajója felett a pontosság éber szemét, midőn egy ember jelent meg a bejárónál, s Playfair kapitánynyal kivánt szólani. Egy matróz hozzá vezette az emeletre. Jól megtermett, széles vállú piros-pozsgás alak volt az érkező, kinek együgyü kinézése bizonyos ravaszságot s derült kedélyt látszott rejteni. Tengerészeti dolgokban nem nagy otthonosságot mutatott, s tekintgetett jobbra- balra, mint aki ritkán szokott hasonló helyeken megfordulni. Mindamellett erősen adta a „tengerifarkast“, műértőleg méregetvén a „Delphin“ csarnokzatát, és támolyogván matrózok módjára. A kapitány színe elé érvén, merően szembe nézte és szólt: — James Playfair kapitány? — Az vagyok felett a skipper. Mit akarsz velem ? — Tengerre kelni hajóján. — Nincs már hely. A legénység kivan. — Oh, egy emberrel több, nem okoz zavart. Sőt ellenkezőleg. — Azt hiszed? szólt James, apróra nézve emberét. — Bizonyos vagyok benne, válaszolt a matróz. — De hát kicsoda vagy ? kérdé a kapitány. — Edzett tengerész, arról felelek, kipróbált hajós és eltökélt ficzkó. Két izmos karaminőt van szerencsém önnek felajánlani, nem megvetendő egy hajó fedélzetén. — De hiszen vannak más hajók és más kapitányok is, nem csak a Delphin és James Playfair. Miért jösz ide ? — Mert én a Delphinen és James Playfair kapitány alatt akarok szolgálni. — Nincs rád szükségem. — Erős emberre mindig van szükség, s ha akarja erőm próbáját, három-négy emberrel mindjárt kész vagyok megbirkózni. — Ugyancsak nekivágsz! És mi a neved ? — Crokston, szolgálatára. — A kapitány jobban szemügyre veendő a vasgyúrót, ki így minden teketória nélkül toppan eléje, kissé hátralépett. A matróz tartása, termete s egész kinézése nem hazudtolta meg amit erejéről mondott. Az ember érezte, hogy a legényben nem mindennapi erő lakozik és hogy nem esett benne fejre a bátorság sem. — Merre vitorláztál ? kérdé Playfair. — Mindenfelé egy kicsit. — S tudod, mi dolga lesz a „Delphin“ nek? — Igenis — és épen az kisért. — Goddam ! ha egy magadforma ficzkót elszalasztok. Menj az alkapitány, M. Mathew-hoz és írasd be magad. James Playfair e szavakra nem várt kevesebbet, mint hogy embere sarkon perdül s menten iramodik a hajó eleje felé. — Nos, megértettél? kérdező a kapitány. — Meg, felelt a matróz. De ez nem minden, még volna valami ajánlatom. — Ah, már untatsz — förmedt rá James, nincs fecsegésre való időm. — Nem sokáig untatom, folytatá Crokston. Két szó az egész. Kimondom. Van egy öcsém. — Mondhatom, szépséges egy bátyja van annak az öcsnek, válaszolt James. — Ej, ej ! mókázott Crokston.— Lesz-e már vége ? hogyan ? riadt rá a kapitány nagy türelmetlenül. — Hát jól van nő. Ha valaki veszi a bátyát, ráadásul az öccsel is kibékül. Úgy áll a dolog. — Dehogy?! — Igenis, már az úgy szokás. Egyik a másik nélkül, nem járja. — És ki ? s miféle az a te öcséd ? — Tizenöt éves suhancz, ujoncz, kit a mesterségben oktatok. Helyre gyerek, tele jóakarattal, akiből egykor jóravaló tengerész válik. — Ugyan ugye? Crokston mester, hát hajósinasok iskolájának tartjuk a Delphint ? — Ne szóljunk rostat a hajósinasokról — viszonzá a tengerész. Került közülök egy, akiből Nelson tengernagy lett, egy másikból pedig Franklin admirális. — Terringettét, czimbora ! kiáltott fel James, — helyes a mondás, beszéded ínyemre van. Hozd el öcsédet, de ha bátya nem az, aminek magát mondja, velem gyűlik meg a bajod. Siess — s egy óra alatt hogy itt légy. Crokston se mondatta magának kétszer a szép szót, s a Delphin kapitányát