Ellenőr, 1876. január (8. évfolyam, 1-30. szám)
1876-01-14 / 13. szám
azt mondta vala, hogy írás közben gondolkozni sem árt, nem a madarak bölcse volt. S mi csodálni való, ha a „legtisztább régiókba nyúló ágak gyümölcsére“ nagy hirtelen ráüti a kakadu-bölcseség az „üdítő“ epithetont, nem sokat törődve azzal, hogy ananász-e, vagy bikkmag? Heinénk tehát siet fölfedezni, hogy aki Senszey Pál báró üdítő gyümölcséből eszik, megmenti az államot, azután a társadalmat, azután pedig még egy nyaláb sok mindenfélét, csak ugyen passant. Mert a magyar állam eszmét mindenki a szájában hordozza ugyan, de fogalmának gyakorlati postulátumaival csak Sennyey Pál és az ő papagája — csupán ketten vannak tisztában. Mert az államnak nemcsak önfentartási joga van, de van joga önfentartását biztosítani is, és az ehhez való erőt az államnak társadalmi úton is, amit megint nem tud senki más, csakis a pálma és az ő madara. Ugyanazért emberemlékezet óta küzd az állam a társadalommal — s „Évezred hanyatlik, évezred kél újra, Mig egy földi álom e világba téved, Hogy a hűtlen ember ismerni tanulja A köd oszlopában rejlő istenséget“ — a ki a ködből megmagyarázza neki ködösen, hogy az önkormányzat keretében, kinevezett tisztviselőkkel, kell azt a harczot elhárítani. Ezek az állameszme gyakorlati postulátumai. Tehát kinevezett tisztviselő és önkormányzati szabadság. A tisztviselői kinevezés elhárítja a társadalom megmételyezését a korteskedés és nepotizmus által, és elhárítja az államelleni fészkelődést az érdekes nemzetiségeknél. Így oldja meg az administratio a nemzetiségi kérdést egyszerre, mindezt pedig az autonómia „keretében“. Kakadu! kakadu! Jól tesssék vigyázni: az administratio oldja meg az önkormányzat keretében. Megoldja tehát a kinevezett szolgabiró azzal: mikor hidat reparál; mikor rabtartási költségeket hajt be; mikor vizipuskákat vizitál; mikor községi számadásokat vizsgál; mikor marhadögöt persequál; mert, n’en vous déplaise, ez és efféle a szorosabb értelemben vett administratio. Elismerjük, hogy ezeket a foglalkozásokat végezheti az „autonoma keretében“ az állam kinevezett tisztviselője, minden nevezetesebb kára nélkül az önkormányzati joggal biztosítható politikai és személyes szabadságoknak. De Tamások vagyunk benne, hogy e szórakozási teendők közben és általuk a nemzetiségi kérdést megoldani lehetne. Igenis, meg lehet talán oldani is, de elnyomni bizonyosan lehet a nemzetiségek államellenes fészkelődését a tágabb értelemben vett közigazgatás összes apparátusának állami kezelése által. Centralizált rendőri, centralisált politikai hatalom, sans sphrase. De a közeg, melyre ezen hatalom végrehajtása az állam nevében ruháztatok, nem tűr maga körül önkormányzati keretet, mert nem élhet meg benne egy napig sem. Ha a kinevezett törvényhatósági tisztviselők dre c te az államtól nyerik mindazon politikai és államrendőri hatalom végrehajtásának jogát, melyeket most a törvényhatóság választott tisztviselőivel átruházott hatáskörben cautio erejével bíró önkormányzati ellenőrzés mellett gyakoroltat, akkor minden bizonynyal el lehet fojtani az államellenes nyüzsgésnek legalább hangos nyilatkozását. Csakhogy ebben az esetben a Sönnyey és a papagáj vármegyéje nem lesz önkormányzati törvényhatóság, aminek mutogatják. Hanem lesz az állami összpontosított hatalom korlátlan gyakorlatának vidéki területe. Egy geographiai, de nem politikai fogalom. No, a társadalmi coruptiót, azt még lehetőleg furcsábban fogja elhárítani „az állami igazgatás rendszere az önkormányzat keretében.