Ellenőr, 1874. február (6. évfolyam, 32-58. szám)

1874-02-14 / 44. szám

Vájjon miből következteti ezt a „Magyar Politika"* * Ha az „Ellenőr“ csikkéből, vagy e „P. Napló“ s nyilatkoza­­taiból, akkor szerintünk vagy nem értette azoknak értel­mét, vagy el karja azt ferdíteni. Mi s velünk együtt a sajtó többi képviselői, az eddigi nyilatkozatokban csak a külön­böző pártállásokhoz képest jogosult föltételeket olvastunk ki, melyek discussio­­ tárgyát képezhetik, de amelyekké szemben egyáltalában nem lehet coalitio lehetetlenségére kö­vetkeztetést vonni mindaddig, míg ki nem tűnik, hogy azok egyáltalában össze nem egyezhetők, s hogy azoknak alap­ján a coalitito elemeit képező pártok vagy pártvezérek egyetértésre jutni nem képesek. Sokkal élesebb ítélő tehetséget ismerünk a „Magyar Politiká­nál, mintsem föltehetnők, hogy ne lássa, miszerint a coalitio eszméje, ha újra föltűnt ez bizonyára azért tör­tént, mert ma inkább felel meg, ha nem is átalános kíván­ságnak, de bizonyára az átalánosan érzett szükségnek. Nem állítjuk bizonysággal — ámbár valószínű — hogy egy koalitionális kormány a jelen parlamentben elég­séges, vagy eléggé megbízható többségre találjon, ily eset­ben, ám történjék meg afföloszlatás, s akkor meg vagyunk győződve, hogy megalakul a koalitio programmjának alap­ján azon többség, mely az erős és czélra vezető kormány­zásra szükséges, még pedig anélkül, hogy a­­„Magyar Po­­liti­a“ által értett „viszonyok** megváltoztatása legyen ezen új pártalakulás következménye.­­ A szász nemzeti egyetem tegnap tartott ülésén, mint a „P. Ll.*‘-ban olvassuk, a belügyminiszternek egy leirata olvastatott fel, mely­ben az egyetem részéről az ország új területi fel­osztása ellen múlt évi deczemberben intézett felirat megrovatván, az erre vonatkozó egyetemi határozat megsemmisíttetik, s egyúttal az egyetem szigorúan arra utasíttatik, hogy jövőre országos politikai ügyekbe ne avatkozzék. Alig kell megjegyeznünk, hogy a belügymi­niszter ez intézkedését helyeseljük, s hasonló erélyt kívánunk továbbra is a szász universitás túlkapá­sai ellenében.­­ A közoktatási miniszter a jog- és ál­la­mviz­sg­ál­ato­k szabályozására nézve a fővárosi s a kolozsvári egyetemekhez rendeletet intézett, melyet a hivatalos lap mai száma egész terjedelmében közöl, s melyet szükségesnek tartunk mi is lehetőleg bő kivonatban át­venni. Az első rész az államvizsgálatokról szól s az eddigi jogtörténelmi államvizsgálat helyébe két kü­lön alap­vizsgát léptet. Az első alapvizsga tárgyai: az egyetemes európai jogtörténet, különös tekin­tettel a magyar jogtörténelemre, mint nemzeti jogtu­dományunk feladatánál fogva a jogtörténelemnek hazánkban megkívántató alakzata, továbbá a római jog és sajátszerv fejlődése szerint a jogbölcseleti és jogtörténelmi iránynak összfoglalata. E vizsga a jogtani folyam első évi július végén letehető, a a második tanév october vagy márczius havában azonban okvetlen leteendő, különben a negyedik félév nem fog számíttatni. A második alapvizsga tárgyai a jogbölcselet, a magyar közjog, a nemzetgazdaságtan. E vizsga letehető a második tanév júliusa végén, leteendő a harmadik tanév októberében, vagy legkésőbb már­­cziusában, különben a hatodik félév hasonlókép, mint fennebb, nem számíttatik. E vizsgákon kívül van két elméleti állam­vizsgálat, egyik jogtudományi, a másik államtu­dományi. Az elsőnek tárgyai a magyar magánjog, az osztrák jog,­­ amennyiben a magyar birodalom területén jelentőséggel bír, tekintettel a házasság­jog kánonjogi elveire, a polgári törvénykezés, a büntetőjog és eljárás, a kereskedelmi és váltójog. A másiknak tárgyai a politika, a pénzügytan, a magyar állam statistikája, tekintettel Ausztriára, közigazgatás, az egyházjog. E vizsgák külön külön letehetők a második tanév végétől bármikor, egy­szerre csak a 8-ik félév utolsó hat hetében. Meg­jegyzendő, hogy e vizsgák letételére szükséges, hogy legalább egy félévi főcollegiumi hallgatás igazoltassák. Az alapvizsgálatokra a jog- és államtudomá­nyi kar alakít bizottságot, elnöke egyik rendes szaktanár; az államvizsgálatra a bizottság rendes és rendkívüli tanárokból alakul, s szakférfiakból, kiket a minisztérium a tanárok ajánlata folytán felkér, elnök egyik szaktanár. Rendkívüli esetekre esetenként alakul bizottság, a­melyben a tanárok­nak a kültagok fölött többséggel