Ellenőr, 1876. január (8. évfolyam, 1-30. szám)

1876-01-13 / 12. szám

n - * azt ingyen viselni tartoznak. Hogy a felső és középosztály az állam fenntartási kötelmét ne csak adófizetéssel, de a kormányzat és igazgatásban való személyes cselekvőséggel teljesíthesse : gondoskodott az angol törvényhozás, hogy ezen egyesek létfenntartása biztosítva legyen; gondoskodott pedig az által, hogy a földbirtokok állandó bizlalását a felső és középosztályoknál elidegeníthetlenné tette. A napi élet szükségletei, s a család fenntartására szükséges vagyon előteremtése aggasztó gondjai alól ekkér felszabadított felső és középosztályok tagjai aztán képesek minden idejüket a közügyeknek szentelni, nem várván polgártársaiktól mást, mint a hűn teljesített munkájuk és fáradságuknak, az irántuk tanúsítandó elismerés és tisztelet általi boldogító megjutalmazását. Amely államban nincs ily biztosított osztály, ott nem is lehetséges a polgárok ingyen hivataloskodása, mivel az ily államban az egyén saját maga, vagy családja fenntartása gondjaival van legnagyobb részben elfoglalva; ahol pedig ingyen hivataloskodók nem léteznek , ott a tiszta önkormányzat sem létesíthető. Nincs Európában ország, mely közjogi és közigazgatási intézményeiben annyi hasonlatosságot tudna felmutatni az angol intézményekhez, mint hazánk. Őseink már a pusztaszeri honalapítási szerződés 3-ik pontjában kikötötték a törvényhozásban való részvétüket, midőn abba beigtatták, hogy azon fószemélyek, kik önkényt választották uroknak Almust (Árpádot), se maguk, se maradékaik a fejedelem tanácsából soha ki ne rekesztessenek. A nemzetnek fejedelemhez a való ezen viszonyából következett, hogy törvénynyé csak az lehetett, mi e két tényező közös beleegyezését megnyerhette ; de következett az is, hogy a kormányzatban az összességet illető jogok a fejedelemnek, később királynak tartattak fenn, az összességet nem illető jogok pedig a részek birtokába mentek át; innen eredt a nemzetnek azon joga, hogy bizonyos, a vármegyét és várost illető ügyekben önkormányzati joggal birt. Árpád házból származott királyaink közül már Sz. István, alkalmasint a Nagy Károly által foganatba vett felosztását vévén alapul, hazánkat hadászati szempontból vármegyékre osztotta, s ezen várszerkezetből fejlődött aztán ki a XXI. század táján azon polgári vármegyei intézmény, mely polgári életünk leghatalmasabb, később alkotmányunk és szabadságunk legerősebb védbástyájává lön. Mint azon időben Európa más államaiban , úgy hazánkban is a földbirtok létetett az állam létalapjául. A földbirtokra fektettetett az állam fenntartásának terhe akkép, hogy a ki bírta a földet, az tartozott az igazgatásban ingyen hivataloskodással résztvenni, háborúban pedig katonai szolgálatot tenni. A földet biró polgárokból képződött a nemesség, melynek legfőbb joga volt, hogy a szent korona tagjául tekintetett; más lakosok kizárásával ingatlan javakat szabad tulajdoni joggal csak ő bírhatott (Hárm. t. k. I. r. 3.); a törvényhozó és végrehajtó hatalom tényezője csak nemes lehetett; ebből folyólag, 1844-ig hivatalokat csak nemes viselhetett. (Hárm. t. k. II. r. 3. 1791:12, 1723: 56.) A nemességnek azonban, mig egyrészről kizárólagos jogai közé tartozott az ingatlan vagyonnak tulajdonjoggal való birtatása, másrészről kötelességei közé tartozott az ingyen hivataloskodás és katonáskodás. Innen magyarázható az meg, hogy hazánkban a XVI. század előtt a megyi tisztviselőknek rendes fizetésük nem volt, s fáradságuk csak a törvény által meghatározott bírságpénzekből jutalmaztatott ; az állam egy fillérrel sem terheltetett. A főispánok, a várszerkezet korában, sőt később is a várjövedelmeket húzták, de abból a megyék hadi költségeit viselni, s udvarbiráikat (alispánokat) fizetni tartoztak. Csak a XVI. században honosít-tatott meg azon szokás, hogy a tisztviselők a megyék házi pénztárából fizettettek, de ezen fizetés is igen csekély volt; nevezetesen az alispánok fizetése 50, később 100 forint, a szolgabiráké 15 forint, az esküdteké 10 forint volt évenkint; a XVIII. században azonban fölebb