Ellenőr, 1874. február (6. évfolyam, 32-58. szám)
1874-02-14 / 44. szám
Vájjon miből következteti ezt a „Magyar Politika"* * Ha az „Ellenőr“ csikkéből, vagy e „P. Napló“ s nyilatkozataiból, akkor szerintünk vagy nem értette azoknak értelmét, vagy el karja azt ferdíteni. Mi s velünk együtt a sajtó többi képviselői, az eddigi nyilatkozatokban csak a különböző pártállásokhoz képest jogosult föltételeket olvastunk ki, melyek discussio tárgyát képezhetik, de amelyekké szemben egyáltalában nem lehet coalitio lehetetlenségére következtetést vonni mindaddig, míg ki nem tűnik, hogy azok egyáltalában össze nem egyezhetők, s hogy azoknak alapján a coalitito elemeit képező pártok vagy pártvezérek egyetértésre jutni nem képesek. Sokkal élesebb ítélő tehetséget ismerünk a „Magyar Politikánál, mintsem föltehetnők, hogy ne lássa, miszerint a coalitio eszméje, ha újra föltűnt ez bizonyára azért történt, mert ma inkább felel meg, ha nem is átalános kívánságnak, de bizonyára az átalánosan érzett szükségnek. Nem állítjuk bizonysággal — ámbár valószínű — hogy egy koalitionális kormány a jelen parlamentben elégséges, vagy eléggé megbízható többségre találjon, ily esetben, ám történjék meg afföloszlatás, s akkor meg vagyunk győződve, hogy megalakul a koalitio programmjának alapján azon többség, mely az erős és czélra vezető kormányzásra szükséges, még pedig anélkül, hogy a„Magyar Politia“ által értett „viszonyok** megváltoztatása legyen ezen új pártalakulás következménye. A szász nemzeti egyetem tegnap tartott ülésén, mint a „P. Ll.*‘-ban olvassuk, a belügyminiszternek egy leirata olvastatott fel, melyben az egyetem részéről az ország új területi felosztása ellen múlt évi deczemberben intézett felirat megrovatván, az erre vonatkozó egyetemi határozat megsemmisíttetik, s egyúttal az egyetem szigorúan arra utasíttatik, hogy jövőre országos politikai ügyekbe ne avatkozzék. Alig kell megjegyeznünk, hogy a belügyminiszter ez intézkedését helyeseljük, s hasonló erélyt kívánunk továbbra is a szász universitás túlkapásai ellenében. A közoktatási miniszter a jog- és államvizsgálatok szabályozására nézve a fővárosi s a kolozsvári egyetemekhez rendeletet intézett, melyet a hivatalos lap mai száma egész terjedelmében közöl, s melyet szükségesnek tartunk mi is lehetőleg bő kivonatban átvenni. Az első rész az államvizsgálatokról szól s az eddigi jogtörténelmi államvizsgálat helyébe két külön alapvizsgát léptet. Az első alapvizsga tárgyai: az egyetemes európai jogtörténet, különös tekintettel a magyar jogtörténelemre, mint nemzeti jogtudományunk feladatánál fogva a jogtörténelemnek hazánkban megkívántató alakzata, továbbá a római jog és sajátszerv fejlődése szerint a jogbölcseleti és jogtörténelmi iránynak összfoglalata. E vizsga a jogtani folyam első évi július végén letehető, a a második tanév october vagy márczius havában azonban okvetlen leteendő, különben a negyedik félév nem fog számíttatni. A második alapvizsga tárgyai a jogbölcselet, a magyar közjog, a nemzetgazdaságtan. E vizsga letehető a második tanév júliusa végén, leteendő a harmadik tanév októberében, vagy legkésőbb márcziusában, különben a hatodik félév hasonlókép, mint fennebb, nem számíttatik. E vizsgákon kívül van két elméleti államvizsgálat, egyik jogtudományi, a másik államtudományi. Az elsőnek tárgyai a magyar magánjog, az osztrák jog, amennyiben a magyar birodalom területén jelentőséggel bír, tekintettel a házasságjog kánonjogi elveire, a polgári törvénykezés, a büntetőjog és eljárás, a kereskedelmi és váltójog. A másiknak tárgyai a politika, a pénzügytan, a magyar állam statistikája, tekintettel Ausztriára, közigazgatás, az egyházjog. E vizsgák külön külön letehetők a második tanév végétől bármikor, egyszerre csak a 8-ik félév utolsó hat hetében. Megjegyzendő, hogy e vizsgák letételére szükséges, hogy legalább egy félévi főcollegiumi hallgatás igazoltassák. Az alapvizsgálatokra a jog- és államtudományi kar alakít bizottságot, elnöke egyik rendes szaktanár; az államvizsgálatra a bizottság rendes és rendkívüli tanárokból alakul, s szakférfiakból, kiket a minisztérium a tanárok ajánlata folytán felkér, elnök egyik szaktanár. Rendkívüli esetekre esetenként alakul bizottság, amelyben a tanároknak a kültagok fölött többséggel