Ellenőr, 1875. március (7. évfolyam, 60-89. szám)

1875-03-07 / 66. szám

pénzforgalom mellett, — a vagyonértékre fek­tetett „percentuatio“ szintúgy sántikál, mint az összehasonlítás a más országokban forgalom­ban lévő jegyekkel; mert míg Amerikában 15—20 dollár esik egy emberre, addig Svájcz­­ban alig 16 frank esik egyre; de más oldalról szintoly sötét alapra fektetettnek tartom azon számítást, mely 6.800.000 forintra szabja az ál­lam évi jövedelmét a bank­adó után. Mert ha az áll is, mint állítatott, hogy a hitelhiány és pénzszükség­let közt különbség van, és hogy ott, hol az előbbem­ hiányzik, az utóbbi sem enyész­­hetik el, a­minek consequentiája, természetes, hogy ily országban a bank nem forgathatván biztosan kellő számú bankjegyeket, következőleg csakis cse­kélyebb adót bíz meg. Erre csak az a válasz, hogy pénzszükség létezik az országban, ezt érzi a mindennapi forgalom; hogy ennek oka a hitelhiány, az igaz, de hogy ez utóbbi alapos-e, okadatolt-e? ezt azon pénzintézetnek lett volna kötelessége ki­puhatolni, mely centralizáló mindenhatósága által, „államot az államban“ képezvén, első­sorban volt arra hivatva, hogy azon országnak, mely az ő bankjegyeit jóhiszeműleg elfogadja, legalább hitel­viszonyait is ismerje, hogy nem tette, caeteris pari­­bus vidéki takarékpénztáraink bizonyítják, melyek egyhangúlag panaszkodnak a pénzhiányról, mert biztosan tudnának több pénzt elhe­lyezni, ha hátuk mögött telyházai bank léteznék, mely jó biztosítékok mellett illő kamatra segítségükre lenne. Ezen a bajon csakis egy független hazai jegybank, számos fiókintézettel, mint a porosz bank (125-tel) segíthet. Egy ilyen bank, kiágazván az ország minden részeire, saját tapasztalatai folytán bírálhatja meg, melyik intézet érdemes hitelre nemcsak a fővárosban, hanem a vidéken is, meg­ismerkedvén egyúttal a hitelképes egyénekkel is, úgy­szólván saját tűzhelyeiken, így aztán megál­lapíthatja a határt, meddig terjeszkedjék ki a hi­telnyújtással, tekintettel természetesen saját tárc­a­­készletére és forgalmi eszközeire. Mogyoródy Adolf: KÜLFÖLD. — Márczius 6-án. — Franczia köztársaság. (M­a­c-M­a­h­o­n és a cabinetalakulás.) A cabinet alakulási processusa megakadt. Buffet, ki maga nem szán­dékozott tárczát vállalni, felvilágosította volt Mac- Mahont, hogy a mérsékelt jobboldalból nem lehet a cabinetbe senkit sem beválasztani, ez pedig ma­kacsul ragaszkodik kívánságához. A balközép be­leegyezett ugyan, hogy egy mérsékelt jobboldali képviselő beléphessen a cabinetbe, de a baloldal és a szélsőbal határozottan ellenezték azt. Hogy a Dufaure-ral folyt alkudozások mire vezettek, jellemzi az „Agence Havas“ azon jelentése, hogy túlzás azt állítani, mintha Dufaure úr határozottan kije­lentette volna, hogy nem lép be a cabinetbe. Ez talán Mac-Mahon azon Buffet előtt mondott sza­vainak tulajdonítható, hogy „conservatív miniszté­riumot kell alkotni minden áron s ha a balközép­nek nem tetszik, elvágjuk az útját, s nem adunk nektek tárc­át.“ Buffet combinatiói e­szerint telje­sen meghiúsultak, s bár hír szerint teljesen egyet­ért Mac Mahonnal, az alkudozások megszüntettet­­tek, s ő véglegesen lemondott a kabinetalakítás­­ról. A baloldali pártok pedig elhatározták, hogy ha kisebbségi minisztérium jö létre, vagy olyan, mely nem eléggé anti-bonapartisticus azonnal na­pirendre tüzelik ki annak kimondása, hogy a minisztérium nem bírja a nemzetgyűlés bizalmát. Mac-Mahonnak meg az a szándéka, hogy ha az alkudozásoknak semmi sikere nem lesz, parlamenten kívüli kormányt fog alkotni, vagy Depeyre-Fourton cabinetet. Németország. (Az encyclica ellen. A német katholikusok felirata.) A kép­viselőház nagy többsége el van határozva, hogy teljes erejével fogja támogatni a cultusminiszter tegnap ismertetett javaslatát. A centrum­párt úgy mutatja, mintha nem fektetne nagy súlyt a tör­vényjavaslatra. A törvénynek nem lesz hatása, mondják tagjai, mert a községek és gazdag katho­likusok a törvény által elvont segélyezés összegét, mely együttvéve millió tallért teszen, fedezni fog­ják. A kormánynak különben, mint érintve volt, nem egyedü­li ténye lesz ezen törvényjavaslat. A „Nordd. alig. Ztg.