Ellenőr, 1874. február (6. évfolyam, 32-58. szám)

1874-02-23 / 53. szám

Előfizetési árak: Egész évre . . 20 írt. - kr. Évnegyedre . . 5 M. — b* Félévre . . . 10 ,­­ , Egy hónapra , I „ »0 „ Egyes salát ára 10 krajczár« Szerkesztési iroda: Budapesten, nád»r-utczа в. шж. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön.­­ Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. — Posta által csak bérmentes leveleket fogadunk el. 53. szám. Budapest, hétfő, február 23. 1874. VI. évfolyam Hirdetések felvétele: Budapesten, nádor-utcza 15. sz. (Légrády test­vérek­ irodájában), Kiadó-hivatal: Előfizethetni helyben és posta utján, nádor-utcza 6. sz. a. A lap szétküldésére vonatkozó reclamációk Légrády testvérek irodájába (nádor­ utcza 6. sz.) intézendők. TÁVIRATOK­ St.-Pétervár, febr. 22. A ma este Mária Nico­­lajevna nagyherczegnőnél tartandó bál után Ferencz József 6 felsége, Konstantin nagyherczeg által kí­sérve, éjjeli egy órakor Moszkvába utazik. A csá­szári kíséret egy része már 12 óra 15 perczkor indul oda egy előző vonattal. A Moszkvából eluta­zás vasúton szerdán esti 8 órakor, a Varsóba ér­kezés csütörtökön délelőtt 10 óra 30 perczkor tör­ténik. — Enyhe idő. Madrid, február 20. A carlisták a Valenczia tartományban fekvő Vinaroz kikötő várost hat órai tüzelés után elfoglalták és a 200 emberből álló helyőrséget fogolylyá tették. E hely elfoglalását egy sergent árulásának tulajdonítják, ki a carlis­­táknak Calig kikötőt is kezeikbe játszotta. Santest több csapatosztály­ erélyesen üldözi. Moriones töb Castróban áll, előőrse Önton és Sommorostro kö­zött van, Athen, febr. 22. Az új kabinet a következőleg van alkotva­: Bulgaris elnök és belügy, Delijannis kü­­ügy, Valussopolo pénzügy, Trinoletta hadügy, Zalonis tengerészügy, Papamichaelapulo igazság­ügy, Nicolopolus cultusminiszter, Bécs, febr. 22. A budgetbizottság elintézte a cultus-budget több czimét, s katholikus papok se­gélyezésére a reichsrathban képviselt minden tar­tomány részére 500,000 frtot állapított meg. Bukarest, febr. 22. A senatus tegnap a bün­tető törvény sokat vitatott változtatásait végleg el­fogadta. Budapesti színlapok. Hétfőn, febr. 23 NEMZETI SZÍNHÁZ. Bánk­i Báli-Eredeti szomorujáték 5 felvonásban. Irta Katona József. VÁR -­SZÍNHÁZ. A szevillai borbély- Víg opera 2 felvonásban. Zen. szerz. Rossini- Budapest, február 23. (?) „Magyarischer Despotismus“ ezen a kedves czimen jelent meg egy czikk a bé­csi „Deutsche Zeitungban“ legyalázni nemzetünket, szász tollból, szász érdekek szolgálatában kofa­nyelven szórja a piszkolódást és egy utczai su­­hancz durvaságával fenyeget a „jó testvér“, hogy nem messze az idő, midőn elérkezik a „véres leszámolás napja“, melyet számos forrongó elem, a szászokkal együtt, türelmetlenül vár, hogy a magyarok örökségét lefoglalja. No az ilyen czikkeknél ugyan okosabbat is tehetne a circumsputus jó szász nép, mert attól a fügét mutató kétszázezer ököltől túl a határon s ott a bécsi utságtakaró alatt bizony nem ijed meg senki fia, hanem annyi hatása lehet igenis, ollad­kozóba essék minden magyar ember, váljon a hajlékába vendégszerető előzékenységgel befogadott nép ellenében nem jogosultabb volna-e egy tetőtől talpig magyar szabású Bismarck, hogy a „vér és vas“ embere politikáját érvényesítse ha­zánkban is, mintsem a szabad intézmények által excentricus rugdalódzásokra vetemedett fajtól el­tűrje, hogy „szász nemzet“ czímén államot alkos­son az államban. Mert hát titulálni ugyan váltig titulálgathatja becsességét a szász nemzetinek a fajgőg, az állam mégis egy s azt Magyarországnak, a politikai nemzet szintén egy és ezt magyarok hivják isten, törvény és ember előtt. Meg volt mondva e lap hasábjain tegnap, hogy a szabados és