kell birniok. A jelentkezés a kari dékánnál történik, ki a képesített jelentkezőt az idő szerinti elnökhöz utasítja , ez időt tűz ki, melyet a jelentkező el nem mulaszthat, különben azon félévben, ismétlés esetén azon tanévben nem jelentkezhetik. A vizsgálat eredménye fölött a bizottság szavazás útján határoz. Visszautasítás esetén a bizottság határozza meg, mikor lehet ismét jelentkezni, de két hó előtt semmi esetre sem lehet. Egyes tantárgyakból adott nem kielégítő felelet pótvizsgálat útján újítható december 15-től karácsonyig, vagy máus 1-től 15-ig, a szerint amelyik félévben a hiányos eredményű vizsgálat végbement. Feltűnő készületlenség és ismételt visszavetés esetében újabb ismétlés nem engedtetik meg. Az alapvizsgák eredménye csak a leczke-könyvbe jegyeztetik, az államvizsgálatoké ide is, külön bizonyítványba is bejegyeztetik. A miniszteri rendelet ezután átalános határozatokat tartalmaz. Az eddigi heti 20 órát fentartja s arra, hogy valaki pályavégzett joghallgatónak tekintethessék, és végbizonyítványnyal elláttathassék, megkívánja, hogy nyolc, teljesen beszámítható félévet kell kimutatnia, és hogy ez idő alatt mindazon tantárgyakból, melyek úgy a két alapvizsgán, mint mindkét államvizsgálaton, mint külön vizsgálati tárgyak szerepelnek, legalább egy félévi főcollegiumot hallgatott légyen. Főcollegiumnak csak az tekinthető, mely legalább hetenkinti 5 órában tartatik. Azonkívül kell, hogy minden joghallgató jogi tanfolyama alatt a bölcsészeti karnál két félévi collegiumot hallgasson: egy bölcsészetit és egy történelmit mely mindegyik legalább hetenkinti 4 órából álló legyen. A rendelet megszünteti továbbá az eddigi vitatkozásokat, nagyobb súlyt fektet az írásbeli dolgozatra, végre pedig előadja a szükséges átmeneti intézkedéseket, melyek a következőképen foglaltatnak össze. Az idei első évi joghallgatók mindenben az új vizsgálati rendszer szerint rendezik be tanulmányaikat, csakhogy az első alapvizsgát nem ez évi július hóban, hanem jövő október, vagy jövő márcziusban teszik le. Az idei másodévesek a jogtörténelmi államvizsgálatot az eddigi szerkezet szerint teszik le akár július, akár jövő október hóban, és akár a jog-, akár az államtudományi államvizsgára határozhatják el magukat, az utóbbi esetben az egyházjog helyébe a nemzetgazdaságtan lép. A harmad és negyedévesek a jelen rendeletben nyújtott választási szabadsággal élve, tetszésük szerint akár a jogtudományi, akár az államtudományi vizsgálatot, akár mindkettőt tehetik le, csakhogy az államtudományi államvizsgánál reájuk nézve az egyházjog helyébe a nemzetgazdaságtan lép. Azon pályavégzett egyetemi joghallgatók, kik elméleti tanfolyamukat már előbb bevégezték, és sem a bírói, sem az államtudományi államvizsgálatot le nem tették, szintén ezen rendelet nyújtotta ama kedvezményben részesületnek, hogy akár a jogtudományi, akár az államtudományi államvizsgálatra magukat jelenthetik, ez utóbbi esetben reájuk nézve is az egyházjog helyébe a nemzetgazdaságtan lép; akik pedig a bitói államvizsgálatot letették, még ezen tanéven át, mely alatt az eddigi államtudományi államvizsgálati bizottság meghagyatik, ezen vizsgát letehetik, ezentúl e rendelethez alkalmazkodva, ha az államtudományi államvizsgálatot kívánják letenni, reájuk nézve is az egyházjog helyébe a nemzetgazdaságtan lép. Azokra nézve, kik valamely külföldi egyetemből átlépnek, a kari tanártestület esetről esetre határozza meg, hogy miféle pótvizsgának kell magukat alávetniök. A kir. jogakadémiákból a teljesen és szabályszerűen befejezett három évi tanfolyam után átlépő rendes nyilvános tanulók ezentúl csak egy egyetemi tanévnek szorgalmas látogatására köteleztetnek, melynek végén bármelyik államvizsgálatra vagy a szigorlatokra bocsáttatnak. Az akadémiai tanfolyam valamelyik évéből átlépők kötelesek egyetemi tanulmányaikat a dékán útmutatása szerint berendezni és az alapvizsgák egyike vagy másikának vagy mindkettejének magukat a szerint alávetni, amint azt a jogi és államtudományi kari tanártestület esetről esetre tüzetesen fogja megkívánni. A „Hon“ esti lapjában olvassuk a következő megjegyzéseket: Közöttük volt a napokban Castelár jeles beszédét, melyet a cortesben jan 2 3-án éjjel tartott. Egyik t. laptársunk »irói», ««¡» « beszédet