kell birniok. A jelentkezés a kari dékánnál történik, ki a képesített jelentkezőt az idő szerinti elnökhöz utasítja , ez időt tűz ki, melyet a jelentkező el nem mulaszthat, különben azon félévben, ismétlés esetén azon tanévben nem jelentkezhetik. A vizsgálat eredménye fölött a bizottság szavazás útján hatá­roz. Visszautasítás esetén a bizottság határozza meg, mikor lehet ismét jelentkezni, de két hó előtt semmi esetre sem lehet. Egyes tantárgyak­ból adott nem kielégítő felelet pót­vizsgálat útján újítható dec­ember 15-től karácsonyig, vagy máus 1-től 15-ig, a szerint a­melyik félévben a hiányos eredményű vizsgálat végbement. Feltűnő készület­­lenség és ismételt visszavetés esetében újabb is­métlés nem engedtetik meg. Az alapvizsgák ered­ménye csak a leczke-könyvbe jegyeztetik, az állam­­vizsgálatoké ide is, külön bizonyítványba is beje­gyeztetik. A miniszteri rendelet ezután átalános határo­zatokat tartalmaz. Az eddigi heti 20 órát fentartja s arra, hogy valaki pályavégzett joghallgatónak tekintethessék, és végbizonyítványnyal elláttathas­­sék, megkívánja, hogy nyolc, teljesen beszámítható­­ félévet kell kimutatnia, és hogy ez idő alatt mind­azon tantárgyakból, melyek úgy a két alapvizsgán, mint mindkét államvizsgálaton, mint külön vizsgá­lati tárgyak szerepelnek, legalább egy félévi fő­­collegiumot hallgatott légyen. Főcollegiumnak csak az tekinthető, mely legalább hetenkinti 5 órában tartatik. Azonkívül kell, hogy minden joghallgató jogi tanfolyama alatt a bölcsészeti karnál két fél­évi collegiumot hallgasson: egy bölcsészetit és egy történelmit mely mindegyik legalább hetenkinti 4 órából álló legyen. A rendelet megszünteti továbbá az eddigi vi­tatkozásokat, nagyobb súlyt fektet az írásbeli dol­gozatra, végre pedig előadja a szükséges átmeneti intézkedéseket, melyek a következőképen foglaltat­nak össze. Az idei első évi joghallgatók mindenben az új vizsgálati rendszer szerint rendezik be tanulmá­nyaikat, csakhogy az első alapvizsgát nem ez évi július hóban, hanem jövő október, vagy jövő már­­cziusban teszik le. Az idei másodévesek a jogtörté­nelmi államvizsgálatot az eddigi szerkezet szerint teszik le akár július, akár jövő október hóban, és akár a jog-, akár az­ államtudományi államvizsgára határoz­hatják el magukat, az utóbbi esetben az egyházjog helyébe a nemzetgazdaságtan lép. A harmad és ne­gyedévesek a jelen rendeletben nyújtott választási szabadsággal élve, tetszésük szerint akár a jogtu­dományi, akár az államtudományi vizsgálatot, akár mindkettőt tehetik le, csakhogy az államtudományi államvizsgánál reájuk nézve az egyházjog helyébe a nemzetgazdaságtan lép. Azon pályavégzett egyetemi joghallgatók, kik elméleti tanfolyamukat már előbb bevégezték, és sem a bírói, sem az államtudományi államvizsgála­­tot le nem tették, szintén ezen rendelet nyújtotta ama kedvezményben részesü­letnek, hogy akár a jogtudományi, akár az államtudományi államvizs­gálatra magukat jelenthetik, ez utóbbi esetben reá­juk nézve is az egyházjog helyébe a nemzetgaz­daságtan lép; a­kik pedig a bitói államvizsgála­tot letették, még ezen tanéven át, mely alatt az eddigi államtudományi államvizsgálati bizottság meghagyatik, ezen vizsgát letehetik, ezentúl e rendelethez alkalmazkodva, ha az államtudomá­nyi államvizsgálatot kívánják letenni, reájuk nézve is az egyházjog helyébe a nemzetgazda­ságtan lép. Azokra nézve, kik valamely külföldi egye­temből átlépnek, a kari tanártestület esetről esetre határozza meg, hogy miféle pótvizsgának kell ma­gukat alávetniök. A kir. jogakadémiákból a teljesen és szabály­szerűen befejezett három évi tanfolyam után át­lépő rendes nyilvános tanulók ezentúl csak egy egyetemi tanévnek szorgalmas látogatására kötelez­­tetnek, melynek végén bármelyik államvizsgálatra vagy a szigorlatokra bocsáttatnak.