Ellenőr, 1875. december (7. évfolyam, 332-361. szám)

1875-12-03 / 334. szám

dasági iparunk számára. Minden vég­posztó, minden rős selyem és minden tuc­at zseb­kendő behozatalának nehezítéséért cserébe kívánjuk a gyapjú, a bőr, a rongy, a szesz stb., kivitelének könnyítését és könnyítését a gazdasági gépek stb. behozatalának. Ezen a téren és így fogjuk egymást kompensálni. Ezen a téren történhetik érdekeink kiegyen­lítése. A fogyasztási adók és a vám resti­tutio kérdésében nincsen kiegyenlíteni va­lónk , abban csak követelésünk van, egyenes, határozott, melynek teljesítéséért semmiféle compensatióval nem tartozunk. Ezt tessék elhinni, Bécsben is megje­gyezni jól. S ha lehet, ne kecsegtessék az osztrák publikumot újabb mesterkedéssel és ne biztassák benne azt a hangulatot és vak elbizakodást, melynek épp oly könnyen si­kerülhet a végleges szakítást előidézni, a­mily szerencsésen a vámközösség felmondá­sáig érlelte a dolgot. Az állam kereskedelmi vállalatáról. A földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi és az igazságügyi minisztereknek, egyetértve a pénzügyi, valamint a közmunka- ás közlekedési miniszterekkel, kiadott szabályrendelete. Az 1875. XXXVII. t. sz. I. részében foglalt 3., 4. és 5. czimeinek az állam kereskedelmi válla­lataira mikép leendő alkalmazása, az e törvény­­czikk 4. és 566. §§-aiban nyert felhatalmazás alap­ján, következőleg szabályozta­tik. 1. §. Az államnak kereskedelmi vállalatai czégbejegyzésre kötelezték ; ilyenek nevezetesen : a) az állami vasutak; b) a kir. postának sze­mély- és áru­fuvarozási (kocsi-postai) valamint pénzutalványozási üzlete; c) a kincstári gyárak, nyomdák, bányák, kohók és terményárudák; ki­véve azokat, melyek egyedárusági czikkekkel fog­lalkoznak, az állami egyedárusági vállalatok egy­általában a kereskedelmi czégjegyzékbe be nem jegyeztethetvén; d) az országos fegyintézeteknek és a kir. törvényszéki börtönöknek házilag kezelt iparüzlete, a­mennyiben a kis ipar körét túlhalad­ják ; e) a kir. zálogház. 2. §. A czég bejelentése az államvasutaknál az igazgatóság, a kir. postánál az illető kerületi posta­­igazgatóságok, a többi állami vállalatoknál ezeknek helybeli üzletvezető főtisztviselője által azon törvény­széknél, melynek kerületében a vállalat telepe lé­tezik, a budapesti és pestvidéki kir. törvényszékek területeire nézve pedig a budapesti kir. keresk­e­­kedelmi és váltótörvényszéknél eszközlendő (keresk. törv. 16. és 18. §§.) Ezen bejelentés az üzletet vezető főtisztviselő által és az illetékes kir. miniszternek elhatározása alapján történik. Ugyan e tisztviselő tartozik minden a czégre nézve történt változást bejegyzés végett bejelenteni (keresk. törv. 19. §.) 3. §. Annak eldöntése, váljon az államnak valamely vállalata kereskedelmi természetű­e, és vál­jon terjedelménél fogva bejegyzésre alkalmas (k. t. 5. §. és 259. §. 6. pontja), a czégbejegyzésre hi­vatott törvényszéket illeti. 4. §. A kereskedelmi vállalat czéget az üzlet tárgyától kölcsönzi és e czégben a vállalat állami jellege is mindenesetre kitüntetendő. 5. §. Czégbirtokosnak mindig a magyar ál­lam jegyzendő be. 6. §. Czégaláírásnak vagy annak hitelesítésé­nek (k. t. 16. §.) az állami vállalatoknál helye nincsen. A czég azon nyilatkozattal jelentendő be, hogy a vállalat üzletvezetése, valamint a czégjegy­­zés tisztviselők, mint kereskedelmi meghatalmazot­tak által fog eszközöltetni. 7. §. Az állam kereskedelmi vállalatai az egyéni c­égek jegyzékébe vezetendők be. A 6. §. 2. bekezdése értelmében tett nyilat­kozat a „Jegyzetek” rovatában felemlítendő. 8. §. Ha valamely a bejegyzésre kötelezett állami vállalat bejegyzése elmulasztatott, az illeté­kes törvényszék az illető elöljáró hatóságot figyel­meztetni és a kitűzendő határidő sikertelen lejárta után az esetet az igazságügyi minisztériumnak fel­jelenteni tartozik. 9. §. Az állam kereskedelmi vállalatainál a könyvek vezetését az illető miniszterek által kiadott ebbeli utasítások szabályozzák. Az ezen utasítások szerint vezetett könyvek hitelességükre nézve olya­noknak tekintendők, mint a k. t. 25. §. szerint ve­zetett könyvek. A keresk. terv. 26., 27. és 28. §§-ai az ál­lami vállalatokra alkalmazást nem nyernek. Az üzleti levelek megőrzése és másolása te­kintetében (k. t. 29., 30. §§.) az állami vállalato­kat csak az ez iránt fennálló vagy kibocsájtandó utasítások kötelezők. 