emeltetett. Bátran állíthatjuk tehát, hogy hazánkban az Árpád házból származott királyaink alatt tiszta önkormányzat állott fenn, amennyiben a tisztviselők az állami kincstár megterheltetése nélkül ingyen szolgáltak mind a közigazgatás, mind az igazságszolgáltatás terén, sőt a XVI. század után is, midőn némi csekély fizetésben részesültek a tisztviselők, tisztának mondható az önkormányzat, mert fizetéseiket nem az állami kincstárból, hanem a megyei nemesség és birtokos osztály által fizetett háziadó-pénztárból kapták. Körösi Sándor, ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház ülése jan. 12-én. Elnök: Ghyczy Kálmán. A kormány részéről jelen vannak: Tisza Kálmán, Széll Kálmán, Trefort Ágoston, Szende Béla, Perczel Béla. A múlt ülés jegyzőkönyve észrevétel nélkül hitelesíttetik. Az elnök bemutatja Zemplén megye, az aradi ipartársulat, a szegedi iparos kör kérvényeit önálló vámterület felállítása tárgyában s Bártfa város feliratát a közigazgatási bizottságról szóló törvényjavaslat tárgyában. A kérvények a kérvényi bizottsághoz utasíttatnak. Ezután benyújtja az elnök Tanárky Gedeon képviselő megbízó levelét, mely az állandó igazoló bizottsághoz utasíttatik. Horánszky Nándor benyújtja az igazságügyi bizottság jelentését a bíróságoknál alkalmazandó fizetés fokozatokról szóló törvényjavaslat tárgyában. Az osztályokhoz utasíttatik. Következik a közigazgatási bizottságról szólójavaslat. Móricz Pál azon iskolához tartozik, mely aolitikai centralisatiót tűzte ki zászlójára, de aözigazgatási centralisatiónak határozott ellensége. Polemizál ezután a szélsőjobboldal kinevezési rendszere ellen, mely bizonyosan olyan gyűlöltté válna, mint előző testvére, a Bachkorszak, s kérdi: szabad-e az államnak, mely beteg pénzügyeiből idülni akar, egy ily költséges rendszert ajánlani azok részéről, akik a takarékosságot a legtúlságosabban akarják alkalmazni ? s hangsúlyozza, hogy a közigazgatás a kinevezett tisztviselőkkel sem volt jó. Majd kifejti, hogy a demokratikus elemnek, a szegényebb intelligens osztálynak sincs érdekében a bureaucratia. A bureaucratia megalázza azt, aki közé megy. Méltóztassanak megnézni, hogy a szegény hivatalkeresők, hogy udvarolnak a portásnak, fogalmazónak és titkárnak, míg a miniszter színe elé juthatnak. Egy önérzetes emberhez nem fér az. A választás ellenben akkor is felemeli az illető jelöltet, ha az a választásnál elejtetik, mert tíz derék becsületes választó által pártoltatni tisztesség ; 20 választó által pártoltatni nagyobb tisztesség, mint a kineveztetés, megválasztatni legnagyobb tisztesség , de a mellőztetés a választásnál nem derogál soha. Ha pedig azt akarjuk, hogy a demokratikus intézmények átmenjenek a nép életébe, akkor mindenekelőtt az szükséges, hogy demokratikus characterek is képeztessenek. Ez azonban a bureaucratia mellett nem lehetséges, mert a bureaucratia feltétlen engedelmességet követel mindenkitől, más nézetet nem tűr meg. Kikel ezután a szélsőbaloldaliak ellen, kik semmibe veszik az állami mérnököt, vasúti és postatisztet, s a törvényjavaslatot tehát, mert ezen közigazgatási bizottságot a közigazgatás érdekében hiszi lévőnek, mert hiszi hogy üdvös hatással lesz , ha tudnillik az, aki teremtette, tovább is kezelheti, annálfogva azt a tárgyalás alapjául elfogadja. (Élénk helyeslés a középen.) Sennyey Pál b. T. ház! Az előttem szólott elvtársaim a magam nézeteit oly tüzetesen és szabatosan adták elő, hogy alig marad valami új, amit én e tárgyban előhozhatnék és ismétlésekbe bocsátkozni nem akarván, a t. ház engedelmével csak röviden ki fogom emelni azon alapeszméket, melyek szerint a törvényhatóságok közigazgatási rendezését mi képzeljük s ezen alapeszméket öszszehasonlítva a szőnyegen levő törvényjavaslatnak intézkedéseivel, ezen elemzés közben bátorságot fogok venni magamnak reflectálni egynémelyekre, a mik álláspontunk ellen ellenvetésül hozattak fel és egyszersmind észrevételeimet, kifogásaimat el fogom mondani a törvényjavaslat tartalmára nézve. (Halljuk ! Halljuk!) A közigazgatás szervezésére nézve alapeszméink ezek a törvényhatóság