Ellenőr, 1874. február (6. évfolyam, 32-58. szám)
1874-02-23 / 53. szám
Előfizetési árak: Egész évre . . 20 írt. - kr. Évnegyedre . . 5 M. — b* Félévre . . . 10 , , Egy hónapra , I „ »0 „ Egyes salát ára 10 krajczár« Szerkesztési iroda: Budapesten, nád»r-utczа в. шж. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. — Posta által csak bérmentes leveleket fogadunk el. 53. szám. Budapest, hétfő, február 23. 1874. VI. évfolyam Hirdetések felvétele: Budapesten, nádor-utcza 15. sz. (Légrády testvérek irodájában), Kiadó-hivatal: Előfizethetni helyben és posta utján, nádor-utcza 6. sz. a. A lap szétküldésére vonatkozó reclamációk Légrády testvérek irodájába (nádor utcza 6. sz.) intézendők. TÁVIRATOK St.-Pétervár, febr. 22. A ma este Mária Nicolajevna nagyherczegnőnél tartandó bál után Ferencz József 6 felsége, Konstantin nagyherczeg által kísérve, éjjeli egy órakor Moszkvába utazik. A császári kíséret egy része már 12 óra 15 perczkor indul oda egy előző vonattal. A Moszkvából elutazás vasúton szerdán esti 8 órakor, a Varsóba érkezés csütörtökön délelőtt 10 óra 30 perczkor történik. — Enyhe idő. Madrid, február 20. A carlisták a Valenczia tartományban fekvő Vinaroz kikötő várost hat órai tüzelés után elfoglalták és a 200 emberből álló helyőrséget fogolylyá tették. E hely elfoglalását egy sergent árulásának tulajdonítják, ki a carlistáknak Calig kikötőt is kezeikbe játszotta. Santest több csapatosztály erélyesen üldözi. Moriones töb Castróban áll, előőrse Önton és Sommorostro között van, Athen, febr. 22. Az új kabinet a következőleg van alkotva: Bulgaris elnök és belügy, Delijannis küügy, Valussopolo pénzügy, Trinoletta hadügy, Zalonis tengerészügy, Papamichaelapulo igazságügy, Nicolopolus cultusminiszter, Bécs, febr. 22. A budgetbizottság elintézte a cultus-budget több czimét, s katholikus papok segélyezésére a reichsrathban képviselt minden tartomány részére 500,000 frtot állapított meg. Bukarest, febr. 22. A senatus tegnap a büntető törvény sokat vitatott változtatásait végleg elfogadta. Budapesti színlapok. Hétfőn, febr. 23 NEMZETI SZÍNHÁZ. Bánki Báli-Eredeti szomorujáték 5 felvonásban. Irta Katona József. VÁR -SZÍNHÁZ. A szevillai borbély- Víg opera 2 felvonásban. Zen. szerz. Rossini- Budapest, február 23. (?) „Magyarischer Despotismus“ ezen a kedves czimen jelent meg egy czikk a bécsi „Deutsche Zeitungban“ legyalázni nemzetünket, szász tollból, szász érdekek szolgálatában kofanyelven szórja a piszkolódást és egy utczai suhancz durvaságával fenyeget a „jó testvér“, hogy nem messze az idő, midőn elérkezik a „véres leszámolás napja“, melyet számos forrongó elem, a szászokkal együtt, türelmetlenül vár, hogy a magyarok örökségét lefoglalja. No az ilyen czikkeknél ugyan okosabbat is tehetne a circumsputus jó szász nép, mert attól a fügét mutató kétszázezer ököltől túl a határon s ott a bécsi utságtakaró alatt bizony nem ijed meg senki fia, hanem annyi hatása lehet igenis, olladkozóba essék minden magyar ember, váljon a hajlékába vendégszerető előzékenységgel befogadott nép ellenében nem jogosultabb volna-e egy tetőtől talpig magyar szabású Bismarck, hogy a „vér és vas“ embere politikáját érvényesítse hazánkban is, mintsem a szabad intézmények által excentricus rugdalódzásokra vetemedett fajtól eltűrje, hogy „szász nemzet“ czímén államot alkosson az államban. Mert hát titulálni ugyan váltig titulálgathatja becsességét a szász nemzetinek a fajgőg, az állam mégis egy s azt Magyarországnak, a politikai nemzet szintén egy és ezt magyarok hivják isten, törvény és ember előtt. Meg volt mondva e lap hasábjain tegnap, hogy a szabados és alkotmányos intézmények parlamentáris