Ellenőr, 1874. november (6. évfolyam, 300-329. szám)

1874-11-19 / 318. szám

Előfizetési árak: Egész évre . . 2© fit. — kr. I Évnegyedre . . 5 írt. — kr Félévre . . . I© „ — „ J Egy hónapra . 1­9­80 . Egyes szám ára 10 krajczár. Szerkesztési iroda: Budapesten, nádor Antcza 6. az. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. — Posta által csak bérmentes leveleket fogadunk eL 318. szám POLITIKAI NAPILAP. Hirdetések felvétele: Budapesten, nádor-utcza 0. az, (Légrády testvérek Irodájában). Kiadó­hivatala: Előfizethetni helyben és posta utján, nádor-utcza 6 sz. a. A lap szétküldésére vonatkozó reclamátiók Légrády testvérek irodájába (nádor-utcza 6. sz.) intézendők. Budapest, csütörtök, november 19.1874. 71. évfolyam TÁVIRATOK. Bécs, nov. 18. A budget-bizottság tegnap esti ülésében a budget 9. fejezete : a földmivelési mi­nisztérium előirányzata tárgyaltatott. Dunába kép­viselő a bécsi földmivelési főiskolának a közokta­tási minisztériumba való áttétele mellett emel szót. Suess képviselő kiemeli egy bányászati főiskola szükségét. A földmivelési miniszter kijelenti, hogy az idő még nem alkalmas az említett főiskola át­tételére. Dr. Kaiser említést tesz a philloxerának a klosterneuburgi szőlőkben való elharapódzásáról és a miniszterhez a következő kérdéseket intézi: 1) Mióta van a miniszternek tudomása arról, hogy a philloxera az említett helyen előfordul ? 2) Mily intézkedések tétettek ellene ? 3) Egyébütt is mu­tatkoztak e már nyomai? 4) Tanakodtak-e a mi­nisztériumban e kártékony rovar elterjedésének meg­akadályozása iránti törvény fölött ? A miniszter e kérdésekre kielégitőlegg válaszol. Bécs, nov.­ 18. A „Neue Freie Presse “-nek távírják Londonból, hogy az orosz császárné gyön­­gélkedése következtében, az Edinburghi herczeg újvánszülött fiának keresztelése a Buckingham-palo­­tában fog megtartatni. Keresztszülők: a királyné, a német császárné és a czár, utóbbi a Caesarevich által képviselve. Lelovitz, nov. 18. (5. bulletin.) A tegnapi nap folytán nem mutatkozott semmi javulás Károly Ferdinánd főherczeg állapotában, csupán éjfél után kezdtek a deliriumok és nyugtalanság némi­leg megszűnni, s a beteg meglehetősen nyugodtan aludt. Konstantinápoly, nov. 18. „Dievail“ arabs lap egy táviratot közöl Chartámból, mely szerint az egyptusi csapatok megszállták Darfurt , a darfuri szultán halva maradt a csatatéren. Berlin, nov. 18. A birodalmi gyűlés hat órán át tartó vita után 158 szavazattal 127 elle­nében, a bizottsághoz határozta utasítani a bank­törvényjavaslatot ; a szavazás előtt két órán át folyt vita tartatott a napirend fölött; a napirend fölötti szavazás következtében Forckenbeck oda nyilatkozott, hogyfő az elnökséget meg fogja c­áfolni. Holnap az elnök újbóli választása következik. Berlin, nov. 18. Tegnap este a városi hatóság egy hivatalnoka jelentkezett Arnim grófnál az államügyész vádirata felolvasása végett, Arnim gróf azonban sokkal gyöngébbnek érezte magát, semhogy a több lapra terjedő okmány fölolvasá­­sát végig hallgathassa, minek következtében az mára halasztatott. Róma, nov. 17. Hírlik, hogy a pápa min­den lelkészt egy hónapig a divinis fölfüggeszteni rendelte (azaz minden lelkészi teendők gyakorlá­sától eltiltotta), ki a parlamenti választásoknál különös engedély nélkül, részt vett. Szt.