alkotmányos intézmények par­lamentáris országaiban, és ilyennek tartjuk eddig­­elé hazánkat is, jogosan nyilvánulhat a törvé­nyes formák és határok között, minden ellenvéle­mény és nem tetsző tiltakozás, bármely oldalról. Persze, hogy aztán az emberek­től függ, hogy e vélemények és tiltakozásokban a becsületes törekvések józanul nyilatkozzanak a közvéle­mény színe előtt; mert bizony az afféle okos­kodások szász nyakatekertségét, melyek az 1868- ik évi XLIII ik törvény „megtűrő“ kegyéből örök szász államiságot és középkori kiváltságokat „kö­vetelnek“, ledönti a törvényhozói eszélytan legpa­rányibb elve is és kikaczagja a népképviseleti alkotmányok által a parlamentekre bízott jog és hatalom. Aztán mit kornyikálnak e hűbériség száza­dainak dohos pergamen-észjárásával, épenséggel a német lapokban magyar zsarnoki kényuralom ellen ? Csak nem akarnak német szabadságot abból a finom szabásúból, mely Posenben még a magán és felekezeti tanodákban sem tűrte meg a lengyel nyelvet. Avagy talán megirigyelték az elszászi és lotharingiai rokonok remek alkotmányos szabadsá­gát, hol a polizeiwirtschaft kényszer-öltönyén fejleszt: a német összbirodalom ideáját. Lehet különben, hogy sem ez, sem az nem lelke­síti a szász szabadságérzetet, hanem a Deut­sche Zeitung révén,5 halálosan beleszeretett az oszt­­trák uralomba, mely a cseh, szlovén és lengyel népfajokkal szemben kierőszakolta és kimesterkélte a legkorlátlanabb osztrák hegemóniát? Hasonló buldog állapotokért ugyan kár kizarándokolniok és az osztrák-német sajtót elárasztani gyilkos só­hajok és áruló könnyekkel. Hisz ha csupán ennyi a bajuk, megkaphatják ide benn is, színlelt keser­­gés és száraz könnyhullatás nélkül. Volt már egyébiránt részük az osztrák szabadság­ elhoradó örömeiben az­ ötvenes évek kedvezései foly­tán.­­Akkor járta a rendelet, hogy a „szász föld“, vagy „szász nemzet“ czim minden hi­vatalos iratból „rögtön és mindenkorra“ kikü­szöbölendő. Ha csak e változásért rajonganak, ki­törölhetjük a „szász“ nevet mappából, hivatalos iratból könnyedén és minden tusakodás nélkül. És mindezt a sok boldogságot elérhetik annál könnyebben, mentői határozottabbá érlelik a meggyőződést min­denkiben, hogy a szász népet nyírfa-vesszővel is beterelheti egy jámbor próféta valamely közös né­met és osztrák akolba, de vessző nélkül a szabad­ság teljes élvezete mellett neki­vághatnak fejek­kel --a falnak. Nem válik semmi esetre sem a szász hírhedt­­ körmönfontság előnyére , ez a kifelé való gra­­vitálás és obégatás, mert nem nyer vele egye­bet a magyar államegység barátai részéről, mint erélyes visszatarlást minden szász érdekű napikér­désnél. Kivonhatták e tanulságot már a ház mai szavazása alkalmával is, midőn némi formasértések daczára, is igazat adott miniszterének. Künn sem talál valami heves rokonszenvre az ilyféle agitatio. Németország sajtójának legna­gyobb része legalább elég körültekintő és nem en­gedi szász lamentátiókkal vágni a fát saját né­­met egységi politikája alatt. Európa nemzetközi vi­szonyai ma sehol sem kedveznek a separatisti­us szakadási kísérleteknek. És az osztrák „Deutsche Zeitung“-ok is fordíthatnák ügyesebb czikkekre hasábjaikat, ha nincs kedvük, hogy mi meg vi­szonzásképen a cseh és szlovén mozgalmakkal fogjunk kezet, mert hát az az osztrák­ uralom na­gyon mesterkélt tákolmány, csak egy kis irány­­változás kell a magyar parlement többségének po­litikájában és romjai fölött a nemzetiségek fognak ülni halotti tort. Jegyezzék meg ezt és értessék meg a szász alkalmatlankodókkal ama adoma horderejét, me­lyet mi már egyszer figyelmekbe ajánlottunk, de nem árt ismételni újabban is. Egy magyarországi né­met ajkú küldöttség pártfogoltságot könyörgött Il­ik Frigyestől. „Hogyan áll nálatok az állampolicia?