Ellenőr, 1874. augusztus (6. évfolyam, 239-268. szám)

1874-09-01 / 239. szám

Előfizetési árak: Egész évre . . 20 írt. — kr. Évnegyedre . . 5 írt. — kr. Félévre . . . IO „ — „ Egy hónapra . 1 * 80 „ Egyes szám ára IO krajczár. Szerkesztési iroda: Budapesten, nádor-utcza 6. sz. Semmit sem kérlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. — Posta által csak bérmentes leveleket fogadunk el. •POLITIKAI NAPILAP. Hirdetések felvétele: Budapesten, nádor-utcza 6. sz. (L­égrády testvérek irodájában). Kiadó­hivatal: Előfizethetni helyben és posta útján, nádor-utcza 6. sz. a. A lap szétküldésére vonatkozó reclamátiók Légrády testvérek irodájába (nádor-utcza 6 sz.­ intézendők. 239. szám. Budapest, kedd, szeptember 1. 1874. VI. évfolyam Az „Ellenőr“ ára mint eddig.: Egy évre......................... . 20 forint — kr. Félévre.............................................10 „ — kr N gyedévre..........................* & „ — kr. Egy hóra.......................................1­­­80 kr. Az előfizetést — postai utón vagy sze­mélyesen — nyugtázza az „Ellenőr“ kiadó­hivatala (Pesten, nádor-utcza, 6. sz.) Százalék a könyvárusi utón történő megrendelések után az „Ellenőr“ részéről nem adatik. TÁVIRA­TOK: Bécs, aug. 31. A „Börzencorrespondenz“ a leghitelesebb forrás után jelenti: A magyar kor­mány 5 milliónyi éjszak-keleti elsőbbségi kötvényt ajánlt az Union-banknak kárpótlás fejében, beleértve az importált vasúti anyagszerek után fizetett vámil­­leték visszatérítését. Az Union­ bank föntartja magá­nak egy indokolt ellenjavaslat beterjesztését. London, aug. 31. Fite és Clackmannan grófságokban 60,000 szénbánya munkás elbocsát­tatott, minthogy a munkások ajánlatai visszaut­a­­síttattak. Bourg-Madonne, aug. 31. A karlisták Pnycerdát kétszer rohanták meg eredmény nélkül. Zágráb, aug. 31. A mai országos ülésen meg­kezdetett a népiskolák reorganizálására vonatkozó törvényjavaslat fölötti általános vita; a kormány képviselője Ta­kovic iskolai tanácsos, a kormány javaslata mellett, és Vucetic kanonok izgatottan ellene szóltak. A tanácskozás holnap folytattatni fog. Posen, aug. 31. Az újonnan kinevezett kor­mány­érzelmű Xionsi (Eschions) prépost tegnap, midőn az első isteni tiszteletet tartó, a templomban nyomuló felizgatott néptömeg által megtámadtatott, úgy hogy Schrimből katonaságot kellett requirálni. Pétervár, aug. 31. A „Ruskij Mir“ egy testőr­csapat felállítását jelenti, melynek parancs­nokává a trónörökös lenne. Nemzeti színházban ma kedden Murska k. u. utolsóelőtti vendégjátékául adatik : HAMLET, nagy opera. — Budán: „A falusi egyszerűség,“ vígjáték. A gmundeni macskazene. Ki ne hallott volna arról a meséről, midőn a szamár elmegy a jégre tánczolni ? A­ki nem hallott, olvassa el második kiadá­sát a jó gmundeni polgárok pártgyűlésének, esetlen mozgásaiban. Nem kell hozzá szem­tanúi hitelesség sem, hogy az ember lássa, minő bárgyú nyárspolgári elemek fészkelőd­­tek ott, kik tudják hajtogatni nyakra-főre az árpa-főrét és csinálnak forradalmat is, mihelyt két krajczárral fölemelik árát, de a politikához körülbelül értenek annyit, mint hajdú a harangöntéshez. Nálunk a faluvégi czigány, ki pedig magasabb nemzetgazdasági ismeretek nélkül is vallja, hogy a tulajdon : lopás, ergo a lo­pás tulajdonjogot ad, bir annyi fölfogással, hogyha felhívnák megbeszélni Ausztria cseh­­morva-slovén népeinek keserves elnyomatá­sát, rámondaná egyszerűen : ne bántsd, mi nem éget. Bezzeg