Ellenőr, 1873. október (5. évfolyam, 225-255. szám)

1873-10-09 / 233. szám

Előfizetési árak Egész évre . . 21­ frt. — kr. Évnegyedre . . 5 frt. — kr. Félévre . . 10 „ — „ Egy hónapra . 1 „­80 . Egyes szám ára 10 krajczár. Szerkesztési iroda: Budapesten, nádor-utcza 6. sz. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. Minden értesítés a szerkesztőséghez intézendő. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak el. POLITIKAI NAPILAP: A lapot illető reclamációk Légrády testvérek irodájába (nádor-utcza 6. sz.) intézendők. Kiadóhivatal és hirdetések felvétele: Budapesten, nádor-utcza 6. sz. (Légrády testvérek irodájában). Az előfizetni pénzek helyben és vidékről Pest, bálvány-utcza 9. sz. alá intézendők. 233. szám. Budapest, csütörtök, október 9. 1873. V. évfolyam. Értesítés. Az „Ellenőr“ októbertől kezdve hétfőn is megjelenik. Ez újabb nagyobbodást tisztelt közönsé­günk folytonosan növekedő támogatása tette lehetsé­gessé s így tartozásszerű­vé. A hétfői szám este adatik ki féliven, a reggeli főlaphoz hasonló alak­ban és rovatokkal. An. „Ellen­őr“ ára marad az eddigi: egy évre..........................................20 forint — ki félévre ..........................................10 „ — „ ■«gyepévre.......................... • & — » egy hóra................................ 1 » 80 » Az előfizetést — postai utón vagy személyesen — nyugtázza az „Ellenőr“ kiadó­hivatala (Pesten, bálvány-utcza 9. sz.). Százalék a könyvárusi utón történő megren­delések után az „Ellenőr“ részéről nem adatik. Kérjük a t. közönséget, méltóztassék megrendeléseit, s illetőleg ezeknek megnji­­tását minél korábban tenni meg, nehogy a lap vételében fennakadást vagy késedelmet tapasztaljon. TÁVIRATOK. Bécs, okt. 8. Frauenfeld, az udvari zoológiai kabinet főőre és a zoologia-botanicai társaság első titkára, rövid betegeskedés után meghalt. Prága, okt. 8. A városi tanácsülésben Bend­­tner és Zappert indítványozák egy bizottság kikül­dését, melynek feladata a császár kormányra lépé­sének 25 éves jubileuma alkalmából nagy ünnepélyt rendezni. Bern, okt. 8. A berni kormány rendeletet bo­csátott ki, mely a Jura katholikus községek nyil­vános cultusának szervezetéről szól. Roma, okt. 7. (estve.) A ma megjelent hir­detmény szerint az 1874. január 1-én lejáró 5°/0 jövedelmi couponok f. hó 15 ikétől kezdve belföldön kifizettetnek.­­ Az „Observatore romano“ megha­zudtolja a „Sp. Zeit.“ azon hirét, hogy a Vatikán az osztrák és franczia kormányokhoz felszólítást menesztett volna a nép­tüntetések tekintetéből, me­lyek a szept. 20 iki Ünnepély alkalmával történtek. A közmunka miniszteri körrendelet által a prefek­­tek felszóllítottak, hogy a községi utak helyreállí­tására különös figyelemmel legyenek, hogy a vidéki lakosságnak félre módok nyu­ttassanak a rosz­termés folytán beállt válságot legyőztetni. Gróf Rasponi a palermói praefectúrát véglegesen el­fogadta. Róma, okt. 8. A hír, miszerint a külügymi­niszter Monzába utazott és ott Károly porosz her­­czeggel értekezett, valótlannak mondatik. Berlin, okt. 8. A „Prov. Corr.