országaiban, és ilyennek tartjuk eddigelé hazánkat is, jogosan nyilvánulhat a törvényes formák és határok között, minden ellenvélemény és nem tetsző tiltakozás, bármely oldalról. Persze, hogy aztán az emberektől függ, hogy e vélemények és tiltakozásokban a becsületes törekvések józanul nyilatkozzanak a közvélemény színe előtt; mert bizony az afféle okoskodások szász nyakatekertségét, melyek az 1868- ik évi XLIII ik törvény „megtűrő“ kegyéből örök szász államiságot és középkori kiváltságokat „követelnek“, ledönti a törvényhozói eszélytan legparányibb elve is és kikaczagja a népképviseleti alkotmányok által a parlamentekre bízott jog és hatalom. Aztán mit kornyikálnak e hűbériség századainak dohos pergamen-észjárásával, épenséggel a német lapokban magyar zsarnoki kényuralom ellen ? Csak nem akarnak német szabadságot abból a finom szabásúból, mely Posenben még a magán és felekezeti tanodákban sem tűrte meg a lengyel nyelvet. Avagy talán megirigyelték az elszászi és lotharingiai rokonok remek alkotmányos szabadságát, hol a polizeiwirtschaft kényszer-öltönyén fejleszt: a német összbirodalom ideáját. Lehet különben, hogy sem ez, sem az nem lelkesíti a szász szabadságérzetet, hanem a Deutsche Zeitung révén,5 halálosan beleszeretett az oszttrák uralomba, mely a cseh, szlovén és lengyel népfajokkal szemben kierőszakolta és kimesterkélte a legkorlátlanabb osztrák hegemóniát? Hasonló buldog állapotokért ugyan kár kizarándokolniok és az osztrák-német sajtót elárasztani gyilkos sóhajok és áruló könnyekkel. Hisz ha csupán ennyi a bajuk, megkaphatják ide benn is, színlelt kesergés és száraz könnyhullatás nélkül. Volt már egyébiránt részük az osztrák szabadság elhoradó örömeiben az ötvenes évek kedvezései folytán.Akkor járta a rendelet, hogy a „szász föld“, vagy „szász nemzet“ czim minden hivatalos iratból „rögtön és mindenkorra“ kiküszöbölendő. Ha csak e változásért rajonganak, kitörölhetjük a „szász“ nevet mappából, hivatalos iratból könnyedén és minden tusakodás nélkül. És mindezt a sok boldogságot elérhetik annál könnyebben, mentői határozottabbá érlelik a meggyőződést mindenkiben, hogy a szász népet nyírfa-vesszővel is beterelheti egy jámbor próféta valamely közös német és osztrák akolba, de vessző nélkül a szabadság teljes élvezete mellett nekivághatnak fejekkel --a falnak. Nem válik semmi esetre sem a szász hírhedt körmönfontság előnyére , ez a kifelé való gravitálás és obégatás, mert nem nyer vele egyebet a magyar államegység barátai részéről, mint erélyes visszatarlást minden szász érdekű napikérdésnél. Kivonhatták e tanulságot már a ház mai szavazása alkalmával is, midőn némi formasértések daczára, is igazat adott miniszterének. Künn sem talál valami heves rokonszenvre az ilyféle agitatio. Németország sajtójának legnagyobb része legalább elég körültekintő és nem engedi szász lamentátiókkal vágni a fát saját német egységi politikája alatt. Európa nemzetközi viszonyai ma sehol sem kedveznek a separatistius szakadási kísérleteknek. És az osztrák „Deutsche Zeitung“-ok is fordíthatnák ügyesebb czikkekre hasábjaikat, ha nincs kedvük, hogy mi meg viszonzásképen a cseh és szlovén mozgalmakkal fogjunk kezet, mert hát az az osztrák uralom nagyon mesterkélt tákolmány, csak egy kis irányváltozás kell a magyar parlement többségének politikájában és romjai fölött a nemzetiségek fognak ülni halotti tort. Jegyezzék meg ezt és értessék meg a szász alkalmatlankodókkal ama adoma horderejét, melyet mi már egyszer figyelmekbe ajánlottunk, de nem árt ismételni újabban is. Egy magyarországi német ajkú küldöttség pártfogoltságot könyörgött Ilik Frigyestől. „Hogyan áll nálatok az állampolicia?