Ellenőr, 1874. november (6. évfolyam, 300-329. szám)
1874-11-01 / 300. szám
A magyar állami közterhek két részre oszthatók föl, az egyik belföldi, a második külföldi, azaz az egyik oly összegeket képvisel, melyek magyar zsebekből más magyar zsebekbe folynak, az utóbbi pedig olyan összegeket, melyek külföldön rovandók le s Magyarországba vissza nem folynak. Az előbbi összegeket itt figyelembe sem veszem, hanem szólok kizárólag azokról, melyek az állam részéről külföldre szállítandók. Ezekhez tartoznak először azon 29 millió forint legnagyobb része, melyeket a közös adók fejében most fizetünk évente rendes s rendkívüli czím alatt, mint ránk eső quótát, mert a külügy költségei majdnem kizárólag külföldön emésztetnek föl, míg a hadsereg s tengerészet fölszerelése s egyéb fontosabb kiadásai Magyarországon kívül történnek, tehát csak annyi foly vissza, amit az országon létező katonaság élelmezése igénybe vesz. Ugyanolyan összeg másodszor az a 30,7 millió forint, melyet az osztrák államadósság kamatjaihoz contribuálunk mint átlagot; ebből is majdnem az egész külföldön marad, mert a 200 milliárdot képviselő osztrák államadósság körülbelül 40°0-a úgyis a monarchián kívül lévén elhelyezve, a maradó 6090-ból Magyarország csak igen keveset, ha valamit, bír még. Hasonló megjegyzés illeti harmadszor azon 20,7 milliót, mely a magyar kölcsönök által okozott évi kiadásainkat képviseli, amely összeg szintén legnagyobb részt külföldiek tulajdonává válik; valamint negyedszer alkalmazható azon 15 millió forintra szintén, melyet az állam a garantírozott vasúti papírok után fizetni kénytelen. Összeszámítván mindezen summákat, minden túlzás nélkül, ha még egypár kisebb kiadást, mint pl. az udvartartás költségeinek 4,6 millió forintját stb., szemmel tartjuk, levonhatjuk azt az eredményt, hogy a magyar állam évente tartozik a külföldnek száz millióértot fizetni, vagy legalább annak 8— 9/10-ét. Képes-e a nemzet ezen kötelességét a magáéból teljesíteni? A finánszminiszter úr állítja, hogy a közterhek nem terhelik túl az állam polgárait, s ha a jövedelemből nem képesek adóikat fizetni, fizessék vagyonukból. Nem fejtegetem most sem az egyik föltevés, sem a másik követelés jogosultságát. De létezik-e annak lehetősége, hogy a magyar adófizetők a finánszminiszter úr rendelkezésére oly értékeket, 80 vagy 100 millió forintra rugókat bocsáthassanak, amelyek érvényesek a külföldön? Ezt pedig igényli a magyar nemzettől a magyar kormány, s kénytelen is követelni a közölt költségvetés értelmében. Véleményem szerint, politikai ügyekben nem a suppositiók, még ha a legjelesebb férfiaktól erednek is, döntenek, hanem a számok; szerény nézetem tehát azt követelné a finánczminiszter úrtól, hogy állításait számokkal támogatta volna, valamint csakis számok felelhetnek az utóbbi, általunk felvetett kérdésre. Szóval az állami budget kiegészítő része gyanánt meg kell ismertetni a nemzeti háztartás mérlegét, mert csak ebből ítélhető meg az, váljon a nemzet képes-e fölösleges jövedelméből vagy csak vagyonából fizetni az adókat, valamint megbírálhatjuk azt, váljon bír-e a nemzet előállítani s a kormány rendelkezésére bocsátani 80—100 millió forintnyi értékeket évente a külföld számára. Mert hiába confiscálná a pénzügyminiszter a gazdag ember földét, házát, a szegény ember bútorát, ruháját, azzal külföldi adósságokat kifizetni nem lehet; s ha a tömérdek magán követelményekből származó árverezések mellett, az állam is liczitáltatná a confiscált ingókat s ingatlanokat, nem találna itthon se azokra vevőt. Nem lehet feladatunk itt részletesen előtüntetni nemzeti filancziánk egyes tételeit, de az abból levonható eredményeket itt felsoroljuk. Ezekből pedig kitűnik 1) hogy Magyarország évi productiójából levonva a belföldön fogyasztott élelmi s egyéb hazai cikkeket, aligha marad annyi fölösleg, hogy az állam kiadásait tegyük föl 180 millió