Ellenőr, 1874. november (6. évfolyam, 300-329. szám)

1874-11-25 / 324. szám

lett a községi jegyzők teendőit is végezhette, mi­vel a legújabb időben országszerte hirdették leg­­jelesbjeink, hogy a népnevelésügy fejlesztését a törvényhozás első teendőjének ismerik. A néptanítói hivatalnak tisztességes anyagi jövedelemmel való összekapcsolása égető szükség hazánkban, ennek elmulasztása a jövő nemzedék ellen elkövetett lelketlenség volna; mert ha ez irányban nem történik mielőbb intézkedés, úgy­­a ma működő tehetségesebb tanítóktól, kik jobb ál­lomásokra vergődni nem képesek, nem veheti rész néven senki, ha tömegesen el fogják hagyni a hi­vatalt, mely, mint a koszorús költő magát kifejezi: „Kanászokénál szigorúbb sorsot nyújt“, s termé­szetes teend, ha a ma már jobb kiképeztetésben részesülő tanítójelöltek idejekorán más pálya után látnak , s akkor majd hazánk néptanítói testülete, kevesek kivételével oly egyénekből fog állani, kik­nek hasznukat más téren venni nem is lehet, s a népnevelésügy a legszebben kidolgozott népok­tatási törvény daczára sem fog hazánkban felvirá­gozhatni. A nevelés kétélű fegyver, mely csak a hiva­tottak kezében épit, a hivatatlanok kezében ellen­ben alapjaiban rontja meg a jövő nemzedéket, s a népnevelésügy elhanyagolása biztosabban tönkre teszi a nemzetet, mint a vesztett csaták, mert a jövőtől fosztja meg azt. Amidőn a mélyen tisztelt képviselőház figyel­mét a magyarországi néptanítók második egyete­mes gyűlésének nevében az előadottakra irányozni bátorságot veszünk magunknak, kérjük hazánk törvényhozó­ testületét, legyen kegyes a néptanítók évi fizetésének minimumát legalább oly összegre emelni, mint a minőben a községi jegyzők évi fizetésének minimuma megállapíttatott. Ezen kérel­münk méltányos voltát eléggé igazolja egyrészt azon körülmény, miszerint a néptanítói hivatal sem igényel sem kisebb műveltségi fokozatot, sem keve­sebb fáradságot mint a jegyzői,­­ másrészt az, hogy a közoktatási tanács is már sürgető lépése­ket tett arra nézve, hogy a néptanítók helyzetén országos intézkedés által mielőbb segítve legyen. Tekintetbe véve hazánk mai anyagi viszonyait s azon körülményeket, melyeiknél fogva a néptaní­tóknak ez idő szerint oly anyagi helyzetet, min­t állásuk igényelhet, a törvényhozás is csak a leg­nagyobb megfeszítéssel biztosíthatna; tekintetbe véve, hogy a néptanítókra nézve is az a legsür­gősebb, hogy özvegyeik és árváikról gondoskodva legyen, hogy a munkaképtelenség beálltával le­gyen hová fordulniok, minthogy a munkabíró egyén a legsanyarúbb helyzettel is megküzdhet, ha azon tudat bátorítja, hogy sem ő, sem övéi nem lesznek soha a réginségnek kitéve: a magyar­­országi néptanítók a nemzet előtt ez idő szerint legsürgősebben az országos néptanítói nyugdíjinté­zet létrehozásáért esedeznek. A néptanítók maguk szerény fizetésükből készséggel hozzájárulnak az ily országos intézet fenntartásához, de hogy önere­­jökből állítsanak föl ilyet, arra nincs meg a lehe­tőség ; ugyanezért csak oly országos tanítói nyug­díjintézettől várhatják sorsuk jobbra fordultát, melynek fenntartásához a néptanítók s az iskola­­fenntartó testületek hozzájárulnak ugyan, de a­melynek fenntartását az állam áldozatkészsége biztosítaná. Amidőn a magyarországi néptanítók máso­dik egyetemes gyűlésökön elhatározák, miként a törvényhozó­ testület előtt alázatosan azért esedez­nek, hogy a néptanítói hivatallal járó évi fizetés minimuma a törvényben 400 írtban állapíttassék meg, hogy Molnár Aladár országgyűlési képviselő­nek a mélyen tisztelt képviselőház asztalán levő „Törvényjavaslatba a nyilvános óvodák és a nyil­vános népoktatási nyilvános tanintézetek nevelői­nek s tanítóinak nyugdíjazása, valamint azok öz­vegyeinek s árváinak gyámolítása tárgyában mi­előbb törvényeink közé soroltassék, hogy a néptanítói fizetések minimumának megállapítá­sa azon feltételek közé soroltassék, melyek­nek a felekezeti népiskola fentartói is eleget tenni tartoznak ; hazánk jelenlegi anyagi helyze­tének teljes tudatával tették azt s azon szent meggyőződésből indultak