“ következő­leg ir. A kormány — ha szükséges — kész a legszigorúbb eszközökhöz nyúlni, hogy a római egyház részéről való rakonczátlankodást megtörje; óvakodjék a kath. népség, nehogy az országgyűlési választások alkalmából a hegysögiek számát sza­porítsák. Berlin, okt. 8. A német császár f. hó 16-án érkezik Bécsbe. Hanga, okt. 8. A második kamara elfogadá azon törvényt, mely által az ezüst pénz további veretése t. i. májusig, beszüntettetik é s azután bizonytalan időre elnapolta magát. Trianon, okt. 7. A mai tárgyalás végefelé a jelentés azon részei, melyek Regnier közbejött ese­tére és Bourbaki elutazására Metzből, vonatkoznak — élénk figyelmet keltöttek. A „Francais“ szerint Garibaldi Parisba érkezett. Athen, okt. 7. A király a fiatalabb herczeggel Corfuba utazott a Brindisin át visszatérő király­nét fogadni. New­ York, okt. 7. A „Daily Graphic“ léggömb második fölbocsátása kísérleténél a légutasok még közvetlenül a szárazföld fölött viharról meglepet­­etk. Donaldson és társai menekültek 30 lábnyi magasságból leugorván. Bécs, okt. 8. (Zárlat.­ Hitelrészvények 221.50 Magyar földhitelintézet —.—. Angol-magyar —.—. Anglo-austria 164 - Magyar hitelrészvény 222.—. Franco-magyar —.— Váltóbank —.—. Napoleondor 904.— Államvasút 330.50 Lombardok SI 160.—. Galieziai 214.—. Tramway 185.— Magyar sorsjegyek —.—. 1860 dik 101.25. 1864­ diki 135.— Magyar jutalomjegy —.Hitelsorsjegy­­166. — . Arany 5.44.— 107.75 London 5112.80 Török sorsjegy 61.45 Municipális bank —.—. Budapest­i axvilapok. Csütörtökön, október 9-én, 1873.­­NEMZE­TI SZÍNHÁZ. Hauck Minnie kisassz. a bécsi cs. kir. udv. operaház első énekesnőjének vendégjátékául. MIGNON. Regényes opera 3 felvonásban. Goethe „Meister Vilmos tanult évei“ czimű­ regénye után írták : Carré és Barbier.­­Forditotta Ormai Ferencz. Zenéjét szerzette Thomas Ambrus. Személyek: Meister Vilmos — — — — — — Stéger Lothario — — — — — — — Ódry Laertes — — — •— — — — Ormai Fridrik — — — — — — — Halmi Jarno — — — — — — — Köszsegbi Antonio — — — — — — — V. Kovács Mignon — — — — — — — Hauk M. k. a. Pbiline — — — — — — — Balázsné B. V. Inas — — — — — — — — Vizsai VÁR­SZÍNHÁZ. A szép Diego. Vígjáték 3 felvonásban. Irta Moreto. A spanyol eredeti után fordította Beksics Gusztáv. MIKLÓSI SZÍNHÁZ. Serelmes pap. Vigj. 2 felvonásban. Közben táncz. Egy hazafias beszéd. (—) Alávalóság, jellemszegénység és­­ önzésben annyi salakot lökött felszínre az utóbbi idők erkölcsi lazasága, hogy azon államrenditő jelenségek, miket megdöbbenve ’ szemlél a kesergő hazafiság, csak okozat­­szerű következményei a honszeretet, be­­­­csület és lelkiismeretről hívó ferde fogal­maknak. I­­ S ha keserű szemrehányásokra fakad­ , hattak a kiválasztott nép prófétái az arany­borjút imádók kishitűségei ellen ; ha a ci­cerói ékesszólás erőteljességével lehetett os­­­­torozni a Catilinák elvetemültségét; ha a­­ trón és oltár visszaélései, a társadalom és család romlottsága egy sereg lángészt hi­­í­vott a toll ostromára Voltaire, Rousseau, Montesquieu, D’Alembert, Diderot stb. sze- *­mélyében : mennyi szemrehányás, ostorozás és kíméletlen támadásra volna szüksége ha­zánknak, hogy a meglakott könnyelműség­­ visszatérjen a rutul cserbenhagyott ősi­­ erényekhez. A társadalmi jog és moral szentségé-­­ nek s a kötelességek evangéliuméi nak leg­hatalmasabb elveit küszöbölték ki az ural­kodó politikának józanságot és erkölcsi emelkedettséget nélkülöző tévedései, mi ter­­­­mészetesebb, mint hogy nyomába nem jöhe­­­­tett más, mint zavar, egy kormányzati víz­özön és a kétségbeesés ama kétsége, mely