Ellenőr, 1874. október (6. évfolyam, 269-299. szám)

1874-10-09 / 277. szám

tömeges megjelenésükkel az aradi lakosság ha­zafi érzelmeit. És örömünkre szolgált oldalunk mel­lett díszruhában néhány mostani honvédtisztet is látni. Egy egyszerű, ideiglenes emlékkövet állított ide az aradi honvédegylet, a­hol nem sokára az összes nemzethez méltó emléknek kell díszleni; az ünnepelt vértanuk legdicsőbbikének, Damjanich Jánosnak özvegyétől ajándékozott, 13 fehér halál­fővel ékített fekete zászló ez emlékkőre volt félig fektetve, — és a Kölcsey Hymnusának elzengése után az emelvényre lépett Feleki Miklós v. h. száza­dos, és felolvasta a Jókai Mórtól ez alkalomra írt „prolog“-ot, a­melynek czíme, és az utolsón kívül minden versszak vége: „Nem vagytok halva­ni hősök.“ A jó vers előadva is igen jól volt. Most egy ének következett, a­mely után Tiszti Lajos, az „Alföld“ szerkesztője s az aradi honvédegylet tagja, lépett a szószékre üdvözölvén az aradiak nevében a vidékieket. Beszéde eleinte megható és lelkes volt , utóbb azonban észrevehe­tőig jobboldali czélzásaival sokakra kellemetlenül hatott. Baj lesz az, hogy ha politikai ellenfeleinket minden alkalommal lec­kéztetni akarjuk, mert ak­kor többnyire igen igazságosak képzelünk lenni, ha nem az ellenpártot, de a „pártoskodást" osto­rozzuk, természetesen azon meggyőződésben, hogy ha csak egy párt lesz, az a mienk lesz ... No­s , hogy működnék az alkotmány­pártok nél­kül ............? A beszéd végeztével azonnal Degré Alajos lépett az emelvényre, a­ki a mindannyiunk közsaj­nálatára megbetegedett Várady Gábor helyett csaknem az utolsó pillanatban kéretett fel e tiszt­re, beszédének hatása, sikere mindamellett is teljes volt, midőn az ország honvédegyletei központi vá­lasztmányának nevében nem csak mostani szives látásukért üdvözölte az aradi polgárokat, de me­leg szavakban fejezte ki köszönetét, úgy az élő mint az elhalt honvédek nevében, azon szives, me­leg részvétért, a melylyel az itt harczolt, sebesült, elesett, — azután fogságot szenvedett és kivégzett honvédek és honvédtábornokok, valamint ezeknek szenvedő családaik iránt viseltettek. Az ünnepély ekként véget érvén , visszatér­tünk a városba, a­hol délután három órakor a tűzoltók díszgyakorlatát volt alkalmunk látni, az esti 5 órakor tartott előértekezletről pedig a régi honvédség testületileg ment a Damjanich János és Vécsey Károly­ gróf vértanuk itt jelenlevő özve­gyeinek tiszteletére. Holnap közgyűlés. „É­s est idején világosság támad.“ Ez ige alatt emelkedett szellemű ünnepi beszédet mondott L­ö­w Immánuel, a hazafiságáról ismert Löw Lipót főrabbi fia, a szegedi zsinagógában a közelebbi sátoros ünnepen. Idézzük e szép beszédből, melyet a szegedi izr. hitközség nyomtatásban is közzétett, a követ­kező kis részt: „A mi hitfeleink részben már megnyerettek a magyar ügynek, eddig csak részben. Egy ré­szünk még ragaszkodik azon nyelvhez, melyet külföldről magával hozott, s melylyel szokásai és képzetei összeforrtak és összenőttek. Ez is jó jel, bár egyelőre akadályokat gördít az átalakulás munkája elé, mert ugyanő szívóssággal fognak ra­gaszkodni a magyar nemzethez, ha majdan tökéle­tesen egybeforrnak vele. Másrészt örömmel állíthatjuk, hogy hazánk­ban is megmutatták hitfeleink, hogy van bennök képesség lelkesülni hazájukért, mert lelkesedéssel karolák föl a nemzeti ügyet, s örvendetes b­­­á­tr­ányt nyújtanak községeink e te­kintetben most, mint 30 évvel ezelőtt, midőn te, édes atyám, bevezeted a magyar szót a zsinagógába. Mi oltógaly vagyunk, a nemzet törzsére ol­­tatánk. A galy szemei már megfakadtak, s hajtása szépnek ígérkezik. Türelmet és gondos öntözgetést igényel a fa most, s ha néha kifakadnak is elle­nünk a türelmetlenebbek, ne vegyük rész néven, hanem ösztönözzen intelmük bennünket arra, hogy megmutassuk, miszerint él bennünk a nemzeti tö­rekvés, s hogy a Mindenható segélyével le fogják győzni községeink úgy, mint Szeged városának lelkes községe azon gátokat, a­melyeket a törté­nelmi fejlődés állít elénk. Béke és egyetértés, méltányosság és a kü­lönféle nemzetiségek vállvetett iparkodása fogják előmozdítani hazánk üdvét és fölvirágzását. Akkor elmondhatjuk majd magunkról, hogy íme: t est idején világosság támadt.