Ellenőr, 1874. január (6. évfolyam, 1-31. szám)

1874-01-13 / 13. szám

gyakorlatból legalább két év ügyvédnél (vagy kincstári, közalapítványi ügyvédség­nél) töltendő. — Már ha az egyoldalú gya­korlatból elég három év, hogy ne lenne elég a többoldalúból ?! Miért kellessék az után az ötödik be­kezdésben, a j­o­gtanáro­kat azon „privile­gium odiosum“-mal sújtani, hogy tőlök öt évi gyakorlatot követeljünk meg, megvalljuk — még kevésbbé vagyunk képesek át­látni. Mi tehát határozottan a két évi gyakorlati idő megtartása mellett va­gyunk. Egyéb fontosabb észrevételeinket más­korra hagyva, — most még csak azon egyet említjük meg, miszerint a 17. §. által az igazságügyminiszter magát akarja arra felhatalmaztatni, hogy annyi ügyvédi ka­marát alakíttasson, a­hányat — és ottan alakíttassa azokat, ahol jónak látja. Mi koránsem akarjuk azzal gyanúsít­a­­ni, hogy e hatalmával talán visszaélni szán­dékoznék, — vagy hogy talán nem lenne képes azt helyesen használni fel, de nem látjuk át, miért kíván nagy szükség nélkül oly meghatalmazást, amelynek használata okvetlenül számtalan gyanúsítást, zúgolódást, elégedetlenségi nyilatkozatot és bírálatot vo­­nana fejére, holott sokkal egyszerűbb és természetesebb lett volna azt mondani, hogy minden első folyamodású királyi tör­vényszék helyén alakul egy ügyvédi kama­ra. Hozzá lehetett volna tenni, ha épen szükségesnek vélte a miniszter, hogy az első három év letelte után két vagy több ily kamara egyesíttetése iránt — a tapaszta­­landókhoz képest — a miniszter javaslatot terjeszthet a képviselőház elébe, — de erre is alig lett volna szükség, mert hiszen nyíl-­­tan mondja a belügyminiszter, (a törvény­­hatóságok kikerekítése iránti javaslat indo­kolásában) hogy vele egyetértőleg az igaz­ságügyminiszter a 105 első folyó törvény­széket 58-ra szándékozik leszállítani.­­ A magyar államvasutak igazgató tanácsának elnökévé, mint a„P. L.“ biztos forrás­ból értesül, a lemondott Weninger helyébe Fest Imre volt keresk. államtitkár neveztetett ki. We­ninger úr tagja marad az igazgatótanácsnak. —„A dé­l­magy­ar­ors­zági kincstári uradalmak kezeléséről“ egy előterjesztést intézett b. Fiáth Gyula kincstári tiszttartó a mi­niszterelnök-pénzügyminiszterhez, s azt benyújtotta a huszonegyes bizottsághoz is. Szól az államva­­gyonról általában é­s azután a dél ma­gyar­országi uradalmak beosztásáról különösen, továbbá a bér­rendszerről — elítélve az új bérleti rendszert — a kezelésről, az uradalmi tisztek szervezetéről, a haszonbéri rendszer módosításáról, a kezelési rendszer egyszerűsítéséről és a hátralékokról. Síkra kel különösen a nyilvános árverezési rendszer ellen, mely a kincstári kezelés főhiánya, s a pá­lyázati eljárást kívánja behozatni. Mindezekhez táblázatos kimutatásokat is mellékel, továbbá ha­szonbéri szerződések mintáit. Megjegyzi, hogy ez előterjesztés csak elveket képvisel, s részletesen kidolgozva nincs, de ha felszólíttatnék, kész a fontosabbaknak talált elvek részletes kidolgo­zására is. Békés megye, január 10. Szapáry Gyula gróf a belügyéri tárczának a múlt év tavaszán tett átvétele alkalmából a megyék­hez intézett körlevele Békésmegyében is meleg üdvözletre talált, és pedig különösen viszhangra talált levelének végpontja, melyben az újabban alkotott törvények végrehajtására utalva, következőleg zárja levelét: „Használjuk fel alkotmányos szabadságunkat, s az önkormányzatot arra, hogy hazánk anyagi és szellemi fejlődését lehetőleg előmozdítsuk, és hogy minél erősebb rokonszenvet ébresszünk a törvényes renddel és pontos közigazgatással párosult önkor­mányzat iránt; ennek elérésére legelső feltétel a törvény iránti tisztelet gondos ápolása s a törvé­nyek pontos megtartása s végrehajtása; mindkettő a törvényhatóság kezében van és a törvény­­hatósági önkormányzat leggondosabb ápolója az, ki közreműködik arra, hogy ezen intézmény hivatá­sának megfeleljen.