Ellenőr, 1875. december (7. évfolyam, 332-361. szám)
1875-12-03 / 334. szám
dasági iparunk számára. Minden végposztó, minden rős selyem és minden tucat zsebkendő behozatalának nehezítéséért cserébe kívánjuk a gyapjú, a bőr, a rongy, a szesz stb., kivitelének könnyítését és könnyítését a gazdasági gépek stb. behozatalának. Ezen a téren és így fogjuk egymást kompensálni. Ezen a téren történhetik érdekeink kiegyenlítése. A fogyasztási adók és a vám restitutio kérdésében nincsen kiegyenlíteni valónk , abban csak követelésünk van, egyenes, határozott, melynek teljesítéséért semmiféle compensatióval nem tartozunk. Ezt tessék elhinni, Bécsben is megjegyezni jól. S ha lehet, ne kecsegtessék az osztrák publikumot újabb mesterkedéssel és ne biztassák benne azt a hangulatot és vak elbizakodást, melynek épp oly könnyen sikerülhet a végleges szakítást előidézni, amily szerencsésen a vámközösség felmondásáig érlelte a dolgot. Az állam kereskedelmi vállalatáról. A földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi és az igazságügyi minisztereknek, egyetértve a pénzügyi, valamint a közmunka- ás közlekedési miniszterekkel, kiadott szabályrendelete. Az 1875. XXXVII. t. sz. I. részében foglalt 3., 4. és 5. czimeinek az állam kereskedelmi vállalataira mikép leendő alkalmazása, az e törvényczikk 4. és 566. §§-aiban nyert felhatalmazás alapján, következőleg szabályoztatik. 1. §. Az államnak kereskedelmi vállalatai czégbejegyzésre kötelezték ; ilyenek nevezetesen : a) az állami vasutak; b) a kir. postának személy- és árufuvarozási (kocsi-postai) valamint pénzutalványozási üzlete; c) a kincstári gyárak, nyomdák, bányák, kohók és terményárudák; kivéve azokat, melyek egyedárusági czikkekkel foglalkoznak, az állami egyedárusági vállalatok egyáltalában a kereskedelmi czégjegyzékbe be nem jegyeztethetvén; d) az országos fegyintézeteknek és a kir. törvényszéki börtönöknek házilag kezelt iparüzlete, amennyiben a kis ipar körét túlhaladják ; e) a kir. zálogház. 2. §. A czég bejelentése az államvasutaknál az igazgatóság, a kir. postánál az illető kerületi postaigazgatóságok, a többi állami vállalatoknál ezeknek helybeli üzletvezető főtisztviselője által azon törvényszéknél, melynek kerületében a vállalat telepe létezik, a budapesti és pestvidéki kir. törvényszékek területeire nézve pedig a budapesti kir. kereskekedelmi és váltótörvényszéknél eszközlendő (keresk. törv. 16. és 18. §§.) Ezen bejelentés az üzletet vezető főtisztviselő által és az illetékes kir. miniszternek elhatározása alapján történik. Ugyan e tisztviselő tartozik minden a czégre nézve történt változást bejegyzés végett bejelenteni (keresk. törv. 19. §.) 3. §. Annak eldöntése, váljon az államnak valamely vállalata kereskedelmi természetűe, és váljon terjedelménél fogva bejegyzésre alkalmas (k. t. 5. §. és 259. §. 6. pontja), a czégbejegyzésre hivatott törvényszéket illeti. 4. §. A kereskedelmi vállalat czéget az üzlet tárgyától kölcsönzi és e czégben a vállalat állami jellege is mindenesetre kitüntetendő. 5. §. Czégbirtokosnak mindig a magyar állam jegyzendő be. 6. §. Czégaláírásnak vagy annak hitelesítésének (k. t. 16. §.) az állami vállalatoknál helye nincsen. A czég azon nyilatkozattal jelentendő be, hogy a vállalat üzletvezetése, valamint a czégjegyzés tisztviselők, mint kereskedelmi meghatalmazottak által fog eszközöltetni. 7. §. Az állam kereskedelmi vállalatai az egyéni cégek jegyzékébe vezetendők be. A 6. §. 2. bekezdése értelmében tett nyilatkozat a „Jegyzetek” rovatában felemlítendő. 8. §. Ha valamely a bejegyzésre kötelezett állami vállalat bejegyzése elmulasztatott, az illetékes törvényszék az illető elöljáró hatóságot figyelmeztetni és a kitűzendő határidő sikertelen lejárta után az esetet az igazságügyi minisztériumnak feljelenteni tartozik. 9. §. Az állam kereskedelmi vállalatainál a könyvek vezetését az illető miniszterek által kiadott ebbeli utasítások szabályozzák. Az ezen utasítások szerint vezetett könyvek hitelességükre nézve olyanoknak tekintendők, mint a k. t. 25. §. szerint vezetett könyvek. A keresk. terv. 26., 27. és 28. §§-ai az állami vállalatokra alkalmazást nem nyernek. Az üzleti levelek megőrzése és másolása tekintetében (k. t. 29., 30. §§.) az állami vállalatokat csak az ez iránt fennálló vagy kibocsájtandó utasítások kötelezők. 