-Pétervár, nov. 18. Egyes német in­­trigák tudósításai, melyek szerint itt összeeesküvés fedeztetett volna föl, s hogy a tömeges elfogatások eszközöltettek, biztos értesülés szerint teljesen alaptalanok. Sem befolyásos egyének nem fogattak el, sem nagyobb vagyon­elkobzások nem eszközöl­tettek. Az ez ügybeni állítólagos vizsgáló bizott­mányt alkalmasint összetévesztették ama fegyelmi bizottsággal, mely az orvostani akadémia és a mű­egyetemen előfordult zajos jelenetek megvizsgálása végett küldetett ki. Azon hír, mintha a khinai khán fölkérte volna az orosz kormányt, hogy föl­kelő alattvalóinak leküzdhetése végett segítséget küldjön neki, teljesen légből kapottnak mondható, elnyomott a gyülekezet erélyes pisszegése. Kívül nagy számmal sereglettek össze bámészkodók és kiváncsiak, de semmi különös nem fordult elő. Chislehurstban pedig egész csendben és vendégek nélkül ünnepelte nevenapját az özvegy császárné, csak mint a „Standard“ jelenti, az Astúriai her­czeg látogatta meg a császári herczeget — ural­­kodósdit játszani. Vakmerő rablás történt a canadai nagy nyu­gati vaspályán, Torontó közelében. A vasúti posta­kocsira öt rabló mászott fel s a postatiszteket megkötözvén, százötvenezer dollárral tovább ál­lottak. Utolsó posta. E hó 15-kén temették polgári szertartással Párisban a,,Kappel“ szerkesztőjének feleségét, Meu­­ricené asszonyt, s e temetés az által lett neveze­tessé, hogy a simái Hugó Victor tartotta a beszédet. Több mint kétezer ember követte a Pére la chaise temetőbe a gyászos menetet. Hugó Victor fedetlen fővel ment a koporsó után, s gyalog az egy mértföldnyire eső temetőig, a­mi általános feltűnést okozott. Beszéde könyekre fa­kasztotta az egész hallgatóságot. Hugó az igaz meghatottság nyelvén szólott. Kiemelte mindenek előtt, hogy azért, mivel a papság nincs jelen a sírnál, ez nem bélyegzi atheismussal vagy impie­­tással a szertartást. Kegyeletes vonásokkal rajzol­ta aztán az elhunyt erényeit, s különösen azon hősies önfeláldozását s bátorságát emelte ki, me­lyet Páris ostromakor tanúsított. Pária asz­­szonyai, — úgymond, — halhatatlan hírnevet vív­tak ki, az ostrom alatt tanúsított magatartásukkal. Volt idő, mikor úgy látszott, hoery a nők lelke ma­gasabban szárnyal a férfiakénál, s példát adott ezeknek a szilárdságra és önfeláldozásra. Meurice asszony, midőn a vad ellenség a kiéheztetés fegyverével kezdé támogatni az ágyuk tüzét, ilyen hősies példát adott környezetének, s tiszteletet csa­tolt, a szeretethez, melylyel eddig elhalmozák. Ne mulaszszuk el ez alkalmat se — téve hozzá — le­róni köszönetünk adóját Párisnak, e szent város­nak, mely hősies ellentállásával megmenté Fran­­cziaország becsületét. Francziaország megkisebbült, de Páris még nagyobbá lett.“ Hugó aztán meghatólag ecsetelte az elhunyt családi életét, aki szemeire méltósága által növelé a boldog órák örömeit és enyhíté a szerencsétlenség és viszontagság idejének nehéz­nap­­jait. Nem búcsúszó,— úgy mondj— e megemlékezés, hanem a remény­ kifejezése, hogy a más világon ismét találkozunk!“ Hugó az elhunyt férjéről is melegen, magasztalólag emlékezett meg; a kor leg­első férfiai közé számítja, aki a legnagyobb becsü­lésre érdemes, mindazért amit a szabadság, igaz­ság és lelkiismeret ügyéért szenvedett. — Beszé­dének Páris ostromára s a „vad ellenségre“ vo­natkozó passasait nagy tapssal fogadta a tömeg, ami kissé sajátságos elragadtatás — egy nyílt sír mellett, de Páris népének lobbanékony természete, s az izgatott kedélyállapot, melyben az ország bi­zonytalan helyzete tartja, mindent megmagyaráz. A beszéd végével „Éljen a köztársaság!