lapunkból, megdicsérve minket, hogy annak közlésével nagy szolgai »ut tortunt * ,józan politikának“ , mert Castelar úgy beszél — jegyzi meg laptársunk — mintha csak a mi 48-asaink ellen polemizálna. Mi nem érezzük hivatva magunkat védelmünkbe venni a 48-as pártot, mindazáltal az igazság, a tényállás és a való érdekében kénytelenek vagyunk megjegyezni, hogy a spanyol cantonalismus, socialismus, az a spanyol ultra foederalismus, az a spanyol intransigens párt és legborzasztóbb demagógia, melyek ellen Castelar Spanyolországban küzd, s melyek lángba borították az országot, melyek még a karlistákénál is iszonyúbb pusztítást vittek végbe a szerencsétlen spanyol félszigeten, hogy — mondjuk — mindezek nagyban különböznek a magyar 48-as párttól és annak törekvéseitől. Hála isten nálunk még nem volt s nem is lesz Cartagena és Murcia; egyik magyar párt sem nyitotta meg a börtönöket, hogy a fegyenezekből harczosokat toborzzon zászlója alá, mint ezt a spanyol intransigensek tevék ; s mi azt hiszszük, hogy aki alaposan ismeri úgy a spanyol, mint a magyar pártviszonyokat és törekvéseket, az a kettő között bajosan fog analógiát találni. Amit Castelar Spanyolországban mond, az helyes, alapos és indokolt Spanyolországban, de nem nálunk — legalább nem a mostani viszonyok között. Mi tehát csak e szempontból közöltük Castelar kitűnő szónoklati remekművét, de semmi vonatkozással a magyar pártviszonyokra. Legyen megnyugtatva. laptársunk: nem szokásunk saját nézeteink előadásában a mások nézeteivel takarózni. Hogy a „Hon“ minő tanulságot von ki a Castelar beszédének közléséből, az az ő dolga, hogy az „Ellenőr“ minő tanulságot von ki ugyanazon beszédnek azon részeiből, melyek a spanyol ultrák által higgadtabb elvtársaik ellen követett vádaskodási és rágalmazási eljárásra vonatkoznak, az a mi dolgunk. Mi is tudjuk — minden útmutató nélkül — hogy „a magyar 48-as párttól és annak törekvéseitől nagyban különböznek a spanyol cantonalismus, socialismus és foederalismus azon párthivei, akik rövidlátó őrjöngéseik és factiosus támadásaik által megbuktatták a nemes lelkületű Castelart s hazájuk nyakára zúdították a katonai államcsíny dictaturáját, de tudjuk azt is, hogy „a magyar 48-as párttól és annak törekvéseitől“ elvfeladással. TÁRCZA. HOLT FELIX A RADICÁLIS. Irta GEORGES ELIOT. Angolból fordította DOMINKOVICS MÁRIA NYOLCZADIK FEJEZET. (Folytatás.) De a közvélemény e felvilágosodott vezérei sokkal távolabbról vett érvekkel világították meg ez esetet, mint amilyeneket annak valódi ismerete nyújthatott. Transome Harold nem volt sem az elvnélküli kosmopolita, aminek a torgetikus „Herald“ oly erős vonásokkal festő, sem pedig az az értelmi s erényes óriás, milyennek az „Úr“ szabadelvű phantaziája képzelé. Húsz évvel ezelőtt vidám, jókedvű, mozgékony, jóindulatú, fin volt, éles szemmel s jó elvekkel; eszmény képe volt mások felett diadalmaskodni s uralkodni; de vágyakozása ez eszményképért nem volt túlzott és sem el nem keseredett, sem boszos nem volt, ha minden vágya nem teljesült. Csak oly játékot játszott, melyet jól értett, s nyert rendesen; a többi játékot kerülte s kicsinylette. Otthon és Etonban mindig bátyjával, a bárgyú Durreyvel volt együtt, akit gyűlölt, s nagyon korán felérte észszel, hogy miután en miniature Caliban idősebb nálánál, ő egészen önerejére van utalva. Ezt igazságtalanságnak tartá, s általában úgy tetszik neki, hogy a világ roszul van berendezve, különösen Etonban, hol több oknál fogva nem épen a legfényesebb szerepet játszta. Nem esett nehezére, hogy nem volt pénze Oxfordba mehetni, nem látta be, hogy miért volna jobb. Oxford, mint más, már eddigi rövid élete alatt is sok dolgot látott, melyről egész biztossággal állíítható, hogy nem fogja fel hasznukat, arra pedig épen nem volt hajlandó, hogy jónak tartson valamit csak azért, mert mások úgy mondják. Könnyű szívvel fordított hátat az otthonnak bár anyját szerette eléggé s Transome Courtot pedig s a folyót, melyben halászni szokott, nagyon. De azt gondolta magában, midőn kihajtatott a szülői ház kapuján: „Gazdaggá leszek, szerzek magamnak birtokot, s azt teszem vele, ami nekem tetszik.