“ Miben is áll csak az a corruptio, amit Sennyey szerint közigazgatással lehet kiölni. Először korteskedés, nepotizmus, protectio. Azután a képzetlenség és tehetetlenség diadalmaskodása a szakértelem és képzettség felett. És végre a kenyér bizonytalan voltából származó aggodalmak és anyagi kényszerűségek következései. Ez a három fészkes rész mételyezi meg az önkormányzat választási rendszerében a társadalmat először, azután pedig a társadalom választottjait , a tisztviselőket, ez öli meg a tisztviselő függetlenségét és választóinak érzékét a közjó érdekei iránt — mindig Sennyei és papagája szerint. Hát a kinevezett tisztviselő mellett rögtön mennyei állapotokat érünk. A korteskedés átköltözik a megyeházából a főispán bureaujába; a nepotizmus nem fog a tanácsteremben szavazni, hanem az oldalszobában conferentiázik zárt ajtók mögött; és a protectio nem jár el névnapokra, disznótorba keresni pártfeleket, hanem elmegy kezet csókolni a méltóságos asszony szobalányának, s dicsérgetni a méltóságos vilovát, szamarát, vagy egyébféle jószágát. És lesz e három gyöngy dolog nem a háborúhoz hasonló, ahol látjuk, ki akar hibát tenni emberben, állatban, de lesz hasonló a dögvészhez, mely látatlanul lappang mocsárban, vízben, levegőben, és észrevétlenül lep meg embert és szarvasmarhát. Ugyanazért azt fogjuk róla mondani, hogy nincs. No, érezni fogjuk ugyan, de látni nem. Oh, hályogos bölcsesség, minek fedezett fel téged előbb a struczmadár, mint a papagájok! Visszavágnak: igen, de az ilyen prototio etc. legalább képzetlen és tehetetlen elemekkel nem fogja a tisztikart megcsulálni, mert a kinevezett tisztviselőktől értelmi qualificatiót fog az állam megkövetelni. Nem rész. Mintha bizony azért, hogy a tisztviselőktől értelmi qualificatiót követelhessünk meg, okvetlenül ostromállapotba kellene helyezni az egész nemzetet. Amely jog erejénél fogva, eddig megkövetelte az állam a törvényhatóság minden tisztviselőjétől az erkölcsi qualificatiót, ugyanazon jog erejénél fogva megkövetelheti az értelmi qualificatiót. Ehhez nem szükséges a kinevezés rendszerére áttérni. S ha van káros hatása a társadalomra annak, hogy az érdemetlen az érdemest leszoríthatja a közszolgálat teréről, amint valóban van: e káros hatás eltávolítására kétszeres biztosítékot nyerünk, a választási rendszerrel hozván kapcsolatba az értelmi qualificatio előzetes megkövetelését. Mert a választás ténye által a közvélemény, az a „tout le mond“ is ítél, mely Voltaire szerint bölcs Salamonnál is többet tud, a szaktudósilag képesnek talált egyéniségek között, míg a kinevezésnél egy szál főispán bölcs belátása dönt, a közönség megnyugvásának sorsa fölött. Marad a kenyér-kérdés. Mert — mondanak — ha qualificatióhoz kötjük is a tisztviselést, a választott tisztviselőt kenyerének bizonytalansága fogja corrumpálni, vagy legalább függővé tenni melléktekintetektől a közjó kárára. Fogós egy frázis, valóban. Ezer a szerencse, hogy csak frázis. Mert, aki a törvényhatósági életet csak madártávlatból is ismeri, tudni fogja, hogy éppen nem a szigorú erkölcsű, erélyes, részrehajlatlan s értelmes és tevékeny tisztviselő az, kinek a kenyérkérdést torkára szokta forrasztani a választás. Hiába rágalmazzák ezt a magyar nemzetet oly válogatott eloquentiával , a való az, hogy lelkiismerete, ép érzéke, józan esze szabálylyá emelte a tényt, hogy a szorgalmas, becsületes, pártatlan és tehetséges tisztviselőt, a kicsinyes érdekharczok és politikai küzdések fejébe helyezi a közvélemény, s nem ezek kenyere van bizonytalanná téve, de azoké, akik meg nem érdemlik, s csak