Ellenőr, 1875. január (7. évfolyam, 1-31. szám)

1875-01-14 / 14. szám

tekinthetik, s ezt jövő alkalommal a dolog fontos­sága következtében részletesen is kimutatni bátor lesyek. Ha a jobboldalról gyakran hallani még, hogy igenis, van elvkülönbség, az csak azért tör­ténik, mivel a pártérdek s egyesek érdekei úgy követelik. Mert valódi osztály- vagy más bevall­ható érdekkülönbség ép oly kevéssé létezik, mint elvkülönbség; s ha a jobboldal gyakran magyar­­ellenesnek látszik s az osztrák érdeket szárnyai alá veszi, az nem történik azért, mivel háta mögött valami osztrák párt állana, hanem egyszerűen megint azért, mivel párt- s egyéni érdekek hozzák magukkal, hogy a jobboldal ily ódiumot magára vállaljon. Nem is fogunk e krisisből soha kibújni, ha jókor nem gondoskodunk arról, hogy a j­o­b­b­­oldali pártérdekek az osztrák érde­kektől külön­váljanak. Erre vonatkozólag nézetemet egyszerűen megmondom, de előbb van még egy pár más észrevételem. Mióta a „közjogi kérdés“ lejárta magát, egy új jelszó jött divatba, mely körül az emberek cso­portosulásra hivatnak fel, —­a conservati­­v i­s m­u­s. Szabad legyen felemlítenem, mert mindjárt kiderül, hogy a dologhoz tartozik, hogy én már az utolsó választások alkalmával, s még mielőtt a conservativ vezér kitűzte volt zászlóját, tettem e tekintetben hitvallomást, a­mire akkor még ke­vés példa volt. A baloldali körben, a választások után, se titkoltam el véleményemet, sőt már 1869- ben felemlítettem mint példátlan s jellemző tényt, hogy hazánkban csupán liberális politikusok létez­nek, mert akkor senki még magát conservativnek nyilvánosan nem mondotta. Tehát, mint olyan, a­ki nem tudja lesz-e „conservateur du lendemain,“ de bizonyosan nevezheti magát „conservateur de la veille“-nek, engem senki félre nem érthet, ha azt mondom, nekem nem látszik czélszerűnek, hogy a nemzet megint két ellentáborba oszoljék fel a „con­­servativismus“ s „liberalismus“ zászlói alatt. A conservativismus minden országban mást je­lent,­­ mást Poroszországban, mást Angliában, s megint mást Francz­iaországban; mit jelent Ma­gyarhonban? Bevallom, hogy a­mit erről báró Sennyey beszédjéből az előbb s most egy sokat idézett röpiratból hallottunk, engem meg nem győ­zött még arról, hogy nálunk, a­hol a pártoskodás máris byzsntini mérvet ölt, még egy új pártot kellene alakítani. Azon érdekes politikai pamph­et talán jogosíthatja szerzőjét megfelejtkezni arról, hogy nem igen rég a ,,Pesti Napló“-ban, more patria, journalistáskodott s a „Szabad­­ságról‘‘ a doctrinairek nyomán, egész könyveket ös­- szedogmatizált; felejtetheti talán ezen legújabb műve másokkal is azon nem épen kíméletes támadásokat, melyeket ő akkor, hasonló okoknál fogva, mások ellen a lapokban indított, mint a­minőket most szá­mos újságíró ő ellene intéz , de valami új politikai revelatiót ezen brochureből ki nem olvashatni. Hogy Dessewffy Aurél s Széchenyi István 1848 előtt mit akartak, tudjuk mindnyájan s törekvéseiket helyeselhetjük. De a gátak, melyeket ők megőrizni s fenntartani kívántak, bedőltek — a viz elárasztotta a földet — a folyam elhagyta régi medrét, — s sem Dessewffy, sem Széchenyi nem gondolhatná, sem Sennyey Pál nem gondol­hatja, hogy lehetséges még politikai életünket azon alapra visszaterelni, a­melyet 1848 előtt a nemzet számára amazok kiszemeltek. Legyünk őszinték. A­mi a conservativeket hazánkban annyi ideig népszerűtlenné tette, a­mi most is oka annak, hogy pártja a keretek ugyan megvannak, de a közkatonaság hiányzik : annak fő oka azon rég uralkodó sejtelem, hogy az „ó“ conservativismus, az „ó“ forinthoz hasonló, azaz annyit tesz mint osztrák conservativismus — ez disztinguálta a közvéleményben a mi conservativeinket; a nemzet minden józan ösztöne pedig az osztrák szótól úgy riad vissza, mint Margit Mephisto leheletétől. Most örvendünk, mert nem hallunk többé semmit az „ó“, hanem csak a „magyar“ conservativismus­­ról, de hála az Urnak, hazánkban nincs párt, mely magyar ne lenne. Halljuk azt is, hogy a conserva­tív párt erős, „kemény“ kormánynyal fogja meg­ajándékozni