ki, hogy a mélyen tisztelt képviselőház bölcsesége meg fogja találni az utat azon czél felé, melyet tagjai nyilván a törvényhozás kétségtelen teendőjének vallottak. A magyarországi néptanítók ezúttal jelennek meg először egyetemesen a képviselőhöz szine előtt, s midőn esedező szózatukat fölemelik, ére­­zik azt, hogy a nemzettől nem a már megérdem­­lett jutalmat, nem a sikerült mű­ gyümölcsét ké­rik, de segítségért folyamodnak, mely nélkül fel­adatuk megoldása közben erejök fogyni, lelkesedé­sük lankadni kezd, é­s a szomorú jövő kétségbe ejti a legbátrabb munkásokat. Bízva abban, hogy a mélyen tisztelt képviselő­­ház a magyarországi néptanítók alázatos kérelmét meghallgatja, maradtunk a mélyen tisztelt képviselő­ház alázatos szolgái. Kelt Budapesten, 1874. november 16-án. A magyarországi néptanítók Il-ik egyetemes gyűlésének nevében Simay István, az egyet. orsz. tan. gyűlés 50-es bizottságának elnöke. Péterfy Sándor, jegyző. * * Úgy vagyunk értesülve, hogy ez a terv az ország minden m megterheltetése nélkül lenne kivi­hető, a­mit kimutatni szükséges is, mert különben a mai viszonyok között elfogadására nem lehetne számítani.­­ A pénzügyi bizottság tegnap esti ülésében a közlekedési miniszter beadá a bizott­ságnak minapi felhívása nyomán a vasúti fel-­ügyelőségi központi igazgatások költségeinek meg­szorítása iránt, pótló nyilatkozatát, mely szerint szintén az összes minisztérium a központi igazga­tás költségeinek további megtakarítása iránt még megállapodáshoz nem juthatott. Ezen minisztérium részéről csak akkor tétezhetik javaslat, mikor ezen megállapodás nyomán nyilatkozhatik, mindenesetre azonban előre látja, hogy ezen megtakarítások odáig nem fognak terjedni, mint azt minap Zse­­dényi említé. Erre Zsedényi azon észrevételt téve, hogy ő az ügy érdeméhez szólani nem akar, mert be fogja a miniszter érdemleges nyilatkozatát várni, addig is arra figyelmezteti, hogy a miniszter és felügyelői központi igazgatóságoknál előirányzott 28.000 frt működési pótlékot egyszerűn törölni le­het, mert ezek a kinevezésnél csakis további in­tézkedésig engedélyeztettek át, bizonyosan itt van az idő, melyben ezeket törölni lehet. A miniszter elismeri ezen észrevétel va­lóságát. Függőben tartatván tehát ezen előirány­zat, kérdés alá jött az államépítészeti hivatalra elő­irányzott 371,908 írt—1874-re 378,168 írt. Széll meg van győződve arról, hogy az utak építése és fentartása az önkormányzat hatásköréhez tartozik, de az állam felügyeletének fentartása szükséges; ezt a 9-es bizottság is igazolta, de miután a mi­niszter úr e tekintetben semminemű intézkedést nem tett, sajnálattal látja, hogy így ezen állam­építészeti hivatalok iránt sem lehet nagyobbszerű megtakarításokat kieszközöltetni; azt kérdi azon­­ban, vájjon addig is nem lehetne-e több építészeti hivatalt egészen törölni vagy azoknak személyze­tét leszállítani ? Horn is azt hiszi, hogy két vagy három építészeti hivatalt egyesíteni lehetne, mint pld. a kassai és eperjesit, az egri és rimaszomba­tit. Egyébiránt az utak kezelését a kormányra bízza, de a helyzet által parancsolt takarékosság­gal. Mihajlovics kérdi a minisztertől, várjon akarná-e legalább az utak fentartását tovább Sla­­vonországban nem állami, de a tb-hatóságok köze­geire bizni. P­é­c­h­y nem hiszi, hogy ily részletes kérdé­sek által ezért érni lehessen, mikor a minisztérium a fő elv iránt, váljon t. i. a kérdéses ügy az ön­­kormányzatra bizandó-e, a bizottsággal egyet nem ért. Egyébiránt 33 államépítészeti hivatal indokolva nincs, 20 hivatalt minden kerületre négyet számít­va, elengedőnek tart. Horváth egy véleményben van Széllel, ki arra szólítja fel a minisztert, hogy jelölje ki azon államépítészeti hivatalokat, melyeket megszüntetni lehetne. Zsedényi említi, hogy a magyarországi államutak összes hossza 783 mértföld, ha tehát Péchy indítványa szerint 13 ál­lamépítészeti hivatal töröltetnék, azon mennyiség 20 hivatal közt felosztatván, egyre esne 39 mértföld, melynek felügyelésére egy hivatal több, mint elég­séges. A miniszter arra figyelmezteti a