mentőbárka hiányában a hazát is félti a végelmerüléstől. Ily politika nem növelhetett önérzetes népet, hanem csak érzéketlen tömeget, mely őrületes vaksággal rohan a hirtelen meg­gazdagodás s telhetetlen élvezetek csábképei után. Beteg lett nemzetünk, nagyon beteg. Az elkorcsosodás két éve erősebben megvi­selte jellemben, mint századok sora. És e beteg dajkáló karjai között cseperedett föl az uj ivadék, látva bamba közönyt vagy vérfagylaló gúnyt, mely a magasztos esz­mék, nagy czélok és nemes érzelmek tor­kára a leghitványabb magánérdek­lését forrasztá. A haza és hazaszeretet, polgári kötelesség és erény veszni indult, nevetsé- l ges rögeszmékké kezdtek sülyedni. Szónok­latok és hírlapok sztárjában mind ritkább hollókká váltak az efféle kifejezések. S hogy is ne, midőn a cos­mopolitismust se­­gélyző hazafiatlanság már nem félt csúfon­­dozáskodni a legszentebb szólamok és érzel­mekkel. Joggal választhatók a kiegyezés utáni Magyarországra Kölcsey jellemző szavai: „Kenyér után indul a sokaság, magányos hasznokat vadász s azt, ami az egészet ér­dekli, ami lelket táplál, nemzeti erőt rejt s gyümölcsei csak jövendőben érnek meg, gyűlöli.“ De mégsem! Túl sötéten színeztük a helyzetet. Emberekben van itt a hiba, em­berekben, kik a hatalom napja körül süt­kéreznek, de nem az egész nemzetben. Soha még erőteljesebben tények nem igazol­ták, hogy fejétől küzdödik a hal, mint ná­lunk. Ami tisztátalanság megfészkelte ma­gát az uralgó körökben, az a hullámgyűrű­­zés physicai törvényeinél fogva átment az egy követ fúvó körökre is. De a nemzet zöme szeplőtlenül őrizte meg régi hírnevét. Hogy a közmorál csökkent sok helyütt, azt a mind s­űrűbb vagyoneltitkolások tanúsít­ják. Hogy a hazafiság érzete léhább megbí­­rálás tárgyát képezi, azt a törvényhatósági termek kongása, a közügyekkel való cseké­lyebb mérvű törődés is tanúsítja. Hogy még­­ a templomok szószékein és az iskolák ka­­thedráin is elnémultak a hazafiságot ébren tartó beszédek, arról a mostani ifjúság der­mesztő hangulata tehet bizonyságot. Valamennyit kiheverhetjük, csak ez utolsót nem. A múltból csupán emlékeink vannak; a jelentől alig várjuk, hogy siral­maink tengerével búcsút vegyen ; a többi a jövőé , az ifjúságé. Ez a jövő pedig a tanárok kezében van ; úgy fekszik rajta ál­dás vagy átok, amily művet csinálnak belőle. Államférfiak habozó kapkodása, a sajtó be­csületes törekvései vajmi csekélységek azon csendes munkálkodás mellett, melyet hiva­tásának élő tanári kar az erkölcsös és haza­fias szellemű nevelés által nemzetének szol­gáltathat. Mindazon kellemetlenség, mely az ösz­tökélő és megrovó hírlapirodalomra a jelen országos helyzet, politikai, társadalmi, egész­ségügyi, pénzügyi, közigazgatási, de ki tudná végét, ki tudná hosszát még hány más kérdés bonyodalmaiból háramlik, felejtve van hasonló tény által, minőt Lechner Ágost jogkari dékánnak megnyitó beszéde tartal­maz. A hazafiús aggodalomnak a válságos állapot komoly jelenségeit vizsgáló szeme­­ly beszédben önkénytelenül a remény szik­ráját veszi észre; bizalma fölébred, ha nem is a nemzet jelene, hanem jövője iránt. Crammogó egyetemünk régen, vagy talán soha sem hallott még a hazaszeretet ihletségétől oly forróan átlengett beszédet, mint Lechner megnyitó szónoklata, melyet az „Ellenőr“ sietett egész terjedelmében megismertetni