a nemzetet; de ha „kemény“ kormány alatt olyant kell értenünk, mely hatalmával visz­­szaél, elleneit üldözi, akkor valóban mondhatjuk, hogy az 1867 óta létező kormányok e tekintetben ii nemzet minden kívánságát tökéletesen teljesítet­ték. Hallottuk végtére azt is, hogy báró Sennyej jó administratív politikát akar követni,­­ nem két­kedünk azon, hogy ha alkalom nyílik, megfelel e te­kintetben minden várakozásnak; de hisz a Deákpárt se mondja, hogy rész politikával akar administrálni, s ha mégis teszi, történik azért, mert nem ké­pes jobban kormányozni, nem bír arra a szüksé­ges kapacitásokkal. S ebben rejlik véleményem szerint, politikai viszályainknak, valamint, a conservativ kérdésnek gyapontja. Az ország nem vágyódik az után, hogy megint egy új „conservativ“ párt képeztessék, hanem már évek óta minden józan hazafi igy okoskodik, midőn helyzetünk felett gondolkodik. Meglepetve kérdezi magától: miként történik, hogy midőn hazánkban van elég elsőrangú státusfér­­fiú, s köztük különösen az úgynevezett conserva­­tivek, kik oly kitűnő minisztériumot képezhetné­nek maguk közt, hogy aligha van Európában ha­talmasabb , tekintélyesebb, mint a­minő az lenne, hogyan történik, hogy mindezen férfiak páratlan tehetsége parlagon hever, míg mások, a nemzet derekán a kormányzás abc-jét esztendők óta tanul­ják, s pedig igen kevés sikerr­e? Midőn hazánk­ban vannak oly kitűnő férfiak, mint Tisza Kálmán, Sernyey Pál, Lónyay Menyhért s mások, hogyan történik, hogy X, Y, Z uraim helyükben uralkod­nak felettünk ? Itt fekszik hazánk legnagyobb baja, de itt lelhetjük fel annak orvosságát is. A­mit már három esztendővel ezelőtt kimondottam — „men not measures!“ legyen a mi jelszavunk. A mi ellenünk van, az sem nem historicus pártok tétele, sem nem elvkülönbségek, sem nem osztályérdekek különbsége, de a mivel küzdenünk kell, az­ az egyesek veszed i­n­t­e­re­s­­­s-jei — nem birom magyarra fordítani. Valamint­­a bécsi operánál a tagok nem akarják m­gengedni,­ hogy első rangú énekesek enyagiroztasssanak, hasonló­kép a képesség, a tehetség nem nyer elsőbbséget, hanem ostracismussal illettetik nálunk a magas hivatalok betöltésénél. Persze, midőn Széll Kálmán úr is, Weninger Vincze úr is, rekedtség miatt az ajánlatokat el nem fogadhatták, akkor kellett még­is a híres hős tenor Ghyczy Kálmánt vendégsze­replésre felszólítani, de fellépésének, mint többen sejtették , én bátor voltam már előre is kimon­dani, nem volt nagy sikere, mert hiányzott az ensemble. Az ily együttes működés a nemzet elsőrangú kapacitásai részéről pedig mindadd­g meg nem tör­ténik, míg a pártok össze nem olvadnak, a befo­lyásos körök ki nem békülnek, a versenytársak az egymássali küzködésről le nem mondanak. Azért mondom: vessünk ismét egy fátyolt a múltra. Hisz a jobboldal már úgyis kimondotta a me a culpa-t, csakhogy hozzáteszi azt is, — et tua culpa. Tűrjü­k ezt is, mi, akik már annyit tűrtünk. De fogadják el akkor Tisza Kálmán oda­­nyújtott, kezét. — fogadja el Sennyey Pál, Ló­nyay Menyhért, de mindenek előtt gr. Andrássy Gyula, mert a Deák­párt igaz neve most: Andrássy­­párt. Senki élesebben meg nem támadta Magyar­­ország 1867-ben kinevezett miniszterelnökét, mint e sorok írója, a ki. azárt eleget is bűnhődött; de félretevén minden természetes boszúvágyat, mégis azt mondom :­ felejtsük el a múltat. Gr. Andrássy mint magyar miniszterelnök roppant nagy hibákat követ­ett el,­­ nem annyira azon dolgokban, melyeket maga viselt, hanem inkább azokban, melyekről nem gondoskodott, vagy me­lyeket másokra bíz­ott. Mint külügyminiszternek első időkben bizonyos ismert velleitásai nem nagy bizalmat kelthettek, de azóta­­ az idők változtak, s az emberek is változnak. Kit látna most Ma­gyarország szívesebben a kü­lügyek élén nálánál? Hazánkban, sőt az egész monarchiában csak egy ember van, a­ki pót­olhatná, s ki tudja, hogy majd éppen azt v­álasztják-e, — ki biztosíthat, hogy magyar ember, s nem pedig valami külföldi lesz megint külü­gyér? Mért nem lehetne tehát, fenntartván gr. An­drássy­nak jelenlegi állá­sát sértetlenül — hazánkban oly miniszteriumot alkotni, melyben, igaz, előbbi ellene i s versenytársai főszerepeket viselnének, de a­kik egyikének sem lehetne érdekében őt sa­ját köréből elmozdítani. A nemzet érzi, hogy súlyosan beteg; kívánja, hogy a legjobb orvo­sok hivassanak conciliumra betegágyához, s nem kérdezősködik, hogy mi mindegyiknek a syste­­mája — ellenkezőleg elég okosoknak tartja, hogy nem­ elvek, hanem a tapasztalás tanai szerint fog­ják gyógyítani: valódi bűn volna a nemzetet még továbbra is szolgálataiktól megfosztani. Ha valaha, úgy most alkalmas az időpont a pártkibékülésre. A képviselőház in articulo mortis van. Ekkor az emberek engesztelékenyek szoktak lenni, s magukba térnek, mondjuk ki te­hát rájuk a general-absolutiót. Ki tudja, az új képviselőháznak minő kedve lesz; lesz abban sok új ember, s a régiek is, ha felü­dülve visszatérnek, talán megint makacsok lesznek. Hisz ezen tapasz­talást már egyszer meg is nyertük. Nem volt-e szó az utóbbi választások kezdetén kibékülésről? nem lett az megint elhalasztva a választások utánra ? ? nem állott e be akkor megint a béke helyett a régi harag ? Az ellenzék vezére odanyújtotta most kezét: a kormánypárt igazi vezére, gr. Andrássy­­tól függ az, e kezet elfogadni, vagy visszataszí­tani. Gr. Andrássy, mint az 1867-iki egyezmény létrehozója, minden mulasztások s hibák daczára, nemzetének memorabilia szolgálatokat tett, de még nagyobb érdemet szerezhet magának, ha maga most egyezségre lép régi elleneivel, volt verseny­társaival. Azért ismételve mondom: vessünk fá­tyolt ámultakra, hogy már egyszer a múlt­tal szakíthassunk. Akin K­á­roly. * A tisztelt író czikkét adtam, de ezzel nem értek egyet. Két nagy párt nélkül, (akármi legyen is nevük,) mely egymást fölváltja a kormá­nyon, én részemről fictiónak tartom az egész parlamentáris rendszert és miniszteri felelősséget. A conservatív és liberális elemek megvannak mindenütt a világon, ezekből kell alakulni a pártoknak, hogy a haza javára verse­nyezhessenek. S a­hol ezek megvannak, ott csak nem szaporítják a pártok számát, hanem épen absorbeálják a töredékeket, a­mi nem zárja ki, hogy a két nagy párt mindenikének legyenek árnyalat­szárnyai az Albintól kezdve egész a Négerig. Hogy a conservatív államférfiakról mit tartok, azt megmondtam, de ismételhetem most is meggyőződésem kifejezését, miszerint a cliqu­e-ural­o­m egyik fogása volt őket a 48 előtti állapotok visz­­szahozása iránti tervek forralásával gyanúsítani a közvélemény előtt, mikép ne juthassanak kor­mányra. — A­mi pedig gróf Andrássy Gyula sze­repét illeti, én erre nézve — Akin úr tanácsával teljesen ellenkezőleg — épen azt kívánom, hogy tartsa magát kü­lügyéri feladatához s ne elte­­gyedjék Magyarország kormányzási és parlamenti ügyeibe , mert eh­ez nincs joga. Ha pártve­zér akar lenni, tessék haza jönni s a jobboldal élére állni mint kormányelnök vagy­ az ellenzék főnöke. De hogy a külügyi hivatalból csi­náljon nálunk kabineteket, az nem járja. Cs­ernátony. A pénzügyi bi­zo­tts­á­g tegnapi ülésé­ből pótlólag közöljük még a következőket: Móricz Pál után felszólalt P­é­c­ss­y Tamás, ki azt hiszi, hogy nagymérvű tervezetekre a jövő­ben nehéz lenne megegyezésre jutni; mielőtt részé­ről az új adóívjavaslatokat elfogadhatóknak tar­taná csak részben is, azt hiszi, hogy a megtaka­rításokban kellene a szélső határig elmenni. Minden államhivatalnoknak, kinek fizetése a 2000 frtot meghaladja, abból 2O°­0-ot vonna le; jövőre nyugdíjt senkinek, aki 25 évnél kevesebbet szolgált, nem adna, csupán rendkívüli esetekben munkaképteleneknek esetenként megélhetési össze­gig menne. Az igazságügynél az apelláták megszorítása, a bagatellügyek elvétele folytán személyzeti leszál­lítást tart eszközölhetőnek. Helyeseim beosztás által a hadseregnél, a lét­szám és harczképesség megtartása mellett, is lénye­ges megtakarítást vél eszközölhetőnek. Ha a bankkérdés megoldatik, eltekintve attól, hogy az adóképesség emelkedni fog, már a bank­társulat adója által is némi új bevételt remél. Az államjószágok részletes eladásából