10. §. Cégvezetők az állam kereskedelmi vállalatainál nem rendeltetvén (6. §.), ilyenek a czégjegyzékbe be sem jegyezhetők. 11. §. Az állami vállalatoknál alkalmazott Vasutaink és a hazai ipar. A közlekedési miniszter már a tárcája tárgyalása alkalmával mondott beszédében hangsúlyozta, hogy érvényesíteni kívánja befolyását azon irányban is, hogy a vasutak szükségleteiknek lehetőleg itthon beszerzésével támogassák a hazai gyárakat, amit ezek szinte meg is követelhetnek, miután favarral látják el a vasutakat. Most megkaptuk a közmunka- és közlekedési miniszter nov. 5-ről kelt körrendeletét, melyet a vasuttársulatokhoz e tárgyban intézett, s mely a föntjelzett irányban nagy lépés előre. Amint a közlekedési miniszter erélyét ismerjük, meg vagyunk győződve, hogy nem enged tovább kibúvó ajtókat a legtöbbször semmis ürügyek alatt a vasúttársulatoknak, s rendeletének üdvös eredménye lesz a hazai ipar fejlődésére nézve. A rendelet így hangzik : A vaspályák fejlődésével virágzásnak indult államok példája tanúsítja, hogy azok jótékony befolyása az ipar fejlesztésére nem kizárólag szállítói, hanem egyúttal — s nem csekély mértékben — fogyasztói tevékenységüknek is tulajdonítandó. Szemközt tehát azon tapasztalattal, miszerint hazai vaspályáink iparfejlesztő hatása még eddig távolról sem felelt meg a jogos várakozásoknak, kötelességévé vált a kormánynak, egyebek közt a nevezett vállalatok üzletvitelének utóbb említett ágára is kiterjeszteni figyelmét, éspedig annyival inkább, mert önként szembeötlik, hogy a nagy terjedelmű és sokféle üzleti szükségletek mikénti ellátása ahhoz képest, amint t. i. az illető vaspályák a bel- vagy külföldi ipar termelvényeit veszik inkább igénybe, a tulajdonképi szállítási tevékenységük üdvös eredményét is fokozni vagy ellensúlyozni alkalmas, és e szerint sem egyik, sem másik esetben nem lehet az államra nézve közönyös. Ezen megfontolásból indultam én ki, midőn f. évi ápril hó 16-án 3242. sz. a. kelt köriratomban az 1874. év folyamán bevásárolt különféle fogyasztási czikkeknek beszerzési források és áruk szerinti kimutatását kívántam. Készséggel ismerem el, hogy a vasútvállalatok túlnyomó része igen becses adatokat bocsátott ennek folytán rendelkezésemre, minélfogva azon helyzetben vagyok, hogy a beérkezett kimutatások beható átvizsgálása alapján tett észleleteimet s az ezekből önként folyó kívánalmakat röviden és általánosságban jelezhessem. Feltűnt ugyanis, hogy tekintet nélkül fekvésükre, de egyúttal a részvényesek, illetőleg a kamatbiztosító államkincstár minden megrövidítése nélkül is a hazai ipart azon vasútvállalatok részesítették legtöbb támogatásban, amelyek más irányban is elsősorban ismerték fel a helyzet követelményeit. Közel fekszik tehát a következtetés, és annak jogosultsága, hogy az összes vasútvállalatokat hazafiságukra, illetőleg az államérdek iránti köteles tekintetre emlékeztessem, anélkül, hogy ez irányban lényegileg más áldozatot kívánnék tőlük, mint azt, hogy bizonyos előítéletekkel, esetleg a bevett megszokással, netán kényelmesebb dispositióikkal avagy a hazai iparra nézve hátrányos összeköttetésekkel és személyes tekintetekkel, mint amelyekre nézve az állammal oly szoros viszonylatban álló vasútvállalatok úgy sem tarthatnak számot a magánosokat megillető feltétlen szabadságra, szakítani igyekezzenek. Nem kerülhette ki továbbá figyelmemet, hogy éppen azon vasutak, melyek az állam védelme alatt legkedvezőbb forgalomnak örvendenek, a hazai ipart alig számbavehető mértékben vették igénybe. Miután az államkincstár helyzete meg sem engedhetné, hogy a kamatbiztosításra utalt vasútvállalatok lényeges áldozatokat hozzanak a hazai iparnak, ezáltal már önként érthetőleg teljesen ki van zárva a feltevés, mintha a kormány a kamatbiztosításon kívül álló vaspályáktól többet várhatna avagy követelne. De éppen ezért , mert e szerint a kormány a részvényesek pillanatnyi érdekeit is