Ellenőr, 1873. szeptember (5. évfolyam, 201-224. szám)
1873-09-27 / 222. szám
ezen előnyt mily áron kell megvásárolni, azon, hogy az országgyűlés csaknem valamennyi tehetségesebb, munkásabb és irányadó férfiai, kik nélkül semmi fontosabb tárgyalást a törvényhozásban nem is képzelhetünk, két hóra elvonattak a törvényhozástól, és így oda jutottunk, hogy húsvét óta a törvényhozás semmi érdemleges tárgyalásba nem bocsátkozhatott, mozgása megbénítva, keze megkötve maradt.“ Ezek uraim oly világosan vannak mondva, oly határozottan elítélik a 67-iki XII. t. czikket, mintha az nem is a jobb-, hanem a baloldalról jönne. De menjünk tovább: mi elleneszegültünk a megyék és törvényszékek oly módoni szervezésének, mint ahogy azok szerveztettek. Mi elég világosan kifejtettük, hogy minő következményei fognak ezen szervezéseknek lenni. A jobboldal akkor kigúnyolt bennünket és leszavazott: megalkották a megyéket épen úgy, amint kedvök tartotta, szerveztek oly törvényszékeket, amilyeneket épen akartak. S mi az eredmény? Tudják mindnyájan ! önök is jól tudják! Óriás összegbe kerülnek , izzadunk, csaknem összeroskadunk a terhek alatt s közigazgatásunk a szó teljes értelmében mégis „ázsiai állapotban”van, igazságszolgáltatásunk, az annyira gúnyolt megyeinél sokkal roszabb, miután nem ritkán a valódi igazságszolgáltatásnak épen az ellenkezője. Ezt is mindnyájan nagyon jól tudjuk. És ezt ma már nemcsak mi — az ellenzék — mondjuk, hanem beismeri magának a jobboldalnak is legalább gondolkozni tudó és szerető része , maguk a kormányközlönyök is nyíltan ezt hirdetik, így pl. a „Pesti Napló“ ezen intim kormánylap a többek között ezt mondja: „Azt az apparátust, mely újabb megyei intézményeink között az állandó választmány tisztes nevét viseli , az elmélet egyszerűen elítéli. Elítélte akkor is már, mikor a megyerendezésről szóló törvény még csak törvényjavaslat volt és csak azon csodálkozunk, hogy az akkori törvényhozás sem önmagától föl nem ismerő, sem a gyakorlati megyei élet tüneteive f el nem voná az elmélet azon érveit, melyek, ha kellő figyelemre méltattatnak, lehetetlen lett volna az állandó választmányt mai alakjában felállítani." Alább meg igy folytatja: „Összes belszervezkedési intézményeink, már t. i. azok, melyek az újabb időkben alkottattak, annyira viszások, anynyira idegenszerűek, történelmi intézményeinktől, felfogásunktól, erkölcseinktől annyira elütök, hogy úgy látszik, mintha mindent készakarva azért alkottunk volna újra, hogy az önkormányzati szellem hanyatlásnak induljon s az állami közigazgatás se jó, se olcsó ne lehessen.“ „Mi a törvényhozás terén az elméleti tudományoknak s az idegen országok államéletéből merített tapasztalatoknak becsét, igen nagy becsét elismerjük, de be nem látjuk azt, hogy belszervezkedésünk s különösen megyei és törvénykezési, közigazgatási és codificationális institutióink kérdéseiben miért majmoljuk mi és miért majmoljuk örökké idegen országok hasonló nevű, hasonló feladatú, de mégis sokban eltérő természetű intézményeit.“ Tehát ezekben is a par excellence jobboldali lap szintén bevallja azt, amiért minket eddigelé folyton gúnyolt; sőt maga a képviselőház is a fentebbi meggyőződésre jutva, oda utasította a jelen évi költségvetés tárgyalása alkalmával a kormányt, hogy a közigazgatás egyszerűsítéséről a ház elé javaslatot terjeszen. Azt is mondottuk folyton, hogy a jobboldal emberei és politikája hazánkat anyagilag is a megsemmisülés felé vezetik. Kihuhogtak, ledorongoltak bennünket, s csalfa számokat e csalfa tételeket állítva össze, folytonosan ámítani iegyekeztek. A néhány évi jó termést mint politikájuk üdvös eredményét tüntettek föl. Azonban egyszer kimaradt a jó termés, elfogytak a (elárusítható készletben volt) javak, tehát az ámításoknak is meg kellett szűnni. Ez ugyan magában nem lett volna valami nagyon rosz, hanem kétségbeejtő az által, hogy ezt a számítást, a legvégső perczig vitték, hogy pénzügyünket a legaggasztóbb helyzetbe sodorták, úgy, hogy ma már adósságra adósságot vagyunk kénytelenek halmozni, hogy a már