“ A miniszternek ezen, alkotmányos érzületet tanúsító szavai buzdítólag hatottak a megye bi­zottmányára s ezért feladata érzetében folytatta az önkormányzattal járó kötelmeit, tisztelve a törvényt, hogy belü­gyésünket az általa kimutatott alkotmá­nyos utón kövesse, ügyelve a törvények pontos és részrehajlatlan végrehajtására, hogy ezzel hazánk szellemi és anyagi előmenetelének előmozdításában gyámolíthassa. Azonban fájdalommal említem meg, hogy a községi törvény életbeléptetése alkalmával a felme­rü­lt eltérő nézetek miatt, a belügyminiszter és megye között az egyetértő közreműködés már­is fenakadt, és mivel az összeütközés tárgya elvi je­lentőséggel bír és a miniszter rendelete szerin­tünk törvényellenes a megye, bár a miniszternek ismételve meghagyott rendeletét végrehajtó, de a sérelem tárgyát elintézés végett a képviselő­házhoz terjesztette fel. Békés megye ezek szerint ma mint panaszos fél áll a képviselőház előtt és mivel az ügy eldön­tése közelebb várható, az idézett miniszteri nyilat­kozat szerint kötelességet vélek teljesíteni, ha ezen fontos s szerintem az egész országot érdeklő sérelmi ügyet a nyilvánosságra hozom. Az 1871. évi községi törvény foganatosítása­kor a többi közt Wenckheim Károly gróf is folya­modott a megyéhez azon engedély megadása végett, hogy Gerla és Eperjesi pusztáival Gyula városától, melyhez eddig tartoztak, elszakadván, Doboz és Kígyós telepitvényes községekhez csatlakozhassanak. A megye az elszakadás indokát felismerve, mely a Gyulán fizetendő községi adó alóli menekvésben rejlett, tekintettel a törvény 21. §-ra a más köz­­séghezi csatlakozást meg nem engedte. Más nagy birtokosokkal együtt pedig oly kérelmet nyújtott be a megyéhez, melyben kérel­mezi, hogy engedtessék meg neki a községi adó tekintetében a községekkel az egyezkedés. A me­gye tekintettel a községi törvény 4. §-ra kérelmét törvénybe ütközőnek találván, a folyamodót eluta­sította. A megyéknek ezen két ügyben hozott hatá­rozata felfedeztetett. A miniszter azokat helyben­hagyta és ha ezek daczára a folyamodók közül az alább nevezettek harmadszor is felléptek, annak indokát a miniszteri leiratban találhatni, mely a megye határozatának megerősítésére hozzánk érke­zett, és végpontja következőleg szól: „Megjegyzem egyébiránt, hogy az ily pusztai birtoknak önálló községgé alakítását s ily esetben az előbbi község­től való különválasztást az 1871. évi XVIII. t. sz. megengedi.“ Az idézett pont nyilt felhívás volt s mond­hatni ösztönül szolgált az újabb fellépésre, mit csakhamar gróf Wenckheim Károly és Wenckheim Rudolf mint Wenckheim Gyula gondnoka meg is indítottak és ezen folyamodványban ketten szövet­kezve, Gyulaváros határához tartozó Gerla és Pós­telek különálló pusztáikon önálló nagy község ala­kítását kérik. Folyamodó grófok kérelmük támoga­tására felhozzák, hogy az egyenes adó felénél töb­bet fizetnek (igaz, mert a puszták egész adóját ők fizetik); mellékelik továbbá a két különálló és tá­vol eső majorban a gazdatisztek és cselédek név­jegyzékét és foglalkozását, mely a kimutatás szerint következőleg áll: 1. Egy szerzetes, mint udvari káplán, 2. „ tanító, 3. két ispán, 4. két erdész, 5. egy gépész, 6. öt uradalmi kézműves, 7. három műkertész, (kettő bojtár) 8. egy lovász­mester, 9. tizennégy kocsis, 10. két lovász, 11. egy házmester, 12. „ szakács, 13. „ komornyik, 14. „ huszár, 15. „ hajdú, 16. három gazda, 17. kilencz csősz, 18. harminczöt béres, 19. egy csikós, 20. „ gulyás, 21. „ csordás, 22. két kanász, 23. egy tehenész, 24. egy kanászbojtár, 25. harmincznyolcz dohányos feles kertész. Megjegyzendő, miszerint az utóbbiak össze nem tévesztendők a telepitvényesekkel, kik haszon­béres pusztákon saját házukban maguk részére ter­mesztik egészben a dohányt; mig a feles dohány­­kertészek a birtokos földjén és annak épületeiben lakván, a birtokos részére termesztik évenkinti szegődtetés mellett fel­ben a dohányt és a szemé­lyes kereseti adó azon tételével rovatnak meg, mint a cselédek, és vidékünkön bármely negyed telkes gazda tanyáján találhatók. Ki az 1871. évi községi törvénynek csak fe­lületes ismeretével bir, ezen kérvényt komoly szán­déknak nem vehette, nem is tekintve a dolog mél­tányosságára, miután köztudomású dolog, hogy a Pósteleki puszta birtokosa Wenckheim Gyula gróf rendes viszonyok között Gyulán