a „Hansa-ok éretlen szájasko­­dása nem tud úgy megférni saját bőrében és seperni saját háza előtt, hanem rettene­tes határozatokban fogja pártját „elnyomott“ szász véreinek Magyarországgal szemben. Fogadni mernénk, hogy ezek az emberek nem tudnak a király prágai utazásáról sem­mit, és ha tudják, tompult eszék szűk lát­határán észre nem vették a német hegemó­­niások fölé tornyosuló fekete pontokat. Gute Leute, schlechte Musikanten. Azaz, hogy a politikában még rész muzsikusnak sem járják meg, s mindössze a macskazenéhez értenek, mint kremsi és gmundeni gyülekezésük megindításának és végzéseinek példája bizonyítja. Jámbor népség, mily kac­­’,aj­ram­éltó ko­molysággal mondja: „megvárjuk a magyar kormánytól és népképviselőitől, hogy a né­met nemzetiség jogait semmikép sem kor­látozza.“ Bel kár, hogy a pillanat inspirati­­ója alatt egyúttal azt is el nem határoz­ták, hogy e „meghagyátik‘-kal külön küldöttséget indítanak Budapestre.’ Kitelt volna tőlük még ily ostobaság is, csak akadt volna indítványozó, ki pajkos ötletből eléjek terjeszti a horrendum dictut. De hát nem akadt, s így a,, német testvér törzs“ megelé­gedhet a rokonszenv e vaskos blamage-jával, mi nevettet, használni azonban nem hasz­nál semmit szász atyánkfiainak. Honnan a manóból kerítették e sorház­­politikusok azt az „alkotmánypárt“ tisztes nevet, melynek ezégére alatt árulták tapin­tatlanságuk és együgyüségök kotyvalékát? Alkalmasint a bécsi sajtótól tanulták el, mennyire tisztességes politika kifelé ágálni és játszani a nagy­ németet, benn pedig en­gedni gyarapodni az augias-istállót, mely­ből maholnap nem fog kilátszani egy Spiss­­bürger hálósipkája sem. Persze régen volt már az nagyon, mi­dőn az osztrák törpeség zarándobottal jött át a Lajthán, hunyoraim egy kis felszabadí­tásért a nyakára nehezedő Hohenwarth mi­nisztérium ellen. Akk­or még Andrássy volt a „mentő angyal,“ kinek szavára és segélyé­re felszabadultak a nemzetiségi csapás alól, most ellenben már ők kezdik adni a „grande seigneur“-t, ki oszt parancsokat. Csakhogy nincs meg hozzá mégsem a hatalmuk, szá­juk az már volna elég hangos, de mikor nem minden kiáltás hallatszik az égbe, és a jég sikamlós tükrére se jó lépni annak, ki az örökös absolutistikus járszalag mellett soha sem adta jelét, hogy tud a maga lá­bán járni. Magyar emberségből ugyan élvez­hetik azon helyzet kényelmét is, hogy hoz­zá­szokhatnak egy kissé a szabadsághoz és használhatják az alkotmányos élet kedvez­ményeit; de rut hálátlanság, valóságos né­met dölyfösség kell aztán ahhoz, hogy a sza­bad gyülekezési jog első nyilvánulásait azon nemzet megmarására használják fel, mely­nek kitartó küzdelmei verték le az absolu­­tisticus jármot nyakukról. Volnának nemes ellenfél, úgy megválo­gatnák jobban a perczet, midőn kikötnek a pénzügyileg beteg oroszlánnal. De mikor a poltron jellem nem tudja magától meg­tagadni, hogy akkor csipkedjen, midőn más gondjai vannak és nem sok időt fordíthat a legyek elűzésére. Közeleg azonban nem­sokára az idő, minden előjel arra mutat, hogy a gmundeni szatócs-czéh feszület előtt esküszik rá a magyar barátságra, melyből szabadulást fog remélteni bizonyos nem várt fordulatok ellenében. Ne félj sógor ! más anyagból gyúrt bennünket a teremtés „jókedvében“ és bár­mit főzzenek ki a közszabadság ellen, a magyar kigunyolt nemzeti érzület soha sem lesz oly gyáva, hogy veszni engedje, mi az emberisége, bár legkevésbbé érdemli meg oly szolgalelkű