jogosultaknak kész elismerni, szükséges, hogy az állandó érdek se tévesztessék szem elől, amennyiben az ellenkező eljárás a forgalom oly egyoldalú és feltétlen kizsákmányolásának színét viselné, melynek veszélyeit félreismerni lehetetlen, mely tehát a kormányt szükségkép arra utalná, hogy az érdekelt vállalatok irányában maga részéről is szorosan a fenálló jogviszony egyoldalú és feltétlen követelményéből folyó tekintetekre szorítkozzék. Ami különösen a közös vasutakat illeti, amily természetes és méltányos, hogy részükről az osztrák ipar megillető figyelemben részesüljön, és oly jogosan várható, hogy a magyar ipar igénybevétele legalább megközelítse magyar vonalaik forgalmát. Egyáltalában az ügy fontossága feljogosítja a kormányt arra, hogy a vasútvállalatok ügykezelésének ezen ágára is a közérdek szempontjából észrevételeket tehessen, s azt állandóan figyelemmel kísérhesse. Elhatároztam ennélfogva a szóban forgó beszerzések nyilvántartását olykér rendszeresíteni, hogy a jelenlegihez hasonló kimutatások félévenként, éspedig az üzleti év első feléről augusztus hó 1-jéig, második feléről pedig a következő évi február hó 1-jéig a m. kir. vasúti és hajózási főfelgyelőség útján előterjesztessenek. Minthogy pedig egyes társulatok az eddigi kimutatásokban egyedül a belföldön eszközölt beszerzések felsorolására szorítkoztak, miheztartás végett meg kell jegyeznem, hogy a kívánt tájékozás czéljából az összes jelentékenyebb beszerzések kimutatása szükséges. Figyelmeztetnem kell továbbá, hogy oly esetekben midőn valamely — versenyképes hazai iparvállalatoknál található — szükséglet nem közvetlenül,hanem vállalkozók avagy kereskedők közvetítésével szereztetik be, a termelési hely is megjelölendő, miután egyedül azon körülmény, hogy a beszerzés a belföldön vagy belföldi vállalkozónál történt, annak forrása iránt még nem nyújt kellő bizonyosságot, sőt inkább a kormány célzatainak ily esetekben csak az felelne meg, ha elfogadható feltételek esetében már az ajánlati tárgyalásnál egyenesen az illető hazai gyártmány vétetnék szemügyre. Midőn ezekben a t. vállalat figyelmét az ügy fontosságára felhívnám s eddig felmerült észrevételeimet közöltem volna, — bizton hiszem és elvárom, hogy már a legközelebbi alkalommal általában kedvező eredmény lesz felmutatható, — s záradékul még csak azt jegyzem meg, hogy a jövő évi február hó elsejéig felterjesztendő kimutatásokba önként érthetőleg még az egész 1875- diki üizletév eredménye lesz felveendő. ___________ Pécig. TÁRCZA. A PARISIAK. Il^T A UK LITTON BULWEB EDIÁRD. IV. Kötet. TiZENEGYEDIK KÖNYV. XVIII. FEJEZET. 29-én éjjel szüntelenül dörgött az ágyú. A nép megtanulta a franczia ágyuk neveit, s azt hitték, hogy meg is ismerik a szavát mindegyiknek. „Ezt a ,Josephine' okádtál“ kiált egy rokkant tengerész. „Ez a ,Mi Népünk' *fordítása!“ szólal meg egy bellevillei vörös republikánus. „Ez a ,Châtiment' éneke!“ nevet Gusztáv Rameau, ki most lelkesült bámulója volt annak a Hugo Viktornak, kit azelőtt becsmérelt. S ezen egész idő alatt, az ágyuk dörgésébe vegyülve, közelről, távolról, utczákból, bástyákról énekhangok hallatszottak, hol harczi dalok, hol ismét erkölcstelen, de leginkább gondtalan, vignóták. Vincy tábornok sikerének délelőtti hírét lehűtötte azon esti hír, hogy Ducrot a megáradt Marne átkelésében feltartóztattatott. De a párisiak jókedve, a pillanatnyi nyomott hangulat után ismét fölélénkült az éjjeli harczi hangverseny zenéjétől. Ez éjjel szorosan a gravellei és la faisanderiei kettős ágyúsor mögött 8 ponton hidat vertek a Marneon , s hajnalban a harmadik ezred első hadosztálya Blanchard és Renault vezérlete alatt egész tüzérségével átkelt és a vincennesi, nogenti. *) A „Populace“-t a munkások füérenkint gyűjtött plizen vették a tüzérség számára. rossneyi kettős ágyúsorok és a mont-arroni ütegek tüzének védelme alatt dél előtt egy órával megvette Champigny városát és a villierei fontos fennsík első écstelon-ját, s máris a körülsánczoláshoz fogott, midőn a német haderő, az első vereség kábuljából fölecsüdve, új ütegekkel ellátva, rajta ütött. A porosz lövegek Chennevièresből és Neuillyből halálos tüzet okádtak, mialatt egy nagyszámú gyalogság a villiersi sánczokból leszállva, rátámadt Renault csapatjaira. Ezen ütközetben volt Enguerrand is a maga csapatjával. A mozgó csapat a váratlan ágyutűztől megriadva hátrálni kezdett, mint a sorcsapatokból is sokan. Enguerrand a csataól elé rohant — „Előre, fiam, előre! Mit mondanak majd rólunk anyáink és feleségeink, ha megfutunk? Vive la France! — Előre!