“ kérd­ezé tőlök csípős gunynyal a fejedelem. „Hál is­tennek nálunk hite sincs“ válaszoltak derék sváb­jaink és okulva a leczkén nem jártak többé ku­­nyerázgatni idegen kegyeket a rendőrállamokba, nehogy lassanként meggyűljön a políciával bajok itthon is, mi nélkül bizony megélhetünk egymás mellett mindannyian. Vigyázzanak hát erdélyi szász atyafiaink is, hogy policziális labyrintba ne keverje őket hányivetitségek, mert onnan aztán nehéz ám a kijutás. A baloldali bőr hétfőn, f. bő 23. napján, d. u. 5 órakor értekezletet tart. A Kossuthnak Madarászhoz intézett leveléből k­özöl egy újabb részt a „Baloldal“. A tárgyhalmaz nem engedte esti lapunkban közlését, de reggel közölni fogjuk egész terjedelmében.­­ A Deákpárt tegnapi értekezlete az alapok és alapítványok tárgyában kiküldött bizott­ságba G­h­é­c­z­y Kálmánt, a jogügyi bizottságba pedig Éder Istvánt jelölte ki, továbbá az általános tárgyalás alapjául elfogadta az osztályok elé uta­sított törvényjavaslatokat az orsz. statiszt. hivatal szervezéséről, a hajók költözéséről, a marhavész­ről stb. Oroszországi levelek. (Eredeti tudósítás.) VIII. A vasas hét Szt.-J Pétervárott. Szt.-PéterVár, febr. 18.­­A hosszú szakállú komoly Iván, ki oly gon­dosan tisztogatja minden reggel ruháimat és czipői­­met, e hét kezdete óta egészen megváltozott. Most mindig tisztára mosakodott arc­c­al és gondosan fésült szakállal jelenik meg, hosszú sima haja csepeg a zsírtól és aracsszerű pontossággal van homlokára felfésülve, úgy hogy ismeretes honfitár­sához az „orosz erdei vademberhez“ némileg ha­sonlít; csendes derültség mutatkozik arczán és tegnap azon leptem meg őt, hogy a folyósó egy sarkában narancsot habszolt. „Vőlegény lett, jó Iván“, kérdeztem őt, „vagy valamelyik rokonától az Uraiban vagy még messzebről örökölt ?“ Iván azonban benső megelégedéssel mormogott és széles mosolyra húzott száját kezével törölve, mondá: „Hiszen maslanitza van!“ Önök bizonyára ép úgy nem tudják, hogy mi az a Maslanitza, mint én nem tudtam, midőn Ivántól ezt a felvilágosítást nyertem. Ma azonban már tudom és elmondhatom önöknek is. Maslanitza a vajas hét és a vajas hét az orthodox egyház karnevál időszaka. Ne gondoljanak arra a karne­válra, mely a túlcsapongó Párisban vagy Olasz­ország istenileg derült ege alatt életeket szóró ál­­arczosok tolongásával, bolondos utczai fárdalatok­kal, az osztály­különbség saturnák­ teljes lerombolá­sával jár; az éjszaki karnevál csendesebb, bágyad­tabb, tartózkodóbb; úgy viszonylik déli névrokoná­hoz, mint az éjszak szegényes, fanyaros kökénye az édes és gazdag szőllő fürthöz. És olyan rövid ez az orosz karnevál! Mogorva, asceta egyháza igen szűken méri híveinek a megengedett öröm­napokat. Csak egyetlen héten szabad magukat a a boldog önfeledésnek átengedni; a­mit a hivő él­vezetre képes életkedvben bír, azt e nyolcz nap alatt kell kiélnie; vasárnap kezdődik az örvendzés ideje és ismét vasárnap végződik, a­mint a reggeli ha­rang kongása belezúg öröm- (és többnyire pálinka-) ittasságába, be kell hinteni fejét hamuval, és alá­vetnie magát a szigorú böjt törvénynek, mely meg­tilt húseledelt, dalt, nevetést és minden néven ne­vezendő kedvtöltést. „Maszlenicza“ tehát, százszámra menő haran­gok kongását kongását jelenti, melyek zúgásá­tól folytonosan hullámzik a jég. Maszlenicza annyit jelent, hogy minden templom folytonosan nyitva áll, tele mindig buzgó imádkozókkal, hogy szállo­dám étlapján három nap óta „blinti” van felje­gyezve, valami módtalanul sovány eledel, mely­­lyel nem szeretném a magyar konyha étlapját sza­porítani, és jelenti azt, hogy minden színházban naponként két előadás van, az egyik délben, a másik rendes időben, és végre