frtot fedezhesse ; 2) hogy a magyar nemzet külföldi czikkekből többet fogyaszt évente, mintsem képes saját termékeivel kifizetni; ez a többlet pedig 1869-ben volt 79 millió forint, 1870-ben 1 millió frt, 1871-ben (utolsó kimutatás) 115 millió frt; 3) hogy a magyar nemzet mint nemzet tartozik évről-évre tetemes összegeket vagy értékeket külföldre szállítani, oly vasúti , egyéb papírok, záloglevelek stb. után, melyek külföldön vannak elhelyezve, s a melyek kamatjai csak részben folynak be adósummában; 4) hogy magyar honpolgárok minden esztendőben önkényt szállítanak jelentékeny összegeket a külföldi fürdő- s más mulató helyekre, melyek vissza nem folynak, s honn nem complezáltatnak. Ha most már a magyar nemzeti háztartás olyan, hogy a nemzet mint nemzet a külföld irányában minden évben passiv, s részint lebegő adóssággal marad terhelve, mely folyvást nő, részint pedig kénytelen értékpapírokkal, vagy pénzjelekkel — mert pénz nincsen — leróni adósságát, mikép legyen a nemzet képes a kormány rendelkezésére bocsátani évente 80—100 millió forintnyi oly értéket, mely külföldön érvényes? Hányszor 100 millió forintnyi értékpapír forog még magyar kezeken?? hányszor 100 millióért osztrák államjegy vagy bankó létezik Magyarországon ? Nem tudjuk-e, hogy a forgó bankjegyek úgy is legnagyobb részt a bécsi bankéi, mely azokat magyar fiókjai útján kölcsön adja a magyar forgalomnak? nem tudjuk-e, hogy az állami pénzjegyek egy közös adósságot képviselnek, s ha azokat külföldre szállítjuk, ahelyett, hogy minden jegy értékének körülbelül a/3-ával tartoznék Ausztria-Magyarországnak, x/3-ával tartozana Magyarhon Gislajbhániának ? Nem tudjuk-e továbbá, hogy a pénzforgalmi jegyekben már annyira szűkölködünk, hogy az egész magyar vidék, élén az ország legelőbbkelő pénzintézete, b i 11 g e s u c h-ot nyújtott be a bécsi bankhoz 4 millió forintnyi előlegért, mi csak leglealázóbb, mindezen intézeteket a bécsi bank gyámságának alávető conditiókkal lett megadva, s szívesen el is fogadva? Hová jutunk majd, ha ezen pénzszükség, mely már úgyis tönkre tett nem csak egyeseket, de egész osztályokat, még növekszik, amint növekednie kell, ha az állam behajtja kényszer útján a kivetett adókat, hogy a pénzt külföldre szállítsa? Igazat mondott a pénzügyminiszter úr, politikai létünkön sok sebet ejtettek, s a sok sebre sok pflastrom kell. De vannak sebek, melyeket pflastromokkal gyógyítani nem lehet, legkevésbbé olyanokkal, melyek a lény vérét kiszívják, hanem a mely sebeket ki kell égetni, s vannak betegségek, melyeket gyógyszerekkel curálni nem is lehet mert amputatiót igényelnek. Sapienti sat. A k i n Károly. TÁRCZA. AZ ANGOLOK AZ SATOyu HATTERÁS KAPITÁNY .V IK Ji. L .A. ÜST JD JT AI. IRTA yERNE jjYULA. TIZENHATODIK FEJEZET. A magneticus sark. (Folytatás.) A Bellot-szoros egy mértföld széles és tizenhét mértföld hosszú; hat-hét csomóalja vízáramlattal, szirtlánczok között vonul el, melyek magasságát ezerhatszáz lábra becsülik . North Sommersetet választja el Boothia földjétől, s mint látható, nem igen szabadon mozoghatnak benne a hajók. A Forward óvatosan haladt ugyan, de mégis haladt, de nem kerülhette ki e brigg sem az itt uralgó viharok verését. Hatteras parancsára a vitorlákat lebocsátották, az árboczokat leszerelték, de mindamellett iszonyú hányatást állt ki a hajó, a hullámveréshez zápor és hófergeteg csatlakozott; a mozgó jégség között csak úgy találomra haladt a brigg; a barométer 29 hüvelykre esett; a födélen alig lehetett megmaradni, s a legénység legnagyobb része az őrszobában húzódott meg. Hatteras, Johnson és Shandon, a szakadó zápor és hófergeteg daczára, az emeleten maradtak ; s az orvos, felvetvén magában a kérdést, mi volna neki e perezben a legkellemetlenebb ? azonnal összeszedte magát s szintén felment a fedélzetre. Nem lehetett egymást hallani s látni is alig. Hatteras hasztalan erőlködött áttörni