bizott­ságot, hogy az államépítészeti hivatalok nem csak az utakra, de az állami és ívhatósági építkezésekre is felügyelnek. Egyébiránt nem lenne kifogása, hogy az utak kezelése a törvényhatóságokra bi­­zassék, de csak úgy, hogy ha egyszersmind ily intézkedésben a szükséges garantiákat találná az államutak egyöntető fentartása iránt. Ezeket addig nélkülözi, míg a törvényhatóságok tökéletes rende­zése véghez nem vitetik. A tett kérdésre azt vá­laszolja, hogy 15 ezer fontnyi megtakarítást már 1875-re kivihetőnek tart; arra, hogy mindjárt 13 hivatal töröltessék, indokot nem lát. Horváth és Széli ezen megtakarítással meg nem elégedhetnek, továbbá sürgetik a minisz­tert a törlendő hivatalok kijelölésére. A miniszter ugyan késznek nyilatkozott például az uj­ szőny­­mosonyi, a losoncz-zombor-klingezi államutakat a törvényhatóságok kezelése alá rendelni és igy két vagy három államépítészeti hivatalnál többet nem igen törölhet. Hyeronimi azt vitatja, hogy ezen hivata­lok szüksége vagy fölösleges volta felett tulajdon­kép az 1874-re megszavazott útfelügyelőknek kel­lett volna adatokat a minisztérium elé terjeszteni, de ezt még eddig nem lehetett, és így most még nem lehet meghatározni, hogy melyeket kellene azonnal megszüntetni Az igaz, hogy p. o. az eperjesi az utakra nézve nem szükséges, de csak akkor lehetne törölni, ha az a többi teendők alól fölmentetik, ha ez megtörténik, akkor a személyze­tet egy­harmadra lehetne leszállítani. Horváth azt hiszi, hogy ez csak a többi miniszterekkel való egyetértésben eszközölhető, egyébiránt az aprólékos munkák megbírálására törvényhatósági mérnököket is lehet alkalmazni. H­o­r­n a személyes járandóságokra előirány­zott 231,000 frtból 31,000 frtot törlendőnek vél. A miniszter a 31,000 frtnyi törlést csak ak­kor fogadhatná el, ha a többi minisztériumok kö­rében előforduló aprólékos építkezések hollandiro­­zása alól az állam­építészeti hivatalok fölmentetnének. A bizottság 31,245 írtot töröl, de az átmenet tekintetéből a személy és a dologi kiadásokra el­fogadja a virementet. A dologi kiadások ezen államépítészeti hi­vataloknál 108,328 írtban előirányoztatnak, 1873-ra 109,688. Különösen útiköltségek és napi dijakra 75,168 frt, (1874-re 67,000 frt volt engedélyezve) ebből Széli indítványára, melyet Zsedényi pártol, 15.000 frt töröltetett. A tiszaszabályozási központi bizottságra 15,390 frt. Ezen költség még 1875-re úgy engedélyez­tetik, hogy 1876-ra töröltessék és e bizottság meg­­szüntettessék. Kontak fentartása és építésére 3.897.300 frt. — Az útmesterekre 107.520 forint. Széli azt kérdi a minisztertől, váljon helyes­nek tartja-e az utmesterek intézményét, mert vé­leménye szerint jobbnak tartaná, ha a helyett az utkaparók száma inkább szaporittatnék, és az új mesterek száma lassan apasztatnék. Liptay hi­vatkozva már Pest megyében nyert tapasztalására, pártolja az indítványt. A miniszter egyetért az indítványozóval és az ellen kifogás nincsen, hogy fokozatosan leszáll ittatván az útmesterek száma és oly értelmesebb ,útkaparók száma szaporittassék, kik más útkaparók felett a felügyeletet gyakorol­hatnák. A bizottság erre 27,000 frtot töröl. Az utak fenntartására előirányzott 3.281,449 írtból hosszabb vita után főleg a földanyagnál, melynek ára tetemesen csökkent, töröltetett 281,000 frt. Simonyi azon visszaéléseket hozván szóba, melyek a földanyagnál sok helyütt történnek, úgy hogy a vállalkozók legtöbbet azon földanyagnál nyernek, melyet nem hoznak be. A miniszter azt válaszolja, hogy minden visszaélések megbüntettelek, ha hiteles tudomásá­ra esnek, és miután a földanyagok mindig árve­rés útján adatnak a vállalkozóknak, e tekintetben visszaélések nem is történhetnek. TÁRCZA. AZ ANGOLOK AZ SAR^Oa, fIATTERAS KAPITÁNY­A V­IK­­A^ HI .A. I­T XD «X A. I­IRTA vERNE gYULA. HUSZONÖTÖDIK FEJEZET. Ross Jakab öreg rókája. (Folytatás.) — Talán bizony a vad is kivándorolt délre,­­ Snondá az orvos egy jégszirtnél megállva. — Úgy látszik, viszozzá az ács. — Nem igen hinném, mondá Johnson; a­­ nyulak, rókák és medvék, hazájukban vannak itt.