olvasóival. De nem annyira magát a beszédet átömlő hazafias hangulat teszi e beszédet oly jelentékenynyé, hanem a körülmény, hogy idején jött és az ország első ifjúságképző intézetének hallgatóihoz van intézve. Tökéletesen alkalomszerű volt felrázni aluszékonyságából azon ifjúságot, mely a közzavarban feledni látszik, hogy mivel tar­tozik hazájának. Most, midőn a nemzetiségi izgalmak felkorbácsolják a népek szenvedé­lyeit ; midőn sokaknak agyarkodása lesi az órát, melyben megtámadhatja az országot; midőn benn h­aoticus zűrzavar nyeli a kor­mányzati rendet, a nemzeti érzelmeket ter­jeszteni, a hazafiságot serkenteni oly köteles­ség, melytől a haza boldog jövője függ. A puhaság ölében szétmálik az ifjúi erkölcs; a tespedés megrongálja a testi épséget: a hazafiság föl­frissíti mindkettőt. Találóan mondja Lechner, hogy „két­féle a veszedelem, mely elnyeléssel fenye­get. Az egyik ellenséges népek árja, mely éjszakról és délről, mondhatnék, minden­ünnen ellenünk hömpölygeti hullámait. A másik hátramaradásunk a béke műveiben.“ Egyiket úgy mint másikat csak a kitartó hazafiság győzheti le. Azt az égő fáklyát és hideg aczélt, melyet a hajtogatók izgága vezényszavát követő csoport tart kezében, könnyű kira­gadni, csak akarnia kell az ifjúságnak. Le­gyenek büszkék arra, hogy magyarok és e nemzeti érzelmet terjeszszék a magasabb miveltség hódító ereje által. Nem a nem­zetiségi fajok sokasága öli meg a magyart, hanem a közöny, hogy nemzetiségéért nem tesz annyit, amennyit kellene. Mihelyt élénkebb lesz a mozgalom a magyar ifjúságban a magyar nemzeti érzet és hazafiság terjesztése körül, mihelyt lá­zasabb a vágy a tudomány hatalmával győzni le a hátramaradt nemzetiségeket, azonnal meg lesz alapítva a nemzet biztos jövője. „Legyenek hát a nagy ősök méltó örökösei, a kikben föléled s megújul az atyák erénye, a kikkel fölvirad egy di­csőbb kor reménye, a kikkel megkerüljön a hon régi fénye.“ Jegyezzék meg e gyö­nyörű szavakat. De jegyezzék úgy, hogy az emelkedett szellemű beszéd magvas gondo­­l­­atai kősziklára ne hulljanak, hol semmi termékenység sem vár rájuk. Mi bízunk a magyar ifjuság józan esze és lelkes szívé­ben, hogy átérti a hazafiságébresztő be­széd minden szavát. De bizunk egyúttal abban is, hogy e beszéd nem marad társ nélkül széles e hazában, hanem a honsze­retet, melyet unalmas fecsegésnek vagy komi­kus phrazispuffogatásnak kezdett már tekin­teni a hazafiatlan fenhéjázás, ismét elfog­lalja a tanszékeken nevelésárasztó jogait.­­ Az új kölcsönt illetőleg írják a „P. L.“-nak Bécsből, hogy az osztrák hitelintézeti cso­porttal megindított alkudozások csak fel vannak függesztve, miután a részvételre felhívott ango­lázak, tekintettel a pénzügyi helyzetre, néhány heti elnapolását kérték a tervnek. Hogy azonban a magyar pénzügyminiszternek a folyó szükség­letek fedezése lehetővé tétessék, a consortium 5 milliónyi előleget adott, s még egy további előle­get a hitelintézet maga, elzálogosított állami érté­kek visszaváltására. Az előbbivel a pénzügymi­niszter a garantírozott vasutak esedékes államse­gélyét fizette, a másodikkal 12.000 drb Amster­damban elzálogított tiszai vasútrészvényt és más­fél milliónyi első vasúti kölcsön kötvényt váltott ki. Nemnek politikai és nem-politikai termékei közül szedném össze , adnám ki — egy vagy több