10. §. C­égvezetők az állam kereskedelmi vállalatainál nem rendeltetvén (6. §.), ilyenek a czégjegyzékbe be sem jegyezhetők. 11. §. Az állami vállalatoknál alkalmazott Vasutaink és a hazai ipar. A közlekedési miniszter már a tárc­ája tár­gyalása alkalmával mondott beszédében hangsú­lyozta, hogy érvényesíteni kívánja befolyását azon irányban is, hogy a vasutak szükségleteiknek lehe­tőleg itthon beszerzésével támogassák a hazai gyá­rakat, amit ezek szinte meg is követelhetnek, mi­után favarral látják el a vasutakat. Most megkaptuk a közmunka- és közlekedési miniszter nov. 5-ről kelt körrendeletét, melyet a vasuttársulatokhoz e tárgyban intézett, s mely a föntjelzett irányban nagy lépés előre. A­mint a köz­lekedési miniszter erélyét ismerjük, meg vagyunk győződve, hogy nem enged tovább kibúvó ajtókat a legtöbbször semmis ürügyek alatt a vasúttársula­­toknak, s rendeletének üdvös eredménye lesz a ha­zai ipar fejlődésére nézve. A rendelet így hangzik : A vaspályák fejlődésével virágzásnak indult államok példája tanúsítja, hogy azok jótékony be­folyása az ipar fejlesztésére nem kizárólag szállítói, hanem egyúttal — s nem csekély mértékben — fogyasztói tevékenységüknek is tulajdonítandó. Szem­közt tehát azon tapasztalattal, miszerint hazai vaspályáink iparfejlesztő hatása még eddig tá­volról sem felelt meg a jogos várakozásoknak, kö­telességévé vált a kormánynak, egyebek közt a nevezett vállalatok üzletvitelének utóbb említett ágára is kiterjeszteni figyelmét, és­pedig annyival inkább, mert önként szembeötlik, hogy a nagy ter­jedelmű és sokféle üzleti szükségletek mikénti el­látása ahhoz képest, a­mint t. i. az illető vaspályák a bel- vagy külföldi ipar termelvényeit veszik in­kább igénybe, a tulajdonképi szállítási tevékeny­ségük üdvös eredményét is fokozni vagy ellensú­lyozni alkalmas, és e szerint sem egyik, sem má­sik esetben nem lehet az államra nézve közönyös. Ezen megfontolásból indultam én ki, midőn f. évi ápril hó 16-án 3242. sz. a. kelt köriratomban az 1874. év folyamán bevásárolt különféle fogyasz­tási czikkeknek beszerzési források és áruk sze­rinti kimutatását kívántam. Készséggel ismerem el, hogy a vasútvállala­­tok túlnyomó része igen becses adatokat bocsátott ennek folytán rendelkezésemre, minélfogva azon helyzetben vagyok, hogy a beérkezett kimutatások beható átvizsgálása alapján tett észleleteimet s az ezekből önként folyó kívánalmakat röviden és álta­lánosságban jelezhessem. Feltűnt ugyanis, hogy tekintet nélkül fekvé­sükre, de egyúttal a részvényesek, illetőleg a ka­­matbiztosító államkincstár minden megrövidítése nélkül is a hazai ipart azon vasútvállalatok része­sítették legtöbb támogatásban, a­melyek más irány­ban is első­sorban ismerték fel a helyzet köve­telményeit. Közel fekszik tehát a következtetés, és annak jogosultsága, hogy az összes vasútvállalato­­kat hazafiságukra, illetőleg az államérdek iránti köteles tekintetre emlékeztessem, anélkül, hogy ez irányban lényegileg más áldozatot kívánnék tőlük, mint azt, hogy bizonyos előítéletekkel, esetleg a bevett megszokással, netán­ kényelmesebb disposi­­tióikkal avagy a hazai iparra nézve hátrányos össze­köttetésekkel és személyes tekintetekkel, mint a­melyekre nézve az állammal oly szoros viszonylatban álló vasútvállalatok úgy sem tarthat­nak számot a magánosokat megillető feltétlen sza­badságra, szakítani igyekezzenek. Nem kerülhette ki továbbá figyelmemet, hogy éppen azon vasutak, melyek az állam védelme alatt legkedvezőbb forgalomnak örvendenek, a ha­zai ipart alig számba­vehető mértékben vették igénybe. Miután az államkincstár helyzete meg sem engedhetné, hogy a kamatbiztosításra utalt vasút­vállalatok lényeges áldozatokat hozzanak a hazai ipar­nak, ez­által már önként érthetőleg teljesen ki van zárva a feltevés, mintha a kormány a kamatbizto­­sításon kívül álló vaspályáktól többet várhatna avagy követelne. De éppen ezért , mert e szerint a kormány a részvényesek pillanatnyi érdekeit