“ azt mondja, hogy a püspöksé­gek azon javai, melyek nem állami segélyből tar­tatnak fenn, elkoboztalak, ha államellenes czé­­lokra fogják a püspökök felhasználni. 1841 előtt a porosz püspökök a pápával csak az állam köze­geinek felügyelete és ellenőrzése mellett­ érintkezhettek. Ezen szokás a „placetum“ jogával együtt újra be fog hozatni. 1841-ben Eichhorn miniszter a püspökökhöz intézett körrendeletében megszüntette volt az ál­lami ellenőrzést a Vatikánnal való érintkezésben, mert a király a rendelet szerint bízott abban, hogy a püspökök a királynak tett hűségi és engedel­­mességi eskü­jökhöz hívek maradnak, de kikéri magának, hogy a püspökök tegyenek jelentést Ró­mával folyó tárgyalásaikról, s megtiltja, hogy ál­lami ügyeket csak közvetve is érintő pápai leve­leket a hatóságok megkérdezése és beleegyezése nélkül kihirdessenek.­­ A „Frankfurter Ztg.“ közli azon, a pápához intézendő felirat szövegét, melyet aláírás végett most köröztetnek a katholi­kusok Németországban.“ A pápának „engedelmes fiai Németországban kijelentik ebben, hogy mel­lette állanak, hogy mindig az ő jólétéért fognak imádkozni, hogy tanításait hinni fogják, s paran­csainak engedelmeskednek. Ha az aláírók közt lesz olyan, a­ki állami hivatalt visel, bizonyos lehet benne, hogy irgalmatlanul elcsapják. Dánia. (A folk­ethingből.) A minisz­terelnök 4-én kijelente a folkethingben, hogy a kormány felvilágosításokat fog adni a külföld iránt követett magatartásáról, ha a baloldal az e tárgyban tett indítvány alakját megváltoztatja; a külügyminiszter azt mondá, hogy az ország jó vi­szonyban áll a külfölddel; ezek után a falkething elfogadott egy közvetítő indítványt, mely szerint az említett indítvány eredeti alakjának megváltoz­tatása czéljából bizottság küldetik ki. Törökország. (A spanyol kérdés.) Konstantinápolyban, Németországi és Ausztria- Magyarország részéről majdnem azonos válaszjegyzé­kek érkeztek, melyek constatálják, hogy a spanyol kormány az illető kabinetek felszólalása következ­tében ismételte azon már megadott felvilágosítást, hogy a spanyol kormány éppen nem szándékozott eltagadni a Porta souzerain jogait. Szerbia. (A „liberális“ párt pro­­grammja. A szkuptsm­ából.) Szerbiában is új pártalakulás jött létre az utóbbi időben. A sok tarka barka fractióból 2 nagy politikai párt fejlődött ki : a conservativ és liberális. Előbbiek még nem hir­dették ki programmjukat, de a „Vidovdan“-ban hevesen támadják meg az ellenpártot. A liberá­lis párt program­mj­a, mely az „Oslobod­­jenye“ (felszabadulás) czímű lapban jelent meg, következő 21 pontból áll: „1. Községi autonómia és önkormányzat. 2. Megyei autonómia és önkor­mányzat. 3. Teljes sajtószabadság. 4. Egyesületi- és munkaszabadság. 5. Nyilvános gyülekezések szabadsága. 6. A bíróságok teljes függetlensége. 7. A közigazgatás reformja a selfgovernment ér­telmében. 8. Takarékpénztárak és bankok alapítása. 9. A széhek megszüntetése. 10. A vasúttervezet meg nem szavazása. 11. A papi fizetések rendezése. 12. Gazdasági és ipariskolák fölállítása. 13. Minden képző­intézet reformja. 14. Az álló hadsereg meg­szüntetése és nemzeti katonaság rendezése. 15. Tisztképző-intézet felállítása. 16. A rendőrség meg­szüntetése, mely a községi autonómia mellett fö­lösleges. 17. A rendelkezési alap megszüntetése. 18. A nemzetgyűlés nemcsak helybenhagyja, hanem ellenőrzi is az állami költségvetést. 19. A budget­­ben megszavazott összegek csak a megszavazott czélokra fordíthatók; a maradék a nemzeti kincs­tárba helyezendő. 20. A mostani ügyvédi törvény megszüntetése. 21. Az alkotmány megváltoztatása.