nép, melynek kremsi és gmun­deni mintára készített polgárai, megnyalják a vasvesszőt, hogy később nyel­veket öltö­­gethessék az ellen, ki felszabadít a hátukat suhogó ütései alól. Majd meglátjuk, hány zsákkal telik ily fajta határozatokból, ha egyszer ismét fe­lülkerekedik az irány, mely készülőben van. Azt hiszik, hogy csak a szász népnek van igaz jussa megmohosodott középkori hűbér­­jogokhoz és a cseh nemzet már nem is létezik szemekben, melynek történelmi jogai egy királyság múltjához fűzték, s nem a vendégjoggal való visszaélésen és 150,000- nyi nép culturszenvelgésén, hanem egy erő­teljes faj gazdagságának s hagyományának számtalan jogos tényezőin alapszik. Nem látják, hogy azzal a gmundeni macskazené­­vel önmagukat tisztelték meg s mi halljuk hírét, de közvetlen hatásának fülsértő jel­lemeit csak ők érzik. No de se­baj, maguk elismerik, hogy „német testvértörzsek“ kö­zött már ez divatos, ha úgy­ tetszik járvá­nyos rokonszenv-nyilvánítási módozat. Jó torkot és bő árpatermést hozzá! — Mint értesülünk, a honvédelmi mi­nisztérium és honvéd főparancsnokság között hosz­­szabb idő óta erjedő illetékességi vita az elintézés stádiumába lépett. A vitás kérdés, melyet tudvale­vőleg bizonyos adminisztratív intézkedésekben az illetékességi kör értelmezése idézett föl, már a ko­rona elé van terjesztve, s eldöntését csupán azon körülmény késlelteti, hogy ő felsége idejét teljesen igénybe veszik most a nagy hadigyakorlatok. Ezek bevégeztével annál inkább várható a fejedelmi döntő szó, mert a­mennyire a jó feltevésben meg­bízhatunk, a viszálkodás nagyrészben elvesztő azon éles jellegét, mely a fejedelmi elhatározást több tekintetben súlyos kérdések megfontolásától tenné függővé, s így késleltethetné. De mindamellett, nem tagadhatjuk bizonyos irányzat létezését, mely ez illetékességi vitának minden kitelhető módon nagyobb szabású összeüt­közés színét akarná kölcsönözni, hogy ebben is egy új­abb támaszpontot nyerjen az emeltyű, mely­­lyel egy idő óta oly sokféleképen kezdik fesze­getni a honvédség intézményét, hogy sarkaiból ki­vessék. A hozzávaló szándék megvan az tagad­hatatlan , s e vita alkalmából oly irányban keresi érvényesülését, hogy a fejedelmi eldöntés a hon­védelmi miniszter állását tegye tarthatatlanná, s ily módon útja nyíljék azon óhajtás megvalósulá­sának, hogy a honvédelmi miniszterség mint önálló tárc­a megszűnjék. Tartózkodunk e nemes törekvés kommentálá­­sától, annyival inkább, mert sikerességétől igen valószínűleg megóv bennünket már csak annak megfontolása is illetékes helyütt, hogy a törvény értelmezésének olyan esetei, melyek egy miniszter állását tennék tarthatatlanná, a törvényhozás fó­ruma elé tartoznak, és semmi esetre el nem intéz­hetők úgy, mint egyszerű illetékességű viták a hadügyi aeministratió körében.­­ A debreczeni gazdasági felsőbb tanintézetet csakugyan átpodgyászolják Kassára. A hivatalos temetkezésnél szokásos búcsú­szertartá­sokon is túlestek szombaton a polgármesteri szobá­ban. Miután találkoznak, kiket érdekel a négy fal között végbement búcsúztató részletei, a „Debre­­czeni Ellenőr“ után adjuk következő ismertetését. Ma hajnalban megérkeztek és a polgármesteri szobában több városi tisztviselő és képviselővel ér­tekeztek is, a debreczeni országos gazdászati és erdészeti tanintézet felső osztályának czélbavett megszüntetése tárgyában, Kenessey Kálmán oszt. tanácsos, és Tormay Béla állattenyésztési tanár urak, mint a