is jogosultaknak kész elismerni, szükséges, hogy az állandó érdek se tévesztessék szem elől, a­mennyi­ben az ellenkező eljárás a forgalom oly egyoldalú és feltétlen kizsákmányolásának színét viselné, melynek veszélyeit félreismerni lehetetlen, mely te­hát a kormányt szükségkép arra utalná, hogy az érdekelt vállalatok irányában maga részéről is szo­rosan a fenálló­ jogviszony egyoldalú és feltétlen követelményéből folyó tekintetekre szorítkozzék. A­mi különösen a közös vasutakat illeti, a­mily természetes és méltányos, hogy részükről az osztrák ipar megillető figyelemben részesüljön, és oly jogosan várható, hogy a magyar ipar igénybe­vétele legalább megközelítse magyar vonalaik for­galmát. Egyáltalában az ügy fontossága feljogosítja a kormányt arra, hogy a vasútvállalatok ügykezelé­sének ezen ágára is a közérdek szempontjából ész­revételeket tehessen, s azt állandóan figyelemmel kísérhesse. Elhatároztam ennélfogva a szóban forgó beszerzések nyilvántartását olykér rend­szeresíteni, hogy a jelenlegihez hasonló kimu­tatások félévenként, és­pedig az üzleti év első feléről augusztus hó 1-jéig, második feléről pedig a következő évi február hó 1-jéig a m. kir. vasúti és hajózási főfe­lgyelőség útján előterjesztessenek. Minthogy pedig egyes társulatok az eddigi kimutatásokban egyedül a belföldön eszközölt be­szerzések felsorolására szorítkoztak, miheztartás vé­gett meg kell jegyeznem, hogy a kívánt tájékozás czéljából az összes jelentékenyebb beszerzések ki­mutatása szükséges. Figyelmeztetnem kell továbbá, hogy oly esetekben midőn valamely — versenyképes hazai iparvállalatoknál található — szükséglet nem közvetlenül,hanem vállalkozók avagy kereskedők köz­vetítésével szereztetik be, a termelési hely is megjelölendő, miután egyedül azon körülmény, hogy a beszerzés a belföldön vagy belföldi vállal­kozónál történt, annak forrása iránt még nem nyújt kellő bizonyosságot, sőt inkább a kormány c­élzatainak ily esetekben csak az felelne meg, ha elfogadható feltételek esetében már az ajánlati tárgyalásnál egyenesen az illető hazai gyártmány vétetnék szemü­gyre. Midőn ezekben a t. vállalat figyelmét az ügy fontosságára felhívnám s eddig felmerült észrevé­teleimet közöltem volna, — bizton hiszem és el­várom, hogy már a legközelebbi alkalommal álta­lában kedvező eredmény lesz felmutatható, — s záradékul még csak azt jegyzem meg, hogy a jövő évi február hó elsejéig felterjesztendő kimu­tatásokba önként érthetőleg még az egész 1875- diki üizletév eredménye lesz felveendő. ___________ P­é­c­ig. TÁRCZA. A PARISIAK. Il^T A UK­ LITTON BULWEB EDIÁRD. IV. Kötet. TiZENEGYEDIK KÖNYV. XVIII. FEJEZET. 29-én éjjel szüntelenül dörgött az ágyú. A nép megtanulta a franczia ágyuk neveit, s azt hitték, hogy meg is ismerik a szavát mindegyiknek. „Ezt a ,Josephine' okádtál“ kiált egy rokkant tenge­rész. „Ez a ,Mi Népünk' *f­ordítása!“ szólal meg egy bellevillei vörös republikánus. „Ez a ,Châtiment' éneke!“ nevet Gusztáv Rameau, ki most lelkesült bámulója volt annak a Hugo Viktornak, kit az­előtt becsmérelt. S ezen egész idő alatt, az ágyuk dörgésébe vegyülve, közelről, távolról, utczákból, bástyákról énekhangok hallatszottak,­­ hol har­­czi dalok, hol ismét erkölcstelen, de leginkább gondtalan, vig­nóták. Vincy tábornok sikerének délelőtti hírét lehűtötte azon esti hír, hogy Ducrot a megáradt Marne átkelésében feltartóztattatott. De a párisiak jókedve, a pillanatnyi nyomott hangu­lat után ismét fölélénkült az éjjeli harczi hang­verseny zenéjétől. Ez éjjel szorosan a gravellei és la faisande­­riei kettős ágyúsor mögött 8 ponton­ hidat vertek a Marneon , s hajnalban a harmadik ezred első hadosztálya Blanchard és Renault vezérlete alatt egész tüzérségével átkelt és a vincennesi, nogenti. *) A „Populace“-t a munkások fü­­érenkint gyűjtött plizen vették a tüzérség számára. rossneyi kettős ágyúsorok és a mont-arroni üte­gek tüzének védelme alatt dél előtt egy órával megvette Champigny városát és a villierei fontos fennsík első écstelon-ját, s máris a körülsánczolás­­hoz fogott, midőn a német haderő, az első vere­ség kábuljából fölecsüdve, új ütegekkel ellátva, rajta ütött. A porosz lövegek Chennevièresből és Neuil­­lyből halálos tüzet okádtak, mialatt egy nagyszámú gyalogság a villiersi sánczokból leszállva, rátámadt Renault csapatjaira. Ezen ütközetben volt Enguer­­rand is a maga csapatjával. A mozgó csapat a váratlan ágyutűztől megriadva hátrálni kezdett, mint a sorcsapatokból is sokan. Enguerrand a csataól elé rohant — „Előre, fiam, előre! Mit mondanak majd rólunk anyáink és feleségeink, ha megfutunk? Vive la France! — Előre!