“ kérdezé tőlök csípős gunynyal a fejedelem. „Hál istennek nálunk hite sincs“ válaszoltak derék svábjaink és okulva a leczkén nem jártak többé kunyerázgatni idegen kegyeket a rendőrállamokba, nehogy lassanként meggyűljön a políciával bajok itthon is, mi nélkül bizony megélhetünk egymás mellett mindannyian. Vigyázzanak hát erdélyi szász atyafiaink is, hogy policziális labyrintba ne keverje őket hányivetitségek, mert onnan aztán nehéz ám a kijutás. A baloldali bőr hétfőn, f. bő 23. napján, d. u. 5 órakor értekezletet tart. A Kossuthnak Madarászhoz intézett leveléből közöl egy újabb részt a „Baloldal“. A tárgyhalmaz nem engedte esti lapunkban közlését, de reggel közölni fogjuk egész terjedelmében. A Deákpárt tegnapi értekezlete az alapok és alapítványok tárgyában kiküldött bizottságba Ghéczy Kálmánt, a jogügyi bizottságba pedig Éder Istvánt jelölte ki, továbbá az általános tárgyalás alapjául elfogadta az osztályok elé utasított törvényjavaslatokat az orsz. statiszt. hivatal szervezéséről, a hajók költözéséről, a marhavészről stb. Oroszországi levelek. (Eredeti tudósítás.) VIII. A vasas hét Szt.-J Pétervárott. Szt.-PéterVár, febr. 18.A hosszú szakállú komoly Iván, ki oly gondosan tisztogatja minden reggel ruháimat és czipőimet, e hét kezdete óta egészen megváltozott. Most mindig tisztára mosakodott arccal és gondosan fésült szakállal jelenik meg, hosszú sima haja csepeg a zsírtól és aracsszerű pontossággal van homlokára felfésülve, úgy hogy ismeretes honfitársához az „orosz erdei vademberhez“ némileg hasonlít; csendes derültség mutatkozik arczán és tegnap azon leptem meg őt, hogy a folyósó egy sarkában narancsot habszolt. „Vőlegény lett, jó Iván“, kérdeztem őt, „vagy valamelyik rokonától az Uraiban vagy még messzebről örökölt ?“ Iván azonban benső megelégedéssel mormogott és széles mosolyra húzott száját kezével törölve, mondá: „Hiszen maslanitza van!“ Önök bizonyára ép úgy nem tudják, hogy mi az a Maslanitza, mint én nem tudtam, midőn Ivántól ezt a felvilágosítást nyertem. Ma azonban már tudom és elmondhatom önöknek is. Maslanitza a vajas hét és a vajas hét az orthodox egyház karnevál időszaka. Ne gondoljanak arra a karneválra, mely a túlcsapongó Párisban vagy Olaszország istenileg derült ege alatt életeket szóró álarczosok tolongásával, bolondos utczai fárdalatokkal, az osztálykülönbség saturnák teljes lerombolásával jár; az éjszaki karnevál csendesebb, bágyadtabb, tartózkodóbb; úgy viszonylik déli névrokonához, mint az éjszak szegényes, fanyaros kökénye az édes és gazdag szőllő fürthöz. És olyan rövid ez az orosz karnevál! Mogorva, asceta egyháza igen szűken méri híveinek a megengedett örömnapokat. Csak egyetlen héten szabad magukat a a boldog önfeledésnek átengedni; amit a hivő élvezetre képes életkedvben bír, azt e nyolcz nap alatt kell kiélnie; vasárnap kezdődik az örvendzés ideje és ismét vasárnap végződik, amint a reggeli harang kongása belezúg öröm- (és többnyire pálinka-) ittasságába, be kell hinteni fejét hamuval, és alávetnie magát a szigorú böjt törvénynek, mely megtilt húseledelt, dalt, nevetést és minden néven nevezendő kedvtöltést. „Maszlenicza“ tehát, százszámra menő harangok kongását kongását jelenti, melyek zúgásától folytonosan hullámzik a jég. Maszlenicza annyit jelent, hogy minden templom folytonosan nyitva áll, tele mindig buzgó imádkozókkal, hogy szállodám étlapján három nap óta „blinti” van feljegyezve, valami módtalanul sovány eledel, melylyel nem szeretném a magyar konyha étlapját szaporítani, és jelenti azt, hogy minden színházban naponként két előadás van, az egyik délben, a másik rendes időben, és végre azt a vidám zajos életet is jelenti a