Ellenőr, 1873. október (5. évfolyam, 225-255. szám)
1873-10-09 / 233. szám
Előfizetési árak Egész évre . . 21 frt. — kr. Évnegyedre . . 5 frt. — kr. Félévre . . 10 „ — „ Egy hónapra . 1 „80 . Egyes szám ára 10 krajczár. Szerkesztési iroda: Budapesten, nádor-utcza 6. sz. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. Minden értesítés a szerkesztőséghez intézendő. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak el. POLITIKAI NAPILAP: A lapot illető reclamációk Légrády testvérek irodájába (nádor-utcza 6. sz.) intézendők. Kiadóhivatal és hirdetések felvétele: Budapesten, nádor-utcza 6. sz. (Légrády testvérek irodájában). Az előfizetni pénzek helyben és vidékről Pest, bálvány-utcza 9. sz. alá intézendők. 233. szám. Budapest, csütörtök, október 9. 1873. V. évfolyam. Értesítés. Az „Ellenőr“ októbertől kezdve hétfőn is megjelenik. Ez újabb nagyobbodást tisztelt közönségünk folytonosan növekedő támogatása tette lehetségessé s így tartozásszerűvé. A hétfői szám este adatik ki féliven, a reggeli főlaphoz hasonló alakban és rovatokkal. An. „Ellenőr“ ára marad az eddigi: egy évre..........................................20 forint — ki félévre ..........................................10 „ — „ ■«gyepévre.......................... • & — » egy hóra................................ 1 » 80 » Az előfizetést — postai utón vagy személyesen — nyugtázza az „Ellenőr“ kiadóhivatala (Pesten, bálvány-utcza 9. sz.). Százalék a könyvárusi utón történő megrendelések után az „Ellenőr“ részéről nem adatik. Kérjük a t. közönséget, méltóztassék megrendeléseit, s illetőleg ezeknek megnjitását minél korábban tenni meg, nehogy a lap vételében fennakadást vagy késedelmet tapasztaljon. TÁVIRATOK. Bécs, okt. 8. Frauenfeld, az udvari zoológiai kabinet főőre és a zoologia-botanicai társaság első titkára, rövid betegeskedés után meghalt. Prága, okt. 8. A városi tanácsülésben Bendtner és Zappert indítványozák egy bizottság kiküldését, melynek feladata a császár kormányra lépésének 25 éves jubileuma alkalmából nagy ünnepélyt rendezni. Bern, okt. 8. A berni kormány rendeletet bocsátott ki, mely a Jura katholikus községek nyilvános cultusának szervezetéről szól. Roma, okt. 7. (estve.) A ma megjelent hirdetmény szerint az 1874. január 1-én lejáró 5°/0 jövedelmi couponok f. hó 15 ikétől kezdve belföldön kifizettetnek. Az „Observatore romano“ meghazudtolja a „Sp. Zeit.“ azon hirét, hogy a Vatikán az osztrák és franczia kormányokhoz felszólítást menesztett volna a néptüntetések tekintetéből, melyek a szept. 20 iki Ünnepély alkalmával történtek. A közmunka miniszteri körrendelet által a prefektek felszóllítottak, hogy a községi utak helyreállítására különös figyelemmel legyenek, hogy a vidéki lakosságnak félre módok nyuttassanak a rosztermés folytán beállt válságot legyőztetni. Gróf Rasponi a palermói praefectúrát véglegesen elfogadta. Róma, okt. 8. A hír, miszerint a külügyminiszter Monzába utazott és ott Károly porosz herczeggel értekezett, valótlannak mondatik. Berlin, okt. 8. A „Prov. Corr.