“ kiáltás hangzott fel. — Gambetta is jelen volt a szertar­táson, s igen meghatott a Hugó beszéde. Ugyanaz­nap ünnepelték a bonapartisták Eugenia napját a szent Ágoston templomá­ban. Elég nagy számú, tömege volt jelen, de,men­tél kevesebb bonapartista előkelőség. Csak egyszer hangzott fel a „Vive TEmpreur!“ melyet azonnal „Szent“ geschäft. Ne búsuljunk, még nincs minden el­veszve. Panghat az ipar, éhezhet az ország, bukhat az állam, de meg lesz mentve a „szent ügy“. Gr. Apponyi György úr már kitalálta módját is. Van neki egy német ágense; úgy hitják, hogy Kossmann Győző, van egy német lapja, melynek hazug czíme „Das Recht“ , s e szép társaság együtt kép­viseli Pozsonyban a „szent ügyet.“ Leimádkozták-e az égből hozzá a szent­lélek ihletét, s megkapták-e a pápai áldást, nem tudjuk, csak egyet tudunk, hogy a lapot nem olvassa senki, Kossmann Győző urnak meg pénz kell fentartásához minden áron, gr. Apponyi György úr öndicsőitésé­­nek pedig kellene a lap, de katholikus czé­­gére daczára is sokalja a költekezést, mibe a porosz Kossmann és német lapja kerül, így hát egy financziális ötlethez folyamo­dott, melynek programmját alább találják olvasóink „felszólítás“ alakjában az aristo­­kratia „hit- és ügybarát“ köreihez „bizal­masan“ intézve. Egyszerű olvasása meggyőzhet minden­kit, hogy a „szentügy“ érdekében az eszköz elég szentnek mondható, miután köztudo­mású dolog, hogy minden szentnek maga felé hajlik a keze. Egyéb tekintetben a leg­buzgóbb katholikus is, kivéve az olyan egy­ügyű fajankót, ki „sancta simplicitas“-ában kész volt egykor Huss Jánost máglyájára vetni az utolsó hasáb­ját, a­ legszelídebb mo­­dorban ildomtalannak fogja mondani e házalást a „szentügy“ zsibárujával. Elfogulatlan ember előtt azonban sok­kal több az ildomtalanságnál az egélyesség nem e földről való szentügye iránt, mert nem más az, mint Krisztus palástjába ta­kargatott szédelgés, mely nem áll jól sehogysem egy magyar mágnásnak, ki lehet bigót, lehet ultramontán, de börsén növeke­dett közönséges fajta üzérré nem aljasul soha, annál kevésbbé viszi tőzsdére vallását, hacsak nem óhajtja, hogy kicsengessék. Már pedig gr. Apponyi György ur actjává teszi a „szentügyet,“ ha elég tapintatlan, egy ember és egy lap miatt, négy biztosító intézet részvényei árhullámzásához kötni a „katholikus érdeket,“ mely szerinte a pénz­beli eszközök hiánya folytán szenved leg­több kárt, azaz nem boldogul, míg specula­te tárgyává nem teszik. Avagy az istenbe vetett bizodalom nem fizet elég jól, s a ki gondoskodik a madarakról, kinek akarata nélkül egy hajszál sem hull le kopasz ul­tramontán főről, ügynöki provisiókból tartja fenn ezentúl a kőszálat, melyen a pokol kapui sem győzedelmeskedhetnek. Lám te­hát némelykor a szent atyának sincs igaza, ki a pénzt az ördög incselkedő jószágának ne­vezi, vagy ha igaza van, úgy gr. Apponyi az ördögök segélyével akarja megvédeni a katholikus érdekeket. Szó ide, szó oda és félre minden gúny­­nyal, szent igaz marad mindig, hogy a val­lásos érzelmekkel kirívó ellentétben áll gr. Apponyi ur „szent“ üzérkedése. Egy rajongó, ki hisz a csodákban, egy szenteskedő, ki Rómába jár a pápa papucsát csókolni: ala­kíthatnak szent Flórián védnöksége alatt tűzbiztosító társulatot, az égre bocsátva ki a részvényeket és imádságban fizetve meg a dijilletéket, legfelebb azt mondanék rá II. Frigyessel: „es soll ein jeder nach sei­ner Fagen selig werden“. Hanem az, mit a gróf úr tesz, nagyon világias, sőt lesz majd a „szentügy“ mágnásai között sok, ki sa­ját körében és társalgási nyelven azt fogja mondani, nagyon „zsidós“. Az bizonyos, hogy vallásosnak és ildo­mosnak nem fogja tartani