­­ Az akadé­miai tanfolyam valamelyik évéből átlépők kötele­sek egyetemi tanulmányaikat a dékán útmutatása szerint berendezni és­ az alapvizsgák egyike vagy másikának vagy mindkettejének magukat a szerint alávetni, a­mint azt a jogi és államtudományi ka­ri tanártestület esetről esetre tüzetesen fogja meg­kívánni. A „Hon“ esti lapjában olvassuk a követ­kező megjegyzéseket: Közöttük volt a napokban Castelár jeles beszédét, melyet a cortesben jan 2­ 3-án éjjel tartott. Egyik t. lap­­társunk »irói», ««¡» « beszéd­et lapunkból, megdicsérve min­ket, hogy annak közlésével nagy szolgai »u­t tortunt * ,jó­­zan politikának“ , mert Castelar úgy beszél — jegyzi meg laptársunk — mintha csak a mi 48-asaink ellen polemi­­zálna. Mi nem érezzük hivatva magunkat védelmünkbe venni a 48-as pártot, mindazáltal az igazság, a tényállás és a va­ló érdekében kénytelene­k vagyunk megjegyezni, hogy a spanyol cantonalismus, socialismus,­­ az a spanyol­­ ultra foederalismus,­­ az a spanyol intransigens párt és legbor­zasztóbb demagógia, melyek ellen Castelar Spanyolország­ban küzd, s melyek lángba borították az országot, melyek még a karlistákénál is iszonyúbb pusztítást vittek végbe a szerencsétlen spanyol félszigeten, hogy — mondjuk — mindezek nagyban különböznek a magyar 48-as párttól és annak törekvéseitől. Hála isten nálunk még nem volt s nem is lesz Cartagena és Murcia; egyik magyar párt sem nyitotta meg a börtönöket, hogy a fegyenezekből harczo­­sokat toborzzon zászlója alá, mint ezt a spanyol intransi­­gensek tevék ; s mi azt hiszszük, hogy a­ki alaposan is­meri úgy a spanyol, mint a magyar pártviszonyokat és tö­rekvéseket, az a kettő között bajosan fog analógiát találni. A­mit Castelar Spanyolországban mond, az helyes, alapos és indokolt Spanyolországban, de nem nálunk — legalább nem a mostani viszonyok között. Mi tehát csak e szempont­ból közöltük Castelar kitűnő szónoklati remekművét, de semmi vonatkozással a magyar pártviszonyokra. Legyen megnyugtatva­­. laptársunk: nem szo­kásunk saját nézeteink előadásában a mások nézeteivel takarózni. Hogy a „Hon“ minő tanul­ságot von ki a Castelar beszédének közléséből, az az ő dolga, hogy az „Ellenőr“ minő tanulsá­got von ki ugyanazon beszédnek azon részeiből, melyek a spanyol ultrák által higgadtabb elvtársaik ellen követett vádaskodási és rá­galma­zási eljárásra vonatkoznak, az a mi dol­gunk. Mi is tudjuk — minden útmutató nélkül — hogy „a magyar 48-as párttól és annak törekvé­seitől­ nagyban különböznek a spanyol cantonalis­­mus, socialismus és foederalismus azon párthivei, a­kik rövidlátó őrjöngéseik és factiosus támadásaik által megbuktatták a nemes lelkületű C­as­tel­art s hazájuk nyakára zúdították a katonai államcsíny dictaturáját, de tudjuk azt is, hogy „a magyar 48-as párttól és annak törekvéseitől“ elvfeladással. TÁR­CZ­A. HOLT FELIX A RADICÁLIS. Irta GEORGES ELIOT. Angolból fordította DOMINKOVICS MÁRIA NYOLCZADIK FEJEZET. (Folytatás.) De a közvélemény e felvilágosodott vezérei sokkal távolabbról vett érvekkel világították meg ez esetet, mint a­milyeneket annak valódi isme­rete nyújthatott. Transome Harold nem volt sem az elvnélküli kosmopolita, a­minek a torgetikus „Herald“ oly erős vonásokkal festő, sem pedig az az értelmi s erényes óriás, milyennek az „Úr“ sza­badelvű phantaziája képzelé. Húsz évvel ezelőtt vidám, jókedvű, mozgékony, jóindulatú, fin volt, éles szemmel s jó elvekkel; eszmény képe volt mások felett diadalmaskodni s uralkodni; de vá­gyakozása ez eszményképért nem volt túlzott és sem el nem keseredett, sem boszos nem volt, ha minden vágya nem teljesült. Csak oly játékot játszott, melyet jól értett, s nyert rendesen; a többi játékot kerülte s kicsinylette. Otthon és E­­tonban mindig bátyjával, a bárgyú Durreyvel volt együtt, a­kit gyűlölt, s nagyon korán felérte észszel, hogy miután en miniature Caliban idősebb nálá­nál, ő egészen önerejére van utalva. Ezt igazság­talanságnak tartá, s általában úgy tetszik neki, hogy a világ roszul van berendezve, különösen Etonban, hol több oknál fogva nem épen a legfé­nyesebb szerepet játszta. Nem esett nehezére, hogy nem volt pénze Oxfordba mehetni, nem látta be, hogy miért volna jobb. Oxford, mint más, már eddigi rövid élete alatt is sok dolgot látott, melyről egész biztossággal állíítható, hogy nem fogja fel hasznukat, arra pe­dig épen nem volt hajlandó, hogy jónak tartson valamit csak azért, mert mások úgy mondják. Könnyű szívvel fordított hátat az otthonnak bár anyját szerette eléggé s Transome Courtot pedig s a folyót, melyben halászni szokott, nagyon. De azt gondolta magában, midőn kihajtatott a szülői ház kapuján: „Gazdaggá leszek, szerzek magamnak birtokot, s azt teszem vele, a­mi nekem tetszik.