Ellenőr, 1874. július (6. évfolyam, 178-208. szám)

1874-07-15 / 192. szám

resztül a külföldre özönlésétől, mint sokan tartanak. Eddig is concurrált a külpiaczokon a román gabona a magyarral a galicziai vasúton, a gőzhajózás által s a tengeren , de sikerrel nemigen concurrál, mert a ma­gyar gabonának qualitása jobb. Olcsóbb-e a román ga­bona, nem tudom? (Felkiáltások: Sokkal olcsóbb!) Azt hiszem, sokkal olcsóbb nem lehet qualitásához aránylag, mert ott is kevés munkaerő van mint nálunk, kevés munkaerő mellett pedig jó, olcsó termelés nem lehetséges ,­­ de ezen kivü­l Romániának rég­óta megállapított állandó piaczai vannak a tenge­ren túl Olahországban és Angliában stb. Románi­ában a gabonára nézve nagy a kereslet, nagy kereslet mellett pedig nagy olcsóságot föltenni nem lehet. Kétségem nincs abban, hogy rendes időben a romániai gabna megtartja azon régi utakat, melyeket annyi idő óta követ a Dunán lefelé Galaczra és Brailára, és onnan a tengeren át nyugatra, ha ezen olcsó közlekedési eszközök segélyével versenyezhet a magyar gabonával, de legkevésbbé fog versenyezhetni 2—300 midet tevő hosszú pályán át haladva. Rendes időben védi belforgalmunkat a romániai gabona ellen a határ­vám, rendkívüli időben pedig Magyarországnak is hasznára van, ha Románia felsegít bennünket Akármi mondatott is e házban a napokban, a folyó évben nem volt kárunkra a romániai ga­bona behozatala, mert nem kell feledni, hogy Ma­­gyar­országban nem csak földmivelők vannak, ha nem laknak más keresetet űző polgárok is, kiknek joguk van arra, hog­y érdekeik figyelembe vétes­senek, (Helyeslés jobbfelől) és kiknek érdeke el­len van az ha megengedtetik, hogy túlzott áron legyenek kénytelenek az élet első szükségletét megszerezni. Azt hiszem, te­hát, mindezeknél fogva, hogy túlzottak azon aggályok, melyek az általam több­ször említett, pályák, különösen a temesvár­ orso­­rai ellen felhozattak. — Fiatalkoromból még igen élénken emlékszem — fognak a házban többen is emlékezni — azon vitákra, melyek egyszer Angliá­ban a gabonavám eltörlése iránt folytattatok. Évekig tartott a lázadásig vitt ingerültség, hallot­tuk fenhangon kimondani, hogy Anglia mezőgaz­daságának vége lesz, ha a külföldi gabonával ver­senyeznie kell. Jósoltatott, hogy a mezei gazdaság megromlásával megromlik Anglia ipara is, s el fogja veszteni Anglia a világban hatalmi ál­lását. Sok küzdelem után eltöröltetett a gá­ti navám, és mi történt : Anglia hatalmasabb lett, mint azelőtt, mezei gazdasága a virágzásnak még nagyobb fokán áll mint azelőtt, és Anglia az egész világon az ipar s talán hatalom legfelsőbb fokán áll. Igaz, hogy Anglia mezőgazdasága is kénytelen volt a meghozott törvény folytán egyben-másban javítani gazdálkodási rendszerét. Megtörténhetik nálunk is, hogy némely igen ősiesen vezetett gaz­daságoknak szüksége lesz arra, hogy okszerűen rendeztessenek be. (Helyeslés jobbfelől,) de ez azt hiszem a nemzetgazdaságnak csak előnyére fog szolgálni és a kérdéses két pálya igazolni fogja azon általános szabályt, melyet eddig a világ ösz­­szes tapasztalata igazolt, hogy t. i. a nemzetközi összeköttetéseket közvetítő forgalmi eszközök elő­nyére válnak egyik félnek úgy, mint a másiknak, és a kereskedés fejlődésének előmozdításával elő­­mozdítj­ák a közjólétet az egyik félnél, úgy mint a másiknál. De te­hát, az itt kérdéses vasúti csatlakozá­soknak e felett még politikai előnyük is van. Ezen csatlakozás közelebb fogja hozni egymáshoz azon két nemzetet, a­mely geográfiai fekvésénél és azon szomszédjainak etnographiai viszonyainál fogva nem arra van utalva, hogy ellenségesen szemben álljon egymással, hanem, természetesen souveraini­­tásának saját területén teljes fentartása mellett, ar­ra van hivatva, hogy kölcsönösen támogassa egy­mást. (Élénk helyeslés jobbfelől.) Ezen tekintetből is kérem a­­ házat, méltóz­­tassék a ház asztalán lévő törvényjavaslatot elfo­gadni. (Élénk hosszasan tartó éljenzés és helyes­lés jobb felől.) Orbán Balázs nem azért beszél az ojtozi csatlakozás mellett, mert ő is székely, hanem leg­­főképen azért­, mert meg van győződve, hogy Ma­gyarországnak nagyon is érdekében van sőt létfel­tételét alkotja az, hogy a távol keleti határain el­helyezett székely nép fennállhasson és a réginség örvényébe kiszakadva bele ne taszíttassék, mert az összhaza nemzetgazdászai, kereskedelmi és hadá­szati érdekei egyenesen az ojtozi csatlakozást kö­vetelték. Ezt