is legnagyobb mértékben fölcsigázott adókat kénytelenek vagyunk fölemelni, sőt még így sem biztos, hogy várjon ma holnap anyagi bukásunkat is nem leendőnk-e kénytelenek bejelenteni. És mindezek daczára is kormányunk még jelenleg sem akar az eddig követett pazarló, gondatlan rendszerrel fölhagyni. A semmittevő hivatalnokok számát még most is folyton növeli, most is megszavaztatja a ferencz csatorna és más hasonló dolgok költségeit: míg ellenben egy független, önálló magyar jegybank fölállítását ok nélkül sürgetjük, ok nélkül óhajtja az egész nemzet. Ők maguk is nyíltan beváltak ugyan, hogy ennek fölállításához nem csak jogunk van, de azt a nemzet érdeke is a leghatározottabban követeli. És mégis hasztalan minden sürgetés. S várjon miért ? ! Mert Bécsben van egy clique, amelynek egy független magyar jegybank fölállítása épenséggel nincs ingere. S a magyar kormány ezen cliquet nem akarja, vagy talán nem is meri megsérteni. Már pedig, hogy milyen a bécsi pénzvilág, azt közelebbről is, a nagyszerű „krach“ alkalmával nagyon is világosan láttuk mindnyájan. De hogy mennyire igaza volt és van a baloldalnak, midőn a jobboldal politikáját megtámadta, s azt mint nem szabadelvűt elítélte, a hazára nézve károsnak nyilvánította, azt maga a jobboldal vezére Deák Ferencz is kénytelen volt május 14-én az országgyűlésen tartott beszédében bevallani. Az escompte bankról lévén szó, a többek között ugyanis azt mondotta: „Ez a kérdés rendkívülileg fontos. Azért is fontos, mert első lépés lesz egy talán idővel általánossá válható független és kimondom igazán, józanabb politikára.“ Igen uraim, ezt maga a jobboldal vezére Deák Ferencz mondotta ki, ő ismerte el ünnepélyesen, hogy az általuk eddig követett politikájuk nem volt sem független, sem józan politika, s kimondotta ezt épen egy oly indítvány mellett, amely nemcsak hogy a baloldalról jött, de amely elvnek érvényesítése mellett a baloldal folyton küzdött. Ez pedig beismerése annak, hogy a független és józan politika azon annyira gúnyolt mi politikánk volt. És most kérdem : lehet-e nekünk okunk eddig vallott politikánktól eltérni? Nem, és százszor nem! sőt büszkéknek kell lennünk, hogy ma már a haza bölcsének is be kell vallania, hogy nem az ő, hanem a mi politikánk volt nemcsak a független, de a józan politika is. Szóval büszkék lehetünk, hogy baloldaliak voltunk és vagyunk. És csak azt nem értem, azt nem bírom felfogni, hogy józanan gondolkozó független magyar ember hogyan lehet még ezután is jobboldali?! miután látja, hogy a kormánypárt folyton ámította az országot, s nem független és nem józan politikájával mily sok kárt okozott a hazának. Szemlémet még sokáig folytathatnám, de nem akarván nagyon hosszúra nyúlni, még csak azt jegyzem meg, hogy Deáknak az egyházra vonatkozó legközelebbi beszéde, szintén igen fontos, részint tartalmáért, részint pedig azért, mert itt is a baloldal által vallott elvek mellett szállott síkra. Mi elejétől fogva folyton ezen elvek, ezen eszmék érvényesítése mellett küzdöttünk, azonban fájdalom mindeddig csaknem minden siker nélkül: a jobboldal eddigelé minden idevonatkozó törekvéseinket meghiúsította. Deák reménylenünk engedi, hogy ezután nem igy lesz. T. polgártársak! szükségesnek látom, még egy másnemű tárgyra is kiterjeszteni figyelmemet, s szükségesnek látom annyival inkább, mert jól tudom, hogy önök is a legnagyobb mértékben megbotránkoztak azon, kértem a magyar, kormánynak egyfelől a szász natióval szemben követett eljárását, másfelől az irányunkban követett magatartását. Hét éve, hogy magyar kormány létezik, és vájjon mit tett azóta a mi érdekünkben? vájjon épített-e számunkra legalább egyetlen talpalatnyi nem vasutat, hanem kőutat is? akkor, midőn az ország minden többi részét elárasztották ma családi és magánérdekű vas és kőutakkal is. Mindnyájan tudjuk, hogy ezen kérdésemre absolut lehetlen nemmel nem felelnünk. Ami ebben a tekintetben székünkben történt, az még a Bachkorszakban történt, holott országos érdek volna, Háromszéknek is adni egy kis vasutat annyival is