azt a vidám zajos életet is jelenti a maszlenicza, melynek most a marstér színhelye. E roppant tér a nyárikert közelében, mely nagy kiterjedésénél fogva rendesen a nagy hadi­gyakorlatok és szemlék színhelye, most úgy néz ki, mint a vásártér. Itt van a „balagan“, a car­­neval tombolója ; bódé, bódé hátán ; hegedű és duda szól minden felül; a deszkasátorokból lárma és kacsagás üti meg füleimet s a bódé sarok­ közt reggeltől késő estig vidám zajos tömeg hullámzik fel s alá. Ezelőtt éjfélig sőt tovább is eltartott itt a farsangi mulatozás, de a tekintetes rendőrség úgy találta, hogy esti 6 óráig elegendőleg kimu­lathatja magát az ember, s most ez órában haza kell takarni mindenkinek. Napközben is jár-kell­ett egynéhány tuc­at rendőrkatona, s korlátok közt tartja a közvidámságot, nehogy túlcsapjon a medren, s az örömujjongás valami nagyon han­gossá ne váljék. Ha e mogorva, vagy mérges rendőrábrázatok mindenütt jelenvalósága mellett is oly magas hullámokat vett a jókedv, ez csak a balaga közönségének sajátságos jellemében leli magyarázatát. Mert a maszlenicza a nép és a gyermekek ünnepe ; ama lelki szegények és kiskorúak ünnepe, akik még a caroussel által pár pillanatra a meny­országba átszédithetők és kiket egy kék köpenyes bohócz­arezfintorgatása holtra kaczagtatni képes. A műveitekre nézve nem jelent a maszlenicza sem­mit; ezeknek meg vannak egész télen át az ő ál­­arczos- és elitebáljaik , stagionéjik, jégünnepélyeik és hangversenyeik; ha a balaganban czilinderes kettyűs­orral találkozunk, az biztosan külföldi; és ha divatos öltönyű hölgyet látunk ott, az biztosan anya vagy gouvernante, aki gyermekeit mulatni viszi.Különben csak katonák, pózok, hosszú bun­dákban tarka övekkel és szűk világos­kék vagy megyszinti sárga rojtos nemzeti viseletben, látha­tók a mulatságon. Valóban érdemes, hogy az ember a bala­gan­on legalább egy órát töltsön. Van ezen sa­játságos nemzeti szokásokban olyan, melyek mind nálunk, mind másutt elütnek a közönséges országos vásár physiognomiájától. Itt látjuk mindenek előtt az apró kis szánokat, tüszkölő lovaikkal, ezek csak a farsang végén láthatók Pétervárott, s a böjt kez­detével újólag a falvakba térnek vissza. E szánok tulajdonosai ügyetlen sárga, szögletes arczuk, s az orosz nyelv leírásának hiánya miatt a többi pswost­­siksoktól folytonos gúnyban részesülnek, hanem az apró és alacsony frezkók ezt fel sem veszik, s a legnagyobb közönynyel elfogadják gyermek és fel­nőttől a piatetschok réz darabját (5 kopek orosz pénz), miután egy negyed óráig producálták volna magukat a jégen.­­ Itt látjuk továbbá a „jéghe­gyet“ az oroszok legeredetibb mulató helyét. Ez is körülbelől 30 láb magas fatorony s egy oldalára garádicsok által juthatni, másik oldala meglehetős meredek eséssel, az alap niveaujáig száll alá. Az alap keskeny sima jéguton folytató­dik, mely mindkét oldalán, ép úgy mint a sima jégut, erős jégalappal van ellátva. A torony tete­jén egy kis szán helyeztetik fel, s a kinek kedve és­­ képekje van, felült rá; háta mögött a saját­ságos intézet tulajdonosa foglal helyet; egy erős tavritás a könnyű járműt mozgásba hozza, s az roppant sebességgel szalad a meredekről, a jégúton A sebesség, melylyel a haladó jármű oly rendkívüli, a pályázók nagy része, akik e tréfát megengedik maguknak , szemét bezárja, és elsápad; a nagy sebesség azonban pillanatonkint alábbhagy, úgy hogy a jégút végén magától is megállapodik. Ha az ember ezt a mulatságot először látja, lehetetlen­nek tartja, hogy itt szerencsétlenség ne történjék. A sok sátorban, vagy a szabadban álló pusz­ta asztalon, a samovárokban mindenütt fő meleg víz, itt mérik az oroszok kedvencz italát a tschai-t (thea). A legnagyobb élvezettel szörcsöli