állította fel mint egyedül lehetségest Széchenyitől kezdve napjainkig minden országos tekintély, ezt követelte minden strategikus, ezt állította előtérbe mint legkönnyebben, legolcsóbban kivihetőt minden szakférfiú. E csatlakozást szor­galmazta évtizedeken át nem csak hazánk, hanem a szomszéd Románia közvéleménye és sajtója, ezt a világkereskedelem, s így összes Nyugat és Ke­let Európa népeinek jól felfogott érdeke, mert itt a főczél úgy a vaikereskedelm­ü­nk,mint avilá­g kereske­delemre nézve a mihamarabbi, s minél rövidebb úton való tengerhezjutás volt, ami egyedül az ojtoz-galaczi vasút által volt csak létesíthető. Teljesen igaz az, hogy a tömö­­i csatlakozás­nál megvan a rövidség a földabroszon való mé­résnél, s meg a valóságban is, ha azt Brassótól vesszük; azonban a mérést nem Brassótól, hanem Földvártól kell kezdenünk­, mert a földvár-brassói vasútrész nem más, mint az eredetileg Ojtorhoz terveit keleti csatlakozás fővonalának egy szárny­vonala, a­mely alkalmasint nem minden utógon­dolat és számítás nélkül építtetett ki a fővonal folytatásánál hamarább. Ha már most Földvártól mint jolponttól teszszük n­ézeteinket, akkor innen a tör­ösi határ szélén levő Prédiástetőig — a szük­ségelt kanyarvonalakat felvéve — van 7 folyó­mértföld. Földvártól az ojtozi szoros végpontján levő Sósmezőig van mindössze 11 mértföld, csak­hogy az ojtozi vízválasztót képező Magyarostető alig pár száz ölnyire van a sík talaj színvonala fölött, hol minden nehézség és nagy alagútak nélkül egyszerű bemetszéssel át lehet a vasutat vezetni, míg a tömösi szűk völgyben magában is roppant nehézségek merülnek fel, mert az egész völgyet elfogja az áradatai miatt veszélyes havasi folyó, mig kétoldalt falmeredek sziklabércek lövel­­nek fel. Ekkép e szempontból is az ojtozinak adandó elsőség. Ráday Gedeon gr. hibásnak tartja az eddig követett vasúti politikát, s a jelenleg tár­gyalás alatt levő törvényjavaslatot is e politika kifolyásának tartja , mivel azonban kormányválsá­got előidézni nem akar — bár az arad-orsovai összeköttetést tartaná czélszerűnek , s mivel a kormány tekintélyét kifelé is fenn akarja tartani, elfogadja a törvényjavaslatot a részletes tárgyalás alapjául. Elnök az ülést bezárja. Ülés vége délután 2 és­­/2 órakor, vitát kelteni minden alkotmány­kérdés felett, de el­jöttnek tartja az időt, hogy a többi pontokat kije­lölje. A bizottság már oly határozatokban állapodott meg, melyek hasonlók azokhoz, min­ket a kormány óhajt, így a választási javaslatban a bizottság a ke­rület szerinti szavazást hozta be. Ez lényeges pont a kormány szemeiben, s mi arra kérjük önöket, hogy ezt egy speciális törvénybe vegyék fel. Mi kétségkí­vül messze állunk még az átalános választásoktól, de szükséges, hogy arra is gondoljunk és azt előké­szítsük. Reméljük, hogy e tekintetben köztünk s a bizottság között nem lesz semmi eltérés. Egyetér­tünk önökkel egy második kamara felállításának szükségében is. Mac-Mahon tb nagy kormánya e te­kintetben oly követelményekkel áll szemközt, mint bármely más kormány, bármelyek legyenek is azon alkotmányos dispositiók, melyekben önök a jövőre nézve meg fognak állapodni, s melyeknek útját vágni nem állhat a kormány hivatásában. A nem­zetgyűlés megígérte, hogy nem oszlik el addig, mig nem alkotja a második kamaráról szóló törvényt, s el is fogadta elvben a két kamara rendszert; de tovább kell mennünk s mi ezért arra kérjük önöket, hogy oly törvényt alkos­sanak, mely mellett a második kamara fennál­­lat. Mi e kamara alkatrészeit illeti, a kormány azt hiszi, hogy jogában áll a senatus egy jelentékeny részét kinevezni. Az arány kérdése aztán alárendelt kérdés, ezt a viták útján lehet eldönteni. A har­madik lényeges kérdés: a feloszlatás kérdése. E jogot egymaga gyakorolja-e a végrehajtó hatalom feje, vagy pedig a senatussal egyetemben, oly kérdés, melyet mi most nem akarunk paecisirozni, minden attól függvén, hogy miként lesz megal­kotva a második kamara. E pontra nézve tehát nem köti magát előre le a kormány meghatározott tételhez. Cissey miniszterelnök, e jeles tájé­koztatást azzal egészíté ki, hogy a kormány épen nem táplálja az óhajt, hogy a kamara feloszlatá­sát siettesse. A nemzetgyűlés souverain s csak maga állapíthatja meg az időpontot, midőn szét­oszoljék. A mi kötelességünk csak arról gondos­kodni, hogy ekkor már a kormány oly állapotban legyen, hogy teendőit tovább végezhesse Ismétlem mi nem óhajtjuk a feloszlatást s semmit sem te­endőnk gyorsítására.