élén a kormány által kinevezett s ennek felelős kormányzó, ki a kormányt és annak minden ágazatban végezendő teendőit a megyében képviseli, és kinek az államközegei alárendeltetvén, ezekkel is az általa előterjesztett és a kormány által kinevezett illetőleg megerősített felelős tisztviselőkkel vezeti a közigazgatás minden ágazatát. A törvényhatóságok képviselő-testülete — és nem egy oly dicasterium szerinti alkotás, minőt a j tvjavaslat foglal magában — ellenőrzi a közigazgatást, közreműködéssel, befolyással bír arra s a törvény által körvonalazott helyhatósági ügyekben közvetlenül, — természetesen a kormány felügyelete mellett — szabadon rendelkezik, gyakorolja a törvényhatósági tisztviselők felett a fegyelmi hatalmat, és az egyéni szabadság megóvása végett a tisztviselő egyéni felfogásainak tévedései, vagy túlkapásai ellen, egy fórumnak alkotása felfelé a központi kormányzatig, mely a contentiosus és administrative justice tekintetében elvi döntvények által, felebbezések által határoz. Ezekkel szemben, tehát, a törvényjavaslat meghagyja a törvényhatóságoknak a tisztviselők választási jogát, de a közigazgatás súlypontját átruházza a közigazgatási bizottságra, melyre nézve, czélszerűségét tekintve, bármely véleménynyel legyünk is, azt az egyet el kell ismernünk, hogy elemeire és összeállítására nem tiszta, nem valóságos kifejezése a törvényhatóság egyetemének. A törvényjavaslat pártolói — úgy látszik — az önkormányzat lényegét a tisztviselők választásában keresik. Mi ettől eltérőleg ezen lényeget a közigazgatásban való részvétben, befolyásban, a törvény által szabályozandó ellenőrzésben és a saját autonóm hatáskörben való szabad rendelkezési jogban keressük. (Helyeslés a szélsőjobbról.) Önök centralisatiót vetnek szemünkre. Bizonyos tekintetben nem repudeálom a vádat. Államunknak, a lét és fenntartás feltételeinek küzdelmére utalt fontos feladatai mellett, az évtizedek nyomása alatt alakult társadalmi viszonyaink, szokásaink, és — valljuk meg igazán — visszásságaink mellett, közadózási rendszerünk alapján, monopóliumaival, fiskális rendszerével és eljárásával, melyet zilált pénzviszonyainknál fogva még sok ideig nem fogjuk mellőzhetni és reformálhatni, ujonczozási rendszerünk, véderőnk kiállítása, szükség esetében való mozgósítása, központi kormányzatunknak egész apparátusa okvetlen megkívánják, hogy a végrehajtó hatalomnak intézkedései hatályosak és biztosítottak legyenek. (Élénk helyeslés a szélsőjobboldalon.) De másrészről nem tagadjuk, hogy az önkormányzati tényezők helyesen szervezve pótolják, kiegészítik, sőt hatványozzák a központi végrehajtó hatalomnak intézkedéseit, (Helyeslés a szélső jobboldalon) és hogy a tényezők az autonómiának a territoriális érdekekkel összekapcsolt ügyeire, nemkülönben a culturális humanitárius kérdésekre nézve pótolhatatlanok, minthogy a társadalomnak független tényezői képezik ezeknek éltető elemeit, ezek nyújtják a támogatás támpontjait. . Én tehát, t.ház és elvbarátaim, az önigazgatás helyes szervezésére és akként leendő fenntartására nagy súlyt fektetek, és itt közbevetőleg legyen szabad mondanom szemben a t. miniszterelnök úrnak, aki ugyan most nincs jelen, egy megjegyzésével, melylyel egy szomszédságomban ülő barátom egyik kifejezésére reflektálni kívánt, hogy köztünk nincs senki, aki megtagadná azon kegyeletet, melylyel mindnyájan a régi megyei institutiónak múltja, annak alkotmányunk megőrzésével, s nemzeti fejlődésünkkel, történelmi múltúnkkal egybekapcsolt érdemei iránt tartozunk. (Igaz! Igaz a szélső jobboldalon.) Nem a mi iskolánk tanaihoz tartozik megtagadni azt, hogy kivált a megyei rendszer volt hosszas évszázadokon keresztül alkotmányunk fenntartásának őre és garantiája. (Igaz! ügy van a szélsőjobboldalon.) Hisz nem régmúlt el az idő, te hát, midőn éppen azon körökben, melyek most hidegséggel vádolnak bennünket a conservativ tanoknak imputáltatott azon törekvés, hogy a régi megyei rendszernek restaurátiója által a parliamentarismust mellőztetni, ezt azzal pótoltatni kívánják. Ez idők elmúltak, a viszonyok