“ következőleg ir. A kormány — ha szükséges — kész a legszigorúbb eszközökhöz nyúlni, hogy a római egyház részéről való rakonczátlankodást megtörje; óvakodjék a kath. népség, nehogy az országgyűlési választások alkalmából a hegysögiek számát szaporítsák. Berlin, okt. 8. A német császár f. hó 16-án érkezik Bécsbe. Hanga, okt. 8. A második kamara elfogadá azon törvényt, mely által az ezüst pénz további veretése t. i. májusig, beszüntettetik é s azután bizonytalan időre elnapolta magát. Trianon, okt. 7. A mai tárgyalás végefelé a jelentés azon részei, melyek Regnier közbejött esetére és Bourbaki elutazására Metzből, vonatkoznak — élénk figyelmet keltöttek. A „Francais“ szerint Garibaldi Parisba érkezett. Athen, okt. 7. A király a fiatalabb herczeggel Corfuba utazott a Brindisin át visszatérő királynét fogadni. New York, okt. 7. A „Daily Graphic“ léggömb második fölbocsátása kísérleténél a légutasok még közvetlenül a szárazföld fölött viharról meglepetetk. Donaldson és társai menekültek 30 lábnyi magasságból leugorván. Bécs, okt. 8. (Zárlat. Hitelrészvények 221.50 Magyar földhitelintézet —.—. Angol-magyar —.—. Anglo-austria 164 - Magyar hitelrészvény 222.—. Franco-magyar —.— Váltóbank —.—. Napoleondor 904.— Államvasút 330.50 Lombardok SI 160.—. Galieziai 214.—. Tramway 185.— Magyar sorsjegyek —.—. 1860 dik 101.25. 1864 diki 135.— Magyar jutalomjegy —.Hitelsorsjegy166. — . Arany 5.44.— 107.75 London 5112.80 Török sorsjegy 61.45 Municipális bank —.—. Budapesti axvilapok. Csütörtökön, október 9-én, 1873.NEMZETI SZÍNHÁZ. Hauck Minnie kisassz. a bécsi cs. kir. udv. operaház első énekesnőjének vendégjátékául. MIGNON. Regényes opera 3 felvonásban. Goethe „Meister Vilmos tanult évei“ czimű regénye után írták : Carré és Barbier.Forditotta Ormai Ferencz. Zenéjét szerzette Thomas Ambrus. Személyek: Meister Vilmos — — — — — — Stéger Lothario — — — — — — — Ódry Laertes — — — •— — — — Ormai Fridrik — — — — — — — Halmi Jarno — — — — — — — Köszsegbi Antonio — — — — — — — V. Kovács Mignon — — — — — — — Hauk M. k. a. Pbiline — — — — — — — Balázsné B. V. Inas — — — — — — — — Vizsai VÁRSZÍNHÁZ. A szép Diego. Vígjáték 3 felvonásban. Irta Moreto. A spanyol eredeti után fordította Beksics Gusztáv. MIKLÓSI SZÍNHÁZ. Serelmes pap. Vigj. 2 felvonásban. Közben táncz. Egy hazafias beszéd. (—) Alávalóság, jellemszegénység és önzésben annyi salakot lökött felszínre az utóbbi idők erkölcsi lazasága, hogy azon államrenditő jelenségek, miket megdöbbenve ’ szemlél a kesergő hazafiság, csak okozatszerű következményei a honszeretet, becsület és lelkiismeretről hívó ferde fogalmaknak. I S ha keserű szemrehányásokra fakad , hattak a kiválasztott nép prófétái az aranyborjút imádók kishitűségei ellen ; ha a cicerói ékesszólás erőteljességével lehetett ostorozni a Catilinák elvetemültségét; ha a trón és oltár visszaélései, a társadalom és család romlottsága egy sereg lángészt hiívott a toll ostromára Voltaire, Rousseau, Montesquieu, D’Alembert, Diderot stb. sze- *mélyében : mennyi szemrehányás, ostorozás és kíméletlen támadásra volna szüksége hazánknak, hogy a meglakott könnyelműség visszatérjen a rutul cserbenhagyott ősi erényekhez. A társadalmi jog és moral szentségé- nek s a kötelességek evangéliuméi nak leghatalmasabb elveit küszöbölték ki az uralkodó politikának józanságot és erkölcsi emelkedettséget nélkülöző tévedései, mi természetesebb, mint hogy nyomába nem jöhetett más, mint zavar, egy kormányzati vízözön és a kétségbeesés ama kétsége, mely