inkább, mert a kamatbiztosítást a mi vállaink is nagyon érzik. Tudva van nemcsak előttünk, de tudva van az egész ország előtt, hogy szász atyánkfiai a hazafiatlansággal halálos magatartást követnek: a magyar nemzet és magyar kormánnyal szemben külhatalmasságokhoz szoktak segélyért folyamodni ; a magyar nemzet ellen a leggyalázatosabb piszkokat terjesztik a németországi lapokban, s mindezek daczára is kormányunk megengedi, hogy a mintegy 135.000 szász államot képezzen az államban nemcsak, sőt hogy az úgynevezett királyföldön kényük kedvük szerint zsarnokoskodhassanak, — se olachot, se magyart, se székelyt még csak szóhoz se engedjenek jutni", mind a mellett is, hogy az általuk lakott terület népességének a szászok még 1/3-át sem képezik. Hogy szász atyánkfiai méltán illettethetnek még a hazfiatlanság czimével is, azt egyebek mellett világosan bizonyítja a következő párbeszéd is, melyet a jelen évi „Pesti Napló“ 175. száma N.-Szebenből vett tudósítás folytán közölt, s mely e képen hangzik: O-Szász: A „Lieb, deutsches Wochenblatt“ közelebbi magatartásával sehogy sem vagyok megelégedve Ifjú-Szász : Hogyan, hiszen ezen klerikális ó-szász közlönyt a fizetését a kormánytól kapó Gebbel Ferencz, a superintendens titkára, a főnök elvei szerint eléggé magyarfaló szellemben szerkeszti.“ Ó-szász: Épen ez a baj, hogy igen kimutatja a foga fehérét, s a magyarok figyelmesekké lesznek arra, és a minisztériumnak nem egy erélyes lépését ez által már provokálta, h így a hazafiatlan könyvek iskolai könyvül használásának megtiltását.“ Ifjuszász: „Pedig ilyen könyvfájdalom nálunk is elég van, nem egy példát mondhatnék reá.“ Cisz ász : „Persze hogy van, de szükségünk is van ezekre, mert nemzetiségünk fentartására nem elég az, hogy a külföldi lapokban elnyomatásunkról folytonosan jajgatunk, és hogy az ilynemű czikkeket, mint legközelebb az „Augsburger Zeitung“ból a Leher Ferencz „Sprach und Völkerstreit in Ungarn“ czimű czikket itt Szebenben külön lenyomattuk és ezrenkint osztattuk szét, pedig ezt még betilthatta volna; de nem, az sem elég, hogy majainknak a „mutterlandi“ egyetemekre menni elkerülhetetlen kötelességük, és hogy gymnasiumunkban a magyar nyelv nemcsak nem kötelezett tárgy, de az önként ajánlkozottaknak is a t. Jóságos magyar tanár, ha semmit sem tudnak is, a magyarból jó kalkulust ad ; de szükséges, hogy még gyerekkorában az abcben megtanulja, hogy ez a föld „Sachsenland“, német gyarmat és a magyar korona alá tartozik ugyan, de az unió csak „Zwanggesetz,“ ami csak rövid életű lesz, mint általában maga a magyar kormány élete is. Azért csak vigye csendesebben a lap, ne árulja el érzetét, tudjuk mi már, hogy mily érzéssel írunk minden újonan kinevezett miniszterhez hízelgő bizalmi feliratot stb. hja, az árral szemben úszni még nem tanácsos, azért mondották rólunk, szászokról „prudentes ac circumspect!,“ — szerkessze tehát Gebbel uram is így a lapját, vagy adjon helyet olyannak, aki nálánál jobban tudja tettetni magát.“ Igen uraim, a szászok a Királyföldet „német gyarmatnak,“ az uniót ,,Z w a n g g esett“-nek, s ezt úgy, mint a magyar kormányt csak rövid életűnek hirdetik; oly czikkeket, melyeknek Magyarországon terjesztése egyenlő a magyar nemzet elleni, s igy a hazaárulással, 1000 meg 1000 példányban nyomatnak után, s szórják szét a „Sachsok“ közt; s tudjuk különben is, mily érzelmekkel voltak mindig a magyar nemzet iránt, s kormányunk mégis a legnagyobb áldozatokat az ő részükre hozza: az általuk úgy nevezett „Sachsenlandot“ máris keresztül kasul vágják a vasutak és a roppant költségbe került államközutak. S kormányunk még most is, magát a keleti vasutat is tulajdonképen délen tervezi Oláhországba bevinni. Ez által természetesen Három és csikszék továbbra is a szászok — Brassó — zsákmányai fognának lenni, s ezen czélját — ha a tömösi csatlakozás létre jönne — el is fogjá érni, mert ezáltal egyfelől Három- és Csikszék elüttetnének minden vasúttól, másfelől pedig a székelység zsírján és véres verejtékén ezután is a szászatyafiak fognának meggazdagodni. A