senki, annál töb­ben fogják majd reszelni e vásárt oly szent ügygyel, mely pénzbeli eszközök irányában ügynökségi jutalékkal akarja tengetni érde­keit, mikor dúsgazdag papság és vagyonos főurak állanak szolgálatában. De hát egy leibjournal fentartása és egy kegyencz ju­talmazására csak kellett módot találni, még ha a katholikus érdek czímén elpusztulna is néhány katholikus család, melyeket ily szűk időkben a biztosítási ügynökség után járó provisiók mentenek meg a földönfutástól. Minek is törődnék ezek testi és lelki üdvé­vel a vallásos Schwindel, ha egyszer ráve­szi az ultramontán lelkiismeret, hogy ka­tholikus érdeknek kereszteljen, mi sem val­lásos, sem jótékonysági szempontból nem az és tulajdonkép igazi rendeltetése nincs is, hacsak a „bizalmi férfiak“ Kossmann Győző urat nem hajlandó valaki a „szentügygyel“ összetéveszteni. Kossmann urra és lapjára pedig pénzt vesztegetni csak az fog, kinek van kidobni való feleslege, a­mi úgy lát­szik a katholikus nagy férfiú gr. Apponyi György urnak sem igen van, különben ágen­sének eltartásával nem appellálna mások zsebére. S ha már épen apellálni akart, fizi­­keskedett volna, oly német mágnások áldo­zatkészségét igénybe venni, kiknek haza­fias érzelmeit nem sérti egy német la­pot támogatni filléreikkel, noha szoktak és szeretnek is „katholikus érdekekért“ áldozni. Általában a szent geschäft visszatet­szést szül katholikus mágnási körökben is és többen falsifikationak, mások vallásos hó­bortnak tulajdonítják. Egyet azonban nem foghat föl senki sem, hogyan adhatták a biztosító társulatok beleegyezéseket ily üz­lethez. Igazán majdnem a mistifikatioval határos, hogy a jó nevű üzletek beleegyez­hessenek üzletek és jellegek felekezetivé té­telére, mintha bizony nekik nem mindegy volna, akár protestáns Péter, akár katholikus Pál ügynöksége szolgáltatja a biztosításokat, csak e biztosításokhoz gyanúja se férjen, hogy felekezeti czélokat mozdítanak elő. Olyan bolondot még nem talált ki a világ, hogy a tüzet vallás, a pénzt felekezet sze­rint osztályozza. A biztosító­ intézeteken áll kimenteni magukat e bolond idea alól, mert ha nem teszik, a közönség, leczke kedvéért, majd szintén osztályozást tesz közöttök, ki­vált ha látja, hogy a négy katholikus biz­tosító­ intézet között, kettő idegen. Egyébiránt ez az egész katholikus üzérkedés nagyon alkalmas arra, hogy com­­promittálja az ultramontanismust Magyar­­országon, melynek úgy sincs nálunk hálás talaja. Próbálták gyakran föléleszteni, feste­­gették sokszor a falra, de népünk józan­sága nem engedte megjelenni. Azt hittük, hogy annyi felsülés után, abba­hagytak a kísérletekkel, de örvendetesen csalatkoztunk, mert a nemes gróf tette és „felszólítása“ teljesen megfelel ama régi igazságnak, hogy minden ügyet barátai szokták legjobban compromittálni. Fogadja ezért tőlünk a kö­szönetét, melyet ellenfél létére is inkább megérdemel, mint valamely meddő munkás­­ságú elvbarát. Ily szabású katholikus tevé­kenység mellett a „Das Recht“ el fogja veszteni létjogát és az ágens maga bevál­hat jó házalónak, de jó katholikus agitátor nem lesz belőle soha. Vgy. — Megbízható kezekből vettük a következő „f­els­z­ólitás“-t, mely a katholikus aristokratia egyes tagjaihoz gr. Apponyi György ur aláírásával küldetett szét és igen jellemző ol­dalról tünteti föl azon vallásosságot, mely a „szent ügy“ érdekében a financziális szédelgés cse­léhez folyamodik. A körlevél szó szerint így hangzik: Felszólítás. Alólirott egy vállalatot hívott életbe, melynek czélja a katholika