ritka kivételként található e tapasztalás ellenkezője. De olyan angyali társadalmat, olyan isteni rendszerrel megáldva, hogy e baj kivételként ne jelentkezhessék berme, véges észszel elképzelni nem lehet. S főleg és különösen a kinevezési rendszerben nem, ahol a miniszter elcsaphatja bármely hivatalnokát, akinek az orra állása nem tetszik neki, anélkül hogy tettét indokolni tartoznék. Hát az ilyen „orra állásának“ miatta egy ember kénye szerint elbocsátható tisztviselőnek, ugyan mivel biztosabb a kenyere, mint a száz meg száz szavazatú közvélemény védpajzsa alatt álló választott tisztviselőé? De jól van. Engedjük meg egy pillanatra a lehetetlent s tegyük fel egy isteni kormányhatalom létezését, melyben megvalósodik a malaszt és csalhatatlanság, amiről a római pápa képzeleg. Ez azután érdemes tisztviselő kenyerét nem fogja eletetni érdemetlennel. És képzeljünk egy istentől elrugaszkodott közvéleményt, melytől szabálylyá fajul a fentebb mondott kivétel. Ez nagy isten csapása lesz bizony. És nagy áldás ama mennyei kormány. Mind a kettő közigazgatásilag. Tessék ezt megjegyezni jól, csupán közigazgatásilag. De a politikai szabadság garantiája, mely még egy ilyen ocsmány közvélemény által gyakorolt vésztási jogban is rejlik, még akkor is igen nagyon meggondolandóvá tenné, váljon a tisztviselői állást egy csupán felülről függő kenyérkereseti móddá tegyük- e? Utalunk e részben Tisza Kálmán gyönyörű fejtegetéseire s a magunk részéről minden további magyarázgatást feleslegesnek tartunk. A Sennyey Pál báró papagájainak csak ajánljuk megjegyzés végett, hogy a kenyérpályává tett kinevezett tisztviselés ismét nem fér meg az önkormányzati szabadság keretében, mert ennek minden garantiájával ellenkezik. Csodáljuk az „európai“ bátorságot, mely a tény valódi állása előtt szemet hunyva, gondolat mentesen össze-vissza kajdácsol „autonómiát“ „állami igazgatást“ és azt hiszi, hogy okos dolgot cselekszik. Csodáljuk, de nem csodálkozunk. Hiszen a „Pester Lloyd “-ban valamely aszalt bölcs csak tegnap is azon töprenkedett, mi a szösz lelhette ezt az országot, hogy a conservativ párt liberális közigazgatási reformokért rajong, a liberális párt pedig conservativ eszmékért lelkesül. Hát a dologban annyi az egész, hogy ha az a liberális közigazgatási rendszer, mely amaz aszalt ur fejében bogárzik, hát akkor menjen Muszkaországba, azt a rendszert ott találja meg a legliberálisabb tökéletességében. És ne menjen az amerikai Egyesült államok szabad köztársaságába, mert ott az ő előhaladott „európai“ álláspontjához képest megcsontosodott reactió van a közigazgatás rendszerében. Ajánljuk becses figyelmébe az „európailag“ igazgatott franczia állam legnagyobb lapjának, a „Journal des Débats“-nak tegnapi számában foglalt idevágó elmélkedését, melylyel e lap az olaszországi vasutak államivá tételére vonatkozó eszmék alkalmából, az így várható új állami hivatalnokok serege feletti nézetét befejezi: „Ces emplois seraient de nouveaux moyens de íaveur, de nouveaux objets de eourtoisie, des raisons nouvelles de douner l’assaut au gouvernement, de s’en emparer ou de le changer.il n’est pás bon, quetant d’intéréts, tant d’existences dependent direetement d’une administration gouvernemeutale.