“ Spanyolország. Dorregarray karlista rab­lóvezér, táviratilag jelzett s a köztársasági kor­mány és a tények élő tanúbizonysága által pont­ról pontra megc­áfolt vádlevele egész szövegében előttünk fekszik, s szózat akar lenni Spanyolor­szághoz és Európához; de tulajdonképen nem egyéb azon indok tettek hazug leplezésénél, melyeket a karlisták elkövetnek. Ez okmányból átveszszük a következőket: „Midőn 1868. julius havában néhány spanyol tartomány fegyvert fogott szeretett kirá­lyunk, VII. Don Carlos mellett, kit az isten tart­son meg soká: az ideiglenes kormány, mely zen­dülés által ejtette a hatalmat kezébe, a Don Juan Prim egy parancsot bocsátott ki, melyben az osz­tályparancsnokoknak meghagyatott, hogy a fegy­verben talált „gonosztevőket“ azonnal lövessék főbe. A „gonosztevők“ alatt, mint a monte dregói, iglesu­­alai és val-de-coveroi barbár végrehajtásokból ki­tűnik, a carlistákat értették. A madridi kormány elrendelte e mészárlásokat és Casalis, Canseco és Centeno tisztek, kik azokat végrehajtották, előmoz­­díttattak és fényes katonai rangra emeltettek. A carlista felkelés főnökei a naivsággal határos hu­mánus és lovagias eljárást követtek. A madridi kor­mány a következő évben teramis cselt használt, hogy néhány carlistát kézrekerítsen. Escoda ezre­des ezért jutalmat kapott, Carratero parancsnok méltatlan kelepczébe ejtett néhány alája rendelt tisztet, kiket meghívott, segítsenek neki néhány századot a király részére szítani ; mikor ezek megjelentek, egyszerűen főbe lövette őket. Ezért menten előléptették. Cortijo alezredes Toledo tar­tományban megfojtatott vagy 40 karlistát, még gyónásra sem engedve nekik ezért elég időt. Madridból távirati úton előléptették. Ugyanez a Cortijo, ki most dandárnok, nemrég a legaljasabb modorban faggatta Santurceben sebesülteinket. A polgári őrség két parancsnoka, Cappa és Per­­aea, is nyertek előléptetést, mert Burgos de Soriában békés carlistákat pusztán érzületeik miatt legyilkoltatok. Hasonlóan bánnak el egész Spa­nyolországban sajtóiig, gyű­ldeink és választási bizottságainkkal. Számtalan pap meggyilkoltatott, a templomokat nyilvános mulató helyekké változ­tatták, sőt még gyalázatosabb czélokra fordították az u. n. szeptemberi forradalomtól kezdve a mai napig. Hasztalan tartottuk magunkat az emberség parancsolta korlátokon belül, hasztalan tiltottunk meg minden kivég­zést, hasztalan ápoltuk sebesültjeiket és oly gonddal, mint magunkéit, a­mint teszszük az utóbbi csata színhelyén talált 400 sebesülttel. Ellen­feleink legyilkolják a foglyokat, vagy Cubába kül­dik. A madridi kormány és az ellenünk küldött tá­bornokok sohasem váltották be szavukat, sohasem tartották a velünk kötött szerződéseket tisztele­ten. Megszakítottuk a vasúti és távirdai vonalakat, a­mit hadakozó fél mindig megtehet, mert azok fon­tos eszközök a hadviselésre, ezért becsmérlő szem­rehányásokkal illettek. Fogolycserét ajánlottak, mi ráállottunk, de majd mindig rászedtek, mert az elfogott carlisták közül ritkán jött valaki vissza. A­hol csak az ellenség benyomult, lopás, gyilko­lás, nők és gyermekek meggyalázása, gyújtogatás járta, bármi nyugodt is volt a lakosság. A dicső vellabuelai csatánál Loma és Moriones majdnem egész Oyarzuut és Tolosa körül 50 partanyát gyúj­tottak fel. Asteazában és egyéb helyeken a hely­ségekben összekergetett nőkből majdnem hivatalo­san juttattak minden csapatnak egyet-egyet. Bil­bao körül ép úgy járt el az ú. n. felszabadító hadsereg; e gyalázatos tettek Villarealban ismét­lődtek. Mikor Concha Estella ellen készült, a lodosai hatóság és papság előtt rövid, büszke beszédet mondott, melyben kijelenti, hogy irtóháborút akar viselni Navarrában, nem csupán a királyi hadsere­get, de a tartományt is meg akarja semmisíteni, a­melyben az tanyázik. És valóban, alig hogy a csata megkezdődött, Concha katonái felgyújtottak több házat. Villatuerta, Zurucain és Zabalban, a házak némelyikében be voltak zárva a lakók is. Abarzuzában 70 házat gyújtottak fel, a szép város most puszta rom. Concha katonái oly durvák vol­tak, hogy mikor öt embert elfogtak, azonnal reá­­jok lőttek, és ha erre nem haltak meg, élve dob­ták a lángokba. Ennyi iszonyt türelmesen nem lehetett elviselni, repressáliákat kellett gyakorolni, hogy az ellenség jövőre más eljárást kövessen. Eddig a foglyoknak egytizedét lőttük agyon, ezen­túl