mentőbárka hiányában a hazát is félti a végelmerüléstől. Ily politika nem növelhetett önérzetes népet, hanem csak érzéketlen tömeget, mely őrületes vaksággal rohan a hirtelen meggazdagodás s telhetetlen élvezetek csábképei után. Beteg lett nemzetünk, nagyon beteg. Az elkorcsosodás két éve erősebben megviselte jellemben, mint századok sora. És e beteg dajkáló karjai között cseperedett föl az uj ivadék, látva bamba közönyt vagy vérfagylaló gúnyt, mely a magasztos eszmék, nagy czélok és nemes érzelmek torkára a leghitványabb magánérdeklését forrasztá. A haza és hazaszeretet, polgári kötelesség és erény veszni indult, nevetsé- l ges rögeszmékké kezdtek sülyedni. Szónoklatok és hírlapok sztárjában mind ritkább hollókká váltak az efféle kifejezések. S hogy is ne, midőn a cosmopolitismust segélyző hazafiatlanság már nem félt csúfondozáskodni a legszentebb szólamok és érzelmekkel. Joggal választhatók a kiegyezés utáni Magyarországra Kölcsey jellemző szavai: „Kenyér után indul a sokaság, magányos hasznokat vadász s azt, ami az egészet érdekli, ami lelket táplál, nemzeti erőt rejt s gyümölcsei csak jövendőben érnek meg, gyűlöli.“ De mégsem! Túl sötéten színeztük a helyzetet. Emberekben van itt a hiba, emberekben, kik a hatalom napja körül sütkéreznek, de nem az egész nemzetben. Soha még erőteljesebben tények nem igazolták, hogy fejétől küzdödik a hal, mint nálunk. Ami tisztátalanság megfészkelte magát az uralgó körökben, az a hullámgyűrűzés physicai törvényeinél fogva átment az egy követ fúvó körökre is. De a nemzet zöme szeplőtlenül őrizte meg régi hírnevét. Hogy a közmorál csökkent sok helyütt, azt a mind sűrűbb vagyoneltitkolások tanúsítják. Hogy a hazafiság érzete léhább megbírálás tárgyát képezi, azt a törvényhatósági termek kongása, a közügyekkel való csekélyebb mérvű törődés is tanúsítja. Hogy még a templomok szószékein és az iskolák kathedráin is elnémultak a hazafiságot ébren tartó beszédek, arról a mostani ifjúság dermesztő hangulata tehet bizonyságot. Valamennyit kiheverhetjük, csak ez utolsót nem. A múltból csupán emlékeink vannak; a jelentől alig várjuk, hogy siralmaink tengerével búcsút vegyen ; a többi a jövőé , az ifjúságé. Ez a jövő pedig a tanárok kezében van ; úgy fekszik rajta áldás vagy átok, amily művet csinálnak belőle. Államférfiak habozó kapkodása, a sajtó becsületes törekvései vajmi csekélységek azon csendes munkálkodás mellett, melyet hivatásának élő tanári kar az erkölcsös és hazafias szellemű nevelés által nemzetének szolgáltathat. Mindazon kellemetlenség, mely az ösztökélő és megrovó hírlapirodalomra a jelen országos helyzet, politikai, társadalmi, egészségügyi, pénzügyi, közigazgatási, de ki tudná végét, ki tudná hosszát még hány más kérdés bonyodalmaiból háramlik, felejtve van hasonló tény által, minőt Lechner Ágost jogkari dékánnak megnyitó beszéde tartalmaz. A hazafiús aggodalomnak a válságos állapot komoly jelenségeit vizsgáló szemely beszédben önkénytelenül a remény szikráját veszi észre; bizalma fölébred, ha nem is a nemzet jelene, hanem jövője iránt. Crammogó egyetemünk régen, vagy talán soha sem hallott még a hazaszeretet ihletségétől oly forróan átlengett beszédet, mint Lechner megnyitó szónoklata, melyet az „Ellenőr“ sietett egész terjedelmében