Ellenőr, 1875. január (7. évfolyam, 1-31. szám)

1875-01-29 / 29. szám

Vala képes egyenlő mozgásba kényszeríteni és a magyar centralisták ezt hazánk szabad akarata polgáraitól követelték, midőn azokkal el akarják hitetni, hogy a magyar miniszteri centralisatió embereiben megjelentek a próféták s csak tanai­kat kell vakon követnünk, hogy mindannyian üdvözöljünk. Már 1848-ban a franczia kormány­zati rendszer lebegett szemeik előtt, akkor azon­ban a buzgó centralistáknak Kossuth nem enge­dett és még az osztrák provisorium alatt nem a centralisták, de a megyei emberek óvták meg az országot a Reichsrathtól; midőn azonban 1867-ben az 1848-iki törvények megint életbe léptek, az akkori minisztérium már nyíltan azon elvből indult ki, hogy felelős minisztérium és helyhatósági igaz­gatás nem fér meg egymás mellett és ennek nyo­mán oly törvénynyel rendezték el a megyéket és városokat, hogy az önkormányzat tettleg meg is szűnt, helyébe pedig azon közigazgatási büreau­­kratikus rendszer lépett, mely a miniszteri felelős­séget megsemmisítő,­­ hazánkat erkölcsileg és anyagilag tönkre téve. Megfoghatatlan, hogy ma­gyarok, kik tudták, hogy a mint municipális ön­­kormányzatunk szabadságunknak mindig védbás­­tyája és az egyedüli óvszer volt a nemzetet poli­tikai apathiától megőrizni, úgy másfelől népünk született ellensége a közigazgatási központosítás­nak, ezek daczára központosítási vágyainak annyi­ra engedtek, miszerint már most municipális ön­­kormányzatunk alig feléleszthető, képviseleti rend­szerünk alapköve pedig a „ nihil de nobis sine no­bis“, már-már annyira ki van forgatva sarkaiból, hogy nemzeti életünk, mintha a nagy végórán már túlcsontmerevségben, hideg marasmusban fek­szik. Mert minden népnek valamint megvan geniu­­sa, úgy megvan saját eleme is, melyből ha kiesik, ketté törik azon költői zománcz, mely nélkül „ri­deg pálya a hosszú élet“ és mely varázsnak megsem­­misitével szárnya szegeztetik a bátor feleemelkedés­­nek és a magyar kebelében rej­tező isteni szikra álom­kórságba sülyed. — Megfoghatatlan, hogy magyarok, kiknek nemcsak az osztrák, de hazánkban is a provisorium alatt felállított bureaukratikus köz­­igazgatás véghetlen tanulságot nyújthatott általa előidézett pénzügyi rázkódtatásokról, nem a parla­mentáris rendszert a municipális igazgatással ösz­­szeegyeztették, de megtartották azon közigazga­tási rendszert, melynek csak irodai és utazási költ­ségei és napdíjaira annyi pénzösszeg adatik ki, mennyibe a törvényhatóságok összes közigazga­tási költségei kerülnek. Ezekből a pénzügyminisz­tériumra 1.505,000, a közlekedésire 995,000 az igazságügyire 867,000, a kereskedelmire 395,000 fit és igy tovább esik, maga a honv. minisztérium már 90,000 írtra vitte. Nemzeti életünket aligha érte nagyobb go­nosz nyolcz század óta, mint a bureaukratia ezen tulkapó befolyása, mert discreditálta a Parlamen­tarismust, mintha ez csakis egy roppant költséges bureaukratia erejére támaszkodhatnék. Igaz, hogy ez alapja a miniszteri centralisatia és mindenható­ságnak — és erre törekedtek az általam említett pesti centralisták, — de ellentéte a parlamentáris kormányzatnak, a­mint ez Magyarországban, nem­zetünk geniusa és jelleme szerint tettleg kivihető. Érezték is ezt az 1867-ik évi miniszterek, kik, midőn az 1868-ik évi budgetek, mint az osztrák budgetek hasonmásai ellen, mindjárt a pénzügyi bizottság kebelében kifogást tettem, azt válaszol­ták, hogy számba vévén azon kímélet igényeit, melyre a fennálló viszonyok megoldásánál fegyel­mezni kell, ilynemű, de csak ideiglenes budgeteket előterjeszteni kénytelenek voltak. Sürgettünk évről­­évre egy normális államköltségvetést, mely Magyar­­ország szűkölködő pénzügyi állapotához alkalma­zandó, és a minisztérium mai napig sem tudott kibontakozni ezen budgetek hínárából, melyek az alárendelt miniszteri közegek, különösen a számve­vőség által a régi mustrák szerint folyvást össze­­állíttatnak. Nem a jelen minisztériumot vádolom, mely alig hogy a kormány rúdját kezébe vette, máris államköltségvetéseit előterjeszteni kénytelen volt, és így a volt minisztérium által már előkészített budgeteknek komolyabb átvizsgálására ideje sem volt, mint ezt maguk a miniszterek is a pénzügyi bizottság kebelében említették, hanem keresem a hibát eddigi közigazgatási rendszerünkben, mely a helyhatóságokat, mint az ország polgárai és a központi kormány közt közbenjáró közigazgatási testületeket nem tűrvén, minden csak gondolható ügyekre terjeszti ki a központi kormánynak