“ A szkupstina febr. 27-én 73 szóval 17 ellen a minisztériumhoz utasította azon interpellare, mely azt kérdi a kormánytól, hogy hogyan volt lehet­séges az, miszerint egy magasrangú tisztviselő, most a senatus alelnöke, és a regend­a alatt bel­ügyminiszter, egy évig folytonosan fejedelem­gyilkossággal vádoltatik a lapokban, a­nél­kül, hogy e miatt akár a törvény előtt panaszt tett volna, akár ellene a kormány vizsgálatot indított volna a Egyesült Államok. (A congressus feloszlása.) E hó 4-én oszlott fel az Egyesült Államok negyvenharmadik congressusa, s ezzel együtt megszűnt a nagy republikánus párt uralma is. A következő congressusban a demokrata párt, mely tulajdonkép conservativ,­­ a rabszolgaság fenntartása mellett küzdött és a polgári háború­ban leveretett, lesz többségben. A republicánus párt azon vigasztaló öntudattal léphett le, hogy uralma alatt a nemzet hatalmasan emelkedett s előmozdit­­tatott, s a mi legnagyobb tette e pártnak, megszün­tette a szerecsenek rabszolgaságát és pedig úgy, hogy a most győzelemre jutott párt is örökre ki­törölte programmjából az ügy újra fölvételét. A republikánus párt saját ellenségét javította meg. TÁRCZA. IRTA VERNE­­­YUJLA. HUSZONEGYEDIK FEJEZET. A nyílt tenger. (Folytatás.) Az öt hajós még nagyobb figyelemmel vizs­gálta a tüneményt. De, mint gyakran megtörténik a távolban elmosódó tárgyakkal, a fürkészett pont egyszerre csak mintha eltűnt volna. Végre ismét megtalálta a szem, sőt az orvos mintha valami illanó fényt vett volna észre husz-huszonöt mértföldnyire éj­szakán. — Az egy vulkán ! kiáltott föl. — Vulkán? mondá Hatteras. — Bizonynyal. — Vulkán, e szélesség alatt! — S miért ne ? viszonzá az orvos. Nem vul­kanikus föld Izland is, s úgyszólván vulkánok műve? — Izland, igen, ellenvető Altamont, hanem ily közel a pólushoz. — Hát, jeles honfitársunk, Ross Jakab com­modore, nem fedezett-e föl a déli sarkvidéken két teljes működésben levő tűzhányó hegyet, az Ere­­bust és a Terrort a százhetvenedik hosszúsági és hetvennyolc­adik szélességi fok alatt ? Miért ne lehetnének az éjszaki sarkon is tűzhányók ? — Valóban, lehetséges, mond az ame­rikai. — Ah ! kiáltott föl az orvos, tisztán látom, hogy vulkán! — Jó, mondá Hatteras, tartsunk egyenest feléje. — Csakhogy ellenkező szél támad, mondá Johnson. — Fogja fel vitorlával, a mennyire lehet. Hanem e manőver sem használt s a dereg­lyét távolabb verte a szél a vizsgált ponttól, úgy hogy a legélesebb szem se láthatta. De a tengerpart közellétében nem volt többé kétség. Itt volt tehát végre az utazás czélja, bár el nem érve meg, de megpillantva már, s bizony­nyal, nem telhetett bele huszonnégy óra, hogy az uj szűzföldet emberi láb fogja tapadni. A gond­viselés, mely megengedte ily közel jutniuk a czél­­hoz, csak meg nem tagadhatja tőlük, hogy el is érjék. Azonban az öröm éppen nem pezsdült fel úgy, mint hasonló esetben várni lehetett. Valami saját­ságos nyomás ülte meg a kebleket, kiki magába zárkózott, s aggódva forgatta a kérdést, milyen lesz ez a sarki föld ? Az állatok, mintha félre ke­­­­rülnék, estefelé szárnyra kelt a madársereg, s­­ a­helyett, hogy ott az ismeretlen földön keresne szállást, sietve repül délfelé! Oly barátságtalan hát e föld, hogy még egy csü­llőnek, egy viharma­­dárnak sem adhat menedéket? Még a halak, a nagy ezetek is gyorsan illantak tova e parttól az átlátszó víz alatt. Mi lehetne ez idegenkedés oka, ha nem a félelem, mely ez égitáj minden élő állatját zaklatá ? Ez általános érzés átragadt a hajósokra is ; átengedték magukat helyzetük benyomásaira , é­s lassanként álom szállt szemeikre, megnehezítve fáradt pilláikat. Hatterason volt az őrállás. A kormányhoz ült; az orvos, Altamont, Johnson és Bell lefeküd­tek a padokra, szenderedtek egymásután, s nem sokára az álom országában jártak. Hatteras küzdött az álommal. Nem akart e drága időből egy pillanatot sem elveszíteni, de a dereglye altató rengése észrevétlenül elringató, s erőt vett rajta az álom. A dereglye alig-alig hibbant; vitorláit fel nem duzzasztó a gyönge fuvallat; a távolban egy pár mozdulatlan jégszirten tört meg a napsugár, izzó csikókat rajzolva a sík tengeren. Hatteras aludt és álmodott. Röppenő gondo­lata bekalandozta egész életét, az álom sebes szár­nyain, melyek gyorsaságát tudós még nem számít­hatta ki; visszatért múltjába, s elvonultak a Vik­­toria-öböl, a Gondviselés-vára, Doktor-háza s a