Ellenőr, 1874. május (6. évfolyam, 119-148. szám)

1874-05-30 / 147. szám

férfiasan és bátran mondotta a felizgatott tömeg szemébe, melynek türelmetlen magatartása igen fur­csa fogalmat nyújt a sokat hangoztatott szász hig­gadtságról és műveltségről.­­ A budapesti kereskedelem ha­nyatlásának kutatása s az orvoslás iránt te­endő javaslatok czéljából kiküldött bizottság teg­nap d. u. 4. órakor tartotta Kammermayer polgármester elnöklete alatt ''második ülését. Az elnök bejelenti Németh Imre osztálytanácsost, mint a kereskedelmi miniszternek e bizottsághoz kiküldött képviselőjét. Körösi jelenti, hogy azon munkálat, melynek kidolgozásával az albizottság megbizatott, e pillanatban kerül ki a nyomda alól, és rögtön ki fog osztatni. Miután azonban e jelen­tés a létező bajt deríti föl, de különösen az eljá­rásra nézve nem tartalmaz javaslatot, szóló maga részéről indokolt indítványt terjeszt elő a további teendők módozataira nézve. Ez indítvány a leg­fontosabb üzleti ágakat illetőleg, a­mennyiben azokról a bizottság tagjai maguk eléggé tájékozva nem lennének, szakembereknek kihallgatását java­solja , megnevezi az illető kereseti ágakat és for­­mulázza a felteendő kérdéseket. Időközben kiosztatott az albizottság jelentése, mire Horn, Szentkirályi, Vecsey, Bródy, Fálk és Kochmeister oda nyilatkoztak, hogy mielőtt Körösi indítványa fölött, mely a további eljárást tárgyazza, folytattatnék a tanácskozás, olvastassák föl az al­bizottság jelentése. Erre felolvastatik az albizottság munkálata, mely 32 kőnyomatú lapon tüzetesen előadja a fő­városi kereskedelem hanyatlásának jelenségeit és főbb okait. Bródy mindenekelőtt azon kérdést kívánja eldönteni, hogy az összbizottság maga akarja-e a javaslatba hozandó eszközöket megvitatni, vagy szakembereket szándékozik-e kihallgatni. Szent­­királyi előbbre valónak tartja azon kérdés el­határozását, vájjon az egyes üzleti ágakra kiter­­jeszkedjék-e a kutatás. Faik is ennek eldöntését sürgeti mindenekelőtt. Nézete szerint a bizottság nem terjeszkedhetik ki ily részletekre; a felolva­sott munkálatban az albizottság kiderítette a létező bajt és annak okait; bízassák tehát meg azon feladattal is, hogy kijelölje egyszersmind az or­voslatokat ; nevezetesen nyilatkozzék a tarifák, a közraktárak és a városi díjak tárgyában. Steiger Gyula szükségesnek tartja, hogy a vizsgálódás kiterjesztessék és pedig részletesen a legfőbb üzleti ágakra, mert midőn a fővárosi tör­vényhatóság a kutatást elrendelte, a város adózói­nak java forgott szeme előtt, és ezek általános ja­vaslatokkal ki nem elégíthetők, mert lehető pozi­tív orvoslatot várnak. Szükséges tehát albizottsá­got kiküldeni, mely a létező hiányokat, az érdekel­teknek, ha szükséges, meghallgatása mellett rész­letesen kiderítse s tüzetes javaslatokat terjeszszen elő a baj megszüntetése végett. Bródy szintén szakemberek kihallgatása mellett szól. Ráth Károly (iparos) nem tartja elég kimerítőnek a felolvasott munkálatot, nevezetesen a kézműipar alig érintetik benne. Szakemberek meghallgatását óhajtja ő is. Körösi különösen azok ellen fordul, kik az érdekeltek meghallgatását mellőzni kívánják. A bi­zottság 24 tagja közt — úgymond — összesen 8 van, ki egy vagy más üzleti ágban tüzetes felvilá­gosítást adhat. Van a bizottságban két tag, ki nagy gabnakereskedő s midőn szóló kérdezte őket, hogy szándékoznak-e a gabnakereskedésről felvilá­gosítást adni, oda nyilatkoztak, hogy inkább a gyapjúról fognak szólni. A forgalmi vállalatok ta­rifa módozatairól pedig, szóló úgy hiszi, hogy alig lesz a bizottságnak csak egy tagja is, ki tüzetes véleményt mondhatna. Szóló csak újabban is a kereskedelem több ágában oly nehézségeknek ju­tott tudomására, a­melyekre p. o. a kereskedelmi kamra s a hatóságok figyelme ki nem terjedt, eze­ket csakis az érdekeltek adhatják elő, valamint az orvoslatokra nézve is ők nyilatkozhatnak első­sor­ban. Ezután felsorolja azon kereseti ágakat, a­me­lyeknek körében eszközlendő volna a tüzetes ki­hallgatás. Koch­meister ellenzi az egyes üzleti ágakra kiterjedő részletes kutatást. Attól tart, hogy az érdekeltek a hatóság és kormányhoz oly igényeket fognak irányozni, melyeknek ki­elégítése az önsegély és saját kezdemény­­erére