kö­tetben — azokat, amelyek bírhatnak némi érdekkel a magyar olvasóközönségre nézve az illető idő­pontra vonatkozó események vagy elmélkedések észlelésének visszatekintő szempontjából is, s a­melyeknek könnyen áttekinthető tartalma által ké­­resítve lenne mindenki az író szétszórt czikkein átvonuló szellem és irányú természete felett ítéletet mondani bármely perezben is. Hanem a készülődésnél maradt maiglan is az egész terv, mert tán nincs időm ilyen munkára­­ vagy mert szeretem a teljes pihenést, midőn félre­­tehetem hébekorban a kötelességszertő dolgot.­­ Lehet, hogy élek mellesleg a gyanúpörrel is, mi­­i szerint tollam rózsái már élvezték idejüket — ce que les roses vivent, a tövises vi­rágzásuk illető 24 óráját s nevetséges fárado­zás lenne, ha a széthullott, elsáppadt levélkéket sajtó alá adnám, essence de roses gyártásra, m­eg kell azonban vallanom, hogy mégsem tettem e végkép az érintett tervről, nem hiányozván be­lőlem sem a gyarló képzelődés, miszerint tettem valami maradandót a részemre jutott pályán én is és meglévén minden esetre a megbocsátható só­várgás, miszerint abból, amit csekély erőmmel hazánk szent ügyének előmozdítására lelkiismere­­tesen tehettem, maradjon fenn egy igénytelen kis jelvény, mikép a nemesek, igazak és jók emléke­zetében, midőn a magyar sajtó fejlődésének tör­ténetével foglalkoznak, non oranis moriar. Elég az hozzája, hogy tervem meg nem va­lósult s irataim szétszórva nyugosznak ma is a 25 évi működés — magyar, német, franczia, angol és olasz — területén. S igy történhetik aztán, hogy politikai ked­ves elleneim elindulnak keresgélni olyan idézete­det ellenem, melyekkel rám bizonyítják, hogy e­l­­veimhez hűtlen lettem. Kikapnak régibb czik­keimből — itt is, ott is — néhány sort, a meg­előző és következő tételek irányának, értelmének és alkalmi horderejének teljes mellőzésével vagy tökéletes elferdítésével, s aztán előállanak dicsősé­ges hetvenkedéssel, hogy: ime a Csernátony poli­tikájának változandósága. Ilyen miles gl­oriosus gyanánt rukkolt ki Csávolszky Lajos is az általam tegnap jelzett röpiratában. Hónapok óta bújja a „Hon­i“„El­lenőr“ azon évkönyveit, a­melyekben czikkeim vannak; kiirt ezekből hol három sort, hol tizet; csinált ezen darabkákból egy eléggé ügyes mozaikot s produkálta ezt mint a hivatalos „piros könyvet“ az én elvtelenségem vagy legalább is „ellágyulást, lemondást, gyáva megadást javasló“ tanácsaim rettenetes kimutatására...­­ A szász nemzeti egyetem gazda­sági ügyek tárgyalása czéljából f. évi november közepére hivatik össze.­­A vaskapu szabályozása tár­gyában jelentik, hogy a romániai kormány bea­vatkozása a kérdés elintézését nem késleltette. A török kormány, elfogadván gróf Andrásy minden javaslatait, a tervezetek mielőbbi kidolgozása vé­gett megtette a szükséges lépéseket, s a szak­értő bizottsághoz Mengel bey-t és Ali Riza bey ezredest küldte Orso­vára, hol az osztrák-magyar külügyminisztériumot Wasora építészeti tanácsos képviseli. A bizottság jelenleg már működik; nyolc­ mérnök fog egy főmérnök vezetése alatt segítségére lenni a bizottságnak a szükséges hely­színi felvételeknél; segíti a bizottságot az osztrák dunagőzhajózási társaság is minden lehető módon, rendelkezésül adván nemcsak a szükséges hajókat, személyzetet, hanem azon tervrajzot is, melyet a tár­­­­saság