Ellenőr, 1875. szeptember (7. évfolyam, 242-271. szám)
1875-09-16 / 257. szám
uralkodása alatt álló többi országokat és tartományokat közösen érdeklő viszonyok szabályozása tárgyában az 1867. évben alkottattak, lehetlenné teszik az ország állami létének megszilárdulását, szellemi és anyagi jólétének felvirágozását. Ezen törvények által országunk az állami lét nélkülözhetlen kellékeitől fosztatott meg. A nemzet csak akkor érezheti jogait, szabadságát és a jólét fejlődhetését biztonságban, ha törvényhozása Felséged szentesítésének hozzájárulásával idegen beavatkozás nélkül intézheti minden ügyeit. — Márpedig tagadhatlan az, hogy a delegáció, a közös minisztérium, a közös hadsereg intézményei Magyarország törvényhozásának ezen önrendelkezési jogát s így az országállami önállóságát és törvényes függetlenségét mélyen sértik és csorbítják, amennyiben idegeneknek is engednek befolyást ezen főfontosságú ügyek intézésébe. Ismerve az ország jövedelmi forrásait, fontolóra véve azon sajnos körülményt, hogy hazánk a keresztény civilisatió védelmében és a nemzeti létért századokon át folytatott nehéz küzdelmei közt a fejlődésben hátramaradt, meg vagyunk győződve a felől, hogy nem képes elviselni azon terheket, melyeket az 1867. országgyűlés ezen közjogi törvények által elvállalt, ha nem akar a minden anyagi és szellemi fejlődés előmozdítására szükséges eszközök alkalmazásáról, minden hasznos beruházásról s igy a polgárosodás nagy czélja felé haladásról lemondani. Az 1867-ki törvényeknek ilyen hatásához járulván még azon fonák kormányzati rendszer, mely tévesztett irányban s a nemzet geniusával ellentétben vezettetett, valamint azon rész, minden okszerű számítást mellőző, minden józan előrelátást nélkülöző pazar gazdálkodás, melyet Felséged kormánya a lefolyt évek alatt követett, hazánk a kétségbeesésig szomorú állapotba, az anyagi és szellemi végromlás határáig sodortatott. Állami pénzügyeink, melyek 1868-ban, midőn azoknak kezelését a magyar felelős minisztérium átvette, még rendezetteknek voltak mondhatók, amennyiben az ország jövedelmei az állam kiadásainak fedezésére elegendők voltak, ma már, bár az akkor 100 millióra menő tiszta jövedelmek 50 millióval szaporodtak, nemcsak nem elegendők költségeink fedezésére, hanem évenkint egy nevezetes, 30 milliót meghaladó hiányt mutatnak fel melynek fedezése már évek óta nagyrészben csak roppant, uzsorakamatok fizetésével csinált új adósságok által eszközölhető. Miután a pazar gazdálkodás és a minden rendszer és meggondolás nélkül vezetett pénzügyi kezelés az állam pénztárait kiürítette s az állam fizetésképtelensége naponkint fenyegetőbbé vált, a kormány és az országgyűlés többsége folytonos adóemelésekhez s az adók kíméletlen behajtásához folyamodott, de az ország pénzügyi bajain segíteni az óriási szükséglettel szemben ezen eszközök is elégteleneknek bizonyultak be. Hozzájárulván ehez több évi résztermés, mely földművelő országban a polgárok fő-főjövedelmét, sőt a nemzeti vagyon alapját érzékenyen csökkenti, hozzájárulván továbbá az 1873. év tavaszán páratlan mérvben felmerülő pénzválság, mely nálunk önálló hitel és hitelintézetek hiányában állandóvá lett, beállott az általános pénztelenség és a polgárok kimerültsége, tág tért nyilván a mértéktelen uzsorának, mely a leggondosabb földmivelőt s iparost is uzsorások kezébe juttatván, oly adósságokba bonyolította, melyektől menekülni képtelen. Ijesztő mérvben terjed az általános tönkrejutás, az ország lakóinak vagyona, a földbirtok idegenek kezébe kerül, olyanok kezébe, kiket sem a szülőföld iránti kegyelet, sem a múltak történelmi emlékei, sem családi vagy rokoni összeköttetések e házéhoz nem csatolnak. A hitel hiánya, a nehéz pénzviszonyok és a súlyos adók terhe alatt alig keletkező iparunk csírájában elfojtatott; így például czukor- és szeszgyáraink, melyek máris némi lendületet vettek, nem lévén képesek sem ezen nehéz viszonyokkal megküzdeni, sem a mieinknél sokkal kedvezőbb körülmények és jobb hitelviszonyok közt olcsóbb pénzzel dolgozó szomszéd országok s tartományok gyáraival versenyezni, legnagyobb részben kénytelenek voltak munkájukat megszüntetni vagy csekély mérvekre leszállítani. A kis ipar, miután súlyosan küzdve a pénztelenséggel, nélkülözve a pangásban levő földmivelés támaszát, versenyzésre kénytetve