tartozik. Steiger Gyula formulázza indítványát, mely szerint a vizsgálódás terjeszkedjék ki valameny­­nyi fontos kereskedelmi ágra, s hogy hallgattas­sanak meg a szükséghez képest kellő számú szak­emberek. A bizottság elfogadja Steiger és Körösi kom­­binált indítványát és a következő 12 tagot bízta meg a kitűzött feladattal: Kochmeister, Körösi, Horn, Fuchs Rudolf és Gusztáv, Neuwelt, Vecsey, Steiger, Schweiger, Schuster, Hoffmann és Ráth A választási törvény indokolása. (Folytatás.) Hogy a 1. képviselőház megközelítőleg tájé­kozást nyerjen az iránt, hogy a jelen törvényja­vaslatnak mily következményei lesznek a válasz­tók számarányára, különös tekintettel az eddigi választókra, összeállítottam és mellékelem az erre vonatkozó kimutatásokat.*) Az I. alatt mellékelt kimutatás előtünteti: a) a népesség számát és az erre eső képvise­lők számát törvényhatóságonként, melynek végered­ménye az, hogy míg Erdélyben 28,023 lélekre, a polgárosított határőrvidéken 108,749 lélekre, addig az ország többi részeiben 33,292 lélekre esik egy képviselő; b) az egyes választókerületek népességét ösz­­szehasonlítva az 1865, 1869 és 1872 évben össze­irt választók számával, melynek végeredménye, hogy 1865. összeiratott Erdély nélkül 719,049 vá­lasztó, vagyis a lakosság 6,46 százaléka, 1869. összeiratott Erdélylyel együtt 902,273 választó, vagyis a lakosság 6 82 százaléka, 1872. összeiratott Erdélylyel együtt 890,057 választó, vagyis a lakosság 6,73 százaléka. (Az erdélyi adatok 1865-ről pontosan össze­állítva nincsenek. Minthogy pedig az ország összes lakosságá­ból a hivatalos statistikai öszszeirás szerint a 20 éves életkort meghaladó férfiak száma 4.250.000 tesz, e szerint ezeknek 21, 15 százaléka vagyis körülbelül minden ötödik férfi bírt az eddigi gya­korlat szerint választói joggal. A II. mellékelt kimutatás előtünteti az össze­írt választók számát a census különböző nemei szerint, megjegyezvén, hogy az 1865. évről a pon­tos adatok nem lévén meg minden kerületről, ezen évről a kimutatás több rovata betöltetlen. Lényeges különbséget okozván az, vájjon az összeírás hivatalból eszközöltetett-e, miként ez több helyen most is gyakorlatban volt, vagy pedig csak a jelenkezők írattak össze, továbbá volt-e több kép­viselőjelölt, vagy nem, ezen két körülmény a ki­mutatásokon elő van tüntetve. A III. kimutatás pedig az 1872. évről össze­sítve tünteti elő a választók számát, a különböző jogosultságok szerint, a­melynek végeredménye az, hogy 1872-ben Magyarország választó kerüle­teiben Erdély nélkül földbirtok alapján összeiratott 509.591 választó, vagyis az összes választók 66.3 százaléka. régi jog : 88.025 11.4 százalék Az erdélyi választókerületekben, melyek kü­lön azért mulattatnak ki, mivel az eredmény nagy­ban eltérő: földbirtok alapján összeiratott 14.566 választó, vagyis az összes választók 12 °/0. kézmivesség alapján 2.575 vagyis 2.4 5/0. gyáripar alapján 13 vagyis 2.4 °/0. kereskedés alapján 387 vagyis 2.4 °/0. jövedelem alapján 3.216 vagyis 2.6 °/0. értelmiség alapján 1.880 vagyis 1.5 °­0, régi jog alapján 80.896 vagyis 66.6 %, adó alapján 14.592 vagyis 12. %. füstök száma után 3.290 va­gyis 2.7 %. A IV. alatti kimutatásban összehasonlítta­­tik az 1872-ben összeírt választók száma a bizo­nyos adóösszeget fizető honpolgárok számával, és pedig földtehermentesítési járulék nélkül 6 írttól (mely összeg földtehermentesítési járulékkal együtt 8 frt 57 krt tesz) 10 frtig szintén földtehermente­sítési járulék nélkül ; (vagyis azzal együtt 14 frt. 28 kr.,) mely összehasonlításból kitűnik, hogy a földtehermentesítési járulékkal együtt számított 10 frt államadót fizetők összes száma áll legközelebb az eddig összeírt választók számával, mert az 1872-ben összeírt választók száma 890.057 volt, a 10 frt adót fizetők száma pedig 999.727. Az egyes törvényhatóságokban és választókerületek­ben, miként ez az indokolásban fentebb ki van mu­tatva, lényeges eltérések fordulnak elő. Az V. alatt mellékelt kimutatásban összeha­­sonlittatnak: a) a sz. kir. és rendezett tanácsú városok­ban 1872-ben kézmü, gyáripar és kereskedés alap­ján összeirt választók száma azon városi kézműve­sek, gyárosok és kereskedők számával, kik 10 frt adót fizetnek , mely kimutatás