“ Egy új röpirat. Szenti­mrei Elek országgyűlési képviselő és középpárti tag —„Egy komoly szó állam­háztartásunk rendezéséhez“ czím alatt egy röpirat­­ban mondja el nézeteit a helyzetről. Ez a röpirat eléggé érdekes arra, hogy megismerjék ol­vasóink is, adjuk tehát egész terjedelmében, amint következik, esetleges észrevételeink megtételét az alkalmas időre halasztván. Korunk gyengesége, hogy a betegnek min­denki orvosságot ajánl, — hazánk kétségen kívül beteg, úgy anyagi mint szellemi tekintetben, az ország rendes bevételei a kiadások fedezésére elég­telenek, pár év óta 40—50 millióval költünk töb­bet évenkint bevételeinknél. Hazánk, nemzetiségünk jövője felett a kishitűek kétkedni kezdenek, elle­neink pedig kárörvendve húzzák felettünk a vész­harangot. Az uralkodó párt, mely a kiegyezés óta telj­hatalommal rendelkezhetett hazánk sorsa felett, feladatának megfelelni képtelennek bizonyult; e párt, mely a folyton növekedő elégedetlenség elle­nében eddig a hatalom megtarthatása végett a bármely oldalról jövő s bármily drága segítséget elfogadni elég könnyelmű volt, ma már inogni érzi a talajt lába alatt. A mérsékelt ellenzék, mely a hazát fenye­gető veszély érzetének nyomása alatt — pártérde­két félretéve — sietett cselekvő közreműködését felajánlani, visszautasíttatott A szélső ellenzék pedig kapva az alkalmon, igyekezett az általános zavart és calamitást párt­­czéljainak érdekében kiaknázni. A középpárt vezérének a kormányba lépése bár egyelőre lehetővé tette a Deákpártnak az al­kotmányos kormányzat folytatását azonban min­denki érzi és sejti, hogy — az eddigi pártállások fenntartása mellett — a jelen párjára támaszkodó kormány képtelen hazánk újjászervezését a nemzet érdekének megfelőleg keresztülvinni, sőt valószí­nűleg állami létünk és alkotmányunknak mai alak­­jában a fenntartására sem képes. A nemzet látva a feje felett föltornyosuló ve­szedelmet, elégedetlenségének hangosan ad kifeje­zést. Az általános zúgolódás közepette, bár a kor­mánypárt naponta fogy s ma-holnap a vidéken alig lesz található, mindazonáltal nagyobbszerű tér-, foglalással a jelenlegi országgyűlési pártok egyike sem dicsekedhetik, mert, fájdalom, a közönyösök, semmivel nem gondolók száma óriásilag szaporo­dik. Azt hiszem, hogy államférfiainknak — bármely párthoz tartozzanak is — nem szabad ezen nemze­tünkre könnyen részt hozható jelenséget kellő figyelem nélkül hagyni, ha valaha, úgy jelenben nagyon is elérkezett az idő, midőn személyes és pártérdekeknek egy nagyobb, megosztásb­a a haza érdeke előtt háttérbe kell szoríttatniok. De lássuk röviden orvoslásra váró főbb ba­jainkat. 1- er. Fájdalommal kellett már több ízben tapasztalnunk idegen láthatatlan kezek beavatko­zását oly belügyeinkbe, melyek a közösügyi tör­vényt legkevésbbé sem érintik. 2- or. Lehangoló és megbotránkoztató minden magyar polgárra nézve a közöttünk lakó nemzeti­ségek túlkapásai és az eddigi kormányoknak irá­­nyukbani magatartása. 3- or. Azon késedelem és huzavonás, mely­lyel a legégetőbb s legszükségesebb reformok el­­halasztatnak, hogy csak néhányat említsek: nem­zeti bank felállítása, felsőház rendezése, az úrbéri­­ség és feudalizmus maradványainak szabályozása, vallásszabadság és egyenjogúság, polgári házasság életbeléptetése stb. 4- et. Helytelen és oktalan nemzetgazdászati politikánk és elhamarkodott reformjaink, melyek­nek defic­itünk legnagyobb része köszönhető. Midőn a pénzügyi bizottság által az ez előtt mesterségesen eltakart szomorú pénzügyi helyzet nagyjából felderíttetett, midőn a szerencsétlen vas­úti gazdálkodás keserű gyümölcsei felszínre kerül­tek, midőn az évenként nagy mérvben igénybe vett országos hitel teljesen kimeríttetett; a hongyűlés többsége kénytelen volt belenyugvással fogadni azon indítványt, hogy saját kormányát gyámság alá helyezve, az országgyűlés tekintélyeiből