magy. kir. közgazdászati és keres­kedelmi miniszter urnák küldöttei, s egyszersmind átadták a polgármester ur távollétében főjegyző­­ urnak, azon miniszteri leiratot, melyben arról ér­tesíti a várost, miszerint az ország financziális nyo­morai között, hogy a kassai oroz­­gazdászati inté­zetet megnyithassa, nem maradt előtte más eszköz, mint megszüntetni Keszthelyen a földmives-iskolát, Debreczenben pedig a felsőbb tanintézetet. A felső intézet megszüntetése helyében azonban a földmi­­ves iskolát kívánja erősbíteni és egy erdészeti ta­nár alkalmazásával is kiszélesíteni azt. Ezen leiratot a miniszter úr utasításából az­zal pótolta a tanácsos úr, hogy annak kárpótlása végett, mit Debreczen város veszítend a felső in­tézetnek máshová helyezése által, hajlandó a mi­niszter úr a reform, főiskolában egy gazdászati tanfolyamot megnyitni, a­mely tágabb körű lenne annál, melyet a főiskolai tanárképezdének növen­dékei idáig kaptak és a­melyet a ref. főiskola mindazon növendékei látogathatnának, kik erre haj­lamot éreznek. A jelen volt városi tiszti­ képviselő urak, ma­guk részéről határozottan kijelentették, hogy sem egyiket, sem a másikat, sem a kettőt együtt kár­pótlásnak el nem ismerik, sőt a főiskolába terve­zett tanfolyamot kivihetetlennek is találják, mert annak a ref. főiskola tanfolyamaiban elfoglalt ifjak közöl elegendő hallgatói nem is lehetnének, s ez gazdálkodás czímén az állam részéről valódi pénz- és munkapazarlás lenne. Kijelentették, hogy a fenforgó financziális körülmények között a gaz­dálkodás nem abban áll, hogy a már létezőt meg­öljük, s ezzel elveszítsük, a­mit eddig alkottunk, egy újnak kedvéért, hanem abban, hogy addig ne nyittassák meg a kassai intézet, míg az ország fi­­nancziái azt meg nem engedik. Kijelentették azt is, hogy hiszik, miszerint valamint ők, úgy Debreczen város közgyűlése is egytől egyig állhatatosan ragaszkodni fog a debre­­czeni országos gazdászati és erdészeti tanintézet fentartásához és maga részéről elkövetend mindent, hogy ezen nem annyira Debreczent, mint inkább az egész nagy magyar sík alföldet annyira érdeklő intézet ne csak femartassék, de sőt tovább fej­­­lesztessék azon szellemben, mint azt király ő fel­sége még 1867-ik évben tett körútja alkalmával legmagasabban kijelentette, és a mely legfelsőbb ama kívánat folytán, hogy legelsőbben is a debre­­czeni gazda­intézet állittassék fel, Debreczen város nagy mérvű hozzájárulása mellett, az ez által szer­­ződésszerűleg ezen czélra adott területen és dota­­tiók mellett valóban fel is állíttatott, s már-már a tanári kar közreműködése által virágzó karba is emeltetett. .-­­ E tárgyban a ránk jövő hétfőn közgyűlés fog tartatni. Mire ügyelmeztetjü­k a bizottság tagjait, azon felhívással, hogy ezen nagyfontosságú ügy­ben minél többen megjelenni tartsák hazafiai köte­lességüknek. A miniszteri küldött urak a városháztól fő­tiszt, püspök úrhoz mentek, felajánlani a kol­­légiumban berendezendő­­ gazd tanfolyamot. A püspök úr nyilatkozatát mi még nem közölhetjük De már hétfői lapunkban ezen az alföld egyik élet­kérdését tevő ügy minden ágazatát felölelő értesí­téssel fogunk szolgálni lapunk olvasóinak. A következő közlemény fölvételére kérettünk fel: Az „Ellenőr“ aug. 30-ai számában „Gazdál­kodás a honvéd főruharaktárban“ czím alatt egy czikk jelent meg, melynek fő éle Fábri ezredes és Konitz főszakértő ellen van irányozva. De ezen czikk valóságban a honvédelmi minisztériumot