nagy esetlenül köszöntvén, a rakpart felé sietett. Egy óra múlva a fedélzeten volt ismét öcscsével együtt, egy tizennégy tizenöt éves, kissé gyöngécske, kissé vézna, félénk s meglepett kifejezésű suhanczczal, akiből nem nézett ki, hogy bátyja ura erkölcsi s testi erejéből valami ráragadt volna. Crokston kénytelen volt öcscsét néhány biztató szóval felbátorítani. — Nosza, mondá, csak bátran előre! — Az ördögbe is, hiszen csak meg nem esznek. Egyébiránt még mindig van idő visszatérni. — Nem, nem ! válaszolt az ifjú, és segítsen az isten! És Crokston a matrózos John Stiggs, az újoncz, még aznap beírattak a Delphin lajstromába. Másnap virradóra felszították a gőzös tüzeit, rengett a fedél a kazán vibrációitól, s a szelepeken sivítva illant ki a gőz. Az indulás percre megérkezett. A kora reggeli idő daczára, tekintélyes tömeg gyűlt össze a rakparton és Glasgow-hídján, utolsó üdvözletére a merész gőzösnek. Ott volt Vincent Playfair úr, hogy öcscsét, a kapitányt, még egyszer karjaiba zárja, de ez alkalommal tanúsított viselete méltó lett volna bármely ős rómaihoz a régi jó időkből. Magatartása hősies vala, s a két szuppanó csók, melylyel öcscsét megajándékozó, erőteljes lélek nyilatkozása volt. — Menj, James — mondá a fiatal kapitánynak, — menj hamar és térj még hamarább vissza. Főleg pedig el ne felejtsd a helyzetedet kizsákmányolni. Árulj drágán, vásárolj jutányosan, s bátyád becsülése a tied. A „tökéletes üzletember kézikönyvéből“ merített ezen utasítás után öcs és bátya elváltak, s minden látogató elhagyta a hajót. Crokston és John Stiggs szorosan egymás mellett a bástyán * álltanak, és szólt az első emelthez: — Jól megy, jól megy ! Mielőtt két óra elmúlnék, tengeren leszünk, és én jót tartok az utazás felől, mely ekként kezdődik. Egy kézszorítás volt az újoncz válasza. James Playfair parancsot adott az indulásra. *) Emelet a hajó hátulján. — Van elég gőzerőnk? kérdező a segédet. — Van, kapitány úr, viszonzá M. Mathew. — Rajta hát, oldjátok el a hajót! A parancs azonnal végrehajtatott. A gép mozgásnak eredt. A „Delphin“ megindult, s kikanyarodván a kikötő járművei közé csakhamar eltűnt a néző tömeg elől, mely utolsó „hurrá“-ival köszöntő. Könnyű volt az uta Clyde-on lefelé. Emberi kéz, sőt mesterkeze művének mondható e folyam. Hatvan év leforgása alatt, kotrás és folytonos tisztítás által mélységben tizenöt lábat nyert, s szélessége megháromszorozódott a város rakpartjai között. Füst és ködbe veszett csakhamar az árboczok s kémények erdeje. Az öntödék kalapácsolása s az ácstelepek fejszecsapásai elhaltak a messze távolban. Partick falu dombjainál mezei lakások, villák és kéjlakok váltották fel a gyártelepeket. Itt mérsékelni kezdte a Delphin gőzerejét s óvatosan kanyargott a gátok között, melyek a folyamot e tájon, gyakran igen keskeny erekre szakítják. Bajnak nem nagy baj ez, lévén hajózható folyónál a mélység előbb való a szélességnél. Kitűnő izlandi kalauz által vezetve, tétovázás nélkül osont tova a Delphin jelző uszányok, meredő szirtek s vak szikla dombokra tűzött mécsek között, melyek a csapást mutatják. Nem sokára Renfrew mezővárosa előtt haladt el. A Clyde tágulni kezd Kilpatrict halmainál a Bowling öböl előtt, melynek túlfelén nyílik az Edinbourgot Glasgow-val összekötő csatorna. Majd négyszáz lábnyi magasban Dumbarton várának ködben elmosódó árnyképe is feltűnt, s csakhamar a Delphin-csapta hullámokon hintáztak, tánczoltak a hajók Glasgow kikötőjében. Néhány