szerint e czimen ed­dig 19,299 választó volt összeírva, ezentúl pedig 40,719 választó leend. *] A táblázatokból később a fontosabbakat közölni fogjuk. b) a kézmű, gyáripar és kereskedés alapján 1872-ben falusi községekben összeirt választók szá­ma összehasonlítva az ily községekben kézműipar, gyár és kereskedés után 6 frt jövedelemadót fizető honpolgárok számával. Ezen kimutatás szerint e czimen választó volt eddig 38,357, 6 frt jövedelemadó alapján pedig lenne 69,805. Ezen kimutatásban azért írattak össze a 6 frt jövedelemadót fizető iparosok és kereskedők, mert e kimutatás az 1873. VII. törvényczikk életbelép­tetése előtt készült, s e szerint az 5 frt ilynemű adót fizető iparosok, kereskedők száma előrelát­hatólag még szaporodni fog. Az e két czímen észlelt tetemes szaporodást előidézi részben azon körülmény is, hogy eddig leg­több helyen a választók személyes jelenkezése ki­­vántatott. A VI. kimutatásban elő van tüntetve azon ál­lami és törvényhatósági tisztviselők száma, kik 500, 600, 700 és 800 frt fizetést húznak. Ezek közül a jelen javaslat szerint azok nyernek választói jogot, kik 700 frt fizetést húz­nak, vagyis összesen 9236 állami­­ és 3153 törvényhatósági tisztviselő. A VII. kimutatásban tájékozásul összehason­­líttatik törvényhatóságonként az 1871-iki választók száma a 20 éves kort meghaladott férfiakkal, kik olvasni és írni tudnak, mely összehasonlítás vég­eredménye szerint 1872-ben összeírt választó volt 890,057, írni és olvasni tudó legalább 20 éves fér­fiú pedig van 1.432,295 ; az egyes törvényhatósá­goknál azonban a fent jelzett két összeg összehason­lításánál lényeges különbség mutatkozik. Ezen törvényjavaslat 41. §-a szerint a belügymi­­niszeri rendelet keltétől, mellyel az általános képviselő választásokra határidő tűzetik ki, a választások országszerte 24 nap alatt befejezendők. Ezen in­tézkedés szerint, ha például a belügyminiszteri rendelet július 1-én kelt, a belügyminiszter a vá­lasztások megtartására a július hó 15. és július 24-ike közt eső 10 napot tűzheti ki a választás megtartására; ezen határidőt még ennél is rövi­­debbre tűzni nem lehet, mert a törvényhatóságok­ban közgyűlésileg ki kell hirdetni a királyi meg­hívót, mely közgyűlés összehívására legalább 8 napi időköz szükséges. A közgyűlés a választás megkezdésének ha­tárnapját a fent jelzett 10 nap bármelyikére tűz­heti ki, úgy azonban, hogy ha van a hatóság te­rületén kerület, melyben a választás a választók száma szerint 3 nap tartand, a választás megkez­dése legkésőbb július 22-re tűzendő ki, hogy a választás a miniszter által kitűzött véghatárnap lejárta előtt be legyen fejezve. Ezen eljárás mellett, ha július 1-én rendel­tetnek el az új választások, az országgyűlés au­gusztus 1-re, tehát egy hónap alatt összehívható. A választók névjegyzékének évenkénti kii­gazítására ezen törvényjavaslat szerint a követ­kező határnapok állapíttatnak meg. Minden év július havában a központi vá­lasztmány megteszi az összeírás eszközlésére szük­séges intézkedéseket. Augusztus havában az ösz­­szeíró küldöttségek működnek, és pedig kötelesek minden nagy­községben és minden körjegyző székhelyén megjelenni s munkálkodásuk eredmé­nyét augusztus 31-ig a központi választmánynak bemutatni (26. §.) Szeptember 1-től 21-ig a központi választ­mány tárgyalja a bemutatott kimutatásokat, szük­ség esetén pótolja a hiányokat, ezen hó 21-re minden választó­kerületbeli névsor a kerület min­den nagy­községének és minden körjegyzőségnek megküldendő. (28. §.) Szeptember 21-től 30 ig fogadtatnak el a kér­vények (38. §.) október 1-től 5-ig az ezekre tett ellen­­észrevételek, melyek a központi választmányhoz azonnal beküldendők. Október 5-től 31-ig a központi választmány határoz a beadott felszólamlások felett, úgy, hogy az első ülést követő 20 nap alatt ezen eljá­rását befejezni, és a felterjesztendő iratokat a leg­főbb ítélőszékhez felküldeni köteles. (39 §.) November 1-től dec­ember 15-ig a legfőbb íté­­lőszék határoz a hozzá felterjesztett ügyekben, honnan a határozatok a központi választmánynak visszakü­ldetvén, deczember 30-ig ezek által a vá­lasztóknak jövő évre érvényes névsora véglegesen összeállítandó. (39. §.) A névsor évenkénti kiigazítása a