“ Ezen határozott törekvés egy nem könnyen elérhető, de világosan kijelölt czél után az irány kifejezése volt, melyben Harold természetének ereje feküdt; megvolt benne az erélyes akaraterő, önbizalom, hirtelen felfogás csekély köpzelődési hajlam , egy szóval mind az, ami együttvéve a gyakorlati embert képezi. Azon idő óta a jelleme sokféle tapasztalat, úgymint ismeret által, melyet egy bizonyos cél elérésére elsajátított, megérett. De azért a férfiú mégsem volt más, mint a fiúnak nagyobb, bővebb commentárral ellátott kiadása. Az évek annyi ellenzéki hajlamot fejlesztettek ki benne, amennyi elegendőnek látszott függetlensége s befolyása biztosítására, anélkül hogy ezen hajlamot oly mértékig túlozta volna, mely czéljainak kárára lehetne. S e hajlam oly elvek alakulására vezetett, melyek ujjitók s egyszersmind mérsékeltek valának. Barátja volt az ellenkezésnek is, az engedékenységnek is s csak szoros egyéni ismeretség alapján lehetett az ember képes előre megmondani, hol fog ellenzékiessége végződni s engedékenysége kezdődni A határvonal nem volt elvek által elébe tűzve, hanem korábbi hajlamok befolyásai után, s a körülmények szerint rendetlenül ide s oda mozgott, s eltökélése idővel ismét tökéletes angollá lenni, melyet mindig szem előtt tartott, azt idézte elő, hogy minden elvét az angol politikára s angol társadalmi viszonyokra való tekintettel idomította át. El volt határozva, támogatni minden változást, melyet az ország gazdászati állapota megkíván, s boszus kicsinylést érzett azok iránt, kiknek czimer volt kocsijukon s kevés agyvelejük arra, hogy megragadják az alkalmat, ha arról van szó, a szükségből erényt csinálni. Inkább tisztelte azokat, kiknek nem volt czimerük, hanem jogosult befolyást gyakoroltak mindazon intézkedések előmozdítására, melyeket az ország józan gondolkozása s a többség növekvő önbizalma parancsolólag követelt. Ez emberekhez akart ő is tartozni. Valóban Transome Harold okos, nyílt, jóindulatú önző ember volt, nem épen szoros következetességgel, hanem minden hajlam nélkül a ravaszságra, büszkeséggel bírt, de olyan büszkeséggel, mely inkább az egyéni, mint örökölt alakban jelentkezett; nem volt nyerészkedő, sem érzelgős; barátja volt az érzéki elveknek, de nem volt semmi vétkes kicsapongásra hajlandó s mint egészséges jól szervezett természet, ragaszkodott mindig egy bizonyos szabadelvűleg alkalmazott illemes morálhoz, melyben nézete szerint a közrend épen úgy, mint bizonyos hitágazatok nagy szükséget szenvedtek. Az így alakult jellem, így körvonalazva, jelentéktelennek látszik. Térképre vetve, igen csekélyeknek tűnnek fel fekvőségeink. De mindazonáltal eléggé kellemes birtokot képeznek a valóságban, melyen kényelmesen meg lehet élni. S igy, ha Transome Harold ismerőseinkhez tartozott volna, s tulajdonságait, kellemes személyiségét, szívélyes mosolyát s a kedvtelés bizonyos varázsát, mely érzékies természeteknek (ha nem szennyezék be aljasság által) tulajdonuk szokott lenni — ha azon sok alkalomnál vizsgáltuk volna, melyeknél kellemessé s hasznossá tette volna magát előttünk, jó pajtásnak sátartottuk, s mint vendéget, tagtárst s sógort nagyon szívesen fogadtuk volna Hogy minden anya nagyon kívánta volna - e fiának, az más kérdés. Kissé tán nagyon is háttérbe szorított lény, de tény, hogy az anyák bensejükben nem épen az anyai érzelmekre szorítkoznak s ha fiaik nagyobbak lettek, mint ők s ha elmentek tőlük a tudományos iskolába, vagy a nagyvilágba, napjaikban sok óra van, melyet nem a fiaikért való imádság, vagy régi leveleiknek olvasása s az irigységgel vegyes áldó gondolat tölt ki azok iránt, a kik most fiókinggombjaik felvarrásáról gondoskodnak. Mrs. Transome bizonyára nem tartozott ama odaadó, gyermekeiket imádó, nemes, kényező asszonyok közé. Miután ő is átélte az anyák azon ábrándját, hogy egy szép fiú születése a boldogság tetőpontjára emeli, sok évet kellett gyermekétől elválva tölteni, hogy végre egy oly gyermekével álljon szemben, kitől félt, kire hogy nem gyakorol befolyást, látta s kinek érzelmeihez minden előfordulható esetben nincs kulcsa. S mégis jó fiú volt Harold, megcsókolta anyja homlokát, karját nyújtá neki, szabadon engedé a házat s kertet berendezni, engedett választani per s szürke ló közt uj fogata számára, öröme telt benne, ha anyját oly elegánsul látta megjelenni, mint bármelyik szomszéd városbeli úrnőt. Reszketett e jóságtól, mely nem