egy 21 tagú bizottságot küldjön ki, melynek felada­tává tétetett, a megzavart államháztartás rendezé­sére javaslatokat készíteni. E bizottság tagjai elmondák az illető helyen nézeteiket és 9-es albizottsága elkészítő részletes javaslatokat tartalmazó munkálatát, melyet az újon­nan alakult kormánynak a hongyűlés által fel­­használás végett beadott. E bizottsági munkálat, valamint az egyes vezérférfiak által tett javasla­tokra nézve kívánom véleményemet átalánosságban röviden elmondani és végül saját javaslatomat előadni. A fentebb említett 9-es albizottsági munkála­ton kívül, a vezérférfiak által elmondott nagysza­bású szónoklatokban államháztartásunk teljes ren­dezését és ebben az egyensúly helyreállítását c cérzó három részletesebb indítványt találunk. Ezek egyike a közjogi ellenzék részéről Irányi Dániel által, másika a conservativeket képviselő dr. Seny­­nyey Pál által, harmadika pedig a Deákpárt egy erős árnnylatát képviselő gr. Lónyay Menyhért által létetett.­­ Irányi minden bajainknak kutforrását a kö­zösügyi törvényben látván, ezen törvénynek tör­­vényhozásilag leendő eltörlését indítványozó. Két­séget nem szenved, hogy ez indítvány keresztül­­vive teljesen rendezné államháztartásunkat, mert ha az Ausztriától elvállalt adósság és a többi kö­­zösügyi költségekre tett fizetéseket megtakaríthat­juk, államháztartásunkban az egyensúly azonnal helyre áll, azonban a t. indítványozó a felszólítás *) Ötvenezer forint. 1) Cap Desolation. 2) Green Land. TARCZA. AZ ANGOLOK AZ SAI?^qv HATTERAS KAPITÁNY . y KI _A_ Hi .A. IN­ ID­IT _A. I* * * IRTA BERNE GYULA. HATODIK FEJEZET. A sarki nagy ár­özön. (folytatás.) Végre 12° hőmérsék mellett, s­ zordon, ködös havas időben, megpillantották Farewell-fokát. A Fo­­­­ward pontosan a kitűzött napon ért oda, s ha az is­­­­meretlen kapitánynak kedve volt e kutyának való­­ időben hajóját felkeresni, nem lehetett ellene pa­nasza. — Ez tehát a hires hegyfok, melyet oly iga­zán neveztek el!2) — kiáltott fel az orvos. — Sokan elhaladtak mellette, mint mi, és nem látták vi­szont többé. És hát örökre „isten hozzádot“ mon­dunk itt európai barátainknak? Frobither, Knight, Barlow, Wangham, Scroggs, Barentz, Hudson, Bros- Leville, Franklin, Croizier, Ballot, igen, ti mind­nyájan elhaladtatok ezen, soha többé viszont nem látandott csendes tűzhelyetek ! Igen, nektek igazán „Isten hozzád“-foka volt e rom! Grönlandot a 970-ik év t­áján fedezték fel iz­landi hajósok. Cabot Sebestyén 1498-ban a széles­ *) A centigrad szerint 11° a fagypont alatt. 2) Farewell — Isten hozzád!­ ségnek 56-ik fokáig jutott el; Cotreal Gáspár és Mihály 1500 —1502-ig a 60-ik fokra vergődtek fel s Forbischer Márton 1576-ban egészen az öbölig hatolt, mely nevét viseli. Davis Jánosé a dicsőség, hogy 1585-ben a nevéről nevezett tengerszorost fölfedezte s két év­vel később, harmadik utazása alkalmával egészen a 73-ik szélességi fok alá hatolt fel e merész ha­jós és hires bátna-vadász. Barentz 1596-ban, Weymouth 1602-ben, Hall Jakab 1605-ben, s 1607-ben Hudson, kinek nevét ama nagy tengeröböl viseli, mely Amerika száraz­földjébe oly mélyen benyúlik . Paolo Jakab 1611- ben többé-kevésbbé messzebbre hatoltak a tenger­­szorosban, keresvén az éj­szak-nyugati átjárót, mely oly tetemesen megrövidíté vala a két világ for­galmi útját. Baffin, a nevéről nevezett tengerben, 1616- ban felfedezé a Lancaster szorosát; nyomdokaiban 1619-ben Monk Jakab járt, s egy évszázaddal ké­sőbb 1719-ben Knight, Barlows, Wangham és Se­­rows,­­ és egyik sem tért vissza. Pickersgill hadnagy, 1776-ban Cook­elébe küldetvén, a­ki a Behring szoros felül hajózott, feljutott a 68. fokig s egy évvel később, Young ugyanoly czélból egészen az Asszonyok-szigetéig jutott. Aztán Ross Jakab jött, aki 1818-ban, Baffin tengeri partmenetében körül kerülvén, kiigazitá elődei hydrographiai tévedéseit. Végre 1819 és 1820-ban a hírneves Parry behatolt a Lancaster szorosba; rettentő nehézsége­ket leküzdve, felvergődött Mellville szigetéig, s megnyerte az ötezer fontos­­­ nagy díjat, melyet