mérfölddel alább Greenock, James Watt hazája, maradt el , s a Delphin a Clyde torkolatába majd az öbölbe jutott, melyen át e folyam áljai az Északi Csatornába szakadnak. Itt érezte először a tenger hullámverését, s tova úszott Arraudigetének regényes partjai előtt. Végre Cantyre mélyen a csatornába nyúló hegyfoka is meg lett kerülve; Rathlia szinte bukkant most elő; ladikba ült s kis czirkálójbra kelt át a kalauz, a Delphin pedig, kapitánya parancsai alá visszahelyezve, útját Izland északi csicsafalett, szokatlanabb csapáson vette, s elt.uvéniái köréből az európai szárazföld végső része, csak hamar egyedül maradt a sík tengeren, után nem lesz. Minden kívánságunk teljesült, azaz bocsánatot kérek, azoknak, kik a kormány rúdját vezetik, az ország nagyságainak minden kívánságaik teljesültek. Van osztrák-magyar delegátiónk, van oszt.-m. hadseregünk, van oszt.-m. tengeri kereskedelmünk, lesz oszt.-m. Dunahajózási társulatunk, ma holnap oszt.-m. országgyűlésünk, mely meg fogja teremteni az oszt.-magyar népet is. E nemzet nem fog többé növekedni, szaporodni, mint az öszvér, de iga alá haszonvehetőbb lesz mint a szamár s nem lesz vele annyi baj, mint a tüzes vérű lóval. V. KÜLFÖLD. Szeptember 15. — Spanyolország. Egy távirat a kormány győzelmét hozza hírül. Don Carlos bandái felett ha e hit egész terjedelmében való, ezzel együtt legyőzöttnek tekinthető volna a carlista lázadás, melymint féreg marja az ország testét. A távhit így hangzik : Bizamos tudósítások szerint Tolosa mellett egy 10,000 emberből álló kormányhad megtámadta a carlisták Don Carlos által vezényelt zömét, mely 14,000 embertől és ágyukból állott. A carlisták szétverettek, nagy veszteségeket szenvedtek és egy zászlót vesztettek el. Részletek még hiányzanak. A cortes többsége ülésén, melyről közelebbről szólottunk, a többség Salmeron minisztériumának elismerést és köszönetet szavaz és felkéri Senor Don Emilio Castelart, hogy minisztériumot alkosson, előre is biztosítván számára mindazon jogokat és hatalmat, melyre szüksége leend. Erre Castelar a következő feltételeket szabta ki: A megkegyelmezés előjoga kizárólagosan a végrehajtó hatalmat illeti. A republikánusok bizalmatlansága azon katonák iránt, kik a köztársaság ---------------------------------------------a * »-*- —-o uuuuui c*ivc*C»o»i j sem forog fen jövőre ezek alkalmazásában. Teljhatalom, hogy a hadsereget, mely a nagy carlista háborúban 220.000 emberből állott, megerősíthesse. A polgári őrség az új törvény szerint a polgári rendőrség minden szabadelvű párt embereiből; egy félmillió fegyver beszerzése a katonaság számára. Egy 4—500 milliónyi kölcsön, akár mint kényszerkölcsön, vagy más módon, mely kizárólag csak a carlista háborúra fordítandó. Hatalom, melynek erejénél fogva az alkotmányos garantiát felfüggesztheti és az arguntiamentokat és követségeket feloszlathassa, melyek közvetve vagy közvetlenül a carlistáknak támogatói. Végül azt mondja, hogy e feltételei egyike se tagadtassék meg. A gyűlés azokat teljesen és szó szerint elfogadta. De elfogadta e törvényjavaslatokat, mik a végrehajtó hatalom elnökét a legkiterjettebb teljhatalommal ruházzák fel, a cortes is és 54 szavazattal 39 ellenében elvetette a baloldal által indítványozott azon módosítványt, miszerint a halálos ítéletek a cortes elé terjesztendők. A madridi kormány a tartalékosok behívása által rövid időn 330.000 embert szándékozik hadilábra állítani. Serrano nincs az újonnan kinevezett tábornokok közt.