kicsi és nagy a szalmasárga, párolgó folyadékot, s a jó al­kalmat felhasználja, hogy ne csak belülről mele­gítse magát, hanem kívülről, a samovár tüze mellett. A többi sátorban diót, fügét, narancsot árulnak rendkívü­l olcsó áron, s a kis gyermekek egész serege fel és le­sétálva árusítja a „parantki, s egy furcsa alakú süteményt.. A testi mozgás előmozdítására szolgál a sok caroussel, melyek egyszerű vászonsátor alatt vannak; a lovak ciudálatra méltólag sárga göm­bölyű foltokkal vannak tele; a­mi azt a gyanút költötte fel bennem, hogy az orosz nép ló­ ideáljá­nak e szín felel meg. Néhány állatseregletből, kü­lönféle vadállatok éktelen orditozása hallatszik, s hogy a közönségnek izlelőül is szolgáljanak azon nagyszerűségekből, melyeket a vörös függöny takar; kívül egy magaslaton, egy fekete medve ven láncz­­ra verve, melyet a gyermekek részint jégdarabok, részint hógolyókkal dobálnak. Valódi orosz kép az, mely elénk tárul most. Egy nagy bódé előreszö­­gellő alapzatán egy Paprika Jancsi producálja ma­gát. Kabátja kék vörös síkokkal, fején magas sipka van, mint a minő a száz éves kalendáriumok czimlapján. Bámulatra méltó kitartással képes hálás kö­zönséget mulattatni. Nyelvsebessége rendkívüli; most egy szép leánykát ábrázol (ahhoz illő arczot vág) kit gondnoka egy öreg paraszthoz akar nő­ül adni ; alig hangzott el ez elbeszélés okozta kaczaj, a­mikor az egyszer egy elszavalásába kezd, ezt is rendkívül komikusnak találják; be­széd közben egyszerre csak megáll, s kinyújtja nyelvét, átalános derültség ; de ha a hallgatóság már elunja a közönséges tréfát, akkor oly segéd­eszközhöz folyamodik, mely hatását soha nem veszti el, t. i. mutató ujját az orrára teszi s szemét körülé forgatja. A tetszés rendkívüli, a közönség nem tud hova lenni a nevetéstől, mindenünnen tetszésnyilatkozatok hallatszanak. A pénzdarabok egész zápora, — természetesen csak fél vagy leg­feljebb egy kopek — hal a hegyes sipkába, s miután megszámolta a pénzt grimaszok kíséreté­ben, „ez nem volt a komédiáért“ való felkiáltásá­val, újra megkezdődik a határt nem ismerő nevetés kedv. A Paprika Jancsi elfáradt, egy kollégájával jelenik meg az állványon, a medvét produkálják, bőgnek körülölelik egymást s különféle bolond­ságot csinálnak a közönség nagy tetszésére. A bódék belsejében is van valami látni való. A gömbölyű emelvényen két trombita vagy dob hangjainál két orosz leány járja a kasatsek nemzeti tánczot. Ezek egészen csinos kis teremté­sek, szű­k viola szín selyem aranynyal szegélyzett kabátkákban, a kék ruha fel van hajtva, a lábat alacsony kis czizma fedi, a kis asztragán kalap meglehetős kihivólag van a rövidre nyírott hajra illesztve és testmozdulatok sajátságos fordulatai kisérik a furcsa tánczot. A kozákok egy kis csa­pata, a­kik vagy munkások vagy mesteremberek lehettek, tátott szájjal nézték a leányokat s erősen tapsoltak, ha valamely pás különösen sikerült. Ezek mellett néhány pantomimikai színház van felállítva, mivel az arczok gyöngédebb válto­zatai ily közönség előtt alig volnának felfoghatók, ezért a művészek komikus öltözetekben trag­edizál­­ják, a legkifejezésteljesebb kifestés mellett, a leg­gyalázatosabb kétértelmű dolgokat. E színészek foly­ton ökleikkel fenyegetik egymást, pisztolyokat süt­nek el, vagy rőrhosszúságú késeket dobálnak a test minden részébe, a­mi a hallgatóság között a bor­­zadály vagy a szánalom nyilatkozatait kelti fel. Ily színházak pénztárainál, a pantomimiák szöveg­e, az álmoskönyv szövegének illustráczióival — egy Wenigesért meg is vehető. A pénztárnok irodalmi műveit azonban csak bizonyos tartózkodás, sőt néha iróniai mosolylyal kínálja, mert meg van győződve, hogy vevőinek csak kis része van az olvasás mesterségének