“ Közigazgatási törvényjavaslatainkról. III. 1848-ig tehát az összességet nem illető ügyekben a megyei és városi törvényhatóságok hazánkban önkormányzati joggal bírtak, s a közigazgatás vezetése a megyei és városi közgyűléseket illette; a közigazgatás és igazságszolgáltatás közegei, a tisztviselők, a törvényhatósági közgyűlések által választottak. A mondott időben, 1848-ban, hazánk nagy változásokon ment keresztül. Az azon évi III. törvényczikkben parliamenti felelős minisztérium állíttatott fel, melynek tagjai a polgárok által választott képviselőkből kerültek ki; e parliamenti központi kormány felelősség mellett átvette az ország kormányzatát, s az alkotmányos király most már ennek közvetítésével gyakorolja fejedelmi jogait. A XXVI. törvénycikk 1-ső §-ában meghagyatott az akkori minisztériumnak, hogy a megyei szerkezetnek népképviselet alapján rendezéséről az országgyűlésnek javaslatot terjeszszen elő; addig is a megyei hatóságok az ott előadott módon meghagyattak. Ugyancsak az 1848-iki törvények a VIII. czikkben kiterjesztették a közteherviselést az ország minden lakosaira; a IX. czikkben megszüntették az úrbéri szolgáltatásokat; a XV. czikkben eltörölték az ősiséget, mely szerint a király által adományozott nemesi javak ágról-ágra átszállottak. Ezen mind az állami, mind a társadalmi életre oly nagy horderővel bíró törvényekkel megváltozott állami és törvényhatósági életünk létalapja. A parliamentáris kormányforma elfogadása szükségessé téve az önkormányzati hatáskör szabályozását, s ehhez képest a közigazgatás közegeinek is berendezését. A közbejött politikai események miatt ..azonban ez csak az 1870. XLII-ik törvényczikkben vált lehetségessé. Mellőzve ezen czikk közjogi oldalát, egyedül a közigazgatás tekintetéből fájlalni lehet, hogy e törvényezikk nem ten eleget az 1848. XVI. törvényczikk azon meghagyásának, hogy a megyei szerkezet, mint az alkotmány védbástyáinak szerkezete, a közszabadsággal hozassák összhangzatba, s az ezen összhangzatot szabályozó törvény „népkép viselet“ alapján szerkesztessék. Az 1870-iki törvényünk a törvényhatóság egyetemét képező bizottságokat csak felerészben állította népképviselet alapjára, a másik felerészt önmagukat képviselő virilisekből állítván elő. Ez oly hiány, melyet a közigazgatási bizottságok életbelépte előtt ki kell javítani, mert különben azon tíz tag, mely a bizottságba lesz választandó, nem választatok tisztán népképviselet alapján. Még a centralisatio hazájában, Francziaországban sem adatott hely a virilis szavazatoknak; ott a municipális tanácsosok tisztán népképviselet alapján foglalják el a polgártársaik bizalma által rájuk ruházott megbízatást, amennyiben átalános népszavazattal választatnak. Nincs valami ész- és jogellenesebb szörny, mint az 1870-iki törvényhozásunk torzszülötte, a virilis szavazat. A virilis szavazatok pártolói azt hiszik, hogy az állam részvénytársaság, melynek ügyeihez a tagok részvényeik számához képest szólhatnak. Törvényhozásunk e korösszülöttét ki kell küszöbölni törvénykönyvünkből mielőbb. Francziaországban a nép által közvetlenül választott megyei tanács, választja kebelében a megyei bizottságokat, mely bizottságok teljesítik aztán mind a megyei tanács által rájuk bízott dolgokat, mind azon teendőket, melyek teljesítését a törvények rájuk ruházták. Számuk — a megyék területnagyságához képest legalább négy és legfőlebb hét. Visszatérvén az 1870 iki megyei törvényünkre, annyit elismerhetünk, hogy leszámítván a megyék utasítási jogának megszüntetését — mely jog a parlamenti rendszer mellett többé nem volt gyakorolható — meglehetősen visszahelyezte megyéinket az önkormányzati jogba. Csakhogy ezen önkormányzat már nem a régebben hazánkban létezett tiszta önkormányzat vol, amidőn a közigazgatás tisztviselői fizetés nélkül vitték hivatalaikat, hanem vegyes önkormányzat, amennyiben rendes fizetéssel