“ Ezen határozott törekvés egy nem könnyen elér­hető, de világosan kijelölt czél után az irány ki­fejezése volt, melyben Harold természetének ereje feküdt; megvolt benne az erélyes akaraterő, ön­bizalom, hirtelen felfogás csekély köpzelődési haj­lam , egy szóval mind­ az, ami együttvéve a gyakorlati embert képezi. Azon idő óta a jelleme sokféle tapaszta­lat, úgymint ismeret által, melyet egy bizonyos cél elé­résére elsajátított, megérett. De azért a férfiú még­sem volt más, mint a fiúnak nagyobb, bővebb commen­­tárral e­llátott kiadása. Az évek annyi ellenzéki hajlamot fejlesztettek ki benne, a­mennyi elegen­dőnek látszott függetlensége s befolyása biztosítá­sára, anélkül hogy ezen hajlamot oly mértékig tú­lozta volna, mely czéljainak kárára lehetne. S e hajlam oly elvek alakulására vezetett, me­lyek ujjitók s egyszersmind mérsékeltek valának. Barátja volt az ellenkezésnek is, az engedékenység­nek is s csak szoros egyéni ismeretség alapján le­hetett az ember képes előre megmondani, hol fog ellenzékiessége végződni s engedékenysége kezdődni A határvonal nem volt elvek által elébe tűzve, ha­nem korábbi hajlamok befolyásai után, s a körül­mények szerint rendetlenül ide s oda mozgott, s eltökélése idővel ismét tökéletes angollá lenni, me­lyet mindig szem előtt tartott, azt idézte elő, hogy minden elvét az angol politikára s angol társadal­mi viszonyokra való tekintettel idomította át. El volt határozva, támogatni minden változást, melyet az ország gazdászati állapota megkíván, s boszus kicsinylést érzett azok iránt, kiknek czimer volt kocsijukon s kevés agyvelejük arra, hogy megra­gadják az alkalmat, ha arról van szó, a szükség­ből erényt csinálni. Inkább tisztelte azokat, kik­nek nem volt czimerük, hanem jogosult befolyást gyakoroltak mind­azon intézkedések előmozdítására, melyeket az ország­ józan gondolkozása s a többség növekvő önbizalma parancsolólag követelt. Ez em­berekhez akart ő is tartozni. Valóban Transome Harold okos, nyílt, jóin­dulatú önző ember volt, nem épen szoros követ­kezetességgel, hanem minden hajlam nélkül a ra­vaszságra, büszkeséggel bírt, de olyan büszkeség­gel, mely inkább az egyéni, mint örökölt alakban jelentkezett; nem volt nyerészkedő, sem érzelgős; barátja volt az érzéki elveknek, de nem volt sem­mi vétkes kicsapongásra­ hajlandó s mint egészséges jól szervezett természet, ragaszkodott mindig egy bizonyos szabadelvűleg alkalmazott illemes morálhoz, melyben nézete szerint a közrend épen úgy, mint bizonyos hitágazatok nagy szükséget szenvedtek. Az így alakult jellem, így körvonalazva, jelentékte­lennek látszik. Térképre vetve, igen csekélyeknek tűnnek fel fekvőségeink. De mind­azonáltal eléggé kellemes birtokot képeznek a valóságban, melyen kényelmesen meg lehet élni. S igy, ha Transome Harold ismerőseinkhez tartozott volna, s tulajdon­ságait, kellemes személyiségét, szívélyes mosolyát s a kedvtelés bizonyos varázsát, mely érzékies természeteknek (ha nem szennyezék be aljasság által) tulajdonuk szokott lenni — ha azon sok al­kalomnál vizsgáltuk volna, melyeknél kellemessé s hasznossá tette volna magát előttünk, jó pajtás­­nak sátartottuk, s mint vendéget, tagtárst s sógort nagyon szívesen fogadtuk volna Hogy minden anya nagyon kívánta volna - e fiának, az más kérdés. Kissé tán nagyon is háttérbe szorított lény, de tény, hogy az anyák bensejükben nem épen az anyai érzelmekre szorítkoznak s ha fiaik nagyob­bak lettek, mint ők s ha elmentek tőlük a tudo­mányos iskolába, vagy a nagyvilágba, napjaikban sok óra van, melyet nem a fiaikért való imádság, vagy régi leveleiknek olvasása s az irigységgel vegyes áldó gondolat tölt ki azok iránt, a kik most fiók­inggombjaik felvarrásáról gondoskodnak. Mrs. Transome bizonyára nem tartozott ama oda­adó, gyermekeiket imádó, nemes, kényező asszonyok közé. Miután ő is átélte az anyák azon ábrándját, hogy egy szép fiú születése a boldogság tető­pontjára emeli, sok évet kellett gyermekétől elvál­va tölteni, hogy végre egy oly gyermekével álljon szemben, kitől félt, kire hogy nem gyakorol befo­lyást, látta s kinek érzelmeihez minden előfordul­ható esetben nincs kulcsa. S mégis jó fiú volt Ha­rold, megcsókolta anyja homlokát, karját nyújtá neki, szabadon engedé a házat s kertet berendezni, engedett választani per s szürke ló közt uj fogata számára, öröme telt benne, ha anyját oly elegánsul látta megjelenni, mint bármelyik szomszéd város­beli úrnőt. Reszketett e jóságtól, mely nem