megismertetni olvasóival. De nem annyira magát a beszédet átömlő hazafias hangulat teszi e beszédet oly jelentékenynyé, hanem a körülmény, hogy idején jött és az ország első ifjúságképző intézetének hallgatóihoz van intézve. Tökéletesen alkalomszerű volt felrázni aluszékonyságából azon ifjúságot, mely a közzavarban feledni látszik, hogy mivel tartozik hazájának. Most, midőn a nemzetiségi izgalmak felkorbácsolják a népek szenvedélyeit ; midőn sokaknak agyarkodása lesi az órát, melyben megtámadhatja az országot; midőn benn haoticus zűrzavar nyeli a kormányzati rendet, a nemzeti érzelmeket terjeszteni, a hazafiságot serkenteni oly kötelesség, melytől a haza boldog jövője függ. A puhaság ölében szétmálik az ifjúi erkölcs; a tespedés megrongálja a testi épséget: a hazafiság fölfrissíti mindkettőt. Találóan mondja Lechner, hogy „kétféle a veszedelem, mely elnyeléssel fenyeget. Az egyik ellenséges népek árja, mely éjszakról és délről, mondhatnék, mindenünnen ellenünk hömpölygeti hullámait. A másik hátramaradásunk a béke műveiben.“ Egyiket úgy mint másikat csak a kitartó hazafiság győzheti le. Azt az égő fáklyát és hideg aczélt, melyet a hajtogatók izgága vezényszavát követő csoport tart kezében, könnyű kiragadni, csak akarnia kell az ifjúságnak. Legyenek büszkék arra, hogy magyarok és e nemzeti érzelmet terjeszszék a magasabb miveltség hódító ereje által. Nem a nemzetiségi fajok sokasága öli meg a magyart, hanem a közöny, hogy nemzetiségéért nem tesz annyit, amennyit kellene. Mihelyt élénkebb lesz a mozgalom a magyar ifjúságban a magyar nemzeti érzet és hazafiság terjesztése körül, mihelyt lázasabb a vágy a tudomány hatalmával győzni le a hátramaradt nemzetiségeket, azonnal meg lesz alapítva a nemzet biztos jövője. „Legyenek hát a nagy ősök méltó örökösei, a kikben föléled s megújul az atyák erénye, a kikkel fölvirad egy dicsőbb kor reménye, a kikkel megkerüljön a hon régi fénye.“ Jegyezzék meg e gyönyörű szavakat. De jegyezzék úgy, hogy az emelkedett szellemű beszéd magvas gondolatai kősziklára ne hulljanak, hol semmi termékenység sem vár rájuk. Mi bízunk a magyar ifjuság józan esze és lelkes szívében, hogy átérti a hazafiságébresztő beszéd minden szavát. De bizunk egyúttal abban is, hogy e beszéd nem marad társ nélkül széles e hazában, hanem a honszeretet, melyet unalmas fecsegésnek vagy komikus phrazispuffogatásnak kezdett már tekinteni a hazafiatlan fenhéjázás, ismét elfoglalja a tanszékeken nevelésárasztó jogait. Az új kölcsönt illetőleg írják a „P. L.“-nak Bécsből, hogy az osztrák hitelintézeti csoporttal megindított alkudozások csak fel vannak függesztve, miután a részvételre felhívott angolázak, tekintettel a pénzügyi helyzetre, néhány heti elnapolását kérték a tervnek. Hogy azonban a magyar pénzügyminiszternek a folyó szükségletek fedezése lehetővé tétessék, a consortium 5 milliónyi előleget adott, s még egy további előleget a hitelintézet maga, elzálogosított állami értékek visszaváltására. Az előbbivel a pénzügyminiszter a garantírozott vasutak esedékes államsegélyét fizette, a másodikkal 12.000 drb Amsterdamban elzálogított tiszai vasútrészvényt és másfél milliónyi első vasúti kölcsön kötvényt váltott ki. Nemnek politikai és nem-politikai termékei közül szedném össze , adnám ki — egy vagy több kötetben — azokat, amelyek bírhatnak némi érdekkel a magyar olvasóközönségre nézve az illető időpontra vonatkozó események vagy elmélkedések észlelésének visszatekintő szempontjából is, s amelyeknek könnyen áttekinthető tartalma által kéresítve lenne mindenki az író szétszórt czikkein átvonuló szellem és irányú természete felett ítéletet mondani bármely perezben is. Hanem a készülődésnél maradt maiglan is az egész terv, mert tán nincs időm ilyen munkára vagy mert szeretem a teljes pihenést, midőn félretehetem hébekorban a kötelességszertő dolgot. Lehet, hogy élek mellesleg a gyanúpörrel is, mii szerint tollam rózsái már élvezték idejüket — ce que les roses vivent, a tövises virágzásuk illető 24 óráját s nevetséges fáradozás lenne, ha a széthullott, elsáppadt levélkéket sajtó alá adnám, essence de roses gyártásra, meg kell azonban vallanom, hogy mégsem tettem e végkép az érintett tervről, nem hiányozván belőlem sem a gyarló képzelődés, miszerint tettem valami maradandót a részemre jutott pályán én is és meglévén minden esetre a megbocsátható sóvárgás, miszerint abból, amit csekély erőmmel hazánk szent ügyének előmozdítására lelkiismeretesen tehettem, maradjon fenn egy igénytelen kis jelvény, mikép a nemesek, igazak és jók emlékezetében, midőn a magyar sajtó fejlődésének történetével foglalkoznak, non oranis moriar. Elég az hozzája, hogy tervem meg nem valósult s irataim szétszórva nyugosznak ma is a 25 évi működés — magyar, német, franczia, angol és olasz — területén. S igy történhetik aztán, hogy politikai kedves elleneim elindulnak keresgélni olyan idézetedet ellenem, melyekkel rám bizonyítják, hogy elveimhez hűtlen lettem. Kikapnak régibb czikkeimből — itt is, ott is — néhány sort, a megelőző és következő tételek irányának, értelmének és alkalmi horderejének teljes mellőzésével vagy tökéletes elferdítésével, s aztán előállanak dicsőséges hetvenkedéssel, hogy: ime a Csernátony politikájának változandósága. Ilyen miles gloriosus gyanánt rukkolt ki Csávolszky Lajos is az általam tegnap jelzett röpiratában. Hónapok óta bújja a „Honi“„Ellenőr“ azon évkönyveit, amelyekben czikkeim vannak; kiirt ezekből hol három sort, hol tizet; csinált ezen darabkákból egy eléggé ügyes mozaikot s produkálta ezt mint a hivatalos „piros könyvet“ az én elvtelenségem vagy legalább is „ellágyulást, lemondást, gyáva megadást javasló“ tanácsaim rettenetes kimutatására... A szász nemzeti egyetem gazdasági ügyek tárgyalása czéljából f. évi november közepére hivatik össze.A vaskapu szabályozása tárgyában jelentik, hogy a romániai kormány beavatkozása a kérdés elintézését nem késleltette. A török kormány, elfogadván gróf Andrásy minden javaslatait, a tervezetek mielőbbi kidolgozása végett megtette a szükséges lépéseket, s a szakértő bizottsághoz Mengel bey-t és Ali Riza bey ezredest küldte Orsovára, hol az osztrák-magyar külügyminisztériumot Wasora építészeti tanácsos képviseli. A bizottság jelenleg már működik; nyolc mérnök fog egy főmérnök vezetése alatt segítségére lenni a bizottságnak a szükséges helyszíni felvételeknél; segíti a bizottságot az osztrák dunagőzhajózási társaság is minden lehető módon, rendelkezésül adván nemcsak a szükséges hajókat, személyzetet, hanem azon tervrajzot is, melyet