ellátott hivatalnokok alkalmaztattak a megyei közgyűlések által. Sőt az 1870-dik évi XLII. törvényczikkben foglalt megyei önkormányzatunk abban is különbözik az 1848 előtt fennállott önkormányzattól, hogy az 1848 előtt fennállott vármegyében a tulajdonképesi végrehajtási jog a megyei közgyűlés jogai közé tartozott, a megyei közgyűlésnek pedig minden nemes ember tagja lévén, közvetlenül folyt be az önkormányzatba, míg az 1870-ki törvény szerint, a megye választójoggal biró polgárai csak felerészben vehetnek részt képviselőik által a közügyek elintézésében. A virilis szavazatok kiküszöbölése után jövőre is helyesen lesz ez így, mert a megyék közönségét többé nem a nemesség, hanem a területén lakó polgárok összessége képezi; ezek pedig számuk nagyságánál fogva csak képviselőik által gyakorolhatják jogaikat. A megyei képviselőtestületek pedig ismét számuknál fogva csak tanácskozó és ellenőrző, de nem cselekvő szervekül szolgálhatván, a cselekvéssel egyes tisztviselőket bíznak meg. Hogy ez egyes cselekvő szerveket az önkormányzati joggal bíró képviseletek választják, az igen természetes, mert ha ezeket a központi kormány nevezné ki, az esetben gyámságot gyakorolna a képviseletek felett, mely gyámkodással egyszersmind ezek önkormányzó minőségüket elvesztvén, egyszerűen a központi kormányhatalom gépeivé aljasulnának, miből aztán az lenne, hogy az állam egységes hatalmi közeggel kormányoztatok, s átalakulna absolut állammá. Mióta a magyar állam áll, túlnyomó volt ebben a hatalom közegeinek választása. Dicső őseink a hét vezér megegyezésével választották maguknak és maradékaiknak vezért, Ugek fiában, Almásban. Az Árpádházbóli királyainkra is választás útján szállt át a korona, s a választás csak annyiban volt korlátozva, amennyiben a választottban megkivántatott az Árpád-házbeli születés jogczime. Sőt midőn a magyar korona a Habsburg-ház birtokába jutott is szerződés útján, I. Ferdinándtól I. Lipótig választattak királyaink, s 1687-ben mondottak le őseink e jogról. A választás nemzetünk vérébe ment át, már pedig valamely nemzetre nézve csak az lehet jó törvény, mely véralkatával, szokásaival megegyezik. Az összes társadalmi csoportok át vannak hatva — újabb időben is — a választás eszméjétől. A vallásfelekezetek, a politikai, tudományos egyletek, részvénytársaságok, mind választják hivatalnokaikat, s a polgárok különféle társadalmi osztályát a választás ténye csatolja egy nagy egészszé. Semmi sem természetesebb tehát annál, hogy a polgár azt, aki nevében és érdekében cselekszik, maga válaszsza. De a polgárok e jogából nem következik az, hogy akárkit válaszszannak, hanem csak az, hogy a törvényben meghatározott képességgel bíró polgárokból választhatnak. Ezt követeli a közigazgatási ügyek fontossága, a társadalmi új viszonyok által nagy tereket nyert közigazgatás tudománya pedig követeli, hogy csak azok választathassanak közigazgatási hivatalokra, kik e tudományban jártasok. A választási jog állami szempontokból is korlátolandó. Nevezetesen: a korona képviselője nem lehet választás tárgya, mert ez örökös belháborúra adna alkalmat; azon hivatalnokok választása sem lehetne czélszerű, kiknek hatásköre nem a részeket, hanem az összességet illeti; az ily hivatalnokok a korona képviselője által neveztethetnek ki legczélszerűbben. ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház ülése jan. 13-án. Elnök Grhyczy Kálmán. A kormány részéről jelen vannak: Széll Kálmán, Tisza Kálmán, Wenckheim Béla dr., Szende Béla, Péchy Tamás, Perczel Béla. A múlt ülés jegyzőkönyve észrevétel nélkül hitelesíttetik. Az elnök bemutatja Selmecz és Bélabánya városok kérvényét a selmeczi törvényszék fenntartása iránt, Endrőd község kérvényét adóleengedés tárgyában, a siklósi ellenzéki kör kérvényét, az önálló nemzeti bank és külön vámterület felállítása tárgyában. A kénényi bizottsághoz utasíttatnak a kérvények. Trefort Ágoston közoktatásügyi miniszter jelenti, hogy Fogh Károly interpellácziójára felelni fog, mihelyt az adatok birtokában lesz. Tudomásul vétetik. Ezután kihirdettetik a tegnapi szavazás eredménye. Jreethy Algernon jegyző : Van szerencsém jelenteni, hogy a napló-bíráló bizottság hiányzó két tagjára beadatott 140 szavazat. Üres volt 5. A legtöbb szavazatot nyerték: Luka Imre 134-et, Szivák Imre 134-et. A többi szavazat megoszlott. A mentelmi bizottságba választandó egy tagra beadatott 140 szavazat. Üres volt 5. A legtöbb szavazatot nyerte : Veres Pál, 134-et. A többi sza-a vazat megosztott. Következett a napirend: a közigazgatási bi-zottságról szóló törvényjavaslat. Szivák Imre kijelenti, hogy elfogadja a tár- gyalás alatt levő törvényjavaslatot. Nem tartja célszerűnek, hogy e törvényjavaslat tárgyalása alkalmával a kinevezés és választás rendszere közti különbség indokoltassék és részleteztessék, mert azt hiszi, ez nem tartozik szorosan a vita keretébe, annyival kevésbbé, mert a tények elvitázhatlan logikájánál fogva, államunk közigazgatási szervezetének javítása csak oly alapon képzelhető, mely a nemzet életével és történelmi fejlődésével összeforrt. E szempontból üdvözli a törvényjavaslatot, mely a létező alapokat respektálja. E mellett közigazgatási szervezetünk kiegészítése czéljából legfelebb némely intézmények creálását tartaná czélszerűnek, minek pl. a közigazgatási bíróságok, melyek az állampolgárok jogait, midőn azok a közigazgatással ellentétbe jönnek, megvédjék. E mellett közigazgatási tanfolyamok felállítását hangsúlyozza. Tény az, hogy bennünket magyarokat, bizonyos egoisticus, nagyobb körben foederalisticus hajlam jellemez, mely sokszor pártot, megyét, várost, sőt egyént is az államölé helyez. Én ennek rugóit sem ítélhetem el egészen, mert egyrészt természetszerűleg a múlt s ránk mindig idegen közp. kormányhatalom alkotmányellenes állása elleni antipathiába, másrészt azon az individuális és corporate szabadságszeretetben gyökerezik, melyet a modern államélet s a nemzeti államhatalom igényeivel olykép kell összeegyeztetni, hogy az egyes az öszszesség elnyomása ellen védve legyen! Ez czélja azon pártnak, melyhez szóló tartozik, s czélja akkor is, midőn esetleg a kormányhatalom gyakorlása az ő kezeiben van, s annyival inkább, mert ha a régi megye sok biztosítékát nyújtotta a szabadságnak, a reform feladata nem lehet az, hogy amiket ott elvett, más oldalon ne pótolja. (Helyeslés a középen.) Az is mondatott e házban éppen a nemzetiségi kérdés szóvivői által, hogy a nemz. kérdés nem a szabadság vagy hatalom kérdése, hanem administratív kérdés. Ezért is üdvözli a törvényjavaslatot, mely a nemzet politikai egységének sértetlen fenntartása mellett, az arra hivatott municipális testületeknek megadja a jogot — külön érdekeiknek — ha vannak ilyenek, önkormányzati úton való létesítésére. (Helyeslés a középen.) Hedry Ernő azon nézetben van, hogy a helyes autonómiával nagyon is megfér az, hogy a szűkebb értelemben vett administratio, a végrehajtást érti, nem egy autonóm közönség, hanem egy az állam által kinevezett egyén alatt álló tisztviselői kar által intéztetik. Szóló is barátja az autonómiának, de azt hiszi, hogy az autonóm bizottság