adha­tott megelégedést neki. S azonfelül sokkal kevésbé ismerte Harold érzelmeit, sem hogy azon pere elé, melyben e jóság véget érhetne s másnak adhatna helyet, aggodalommal ne tekintsen. A legfinomabb szemmel­­nem látható szálak is, ha bevágódnak az érzékeny testbe, úgy hogy minden mozdulat szét­­tépésükre isinos fájdalmakat okozna, gyakran go­noszabb bilincscsé válnak, mint a lánczok. Mrs. Transome érzé e végzetteljes szálak bilincsét s e gyámolatlan szolgaiasság keserűsége belevegyült az étterem s­zalon uj berendezésének elegantiájába s a háztartás minden más változásába is, melynek elkészítését Harold mesés gyorsasággal eszközöl­­teté. Semmi sem történt úgy, a mint egykor re­ménybe. Ha Harold csak meszsziről is érintette volna a vágyat, hogy szeretné, ha anyja közelében lenne, — ha valóban adott volna valamit vélemé­nyére, — ha az emberek előtt, akik világát képe­­zék, olyan lett volna, a milyennek képzelte, — ha minden múlt a semmiségbe sülyedt volna, a nélkül hogy erős’nyomot hagyjon hátra — hatalmas „ha“-k, melyek mind lehetetlenek voltak: — még vidám órákat élhetett volna e nő, de most azon napok után vágyódott, midőn egyedül ült a régi bíborok között , még remélt valamit, a mi egyszer megtör­ténhetnék. De itt ott kimondott keserű szavak vagy egy mély sóhaj az, melyet senki sem hallott Den­­i neren kivül, volt minden, ami érzelmeiből szivének­­ rejtekéből előtört ; kijárt az őszi napfényre, hogy a változásokat a virágos kertben megnézze épen­­ úgy, mint egy boldog nő tette volna. Egy napon­­ azonban e foglalkozása közben alkalma került bá­natának egy részén könnyebbíteni. Délután a széles kavicsos után állt, hosszú árnyak terültek el a gyepen, a napsugár megara­­nyozó fényével a vöröses lombozatot. A kertészek igyekeztek vidám munkásokkal, a friss kapálású föld üdítő szagot terjesztett, s a kis Harry Nim­róddal s az öreg Transomeal játszott, aki egy ala­csony kerti széken ült békésen. E jelenet az angol családi élet egy bájos képét nyújtotta volna s a szép, fölséges fehér hajú nő (szemlátomást nagy­anya)­mindenek előtt magára vonta volna a csu­­dáló figyelmét. De a művész, a­ki megkisérlette volna e jelenetet visszaadni, szükségesnek találta volna, e nő arczát­ férje s kis unokája felé fordítva tüntetni elő s a nagyanyai szivélyesség kifejezését adni annak, mely az indiai shawl kitűnő vissza­adásával egyetemben a néző elismerésében oszto­zott volna. De Mrs. Transome arcza az ellenkező oldalra volt fordítva, azért tehát csak hallotta, ha léptek közeledtek hozzá anélkül, hogy látta volna ki jőve, de megijedt.­­ Nem voltak elég sebesek, hogy fia lépteinek gondolja-e, ki különben Duffield­­ben volt. Jermyn léptei voltak azok. (Folyt, köv.) hitszegéssel vádoltatik folytonosan, alaptalanul (persze az ellenzék árnyalatainak biztosabb egye­s­í­t­é­s­e végett) azon b­a­l­k­ö­z­é­p­párt, melynek egyik orgánuma az „Ellenőr.“ Szerkesztő. A decentralisatio egyik főkelléke. Nincs kétségünk, hogy államháztartásunk s közgazdaságunk érdekében a decentralisatió szük­séges voltát az intéző factorok is beismerik most már, s mielőbbi keresztülvitelét elodázhatlannak tekintik. Ennélfogva nem korai többé, ha annak egyik főkellékét feltüntetjük ez­úttal, annál is in­kább, mivel sok oly elméleti dolog vizetett már ed­dig is keresztül, melyek a gyakorlati életben káro­saknak bizonyultak. Ezen egyik főkellék pedig: a köztörvényhatóságok önkormányzatának rehabili­­tátiójával egyidejűleg csak­is a szakértelem érvé­nyesítése azok körében is. Ipar, kereskedelem, közgazdászati és közle­kedési ügyekre vonatkozó köztörvényeknek csupán az biztosíthatja a sikert, hogy ha a törvényeknek a közéletben alkalmazása, illetőleg végrehajtása szakemberekre ruháztatik, s annál kizárólag a szakértelem szolgál szövétnekül. A tapasztalás már ezelőtt is igazolta, mily káros volt összes gazdasági életünkre nézve törek­véseink azon téves iránya, hogy a közigazgatás s igazságszolgáltatás orgánumai megválasztásánál a nepotismus érvényesíti magát, legtöbb esetben a szakértelem rovására. Az ily irány a régibb időkben menthető volt annyiban, amennyiben szép nemzeti jellemvonásunk­nál fogva igyekeztünk, hacsak közvetve is, az olyanokon segíteni, kik mostoha körülményeik kö­­zepett közhivatalok vállalására mintegy kénysze­rülve voltak, s mennyiben az akkori