lényegesen, gyökeresen megváltoztak. Ma a megyei rendszerrel életerős kapcsolatban volt alkotmányos szervezetnek garantiáját, ennek és annak biztosítékát nem többé a tisztviselők választása képezi ; sőt én meg vagyok győződve, hogy az önkormányzati rendszernek a tisztviselők választása nem ad erőt; ellenkezőleg azon mozgalmaknál fogva, melyek a választásokkal járnak, az következéseiben és behatásaiban, a családi érdekek és összeköttetések visszásságainál fogva korrumpálja az önigazgatást és azt hivatásával ellenkező térre tereli. (Élénk helyeslés a szélső jobboldalon.) Én meg vagyok győződve, hogy a tisztviselők kinevezése által az önigazgatási rendszer emelkedni fog, erőben nyerni fog. Ha a törvényhatóságok kinevezett tisztviselőkkel fognak szemben állani, meg vagyok győződve, hogy ösztönszerűleg, önön érdekükben és a helyi viszonyoknak megóvása szempontjából fel fog bennök ismét ébredni azon vágy és azon öntudat, hogy a sikeres és hatályos ellenőrzés gyakorlása által éppen az ellen, amit netalán a jognak elvonása által veszteni vélnek, ellensúlyt nyerjenek. És kérdem, nem-e megfelelőbb lesz-e mai egész alkotmányos rendszerünknek, mely kétségtelenül a képviselet alapján gyökerezik, ha a törvényhatóságokat is a képviselet rendszerének törvényei és elvei szerint szervezzük? Amint itt a parlamentben a törvényeket alkotja a törvényhozás, és befolyása által ellenőrzi a törvények végrehajtását, a végrehajtó hatalmat pedig gyakorolja, összhangzásban a törvényhozással, a kormány tanácsa épp úgy, tehát, meg vagyok győződve, hogy sokkal megfelelőbb szervezet az, ha a statútumok alkotása, a határozatok hozatala, az utasításoknak kiadása, az ellenőrzés gyakorlata megilleti a megye képviselő testületét, és ha a végrehajtást felelős, egyéni felelősséggel felruházott tisztviselő gyakorolja. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Egy új theóriát hallottunk tegnap t.hát, és ez az, hogy a testületi felelősség hatályosabb az egységi felelősségnél. Én egy kissé megdöbbenéssel halottam ez eszmét éppen azon körből, hol évtizedeken át a tudomány és elmélet minden fegyverével - és helyesen — éppen az ellenkezőt vitatták. Nem állítom én azt, hogy testületi eljárással a felelősség — az erkölcsi épp úgy, mint a jogi, — absolute lehetetlen; de már csak azon példa, melyet egyik igen tisztelt képviselőtársunk felhozott, hogy t. i. annak megóvása szempontjából törvényeinkben egy kissé erőltetett és erőszakolt rendszabályhoz, tudniillik a név szerinti szavazás követeléséhez kellett nyúlni, mely alól — tudjuk — mily könnyen lehet kisiklani, már ez mutatja az egész érvelés visszásságát. A többekre oszlott felelősség éppen azért, mert megoszlik sokak közt, a sok tömeg közti megoszlásban elenyészik (Élénk helyeslés a szélső jobbon) és semmi esetre sem lehet oly hatályos, mint az egyéni felelősség, mely közvetlenül az egyént s annak végrehajtását terheli. (Helyeslés a szélsőjobb felől.) A t. miniszterelnök úr egyik képviselőtársamnak egy ígéretet tett, melyre, megvallom, nagy súlyt fektetek azért, mert ha beválthatná szavát, mindenesetre hathatósan előmozdítaná eszméinknek érvényesítését. Azt ígérte a t. miniszterelnök úr Bujanovits J. barátomnak, hogy ha e barátom képes bebizonyítani azt, hogy a képesség, szakképzettség és felelősség a választás mellett lehetetlen, és hogy mindezen tulajdonokat a kinevezés mellett rögtön lehetséges megszerezni, a miniszterelnök úr átállt, barátom pártjához. Ha szó szerinti értelemben vette a t. miniszterelnök úr ezen ígéretet, tartok tőle, hogy nem fogja beválthatni, mert elismerem, hogy azt, hogy választási mellett nem lehet szakszerűleg képzett tisztviselőket találni, nem állíthatni, mert hisz ilyennek vannak ma is — fájdalom kevesen — kevesen azért, mert nem tagadhatjuk, hogy a választásoknál nem az egyéni érdem, hanem a választásoknak oly esélyei határoznak, melyeket itt bővebben jellemezni nem akarok, minthogy mindnyájan ismerjük. Azt sem mondhatjuk tehát, hogy a kinevezési rendszer által rögtön és azonnal minden tisztviselő képességgel, szakszerű