fent kitett határidők megtartása mellett szintén minden akadály nélkül foganatosítható, hogy azonban a jogosult válasz­tók névjegyzéke mindenkor az év vége előtt összeállít­ható legyen, szükséges volt a fent kitett határidőket tü­zetesen megállapítani. Az 1848. V. és erdélyi II. tör­­vényczikkek mindazon intézkedései, melyek ezen ja­vaslat által nem módosíttatnak, teljes épségekben fen­­tartatnak. — Elismerem azon nehézséget, mely a törvény alkalmazásánál előforduland az­által, hogy ezen törvényjavaslat csakis kiegészítője lévén az idézett törvényeknek, — a kettő együtt leend figye­lembe veendő, de épen ezen okból megtartottam a jelen törvényjavaslatban azon sorrendet, mely az 1848. V. törvényczikkben követtetett, mi által az összehasonlítás könnyítve lesz. Ezen nehézség különben természetes követ­kezménye a novelláris törvényeknek, mely tisztán alaki nehézségen részint a gyakorlat segítend, ré­szint ha szükségesnek mutatkoznék e nehézségen könnyítve leen, az által, ha a régi, és az uj tör­vénynek egymást kiegészítő szakaszai a közhasz­nálatra egy kiadásban nyomatnak ki. Következnek a részletekre vonatkozó meg­jegyzések.­­ A szerb egyházi congressusról. A zágrábi „Narodne Novine“ előre tudta, hogy Miletics a congressust összehívó legfelsőbb rendelettel nem lesz megelégedve, s hogy talál rajta „sötét foltokat“, melyeket azonban elenyész­­tetni, illetőleg az aggályokat eloszlatni nem tar­tozik a nehéz feladatok közé. M­indenekelőtt a patriarchiát választandó intézkedését az összehívó rendeletnek teljesen jogosultnak, igazoltnak és természetesnek találja czikkbre. A szerb egyház­zsinat legtöbbet egyházi ügyekkel foglalkozván, míg az egyháznak feje hiányzik, jogérvényesen alig lehetséges azokat elintézni. Nem kevésbbé jogosult a második pont: a patriarcha-választás­­nak­­,eddigi módon“ történendő megejtése. A szo­káson kívül erre nézve egyéb törvény vagy sza­bályzat nem áll fenn. A félelem pedig, hogy a kormány a legkevesebb szavazatot nyerő püspö­köt neveztetné ki, semmikép sem alapos. A kir. biztos kiküldése is tökéletesen helyes eljárás. A horvát országgyűlés hatás- és működési köre tágasabb a congressusénál, mert hát politikailag törvényhozó testület, s mégis midőn az országnak nem volt feje, vagy ez máskülönben akadályozva volt, kir. biztosok nyitották azt meg, anélkül, hogy bárkinek is eszébe jutott volna az ellen ki­fogással élni. Csak­is a kinevezendő egyén sze­mélyét illetőleg óhajtja czikkb­e, hogy a választás olyanra essék, ki a szerb egyházi és iskolai ügye­ket körülményesen ismeri, s azokban teljesen be van avatva, s azonkívül az illető szerb legyen, értelmes fő és csendes lelkületű, ki a nehéz fel­adatot a szerb nép s a magyar állam érdekében képes lesz megoldani. Ily egyént a magyar mi­nisztériumban, hol több szerb van, nem nehéz találni csak a bizalom ne hiányozzék ; a kinevezendő kir. biztos pedig győzze meg azután Mileticset és hí­veit, hogy „az állam az államban“ iránti fárado­zásuk hiábavaló. kézművesség alapján 41.198 gyáripar „ 5391 75 kereskedés „ 15.9191 jövedelem „ 69.564 9.6 értelmiség „ 44.165 4.9 TÁRCZA. HOLT FELIX A RADICALIS. Irts GEORGES ELIOT. Angolból fordította DOMINKOVICS MÁRIA. Il-ik kötet HATODIK FEJEZET. (Folytatás.) „Így okoskodik minden monopolista ” hangzot­tak a szónok szavai. Tudjuk, hogy mik azok a monopolisták, oly emberek, kik a kereskedelem minden előnyét azon ürügy alatt igénybe veszik, hogy a közönségnek jobb czikkeket fognak szál­lítani. Tudjuk, mire megy ez ki. Némely ország­ban a szegény ember nem viheti annyira, hogy egy kanál sót vehessen magának, pedig van annyi só a világon, hogy minden élő­lényt be lehetne sózni. Ez az a jótétemény, melyben a mo­nopolisták az embereket részesítik. És ezek mond­ják minekünk, hogy ne törődjünk a politikával, hogy jobban elkormányoznak ők bennünket, tud­tunk, hozzájárulásunk nélkül. Csak munkánkkal törődtünk, más dologhoz nem értünk semmit, nincs időnk nagy kérdések tanulmányozására. De én azt mondom nektek, a legfontosabb kérdés a világon az, hogy miként szerezhetni minden embernek egy emberi osztályrészt az élet birtokából.“ „Halljuk, halljuk !