legutóbbi időkig még csak álmodni sem mert senki a tömösi vasútról, sőt még a bodzai összeköttetés is Mikó és Gorove miniszterek alatt a haza érdekével ellenesnek tekintetett, sőt a Bachkorszakban, midőn pedig a szászokat ugyancsak igyekeztek kitüntetni, a keleti vasút végpontjául az Ajtor volt kijelölve. No de ez a Bach fénykorában történt, midőn az általános közérdek mégis nyomott a latban annyit, hogy még a ha Szásználló dédelgetése mellett sem mertek odáig menni, hogy a lázongó székelyeket ezen vasúttól elüssék. Most azonban megértük ezt is. De ez ne ejtse önöket kétségbe. Bosszankodásukat ne fojtsák önnönmagukba, hanem adjanak annak kifejezést erélyes és férfias föliratokban, hogy lássa a kormány, miszerint e nemzet még él, s tud gondolkozni. Mi székelyekül hoztunk a hazának annyi áldozatot, hogy jogunk van szavunkat erélyesen hallatni, valutügyhöz bankügyhöz stbhez nemcsak hozzászólhatunk, de kötelességünk is hozzászólani, mert a néma gyereknek anyja sem érti szavát, mi pedig a kormánnyal is meg akarjuk értetni, hogy mi az óhajunk, mi az akaratunk. Igen uraim, ha azt akarjuk, hogy a vasúttól végképen el ne siessünk, nekünk erélyesen kell felszólalnunk a tömösi összeköttetés ellen, mert, ha ez létrejő, akkor Csík és Háromszék még talán a jövő században sem fog egy talpalatnyi vasutat is kapni, mert a marosvásárhelyi vonalnak Csíkon keresztül folytatása a miniszteriális tervezetben csakis mézes madzag akar lenni nemcsak, sőt nyíltan kimondva ámítás; igen, mert a minisztériumnak a keleti vasutügyre vonatkozó munkálatában egyenesen ki van mondva, hogy azon vonal legfönnebb csak Szt.Régenig folytattatik! (természetesen Szt.Régenben szászok vannak, azon innen pedig következnek a székelyek.) De különben is a marosvásárhelyi vonalat őrültség volna nem a Tölgyesen vezetni be Moldovába. Végül pártunk állására vonatkozólag is kívánok egy rövid megjegyezést tenni. A legutóbbi napokban sok mindent összevissza beszéltek a balközép pártban kitört egyenetlenségről. Eddigelé az egész csak annyiból áll, hogy ezen pártnak egy része csak azt hiszi, miszerint eljött az idő, midőn az eddiginél erélyesebb politikát kell követni, a kormánnyal szemben erélyesebben föllépni, a párt másik része pedig az eddigi taktikát továbbra is fenn akarja tartani, az erélyesebb föllépésnek még nem látja az idejét eljöttnek. Hogy melyik résznek van igaza? annak fejtegetésébe én ezúttal nem akarok bocsátkozni, ennek — szerintem még nem jött el az ideje — annyit azonban kimondok, hogy én ennek daczára is, se nem hiszem, se nem óhajtom — sőt nagyon is veszélyesnek tartanám a pártunkbani szakadást. Ha azonban megtörténnék — amit én, mint mondom, nem hiszek — biztosítom önöket, hogy én az önök előtt annak idejében kifejtett programmomhoz mindenho hű maradok. Egyébiránt mint mondom, ez az egész lárma körülbelül semmiért történik. Éljen a rend, a haza, és az alkotmányosság. TÁRCZ A. A. ZÁRTÖRÖK. — JULES VERNE elbeszélése. — (Folytat is) — Parancsai teljesítve lesznek pontosan, kapitány ur. És most, Mathew ur, szereltesse fel a csolnakot, hat legényt rá a legmarkosabb evezők közül. Azonnal indulok White Point felé. Távollétem alatt vigyázzon Jenny kisasszonyra — s most Matthew úr — isten segedelmével ! — Isten segedelmével! ismétlé az alkapitány. S azzal kiadta a szükséges rendeleteket a mécsek meggyújtása s a csalnak felszerelése iránt. Néhány percz alatt kész volt a csalnak. James Playfair mégegyszer istenhozzád-ot, mondván Jennynek — a ladikba lépett, s az indulás pillanatában már láthatá az éj ködébe felkavargó sötét füstgomolyokat. Sűrű sötétség lett, elült a szél s mély csend borult a kikötő fölé, melynek habjai elszenderülni látszottak. A homályban alig kivehetőleg reszketett, pislogott néhány fénypont. James Playfair megragadta a kormánylapátot s biztos kézzel irányozta járművét White Point felé. Körülbelül két mérföldet tesz ez átkelés. James még nappal vette fel a tájékozó pontokat és a szerint, hogy most egyenes irányt tarthatot Charleston fokának. Szent Fülöp tornyán nyolcat