a társaság régebben saját költségén Mac Alpin amerikai mérnökkel készíttetett. Apróságok. Régóta nógat a baráti részrehajlás s régóta biztatgat saját vágyam is, hogy hirlapirodalmi — immár huszonöt évet — tevékenységiba, mert senki sem kezdheti életét az érett kornál s én sem lettem rögtön 50 esztendős, hogy az isten panaszképen ne vegye. De hogy érdemmé váljék az a hibátlanság, arra nem elég éretlenség szájaskodása, hanem tenni kell hosszasan és szerényen is mindazt, ami az érdemes emberek méltánylását megnyerheti. Mentsen isten, hogy olyan húsz évet mutathasson fel elvhűsége mellett tanúbizonyságul, mint amilyenekre hivatkozni azok bírnak keserű jogosultsággal, akik szeretett hazánk gyászos éjjelein maradtak meg hiven a marczangolt jogok feletti kínos és hitkísértő várasztásban. Nem ily szörnyű időkre utalom én Csávolszky Lajos urat, hogy kiállja az elvhilség tűzpróbáit, hanem figyelmeztetem, hogy még nem állott ki semmiféle próbát, arra, hogy Csernátony Lajos elvhűségéhez a saját elvettségét mért hasonlitgatások által kétségbe vonhassa. Holnap jön a többi. A váltótörvény tervezetéből, melyet dr. Apáthy készít, az első rész már sajtó, alatt van, s közelebbről már nyilvános bírálat tárgya lehet. A pancsovai „Granicsár“ a titeli választási főbizottságnak felhívását közli, melyben a csajkáskerület összes választói Titelben f. hó 12-én tartandó értekezletre hivatnak meg. Elismertem már tegnap, hogy Csávolszky röpirata egy hatályos fordulattal végződik, s mondhatom úgy élveztem azt ma is, mintha nem ellenem lett volna intézve. Egy apostroph az, mely Csávolszky urnak mind emlékezetét mind fogalmazási képességét igen előnyösen mutatja be az irodalmi ítészetnek. Nekem legalább annyira tetszett ezen rész, hogy azon kezdem az idézést és megjegyzéseimet. A röpirat vége következőleg hangzik: „ És most egy szót Csernátonyhoz. Három év előtt, nov. 2 án, egy czikket irt, melyet a nemzet lelkületének emelése iránti égő vágy, az elgyávult meggörnyedés és megalkuvás silány eszélyességének kérlelhetlen ostorozása örök emlékezetűvé tesznek előttem. Czikkét az elősejtelem következő szavaival zárja be Csernátony: „Megeshetik, hogy az edzettség zománczát lekopta ja lassankint lelkületem hüvelyéről is az idő vagy betegség, a test erejének lazulása vagy a szellem ruganyosságának gyengülése, a nyugalomvágy itt; a nyugalomvágy ott; reményem azonban, hogy a kopottá válható hüvelyben is éles marad a férfiasság érzelmeinek szablyája mindvégiglen. De ha megtörténnék valaha — mitől nem tart öntudatom — hogy az ellágyulás rozsdája mutatkozzék lelkületem nyilvánulásának szablyáján is, porhüvelyének széthullása előtt is: legyen tudtára mindenkinek jó előre, hogy az olyan ellágyulás, vagyis a hazafiság rideg, hősies, tántoríthatatlan kitartását követelő szent kötelességek iránti rideg számítgatás és langyos óvatosságdermesztő tanácsadásaira nálam sem lehetene más az igazi ok, mint elmém elsatnyulása s lényem összezsugorodása. És akkor szavaimra, bármily bölcsek gyanánt ajánlgatná is azokat a kislelkűség hitszegény pártja, ne hajtson többé semmit senki, akiben a hazaszeretet nemes tetteket, dicső önfeláldozást, magasztos kitartást sugal egy nemzet jogainak védelmére, érvényesítésére, diadalmasítására, mint sugallott