maszlenicza, melynek most a marstér színhelye. E roppant tér a nyárikert közelében, mely nagy kiterjedésénél fogva rendesen a nagy hadigyakorlatok és szemlék színhelye, most úgy néz ki, mint a vásártér. Itt van a „balagan“, a carneval tombolója ; bódé, bódé hátán ; hegedű és duda szól minden felül; a deszkasátorokból lárma és kacsagás üti meg füleimet s a bódé sarok közt reggeltől késő estig vidám zajos tömeg hullámzik fel s alá. Ezelőtt éjfélig sőt tovább is eltartott itt a farsangi mulatozás, de a tekintetes rendőrség úgy találta, hogy esti 6 óráig elegendőleg kimulathatja magát az ember, s most ez órában haza kell takarni mindenkinek. Napközben is jár-kellett egynéhány tucat rendőrkatona, s korlátok közt tartja a közvidámságot, nehogy túlcsapjon a medren, s az örömujjongás valami nagyon hangossá ne váljék. Ha e mogorva, vagy mérges rendőrábrázatok mindenütt jelenvalósága mellett is oly magas hullámokat vett a jókedv, ez csak a balaga közönségének sajátságos jellemében leli magyarázatát. Mert a maszlenicza a nép és a gyermekek ünnepe ; ama lelki szegények és kiskorúak ünnepe, akik még a caroussel által pár pillanatra a menyországba átszédithetők és kiket egy kék köpenyes bohóczarezfintorgatása holtra kaczagtatni képes. A műveitekre nézve nem jelent a maszlenicza semmit; ezeknek meg vannak egész télen át az ő álarczos- és elitebáljaik , stagionéjik, jégünnepélyeik és hangversenyeik; ha a balaganban czilinderes kettyűsorral találkozunk, az biztosan külföldi; és ha divatos öltönyű hölgyet látunk ott, az biztosan anya vagy gouvernante, aki gyermekeit mulatni viszi.Különben csak katonák, pózok, hosszú bundákban tarka övekkel és szűk világoskék vagy megyszinti sárga rojtos nemzeti viseletben, láthatók a mulatságon. Valóban érdemes, hogy az ember a balaganon legalább egy órát töltsön. Van ezen sajátságos nemzeti szokásokban olyan, melyek mind nálunk, mind másutt elütnek a közönséges országos vásár physiognomiájától. Itt látjuk mindenek előtt az apró kis szánokat, tüszkölő lovaikkal, ezek csak a farsang végén láthatók Pétervárott, s a böjt kezdetével újólag a falvakba térnek vissza. E szánok tulajdonosai ügyetlen sárga, szögletes arczuk, s az orosz nyelv leírásának hiánya miatt a többi pswostsiksoktól folytonos gúnyban részesülnek, hanem az apró és alacsony frezkók ezt fel sem veszik, s a legnagyobb közönynyel elfogadják gyermek és felnőttől a piatetschok réz darabját (5 kopek orosz pénz), miután egy negyed óráig producálták volna magukat a jégen. Itt látjuk továbbá a „jéghegyet“ az oroszok legeredetibb mulató helyét. Ez is körülbelől 30 láb magas fatorony s egy oldalára garádicsok által juthatni, másik oldala meglehetős meredek eséssel, az alap niveaujáig száll alá. Az alap keskeny sima jéguton folytatódik, mely mindkét oldalán, ép úgy mint a sima jégut, erős jégalappal van ellátva. A torony tetején egy kis szán helyeztetik fel, s a kinek kedve és képekje van, felült rá; háta mögött a sajátságos intézet tulajdonosa foglal helyet; egy erős tavritás a könnyű járműt mozgásba hozza, s az roppant sebességgel szalad a meredekről, a jégúton A sebesség, melylyel a haladó jármű oly rendkívüli, a pályázók nagy része, akik e tréfát megengedik maguknak , szemét bezárja, és elsápad; a nagy sebesség azonban pillanatonkint alábbhagy, úgy hogy a jégút végén magától is megállapodik. Ha az ember ezt a mulatságot először látja, lehetetlennek tartja, hogy itt szerencsétlenség ne történjék. A sok sátorban, vagy a szabadban álló puszta asztalon, a samovárokban mindenütt fő meleg víz, itt mérik az oroszok kedvencz italát a tschai-t (thea). A legnagyobb élvezettel szörcsöli kicsi és nagy a szalmasárga, párolgó