haszon­jövedelmet remél, mert ha az ezekből befolyó jö­vedelem adósságtörlesztésre fordíttatik is, sokkal több lesz a haszon a kamat kereskedése folytán, minthogy az államjavak jelenleg alig 2 százalékot hoznak. Ekként lényegesen leszállana a defic­it. Ha tekintetbe veszszük még, hogy a­mit most vasutaink f kamatgaranciáiba fektetünk, az megkerül később, s hogyha itt a 15 millió évi kiadás egész­ben vagy részben meg fog szűnni, így csak néhány millió lehet a valódi hiány. Tehát a pénzügymi­niszter által 13 millióig tervezett egyenes adóföl­emelést indokolva nem látja, s azokból a Móricz Pál által említetteket kivéve, többet elfogadtatni nem ajánlhat a pénzügyi bizottság. Széll Kálmán a megtakarításokban sokat hisz még orvosolhatónak, de 12 milliót mégis adó­fölemeléssel vél fedezendőnek. Elfogadja a pénz­ügyminiszternek előterjesztéseit a fedezetre nézve s az általa tervezett adófölemeléseket; fölemlíten­­dőnek tartja a bankkérdés megoldásának szükségét és a takarékosság további érvényesítését a jelen­tésben. Lipthay Béla b. csatlakozik Széll néze­teihez, de felemlítené még azt is a jelentésben, hogy két hadsereget fenn nem tarthatunk. Az állam­javak részletenkénti eladását mint szintén felemlí­­tendőt elfogadja; hangsúlyozná végre, hogy a bélyegnél, dohánynál és más némely adónemek behajtásánál szigorúbb legyen az eljárás s így több jövedelmet hozandnak. Ghyczy Kálmán pénzügyminiszter kívánja, hogy az általa tervezett átalános jövedelemadóra is kiterjedjen a pénzügyi bizottság jelentése. Az államjószágok eladására nézve még most csakis az előmunkálatok tehetők meg. A bankkérdéssel a költségvetés tárgyalása után szándékozik foglal­kozni, miután a bank privilégiuma 1876 végén fog lejárni. Ragaszkodik beterjesztett adójavasla­Az adóügyi bizottság tegnapi ülésén, melyen a kormány részéről Ghyczy pénzügy­­miniszter és Márffy mint tanácsos voltak jelen, a cseléd-, tőke-, kocsi- és lótartási adókról szóló bizottsági jelentés olvastatott fel az ülés megnyílta után. A jelentés felolvasása után Tisza Kálmán megjegyzi, hogy a bizottság nem azért hagyott ki némelyeket az eredeti terve­zetből, mert — mint a jelentés mondja — nem akart „ismételt“ megadóztatást, miután a tervezetek és pontozatok mindenike ismételt megadóztatást foglal magában, — a bizottság a jelentésnek ily értelem­ben való módosítását elfogadja. A törvény szövege egyébiránt csekély irályi módosításokkal elfogadtatik. Ghyczy Kálmán indítványozza, hogy a már tárgyalt törvényjavaslatokat és a hitelesített jelentéseket a bizottsági előadó nyújtsa be a ház­nak. Paczolay: a bizottság azt határozta, hogy a tvjavaslatok mindnyája egy általános jelentés mellett nyújtassék be. Ezen megjegyzésre az elő­adó és még többen azt állítják, hogy a bizottság­nak ily értelmű határozata nincs. Iványi Dániel azt hiszi, hogy helyes lenne a kész törvényjavaslatok benyújtása, hogy a ház azokkal megismerkedhessék, de nézete szerint ezáltal az általános tárgyalás nem fogna kike­­rü­ltetni. Tisza Kálmán legkorrectebbnek azt tartaná, ha együttesen nyújtatnának be. Sennyey Pál­­ mindenekelőtt az álta­lános budgettárgyalás befejezését tartja beváran­­dónak. Tisza K. Sennyey utóbbi nézetét helyesli. El kell határozni, váljon tanulmányozás vagy tár­gyalás végett terjesztetik-e be. Ghyczy K.: Ha be van terjesztve, a tárgyalás felvétele fölött a ház többsége van hivatva határozni. Mindeneset­re a korábbi tárgyalást szeretné, mert az állam­­kincstárra nézve is haszonnal járna, miután ezen adók májusban is csak akkor válhatnának be­­hajthatókká, ha azok még januárban szentesíttet­­hetnének. Tisza ismétli az együttes beterjesztés szükségét. Lukács a pénzügyi eredmény tekinteté­ből a kész javaslatokat be kívánja nyújtani. Azt hiszi, hogy erre a bizottság kötelezve is van. Lontagh P. fölemlíti, hogy már a ta­nácskozások elején többen azon nézetet hang­súlyozták, hogy a költségvetés kiadási részének tárgyalása előtt föl ne vétessenek az adójavas­latok. Szintén az együttes előterjesztés mellett nyilatkozik. Szlávy elnök azt állítja, hogy ez beszéd