köz­­igazgatási hatását. Bírjuk azonban máris a jelen minisztérium ígéretét a valóságos decentralisatió iránt, és miután ezen ígéret valódi értelmének meghatározása, ez értelem működésének megindí­tása, azt hiszem, hogy a jelenleg fennforgó körülmé­nyek közt, a minisztériumnak most legközelebb két fő feladata van, először addig, míg a javaslatba ho­zandó reformok a végrehajtás stádiumába lépnek, tetemes megtakarítások által az államháztartási egyensúly helyreállítását előkészíteni, azután a közigazgatás eddigi­ rendszerére nézve oly gyökeres in­tézkedéseket és reformokat javaslatba hozni, hogy az államháztartás egyensúlyának fentartása jövőre biztosíttassák. Ezen feladat megoldható, ha a mi­nisztérium hazánk érdekeinek magasságára emeli férfias akaratát és elhatározza magát, akarni a pa­rancsoló szükség kellékeit; meg nem oldható, ha azt nem birja akarni. A véletlen vagy optimismus ideje lejárt, az rajtunk többé nem segít, a commo­­ditás politikája nekünk már halál; minket csak a cselekvés menthet meg. (Helyeslés.) Midőn a pénzügyi bizottság az 1873-ik évi államköltségvetés iránti jelentésében azt mondá, hogy az ország közhitelének érdekei parancsolólag követelik, hogy az állam rendes szükségletei a közjövedelmekben teljes fedezetet találjanak, egy­szersmind határozottan ajánlá, hogy a legüdvösebb, a leghasznosabb beruházásokat sem szabad az erők túlfeszítésével megszerezni és hogy pénzügyi hely­zetünk tetemes megtakarításokat követel. Ezen vé­lemény egyik részének megfelelőleg a képviselőház oda utasította a pénzügyminisztert, hogy a rendes szükséglet fedezésénél mutatkozó 8.360,425 frtnyi hiány elenyésztése végett részletes javaslatokat terjeszszen elő az állam rendes jövedelmének oly mérvben fokozása iránt, hogy az összes rendes ki­adások a folyó jövedelmekből fedeztethessenek, a­miért is anna­k nyomán a törvényhozás, a ház-, jövedelem- és a személyes kereseti adók úgy a bélyeg és illetékek felemelése által az 1873 ik évi rendes hiány leszoríttatott 3.717,167 írtra. Ez adó­­nemek ily jelentékeny felemelése daczára, az 1874- dik évre előirányzott rendes hiány megint 7.772,356 írtra rúgott nem csak azért, mert a legujbb köl­csön kamatjait be kelletett állítani, de főleg azért, mert az akkori minisztérium által a budget össze­állításával megbízott bureaukraticus személyzet az eddigi budgetek ösvényén maradva, az állammé­nesekre, államépítkezésekre, államvasutakra, állam­gépgyárra, államvasművekre és kőszénbányákra derüre-bornra irányozta elő a milliókat, és igy a pénzügyi keserű kínoknak még ezen mellék-, de mély kutforrásait beszüntetni sem tudta, sőt 1875. 76 és 77-ik évekre a kilenczes bizottságnak be­nyújtott tájékozási államköltségvetési javaslatok által a jelen minisztérium budgetjeinek hasonló irányt adni törekedett, a­mint az 1875-ik évre nem a kilenczes bizottság véleménye, de ezen tájékozó budgetek szerint bemutatott költségvetés­nek rendes szükséglete 4 millió, a rendkívüli 21 millió forintnyi hiányt mutat. Mit jelent ez? Azt, hogy kormányunk eddig pénzügyi helyzetünknek szem előtt tartása nélkül állapította meg előirányzatait és ha a jelen mi­nisztérium a legszigorúbb takarékosság szempont­ját nem fogja vaskézzel érvényesíteni, hazánk pénzügyi viszonyaink kényszerítő hatalmának ál­dozatul esni fog. Államháztartásunk rendezése azon örökös alap, azon mellőzhetlen „sine qua non“ mely nélkül akárhol kezdjük a teendőket, boldo­gulni sohasem leszünk képesek; nincs törvényho­zás, mely a nélkül, államunkat fenyegető sors ke­rekét meg tudná akasztani. — A minisztérium azt hiszi, mint látszik, hogy a deficit beszüntetésére szolgálni fognak az új adók ; kereken tagadom , némileg segíteni fogják ennak fedezetét, de a­mint az 1873-ik évi adószaporítások nyolcz millióról leszállították a rendes deficitet három millióra, hogy 1874-ben megint 7.700.000 írtra emelkedjék, épen úgy el fognak veszni az új adók által szer­zett milliók, hazánk erejét messze túlszárnyaló, nagyhatalmi miniszteri budgetek örvényében, ha a minisztérium nem szakít eddigi előirányzataival és pénzügyi eljárásával, ha fel nem hagy oly válla­latokkal, melyek mint annyi pióczák szívták fel hazánk vérét, s azt soha vissza nem cseppegtet­­ték. (Igaz! igaz !) Tessék szemébe nézni a fejlődő pénzszükség követeléseinek már 1878-ban a pénzügyminiszter számítása szerint is felmerülő deficit fedezésénél, ha 13.000.000-val is emeljük a közadókat, de a kiadásokat le nem szállítjuk. Oly elválaszthatatlan kapcsolat van