ütött, midőn a csolnak orra White Point partjához ütödött. Még teljes egy óra várakozási idő volt a Crockston által pontosan kitűzött pillanatig. A rakpart puszta volt és kihalt. Egyedül az őr járt fel s alá a déli és keleti ágyuüteg előtt. James Playfair nyelte a perczeket. De az idő nem haladt türelmetlensége kényére. Félkilenczkor lépteket hallott. Embereit csülökre szegett evezővel s indulni készen hátrahagyván, maga előre ment. De alig tíz lépésnyire a partőrség körjáratával találkozott. Valami húszan lehettek James revolvert húzott ki övéből eltökélve, hogy szükség esetén hasznát veszi. De mittehetett volna e katonák ellen, kik lejöttek egész a partra ? Itt kivált az örvezető, s meglátván a ladikot James felé tartott és kérdezé: : — Miféle csalnak ez? — A „Delphin“ guique je, viszonza a fiatalember. — És ön? — James Playfair kapitány vagyok. — Azt hittem elutazott, s már valahol a charlestoni ereken jár. — Tátrakész vagyok, sőt már útban is kellene lennem . . . de . . . — De? tűzött rá gyorsan a partőrség vezetője. Egy hirtelen eszme villant meg James elméjében. — Matrózaim egyike a citadellában van zárva s isten bizony, majd itt felejtettem. Szerencsére, még idején eszembe jutott s elküldtem érte embereimet. — Ah, az a semmirekellő , vissza akarja vinni Angliába? — Igen. — Bizony itt ép oly jól felakasztották volna, mint odaát, röhögött tréfájának a partőr. — Meg vagyok győződve — szólt James Playfair, de jobb ha a dolog a maga rendjéban történik. — Szerencse fel kapitány, és őrizkedjék a Morris sziget ütegeitől. — Legyen nyugodt. Ha ép bordával bejutottam, reményem azon módon ki is jutok. — Jó utat! — Köszönöm. Erre a kis csapat tovább haladt s a tengerpart csendes lett ismét. E pillanatban kilencz órát ütött. A kitűzött perez elérkezett. James keblében vert a szív, majd összetört. Egy füttyentés hangzott. James hasonló fütytyel válaszolt, s aztán fülelve várakozott, legényeinek tökéletes csendet intvén kezével. Egy bő köpenybe burkolt alak jelent most meg ide-oda tekintgetve. James hozzá futott. — M. Halliburtt ? — Én vagyok, felelt a köpönyeges ember. — Áldott legyen az isten! kiáltott fel James Phyfalr. Gyorsan ! gyorsan ladikra. Hol Crockston? Crockston ! viszontó M. Halliburtt megütközve Mit jelent ez? — Aki önt megszabadná, aki ide vezette, az ön szolgája az : Crockston. — Aki ide kisért az a börtönőr, válaszolt M. Halliburtt. — A börtönőr ! ámult James Playfair. Nyilván egy betűt sem értett az egészből s ezer félelem rohanta meg. — A bizony, a börtönőr! hangzott most egy ismerős hang. A börtönőr! alszik az mint a bunda ott a börtönoduban! — Crockston! te vagy az! kiáltott fel M. Halliburtt. — Semmi emlékezés most, gazd’ uram ! Majd megmagyarázok mindent. A játék életébe megy. Ladikra! ladikra! A három férfi helyet foglalt a csolnakon. — Evezz! kiáltott James. A hat evezős egyszerre fordult csülökre. — Előre! csak előre mindenek fölött! vezénylett a kapitány. Sa guique mint egy hal úgy siklott tova Charleston-Harbour sötét habjain, IX. Kereszttűzben. Hat markos evezős által taszítva röpült a csalnak a rév vizein. A köd megsűrüsödött, s James Playfair csak ligygyel bajjal bírta kivenni a tájékozó pontok irányát Crockston a ladik elején foglalt helyet, s M. Halliburtt hátul a kapitány mellett. A fogoly, megütődve szolgája jelenlétén, szólni akart vele, de ez csendet intett neki kezével. Azonban néhány perccel később, midőn a guigue már a nyílt réven volt, maga Crockston kezdett beszédet. Felérte észszel, hogy minden kérdés szorong M. Halliburtt lelkében. — Igenis, kedves gazd’ uram , — mondá — helyembe a porkoláb maradt a börtönben, hol narcoticus szer védve alatt két jó tőrdöfést kapott tőlem, egyet a nyakacsigájába, egyet pedig a gyomrába, épen amikor vacsorámat szolgálta fel. Lássa, micsoda háladatosság! Felöltöttem ruháját, magamhoz vettem kulcsait, felkerestem önt, s kivezettem a citadellából a katonák orra előtt. A dolog több bajjal nem járt. — De leányom? kérdezé M. Halliburtt. — Ott van a hajón, mely bennünket Angolországba