boldogabb időkben a kor igényei sem voltak oly mérvűek. Most azonban, midőn a közlekedési eszközök gyors fejlődésével is magán- s közgazdasági érdekeink más cultur-nemzetek hason érdekeivel mindinkább szoros kapcsolatba hozatnak, s midőn az ily vi­szony közéletünk minden ágában szakavatottságot követel, s arról győződünk meg mindinkább, hogy a mai kor egyre fokozódó igényeivel szemben ter­mészetes józan eszünk egymagában többé ki nem segít ez európai élet árupiaczán, ily körülmények közt kell, hogy az oly iránynyal minden áron szakítsunk közérdekeink s nemzeti becsületünk előnyére, tehát erkölcsi s anyagi érdekeink szem­pontjából egyaránt. De a méltányosság szempontjából is szakíta­nunk kell az imént jelzett iránynyal. Mert ha pél­dául egy orvos, egy ügyvéd, egy mérnök, egy gé­pész általános államtudományi ismeretein s társa­dalmi miveltségén kívül elméleti szakképzettségét s ismereteit igazoló oklevél alapján működhetik csakis a magánélet terén, akkor a közéletben még inkább követelhető, hogy a köztisztviselő szakkép­zettséggel bírjon, s hogy köztörvényhatóságaink a szakavatottság alapján szereztessenek majd. Nem akarom köztörvényhatósági tisztviselőink személyes érdemeit kétségbe vonni; elismerem, hogy vannak és pedig aránylag véve sok jeles tehetség közöttük jelenben is , de kétségbe kell vennem azt, hogy a mostani szervezési alapon a megyék az önkormányzat igényeinek állami követelményeink­kel szemben megfelelni képesek volnának. Ezen hiányos szervezés is azonban csupán a közvéleménynek tulajdonítható, mely még mindig ignorálni látszik azon fontos s a nemzet jövőjére nézve rendkívül nagy m­i­d­eju »i«*P «í­rat, „.­., szerint a köztörvény hatóság­ok, a felelős kormány, s maga a törvényhozás csak akkor bírhat teljes önállósággal, csak akkor vállalhatja el azon munka terhét, melyért a felelősséget a nemzet előtt visel­nie kell, hogyha elegendő számmal oly egyéne­ket számlál sorai között, kik a szakügyeknek érdemleges tárgyalásába nemcsak minden tartózko­dás nélkül bebocsátkozhatnak, hanem azon körül­ményeket is, melyek mellette vagy ellene felmerül­nek, alaposan megítélni képesek, és kik így, mint teljesen szakértő orgánumok tűnnek fel a köz­életben. Azért igen kívánatos, hogy a közvélemény is a jelzett traditionális irány helyett a mai kor igé­nyeinek megfelelő „modus procedendit“ a szak­avatottság megkövetelésével érvényesítse minden megejtendő választásnál; de egyszersmind tekin­tettel legyen ám a választhatónak hazafisága s szeplőtlen becsületességére is. Mert önkormányzatunk s államiságunkkal szemben ezúttal minden egyes polgárát e hazának nagy felelősség terheli, s egyes protégek kedvének csupán nepotismusból tömjénezéssel ártanak a vá­lasztók önmaguknak, de ártanak közérdekeinknek is azon esetben, ha választottjukban hiányzik a qualificationak azon neme, mely őt kijelölt pályá­jára egyedül teheti méltóvá. Hiszen csak a magánéletet tekintsük s egyesek törekvéseinek téves irányát vegyük szemügyre, főleg pedig az olyanokét, kik annak következtében máris áldozatul estek , feltűnik előttünk azok tönkrejutásá­­val azon vesztesség is, melyet szenved egyszersmind közvetve maga a közérdek. És ez igen termé­szetes, miután absolut igazság, hogy a köz­érdek egyesek érdekeinek konkrét kifejezése lé­vén, amannak emelkedése, vagy hanyatlása, eme­­­zek emelkedésével, vagy hanyatlásával áll arányban. Épen azért nem elméleti, hanem valóban az életből merített indokok alapján tettem meg e lap hasábjain abbeli javaslatomat is, miszerint a szak­­képzettség még mezőgazdaságunk terén is megkö­­veteltessék az olyanoktól, kik életpályájukul a gazdasági pályát választják — habár az egyéni szabadság rovására is. Mert, miként fentebb is mondom, természetes józan eszünk nem segít ki többé bennünket az európai élet árupiaczán, s nemzetiségi alapon szervezkedett államiságunkkal szemben is most már az erkölcsi kötelességeken kívül más kötelessé­gek teljesítésére is utalva vannak az egyesek. Mert mél­­tán megvárhatja az állam minden egyes alattvalójától, hogy vállalt szakmájában szakképzettséggel bírjon. Sőt, nézetem szerint a fentebb jelzett kivételes sza­bályai szakítva, még kényszerítőleg is felléphet az állam azon megdönthetően igazság nyomán, hogy ami egyik vagy másik szakmára nézve szabály, legyen az mindenikre nézve egyaránt