tárgyát képezte ugyan, de e tekintetben határozat nem hozatott. Sennyey P. K. véleménye szintén az, hogy a hitelesítés után e javaslatokat be kell nyújtani a házhoz, a bizottság azonban jelentésében java­solhatja a háznak, hogy együttesen vétessenek tár­gyalás alá. Paczolay ismétli, hogy a bizottság elha­tározta, hogy a­­javaslatok együttenesen terjesz­tessenek a ház elé. Faik úgy emlékszik, hogy az együttes tár­gyalásra nézve csakugyan nyilatkozott a bizott­ság, a bejelentést különben szerinte sem lehet megtagadni. Lónyay M. gr. saját véleményét szintén a budgettől teszi függővé, az előterjesztést nem el­lenzi. Az érv a benyújtá­sra különben már úgy is elesett, a­mennyiben a bizottság már előbb kész volt két javaslatot külön nem nyújtott be. M­o­c­s­á­r­y szintén csak az együttes benyúj­tás mellett van. Szlávy elnök a szavazást indítványozza e kérdés fölött s azt Sennyey véleménye értelmében fel­teszi. A többség a benyújtás mellett dönt, a ház tanulmányozhatásának indoka tekintetbevéte­lével. Ezután tárgyalás alá került a kereseti adó­ról szóló tvjavaslat. Lónyay tájékozást óhajt az iránt, hogy nem lehetne-e az általános jövedelmi adót be­hozni. Ghyczy azt hiszi, hogy e törvényjavaslat nem gátolja az általános jövedelmi adó beho­zatalát. Lónyay óhajtaná, hogy a pénzügyminisz­ter ez iránt legalább annyi felvilágosítást adna tájékozásul, a­mennyit a pénzügyi bizottságnak adott. Ghyczy K. megjegyzi, hogy az általános jö­vedelmi adó szabványait lehet ehhez képest módo­znihoz, mert nézete szerint magunknak kell ma­gánkon segíteni. A miniszter felszólalása után délután 2 óra után az ülés véget ért.­­ A pénzügyi bizottság mai üléséről a „P. N.“ esti lapjában a következő tudósítást ol­vassuk : A képviselőház pénzügyi bizottságának ma délben ismét igen érdekes ülése volt. A bizottság a fedezet módjainak megvitatását fogtatá­s szól­tak : Sir­onyi Ernő, Somssich Pál, Ghyczy minisz­ter, Muzslay és Horn Ede. Simonyi és Horn meg­tagadják az adóemelést. E helyett az utóbbi a közvetett adók osztrák és magyar jövedelmének a két állam lakosságának aránya szerinti megosztá­sát ajánlja, tehát ugyanazon módozatok egyikét, melyeket régebben mi ajánlottunk. Muzslay a leg­végsőbb szükség esetén nem ellenzi az adóeme­lést. Szólásra még föl van jegyezve Zsedényi. Ér­dekes jelenet történt Somssich Pál és Ghyczy mi­niszter között, és pedig a következő: Somssich Pál: Előadja, hogy az adó sú­lyos s nem osztozik azon nézetben, hogy az or­szág az újabb adóemelést könnyedén elbírná. Meg­­szavazandónak tartja azonban, ha a kormány ennek fejében, egész biztonsággal, az államháztar­tás egyensúlyának helyreállítását ígéri. Sajnálja, hogy ez eddig nem jelentetett ki; úgy látszik, a pénzügyminiszter habozik. Ghyczy pénzügyminiszter: Az egyensúly végleges helyreállítása sok tényezőtől függ, így a kereskedelmi s vámszövetség, stb. revisiójához hosszabb tárgyalások kivántatnak. Azért nem mon­dott ezen , ehhez hasonló ügyekre vonatkozólag határozott számokat. Mindez ügyek (így a bankkér­désnek is) sikeres megoldása nagyban hozzá fog járulni az államháztartás viszonyainak javításához,­az adóképesség emeléséhez. S egyről határozott fele­lősséget vállal. A kormány teljesíteni fogja köte­lességét mind a kereskedelmi szerződés mind a bankkérdés ügyében, a ha ezenkívül a nemzet ál­dozatkészséget tanusít, ha tettleg kimutatja az ál­lam pénzügyeinek javítása iránti ké°zségét, fejével áll jót, hogy az államháztartás egyensúlya helyre lesz állítva. (Éljenzés.) Som s s i­c­h: Üdvözli a minisztert a határo­zott nyilatkozatért s örvend, hogy ezt az ő felszó­lalása eredményezé. Ghyczy: Örvend, ha nyilatkozata megnyug­tatóig hatott; attól tart azonban, ha fejével is áll jót az államháztartás egyensúlyának helyreál­lításáért, t. barátai (s itt az ellenzéki tagokra mu­tatott) nem fogják azt neki elhinni. Somssich: Minket megnyugtat, hogy az ellenzéki tagokat nem nyugtatja meg, azt az állás­pont különböző volta okozza. sítani az elfogadás után is; egyébiránt ha a bi­zottság kívánja, a holnapi ülésben erre nézve