régebben saját költségén Mac Alpin ameri­kai mérnökkel készíttetett. Apróságok. Régóta nógat a baráti részrehajlás s régóta biztatgat saját vágyam is, hogy hirlapirodalmi — immár huszonöt évet — tevékenysé­giba, mert senki sem kezdheti életét az érett kor­nál s én sem lettem rögtön 50 esztendős, hogy az isten panaszképen ne vegye. De hogy érdemmé váljék az a hibátlanság, arra nem elég éretlenség szájaskodása, hanem tenni kell hosszasan és szerényen is mindazt, ami az érdemes emberek méltánylását megnyerheti. Mentsen isten, hogy olyan húsz évet mutathasson fel elvhűsége mel­lett tanúbizonyságul, mint a­milyenekre hivatkozni azok bírnak keserű jogosultsággal, a­kik szeretett hazánk gyászos éjjelein maradtak meg hiven a marczangolt jogok feletti kínos és hitkísértő vá­­rasztásban. Nem ily szörnyű időkre utalom én Csávolszky Lajos urat, hogy kiállja az elvhilség tűzpróbáit, hanem figyelmeztetem, hogy még nem állott ki semmiféle próbát, arra, hogy Cserná­tony Lajos elvhűségéhez a saját elvettségét mért hasonlitgatások által kétségbe vonhassa. Holnap jön a többi.­­ A váltótörvény tervezetéből, melyet dr. Apáthy készít, az első rész már sajtó, alatt van, s közelebbről már nyilvános bírálat tár­gya lehet.­­ A pancsovai „Granicsár“ a titeli választási főbizottságnak felhívását közli, melyben a csajkáskerület összes választói Titelben f. hó 12-én tartandó értekezletre hivatnak meg. Elismertem már tegnap, hogy Csávolszky röpirata egy hatályos fordulattal végződik, s mond­hatom úgy élveztem azt ma is, mintha nem elle­nem lett volna intézve. Egy apostroph az, mely Csávolszky urnak mind emlékezetét mind fogal­mazási képességét igen előnyösen mutatja be az irodalmi ítészetnek. Nekem legalább annyira tetszett ezen rész, hogy azon kezdem az idézést és meg­jegyzéseimet. A röpirat vége következőleg hangzik: „ És most egy szót Csernátonyhoz. Három év előtt, nov. 2 án, egy czikket irt, melyet a nem­zet lelkü­letének emelése iránti égő vágy, az elgyá­­vult meggörnyedés és megalkuvás silány eszé­­lyességének kérlelhetlen ostorozása örök emléke­zetűvé tesznek előttem. Czikkét az elősejtelem következő szavaival zárja be Csernátony: „Megeshetik, hogy az edzettség zománczát lekopta ja lassankint lelkületem hüvelyéről is az idő vagy betegség, a test erejének lazulása vagy a szellem ruganyosságának gyengülése, a nyugalomvágy itt; a nyugalomvágy ott; re­mény­em azonban, hogy a kopottá válható hüvelyben is éles marad a férfiasság érzelmeinek szablyája mindvégiglen. De ha megtörténnék valaha — mitől nem tart öntuda­tom — hogy az ellágyulás rozsdája mutatkozzék lelkü­­­letem nyilvánulásának szablyáján is, porhüvelyének széthul­lása előtt is: legyen tudtára mindenkinek jó előre, hogy az olyan ellágyulás, vagyis a hazafiság rideg, hősies, tántorítha­tatlan kitartását követelő szent kötelességek iránti rideg számítgatás és langyos óv­at­osságderm­esz­tő tanácsadásaira nálam sem lehetene más az igazi ok, mint elmém elsatnyulása s lényem összezsugorodása. És akkor szavaimra, bármily bölcsek gyanánt ajánlgatná is azokat a kislelkűség hitszegény pártja, ne hajtson többé semmit senki, akiben a hazaszeretet nemes tetteket, dicső önfeláldozást, magasztos kitartást sugal egy nemzet jogai­nak védelmére, érvényesítésére, diadalmasítására, mint su­­gallott azoknak, kik mint az ország igazságának vértanúi élnek és fognak élni örökre a becsületes polgárok kegyele­­tes emlékezetében."