tekintetével a sűrü ködön, számítása szerint este hat óra tájban ki kellett érnie a szorosból, azonban minden kijárás elzárva látszott. Meg kellett állapodni s horgonyt vetni egy jéghegynél, de a gépet egészen átsütve tartották. Borzasztó idő támadt. A Forward rettentő erővel tépte lánczait, s félni lehetett, hogy vagy elszakadnak, vagy a jéghegy mozdul ki helyéből a szélvészben, magával ragadván a brigget, s a tisztek folytonosan őrködtek szorongó aggodalmak között. A fölengedt jégmezőségről valóságos jégesőt kavart föl a vihar, s a metsző jégverés nyilözön gyanánt töltötte el a hófergetegtől korbácsolt levegőt. Sajátságos, hogy a légmérséklete nem hogy csökkent volna, de tetemesen emelkedett ez iszonyú éjszakán; a hévmérő 57 fokot (-1- 14 centig) mutatott, s az orvos, nem csekély megütközésére, villámlást vett észre a déli egen, s távoli mennydörgés hallatszott. Ezt megerősíteni látszott Scorsby, bálnavadász, tanúbizonyságát, ki hasonló tüneményt észlelt a 65 ik parallelán felül. Parry kapitány szintén tanúja volt 1821-ben e meteorológiai különösségnek. Reggel öt óra felé bámulatos hirtelenséggel megváltozott az idő; a hőmérséklet egyszerre a fagypontig hanyatlott, s a szél éjszak felül fordulván, elült. Ki lehetett venni a tengerszoros nyugati torkolatát , de tökéletesen el volt torlaszolva. Hatteras mohón jártatta szemét a partokon, mintegy kétkedve, hogy valóban itt esik-e a kijárás. A közben a brigg elindult lassan a jégfolyások közé ereszkedvén, melyek táblái recsegve, nyikorogva tördöstek szét oldalain , hanem a nagyobb jégtömbök még hat hét láb vastagok voltak, s ezeket gondosan kerülni kellett, mert ha nyomorukat ki is állhatta volna a brigg, de veszélyben forgott, hogy felemelik s oldalára döntik. Délben egy gyönyörű égi tüneményt csodálhatának : egy pompás napudvar volt az két vaknappal ; az orvos pontosan följegyezte a tünemény méreteit; a külső ív csak harmincz foknyira volt látható a horizontális átmérő mindkét oldalán; a két vaknap tisztán ki volt vehető, s fénygyűrűik belülről kifele, piros, sárga, zöld, halvány kék színeket mutattak, s az egészet kifelé elmosódó fehér fény fogta körül. Az orvosnak eszébe jutott Young Tamás elmés theóriája. E természettudós felteszi, hogy jégben felhők keletkeznek apró jégprizmákból, melyeken a nap sugarai hatvan és kilencven fok alatt törnek meg. Napudvar tehát derült égen nem keletkezhetik. Az orvos igen elmésnek találta e magyarázatot. A jegestenger hajósai e tüneményt rendesen bő hóesés hírnökének tartják. Ha ez valósulni talál, a Forward helyzete igen aggasztóra fordul. Hatteras eltökélte hát előre nyomulni, e napon s a következő éjen egy perczet sem pihent: mindszüntelen a kötélszert mászta, fürkészve a láthatárt, s keresve a kijárót. De reggelre kelvén, meg kellett állapodnia az átgázolhatlan jégmező előtt. Az orvos Hatterashoz ment az emeletre, magával vezette őt a hajó hátuljára, hol nem kellett félni, hogy valaki meglesi beszélgetésüket. — Megragadtunk, — mondá Hatteras. — Tovább menni lehetetlen. — Lehetetlen? — kérdé az orvos. — Teljes lehetetlen ! Minden lőporunk kevés volna egy negyed mértföldnyi utat nyitni a Foreward-nak. — Mit tegyünk hát? — kérdé az orvos. — Nem tudom! átkozott legyen ez az istenverte esztendő, hogy ily gonoszul nyit ránk. — És mit? kapitány; ha felelni kell, megfelelünk s vége. Mindegy akár itt, akár egyebütt. — Igaz, — mondá Hatteras halkan, — de nem kellene telelni, s legkevésbbé pedig junius havában. A telelés testben és lélekben megront. A legénység hamar elcsügged e hosszú tétlenség alatt, százféle valóságos szenvedés közepette. Csak lenntebb akartam volna megfelelni, közelebb a föld sarkához. — Hiába, ha egyszer a balsors úgy akarta, hogy a Baffin-tengere zárva legyen. — De másnak, igenis, nyitva tudott lenni, — kiáltott Hatteras dühösen, — annak az amerikainak, annak .... — Ugyan, Hatteras, — szólt az orvos, szándékosan szavába vágva, — hiszen még csak június 5-ike van; ne essünk kétségbe; hirtelen megnyithatik valamely év előttünk; tudja ön, hogy a jég még csendes időben is szétszakadozni törekszik, mintha különböző alkotó részei szakgatnák; minden órán szabad utunk támadhat megint. — Hiszen csak támadna! Igen valószínű, hogy a Bellot-szoroson túl könnyű utunk lehet éjszak felé a Peel-szoroson, vagy a Mac-Clintock csatornán, a azután. . . . — Kapitány úr, — jelenté e pillanatban Wall,—kormányunk veszélyben forog, hogy a jégtortán letöri. — Ám forogjon, —viszonzá Hatteras, — én nem engedem levenni; az éj és nap minden órájában útrakészen akarok lenni. Legyen rá gondja, Wall úr, hogy óvják, a mennyire lehet hárítsák el tőle a jégtorlást; de nem szabad kiemelni. — De mégis .... — Semmi észrevétel, uram, — viszonzá Hatteras — szigorúan. Menjen. Wall megfordult s eltávozott. — Ah! — mondá Hatteras kitörő haragjában, — öt évet odaadnék életemből, ha már éjszakán lehetnék! Ennél veszélyesebb utunk már nem is lehetne, s hogy tetézve legyen a balszerencse: itt a magneticus sark közelében még a delejti hol meglomhul, hol megbolondul, s folytonosan változtatja irányát. — Bizony elég veszélyes utazás ez, kapitány úr, — mondá az orvos; — de utoljára is, aki rászánta magát, tudta a veszedelmeket; az egészben nincs egy mákszemnyi meglepő. — Ah, orvos úr, a legénység igen megváltozott, s amint látja, a tisztek már az ellenvetéseknél vannak. A nagy zsold döntőleg hatott ugyan a legények elszegődésére, de megvan rosz oldala is, mert az elindulás után annál inkább vágyakoznak vissza. Orvos úr, nincs kire támaszkodnom többé, s ha elbukom, nem ez vagy amaz matróz csökönyössége miatt lesz, mert annak ura lehet az ember, hanem lesz a tisztek részakarata miatt. De meg is adják az árát! — Ön nagyit, Hatteras. — Nem nagyitok. Azt hiszi ön, hogy a legénység bánja az utunkba halmozódó akadályokat. Dehogy bánja! Sőt szeretik, azt hívén, hogy szándékomtól elállok. Nem zúgolódnak tehát, s ez igy lesz míg orradzónk délnek áll. A bolondok azt hiszik, hogy Anglia felé közeledünk. De, ha egyszer visszafordulunk éjszaknak, meglátja, micsoda változás lesz itt. De esküszöm, hogy élő ember nem térít el utamból. Csak egy év, csak egy hasadék nyíljék előttem, átvergődöm rajta, ha mindjárt ott vedlik is Forward- om rézburokja. (24. folyt. köv.) — A budapesti ügyvédi egylet kérvényt intézett a képviselőházhoz, melyben az ügyvédek feletti fegyelmi bíróság tekintetében a képviselőház által hozott határozat fentartása mellett a főrendiháznak a vegyes fegyelmi bíróság létesítését célzó módosítását mellőztetni kéri. A kérvényből idézzük a következőket: „A főrendiház által javaslatba hozott úgynevezett vegyes fegyelmi bíróság, egyrészt a vegyes bíróságok minden hátrányait magában foglalja, másrészt a bírói tagok túlnyomósága folytán a meghasonlást és súrlódásokat elkerülhetlenné teszik. A tapasztalás mindenütt, ahol a fegyelmi hatóság gyakorlása az ügyvédi kamrákra van bízva, ezen intézményt minden tekintetben üdvösnek igazolta, mi jogosít fel azon elméleti föltevésre, hogy a tapasztalás nálunk más eredményeket fog szülni ? Ellenkeznék ezen magas testület méltóságával, de ellenkeznék saját méltóságunkkal is, hogy e helyütt azon közelebb nem jellemezhető megtámadások cáfolatába és megerőtlenítésébe bocsátkozzunk, melyek a felsőház egyes tagjai által, az ügyvédrendtartási javaslat körüli vita alkalmával, a magyar ügyvédi kar ellen intéztettek. Ezeket egy szóval sem akarjuk tüzetesebben érinteni. Elég hivatkoznunk nemzetünk történetére, melynek minden lapja a legújabb időkig a magyar ügyvédi kar tagjainak kiváló és eredményes működéséről tanúskodik. Azt is csak futólag érintjük, hogy előttünk igazolhatlan visszásságnak tűnik föl, miszerint egy oly kar, mely bíróságok ellenőrzésére van hivatva, fegyelmi