“ A felsőbb osztálybeli katonák erre tetszésm­s dallal feleltek, de a többire bizony nem volt hatása. Ingadoztak, meg­fordultak. „Hazámfiai, azt akarjátok, hogy egyedül menjek az ellenségnek ? !“ kiálta Enguerrand , s egyedül rohant a porosz hadsor felé, s rohant és egy golyó által halálosan találva, elesett. „Boszut, boszut!“ kiálta az elsők egyike; „Boszut!“ kiálto­­zák a hátulsók; s kiáltozván, sarkon fordulának és megfutamodának. De még szét sem tudtak osz­tani, midőn de Mauléon Viktornak szilárdul, de gyorsan előretörő csapatjával találkoztak szem­ben. „Gyáva nép!“ dörgő ez erős mély han­gon. — „Megállj ! Fordulj ! vagy embereim­mel lelövedlek, mint megannyi szökevényt!“ „ Va, citoyen“, szólt egy futamadó, kit megvá­lasztottak volt tisztnek, mert a Salle Favreban az övé volt a leghangosabb torok (már láttuk is : Károly, a Monnier Armand testvére) . — „az em­ber nem harczolhat, ha megveti tábornokait. Tá­bornokaink a gyávák, és bolondok is mind a ketten.“ „Vidd meg válaszomat a gyávák szellemei­nek!“ kiálta de Mauléon és főbe lövé az ellen­­kezőt. Ennek követői de Mauléon tette, hangja és tekintetétől meghökkenve, megállották. A tisztek, kik előbb engedtek a legénység ijedelmének, új bátorságot mentenek és végre is visszavezeték a csapat zömét az előbbi állomásra. Ezen nap egészben véve nem volt dicstelen Francziaországra nézve. Ha legkisebb is, de első fontos sikere volt ez az ostromlottaknak. Urai ma­radtak a térnek, melyen a poroszok sebesülteket és holtakat hagytak hátra. Lemercier, de Brézé és az idősb Rameau — ki békés szokásai és ősz haja daczára is erővel részt akart venni a haza védelmében — a nemzet­őrség között voltak, mely a Briche erőd mellett állomásozott, s itt találkoztak egymással. — Mily győzelmet arattunk! szólt az öreg Rameau. — Ez kissé kellemetlen dolog az ön fiára nézve, Rameau úr, szólt Lemercier. — Kellemetlen az én fiamra nézve, hogyan, — honfitársainak győzelme?! Hogy’ érti ön ezt? — Múlt este volt szerencsém hallani Gusz­táv urat a club de la Vengeance ban. — Bon­dieu ! hát ön eljár azokba a tragikus gyülekezetekbe ? kérdé­se Brézé. — Éppen nem tragicus gyülekezések azok , az egyetlen komédia, a mi megmaradt számunkra, mert hiszen mulatni csak kell valahol, és a club de la Vengeance erre a legalkalmatosabb hely. Tel­jesen értem, hogy miért bűvöl el ez a club egy olyan költőt, mint az ön fia, Rameau úr. A gyű­léseket egy café chantant termében tartják — style Louis Quinze egy Watteau-féle tájképpel dí­szítve. Bebukkanok a Fox-ommal, bár az ön fiát halljuk szónokolni. Mily költői mondatokban esett kétségbe a köztársaság sorsa fölött! A kormány (mint ő neveze : les charlatans de l’Hôtel de Vil­lé) imbécile-ek­­ áll. Azzal álltak elő, hogy forra­­dalmat inaugurálnak, s nem használták föl a leg­közönségesebb forradalmi eszközöket sem. Én meg Fox elkezdtünk fülelni , hogy mik hát ezen esz­közök ? Az ön fia kifejté : „Az összes emberiségre kell hivatkozni az egyéni érdekek ellen; a fényűzési czikkekkel való kereskedést el kell törölni, mert világos, hogy a fényűzés nem áll hatalmában az egész emberiség­nek A kávéházakat be kell zárni örökre, mert az egész emberiség nem járhat kávéházba, színházba. Hiú dolog ezt várni a tömegtől, hogy egyesül­jön olyan valaminek előmozdítására, a­miben a tömegnek nincs közös érdeke. A tömegnek nincs érdeke semminemű tulajdonban, a­mi nem a tömegé. Egy „Ligue Cosmopolite Démocratique“ néven alakulandó társulat programmját azonnal szét kell küldeni a világ valamennyi műveit államába — miként? Léggömb segélyével. A pénz a világot, jelen rendszerében, megrontja; de ha a pénz a tömeg rendelkezésére áll, meg lehet rajta venni a világegyetem valamennyi fejedelmét, udva­­ronczát és papját.