azoknak, kik mint az ország igazságának vértanúi élnek és fognak élni örökre a becsületes polgárok kegyeletes emlékezetében." És én cselekszem, amint Csernátony mondja. Eddig hevültem büszke tollának lelkesítő szavain mindig, meghajoltam a szabadságszeretetben erős és állami függetlenségünket semmi tekintetnek alá nem rendelő nemes lelkülete előtt; imádtam minden sorát, melyet a nemzeti érzület, a hazafiság, lelkesedés és honszerelem szilárdítására és növelésére leírt — de most már — ellágyulást, lemondást, gyáva megadást javasló tanácsaira nem hajthatok többé. Igaz, nem a fegyver hatalmával küzdünk, de az elvek hazafias, rideg, tántoríthatlan kitartást követelnek mindig, és a nemzet jogainak védelmére, érvényesítésére, diadalmasítására magasztos kitartás kell ma is.“S így hevül Csávolszky Lajos s reményem, hogy e nemes tüzet megőrzi legalább is annyi ideig, amennyire nézve szíves volt elismerni lobogását az én lelkületemben is. Miután szerinte is alig van még egy éve, hogy kihűltem, ellágyultam, végem lett: némileg vigasztalásomra szolgál a biztosítás, miszerint huszonnégy esztendőn át úgy szolgáltam a közügyet, hogy nincs kifogása ellene Csávolszky Lajosnak sem. Óhajtom, hogy húsz év múlva hasonló biztosítást meríthessen saját vigasztalására valamely akkori röpirat tűzlelkű szerzőjének fiatal vádjaiból. Mert kedves ifjú barát Lem, ön még alig hogy a politikai világra jött. Mindössze is egypár éve, hogy született. Hiszen az „Ellenőr“ ringatta bölcsőjét. Csodaszülött volt, az igaz, sőt enfant terrible is elég korán, de utoljára sem egyéb mint mai gyerek, akinek még sokat kell tanulni, tapasztalni és bizonyítani mind az értelem, mind a szilárdság dolgában, hogy joga lehessen elvettségről adni leczkéket azoknak, kik egy századnegyeden át, s nem s mostaniakhoz hasonló szelíd megpróbáltatások közt állottak meg nemzetük szolgálatában tántoríthatattanul. Hogy ön még egy politikai gyermek, az nem Az erdőüzletek. A pénzügyminisztérium a kormány erdőüzleteiről a „Reforméban, s utána lapunkban is megjelent közleményekre az előbb említett laphoz a következő felvilágosító czikket intézte: A kincstár nyilvános ajánlati tárgyalás mellett Pollák Bernáttal 1872-ik év elejétől számítandó 10 évre szerződést kötött a máramarosi erdőkben termelendő évenkint vagy 12 millió köblábra menő fenyőszálfa és fűrészáru eladására, és pedig oly árak mellett, melyek magassága az üzleti körökben föltünést keltett, és csakis az akkori igen jó üzletviszonyok mellett voltak fölajánlhatók. Az 1872-ik évnek első fele a faüzletre nézve még mindig kedvező lévén, Pollák a rendelkezésére bocsátott fát rendesen átvette s árát az üzletben megfordított pénzből rendesen fizette. Augusztustól kezdve azonban a faüzlet fokozatosan s annyira hanyatlott, hogy Pollák már szeptemberben kénytelen volt az általa át nem vett, de szerződés szerint december végéig megbefizetésére halasztást kérni, mi neki, tekintettel a vázolt viszonyokra és nem egy méltánylást érdemlő körülményre, a késedelmi kamatok megtérítése mellett meg is adatott. A folyó év tavaszán, mikor a fának a raktárakba szállítása megindíttatott, Pollák is szorittatott, hogy a raktárakban fölhalmozott fát átvegye, s azt onnan elszállítva, az úton érkező fának helyet