folyadékot, s a jó alkalmat felhasználja, hogy ne csak belülről melegítse magát, hanem kívülről, a samovár tüze mellett. A többi sátorban diót, fügét, narancsot árulnak rendkívül olcsó áron, s a kis gyermekek egész serege fel és lesétálva árusítja a „parantki, s egy furcsa alakú süteményt.. A testi mozgás előmozdítására szolgál a sok caroussel, melyek egyszerű vászonsátor alatt vannak; a lovak ciudálatra méltólag sárga gömbölyű foltokkal vannak tele; ami azt a gyanút költötte fel bennem, hogy az orosz nép ló ideáljának e szín felel meg. Néhány állatseregletből, különféle vadállatok éktelen orditozása hallatszik, s hogy a közönségnek izlelőül is szolgáljanak azon nagyszerűségekből, melyeket a vörös függöny takar; kívül egy magaslaton, egy fekete medve ven lánczra verve, melyet a gyermekek részint jégdarabok, részint hógolyókkal dobálnak. Valódi orosz kép az, mely elénk tárul most. Egy nagy bódé előreszögellő alapzatán egy Paprika Jancsi producálja magát. Kabátja kék vörös síkokkal, fején magas sipka van, mint a minő a száz éves kalendáriumok czimlapján. Bámulatra méltó kitartással képes hálás közönséget mulattatni. Nyelvsebessége rendkívüli; most egy szép leánykát ábrázol (ahhoz illő arczot vág) kit gondnoka egy öreg paraszthoz akar nőül adni ; alig hangzott el ez elbeszélés okozta kaczaj, amikor az egyszer egy elszavalásába kezd, ezt is rendkívül komikusnak találják; beszéd közben egyszerre csak megáll, s kinyújtja nyelvét, átalános derültség ; de ha a hallgatóság már elunja a közönséges tréfát, akkor oly segédeszközhöz folyamodik, mely hatását soha nem veszti el, t. i. mutató ujját az orrára teszi s szemét körülé forgatja. A tetszés rendkívüli, a közönség nem tud hova lenni a nevetéstől, mindenünnen tetszésnyilatkozatok hallatszanak. A pénzdarabok egész zápora, — természetesen csak fél vagy legfeljebb egy kopek — hal a hegyes sipkába, s miután megszámolta a pénzt grimaszok kíséretében, „ez nem volt a komédiáért“ való felkiáltásával, újra megkezdődik a határt nem ismerő nevetés kedv. A Paprika Jancsi elfáradt, egy kollégájával jelenik meg az állványon, a medvét produkálják, bőgnek körülölelik egymást s különféle bolondságot csinálnak a közönség nagy tetszésére. A bódék belsejében is van valami látni való. A gömbölyű emelvényen két trombita vagy dob hangjainál két orosz leány járja a kasatsek nemzeti tánczot. Ezek egészen csinos kis teremtések, szűk viola szín selyem aranynyal szegélyzett kabátkákban, a kék ruha fel van hajtva, a lábat alacsony kis czizma fedi, a kis asztragán kalap meglehetős kihivólag van a rövidre nyírott hajra illesztve és testmozdulatok sajátságos fordulatai kisérik a furcsa tánczot. A kozákok egy kis csapata, akik vagy munkások vagy mesteremberek lehettek, tátott szájjal nézték a leányokat s erősen tapsoltak, ha valamely pás különösen sikerült. Ezek mellett néhány pantomimikai színház van felállítva, mivel az arczok gyöngédebb változatai ily közönség előtt alig volnának felfoghatók, ezért a művészek komikus öltözetekben tragedizálják, a legkifejezésteljesebb kifestés mellett, a leggyalázatosabb kétértelmű dolgokat. E színészek folyton ökleikkel fenyegetik egymást, pisztolyokat sütnek el, vagy rőrhosszúságú késeket dobálnak a test minden részébe, ami a hallgatóság között a borzadály vagy a szánalom nyilatkozatait kelti fel. Ily színházak pénztárainál, a pantomimiák szövege, az álmoskönyv szövegének illustráczióival — egy Wenigesért meg is vehető. A pénztárnok irodalmi műveit azonban csak bizonyos tartózkodás, sőt néha iróniai mosolylyal kínálja, mert meg van győződve, hogy vevőinek csak kis része van az olvasás mesterségének mysteriumába