pillanat, midőn az amerikait megtalálta a jég­i hó alatt. Aztán tovább ereszkedett a múltba. Forward­­járól álmodott, látta üszkös roncsait, régi társait, az árulókat, akik cserben hagyák. Mi lett belőlük. Visszagondolt Shandonra, Wallra, Penre. Hová lettek ? Elérték-e váljon Baffin-tengerét a jégségen keresztül ? Álmodozása mind tovább-tovább ragadta, s látta Angliából elindulását, régibb utazásait, füst­be ment kísérleteit, balszerencséjét. És elfelejté erre mostani helyzetét, a közelben váró sikert, félig megvalósult reményeit. Örömből rettegésbe esett, így tartott ez vagy két óráig, aztán új irányt vettek repkedő álmai, visszahozták a pólushoz , látta magát kiszállni az új földre, s kitűzni ott Anglia lobogóját. Mialatt aludt és igy álmodott, nagy barna borulat futotta el az eget és beárnyékolá az óczeánt. Alig lehet elképzelni, mily villámgyorsaság­gal támad az arctikus tengerent a vihar. Az­ egyenlítő alatt fogamzott gőzök oda mennek condensálódni az éjszaki jégmezők végtelenje felé, s leverődvén, helyük betöltésére, roppant erővel tódul elő min­den felül a jég. Ebben van az éjszaki viharok ret­tentő erejének magyarázata. Az első szélroham felriasztotta a kapitányt és társait álmukból, s felpattantak a vihar ellen küzdeni. A tenger magas hullámokat hányt, s duzza­dó árjain rettenetesen hánykódott a könnyű de­reglye, majd tátongó mélységekbe zuhanva, majd tornyosuló habok tetejére kapva, negyven-negy­venöt fokos szögekben hajladozott. Hatteras szilárd kézzel tartotta a kormányt, mely recsegve rángatta karját, s olykor le-letűrte, hogy teste egészen meggörbült bele. Johnson és Bell folytonosan a vizet meregette ki a dereglye padmalyából. — Erre a viharra se számítottunk, dörmögé Altamont az evező­padhoz kapaszkodva. — Késznek kell itt lenni mindenre, jegyzi meg az orvos. E szóváltás iszonyú zajban történt. Süvöltött a szél, csattogott a hullám, s tarajait sürü nedves porrá korbácsolta a vihar; alig lehetett egymást megérteni. Még bajosabb volt irányt tartani; a sürü homályban alig néhány lépés határolta a látkört s minden iránypont eltűnt. E hirtelen támadt vihar, itt oly közel a czél­­hoz, hogy szinte már elérték, komoly intésnek lát­szott , a túlizgatott agynak szinte tilalom gyanánt mutatkozott, hogy tovább ne menjenek. Hát csak­ugyan nem engedné a természet a pólust elérniük ? Förgeteggel és viharral van körülbástyázva e pontja a földnek, hogy ne lehessen hozzá áthatolni? De ha ki látta volna e szilárd, eltökélt fér­fiak arczát, leolvassa onnan, hogy nem tágítanak se orkánerőnek, se habverésnek, s mennek egész a végig. Így küzdöttek egész nap, folyvást a halál torkában és nem haladva semmit! De legalább nem is vesztettek tért, bőrig ázva zuhogó zápor­tól és habomlástól, mit szemközt csapkodott a szél, nem tágítottak mégsem. A szél süvöltésébe olykor vészt jósló madárrikoltás vegyült De este hat óra tájban, midőn legbeszülteb­­ben tombolt a vihar, csapkodott a hullám, egy­szerre lecsillapult minden. A szél, mintha szárnyát metszették volna, hirtelen elült. A tenger elsimult, mintha nem is borzolta volna a hullám teljes ti­zenkét óráig. Az orkán tilosnak nézte tán a ten­ger azon dűlőjét, a­hová most értek. Avagy mi történt? Egy rendkívüli megma­gyarázhatatlan tünemény, melynek Sabine hajóska­pitány is szemtanúja volt a grönlandi tengeren jár­tában. A köd fel nem szakadt,de valami csodálatos fény szőtte át. A dereglye electricus világosságban úszott, szent Elmo tüzének egész özöne ragyogta körül, de nem melegítve. Az árbocz, a vitorla és a kötél­szer feketén rajzolódott le a tündöklő alapon, pá­ratlan tisztaságú metszetben; a hajósok egy való­ságos átlátszó fénytengerben úsztak, s arczaik lángoló visszfényben égtek. A viharnak hirtelen lecsillapodása kétség kí­vül onnan eredt, hogy a tenger ezen része már nem esett a forgószél sodrába, vagy nyugvó központja volt, mely körül tombolva járta rettentő sebességű lánczát az orkán. (38. folyt. köv.) GLIVA I -I­V HATTERAS KAPITÁNY (y SSL A H. -A. IT ID J A. I­H. KÖTET. Ausztria. (Törvényjavaslata