Ellenőr, 1873. október (5. évfolyam, 225-255. szám)
1873-10-25 / 249. szám
tályba tekintett be, hol apróbb vásárlásokat tett. A rotundát megszemlélve az osztrák üvegkiállításra fordító figyelmét s itt is vásárolt egyet-mást. Végre elhagyta a kiállítást. Mielőtt távozott volna, kifejezést adott a meglepetésnek, melyet a kiállítás benne előidézett, s üdvözlé a jelenlevőket, Schwarz báróval szívélyesen kezet szorított s kocsijába ült. A burgban dejeuner várta a császárt, melyre hivatalosak voltak a badeni herczeg és nagyherczegnő is. Dejeuner után Vilmos császár a német követségi palotába kocsizott Schweinitz látogatására; meglátogatta azután Andrássy grófot is, kivel mintegy negyedóráig beszélgetett. E látogatások után, melyek négy óráig igénybe vették a császár idejét, a burgban családi ebédet adott Lajos Victor főherczeg. Részt vettek abban a két császár, a Bécsben időző idegen fejedelmek és a főherczegek és főherczegnők. A bucsu-látogatások Vilmos kívánatéra, ki nagyon kimerültnek érzé magát, elmaradtak. Ebéd után Vilmos tehát egyenesen a vasúthoz kocsizott. Nagy embertömeg várt már itt rá; a pályaudvar fel volt diszitve lobogókkal és virágokkal. Miután a hivatalos búcsúzás elmaradt, sem a főherczegek, sem Bécs elöljárósága nem voltak jelen a vasútnál. Csak a diplomatiai személyzet, a katonai előkelőségek, a kiállítási biztosság jelentek meg. Mielőtt a császár kiérkezett volna, a berlini katonai kíséret búcsúzott el az osztrák főtisztektől, Bismarck pedig a kiállítási biztosságtól s a jelen volt követektől vett búcsút. Mintegy 7 h0 órakor robogott be a pályaudvarba az udvari kocsi Vilmos császárral és uralkodónkkal. Vilmos, osztrák, Ferencz József porosz egyenruhát viselt. Vilmos, mihelyt leszállott kocsiból, az osztrák tisztekhez lépett s szívélyes búcsúját, véve, mialatt Ferenci József Bismarckkal beszélgetett, azután pedig a porosz tisztekhez intézett barátságos búcsú-szavakat. Vilmos üdvözlé a követeket, Schweinitznak kezet nyujtá s megelégedésének adó kifejezését. Azután a kiállítási bizottságtól búcsúzott el. Ezután a két császár egymástól búcsúzott el. Melegen szokták meg egymás kezét és Vilmos meghatottan köszönte meg a feledhetetlen szívélyes fogadtatást. Ferencz József hasonlóképpn köszönetét fejezé ki a látogatásért. Azután megcsókolták egymást és elváltak. Midőn Vilmos a vagyonba lépett, még egyszer szorított kezet Ferencz Józseffel, azután megindult a vonat. Vilmos a kocsi ablakából intett uralkodónknak kezével f eltűnt, ezután uralkodónk Schönbrunóba kocsizott vissza. Hol is lehetne egy kicsit gazdálkodni? . . . Budán, a várban nem nagyon távol egymástól, van két nagy nyomda. Mind a kettő az állam tulajdona, csakhogy az egyiket m. k. egyetemi nyomdának, a másikat m. k. államnyomdának nevezik hivatalos nyelven. Ezen két nyomdába van fektetve — nem nagyítjuk a dolgot—egy millió írtnál jóval több. És mit jövedelmez ezen nagy tőke ? Keveset, nagyon kevesett! Keveset, ismételjük, mert ha az államnak két nyomdája van, és ha e két nyomda productió-képes volna, nem léteznék az az anomália, az a nevetséges valami, hogy a kormány hivatalos közlönyét más nyomdában nyomatják, amely nyomdának (mert privát kezelésű) ezen egyetlen munka évenként sok, nagyon sok szép ezer irtot jövedelmez. Az államnak van két nyomdája, mindegyikben egy-egy igazgató, mindegyikben egy fő- és egy-két alügyvezető, mindegyikben osztály-mtzvezető, mindegyikben könyvelő, gondnok, ellenőr, írnokok, expeditor, raktárnokok, szolgák stb. stb. és egy roppant nagy csoport munkás, kik — de capite foetet piscis ? — keleti kényelemmel dolgoznak, fizetést húznak, gondolva : van az államnak elég pénze, jó meg sem érzi az ország olyan nagyon. Avagy, ha a két nagy nyomda (az egyikben — az egyetemiben — 8 gép, a m. kir. államnyomdában 12 gép — köztük 4 hengeres és több 2 hengeres) dolgozni akarna vagy tudna, hogyan történhetett volna az meg, hogy a postai — tehát állami munkákat sem az államnyomdák, hanem az Athenäum nyomatja; a távirdai nyomtatványokat — pedig ez is állami munka — meg Hornyánszky készíti és ezen két privát intézet szépen pénzel belőle. Mit produkál hát az a két államnyomda évenként ? — Mennyi értéket képvisel az, ami a milliónyinál nagyobb tőke és az anyagok elkoptatása után éven át kiállíttatott és kiállíttatik ? Méltán követelhetünk a szorgos idők közepette nyílt számadást azoktól, akiket illet, mert nem holmi csekélység az, ami e sorok írására kényszerít .Avagy nem készítik-e az országgyűlés irományait, hirdetményeit szintén privátnyomdában ? (Schlesinger és Wohlauer) oly munka, amelynél szintén van busásan haszon, mert ha nem volna, nem hezitáltak volna annyian reá. De még nem egy, a minisztérium meghagyásából sajtó alól kikerült füzetet, könyvet, budgetet, stb., melyek egészen az állam pénztáraiból lettek fizetve, nyomatott és nyom a pesti részvénytársulati nyomda is, mégpedig igen tisztességesen és nagyon tisztességes áron, fizetvén ez is jó osztalékot részben azért, mert két államnyomdánk van, melyek nem tudnak vagy nem akarnak dolgozni, vagy pedig — ez is meglehet — nem akarnak adni nekik munkát, és in TÁRCZA. PERZSA LEVELEK. Irta MONTESQUIEU. LIV. Rika levele Üzbekhez. *** ban. Ma reggel szobámban voltam, melyet amiét tudod, csak egy vékony s több helyütt átlyukasztott deszkafal választ el a többitől, úgy hogy minden áthalatszik a szomszédszobából. Egy nagy léptekkel fel s alájáró ember így szólt ott a másikhoz : Nem tudom mi lehet az, de minden ellenem fordul, már több három napjánál, hogy semmi olyast nem mondhattam, ami becsületemre vált volna, s össze-vissza bolyongtam mindenféle társaságot, anélkül, hogy legcsekélyebb figyelmet kelthettem, s még csak meg is szólított volna valaki. Előkészítettem beszédem élénkítésére néhány ötletet, s soha nem engedték, hogy kivágjam. Volt igen csinos elbeszélni való történetecském, de mint közeledtem vele, azon módon elriasztották, mintha csak készakarva tették volna. Néhány élet már negyed napja ott savanyodik a fejemben s nem bírtam semmi hasznát venni. Ha ez így tart, még utóvégre belé bolondulok ; mintha balcsillagzatom volna ez, melyet ki nem kerülhetek. Tegnap azt hittem, hogy három vagy négy öregasszony előtt fogok tündökölhetni, akik bizonyára nem vetnek közbe semmit, s a világon a legszebb dolgokat elmondogathatom : egy negyedóránál tovább irányozgattam tárgyamra a társalgás folyamát, de soha nem követtek rendet a szóban s miként a végzetes párkák egyre elmetszették előadásom fonalát. Azt mondom én neked: sokba kerül nagyon a szellemdusság hírét kivívni. Nem is tudom mi módon jut■ hattál ehhez te. Valami jutott eszembe — mondám a másik — dolgozzunk összhangzólag, hogy egymást szellemdussá tegyük, szövetkezzünk erre. Mindennap megbeszéljük egymás közt, miről társalogjunk az napon, s úgy leszünk egymás segítségére, hogy ha valaki félbeszakít gondolatmenetünkben, magunkkal ragadjuk őt s ha jószántából nem jön, erővel viszszük. Meghatározzuk mikor kell bizonyítani, mikor mosolyogni, hol nevetni és hol kacsagni és röhögni torokszakadtából. Meglátod, hogy minden társalgásban hangoi adók leszünk, s hogy bámulni fogják szellemünk élénkségét s a természet nagyszerű adományait bennünk. Kölcsönösen, néma fejbólintásokkal fog- l juk egymást támogatni. Ma te fogsz ragyogni, holnap az én segédem leszesz. Belépek veled egy házba s reád mutatva felkiáltok: El kell önöknek mondanom, mi mulatságos válaszszal ütött le társam egy urat, kivel az utczán találkoztunk. És feléd fordulok. Nem várta magára, no hiszen megvolt az lepetve. Aztán én mondom fel néhány versemet és te szólsz. Ott voltam a mikor csinálta, vacsora alkalmával történt s egy pillanatig se gondolkozott rajta. Sőt néha ki is figurázzuk egymást. Nézzétek csak — fogják mondani — hogy támadnak, hogy védekeznek, ugyancsak nem kímélik egymást, várjon hogy vágja ki magát: bámulatosan mily lélekjelenet, valóságos ütközet volt ez. Azt azonban nem fogják mondani, hogy úgy csináltuk egymás közt megértve. Megveszünk egy néhány amolyan könyvet, melyekben élet gyűjtemény van, azok használatára összeböngészve, akikben nincs szellem s a hiányzót színlelni akarják; minden attól függ, hogy az emberek mintái legyenek. Azt akarom, hogy hat hónap múlva képesek legyünk egy teljes órát csupa merő életzel eltársalogni, De egyre nagy figyelemmel kellene lennünk; arra, | | hogy