képzettséggel és felelősséggel fog hinni, de azt merném állítani, hogy ha mindazok, kik ma a választásoknál elmaradni és hátrálni kényteleníttetnek, mert nem bírnak azon befolyással és összeköttetéssel, mely a választásokat kivinni és biztosítani képes, hogy ha mindezek számba vétetnek, mindenesetre több alkalmas tisztviselő lesz, mint van jelenleg. (Igaz! ügy van a szélsőjobb felől.) De, uraim, ha mindnyájan elismerjük, és fájdalommal ismerjük el azt, hogy híjával vagyunk ezen elemnek, és bajaink egyik kutforrása éppen ez, akkor nem oda vezet-e az, t. hát, hogy mindenekelőtt siessünk hát ily elemet teremteni, egy oly közigazgatási rendszer által, mely lehetővé tegye, hogy ily tisztviselőket nevelhessünk. (Úgy van! Igaz! a szélsőjobb felől.) Ezt a választásokkal nem érjük el, mert igen helyesen jegyeztetett meg, és alig szorul bizonyításra, hogy ma már a közigazgatás anyagi előkészültséget, szorgalmat és szakbeli tanulmányt igényel, hogy csakis biztosított állás mellett szánhatja magát egy ily qualificatióval bíró, ily előfeltételeknek megfelelő egyéniség azon közpályára, mely, ha jövőjét nem biztosítja, egyszersmind szellemi tőkéjének elvesztésével, családjának és egyéni existentiájának elromlásával jár. (Helyeslés a szélsőjobbon.) A t. miniszterelnök úr a törvényjavaslat indokolásában azon tapasztalatokra is hivatkozott, amelyek újabb időben — gondolom a bíróságok kinevezésénél — észleltettek, őszintén megvallom tehát, hogy én a bírói kart jobbnak tartom hírénél, sőt nagyban és egészben véve jónak tartom. Amely hibák ez intézmény körül tapasztalhatók, azok nem annyira az egyéneknek, hanem az anyagi törvények hiányának, az eljárás nehézkességének és a perrendtartásnak tulajdonítandók. De elismerem, történtek hibák, és elismerem, hogy a kinevezés mellett is történhetnek és fognak történni hibák. Ezen hibák azonban tehát, ha a múltak tapasztalataira visszamegyünk, nem tagadhatjuk, hogy egyrészt éppen onnan eredtek, mivel bizonyos, akkor még élénk hatással bíró megyei körök befolyása alól szabadulni nem lehetett. (Élénk helyeslés a a szélsőjobbon.) Ami akkor, az átmenet idejében, menthető volt, az ma, egy öntudatos kormánynál, rendszeres állapotok mellett, legalább rendesen, nem fog előfordulhatni. A bírói intézmény körül tapasztalt visszásságokat tehát ezen most érintett körülményeknek lehet tulajdonítani, s nem a rendszernek. És itt áttérek t. hát érvelésem súlypontjára. Nem mint fegyvert a nemzetiségek ellen kívánom én a tisztviselők kinevezését. Nem szeretem én a honpolgárokat egymás ellenébe harczba, mintegy hóditó állásba állítani. (Helyeslés a szélsőjobboldalon.) Mint a rendezett állapotoknak, mint az egészséges administratiónak emeltyűjét és eszközét kívánom én azt, hogy oltalma alatt a haza minden polgára élvezze az államélet és oltalom gyümölcseit, a személy- és vagyonbiztosságot, szeresse meg a hazát, és épen a rendezett állapotoknak megízlelése és megszeretése által büszkén vallja magát ezen állam polgárának. (Élénk tetszés) de érezze egyszersmind a rendezett állapotok és a végrehajtás hatalmát és súlyát az esetben, ha mindezen élvezmények daczára hálátlanul az állam törvényeknek ellenszegülne. (Élénk helyeslés.) De én társadalmi viszonyaink javulását is várom a tisztviselők kinevezésétől. Engedje meg a t. ház, hogy egész nyíltan kijelentsem, hogy azon dilettantismus, mely minden társadalmi viszonyunkon és rétegeinken uralkodik, az élvezés és előretörekvés azon vágya, a jogoknak túlkövetelése, a kötelesség viszonosságának érzete nélkül (Élénk hegeslés), ez az, a mi társadalmi viszonyainkat corrumpálja (Élénk helyeslés a jobb oldalon), és ebbeli állapotunk onnan ered, mert van egy rendszerünk, amely mellett nem az érdem és az érdemmel járó öntudat és magasabb érzés veti meg az előmenetel alapját; de sok tekintetben az összeköttetés, a clientela, a korteskedési fortély és bizonyos tulajdonságok, melyek éppen könnyű szeretetreméltóságuknál fogva e téren véghetetlenül előnyösek (Élénk helyeslés. Mozgás.) Ha képesek vagyunk kiküszöbölni szokásainkból ezen