tartja lakását, továbbá, hogy a grófi család Gyulavárosában a regálék haszonvételéből 13.000 frt. évi jövedelmet húz, a mely jövedelem fentartására sőt fokozására a községi adónak nem csekély része fordíttatik. De nem is habozott a megye egy hang kivételével a kérvényt saját véleménye kíséretében akként tüntetni fel, mint melynek életbeléptetéséhez folya­modók, minden törvényes alapot nélkülöznek. A felterjesztésre, válaszában a belügyminisz­ter hivatkozással a törvény 135. §-ra Gerla és Pesteleki pusztákon a község alkotását elren­delte. Megyénk alispánja külön felterjesztésben, de később a megye közgyűlése is a törvénybe ütköző rendelet ellen felszólalván, a belügyminiszterhez in­tézendő második felterjesztésben kifejezését hatá­rozta annak, hogy a községi törvény átmeneti in­tézkedéseiről szóló 135. §-ra való hivatkozásnak csak ott van helye, hol az alakuló község a tör­vényben körülírt feltételeknek megfelelni képes, tehát első­sorban a 135. §. szó szerinti rendeleté­nek is, mely birtokoso­kat említ, vagyis oly lakosokat ért ezen elnevezés alatt, kik önálló élet­módot folytatnak, és állandó lakással is bírnak; de a törvény ezen szakasza épen azért nem al­kalmazható a Gerla és Pósteleki pusztákra, mivel itt az ideiglenes lakosok a községalkotás törvé­nyes kellékének teljes hiányában vannak, miután a két folyamodón kivül az ott lakók mindnyája évről-évre szegődtetik és a két gazdatiszt, lelkész és tanító kivételével mint cselédek gazdai hatalom alatt állanak, kik helyben semmi néven nevezendő fekvőséggel nem birnak, a szomszéd községek il­letőségéhez tartoznak és mint a birtokos grófok szegődöttei állandó lakosokul nem is tekinthetők, miért is a községi törvény 37. és 38. §., mely a választó és választható képességet és a képviselő testület számát szabja meg, egyátalán végre sem hajtható és ezért a község törvényesen meg sem alkotható ; ugyanezen okokból a pusz­tákon állandó községről, de még kevésbé községi életről szó sem lehetvén. Az ily törvényellenesen alkotott községben községi közös érdeknek semmi nyoma, csakis a földes­urak iránti kötelessé­gekről lehetne szó, kik őket tartják, fizetik, élel­mezik. A megye közgyűlése ehhez hasonló értelemben nyilatkozván, a felterjesztésben Gerla, Pósteleki pusztáknak nagy­községgé kívánt átalakításának megtagadását véleményezte. Az erre következett miniszteri leiratban a rendelet megnyittatván, annak végrehajtása ismé­telve meghagyatott. Így jött Békés megye mint alkotmányos ható­ság azon kényszerhelyzetbe, hogy törvényes meg­győződése ellenére a járási szolgabirót utasítá, a kérdéses község alakítására, melynek felállítása Gyula városa rovására és egyedül a két birtokos érdekében történik, kiknek kegyétől és szeszélyé­től függvén, a községet egy szép reggelen minde­nestől szétfőzhetni, vagy mi hihetőbb és csaknem bizonyossággal mondható, hogy e kanyarulattal mint sikerült cselfogással, egy év múlva folya­modnak, hogy önálló községként magukat fel nem tarthatván, engedtessék meg nekik más községhezi csatlakozás, jelesen Dobozhoz, hol község­i adó nincs, mi első kérelmük alkalmával nem sikerült. A belügyminiszternek ezen rendelete, mely­­szerint két különálló puszta birtokosa, cselédeivel együtt a törvény ellenére községet alakít, képezi a megyének az országgyűléshez felterjesztett sérelmét, mert ez által a törvény betűje és szelleme ellenére praecedens nyújtatik a nagy pusztai birtokosoknak arra, hogy pusztáikon állandó telepitvényezés mel­lőzésével cselédeik és ezekhez hasonló minőségű évi szegődéses dohánytermesztő feles kertészeik felmutatásával a községi adók alóli mentesítésükre s ezzel a községi törvény kijátszására, önálló nagy községek alakításával visszaéljenek. Baj ez, és ha eleje nem vétetik, talán na­gyobb terjedelmű baj, mint egyelőre látszik, mert ha Békés megye sérelme kellőkép nem orvosoltatik, a pseudó községek száma gombaként fog szapo­rodni, mert a­mi az egyiknek lehet, a másiktól sem tagadható meg. A példa csakhamar követésre fog találni, és ez esetben az erős községek t­erem­­tése jámbor óhajtás marad. Hisz az 1871 évi