az életnek sikerét biztosítsuk: nem elég életet j 1 mondani, de szét kell terjeszteni, el veteményezni i s mindenfelé; e híján kárba veszett; pedig nincs : i valami kétségbeejtőbb, mint egy csinos mondást j meghalni látni egy ostoba hallgató fülében. Van ebben egy kis jó is, az igaz, mert hát mondhatunk néha bolondot, s az is „incognitó“ marad; s ez az egyetlen vigasztalásunk hasonló esetben. Látod barátom, ezt az utat kellene követnünk. Tedd, amit mondok, s ígérem hat hónap alatt széked van az académiában , s ezzel azt akarom mondani, s hogy munkád nem lesz hosszú, mert akkor aztán lemondhatsz mesterségedről, s szellemdúsnak maradsz szellemtelenül is. Észrevehető Francziaországban, hogy amint valaki valamely testületbe lép , legelőször is felölti az úgynevezett testületi szellemet , te is úgy leszesz azzal, s csak is a.............. féltelek. Paris, Zikadé hava 6-án 1714. LV. Rika levele Iblmhez, Szmirnában. Az európai népeknél a házasság első negyedórája minden nehézséget elsimít; a legvégső kedvezmény mindig egykeletü a házassági áldással: nem tesznek úgy a nők, mint a perzsák, akik néha hónapokig is vitatják a tért; nincs itt ebben semmi vesződség, s ha nem veszítenek el semmit, onnan van, hogy nincs mit elveszíteniök. De, szégyen gyalázat, mindig tudni lehet az elbuktak pillanatát, s a csillagzatok megvizsgálása nélkül is pontosan meg lehet jövendölni első gyermekük születése idejét. A franczia soha nem beszél feleségéről, attól való féltében, hogy oly ember előtt talál beszélni, aki jobban ismeri nálánál. Van közöttük néhány felette boldogtalan ember, akiket nem vigasztal senki: ezek a szerelemféltő férjek; van, akiket mindenki gyűlöl: ezek a szerelemféltő férjek; van, akiket mindeki megvet: ezek ismét a szerelemféltő férjek. De nincs is aztán széles világon föld, ahol oly ritkák volnának, mint a francziák között. Nyugodtságuk nem feleségeik iránt való bizalmukon alapszik, sőt ellenkezőleg, a róluk való részvéleményen. A keletiek minden bölcs elővigyázatát, az elfedő fátylat, az elrekesztő tömlöczöt, az emukörködést, mind olyba veszik, mint ami a nőnem fortélyosságát inkább élesíti, mint kifárasztja. Itten a férj nyugodtan megadja magát sorsának, s neje hűtlenségét egy elkerülhetetlen csillagzat csapása gyanánt veszi. A férj aki egyedül akarná bírni feleségét, a közörömek megzavartjául tekintetnék, s mint őrjöngő, aki a napvilágot a többi emberiség kirekesztésével egy magára akarná élvezni. Itt a feleségét szerető férj olyan ember, akinek nincs érdeme más asszony szerelmének megnyerésére; ki visszaél a törvény kényszerével, hogy magát a hiányzó élvezetekért megboszulja; aki felhasználja minden előnyét az egész társadalom rovására; aki eltulajdonítja, azt ami csupán haszonélvezetképen adatott át neki, s aki megrontására tör ama hallgatag szerződésnek, mely mind a két nem boldogságát képezi. A „szép asszony férje“ czímet, amit Perzsiában oly óvatosan rejtegetnek, itt minden aggodalom nélkül viselik. Azt hiszik, hogy minden ellen van orvosság. A fejedelem vára elvesztésén egy másik vár elfoglalásával vigasztalódik meg: ha a török elvenné tőlünk Bagdadot, nem-e elragadnák a mongoltól Kandahar erősségét. A férjet, aki közönségesen eltűri neje hűtlenségét, épen nem gyalázzák a miatt, — sőt ellenkezőleg, dicsérikeszélyességét: egyedül a kivételes esetek a megbecstelenítők. Nem mintha nem volnának erényes hölgyek, s lehet mondani : ezeket ki is tüntetik; vezetőm mindig figyelmeztetett az ilyenekre, hanem ezek oly ruták, miszerint szent legyen, aki meg ne utálja az erényt. Azok után, amit ez országról elmondottam, könnyen elképzelheted, hogy a francziák nem igen ölik magukat az állhatatosságban. Azt tartják, hogy ép oly nevetséges örök szerelmet esküdni a nőnek, mint azt állítani, hogy az ember örökké egészségének fog örvendeni, vagy hogy mindenkor boldog lesz. Mikor azt fogadják a nőnek, hogy mindig szeretni fogják, felteszik, hogy ő a maga részéről szintén megfogadja, miszerint mindig szeretetre méltó lesz, s ha nem tartja meg szavát, ők sem érzik a magukét lekötve. Paris, Zilkadé hava 7-én 1714. kább másutt készíttetik .... de miért ? mi okból ? nagyon szeretnék