mys­­teriumába beavatva. Különben vannak oly színhá­zak is, amelyekben rendesen játszanak és beszél­nek, s ezek megkülönböztető jele kívülről az, hogy egy vászonra valamely idylli drámából, drastikus rajz és színezéssel két alak van festve. Ez a balagán, s pétervári n­ép egyedüli mu­lató helye, hol nincs háborgatva s átadhatja ma­gát a mulatságnak; s ez a maslenicza ideje minden évben, mely a szegény orosznak nem jelent egyebet, mint engedelmesség, munka, ima és pálinkát. Nordau Miksa. Bécs, febr. 22. (Saját levelezőnktől.) (A hirlapbélyeg és a „Neue Freie Presse“. — Türschmann. — Még egy kis politika. — Színházi hírek.) A hir­­lapbélyeg eltörléséről szóló s képviselői kezdemé­nyezésből eredt törvényjavaslat tehát, mint a táv­író önökkel már tudatta, tizenöt szavazattal megbukott. Az eredmény az utolsó pillanatig ké­tes s az eset analóg volt a keleti vasútnak magyar országgyűlésünkön előfordult ügyével. A Cis és Trans kormányai tehát most büsz­kén nyújthatnak egymásnak kezet.­­ De Pretis 15 szavazattöbbsége másolata Szlávy úr 13 szava­zattöbbségének, azzal a csekély különbséggel, hogy az osztrák kormány valamivel mégis erősebb több­ségre támaszkodhatik, mint a budapesti. De Pretis, akinek egyébiránt van oka neheztelni a sajtóra, bi­zalmi kérdést csinált a hírlapbélyeg eltörléséből, de csak kis hijja volt, hogy a merészen felállított alternatívának áldozata nem lett. Az eredmény, mint említem, az utolsó pillanatig kétes volt és mindenki inkább hitte a bekövetkezettnek ellenke­zőjét. Az a forrás például, a­melyből rendesen me­ríteni szoktam, szintén határozottsággal állí rá, hogy Fuchs képviselő javaslata el fog fogadtatni, de úgy látszik, ez csak az illető (hirlapiroi) körök óhajtása volt inkább. Mindamellett a kormány pél­dátlan presszójára volt szükség, hogy a javaslat 15 szavazattöbbséggel elvettessék. A pénzügymi­niszter a szavazás előtti napon formálisan kol­dulta a szavazatokat s úgy ez, valamint ama kö­rülmény, hogy mind ő, mind Breszl különösen hangsúlyozták a financziális szempontot és hogy elvileg ők sem ellenségei a hirlapbélyeg­­nek — tehették csak lehetővé az ismert ered­ményt. A szavazásnál a pártkötelékek egészen föl­bomlottak s oly nevek, mint: Herbst és Hohen­­warth, Kopp és Lienbacher, Kronawetter és Grea­ter kerültek egymás mellé s beállt az a különös eset, hogy a conservativ töredékek szabadelvűebbeknek mutatkoztak az úgynevezett szabadelvűeknél. A pénteki szavazás áldozatokat is vont maga után: a „Neue Freie Presse“ és „Tagespressét“. Mindkettő lefoglaltatott. A „Neue Freie Presse“ tegnap d. e. 9-ig olvasható volt a kávéházakban s nekem is volt alkalmam az incriminált czikket olvas­hatni, de az valóban nem tartalmazott oly dolgokat, melyek a confiscatiót érthetővé tennék. No de Ausz­triában az érthetetlenségek vannak napirenden! — A „N. Fr. Pr.“ mai számában érzékenyen pana­szolja el olvasóinak, hogy é­n az Auersperg-kor­­mány alatt kellett megtörténni gyászos confiscálta­­tásának. Hjah! — ez már megtörténik azzal, a­ki „nem barátja a császárnak“, akarom mondani : De Pretis urnak. A zenekedvelők egyletének kis termében pénteken este Türschmann folytatta recitatiót. Megígértem volt, hogy Türschmannról fogok egyet, mást írni. — ígéretemet most beváltom. Türschmann körülbelül 45 éves, széles válla erőteljes, imponáló férfialak. Évekkel ezelőtt színész, másodrendű színész volt s mint ilyen veszteti sze­­mevilágát. Nincs ugyan teljes sötétségre kárhoz­tatva, mert valamit mégis lát, mindamellett szí­­nészkedésének lehetősége meg van hiúsítva. Hangja bámulatos, a­mennyiben bírja a hangfokozat min­den árnyalatát s Türschmann oly zsarnoki hatal­mat gyakorol e gazdag skálán, hogy képes 10— 15 személyt