“ Ezen szenvedélyes tűzzel elő­adott eszmét őrjöngő tetszészajjal fogadták és, föl­­hevülésében, Fox ír elkezdett csaholni. Ennek hal­latára valaki fölkiáltott: „Ez porosz ! egy másik : „Le a kémmel!“ egy harmadik: „Ez egy aristol — eleven kutyával jár, melyből egy hétre való eledel telnék egy egész család számára!“ Erre az­tán én is, fölkapom Foxot s nemzetőri egyenruhá­val födözött mellemre szorítom. Midőn a zsivaj kissé lecsöndesült, az ön fia, Rameau úr, folytatá beszédét s az emberiség ügyei­ről általában áttért egy különös és hallgatóira nézve felettébb érdekes kérdésre: — a nemzetőrség moz­gósítására. „Valóságos zsarnokság — úgymond — bizonyos számú szabad polgárt kiszemelni arra, hogy lemészároltassanak. Ha a harcz a tömeg ér­dekében folyik, akkor tömeges fölkelésnek kell történni. Ha nem kényszeríttetik mindenki, hogy harczoljon, miért harczoljon akárki is?“ Erre ismét viharos tetszés tört ki és Fox ismét belekottyant, mire én, füleit meghuzogatván, ugatását szűküléssé csillapítom. „S e mellett“ kiáltá az ön költő fia, „a tömeges fölkelés tizenöt millió katonát ad ne­künk, a­kikkel nemcsak Poroszországot, de egész Európát is szétzúzhatjuk“. (Rettenetes sensatio.) Mondjuk ki ennélfogva határozatképen, „„hogy a Hotel de Vitte beli charlatanok kép­telenek bennünket a poroszoktól megszabadítani; „„hogy ennélfogva letétetnek; „„hogy a Ligue Cosmopolite Démocratique meg­alakult ; „„hogy időközben a Commune szavazás útján ideiglenes kormányul jelöltessék ki; „„s hogy végül ez hagyja meg a poroszok­nak, mniszerint három nap lefolyása alatt takarod­janak el Páris alól.““ Bocsásson meg e hosszas leírásért, de azt hiszem, eléggé kifejtettem, hogy egy az ő ékesen kifejezett nézetei ellenében aratott győzelem, ha mint francziának jól esik is neki, mint politikusnak szükségkép kedve ellen való. Az öreg fölsóhajtott, lehorgaszta fejét és el­­kullogott. Míg a párisiak az est ünnepies kivilágításá­ban , az elüttök föltáruló látványban gyönyörköd­tek, a Keresztyén Testvérek s a különféle ápolóinté­­zetek emberei a csatasíkon jártak; előbbiek széles karimája kalapot és fekete posztóruhát, az utóbbiak különös tarka öltözetet, némelyek csillogó egyen­ruhát viseltek — s mindnyájan derült egy kedve­­séggel nézték a veszélyt, gyakran megálltak, a halottak közöl saját társaikat fölemelni, kiket foglalkozásuk közben ért a halál. Olykor-olykor gyanús alakokra bukkantak, kik szintén a sebe­sültek és halottak gondozásával látszottak foglala­toskodni, de valósággal csak gyilkos fosztogatók voltak, kik a holtakat és haldoklókat egyiránt kizsákmányolták. Ha a sebesült ellenszegült a zsebeiben kotorászó kezeknek, újra megsebzették, halálosan, s vigyorogva végezték el a rablást a halotton, melyet a haldoklón kezdtek. Vandemar Raoul az ő igazgatása alatt álló ápolóintézet embereivel a nap egész első felében a nemzetőrségi zászlóaljak mellett volt, távol azon helytől, ahol testvére harczolt és elesett. Midőn ké­sőbb ezen csapatok a Montmédy fensikról, melyet előbb elfoglaltak, elűzettek, Raoul a villiersi fen­­sikra ment át, hol legsűrűbben feküdtek a halottak. Útközben hírét halla annak, hogy Enguerrand csapata, parancsnokuk minden buzdítása daczára tisztviselők ebbeli minőségüknél fogva kereskedelmi meghatalmazottaknak tekintendők és az aláírást tiszti minőségük megjelölése mellett eszközük. Meghatalmazásuk terjedelme hivatalos hatás­körük szerint ítélendő meg. Ezen hivatalos hatáskör minden érdekelt féllel annak kívánságára közlendő. Budapesten, 1875. deczember hó 1-én. B. S i m o n y i Lajos, s. k. Pe rezei Béla, s. k. Az országházból. Mudrony Soma, a ház új nemzedékének egyik legkiválóbb tagja tartotta ma szűzbeszédét. Elő­adása gyakorlott szónokra mutatott. Ment volt min­den elfogultságtól, biztosan adva elő azt, mit né­zeteinek védelmére felhozhatott. Hangja tiszta és erős, mely sohasem tagadja meg a szolgálatot. Ha valamit kifogásolnunk lehet előadásában, ez legfölebb a hanghordozás. Nem egyszer bizonyos lármás kia­báló tempó vett erőt rajta, mi ránk nézve leg­alább kissé kellemetlen benyomást tett. Nem tehe­tünk róla, de önkénytelenül is eszünkbe juttatta