csal­hat­at­l­a­n­s­ág­o­t n­e­m h­i­vők érdekében. — Rieger.) A képviselőház vallásügyi bizottsága következő törvényjavaslatot terjesztett be azon ka­tholikusok külső jogviszonyairól, a kik a kath. egyház minden tantételeit, kivéve az 1870. július 18-iki „Pastor aeternus“ pápai bullában foglalt tételeket a csalhatatlan tanszékről és a római pá­pának legmagasabb rendes és közvetlen jurisdic­­tiójáról: „1. §. Azon katholikusok, kik elismerik a kath. egyház valamennyi tanait, kivéve az 1870. jul. 18-iki pápai bullában („Pastor aeternus“) ki­fejtett tanokat a csalhatatlanságról és a pápa ren­des és közvetlen fenhatóságáról,­­ jogosítva van­nak saját külön egyházközségeket, az eddigi egy­házi elöljáróságtól függetleneket alakítani. Ettől az állami helybenhagyás nem tagadható meg, ha az illető egyházközségek alkotmánya nem ellenkezik az erkölcscsel és az állam törvényeivel, s ha ki­­mutattatik, hogy az illető egyházközség elegendő eszközökkel bír a szükséges istentiszteleti intéze­tek, rendes pap, és vallási oktatás adására és fentartására. 2. §. E végből az egyházközségek alkotmánya és alapszabályai a kormánynak felter­jesztendő!.. 3. §. E törvény kihirdetése napján ér­vénybe lép. — 4. §. E törvény végrehajtásával a vallás- és közoktatási miniszter bizatik meg.“ — Dr. Rieger F. a prágai „Pokrok“-ban az ó-cseh párt­hoz választási felhívást intéz, melyben a többi közt igy beszél: „Testvéreim ! új választási küz­delem vár ránk. A ránk törő ellenséggel szemben ne czivakodjunk azon, hogy mely fegyver jobb, mely taktika előnyösebb. Minden okos és becsüle­tes cseh ember beláthatja, hogy csakis az egyet­értés menthet meg bennünket, pártokra felosztva egy erősebb ellenséggel szemben menthetlenül el vagyunk veszve. Nem minden választónak s nem minden képviselőnek feladata, saját feje után csi­nálni politikát.“ A bonapartisták üzelmei. A franczia lapok 48—72 hasábos melléklete­ken ismertetik azon adatokat, melyeket a párisi rendőr­főnök a bo­napartista üzelmek megvizsgálá­sára kiküldött bizottságnak ezen üzelmekről kezé­hez szolgáltatott. A levelek és okmányok, melye­ket Renault Léon rendőr­főnök úr a bizottságnak átadott, vaskos kötetet képeznének. Ismertetjük ezekből a legérdekesebbeket és legfeltűnőbbeket. Itt van mindenek előtt Rouhennek egy kör­­irata, a paduai herczeg ellenjegyzésével, mely elő­fizetésre szólít föl az „Ordre“-ra, mint a mely lap­nak „szüksége van az általa védett ügy minden barátjának támogatására s több haszna van, ha előfizetnek rá, mint ha az utczán veszik.“ Az „Ordre“ a bizottság hiva­­los lapja, félhivatalos orgánuma a „Correspondance Mansard“, mely va­lami 80 lapnak megküldetik. A whiselhursti zarándokolásokra vonatkozólag itt van a paduai herczeg levele, melyet a közp. bizottság nevében ennek minden vidéki levelezőjéhez intézett: „Azt hiszszük, önök szívesek lesznek, me­gyéjük mindazon személyeit, kik az utat meg akar­ják tenni, maguk köré gyűjteni. Leköteleznének önök bennünket, ha megértetnék velük, hogy mennyi függ attól, hogy ezen látogatás a múlthoz való ragaszkodást és a jövőben való bizalmat be­bizonyítsa s nem egy a jelenben tett türelmetlen tüntetés jellegét viselje.“ A központi bizottságnak minden megyében van fiók­bizottsága, melyek, mihelyt arra kerül a sor, választási bizottságokká alakulnak. Ezeknek teendőit alapszabályok határozzák meg, melyekből a rendőrség számos példányt kerített meg. A 6. §. szerint a választási agitátiók költségei önkénytes adakozások és megállapított fizetségek által fedez­tetnek. A főbizottság tagjai első hóban 10, minden következő hóban 5, a kerületek megbízottjai 2 francot, az egyszerű párttagok havonkint 50 cen­timet fizetnek, a bonapartisták t. i. már 1873-ban, midőn az alapszabályok készültek, számítottak a nemzetgyűlés feloszlására és az uj választások megindulására. Hogy a bonapartistáknak saját jól rendezett rendőrségek volt, ezt több, Rouherhez intézett és egy elkergetett rendőrügynöktől lefoglalt levél bizonyítja. Egyik levélben valaki titkos ágensnek ajánlkozik. Rouher ezt írta a szélére: „Pietriurral közlendő. Nem hiszem, hogy illő volna, ezen in­dividuumnak felelni.