“ kiáltott Felix érczes hang­ján, mely a szónok szavainak benyomását csak emelni látszik. Mindenki rá nézett. A jól megmosott arcz s annak műveit ki­fejezése egy oly öltözettel együtt, mely hanyagabb volt, mint a legtöbb jómódú munkásé ünnepnapon, különösen vonzó benyomást idézett elő. „Nem egy disznó osztályrészét“ folytatá a szónok „nem egy lóét vagy egy gépét, melyet olajjal itatnak, hogy csak jobban dolgozzék s nem más czélra. Nem az az emberi osztályrész, ha tűt csinál-­ nak, üveget furnak s a napszámhoz tapadva úgy ne­velje fel családját az ember, hogy a fiuk épen oly tu­datlanok maradjanak, mint az atyák, ne legyen jobb kilátásuk soha. Ez rabszolga osztályrésze, de mi egy szabad emberét kívánjuk, s ez ebből áll, hogy azon ügyekben, melyek mindnyájunkat érde­kelnek, szabad gondolkoznunk, beszélnünk s néz­nünk, hogy váljon a finom urak, kik kormányzatunkra vállalkoznak, a lehető legjobban gondoskodnak-e rólunk. Azt mondják, hogy ők bírnak ismeretekkel, jól van, de nekünk vannak szükségeink. Némely ember lusta volna, ha az éhség nem kínozná, de a gyomor szorgalmassá tesz bennünket. Van egy mese, melyben a nemesség a has s a nép a tagok De én más mesét csinálok. Azt mondom én, mi vagyunk a has, mely érzi a csikarást és rá fog­juk vinni ez aristokratákat, ez előkelő úri népet, mely csontvelőnknek, agyunknak nevezi magát, hogy valamivel jobban gondoskodjék rólunk. Meg­lehetős biztossággal fel lehet tenni, hogy ez aris­­tokraták saját javukra kormányoznak, de honnét vegyük a bizonyosságot, hogy a mi javunkra is kormányoznak ? Én úgy vélem, hogy rájuk is fel kell, mint más munkásra a munkánál ügyelni. Ne­künk úgynevezett felügyelőinknek kell lenni, kik utána néznek, hogy jól végeztetik-e a munka elettünk. S ily felügyelőket akarunk a par­lamentbe küldeni? S azt mondják, hiszen meg­van a reformbill, mit akartok még többet? Küld­jétek felügyelőiteket. De én azt mondom, a re­formbill hamisság, csalárdság. A­mit általa tehe­tünk, épen annyi, mintha külön rendőrséget akar­nánk alkalmazni, hogy az aristokratáknak szaba­dalmaikat annál jobban biztosítsuk, néhányat leke­­nyereztek a szavazati joggal, hogy már most fog­ják be a szájukat s ne kívánjanak a többinek is szavazati jogot. Azt mondom: ha egy ember sem nem koldul sem nem lop, hanem mindennapi kenye­réért dolgozik, úgy minél szegényebbe nyomorultabb, annál nagyobb szüksége van szavazati jogra, hogy egy felügyelőt küldjön a parlamentbe külön­ben épen azok, kiknek legszomorúbb a sorsa ve­szélyben vannak, egészen elfeledtetni, s én azt mondom, ezekre kellene legelőször gondolni. És mit jelent a vallás amaz előkelőknek? Miért épí­tenek templomokat, s tesznek hagyományokat az egyházra. Csak azért, hogy busás kamattal visz­­szatérüljön fiaik, unokáiknak, kik a megváltóról prédikálván, s hozzá oly kevéssé hasonlatosokká lesznek, mint csak lehet. Ha állítom Jézus Krisztus hitét, igéjét, le kell sütnöm szememet, hogy valahogy papot ne lássak S mi egy püspök A püspök egy felezsezomázott pap, aki a felső házban ül s segit reformbilleket elvetni, s mi­vel nehéz egy embert keríteni arra, hogy igy ki­­czifrázza magát s ily szolgálatokat teljesítsen, pa­lotát adnak neki s sok ezreket évenként. S aztán azt kiabálják: Az egyház veszélyben van, a sze­gény ember egyháza. S miért a szegény em­ber egyháza, mert ingyen ülhet benne ? Nem ér ez semmit. Bajos volna megmondani, hogy mi haszna van belőle. Ha a szegény embernek volna beleszó­lója, azt hiszem, másféle szentegyházat alkotna magának, mint ez. De azt hiszitek, hogy az aris­­tokraták valaha valamit változtatnak rajta, míg a has nem csikarja őket? Oh nem, az egyház is a monopóliumhoz tartozik. Ott látnak el min­ket, mint egyébből, vallással is, és nyernek rajta. Ők átengedik nekünk az egész mennyországot, ott majd földünk is lehet. Az ilyen vallást szeretik ott, mely nekünk munkásoknak eget ad, igenis, hanem egyebet semmit. De cserét fogunk ajánlani nekik. Át­adunk nekik valamit egünkből, s viszont e világból szakítunk ki valamit érte magunknak s gyerme­keinknek. Ők maguk sem látszanak valami na­gyon törődni az éggel, mig az csuzt s egyéb jót nagyon nehéznek nem találták, de ha nem csi­karjuk őket, még ez sem bírja rá, hogy az ég kedvéért valamiről lemondjanak. S hogy jól meg­csikarhassuk, általános