a szomszéd országos erős gyáriparával, egyátalában nem boldogulhat, nemcsak a becsületes munkával járó jogos nyereményre nem nyújt kilátást, de a családok nagy részének életfentartására is alig képes. Hol a földmivelés pang, hol az ipar nem fejlődhetik és virágzásra nem juthat, hol pénz és hírei nincs, ott a kereskedelem sem nyerhet lendületet. A közlekedési eszközök létrehozása körüli intézkedések voltak egyedül azok, melyek képesek lettek volna kereskedelmünk érdekeit előmozdítani, de részben is csak a nyers terményekre nézve drága vasúti szállításra fordíttatott minden gond, az ezeknél sokkal olcsóbb vízi közlekedés s a belforgalmat közvetítő kőutak mellőzésével és elhanyagolásával. A vasutak létrehozásánál a kormány oly minden terv és rendszer nélkül való eljárást követett, hogy ezek nem egyedül országos érdekek szempontjából, hanem egyes vidékek és befolyásosabb családok javára és érdekében építtettek. És építtettek oly szédelgő gazdálkodással, melynél a nyerészkedő üzletiség és a magán haszonlesés a közérdeknek nyíltan fölébe emelkedett. Ha az ország pénzügyi és államgazdászati állapotáról annak szellemi fejlődését illető törvényhozási és kormányzati politikára tekintünk, ez eredményeiben talán még amainál is aggasztóbb állapotot tüntet fel. 1867 óta ugyanis az országgyűlési többséget képező és Felséged kormányát támogató párt szakadatlanul a közigazgatási hatalom öszpontosításának a nemzet geniusával és az intézményes önkormányzattal teljes ellentétben álló politikáját követte. A nemzet ezredéves életével összeforrt önkormányzati intézmények, az ősi magyar alkotmány alapelvei kiforgattattak, aláásattak s az azokkal merőben ellentétes öszpontosítási rendszer irányába tereltettek, a miniszteri felelősség illusoriussá tételével. Az utolsó három országgyűlés oly nagyszámú és terjedelmű törvényt alkotott, amennyit békés időben ugyanannyi idő alatt alig alkotott valaha egy alkotmányos nemzet törvényhozása. De mindezen törvények között alig van egy-egy, mely a polgárosodás haladásával lépést tartva, tisztán a nemzet jólétére, a szabadság okszerű kiterjesztésére, a polgárok jogainak biztosítására, szóval, az emberiség érdekeinek előmozdítására lett volna irányozva. A józan haladás helyett a határozott hátralépés jellemzi ezen országgyűlések törvényhozási intézkedéseit, mintha a czél az lett volna, hogy az újabb kor vívmányai fokozatosan eltöröltetvén, a nemzet az alkotmányos önkormányzat helyett a merev összpontosítás és korlátlan, uralom kormányzatára vezettessék vissza. Az ország polgárainak alkotmányos jogai sokoldalúlag megcsonkittattak és az utolsó országgyűlés már annyira ment, hogy az 1848. V. tezikk által kiterjesztett választási jogot megszorítva, az ország választó polgárainak jelentékeny részét választói jogától megfosztani nem átaltotta. Oly törvényhozási intézkedés ez, melyet hogy népképviseleten alapult törvényhozás követett volna el, alig mutat fel példát az alkotmányos nemzetek története. A közigazgatás, valamint az igazságszolgáltatás, mely az egyéni és polgári jogoknak, a tulajdon szentségének és ezzel kapcsolatban az egyéni jólétnek legfőbb biztosítéka, politikai pártczéloknak rendeltetett alá. Nagy hatással voltak mindezek arra, hogy a nemesebb polgári érzelmek eltompultak és az önzetlen áldozatkész hazafiság helyébe az önérdek hajhászata, a hivatalvadászat és a szabad vagy nem szabad nyereség utáni féktelen törekvés lépett. Ilyen, Felséges úr ! Magyarország jelenlegi állapota és ilyenek az okok, melyek azt előidézték. És mert ha ezen bajok mihamarabb nem orvosoltalak, méltán lehet attól tartani, hogy a történelem folyamában felmerülni szokott válságok alkalmával nem lesz feltalálható sem az áldozatra való képesség, sem azon készség, mely a honpolgárok egyetemét vallás, nyelv és pártkülönbség nélkül a haza és trón uralmára tömörítené, és mert a királyi szék sorsa elválhatlanul a nemzet sorsával van összekötve : mi nem tennénk eleget sem hazánk sem a királyi szék iránt tartozó kötelességünknek, ha felismerve a veszélyt, az ország valódi állapotát nem tárnók fel egész őszinteséggel és nyíltsággal Felséged előtt. Mélyen érezzük mi, Felséges az, hogy az ország ily állapota — és midőn az nem a felháborodott szenvedélyek vihara közt elkövetett téves lépés, nem egy pillanatnyi