“ Egy másik levél írója a császári herczeg néhány arczképéért esedezik, dicsekszik a bonapartista ügy iránti buzgalmával, elmondja, hogy Argenteuilben és környékén pro­­selytákat igyekszik szerezni, s mindenre késznek nyilatkozik, a­mit csak akarnak. A széljegyzés ez: „Tudakozódások Lagrange által szerzendők.“ Renault azt mondja a vizsgáló bizottság előtt, hogy egész csapat rendőri ügynököt és városi rend­őrt el kell­ bocsátania, mivel ezek a bonapartista bizottság szolgálatában is állottak. A hadseregbeli propaganda eszközlésére első­sorban a nyugdíjazott tisztek használtattak. Ala­pítottak e czélra egy „volt tisztek bizottságáét Párisban, melynek nevében 1874. márczius hó­ban felszólítások küldettek szét a régi bajtársak­­hoz egy Luluhoz intézett felirat aláírására, a melyben ez is benne volt: „Fönség! számítson szilárd engedelmességünkre, midőn alkalmasnak tartja, jelmondatát megvédelmezni vagy proclamálni: „Mindent a népért, mindent a néppel!“ Valami Gueneau 1873. októberben Pietrinek ezeket írja: „Több rendőrkatonával, altiszttel és közkatonával beszéltem a republicánus gárdából, s mindenki ezt mondá : „Csak mondják ki,ahogy hozzuk el „a kicsikét“ Calaisból, majd megválik, hogy hányan maradnak közülünk Párisban!“ Egy másik levél írója így szól: „Egy rendőr azt mondá nekem, hogy osztályában két ember sincs, a­ki ne vá­gyakoznék a császárság után.“ A socialistákkal való viszonyok megkezdését bizonyítja egy dal, melyet a központi bizottság Oise­ megyében szétosztatott, s melyben ez van: „Élj­en IV. Napoleon ! Le a papokkal, le az urak­kal, le a gazdagokkal!“ — Queiern erődbe (Finis­­tére) ügynököt küldöttek, hogy az ott bebörtönzött és deportatióra ítélt communisták között híveket szerezzenek a császárságnak. Ezen ágens ajánló levele, melyet Abatuccinak adott át, többi között ezeket mondja: „Ha jó eredményt akarunk elérni, szükséges, hogy azon nap, a­melyen Versaillesban azt kiáltják, hogy „Éljen, a király !“ a munkások Páris utczáin azt kiáltják, hogy „Éljen a császár!“ Coiidat ágens sikeresen működött a börtönben. Az elítélt communardok írásbeli nyilatkozatai világo­san tanúsítják ezt. Egyik így ír: „Szerencsémnek tartom, hogy a népre hivatkozás bizottságához hoz­zájárulhatok, s remény­em, hogy az általános sza­vazás fényes nevet és fényes évek hosszú sorát fog nekünk visszaadni.“ Egy másik ezzel kiséri nyilatkozatát: „Ha olúl szerencsés leszek polgári jogai­mat visszanyerhetni, mindenkor nyilatkozatom szerint fogok szavazni és választani.“ Egy negyedik azt mond­ja, hogy ő bizony már so­szor gondolkozott rajta, hogy váljon a valódi demokratiát és a császársá­got nem lehetne-e összeegyeztetni. Az ötödik bé­kében kíván élni egy demokratikus kormány alatt, s nem akar Thiers és Gambetta kalandjainak ki­téve lenni. A hatodik azt beszéli, hogy a foglyok egy része nem bonapartista, de a többség pártolja a bonapartismust s összeköttetései vannak a hely­őrséggel. Mindezen nyilatkozatok azonban nem egyenesen Rouherhez vannak intézve, hanem Jules Amiguehez, ki Rouhennek bizodalmas embere és kedvencz public­istája. Renault tehát nem bizo­nyíthatja be világosan, hogy a központi bizottság csakugyan összeköttetésben áll a communista fog­lyokkal. Ezen felette rövid kivonat eléggé tanúskodik arról, hogy a bonapartisták milyen eszközöket használnak fel, s mily kevéssé Anyások ezeknek megválasztásában — csakhogy IV Napóleon, ha gyilkosok és gyujtogatók segélyével is, de elnyer­hesse a császári trónt. immim A boldogság útja. (Költemény kilencz énekben. Irta gróf Zichy Géza. Buda­pest. Tettey Nándor és társa, 1875.) A magyar irodalom aristokratiánknak elis­meréssel és hálával tartozik. Nem az anyagi tá­mogatást értjük, bár azt is tekintélyesnek ismer­jük el, mert legelső tudományos és irodalmi inté­zeteink első­sorban ennek köszönik tételeket; ha­nem értjük ama szellemi gyarapítást, melyet aris­­tokratiánktól vevénk. A Teleki és Dessewffy