az angol parlament azon hajósoknak tűzött ki, akik a százhetvenedik délkört a 77-ik szélességi gyűk­a fö­lött átszegik. Beechey 1826-ban Chamisso szigetéig ér, Ross Jakab 1829—1830-ban a Prince-Regent szo­rosban telel, s több fontos munkálatok mellett, fel­fedezi a magneticus sarkot. Ez idő alatt, Franklin szárazföldi után kita­nulja Amerika éjszaki partjait a Mackensie folyó­tól a forduló­ fokig­­). Back kapitány tovább ha­ladt nyomdokaiban 1823—1835-ig s e kutatáso­kat 1839 ben Dease, Simpson és Rác orvos kiegé­szítették. Végül, sir John Franklin, égvén a vágytól az éjszaknyugati átjárót megtalálni, 1845 ben az Erebus és Tessor hajókon útra kelt Angliá­ból ; behatolt a Baffin tengerbe, s mióta Disko szi­geténél elhaladt több hire nem hallatszott. Számos expeditió indult az eltüntet felkeresni, eredménytelenül ebben, de annyi sikerrel mégis, hogy a híres átjárót megtalálták, kitanulták a sarki földrészek csipkés, beszakgatott partjait., Anglia, Francziaország s az Egyesült­ Államok legmerészebb legcsü­ggedetlenebb hajósai indultak neki a rettentő sivatagságnak, s fáradságoknak köszönhető, hogy e tépett-szakgatott földterületek oly nehezen felve­hető térképe, végre ott diszlik a londoni földrajzi társulat archívumában, így vonult el Clawbonny képzeletében e föld­részek sajátságos története, mialatt a karfára tá­maszkodva , szemével a brigg szántotta hosszú barázdát követé. A merész hajósok nevei felötlöt­­tek emlékezetében, s úgy látszott neki, mintha a jéghegyek sikátoraiban feltünedeznének azok halo­­vány árnyai, akik nem tértek innen vissza. HETEDIK FEJEZET: A Davis szorosban. E nap folyamában a Forward könnyű szerrel tört magának utat a félig szétdarabolt jégtáblák között; a szél kedvező volt, de az időjárás igen hideg; a légáramlat végig­söpörvén a jégmezők fölött, metsző hideget hozott szárnyain. Éjjel a legszigorúbb vigyázatra volt szükség; az úszó jéghegyek összeszorultak e keskeny me­derben; néha százig valót lehet megszámlálni a láthatáron; az áprilisi lágyulás s a mardosó hul­lámok hatása alatt nagy tömegekben váltak le a kiszögellő part­foltokról, hogy elolvadjanak aztán, 2) Cap Tumagain, vagy elsülyedjenek az óczeán mélységébe. Hosszan elkanyargó rajokban jött az úszófa is, s az össze­ütközést ezzel szintén kerülni kellett. Egy árbocz tetejébe felvonták tehát a „varjú-fészket“, egy mozgó fenekű tonna-félét, melyben a jégmester zsugorgott, félig-meddig védve a szél ellen, s jelzé a közelgő jéghegyeket, sőt szükség esetén a hajó mozdulatát is vezényelte. Az éjszakák rövidek voltak; a nap a sugár­törés következtében már január 31-ke óta vissza­tért s egyre hosszabb ideig maradt a láthatár fö­lött. De a havazás eltakarta a kilátást, s ha sö­tétséget nem is idézett elő, igen bajossá tette a hajózást. Április 21-én az Elhagyatottság-foka ’­ is előtűnt a sürtt ködből. Mióta a hajó a jég között vergődött, a legénység nem pihent egy pillanatig sem; a nagy munkában teljesen kifáradtak mind­nyájan a nemsokára a gőzerőt kellett segítségül hívni, hogy utat törjön a jégtorlaszokon keresztül. Az orvos Johnson mesterrel beszélgetett a hajó hátulsó részén, mialatt Shandon néhány órai álmot élvezett cabinetében. Clawbonny igen szíve­sen társalgott az öreg tengerészszel, ki számos utazásainak iskolájában igen érdekes és értelmes nevelést kapott. Az orvos igen megszerette a mar­­ezona öreget, s ez nem maradt neki adósa. — Lássa, Clawbonny úr, ez nem olyan föld, mint a többi. „Zöld föld“-nek 2) nevezték el, de nem sok hét van az esztendőben, mikor e nevét igazolja. — Ki tudja, édes öregem, — mondá az orvos, — hogy a tizedik században nem volt-e jogos ez elne­vezés? Több ilyen forradalom ment végbe föld­golyónkon, s tán csodálkozni fog ön, ha azt mon­dom, hogy izlandi krónikák szerint kétszáz falu virágzott e helyütt, valami nyolc- kilenczszáz év­vel ezelőtt. — Annyira csodálkozom, hogy nem is hihe­­tem. Szomorú világ ez, Clawbonny úr. — Ha még szomorúbb is, ember­lakója mégis van, sőt európaiak is lakják. — Az igaz, hogy