valamennyi ily sorsban részesül; ezentúl nem lesz kegyelem a vadállatok, a gyujtogatók, gyil­kosok és nőgyalázók iránt. Estella, 1874. jun. 30. Antonio Dorregaray, altábornok és törzskari főnök, Németország. A brüsseli congressu­sra vonatkozólag azt a hírt veszszük ma Berlinből, hogy a congres808 f. hó 27-én a brit képviselő nélkül fog összeülni, hogy határozzon az Angolor­­ország részéről javasolt programmegszorítás ügyé­ben ; az angol képviselő csak úgy fog a congres­­suson részt venni, ha a congressus elfogadja An­golország fenntartásait. — Eisenachból Reuter Frigyes német író halálát jelentik. — A karnig­­ták által meggyilkolt Schmidt porosz ka­pitány esete roppant felháborodást kelt, még cle­­ricális körökben is. A „Kreuz-Ztg.“ levelezője a kar­lista táborból következő bővebb adatokat közöl ez eset­ről : „A karlisták nem adtak hitelt Schmidt esküvel erősített azon vallomásának, hogy 8 ártatlan s­­ csak mint harc­téri tudósító tartózkodott a repub­­­blikánusok táborában; igazolványokat kértek tőle, s mire­l azt felelte, hogy hozassák el Leimből par­­lamentariek által málháját, de kérését visszauta­sították. A többi foglyok amaz állítása, hogy Schmidt folyton Concha főhadiszállásán tartózko­dott, s hogy 5 porosz tüzér­kapitány, csak növelte Schmidt bűnét a fanatikus bírák szemében, kiknek elnöke Vinalet tengernagy volt; szóval Schmidt a többi foglyokkal egyetemben halálra ítéltetett és június 30-án reggel 22 katona társaságában, kik között hat tiszt is volt, főbelövetett. Don Carlos egy futár által küldött parancsot a „hadbíróság­hoz,“ hogy a foglyok kivégeztetése további intéz­kedésig halasztassék el, de parancsát számba se vették.“ — Nevezett tudósító aztán így folytatja: „E tény, valamint Schmidt százados és a ka­tonák meggyilkoltatása megbélyegzi a karlis­ták egész hadjáratát (igy nyilatkozik még azon tudósító is, ki a karlisták táborában van s velök rokonszenvez), mely már ott állt, hogy elis­merést szerezzen magának a világban.­­ Ismét azzá lett, a mi kezdetben volt: fanatikus katoli­kusok lázadásává elvetemült papok vezérlete alatt; ezen emberek, kiknek első jelszavuk az „isten“, ártatlan emberek gyilkosaivá lettek. E tömeges gyilkolások csak nagyobbíthatják az elkeseredést s a­lkalmul fognak szolgálni a karlista foglyok kí­méletlen kivégeztetésére. A trónkövetelő pedig ha továbbra is környezetének befolyása alatt fog állni, soha sem érendi el a czélt, melyre törek­szik ; e gyalázatos kivégeztetési ügyben magát Don Carlost sem lehet menteni, mert mit lehet mondani akkor, ha alattvalói csak ennyire re­­pectálják parancsait, ha vallási fanatismusok egy­­ „szakadár“ gyilkosaivá teszi őket, mert Schmidt­nek nem volt más bűne, mint az, hogy protes­táns és porosz volt — s ezért kellett meghalnia.“ A porosz sajtó egyébiránt a megtorlásra ösz­tönzi már a német kormányt. A „Vossische Ztg.“ így ír: „A spanyol kormánynak, akár el van is­merve, akár nincs, a humanitás és a népjog nevé­ben felhívást kell, hogy intézzen minden civilizált államhoz, hogy Don Carlos rablóbandáitól, melyek a harcrot „a trón és oltárért“ a hadviselés és min­den emberi törvények sértésével, kíméletlen kegyet­lenséggel és védtelen foglyok meggyilkolásával folytatják, valamennyi országnak direct vagy indi­rect támogatása megvonassék. A borzalmak tető­­po­ntja el van érve, midőn ártatlan harcztéri tudósítók ily fajta elllenség öntudatos kegyetlenségének áldoza­tul esnek.És midőn ily vérontások történnek,melyek a más államok alat­t valóit sem kímélik, akkor az európai hatalmaknak joga és kötelessége egyszersmind, hogy ily vanság ellen közösen fellépjenek.“ Ne­vezett lap e közös fellépés alatt azt érti, hogy a bru­szeli congressuson képviselt hatalmak egy eré­lyes collectív jegyzékkel tiltakozzanak a karlisták embertelen hadakozási módja ellen. Legjobb volna azonban, ha e collectiv jegyzék a franczia kor­mányhoz intéztetnék, hogy a franczia határrészek ne szolgáljanak többé a carlisták táborául, honnan pénzt, eleséget és csapatokat kapnak a legbor­­zartabb polgárháború folytatására és tovább szi­tására. Szerbia. A belgrádi hivatalos „Szrbszki Novine“ lapja élén a következő kiáltványt közli : Proclamatio a szerb néphez. Bizonyos időre külföldre utazván, ezt kedves népemmel közlöm, s egyúttal rendelem, hogy miniszteri tanácsom, előfor­dulandó esetekben, hol szükség talál lenni, a fe­jedelmi hatalom teljesítésében engem azon