beavatva. Különben vannak oly színházak is, amelyekben rendesen játszanak és beszélnek, s ezek megkülönböztető jele kívülről az, hogy egy vászonra valamely idylli drámából, drastikus rajz és színezéssel két alak van festve. Ez a balagán, s pétervári nép egyedüli mulató helye, hol nincs háborgatva s átadhatja magát a mulatságnak; s ez a maslenicza ideje minden évben, mely a szegény orosznak nem jelent egyebet, mint engedelmesség, munka, ima és pálinkát. Nordau Miksa. Bécs, febr. 22. (Saját levelezőnktől.) (A hirlapbélyeg és a „Neue Freie Presse“. — Türschmann. — Még egy kis politika. — Színházi hírek.) A hirlapbélyeg eltörléséről szóló s képviselői kezdeményezésből eredt törvényjavaslat tehát, mint a távíró önökkel már tudatta, tizenöt szavazattal megbukott. Az eredmény az utolsó pillanatig kétes s az eset analóg volt a keleti vasútnak magyar országgyűlésünkön előfordult ügyével. A Cis és Trans kormányai tehát most büszkén nyújthatnak egymásnak kezet. De Pretis 15 szavazattöbbsége másolata Szlávy úr 13 szavazattöbbségének, azzal a csekély különbséggel, hogy az osztrák kormány valamivel mégis erősebb többségre támaszkodhatik, mint a budapesti. De Pretis, akinek egyébiránt van oka neheztelni a sajtóra, bizalmi kérdést csinált a hírlapbélyeg eltörléséből, de csak kis hijja volt, hogy a merészen felállított alternatívának áldozata nem lett. Az eredmény, mint említem, az utolsó pillanatig kétes volt és mindenki inkább hitte a bekövetkezettnek ellenkezőjét. Az a forrás például, amelyből rendesen meríteni szoktam, szintén határozottsággal állí rá, hogy Fuchs képviselő javaslata el fog fogadtatni, de úgy látszik, ez csak az illető (hirlapiroi) körök óhajtása volt inkább. Mindamellett a kormány példátlan presszójára volt szükség, hogy a javaslat 15 szavazattöbbséggel elvettessék. A pénzügyminiszter a szavazás előtti napon formálisan koldulta a szavazatokat s úgy ez, valamint ama körülmény, hogy mind ő, mind Breszl különösen hangsúlyozták a financziális szempontot és hogy elvileg ők sem ellenségei a hirlapbélyegnek — tehették csak lehetővé az ismert eredményt. A szavazásnál a pártkötelékek egészen fölbomlottak s oly nevek, mint: Herbst és Hohenwarth, Kopp és Lienbacher, Kronawetter és Greater kerültek egymás mellé s beállt az a különös eset, hogy a conservativ töredékek szabadelvűebbeknek mutatkoztak az úgynevezett szabadelvűeknél. A pénteki szavazás áldozatokat is vont maga után: a „Neue Freie Presse“ és „Tagespressét“. Mindkettő lefoglaltatott. A „Neue Freie Presse“ tegnap d. e. 9-ig olvasható volt a kávéházakban s nekem is volt alkalmam az incriminált czikket olvashatni, de az valóban nem tartalmazott oly dolgokat, melyek a confiscatiót érthetővé tennék. No de Ausztriában az érthetetlenségek vannak napirenden! — A „N. Fr. Pr.“ mai számában érzékenyen panaszolja el olvasóinak, hogy én az Auersperg-kormány alatt kellett megtörténni gyászos confiscáltatásának. Hjah! — ez már megtörténik azzal, aki „nem barátja a császárnak“, akarom mondani : De Pretis urnak. A zenekedvelők egyletének kis termében pénteken este Türschmann folytatta recitatiót. Megígértem volt, hogy Türschmannról fogok egyet, mást írni. — ígéretemet most beváltom. Türschmann körülbelül 45 éves, széles válla erőteljes, imponáló férfialak. Évekkel ezelőtt színész, másodrendű színész volt s mint ilyen veszteti szemevilágát. Nincs ugyan teljes sötétségre kárhoztatva, mert valamit mégis lát, mindamellett színészkedésének lehetősége meg van hiúsítva. Hangja bámulatos, amennyiben bírja a hangfokozat minden árnyalatát s Türschmann oly zsarnoki hatalmat gyakorol e gazdag skálán, hogy képes 10— 15 személyt szerepeltetnie