gró­fok, Széchenyi István és Eötvös József, Jósika Miklós és Kemény Zsigmond tudósaink és költőink pantheonában igen előkelő helyeket küzdöttek ki. Még a múlt évtized is szorgalmas munkásságuk fényes eredménye­iről tanúskodik. Mióta azonban elhallgattak, aristokratiánk tehetségeket, igazi erőket az irodalomnak nem adott. Lehet, hogy az alkotmányos idő, alkotmányos élet vonja el őket, közvetlenebb hatást, gyümölcsözőbb dicsőséget biz­tosítván a politikai pálya , — de annyi bizonyos, hogy az irodalomban alig találkozunk velük. Eötvös Lo­­rándon kívül, ki a szaktudós hangyaszorgalmával dolgozik, csak a Teleki Géza, Zichy Géza és Sigray Fülöp neve vetődik fel olykor-olykor. Teleki és Sigray dolgozatai becsületes, de igénytelen törek­vésükről tesznek bizonyságot, értékről és sikerről náluk — legalább ez ideig — komolyan nem szólhatunk. Egyedül gróf Zichy Géza az a fiata­labb nemzedék soraiból, a ki maga felé fordította a figyelmet, a ki folyvást előre vívó munkásság­gal iparkodik haladni, s a ki bár nehezen, küz­­ködéssel, de erős akarattal és csüggedetlen kitar­tással tagadhatatlanul hálad. Valjon hosszú-e az ut, melyre lépett, magasra visz-e a pálya, melyet követ, váljon kiforrja majdan tehetsége magát, — erre egyelőre felelni képesek nem vagyunk, s felelni nem akarhatunk; most csak arról beszél­hetünk, a­mit gróf Zichy Géza eddig alkotott. Versei, melyek elszórva itt-ott megjelentek, elég könnyen folynak, tartalmuk és formájuk összhang­­zatos, eszméjük kikerekedik ; általában a kirívó, dissonáns hangtól mentek, darabosság nélkül va­lók. Mindennek daczára nem emelkedtek felül a középszerűség színvonalán, sokszor megénekelt dolgok elég ügyes ismétletei. Eszmében, hang­ban rég zengett, rég hallott dalokra vallanak, miknek egyes aecordjai szinte még fülünkben csengenek. Teremtő­képességei édes-keveset mu­tattak. Már a „Phrenolog“ és az „Álom regénye“ jogos reményeket keltettek szerzőjük tehetsége iránt; a „Boldogság útja“ pedig e reményeket, örömmel ismerjük el, igazolni és nevelni látszik. Némely helyes, mint a negyedik és kilenczedik ének, kicsillanó tehetséggel és félreismerhetlen szerencsével vannak írva. Igaz, hogy a „Boldog­ság útjának“ ez a két részlet a kiemelkedő pont­ja ; igaz, hogy a­míg ide eljutunk, meglehetős közönséges, tartott és kietlen vidéken, itt-ott meg­lehetős vizenyős tájon haladunk által, hol nem látunk a költészet hímes virágaiból, s nem ér­zünk felemelő illatából semmit ; de az is igaz, hogy e két ének a kiállott unalomért kárpótol; egyszerű őszinte hangja, mesterkéletlen igaz ér­zelme, érző és szerető kedélye, kerek előadása kellemesen lep meg, meggyőzőleg bizonyítva, hogy gr. Zichy Géza tehetség, költői tehetség, hogy fej­lődésre és izmosodásra képes, hogy folyvást előre vívó szorgalommal értékest és maradandót is adand. Éppen ez az, a­miért mi ez elbeszélésnek örü­lünk. Nem kifogástalan, nem jó munka; tele prózai és üres verssel, ellapított és kiszélesített részlettel, sőt nem egyszer, hol fönséges akar lenni, nagyon is a nevetségeshez közeledik. így a midőn azt kívánja kifejezni, hogy a tomboló vihar az embert imádatra, hitre ösztönzi, a következőleg indokolja, érzékíti: Ha villám hull czikázva Is S mélyen a f­öldbe túr, S vörös krétával írja föl A felhőkre az úr: „A mi erő és hatalom, Az egyesítve itt vagyon, Reszkess s istent imádj !“ így és hasonkép több helyütt. Vannak dolgok, a­miket Zichy Géza csak sötét, csak hamis szem­üvegen át lát. Míg nem lehet tagadnunk, hogy a magasabb eszmék és érzelmek iránt rajongó lel­kesedéssel viseltetik, a szerelmet eszményiségben rajzolja, a barátságot példás hűségűnek mutatja be, a hazaszeretetet pedig mindenek felibe helyezi; teszem azt, mikor a névnapi ünnepen a fia apját köszönti fel elébb és nem a hazát, az szerető ke­ménységgel megfedi és rendre utasítja, mint az ősz Peterdi a vadászó Mátyás királyt: mig ezt nem tagadhatjuk, addig a népet csak esetlennek, bárgyúnak, butának látja, csak tolakodónak és hazudozónak irja, s még a tenyeres-talpas Teréz­ben is inkább az