szerepeltetnie valamennyi más hangon szólal meg, megtartván hangárnyalatát az egész előadás alatt valamennyi. Ezenkívül Türschmann bámulatos jellemszínész s szavalata által, mint múlt heti tárczalevelemben már említem, hús és vér lesz szemeink előtt az egész Faust-tragédia. Fekete salonöltözetben jelenik meg meghajtja magát, helyet foglal az emelvényen s gyönyörűen csengő hang­ján, röviden, de velősen jellemzi a művet, mely decla­­matiójának tárgyát képezi. Mikor ezt elvégezte, tu­datja velünk a színnek, mely a mű első felvoná­sának színhelye, milyenségét — és .... A függönyt fölgördülni látjuk, a­nélkül, hogy fölgör­dült volna; alakokat látunk megjelenni és távozni a­nélkül, hogy megjelentek és távoztak volna; pezsgő életet, emberi akarat által mozgatottat lá­tunk magunk előtt lezajlani és lezajlani — egy etnikai világot . . . S mindezt csak szavának és szavalatának ereje által, érinthető, empiristikus segédeszközök nélkül. Pénteken is egészen megtelt a zenekedvelők kis terme, a­mely körülbelül egyenlő nagyságú a budapesti vigadó kis termével. Az értelmiség színe­­java volt együtt. Pontban hét órakor megjelent a művész, a közönség tapsai közt foglalta el helyét s röviden jellemezte Sophokles „Antigonéját,“ a­melyet elszavalandó volt. Értelmes fölfogásának rövid tartalma az volt, hogy Sophokles halhatatlan tra­gédiájában a nőiség ideálját dicsérte. Megtapsolt virágos j­eilemzése után a recitatióra kezdett. A darab főalakjai: Antigone, a király és ennek fia rendkívül sikerült alakítások voltak. A mellékszemélyek közül a szolga, ki Antigone „vétkének“ hírét hozza meg a királynak, szintén mesteri jellemzés volt. A karokat illetőleg aggá­lyaim voltak, de a művész ezeket is eloszlatá. Türschmann a fél éneklést és fél szavalást választá ott, a hol a görög dráma chorusaihoz jött s ez annyira sikerült neki, hogy ez által a hatás tel­jessé vált. Művészi ereje különösen excellált az utolsó jelenetben, hol a király kétségbeesett ön­­tépelődését emésztő erővel szavalta. Mielőtt a legfrisebb színházi hírekre térnék át, legyen szabad pillanatra ismét visszanyúlnom a politikába. Említettem volt már erdélyi szász uraink legkevésbbé sem lejális ama szokását, hogy állítólagos sérelmeik orvoslása miatt a bécsi magyarfaló lapokhoz szeretnek folyamodni. A po­rosz pénzen tengődő „Deutsche Zeitung“ mai száma is dörgedelmes czikket hoz ellenünk, zsar­nok magyarok el­en. Ha szász uraink azt hiszik, hogy­­ 1 a pártfogás jobbra lendíteni lesz képes sorsukat — legyen nekik az ő hitük szerint. A magyar belügyminiszter bizonyosan más hitben van. Hanem azok az urak ott „Kronstadt“ városában, még tovább mennek ennél s mint hallom, a na­pokban egy bécsi könyvkiadónál egy röpirat fog megjelenni „a németeknek Magyarországban v­aló elnyomatásá­ról“, melyhez a hírhedt Leher írta az előszót. Annak idejében tán méltatni fogom e röp­­iratot, most áttérek a színházi hírekre. A burg-szinház holnap végre annyi húzás­­halasztás után színre fogja hozni „VI. Henrik“ második részét s nemsokára ezután „III. Richár­­dot.“ A Laub­e-szinházban most Rosen „Schwe­re Zeiten“ czimű vígjátéka és Feuillet-nek ná­­lunk az „Erdő szépe“ czim alatt ismert drámája „járja“, mint egy nevetséges magyar újság magát nagy­ ékesen ki szokta fejezni. (F ej e z n­i ?) — Wilbrandt„Giordano Bruno“ tragédiáját, mely az előbb említett színháznak volt benyújtva, a czenzura eltiltotta. A wiedeni színházban márcz. 