ma­gát is támadja meg. Én legelső sorban az időt nem találom a honvédelmi minisztérium megtámadására helyesen kiválasztottnak, legkivált nagyobb jelentőséggel nem bíró ügyben, melynek halasztása a nélkül megtörténhetik, hogy a felelősség alól az illetők kivonhatnák magukat. Különben is míg a vizsgálat e tárgyban bevégezve nincsen, egyoldalú feszólalá­­sok csak praejudikálnak az ügy elintézésének. Egy, a­mi­­helyes az érintett czikkben, a szigorú és részrehajlatlan vizsgálat sürgős keresztülvitelének hangsúlyozása; ezt úgy a honvédelmi miniszter, mint a honvédhadsereg jól fölfogott érdeke egyfor­mán követeli. S és azért a vizsgálat bevégezte előtt ezen ügyhöz hozzászólni nem fogok. Hanem bátor leszek egypár adatot közölni, miből sokan meggyőződhetnek, hogy a honvédelmi minisztériumban a dolgok nem úgy állanak, mint azon csendesség után lehet következtetni, mi ott uralt. A honvédség létszáma ma 205.000 emberből áll. Tiszt és hivatalnok szolgálatban van 1080, rendelkezési állapotban 650. A lovak létszáma 7000, melyből 1200 van tényleges honvédségi czélokra használatban. A zászlóaljak közt legerősebb a szabadkai, mely, ha jól emlékszem, 4000 honvédre rúg, a leggyengébb a beszterczei, mely 114-gyel s a nagy-kállói, mely 157-tel haladja meg a rendes létszámot. A hon­védség egész létszámához szükségeltető készletek be vanak szerezve. Úgy az utászok fölszerelései, mint a tábori szekerészeihez, szükséges anyagok raktározva vannak. Ma Magyarországnak van 205.000 emberből álló teljesen fölszerelt honvéd­sége. Lehet, hogy fordulnak egyes hibák elő, de ki a napokban látta a budai honvédzászlóaljat el­indulni, és összehasonlítja a közös hadseregbeli zászlóaljak bármelyikével, a fölszerelés minőségére nézve aligha talál a honvédőknél kivetőt. Vala­mint azt is meglepőnek találja, hogy ez alig 2 óra alatt polgárokból katonává átalakult le­génység mozdulatán és kinézésén fill nem ismer­tetni, hogy tegnap tették le polgári szerszámaikat. Az is megjegyzésre méltó, hogy az összes létszám­ból es­ik 2% hiányzott, azaz 13 ember. Ugyanezt observáltam a múlt évben a marosvásárhelyi zász­lóaljnál. Mondom, ez azonban nem zárja ki, hogy egyes hibák el ne követtettek legyen, valamint ezen hibák megbüntetését sem lehet és szabad, ha elő­­fordultak, elmulasztani; de egyes dolgokból az egészre következtetést vonni sem nem helyes, sem nem igazságos. A czikkíró még egyet hagyott figyelmen kí­­vül, hogy, a­mint alaposan meggyőződtem, a hon­védelmi minisztérium fő feladatául tűzte ki az or­szággyűlési fölszólalások figyelembevételével a hazai ipart és kiválólag a kis ipart felsegíteni, csoportokra osztotta fel az általa szükségelt kész­leteket, és ezt az ország különböző részein lévő ajánl­kozóknak osztotta ki. Concurrentia nem volt nagy, sőtt inkább buzdításra volt szükség, így például a brassói iparosok a pokróczok készítésére nem vállalkoztak, minthogy a minisztérium itt kívánta az átadást, ámbár meg voltak kínálva. A bakan­csokkal, melyeket megjegyzendő, hogy Szeben, Po­zsony, Kolozsvár és több helyeken készítettek, az fordult elő, hogy mert éppen az átvételnél szigo­rúak voltak, a kolozsvári vállalkozó az általa szállítandó 20,000 darab bakancs legnagyobb részét Csehországból hozatta, mert itt olyan minőségben, melyben kivontatott és azon ár mellett, nem tudta előállítani. Mindez arról győzhet meg bárkit is, hogy nem egy helyt készült munkák úgy a kiállí­tás, mint anyagra