Ellenőr, 1874. augusztus (6. évfolyam, 209-238. szám)
1874-08-01 / 209. szám
Előfizetési árak: Egész évre . . 2© frt. — kr. Évnegyedre. . 5frt. — kr. Félévre . . . IO „ — „ Egy hónapra . 1 „ 80 „ Egyes szám ára IO krajczár. Szerkesztési iroda: Budapesten, nádor-utcza 6. sz. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. — Posta által csak bérmentes leveleket fogadunk el. POLITIKAI NAPI LAP. Hirdetések felvétele: Budapesten, nádor-utcza 6. sz. (Légrády testvérek irodájában). Kiadó-hivatal: Előfizethetni helyben és posta útján, nádor-utcza 6. sz. a. A lap szétküldésére vonatkozó reclamátiók Légrády testvérek irodájába (nádor-utcza 6 sz.1 intézendők. 209. szám. Budapest, szombat, augusztus 1. 1874 VI. évfolyam. TÁVIRATOK. Bécs, júl. 31. A „Neue Freie Presse" -nek sürgönyzik Brüsselből: az orosz czár sajátkezűleg irt levélben szólította föl Grant elnököt, változtatná meg a brüsseli congressuson részt nem vételre vonatkozó határozatot. Grant azonban az előbbi határozatnál megmaradt. Bécs, júl. 31. A mai „Abendpost“ a lapok ama hírét, mintha a kormány az alapításban levő szabadkőmives-páholy kérelmének helyt adva, egy építő-páholynak Bécsben való alapítását megengedte volna, alaptalannak nyilvánítja, — a „Zukunft“ páholynak jul. 22. eziránt beadott legutolsó kérvénye visszautasittatván és e szabadkőmivesegylet alakítása megtiltatatván. Berlin, jul. 31. A katholikus gyülekezet a középpárt egyletéül alakult, a katholikus egylet bezárása következtében, szorosabb politikai egyesülés végett; — a határozat a jelen volt social-demokrata vezér Nasselmann által is elfogadtatott. Prága, júl. 31. A Rieger által alapított nemzetközi írói egylet alapszabályai a helytartóság által nem erősíttettek meg. Utolsó posta. Éjjeli tizenegy órakor veszszük a hírt, hogy a ma délutáni zápor Nagy Marót és Szob között elöntötte a vaspálya töltését, szobagátyával egész sziklatömböket sodort a sinatra, másat meg partomlásokat okozván, a vasúti közlekedést megakasztotta. A bécsi vonat s vele 1/2 11 órakor esedékes angol és franczia postánk, e miatt egy óra és negyven perczcel később, sigy lapunk berekesztése után érkezett meg Budapestre. Budapest, jul. 31. (.) A választási törvényjavaslat részletes tárgyalását ma fejezte be a ház, minek annál inkább örülünk, mert egy-két beszédet, és egy emelkedett mozzanatot kivéve, parlamentáris színvonalra nem is emelkedtek a viták. Ha aztán ehhez még hozzáveszszük a három lakosztály és az adóhátralékok megszavazott pontjait, a vizsgálati fogság disqualificatioját és a curia bíráskodásában tett kétes engedményt, az egész conservativ novelláris műből nem marad más kedvezőbb emlék az állandó lajstromokat behozó intézkedésnél és a vesztegetésekkel kapcsolatban elfogadott etetést és itatást gátló szakasznál. Sok tényező oka annak, hogy sem a viták magasabb törvényhozói emelkedettségre nem vergődtek, sem a törvényjavaslat nem olyan, hogy a nemzeti választók akaratának hű kifejezését biztosíthatná. Ott van e tényezők között a kormány kapkodó törvényhezói politikája, mely soha sem volt képes programmját a munkabeosztás czélszerűségi elveihez szabni; ott volt a többség, önzésének és makacsságának mindazon fegyverével támogatva, mely nem nézi, mi jó, mi szent, hanem szavaz, mihelyt hatalmi érdekeit sértve hiszi; ott volt a központi bizottság érdekes consortiuma, mely szavakkal igyekezett megrontani a szellemet, ha eredetileg jó is volt és erényt csinált a nemtelen törekvésekből, mindenáron párteszközzé aljasitani a s a vázát jogot; de ott