valamennyi más hangon szólal meg, megtartván hangárnyalatát az egész előadás alatt valamennyi. Ezenkívül Türschmann bámulatos jellemszínész s szavalata által, mint múlt heti tárczalevelemben már említem, hús és vér lesz szemeink előtt az egész Faust-tragédia. Fekete salonöltözetben jelenik meg meghajtja magát, helyet foglal az emelvényen s gyönyörűen csengő hangján, röviden, de velősen jellemzi a művet, mely declamatiójának tárgyát képezi. Mikor ezt elvégezte, tudatja velünk a színnek, mely a mű első felvonásának színhelye, milyenségét — és .... A függönyt fölgördülni látjuk, anélkül, hogy fölgördült volna; alakokat látunk megjelenni és távozni anélkül, hogy megjelentek és távoztak volna; pezsgő életet, emberi akarat által mozgatottat látunk magunk előtt lezajlani és lezajlani — egy etnikai világot . . . S mindezt csak szavának és szavalatának ereje által, érinthető, empiristikus segédeszközök nélkül. Pénteken is egészen megtelt a zenekedvelők kis terme, amely körülbelül egyenlő nagyságú a budapesti vigadó kis termével. Az értelmiség színejava volt együtt. Pontban hét órakor megjelent a művész, a közönség tapsai közt foglalta el helyét s röviden jellemezte Sophokles „Antigonéját,“ amelyet elszavalandó volt. Értelmes fölfogásának rövid tartalma az volt, hogy Sophokles halhatatlan tragédiájában a nőiség ideálját dicsérte. Megtapsolt virágos jeilemzése után a recitatióra kezdett. A darab főalakjai: Antigone, a király és ennek fia rendkívül sikerült alakítások voltak. A mellékszemélyek közül a szolga, ki Antigone „vétkének“ hírét hozza meg a királynak, szintén mesteri jellemzés volt. A karokat illetőleg aggályaim voltak, de a művész ezeket is eloszlatá. Türschmann a fél éneklést és fél szavalást választá ott, a hol a görög dráma chorusaihoz jött s ez annyira sikerült neki, hogy ez által a hatás teljessé vált. Művészi ereje különösen excellált az utolsó jelenetben, hol a király kétségbeesett öntépelődését emésztő erővel szavalta. Mielőtt a legfrisebb színházi hírekre térnék át, legyen szabad pillanatra ismét visszanyúlnom a politikába. Említettem volt már erdélyi szász uraink legkevésbbé sem lejális ama szokását, hogy állítólagos sérelmeik orvoslása miatt a bécsi magyarfaló lapokhoz szeretnek folyamodni. A porosz pénzen tengődő „Deutsche Zeitung“ mai száma is dörgedelmes czikket hoz ellenünk, zsarnok magyarok elen. Ha szász uraink azt hiszik, hogy 1 a pártfogás jobbra lendíteni lesz képes sorsukat — legyen nekik az ő hitük szerint. A magyar belügyminiszter bizonyosan más hitben van. Hanem azok az urak ott „Kronstadt“ városában, még tovább mennek ennél s mint hallom, a napokban egy bécsi könyvkiadónál egy röpirat fog megjelenni „a németeknek Magyarországban való elnyomatásáról“, melyhez a hírhedt Leher írta az előszót. Annak idejében tán méltatni fogom e röpiratot, most áttérek a színházi hírekre. A burg-szinház holnap végre annyi húzáshalasztás után színre fogja hozni „VI. Henrik“ második részét s nemsokára ezután „III. Richárdot.“ A Laube-szinházban most Rosen „Schwere Zeiten“ czimű vígjátéka és Feuillet-nek nálunk az „Erdő szépe“ czim alatt ismert drámája „járja“, mint egy nevetséges magyar újság magát nagy ékesen ki szokta fejezni. (F ej e z ni ?) — Wilbrandt„Giordano Bruno“ tragédiáját, mely az előbb említett színháznak volt benyújtva, a czenzura eltiltotta. A wiedeni színházban márcz. 