Diskoban, Uppernacikban találnak embereket, akik rákanyarodtak az itt la­kásra, de én mindig azt hittem, hogy kényszerű­ségből s nem jószántukból teszik ezt. — Szívesen elismerem, de hát az ember mindenhez hozzá szokik, s ezek a grönlandiak, úgy tetszik nekem, még nem is oly sajnálatra méltók, mint nagy városaink munkás­osztálya ; boldogtalanok lehetnek, de nyomorultak bizonyára nem; boldogtalant mondok ugyan, de e szó nem fejezi ki gondolatomat, a valóság az, hogy ha ez emberek nem élnek is a mérsékelt éghajlat kényel­meiben, e rideg égöv alatt születve s beletörődve viszontagságaiba, bizonyára találnak benne él­vezeteket is, melyeket megérteni nem adatott nekünk. — Ezt hinnünk kell, igen, Clawbonny úr, hi­szen az isten igazságos. De sokat jártam már erre uram, és szivem mindig elszorult a szomorú pusztaság láttára. Tán jó lett volna a csúcsok, hegyfokok és öblök biztatóbb elnevezésével tenni vidámabbá e tájakat, mert az „Isten hozzád“ s az „Elhagyatottság“ foka nem igen vonzhatja a ha­jósokat ! — Az én eszemben is megfordult ez,— mondá az orvos , — de nem szabad felednünk, hogy ez el­nevezéseknek földrajzi érdekessége van; azok ka­landjaira emlékeztetnek, akiktől erednek. Ha Da­vis, Baffin Hudson, Ross, Parry, Franklin és Bel­­lott neve után az elhagyatottság fokát találom, nemsokára eljutok a „Kegyelem“ öblébe is; a „Szorongás“ réve mellett ott áll a „Gondviselés“ foka; „Visszaverő“-öböl „Éden“-fokához vezet s „Forduló“ foknál kimerülve megpihenek a meg­nyugvás öblében. S igy elvonul szemeim előtt a veszélyek és akadályok, sikerek és kétségbeesé­sek szakadatlan sora, vegyítve hazámfiainak nagy neveivel, s miként egy antik éremgyűjteményben, összefoglalva bízom benne e tengerek egész tör­ténetét. (8. folyt. köv.) daczára adós maradt a felelettel azon kérdésre, hogy minő eszközökkel, és miként véli a hongyű­lés által hozandó ezen határozatot végrehajtani? A megnyugtató feleletnek megadásáig e javaslathoz hozzá nem szólhatunk, azonban az indítvány hiá­nyosságára nézve egy szerény megjegyzést már ez alkalommal sem vagyok képes elhallgatni, ugyanis, ha a magyar országgyűlés képes a közösügyi tör­vényt eltörölni, és e határozatát végre is hajtani, akkor egy füst alatt talán kimondhatná azt is, hogy a közösügyi törvényt megszavazó párt által csinált összes adósságok érvénytelenek. Én azt hi­szem, hogy az első határozatot érvényesíteni képes erő, ezen másodikat már könnyebben érvényesít­hetné. Dr. Sennyey javaslata szerint annyit törülnénk kiadásainkból, mennyivel azok bevételeinket felül­múlják. Ezzel a czélt szintén elérnénk, csakhogy ez esetben olyan kiadásainkat is kellene törölni, melyek az ország nagy többsége által államisá­gunk s alkotmányosságunk biztosítékai gyanánt tekintetnek. A 21-es bizottság hazánk érdekében nagyon helyesen cselekedett, midőn ilynemű kia­dások törlésétől tartózkodott. Gr. Lónyay Menyhért is adóemelés nélkül óhajtja rendezni államháztartásunkat, jóllehet a törlésekben dr. Sennyeit nem követi és a honvéd­séget is megkíméli, javaslatának azonban azon gyenge oldala van, hogy a kilátásba helyezett jö­vedelememelkedést oly feltételekhez köti, melyek­nek megvalósulása nagyon is valószínűtlen. A kilenczes albizottság munkálatát részletei­ben megbírálni e helyen nem tartom feladatomnak. Sok helyes és életrevaló eszmét tartalmaz, melyek, ha mint remélni lehet, a rövid jövőben minisztere­ink által feldolgozva formulázott törvényjavaslatok alakjában fognak a képviselőház elé kerülni, lesz alkalmunk hozzászólni. E helyen csak annyit kí­vánok az egész munkálatra diatjában megjegyezni, hogy az a kitűzött feladatot csak részben oldja meg, a­mennyiben — megtakarítási reformjavasla­taival — a deficitet csak részben enyészíi el, és legalább 20—25 milliót fedezetlenül hagy, a jövő­beni hasznos beruházások és szükséges befekteté­sekre, különösen a tovább már nélkülözhetlen nemzeti bank felállítására semmi alapot sem jelöl ki. E hallgatás a legtöbb emberben azon jogosult gyanút kelti fel, hogy a hiányzó deficit adó­feleme­lés