szavazati joggal, szavazat­tal kell bírnunk, hogy oly férfiakat küldhessünk a parlamentbe, kik értünk cselekesznek s a par­lamentet minden évben fel kell oszlatni, hogy embereinket változtathassuk, ha nem akaratunk szerint cselekesznek, s az országot úgy kell kerü­letekre felosztani, hogy a kis grófsági királyok ne tehessék azt, amit akarnak, hanem velünk egy zsákba kerüljenek. Én csak azt mondom, ha mi munkások valaha emberi osztályrészszel akarunk bírni, úgy bírnunk kell az általános szavazat, az évenkénti választás jogát, a titkos szavazást és választó­kerületeket Nem! Mindenekelőtt még egyéb valamit, kiáltó Félix, kire ismét csodálkozva tekintettek a hallgatók. De a szónok csak egy hideg tekintetet vetett rá, s folytatá : „Ezért szállt síkra már tizenöt évvel ezelőtt sir Francis Bordett, s mindegy, ha egy bolond szólt volna is, mégis nekü­nk az valódi érdekünk. Az ember azt a módot felhasználja, mely keze ügyében van. Én nem sokat bízom a szabad elvű aristok­­ratákban, de ha egyszer egy ily aristokratikus finoman faragott, aranyos gomba bot magát seprő­nyélnek adja oda, egy perczig sem gondolkozom, hanem söprök vele. S igy gondolkozom Transo­­meről. S ha valakinek közületek ismerősei vannak a grófsági választók között, adjatok nekik útmu­tatást, hogy Transomera szavazzanak. Az utolsó szavak után leszállott a szónok rögtönzött tribünjéről, s sebes léptekkel eltávozott, mint a kinek szünideje lejárt, s kinek dolga után kell látni. Hanem hallgatóiban felébresztő kedvet a további beszédeket hallani, s egyik közülök az általános kívánságnak látszék kifejezést adni, mi­dőn azonnal Felixhez fordult s mondá neki: „Nos uram, mit mond hozzá?“ Felix azonnal azt tette, a mit nagyon való­színűleg különös felhívás nélkül is tett volna. Fel­lépett a kőre, s egy ösztönszerű mozdulattal, mely ösztönének mindig fedetlen fővel beszélni, köszön­hető eredetét, levette sapkáját. Alakjának hatása, a­mint a sötét háttértől elütött, nagyon különböző volt az előtte szólóétól. Felix sokkal magasabb volt, feje és nyaka erősebb, s szájának és szemé­nek kifejezése egészen más volt, mint a munkás egylet emberének, arczában levő puszta allattomos­­ság és kihívó antagonizmus. Holt Felix arczának azon kifejezése volt, a minőt tiszta, személyes hiúságtól teljesen ment, szabad vizsgálódás szokása kölcsönöz, s mely a magasabb műveltség bélyege, s még egy durva vonásu arczot is méltóvá tesz arra, hogy „isteni ember am­czak“ neveztessék. Még az oroszlánok s kutyák is fogékonyak az emberi tekintet különbféleségei iránt , és kétségkívül ama duffieldi emberek várakozásteljes feszültségben melylyel Felixre tekintettek, öntudatlan befo­lyása alatt állottak Felix kifejezésteljes ajkai, szürke szemei nyugodt tisztasága, a­mi kevéssé látszott összhangzatban, lenni azzal, a­mit egy ko­pott barna bársony kabátos és nyakkendő nélküli emberen látni megszoktak. Midőn beszélni kezdett, még jobban kitűnt az ellentét, mely előtte szólótól megkü­lönböztető, hangjában mint megjelenésében. A flanel­inges szónok nem volt hallható csak leg­közelebbi hallgatói körében, valószínűleg nem is akarta, hogy szava messzebbre hallatszék. De Felix azonnal magára voná a meglehetősen távolálló személyek figyelmét is. „Véleményem szerint“ kezdő azonnal, amint beszélni felszól­ták, „igaz szó az, a­mit barátjuk kimondott, szólván , hogy az a nagy kérdés, miként lehet minden embernek emberi osztályrészt szerezni az élet birtokából. De ő — úgy tetszik nekem — többet vár a választási jogtól ezen czélra, mint én. Én azt akarom, hogy a munkás hatalommal bír­jon, én magam is munkás vagyok, s nem akarok egyéb lenni. De kétféle hatalom van. Egy hata­lom roszat tenni, mindazt elpusztítani, ami nagy költség és munka pazarlással állíttatott fel, elköl­teni s szétrombolni, kegyetlennek lenni a gyengék iránt, hazudni, veszekedni s megmérgezett dőreséget beszélni. Ez azon hatalom neme, melyet tudat­lan tömegek bírnak s mely még sohasem állított elő még egy legegyszerűbb szerszámot­ sem és nem ültetett egyetlen burgonyát. Azt vélik önök, hogy ez a hatalom a helyes mód egy nagy országot kormányozni, bölcs törvényeket készíteni s millió embernek földet, táplálékot s ruházatot