­­ Szerintem a vihar verte szét őket, de a déli sze­­j­tekkel majd visszatérnek. Igen, ha iram gimről­­ vagy pézsma­sülökről volna szó, az más. — Melville szigetén pedig csordástól találni ez állatokat, mondá az orvos. Parry ott feleltében, sohasem volt e felséges vadnak híjával. Igaz, hogy Melville szigete jobban délnek fekszik. — Nekünk bizony szűkebben jutott ki,­­ mondá Bell, s bárcsak medvehúsból szerezhetnénk­­ be eleget, ez mondaná baját.­­ — Ez éppen a bökkenő, viszontá az orvos; a medve igen ritka itt s amellett veszettül vad; nincs bennök már annyi miveltség, hogy lövésre jöjjenek. — Bell csak a húsról beszél, mondá John­son, de medve háj­a még sokkal kívánatosabb lenne mostani helyzetünkben, mint húsa és bundája. — Igazad van, mondá Bell, mindig a tüze­lőn van eszed? — Hogy ne volna, mikor akármint kupor­­gatjuk, el nem tarthat három hétnél tovább. — Bizony ez komoly baj, mondá az orvos. Még csak november elején vagyunk, pedig februá­­ri és a leghidegebb hónap a jeges zónák alatt. No, de ha medveháj nem kerül is, fókahásra csak számíthatunk. — Nem sokáig, orvos úr, viszonzá Johnson, ez állatok is elhagynak nemsokára; hideg és féle­lem elriasztja őket, s nem ütik ki orrukat a jég alól. — így tehát minden áron a medvék után kell lennijok; bizonynyal ez a leghasznosabb állat e vidéken, mert egy magából kitelik az élet min­den szüksége: táplálék, ruházat­, világítás és tüze­lő. Hallod-e, Duke mondá megs Riogatván az él okos fejét, hallod-e medve kell, rajta öregem, ke­ress, keress! Duk hirtelen abba­hagyta a szaglálódást, s mintha kilőtték volna, tova iramodott; hangos csa­­holása még a messze távolból is tisztán elhallat­szott a vadászokhoz. Nagy hidegben bámulatos messzire ér a hang ; csak a sarkövi ég csillagragyogása fogható ehhez; a hanghullámok , a fénysugarak hihetetlen távol­ságra hatnak el, legkivált szárazhideg éjeken. A vadászok a távoli ugatástól vezetve, Duk után eredtek­; egy mértföldet kellett menniük, s egészen elfuladva értek oda, mert az ilyen leve­gőben mihamar elfogul a tüdő. Duk­lesben állt ott alig 50 lépésnyire egy roppant tömeg előtt, mely egy­ domb tetejében mozgolódott. — Ez már valami , mondá az orvos, felhúzva fegyverét, épen kívánságunk szerint való ! — Medve, biz isten, még pedig szép darab, mondá Bell, követve az orvos példáját. — Különös egy medve, mondá Johnson, s társainak engedte át az első lövéseket. Duki mérgesen ugatott. Bell valami húszlépés­­sel előbbre ment s lőtt, de az állat, mintha semmi se történt volna otrombán tovább lóbázta fejét. Ekkor Johnson is előbbre ment, gondosan czélzott, s aztán megnyomta a ravaszt. — Terringettét ! kiáltott fel az orvos, megint semmi! — A h! átkozott sugár törése ! hiszen nem vagyunk lőtávolban ! hát már sohasem szokjuk meg e káprázatot? Az a medve legalább is egy mért­­földnyire van hozzánk! — Előre ! mondá Bell. És a három vadász sebesen megindult az ál­lat felé, melyet legkevésbbé sem zavart meg a puskaropogás ; jól megtermettnek látszott, a leg­javából, s mit sem­ törődve a támadás veszélyeivel, vadászaink már előre örültek a zsákmánynak. Kellő távolságra érve, tüzet adtak; az állat halá­losan találva, nagyot szökött s aztán lezuhant a domb aljába. Dók reá rohant. — No, ezt a medvét ugyan nem volt nehéz elejteni, mondá az orvos. — Három golyótól eldülni! mondá Bell ki­­csinylőleg. — Szinte különös! szólt Johnson. — Hacsak épen abban a szempillanatban nem vetődtünk ide, mikor úgy is megdöglött volna vén­­ségtől, nevetett az orvos. — Ejh, vén ide, vén oda, azért mégis pom­pás zsákmány lesz, mondá Bell. E beszélgetés közben elértek a dombhoz, hol nagy meglepetésekre, Dak egy fehér róka hullája fölött agyarkodott . Ez már mégis sok ! kiáltott föl Bell. — Furcsa lesz az, medvét ejtünk, róka dul , mondá az orvos. Johnson nem tudott mit szólni. — Megint a sugártörési­­mindig a sugártö­rés! kiáltott az orvos, kaczajba ölve bosszúságát. — Hogyan, Clawbonny úr, kérdezé az ács. — Nos igen, barátom, a sugártörés megcsalt a távolságra meg a terjedelemre nézve is; medvét matatott róka