adhatott megelégedést neki. S azonfelül sokkal kevésbé ismerte Harold érzelmeit, sem hogy azon pere elé, melyben e jóság véget érhetne s másnak adhatna helyet, aggodalommal ne tekintsen. A legfinomabb szemmelnem látható szálak is, ha bevágódnak az érzékeny testbe, úgy hogy minden mozdulat széttépésükre isinos fájdalmakat okozna, gyakran gonoszabb bilincscsé válnak, mint a lánczok. Mrs. Transome érzé e végzetteljes szálak bilincsét s e gyámolatlan szolgaiasság keserűsége belevegyült az étterem szalon uj berendezésének elegantiájába s a háztartás minden más változásába is, melynek elkészítését Harold mesés gyorsasággal eszközölteté. Semmi sem történt úgy, a mint egykor reménybe. Ha Harold csak meszsziről is érintette volna a vágyat, hogy szeretné, ha anyja közelében lenne, — ha valóban adott volna valamit véleményére, — ha az emberek előtt, akik világát képezék, olyan lett volna, a milyennek képzelte, — ha minden múlt a semmiségbe sülyedt volna, a nélkül hogy erős’nyomot hagyjon hátra — hatalmas „ha“-k, melyek mind lehetetlenek voltak: — még vidám órákat élhetett volna e nő, de most azon napok után vágyódott, midőn egyedül ült a régi bíborok között , még remélt valamit, a mi egyszer megtörténhetnék. De itt ott kimondott keserű szavak vagy egy mély sóhaj az, melyet senki sem hallott Deni neren kivül, volt minden, ami érzelmeiből szivének rejtekéből előtört ; kijárt az őszi napfényre, hogy a változásokat a virágos kertben megnézze épen úgy, mint egy boldog nő tette volna. Egy napon azonban e foglalkozása közben alkalma került bánatának egy részén könnyebbíteni. Délután a széles kavicsos után állt, hosszú árnyak terültek el a gyepen, a napsugár megaranyozó fényével a vöröses lombozatot. A kertészek igyekeztek vidám munkásokkal, a friss kapálású föld üdítő szagot terjesztett, s a kis Harry Nimróddal s az öreg Transomeal játszott, aki egy alacsony kerti széken ült békésen. E jelenet az angol családi élet egy bájos képét nyújtotta volna s a szép, fölséges fehér hajú nő (szemlátomást nagyanya)mindenek előtt magára vonta volna a csudáló figyelmét. De a művész, aki megkisérlette volna e jelenetet visszaadni, szükségesnek találta volna, e nő arczát férje s kis unokája felé fordítva tüntetni elő s a nagyanyai szivélyesség kifejezését adni annak, mely az indiai shawl kitűnő visszaadásával egyetemben a néző elismerésében osztozott volna. De Mrs. Transome arcza az ellenkező oldalra volt fordítva, azért tehát csak hallotta, ha léptek közeledtek hozzá anélkül, hogy látta volna ki jőve, de megijedt. Nem voltak elég sebesek, hogy fia lépteinek gondolja-e, ki különben Duffieldben volt. Jermyn léptei voltak azok. (Folyt, köv.) hitszegéssel vádoltatik folytonosan, alaptalanul (persze az ellenzék árnyalatainak biztosabb egyesítése végett) azon balközéppárt, melynek egyik orgánuma az „Ellenőr.“ Szerkesztő. A decentralisatio egyik főkelléke. Nincs kétségünk, hogy államháztartásunk s közgazdaságunk érdekében a decentralisatió szükséges voltát az intéző factorok is beismerik most már, s mielőbbi keresztülvitelét elodázhatlannak tekintik. Ennélfogva nem korai többé, ha annak egyik főkellékét feltüntetjük ezúttal, annál is inkább, mivel sok oly elméleti dolog vizetett már eddig is keresztül, melyek a gyakorlati életben károsaknak bizonyultak. Ezen egyik főkellék pedig: a köztörvényhatóságok önkormányzatának rehabilitátiójával egyidejűleg csakis a szakértelem érvényesítése azok körében is. Ipar, kereskedelem, közgazdászati és közlekedési ügyekre vonatkozó köztörvényeknek csupán az biztosíthatja a sikert, hogy ha a törvényeknek a közéletben alkalmazása, illetőleg végrehajtása szakemberekre ruháztatik, s annál kizárólag a szakértelem szolgál szövétnekül. A tapasztalás már ezelőtt is igazolta, mily káros volt összes gazdasági életünkre nézve törekvéseink azon téves iránya, hogy a közigazgatás s igazságszolgáltatás orgánumai megválasztásánál a nepotismus érvényesíti magát, legtöbb esetben a szakértelem rovására. Az ily irány a régibb időkben menthető volt annyiban, amennyiben szép nemzeti jellemvonásunknál fogva igyekeztünk, hacsak közvetve is, az olyanokon segíteni, kik mostoha körülményeik közepett közhivatalok vállalására mintegy kényszerülve voltak, s mennyiben az akkori boldogabb időkben