kötelező. De utal arra különben azon egyetlen körül­mény is, hogy aránylag véve vannak igen sok je­les diplomatáink, tehetséges jogászaink, kitűnő publicistáink, de gazdasági életünk terén azok számarányához képest vajmi kevés szakképzettel dicsekedhetünk , aminek aztán meg vannak sajnos következményei közéletünk minden ágában egy­aránt. Sőt feltünteti azt némileg maga az ország­gyűlés is, daczára annak, hogy számos jeles te­hetséget számlál körében, s átalában olyanokat, kiknek személyes érdeme kétségbe vonhatlan. Ez intermezzo folytatását azonban mellőzöm ezúttal; csupán azért használom, hogy azál­­­tal is igazolhassam azt, mennyire nélkülözhet­­len most már a szakképzettség nem csupán a közéletben, de a magánéletben is teljesen megváltozott viszonyaink közepett. K czélem különben is az igen remélt decentralisatió folytán csupán annak szükségét feltüntetni, hogy köztör­vényhatóságainknak újból leendő szervezésénél is kizárólag a szakképzettség lehet irányadó. Hogy pedig köztörvényhatóságaink ily szervezést nyerhessenek és feladatuknak megfelelhessenek, né­zetem szerint szükséges volna, hogy a főispáni állás szigorú felelősséggel hozassák kapcsolatba; hogy candidationalis lisztájába kizárólag olyanokat sorozhasson, kik a kérendő szakmákra nézve képességüket igazolhatják, hogy minden köztisztviselő felelős legyen a maga szakmájáért. Ne tartsunk attól, hogy minden szakmára nem lesz elegendő tehetség. Mert administrationális tehetsé­gek tekintetében eléggé meg vagyunk áldva a gondvi­seléstől. Hiszen maga az ügyvédi kar is óriás számánál fogva ez idén nagy kontingenssel járulhat a köz­­törvényhatóságok szervezéséhez országszerte. Más­különben megszakítsunk csak azon álhiedelemmel, hogy a szakügyekkel való foglalkozás többé-ke­­vésbbé lealázó s igyekezzünk odahatni, hogy a szakem­berek működésének szabad tér engedtessék: meg fogjuk látni, hogy a közélet felfrissül azon­nal minden irányban s közigazgatásunk becsületére váland nemzetünknek. Sőt annak jóságát a d­e­­centralisatio alapján még a köznép is nagy­ban elő fogja mozdítani természetes józan eszénél s megszokott engedelmességénél fogva. A szakképzettség tehát a decentralisatio egyik fontos főkelléke, melynek érvényesülhetésére min­den áron törekednünk kell. Kunsch: A „Hunniá“-ból vesszük át a kövelkodő mulatságos dolgot. — A pesti „Központi ellenzéki­ kör“ szerdai vál. ülésében Z­ó­­­y­o­m­y Samu vál.­tag (ügyvéd s fővárosi virilis képviselő) a következő írásbeli indítványt nyújta be: Miután meggyőződésem szerint mi sem ártott az ellenzék ügyének jobban, mint azon megoszlás, melyre végzetszerűleg kárhoztatva lenni látszott; miután most már mi sem akadályozza az ellenzék, még fönálló két árnyalatát, hogy a bihari pontok és a negyvennyolczas párt programmja alapján, mely lényegében egy és ugyanaz, egyesüljön; miután az eddigi különválás csakis eszmeza­vart idézhetett elő az ellenzék táborában anél­kül, hogy akármi tekintetben is üdvös lett volna; továbbá, miután az időnként előjövő, de az 1875-dik évben s esetleg hamarább bekövetkezhető képviselői választásoknál azon eszmezavar, amely a középpártnak G­hyczy vezérlete alatti alakulás és a Tiszapártnak az 1873. évi nov. 7-diki enunczi­­atiója folytán az ellenzék között támadhatott, rend­kívül káros hatással lehet s gyors orvoslást kiván, annélfogva indítványozom: mondja ki a „Közp. ellenzéki kör** választmá­nya, hogy időszerűnek találja a fentebbi kérdéseket kebelében megvitatni s megállapodása szerint egy rendkívüli közgyűlés és illetőleg egy országos nép­­gyűlés elébe terjeszteni. Az én nézetem szerint időszerű és czélszerű enne, ha a jelenlegi közjogi ellenzék két árnyalata egy közös elnevezés alatt, mint „alkotmányos,“ „függetlenségi“ vagy „kurucr-párt“ egyesülve egy közös programmot megalkotna.