bőrben! Járt így nem egy vadász, hasonló körülmények közt. Se­baj, mindössze is csalódtunk egy kicsit. — Hiába róka, mondá Johnson, azért bizony megeszszük. Fel vele! De a­mint az állatot vállra akarná vetni, egyszer csak elkiáltja magát az őrmester: — De már ez a rókánál is több! — Mi az? mi? kérdé az orvos. — Nézze csak, Clawbonny úr,nézze, hátörv van a nyakán. — Micsoda örv ? kérdé az orvos fölébe hajolva. A fehér körül valóban, félig elnyűtt rézörv csillant elő az illat nyakán; az orvos bevésett h­ás nyomait vette észre az örvön, s egy csavari­­tással lefordította az állat nyakáról. — Mit jelentsen ez ? kérdezé Johnson. — Nem egyebet, barátom, viszonzá az or­vos, minthogy egy legalább 12 esztendős rókát lőttünk, melyet Robs Jakab 1848-ban már egyszer megfogott. — Igazán ? kiáltott Bell! — Minden bizo­nynyal, kár, hogy megöltük a szegényt! Mikor Ross Jakab a sarkövön telelt az,­­ a gondolat érte, hogy rókákat fogdostat össze tőr­­­­rel, nyakukra örvöt forraszt, értesítést véset bele az Enterprise­s Investigator valamint az élelmi­sze­rek hollétéről, s aztán szét­ereszti az állatokat. Úgy tőn. az állatok roppant térséget futnak be élelem után, s Ross Jakab azt reményié, hogy va­­lamelyikök a Franklin expeditiójából való embe­rek kezei közé juthat. Ez a dolog magyarázata, s e szegény oktalan állatot, mely egykor két hajó le­génységét menthette volna meg, leterítettek gólyáink és senkinek se használ. — Bizony, hogy meg nem eszszük, mondá Johnson , különben is tizenkét éves ! Ha nem bőrét, azt megtartjuk e különös találkozás tanúbizony­ságául. Johnson vállára emelte az állatot, s vissza­indultak a hajó felé, a csillagok után tájékozódva. Kirándulásuk mégse lett egészen meddő, lőttek néhány pár ptarmigánt. Egy órával a Forward-ra való visszaérkezés előtt, nagyszerű tünemény szemtanúi voltak, amely az orvost a legnagyobb csodálatra indítá. Valósá­gos zápora volt ez a csillaghullásnak; ezernyi ezer­számra szeldesték az eget a futó csillagok, mintha roppant tűzijátéknak czikázó kígyói lennének; a hold egészen elhalványult bele. A szem nem győzte eléggé csodálni e gyönyörű tüneményt, mely több óráig tartott. Hasonló meteorhullást észleltek Grönlandban a Moraves testvérek 1799-ben. Mintha ünnepet adott volna az ég e rideg föld gyönyör­ködtetésére. A hajóra visszatérvén, az orvos egész éjen át a meteor útját vigyázta. Az égi tűzijáték csak reggel hét óra tájban szűnt meg. (88. folytatás köv.) V­IDÉK: Szeged, november 21-én. Városunk köztör­vényhatósági bizottsága e hóban D­á­n­i Ferencz főispán elnöklete mellett három ülést tartott s minthogy több fontos kérdésben oly határozatok hozattak, melyek úgyszólván országos érdekkel bírnak, tekintettel arra, hogy a fővárosi sajtó a helybeli lapok után a nagy horderejű dolgokról eddigelé tudomást nem vett, kötelességemnek tar­tom azokról itt röviden megemlékezni. A helyben székelő ipartársulat egy nagy — 100 tagból álló — bizottmányt alakított a régből, hogy az 1876-ik év nyarán Szegeden o­rszágos ipar- és termény­kiállítás rendeztessék. A szervező bizottság elnökévé egyhangúlag D­á­n­i Ferencz, városunk főispánja választatott meg, a jegyzői toll vezetésére pedig Reizner János, városi aljegyző kéretett föl, ki az iparmozgalmak terén már dicséretes működést fejtett ki. E nagy bizott­mány előterjesztései a f. hó 15-én tartott köztör­vényhatósági közgyűlésen kerültek szőnyegre. A kitűnően indokolt előterjesztés s az abban foglalt több irányú kérelem fölolvasása után az elnöklő főispán reassummálta a szervező nagy bizottmány ama indokait, melyek az országos ipar- és ter­­ménykiállítás eszméjének megvalósítását úgy Sze­ged, mint az országra nézve nemcsak hasznosnak, hanem igen szükségesnek deklarálják. Akik a köztörvényhatóság ama ülésén jelen voltak, mind egyhangú lelkesültségben törtek ki, s a kezdeményező bizottmány előterjesztéseit or­szágra szóló határozattá emelték. A közgyűlés határozatilag kimondta, hogy az 1876-iki kiállítás fő pártfogóságát elvállalja, s e tekintetben erkölcsi s anyagi támogatását fölajánlja. Támogatni