4-ikén Patti Adél és az olasz társaság fognak énekelni s mivel közbe-közbe ugyanott Rossi és társasága is fognak játszani, a wiedeni múzsa templom márcz. hóban egészen olasz lesz. —A „Carl“-színházban az „Angot“ még mindig vonz, de e hét közepétől frisebb újdonságokat fognak ezzel fölváltva adni. Avig opera igyekszik, igyekszik — de rendesen csak kis közönsége van s attól tartanak, hogy előbb fog megbukni, semhogy gondolták. — A budapesti bírák küldöttsége tegnap délelőtt Sebestyén bíró vezetése alatt Dr Pauler igazságügyi miniszternél audientián volt az ismeretes napidíj- és rangfokozatok ügyében kibocsátott miniszteri rendelet ellen orvoslást keresendő. A miniszter válasza odairányult, hogy a beadott memorandumot beható tanulmány tárgyává tenni el nem mulasztja, biztosítván egyszersmind a küldöttséget, hogy a sérelmes rendelet által csak alaptár szabályozását czélozta, semmi esetre azonban a bírói tekintélyt és hivatalos állást csorbítani nem szándékozott; biztosítá még a küldöttséget, hogy a nyugdíjszabályok törvényes megállapítása alkalmával a rangfokozatok kérdése is újabban felvétetik. A bírák természetesen a miniszter úr érdemleges válaszát be fogják várni. Iparmúzeumi felolvasások. A nemzeti múzeum dísztermének tarkabarka történetéhez újabb események fűződnek. Hanem mióta e teremben a főrendiház tartja üres üléseit, bizonyos fátumszerűséggel van eldöntve, hogy soha se legyen tele. Nem is telt meg vasárnap sem az iparmúzeum javára rendezett felolvasásra, de nemcsak hogy nem telt meg, hanem jóformán üres is maradt, ép úgy, mint mikor a mellsás főrendek üléseznek. Még az ingyenes karzatra is többen kellettek volna, hogy legalább az első sort elfoglalják. A született törvényhozók padjain legnagyobb részt elegáns hölgyek ültek, ezek sem valami nagy számmal, de az alkalom természeténél fogva az érdeklődés arányát ők mégis briliánsul képviselték azon férfi hallgatósággal szemközt, mely nem jelent meg. úgy szólva, az egész hallgatóság nem igen állt másokból, mint azon körből, mely az iparmúzeum ügye körül buzgólkodott eddig is, s melyhez tartoznak főpapok, tudósok, írók, képzőművészek, s néhány előkelő család, mit a hölgyközönség is bizonyított. Az iparos osztályból alig jelent meg nehány. És erre figyelmeztetjük a fő város i4i pа гů s kört, mely tevékeny egylet, s melynek az iparmuzeummal egybeforrt minden mozgalomban kiváló részt kellene venni. E felolvasások magukban véve is olyanok, melyek iránt és az iparosokat illeti legjobban az érdeklődés. Reméljük is, hogy a kör tevékenysége itt sem marad el. Az iparmúzeum bizottsága pedig legjobban tenné, ha az ingyenes belépti jegyek legnagyobb részét az iparos körre bízná a segédek és tanoncze közti kiosztás végett Keleti Károly felolvasásában a hallgatóságra azt mondta, hogy jegeszedési központ az, mely körül a többi tömeg is sorakozni fog. Úgy lesz bizonyára, mert épen Keleti felolvasása adatai tüntették ki legjobban, hogy az iparmúzeum ügye iránt az érdeklődés átalános eredményekben, is oly mérvben jelentkezett, mely a legbiztatóbb a jövőre, akármily kevesen is hallgatták most az adatokat. A felolvasások három óra után kezdődtek. Az elnöki emelvény volt a felolvasó asztal, a Ház asztalára pedig üveges szekrényeket helyeztek, s azokban régi pénzek, érmek s egyéb vésetek voltak megszemlélhetők, melyekről Pulszky Ferencz már a felolvasás megkezdése előtt magyarázgatott a hölgyeknek. Keleti Károly ült először az emelvényhez. Átalánosan szólt az iparmúzeumok feladatáról, az ipar fejlődéséről, s azon nemzetgazdasági hatalmasságról, melynek neve műipar, s melynek hódításaira oly szükségünk van, ha nem akarunk tovább is Európa szántóvető nemzete maradni a hatalmas iparral szemközt. Az iparmuzeumok eszméje az újabb időké, s az 1855-iki londoni közkiállítás érlelte azt meg, és az eszme a kensingtoni iparmúzeum által testesült meg először. Az ily gyűjtemények nem technikai oktatást nyújtanak, hanem választékos