a kor igényei sem voltak oly mérvűek. Most azonban, midőn a közlekedési eszközök gyors fejlődésével is magán- s közgazdasági érdekeink más cultur-nemzetek hason érdekeivel mindinkább szoros kapcsolatba hozatnak, s midőn az ily viszony közéletünk minden ágában szakavatottságot követel, s arról győződünk meg mindinkább, hogy a mai kor egyre fokozódó igényeivel szemben természetes józan eszünk egymagában többé ki nem segít ez európai élet árupiaczán, ily körülmények közt kell, hogy az oly iránynyal minden áron szakítsunk közérdekeink s nemzeti becsületünk előnyére, tehát erkölcsi s anyagi érdekeink szempontjából egyaránt. De a méltányosság szempontjából is szakítanunk kell az imént jelzett iránynyal. Mert ha például egy orvos, egy ügyvéd, egy mérnök, egy gépész általános államtudományi ismeretein s társadalmi miveltségén kívül elméleti szakképzettségét s ismereteit igazoló oklevél alapján működhetik csakis a magánélet terén, akkor a közéletben még inkább követelhető, hogy a köztisztviselő szakképzettséggel bírjon, s hogy köztörvényhatóságaink a szakavatottság alapján szereztessenek majd. Nem akarom köztörvényhatósági tisztviselőink személyes érdemeit kétségbe vonni; elismerem, hogy vannak és pedig aránylag véve sok jeles tehetség közöttük jelenben is , de kétségbe kell vennem azt, hogy a mostani szervezési alapon a megyék az önkormányzat igényeinek állami követelményeinkkel szemben megfelelni képesek volnának. Ezen hiányos szervezés is azonban csupán a közvéleménynek tulajdonítható, mely még mindig ignorálni látszik azon fontos s a nemzet jövőjére nézve rendkívül nagy mideju »i«*P «írat, „.., szerint a köztörvény hatóságok, a felelős kormány, s maga a törvényhozás csak akkor bírhat teljes önállósággal, csak akkor vállalhatja el azon munka terhét, melyért a felelősséget a nemzet előtt viselnie kell, hogyha elegendő számmal oly egyéneket számlál sorai között, kik a szakügyeknek érdemleges tárgyalásába nemcsak minden tartózkodás nélkül bebocsátkozhatnak, hanem azon körülményeket is, melyek mellette vagy ellene felmerülnek, alaposan megítélni képesek, és kik így, mint teljesen szakértő orgánumok tűnnek fel a közéletben. Azért igen kívánatos, hogy a közvélemény is a jelzett traditionális irány helyett a mai kor igényeinek megfelelő „modus procedendit“ a szakavatottság megkövetelésével érvényesítse minden megejtendő választásnál; de egyszersmind tekintettel legyen ám a választhatónak hazafisága s szeplőtlen becsületességére is. Mert önkormányzatunk s államiságunkkal szemben ezúttal minden egyes polgárát e hazának nagy felelősség terheli, s egyes protégek kedvének csupán nepotismusból tömjénezéssel ártanak a választók önmaguknak, de ártanak közérdekeinknek is azon esetben, ha választottjukban hiányzik a qualificationak azon neme, mely őt kijelölt pályájára egyedül teheti méltóvá. Hiszen csak a magánéletet tekintsük s egyesek törekvéseinek téves irányát vegyük szemügyre, főleg pedig az olyanokét, kik annak következtében máris áldozatul estek , feltűnik előttünk azok tönkrejutásával azon vesztesség is, melyet szenved egyszersmind közvetve maga a közérdek. És ez igen természetes, miután absolut igazság, hogy a közérdek egyesek érdekeinek konkrét kifejezése lévén, amannak emelkedése, vagy hanyatlása, emezek emelkedésével, vagy hanyatlásával áll arányban. Épen azért nem elméleti, hanem valóban az életből merített indokok alapján tettem meg e lap hasábjain abbeli javaslatomat is, miszerint a szakképzettség még mezőgazdaságunk terén is megköveteltessék az olyanoktól, kik életpályájukul a gazdasági pályát választják — habár az egyéni szabadság rovására is. Mert, miként fentebb is mondom, természetes józan eszünk nem segít ki többé bennünket az európai élet árupiaczán, s nemzetiségi alapon szervezkedett államiságunkkal szemben is most már az erkölcsi kötelességeken kívül más kötelességek teljesítésére is utalva vannak az egyesek. Mert méltán megvárhatja az állam minden egyes alattvalójától, hogy vállalt szakmájában szakképzettséggel bírjon. Sőt, nézetem szerint a fentebb jelzett kivételes szabályai szakítva, még kényszerítőleg is felléphet az állam azon megdönthetően igazság nyomán, hogy ami egyik vagy másik szakmára nézve szabály, legyen az mindenikre nézve egyaránt