volt végül Szapáry Gyula gr. is, ki a tárgyalások között gyöngének bizonyult és államférfias tehetséget, a folytonos ingadozások és a párt aprólékos szenvedélyeinek legyezgetése következtében, épenséggel nem árult el, sőt szolgai hízelgéssel igyekezett olykor reactionáriusabb és immorálisabb lenni, mint saját pártja. Ezen tényezők együttes működését éri a vád és felelősség, hogy a törvényből nem azon szellem szól le, mely a 48-iki törvényhozást vezérlé. Nemhogy szabadelvűen, hanem még csak a józan conservativismus értelmében sem járt el, s nemhogy a választási szabadságot igyekeztek volna feloldani a pártintrigáktól, hanem egyenesen rajta voltak, hogy azt uralkodó többségük örökös fentartására mesterkéljék ki. Ha a jobboldal megtartja higgadtságát és meggondolja, hogy jöhetnek a nemzetre számításán és pártabsolutismusán kívül eső véletlenek , akkor lett volna szerencsénk egy jó conserváló törvényhez. De hát a jobboldal eddigi tekintélyeinek tetszett meghúzni magukat alázatosan a Paczolay-Szilágyi-Pulszky junior vezéregyéniségek gonosz fogásai előtt s igy a törvény magán is viseli a vezető kapacitások politikai furfangosságának vonásait, a nélkül, hogy megmenthetné a pártot, mely ugyancsak haldoklóban lehet, hogy ily mephisto-törvényhozásra szorul. Nagy részök volt a jobboldal ezen legújabb vezéreinek amaz izgalomban, mely egyes pontok fölött támadt és csak ép úgy nekik köszönhetjük, hogy a szenvedélyt provokáló szakaszok tárgyalásában elkallódott idő és kimerült türelem lehetetlenné tette a fontos javaslat tárgyalásának parlamenti színvonalra emelkedhetését, mint köszönhető a kánikula kifárasztó és agyat higító forróságának és a nem hogy törvényhozói kellékekkel, de még csak a szükséges alapmiveltséggel sem bíró képviselőknek a bőbeszédűségét. Annyira szembetűnővé lett e körülmény a sok hígvelejű beszéd üres tartalmatlanságán, hogy gondolkozóba kell esnie némely kerületnek, mely a képességre eddig nem adott semmit, holott találhatott volna méltóbb képviselőt elvének. Hátra van még, hogy a törvényjavaslatot a főrendek is tárgyalják, mi közhír szerint meg fog történni még e napokban, semmi sem mutatja annyira a főrendiház leöltségét, mint az, hogy tárgyalásaiktól a határozott reactio barátain kívül, egy párt sem szokott jót várni, sőt el van készülve mindenik, hogy a méltóságos urak meglepetésekkel fogják unalmukat elűzni. Néha csalatkoztak már e föltevésben, mert megtörtént, hogy en bloc fogadtak el valamit, noha hevesebb vitákra számítottak, míg viszont egyszerűbb dolgok közül oly nagy port vertek, hogy a készületlen kormányt meghökkentették. Látszik, hogy a törvényhozói foglalkozás mindössze lux és passió dolga náluk és nincs összefüggésben határozott politikai iránynyal, mi más pakkamrákat és felsőházakat jellemez és érthetővé tesz. Egészséges alapokon nyugvó felsőháznál a jelen választási novellával szemközt az lenne a legtermészetesebb, hogy angol phlegmával hódoljanak a józan conservativismus követelményeinek, így jár-e majd el a mi főrendiházunk, az nagyon bizonytalan, miután soha sincsenek kizárva az excentricus meglepetések. Ha hitelt adhatnénk egy lapnak, mely szeretné magát a főrendiház és illetőleg az aristocratico-elericalis nézetek irányadó közlönye gyanánt feltolni, úgy a született törvényhozók a legreactionáriusabb változtatásokon törik fel őket. Terveznék például, hogy a szavazóképesség az életkornak ne a 20-dik, hanem 24-ik évéhez köttessék. Fölösleges mondanunk, hogy e reactionáriusirány, melynek téterében nem hiszünk , még