nyújtani. Tudatlan tömeg legvégre ugyanazon czél­ra visz, melyhez a gonosz hatalom vezet; nyomort szül. Déván egy másnemű hatalom, melyet nekünk munkásoknak kívánok, s látom világosan, hogy a szavazati jog elérése mindnyájunkat most e ha­talom felé nem sokkal messzebb vinné. Én re­mélem, hogy mi vagy gyermekeink megnyerjük a politikai hatalom teljességét. Nyíltan kimondom: remélem, hogy nagy politikai változások fognak történni, s hogy az emberek egyszer, elérjük e nagy sem, minden sok dologért szégyenleni fogják magukat, amire most büszkék. De szeretném meg­győzni önöket arról, hogy a szavazati jog soha sem fog bennünket egy nevére méltó politikai ha­talomra segíteni, a­meddig a dolgok úgy állanak mint most, s hogy, ha a dolgot a jó végénél fog­juk meg, szavazati jog nélkül hamarább fogunk hatalomra jutni. Önök mindnyájan, akik engem hallgatnak értelmes, komoly emberek bizonyára, akik igyekeznek a dolog természetét, a­meny­nyire csak lehet kitanulni, s oly kevéssé hason­lítani az esztelenekhez , mint csak lehet. Bolond­nak vagy idiótának nevezem azt, ki oly dologban remél, melyek sohasem következhetnek be, fene­ketlen korsóba önti az a tejet, s azt gondolja, hogy a tej meg fog benne maradni. Minél több ily­eiú reményekkel táplálkozik valaki, annál nagyobb bolond vagy képzelődő. S ha egy munkás a szavazati jog­tól azt várja, a­mit soha sem nyújthat neki, és ilyen bolond az, ha nem nagyobb — azt hiszem, ez világos.“ (Folyt. köv.) Károly bizottsági tagokat. Ezzel az Ülés 8 óra tájban eloszlott. ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház Illése május 29-én. Elnök: Percz­el Béla. Jegyzők: Szeniczey Ödön, Beöthy Algernon. A kormány részéről jelen vannak Bittó, Pauler, Bar­tál minisz­terek — Ülés kezdete délelőtt 10 órakor. Elnök bemutatja Győrmegye felterjesztését az államháztartásnak az egyenes adó emelése nél­kül rendezése iránt. Veszprém megye felterjesztését a törvényhatóságok új területi felosztása tárgyában, Szakácsi Dániel kérvényét, melyben betegsége miatt 6 heti szabadságidőt engedélyeztetni kér, úgy szintén Bothos Kálmán kérvényét, mely­ben szintén betegség miatt két havi szabadságidőt kér. Megadatik. Bemutatja továbbá a tiszavidéki vaspálya társaságnak Zsedényi Ede képviselő által beadott kérvényét az arad-temesvári vonal kiépí­tésére vonatkozólag. A kérvényi bizottsághoz uta­­sittatik. Szeniczey Ödön Deliblat, Mrancovak temesmegyei,­­ Uj-Palánka, Radimia, Leszkovi­­cze krasznamegyei községek kérvényét nyújtja be, a­melyben az alakítandó Keve vármegyébe kebe­­leztetni, és Versecz városát a megye székhelyévé emeltetni kérik. A bizottsághoz utasíttatik. Szapáry Gyula belügyminiszter benyújtja az ínségesek segélyezésére már felerészben megsza­vazott egy millió másik felének kiutalványozásáról szóló­­javaslatot.­­ Miután a pénzügyi bizottság már tárgyalta, az osztályokhoz utasíttatik. Következik a napirend: az ügyvédi rend­tartásról szóló­­javaslat 5-ik §-ának tárgyalása. Csiky Sándor azért nem szavaz a §. elfoga­dására, mert az ügyvédi kamarák által centrálisait kasztrendszert alkot, a czédrendszert megint meg­honosítja. Sem a törvényt általában, sem az 5. §­­ nem fogadja el. Solymosy javaslatához, mint néze­téhez legközelebbihez járul. Ezután polemizál Cse­­meghy és Paczolay tegnapi beszéde ellen. Ő ta­gadja, hogy a III-as könyv és 1668-ik törvények alapján lehetne absolut hatalma az országgyűlés­nek oly törvényeket hozni, melyek a nemzet több­ségének nem tetszenek. A közvéleményt illetőleg utal a beadott sok kérelmezésre a bank és közös­ügyekre nézve. Csemeghynek szemére veti, hogy a jobboldal és ő a radk­ális reformokat, mint a fő­rendiház átalakítását, pedig a főrendiek senkit sem képviselnek, csak magukat, ellenzik. Ily­en a honosítási törvény, melynek nem léte európai bot­rány. — Solymosy módosítványát pártolja. Gozman nem sokat ad a doctorátusra, mely még akadályul szolgál a helyett, hogy használna s nem a doctorságra, hanem a gyakorlatra fekteti a fősulyt; példákat hoz fel, hogy ügyvédek meg­nyerik a pert doctorokkal szemben. A régi aristoc­­rata rendi országgyűlés átereszté az ügyvédet nyelv és felekezeti különbség nélkül; miként történhetik, hogy a népképviseleti parlament ezt megnehezítse