tudni. Mert ha nem képesek az államnyomdák a szükséges nyomtatványok előállítására, akkor azokat vagy képessé kell tenni, vagy pedig rajtuk a lehető legrövidebb utón, mint tömérdek pénzt emésztő fényűzési czikkeken, túl adni. Ha netán az igazgatás gyarló, olyan egyéneket kell oda állítani, kik megfelelnek a tőlök méltán követelhető képességnek, egy szóval itt segíteni kell, mert — ha már minden józan számítás ellenére — államnyomdát állítottak, amidőn a már meglevő egyetemit csak nagyítani, átalakítani kellett volna, akkor gondoskodniuk kell azoknak, hogy minden állami nyomtatványt maguk a sokba kerülő intézetek készítsenek, mert hiszen ha jövőben is privát nyomdák készítik az állam számára a nyomtatványokat, akkor a két államnyomda csakis a drága passiók egyikének lesz nevezhető, melyről szűk és kölcsönt hajhászó napjainkban mennél hirtelenebben le kell mondanunk. Kérjük azokat, kiket ez úgy illet, világosítsanak fel a két nyomda sorsa, kezelése stb. felől, mert az a két sor, amely évenként a pénzügyminiszter budgetjében szerepel, nagy szöget üt fejünkbe s valóban nem világosit fel bennünket, sőt nagyon is elkomorít, tág tért engedve mindenféle borús sejtelemnek és még borusabb kételynek. A „Kelet“ czímű kolozsvári lap megjegyzéseket tesz a dr. Cseh Károly által lapunkban közlött bukaresti levelek egyik részére. Ezen megjegyzéseket átveszszük mint a dologra tartozókat, s csak azon észrevételt adjuk hozzá, hogy dr. Cseh Károly csak annyit javasolt, hogy az oláhországi pártok közül ne tartsunk többet a fehérre mint a vörösre, mert ez sem pendül más húron mint amaz, s nincs okunk egyiket nagyobb ellenségünknek tartani, mint a másikat. Ez a mi nézetünk is. Különben nem bánjuk, akármilyenek, csak saját kormányunk politikája és eljárása legyen erélyes mindazok irányában, kik lázítani merészkednek nemzetünk ellen. Ha kell a barátságunk, ezt megnyerheti akár a fehér akár a vörös párt — akár van hatalomban, akár nincs — a jó szomszédság kötelességeinek becsületes teljesítése által. Ha nem kell, bizony nem fogjuk azt rájuk tenni, hanem vigyázni fogunk reájuk mint rosz szomszédokra. Hogy nem járunk egyik pártjuk gratiája után sem, az iránt tisztában lehetnek. Nem szorultunk rá. Itt következnek a ,,Kelet" megjegyzései: „A „vörös párt“ ép oly kevéssé engedi meg, hogy Bukarestben magyar egylet alakuljon, a mint nem lehet a fehér párttól sem erre engedélyt nyerni s nem is fog nyeretni, amig olyan consulunk nem lesz, a ki a román belügyminiszter különös rokonszenvét meg nem nyeri. Midőn 1869 ben a „Bukaresti magyar közlöny“ felelős szerkesztője Várady Ádám és a „Hunnia“ kiadó magyar olvasó egylet elnöke, a szabadelvűségéről híres Ján Gyika miniszternél a lap kiadásáért kérelmeztek, a szabadelvű miniszter, gr. Andrássy emigráns barátja, egyebek között kérdezte: Mire való itt magyar lap ? — A „Hunnia“ elnöke, Exclád tudja, hogy Romániában sok magyar iparos van, akik nem bírják a román irodalmi nyelvet s igy a „Monitor"-t nem olvashatván, nem pályázhatnak az országos munkákra, holott ha pályázni fognak, hatalmas vetélytársai leendnek a görög és zsidó vállalkozóknak s ez által Románia leginkább nyer. — Miniszter: „Ez nem érv, a magyaroknak meg kell tanulni románul, ha otthon meg nem élhetvén, ide jönnek élni s vagyont szerezni.A „Hunnia“ elnöke: „A magyar gyermekek szorgalmasan tanulják a román nyelvet az iskolában, de már a felnőttek irotalm nyelv tanulásától elkéstek s ezeknek volna szükséges a magyar hírlap, hogy Romániára nézve hasznosak lehessenek". Miniszter: „Mais monsieur tout le monde etait qu’ il est utile á notre patrie, mais je vous assure que cette utilité ne nous convient pas“. A lap tehát csakis ezen beszélgetés alapján indult meg és a szabadelvű miniszter néhány hónap múlva 500/. ötszáz arany cautiót követelt a lapkiadó magyar egylet elnökétől. Értesülvén erről Oroszhegyi Józsa, a lap végleges szerkesztője, aki akkor Foksányban lakott mint megyei orvos, a lapkiadó-egylet elnökének ezt a laconicus választá: „Barátom! ha van ötszáz aranyatok elveszteni való, úgy én még egypár hétig leszek ingyen szerkesztő." A lapnak a szabadelvű miniszter alatt meg kellett halni s bizony