ha csakugyan érvényesülni akarna is, a törvényjavaslat bukásával járna a képviselőházban. Hasonló tervekről komolyan még álmodni sem jó a közvélemény azon hangulata mellett, melyről meggyőződést szerezhettek a főrendek is, ha nem találták méltóságukon alulinak. Több tapintatot is tételezünk fel róluk, hogysem ily erős visszatetszést keltő vállalatra ráadnák fej őket, s még inkább népszerűtlenné tennék osztályukat az országban. Ivacskovich megválasztatott 56 szavazattal. Megerősítése bizonyosnak tekinthető , s ezzel a Miletics-hatalom minden esetre csökkent. Ma minisztertanács volt, melyen a horvát bán előterjesztette a zágrábi képviselőházban tárgyalandó javaslatokat, úgy halljuk, hogy ezek közt voltak olyanok is, melyek a kormány helyeslésével nem találkoztak s igy elejtendők, vagy módosulni fognak. ___ — A főrendiház tagjainak már szétküldetett a választásijavaslat és igy a ház azt ezúttal tárgyalni fogja. A tagok közt némelyek ajavaslat módosítása mellett vannak, s mindenek felett a választói quatificatióból a 20 évet 24-re akarnák szorítani. A jogügyi bizottság tagjai egyébiránt még nem nyilatkoztak, sőt még ülésre sem hivattak össze, ami csak akkor fog megtörténhetni, ha a képviselőház a törvényjavaslattal egészen elkészült, ami holnap a harmadszori felolvasással megtörténik. A szerb congressus július 29-diki üléséről a következő részletes tudósítást olvassuk : 10 óra felé Branovacsky Mihály küldöttséget hoz javaslatba, mely az administrator 1,, Gruicsot elhozza, hogy az ülést nyissa meg. (Helyeslés.) Egyszersmind figyelmeztet, hogy a közönség tartózkodjék tetszésének vagy visszatetszésének kifejezést adni. (Élénk helyeslés.) Gruics Nikanor patriarchátusi administrator 10 óra után megnyitja az ülést. Jegyzők: Popovics, Nadeljkovics. Felolvastatván a múlt ülés jegyzőkönyve, Gruics elnök felhív egy bizottságot, kérné meg a királyi biztost, hogy az ülésben jelenjék meg. Rövid szünet után H u e ber kir. biztos magyar díszruhában megjelen. H u e b e r. T. congressus ! Ő császári és apostoli felsége a m. kir. miniszterelnök alázatos előterjesztése folytán, jul. 22 éves Ebenseeből kelt legmagasabb elhatározásával megelégedéssel vevén tudomásul előterjesztésemből a t. congressusnak az ő legmagasabb személye és a cs. és k. ház iránti hűségét és ragaszkodását, megbízni méltóztatott, hogy a tisztelt congressust biztosítsam királyi kegyelméről. (Élénk Zömók.) Örömömre szolgál a m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter meghagyásából ezt a t. congressusnak ünnepélyesen jelenthetnem, azon meggyőződésben, hogy a szerb nép egyenként és együtt soha sem szűnik meg hűségének, ragaszkodásának és áldozatkészségének mindig új jeleit adni a trón és haza iránt. (Élénk, hosszan tartó éljenzés.) Éljen a mi urunk és királyunk, ha népeinek javára, éljen ! (Hosszas zsidnók.) Miután ő cs. és kir. apostoli felségének a t. congressus által jul. 16-án történt metropolita- és patriarchaválasztásra intézett legkegyelmesebb leirata hozzám érkezett, ezennel, átnyújtom azt felolvasás és kihirdetés végett. (Átnyújtja Gruicsnak, ki azt felbontván, felolvasás végett átadja Kiss Bálint titkárnak.) Az először magyar, majd Tyirics jegyző által szerb nyelven is felolvasott kir. leirat tegnap reggeli lapunkban olvasható egész terjedelmében. Hueber: Ő felségének a királyi jog gyakorlatából eredő eme legmagasabb határozatánál fogva ezennel felhívom a t. congressust, hogy azt kötelességszerű hódolattal fogadván, fogjon hozzá mielőbb a második választáshoz, melyből