egyház érde­keinek támogatására anyagi eszközöket szerezni, még pedig anélkül, hogy az egyesek ál­dozatkészsége vétetnék igénybe. Jelen sorok által van szerencsém igen tisz­telt hit és egybarátomnak Kossmann Győző urat mint bizalmi férfit ajánlani, aki egyszersmind a vállalat ügyvezetését átvette. A­mi magát a vállalatot illeti, az egysze­rűen következőből áll: Mint tudva van, a különböző biztosítási tár­sulatok saját ügynökük közvetítése által szokták üzleteiket végbevinni, kik nagyobb helységekbe felállítva, fáradozásuk fejében bizonyos megállapí­tott részösszegeket, úgynevezett jutalékokat (pro­vision) húznak. Vállalatom czélja már most: biztosítási megrendelések keresztülvitelét Kossmann Győző úr közbenjárásával eszközölni, s az ily üzletekből fo­lyó jutalékokat a fent idézett czélokra fordít­ni, a­mi saját ellenőrzésem mellett fog történni. Mennyire képes e vállalat a jó ügyet elő­mozdítani, már csak abból is kitetszik, hogy mint sajnosan tudatik, eddig a katholikus érdek többnyire a szükséges pénzbeli esz­közök hiánya miatt szenvedett leg­­t­öbb kárt. Alólírott Kossmann Győző úr által a legjobb hitelű s legmegbízhatóbb társulatokkal lépett ösz­­szeköttetésbe, jelesen: 1. Az 1-ső magyar általános biztosító társu­lattal Budapesten, 2. Pesti biztosító intézettel Budapesten, 3. Általános biztosító társulattal (Assecura­­zioni generali) Triesztben, és 4. „Centrale“ általános biztosító társulattal Bécsben, illetőleg ezeknek vezérügynökségének Po­zsonyban. Hogy több, mint az itt idézett társulattal összeköttetésbe lépni egyelőre nem lenne czélszerű, abból világlik ki, hogy a bizt. intézetek is csak akkor képesek s hajlandók a szokottnál nagyobb előnyöket s jutalékokat adni, ha nekik minél szá­mosabb üzletek szereztetnek meg. A fizetendő díjösszegekre (Praemien) nézt, melyek semmi esetre se lesznek nagyobbak, mint az illető birtokosok által eddig fizetett összegek, s a pénzek csakis a társulatoktól erre fölhatalmazott Kossmann Győző úr kezeihez jutandók. Mindezek után alelizottunk sürgős kérelme oda megy, hogy mindazok, kik a biztosításnak bár­minő módját igénybe veszik, a kivitellel Kossmann Győző urat megbízni szíveskedjenek, a­ki egyúttal köteles a felek kívánságára az illető bizt. társula­tok meghatalmazását előmutatni. Csak­is a teendőim sokasága tiltván, hogy ezen s több más a szent ügynek előmozditá­sára fordított törekvésemben mindig sajátkezüleg írhassak, kérem igen tisztelt hit- és ügybará­timat, jelen felszólítás­omat sajátkezüleg írottnak tekinteni. Eberhárdon, 1874. nov. 1-jén. Gróf Apponyi György, s. k. A b. o. kör értekezletén a v­álasztási és ö­ss­z­e­f­é­rh e­tl­e­n­s­égi­­. javaslatokra vonat­kozó főrendi újabb üzenetet vevén tárgyalás alá, azon határozatot hozta, hogy ámbár a még függő­ben lévő kérdésekben a képviselőház álláspontját tartja most is helyesebbnek, nehogy e két tör­vény létrejöttét hátráltatni láttassák, vagy épen an­nak elmaradásához, habár akaratlanul is segéd­kezet nyújtson, elfogadja a főrendiház most is fenntartott módosítványait. Pártkérdést azonban ebből nem csinál azon értelemben, hogy tagjait, netalán meggyőződésük ellenére adandó szavazatra kényszeríteni kívánná. A közjegyzőségi törv. javaslatra s ki­vált ennek sürgős voltára nagy súlyt a párt nem helyez ; de mivel ennek 7. §-át is a képv. ház szerkezetében tartja helyesnek, ahhoz ezentúl is ragaszkodik; pártkérdést azonban ebből sem csi­nálván, mint ez már kifejtve jön a javaslat első felvétele alkalmával, midőn elhatároztatott az ügyre vonatkozólag, hogy se általában, se részle­teiben pártkérdésnek nem tekinthető. — Minisztertanács volt ma délelőtt a király elnöklete alatt a budai várpalotában. Részt vett benne minden miniszter. — Zichy közlekedési miniszter Bécsben volt. A „N. Fr. Presse“ szerint azon czél­­ból, hogy az osztrák kormánynyal a monarchia mind­két felét érdeklő vasúti kérdésekben értekezzék. — A véderő tárgyában kiküldött kép­viselőházi bizottság, mint a „R.