amaz agitationális gyülekezeteket, hol a szónokok nem csupán érveik súlyával, hanem torkaik harsány hangjával is igyekeznek maguknak a sikert bizto­sítani. Ezen a kis inconvenientián egyébiránt, úgy hisszük, csakhamar fog segíteni a parliament lég­kör befolyása. — A­mi magát a beszéd tar­talmát illeti, az meglehetősen ismeretes lesz mindazok előtt, kik a szónok eddigi műveit és munkálkodásait figyelemmel kisérték. A szak­ismeretet és jártasságot senki sem fogja tőle elvitathatni, de vannak bizonyos kedvencz esz­méi, melyektől sehogysem tud szabadulni. Mud­rony Soma mindig elfelejti azt, hogy földmivelti ország vagyunk és jó ideig csakis az lehetünk. Oly gazdasági politika, mely ezt nem veszi számba, elveszti lába alól a talajt. Mudrony Somának két­ségtelenül szép érdemei vannak a hazai ipar kö­rül. Törekvéseit e téren nem lehet eléggé maél­­tánylanunk, de azért mégsem osztozhatunk felfo­gásában, mely hazánk összes érdekeit csakis az iparos osztály szemüvegén keresztül tekinti. Az iparos érdekek túlzott hangsúlyozása vezette őt, a különben kiváló képzettségű szakembert arra, hogy a mercantilismus és protectio meghaladott tanaira támaszkodjék. Igaz, hogy senki sem tiltakozik jobban a védvámos sympathiák ellen, mint ő, de nem a mi hibánk, ha okoskodásai mégis az ellenkezőt bizonyítják. Oly arguumentatiót, mely a kereskedelmi bilanz passivitását, az idegen tőkéknek befektetését egyszerűen az ország eladó­sodásának tekinti, mely az ipar emelését az ösz­­szesség áldozatkészségével akarja elérni — semmi­nemű tiltakozás sem mentheti meg a vádtól. Ami Mudrony Somának a mostani állapot ellen irányult támadásaiban jogosult, mezőgazdasági iparunk, a szesz-, czukor-, sör- stb. gyártás sülyedése, az osztrák ipart védő magas vámtételek káros befo­lyása — mindezt senki sem vonja kétségbe. Hi­szen épp ezeken a bajokon akarunk segíteni, és csakis ezek orvoslása mellett tartjuk a vámkö­zösség megújítását lehetségesnek. Amivel pedig az önálló vámterület esetében hallgatóit kecsegtette, a 40 milliónyi vámjövedelem, azt még a ház azon igen tisz­telt tagjai is problematikusnak tartották, akiket a ki­látásba helyezett adóleszállítás különben a szónokra nézve igen kedvező hangulatban ringatott. — De ha sok tekintetben tévesnek tartjuk is okoskodását, ez nem változtat fönnebb kimondott nézetünkön. Mad­rony Somában a ház nemcsak munkabíró fiatal tehet­séget, hanem képzett szakerőt is nyert, kétszeres ok arra nézve, hogy örömmel lássuk őt e házban, hol az ifjú erők oly csekély száma mellett már most is egy szép jövőnek zálogát bírja. Ezzel be volt fejezve az általános vita, mely után a részletekre tért a ház. A költségvetés meg­vitatásában egész a lótenyésztésig haladtak anél­kül, hogy valami kiválóbb mozzanatot lehetne föl­jegyeznünk. ORSZÁGGYŰLÉS: A képviselőház Illése decz. 2-án. Elnök: G­h­y­c­z­y Kálmán. Jegyzők: Orbán Balázs, Molnár Aladár. A kormány részéről jelen vannak: Széll Kálmán, P­é­c­h­y Tamás, S­i­m­on­y­i Lajos báró, Trefort Ágoston, Szende Béla. A múlt ülés jegyzőkönyve észrevétel nélkül hitelesíttetik. Az elnök bemutatja Veszprém megye kér­vényét a választási törvény módosítása tárgyában. Továbbá ajánlja, hogy Szathmáry Károly tör­vényjavaslata a kisdedóvodákról a költségvetés után vetessék fel. (Elfogadtatik.) Szontagh Pál a következő indítványt nyújtja be : „Tartson a ház mindaddig, míg a költség­­vetési törvény létrejör­üléseket 10—2 óráig min­den hétköznapon délelőtt, délután pedig 1 5—8 óráig (Helyeslés); miután azonban legközelebb ün­nep is fog bekövetkezni, jelentse ki egyszersmind határozatilag azt, hogy vasár- és ünnepnapon 11 —2-ig kíván tanácskozni. (Helyeslés.) M­adaráss József és Széll Kálmán felszó­lalása után Simony­i Ernő indítványozza, hogy addig tartassák naponkint két ülés, míg az egyes minisztériumok költségvetése le lesz tárgyalva. A ház erre elfogadta Szontagh Pál indítványát. Következik a kereskedelmi minisztérium költ­ségvetése. Budrony Soma röviden kijelentvén, hogy a kereskedelmi minisztérium költségvetését elfo­gadja, áttér a vámpolitika kérdésére, mely úgy financziális, mint cultural szempontból igen fontos. Polemizál Kantz Gyulával, ki