tekintetben az első folyamodású törvényszékeknek alávettetni szándékoltatik, a mi — szerény nézetünk szerint — már magában is az ügyvédi kar magasztos hivatásának teljes félreismerése. Mindezeket mondjuk, csak futólag kívántuk érinteni, mert tárgyilagos érvekkel reméljük a mélyen tisztelt képviselőházat felszólalásunk jogosultságáról meggyőzni, s ez irányban legyen szabad egy ellenvetésre tekintettel lenni, melylyel sok felől találkoztunk, s mely a közjegyzői törvényjavaslatból meríttetik; ez ellenvetés hangsúlyozza, hogy a közjegyzői törvényjavaslatba is felvétetett a vegyes fegyelmi bíróság intézménye. Nem tartozik hozzánk e helyütt a közjegyzői törvényjavaslat hason intézkedését bírálni, csak azt kívánjuk kiemelni, miszerint az ügyvéd és közjegyző hatásköre lényegesen különböző, és hogy a közjegyző átvitt hatáskörében bírói teendőket is végez! A mélyen tisztelt képviselőház az ügyvédi kar tekintélyének emelésére igen helyesen az ügyvédi kamarákba való lépésre jogosító elméleti és gyakorlati feltételek szigorításával kívánt hatni, ezen legőszintébb hálánkra méltó törekvés következetes keresztülvitelét kérjük már most, szemben oly igyekezettel, mely az ügyvédi kar tekintélyének tönkretételével azonos.“ Páris, okt. 28. (Saját levelezőnktől.) Aki a franczia politikai handabandát közelről szemléli, annak okvetlen eszébe jó Moliére egy vígjátéki alakja, aki a kapott arctulcsapás után így kiált föl: „Encore un soufflet, je vous en pris , j’ai six enfants.“ (Még egy pofot, kérem szépen: hat gyermekem van.) Hogy ki ez a Moliére-alak a jelenlegi politikai arénán ? Ki volna más, ha nem Mac-Mahon marsall. A hatalmas dictátor, ő sem igen törődik, ha uralma ellen — legyen: a köztársasági,legitimista vagy orleanista táborból — egy arczulcsapás intézteik. Sőt ellenkezőleg: „Még egy pofot, sóhajt föl titkosan ilyenkor, ha szabad kérnem, még hat évem van“ . . . Ebben a titkos sóhajtásban góczpontosul a marsall minden politikája. Minden, nyílt vagy leeresztett sisakban ellene intézett támadás után mélyebben ereszkedik a nyeregbe és erősebb marokra fogja a gyepft. Mert Francziaországnak még egy időre csupán csak az a sorsa, hogy nagyhatalmú elnöke hét évig háborútlanul a királyt játszhassa. A nagyhatalmú elnök meg valóban rajta is van, hogy ez a játék legkevesebb hét évig eltartson. A jelenlegi franczia politika tudományának hát összes titka ez egy szóban rejlik: „septennátus“. A mac-mahoni szótárban nincs is egyéb szó. „Septennátus“ — ezt dadogják a mac-mahoni gyermek szobában untalan. „Septennátus“— ezt dadogta Decazes herczeg, a külügyminiszter is egy megyei gyűlésen. Azt mondják, hogy Decazes herczeg beszéde a kormány magatartásának programmbeszédje volt, s tekintve azt, hogy e beszéd vezéreszméje is, és kizárólagosan a „septennátus“ volt, nem mondanak valótlanságot. Mi is lehetne egyéb a mac-mahoni politika programmja a septenatusnál ? Mivel is léphetne a versaillesi nemzetgyűlés elé egyébbel, ha nem a „septennatussal ?“ S tekintve azt, hogy ez a szegény, féltett septennátus az utóbbi időben sok oldalról megtámadtatott, kigúnyoltatott: előre el lehetünk készülve arra, hogy a mac-mahoni gyermekszoba .... bocsánat: kabinet tagjai keserves krokodil könnyeket fognak sírni a „septennátus“ bántalmazása miatt a nemzetgyyűlés előtt. A versaillesi nemzetgyűlésnek meg tudvalevőleg nagyon áldott jó szive van s megtörténhetik, hogy ismét csak a „septennátus“ lesz az a varázsszó, a mely kiegyenlítendi a nemzetgyűlés szünideje óta beállt egyenetlenségeket és meghosszabbítja életét a jelenlegi életképtelen kormánynak. * A „septennátus“ megtámadása hát csak víz a mac-mahoni száraz malomra. Mert ha nem volna így s Mac-Mahonnak nem volna még hat éve, ki tudná akkor nyitját leini: miért engedi magát a marsall úr az ultramontán agitatió által annyira pofoztatni ? Két kis almanach került ma kezembe. Amit az almanachok ultramontánról tesznek, az már több mint a mac-mahoni, „encor un soufflet“-féle kérelemnek készséges teljesítése. Ez nem pofozás, ez már pofozkodás a „septennatus ellen. S az is a vastagabb végéből. Az egyik könyvecske czime: „Almanach des Amis Henri V.