“ A felsőbb osztálybeli katonák erre tetszésms dallal feleltek, de a többire bizony nem volt hatása. Ingadoztak, megfordultak. „Hazámfiai, azt akarjátok, hogy egyedül menjek az ellenségnek ? !“ kiálta Enguerrand , s egyedül rohant a porosz hadsor felé, s rohant és egy golyó által halálosan találva, elesett. „Boszut, boszut!“ kiálta az elsők egyike; „Boszut!“ kiáltozák a hátulsók; s kiáltozván, sarkon fordulának és megfutamodának. De még szét sem tudtak osztani, midőn de Mauléon Viktornak szilárdul, de gyorsan előretörő csapatjával találkoztak szemben. „Gyáva nép!“ dörgő ez erős mély hangon. — „Megállj ! Fordulj ! vagy embereimmel lelövedlek, mint megannyi szökevényt!“ „ Va, citoyen“, szólt egy futamadó, kit megválasztottak volt tisztnek, mert a Salle Favreban az övé volt a leghangosabb torok (már láttuk is : Károly, a Monnier Armand testvére) . — „az ember nem harczolhat, ha megveti tábornokait. Tábornokaink a gyávák, és bolondok is mind a ketten.“ „Vidd meg válaszomat a gyávák szellemeinek!“ kiálta de Mauléon és főbe lövé az ellenkezőt. Ennek követői de Mauléon tette, hangja és tekintetétől meghökkenve, megállották. A tisztek, kik előbb engedtek a legénység ijedelmének, új bátorságot mentenek és végre is visszavezeték a csapat zömét az előbbi állomásra. Ezen nap egészben véve nem volt dicstelen Francziaországra nézve. Ha legkisebb is, de első fontos sikere volt ez az ostromlottaknak. Urai maradtak a térnek, melyen a poroszok sebesülteket és holtakat hagytak hátra. Lemercier, de Brézé és az idősb Rameau — ki békés szokásai és ősz haja daczára is erővel részt akart venni a haza védelmében — a nemzetőrség között voltak, mely a Briche erőd mellett állomásozott, s itt találkoztak egymással. — Mily győzelmet arattunk! szólt az öreg Rameau. — Ez kissé kellemetlen dolog az ön fiára nézve, Rameau úr, szólt Lemercier. — Kellemetlen az én fiamra nézve, hogyan, — honfitársainak győzelme?! Hogy’ érti ön ezt? — Múlt este volt szerencsém hallani Gusztáv urat a club de la Vengeance ban. — Bondieu ! hát ön eljár azokba a tragikus gyülekezetekbe ? kérdése Brézé. — Éppen nem tragicus gyülekezések azok , az egyetlen komédia, a mi megmaradt számunkra, mert hiszen mulatni csak kell valahol, és a club de la Vengeance erre a legalkalmatosabb hely. Teljesen értem, hogy miért bűvöl el ez a club egy olyan költőt, mint az ön fia, Rameau úr. A gyűléseket egy café chantant termében tartják — style Louis Quinze egy Watteau-féle tájképpel díszítve. Bebukkanok a Fox-ommal, bár az ön fiát halljuk szónokolni. Mily költői mondatokban esett kétségbe a köztársaság sorsa fölött! A kormány (mint ő neveze : les charlatans de l’Hôtel de Villé) imbécile-ek áll. Azzal álltak elő, hogy forradalmat inaugurálnak, s nem használták föl a legközönségesebb forradalmi eszközöket sem. Én meg Fox elkezdtünk fülelni , hogy mik hát ezen eszközök ? Az ön fia kifejté : „Az összes emberiségre kell hivatkozni az egyéni érdekek ellen; a fényűzési czikkekkel való kereskedést el kell törölni, mert világos, hogy a fényűzés nem áll hatalmában az egész emberiségnek A kávéházakat be kell zárni örökre, mert az egész emberiség nem járhat kávéházba, színházba. Hiú dolog ezt várni a tömegtől, hogy egyesüljön olyan valaminek előmozdítására, amiben a tömegnek nincs közös érdeke. A tömegnek nincs érdeke semminemű tulajdonban, ami nem a tömegé. Egy „Ligue Cosmopolite Démocratique“ néven alakulandó társulat programmját azonnal szét kell küldeni a világ valamennyi műveit államába — miként? Léggömb segélyével. A pénz a világot, jelen rendszerében, megrontja; de ha a pénz a tömeg rendelkezésére áll, meg lehet rajta venni a világegyetem valamennyi fejedelmét, udvaronczát és papját.