“ hallja, csütörtö­kön ülést tart, s a katonai nyugdíjak tárgyában a honvédelmi miniszter által beterjesztett törvényja­vaslattal megkezdi tárgyalását. Vénus átvonulása a napkorong előtt, 1874. de­czem­ber 9-én. Pár nap múlva a 19-ik század egyik legneve­zetesebb természeti tüneménye áll előttünk. A nyári esték és korahaj­nalok egyik általánosan ismert legragyogóbb csillaga, a Vénus bolygó, jövő hő 9-én át fog a napkorong előtt vonulni. Magában véve e jelenet egyszerű, semmi nagyszerű látványosság­gal sem áll kapcsolatban. Az érintkezés után kis fekete korong lép föl a naptáblára, lassan előre nyomni s pár óra múlva kilép a napfelület köré­ről. Ennyi az egész jelenet. Ez, ha magában véve egyszerű is, mindazonáltal messze kiható fontos­sággal bír a tudományra nézve, mert ennek ész­lelése ad módot nekünk, szigorú pontossággal meghatározni az égi­testek távolait, tömegeit, ne­hézkedési viszonyait, pályájuk keringésében a le­írt utak nagyságait, egymásra ható közvetlen „há­borító“ befolyásukat— stb. Mindezen és még több más jelenség földünknek a naptól való távolságá­val szoros viszonyban van, mert földünknek naptóli távola azon mértékegység, melylyel a csillagá­szok a világegyetemet fölmérik. Ezen mértékegy­ség pontos ismerete visszahat azért az említett tünemények valódiságainak meghatározására. A földnek naptóli távolát meg lehet hatá­rozni a M­a­r­s-bolygó paralaxisa által, azaz azon szög meghatározása által, mely szög alatt egy a Mars középpontján lévő észlelő a föld félátmérőjét látná. Hasonlóan meg lehet még a földnek naptóli távolát határozni a mefénysebesség, holdegyenletek, Merkúr és Venus bolygók átvonulása által. Ezen elősorolt tünemények már több persen észleltettek, de megannyian egymástól elérő eredményekkel, részint az észlelési módok és eszközök ki nem elégítő tökéletessége miatt, részint mert e tüne­mények nem mindenike egyformán alkalmas a nevezett távolság meghatározására. Legfontosabb mindannyiak között a Vénus átvonulása, melyről alább következőkben kívánok rövid és általános ismertetést nyújtani. A 16-ik század vége felé nagy haladás tör­tént a csillagászatban Tycho de Brahe dán csilla­gász észleletei által. Tycho halála után ennek min­den észlelete Keplerre maradt, ki azokból a bolygók általános mozgási törvényeit meghatározta, mit Newtonnak fölfedezése a „vonzerőt illetőleg“ teljes érvényűvé emelt. Csak­hogy e fölfedezések nem következnek oly gyorsan egymásután. A csillagá­szok még megmaradtak az ellenséges két táborban, Ptolemeus és Copernikus külön rendszereiket egy­más ellenében szenvedélyesen védve. Mi meggyő­zőig tudjuk most, hogy Copernikus rendszere a valódi, mely szerint a naprendszer középpontja a nap, és a bolygók e központi nap körül kerenge­nek , de a régieknek a mozgási törvények valódi ismerete nélkül ezt eldönteni nem lehetett.. E két­séges viszony megszüntetése végett készített Eras­mus Reinhold 1551-ben Wittembergben csillagá­szati táblákat mindkét nemű rendszerben; itt a bolygók helyei az elméletek szerint egyes időkö­zökre föl voltak