nézve differálhatnak ; továbbá a ná­lunk lévő iparos, úgy a kiállítás jósága, mint árá­ra a versenyt csak nagy bajjal állja ki a lajthán­­tali iparossal, kinek úgy a gyárak, honnan a szük­séges anyagot veszi, mint a hitel melyre ily válla­latoknál szüksége van, könnyebben és olcsóbban megközelíthetők. Míg tehát a honvédelmi miniszté­­rium a hazai ipar fölsegélését is figyelembe veszi, addig lehetetlen, hogy egyes decadentiák elő ne forduljanak. Még egyet tartok szükségesnek fölemlíteni. Marosvásárhelyen egy daraktábort akart­k fölál­lítani. A minisztérium megcsinálta a költségvetést és fölkérte egyszersmind a közös hadügyminiszté­riumot, hogy annál biztosabb alapokon nyugodjék tervezete és költségvetésének pontossága, hogy az is készíttessen egy költségvetést, mi meg is tör­tént. A közös hadügyminisztérium 125.000 frtba állapíta meg a kiállíthatási árt. Ennyi pénz nem volt, sőt bármily szükség volt daraktáborra, most egyelőre még a lehetőség iránti remény is kialudt hogy ily tábort kapjon a honvédség. Ekkor fel­jött Szabó János alezredes, ki a marosvásárhelyi zászlóalj parancsnoka, és vállalkozott ezen tábort megépíttetni, ha reá bízzák 35—40 000 forinton. És ma kész a tábor, került 38 ezer forintba; az igaz, hogy az alezredes ökrei is szállították a fát és egészen gazdailag kezeltetett az építkezés, és most ezen mindenki előtt hihetetlennek látszó ár mellett úgy van kiállítva, hogy a szakértők elis­­merése minden megtekintésnél hangosan nyil­vánul. Ez, az igaz, hogy legfőként a Szabó alezre­des érdeme, de az is áll, hogy oly minisztérium alatt, melyet a bureaukratikus ezopf vezérel, sem Sza­bó, sem senki hasonló érdemeket nem fog szerezni. Ha most összehasonlítjuk azon megtakarításokat, melyek ezen építkezéseknél 75,000 frtra tehetők, és azon említett 75,000 kefénél történt túlkiadást, mely kefék az államnak darabonkint 6­árba sem kerülnek, azt látjuk, hogy a hegyek szültek egy kis egeret. Különben is a szerződés nem volt disznó­szőrre vagy czirokra kötve, hanem a minisztérium egy egészen más osztálya által mintaszerű kefék, villa, kés, ivópohár, 2 skatulya, gombtakarító­­deszka előállítására, melyeket összesen 1 frt 5 krba tartozott a vállalkozó szállítani. A mintákban úgy meg van a czirok, mint a szállítottakban, amint hogy megtekintheti bárki is , mert éppen ellenke­zőleg, nem hogy titkolódzás volna a honvédelmi mi­nisztériumban, sőt ezelőtt 5 nappal a miniszter urat magát megkérvén, hogy meg kívánom tekin­teni úgy a számadásokat, mint az anyagszereket, a miniszter úr daczára, hogy nem tartozom a kor­mánypárthoz, a legnagyobb készséggel és örömmel engedett kérésemnek, kijelentvén, hogy ezt a köz­ügy érdekében kötelessége tenni. Megtekintem a raktárakat, melyek oly csinos rendben vannak, mi bár­mely kereskedő díszére válna, és hol a három és négy millió forint közt váltakozó érték úgy van elkönyvelve, hogy ha egy gomb kiadatik, annak is a könyvekben nyomát kell találni. Hogy azon vizsgálat, melyet Fábri ezredes maga kért, még bevégezve nincsen, azt bárki be fogja látni, ki a könyveket és az anyagkészlet hal­mazát egyszer látta. Ha eddig be volna végezve, akkor mindenki joggal elmondhatná, hogy ezen vizsgálat csak fölületes lehetett, így nincs bevé­gezve, mert nem fog fölületes lenni. Kérem a tisztelt szerkesztő urat, ezen sorai­ul az igazság és valóság kiderítésének érdekében fölvenni. Horváth Gyula: Helyet adtunk Horváth Gyula úr felszólalá­sának, bár