4-ikén Patti Adél és az olasz társaság fognak énekelni s mivel közbe-közbe ugyanott Rossi és társasága is fog­nak játszani, a wiedeni múzsa templom márcz. hó­ban egészen olasz lesz. —A „Carl“-színház­­ban az „Angot“ még mindig vonz, de e hét köze­pétől frisebb újdonságokat fognak ezzel fölváltva adni. Avig opera igyekszik, igyekszik — de rendesen csak kis közönsége van s attól tartanak, hogy előbb fog megbukni, semhogy gondolták. — A budapesti bírák küldöttsége tegnap délelőtt Sebestyén bíró vezetése alatt Dr Pau­­ler igazságügyi miniszternél audientián volt az is­meretes napidíj- és rangfokozatok ügyében kibo­csátott miniszteri rendelet ellen orvoslást keresendő. A miniszter válasza odairányult, hogy­­ a beadott memorandumot beható tanulmány tárgyává tenni el nem mulasztja, biztosítván egyszersmind a kül­döttséget, hogy a sérelmes rendelet által csak a­laptá­r szabályozását czélozta, semmi esetre azon­ban a bírói tekintélyt és hivatalos állást csorbítani nem szándékozott; biztosítá még a küldöttséget, hogy a nyugdíj­szabályok törvényes megállapítása alkalmával a rangfokozatok kérdése is újabban felvétetik. A bírák természetesen a miniszter úr érdemleges válaszát be fogják várni. Iparmúzeumi felolvasások. A nemzeti múzeum dísztermének tarkabarka történetéhez újabb események fűződnek. Hanem mi­óta e teremben a főrendiház tartja üres üléseit, bizonyos fátumszerűséggel van eldöntve, hogy soha se legyen tele. Nem is telt meg vasárnap sem az iparmúzeum javára rendezett felolvasásra, de nem­csak hogy nem telt meg, hanem jóformán üres is maradt, ép úgy, mint mikor a mellsás főrendek üléseznek. Még az ingyenes karzatra is többen kellettek volna, hogy legalább az első sort elfog­lalják. A született törvényhozók padjain legnagyobb részt elegáns hölgyek ültek, ezek sem valami nagy számmal, de az alkalom természeténél fogva az érdeklődés arányát ők mégis briliánsul képvisel­ték azon férfi hallgatósággal szemközt, mely nem jelent meg. úgy szólva, az egész hallgatóság nem igen állt másokból, mint azon körből, mely az iparmúzeum ügye körül buzgólkodott eddig is, s melyhez tartoznak főpapok, tudósok, írók, képző­­művészek, s néhány előkelő család, mit a hölgy­közönség is bizonyított. Az iparos osztályból alig jelent meg nehány. És erre figyelmeztetjük a f­ő v­ár­o­s i4i p­а г­ů s kört, mely tevékeny egylet, s melynek az iparmuzeummal egybeforrt minden mozgalomban kiváló részt kel­lene venni. E felolvasások magukban véve is olya­nok, melyek iránt és az iparosokat illeti legjobban az érdeklődés. Reméljük is, hogy a kör tevékeny­sége itt sem marad el. Az iparmúzeum bizottsága pedig legjobban tenné, ha az ingyenes belépti jegyek legnagyobb részét az iparos körre bízná a segédek és tanoncze közti kiosztás végett Keleti Károly felolvasásában a hallgatóságra azt mondta, hogy jegeszedési központ az, mely körül a többi tömeg is sorakozni fog. Úgy lesz bizonyára, mert épen Keleti felolvasása adatai tün­tették ki legjobban, hogy az iparmúzeum ügye iránt az érdeklődés átalános­­ eredményekben, is oly mérvben jelentkezett, mely a legbiztatóbb a jövőre, akármily kevesen is hallgatták most az adatokat. A felolvasások három óra után kezdődtek. Az elnöki emelvény volt a felolvasó asztal, a Ház asztalára pedig üveges szekrényeket helyeztek, s azokban régi pénzek, érmek s egyéb vésetek vol­tak megszemlélhetők, melyekről Pulszky Ferencz már a felolvasás megkezdése előtt magyarázgatott a hölgyeknek. Keleti Károly ült először az emelvényhez. Átalánosan szólt az iparmúzeumok feladatáról, az ipar fejlődéséről, s azon nemzetgazdasági hatalmas­ságról, melynek neve műipar, s melynek hódítása­ira oly szükségünk van, ha nem akarunk tovább is Európa szántóvető nemzete maradni a hatalmas iparral szemközt. Az iparmuzeumok eszméje az újabb időké, s az 1855-iki londoni közkiállítás érlelte azt meg, és az eszme a kensingtoni iparmúzeum által testesült meg először. Az ily gyűjtemények nem technikai oktatást nyújtanak, hanem választékos

Next