­ És én cselekszem, a­mint Csernátony mondja. Eddig hevültem büszke tollának lelkesítő szavain mindig, meghajoltam a szabadságszeretetben erős és állami függetlenségünket semmi tekintetnek alá nem rendelő nemes lelkü­lete előtt; imádtam min­den sorát, melyet a nemzeti érzület, a hazafiság, lelkesedés és honszerelem szilárdítására és növelé­sére leírt — de most már — ellágyulást, lemon­dást, gyáva megadást javasló tanácsaira nem hajt­hatok többé. Igaz, nem a fegyver hatalmával küzdünk, de az elvek hazafias, rideg, tántoríthatlan kitartást kö­vetelnek mindig, és a nemzet jogainak védelmére, érvényesítésére, diadalmasítására magasztos kitar­tás kell ma is.“S így hevül Csávolszky Lajos s remény­em, hogy e nemes tüzet megőrzi legalább is annyi ideig, a­mennyire nézve szíves volt elismerni lobogását­­ az én lelkületemben is. Miután szerinte is alig van még egy éve, hogy kihűltem, ellágyultam, végem lett: némileg vigasztalásomra szolgál a biztosítás, miszerint huszonnégy esztendőn át úgy szol­gáltam a közügyet, hogy nincs kifogása ellene Csá­­­­volszky Lajosnak sem. Óhajtom, hogy h­ú­s­z év­­ múlva hasonló biztosítást meríthessen saját vi­­gasztalására valamely akkori röpirat tűzlelkű szerzőjének fiatal vádjaiból. Mert kedves ifjú barát L­­em, ön még alig hogy a politikai világra jött.­­ Mindössze is egypár éve, hogy született. Hiszen­­ az „Ellenőr“ ringatta bölcsőjét. Csodaszülött volt, az igaz, sőt enfant terrible is elég korán, de utoljára sem egyéb mint mai gyerek, a­kinek még sokat kell tanulni, tapasztalni és bizonyítani mind az értelem, mind a szilárdság dolgában, hogy joga lehessen elvettségről adni leczkéket azoknak, kik egy századnegyeden át, s nem s­­ mostaniakhoz hasonló szelíd megpróbáltatások közt állottak meg nemzetük szolgálatában tántoríthatatt­­a­nul. Hogy ön még egy politikai gyermek, az nem Az erdőü­zletek. A pénzügyminisztérium a kormány erdőüzletei­ről a „Reforméban, s utána lapunkban is megje­lent közleményekre az előbb említett laphoz a következő felvilágosító czikket intézte: A kincstár nyilvános ajánlati tárgyalás mel­lett Pollák Bernáttal 1872-ik év elejétől számí­tandó 10 évre szerződést kötött a máramarosi erdőkben termelendő évenkint vagy 12 millió köb­lábra menő fenyőszálfa és fűrészáru eladására, és pedig oly árak mellett, melyek magassága az üz­leti körökben föltünést keltett, és csakis az akkori igen jó üzletviszonyok mellett voltak föl­­ajánlhatók. Az 1872-ik évnek első fele a faüzletre nézve még mindig kedvező lévén, Pollák a rendelkezé­sére bocsátott fát rendesen átvette s árát az üz­letben megfordított pénzből rendesen fizette. Augusztustól kezdve azonban a faüzlet foko­zatosan s annyira hanyatlott, hogy Pollák már szeptemberben kénytelen volt az általa át nem ve­tt, de szerződés szerint dec­ember végéig meg­befizetésére halasztást kérni, mi neki, tekintettel a vázolt viszonyokra és nem egy méltánylást érdemlő körülményre, a kése­delmi kamatok megtérítése mellett meg is adatott. A folyó év tavaszán, mikor a fának a rak­tárakba szállítása megindíttatott, Pollák is szorit­­tatott, hogy a raktárakban fölhalmozott fát átve­gye, s azt onnan elszállítva, az úton érkező fának helyet csináljon. Pollák