fogja a­­ nagy bizottmánynak az ipar- és kereskedelemügyi minisztériumhoz intézendő föliratát, melyben az a­néítóságú minisztériumot először a tervezett kiál­lítás engedményezése és helybenhagyására,­­ má­sodszor a fővédnökség elvállalására kéri. Támo­gatni fogja a cultusminisztériumhoz intézendő föli­ratot, melyben a főreáltanodai palota, e monumatá­­lis épület negyvenhét terme, a folyosók s a palota környékének a kiállítás tartamára vonat­kozó átengedése kérelmeztetik. Megjegyzendő, hogy a kiállítás augusztus és szeptember hónapokban történik. E fontos határozatok fényes bizonyítékai an­nak, hogy Szeged város törvényhatósága, mint min­den jó és nemes pártfogója, az országos kiállítás létesíthetésére nézve első kötelességét megtette.­­ Ezzel kapcsolatban fölemlítjük itt még azon fér­fiakat, kik a közgyűlés kebeléből általános éljen­zések közt a nagy bizottmányba megválasztalak. Ezek: Mészáros György városi főjegyző és helyettes polgármester. (Pálfy Ferencz polgármes­ter már ezenkívül be volt választva.) Dr. Magyar János, Oltványi Pál pápai kamarás, dr. Tóth János, Lichtenberger Mór és Gál Ferencz. Egy másik tárgya a közgyűlésnek a ma­gyar szinügyi bizottmány előterjesztése volt. Saj­nálom, hogy erről nem adhatok oly kedvező hangú tudósítást. A szinügyi bizottmány nevében annak elnöke S­z­­­u­h­a Ágoston városi unok, városunk fáradhatlan buzgalma főtisztviselőinek egyike, kö­vetkező előterjesztést tett a közgyűléshez: 1. hogy a magyar színügy segélyezésére a város ál­tal múlt évben megszavazott 1200 frt és 15 öl fa a folyó évben is fentartassék, oly módon azonban, hogy a 15 öl fa helyett ez évben 300 frt kész­pénz és így összesen 1500 frt utalványoztassék. Másodszor kéré a közgyűlést, hogy a színügy er­kölcsi pártfogását a törvényhatóság kebeléből vá­lasztandó bizottmány vegye át. Kétségtelen, hogy a kérelem mindkét része olyan, miszerint az egyik elfogadása a másik teljesítését önkényt maga után vonja. Az eredmény azonban nem ily értelmű. Mert a subventiót erős szavazás után fen­­tartották ugyan, sőt a kért összegig ki is egészí­ték, de az erkölcsi pártfogás eszméje, a törvényha­tóság b­i­z­o­n­y­o­s tagjainak szívós összetartása folytán — elbukott. Mi, kik a kérelem első részének teljesítésén is véghetetlenül örülünk, el nem hall­gathatjuk, hogy utóbbinak megtagadása nagy hiba! Ép ily értelemben nyilatkozott a helybeli sajtó is. Mindemellett e téren is a szebb jövő zálogát bírjuk főispán annak következő szavaiban, melye­ket a „meg nem adunk“, „el nem fogadjuk“ féle elv követőihez intézett: „én is osztom azok vé­l­e­m­é­n­y­ét, ki­k anyagi helyzetünket súlyosnak tartják, de méltóztassanak meggyőződve lenni, hogy vannak a nemzetiségnek oly po­st­ula torná­i, me­lyek elől kitérnünk nem szabad, ha csak maga a nemzetiség ellen, nem mondom vétket, de kisebb vagy na­gy­obb hibát elkövetni nem a­karunk.“ Ugyan e tárgy mellett Szluha Ágoston­­nok is emelkedett hangon szólalt fel s nagyrész­ben e két szónok befolyásának tulajdoníthatják, hogy a kérdés legalább egyrészről nyert szeren­csés megoldást. Az ülések tárgyaiból fölemlítünk még két interpelláre. Az egyik a volt kir. biztosság költ­ségeinek a kormány által nem teljesített fizetése folytán,­­ a másik szintén egy kölcsön meg nem fizetése miatt keletkezett; az utóbbi 15 ezer forint­ról szól, melyet a város a kormánynak még a múlt év őszén, a főreáltanoda fölépítése alkalmával tett folyóvá. Lehetetlen, hogy megütközésünket ne fe­jezzük ki a kormánynak ily mulasztásai fölött. Mindkét rendbeli követelés ma­ holnap egy éves s eredmény még mindig nincs. Reáltanodánkban nagy haladás tapasztalható. A fegyelem olyan, min­t az egész ország minden intézetének szívből kívánunk. A tanári testület s a tavalyi igazgató közt kifejtett hátrányos mozzana­toknak többé nem színhelye a szegedi főreáltanoda. Mindez rejlik a cuktusminiszter úrnak egy igen szerencsés választásában, melynélfogva a szegedi főreáltanoda élére Més­záros Nándort jelölé ki. Ha ehhez hozzáteszszük, hogy Mészáros Nándor mint két­ főigazgató, nemcsak a szegedi középta­nodák, hanem még 15 középtanoda fölött gyako­rolja a főigazgatói teendőket , csak a legnagyobb megnyugvással tekinthetünk ezen mondhatni való­ban szerencsés tanintézetek jövője elé. Közelebb társadalmi életünkről is fogok referálni. II. ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház ülése november 24 én. Elnök : Perczel Béla. Jegyzők: Huszár, Széll, Wächter. A kormány részéről jelen vannak: Ghyczy, Panner, Zichy, Trefort. Elnök jelenti, hogy Tisza Lajos egészsége helyreállítása végett a téli időszakra szabadságot kér. Megadatik. — A székely­keresztúri kir. já­­rásbiró, mint Vizsgáló biró, Bartha Miklós ország­gyűlési képviselő mentelmi jogát Czézár Ferencz által emelt nyilvános erőszakoskodási bűnügyben felfüggeszteni és a képviselő úr idézését, kihallga­tását esetleg elítélését a ház által engedélyeztetni kéri. Kiadatik a mentelmi bizottságnak: Ghgesy Kálmán pénzügyminiszter, Szab.­­ kir. Komárom városa összes iparosai az iránt ese­deznek, hogy az iparkamarák, mint az iparosság javára semmi eredményt fel nem mutatható intéz­mény megszüntettessenek és az állami szempont­ból szükséges teendőik az országos iparegyesü­letre ruháztassanak. A kérvény ki fog adatni a kérvé­­nyi bizottságnak. Siczer Ádám interpellációt intéz az igazság­ügyminiszterhez az Erdélyben fennálló bűnvádi el­járásban gyakorlatban levő vizsgálati fogságnak kezesség vagy biztosíték melletti szabad­lábra helyezésére vonatkozólag. Nem szándékozik-e a miniszter ezt mielőbb szabályozni és ezáltal az önkényes visszaéléseknek gátat vetni ? Közöltetni fog a miniszterrel. Zichy József gróf közlekedési miniszter fe­lel Brogyányi interpellációjára Markhot János fel­­mentetésére vonatkozólag. Mindenekelőtt meg kell jegyeznem, hogy ki­vált oly hivatalos állásnál, mely nem bir a rende­sen systemizált állások jellegével, mely fizetéssel nem jár és mely csak egy bizonyos határok közé szorítható feladat keresztülvitelére vonatkozik, a kölcsönös egyéni és közelebbről alig definiálható személyes birodalom nagyobb vagy kisebb mérve oly tényező, mely az ily állásra vonatkozó intézkedés­nél részemről teljes joggal mint indító ok hozható fel, mert rendeleteimnek végrehajtása iránt a fele­lősséget viselni én és egyedül én tartozom. Nehogy azonban a t. képv. ur azt higyje, hogy ettől eltekintve még más, tán Markhot úr egyéni személyiségében keresendő okok voltak azok, melyek a történt személyváltoztatásra indítottak, bátor vagyok kijelenteni, hogy a történt intézke­désre első­sorban azon meggyőződés indított, hogy egy oly folyó szabályozására vonatkozó biztosi­­ál­lás, mely folyó 40 mf.-nyi területet fut be, mely 6 vármegyén folyik keresztül — egy vármegyei activ alispáni kiv­­állással egyáltalában összefér­hetetlen. (Élénk helyeslés.) Nemcsak a helyi és vidéki érdekek s viszo­nyok, de különösen az alispáni halmozott mennyi­ségű egyéb teendők szempontjából nem képzelhető, de nem is kívánható ilyenkor, oly netáű tevékeny­ség, melynek kifejtése itt szükséges. Ezt nemcsak saját tapasztalásból, hanem több oldalról történt felszólalásokból is következtetni teljesen jogosult voltam. Ezen okokat még sokkal bővebben előadva egy Markhot úrhoz intézett iratomban fejtettem ki­­ennek eredetije a t. képviselő úrnak betekintés czéljából teljes rendelkezésére áll, a­ki mind eb­ből, mind magának a felmentési okmánynak szö­vegezéséből azon meggyőződést fogja meríthetni, hogy nem lehetett szándékom, Markhot úr szemé­lyére bármily árnyékot vetni. Minthogy továbbá­­ részemről a vogszabályozási biztostól teljes füg­getlenséget, erélyt, gyors intézkedést és kizárólag az ügynek való szentelést kívánok s ezen megki­­vántatóságokat az általam óhajtott mérvben gr. Delasseben véltem feltalálhatni, ezért láttam czél­­szerűnek őt — kinek személye ellen a képviselő úrnak nincs kifogása — rendeleteimnek végrehaj­tásával megbízni. Ami már most Markhot úrnak irányomban kö­vetett további ismeretes eljárását és az erre te­hető megjegyzéseimet illeti, erre nézve ki nem ter­jeszkedem, mert vétnék, úgy hiszem, az