s a szegények elé korlátokat állítson Pauler miniszter előadja indokait, melyek a tárgyalás alatt levő §. előterjesztésénél szeme előtt lebegtek. Tagadhatlan, hogy az ügyvédi kar erköl­csi tekintélye főképen gyakorlati és elméleti kép­zettségében fekszik. Már most az elméleti képzett­ség eléréséhez előtte két út állott, vagy az el­méleti államvizsgákat, vagy a doctori szigorlatot követelni. Ő az utóbbit választá, mely az ifjút na­gyobb tanulmányokra ösztönzi. Ha az ifjú a jogböl­­csészetet s római jogot nem tanulja, meg sem is­­merkedhetik a külföldi jog ismereteivel és haladá­sával. Ezek miatt választotta ő az elméleti qualifi­­cat­ó bebizonyítására a tudori szigorlatot, melynek alaptárgyait épen a jogbölcselet és római jog ké­pezik. Hogy a jogi tudori szigorlat nincs helyesen szabályozva, meglehet, de ő csak a létezőre hivat­kozhatott. Különben is itt a felosztások Hoffmann szerint nem létesíthetők, mert az összes jogtudo­mányok egy szerves egészet képeznek. Hivatkozás történt a bölcsészeti karnál újab­ban történt változtatásokra, a­hol a régi doctora­­tus több ágra osztatott, tekintettel a philologiára, a bölcsészetre, a történelemre a szorosan vett phi­­losophiára. Ez történhetett ott, mert a philosophiai kar idők jártával több egymástól egészen külön tudományszakokból alakulván, mindazokból, me­lyek a specziális szakoknál helyt nem találhattak, ezáltal oly nagy terjedelművé vált, hogy valameny­­nyi ágban a kellő jártasságot elsajátítani és iga­zolni nehéz volt és igy egyes ágakra osztattak a szigorlatok. A jogtudománynak ellenben legtöbb sza­kai szerves egészet képeznek, melyek egymással szoros összefüggésben állanak, melyek nálunk Európában közös forrásból veszik eredetüket, az úgynevezett anyajogokból és philosophiai nézetek­ből ; ezeket egymástól elválasztani, az államtudo­mányokat elszakítani lehetséges ugyan, de az egész szerves összefüggésből egy részt elkülöníteni úgy, hogy az a képesítés bizonyítékául ne kíván­­tassék meg, ez azon tanoknak természeténél fogva lehetetlen, a gyakorlati képzettség is csak úgy érhető el, ha megfelelő elméleti képzettség előzi meg. Hasztalan mondják, hogy a mai undorság külön­bözik az eddigitől; Így lehet ez másutt, elismer­i, de nálunk Mária Therézia óta mindig egy és ugyanaz: az elméleti képesség magasabb fokának megállap­í­tása minden más jogosítvány nélkül. Ő nem fél attól, hogy ez által a tudorság tekintélye le fogna szál­líttatni, — ellenkezőleg emelkedik az a törvényho­zás ilyen méltánylata által. Az 50. években is qua­­lificationális volt a tudorság és még­sem szállott alá ennek szigorúsága. Ő nem hiszi, hogy a taná­rok oly kötelességfelejtők legyenek, hogy ezentúl a tanárok kevésbbé legyenek szigorúak. A­mi a gyakorlati idő tartamát illeti, ezzel mindig úgy leszünk, mint a nagykorúsággal. Nincs itt más mód, mint a hozzáv­ethetőleg elégséges időt venni. A felhívott egyletek mind több évi gyakorla­tot sürgettek s ez természetes is nálunk. Már a bírákról szóló törvény három évi gyakorlatról szól,­­ mért ne lehetne ennyit venni az ügyvédeknél is ? Hiszen codificált törvényünk sincs, s ha lesz is, mennyi bajjal fog járni eleintén annak kezelése. Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a jogászok száma évről évre szaporodik. A század első negyedében még csak 200—200, a 2-ik ne­gyedben 3—400 jogász volt; az 50-es években már 600, most már a pesti egyetemen 1300 jogtanuló van, pedig már 15 intézetben is tanítják a jogot. Az ügyvédek száma Magyarországon 4— 5000 kö­zött áll; mi sem a nemzet, sem az illetők érdeké­ben nincs. Nincs tehát más mód, mint a képesítés megszorítása, mely csak a képeseket bocsássa át, az igazságszolgáltatás érdekében. Helyesebb is a jó tanulókat pártolni a törvénynek, mint a ro­­szakat. A másik, amit elfelednek, az a körülmény, hogy az ügyvédi vizsga állást ad, míg a bírói csak képesítést, azért különbözőnek is kell lenni. Nem csak saját tanítványainak adja az egyetem, de másoknak is, mert az egy évi frequentatio kötele­zettsége meg fog szűnni. Párhuzamot vonnak né­melyek az orvosi és az ügyvédi pálya közt, mond­ván, hogy ott nincs gyakorlati idő. Figyelembe kí­vánja hozni itt, hogy nem­sokára az orvosi szigorlatok

Next