“ Ezen szenvedélyes tűzzel előadott eszmét őrjöngő tetszészajjal fogadták és, fölhevülésében, Fox ír elkezdett csaholni. Ennek hallatára valaki fölkiáltott: „Ez porosz ! egy másik : „Le a kémmel!“ egy harmadik: „Ez egy aristol — eleven kutyával jár, melyből egy hétre való eledel telnék egy egész család számára!“ Erre aztán én is, fölkapom Foxot s nemzetőri egyenruhával födözött mellemre szorítom. Midőn a zsivaj kissé lecsöndesült, az ön fia, Rameau úr, folytatá beszédét s az emberiség ügyeiről általában áttért egy különös és hallgatóira nézve felettébb érdekes kérdésre: — a nemzetőrség mozgósítására. „Valóságos zsarnokság — úgymond — bizonyos számú szabad polgárt kiszemelni arra, hogy lemészároltassanak. Ha a harcz a tömeg érdekében folyik, akkor tömeges fölkelésnek kell történni. Ha nem kényszeríttetik mindenki, hogy harczoljon, miért harczoljon akárki is?“ Erre ismét viharos tetszés tört ki és Fox ismét belekottyant, mire én, füleit meghuzogatván, ugatását szűküléssé csillapítom. „S e mellett“ kiáltá az ön költő fia, „a tömeges fölkelés tizenöt millió katonát ad nekünk, akikkel nemcsak Poroszországot, de egész Európát is szétzúzhatjuk“. (Rettenetes sensatio.) Mondjuk ki ennélfogva határozatképen, „„hogy a Hotel de Vitte beli charlatanok képtelenek bennünket a poroszoktól megszabadítani; „„hogy ennélfogva letétetnek; „„hogy a Ligue Cosmopolite Démocratique megalakult ; „„hogy időközben a Commune szavazás útján ideiglenes kormányul jelöltessék ki; „„s hogy végül ez hagyja meg a poroszoknak, mniszerint három nap lefolyása alatt takarodjanak el Páris alól.““ Bocsásson meg e hosszas leírásért, de azt hiszem, eléggé kifejtettem, hogy egy az ő ékesen kifejezett nézetei ellenében aratott győzelem, ha mint francziának jól esik is neki, mint politikusnak szükségkép kedve ellen való. Az öreg fölsóhajtott, lehorgaszta fejét és elkullogott. Míg a párisiak az est ünnepies kivilágításában , az elüttök föltáruló látványban gyönyörködtek, a Keresztyén Testvérek s a különféle ápolóintézetek emberei a csatasíkon jártak; előbbiek széles karimája kalapot és fekete posztóruhát, az utóbbiak különös tarka öltözetet, némelyek csillogó egyenruhát viseltek — s mindnyájan derült egy kedveséggel nézték a veszélyt, gyakran megálltak, a halottak közöl saját társaikat fölemelni, kiket foglalkozásuk közben ért a halál. Olykor-olykor gyanús alakokra bukkantak, kik szintén a sebesültek és halottak gondozásával látszottak foglalatoskodni, de valósággal csak gyilkos fosztogatók voltak, kik a holtakat és haldoklókat egyiránt kizsákmányolták. Ha a sebesült ellenszegült a zsebeiben kotorászó kezeknek, újra megsebzették, halálosan, s vigyorogva végezték el a rablást a halotton, melyet a haldoklón kezdtek. Vandemar Raoul az ő igazgatása alatt álló ápolóintézet embereivel a nap egész első felében a nemzetőrségi zászlóaljak mellett volt, távol azon helytől, ahol testvére harczolt és elesett. Midőn később ezen csapatok a Montmédy fensikról, melyet előbb elfoglaltak, elűzettek, Raoul a villiersi fensikra ment át, hol legsűrűbben feküdtek a halottak. Útközben hírét halla annak, hogy Enguerrand csapata, parancsnokuk minden buzdítása daczára tisztviselők ebbeli minőségüknél fogva kereskedelmi meghatalmazottaknak tekintendők és az aláírást tiszti minőségük megjelölése mellett eszközük. Meghatalmazásuk terjedelme hivatalos hatáskörük szerint ítélendő meg. Ezen hivatalos hatáskör minden érdekelt féllel annak kívánságára közlendő. Budapesten, 1875. deczember hó 1-én. B. S i m o n y i Lajos, s. k. Pe rezei Béla, s. k. Az országházból. Mudrony Soma, a ház új nemzedékének egyik legkiválóbb tagja tartotta ma szűzbeszédét. Előadása gyakorlott szónokra mutatott. Ment volt minden elfogultságtól, biztosan adva elő azt, mit nézeteinek védelmére felhozhatott. Hangja tiszta és erős, mely sohasem tagadja meg a szolgálatot. Ha valamit kifogásolnunk lehet előadásában, ez legfölebb a hanghordozás. Nem egyszer bizonyos lármás kiabáló tempó vett erőt rajta, mi ránk nézve legalább kissé kellemetlen benyomást tett. Nem tehetünk róla, de önkénytelenül is