utasí­tások szerint képviseljen, melyeket neki kiadtam. Magamat és kedves népemet ezúttal is a minden­­ütó kegyelmébe ajánlom. Belgrádban, 1874. évi junius hó 11-én. IV. Obrenovics M. Milán s. k. Szerbia fejedelme — Marinovics Jánost, a szerb minisztertanács elnökét és külü­gyért, távollétében Hrisztics Fü­löp vallás- és közoktatási miniszter fogja képviselni. — A belgrádi „Vidov dán“ stambuli levelezője azon körülményből, hogy a tö­rök szultán az eddigi ottani német követnek nejét gyémánt ékszerrel ajándékozta meg, azon követ­keztetést vonja, hogy a porta jelenleg inkább meg van elégedve a német követtel, mint az orosz s az osztrák-magyar udvarok képviselőivel. Ez is az idők jele, Németország és irodalma. Tagadhatlan tény, hogy a német irodalmat sokkal jobban ismerik a Duna partjain, mint a normán remete falujában; mindamellett a normán re­mete hozzászól ezen kérdéshez, egy igen tekintélyes tanár szavaira hivatkozva. A tanár, ki ezennel a remetének kalauzul fog szolgálni, Blain történeti tanár a Rennes-i irodalom és tudományi képzőis­kolában. Blain a Rennes-i képzőiskola megnyitá­sánál beszéde tárgyául választotta Németországot és irodalmát. Ezen irodalom, mely sokáig egészen idegen maradt a politikától, sőt lehet mondani idegen e világ minden dolgaitól, 1813 után hirtelen megvál­tozott és nem jön egyéb rettentő szenvedélykitö­résnél és Francziaország elleni harczra való felhí­vásnál. De, ha megengedi kegyes olvasóm, hagyjuk itt beszélni a híres Rennes-i tudóst: „A német irodalom— mondja, — újjászületése óta mindig az elmélet legfelsőbb sphaerájában maradt volt, és mintegy a felhők közt hagyta magát rin­gatni; de akkor egyszerre földre szállott és roppant harczias lett. A német nemzethez intézett beszé­deiben Fichte lángra gyújtotta honfitársai lelkét és egyszersmind büszkeségüket is nagy mértékben fel­ébresztette és exaltálta. Csak önök, mondá, beszél­nek tiszta, eredeti, honi nyelvet. A többi nemze­teknek, francziák, angolok, olaszok spanyolok­nak csak összeelegyített, korcs, elcsúfított nyel­­vök van. Csak a németet lehet nyelvnek nevezni, a többi csak össze nem hangzó szavak egyesü­lése, csak az önöké képez egységet. Aradt, nemzeti hymnusában, mely az egész országban viszhangzott, lefestette Németországot régi határival, mely a Rajnán túl ért, és minden országot magában foglalt, hol az Istenhez néme­tül imádkoznak. A költő, bölcsész, tudós, mindenki saját módja szerint buzdított a Franczia­ország elleni keresztes háborúra. A n­agy Schiller már nem volt többé, de munkáit felhasználták és ezek uj anyagul szolgáltak a hazafias szen­vedélyeknek. A nemzet jósló nemzőjének nevezők, mert Wallensteinban oly hőst irt volt le, kinek nagyravágyása még nagyobb volt lángeszé­nél és ki büszkeségének lett áldozatja; mert Tell Vilmosban a szülőföld jogszerű védelmét dicsőí­tette. Az irodalom mintegy emelőfa­lön, mely a Vistulától az Alpesekig felemelte, fellázította a né­pet ; e percztől fogva azon régies, pedáns, önző modort vette fel, melyet máig is megtartott. Mint­hogy a római szent birodalom korszaka, belviszá­lyaival semmit sem nyújtott, mi a lelkeket lángra gyulanthatta volna, a középkori sőt még azelőtti időkhez fordultak. „Elősorolták a germán faj fontos szerepét a világtörténelemben, a rómaiak ellen folytatott di­csőséges küzdelmét, az általa alapított királyságo­kat nyugati és déli Európában, az ó társadalom újjászületését, nemes vérének befolyása következ­tében , s a későbbi időkben birtoka által a csá­szári korona egész kereszténység felett gyakorlott felsőbbségét, végre pedig a jelen időkben azon roppant befolyást, melyet a német faj gyakorol az egész művelődésre, törvényekre, szokásokra és intézményekre. Lefestették Németországot, mint a lovagiasság, szabadság, keresztyén költészet, ke­resztyén művészet bölcsőjét, mint minden szép és nagynak hazáját,­­ a­mi csak történt a nyugati császárság felbomlása és a jelen kor közt. Azután kérdek maguktól, hogy tudott ezen magaslatokról annyira lesülyedni , és azt találták, hogy ezen ha­nyatlás oka először is a sok belegyenetlenség, mely az idegen megjelenését okozta és az ország feldaraboltatását elősegítette; azután a francziák irányában hosszas szellemi alávetésük, kiket száz évig gyermekesen bámultak, kiknek műveit és mo­dorát utánozták, kiknek hibáit és bolondságait el­sajátították: szellemi rabság, mely a politikai rab­ságot előzi