nem tudom, hogy mikor fog föltámadni. Azonban ha dr. Cseh hazánkfiának, aki a román vörösök védelmére kelt, ez sem elég, mondok még egyet a legszabadabb elvű román vörös miniszterről, Rozetti Costachiról is. Midőn a szabadelvű vörös miniszternek fülébe jutott Koós Fereez hazafias működése, mi abból állott, hogy egy pár magyar egylet elnöke volt, a miniszter magához kérette és hosszas beszélgetésük után ezen szavakkal bocsátotta el: „Dominate sunte, ti un bon patriotu ungur, damoe nu ne vine la socotélá“, azaz : Uraságod jó magyar hazafi, de nekünk nem fér tervünkbe. A még szájas, szabadelvű Kogalnicsáró szerint pedig épen lehetetlenné tette magát K., hogy tovább is Romániában lakhassák. Nem sok hasznát fogja tehát venni a magyar nemzet dr. Cseh fölfedezésének, hasztalan hasonlítja a román vöröspártot a horvát, nemzeti párthoz, mert e két párt nem egy után járt. A román vöröspárt nem ismer magyar nemzetiséget Moldva-Oláhországban vagy Romániában. Szerinte a moldvai csángók római katholikus románok és a reformált egyházak, kálvinista egyházak, de semmi áron magyar ref. Pest város utolsó közgyűlése. Október 24-én, Pest város a mai napon megszűnt külön municzipium lenni. Közel ezer esztendeje, hogy fenáll, előbb mint igénytelen kis falucska szerényen megvonult az ország fővárosa, Buda mellett, lassan kint növekedett azután jelentékenysége, hatása az országra, majd nemsokára a vén Budának meg kellett érnie, hogy a parányi helység nyakára nő, föléje emelkedik, vezérszerepet játszik, osztozik fővárosi tekintélyében, sőt valóságban el is ragadja azt tőle. Eljött a idő, hogy az álmosan gubbaszkodó Buda már csak névleg volt főváros, — az egész ország, az egész világ Pestet ismerte el annak. Buda átadatott a történelemnek, a múltban élt: a jelen s a reményteljes jövő Pesté lett. A jövő is ? — Nem. Az újabb kor fiai úgy találták, hogy nem helyes dolog az, midőn egy országnak két fővárosa van: egyik a múltból, másik a jelenben, — egyik névleg, a másik valóságban, — az egyik hivatalosan, a másik tényleg s kimondák a két város egyesítését. Buda részesítse múltja dicsőségében Pestet, Pest osztozzék Budával a jelen fontosságában, s ekkér mindkettő részt adjon a másiknak abból, mi eddig kizárólagos tulajdona volt s legyen közös birtokuk a jövő. E magasztos eszme holnap lesz megtestesítve. Buda már a napokban megszűnt külön város lenni, Pest ma mondott le separált önállóságáról — holnap már a Duna mindkét partját egy város, az ország fővárosa Budapest uralja, magába ölelve az ország legrégibb városkáját is, Ó-Budát. A közgyűlés, melyen Pest e fontos lépést megtevő, midőn ezredéves működését befejezé, az ünnepélyes adáshoz illő módon volt látogatva. A városatyák szép számmal jelentek meg, láttunk a tanácsteremben oly arczokat, melyek e municzipium 67 iki restaurátiója óa aligha láttatták magukat e teremben. Az érdeklődés a karzatra is felcsalta nem egy polgárát a városnak. Az ülést tíz órakor Kada Mihály polgármester nyita meg — a következő beszéddel: T. közgyűlés! Budapest fővárosának újonnan megválasztott bizottsága holnap tartandván alakuló ülését, ezen képviselőtestület működése a mai nappal véget ér. Engedje meg a t. közgyűlés, hogy ezen ünnepélyes perekben magam és tiszttársaim nevében a t. közgyűlés iránti mély tiszteletemnek kifejezést adhassak. A tanács állása sokszor nehéz volt, és ha sikerült ezen nehézségeket leküzdeni, ez egyerlill3 anr.olra-nlajilrr’fliftlji, bvaau-i t. közgyűlés szives támogatásában részesült. Fogadja ezért a t. közgyűlés legmélyebb köszönetünket. (Éljenzés.) Azon öntudatban, hogy működésünkben mindenkor a legrészrehajlatlanabb pártatlanság, a legjobb akarat és tudomás vezérelt, nyugodt lelkiismerettel adjuk vissza megbízóink kezébe hivatalunkat. És most, midőn ezen képviselőtestület működését a megválasztott bizottság veendi át, fogadja a t. képviselőség búcsú üdvözletünket, azon kivánat kifejezése mellett, hogy azon erély, buzgalom és lelkiismeretesség, melyet a t. közgyűlés a város ügyei iránt tanúsított, örökségképen az új municipiumra szálljon át. (Élénk éljenzés.) Ezután a főjegyző, Barna Zsigmond, állt fel s felolvasá a tanács memorandumát a