községi törvény a községek emelését, anyagi és szellemi erejöknek gyarapítását czélozta. A mi­niszteri rendelet pedig ellenkezőjét eredményezi. De káros ezen sérelmes intézkedés közoktatási tekintetben is, mert ha a birtokos osztály kivonul a községekből, akkor azok a közoktatási törvény követelményének sem felelhetnek meg. Közjogi te­kintetben sem mellőzheti figyelmünket a sérelmes intézkedés, mert midőn kiváltságot hoz a nagybir­tokra, egyúttal földesurát közvetve vagy közvetle­nül birájává tette saját községének és ezzel egy újabb nemét az úri jognak teremti ki. De aggodalmaink eloszlatása végett bízunk az országgyűlés igazságszeretetében. Beliczey István: — A cseh lapokban nem rég Oroszor­szág, illetőleg a panslavismus ellen megjelent czik­­kek, igen élénk figyelmet keltettek a lengyel la­pokban. A krakkói „Czas“ ugyanezen tárgyról szólva, következőkép nyilatkozik: „a szerbek, a­mint látszik, valamennyi szláv közt (t. i. a lengye­leken kívül) legelsők voltak, a­kik a panslavismus ábrándjából kijózanodtak. Ezen kijózanodás a hor­vátokra is roppant befolyást gyakorolt, minek kö­vetkezménye az volt, hogy az utóbbiak a magya­rokkal kiegyezésre jutottak. Most már a csehek is kezdenek magukhoz jönni: a prágai „Pokrok“, „Posel Prahy“, „Politik“ stb. nyilvános szónokla­tokat tartanak Oroszország ellen. Lehet, hogy még a többi szlávok a panslavismus nyavalyájából nin­csenek még gyökeresen kigyógyulva, de ez sem fog sokáig tartani. Senki sem fogja nemzetiségét ábrándok kedvéért feláldozni. A­mi az oroszokra nézve játék tárgya, nálunk az által életünk van koc­kára téve, set betilt mindenféle politikai egyletet és társasá­got, melyek a kormányhatalom ellen működnek és feloszlatja a tartományi küldöttségeket. A kortes összehívása is valószínűleg hosszú időre — hír­­szerint, egy évre — elmarad. Addig a kormány helyre akarja állítani a rendet, s ha lehet — va­lószínűleg a monarchiát is. De a mű­­e szapora az új kormány elnyomó rendeletek gyártásában, és oly tehetetlen az ország testét marczangoló karlisták és intransigensek megfékezésében. A karlisták napról-napra nagyobb tért foglalnak. Az Ebró jobb partjai már hatalmukban, s ha mai táv­iratunk nem elhamarkodott jelentés, Portuga­létét is elfoglalták már, Bilbaót lövik és Tolosa ellen támadásra készülnek. Mariones csakugyan tengerre szorult megint. — Egy elkésett távi­rat a barcellonai áradást írja le. Mi már tegnap felemlítettük e lázadás hírét, mely úgy látszik sok­kal komolyabb, mint a milyennek a sugalmazott távirda feltüntetni szeretné. — Angol lapok távi­ratai szerint — Andalúziában is mozognak az intransigensek. Egy fegyveres csapat elvágta a vasúti közlekedést a valledana hídnál, hogy e ponton túl biztosabban szervezkedhessék a fegyve­res ellenállás. Ugyanazon forrás szerint Cas­te­lárnál a tüzérség kü­ldöttségileg tisztelgett meg­köszönvén neki buzgó fáradozását, melyet kormányon léte alatt a fegyvernem újjászervezése körül kifej­tett, a­z árlista hírlapok kiadói engedélyt esz­közöltek ki a belügyérnél, hogy lapjaik bizonyos feltételek mellett tovább is megjelenhessenek. Svájcz, Chaudordy gróf, Francziaország új berni követe tudvalevőleg azzal inaugurálta hiva­­talba lépését, hogy befolyását több franczia nyelvű svájezi lapnak Francziaországból való kitiltására használta fel. E tett a lehető legroszabb hatással van a svájezi közvéleményre s Chaudordy urnak nem épen a legkellemesebb helyzete lehet magá­nál a szövetség kormányánál sem, s magatartásá­val máris hivatalos nyilatkozatokra kényszerítő De­­cazes herczeget. A svájczi lapok kitiltásának ma­gyarázatát ugyancsak egy félhivatalos communi­­quéra bízta a franczia külügyér, melylyel épen nem sikerült Svájcz zúgolódó közvéleményét le­csillapítania , de van egy másik kérdés, melyre nézve a direkt hivatalos nyilatkozat elkerülhetet­lenné vált. Nevezetesen monsignore Agnozzi pápai nuntius, miután Bernből kiutasíttatott volna archí­vumát a franczia követség őrizetére bizta. Ebből aztán a svájczi ultramontán sajtó azt a következ­tetést vonta le, hogy a svájczi kormányra befo­lyást fog gyakorolni