“ (V-ik Henrik barátainak almanachja.) Mindjárt az első czikk, vakmerően a c septennatust támadja meg. Azt mondja, hogy a „fejetlenség“ e hét éve az országot uj veszedelembe sodorná s azért az egyedüli üdv csak a királyság, az egyedüli megszabadító „V. Henrik király“ lehet. A fehér zászlót versben dicsőíti. E vers czíme : „Drapeau blanc.“ Mutatványul idézem egy strófáját: „Mon vieux drapeaux, la sanglause bannière A peur de toi plus de ton rival. Des compromis voici l‘heure dereiére . Il faut choisir on le bien, ou le mal. Ne détruis pas le supréme réfuge, En t'abaisant devant le droit nouveau: Flotte sur l‘arche, au milieu du déluge Mon vieux drapeau.“ Magyarul körülbelül: „Jó régi lobogó! — a véres jelvény Csak téged tart veszélyes ellenül. A habozás idejeim letelvén, Választanunk kell: jó és rész közül. Ne hajtsd meg fönnen lengő szinedet, Az uj joggal légy büszkén daczoló: Lengj fönnen, lengj a romlás közepett. Jó régi lobogó!“ Azt hiszem, ez eléggé érthető. Hanem hogy Francziaországban, ahol külöben a köztársaság aegise alatt szigorú czenzura van, iy verseket tartalmazó könyv napvilágot láthat, ez nem volna érthető — ha Mac-Mahon nem „kérne szépen“ az ilyen pofokból. * A másik, ráutaltam könyv czíme : „Almanach des fidéles ami de Pie IX “ (IX. Pius hű barátainak almanachja.) Ebben a kis röpiratban az utramontán népbutitás önmagát múlja föl. A könyv lelkiismeretlen írója Pius őszentségének csodatevő hatalmat tulajdonít. . . . Egy gyöngéden szerető apának a fia halálos beteg volt, úgymond az almanach szerzője, s az orvosok lemondtak minden reményről, hogy meggyógyulhat. Ekkor a szomorodott apa IX-ik Piushoz sürgönyzött egy kis fris áldásért. A telegráfi válasz, mely a kért áldást hozta, megérkezett és volta: a gyermek meggyógyult. Egy másik pedig az által nyerte vissza egészségét, hogy ő szentsége kezeit megérinté. És igy tovább. Váljon ez utóbbi „almanach“ nem sokkal inkább a józan észt, mint a „septennátust“ pofozza ?* Míg Mac-Mahon eszmeszegény kormánya a küszöbön álló nemzetgyűlési ülésszak elé is csupán csak a septennátus „eszméjével“ szándékozik lépni, addig a pártok is hasztalan kísértik meg az egyesülést. A jobbközép ismert kísérlete szépen felsült, a többi árnyalatok még mindig nem állapíták meg eljárásuk módját. Pedig a képviselők nagy része már megérkezett Párisba, sőt a köztársasági baloldal tagjai ma (szerdán) gyűlést is tartottak már Jules Simonnál, az „union republicain“, köztársasági unió tagjai meg a „Rue de la Sourdiere“-en levő helységükben. Eközben a visei kerület köztársasági jelöltjei: André, Rousselle és Levavasseur egyenetlenségük által gyöngítik a köztársasági pártot. A két jelölt a Clermontban tartott pártgyűlésen kapott össze, s czivakodásuknak az a következménye eddig, hogy Rousselle párbajra hívta ki Levavasseurt. Később még a bonapartismus győzelme is lehet e czivakodás szép eredménye!Pas-de-Calaisban kilátás van arra, hogy a köztársasági jelölt lesz a győztes. Legalább a legitimisták (körülbelül 15,000 szavazat) most is a fehér zászlóra fognak szavazni. A „Pasoe-Calais“ czímű ultramontán lap erélyesen óvja a legitimistákat attól, hogy a bonapartismust győzelemre segítsék. Inkább, úgymond, a köztársaságot.A Párist ma egy nevezetes vendége hagyta el. Nem az orosz herczeg, sem az angol herczeg, sem semmiféle herczeg, hanem annál is nagyobb: egy egyszerű polgár, akit Castell ár néven ismer a világ és becsül a világ jobb része. A spanyol köztársasági párt vezére tiszteletére Hugo Victor vasárnap lakomát rendezett, amelyen jelen voltak a franczia köztársasági párt matadorai. A házigazda, az ősz poéta, a latin fajok egyesülésére és Castellárra üritő poharát. Castellár franczia nyelven válaszolt. Tegnapelőtt (hétfőn) pedig a volt köztársasági elnök, Tronbetzki herczegnő termeiben jelent meg. A társalgás központja Castellár, tárgya a spanyol körjegyzék volt. Egy ambassadeur ily szavakkal fordult Castellárhoz: — Ön hát absurdoknak találja a híreket, amelyek a félszigetre gyakorolt idegen befolyásról szólnak; de ha azok mégis bírnának alappal ? — Akkor, válaszolt Castellár, beállnék — carlista közvitéznek, így beszéli a „Correspondence Universelle.