útján, a jövő beruházások­aj kölcsönök által szándékoztatak fedeztetni, a nemzeti bank felállí­tása pedig bizonytalan időre elodáztatik. Én az egyenes adó felemelését jelen körül­ményeink között — őszintén kimondva— veszély­nek tartom. Megront az bennünket nemcsak egyé­nileg, de nemzetgazdászatilag is, pedig a jelen kor­mány kénytelen eszközökről gondoskodni, hogy az ország rendes kiadásai a rendes bevételekben kellő fedezetet találjanak. Elodázás, ideiglenes pénzügyi műveletek, szóval az eddigi mód szerinti gazdálko­dásra egy Ghyczy Kálmán nem vállalkozhatik. Néhány álcrázott adófelemelést igénybe vett már a kilenczes albizottság is, de ez nem elég az üd­vösségre. A földadó kiigazításából remélt adótöbb­let is csak évek múlva remélhető. A hét évi sze­rencsétlen, könnyelmű (erősebb kifejezéstől tartóz­kodom) gazdálkodás árát meg kell fizetnünk, a gyökeres megoldás ma már el nem odázható, nincs más, mint vagy elfogadni a fentebb említett ve­zérférfiak valamelyikének javaslatát, vagy a ki­lenczes bizottság javaslatai mellett maradva, a fel­maradt hiányra és jövő beruházásokra kimondani nyíltan az egyenes adó felemelésének elkerülhet­­lenségét, vagy pedig gyakorlati javaslattal állni elő ezen adófelemelés mellőzésére, és ez nem le­hetetlen, ha az utóbbi években csinált adósságaink kielégítésére és egy nemzeti bank alapjának be­szerzésére tudunk 300 millió frtot előállítani anél­kül, hogy az eddigi adó­alapunkat fogyasztanánk, de ez csak az állami, közalapítványi és egyházi javak eladásával lehetséges. A magyar állam kormányának közvetlen és közvetett kezelése s felügyelete alatt álló állami, közalapítványi és egyházi ingatlan birtokok, — az államerdőségeket és vasutakat ide nem értve — képviselnek okvetlen 300 millió értéket. Azt hi­szem, nem csalódom, ha azt állítom, hogy ezen fekvőségek valóságos értéküknek 3°/- nál többet ez idő szerint nem jövedelmeznek. Ha tehát e bir­tokok az állam részére teljes árban értékesíthetők volnának, ez esetben ezen összeg egy­harmada magyar nemzeti bank alapjának fordítva, fedez­hetné jövedelmével az egész 300 millió értéknek mai jövedelmét, a 200 millióval pedig fentebb emlí­tett adósságaink törleszthetők volnának. De ha e vagyonnak 400 millióért értékesíthetnének el, ez esetben a 100 millió bankalapon kívül (nem értve a közös adósságot) összes állami tartozásainkat törleszthetnénk. E terv se nem új, se nem az én találmá­nyom. Fölemlíttetett az már a képviselőházban is, de — állítólagos — kivihetetlensége miatt jobb időre halasztatott. E röpirat feladata kimutatni azt, hogy a felhozott akadályok nem legyőzhetle­­nek, és hogy eszélyességgel párosult jóakarattal elháríthatók. De lássuk a lényeges­ akadályokat. (Vége köv.) V­IDÉK. K­u­n-F­élegyháza október 7. Városunk képviselőtestülete szeptember 29- dikén tartott közgyűlésében a reánk nézve életkér­dést képező ügyben, t. i. a megyék, s közelebb­ről a Ki­s-K­un me­gye kikerekitésében nagy horderejű határozatokat hozott, melyek részlete­zése helyett alantabb egész terjedelmében közöl­jük a testvér kis-kun községekhez ez ügyben in­tézett átiratot, mely a közös érdekek s az uj me­gye alakításának különösen financziáls tekintet­ben komoly méltatása mellett, hazafias meleg­séggel hivja fel ezeket a csatlakozásra, — a mi is, — okunk van hinni — az ügy jelen állásában, midőn a főbb kérdések már teljesen tisztázva vannak, mielőbb bevégzett ténynyé válik. Figyel­met érdemel különösen a Laczházára vonatkozó rész, mely szerint „csak a kényszerűségnek en­gedve“ bírnának Laczházáról lemondani, s ha maga az érdekelt község is ily értelembeni hozzájáru­lását fejezi ki, — a még október hóban összehí­vandó kiskun kerületi értekezlet bi­zonyára magáévá teendi Laczháza ügyét, melynek a többi községekkel való együtt maradhatására a bel­ügyminiszter úr nyilatkozata alig hagyott fenn eddig reményeket. Ámbár városunk napirendjén ez idő szerint ez a legfontosabb a mindenkit egyaránt érdeklő és foglalkoztató kérdés : jól esik nekünk mégis egy másik mozzanatról is ezúttal — habár röviden — megemlékeznünk, mely városunk jövő emelkedésé­nek egyik záloga s polgárai emelkedett gondolko­zásának újabb tanúságát képezi, és ez­ a városi főgymnasium ügye. Ez idő szerint ugyanis tudva­levőleg tisztán községi alapból minden máshonnan jövő segély nélkül tartatik fenn az algymnasium; miután azonban a legközelebb tett intézkedések után alapos remény van arra nézve, hogy a város a köz­birtokosság közt fennforgó némely vitás vagyoni kér­dések megoldásával nemcsak az adósságok rendsze­res és teljes törlesztésére, hanem kiválólag a tan- és nevelésügy emelésére s évenkénti javadalmazá­sára biztos alap fog kimutattatni: ezen fényes si­kerrel biztató intézkedésekkel kapcsolatban az irány­adó körök most már elérkezettnek látják az időt azon kérdés megvitatására, hogy mily módozatok mellett lesz életbeléptethető s léptetendő a városi főgymnasium, s ez ügybeni véleményes jelen­téstételre a legközelebbi közgyűlésből bizottság fog kiküldetni, melynek eredményéről s a többi érde­kes mozzanatról is sietjük annak idején az olvasókat értesíteni. A Kis-Kunmegye alakítása ügyében Félegy­háza városa által kidolgozott átiratot közöljük holnap. _________ A főváros közgyűléséből. — Budapest, 1874. október 8. — A főpolgármester elnöklete alatt megnyílván a közgyűlés, a tegnapról elmaradt tárgyak vétet­nek föl. Burghardt István bizottsági tag, a városi épületeknél felmerülő szükségletek iránt az eddigi pályázati s utalványozási rendszer megváltoztatása, továbbá az átalány­rendszer életbeléptetése iránt indítványt nyújtatott be, a­mire nézve a kiküldött bizottmány ezen a nagy­közönséget kisebb részle­teiben nem igen érdeklő beligazgatási reform élet­­beléptetése iránt azt ajánlja, hogy a városi épüle­tek jó karban tartása, fűtése, meszeltetése stbre nézve az általány­rendszer hozassák be. A pénzügyi és gazdasá­i bizottmány egyhangúlag ajánlja ezen rendszer életbeléptetését, de csak 1875. november 1., illetőleg 1876. január 1-je, mint mely időre az átalányösszeg megállapítása s a módozatok körül­írása már meg lehet határozva. A tanács az áta­lány­rendszert nem egy, hanem három év múlva tartja életbeléptetendőnek. Weisz Bernát, min­den épülethez felügyelőül két-két bizottsági tagot vél kinevezendőnek,­­ a költséges átalány­rend­szer elkerülése végett. Vetsey Sándor azt hiszi, hogy egy év alatt lehetetlen igazságos átalány­kulcsot találni; egyszer lanyhább tél van, másszor keményebb, h egy épület roskadó állapotban lehet, másik pedig nem igényel annyi évi költsé­get ; pártolja tehát Weisz indítványát, egyszersmind a tanács előterjesztését a 3-ik év alatt megállapí­tandó átalánymennyiség iránt. A közgyűlés többsége az általány­rendszernek már egy év múlva való életbeléptetését határozza el, azaz 1875. november 1-jére, minden épülethez felügyelőül két bizottsági tag nevezendő ki, s ezek kinevezésére az iratok visszacsatolása mellett a tanács hivatik fel. Dr. Scherman Adolf indítványát, a fővárosi közegészségügy m­ielőb­b­szervezése iránt a köz­gyűlés a közegészségi bizottsághoz utasítja előter­jesztés tétel végett. Mat­o­lay Elek azt indítványozta, hogy a vá­rosi tanintézetek tornahelyiségeinek egészségi szem­pontból való megvizsgálása végett 5 tagú bizottság küldessék ki, kik között egy orvos és egy torná­­szati szakértő legyen. A közgyűlés elfogadja a bizottság kiküldését, Patrubány Gerő tiszti főor­vos, Matolay Elek, Say Mór, Weninger Ferencz, Stock Endre személyében, mely bizottság Békey tanácsnok elnöklete alatt fog működni. L­é­g­r­á­d­y Károly és érdektársai — mint már annak idején közöltük, 1872-ben Pest váro­sához egy külön légszeszgyár felállítása iránt kér­vényt nyújtottak be, melyre nézve most a jogügyi bizottság azon előterjesztést teszi, hogy a magá­nosoknak régi joguk van saját használatukra lég­­szeszgyárat felállítani, általában tehát semminemű akadály nem forog fenn. A tanács pártolja a jogügyi bizottság előterjesztését. Ezután a tanács előterjesztésére a városi in­tézetek és hivatalok részére szükséges métermérté­kek