hazánkban az adófelemelés és a kia­dások apasztása közt, hogy nem csak a rend­kívüli körülmények, melyek alatt élünk, de a közönséges viszonyok mindennapi felfogásá­nak philosophiája is elég volna arra hogy bevalljuk, hogy az adóemelések folytatása, a fenntarthatatlan állami vállalatokra eddig fordított mindennemű üzleti költségek fedezése végett az állam hitelén segíteni, de azt végleg megrontani fogja . — én legalább oly többséget e házban kép­zelni sem tudnék, mely azért emelné a közadókat, hogy továbbá is pazarolják a milliókat államgép­gyár, államerdők, államvasutak, vasművek és bá­nyáknak — a valódi szükségnek meg nem felelő felesleges üzleti költségeire és menthetetlen kényel­­műséggel foszsza meg államunk közhitelét legbizto­sabb életmódjától, a nép áldozatkészségétől. Az 1873-ik évi adóemelések, ilynemű tetemes megta­karítások nélkül, az állam üres zsebeire csakis — mint tapasztaljuk — palliatív foltokat varrogathat­­tak; magam kívántam, hogy a pénzügyi bizottság szállítsa le még 4 millióval a tervezett üzleti kiadá­sokat, nem felelt meg e várakozásnak, tekintve azonban a miniszteri előirányzatok iránt eddigi en­gedékenységét, abbeli megelégedésemet el nem hallgathatom, hogy a fedezet iránti habozásával drastice, az ország színe előtt rávilágított az ed­digi gazdálkodás árnyékaira, melyeket ugyanazon hírlapok éveken át takargatni igyeekezik, mely lapok eddig magasztalták, most kisebbítik a pénz­ügyi bizottságot, mert­ fölébreszti valahára, ki gond­talanul az államkölcsönök és emelt kiadások puha párnáján édelegtek. (Igaz, igaz! balfelől.) Meg fogja a t. ház engedni, hogy az állam­­költségvetés némely részleteit röviden felemlíthessem annak bizonyítására, miszerint a minisztérium, ha a 204 millióra rugó rendes szükséglet rovatait az elháríthatlan szükség szempontjából újból átvizs­gálná, már 1875-re annyit is megtakaríthatna, meny­nyi a rendes hiány magszüntetésére kívántatik. Az államvasutak üzleti központi szerfelett számos felügyelőségre 678,390 frt, a külszolgálati személyes kiadásokra 2.026,660 frt, és a dologi kiadásokra 2.722,300 frt, és így az államvasutak üzleti kiadásaira 5.436,350 frt, — már a pénz­ügyi bizottság törlései után irányoztatik elő, a bruttó jövedelem pedig 8.100,000 frttal a minisz­ter javaslata szerint vétetett fel. E szerint ma­radna nettó bevétel 2.264,000 frt, hanem csak a papiroson, mert az 1870-iki zárszámadások foly­tán az akkori budgettörvény által kilátásba vett 3.329,000 frtnyi nettó bevételből csak 1.198,030 frt jött be tettleg, mely összegből a rendkívüli beruházásokra 575,600 frt adatott ki, 1874-ik évben pedig egy krajcrár sem szolgáltatott az ál­lampénztárba, úgy, hogy az állam azon 130 mil­lióról járó kamatot, melybe az államvasutak kerültek, mindig más forrásokból fedezni kényte­len. Nem világos jele-e ez annak, hogy az elő­irányzott üzleti költségek messze túlszárnyalják a valódi szükségletet és igen helytelen irányban ál­lanak a vasúti forgalomnak az utolsó két év alatt több mint egy­harmadával való csökkentéséhez? Hogy csak egy példát említsek: a külszolgálat személy­zeti kiadásai, a hivatali, irodai és úti költségek 588,105 frtot irányoztatnak elő, (Élénk mozgás,) tehát 130 mértföld után egyre esik 4300 frt. Ezen szám világot vett a többiekre. Ily helyzetben a pénzügyi bizottságban azt indítványoztam, hogy az államvasutak üzlete bérbe adassék, addig pe­dig az előirányzott üzleti kiadások csak egy tized része 500,000 írttal töröltessék. Javaslatom azon sallangós elmélettel nemu­tatott el, hogy az állam­vasutak hivatalbóli igazgatása szükséges, miszerint a tarifa, az üzlet vezetése, a többi vonatokkali versenyzése kérdéseiben mintegy irányadó mintául szolgáljon, holott a gyakorlati embernek éppen az állami üzlettől méltán borsódzik a háta. (Helyes­lés és sevü­ltség.) Ily üres doctrinával az állam­vasutak költséges igazgatása hibáiból alakult gonosz állapot felett mintegy ignorantiát affectálni, nem ve­zethet pénzügyi helyzetünk rendezéséhez.