kötelező. De utal arra különben azon egyetlen körülmény is, hogy aránylag véve vannak igen sok jeles diplomatáink, tehetséges jogászaink, kitűnő publicistáink, de gazdasági életünk terén azok számarányához képest vajmi kevés szakképzettel dicsekedhetünk , aminek aztán meg vannak sajnos következményei közéletünk minden ágában egyaránt. Sőt feltünteti azt némileg maga az országgyűlés is, daczára annak, hogy számos jeles tehetséget számlál körében, s átalában olyanokat, kiknek személyes érdeme kétségbe vonhatlan. Ez intermezzo folytatását azonban mellőzöm ezúttal; csupán azért használom, hogy azáltal is igazolhassam azt, mennyire nélkülözhetlen most már a szakképzettség nem csupán a közéletben, de a magánéletben is teljesen megváltozott viszonyaink közepett. K czélem különben is az igen remélt decentralisatió folytán csupán annak szükségét feltüntetni, hogy köztörvényhatóságainknak újból leendő szervezésénél is kizárólag a szakképzettség lehet irányadó. Hogy pedig köztörvényhatóságaink ily szervezést nyerhessenek és feladatuknak megfelelhessenek, nézetem szerint szükséges volna, hogy a főispáni állás szigorú felelősséggel hozassák kapcsolatba; hogy candidationalis lisztájába kizárólag olyanokat sorozhasson, kik a kérendő szakmákra nézve képességüket igazolhatják, hogy minden köztisztviselő felelős legyen a maga szakmájáért. Ne tartsunk attól, hogy minden szakmára nem lesz elegendő tehetség. Mert administrationális tehetségek tekintetében eléggé meg vagyunk áldva a gondviseléstől. Hiszen maga az ügyvédi kar is óriás számánál fogva ez idén nagy kontingenssel járulhat a köztörvényhatóságok szervezéséhez országszerte. Máskülönben megszakítsunk csak azon álhiedelemmel, hogy a szakügyekkel való foglalkozás többé-kevésbbé lealázó s igyekezzünk odahatni, hogy a szakemberek működésének szabad tér engedtessék: meg fogjuk látni, hogy a közélet felfrissül azonnal minden irányban s közigazgatásunk becsületére váland nemzetünknek. Sőt annak jóságát a decentralisatio alapján még a köznép is nagyban elő fogja mozdítani természetes józan eszénél s megszokott engedelmességénél fogva. A szakképzettség tehát a decentralisatio egyik fontos főkelléke, melynek érvényesülhetésére minden áron törekednünk kell. Kunsch: A „Hunniá“-ból vesszük át a kövelkodő mulatságos dolgot. — A pesti „Központi ellenzéki kör“ szerdai vál. ülésében Zóyomy Samu vál.tag (ügyvéd s fővárosi virilis képviselő) a következő írásbeli indítványt nyújta be: Miután meggyőződésem szerint mi sem ártott az ellenzék ügyének jobban, mint azon megoszlás, melyre végzetszerűleg kárhoztatva lenni látszott; miután most már mi sem akadályozza az ellenzék, még fönálló két árnyalatát, hogy a bihari pontok és a negyvennyolczas párt programmja alapján, mely lényegében egy és ugyanaz, egyesüljön; miután az eddigi különválás csakis eszmezavart idézhetett elő az ellenzék táborában anélkül, hogy akármi tekintetben is üdvös lett volna; továbbá, miután az időnként előjövő, de az 1875-dik évben s esetleg hamarább bekövetkezhető képviselői választásoknál azon eszmezavar, amely a középpártnak Ghyczy vezérlete alatti alakulás és a Tiszapártnak az 1873. évi nov. 7-diki enuncziatiója folytán az ellenzék között támadhatott, rendkívül káros hatással lehet s gyors orvoslást kiván, annélfogva indítványozom: mondja ki a „Közp. ellenzéki kör** választmánya, hogy időszerűnek találja a fentebbi kérdéseket kebelében megvitatni s megállapodása szerint egy rendkívüli közgyűlés és illetőleg egy országos népgyűlés elébe terjeszteni. Az én nézetem szerint időszerű és czélszerű enne, ha a jelenlegi közjogi ellenzék két árnyalata egy közös elnevezés alatt, mint „alkotmányos,“ „függetlenségi“ vagy „kurucr-párt“ egyesülve egy közös programmot megalkotna. Az ügyvédrendtartás élénken vitatott törvényjavaslatára néhány alapos észrevételt tesz a kecskeméti ügyvédegylet. A gyakorlati évek hosszadalmassága kiválóan szemet szúrt a kecskeméti jogászköröknek, és el is ítélik ennek hátrányos voltát egy minden kenyérkapzsiságon fölülemelkedett, hazafias érveléssel, melyből itt adunk egy rövid kivonatot. A miniszteri törvényjavaslat szóban forgó szigora, nemcsak az ügyvédi szakképzettség biztosítására alkalmatlan , hanem ezenkívül, nemzetgazdasági és pénzügyi hátrányt