az uj franczia követ oly irány­ban, hogy a megszakított diplomatiai összeköttetést a curiával ismét felvegye. E feltevés látszólagos igazsága mellett szólott az uj franczia követ isme­retes clericalis volta s Chaudordy urnak még ne­hezebbé vált állása a berni kormánynyal szemben. Décazes herczeg tehát kénytelennek érzé magát a svájczi aggodalmak megnyugtatására kijelenteni, hogy a berni volt nuntius levéltárának átvétele puszta udvariassági tény volt a franczia követség részéről s egyebet sem nem jelent, sem jelenteni nem akar. A svájczi közvélemény, mindennek da­czára igen gyanakodó a franczia politikával szem­ben, s különösen azon körülmény, hogy a kiutasított svájczi püspökök büntetlenül izgathatnak a szom­széd franczia területről Svájcz ellen, nem igen al­kalmas e gyanakodó hangulat megváltoztatására. Positiv hite jár egyébiránt, hogy a berni kormány újólag utasította párisi képviselőjét, Merminod­et­te. izgatásai tárgyában m­ég egy komoly szót szólni Decazes herczeggel. Olaszország. A pápa arányszámával a 40-nel roszul állhat a dolog s úgy látszik, miszerint a csalhatatlan atya is belátni kezdi, hogy aligha­nem csalódott, mikor az egyház diadalát egyik utóbbi beszédében e számmal jelzett hetekre vagy hónapokra várta. A múlt hét csütörtökjén legalább igen levert hangulatban fogadta a tisztelgő küldöttsé­geket, s még a bőségesen özönlő Péter-fillérek sem deríthették fel; annyira nem, hogy — mint a „Daily News“ táviratában olvassuk — körülbelül olyan formát mondott, miszerint már most maga sem tudja, mikor leszen igazság a földön, mert a többi államokra is át kezd ragadni, Német­ország istentelen példája. Szomorú de való igaz.— Az olasz lapok ügyesen felhasználták az uj bibornoki kinevezések tényét, annak bizonyíté­kául, hogy a pápa, bár megszűnt lenni világi hatalom in spiritualibus, épen oly mindenható ura egyházá­nak, mint volt ezelőtt. Sőt a bibornokok kineve­zése tényével öntudatlanul maga is beismeri ezt, s meghazudtolja azon nagyszavu sápitozást mint hívei az ő fogolylétér­ől a világot tele beszé­lik. A fogoly nem határozhatott volna oly korlátla­nul s az érvényesülni igyekező befolyások ellenére, mint azt Pius pápa a bibornoki kinevezéseknél tette. E kinevezéseknek legnagyobb jelentősége azonban nem ebben fekszik, de fekszik azon kö­rülményben, hogy az alább közlött uj constitutio kibocsátása óta ezek az elsők, ami annyit tesz, hogy azon canonistikus forradalom alapján állanak melyet a pápa az „ Apostolicae sedis munus“ bullával inaugurált. Németország. Alább egész terjedelmében ve­szik olvasóink azt a nevezetes okmányt, mely a pápaválasztás ősi módját gyökeresen megváltoz­tatja. Azért vesszük fel Németország fejezete alá, mert innen jött köztudomásra, s minden valószí­nűség szerint, itt lesznek legmesszebbható követ­kezményei. Ez új canonisticus forradalom nem marad visszhatás nélkül, s az államok azon sor­rendben, amint érdekeiket kisebb vagy nagyobb mértékben fenyegeti bizonyára kilépnek ellene a küzdtérre , s Németországnak minden valószínű­ség szerint nagy része lesz az ellensúlyozó mozga­­galom felidézésében, különben nem igen volna érthető, miért feküdt annyira szivén e titkolt ok­mányt kivájni rejtekéből s a világ szemei elé hozni. A „Kölnische Ztg.“, mely ez alkalommal az okmány nyilvánosságra hozatalában közege volt a német kor­mánynak a közlést következő sorokkal vezeti be: E ne­vezetes okmány által az eddigi ősi pápaválasztás egé­szen megváltoztattatok, úgyhogy méltán kérdezhetjük, a régi vagy uj kath. egyház e ez ? Még csak azt jegyezzük meg, hogy ez azon okmány, melyről a hit bejárta a világot és melynek lételét tagadták, mert tévesen „Praesente cadavere“ czimü bullaként volt idézve. Ez okmány fontosságáról nem szüksé­ges egy szót sem szólanunk. A félhivatalos „Ndd. Alig. Ztg.“ megjegyzés nélkül reprodukálja a szö­veget a „Kor. Ztg.