meg.....................Hogy ezen sülyedés­ből kiemelkedjenek, csak egy mód volt, az hogy újra németek, csupán németek legyenek, hogy mindenütt eltörüljék, mint egy szennyfoltot, az ide­gen szokások és eszmék nyomát, hogy felelevenít­sék a hazafiságot, a múlt dicsőséges emlékeivel foglalkozva és igy a hatalmas, büszke, nagy Né­metország feltámadását elősegítsék, mely képes le­gyen a nemzetek élére állani. „Ez azon elvek veleje, melyet az írók köny­vekben és lapokban, a tanárok a szószékről hir­dettek. Ez volt a kezdete azon nemzeti büszke­ségnek, melyet teutomanicus furor-nak neveztek, s mely, miután az 1813-ks tanuló ifjú­ságot harczias tüzével elragadta volna, megmaradt az iskolákban, hol buzgalommal folytat­ták a test­gyakorlatokat, hogy Arminius pajtásaihoz méltók legyenek erejökre s testalkatukra nézve. A lelke­sedés, mely néha igen különösen tört ki, oly tul­­ságba vitt némely egyéneket, hogy újra marcoman­­nok vagy más barbárok szerettek volna lenni, hon­vágyat éreztek a heregniai erdők után­ Ezen makk evők, a­hogy később nevezték, átengedték ma­gukat a felcsigázott honszeretet minden tulságai és bolondságainak. Heine Henrik beszél egy ta­nuló barátjáról, ki alig várta, hogy a francziákkal összeütközhessék, meg akarván beszulni Conrad­­ halálát, kit Anjoui Károly igazságtalanul végezte­tett ki 1268-ban. Ezek aztán oly gyűlöletek, me­lyek az örök ifjúság tulajdonával bírnak !“ Nem követjük Blaint ezen érdekes eszmék fejtegetésében, áttérünk beszéde következő rész­letére : „Németország hiában remélte, hogy magát felszabadította a franczia utánzástól, soha se volt annak annyira alávetve; de miután azt utánozta volna, a­mi a francziáknál igazán nemes és szép volt, a népek felszabadítása körüli eszméit, (mely a 18-ik század s a forradalom főeszméje volt) most a császári politikát követte, elővette a régi álmokat Nagy Károlyról, és akkor, mikor ezen álmok Francziaországban első Napóleon vesztét okozták. Nem lett volna hasznosabb magának és az or­osz világnak, ha Németország azt mondta, azt ismételte volna, mit Frankhon nem szűnt meg hir­detni három század óta, azaz a renaissance-tól a forradalmig, bölcsészet által? „Az idő elmúlt, midőn az országok meghódí­tása hőstettnek tartatott, a mit a régiek ennek ne­veztek, mi azt csak rablásnak és részlelkűségnek nevezzük. „A helyett, hogy a császársági Francziaorszá­­got utánozzák, a nemzetgazdá­zati Francziaorszá­­got kellett volna utánozniok. A­helyett, hogy min­denben gátolnák, segíteniök kellett volna, hogy életbe léptethesse a múlt századbeli encyclopedis­­ták és nemzetgazdászok fenséges eszméit. A­helyett hogy homályos és pedáns bölcsészetbe zárkózzanak, tanulmányozniok kellett volna Turgot-t, Boisguille­­bert hazámfiát, ki 1701-ben találta és hirdette a jelenkor valódi törvényét. E mondás érdemes arra, hogy gondolkodjanak felette: „A természet csakha­mar megbünteti azokat, kik törvényei ellen szegül­nek. A természet sem ismer se különféle államo­kat, se különféle uralkodókat, azzal sem törődvén, ha váljon barátok-e vagy ellenségek és egymással háborúskodnak, csak ő ellene ne indítsanak hábo­rút. A természet csak szabadságot lehel.“ Irtak-e ötven év óta valamit Németországban mi ennél többet érne ? Különben a német irodalomnak az az érdem hogy tökéletesen, lényegesen német, míg a franczia irodalomnak az a másik érdeme, hogy nagy írói által mintegy minden nemzet evangéliuma. II. Frigyes ezt megértette és nyíltan vallotta ma­gát a franczia bölcsészek tanítványának, a­mi annyit jelent, mint a józan ész tanítványa, így ala­pította meg Poroszországot, és azért lett nagy Fri­gy­es. De a mai Poroszország, melyet császársági Poroszországnak lehetne nevezni, még nagy festő­inket, legnagyobb bölcsészeinket is kitörülhetni remélte, minek Lesueur, Poussin, Descartes, Pascal, Malebranche és annyi más, kihagyva őket a művé­szek és nagy gondolkozók sorából szótáraikban. Érdekes ezen sok gyermekességek elősorolása Blain beszédjében. De nem csak az irodalmi és bölcsészeti kér­désekben tűnik fel Németország igazságtalansága Francziaország iránt; nem láttuk-e a napokban Liebiget, ki még a tudományokban is igyekszett dicsőségünket elrabolni. Még a vegytanban is , a franczia ész alárendeltségét akarnák elhitetni. És pedig ki alkotott a vegytanból tiszta, határozott, rendszeres tudományt, ha nem Lavoisier? Vagy talán Lavoisier berlini volt? És Ampère feltalálá­sait a