aberratíó műve, hanem béke idején minden rendkívüli esemény és körülmények közbejötte nélkül nyolcz éven át következetesen folytatott kormányzati rendszer természetszerű következménye, az ország tekintélyének és hitelének sülyedését eredményezte, sőt magának állami létünknek biztonságát ingatta meg. Mélyen érezzük azon feladat nagyságát, mely a Felséged által most megnyitott országgyűlésre vár. Az országnak előadott állapotával szemben, midőn egyrészről az állam kincstára ki van merülve, hitele megingatva, másrészről a polgárok adóképessége, hitele s egész anyagi állapota meg van rontva s a közerkölcsiség mélyen sülyedett, ami áthatva azon súlyos felelősség érzetétől, mely ily körülmények közt a népképviselői állást terheli, hazalmi aggodalommal gondolkoztunk a módok felett, melyekkel az ország bajait orvosolni lehetne. Mi is úgy vagyunk meggyőződve, miként ezt Felséged királyi székéből mondott beszédében jelezte, hogy az országgyűlés gondoskodását elsősorban az államháztartás rendezése és az ezzel kapcsolatos kérdések megoldása kell, hogy igénybe vegye, mert míg más bajaink megszüntetése a kormányzat és törvényhozás hosszabb időn át folytatott összevágó működésének lehet csak eredménye, pénz- és hitelügyeink rendezése egyáltalában nem tűr halasztást. Határozott készséggel kinyilatkoztatják Felséged előtt, miszerint mi a lehetőség határáig és alkotmányos úton készek vagyunk megtenni mindent, ami az ország bajait enyhítheti. De a lefolyt nyolcz év tapasztalása, az ország bajainak és ezek okainak szorgos tanulmányozása után egész határozottsággal kijelentjük abbeli meggyőződésünket, hogy az ország súlyos financiális helyzetén az 1868. évben alkotott közös ügyes törvények eltörlése és az ország törvényes függetlenségének helyreállítása nélkül gyökeresen segíteni nem lehet. Az elvállalt kötelezettségek teljesítésének, az ország és trón biztonságának követelményeit mi is elutasíthatlanoknak tekintjük. De mi ezen biztonságot nem a népek erejét kimerítő állandó hadseregek létszámának mértéktelen szaporításában, hanem a népek védképességének, anyagi erejükhöz mért és nemzeti jellemükkel összhangzó kifejtésében véljük feltalálhatni, s e czélra mi jelen védszerünknek teljes és gyökeres megváltoztatását , egy önálló magyar nemzeti véderőnek szervezését tartjuk úgy az ország és trón biztonságának érdekében, mint súlyos pénzügyi helyzetünk tekintetéből első és mellőzhetlen feltételnek. A hitelviszonyok javítására mi elsősorban egy önálló magyar jegybank felállítását véljük szükségesnek , e nélkül a pénz- és hitelviszonyok javítása és rendezése lehetetlen, épp úgy, mint lehetetlen az ipar és kereskedelem fejlesztése, mert ezek olcsó és könnyű hitel nélkül nem fejlődhetnek. Felséged trónbeszédében arról méltóztatott bennünket értesíteni, hogy kormánya egész buzgalommal törekszik a bankkérdés jog- és czélszerű megoldására. Engedje Felséged tiszteletteljesen megjegyeznünk, hogy mi akár más törvényeinkben, akár a Felséged uralkodása alatt álló országok és tartományokkal 1867-ben kötött egyezményekben mit sem találunk, ami egy önálló magyar jegybank felállítását kérdéssé tehetné. Mélyen érzi Magyarország ily hitel- és pénzintézet hiányát, melylyel Európa legkisebb országai és tartományai már régóta bírnak és mely nélkül az anyagi jólét fejlődése teljes lehetetlen. Nincs az összes törvényhozási és kormányzati intézkedések között oly tárgy, melynek szükségességére és sürgősségére nézve az ország közvéleménye oly hangosan és egyetértőleg nyilatkozott volna, mint ezt egy önálló magyar jegybank mielőbbi felállítására nézve évek óta tette és teszi. Nincs semmi jogi tekintet, nincs semmi szerződési kötelezettség, ami a nemzet ezen kívánságának kielégítését, anyagi jóléte fejlődhetésére ezen első és mellőzhetlen feltételének mielőbbi teljesítését akadályozhatná. És valóban nem vagyunk képesek felfogni az okokat, melyek Felséged kormányait nyolcz esztendőn át akadályozták az önálló magyar jegybank felállításában. Tekintve hazánknak rész kormányzat és az elvállalt aránytalanul nagy terhek és kötelezettségek által okozott valóban szomorú, majdnem kétségbeejtő állapotát, tekintve azon ország lakosainak, különösen a földmivelő- és iparososztályoknak a végromlással határos általános elszegényedését és pusztulását, mi népképviselői