“ észrevételével együtt, s valószí­nűleg a „Prov. Correspondenz“-é ez ügyet illetőleg is az első félhivatalos szó. — A birodalmi választás­ok eredményeiről még csak igen incomplet tudósításaink jöttek a sodrony útján. Esti lapunk távirataiban foglaltatnak, s itt csak annyit jegyzünk meg egyelőre, hogy az eredmény a nagy városokat illetőleg épen nem kedvezőtlen a szabadelvű pártra nézve. De hiszen a clerica­­u­sok fő hadereje nem is itt, hanem a vidéki kerü­letekben táboroz. Oroszország. Az orosz lapok szívélyes bókok­kal üdvözlik Alfred edinburgi herczegnek Péter­­várra érkeztét; de ezen bókok nem terjednek a közönséges puszta udvariasság határain túl.­­ A „Russkij Mr“ ezen alkalomból egy vezérczikket hoz, melyben az Angol- és Oroszország közt fenn­álló politikai viszonyokat vizsgálja, s azokban a legújabban jelentékeny javulást talál. Véleménye szerint haladásnak vehető e téren, hogy az angolok a khivai expeditiót nem akadályozták sőt lap­jaik azt most dicséretekkel halmozzák el, Ignatien tábornokról pedig elismeréssel állítják, hogy néhai Sir Strafford Caning szerepét játszsza Konstantiná­polyban. Az orosz lap azon óhajtással fejezi be czikkét, vajha a krími háború, mely az angoloknak annyi fölösleges áldozatokba került, az utolsó ese­mény volna, mely által a két nemzet közötti barát­ság tettleg megzavartatott. — Királyunk pétervári látogatását illetőleg azt jelenti a „Daily News“ január 8 ikáral kelt bécsi távirata, hogy az elutazás február 9-ére van kitűzve s ő felsége kíséretében lesznek Andrássy gróf külügyér és Hoffmann külügyi osztálytanácsos is. Ő felsége távolléte monarchiájából körülbelül 14 napra terjedne. TÁRCZA. HOLT FELIX A RADICALIS. Irta GEORGES ELIOT. Angolból fordította DOMINKOVICS MÁRIA. (Folytatás.) HARMADIK FEJEZET. Nagy-Treby, melyet a reformbill azon megtisz­teltetésben részesített, hogy képviselőválasztás szék­helyévé emelte, a század elején igazi példánya volt egy ódon mezővárosnak, kedélyes álmatagság­gal nyújtózván el a zöld rétség közepette, me­lyen fás szegélyzett patak kígyózik keresztül. Fő utczája mentén különféle csinos nagy ablakos kő­házak álltak, megettük kőfallal kerített kertekkel, s ott hol az utcza vásártérré szélesedett ki, vidoran emelkedett a „Marquis of Granby ” hez czimzett jeles vendégfogadó nyers-stucco diszítményü hom­lokzata, hol a bérlők befordulni s etetni szoktak nemcsak vásárkor, hanem kivételes vasárnapokon is, a mikor templomba jöttek. A templom pedig egyike volt azon szép ó angol épületeknek, melye­ket látni megér egy utazást, nagy temető közepé­ben állt, ünnepélyes tuxusfasorral oldalán s fensé­ges tornya magasan kiemelkedvén a város vörös­­ házfedelei felett. A templom nem volt elég tágas­­ a távol falvak és telepekre terjedő plébánia min­­­­den hívei befogadására; de hát ezeknek nem is­­ volt soha oly oktalan kivánkozásuk, hogy mind­nyájan egyszerre ott legyenek, és soha sem pa­naszkodtak amiatt, hogy egy nagy mellékkápolnát a Debarryak sírjai foglaltak el s csinos vasrácso­zattal volt elrekesztve. Mert hát mikor a fekete benézések megszűntek énekelni s imádkozni e templomban, mikor a boldogságos szűz és szent Gergely kifizettek onnan, természetesen a Debar­ryak, mint a jószág urai, legközelebb estek a gondviseléshez s elfoglalták a szentek helyeit. S valóban, rég idők előtt, volt már egy sir Maximus Debarry, ki még erőditgeté az ódon kastélyt, mely most romokban hever a zöld rétség közepén, s éjszaki védfalával pompás álomudvarul szolgált a híres trebyi serfőző crég Wace et Со. malaczai­­nak. Wace et Со. nem voltak az egyedüli nagy­­kereskedők a városban, nem is említve azokat, kik már visszavonultak az üzlettől és nem egyet­len Trebyhez hasonló kis vidéki városnak sem több olyan családja, mely csinos fületlen khinai porczellánnemű­vel, öröklött puncsedényekkel dicse­kedhetik és nagy ezüst kanállal Anna királyné aranypénzével a közepén. Ez emberek természete­sen gyakran összejöttek b­eázni s vacsorálgatni, s mivel Trebyben sem volt kereskedő, általában üzletember, ki közeli rokonságban vagy üzleti ös­-­s­szeköttetésben ne állt volna a környékbeli bérlőkkel, tehát ezekből is gyakran meghívták a gazdagab­bakat, kik szintén viszonozták e meghívásokat. Whisteztek, kedvük szerint ettek s ittak, dicsőí­tették Fittet s a háborút, mely emeli az árakat s a