természettanban el lehet-e törülni? és a physiologia, az élettan, melyek csak ma keletkez­tek, hol fénylenek jobban mint Francziaországban ? Igen, a többi népeknek is megvannak nagy embe­reik, különösen Anglia méltán büszke lehet Dar­win munkálataira, de azért Francziaország se vesz­tette el koronáját, se a művészetben, se a tudomá­nyokban, se az irodalomban. Íróink, kik némi becscsel bírnak, minden nyelven le vannak fordítva és az egész emberiség tisztelettel hallgatja három század óta Francziaország tanítását. Még sok más nemzetről lehetne-e ezt mondani ? A­mi a normán remetét illeti, minél inkább tanulmányozza a többi népek bölcsészeti és sociá­­lis állapotját, annál készebb felkiáltani: éljen Francziaország. Noel Jenő, jelentettek be, így a közoktatási kormány és a főváros fognak nagyobb bevásárlásokat tenni a kiállításon, hasonlóképen több iskolaszék tette ily irányú bejelentését A taneszköz-kiállítási bizottság (elnök Lederer A., jegyző Dolinay Gyula) jövő hó 1-ig fogadja el a kiállítási tárgyakat. Augusztus 1-től 8-ig a kiállítási katalógus fog összeállíttatni, s a kiállítás a főreáliskola termében elrendez­tetek A nagygyűlés alatt napi közlöny fog megje­lenni; a résztvevőknek számos nyomtatvány, többi közt e czélra készült fővárosi kalauz és térkép fog szétoszlatni. A tagoknak magánházakban le­endő elhelyezhetése végett a fővárosi lelkes taní­tók a kellő lépéseket minden irányban megtették. Óhajtandó is, hogy a feljövő 1500 2000 tanító részére a főváros kiállítsa a csak éji szállásul használandó lakást. Minden tehetősebb család elfo­gadhat egy szerény igényű néptanítót éji szállásra, így azután nem kellene igénybe venni a honvé­delmi miniszter szíves ajánlatát, ki átiratában a legnagyobb előzékenységgel felajánlja lakásul a díszes Ludovika akadémiát, hol élelmezésről is lenne gondoskodva. A közlekedési társulatok a gyűlésre fel- és visszautazásra a féláron való utazhatási kedvez­ményt készséggel megadták A nagygyűlés alatt kirándulásokról és más szórakoztatásokról bőven lesz gondoskodva. Ezekből tehát látható, hogy a dolgok folya­ma legbiztosabb mederben halad, s a gyűlés nagy­­sze­pségéhez a hazai tanítói testület minél tömege­sebb részvétén kívül, más nem kívántatik. A részvét már eddig is igen szép, s még szebb lesz akkor, ha a felekezeti tanítók saját fenhatóságuk­­tól kapják meg a gyűlésen való részvételre az engedélyt, mi pár nap alatt meg fog történni, mi­után a közoktatási miniszter úr szíves volt a fele­kezeti elöljáróságokat arra felhívni. A nagygyűlésre folyvást lehet jelentkezni. 2 forint tagsági díj beküldése mellett (mely Róth Vilmos pénztárnokhoz Budára küldendő) megkapják az illetők a tagsági jegyet. A gyűlésen résztvehet minden néptanító, ta­nár s népnevelésügy-barát. * — Meghívás. Az egyetemes tanítógyűlés szervező bizottsága folyó hó 15 én esti 6 órakor, a kötő-utczai néptanodában, igen fontos és sürgős ügyek elintézése végett ülést tart, melyre a t. ta­gok tisztelettel meghivatnak. Dolinay, Gyula szer­vező bizottsági titkár. A hivatalos lapból, ő felsége gróf Csáky Kálmán századosnak a­­ kir. honvédségnél, a cs. kir. kamaráéi méltóságot adományozta. A budapesti kir. főügyész P­o­g­á­c­s György tarta­lékos őrmestert a kecskeméti kir. ügyészséghez írnokká nevezte ki. KÜLFÖLD. — Julius 14. — Franczia köztársaság. Mennyire sem­mit mondó nyilatkozatokat tétetett Mac-Mahon az alkotmányozó bizottságban, kitűnik a következő részletes ismertetésből. Fo­ur­­­o­u belügyér beszéde, melyet a bizottság felvilágosítására mondott lénye­ges pontjai szerint ez: „A november 20-iki törvény meghatározta a tb nagy hatalmának tartamát, de fenntartott némely pontosatok A kormány nem akar T­a n­a­g­y. A Il-ik egyetemes tanitógyülésről. Az egyetemes tanitógyülés szervező bizott­sága erősen dolgozik. A szakosztályok részben megalakultak, s az albizottságokkal együtt szintén folytonosan működnek. A megindult mozgalmakba ítélve, bizton remélhetjük, hogy a jövő hó 9—12-ig tartandó tanitógyűlés érdekes és tanulságos voltá­nál fogva, sokban túlhaladja az 1870 ikit. A tan­eszköz kiállítás is fényesebb és terjedelmesebb lesz az elsőnél. Külföldről máris igen sok tanesz­közök s más kiállítási tárgyak jelentettek be. Az ország minden részéből szintén tömegesen és sza­kadatlanul érkeznek a kiállítási tárgyak. Számos rendkívüli érdekes és tanulságos uj taneszközök lesznek kiállítva, melyek czélszerűségéről