­­ Az ál­lamgépgyárra 540.000 frtnyi kiadás és éppen annyi fedezet irányoztatik elő, csakhogy a kiadásokat készpénzben fizetni kell, a fedezet pedig a pénz­ügyminiszternek a készlet értékében mutattatik be. Midőn ezen gyár fölötti tárgyalások alkalmával a pénzügyi bizottság kebelében e gyár igazgatójá­hoz, ki Helvétiából idejött, azon kérdést intéztem, hogy hová lett azon 750,000 frt, mely az eladó­sodott gyárnak a volt pénzügyminiszter által köl­csön adatott, szóról-szóra azt válaszolta: e pénz megvan a munkásoknak fizetett napibérekben és általuk dolgozott készletekben! (Mozgás.) Mióta e gyár az állam birtokában van, roppant defic­ittel dolgozott ; a miniszter és a pénzügyi bizottság azt el is akarnák adni, de azon nézetből kiindulva, hogy üzletben nem tartott gyárvevője nem akad, a kérdéses dotatiót engedélyezendőnek vélik, négy év óta hallom, én hazánk polgáraival szemben méltánytalanságnak tartom, miszerint e drága fen­­tartás költségeit emelt adók által fedezzék, hogy egy év múlva ugyanott legyenek, hol ma vannak. Az államerdők czíme alatt a rendes kiadások 5 101,273 írttal, a bevételek 7.502,980 írttal és igy a nettó jövedelem 2.401,707 írttal irányoztatik elő; az 1873-ik évi zárszámadások szerint az akkori költségvetési törvényben 4.764,000 írttal kilátásba helyezett nettó jövedelemből 528,700 frt jött be tettleg, ehhez adva a termesztmények és anyagok ez évi gyarapodását 526,3000 frttal, és mutatko­zott összes jövedelem 1.055.000 frt. Az államszám­vevőszék egyszersmind a minisztériumot arra figyel­­mezteté, hogy miután a készletben lévő s a ter­mesztmények és anyagok értéke az 1873-ik év végével máris 5.733.000 frtra emelkedtek , ezen termeszményeknek évről-évre fokozódó szerfölötti fölhalmozásából csakis igen kétséges értékgyara­podás származik. Ezeknek nyomán a p. v. bizott­ságban azt indítványoztam, hogy a haszon és tűzifa vágása az államerdők csak azon részeire szorittassék, hol azt a már megkötött szerződések vagy szolgálmányok okvetlen követelik, a többi vágások használata ideiglenesen beszüntetvén, a készletben lévő fatermesztmények adassanak el, mi mellett az előirányzott üzleti költségeknél más­fél millió frtnyi levonásokat eszközölni lehetne, a­nélkül, hogy a fedezet összegét le kellene szállí­tani, sőt ez mindenesetre kedvezőbb volna, ha az 5.733.000 frtnyi készletből csakis két millió frtnyi értékű fa adatnék el. A talán el nem hallgathatom azon észrevételemet, hogy ama bureaukraticus ellenvetés vagy állítás, miszerint az üzleti költségeknek minden leszállí­tása a bevételt is kisebbíti, rendesen nem alkal­mazható, főleg nem az állami üzleteknél, mert hi­­szen akkor megfordítva, az üzleti kiadások emel­kedése maga után vonná a bevétel szaporítását is; ezt pedig a magyar állami vállalatok évről­­évre kereken c­áfolták meg, mert mennyivel több a rájuk fordított költség, annyival kevesebb a tiszta jövedelem. (Halljuk, halljuk!) így 1873-ban a 9.646,000 írttal beállított erdőkezelési költségek 280,000 írttal szaporodtak, ellenben a 14.411,000 írttal előirányzott bruttó jö­vedelmek 3.560,000 írttal kevesebbedtek. Ugyanaz történt az állam­bányászatnál, mely­nél a budgettörvényben megállapított üzleti költ­ségek tettleg 1.421,000 írttal nagyobbak voltak, az előirányzott bevétel pedig 873,000 forinttal csökkent. A bányászat czime alatt rendes kiadások 12,004,996 frt, a bruttó bevételek 12.075,081 fo­rinttal tehát a tiszta jövedelem 70,800 fo­rinttal irányoztatik elő a bizottság véleménye szerint, mert a miniszter 14,454 frtnyi vesztesé­get tervezett, így 1873-ban a tényleges pénztári kezelés szerint a veszteség 2.390,000 frtra rúgott, melyből a fémbányászatra 1.333,000 frt, a vasművekre 414,300 frt, a kőszénbányákra 369,000 frtnyi vesz­teség esett, mely megint nagyobb, ha a nemes­­érczbányászatnál készletben lévő 4.592,000, a vas­kohászatnál 6,536,000 írt, a kőszénbányászatnál 453,800 frtnyi készlet ezen árak után mint való­színű nem értékesíthető. Miután a bányászati üzlet évek óta veszte­séggel folytattatott és a p. n. miniszter indokolásában maga ismeri el, hogy mind a fém-, mind a vasbá­nyák folyó termeléseit sem adhatta el, és a t. ház már több ízben hívta fel a minisztériumot, hogy a vasműveket mielőbb eladás útján értékesítse, a fém­bányáknál pedig az üzemet jelentékenyen meg­szorítsa : én a pénzügyi bizottságban azt indítványoz­tam, hogy a diósgyőri vasgyár, melynek üzlete 1873-ban is 694 500 frtnyi veszteséggel folytattatott, a melyet más forrásból, alkalmasint az adóbevéte­lekből fedeztek, i. é. április 1-én szüntettessék meg, a többi vasmű­veknél és a fémbányászatnál pedig az üzleti költségek egy millióval szállttassanak le és a helyett a készletben lévő réz és vas adassék el, mert meg nem tudom fogni, hogy a folytonos üz­letpangás és annak daczára, hogy az államvas­­művekben termelt nyersvas egy mázsájának költsége 4 frtra rúg, holott az harmadfél forinton közönsé­gesen megvehető, a szűkölködő állam ily roppant veszteséggel