kötelességünknek tartjuk Felséged előtt nyíltan és minden tartózkodás nélkül kijelenteni, hogy mi egy önálló magyar jegybank felállításának még továbbra való elodázását Felséged kormánya részéről menthetetlen vétkes mulasztásnak volnánk kénytelenek tekinteni. (Vége köv.) ORSZÁGGYŰLÉS. I. Megkezdődött s felirati vita is. Lassan indult meg, mint egy terhes szekér, sok mindent kellett ráakasztani, míg az előadó megkezdhette a bevezetést. Amilyen rövid volt a felirati bizottság javaslata, olyan hosszú volt a függetlenségi s még terjedelmesebb Miletics felirata. És ezt mind el kellett olvasni, de legalább jó volt, mert Miletics már előre is kikaphatta a belügyminisztertől és a háztól azt a feleletet, melyre úgy látszik nem volt elkészülve. A vitát Horváth Lajos előadó kezdte meg s mindjárt utána Simonyi Ernő következett, de szerencsétlensége volt, mert a házszabályok szerint fél kettőkor be kellett fejezni beszédét, hogy az igazságügyminiszter felelhessen az ungvári törvényszék eltörlése tárgyában beadott interpellátióra. Terezei Béla válasza rövid volt, de tömör, s elég világosan bebizonyította, hogy a minisztérium helyesen járt el szemben a particularismus érdekeivel. Ezt érezte maga az interpelláló is, mert Mocsáry Géza viszonválasza csak tisztességes takarodó volt a visszavonulásra. A ház tudomásul vette a miniszter válaszát. A képviselőház ülése szept. 15-én. Elnök: Ghyczy Kálmán. Jegyzők: Huszár Imre, Molnár Aladár, Wächter Frigyes, Beöthy Algernon. A kormány részéről jelen vannak: Wenekheim Béla dr., Széll Kálmán, Tisza Kálmán, Perczel Béla, Péchy Tamás, Trefort Ágoston, Szende Béla. A mai ülés jegyzőkönyve észrevétel nélkül hitelesíttetik. Elnök : Van szerencsém jelenteni, hogy a véderő-bizottság megalakult és elnökké Hollán Ernőt, jegyzővé pedig Pulszky Ágost képviselőt választotta. Megalakultak az osztályok is, és pedig az I. osztály elnökké Prónay József, jegyzővé Baross Károly; a II. osztály elnökké Péchy Manó gr., jegyzővé Schmansz Endre; a III. osztály elnökké Házmán Ferencz, jegyzővé Dániel Ernő; a IV. osztály elnökké Zsedényi Ede, jegyzővé Makray Aladár; az V. osztály elnökké Szlávy József, jegyzővé Gullner Gyula; a VI. osztály elnökké Szontagh Pál (somogyi), jegyzővé Bernáth Dezső; a VII. osztály elnökké Gorove István, jegyzővé Marzsovszky Jenő; a VIII. osztály elnökké Vizsoly Gusztáv, jegyzővé Hammersberg Jenő, a IX. osztály elnökké Somssich Pál, jegyzővé Horváth Gyula képviselő urakat választotta. Tegnap több képviselő igazoltatván, azokat az illető osztályokba kell beosztani. A negyedik osztályba jön Harkányi Frigyes, az ötödikbe Dimitrievics Milos, a hatodikba Károlyi Tibor gróf, Prandau Gusztáv b. az ötödik osztályba jön. Kovács László háznagy beadja az országgyűlés szünetelése alatti számadásokat. Kadarász József felszólalása után a számvizsgáló bizottságnak adatnak ki. Borosnyay Pál a negyedik bíráló bizottság részéről jelenti, hogy a Szilágyi István képviselő elleni kérvényt elutasította. A jelentés tudomásul vétetik. Következik a közösügyi bizottságra tegnap történt választás eredményének kihirdetése. Huszár Imre jegyző olvassa: A közös ügyek tárgyalására kiküldendő bizottságra beadatott összesen 248 szavazat, ebből üres volt 3, legtöbb szavazatot nyertek: Dániel Ernő 244, Felek Miksa 244, Jókai Mór 244, Földváry Mihály 244, Nagy György 244, Szilassy János 244, Szlávy József 244, Uray Miklós 244, Boross Bálint 243, Gromon Dezső 243, Kövér Károly 243, Kemény Kálmán báró 243, Misits János 243, Peretti Alajos 243, Prónay József 243, ifj. Ráday Gedeon gr. 243, Várady Gábor 243, Krajlovics Mirosláv 243, Mrazovits Mátyás 243, Voncsina Iván 243, Andrássy Mihály 242, Éber Nándor 242, Házmán Ferencz 242, Horváth Gyula 242, Pejacsevich László gr. 242, Boér Antal 241, Harkányi Frigyes 241, Rudics József br. 241, Szeniczey Ödön 241, Wodianer Albert br. 241, Bittó István 240, Hollán Ernő 240, Bernáth Dezső 239, Szilágyi Dezső 238, Pulszky Ágoston 235, Csernátony Lajos 234, Kaas Ivor báró 234, Ernust Sándor 233, Örményi Miksa 204, Sennyey Pál br. 201. Póttagok: Gidófalvy Albert 211, Kakuljevics Iván 203, Végh Aurel 202, Vehtritz Zsigmond br. 199, Ugrón Ákos 193, Bakcsi Ferencz 190, Fabricius Károly 189, Pogonyi Dénes 184, Farkas Elek (bihari) 183, Szathmáry Károly 182. Ezen kívül a rendes