vallást; ingerkedtek egymással vagyonukat il­letőleg s majdnem olyanforma szűzies örömet él­veztek titkos üzleti képességeikre czélozván, mint néha piruló leánykák éreznek titkos hajlamaikra c­élzó tréfáknál. A plébános mindig a Debarry családból való volt, csak a nemességgel társal­kodott, s nagy tiszteletben állt a miatt. Egy oly plébános, ki a városi embereknél t­eázik, veszélyes megütközésére szolgált volna az egyházi személyek­nek Treby városában. Ilyen volt a régi módi legeltető, sörfőző, gyap­­júrakodó, sajt csomagoló élet Nagy Trebyben, migyen új körülmények következtek be, melyek közelebbi összeköttetésbe hozták a többi emberek­kel s lassanként azon magasabb öntudatot ébresz­­ték fel lakosaiban, mely tudvalevőleg nagyobb bajokat is hoz magával. Első volt a csatorna, aztán jött a kőszénbánya munkálása a városhoz 2 mértföldnyire fekvő Sproxtonban, harmadiknak pedig egy sótartalmú forrás felfedezése, mely egy túl vérmes sőt azon gondolatra hozott, hogy Nagy- Trebyből elegáns fürdőt csináljon. E merész eszme nem benszülött agyban fogamzott meg, hanem egy fiatal ügyvédében, ki messziről jött, könyv nélkül tudta a dictionariumot s ki valószinüleg termé­szetes fia volt, egy vagy más valakinek. Ez eszme eleintén, habár a városnak növe­kedő jólétet ígért, nem talált visszhangra. A nők féltek a sajnálatraméltó betegek látásától, kiket kis kocsikban tolnak; az orvos előre látta aggoda­lommal a hivatlan collegák betolakodását, s a legtöbb kisebb kerereskedő egyetértett vele abban, hogy az újítások többnyire csakis új embereknek hoznak hasznot. Sokan, kiknek nem volt más okuk, arra emlékeztették a többieket, hogy Treby eddig is boldog volt arányforrás nélkül, s úgy véleked­tek, hogy kérdés, váljon azzal épen oly boldog lesz-e, migyen azon hír, hogy a fürdőknek a „Be­thesda-Spa“ nevet adják, az egész ügyet isten ká­romló színezettel fenyeget . Maga sir Maximus Debarry, kinek a fürdő beren­dezés s egy nagy vendéglő építésébe fektetett összegek kamatozandók voltak, még ő is kissé korainak tartá a dolgot s egy időre visszavonult. De a fiatal Jermyn Mathew t egved úr rábeszélő tehetsége egy kőbánya időszerű megnyitásával egyetemben, végre mégis győzelmeskedik. Pompás épületek állitottak fel, kitűnő kalauz-könyvek s vignettekkel ellátott leiró térképek nyomattak s Nagy-Treby oly eseményekről nyert tudomás saját történetéből, melyek felül eddigelé önelégült tudat­lanságban volt. De mind hasztalan volt. A Spa, valami rej­télyes isten tudja oknál fogva csak nem birt ka­­pósságra vergődni. Némelyek a kőszénbányát s csatornát, mások az épen megkötött békét, s má­sok végre, kik Jermynt ki nem állhatták, az egész terv eredeti botorságát okozák. Ez utóbbiakhoz tartozott sir Maximus is, ki soha sem tudta az ügyvédnek bőbeszédűségét megbocsátani. Jermyn nem csak annak volt oka, hogy a haszontalan vendéglő felesittetett, hanem annak is, hogy sir Maximus pénzügyét az egész vállalat által némileg megrongáltatván, elvégre kénytelen volt az épületet a hozzá tartozó lakást földekkel együtt évek hosszú évek sorára azon kikötéssel adni bérbe, hogy az egy jótékony iskolára lesz fordítandó, de később tehetetlennek látta magát meggátolni, hogy szalag gyárnak használják, a­mi igen keserves dolog minden gentlemanra nézve, különösen pedig Anglia egyik legrégibb családjának. Így történt, hogy Nagy-Treby megszűnt lenni egyszerű jelentékeny mezőváros, é­z egy nagy vidéki kerület középpontja, melyben a kereske­­delem csak szorosan a helyi érdekek viszonyaira szorítkozott s lassanként azt a sokkal összetettebb életet élte fel, mit gyárak és kőszénbányák idéz­nek elő, melyek sokkal inkább tartoznak a nagy nemzeti forgalom rendszeréhez, mint azon helyi rend­szerhez, melyhez hozzá csatoltattak; s igy történt, hogy Trebyben a „dissent“ lassanként megváltoztatta jellemét. Hajdan tagjai jóindulatú s ártatlan fajtájú emberek voltak, építészeti kifejezése pedig egy tiszteletre méltó, kis kápolna volt, sötét templom padokkal, melyet presbiterianusok építettek, de sokáig az independensek kis községe használt, mely épen oly kevéssé volt hit