nem c­áfol meg semmit azon közle­mény adataiból, melyeknek éle a honvéd főruha­raktár­i gazdálkodás ellen volt irányozva. Honvédségünk fölszerelésére és harczképessé­­gére vonatkozólag felhozott érdekes adatai meg­nyugtatók lehetnek arra nézve, hogy az intézmény Szende Bélában buzgó sáfárt kapott, de nem nyújthatnak sem védelmet, sem ürügyet, oly té­nyek „időszerű“ elpalástolására, melyek a kincs­tár érdekeit csorbítják és „huzavona kiméletesség“ helyett részrehajlatlanul szigorú elintézést igényelnek. — Nyilatkozat. Az „Ellenőr“ 237-ik S/á®-ában „A pánszláv gymnasiumok“ szavakkal kezdődő czikkben felszólalásom az evangélikus bányakerületi superintendentialis gyűlésen a ké­pen közöltetett, mintha én Szontagh Pál in­dítványát még azzal akartam volna megtol­dani, hogy rosszulását fejezze ki a közgyűlés a dunamelléki superintendentia és az egyetemes fél-Nem szoktuk ezeket a jajgatásokat közölni, de most kiadtuk. Ha az alkotmányhű németek saj­nálkozhatnak az erdélyi szászokon, miért ne szána­koznék a cseh szomszéd a mi tótjainkon, és igy tovább. A folytatás igen veszedelmes lehet. Ne „várjanak meg“ tőlünk semmit és ne fenyegesse­nek, mert a türelemnek is van határa, s az ilyen kerzelés jogosulatlan voltára még erélyesebb vá­laszt is kaphatnak, ha felébred a nemzeti önérzet.­­ A honvéd fő ruharaktárban történt gazdálkodást ismertető közleményünk c­á­­folatául az „Ungarischer Lloyd“ értesülése sze­rint, hivatalos nyilatkozat fog megjelenni a „Bu­dapesti Közlöny“-ben­ ügyelő (Prónay b.) eljárása felett tévesen van kö­zölve, miután én az egyetemes felügyelő (Prónay b.) eljárását tökéletesen correctnek tartom s rosz­­szalást csakis a dunamelléki superintendens eljárá­sára értettem s azt is azon kifejezéssel, hogy mu­lasztást követett el. K. Kartal, 1874. aug. 30. B. Podmaniczky Geiza. — A gömöri vasipar hanyatlása nagy arányokat ölt, és újabb anyagul szolgálhat je­­remiádi siralmakat zengeni nemzetgazdaságunk pusztulása fölött. Csakhogy hiába minden panasz, azzal ugyan nem lehet újra megfü­stölögtetni azon gyárakat, melyeknek kohói kialudtak talán örökre. A „Rozsnyói Híradó“ írja a többi között, hogy csak Pelsőcz határában három gyár kéményében raknak fészket a verebek, melyek a szabadság­­harcz évtizedében még okádták a füstöt és folyt tövükben a munka. Pedig az iparvanat megvolna, csak már akadna egyúttal, ki használná a magyar vasipar temetvényeit oly mértékben, hogy nagyobb lendületet vehetne. No de ne panaszkodjunk, hátha Koller kegyelme segit a bajon és még kedve, kerekedik a fölszereléseknél a magyar vasipart teüntetbe venni. — Egy kis fenyegetés. A nagy­ rőczei gymnasium feloszlatása alkalmából az olmüczi ,Nasinei“ így ír : E feloszlatás tém­e megérdemli, hogy vastag betűkkel jegyeztessék fel a felvilágosodott 19-ik század történetében, s megérdemli, hogy lángbe­­tűkkel vésessék be nemcsak szegény tót, testvé­reink emlékezetébe, hanem az összes szlávság em­lékezetébe is. S a szlávok e tényt nem is fogják elfelejteni. Mi csehek nevezetesen hozzá vagyunk szokva mindennemű sanyargatáshoz és üldöztetéshez jogaink követelése hiábavaló, a sok befizetett millió adóból a mi iskoláinkra szintén nem jut semmi,hanem hogy saját pénzünkön ne állíthassunk magunknak is­kolákat s ne mivelődhessünk, ez nekünk még sincs eltiltva. Ily tilalomnak csak szegény tót testvére­ink estek áldozatul a magyarok lovagiassága által. A magyarok azonban ily után nem érik el