tagokra beadott szavazatokból kaptak: Dessewffy Aurél 42, Szögyényi László 42 szavazatot. Elnök: A közösügyi bizottságba megválasztott képviselők e szerint megválasztottaknak jelentetnek ki és teendőik teljesítésére utasíthatnak. Következik a napirend második tárgya: az indítványok és interpellációk könyvének felolvasása. Interpelláló ezen alkalommal újabban bejelentve nincs ; az indítványkönyvben van egy beírás, melyet méltóztassék felolvasni. Wachter Frigyes jegyző olvassa. Az indítványtevő képviselő neve : dr. Miletics Szvetozár ; az indítvány tartalma: a trónbeszédre adandó válaszfeliratnak külön javaslata. Az elnök azt hiszi, hogy a képviselő a válaszfelirati vita alkalmával beadhatja javaslatát. (Helyeslés.) Miletics Szvetozár beadja válaszfelirati javaslatát. Ezután felolvashatnak a felirati bizottság, Simonyi Ernő és Miletics válaszfelirati javaslatai. Miletics Szvetozár felirati javaslata, melyet Polit Mihály is aláírt, így szól főbb vonásaiban: Császári és királyi Felséged! Mély tisztelettel hallgattuk meg mi hű és hódolatteljes nemzeti képviselők a trónbeszédet, melylyel Felséged ezen hű és hódolatteljes országgyűlést megnyitni méltóztatott, és a legkegyesebb királyi üdvözletét örömmel fogadjuk a legmelegebb hálával és Felséged trónja irányábani rendületlen hűségünk és hódolatunk legalázatosb nyilvánításával. Ezután mindjárt áttér az ország pénzügyi helyzetének rajzolására, s azt mondja : hasztalan keresünk a trónbeszédben ariadne-i fonalat, mely az államot pénzügyi zavarának labirintusából kivezesse, látunk felsorolva tárgyakat, melyekre a törvényhozás figyelme fordíttatik, de sem elveket, amelyeken Felséged kormányának illető javaslatai alapulni fognak, sem irányt, melyben ezek mozogni fognak, nem látunk. Beszél azután a véderő helyesebb átalakításáról, minek czélszerű megoldására szükséges a nemzetek megelégedése, de nálunk hiányzik a szabadság s nemzetiségi egyenjogúsítás elve. Maga az államalkotmány alapos reformot igényel, egyrészről nagyobb állami önállóság, másrészről népkormányzati szabadelvűség tekintetében, s állítja, hogy a személyi biztonság és szabadság Magyarországban most a rendőri és bírói önkénynek játékszere. Felemlíti még a horvátok, románok, szászok elégedetlenségét s formulázza „a szerb nemzet“ kívánalmait. Azonban fájdalommal említi fel, hogy a magyar kormány nem egyenlően kívánja a polgárok szellemi és anyagi jólétét. És épp ez az, ami minden reményünktől megfoszt és bizalmatlansággal eltölt, mert előttünk állanak a legutóbbi években szerzett tapasztalatok, hogy az állami hatalom közegei Felséged jó szándékainak rovására csak egy nemzetnek a szellemi , eszerint anyagi jólétét tartják szem előtt, a többiét csak annyiban, amennyiben ezen nemzetnek jellegét magukra öltik. Hivatkozom az állam és korona elnevezésére és végelemekben a hódítás jogára, a magyar faj a magyar államot kizárólagos tulajdonának, az állami hatalmat és állami közegeket a magyar nemzetiség fenntartása és terjesztése támpontjának — a többi nemzetiségek rovására és végelemekben faji tönkrejutására tekinti. Magyar állam és magyar nemzet azonos fogalmaknak tekintetnek, amelyeknek életadója a törvényhozás és az igazgatás. Mi tehát indíttatva és kényszerítve érezzük magunkat, a nem magyar nemzetiségeknek ügyét Felséged oltalma alá helyezni, és kérni Felségedet, méltóztassék saját kormányát utasítani, hogy ezen országgyűlésnek még első sessiójában a nemzetiségi egyenjogúsítási törvény revisiójáról igazi egyenjogosítás szellemében és irányában javaslatot terjeszszen elő és az alatta fennálló törvényt egész terjedelmében teljesítse. Áttér ezután annak fejtegetésére, hogy a közjogi kiegyezésnek sem jogi alapja, sem politikai czélszerűségének indoka, sem morális támasza nincs. Végül a herczegovinai zavarok alkalmával hosszabban fejtegeti a „török barbárság alatt nyügő keresztyének“ sorsát. A monarchiának, úgy a korona többi országainak is érdeke, hogy az európai kelet mindenekelőtt a cultúra és a szabadság territóriumává váljék, és be van bizonyítva, hogy a török uralom erre képtelen. És ezért mi az európai viszonyok és hatalmak constellatióját, mely általános conflagratiot meggátolni képes, legalkalmasabbnak tartjuk, hogy az európai Törökország kérdése megoldassák a balkán félszigeten, önálló államok