jegyezve, s ezáltal összehasonlít­hatók valának közvetlenül az észlelettel. Kepler e táblák tanulmányozása alapján fölismerte, hogy a naphoz legközelebb levő két bolygó Merkur és Ve­nus át fognak a nap előtt vonulni és pedig Merkur 1631. nov. 7-én, Venus meg 1631. decz. 6-án. Ez volt az első eset, melyben a csillagászok figyelme az átvonulások észlelésére felhivatott. Csak egyetlen csillagász, Gassendi Párisban, észlelte e nevezett Merkúr-átvonulást, és így Kep­ler még megérte azt az örömet, hogy számításait magától a természettől is igazolva látta.­­Kepler meghalt a Merkúr-átvonulás után 8 nappal, 1631 nov. 15-én.) Gassendi a Vénus átvonulását is leste több nappal a megjósolt idő előtt és után, de semmit sem vehetett észre. Ezen átmenet tartama 3 óra 22 perez volt, és kezdődött reggel 3 óra 7 pere a párisi időben, végződött 6 óra 29 p. szintén párisi közép­időben; e napon Párisban a nap felkelte 7 ó. 54 p. időre esett, tehát az átvonulás bevégződése után 1 ó. 25 p.-czel, miből megérthetjük, miért nem láthatta Gassendi a Vénust a nap előtt minden igyekezete daczára sem. Az egész átvonu­lás látható volt a nagy világtengeren, Dél-Ameri­­kában, Ausztrália egyik részén és a föld déli sarkán. A következő átvonulást Kepler nem számí­­­­totta ki, ámbár táblái erre elég alkalmat nyújt­­­­hattak volna. A következő 1632-ik évben egy­­ Lacsberg nevű protestáns pap adott ki táblákat a bolygók mozgására vonatkozólag, melyeknek jóságá­ról a szerző annyira meg volt győződve, hogy „örök érvényűnek“ nevezte,­­ de rövid időközön túl a csillagászvilág „örök érvénytelennek" találta. Egy kis változás a szerző által adott czímen minő nagy különbséget tesz! Később Harrox Angliában egy évkönyvet számított a fentebbi tábla alapján az 1839-ik évre, s azt találta, hogy ugyanazon év deczember 4-én a Vénus látható kell hogy legyen a nap előtt. Történetesen nagy bizalommal volt számításaira, figyelemmel vizsgálva a kijelölt idő­ben a napot, s keresése közben félóra múl­tán a Vénus csakugyan a nap elé lépett. Harroxnak annyira nagy volt öröme e jelen­ség fölött, hogy ott hagyta a napot, Vé­nust észlelet nélkül, elhaladt néhány angol mértföldre lakó Crabtree barátjához, ki szintén csillagászattal foglalkozott, hogy őt is tudósítsa e rendkívüli tüneményről. Crabtree e figyelmeztetés folytán szintén a napra nézett, ő is megpillantotta Vénust. És ezzel be volt végezve a második Vé­­nusátmenet észlelete is. A tudományos világ szá­mára mindkettő befolyás nélküli szemlélés volt csak. Az ilynemű átvonulások jelentőségének fon­tossága csak akkor ismertetett föl, midőn Halley Ödön, a 18 ik század egyik legnagyobb mathema­­tikusa, híres csillagász és tengerész, megmutatta a módot, miként lehet a Vénus-átmenetek észlelései­ből a nap paralaxisát meghatározni, azaz, ama szög nagyságát, mely szög alatt egy a nap közép­pontjában levő észlelő a föld félátmérőjét látná. Ezen szög ismerete által ismeretes a nap távola is földünktől. Halley egyszersmind hét bekövetkezendő átvonulást számított ki, egész a 2117-iki évig. A harmadik átvonulás 1761-ik évre esett. Már a tünemény bekövetkezése előtt készületeket tettek az észlelésekre, azonban az eredmény itt sem volt kielégítő pontos, részint az észlelők cs­e­­kély száma miatt, részint meg ama csekély biz­tonságnál fogva, mely szerint az akkori csillagá­szok az első és utolsó érintést Venus bolygó lég­köre miatt a kellő időben nem tudták pontosan ész­revenni. A negyedik átvonulásnál kedvezőbb volt az alkalom; e tünemény 1769. évre