buzgalomtól áthatva mint templomba járó szomszédjai s vallás szabad­ságukban nem­ érezték magukat korlátolva, a mennyi­ben senki sem tiltotta meg nekik, hogy alkalmilag templomi székükben egy kicsit ne szunyókáljanak, s a meddg nem voltak kényszerítve rendesen a heti isteni tiszteletre megjelenni. De midőn kitöré­sek s szénbányák újabb helységek képesedésére vezettek, melyek azzal fenyegettek, hogy egészen a városig fognak terjeszkedni, midőn a szalaggyá­rosok hírlapot olvasó felügyelőikkel s könyveikkel a városba jöttek, ekkor elkezdett az independensek kápolnája, hivő asszonyok s férfiakkal megtelni, kiket az igaz hit kizárólag leírása volt képes egye­dül nyomorteljes tételükkel kibékíteni, s egy oly világ láthatlan legmagasabb kormányával hozta közeli vi­szonyba, melyben az ő látható részük nagyon csekély volt. Most voltak oly dissenterek Trebyben, kiket a főegyház hivei nem tekinthettek régi szomszé­dokul kiknek a kápolnába járás csak olyan ártat­lan irigylésre nem méltó öröksége, míg házuk és kertjük a timárság vagy szatócs üzlet, oly dissente­­s vek, kik maguk részéről, anélkül, hogy sérteni akar­­t­­ak volna, az angol egyház plébánosáról úgy beszél­­­­tek, mint a vakok vak vezetőjéről. És nem a db sent­i volt az egyedüli, mit az idő megváltoztatott, az KÜLFÖLD. Január 12 Spanyolország. Serrano gyorsan halad az erő­szak terén. Az elnyomó rendeletek számát minden nap szaporítja a hivatalos lap. A legújabb rende­s pápa választásról szóló új constitute. Az Apostolicae sedis munus constitute, mely­ről már több ízben volt említés, szöveg szerint a következő: „Pius püspök, isten szolgája, örök emlékeze­tül. A szentszék hivatásának és főkötelességének tartjuk, hogy jelen és jövendőbeli sérthetlenségé­­ről gondoskodjék. Miután ellenségeink szemérmet­lensége minden, elkövet- hogy a szent hatalom szabad gyakorlatát meggátolja, isten segedelmével és kegyelmével mindenütt ébrek leszünk, hogy azt sértetlenül megóvja­k és fentartsuk. És hogy az halálunk után se károsíttassék meg, ha a választó­­gyűlést meggátolni, vagy bármi módon megzavar­ni akarnák, kénytelenek vagyunk a Péter legma­gasabb székét elfoglaló utód választásáról gondos­kodni. Mindazok után ugyanis, a­mi azon emberek részéről történt kik a kath. hu­ ellenségei lévén a világáratulajc elcséfol­t, legfőbb kormányza­tot vezetik s mit külföldön levő tiszt, püspök-test­véreink ellen is mivelnek, mindenre el lehetünk készülve. Talán most is arról gondolkoznak atok­ban, hogy járjanak el alattomban és nyilvánosan, hogy legközelebb vagy egyáltalán ne választassák pápa, vagy pedig olyan választassák, a­ki gonosz terveiket elő fogja mozdítani. Ezért követjük boldog­­emlékezetű elődünket, VI. Pius pápát, ki szintén nagy aggodalomban forgott és nem állt el attól, hogy segítségére ne jöjjön a keresztény köztársaságnak ; szándékunk az egyház jelen és jövőbeli veszélyei ellen tőlünk telhetőleg előre is gondoskodni. Miután látjuk, hogy napról-napra új és nagy nehézségek támadnak, bevalljuk, hogy a helyzet új korlátozásokat igényel. Ezen és más okokból jelen irat tartalmával arról akarunk gondoskodni, hogy halálunk után könnyű módon, kellő gyorsasággal választassék római pontifex, és hogy azon szertartá­sok és ünnepi szokások megtartásával menjen az végbe, a­melyekkel egy ily fontos ügy véghezvi­­tetni szokott. ■ Ezért tehát saját elhatározásunk és apostoli teljhatalmunknál fogva a megtartandó választói gyülekezetre nézve megszüntetjük mindazon törvé­nyeket, melyek a megejtendő választási tény helyére vonatkozólag hozattak és melyek szerint a választás ott ejtendő meg, ahol a pontifex meghalt; megszü­n­tetjük továbbá azon törvényeket, melyek azon szer­tartások és szokásokat illetik, a­melyek egyáltalán nem tartoznak a canoni választás teljesség és lénye­géhez. Jól tudjuk ugyan, hogy elő van írva, mi­szerint e törvények, a­mennyiben akadályok, ve­szélyek nem forognak fenn, vagy pedig csak tá­volról fenyegetnek, nagy okossággal és méltósággal követtessenek; hogy különösen elő van ez írva az „Ubi periculum constitutioban,“ melyet X.Lil. Gergely

Next