fel­világosítást adana. Irányi D. szintén azon nézeten van, hogy nem szerénytelenség, ha a bizottság felvilágosí­tást kér. Kantz Gy. is helyesnek tartja, hogy előle­­ges értesítést kérjen a bizottság. Az általános jö­vedelmi adóra nézve a hírlapokból nem bírt eliga­zodni, és azt sem tudja, váljon nem személyes kereseti adó lesz-e az, vagy tán hozadéki adó lesz. Ennélfogva maga is felvilágosítást kíván, ha az nem most adatik is meg. Paczolay J. ragaszkodik ahhoz, hogy a miniszter az általános jövedelmi adóról szóló­­ja­­vaslatot előterjeszsze. Ghyczy Kálmán újabban is ígéri, hogy az általános jövedelmi adóról szóló­­javaslatot előter­jeszti a holnapi ülésen. Egyébiránt azt hiszi, hogy az csak tájékozásul fog szolgálni. Tisza Kálmán szintén kívánja az előterjesz­tést és épen csak azért, hogy a bizottság tájékozva lehessen. Sennyey Pál b. azon indítványára, hogy míg az előterjesztés megtörténik, a tárgyalás fel­­függesztessék, az ülés 7 óra után véget ér.­­ A horvát választási novelláról az „Agramer Zeitung“ a következőket írja : „A vá­lasztások eddigi módja sok visszaéléssel járt, melyek okot adtak arra, hogy az 1870. III. t. sz. módosí­tásáról gondolkozzanak, melyet a tartománygyűlés épen most tárgyal. A fennálló választási törvény leg­kiválóbb hátránya az, hogy tág tért nyitott az ön­kénynek. A községek kerületi viszonyaira vagy poli­tikai beosztására való tekintet nélkül nem köny­­nyen hozzáférhető helyek tűzettek ki választási helyül és a választók előtt közvetlenül a választásig titokban tartottak; e miatt a választók természe­tesen nem értekezhettek egymással, mivel nem tudták, mely helyen fogják szavazatukat beadni. Egy másik hiányként megemlítik, hogy a kormány nevezi ki a központi bizottságokat, ezek pedig ki­küldik az albizottságokat, míg a felszólamlásokat a kormány intézi el. Ez­által alkalom van adva a kormánynak, hogy a maga híveit hozhassa be a bizottságokba. A jelenleg tárgyalás alatt levő választási novella 2. §-a világosan meghatározza, hogy mely községek mely választó­kerületbe tar­toznak; a 3., 4. és 5. §§. pedig jogot adnak a megyei bizottságoknak és a városi képviseletnek a k­zponti bizottságok és annyi albizottság kine­vezésére, a­hány képviselő választandó; a válasz­tók névsorának összeállítása és a választási moz­galom általában e bizottságokra van bízva, a felszólal­ások pedig megint egy választott bi­zottság által lesznek elintézendők. A felszóla­lá­sok még a választás napján is megtörténhetnek. A választók a választás napján azon alphabetikus sorrendben hívandók fel, melyben a lajstromba be vannak írva. A novella a papoknak és nép­tanítóknak, valamint a tudoroknak is ad szavazati jogot, és iparkodik az eddig észlelt visszaéléseket és az eddigi önkényt minden tekintetben meg­szüntetni.“ Néhány szó az informálásról! A birói tekintély emelése, s a birói függetlenség megóvása követelik, hogy a bíró személye illő tiszteletben tartassék, és hogy a bíró személye megközelíthetlen legyen. Az eddigi gyakorlat, hogy a felek, vagy az ügyvédek peres ügyeikben informálás végett a bírákhoz járjanak, a fennebb említettekkel össze nem egyeztethető. Az informálás, vagy miként az ügyvéd urak szokták nevezni bíró-nyerés, nemcsak a bírói füg­getlenséggel áll ellentétben, hanem egyenesen a bírák tekintélyét ássa alá, sőt még magukra a peres felekre nézve is anyagi veszteséggel van összekötve, a­mint ezen állítás az alábbiakból kitűnik. Az ü­gyvédke — nagyrészét kivévén, — élet­kérdésnek tartják az informálás szükségességét. Lássuk miért? Czikkiró maga is foglalkozván ügyvédi iro­dákban jól tudja, hogy a felek részére külön költség vezettetik e czímen : „informálásért ez­­ ez ügyben“ . . .; hátha még az ügyvéd vidéki s távol eső megyékből — sub titulo — informálás végett, utazik a saját fele költségén. Sőt néhányan az ügyvéd urak közül saját peres feleiket utasítják a birákhoz, kikkel, mint sok esetben iskolázatlan s tudatlan emberekkel a biró az ügy állását hiába fejtegetné. Már most világítsuk meg a részleteket. Több esetet hallottam, de sőt