eszünkbe juttatta amaz agitationális gyülekezeteket, hol a szónokok nem csupán érveik súlyával, hanem torkaik harsány hangjával is igyekeznek maguknak a sikert biztosítani. Ezen a kis inconvenientián egyébiránt, úgy hisszük, csakhamar fog segíteni a parliament légkör befolyása. — Ami magát a beszéd tartalmát illeti, az meglehetősen ismeretes lesz mindazok előtt, kik a szónok eddigi műveit és munkálkodásait figyelemmel kisérték. A szakismeretet és jártasságot senki sem fogja tőle elvitathatni, de vannak bizonyos kedvencz eszméi, melyektől sehogysem tud szabadulni. Mudrony Soma mindig elfelejti azt, hogy földmivelti ország vagyunk és jó ideig csakis az lehetünk. Oly gazdasági politika, mely ezt nem veszi számba, elveszti lába alól a talajt. Mudrony Somának kétségtelenül szép érdemei vannak a hazai ipar körül. Törekvéseit e téren nem lehet eléggé maéltánylanunk, de azért mégsem osztozhatunk felfogásában, mely hazánk összes érdekeit csakis az iparos osztály szemüvegén keresztül tekinti. Az iparos érdekek túlzott hangsúlyozása vezette őt, a különben kiváló képzettségű szakembert arra, hogy a mercantilismus és protectio meghaladott tanaira támaszkodjék. Igaz, hogy senki sem tiltakozik jobban a védvámos sympathiák ellen, mint ő, de nem a mi hibánk, ha okoskodásai mégis az ellenkezőt bizonyítják. Oly arguumentatiót, mely a kereskedelmi bilanz passivitását, az idegen tőkéknek befektetését egyszerűen az ország eladósodásának tekinti, mely az ipar emelését az öszszesség áldozatkészségével akarja elérni — semminemű tiltakozás sem mentheti meg a vádtól. Ami Mudrony Somának a mostani állapot ellen irányult támadásaiban jogosult, mezőgazdasági iparunk, a szesz-, czukor-, sör- stb. gyártás sülyedése, az osztrák ipart védő magas vámtételek káros befolyása — mindezt senki sem vonja kétségbe. Hiszen épp ezeken a bajokon akarunk segíteni, és csakis ezek orvoslása mellett tartjuk a vámközösség megújítását lehetségesnek. Amivel pedig az önálló vámterület esetében hallgatóit kecsegtette, a 40 milliónyi vámjövedelem, azt még a ház azon igen tisztelt tagjai is problematikusnak tartották, akiket a kilátásba helyezett adóleszállítás különben a szónokra nézve igen kedvező hangulatban ringatott. — De ha sok tekintetben tévesnek tartjuk is okoskodását, ez nem változtat fönnebb kimondott nézetünkön. Madrony Somában a ház nemcsak munkabíró fiatal tehetséget, hanem képzett szakerőt is nyert, kétszeres ok arra nézve, hogy örömmel lássuk őt e házban, hol az ifjú erők oly csekély száma mellett már most is egy szép jövőnek zálogát bírja. Ezzel be volt fejezve az általános vita, mely után a részletekre tért a ház. A költségvetés megvitatásában egész a lótenyésztésig haladtak anélkül, hogy valami kiválóbb mozzanatot lehetne följegyeznünk. ORSZÁGGYŰLÉS: A képviselőház Illése decz. 2-án. Elnök: Ghyczy Kálmán. Jegyzők: Orbán Balázs, Molnár Aladár. A kormány részéről jelen vannak: Széll Kálmán, Péchy Tamás, Simonyi Lajos báró, Trefort Ágoston, Szende Béla. A múlt ülés jegyzőkönyve észrevétel nélkül hitelesíttetik. Az elnök bemutatja Veszprém megye kérvényét a választási törvény módosítása tárgyában. Továbbá ajánlja, hogy Szathmáry Károly törvényjavaslata a kisdedóvodákról a költségvetés után vetessék fel. (Elfogadtatik.) Szontagh Pál a következő indítványt nyújtja be : „Tartson a ház mindaddig, míg a költségvetési törvény létrejörüléseket 10—2 óráig minden hétköznapon délelőtt, délután pedig 1 5—8 óráig (Helyeslés); miután azonban legközelebb ünnep is fog bekövetkezni, jelentse ki egyszersmind határozatilag azt, hogy vasár- és ünnepnapon 11 —2-ig kíván tanácskozni. (Helyeslés.) Madaráss József és Széll Kálmán felszólalása után Simonyi Ernő indítványozza, hogy addig tartassák naponkint két ülés, míg az egyes minisztériumok költségvetése le lesz tárgyalva. A ház erre elfogadta Szontagh Pál indítványát. Következik a kereskedelmi minisztérium költségvetése. Budrony Soma röviden kijelentvén, hogy a kereskedelmi minisztérium költségvetését elfogadja, áttér a vámpolitika kérdésére, mely úgy financziális, mint cultural szempontból igen fontos. Polemizál Kantz