szaporítsa az úgyis szerfelett felhal­mozott készleteket. (Helyeslés balfelől.) Vég­tére az állam-lótenyészintézeteknél 1873-ik évben 1.313.000 frtra rúg tettleg a hiány, jelen előirány­zatban a bizottsági megtakarítások után 482.761 írttal vétetett fel a defic­it. Én teljesen elismerem ezen intézeteknek átalános jótékony befolyását, de azt hiszem, hogy szemben azon 55.000 hold földdel, melynek jövedelme ezen ménesek fentartására szol­gál és melynek kezelési és gazdasági kiadásai 842.000 frtra emelkedtek, további tetemes megta­karítások a státusgazdászat ezen ágazatánál is esz­közöltethető. (Helyeslés balfelől.) Ezeket a megtakarítások lehetőségére nézve kiemelve, azt várom a minisztériumtól, hogy miután a rendes szükségletnek a folyó jelen közjövedel­mek általi fedezését a teendők legfőbbikére vi­szonyaink kényszerítő hatalma emelé, ezen hata­lom uralkodása alól el nem fogja magát vonni a jelen minisztérium, mely a pénzügyi fergeteg köze­ledésénél a kormány rádját azért kezébe vette, hogy a jelen döntő peretében eszközlendő siker áll"­ hazánknak menekülést szerezzen a jövő bizonyos veszélyéből. Önmystificatio volna hinni, hogy a fe­nyegető veszély fonalának hamis legombolyítására még időnk van, mert ha nem mindjárt ez évben a rendes szükségletet rendes folyó bevételeinkből fedez­hetjük, akkor a kibontakozás reményét az ország nem táplálhatja. Igen természetesnek találom tehát alkotmányos életünknek azon postulátumát, hogy a kikerülhetlen kérdés megoldásához azonnal fogjunk oly költségek leszállítása által, melyek évek óta a jövedelem minden reménye nélkül és az állam­­pénztár nagy kárára ilynemű vállalatokra elpaza­roltalak. Úgy hiszem, hogy a t. háznak nincsen tagja, ki az államot akár iparüzletek, akár nyere­­ségi vállalatok kivitelére alkalmasnak tartaná, van­nak azonban tagjai, mint a pénzügyi bizottság ke­belében tapasztaltam, kik az állam által ily válla­latokba már befektetett pénzek visszaszerzése tekin­tetéből a további beruházásokat szükségesnek tart­ják. Örökös fallad­a, vesztett milliók után újabb milliókkal futni, ez tönkre tett már sok iparost, vállalkozót, gazdát és államot; a magyar állam is a keleti vasútnak kölcsönzött 4 millió után haszon­talanul futott utóbbi 17 millióval, holott ha férfias nyíltsággal hibájukat bevallva, az állami üzletek­kel teljesen felhagynak, megtakarítanák a jövő sikertelen kiadásokat és a magánüzleteket szapo­rítván, azoknak közadója által növelnék az állam bevételeit. (Helyeslés balfelől.) Vannak másrészről, kik azon feltevésből kiindulva, hogy üzletben nem tartott vasművek, bányák és gyárak vevőkre nem fognak akadni, az érintett kiadásokat megszava­­zandóknak vélik. Elnézve attól, hogy e feltevést alaptalannak tartom, ellenkezőleg azon aggodal­mam van, hogy éppen az üzletnél alkalmazott tiszt­viselők a vevőket eddig is elidegenítették ; ezen kívánat teljesülhet, mert április első napjáig meg vannak már szavazva az üzleti költségek, időköz­ben a minisztérium kihirdetheti a pályázatokat, hogy azon esetben, ha méltányos ajánlatok létez­nek, április 1-én a legtöbbet ígérőnek adhassa át a vasműveket és gyárakat, vagy újabb pályázatot hirdethessen. Hányszor ígérte a minisztérium, hogy el fogja adni, de soha erre elkészülő lépéseket nem tett, mindig azzal mentegeté magát, hogy nincs vevő; ha volt vevő, küldötte azt a helyszínére és ott a tisztviselők beszélték le. (Mozgás.) Legfőbb ideje, hogy a képviselőház e­ kér­désben végezzen. (Helyeslés balfelől) különben semmit sem tett, semmit sem hárított el, s miután azon nézetben vagyok, hogy az államgazdálkodás ilynemű gyökeres megváltoztatása nagy befolyással lesz az államhitel helyreállítására, és a költség­­vetés részletes tárgyalásához a t. ház némi meg­nyugvással csak akkor járulhatna, ha első­sorban és mindenek felett a rendes költségvetésnél az egyensúly helyre lenne állítva, sőt a részletes tár­gyalás alatt ezen kérdés megoldása, mely az ös­­­szes minisztérium közbenjárását követeli, vagy éppen nem, vagy nagy időmulasztással eszközölhető lenne, ezen kénytelenséget pedig újabb költségek­kel eltávolítani oly menthetetlen gyöngeség volna, melynek keserű árát megadni fogjuk, ha most a szomorú múltak intését megvetve, majd késő bá­natra ébredünk , a következő indítványt elfogadás­ra ajánlom. (Halljuk! Halljuk!) Indítvány az 1875-ik össszes államkölt­ségvetés tárgyában. Tekintve, hogy az ország közhitelének érde­kei parancsolólag követelik, hogy az állam rendes szükségletei a folyó