esik. Minthogy az észlelési állomások egymástól igen távol estek éjszakra és délre, így az átvonulások tartamai közt is nagy volt a különbség, mely körülmény igen jó befolyással van az eredményre. Az észlelések­nél csaknem minden mivelt nemzet részt vett, ré­szint támogatásiéval, részint csillagászaival, minél fogva a legkülönbözőbb helyeken lehetett állomá­sokat választani. A londoni királyi tudományos akadémia észlelőket küldött a király parancsára és költségére Éjszak-Amerikába, Madrasba és Ota­­bellibe. Cook föld körüli utazása tudományos ex­­peditióval volt egybekötve, melynek feladata volt az átvonulást észlelni, nkik Katalin orosz császár­nő több csillagászt hívott be Oroszországba Német­országból és Svájczból, kiket szükséges eszközökkel is ellátott, miket Párisban és Londonban csinál­tatott. A legtöbb észleletek Oroszországban történ­tek, minthogy itt az egész átvonulás látható volt. Francziaországban XV. Lajos, ki nagy barátja volt a csillagászatnak, rendeletet adott Choiseul miniszterének, hogy expeditiót nevezzen ki; ennek folytán észlelők küldettek Californiába, St. Domin­­góra, Keletindiába. A dán kormány Hell Miksa csilla­gászt (hazánkfia), a bécsi csillagda igazgatóját küldötte saját költségén Wardsoeba. A svéd király által küldött észlelők állomási helyei Carmneburg, Upsala és Abo. Összesen 38 állomásról történtek észleletek és általában kedvező eredménynyel. Csak néhány észlelő volt föltartatva rosz idő által, ezekhez tartoztak Pictet (Umba), Call (Madras) és Legeutil Pon­dycher­ben. Ez utóbbi esete szerfö­lött eredeti. Legeutil már előbb 8 évvel kiment ha­zájából az 1761-ki átvonulás észleletére, azonban kedvezőtlen körülmények miatt nem észlelhetett. A kedvezőtlen körülmény abban állott, hogy bábom ütött ki a francziák és az angolok között, Legen­­til franczia lévén, a szigetet pedig angolok tartot­ták hatalmukban, s így nem engedték őt a partra szállni, hullámokon libegő hajójáról a tüneményt nem észlelhette, csak mint szemlélő nézte a Vénus átvonulását. Ez idő múltán nem tért vissza, ott ma­radt Maniliában állomásán, hogy bevárja az ezután 8 évvel bekövetkező 1769-iki átvonulást. Minden áron észlelni akart. Mikor ez utóbbira vonatkozó­lag az expeditiók elindultak helyeikre, Legentil parancsot kapott a fra­nczia kormánytól, hogy el­hagyva Manillát, foglalja el Pondicheryt, mert ez kiváló fontossággal bir. Legentil elutazott kijelölt he­lyére ; az észlelet napján gyönyörű szép volt az idő, — az első érintés előtt felhő borult a nap elé és ott ült egész az átvonulás tartamáig, ezután elvonult; az idő ismét mint előbb, gyönyörű szép maradt. Le­gentil 9 évi várakozása után sem láthatott sem­mit . Pondicbergből visszatérve Manillába, hírül vette, hogy Manillában maradt két ifjú segéde az egész jelenetet észlelhette. Már a következő 1874- diki észleletet 105 évig nem volt kedve bevárni, haza­jött. Ezen negyedik átvonulás eredménye sze­rint a földnek naptóli középtávora 20 millió mértföld. És ezzel elértünk az ötödik átvonuláshoz, mely 1. év deczember 9-én néhány nap múlva fog bekövetkezni. Eddigelé még egy átvonulás sem volt annyira kedvező, mint a jelen évi,­­ mert az ilynemti átvonulás ideje rendesen június vagy deczember hónapokba esik; a mostani deczember­­ben történik, tehát Venus és a nap közelebb van­nak földünkhöz, látszólagos átmérőjük s így az észlelendő egyes átvonulások tartama is nagyobb, mint különben júniusban volna, mi az eredményre jelentékeny befolyással van. Az egész átvonulás

Next