otrombaságot, mint a becsületes jószívűséget tünteti elénk. Holott a rajznak har­monikusabb, a képnek kerekebb voltáért nem ár­tott volna, ha néhány vonással a népből is teremt tisztességes alakot, legalább egyik-másik szerep­lőjére rak valamivel kedvezőbb szint. A rajz így egyenlőtlen; a névnap-ünneplő családon s a hoz­zája jutó három baráton csak a jóságot, e lelki fényt veszszük észre, mert Zichy Géza ezt tünteti föl túlzott világításban; a népnek gyermekein ellen­ben csak az ostobaságot, alantiasságot emeli ki. A szerkezet ellen is alapos kifogásokat te­hetünk. Az első ének bevezetése, mely a fővárosi életből kap ki néhány torzképet, felesleges, üres, mindennapi elcsépelt volta miatt különben is csak az elbeszélés hátrányára van. A második énekben leírt álom, a phantastikumnak e szerencsétlen hal­maza, a meséből kirí, bele egyátalában nem illik; még beékelését megbocsátanák, ha Zichy Géza e természet­ellenes, visszataszító álommal a ké­sőbbi énekekben feltűnte­tett természetességet, von­zó idilli jeleneteket törekednék hűvösebbé és vonzóbbá tenni; de e törekvésnek nyomaira nem akadunk, ily törekvésre szükség egyátalában nem is vala. A hősnek hánykodó lelke nem kö­vetelte okvetlenül, nyugalomért való epedése pe­dig idyllikusabb képekről ábrándozik, és szerin­tünk sokkal poetikusabb lesz vala ez ének, ha a hős nem ily borzalmas, de inkább idylli­us álmot álmodik, mintegy a jövőnek előre sugárzó fénye­ként. Hasonlókép hibáztatnunk kell azon naiv módot, melylyel szerzőnk a három barátot az Ilká­­ékhoz kalauzolja; az Elemér odajutása természe­tes, a Jenő útja ellenben erőltetett és indokolat­lan, bár jobban motiválva menthető. Valóságos „Deus ex machina“-féle eszközzel segéli el Zalánt. Egy léghajó felragadja, s épp az Ilkáék udvarán száll le vele. Talán ez az egyetlen léghajó, mely a kellő helyen ereszkedik alá. Ennyiben megem­lítésre méltó. Szólhatnánk még egyről-másról, de elhagy­juk. A munkának több a hiánya, mint az érdeme; az irodalomra nézve örvendetes azért, mert egy fejlődő, igazi tehetségről tanúskodik. HÍREK. Márcz. 6 — A m. tud. akadémia mathematikai és természettudományi osztálya hétfőn, márczius 8-án, ülést tart, melyen Wartha Vincze mint megválasz­tott r. t. tartja székfoglaló értekezését ily czim alatt: „A Bunsen-féle jég-calorimeterről.“ Jurá­nyi Lajos 1. t. pedig beterjeszti : a) Lojka Hugó részéről „Adatok Magyarhon zuzmó­ virányához.“ b) Bolla János részéről „Adatok Magyarhon gomba­­virányához“, c) Borbás Vincze részéről „Újabb jelenségek a magyar Flórában.“ — A „Budapesti Szemle“ márczius —áprilisi füzete (14. szám) ma jelent meg. Tar­talma : Dembinszky emlékirataiból (I). D­e­m­á­r Jánostól. — A község és pénzügye Francziaor­­szágban. A­c­s­á­d­y Ignácztól. — Caesar és Ci­cero. I. Boissier Gaston után. Csiky Kálmántól. — A nemzetközi statistikai congressusokról. K­e­­leti Károlytól. — Az adók és a termelés. Ker­­kapoly Károlytól. —Költemények : Bálteremben. Gyulai Páltól. Nadesda, költői elbeszélés Rune­­bergtől, fordította svédből Győry Vilmos. — Három nemzeti műemlék. Henszlmann Imré­től. — Értesítő. — Wagner Richard ma este a gyors­vonattal megérkezett Bécsből, hol hangversenye kitűnően sikerült. Liszt Ferencz egész Érsek-Új­várig elébe ment a nagy zeneköltőnek. Az indó­­házban a Wagner-egylet tagjai és számos tisztelője fogadta. A hangverseny szerdán lesz. Csütörtökön Wagner itt időzése alkalmából a nemzeti színház­ban Erkelnek „Brankovics“ operáját adják elő. Ugyancsak csütörtökön este a Wagner-egylet lako­mát rendez tiszteletére a „Hungária“ szállodában. Jegyek válthatók Aigner könyvkereskedésében és Rózsavölgyi, valamint Táborszky és Porsch műke­­reskedésében.­­ A földtan iránt érdeklődőket figyel­mezteti a m. k. földtani intézet igazgatósága, hogy az intézet kiadásában megjelent „Nagy-Vásony“, „Sárvár“, „Jánosháza“, „Sümeg-Zala-Egerszeg“ vi­déke színezett földtani térképek az Eggenberger­­féle könyvkereskedés, nem különben más magyar­­országi könyvkereskedések útján is megszerezhe­tők. Egy-egy lap ára 2 frt.

Next