eddigi parlamentáris szokás ellen, ha feleletemben oly dolgokra is reflectálnék, melyekre nézve kérdés hozzám nem jön intézve. (Helyeslés.) Én egyébként úgy hiszem, hogy a t, képv. ur is azok közé tartozik, kik a kormánytól eré­lyes, határozott s ott a­hol szükséges késedelem nélkül való eljárást kívánnak,­­ minthogy eljárá­somnak a mondottakon kívül más indító oka nem volt, legyen szabad reménylenem, hogy a képvo­ni válaszomat tudomásul is fogja venni. (Hosszas élénk tetszésnyilvánítások.) Brogyányi V­i­n­c­z­e: Nem azon indok ve­zérelte őt interpellációja tételében, mintha a mi­niszter jogát megszorítani kívánná arra nézve, hogy azt nevezhesse ki kormánybiztosnak­, a­kit akar. Jól tudja, hogy az administrationális te­endőkben őt érvén a felelősség, ezt szabadon te­heti. Felszólalásában csak azon indok vezérelte, hogy miután a kinevezett kormánybiztos állása semmiféle fizetéssel nincs ellátva és jóformán becsületbeli állást képez, a miniszter lépése pedig hírlapi polémiákra, sőt közvetve insinuatiókra­ is adott alkalmat, épen annak megóvása végett, ne­hogy Nyitra megye alispánja insinuációknak legyen kitéve, de azért is, hogy a felzaklatott kedélyek megnyugtathassanak az által, hogy konstatáltassék, mi indította a minisztert ezen lépésre, kérte a mi­niszter válaszát. Minthogy pedig ezen válasz oly természetű, hogy mindenkit, a­kit érdekel, kielégíthet, őt pedig teljesen megnyugtatja: ezen választ tudomásul veszi. A ház tudomásul veszi a miniszter válaszát. Következik a napirend első tárgya, a köz­­gazgatási bizottság megválasztása. A képviselők beadott szavazatainak eredménye az ülés végén fog kihirdettetni. A napirend második tárgya a kérvényi bi­zottság Lili. és LIV. sorjegyzékének tárgyalása. Molnár Antal előadó olvassa a kérvények Lili. sorjegyzékét, a­melyben foglalt kérvényekre nézve a kérvényi bizottság véleménye elfogadtatott; olvassa továbbá az LIV. sorjegyzék 1. számú kérvé­nyét, t. i. a brassóvidéki magyar ág. hitv. ev. egyház­­községek kérvényét külön brassóvidéki m. ág. hitv. evang. esperességgé alakulhatása s egy m. hazai ág. hitv. ev. egyházkerületbe kebeleztetése iránt, melyre vonatkozólag a bizottság véleménye a következőkép hangzik: Az 1868. XLIII. t. sz. 1. §-a az erdélyi hazarész minden lakosát nyelv- és vallási különb­ség nélkül egyenjogúnak nyilvánítván, 14. §-a pedig az egyházak és egyházi hatóságok vallás­gyakorlati és önkormányzati szabadságát és jog­­egyenlőségét biztosítván, a bizottság semmi okot nem lát, mely a m. evang. vallási kérvényezők óhajtását egy külön esperesség alakítása és bár­mely magyarországi ev. egyházkerülethez csatlako­zása iránt gátolhatná.­­ Ugyanezért a jelen kér­vényt kiadatni véleményezi a vallás- és közokta­tásügyi miniszternek azon felhívással, hogy az 1868. XLIII. t. sz. 18. szakasza értelmében a vallás szabad gyakorlatának követelményeivel meg­­egyezőleg intézkedvén, eljárásáról a képviselőház elé jelentést terjeszszen. Trefort Ágost vallás- és közoktatásügy miniszter. E kérvény n­emcsak a képviselőháznál, ha­nem nála is benyujtatott és ő nem várva be kérvényi bizottság véleményét, azonnal intézkedet és egy magasrangú tisztviselőt kiküldött az előso­rolt panaszpontok megvizsgálására. Miután pedig kiderült, hogy ezen panaszpontoknak legnagyobb része alapos, a kellő intézkedéseket ezután is szán­dékozik megtenni. Minthogy azonban a protestáns egyház autonómiájának természete azt hozza ma­gával, hogy mielőtt ily egyházi dolgokban admi­nistratív úton történnék intézkedés, az illető egy­háztestület kihallgatandó, felszólította a nagysze­beni consistoriumot, hogy ezen panaszpontokra nézve nyilatkozzék. Mihelyt annak véleménye meg­érkezik, szemmel tartva a törvényeket,­­másrészt pedig országunk politikai és egyházi érdekeit, in­tézkedni és a maga idejében eziránt a háznak jelen­tést fog tenni. (Élénk helyeslés.) Molnár Antal előadó (olvassa a kérvényi bizottság jelentését.) Szepes megye, Győrmegye, Za­­­­ránd megye, Árvamegye, Moson megye, Mármaros-­­ megye, Sopron megye, Zemplén megye, Heves és K.

Next