alkotása által és különösen Bosznia, Herczegovina ss Szerbiának Szerbia fejedelemséggel és Montenegróval való egyesítése által. Ily állam sarkpontja lenne a többi keresztyén népeknek Európa keletén és erőteljes s megbízható szövetségese ezen monarchia népeinek, úgy a szabadság és a cultúrának, mint az Európa éjszakán és nyugatán levő hatalmas vetélytársak elleni védelemnek ápolásában. Az ily politikát európai kelet irányában tartjuk mi az egyedüli áldásosnak ezen monarchiára és a magyar korona országaira, és kívánjuk, hogy Felséged méltóztassék befolyását az illető nagyhatalmaknál arra felhasználni, hogy sem diplomatiai úton, sem különben az actio ne gátoltassék, mely általános béke háborítása nélkül fenti czélhoz vezetne Elnök: T. ház! (Halljuk!) Ha jót fogtam föl, amiket hallottam, az indítványozó urak hódításról beszélnek, annak ellenében szabadulási jogra hivatkoznak, idegen frigyek kereséséről szólanak, és óvást tesznek a magyar törvényhozás politikája ellen. Én, hogy előre jelezzem, hogy miként értem a képrháznak azon szabályait, melyek az elnököt bizonyos jogokkal felruházzák, kénytelen vagyok kijelenteni, hogy ha a t. szónokok beszédjük folyamában hasonlóan fognának nyilatkozni, a ház szabályai értelmében az illető szólót rendre fogom utasítani. (Általános élénk helyeslés.) Kérdem a t. házat, hogy miután a házszabályok szerint a beadott ellenindítványok kinyomatása vagy ki nem nyomatása iránti intézkedés a házat illeti : méltóztatik-e kívánni, hogy amint a többi felirati javaslatok kinyomattak, ez is kinyomassék ? (Felkiáltások : Nem kell!) Csanády Sándor kinyomatni kívánja a felirati javaslatot, hogy mint okmány meglegyen a nemzet kezében. (Felkiáltások : Nem kell!) Aladarász József nem kivánja a kinyomatást, mert ma már késő. Tisza Kálmán belügyminiszter: T. ház! (Felkiáltások: Halljak! Halljak!) Ha a t. ház elhatározza egyhangúlag, hogy a kinyomatás ne történjék meg, akkor én is megnyugszom , csakis egy észrevételem van és ez az, hogy én nem csak azért nem kívánom elhatároztatni, hogy külön ki ne nyomassák, mert ma adatott be, hanem ha tegnap vagy egy héttel ezelőtt adatott volna is be, hasonló tartalommal, akkor is azt mondanám, hogy ne nyomassék ki. Mert én a méltányosság legszélsőbb követelményeit sem tartom addig mehetüknek, hogy oly okmányok nyomassanak ki kedvezményképen, melyekben a nemzet, az ország és a fejedelem felen sértés foglaltatik. (Hosszas, zajos helyeslés.) Miletics Szvetozár: (Közbeszól) Belügyiminiszter úr szavaira fogok válaszolni annak idején. Elnök: T. ház! Tehát ezen beadott felirati javaslatnak kinyoraatását nem méltóztatik elrendelni. Következik már most maga a tárgyalás. Horváth Lajos előadó: T. ház! Az imént felolvasott azon válaszfelirati javaslat, amelyet a kiküldött bizottság részéről a háznak bemutatni szerencsém volt és amely a mai felirati vita alapját képezi, azon álláspont eredménye, amelyet a kiküldött bizottság a válaszfeliratra nézve átalában elfoglal s amelyet szemben a legutóbbi trónbeszéddel is fenntarthatónak, sőt fentartandónak vél. Nekem, mint a bizottság előadójának, kötelességem ezen álláspontot néhány szóval megvilágosítani. (Hallják !) Tehetem ezt önmegtagadás nélkül, mert a bizottság felfogásában teljes mértékben osztozom. A bizottság távolról sem vonja kétségbe a felirati jog kiváló fontosságát. Szükség van arra és használni is kell teljes mértékben, ha egy-egy nagy esemény, vagy egy kidomborodott kérdés dominálja a helyzetet, vagy a nemzetnek valamely kellőleg nem méltányolt közös óhaját kell eljuttatni a trón zsámolyához. De éppen azért, mert a felirati jog kiváló fontossággal bír, nem kell azt elhasználni rendes időben. Maradjon a felirat normális időben hódoló tisztelet és az udvariasság ténye, amelyet elmulasztani nem szabad, de amelynek kiváló fontosságot tulajdonítani nem kell. A bizottság azon nézetben van, hogy bármi aggasztó is Magyarország pénzügyi helyzete, bármily sokoldalú a nehézség, amelylyel a rendezés jár, bármily sokféle és összhangzó reformokra van szükség, ha a bajtól szabadulni akarunk, maga az államélet rendes mederben folyik és nincs arra szükség, hogy a ház eltérjen azon modortól és eljárástól, amelyet a válaszfeliratokra nézve az utóbbi országgyűlések alatt követett. Az ország értelmiségét ez idő szerint az