a külön vámterületre vonatkozólag három tételt adott azoknak szájába, a­kik ezen külön vámterületnek hívei: először, hogy a fenálló vámszövetség káros; másodszor, hogy a külön vámterület előnyös; harmadszor, hogy Magyarország iparának előmozdítására véd­­vámok szükségesek. A két első tételt igenis magunkénak valljuk; a harmadik tételt, t. i. hogy Magyarország ipará­nak előmozdítására védvámokra, és­pedig az ő ér­telmezése szerinti védvámokra, vagyis rendkívül magas védvámokra van szükségünk, ezt egyáltalá­ban magunkénak el nem fogadhatjuk. Az első tételt illetőleg kérdi Kautz, hogy le­het-e ez állítást fenntartani, midőn Magyarország forgalma 1851 óta, midőn a vámsorompók ledől­tek, oly nagy lendületet nyert. Igenis az áll, hogy Magyarország az 1851-iki vámsorompók ledöntése óta nagy lendületet vett. Nagy lendületet vett, mert azon állapot, mely ak­kor teremtetett ú­ vámügyben, sokkal előnyösebb volt azon állapotnál, a­mely azt megelőzte Ma­gyarországon. Azelőtt Magyarország igenis, vám- sorompókkal volt elkülönítve az osztrák tartomá­nyoktól , de azon vámsorompók közgazdászati po­litikáját nem Magyarország vezette, hanem Ausz­tria vezette Magyarország ellen. (Helyeslés a kö­zépen.) Ekkor Magyarországra vonatkozólag három nemű vám állott fenn; először az osztrák biroda­lom határát körülöve­ző vámok, melyek az osztrá­kok által Magyarországé ellen kezeltettek. Má­sodszor Magyarország különvámjai, melyek szin­tén az osztrákok által Magyarország ellen kezel­tettek, végre harmadszor az osztrák birodalom töb­bi tartományainak vámjai, a­melyek hasonlag Ma­gyarország károsítására voltak az osztrákok által fenntartva. Ezen 3 vám közül 1851-ben ledőlt ket­tő és maradt egy. Egy súlyos csapás mindeneset­re kevesebb, mint három. De ne feledjük, hogy éppen 1851 táján ada­tott vissza úgyszólván minden ember önmagának, akkor adatott meg az, hogy a­mit dolgozott, annak gyümölcse sajátja legyen. Fejtegető azután, hogy a föld Magyarországon ki van aknázva, s a tőke sem fejlődött oly nagy mérvben, mint kellett volna. A­mi azt illeti, hogy a közös vámszövetség által a külfölddel összeköttetésbe léptünk, erre azt mondja, hogy Magyarországnak külön vámterületre van szüksége éppen azért, hogy a külfölddel egyenes összeköttetésbe léphessünk. Jelenlegi helyzetében Magyarország egyedül Bécscsel van összeköttetés­ben, és a világ műveit nemzeteivel való összeköt­tetését Bécs közvetíti,ha Magyarország külön vám­területet fog képezni, akkor direct összeköttetés­ben leszünk, s elő fog állni azon, fontokban, mázsák­ban meg nem mérhető, de igen nagy fontosságú szel­lemi haszon, mely az ezekkel való érintkezésből ered. Azt kérdezi a t. képvé­n­ továbbá, ha külön vámterület lesz, el fognak-e múlni azon bajok, me­lyekben jelenleg szenvedünk? Könnyebben fogjuk-e elviselni a keleti államok versenyét? Szóló többet mond; mondja, hogy nagyok azon bajok, melyek­kel Magyarország nemzetgazdaságának, s különö­sen mezőgazdaságának jelenleg küzdenie kell a ke­leti és tengerentúli államok versenye következté­ben. De hiszen azon állapotnak tulajdonkép még csak kezdetén vagyunk, még csak alig néhány esztendeje, hogy ama veszélyes versenytársak, Oroszország és Amerika az európai piac­on meg­jelentek, s búzánkkal, gabnánkkal és gyapjúnkkal versenyre keltek. Mi történik majd akkor, ha vé­letlenül beakasztják az argentini síkságok a gőz­­ekéket és milliárd számban fogják az európai pia­­c­okra a mezőgazdasági terményeket önteni ! Hogy fogunk akkor megélni? Éppen mert előrelátható,­ hogy Magyarország nemzetgazdasága veszélyes krí­zisnek megy eléje, épp ezért tartjuk azt, hogy itt az ideje idebenn, piaczot biztosítani magunknak. (Élénk helyeslés.) Ezután utal szóló a nemzetgazdasági rész­mérlegre, melynek okvetlen következménye az el- szegényedés, mert a nemzet többet fogyaszt, mint a­mennyit termel. Ezen állapotot csak úgy lehet megváltoztatni, ha többet termelünk és kevesebbet fogyasztunk. Mind arra nézve, hogy többet termel­jünk, mind arra nézve, hogy kevesebbet fogyasz­­szunk, egyedüli hatályos eszköz az okszerűen be­rendezett vámpolitikában keresendő. Ha mód nyúj­­tazik arra, hogy a különféle