az első ízben megválasztott kizárva marad, s hogy a tartandó választási ülésről és annak eredményéről engem szokott módon értesítsen, hogy azt forma szerint hitelesítvén, átvehessem. Fölösleges lenne a t. congressust figyelmeztetnem ama mozzanatokra, melyek a választásnál szem előtt tartandók. Elég legyen felhívnom a figyelmet erre vonatkozólag első alkalommal tett előterjesztésemre. Ezzel tehát a nyilvános ülést berekesztve, fölhívom a congressusi választási elnököt, hogy minél előbb teljesítse feladatát s a válastási ülést még ma vagy holnap tartsa meg. Erre az ülés befejeztetett. — A függő államadósság állapota. A „P. N.“-nak írják Bécsből július 30-ikáról : A függő államadósság ellenőrző bizottságnak egyik feladata, az államjegyek és sóbánya-utalványok közti viszonynak, s nevezetesen ezek közt a törvény szerint megszabott mennyiség fenntartásának ellenőrzése. A bécsi börzeválság előtt az üzlet és speculate annyira magához vont minden pénzkészletet, hogy a sóbánya-zálogutalványok birtokosai mind beváltották zálogleveleiket úgy, hogy ezek a forgalomból egészen kiszorulanak, miután a még be nem váltott 33 millió majdnem kizárólag, mint biztosítékok különféle neme, az államnál volt letéteményezve. Ez időben az országos bizottság minden eszközt felhasznált, hogy a törvényszerű viszonyt helyreállítsa, de eredménytelenül, a csak 5 százalékot jövedelmező sóbánya-záloglevél senkinek sem kellett mindaddig, míg a válság által előidézett nagy veszteségek a tőkebirtokosokat gondolkodóvá tették, s ezek a válságból megmentett pénzüket vagy hevertették, vagy beleelégedvén az 5 százalékos, de biztos jövedelemmel, ismét a sóbányautalványok felé fordultak, minek következtében a törvényes viszony ismét helyreállt. Az osztrák pénzügyminiszter sokalván az 5 millió forintot, amit e záloglevelek fejében lett volna fizetendő, a kamatlábat kezdetben 1/2°/8-kal, s midőn ezzel még a kivánt czélt el nem érhető, ismét 1/2°/0-kal szállította le. Az országos bizottság július hó 3-án tartott ülésében tárgyalta a közös pénzügyminiszter átiratát, melyben ez a sóbánya utalványok kamatainak leszállításáról a bizottságot értesíti, amikor is Kvassay László bizottsági tag indítványozá, hogy a bizottság hasson oda, hogy az osztrák pénzügyminiszter a kamatlábat ismét fölemelje. De miután ezen, habár másodszori kamatleszállítás a zálogleveleket csak kis mérvben apasztotta, a bizottság most még nem találta magát hivatottnak a fellépésre, abban azonban Kvassay László sürgetésére megállapodott, hogyha a sóbánya-záloglevelek 85 millió frtnál is alább szállanának, ez esetben kötelességének fogja ismerni a felszólalást. S minthogy azzal, hogy odáig a bizottság a közös pénzügyminiszter, majd máskor Kerkapoly pénzügyminiszterhez fordult, eredményeket elérni nem tudott, elhatározó, hogy ily eset beálltával egyenesen a törvényhozást fogja felkérni a közbenjárásra. A július hó 29-ki kimutatás szerint a záloglevelek 83.512,132 frt 50 krra lemenvén, a bizottság a törvényhozás mindkét házához a következő előterjesztéssel járult: Az alálírt bizottság már több rendbeli jelentésében fejtegette az államjegyek és a sóbányautalványok között fennálló viszonyt kiemelvén azt, hogy miután egyrészt a sóbánya-utalványok a birodalom másik felét terhelő államadósságot képeznek s ezt a birodalmi tanácsban képviselt országok pénzügyminisztere önállólag kezeli, másrészt pedig az 1867. 