közgyűlés működéséről az utóbbi hat évben, amióta e testület együtt ül Az emlékirat szép nyelven, emelkedettséggel van fogalmazva, kár azonban, hogy csak futó pillantást enged vetni a lefolyt időszak történelmére, nem bocsátkozva részletekbe s a fontosabb eseményekből is csak egy-kettőt említve föl. Ez emlékirat rendeltetése lett volna adattárul szolgálni a későbbi időknek e város történelméhez, — ez átalános vonásokból álló vázlat azonban a czélnak aligha fog megfelelhetni. Mentségéül szolgálhat ugyan a memorandum szerkesztőjének, hogy az idő rövidsége nem engedő részletekbe bocsátkozni (csak szerdán utasítá a közgyűlés a tanácsot e jelentés elkészítésére) , azonban a tanácsnak vagy hát a közgyűlésnek korábban kellett volna intézkedni. Az emlékirat körülbelől ezeket adja elő: Pest városnak 1867 ben választott képviselőtestülete alig hogy lélekzetet vett, az előbbi nehéz idők elhárított nyomása után, alig hogy megkezdő alkotmányos működését, azonnal hozzákezdett a főváros szellemi és anyagi haladásának szívvel lélekkel előmozdítására. Különös gondoskodással karolta fel rögtön működése kezdetén a népnevelés ügyét, melyre óriási összegeket áldozott. Egy külön építési alapot szervezett iskolaépületek alkotása czéljából. Az iskolákat felekezetnélkülieknek nyilvánította, a testgyakorlat tekintetében megtette a szükséges intézkedéseket, a nemzeti tornacsarnok felépítéséhez nevezetes áldozattal járult, a nemzeti nyelv és dalmű fejlesztésére milliókra menő összegeket áldozott s gyakran anyagi erejét próbára téve sietett mindenkor hozzájárulni minden nemes közczélú kezdeményezéshez akár a kormány, akár magántársulatok akár egyesek inditák is azt meg. Mint nevezetes, fenmaradó műveire mutat a lelépő képviselő-testület a következőkre: Pest szabályozási térképének végmegállapítására, a szabályozás folytán létrejött nagyobb középítkezésre, azon községi építkezések és intézményekre, melyek a szabályozást megelőzőleg létesíttettek, a néptanodák számára emelt palotákra, a Dunapart, a közvágóhíd, a sétányok, a vízvezeték, a közegészségügy rendezésére, az új városházra, a kiegészített vigadóra, az Erzsébet árvaleányházra, a közúti vaspályahálózat kiterjesztésére, a csatornaépítésre, az utczaburkolási rendszer átalakítására, az osztr. államvasúttal az indóház telepén átvezető híd tárgyában évtizedeken keresztül folytatott viszály békés kiegyenlítésére, a központi pályaudvarra. Ezenkívül a képviselő-testület éber figyelemmel őrködött a municipium jogai felett. Voltak ezen idő alatt oly országos fontosságú események, midőn Pest város megértvén hivatását, s mint a nemzet képviselője, a nemzet méltóságához méltón tartotta kötelességének eljárni.Ezek közül felemlíti Batthyányi Lajos gr. hamvainak ünnepélyes eltakarítását, s közelebb a bécsi kiállítás nemzetközi jury tagjainak megvendégelését. Eddig terjed a jelentés, mely záradékul a képviselő-testületet éltető; s a közgyűlés utána hangoztatta az éljent, a derék, szorgalmas főjegyzőt, az emlékirat szerzőjét, jutalmazva vele. Azután Királyi Pál emelt szót. Elismeréssel nyilatkozott a felolvasott jelentésről, s annak kinyomatását indítványozza. (Helyeslés.) Indíttatva érzi magát egyszersmind annak kijelentésére, hogy a felsorolt szép eredmények, melyeket a lefolyt hat év alatt e város oly szűk anyagi körülmények között felmutatni képes volt, nem csupán a közgyűlésnek érdeme, hanem elsősorban a tanácsé is. A közgyűlés határozatokat hozott, de a tanács előterjesztésére s ha e határozatoknak sikere lett, azt a tanács lelkiismeretes végrehajtásának köszönheti. Rész van az érdemben a közönségnek is, mely minden intézkedéshez, mely a város emelésére volt irányozva, készséggel, áldozattal, odaadással nyújtott segédkezet. Különösen a tisztikar érdemét emeli ki. Alig választatott az meg, rövid egy évi működés után fejét, vezetőjét, elnökét kelle elvesztenie ; azóta öt éven keresztül vezér nélkül haladt, s hogy mégis ily fényes eredményeket volt képes felmutatni, legmaradandóbb becsli érdemét képezi. „Ezért hiszem — igy végzi beszédét — e közgyűlésminden tagjának helyeslésével találkozom, midőn ezen ünnepélyes alkalommal egész tisztviselői karunknak köszönetet