dilettantismust, mely rákfenéje társadalmi viszonyainknak, ha oly rendszert követünk, mely az érdemet megjutalmazza azért, mert érdem: én meg vagyok győződve, hogy lassú hatással bár — és ne méltóztassanak hinni, hogy mint panaceát állítom oda, mint egyik t. képviselőtársam ma mondá, — mondom, hogy, fokonkint bár, társadalmunk érintett bajainak javítását ez után el fogjuk érni. (Igaz! Igaz a szélsőjobbon.) Szemünkre vetik a bureaucratiát. Egy t. képviselő úr abbeli észrevétele ellenében, hogy a hivatalnok, mihelyt belép hivatala körébe, már eo ipso le van alázva, én tartozom azon kijelentéssel, hogy én azon bureaucratiát, mely szorgalommal, pontosan és szakszerűen kezeli országunk szolgálatát, tisztelem. (Helyeslést szélsőjobbon.) És e tekintetben bármily félreértésekre szolgáltassak alkalmat, kimondom egész őszintén: ily értelemben bureaucratiára szükségünk van. (Helyeslés a szélsőjobbon.) Ami a bureaucratia kinövéseit, tudniillik, biablonszerü — bocsássák meg nekem a kifejezést — schlendrianszerű felületességét illeti: az, t. ház, megvan ma is ; megvan — méltóztassanak megbocsátani, nemcsak a kinevezett, de a választott tisztviselőknél is. (Igaz a szélsőjobbon.) Azon bureaucratiának főjellege az, hogy registrál, másol és expediál, de a végrehajtás foganatosítására nem ügyel senki. (Igaz! Igaz! a szélsőjobbon.) Ez pedig a mai administrate characteristiconja. (Élénk helyeslés a szélsőjobbon.) De méltóztassanak megbocsátani, e törvényjavaslat nem-e a bureaucratiának legveszélyesebb nemét alkotja; a testületi rendszeren alapuló bureaucratiát, a dicasterialismusból növekedő bureaucratiát, mely az illetékességek superfetatiójával, összezavarásával és összevegyítésével, a jelentések fel-, alá- és a szomszédba való küldésével, az irka-firka bureaucraticus pedantériájának oly halmazát fogja teremteni mely administratiónkból kiküszöbölhetlen lesz. (Úgy van ! Igaz! a szélsőjobbon.) Az előttem szólott t. képviselő úr az absolutismust — mondjuk ki egy szóval: a Bach rendszerét említette. Én őszintén fogok e tárgyról szólni, (Halljuk!) mindamellett, hogy tudom, hogy kényes e tárgy, és hogy könnyen félreértéseknek teszi ki magát az ember. E rendszer hiányait, mint az alatta szenvedők, mi is ismerjük. De méltóztassanak megbocsátani, a mai emlékezetre, a mai hangulatra provokálok: azon rendszernek főhibáját, azon gyűlöletes emlékezetet, melyben előttünk van, nem annak administrativ apparátusa képezte, de nemzetellenes iránya; az alkotmányellenesség typusa az, mely miatt gyűlöltük és elleneztük, — köztük én is, t. ház, (Éljenzés!) és ez visszahatással volt magára az administratióra is, mert természetesen a kormányrendszernek ilyen jellege nem lehetett, hogy a tisztviselők eljárására, egyéniségére, ha öntudatos volt, bénítólag, ha pedig csak tehetetlen, elutasításig ne hatott volna. Önök azt vetik szemünkre, hogy a kinevezett tisztviselők által, mi, kik a takarékosságot hangoztatjuk, a költségeket fogjuk szaporítani. Én úgy tudom, tehát, hogy ma a választott tisztviselők, legalább azon megyékben, hol nekem van tudomásom , elég szépen fizettetnek. Ha vannak vármegyék, ahol a fizetés nem kielégítő, a fizetés szaporítása előbb-utóbb nem fog elmaradni; mert, hogy egy tisztviselő azért, mert választatott, és azért, mert állása nincs biztosítva, kevesebb fizetéssel megélhessen, mint egy kinevezett tisztviselő, kinek állása biztosítva van, — mert azt csak nem állítják, hogy nobile officium legyen — ezt én nem vagyok képes felfogni; ha csak azt nem akarják megengedni, hogy a tisztviselő a maga hivatalos eljárása mellett még más tisztességes kereseti módot, magángazdálkodást, bérletet és a többit folytasson. Hogy ez az administrate igényeivel miként compatibilis ma, azt én nem érthetem. De, te hát, kérem a törvényjavaslat pártolóit, ne szóljanak a költségek szaporításáról Azt hiszik-e, hogy ha e törvény életbe lép, ha a járási tisztviselő kénytelen lesz mindazt teljesíteni, ami tőle e törvény alapján kivántathotik, el fog kerültethetni először az, hogy a fizetések emeltessenek, másodszor az — ami már meg is pendíttetett — hogy a járási hivatalok busásan megszaporíttassanak ? és hogy ha az állam közegei valóságos ambulatórius rendszer mellett hónaponkint nem egyszer, mert méltóztassanak meggyőződni, vagy nem lesz a közigazgatási bizottságból semmi, vagy hetenkint több napig fog együtt ülni; — mondom — ha az állam közegei ekként hosszabban ülésezni fognak, nem fog-e okvetlenül beálladni a kényszerűség, hogy azon közegek mellé póttisztviselőket nevezzenek ki a szakszerű és folyó tárgyak ellátására ? (Helyeslés a szélsőjobbon.) Nem mi szaporítjuk a költségeket, kik az administrate egyszerűsítése által azt javítani is akarjuk, mert — közbevetőleg legyen mondva — a rész administrate mindig drága, míg a jó administrate nem mindig drága. Magánviszonyainkból is tudjuk azt, hogy a szakszerű tisztviselő a talán kissé magasabb bért is igen tisztességesen kiérdemli. De önök vessenek magukkal számot, hogy váljon azon apparátus, melyet ma alkotnak, a jövő budgetekben miként fog szerepelni? Elvárjuk. Meglássuk. Egy igen komoly ellenvetés létezett ma és tegnap, hogy t. i. a kormány befolyása, a kinevezett tisztviselők által szerzendő hatalma az országgyűlési választásokra oly erőt adhatna a kormánynak, melyet — mint azon t. képviselő mondotta, holott ő a kormánypárthoz tartozik — ő maga sem kivan. Már, t. hát, hogy a jelen kormány e joggal ) TÁRCZA. AZ ATYA ÉS LEÁNYA. ELBESZÉL ÍRTA CRASHES PHILARETH. II. (Folytat»s.) Hallery gyakran említette leánya előtt Elliot nevét, talán azért, hogy leánya érzelmeit próbára tegye, s a saját maga által okozott seb mélységét megmérje, vagy pedig azért, mert az általa bántalmazott áldozat neve önkénytelenül ajkára jött. E körülmények által nevelve, Mari szenvedélye mind lángolóbb lett. Atyja által felköltött kétségbeesését s elkeseredését minden izgatta. Végre a végzetes nap megérkezett. Bűntársát , barátját, a nemes Scamplett lordot nem minden lelkiismeretfurdalás és félelem nélkül ültette Hallory úr maga mellé a kocsiba. A bankár szokatlan halványsága mindenkinek feltűnt. Arcza elkékült, s arczizmai vonaglottak, midőn Elliot elsoványodott alakját meglátta. A lorddal megkezdett vidám társalgást folytatni akarta, de szaggatott szavai és sebes taglejtése aggodalmat és szenvedést árultak el. Az általa feláldozott ártatlan és tiszta lélek jelenlétében, az ő bűnös lelke reszketek! Az ügyet felvették. Egyik félnek sem volt ügyvéde. A vádat senki sem védelmezte, senki sem utasította vissza. A törvényszéknek csak a tanukat kellett kihallgatni, s a bizonyságokat feljegyezni. Midőn Halleryra került a sor: reszketése, zavara, akadozása, lelke izgatottságát eléggé elárulta. Az elnök figyelmeztette, hogy szedje össze magát. Vallomása összefüggés nélküli zagyvalék volt. Ötven perc múlva kimondták az ítéletet. Elliotot nemcsak felmentették, de kinyilatkoztatták, hogy az ellene emelt hamis vád nem csak alaptalan, de a legundokabb részakaratból származott. — Tehát — kiáltó Elliot — nevemen nincsen semmiféle szégyenfolt ? . . . — Nincsen uram — válaszolá az elnök. — S ha akarom, jogom van a törvény egész szigorával üldözni mindazokat, kik ily borzasztó váddal terheltek, börtönbe zárattak, s pellengérre állítottak ? — Természetesen. Bizonyítsa be, hogy ez aljas rágalom megsértette önt becsületében, vagyoni állásában, s a törvény pártolni fogja önt. Elliot Halleryra emelte szemét, hosszasan, át-hatóan, s a megvetés és megbocsátás oly sajtó tekintetével nézett rá, hogy a bűnös arcza szégyenpírtól lángolt. — Menjen uram — mondá a börtönőr, Elliot előtt azt a vasrostélyos ajtót kinyitva, mely a j letartóztatott rabokat a szabad polgároktól elválasztotta. — Menjen uram, mondá a reményem, hogy nem találkozunk többé. — Én is azt reménytem — kiáltá Ödön, az ut- Is órára rohanva. Mindenki tudja, hogy a sötét börtönből kijövő emberre a szabad lég részegitő hatással van. Elliot tántorgott s menetközben egyik kezével a falhoz támaszkodott, — nem tudta, hol talál menhelyet, nem tudta, hogy mihez kezdjen, hogy mit csináljon e visszanyert élettel, — midőn egy