igyekezett is megfelelni kötelességének mindaddig, mig tiszamenti raktárai teljesen megteltek, s a fának különben is igen alászállott kelendősége a májusban beállt hitel- és pénzválság folytán szintén teljesen megszűnt. Ez időtől kezdve azonban csak vontatva s mindig apadó mértékben felelt meg kötelezettsé­gének. Ilykor a bacskói és bástyaházi faraktárak annyira túlteltek, hogy azokban az erdőkből meg­indított s még mindig nagyban érkező fát elhe­lyezni nem lehetett. A dolog oda jutott, hogy a kormány teljesen jogosítottnak érezhette magát Polláknak a szerződést, biztosítéka levonása mel­lett, fölmondani. Kérdés csak az volt, vájjon öszhangban állt volna-e ez a kincstár érdekével? A kormány úgy találta, hogy nem. A pörlekedni kívánók, illetőleg kényszerülők által bármi körülmények közt is bőven található ürügyek alatt ugyanis Pollák a kincstárt előreláthatólag pörbe fogta volna, melynek minden valószínű­ség szerint hosszabb tartama alatt a pör tárgya, a fa, korhadásnak átengedve, értéktelenné válhatott volna, s a pör mikor és miként bevégezte­­tésének bizonytalansága mellett a túltett rakpartok­kal szemben a továbbtermelést beszüntetni, több ezer szegődött munkástól a keresetet megvonni, azokat a jövő nagy kárára a kincstártól elidege­­níteni kellett volna. De föltéve, hogy a koc­káz­­tatott per a lehető legrövidebb idő alatt befejezhető és pedig a kincstár javára befejezhető lett volna, kérdés: mit nyert volna általa a kincstár, s mit tehetett volna továbbra a kormány? A meglevő fa­készletre s a szerződési idő hátralevő éveiben még termelendő tömegre új árverést kellett volna hir­detnie, s az igy elért és a Pollák-féle szerződés árai közötti különbözetet Poslakon keresnie. Igenis keresnie, mert megvétele lehetetlen lett volna. A hitelválság folytán beállott, s a rosz­termés folytán fokozódott pangás mellett ugyanis előre lehetett látni, hogy új vállalkozó vagy épen nem jelenke­­zik, vagy ha igen, úgy az az előbbi vállalkozó ká­rára tartott árverés czélját ismerve oly alacsony ajánlatot tett volna, a­melyet elfogadni már azért sem lehetett volna, mert a kétségtelenül nagy ár­különbözet végre is a kincstár kárára esett volna, miután a kerek számban évenként két millió forint­ra terjedő üzletnél beállható s 50° 10-en aligha alul maradó csökkenésnek megfelelő egy milliónyi évi veszteséget Postákon megvenni nem lehetett volna. Az ily eljárásnak vége egyfelől egy oly vállalko­zónak tönkretétele lett volna, ki, ha a szerződés megkötésekor előre nem láthatott , általa elő nem­­ idézett, valóban rendkívüli viszonyok be nem álltak volna, a kincstárnak tetemes hasznára leend­e­dett másfelől meg a kincstárnak nagymérvű megká­rosítása. S várjon kedvező lett volna-e az eredmény­­ azon esetre, ha a kormány, előrelátva az uj árve­­­­résnek végre is csak a kincstárra háramolható , rész következését s ennek folytán minden további , kártérítési igényről lemondva, beérte volna a biz­­­tosíték visszatartásával ? Ez esetben oly áron kel­­l lett volna túladni a jelenlegi, legalább egy évi­­ termelésnek megfelelő fatömegen, a­milyen épen­­ elérhető lett volna, s mely a fönnebb már rajzolt , kedvezőtlen viszonyok mellett sokkal alacsonyabb leendett, semhogy a származott veszteség kiegyen­­l­íthető lett volna a biztosíték­ visszatartásával.

Next