hatáskörének tökéletesen elég van téve, hogy ha ezen szűkebb vett administratio fölött az ellenőrködést viszi, nem sanctio nélkül, hanem sanctióval, s szabályrendeleteket alkot, s ezek értelmében a megye tisztviselőivel rendelkezik. Polemizál ezután Pulszky Ágostonnal s végül csatlakozik Sennyey határozati javaslatához. (Helyeslés a szélső jobboldalon.) Éber Nándor: T. ház! Én nem fogom az előttem szólott képviselő úrnak példáját követni és az előttem elmondott egyes észrevételek cáfolatába bocsátkozni, hanem ellenkezőleg azon irányra kívánok reflectálni, a melyet ő megpendített, s kimutatni azon különbséget s némi részben ellntétet, mely azon oldal (a szélső jobbra mutat) felfogása és az enyim között létezik. Sok mindenféle szempontból ítéltetett meg az előttünk fekvő tárgy. Engedje meg a t. ház, hogy én figyelmét egy oly oldalra felhívjam, amely véleményem szerint fontos, s mely eddig vagy meg nem érintetett, vagy legalább azon figyelemre nem méltattatott, amelyre azt én méltónak találom, és ez azon szoros összeköttetés, mely a közigazgatási szervezése és az egész állami és nemzeti élet fejlődése között létezik, azon hatás és visszahatás, melyet e kettő egymásra gyakorol. (Halljuk !) Tekintsünk bármerre és ennek nyomait tisztán látni fogjuk. Bizonyára jelen korunk legérdekesebb és legtanulságosabb tüneményei közé tartozik, egyrészről azon csodálatos lendület, melynek az aránylag kis Poroszország az utolsó évtized alatt indult, és másrészről azon rugékonyság és szívósság, melyet Francziaország a legnagyobb csapások között mutat. Én mindkettőnek titkát nagyrészben ezen országok közigazgatási rendszerében látom. (Helyeslés.) Poroszországban még a múlt század elején, a nagy brandenburgi választófejedelem Frigyes alatt vettetett meg ama közigazgatási rendszer alapja, melynek hivatása a népnek minden erejét az államczélokra kiképezni és felhasználni. Minden rá következő fejedelem által, 150 éven át fejlesztetett ezen szervezet minden irányban, s az egész nemzeti erőnek ezáltal elért összpontosítása és fegyelmezése tette lehetségessé azon lendületet, mely Poroszországot Németország élére állította. (Igaz!) Francziaországban az utolsó 80 év alatt 13- szor változott a kormányforma: absolut, alkotmányos királyság, császárság, a köztársaság minden formája váltotta ott fel egymást; a legszabadabb, hogy ne mondjam, a legféktelenebb uralom és a legszigorúbb zsarnokság következtek egymásra. Mindezen változások közt a közigazgatási rendszert, mint egy szilárd sziklát látjuk megállani, azon közigazgatási rendszert, mely eredetét még Richelieutől a XVII. századból veszi, s melyet minden következő kormány, volt légyen az királyság, császárság, köztársaság, fejlesztett, ápolt és megóvott. Ezen közigazgatási rendszer volt az, mely minden változás daczára megadta még a legmulandóbb kormánynak is azon állandóságot, mely lehetségessé tette, hogy Francziaország minden csapás daczára, és minden csapás után, mint egy új Anthaeus kelt fel a földről. De nézzünk egy más irány felé, Amerika, Anglia felé. Amerikában városokat, tartományokat, országokat látunk úgyszólván a földből teremni, őserdők és rengetegek, hegyek közepette. Valami erezdás vidék fedeztetik fel és oda csődül a kincskeresők serege, s köztük természetesen a föld minden részének salakja. A következés egy társadalmi haos. Féktelenség és erőszak uralkodik. De csakhamar az önvédelem szüksége és az önkormányzat szokottsága összefűzi a jobbakat, és a rendetlenségből rend lesz s a vadonból néhány évtized múlva virágzó ország. (Tetszés.) És