“ Fides penes auctorem. * A börzén tegnap délben az a hir terjedt el, hogy Decazes külügyminiszternek Bismarck egy körjegyzéke nyújtatott át. Ennyit és nem többet terjesztettek a — speculate ágensei.* Tegnap este egy negyedrangú kis színházban, a „Theatre des Arts“-ban Stapleaux és Cristofulli-től egy „Idole“ („A bálvány“) czímű dráma első előadása volt. Azt hívén, hogy ez is oly halvaszületett darab lesz, mint a „Berthe d’Estrée“, nem mentem el a premierre. S e föltevésem annyival is inkább jogos volt, mert az „Idole”-t vagy három színház visszautasíta. Mindamellett a 4 fölvonásos darab rendkívüli sikert aratott. Ma van második előadatása. Jövő levelemben, ha csakugyan megérdemli, erről és az új offenbachi operettéről egy füst alatt fogok megemlékezni. ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház ülése október 31-én. Elnök: Perczel Béla, Jegyzők: Mihályi, Huszár, Szeniczey és Széll. A kormány részéről jelen vannak: Bittó, Pauler s Szapáry miniszterek. Elnök: az ülést megnyitván, bemutatja Fehér megye fölterjesztését a tanfelügyelő intézmény megszüntetése iránt, Arad megye fölterjesztését a községek egymássali csatlakozásának előmozdítása iránt; ugyanazon megye fölterjesztését a Bibics-féle alapítvány kiegészítése iránt. Továbbá Alsó-Fehér megye fölterjesztését az indokolatlanul távol lévő képviselők illetményének elvonása tárgyában. (Általános helyeslés.) Nógrád megye fölterjesztését ugyancsak az indokolatlanul távol lévő képviselők illetményének elvonása tárgyában, szintén Nógrád megye fölterjesztését a tanfelügyelői intézmény megszüntetése és anépnevelési ügynek a törvényhatóságok körébe utasítása iránt; végre Nógrádmegye fölterjesztését a véderőről szóló 1868. XL. t. sz. 27. §-ának módosítása iránt. Mindezen fölterjesztések véleményezés végett a kérvényi bizottságnak fognak kiadatni Rimausz Endre bemutatja a budapesti ügyvédi egyletnek kérvényét, melyben az ügyvédi rendtartás közelebbi tárgyalása alkalmával a főrendiháznak a vegyes fegyelmi bíróság létesítését czélzó módosítását mellőztetni kéri. Molnár Antal több Erdély-háza részi községnek nevében kérvényt mutat be, melyben azt kérik, hogy egy úton felállítandó Segesvár-Medgyes megyébe kebeleztessenek be. — A ház által megválasztott bizottságok, egynek kivételével, megalakulván, bemutatják jelentéseiket. A számvizsgáló bizottság nem alakulván meg, elnök kéri a bizottság tagjait, hogy ülés után megalakulás végett itt maradjanak. Egy osztály, a VI. nem alakulván meg, elnök annak tagjait felkéri, hogy holnapután, november 2-án reggeli 10 órakor összegyűljenek. Szeniczey Ödön a központi bizottság előadója az osztályok előadóiból alakult központi bizottság jelentését mutatja be. Ezen jelentés azon módosításokra vonatkozik, melyeket a főrendiház az 1848. V. és erdélyi n. törvényczikk módosításáról és kiegészítéséről szóló törvényjavaslaton tett. Ki fog nyomatni és kiosztatik a jövő kedden november 3-án d. e. 10 órakor tartandó ülésének napirendjére tűzetik ki. Szögyény László az állandó igazoló bizottság előadója jelenti, hogy Csernadák György horvátországi képviselő, továbbá Soós Gábor hajdúnánási kerületi képviselő választási jegyzőkönyveiket a bizottság tárgyalván, ezeket úgy tartalmukra mint kiállításukra nézve kifogástalanoknak találta, és miután mindkét