15. t. sz. 5. §. értelmében a 100 millió forintig forgalomba nem bocsátott sóbányautalványok Magyarország jótállása alá helyezett államjegyekkel pótlandók, a bizottság az államjegyek ily módon szaporítására döntő befolyást nem gyakorolhat s ennélfogva az 1868: 46. t. sz. 12. §-ában körülirt azon feladatának, hogy felügyeljen, miszerint az állam jegyek e módoni szaporítása állandóvá ne váljék, nem felelhet meg másképen, mint hogy a sóbánya-utalványok apadása esetén az illető tényállást a törvényhozás tudomására hozza. Ily eset beállott jelenleg is. A sóbánya-utalványok forgalmi összege, mely az 1873. év május 31-én 33.354,582 frt tökrttett és ezen időtől fogva folytonosan növekedett, folyó év május 31 én 98.591,732 frt 50 krra rúgott. A birodalmi tanácsban képviselt országok pénzügyminisztere ez időben a sóbánya-utalványok kamatlábát 5°/0-ról 4-re leszállította s ennek folytán ezen zálogjegyek forgalmi öszege máig 83.512,132 forint 50 krra lement s tehát 15.079,600 írttal keresbedett. Az alulirt bizottság nem fektetne különös súlyt ezen, nem épen nevezetes kereskedésre, ha ezen apadás következése lenne azon természetszerű ingadozásoknak, melyeknek minden értékpapiros a pénzpiaca időnkénti viszonyainál fogva ki van téve. De miután ezen apadás kétségkívül csakis a kamatleszállításnak tulajdonítandó, és igen valószínű, hogy még továbbra is fog tartani, sőt nagyobbodni, nem mulaszthatja el a bizottság, hogy kifejezést ne adjon azon nézetének, miszerint a monarchia másik fele pénzügyminiszterének ezen intézkedése az illető törvényekkel össze nem egyeztethető. Ezen törvények megengedik ugyan a sóbánya-utalványoknak államjegyekkel leendő pótlását, de egyszersmind azt is kívánják, hogy ezen állapot állandóvá ne váljék, s eszerint tehát ily ideiglenes apadást csak mint a pénzpiac időnkénti viszonyainak kifolyásául vehették tekintetbe, de nem tételezhették fel azt, hogy a birodalmi tanácsban képviselt országok pénzügyminisztere saját részéről fog a zálogjegyek kereskedésére hatni. Ha egyébiránt a lajtántut pénzügyminiszter jogában állana a kamatlábat 1%-kal leszállítani, akkor joga is lenne a kamatot 3, 2 és l°/g-ra A tiszai ág. hitv. egyházkerület közgyűlése. Miskolcz, jul. 30. Ma reggeli 9 órakor nyilt meg a tiszai ág. hitv. egyházkerület gyűlése az itteni templomban Zsedényi főfelügyelő és Czékus superintendens urak elnöklete alatt, melyre a 8 esperesség választott képviselőin kívül számos vidéki lakosság is gyűlt össze. Zsedényi beszédét alig kell bővebben méltatnunk, mert a kiismeri népünk hangulatát, meg tudja ítélni fölemelő hatását. A gyűlést ugyanis a következő beszéddel nyitotta meg: Tisztelt egyházkerületi gyűlés! Tavan egyházkerületi gyűlésünk óta két szomorú jelenség tünedezett fel a magyar protestáns egyház szemei előtt, sajnálatosan bizonygató egyrészről, hogy hazánkban a nemzeti érzet még korán sincs oly szilárd palemon, miszerint ügyét kivívottnak és jövendőjét aggodalmon kívülinek gondolhatnék, másrészről, hogy azon tanszabadság iránt, melyet a magyar protestáns egyház mindig legszentebb sajátjának vallott, borús, sejtelmet ébresztő felhők vonulnak fel a törvényhozás láthatárán. Értem némely protestáns gymnasiumok pánszláv mozgalmait és a középtanodák felügyeletéről szóló miniszteri törvényjavaslatot. Mély fájdalommal jelentenem kell, hogy amazokhoz, a panszlavismustól elkábult gymnásiumokhoz ezen egyházkerületnek egyike, a nagyrőczei középtanoda is tartozik, melynek tanári kara, ismételve hozzá intézett intések daczára, bátorul megszakítván a múltban közösen fogadott engesztelődés kötelét, oly haza ellenes irányt követett, hogy köztudomásra jutott tettei