mi teszi ezt lehetségessé? Azon önkormányzati rendszer, melyet az első gyarmatosok hazájukból,Angliából magukkal hoztak, melyre az Egyesült Államok egész szervezetüket alapították, s mely úgyszólván második természetévé vált e nagy nemzetnek. Ugyanaz tette lehetővé azon csodálatos fejlődést, melyet látunk azon számos többi gyarmatban, a melyekkel Anglia a világ minden részét ellepte. Ezek az anyaország körül csoportosulva már maguk nagy országokká lettek s nem gondolnak az anyaország segélyére, sőt azt visszautasítanák, ha felajánltatnék. De menjünk tovább, nézzük azon alkotmányos és parlamenti rendszert magát, melyre annyiszor történik hivatkozás, amelyet mindenki csodál, azon szinleg oly kényes gépezetet, azon egyensúlyozót és bámulatos harmóniáját minden nemzeti erőnek, mely oly kényesnek látszik, hogy minden pillanatban várható annak fennakadása vagy talán felbomlása, és mely mégis a körülötte dúló viharok daczára szilárdan megáll, mert mint egy erőteljes élő organismus tudja mellőzni azt, ami túlélt, rothadt, és pótolni azt, ami hiányzik. Mi ezen rendszer egyéb, mint a legszebb virága és legérettebb gyümölcse azon önkormányzati rendszernek, mely felülről lefelé Angolországban minden intézményt áthat. Hogy alkotmányosság és parliamentarizmus a continensen még oly színtelen mássa az angol eredetinek, azt én nagyrészben annak tulajdonítom, hogy a formát tanulmányozták és nem lényegét, a holt betűt és nem az éltető szellemet, és hogy nem vették figyelembe azon szoros összeköttetést, amely a közigazgatási szervezet és az alkotmányos élet fejlődése közt létezik. Az alkot- t mányos élet lényege nem azon formákban rejlik, amelyek minden nap változnak és amelyeknek változniok kell, hanem megában az eszmében. Az álljkotrpányos kormányrendszer a népek nagykorúságát jelenti, és aki azt elfogadja, annak el kell fogadnia és alkalmaznia azt minden következéseiivel, és az önkormányzatra, önsegélyre és felelősségre alapítani szervezetét, ellentétben az absolut kormányrendszerrel, mely a népek kiskorúságát feltételezi és az állami közigazgatásra, állami segélyre és ellenőrzésre állapítja rendszerét. Az első nem csak hogy megengedi, sőt egye- I nesen követeli, hogy mindenki a maga körében, tehetsége szerint — legyen az egyén, legyen az község, legyen törvényhatóság — az azon körbevágó l gközelebbi teendőket maga tegye és annak terhét maga viselje (Helyeslés a középen.) Az állam nem tesz egyebet, mint hogy megszabja azon korlátokat, melyek közt ezen tevékenységnek működnie kell és felügyel arra, hogy a korlátok megtartassanak, ellentétben az absolut rendszerrel, mely a népek kiskorúságát feltételezi, az állam gond , viselését hozza be, s a végrehajtó hatalomnak utolsó ágazatáig mindent a maga kezében concentrál, mindenkire nézve, saját közegeire úgy mint másokra. Azért, mert például A. hivatalnok , vagy hanyag lehetne, vagy lophatna, vagy magát megvesztegetethetné, odateszi B.-t, s mert ebben sem lehet megbízni kellőleg, odateszi C-t, D.-t, és néha É.-t is. Lehet-e nagyobb és kiválóbb ellentét, mint az ily közigagatási rendszer és a szabad, alkotmányos élet közt ? Várható-e, hogy azok, akik még a saját legkisebb ügyeikkel sem rendelkezhetnek szabadon, egyszerre az ország ügyeit fogják elintézhetni ? (Felkiáltások a középen: Úgy van !) Az ily alkotmányos élet mindig csak a servilizmus és a féktelenség közt fog mozogni, (Fel- s kiáltások a középen: úgy van!) és egészséges fej■ lődés helyett lesz vagy apathia vagy rohamos rázkódtatás. (Helyeslés a középen.) Látjuk tehát mi.-