czélju­­kat, mert eljárásuk nemcsak, hogy a tót nemzeti­séget nem fogja kiirtani, de sőt a nemzeti öntuda­tot még jobban fogja felébreszteni és megszilárdí­­tani. Az elnyomatásnak nem lesz egyéb eredménye csak az, hogy a tótok, vérig üldöztetve, kétségbee­sett tekinteteiket oda fogják fordítani, ahol rész­vétet és legalább a s­zély lehetőségét remélhetik, t. i. többi szláv fajrokonaikhoz; s fel fog köl­­tezni bennük a vágy, hogy a többi szláv világgal közelebbi érintkezésbe és egyesülésbe jöjjenek. S ily eljárás után mit várhatnak a magyarok a szlá­­voktól? Azt hiszik talán, hogy bármely szláv faj barátságát megnyerhetik ? Ha a magyarok, péld. Andrássy gróf nekünk kiegyezés akarna ajánlani, cseh egyetemet s más hasonlót, talán azért, hogy rövid időn, például 1877-ben, midőn a magyarok­nak roszul fog állani dolguk, kezükre jár­junk s mellettük legyünk német barátjaik ellen, úgy az nagyon nevetséges hiedelem len­ne részünkről. Valamint a magyarok a szláv elemnek hadat szentek hazájukban, úgy nem is fognak bármely szláv fajnál is egyébre akadni, mint idegenségre és ellenségeskedésre, s valamint ők legutóbbi eljárásuk által letettek minden kímé­letet, méltányosságot és humanitást a tótok iránt, úgy egykor az összes szláv fajok is hasonlóan fog­nak irányukban cselekedni Hogy pedig ezen idő egykor be fog következni, azért kezeskedik nekünk a nemzetek életének s fejlődésének szemlélése. A szlávok nem fogják megengedni egy oly számos rokonfajnak, mint a tótok, kiirtását, s a magyarok ne bánják ám aztán, ha egykor hallani fogják a jelszót: „szemet szemért, fogat fogért.“ * Levelek Indiából. Svinagur, jul. 14. Folytatom utunk leirását ott, a­hol minap elhagytam, ha ugyan e levelem valaha eljut hoz­zátok, legalább igen csodálnám, mert egy kouli által voltunk kénytelenek leveleinket a postára küldeni. Igen roszul töltött éj után folytattuk utunkat rémítő rész­lebéken, úgy hogy bár összesen har­­mincz mértföldet kellett tennünk, mégis 12 óra hosszat ültünk a nyeregben, vagy pedig toltuk lovainkat magunk előtt. A vidék úgy ez nap, mint más nap szebbnél szebb volt. Az útt hol a hegy­tetőn, hol a völgyben visz, úgy lévén készi­ve, hogy a szebb pontok mindig láthatók legyenek. Második nap este vége lett nélkülözésünknek is. Ugyanis alvó helyünkre érve, egész tábort talál­tunk. A Yarkandból visszatérő expeditió öszvérei, szamarai s lovai voltak itt, megismerkedtünk Capt. Chapmannal, ki — ugy látszik — az expeditió gazdája volt, s ki roppant készséggel magyarázott mindent expeditiójuk felől, s mutatott egyet-mást, mit magukkal hoztak. Chapman meghiván bennün­ket ebédre, ott ismét Capt. Kewivel ismerkedtünk meg, kinek útja ép úgy mint a mienk, Cashmirnak visz; ebéd után ajánlatot tett, hogy az út hátra­lévő részét tegyük meg együtt, mit mi el is fo­gadtunk. Valamennyi utunk között talán az ez napi volt a legszebb. Óriási fenyők között halad­tunk, balról mellettünk a sebesen rohamó folyam, míg jobbról sziklafalak meredtek száz meg száz lábnyira egyenest az égnek. A legszebb azonban még csak ezután következett, a­mint ugyanis a Baramala előtti hegytetőre értünk fel, itt oly lát­vány tárult szemeink elé, mit nem győztünk eléggé nézni. Hátunk mögött láthattuk az úgynevezett kis Cashmirt keskeny völgyeivel, óriási fenyőivel, a sebes patakjaival, míg előttünk nagy Cashmirnak egyik völgye terült el, melyben a Thilumot lát­hattuk kanyarogva folyni, az előtérben kisebb

Next