fölött szigorú vizsgálatot elrendelni kelletett, amelyről szóló érdemleges jelentés, a tisztelt egyházkerületi gyűlés elé, bírálat és végleges elintézetés végett fog terjesztetni. Érezzük, tisztelt egyházkerületi gyűlés, hogy e tárgyban magunkkal némileg elégedeleneknek lenni okunk van és ez érzés, hogy önmagunk előtt némi szemrehányást érdemlünk, mert jót akartunk várni oly tanároktól, kik önmagukkal elhitették hogy a panszlavismus elősegítheti a Protestantismus ügyeit, és kik készek voltak minden eszköz használatára, hogy a nagy Szlávia eszméjét ébreszthessék. Igaz, hogy egyházkerületünk meg akarta különböztetni a tanárokat, Nagyrőcze és a gömöri esperesség tótajku protestáns lakosaitól, kiknek egyesség, béke és barátság kellett magyar ajkú polgártársaival, ő tőlök várt segítséget azon rész lelkek ellen, melyek a panszlavismus képében a gymnasiumot megszállották. Vannak azonban kérdések, melyekben a nemzet jövendőjének szive ver, s ilyeneknél a férfias jellemnek minden alkut kizáró határozottsággal, része állami kötelesség. Midőn hazánkban minden czivilizatió vagy műveltség, melynek nemzeties jelleme nincs, legjobb esetben hasonlít azon levágott gyümölcsvirághoz, mely pohárban még egy két nap elteng, de gyümölcsössé soha nem leszen, akkor azon czivilizátió, mely hazánkban horgonyát a magyar nemzetiség ellenző mozgalmak fenekére veti, mást nem akarhat, minthogy a magyar sírjára fektesse a követ. Összecsapott ezen ellenséges elemekkel egyházkerületünk gróf Thunféle patens idejében és biztos révbe vezette a nevelés ügyét, mindig nemes önérzettel lépett napfényre és bátran hivta fel a hont, hogy lásson és ítéljen, autonom iskoláink iránya, szándéka, czélja és tettei felett. Nyíltan áll tehát most is előttünk a cselekvés tere. Ha a tisztelt egyházkerületi gyűlés a vizsgálati okmányból meg fog arról győződni, hogy a rőczei gymnázium tanári kara, a magyar haza és nemzet elleni gyűlöletet tanítás közben, közéletben és irodalmilag tanúsított, hogy ezen tanodából kikerült tanítók hasonló érzelmektől vezettettek, hogy a tanító ifjúság szláv szellemét és a magyar elleni gyűlöletét tettek által nyilvánította, — akkor ezen egyházkerület e gymnasiumot saját tanodájának többé el nem ismerheti, tőle a létezési jogot és engedélyt, melylyel felruházta, elvonni és a tanodát beszüntetettnek nyilvánítani köteles. Nem engedheti, hogy a protestáns egyház autonómiájának oltalma alatt álló gymnasium rokonszenvei, a magyar nemzetiség ellenes mozgalmak eszközeivé fordíttathassanak, mely mozgalmak Nagyrőczén máris oda értek, hogy további elnézés és a bajnak orvoslatlanul hagyása ezentúl, egyházkerületünk oly bűnévé fajulna, melyért csak a meglakolás szomorú perezében ébrednénk borzasztó de késő megbánásra. (Élénk helyeslés.) Azon törvényjavaslatot, mi illeti, melyet az oktatásügyi miniszter úr a középtanodákról készített, és melyet vele együtt némely tudós országgyűlési képviselők, maguknak a haladási elveknek oltalma alá helyezni akarnak, elég lesz említenünk, hogy miután a magyar protestáns egyháznak, az iskolák állítására és igazgatására nézve, ünnepélyes békekötések és országos törvény által biztosított jogait veszélyezteti, egyszersmind az általa kijelölt feltételeknek teljesen megfelelő középtanodák felállítására, felszerelésére és fentartására, nem csupán a saját erejökre támaszkodható protestáns hitfelekezetek nem képesek, de nem képes arra maga az állam, sőt ily iskolák átalánosságban a műveltség és anyagi jólét legelőrehaladottabb fokán álló államokban sem