visszavisz. — Leányom itt, itt volna? kiáltott fel az amerikai, ültéből felszökve. — Csend ! intette Crockston. Néhány percz még és mentve vagyunk. A csalnak röpült a sötétségen át, de némileg szinte vaktába. James Playfair ki nem vehette a ködhomályából a „Delphin“ mécsvilágát. Tétovázott az irányváltás felett, s a sötétség oly nagy volt, hogy az evezősök nem látták evezőik hegyét. — Nos James úr? szólt Crockston. — Másfél mérföldnél már többet kellett haladnunk, válaszolt a kapitány. Nem látsz semmit, Crockston? — Semmit. Pedig jó szemem van. De mit, majd oda érünk ! Oda sönn mit sem gyanítanak. . . Még be sem fejezte szavait, midőn egy röppentyű szelt át a sötétségen s bámulatos magasságban pattant szét. — Jeladás ! kiáltott fel James Playfair. — Ördögbe is! toppantott Crockston, bizton a citadellából ered. Figyeljünk. Az első irányban csakhamar egy másik és a harmadik röppentyű is felvillant. S majd ugyanakkor valami egy mérföldre a csolnak előtt színtén ismétlődött a jel. — Ez a Sumter erődből jön, kiáltott Crockston, s a szökés hirtele. Feszítsük az evezőt! — Minden fel van fedezve. — Rajta, barátaim! Rajta! biztató James Playfair a matrózokat. A röppentyűk megvilágították utamat. Nincs már ide a „Delphin“ hétszáz rőfnyire sem. Hallga! már harangja is ide hallik. Csak szaporán, tüzesen ! Húsz livre a tietek, ha öt percz alatt ott leszünk. Az evezők csak úgy röpítették a könnyű csolnakot, mintha nem is érné a habokat. Mindenki szíve hevesen dobogott. Egy ágyulövés dördült el a város felől és busz elnyire a csónaktól, Crockston hallotta inkább mint látta egy gyorsan repülő test átcsapását. Bízvást lehetett a golyó. E pillanatban rohamosan kondult fel a „Delphin“ harangja. Közeledtek. Még néhány evezőlökés s a csolnak kikötött. És még néhány pillanat s Jenny az édesatyja karjaiba hullt. A csolnakot sebtében kiemelték s James az emeletre rohant. — Mathew ur, együtt a gőznyomás? — Igen, kapitány úr. — Metszesse el a horgonykötelet és teljes gőzerővel előre ! Pár pillanat múlva gyorsan taszította a gép „Delphin“-t a főcsatorna felé, s Sumter erődtől tova. — Mathew úr — szólt James, ne is gondoljunk a Sullivan csatornára térni; egyenest a confoederaltak tüzébe érnénk. Közelítsék meg amennyire csak lehet a rév jobb felét, isten neki! Inkább a foederaliak ütegeinek köszöntését fogadjuk Biztos ember van a kormányon? — Igen, kapitány úr. — Oltasson ki a hajón minden mécset és világot. Már sok, igen sok magában a gép fényvetése is, de azt meg nem akadályozhatjuk. E beszélgetés közben iszonyú sebességgel haladt a „Delphin“, de Charleston-Harbour jobb partja felé igyekeztében, oly csatornát volt kénytelen követni, mely egy pillanatra egészen Sumter erőd közelébe vezette, s alig volt hozzá félmérföldnyire, midőn egyszerre kigyult az erőd valamennyi lőrése s egész löveg orkán söpört el borzasztó robajjal a gőzös előtt. — Korán, ügyetlenek! kiáltott kaczagva James. Hajtson! hajtson, gépész úr! Kereszttűzön kell átsikálnunk! A fűtők szították a tüzet s a „Delphin“ minden izében megrengett a gép dübörgésétől, mintha minden eresztékéből ki akarna mozdulni. Most egy ű robbanás hallatszott, s új golyózápor sivitott át a gőzös mögött. — Későn ! ostobák! kiáltott a kapitán valóságos örömrivalgással. Crockston az emeleten volt és mondá: — Ez lemúlt rólunk. Néhány percz még készek leszünk a confoederáltakkal. — Tehát azt hiszed, hogy Sumter erődtől nincs mit tartanunk többé? kérdé James. — Nincs, de igenis Moultrie erődtől Sullivan sziget csúcsán, hanem ez csupán egy fél perczig vehet ezélba. Jól megválaszsza tehát a pillanatot s irányozzon pontosan, ha hozzánk akar férkőzni. Közeledünk. — Jó. Moultrie fekvése lehetővé teszi, hogy a főcsatorna jobb felére váltsunk. Tüzet ház! Tüzet! KÜLFÖLD. — Szeptember 26. —■ Franczia köztársaság. Táviratokban nincs hiány : szept 25-én az állandó bizottság választmányi ülése után 60 conservativ képviselő összegyűlt a monarchikus restaurátiót még gátló nehézségek megvizsgálása végett. Az„Ag Havas“ szerint minden pontra