ország pénzügyi helyzetének rendezése, és a súlyegyennek az államháztartásban helyreállítása foglalkoztatja. Megdöbbenve áll minden gondolkodó fia a hazának azon nagy kérdés előtt: mi lesz az országból, ha a rendes jövedelmek folyvást elégteleneknek bizonyulnak a halaszthatatlan s a legszükségesebb kiadásokkal szemben. Ha a legmagasabb trónbeszéd e kimagasló kérdés felemlítését mellőzi, a bizottság feladatához képest minden bizonynyal oly válaszfelirati javaslatot terjeszt a ház elé, amelyben felhívja az uralkodó fejedelmi figyelmét a baj nagyságára, annak forrásaira és a megoldás módozataira. De a trónbeszéd nemcsak hogy nem mellőzi a kérdés felemlítését, de sőt a baj nagyságát élénken ecsetelvén, figyelmezteti a nemzetet a rendezés esetleges elmulasztásának súlyos — hogy ne mondjam — végzetes következményeire, s kijelöli azon irányt, melyben haladnunk kell, jelzi általános vonásokban azon pénzügyi, közgazdasági és általános reformpolitikát, melyet követnünk kell, ha a bajt orvosolni akarjuk. Ezen felül a trónbeszéd érinti mindazon kérdéseket, melyek ezen országgyűlés alatt részint a pénzügyi rendezéssel kapcsolatban, részint önállólag megoldásra jutnak. Ezzel azt hiszem, a trónbeszéd eleget tett a pillanat kívánalmainak, a többi a kormány és az országgyűlés dolga. A kormány elő fogja terjeszteni javaslatait, az országgyűlés pedig meg fogja bízálni, váljon azok megfelelnek-e az ország helyzetének, az adott viszonyoknak és a szabadelvű és józan haladás követelményeinek, így állván a dolog, azt hiszem, nem lehet a t. ház hivatása, hogy már most állást foglaljon az uralkodóval szemben, elvi tételeket jelentsen ki, vagy éppen a megoldás módozataira nézve részletesen nyilatkozzék. A trónbeszéd nem kormány-, nem pártprogramm, hanem utalás azon teendőkre, melyek megoldásra várnak. A teendőkre nézve a kormányt illeti meg a kezdeményezés. Be kell azt várnunk, még ha némi önmegtagadásunkba kerülne is. Nem áll sem a ház, sem a haza érdekében az általános vita a foganatosítandó rendszabályok és a behozandó reformok fölött. Hiba volna azt provocálni nemcsak azért, mert az általános vita még ott is, ahol nézetek könnyen tömöríthetők, mindig tetemes időt vesz igénybe, és mi ezen tetemes idővel nem rendelkezünk, de hiba volna azért is, mert gyakorlati eredményekre nem vezetne; sőt merem mondani, hogy talán a siker lehetőségét kockáztatná. A részlet, te bát, minden jelentékenyebb törvényjavaslatnál oly fontos, hogy nem tanácsos lekötni a képviselőház véleményét mindaddig, míg a törvényjavaslat a maga teljességében elő nem terjesztetik. Az elvi tételeknek a feliratba való felvétele és vitatása csak akkor lehet indokolt, ha a fejedelem, a kormány és a nemzet óhajtása és akarata közt lényeges eltérés mutatkozik. Ezek az indokok vezették a bizottságot arra, hogy a felirati javaslatot jelen alakjában terjeszsze elő. Nyomról-nyomra követi a javaslat a trónbeszédet és annak korlátai közt marad. A bizottság készségesen elismervén nagy fontosságát azon szempontoknak és szükségét azon reformoknak, melyeket a trónbeszéd általánosságban megérint, megnyugvással constatálja azt, hogy urank ő felsége fejedelmi legmagasabb gondjai közé sorozza az ország pénzügyeinek rendezését; kijelenti továbbá a felirati javaslat a ház készségét arra nézve, hogy az országgyűlés a kormány javaslatait beható tárgyalás alá veendi; érinti a felirati javaslat azon kérdéseket, melyeket a trónbeszéd különösen megemlít; értem az 1867.,1868-ki egyezménynek revisióját; felhívja az uralkodó legmagasabb figyelmét a magyar szent korona területi épségének teljes helyreállítására, és végre annak tudatában, hogy ő felsége fejedelmi hivatásához képest buzgón törekszik arra, hogy az európai békét fenyegető viszályok forrásai tapintatos és bölcs intézkedés által végleg kiapadjanak, kifejezi a ház hitét és reményét arra nézve, hogy az állandó béke a fölmerült viszályok daczára megzavartatni nem fog. Ennyi, azt hiszem, a helyzet követelményeinek teljesen megfelel; annyit ígér szemben az uralkodóval, amennyit a dolgok rendes lefolyása mellett be is válthat; de ezt határozott vonásokban teszi, mert meg volt a bizottság győződve arról, hogy nincs, nem lehet e házban képviselő, aki a pénzügyek rendezését, a kapcsolatos reformok létesítését, vagy a kormány által