közjövedelmekben teljes fede­zetet találjanak, az 1875-ik évi államköltségvetés azonban 4.339.992 forintnyi rendes hiányt mu­tat fel; tekintve, hogy az 1873-ik évi költségvetés tárgyalása alkalmával, a rendes szükséglet fede­zésénél mutatkozott hiány elenyésztése végett, a törvényhozás az államadó bevételeit ötödfél 1 millió­val emelvén, a kitűzött czélt azért el nem érheti, mert a rendes kiadások összegét tetemesen le nem szállította, á­ltalában a hét évi tapasztalás azt bizonyíta, hogy az 1868-ik évtől fogva 60 millió írttal emelkedett rendes kiadásoknak igen tetemes leszállítása nélkül, az államháztartás nem is ren­dezhető ; tekintve, hogy a különböző államvállalatokra, különösen gépgyár, vasutak, vasművek,­­ércz- és kőszénbányák, fatermelésre fordított üzleti költsé­geknek a ház előtt fekvő eddigi pénzügyi ered­ményei oda mutatnak, hogy e költségeknek sza­porítása nemcsak jövedelmekben ellensúlyozást nem nyert, de a veszteség évről évre nagyobbod­ván, az ország oly nagymérvű, a szükség által nem parancsolt igényeknek, államháztartása állan­dó defic­itje nélkül, megfelelni nem is képes; tekintve, hogy az államköltségvetés részletes tárgyalása alatt ez érintett rendes hiány megszün­tetése iránti feladat megoldása, mely az összes minisztériumnak közbenjárását követeli, vagy éppen nem, vagy csak idővesztéssel lenne eszközölhető, alólírott indítványozza. A képviselőház határozatilag oda utasítja a pénzügyi bizottságot, hogy az 1875-ik évi rendes államköltségvetést, annak részletes tárgyalása előtt az összes minisztérium hozzájárulásával újból át­vizsgálván, az állam rendes kiadásai és a folyó rendes közjövedelmek között mutatkozott hiány megszüntetését, kiválólag azon üzleti költségeknek, melyek az állam különböző vállalatai és iparmű­­veire nézve javaslatba hozattak, leszállítása által okvetlen úgy eszközölje, hogy az összes rendes kiadások a folyó jelen közjövedelmekből fedeztet­hessenek. * Kármán Lajos nézete szerint csak úgy bontakozhatunk ki válságos helyzetünkből, ha pénzügyeink nem az eddigi költségvetési rendszer, hanem új eszmék, új irány alapján gyökeresen ren­­deztetnek. A pénzügyi bizottság jelentése és össze­állítása szerinte tiszta, de leverő képet tüntet elő. A pénzügyi kormányzatot három szakra osztja: 1) a Parlamentarismus tulajdonképeni szakára vagyis gr. L­ó­n­y­a­y időszakára; 2) a defic­itek — Ker­­k­a­p­o­l­y szakára; 3) az ébredés — Ghyczy — korszakára. E korszakok mindegyikére megjegy­zéseket tévén, oda lyukad ki, hogy a kormányzat minden ágában nagymérvű reduktiók terére kell lépnünk. Az „exempla trabunt“ latin példabeszéd alapján a redaktiót először is a képviselők és mi­nisztereken szeretné megkezdeni. Azok száma 448-ról 250-re, ezeké 10-ről 7-re lenne te­­leszállítandó. Nevezetes megtakarítást lát az igazságügyminiszter által czélba vett 20 törvény­szék helyett 40 törvényszéknek, a budai törvény­széknek és a semmitőszéknek megszüntetésében. A közös hadseregnél legalább is 9 millió megtakarí­tást lehetne eszközölni szerinte. Halaszthatlannak tartja a gyökeres adóreformot, a bankkérdés meg­oldását, egy nemzeti vasúti politika életbelépteté­sét, gyors és olcsó igazságszolgáltatást. Véleménye szerint a nemzetnek nem javítgató, de alkotóerőre van szüksége. Mindezeket az állam-költségvetést tárgyazó javaslatban biztosítva nem látja , ezért az 1875-diki állam-költségvetést még részletes tár­gyalás alapjául sem fogadja el. (Élénk helyeslés balfelől.) Pulsztey Ferencz azon kezdi, hogy egy nemzetnek életképességét mai időben nem a nagy vitézség adja meg, hanem a rendes gazdálkodás; az, ha ki tudja fizetni adósságait. A magyar név dicső volt szerinte régtől fogva, de az európai nemzetek concertjébe csak az 1867-iki kiegyezés óta léptünk be. (Felkiáltások a szélsőbalon : 1848 óta! Halljuk! Halljuk! Helyeslés jobbfelől.) Óhaji itthon is látni azt, a­mit Amerikában látott, hogy t. i. mikor roppant áldozatokra volt szükség, a nemzet, mely addig nem is fizetett állami, csak provinciális adót, önkényt ajánlotta fel magát a megadóztatásra. A helyzet pénzáldozatot kíván tő­lünk, mert különben elvesztjük állásunkat. (Élénk helyeslés jobbfelől.) Az egész ország érzi e pilla­natban, hogy állapotunk nem olyan, mint a minő­nek lenni kellene; minden ember kész áldozatra, de erős kormányt kíván mindenki, (Helyeslés bal­felől) mely igazán vezet és nem vezettetik, mely oly törvényjavaslatokat terjeszszen a ház elé, me­lyek tisztán érthetők, melyeket nem kell átdol­gozni hónapokon