nézve egyetértés jött létre. A „Soir“ szerint a legtöbb képviselő a trikolor mellett nyilatkozott, kijelentvén hogy a monarchia csak a háromszinű zászlóval lehetséges. A „Figaro“ mondja, hogy a tanácskozás eredménye az volt, hogy az egyetértés a monarchisták között fölötte megerősíttetett : a jobboldali képviselők megegyeztek abban, hogy a Frohsdorfból érkező tudósítások oly természetűek, melyek alkalmasak arra, hogy az összes monarchista töredékeket végleges szövetségben egyesítsék. Mint állítják, közelebbről a jobboldaliaknak egy nagyobb gyülekezete fog egybehivatni. A „Bien Public“ szerint a bonapartisták közt szakadás állt be, azoknak nagy része Roucherrel élén a royalistákkal akar egyértelműleg eljárni. Ugyanazon lap szerint Mac Mahon hallani sem akar a hatalom meghosszabítására vonatkozó indítványokról. Szerinte az ország már megunta a provisoriumot.“ A „Francais“ a conservativeknek nyugalmat tanácsol. Verdun lakossága feliratot intézett Mac Mahon elnökhöz, melyben, miután előadatik, hogy e város lakossága és őrsége a franczia-német háború alatt tanúsított hősies védelme által Francziaországnak 137 ágyút és több mint két millió értékű hadiszert mentett meg, a köztársaság elnöke arra kéretik föl, miszerint a megmentett ágyukból négyet a városnak adjon át, oly czélból, hogy ezek hatalmas hangokkal emlékeztessék az utódokat a hősi védelemre, melyet e város négy ostrom alatt tanusított. A Francziaországot Angliával összekötő tenger alatti vasút terve új pontra lépett, egy lépéssel közelebb a megvalósításhoz. A párisi 1867-ki világkiállítás ideje alatt történt, hogy egy angolok és francziákból álló társaság engedélyért fordult a franczia kormányhoz, hogy ez bizonyos összeget engedélyezzen egy kísérletképen építendő tenger alatti vasút bejáratára. A kormány ekkor megtagadta a segélyezést s a további mozgalom a bekövetkezett háború miatt elült. A béke helyreáltával a társaság is előállt, és már ekkor elállva az állami segélyezéstől, egyedül azt kívánta, hogy a társaság örökös és kizárólagos szabadalmat kapjon a saját költségén építendő vasútra. Ekkor a franczia kormány az angollal együttesen akarván eljárni, ehez fordult. Az angol kormánynak nem volt elvben kifogása a tengeralatti vasút ellen, azonban határozottan kijelenté, miszerint a társaság örökös és kizárólagos szabadalmába nem fog beleegyezni, aminek folytán a franczia kormány is azon határozatra jött, miszerint a jelen tervre nézve ő sem tehet kivételt s ennek is a törvényes menetet kell követnie. Ez elhatároláshoz képest a közmunkák minisztere egy köriratában felhívja a kereskedelmi kamarákat, hogy ezek nyilatkozataikat adják a tervezett tengeralatti vasútra nézve. Ha majd a kamarák nyilatkozatai beérkeztek, a miniszter a további alkalmas lépéseket szándékozik megtenni a pompás terv valósítására. Az „Univers“ ultramontán lap tovább folytatja a „szent szívnek“ emelendő templom építésére kegyült kegyes adományok kimutatását. Ezekből meggyőződhetni, miszerint a franczia nagyközönség teljesen érdektelenül viseli magát a szent terv iránt, az eddig begyűlt öszszeg — 25,286 frank! — nyomorúságosan csekély a nagy hűhóval szemben, melyet a clericaik a „szent szív“ komédiával űznek; a gyűjtők és adakozók sem jobbak az eredménynél, nagyobbára papok és apáczákból kerül ki számuk. Spanyol köztársaság. Spanyolországból érkezett hivatalos hírek jelentik : A Tolosát ostromolt carlistacsapat Moriones közeledtére megszaladt, Moriones Totósába bevonult. A pénzügyminiszterhez Londonból érkezett hírek jelentik, hogy az ottani piaczcal folyó alkudozások, melyek folytán több millió fog az államkincstárba folyni, befejeztetésükhöz közel állanak. A pénzügyminiszternek azonfelül magában Madridban is jelentékeny összegfog rendelkezésére adatni, melyből a kincstár öszszes kötelezettségeinek megfelelhetne. Hírszerint Spanyolország a „Viktoria“ és „Almania“ fregatták ügyében jegyzéket küldött Angliába. Állítólag a kormány azt határozá, hogy sikertelenség esetében minden viszonyt megszakít Angolországgal. Aguilasból