befátyolozott nő megállította. — Ödön! kedves Ödön! kiáltá a nő. Mari volt. Két kezét az ifjú felé tartva, elfojtott hangon folytatta: — Ah! tehát végre szabad ! nem tudták önt elveszíteni! Hála istennek! Hála istennek! Oh! istenem ! mily nehéz megpróbáltatásokat állottunk ki! Elliot! Elliot! de mért nem beszél ? Kérem, szóljon hozzám ! A gyermek nem hibás apja bűnéért. Ödön csudálkozva s némán nézett rá. Alig hitt szemének. — Kegyed! Hallery kisassony ! — Igen, Ödön, én vagyok, én vagyok! Mari! De édes Ödön, hogy megváltozott ön, oly sovány és halvány ! nem nézhetem ! úgy fáj, hogy így kell önt látnom! Mari két kezével eltakarta az arczát és sírt. — Kisasszony, alig tudom elhinni, hogy kegyed Hallery úr leánya! Mit mond az apja, ha megtudja, hogy kegyed velem beszélt ? És nem tudja kegyed, hogy én ki vagyok? Engem lopással vádoltak, — lopással, s most jöttem ki a Newgateből ? . . Nem szégyel velem beszélni? — Elliot! mit beszél! Mily szerencsétlen vagyok ! Elliot keblére szorította az ifjú leányt, s ez a női nem minden álszégyenkedésén s bátortalanságán felülemelkedett. — Menjünk, együtt keressük fel őket. Ödön! kivánjon ön elégtételt, igazságszolgáltatást! Én oldala mellett fogok lenni! Ha elkergetnek benünket, együtt jövünk el. Lássa Ödön, az atyai háztól irtózni kezdek. Anyám ott halt meg— bánatában. Ám kergessenek el benünket! Elliot visszautasította ez ajánlatot. Mari az erszényét akarta kezébe adni, azt sem fogadta el; egy bérkocsit hívott, kérte a leányt, hogy üljön bele, elbúcsúzott tőle, s távozott. Midőn Mari hazatért, nagy felfordulás volt a háznál, nem tudták, hogy ő hova lett. Egyenesen az apja elébe ment, ki a törvényszéki gyűléstől kifáradva, bánatát s talán szégyenét madeirába ölte el. — Áldozatja kimenekült kezei közül, mondá a leány. — Ah ! itt vagy ! válaszolá az apa, kinek eszméit a bor egy kissé összezavarta s elhomályositotta. — itt vagy kis Marim ? Honnét jösz, kis leányom? Mi dolgod volt a városban oly hoszszasan ? — Uram, — válaszol— a leány, apja ölelésétől visszaborzadva, — én a Newgateből jövök. — A Newgateből! E szó eloszlatta Hallory mámorát. Sebes légzése erős felindulását árulta el. — Ah ! a Newgateből! onnét jösz! a Newgateből jösz ? — Igen, atyám! — Lehetséges-e, hogy én ezt a nevet adjam önnek ! önnek uram, aki oly hibás, oly bűnös, oly kegyetlen! Uram, ön egy ártatlan embernek vesztére törekedett! Cselszövényeit hidegvérrel készítette elő ! Ha az ur gazsága sikerül, akkor most halva látna lábai előtt. Ön azt mondja, hogy szeret engemet, ön, és azt mondja, hogy ön az én atyám! Hallory egyik reszkető kezét égő homlokára szorította. Az első indulatroham nemsokára megszűnt, s Mari szavainak rettenetes súlyát érezni kezdé, felfogta kényes helyzetét, és fia. Hallery, kit leánya váratlan felindulása eszére térített, felállott s bezárta az ajtót. Az ujjával egy divánra mutatott s azt mondta: — Ülj le! Mari engedelmeskedett és sirt. — Nos ! folytató leánya előtt megállva — bevégezted ? Mi bajod ? Megbolondultál ? Honnét jösz ? válaszolj! mit tettél most ? Ez elfojtott cikkvel tett kérdésekre Mari nem válaszolt, csak kezei közé rejtette fejét és keservesen sírt. — Megbolondulok! kiálta a leány végre. — Tehát sírsz már most! sírsz, az előbb megtámadtál, sértegettél ! hova lett az a nagy haragod ? hol van a vakmerőséged ? — Sírj, sírj, térdelj le, s úgy kérj tőlem bocsánatot! S kérem, mondja meg csak a kisasszony, hogy az előbb mondott szavaknak minő értelme van ? hogy Elliot, az én áldozatom, kimenekült a kezeim közül ... Ah! hálátlan teremtés! te még daczolni mersz velem! azt hitted, hogy megijesztesz! azt gondolod, hogy esztelen házasságtokba beleegyezem ? Egy tolvajnak akarsz a felesége lenni, egy vagyontalan semmi emberhez akarsz menni, kinek még jövendője sincs ? Ösmerlek . . . Tudom, hogy mire vagy képes .... Meg akarsz az életemtől fosztani . . . azzal az emberrel ellenem szövetkeztél . . . . ellenem . . . atyád ellen! Mari zokogott; az atyai tekintély és hatalom lesújtotta ; felállott s apja előtt térdre rogyott. (Folytatás következik.)