foglalkozásoknak ju­talmazó tere legyen az országban, akkor többet fogunk termelni, mint akkor, ha száz meg száz, ezer meg ezer munkáskéz és fő tétlenségre vagy oly munkára van kárhoztatva, mely nem felel meg sem phisikai képességének, sem szellemi erőinek és termelő képességének. Ennek hatása természe­tesen nem maradhat el a termelés eredményében. A másik c­élnak, hogy t. i. kevesebbet fogyasz­­szunk, mint a­mennyit termelünk, szintén leghatá­lyosabb eszköze éppen az, ha meg van akadá­lyozva vagy nehezítve a vám által az, hogy oly tárgyakból, melyeknek nagy mérvben, úgy­szólván fölösleges bőségben való fogyasztása az országra nézve nem előnyös, ha ugyanis az illető tárgyan a vám által meg vannak drágítva, akkor azoknak fogyasztása alább fog szállani és ekkor el van érve azon czél, a­mely felé törekednünk kell, hogy t. i. kisebb legyen a fogyasztás oly czikkekben, melyek túlságos fogyasztása káros, el van érve és pedig oly módon, hogy a mellett az állam igen tetemes összegre tehet szert. Ezután hosszabban fejtegeti az önálló vámte­rület előnyeit, s azt állítja, hogy most is egész Magyarország fizet vámot, csakhogy az osztrák iparosok zsebébe. És azon vámpolitika, melynek je­lenleg rabjai vagyunk, oda vezet, hogy elpusztul­ván azon házi iparok, melyek a népességnek téli foglalkozást adnak, Magyarország lakosságának zöme úgyszólván csak a nyári hónapokban dolgo­zik és ezen idő alatt kénytelen megszerezni egész évi szükségletét. Ha oly állapotot hozunk létre, mely lehetővé teszi, hogy a munkaerő egész éven át foglalkozhassék, akkor egy-egy ember többet fog ugyan termelni, de anélkül, hogy egy-egy el­foglalt napra többet igényelne sőt ellenkezőleg ala­csonyabb ár mellett is képes lesz működni. Egyéb­iránt azt tartja, hogy a magyar nemzet érdekében óhajtanunk kell, miszerint minden magyar honpol­gár munkája minél nagyobb értéket képviseljen. A­ki azt akarja, hogy a magyar honpolgár mun­kája kis értéket képviseljen, az nem barátja a nemzetnek, mert az egyes honfiak munkaerőbeli értéke teszi ki a nemzet hatalmát. Kimutatja továbbá az önálló vámterületnek a kereskedelemre vonatkozó jóvoltát is, s végül azt állítja, hogy ha Magyarország és Ausztria kö­zös hivatását felfogja, és ezen hivatás keleten van, ha e czélra berendezi egész közgazdaságát, akkor nincs a világon állam, mely vele az aldunai tar­tományokban és egyáltalában a Balkán-félszigeten, melynek, mellesleg mondva, jelenleg ura nincs, versenyezni képes legyen. (Élénk helyeslés.) Wahrmann Mór pénzügyi bizottsági elő­adó azt tapasztalja, hogy senki se szólt a minisz­térium költségvetése ellen, s így nincs más teen­dője hátra, mint a részletes tárgyalásba bebocsát­kozni. Központi igazgatásra előirányoztatott 287,887 forint. Simonyi Ernő 62,002 frt törlését javasolja, de a ház Simonyi Lajos miniszter felvilágosításai után megszavazza az előirányzott összeget. Ipari, kereskedelmi és külkereskedelmi c­é­­lokra 35,000 frt. Wahrmann Mór bizottsági előadó aján­lása után Simonyi E­rnő az egész tétel törlését javasolja, mert vagy nagyon kevés, vagy nagyon sok, s azután a selyemtenyésztés érdekében szólal fel. Simonyi Lajos dr. kifejti, hogy a kormány mindent megtett a selyemtenyésztés érdekében, s csak azt csodálja, hogy Simonyi Ernő, ki annyit kíván a kormánytól, mégis töröltetni kívánja az összeget. Steinacker Ödön a következő indítványt nyújtja be: A földművelési, ipar és kereskedelmi minisz­térium költségvetésében a 2. czím alatt előirányzott 35.000 frt helyett előirányozta­k 70.000 frt. Egyúttal utasíttatik a földm­., ipar és keres­kedelmi miniszter, miszerint a jövő budgettárgya­­lásra az ipari szakoktatás tervszerű megindítására vonatkozólag készítsen javaslatot és terjeszsze a t. ház elé. Hrpcsáry Géza a házi ipar­ érdekében az előirányzott összeg emelését hozza javaslatba. A ház azonban a miniszter felvilágosításai után az előirányzott összeget hozza javaslatba, s a tett indítványokat elveti. A gazdaság különböző ágainak emelésére 50.000 frt. Simonyi Ernő töröltetni kéri ez összeget, míg Berzevicasy Egyed mellette szólal fel, Róth Keresztély pedig 50.000 frt helyett 100,000 frtot kér felvétetni a budgetbe.

Next