érkezett hírek szerint a cartagenai felkelők hajói a gépészek vonakodása miatt nem indulhatnak útra. A spanyol socialista mozgalomról ezeket írják, sapt. 19-én Port Vendresből: „Miután Malagában két kísérlet létetett a Victoria templomnak és a capucinus-negyednek petróleum általi felgyújtására, Pavia tábornok figyelme a socialisták nyakas magatartására van irányulva. Ennélfogva egy hadsegédét oly megbízással küldi Madridba, hogy jelentse be az ő (a tábornok) lemondását azon esetre, ha a kormány nem küldene neki segédcsapatokat. Az Internazionalenak Spanyolországban 454 munkásegylete van, melyek 162 foederatióra oszolva, 50,000 tagot számlálnak. A cataloniai separatisták két követet küldtek Madridba a kormányhoz: Rosellt és Abellát, hogy a kormányt arra bírják, miszerint rögtön hozzálásson Barcellona Canton szervezéséhez. Cadix tartománygyűlése oly municipális hatóságot választott, mely — socialistikus törekvései miatt — minden conservativet nyugtalanít.“ Olaszország, Palermoból táviratozzák, hogy f. hó 24-én este több ezer ember fáklyákkal, zászlókkal s zenével végigvonult a városon, kifejezést adva rokonszenvének Ausztria-Magyarország és Németország iránt. Az osztrák-magyar és a német consulatusok épületei előtt az illető himnusok játszottak el örömkiáltások között. Svéd- és Norvégország. Karlskronából egy hadi gőzös indult el e hó 17-én, hogy október 14-én czéljához, Gibralarba érjen. Mint ebből látszik, a kormány érdekében tartja, hogy a svéd- norvégiai állam szintén képviselve legyen jelenleg a spanyol vizeken. — A minisztérium tanácsában elhatároztatott az állami hivatalnokok fizetéseit, a mutatkozó szükséghez képest javítani. — Karlskronából egy kormányi bizottság tanulmányokat tesz e pillanatban a tengeri védelemnek a legújabb tapasztalatoknak megfelelő átalakítása iránt. Hasonló mozgalom van folyamatban a hadügyi minisztérium keblében a legjobb lőfegyver behozatala iránt. E czélból már régebben egy bizottság küldetett ki Európa államaiba, mely körútját mértévé, a nevezetesebb fegyvergyárakban tett tapasztalatait a kormány elé terjeszti. Ha a legjobbnak elismert lőfegyver iránt a megállapodás létrejött, ennek nagyban leendő előállítására Svédországban fog terjedelmes gyár felállíttatni. Számos javítási foglalatossága között a kormány a mértékre is kiterjeszti figyelmét, s beható tanácskozás után a franczia tizedes mértékrendszert fogadta el az eredeti elnevezésekkel együtt.— Stockholmban egy uj és igen dicséretes strike van keletkezőben, mely a korcsmalátogatás és a henyélő hétfő ellen van irányozva. Számos nagy gyár munkásai egy tallér bírság mellett kötelezik magukat a megállapított szabályok lelkiismeretes megtartására. Az „Előre“ című munkáslap egy lelkesült czikkben a korcsmáiat és a henye hétfőt nevezi azon hatalmaknak, melyek a tagok erejét tönkreteszik, a zsebből a pénzt kicsalják, a nők és gyermekek ajkaira sápadságot, a munkások ezreire halált, szerencsétlenség és megaláztatást hoz. „A palack ez után, — mondja, — csupán az ebédlőasztalon álljon, itt kevésbé árt, korcsmákba azonban ne menjünk, megaláztatás vár ott reánk. Hat napig munkálkodjunk, a hetediken pihenjünk, az rendén van, de valóban pihenjünk és ne dorbézoljunk. Marokkó. Már jeleztük e császárság fejének halálát, s alkalommal megemlékeztünk az állam sorsáról letűnt fejedelme alatt. A távirda hozta s aztán ismét megcáfolta, miszerint a megüresedett trón iránt az elhalt fia s egy másik trónkövetelő között viszály s ennek következtében polgárháború ütött ki — Marokko felette ismeretlen állam s azt hiszük nem felesleges dolgot teszünk, ha ismertetésébe bocsátkozunk. Marokkó keletről Algir által határoltatik, északról a földközi tenger, nyugatról az atlanti tenger, délről a sahara sivatag által. Területe 672,000 négyszög kilométerre becsültetik, miből csupán 197,100 négyszög kilométer műveltetik. Lakossága mintegy három millió. Feloszlik négy tartományra, ezek ismét összesen harmincz kerületre, állván minden kerület élén egy kard. Számos törzs függetlennek tartja