Gyulával, ki a külön vámterületre vonatkozólag három tételt adott azoknak szájába, akik ezen külön vámterületnek hívei: először, hogy a fenálló vámszövetség káros; másodszor, hogy a külön vámterület előnyös; harmadszor, hogy Magyarország iparának előmozdítására védvámok szükségesek. A két első tételt igenis magunkénak valljuk; a harmadik tételt, t. i. hogy Magyarország iparának előmozdítására védvámokra, éspedig az ő értelmezése szerinti védvámokra, vagyis rendkívül magas védvámokra van szükségünk, ezt egyáltalában magunkénak el nem fogadhatjuk. Az első tételt illetőleg kérdi Kautz, hogy lehet-e ez állítást fenntartani, midőn Magyarország forgalma 1851 óta, midőn a vámsorompók ledőltek, oly nagy lendületet nyert. Igenis az áll, hogy Magyarország az 1851-iki vámsorompók ledöntése óta nagy lendületet vett. Nagy lendületet vett, mert azon állapot, mely akkor teremtetett ú vámügyben, sokkal előnyösebb volt azon állapotnál, amely azt megelőzte Magyarországon. Azelőtt Magyarország igenis, vám- sorompókkal volt elkülönítve az osztrák tartományoktól , de azon vámsorompók közgazdászati politikáját nem Magyarország vezette, hanem Ausztria vezette Magyarország ellen. (Helyeslés a középen.) Ekkor Magyarországra vonatkozólag három nemű vám állott fenn; először az osztrák birodalom határát körülövező vámok, melyek az osztrákok által Magyarországé ellen kezeltettek. Másodszor Magyarország különvámjai, melyek szintén az osztrákok által Magyarország ellen kezeltettek, végre harmadszor az osztrák birodalom többi tartományainak vámjai, amelyek hasonlag Magyarország károsítására voltak az osztrákok által fenntartva. Ezen 3 vám közül 1851-ben ledőlt kettő és maradt egy. Egy súlyos csapás mindenesetre kevesebb, mint három. De ne feledjük, hogy éppen 1851 táján adatott vissza úgyszólván minden ember önmagának, akkor adatott meg az, hogy amit dolgozott, annak gyümölcse sajátja legyen. Fejtegető azután, hogy a föld Magyarországon ki van aknázva, s a tőke sem fejlődött oly nagy mérvben, mint kellett volna. Ami azt illeti, hogy a közös vámszövetség által a külfölddel összeköttetésbe léptünk, erre azt mondja, hogy Magyarországnak külön vámterületre van szüksége éppen azért, hogy a külfölddel egyenes összeköttetésbe léphessünk. Jelenlegi helyzetében Magyarország egyedül Bécscsel van összeköttetésben, és a világ műveit nemzeteivel való összeköttetését Bécs közvetíti,ha Magyarország külön vámterületet fog képezni, akkor direct összeköttetésben leszünk, s elő fog állni azon, fontokban, mázsákban meg nem mérhető, de igen nagy fontosságú szellemi haszon, mely az ezekkel való érintkezésből ered. Azt kérdezi a t. képvén továbbá, ha külön vámterület lesz, el fognak-e múlni azon bajok, melyekben jelenleg szenvedünk? Könnyebben fogjuk-e elviselni a keleti államok versenyét? Szóló többet mond; mondja, hogy nagyok azon bajok, melyekkel Magyarország nemzetgazdaságának, s különösen mezőgazdaságának jelenleg küzdenie kell a keleti és tengerentúli államok versenye következtében. De hiszen azon állapotnak tulajdonkép még csak kezdetén vagyunk, még csak alig néhány esztendeje, hogy ama veszélyes versenytársak, Oroszország és Amerika az európai piacon megjelentek, s búzánkkal, gabnánkkal és gyapjúnkkal versenyre keltek. Mi történik majd akkor, ha véletlenül beakasztják az argentini síkságok a gőzekéket és milliárd számban fogják az európai piacokra a mezőgazdasági terményeket önteni ! Hogy fogunk akkor megélni? Éppen mert előrelátható, hogy Magyarország nemzetgazdasága veszélyes krízisnek megy eléje, épp ezért tartjuk azt, hogy itt az ideje idebenn, piaczot biztosítani magunknak. (Élénk helyeslés.) Ezután utal szóló a nemzetgazdasági részmérlegre, melynek okvetlen következménye az el- szegényedés, mert a nemzet többet fogyaszt, mint amennyit termel. Ezen állapotot csak úgy lehet megváltoztatni, ha többet termelünk és kevesebbet fogyasztunk. Mind arra nézve, hogy többet termeljünk, mind arra nézve, hogy kevesebbet fogyaszszunk, egyedüli hatályos eszköz az okszerűen berendezett vámpolitikában keresendő. Ha mód nyújtazik arra, hogy a különféle foglalkozásoknak