csináljon. Pollák igyekezett is megfelelni kötelességének mindaddig, mig tiszamenti raktárai teljesen megteltek, s a fának különben is igen alászállott kelendősége a májusban beállt hitel- és pénzválság folytán szintén teljesen megszűnt. Ez időtől kezdve azonban csak vontatva s mindig apadó mértékben felelt meg kötelezettségének. Ilykor a bacskói és bástyaházi faraktárak annyira túlteltek, hogy azokban az erdőkből megindított s még mindig nagyban érkező fát elhelyezni nem lehetett. A dolog oda jutott, hogy a kormány teljesen jogosítottnak érezhette magát Polláknak a szerződést, biztosítéka levonása mellett, fölmondani. Kérdés csak az volt, vájjon öszhangban állt volna-e ez a kincstár érdekével? A kormány úgy találta, hogy nem. A pörlekedni kívánók, illetőleg kényszerülők által bármi körülmények közt is bőven található ürügyek alatt ugyanis Pollák a kincstárt előreláthatólag pörbe fogta volna, melynek minden valószínűség szerint hosszabb tartama alatt a pör tárgya, a fa, korhadásnak átengedve, értéktelenné válhatott volna, s a pör mikor és miként bevégeztetésének bizonytalansága mellett a túltett rakpartokkal szemben a továbbtermelést beszüntetni, több ezer szegődött munkástól a keresetet megvonni, azokat a jövő nagy kárára a kincstártól elidegeníteni kellett volna. De föltéve, hogy a kockáztatott per a lehető legrövidebb idő alatt befejezhető és pedig a kincstár javára befejezhető lett volna, kérdés: mit nyert volna általa a kincstár, s mit tehetett volna továbbra a kormány? A meglevő fakészletre s a szerződési idő hátralevő éveiben még termelendő tömegre új árverést kellett volna hirdetnie, s az igy elért és a Pollák-féle szerződés árai közötti különbözetet Poslakon keresnie. Igenis keresnie, mert megvétele lehetetlen lett volna. A hitelválság folytán beállott, s a rosztermés folytán fokozódott pangás mellett ugyanis előre lehetett látni, hogy új vállalkozó vagy épen nem jelenkezik, vagy ha igen, úgy az az előbbi vállalkozó kárára tartott árverés czélját ismerve oly alacsony ajánlatot tett volna, amelyet elfogadni már azért sem lehetett volna, mert a kétségtelenül nagy árkülönbözet végre is a kincstár kárára esett volna, miután a kerek számban évenként két millió forintra terjedő üzletnél beállható s 50° 10-en aligha alul maradó csökkenésnek megfelelő egy milliónyi évi veszteséget Postákon megvenni nem lehetett volna. Az ily eljárásnak vége egyfelől egy oly vállalkozónak tönkretétele lett volna, ki, ha a szerződés megkötésekor előre nem láthatott , általa elő nem idézett, valóban rendkívüli viszonyok be nem álltak volna, a kincstárnak tetemes hasznára leendedett másfelől meg a kincstárnak nagymérvű megkárosítása. S várjon kedvező lett volna-e az eredmény azon esetre, ha a kormány, előrelátva az uj árverésnek végre is csak a kincstárra háramolható , rész következését s ennek folytán minden további , kártérítési igényről lemondva, beérte volna a biztosíték visszatartásával ? Ez esetben oly áron kell lett volna túladni a jelenlegi, legalább egy évi termelésnek megfelelő fatömegen, amilyen épen elérhető lett volna, s mely a fönnebb már rajzolt , kedvezőtlen viszonyok mellett sokkal alacsonyabb leendett, semhogy a származott veszteség kiegyenlíthető lett volna a biztosíték visszatartásával.