át bizottságoknak és országgyű­lésnek. (Élénk helyeslés balfelől.) Ő nem akarja a kormányt megtámadni. (Hosszas zajos nevetés bal­felől), sőt támogatni, mert képes, erős elemeket lát benne. (Derültség balfelől.) A­ki erős, annak nem szükséges támogatás, mert az a maga erejé­ből is képes élni. (Helyeslés jobbról.) Az erős kormány menjen előre és látni fogja, hogy az egész nemzet szívesen követi. (Derültség és ellen­mondások balfelől, élénk tetszés jobbfelől.) Pártja zilált viszonyát elismeri, de azért ne gondolják némelyek — úgymond — hogy mikor a pártvi­­szonyok ziláltak, akkor igen könnyű egész párto­kat tönkre tenni. Pártjában is lát többeket, kikről szeretne tisztább felvilágosítást nyerni. (Derültség a baloldalon. Halljuk! Halljuk !) Szereti, hogy sokan vannak szólásra felírva, mert így a háznak minden árnyalata ki fogja fejteni nézeteit. Különösen örül, hogy egy kitűnő férfi van feljegyezve a szónokok sorában, a­kitől sokat vár a nemzet, a­kinek első fellépése e házban nagy hatást gerjesztett, a­ki azóta, hogy pártunkba belépett mindig tisztessége­sen correct módon, mindig legálisan a párttal sza­vazott és a párttól soha el nem távozott, a ki nem pártoskodott, a ki nem intrigált (Csernátony Lajos közbe szól: Szépen megbecsülték !) de hallgatott, hallgatott soká. Említette ázsiai állapotunkat, de nem mutatta meg nekünk az ösvényt , a­melyen Ázsiából Európába juthattunk. (Derültség.) Örven­­dek, hogy nem sokár­a lesz szerencsénk őt is hal­lani. (Egy hang balfelől: Ki az?) Hogy ki az? Kérem, önök jobban, vagy éppen olyan jól ismerik mint én , sokkal nagyobb benyomást tett az ő fellépése, mintsem hogy elfelejthette volna a ház. (Zaj és mozgás a baloldalon. Derültség jobban.) Szükséges hogy felszólaljon azért, mert vannak lapok, van­nak emberek, a­kiknek eljárása, miután ő eddig mindig hallgatott, azon gyanúra szolgáltatott irá­nyában okot, mintha ő külön pártot akarna ala­kítani s azon pártnak már előre ki volt tűzve sze­rencsétlen neve, a conservativ név, oly név, mely semmit sem mond. Szerinte conserválni és reformálni mindnyájan tudunk, csak úgy, mint ő. Örülni fog, ha hallani fogja tőle azon szavakat, melyekkel állását tisztázni fogja. (Felkiáltások: Tovább !) Egy második kitűnő tehetségről is említést tesz, kinek neve hozzá van kötve a 67-iki kiegye­zéshez, kinek nevéhez hozzá tapadt az eredmények­nek és hibáknak nagy része, kinek sok ellensége és sok barátja van, ki egy idő óta nem nyilatko­zott és örülni fog, ha fellépésével meg fogja mutatni, hogy a legközelebbi időkben sokat tanult is, felej­tett is. (Élénk helyeslés. Fölkiáltások balfelől: To­vább !) Áttér az ellenzék vezérére, kinek állását az utolsó időben szinte nem ismeri egészen. Egy hoz­zá közel álló lapról tesz említést, melynek szerkeze­­tője legalább baráti viszonyban áll vele, mely a régi kitűzött elveket egész kiterjedésében védi és fenntartja, de azoknak inkább theoretikus, mint praktikus értéket tulajdonít. (Zajos derültség a jobb- és a szélsőbaloldalon). Nem érti, hogy a baloldal, mely 7 éven át mindig elfogadta a pénzügyi bizottság jelentését részletes vita alapjául, most egyszerre nem fogadja el. Szerinte a Deákpártban nyilatkozó ziláltság bántja az ellenzéket, és egész erővel azt akarja, hogy együtt tartsanak. (Derültség jobb felől). A mostani helyzet jellemzésére a többször hallott, „coalitió“ szót hozza fel, mely mindig a pártok szétbomlását mutatja. Ezután áttér azon módra, melyet a pénzügy­­miniszter hozott fel, s melyet a pénzügyi bizottság el nem fogadott. A defic­itek felét adók és áldoza­tok által, másik felét pedig kölcsönből kívánja fedezni. Állapotaink komolyságát belátja, de azok­nak valami különösen kétségbeejtő voltát nem. A pénzügyi bizottság jelentését egész kiterjedésében elfogadja a­­részletes tárgyalás alapjául. (Élénk he­lyeslés jobboldalról.) Máriássy Béla az 1867-iki kiegyezést nem tartja valami fényes békekötésnek, mert az az országra nagy terheket rótt. Helyzetünket festi és nézete szerint a bajon csak egy jó budget segíthet. A jelenlegi budget nem bír szerinte a jóságnak semmi kellékével. El van valami a budgetben ta­karva, holott egy jó budgetnek financziainknak valóságos képét kell feltüntetni. Megmutatja azon helyeket, melyek el vannak takarva. Az egyensúly helyreállítására négyet lát szükségesnek: az államvagyon, a tisztán állam­vagyon jövedelmének emelését, nagymérvű megta­karításokat a kiadásból, s az adósságoknál czél­­szerűbb financziális műveletet, végre új adókat, de a­melyek terhesek nem lesznek. Az egyes tételeket bővebben tárgyalván, ki­mondja végül, hogy ő az 1875-iki budgetet az országra nézve veszélyesnek, károsnak tartja és részletes tárgyalás alapjául el nem fogadja, mert ő azt hiszi, hogy a­mi rész alapra van fektetve, abból jót igen nehéz csinálni. Ülés vége 2 óra 3 perczkor. A tárgyalás folytatása holnap d. e. 10 órakor. Törvényjavaslat, az 1870. évben fizetendő általános jövedelemadóról. 