az egy­­begyülendő tanítók lesznek hivatva ítéletet mon­dani. Növeli a kiállítás érdekességét főként az,­­ hogy már eddig jelentékeny összegű vásárlások HÍREK. Július 14 — Eötvös sirja tudvalevőleg Ercsiben van, mely helység b. Sina Simon jószága. Mint a „P. Napló“-t értesiték, a tulajdonos e napokban meghagyta jószágigazgatójának, hogy a sírboltot, melyben a feledhetetlen hazafi nyugszik, a legna­gyobb bőkezűséggel, minden költségkímélés nél­kül, helyezze oly állapotba, hogy ez a nagy költő és államférfiúhoz méltó legyen. A jószágigazgató­ság e felszólítás folytán kihivatott a fővárosból iparosokat, hogy a sírbolt renovátióját azonnal vegy­ék foganatba. A sírboltot diszkó park fogja körülvenni, a kápolna pedig a műépítészet igé­nyeinek megfelelő díszítményeket fog nyerni.­­ Az iparmúzeum gyűjteményeinek el­helyezésére oly egyezmény jött létre az orsz kép­zőművészeti társulattal, mely szerint ez utóbbi a sugárúton épülő művészházban a szükséges helyi­ségeket az iparmúzeum felállítására 6 évre áten­gedi 6000 forint évi bér mellett. Ezen házbér fe­dezése végett az iparegylet mind a fővárosi ható­sághoz, mind a kormányhoz fordult, kérve, hogy ez is, az is 3000—3000 írttal fedezze a házbért. A fővárosi gazdasági és pénzügyi bizottmány e kér­vényt pártoló szavazattal terjeszti a hatóság elé. — A szászok közé szorult magya­rok, mintha csak nem is a magyar birodalomban élnének, annyira idegen helyzetben vannak. A bar­­czasági magyar falvak lakói nyakára német lelké­szeket küldenek, úgy hogy ezek most helvét hit­vallásra akarnak térni, a malaszt mellett anya­nyelvük igéit is áhítva. Brassóból pedig a magyar oktatás hiányára figyelmezteti a „Nemere“ az ösz­­szeülendő egyetemes tanítógyűlést. E lap kiemeli, hogy jelenleg 300-nál több szegény magyar ipa­ros fiú kénytelen nélkülözni a tanítás jótétemé­nyét. Az egész nagy városban egyetlen állami is­kola sincs és nem is nagy a kilátás rá, hogy legyen.­­ Az állatkert segélyezésére a város pénzügyi és gazdasági bizottsága nem ajánlja meg­­szavazandónak a kért segélyt. Abban a vélemény­ben van, hogy ez nem városi érdek, hanem orszá­gos. E nézet helyes vagy helytelen volta fölött azonban bátran lehet vitázni még a közgyűlésen, s akár mint dől is el a dolog, még akkor sem jut annyira ez intézet, hogy el lehetne fölötte mondani, a­mit ma már elmond egyik laptársunk, hogy t. i. „az állatkert végórája köréig !“ — Halálozások. Reszler István, néhány év előtt egyike a legtekintélyesebb magyar szín­igazgatóknak, meghalt tegnap hirtelen halállal a fővárosban Nevét bizonyára ismerik a magyar vi­dékeken. Színészi pályáját, mint tenorista kezdte s az ötvenes évek elején a nemzeti színház operájá­nak is jó hangú tagja volt.. Később a vidéken lett igazgató, s dal­na-társulata is volt, melyben foly­ton szerepelt. Debreczenben, mielőtt az állandó színház f­ölépült, hoszabb időkig működött társula­tával. A vidéki színigazgatóknál oly gyakori eshe­tőség, mely az évek hosszú törekvéseit egyszerre csak megsemmisíti, őt sem kímélte meg. Ekkor a fővárosba jött, s a német színpadon tett kísérlete­ket, hogy mint énekes tovább is a színpad köze­lében maradhasson, de elgyöngült hangja nem volt már segítő szövetségese. Tisztviselő lett tehát egyik biztosító társulatnál. Legutóbbi időben a budai színkörben, Bokody társulatánál, mint szerény tag működött,­­ a „Száz-szűz“-ben a hajóskapitány szerepét énekelte még szombaton is Halálát szél­­hűdés okozta, 45 éves korában. Temetése holnap d. u. 6 órakor lesz a megyeház-utcza 6. számú házából. — Z­em­p­lé­n m­egyé­b­ől, Nagy-Mi­­hályról egy gyászlap Fülessy Kálmá­nnak e hó 5-én 44 éves korában történt halálát tudatja velünk. A boldogultat kiterjedt rokonság gyászolja. — Debreczenben a múlt héten temették el Katona Istvánt, ki a szabadságharczban mint honvéd szolgált s jelen volt Orsovánál a korona elrejtésekor. S midőn visszaért, az osztrákok 14 napig kínozták hogy mondja meg a korona hollé­tét, de ő állhatatos volt, habár a kínzás alatt hal­lását elveszté is. — A váltó hamisító Reviczky sze­mélyazonosságának bebizonyitása még mindig csak folyamatban van, s kiszámíthatlan, mikor fog véget érni. Ő tagadja Turinban, hogy Reviczky volna. Lefényképezték tehát jobbról balról, s elküldték mását Budapestre. Itt rámondták ismerősei, hogy szakasztott olyan, mint a megillant. Erről aztán­­ protokollt vettek föl, azt átadták a külügyminiszt

Next