képviselő megválasztása óta a szabályszerű 30 nap letelt, a nevezett képviselő urakat végleg igazolt képviselőknek nyilváníttatni javasolja. Csernadák György és Soós Gábor a végleg igazolt képviselők sorába igtaztatnak. Az osztályok közül a IV. osztályban, a horvátokra nézve pedig a VI. osztályban hiányozván tagok, SoósGábor a IV., Csernadák György pedig a VI.osztályba soroztatik. Szederkényi Nándor, a központi bizottság előadója részéről tett jelentés kapcsában utólag jelentik, hogy a IX. osztálynak a törvényjavaslat 13. §-ára nézve különvéleménye van. Kérem ezen különvéleményt hasonlókép kinyomatni és szétosztatni. A különvélemény ki fog nyomatni és a központi bizottság jelentésével együtt ki fog osztatni. Radó Kálmán, az újonan választott gazdasági bizottság megbízásából bemutatja annak jelentését a ház októberi költségvetésére vonatkozólag. A jelentés ki fog nyomatni, és a keddi ülésben tárgyalás alá fog vétetni. Több tárgy nem lévén, elnök az ülést bezárta. Ülés vége 1 óra 45 perczkor. A fővárosi közmunkák tanácsából. Budapest, 1874. október 29-én. Alelnök báró Podmaniczky Frigyes az ülést délutáni 4 órakor megnyitván, felolvastatik a füstemésztő készülékek tárgyában kiküldött bizottság jelentése. A közmunkák tanácsa meghagyásából ezen bizottság Müller Ottó, Doswald J., Mechwart A., Bucher L. és Szabó J. szakértőknek e tárgyra vonatkozó nézeteit volt meghallgatandó, kik is a kérdést a technika mai vívmányainak tekintetbevételével minden oldalról megvitatván, azon egyhangú véleménynek adtak kifejezést, hogy 1-szer oly készülék, mely a füstöt tökéletesen megemészsze, vagy az avval járó káros és kényelmetlen következményeket tökéletesen megszüntesse, nem létezik; 2 szór, hogy a létező füstemésztő készülékek nemcsak, hogy a bajt meg nem szüntetik, hanem még tetemes költségeket is okoznának, amennyiben azok alkalmazása által a tüzelési anyag nagyobb mértékben vétetik igénybe; 3-szor, hogy a füst nagyobb tömegekben való mutatkozása, illetőleg annak káros következményei nem is a füstemésztő készülék hiányának, hanem inkább az egyes gőzgépek egyéb hiányos szerkezetének tulajdoníthatók. Ennek folytán a szakértők azon nézetben vannak, hogy a füstemésztő készülékek alkalmazásának kötelezettségét kimondani nem czélszerű, hanem helyesebb volna a kémények legkisebb magasságának megállapítása által segíteni. Tekintetbe véve a most előadott szakférfiúi véleményt, a műszaki bizottság a következő javaslatot mutatja be: 1- szer, mondassék ki, hogy a főváros területén felállítandó gőzkazánoknál a kémények legkisebb magassága 110 láb legyen. 2- szer, hogy joga van a hatóságnak a gőzgépek erejéhez és nagyságához képest, vagy a szomszédos házak magasságához és fekvéséhez képest, a legkisebb 110 lábnyi magasságnál, a most felsorolt viszonyokhoz arányosítva, még esetrőlesetre nagyobb magasságot is kikötni, 3- szor. Miután kétségtelen, hogy a füstből származó bajok és hátrányok legtöbb esetben a hiányos gőzgép-szerkezetnek következményei, joga van a hatóságnak, bármikor az egyes gépeket megvizsgáltatni s a hiányok megállapítása esetében a szükséges módosításokat és ázidomításokat elrendelni. Miután azonban Müller Ottó szakértő által időközben egy külön vélemény adatott be, ezen fontos kérdésnek érdemleges tárgyalása függőben tartatni határoztatott mindaddig, míg a bizottság ezen újonnan bemutatott véleményre nézve jelentését meg nem teszi. Olvastatott továbbá az utczák elnevezésére kiküldött vegyes bizottság jelentése, mely eltekintve több utczáknak, a tanács által is elfogadott elnevezésétől, főleg a Duna-parti részeknek a fővárosi hatóság kívánsága szerint leendő elnevezését akkér oldotta meg, miszerint a „Du na part“ és „Duna sor“ megnevezésnek felhagyása mellett, az egész part négy részre oszolván fel a pesti oldalon és pedig: I. az újpesti határtól a Margit-hídig terjedő rész „Újpesti rakpart“.