czikkíróval is megtörtént, hogy az ügyvéd, vagy maga a peres fél, az illető előadó-bíró egyéni charactere, vagyoni állapota és szaktudományi alapossága felől tudakozódott. S több esetnél, ha pervesztes jön némely ügy­véd, saját felével azt akarta elhitetni, hogy per­vesztességének az előadó biró perbeni járatlansága az oka, hogy t. i. nem engedé magát az ügyvéd bölcsessége által felvilágosíttatni; ha pedig nyertes jön, akkor, bár a biró maga elé sem bocsátá az illetőt, ismét azzal merészelt előállani: megnyertem a bírót , megnyertem a pert! De előállt rögtön az informálás költségei­vel is, miket a nyertes fél ellenvetés nélkül kifi­zetett. Ki tudna minden egyes esetet följegyezni, azonban volt eset, hogy az eddigi gyakorlatban levő informálás miatt a bíró neve ártatlanul a megvesztegetés hírével mocskoltatok be, azon áron, melyet az ügyvéd informálás czimén saját nyertes felétől zsarolt ki. Igen is fordulhat elő eset, midőn némely ügy soron kívüli előadása az ügy sürgősségénél fogva szükségeltetik. Azonban ily esetben sem az előadó bíróhoz, hanem folyamodványilag az elnökhöz kellene for­dulni, s az ügy sürgős előadásának szükségét okadatolni A tisztviselő személyzetet pedig az ünnepé­lyesen tett hivatalos esküre — hivatalos állásuk koc­káztatásával figyelmeztetve, a felek részére, az értesítés adásától eltiltani hasznos és szüksé­ges lenne. Leleszi Kovács Kálmán, kir. táblai tisztviselő. Az 1874.XXXIII. t. sz. által a kir. curiá­hoz utasított felebbezett ügyek körü­li teendőkre nézve az említett törvényben nyert felhatalmazásnál fogva az igazságügy­­miniszter a következő ügyrendet léptette életbe: 1. §. Az 1874. XXXIII. t. sz., által a kir. curia illetőségéhez utasított felebbezett ügyek eldön­tésére a kir. curia mindkét osztályából alakult bí­róság kiadványaiban e czimet: „Magyar kir. cu­ria,“ hivatalos pecsétül pedig Magyarország czime­­rét használja, a következő köruttal: Magyar kir. curia Budapesten. 2. §. Ezen bíróság elnöke : a semmitőszék elnöke; akadályoztatása esetében: a legfőbb itélő­­szék elnöke; ennek is akadályoztatása esetében: a semmitőszék alelnöke, illetőleg a legfőbb itélő­­szék tanácselnökei, kineveztetésük sorrendje sze­rint. 3. §. Az 1874-iki október 15-én kibocsátott bírói ügyviteli szabályok által az elnökre ruházott igazgatási, felügyeleti s hivatalvezetési teendőket a bíróság elnöke látja el. 4. §. A bíróság részére külön iktató-, kiadó , irattári sorkönyv vezettetik. Az irattárban elteendő irományok év- és folyó­számok szerint kezeltetnek. A segédhivatalok kezelésére egyéb tekintet­ben a jelen­segrend 14. §-ában foglalt utasítás szolgál irányadóul. 5. §. Tekintettel az 1868. LIV. t. sz. 56. §-a által a birói személyekre nézve meghatározott ki­zárási okokra, a bíróság egyik tagja sem vehet részt oly ügyek eldöntésében, melyekben saját sze­mélyére nézve érdekelve van, vagy azok, kiknek választói jogosultsága forog kérdésben, vagy a fel­szólalók vele fel- vagy lemenő rokonságban, vagy negyed sziglen oldalrokonságban, másod izbeli só­gorsági, vagy gyámsági, gondnoksági, ellenséges vagy peres viszonyban állanak. 6. §. Az előadó a hozzá utasított ü­gydarabo­­kat az iktatói számok sora szerint tartozik feldol­gozni s előadni. 01.7 ügydarabok azonban, melyeknek elinté­zése czéljából kiegészítések szükségeltetnek, soron kívül a legközelebbi ülésben adatnak elő, mit az előadó az illető tanácselnöknek­ előlegesen beje­lenteni tartozik; a kétségen kívül hiányos fölter­jesztés kiegészítése azonban elnöki úton eszköz­­lendő. 7. §: Az előadás nyilvános lévén, a felek és közönség tájékozása végett az előadandó ügyek jegyzéke a tanácsok szerint elkülönítve, az elő­adást megelőző nap délelőtti óráiban kifüggesz­tendő. 8. §: Értesítésnek (informatio) ezen ügyeket illetőleg nincs helye. 9. §. A szavazók az előadó után, kinevezte­­tetésük sorrendje szerint, nyilvánítják szavaza­tukat. 10. §. A bíróság az 1874. XXXIII. t. sz. értelmében hozzá felebbezett ügyekben „határozat által dönt.