jutalmazó tere legyen az országban, akkor többet fogunk termelni, mint akkor, ha száz meg száz, ezer meg ezer munkáskéz és fő tétlenségre vagy oly munkára van kárhoztatva, mely nem felel meg sem phisikai képességének, sem szellemi erőinek és termelő képességének. Ennek hatása természetesen nem maradhat el a termelés eredményében. A másik célnak, hogy t. i. kevesebbet fogyaszszunk, mint amennyit termelünk, szintén leghatályosabb eszköze éppen az, ha meg van akadályozva vagy nehezítve a vám által az, hogy oly tárgyakból, melyeknek nagy mérvben, úgyszólván fölösleges bőségben való fogyasztása az országra nézve nem előnyös, ha ugyanis az illető tárgyan a vám által meg vannak drágítva, akkor azoknak fogyasztása alább fog szállani és ekkor el van érve azon czél, amely felé törekednünk kell, hogy t. i. kisebb legyen a fogyasztás oly czikkekben, melyek túlságos fogyasztása káros, el van érve és pedig oly módon, hogy a mellett az állam igen tetemes összegre tehet szert. Ezután hosszabban fejtegeti az önálló vámterület előnyeit, s azt állítja, hogy most is egész Magyarország fizet vámot, csakhogy az osztrák iparosok zsebébe. És azon vámpolitika, melynek jelenleg rabjai vagyunk, oda vezet, hogy elpusztulván azon házi iparok, melyek a népességnek téli foglalkozást adnak, Magyarország lakosságának zöme úgyszólván csak a nyári hónapokban dolgozik és ezen idő alatt kénytelen megszerezni egész évi szükségletét. Ha oly állapotot hozunk létre, mely lehetővé teszi, hogy a munkaerő egész éven át foglalkozhassék, akkor egy-egy ember többet fog ugyan termelni, de anélkül, hogy egy-egy elfoglalt napra többet igényelne sőt ellenkezőleg alacsonyabb ár mellett is képes lesz működni. Egyébiránt azt tartja, hogy a magyar nemzet érdekében óhajtanunk kell, miszerint minden magyar honpolgár munkája minél nagyobb értéket képviseljen. Aki azt akarja, hogy a magyar honpolgár munkája kis értéket képviseljen, az nem barátja a nemzetnek, mert az egyes honfiak munkaerőbeli értéke teszi ki a nemzet hatalmát. Kimutatja továbbá az önálló vámterületnek a kereskedelemre vonatkozó jóvoltát is, s végül azt állítja, hogy ha Magyarország és Ausztria közös hivatását felfogja, és ezen hivatás keleten van, ha e czélra berendezi egész közgazdaságát, akkor nincs a világon állam, mely vele az aldunai tartományokban és egyáltalában a Balkán-félszigeten, melynek, mellesleg mondva, jelenleg ura nincs, versenyezni képes legyen. (Élénk helyeslés.) Wahrmann Mór pénzügyi bizottsági előadó azt tapasztalja, hogy senki se szólt a minisztérium költségvetése ellen, s így nincs más teendője hátra, mint a részletes tárgyalásba bebocsátkozni. Központi igazgatásra előirányoztatott 287,887 forint. Simonyi Ernő 62,002 frt törlését javasolja, de a ház Simonyi Lajos miniszter felvilágosításai után megszavazza az előirányzott összeget. Ipari, kereskedelmi és külkereskedelmi célokra 35,000 frt. Wahrmann Mór bizottsági előadó ajánlása után Simonyi Ernő az egész tétel törlését javasolja, mert vagy nagyon kevés, vagy nagyon sok, s azután a selyemtenyésztés érdekében szólal fel. Simonyi Lajos dr. kifejti, hogy a kormány mindent megtett a selyemtenyésztés érdekében, s csak azt csodálja, hogy Simonyi Ernő, ki annyit kíván a kormánytól, mégis töröltetni kívánja az összeget. Steinacker Ödön a következő indítványt nyújtja be: A földművelési, ipar és kereskedelmi minisztérium költségvetésében a 2. czím alatt előirányzott 35.000 frt helyett előirányoztak 70.000 frt. Egyúttal utasíttatik a földm., ipar és kereskedelmi miniszter, miszerint a jövő budgettárgyalásra az ipari szakoktatás tervszerű megindítására vonatkozólag készítsen javaslatot és terjeszsze a t. ház elé. Hrpcsáry Géza a házi ipar érdekében az előirányzott összeg emelését hozza javaslatba. A ház azonban a miniszter felvilágosításai után az előirányzott összeget hozza javaslatba, s a tett indítványokat elveti. A gazdaság különböző ágainak emelésére 50.000 frt. Simonyi Ernő töröltetni kéri ez összeget, míg Berzevicasy Egyed mellette szólal fel, Róth Keresztély pedig 50.000 frt helyett 100,000 frtot kér felvétetni a budgetbe.