­­ Az ügyvédrendtartás élénken vita­tott törvényjavaslatára néhány alapos észrevételt tesz a kecskeméti ügyvédegylet. A gyakorlati évek hosszadalmassága kiválóan szemet szúrt a kecske­méti jogászköröknek, és el is ítélik ennek hátrá­nyos voltát egy minden kenyér­kapzsiságon fölül­emelkedett, hazafias érveléssel, melyből itt adunk egy rövid kivonatot. A miniszteri törvényjavaslat szóban forgó szigora, nemcsak az ügyvédi szakképzettség bizto­sítására alkalmatlan , hanem ezenkívül, nemzetgaz­dasági és pénzügyi hátrányt is okozna, mert a jogi életpálya felé törő ifjabb nemzedék elé túl­ságos és szükségtelen akadályokat gördíteni igyek­szik ; felejtvén azt, hogy minden akadály, akár időbeli veszteség, akár beszerzési költség termé­szetével bír, a szülőkre, nemzetre és kormányra nézve értéket képvisel; elveszített, soha vissza nem térülő értéket, ha az akadály szükségtelenül felidézett volt, vagy leküzdés helyett, elkerülhető lett volna. A jogi életpályának, e veszteség által csak fokozott költséges elérhetése, nem csupán a közhi­vatalok jutányos ellátására s így államháztartá­sunkra gyakorolna hátrányos visszahatást, hanem törvényhozásilag decretálva, a foglalkozás szabad választására vonatkozó eredeti jog, oly megszorítá­sát foglalná magában, mely az egyéni szabadságon ejtett sérelem jellegét viselné, sőt bűn volna min­den szegény, de jeles tehetség ellen. Sem a hajlam, sem a képesség, nem feltéte­­leztetik kedvező anyagi körülményekről. De be­­végzett tökélyre jutásukhoz, a vagyon a leghatal­masabb eszköz. Minél inkább csökkentjük ezt, az életpálya szükséges költségeinek szaporítása által, annál többet zárunk ki a czél eléréséből, mert azért számtalanok megkísérlik, hogy saját maguk és hazájuk javát és dicsőségét, a jogi vagy nyil­vános pályán gyarapítsák. A vagyonhiány miatt hajótörést szenvedett jóakaratú kísérlet: a tehet­séges szegényt elkeseríti, a gazdag slendriánnak pedig szabadalmul szolgál. Az osztrákoknál közel annyi a jogász, mint nálunk, míg ügyvéd, nincs harmadrésznyi sem. Hová lesznek ott a jogászok tudori vizsgá­jukkal s 7 évi gyakorlati idejükkel? . . . Azon szellemi s épen azért legnyomorultabb és leg­veszélyesebb proletariátus meghonosulását moz­­dítsuk-e elő mi is, mely ott a közélet erőteljes fej­lődését csaknem lehetetleníti; míg nálunk, fajunk hevesebb vérmérsékleténél fogva, kiszámíthatlan következményű állami és társadalmi bajoknak lenne szülőanyjává. Vegyük ehez ama kétségbevonhatlan igazsá­got, hogy nem ok nélkül féltett fajunk csekély szá­mát az által sokszorozhatjuk, ha nemzeti politi­kánk, az anyagilag és szellemileg önálló egyedek szaporítását vezérelvének ismeri, s eléggé indokolt leend: miért nem találunk megnyugvást, oly tör­vényhozási művelet czélbavételében, mely az if­jabb nemzedék minél korábban beálló önállóságra juthatását, a magyarnak gyakorlati eszével és he­ves, türelmetlen jellemével ellentétes alakszerű­ségek által, koc­kára tenni, sőt elejteni akarja! Meggyőződésünk szerint a jogászok számá­nak kevesbítésére s az ügyvédi szakképzettség emelésére, valóban hatékony és sokkal szerencsé­sebben megválasztott eszköz volna. Ha jogászokat csak kellő alapműveltséggel biró egyének vétetnének fel — s e végett az érett­ségi vizsgák, jól szervezett állami bizottságok előtt tétetnének le. Ha a jogászok tanulmányaikból minden tanév végén ki­­uuua.­, államvizsgára köteleztetnének, oly szigorral, hogy vizsgatétel nélkül, újabb tanévre való átlépésnek hely nem adatnék, mert a tanu­lói kötelesség be nem töltése, képezi a jogtudat­lanság leggazdagabb forrását. Ha a jogi tanodák a kor követelményeinek megfelelőleg rendeztetnének, s a kitünőbb ifjak, — a mennyiben szegény sorsuak — állami "ösztön­díjban részesülnének, hogy az egyetemen magukat jogtudorokká képezhessék. Az ország új beosztásához­ Makó városa is élénken tiltakozik a ki­­kerekítési törvényjavaslat ellen. Van kérvényében a természeti határok, földrajzi és nemzetgazdászati viszonyok tekintetében néhány oly észrevétel, me­lyek meggyőzhetnek bárkit, hogy a Szapári-Nem­e­­deczki féle javaslat egyedül a mappa görbe vo­nalainak kiszirkalmazására alapította egyetlen ter­vezetét. Különösen Makó város forgalmi életére vonatkozó statistikai adatok kemény vágással fek­tetik hanyatt azt az egész centralizáló tákolmányt, mely Csongrád-Csanád egyesítésével Szeged felé erőszakolja az ipar és kereskedelem lüktetését, noha nemzeti szempontból nagyon is kívánatos hogy erősödjön és virágozzék egymás mellett mind­kettő, mi bizony megtörténhet, ha nem is kancsu­­kázzák agyon mesterséges beolvasztás által a gyön­gébb Makót. Kiemeli még a kérvény, hogy bár az önkormányzat iránt országosan lankadt az érde­keltség, Makó város derék magyar polgárságát nem érheti e vád, mert ébersége Csanád megyében min­dig fel bírta tartani a részvétet a megyei közé­let iránt.

Next