“ 11. §. Minden határozat indokolandó. Ha azonban a felebbezett határozat mind tar­talmára, mint indokaira nézve helybenhagyatik, elég ezen indokokra hivatkozni. 12. §. A határozatok — tekintettel az 1869. IV. t sz. 2. §-ára — „(5 Felsége a király nevé­ben adatnak ki.“ 13. §. Az elnök a bíróság évi ügyforgalmá­ról, s az egyes bírák tevékenységéről az igazság­­ü­gyminiszterhez minden év január havában a kö­vetkező rovatok szerint szerkesztendő ügykimuta­tást terjesztend föl : 1. múlt évről hátralékban maradt beadványok száma; 2. az ... . évben érkezett be­aványok száma ; 2. összesen; 4. elintéztettek; 5. hátralékban maradtak; 6. összesen; 7. helybenhagyó határozatok száma ; 8. megváltoztató határozatok száma; 9. összesen; 10. azon személyek száma, kiknek választói jogosultsága fölött határoztatott. 14. §. A mennyiben az 1874. XXXIII. t. sz. és a jelen szabályzat külön vagy eltérő intézke­déseket nem tartalmaz , ezen biróság ügykezelé­sében az 1874. október hó 15-én kibocsátott birói ügyviteli szabályokat követendi. Budapesten, 1875. január 8. Dr. Pauler Ti­vadar, 8. k. ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház ülése január 13-án. Elnök: Perczel. — Jegyzők: Mihályi, Beöthy. — A kormány részéről jelen vannak: Ghyczy, Pauler, Trefort, Bittó, Bartal és Wenck­­heim. Elnök bemutatja Szathmár megye felter­jesztését a Bukovinában élő magyarok hazatelepí­­tése iránt, továbbá Szathmár megye felterjesz­tését a tanfelügyelői intézmény megszüntetése iránt. (Élénk helyeslés a baloldalon) és végre ugyan­ezen megye felterjesztését az engedély nélkül tá­vol levő képviselők illetményeinek elvonása iránt. (Élénk helyeslés a baloldalon.) Ezen felterjesztések a kérvényi bizottsághoz utasitla­anak. Bömb­es Gyula marosvásárhelyi kir. táb­lai bíróvá neveztetvén ki, képviselői állásáról le­mond. — Az elnök uj választást rendel. Zegre Károly Kolozsmegye kérvényét nyújtja be az apahida szászrégeni országút tárgyában. Ráday Sándor a műegyetem kérvényét nyújtja be a képviselőház irományainak megkül­dése iránt. Degré Alajos a pestmegyei vácz-felső-kerü­­leti községi jegyzők egyletének kérvényét nyújtja be. Lázár Ádám Biró Domokos magán­kérvé­nyét nyújtja be, tagosítási ügyben. A kérvények a kérvényi bizottsághoz utasít­­tatnak. Szeniczey Ödön benyújtja a közp. biz. je­lentését a választási törvény módosításai iránt (Bu­dapest s Nagyvárad választókerületeire nézve). Máday Sándor beadja a közp. bizottság jelentését a Görög-, Olasz- s Oroszországgal kötött különböző nemzetközi szerződések tárgyában. E jelentések kinyomvák s a holnapi ülés napi­rendjére tűzetnek. Következik a napirend első tárgya: határo­zás Irányi Dánielnek a földadónál előforduló aránytalanságok kijavíttatása iránt szóló javas­lata fölött. Beöthy Algernon jegyző olvassa a határo­zati javaslatot. Irányi Dániel utal arra, hogy igen is na­gyok az aránytalanságok, bár az 1868-iki illető törvény ez aránytalanságok fokozatos s folytonos kijavítását megparancsolta s lehetővé tette. Nagy mennyiségben találtatnak még ma is területek, melyek az 1868. XXV. t. czikk ellenére vagy semmi, vagy csak illetéktelenül kevés megadóz­tatás alá esnek. Ezen változtatni kell, már a tör- vény rendeleténél fogva is. Nem változtatta meg az ez iránti rendelkezést az új kataszteri törvény sem, mely csak az eljárási módust módosította. A mi javaslatának azt a részét illeti, mely szerint a miniszter köteles lesz az e tekintetben eddig tett lépésekről jelentést tenni: ez csak a miniszteri felelősségnek elodázhatlan folyománya. — Ajánlja javaslata tárgyalás alá vételét, s esetleg elfogadá­sát. (Helyeslések.) Ghyczy Kálmán nem akar kibúvni sem magára, sem elődeire nézve az előtte szóló által hangsúlyozott felelősség alól, hanem azért szüksé­gesnek tart Iványi javaslatával szemben egyet­­mást elmondani. Azon területek, melyek az illető kataszteri fölvétel óta változtatták művelési águ­kat, nem tartoznak az így m­egróhatók közé, mert azokon változás az újabb átalános kataszteri föl­vételig nem történhetik. De van — Iványi szerint — sok oly terület, mely a kataszteri fölvételből egészen kimaradt.

Next