találhatók fel. — ilynemű törvényjavaslat sem az oktatás vezetésére és az iskolák kormányzatára, sem a műveltség terjesztésére üdvös hatást tettlegesen nem gyakorolhat, sőt ellenkezőleg a közművelődés nagy hátrányára, a létező protestáns gymnasiumok bezáratását és elpusztulását fogná maga után vonni. Egyházunk a kormány felügyeleti jogát azon határok közt kétségbe nem vonja, melyek az autonom kormányzat és a hivatalos felügyelet közt szükségkép fennállanak, — ezen felügyelet tehát nem lehet protestáns népünk életén kivül álló gyámatyáskodás, mely a drágán fizetett tanárok nagy száma után, ezek előadásainak az iskolákban fölolvasása nyomán meg akarja bírálni a köztanítás gyakorlati voltát, holott ily rendszer csak mesterkélten növeli az ismereteket, mint Üvegház a délszaki növényt; protestáns középtanodáink tanrendszere pedig maga a tanszabadság, mely a népéletből fejlett ki; rendszer alatt értünk élesen meghatározott típust, értjük a szükséges alapelveknek mind tételét, mind következetes átszövődését az egész oktatásin, oly tanárok közbenjárása mellett, kik az ismereteket saját velejökből át is tudják vinni a tanulók fogalmába. A szabad vizsgálódás elvére fektetett protestantismus kizárólag az értelemhez szól, azt minden tévedéstől meg kell gondosan óvni, nehogy kinövései felszívhassák a hit összes életerejét, — innét az iskolaügynek a protestáns egyház által lett felkaroltatása, innét a protestáns értelmiség valamennyi embereinek hitsorsosi felvilágosítására, tanítására irányzott törekedései. A miniszteri javaslat a kormányt felruházni akarná mindazon teendőkkel, melyeket tanügyünk felügyeleténél a község, az esperesség és az egyházkerüület közvetlenül vagy közvetve teljesítenek, midőn azonban fülünkben cseng a pathos, melylyel nekünk leczkét tartanak a miniszteri tanfelügyelők érdemeiről és üdvös hatásukról, mi egyszerűen az életre, eme leggyakorlatiabb oktatóra utalunk, mely e tekintetben teljes kiábrándulás között országszerte bizonyítván, hogy a felügyelet nem írott jelentésekben végeztetik be, és hogy a kormány közegei az autonóm kormányzatot nem pártolhatják, sőt azon mérőt meg sem üthetik, melylyel az autonóm egyház közegeit meg szoktuk mérni. Protestáns nevelési mozgalmunk előhaladása nem ok, hanem okozat, mi nem állunk kivül a nép életén, mint az oktatatásügyi miniszter a középtanodákról szóló törvényjavaslatával, mi nem is akarunk kivül állani. A mi iskolai életünk protestáns népünk élete, és az ő szüksége a mi szükségünk. De oktatásügyi miniszterünknek, úgy látszik, szokása az óramutatóra ráfogni, hogy azért van dél, mert a mutató tizenkettőn áll, pedig azért majd áll tizenkettőn, mivel hogy dél van. Ahoz nem sok jóserő kell, hogy párhuzamot vonva a szellem elláthatlan ereje és a cselekvés szűkebb köre között, számot vetve a szolgálatunkra álló anyaggal, előreláthassák, miszerint tanügyi -viszonyaink életerős javulása erőltetéseket, rögtönzéseket nem tűr, és hogy az, ki a közoktatás minden anyagi és szellemi hiányain egyszerre segíteni akar, ki az autonóm egyházat autonóm nevelési rendszer nélkül képzelheti, az veszélyes illusióban él, az a műveltség vezéreszméit olyannyira magához öleli, hogy el is fojtja. Bizzunk csillagzatunkban és e birodalom horgonyát azon kitürés és áldozatkészség fenekére vetjük, melyet a protestáns egyház iskolái istápolásában mindig tanúsított, hiszszük egyszersmind, hogy a képviselőház, a Parlamentarismus annyi szélvészszel megvívott hajójától, nem fogja lerántani az autonóm tanszabadság lobogóját. (Hosszan