és elismertetést szavaztatni óhajtok, azon kivonat kifejezése mellett, hogy ezen férfiakkal, kik jártasságukat és buzgalmukat a közigazgatás terén bebizonyították, kiknek hazafiságára és jellemére számíthatunk, kik a feladat nehézségeit, tudják s azokkal megbarátkoztak, az uj municipium tisztikarában egyenkint és összesen találkozni fogunk. Élénk éljenzés követte szavait. Azután Simon Flórént a királyt, a kormányt s a választókat éltette. Elmaradt a Tiaatinhilamunosság köszönő levele a város nagylelkűségéért, melylyel az ünnepélyben áldozatkész részvételét elhatározta. A közgyűlés éljenzések közt oszlott szét: egyházak. Én felette óhajtanám, ha dr. Cseh hazánkfia vagy bárki más, pl. Így. Bretiánó, Rosetti, Goleskutól, állításommal ellenkezőt lennék szerencsés olvasni a vörös román lapokban, de amíg a dolog úgy áll, amint én közel húsz év óta tapasztalom, bizony én be nem állok román-vörös imádónak. A fejér és vöröspárt közt egymással szemben egy hajszál különbség sincs a szabadelvűségben. Amelyik kormányra vergődik, az ott a tout prix meg akar maradni. Zsarnokságot sem vethetnek egymásnak szemére, mert az egyik 19, a másik egy hián húsz. A magyar nemzettel szemben a két párt közt az a különbség, hogy a fejérpárt nem gyűjti maga körül az erdélyrészi 1848-iki tribunokat, nem conspiral, nem izgat — legalább lapjaiban nem, a magyar haza integritása ellen. Lehet velük békés viszonyban élni, úti tempóra docent, s lehet vasúti összeköttetések iránt értekezni. Néhanéha egy-egy jó szót is lehet olvasni lapjaikban a magyar nemzetről és kitűnő férfiairól, de vörös lapban ki olvasott ilyet valaha ? Bizony szeretném ha fejemre olvasná." KÜLFÖLD. Október 24-én. Franczia Köztársaság. A restaurátorok mintha megdöbbentek volna tervük merészsége s őrült rohanások fölött s feladták a nemzetgyűlés idő előtti összehívásának eszméjét. Ezt jelenti egy ma érkezett távirat. Az elhatározás a tegnapi minisztertanácstól eredt, s az ugyanakkor ülésezett állandó bizottság ismervén e határozatot, nem merte az összehívást indítványozni. A minisztertanács elhatározására állítólag Magne pénzügyér felszólalása vett legnagyobb befolyással, aki kijelentette, hogy a költségvetési munkálatok befejezésére időre van szüksége, s hogy november 16-a előtt e munkával el nem készülhet. Magne úr bonapartista s lehet, hogy ez ürügyet pártja javára tolta előtérbe. Bajosan lehet azonban feltenni, hogy a kabinet restaurátió gyártói oly könnyen megadták volna magukat ez ürügynek, ha dolguknak valami más bibéje nem akadt volna. Úgy látszik azonban, hogy a más bibék dolgában túlságosan el vannak látva, annyira, hogy nem látszik tanácsosnak ezek elintézése előtt a nemzetgyűlést összehívni. Nevezetesen a többség kérdése az, amely egyátalán nem tekinthető még elintézettnek. A fennen hirdetett negyedfélszáz restauráló szavazatnak a valóságban még mindig igen sok hija lehet. A lélekvásár még nem szerzette be a teljesen megnyugtató eredményt s míg ez nincs meg, lehetetlen hogy a nélkül önmagukat a legcsúfosabb kudarcznak ki ne tegyék, Ausztria-Magyarországnak Törökországhoz való viszonyáról folytonosan sokat és előszeretettel foglalkozik az orosz sajtó, s különösen a beállható újabb fordulatok felett elmélkedik bőven s elmélkedésében nem egy figyelemre méltó észrevételt találunk. A bosnyák-ügy bőséges anyagot szolgáltat a reflexiókra, melyek az orosz-török entente-cordials ez arany napjaiban természetesen nagyobbrészt ellenünk irányulnak. A „Golos" kivételt képez e tekintetben, s némileg a „Rusky Mir" is, mely úgy körülbelül középutat foglal el. Az Ausztria-Magyarország és a török birodalom között keletkezett diplomatikus összekoccanás a „Mir“ szavai szerint a hírhedt keleti kérdést újra a felszínre hozta. De most az egyszer az érdekelt államok szerepei némi változást tapasztalnak : „Ausztria" most nem mint az ottomán igények védője, hanem mint a keresztények paizs tartója lépett fel. Lehetetlen volt, hogy azon irány, melyet Andrássy gróf a bécsi kormány politikájának adott, a török kormányférfiak érzelmeit meg ne sértse, mert ezek már megszokták, „Ausztiában" az izlám megbízható szövetségesét látni. Az osztrák-magyar