beszerzési költségének megszavazása tárgyában Dr. Szabóky Adolf és T­av­as­z­y Endre a szál­­lítási pályázat fölött vitatkoznak, utóbbi ugyanis fenn kívánja — előbbi ellen — a pályázati ver­senyt tartani, s a szállítást nem egy c­ég kezébe adni. Ráth Károly (gyáros) elfogadja a tanács előterjesztését és egyszer mindenkorra a szabad ver­senyt kivánja megállapittatni. A közgyűlés a ta­nács előterjesztését a nyilvános pályázat utján való beszerzést határozza el. A métermértékek szállítása 1875. január 1-jére állapittatik meg. Felolvastatik a tanács jelentése Osztoics Mik­lós I. ker. esküdtnek leköszönése folytán Ábel Mártonnak, továbbá az V. kerületben dr. Horváth György elhalálozása folytán dr. Ullmann Pál pót­esküdteknek behívásáról. A közgyűlés helyeslő tu­domásul veszi a jelentést. A tanács előterjesztésére a főkertészi állo­más részére lótartási átalánykép 600 frt szavaz­­tatik meg. A krisztinavárosi szürke nének, kik naponta 60—70 embernek adnak enni, s semmi pozitív jö­vedelmük nincs, folyamodványt nyújtottak be, mely jótékony intézet részére segélykép 300 frt szavaz­­tatik meg. Az I. kerületbeli honvéd laktanya felügyelőjé­nek markotányossági üzlet nyitása engedtetik meg. Az általános munkásrokkant és beteg­­segélyegylet pénztára részére 500 főt szavazta­­tik meg. Az ipar és középítészi bizottság által kidol­gozott köztisztasági szabályok ki fognak nyomat­ni és azután a közgyűlés elé terjeszteni. Az úgyis gyéren látogatott közgyűlés alig 10- 15 tagja, mely számnál nagyobbat az elnöklő fő­polgármester kérő szavai hiába igyekeztek visz­­szatartani, leapadva, 3/47-kor oszlott el. KÜLFÖLD. — Okt. 8. — Spanyol köztársaság. (Carlos he­lyett Tristani. A czár levele.) Don Car­los ugyan nem lövetett agyon, de helyette Tris­­tani, a karlista főnökök egyike halt meg, tüdő­vészben. Ez egyike volt a legvérengzőbb és leg­­kannibálabb természetű rablófőnököknek, kinek ha­lála bizonyára sok ártatlan életet mentett meg. Hajdanában rablásért el is volt ítélve. — A „Cuartel Real“ a czárnak Don Carloshoz intézett levelét ismerteti. Egész Európában nagy felindu­lást szült az, s minden felől óhajtják közzétételét. A fejedelmek bizalmas levelei nem az újságoknak vannak szánva, mert különben egyenesen a szer­kesztőségekhez intézhetnék leveleiket. Czikkét így végzi: „Nem fogunk vitába ereszkedni a levél tar­talma felett. Ismételjük azt, hogy a levél jóaka­rata , hogy a minden oroszok ura nemcsak tegnap óta van Spanyolország jogszerű kirá­lyával ily viszonyban.“ Olaszország (Az „Orénoque“.) Úgy­­látszik a Vaticánban, valamint a franczia kormány­ban is jó képet vágnak az „Orénoque“ elhiva­­tásának szükségességéhez. A „Français“ erről így szól: „Római tudósításaink követünk állására nézve a szent­székhez megerősítik azt, mit minden katho­­likusnak remélnie lehet és tudnia kell. Co­rcelle visszatérése, bármily szomorúvá lett is küldetése, vigasz volt a szent atyára nézve; a franczia követ megismerhette ezt azon modoron, melylyel a Vati­­canban fogadtatott. Föl lehet tehát tenni, hogy ez igen elszomorító esetben, kötelességét teljesen és szerencsésen végezte. Mi jól tudtuk, e bizonyíték nélkül is, hogy mily kedves a szent­atya előtt ezen régi és hűséges gaetai barátja, Oroszország. A hadsereg újjászervezési munkája folyton foly. A hivatalos „Raskij Inva­lid“ napról napra közli az új hadügyi átalakítások folytán szükséges tömeges parancsnoki kinevezte­­téseket, részletes rendeleteket, szabályzatokat és ukázokat. Egyelőre a főfegyvernemnél, a gyalog­ságnál kezdték el. A sorgyalogság rendeltetéséhez képest két fő kat­egóriára, úgymint a táborira és helybelire oszlik. A tábori gyalogság rendeltetését már maga az elnevezés mutatja: ez háború idején első­sorban működik az ellenség ellen, s belszol­­gálatra, közigazgatási értelemben véve, csak kivé­telesen alkalmaztatik, és helyőrségi szolgálatot az erődökben nem teljesít. Háta mögött operál a tar­talék, de ennek békeidejében csoportosított köz­vetlen keretjei nincsenek. A helyi gyalog­hadsereg

Next