előterjesztendő törvényjavaslatok tárgyalását megtagadni akarná. És e tekintetben nem képezhet kivételt a közjogi ellenzék sem, mert állítja bár, és ezt saját álláspontjából jogosan teheti, hogy viszonyainknak gyökeres javulása a közjogi törvények megváltoztatása nélkül teljes lehetetlen; de a párt tagjaitól, mint e háznak szintén hű fiaitól, föl sem lehet tennünk, hogy csak azért, mert a törvényeket roszaknak tartják, mert ezen törvényeknek uralma alatt a súlyegyént helyreállíthatónak nem vélik, s mert a kormányban s a többségben nem bíznak, meg kívánnák vonni közreműködésüket a pénzügyi rendezésnek még csak kísérletétől is. (Helyeslés) Nem tagadhatja azt a. közjogi ellenzék, hogy a közjogi törvények megváltoztatása nemcsak tőlünk országgyűlési képviselőktől függ. Vannak e törvények közt olyanok is, melyeknek érvényességi időhöz van kötve ; ez időt tehát be kell várni. De vannak olyanok is, melyek időhöz kötve nincsenek, de melyeknek megváltoztatásához, ha az a monarchia érdekében kívánatosnak találtatnék mindazon politikai tényezőknek beleegyezése kívántatik, amelyek azt létrehozták. E nagy nehézséggel szemben áll az ország pénzügyi helyzete, melynek rendezése nem tűr halasztást. Meg kell azt kísérteni, mert állami létünk forog kockán, meg kell azt kísérteni, mert a választóközönség nagy többsége azon felfogásnak adott igazat, mely a rendezést az adott viszonyok közt is lehetségesnek véli. Ami illeti azon határozati javaslatot, amelyet J. képviselőtársam Simonyi Ernő a maga és elvtársai nevében tegnap beadott, kevés mondanivaló van. Én készséggel elismerem, hogy ezen javaslatban van sok, ami egyéni nézeteimmel megegyezik, van sok, amit jónak s helyesnek tartok. Készséggel elismerem azt is, hogy egy pártnak jogában és esetleg kötelességében áll, adott alkalommal, kifejteni lobogását és az érvek súlyával hatni a házra és a nemzetre. De midőn elismerem ezt, ismerje el a t. közjogi ellenzék is azon álláspont jogosultságát, melyet a többség jelenleg elfoglal, azt, hogy az elvi vita inkább káros, mint hasznos a hazára a jelen pillanatban, és hogy a közjogi tételeknek felvetése és vitatása már csak azért is mellőzendő, mert e sikernek még csak azon első biztosítéka is hiányzik, mely a megváltoztatásra szükséges, t. i. a nemzet akarata. Ami illeti a Miletics Szvetozár képviselő úr által benyújtott válaszfelirati javaslatot, (Halljuk !) minthogy ezen javaslat alapeszméje oly hibás, állításai annyira valótlanok, következtetései oly sértők, és általában az abban annyira hangsúlyozott magas politika annyira sérelmes, azt hiszem, nem állhat előadói tisztemben, hogy arra reflectáljak. (Helyeslés) mert ha arra tüzetesen reflectálni akarnék, arra kellene kérnem a t. házat, hogy annak egyes kitételeit rászallani méltóztassék. (Élénk helyeslés.) Egyébiránt azt hiszem, hogy a t. ház többsége, sőt az egész ház nem tartja szükségesnek, nem tartja üdvösnek a nemzetiségi politika felelevenítését sem a hazára, sem magukra a nemzetiségekhez tartozókra nézve. (Helyeslés.) Ezzel, t. hát, körülbelül el is mondtam mindazt, amit előadói tisztemhez képest e helyen, ez alkalommal elmondanom kellett. Engedje meg azonban a t. ház, hogy a helyzetről egész általánosságban néhány őszinte szót mondhassak. (Halljuk !) Az ország pénzügyi helyzete nagyon komoly, nagyon is aggasztó, de nem kétségbeejtő. Kétségbeejtő csak akkor lenne, ha végleg elfordult volna tőlünk az ég kegyelme, és ha híven nem teljesítené kötelességét a kormány, az országgyűlés és a nemzet egyeteme. Bizton hiszem, hogy ez nem fog bekövetkezni, és híven fogja teljesíteni kötelességét úgy a kormány, mint az országgyűlés és a nemzet egyeteme. A kormány a felismert baj orvoslására bizonyosan megtalálta már, vagy meg fogja találni és erélylyel alkalmazni a mentőeszközöket; az országgyűlés egész készséggel fogja támogatni a kormányt minden üdvös törekvésében ; az ország népe bizonynyal meg fogja hozni az áldozatokat, ha egyéb segédeszközök hiányában a törvényhozás a nép áldozatkészségére appellál. De ez, te hát, még nem elég. Ha azt akarjuk, hogy Magyarország erős és hatalmas, a nép boldog legyen, meg kell tisztulnunk számos gyarlóságainktól (Helyeslés), meg kell honosítanunk a szigorú takarékosságot nem csak az állami, de az egyéni, családi és az önkormányzati háztartásban