is okozna, mert a jogi életpálya felé törő ifjabb nemzedék elé túlságos és szükségtelen akadályokat gördíteni igyekszik ; felejtvén azt, hogy minden akadály, akár időbeli veszteség, akár beszerzési költség természetével bír, a szülőkre, nemzetre és kormányra nézve értéket képvisel; elveszített, soha vissza nem térülő értéket, ha az akadály szükségtelenül felidézett volt, vagy leküzdés helyett, elkerülhető lett volna. A jogi életpályának, e veszteség által csak fokozott költséges elérhetése, nem csupán a közhivatalok jutányos ellátására s így államháztartásunkra gyakorolna hátrányos visszahatást, hanem törvényhozásilag decretálva, a foglalkozás szabad választására vonatkozó eredeti jog, oly megszorítását foglalná magában, mely az egyéni szabadságon ejtett sérelem jellegét viselné, sőt bűn volna minden szegény, de jeles tehetség ellen. Sem a hajlam, sem a képesség, nem feltételeztetik kedvező anyagi körülményekről. De bevégzett tökélyre jutásukhoz, a vagyon a leghatalmasabb eszköz. Minél inkább csökkentjük ezt, az életpálya szükséges költségeinek szaporítása által, annál többet zárunk ki a czél eléréséből, mert azért számtalanok megkísérlik, hogy saját maguk és hazájuk javát és dicsőségét, a jogi vagy nyilvános pályán gyarapítsák. A vagyonhiány miatt hajótörést szenvedett jóakaratú kísérlet: a tehetséges szegényt elkeseríti, a gazdag slendriánnak pedig szabadalmul szolgál. Az osztrákoknál közel annyi a jogász, mint nálunk, míg ügyvéd, nincs harmadrésznyi sem. Hová lesznek ott a jogászok tudori vizsgájukkal s 7 évi gyakorlati idejükkel? . . . Azon szellemi s épen azért legnyomorultabb és legveszélyesebb proletariátus meghonosulását mozdítsuk-e elő mi is, mely ott a közélet erőteljes fejlődését csaknem lehetetleníti; míg nálunk, fajunk hevesebb vérmérsékleténél fogva, kiszámíthatlan következményű állami és társadalmi bajoknak lenne szülőanyjává. Vegyük ehez ama kétségbevonhatlan igazságot, hogy nem ok nélkül féltett fajunk csekély számát az által sokszorozhatjuk, ha nemzeti politikánk, az anyagilag és szellemileg önálló egyedek szaporítását vezérelvének ismeri, s eléggé indokolt leend: miért nem találunk megnyugvást, oly törvényhozási művelet czélbavételében, mely az ifjabb nemzedék minél korábban beálló önállóságra juthatását, a magyarnak gyakorlati eszével és heves, türelmetlen jellemével ellentétes alakszerűségek által, kockára tenni, sőt elejteni akarja! Meggyőződésünk szerint a jogászok számának kevesbítésére s az ügyvédi szakképzettség emelésére, valóban hatékony és sokkal szerencsésebben megválasztott eszköz volna. Ha jogászokat csak kellő alapműveltséggel biró egyének vétetnének fel — s e végett az érettségi vizsgák, jól szervezett állami bizottságok előtt tétetnének le. Ha a jogászok tanulmányaikból minden tanév végén kiuuua., államvizsgára köteleztetnének, oly szigorral, hogy vizsgatétel nélkül, újabb tanévre való átlépésnek hely nem adatnék, mert a tanulói kötelesség be nem töltése, képezi a jogtudatlanság leggazdagabb forrását. Ha a jogi tanodák a kor követelményeinek megfelelőleg rendeztetnének, s a kitünőbb ifjak, — a mennyiben szegény sorsuak — állami "ösztöndíjban részesülnének, hogy az egyetemen magukat jogtudorokká képezhessék. Az ország új beosztásához Makó városa is élénken tiltakozik a kikerekítési törvényjavaslat ellen. Van kérvényében a természeti határok, földrajzi és nemzetgazdászati viszonyok tekintetében néhány oly észrevétel, melyek meggyőzhetnek bárkit, hogy a Szapári-Nemedeczki féle javaslat egyedül a mappa görbe vonalainak kiszirkalmazására alapította egyetlen tervezetét. Különösen Makó város forgalmi életére vonatkozó statistikai adatok kemény vágással fektetik hanyatt azt az egész centralizáló tákolmányt, mely Csongrád-Csanád egyesítésével Szeged felé erőszakolja az ipar és kereskedelem lüktetését, noha nemzeti szempontból nagyon is kívánatos hogy erősödjön és virágozzék egymás mellett mindkettő, mi bizony megtörténhet, ha nem is kancsukázzák agyon mesterséges beolvasztás által a gyöngébb Makót. Kiemeli még a kérvény, hogy bár az önkormányzat iránt országosan lankadt az érdekeltség, Makó város derék magyar polgárságát nem érheti e vád, mert ébersége Csanád megyében mindig fel bírta tartani a részvétet a megyei közélet iránt.