kormány által a török hűbéresek irányában foglalt álláspont a „Ausztria" segítségéért folyamodott bosnyák szökevények kérelme következtében csordultig telt meg a keserűség pohara, melyet a fényes portának a bécsi kabinet kegyelméből kiüríteni kell. Adván a bosnyák bonyodalomnak rövid a nemzetgyűlés elé állani üzelmeikkel. A centre Per rier, melyre oly bizton számítottak, nemcsak ingadozik, de határozottan el is fordul tőlük. Alább közöljük e csoport egyik tagjának nyilatkozatát valamint a Vautrainét is, kit szintén az ingadozok közé szerettek sorozni. E nyilatkozatok világosak, határozottak s a restaurátió ellen szólanak. Legfontosabb azonban az, hogy maga Perrier Kázmér is még mindig lehetetlennek nyilvánítja a monarchiát egy közzétett levelében, melyet ma jelez a távirda, ígyazután nagyon is igazolt Leon Say határozott kijelentése, hogy a köztársaságnak biztos többsége van mind a pillanatig. Fontos levelét e rovat végén egész terjedelmében közöljük. A bonapartisták is határozottan a restauratió ellen nyilatkoznak. A „Gaulois“ tegnapi száma egy közleményt hoz, melyen azon képviselők, kik a plebiscitum eszméjét pártolják, felhivatnak, hogy október 25-én értekezletre jelenjenek meg. Itt tiltakozás fog emeltetni minden olyan terv ellen, mely az országnak végleges kormányformát akar adni a nép előleges megkérdezése nélkül. A bonapartisták tehát Chambord gróf monarchiája ellen fognak szavazni s mintegy 25 szóval szaporítják a köztársasági tábort. Ily körülmények között nagyon érthető, miért nem tartják opportunusnak a nemzetgyűlés idő előtti összehívását, sőt fel lehet tenni, hogy alighanem elodázásába is beleegyeznének már. Az angol lapok is körülbelül ilyen arcot festenek a helyzetnek. A „Daily News" egyik párisi távirata azt jelenti, hogy a monarchisták megakadtak, nem mintha Chambord gróf engedményeit nem tartanák kielégítőnek, hanem mert nem tartják annak többségüket. Nagy megütközést keltett körükben André a franczia bank egyik igazgatójának nyílt csatlakozása a köztársasághoz. Hasonlólag jelenti e távirat, hogy Thiers pártja napról-napra növekedik. E párt, értve alatta a balközépet, tegnap tartott gyűlést; jelen volt 152 képviselő; s azt határozta, hogy megmarad a konzervatív köztársaság alakítására irányzott eddigi politikája mellett; s e párt egyik tagja felolvasta e határozatot, jelentés alakjában, az állandó bizottság tegnapi ülésén. Mély hallgatással fogadták. — Ez alatt a „N. Fr. Pr."-nek azt sürgönyzik Páriából, hogy a nemzetgyűlésen Changarnier egy 150 aláírással ellátott indítványt fog benyújtani a monarchia helyreállítására vonatkozólag. Több polgári és katonai notabilitás még egy kísérletet akart tenni Mac Mahonnál, hosszabbíttassa meg elnöki teljhatalmát. Mac Mahon kijelentette, hogy ügyét azonosítja azokéval, kik őt hatalomra segítették. Azt is érdekes tudni, hogy Chambord király leendő gárdája a volt pápai zuávokból fog alakíttatni. Mindenesetre jellemző gárda lesz ez. Spanyolország. Egy mai táviratunk jelentése szerint a kormány hajója visszatérőben van Cartagena alá s ha a hír igazat mond, már tegnap oda kellett érkeznie. De ez is aztán jóformán minden, amit erről a harctérről újat jelenthetünk. Az insurgens hajók még mindig Valenczia előtt foglalnak állást, ha ugyan a kormány hajórajának érkezése vissza nem szorította őket a cartagenai révbe. A karlistákról franczia lapok táviratai útján az a hír érkezett, hogy Tristany és Miret bandái Lorida tartományben garázdálkodnak. A kormány Barcellona tartományba két 2400 főből álló dandárt küldött a karlisták megfékezésére; Tarragonába 1200 embert és Loridába 1600-at. Loma tábornok Lizarragát kiverte erős positióiból. Németország: Berlini hírek szerint a dán koronaherczeg azon fáradozik Bécsben, hogy fejedelmünket és a német császárt kedvezőleg hangolja pregwt Vozikkönp.k érf.p.Impviae iránt, mely az északi-schleswigi kérdésnek Dániát kielégítő megoldást adna. Ez a diplomácziai tárgyalás napirendjéről már végképen leszorult kérdés, ily formán a fejedelmek előtt melegíttetnék fel, s meglehet, hogy az ünnepélyes pillanatok benyomása alatt tán kedvezőleg is hangolta Ugye iránta fejedelmeket a dán koronaherczeg.