1. §. Minden adózó, a ki ingó vagy ingatlan vagyonból vagy az 1868. XXVI. és 1870. XLIX. törvényczikkek szerint jövedelemadó alá vonandó keresetből vagy jogosítványból­ jövedelmet húz, a fennálló adótörvények szerint fizetett adóján kívül, az 1875. évre általános jövedelemadó alá esik, mely a következő §§-okban körülírt módon álla­­pittatik meg. 2. §. Az általános jövedelemadó kivetésének alapjául szolgál: I. Földbirtoknál. a) a fennálló földsorozati munkálatokban ki­mutatott és az 1874. évi földadó alapjául vett egész évi tiszta jövedelem, hozzászámitásával azon haszonnak, melyet a birtokos b) a földadó-telekkönyvben nem foglalt vagy abban a terméketlenek közé sorozott,de időközben mivelés alá vett területekből; c) birtoka egyes részei azon mivelési ágai­nak, melyekhez azok a földadótelekkönyvben so­rozva vannak, megváltoztatásából; d) a birtokában levő ideiglenesen adómentes terekből húz; e) haszonbérbe adott földbirtoknál az egy évi bér, melyet attól a bérlő készpénzben, termeszt­­ményekben vagy szolgálmányokban az 1874. év­ben kiszolgáltatni tartozott. II. Házbirt­oknál. a) azon házaknál és házrészeknél, melyek 1874. évben házbéradó alá estek, azon tiszta jö­vedelem, a mely után az 1874. évben a házbér­adó kivettetett ; b) azon házaknál és házrészeknél, melyek 1874. évben házosztályadó alá estek, és azokra az 1874. évben állami adó és földtehermentesitési járulék fejében kivetett házosztályadónak tízszeres összege; c) azon házaknál és házrészeknél, melyek az 1874. évben ideiglenesen adómentesek voltak, az 1874. évben tettleg húzott, utólag megállapí­tandó tiszta bérjövedelem, illetőleg az utólag kiszámítandó házosztályadónak tízszeres összege. III. Az 1868. XXVI. törvényczikk szerint jövedelemadó alá tartozó haszonhajtó foglalkozá­soknál, állandó fizetéssel összekötött alkalmazások­nál s kamat s járadék élvezeteknél az 1874. év­ben állami adó és földtehermentesitési járu­lék fejében kirovott jövedelemadónak tízszeres összege. IV. A polgárosított határőrvidéken az 1874. évben törzsadó és rendkívüli pótlék fejében kive­tett föld, ház, malom, kereskedelmi ipar és jöve­delemadónak ötszörös összege. 3. §. Általános jövedelemadóval nem rovat­nak meg. a) az 1873. VIII. törvényczikk szerint a sze­mélyes kereseti adónak I-ső és II­­k osztálya alá tartozó adózók, személyes kereseti adóval megro­­vott keresményükre nézve; b) mindazok, kik úgy mint családtagok van­nak adóval megróva; c) A földtehermentesítési, a szőlődézsmavált­­sági és a maradvány és irtvány­földek megváltá­sáért kiadott jelzálogos kötvények birtokosai az ezen kötvények után járó kamatokra nézve. 4. §. A jelen törvény szerint adóköteles jö­vedelemből levonhatók: a) az arra a múlt 1874-ik évben kivetett egyenes adók; b) az ingatlan birtokra bekebelezett adósságok­ból még tényleg le nem rovott tőke­összegnek egy évi kamatja, ha az illető adózó a még fizetendő tőkének , az utána járó kamatnak összegét, úgy nemkülönben a kötvények és bekebeleztetésének keltét, hitelezőjének nevét és lakását pontosan és a valódi tényállásnak megfelelőleg feljelenti. Az az alatt említett adók azon adóköteles jö­vedelemből, melyet terhelnek, a b) alatt említett kamatok azon ingatlannak jövedelméből vonandók le, a­melyre az illető kötvény bekebelezve van. Ha az több ingatlanra kebeleztetek be, az ezek­re külön-külön eső kamat összegét maga az illető adózó osztja és jelenti fel. 5. §. Az adóköteles az adókivetés alapjául veendő jövedelemnek lejebbszállitását, illetőleg tör­lését kérelmezheti, ha beigazolja, hogy a) a vagyon, a mely után a múlt 1874. év­ben adó alá vonatott, részben vagy egészben már birtokában nincs; b) azon üzletet, mely után a múlt 1874. év­ben adóval megrovatott, nem folytatta vagy azon hivatalból kilépett, a mely után 1874. évben ál­landó jövedelmet élvezett. 6. §. Arra nézve, ki a folyó 1875. évben akár személyére, akár birtokának vagy foglalko­zásának valamely ágára nézve először lép az adó­kötelesek sorába, a jelen törvényben meghatározott adónak alapjául vétetik.

Next