tartó lelkes helyeslés.) Beszéde végén a tanítóképezde jövő évi szükségeire megint ezer forintot, a nyolcz esperességben egy-egy néptanító 50 írttal való jutalmazására 400 forintot és különösen az ujlesznai iskolára 100 forintot ajánlott. Ezután superintendens Czéku s úr előterjesztette szokott jelentését ez évi egyházi eseményekről és igy következett a nagyrőczei gymnasium tanári kara ellen kiküldött nyomozási bizottság jelentésének tárgyalása. Mindenek előtt az ügyre vonatkozó okiratok olvastattak fel : Trefort Ágost felszólító levele, b. Prónay Gábor hivatalos irata, hogy a felszólítás értelmében vizsgálatot rendeljen el, majd a megejtett sajógömöri tanácskozmány jegyzőkönyve. Maga a határozat így hangzik: „Miután a nagyrőczei gymnásium jelenlegi pártfogóságától és tanári karától, az általok oly szívós következetességgel vallott és gyakorlott elvek folytán, a közoktatás terén üdvös eredményt várni, sőt remélni nem lehet: mondja ki az egyházkerület határozatiig, hogy a nagyrőczei főgymnasiumot egyházkerületünk főtanodájának többé el nem ismeri; — tőle a létezési jogot és engedélyt, melylyel felruházta, ezennel elvonja, s a tanodát, egyházunk minden javadalmainak használata és élvezéséből kizárja és beszüntetettnek nyilvánítja. A mennyiben pedig a gymnasiumhoz kapcsolt képezde állását biztosító semminemű alappal nem bir, s különben is egyházkerületünk által soha elismerve vagy megerősítve nem volt, ennek eddig is kiadott bizonyítványait érvényteleneknek nyilatkoztatja." E határozat megczáfolhatatlan indokokon alapszik. Nevezetesen a pártfogóságot oly egyének viszik, (Daxner, Franciscy és Nandrásy) kik az 1848/9-iki nemzeti küzdelemben hazaellenes működésökről smeretesek. A tanárok Zoch, Ormisz, Bottó, Csulik, Kovaleszki gyűlölséget szítottak az ifjúságban a magyarok iránt, nyíltan és alattomban egyenetlenséget, zavart hintettek el, hogy maga I . -Rőcze város kénytelen van vizsgálatot kérni, leszállítani, joga lenne tehát a Magyarországot nem terhelő zálogjegyek forgalmát ily módon egészen megszüntetni vagy — ami ugyanaz — a Magyarország jótállása alatt álló függő adósságot 100 millióval és pedig állandóan szaporítani, mi az illető magyar és osztrák törvényekbe egyenest ütközik. Ehhez járul még az is, hogy az 1867. év decz. havában, midőn az államadóssági járulék megállapittatott s ezen járulékba azon összeg beszámittatott, melyet Magyarország a sóbányautalványok kamatoztatásához és törlesztéséhez fizet, ezen utalványok kamatlába 5% volt. Miután ennélfogva Magyarország az 1867. 15. t.-czikk 5. §-ában említett jótállást a 312 millión túl kibocsátott államjegyekre nézve a sóbánya-utalványok 5°/0-ás kamatlábának fennállása mellett magára vállalta, jogosan követelheti azt, hogy ezen kamatláb egyoldalulag ne szállíttassák le. Az alálírt bizottság nem bocsátkozik azon nehéz következmények taglalásába, melyek az állam- és közgazdászat tekintetében a függő adósság tetemesebb növekedésével járnának, hanem midőn a fenntebbiek előadására szorítkozik, tiszteletteljesen kéri a törvényhozást : méltóztassék a magyar pénzügyminisztert felszólítani, hogy az ország érdekeinek és az említett törvényeknek érvényt szerezvén, a zálogjegyek 5°/0-ás kamatlábának visszaállítása végett a kellő lépéseket megtegye. Kell a függő adósság ellenőrzésére kiküldött országos bizottságnak Bécsben, 1874. évi julius hó 30-án tartott XXVI-ik üléséből. Gr. Kálnoky Pál m. k. helyettes elnök. Farkas Gyula m. k., bizottsági tag. Kvassay László m. k., bizottsági tag és jegyző.