Ellenőr, 1876. január (8. évfolyam, 1-30. szám)

1876-01-14 / 13. szám

azt mondta vala, hogy írás közben gondol­kozni sem árt, nem a madarak bölcse volt. S mi csodálni való, ha a „legtisztább ré­giókba nyúló ágak gyümölcsére“ nagy hir­telen ráüti a kakadu-bölcseség az „üdítő“ epithetont, nem sokat törődve azzal, hogy ananász-e, vagy bikkmag? Heinénk tehát siet fölfedezni, hogy a­ki Sen­szey Pál báró üdítő gyümölcséből eszik, megmenti az államot, azután a társadalmat, azután pedig még egy nyaláb sok mindenfélét, csak ugyen passant. Mert a magyar­ állam eszmét mindenki a szájában hordozza ugyan, de fogalmának gyakorlati postulátumaival csak Sennyey Pál és az ő papagája — csupán ketten vannak tisztában. Mert az államnak nemcsak ön­­fentartási joga van, de van joga önfentar­­tását biztosítani is, és az ehhez való erőt az államnak társadalmi úton is, a­mit megint nem tud senki más, csakis a pálma és az ő madara. Ugyanazért ember­emléke­zet óta küzd az állam a társadalommal — s „Évezred hanyatlik, évezred kél újra, Mig egy földi álom e világba téved, Hogy a hűtlen ember ismerni tanulja A köd oszlopá­ban rejlő istenséget“ — a ki a ködből megmagyarázza neki ködösen, hogy az ön­­kormányzat keretében, kinevezett tisztvise­lőkkel, kell azt a harczot elhárítani. Ezek az állameszme gyakorlati postulátumai. Tehát kinevezett tisztviselő és önkor­mányzati szabadság. A tisztviselői kinevezés elhárítja a társadalom megmételyezését a korteskedés és nepotizmus által, és elhárítja az államelleni fészkelődést az érdekes nem­zetiségeknél. Így oldja meg az administratio a nemzetiségi kérdést egyszerre, mindezt pedig az autonómia „keretében“. Kakadu! kakadu! Jól tesssék vigyázni: az admini­stratio oldja meg az önkormányzat keretében. Megoldja tehát a kinevezett szol­­gabiró azzal: mikor hidat reparál; mikor rabtartási költségeket hajt be; mikor vizi­­puskákat vizitál; mikor községi számadáso­kat vizsgál; mikor marhadögöt persequál; mert, n’en vous déplaise, ez és efféle a szo­rosabb értelemben vett administratio. Elis­merjük, hogy ezeket a foglalkozásokat vé­gezheti az „autonoma keretében“ az állam kinevezett tisztviselője, minden nevezetesebb kára nélkül az önkormányzati joggal bizto­sítható politikai és személyes szabadságok­nak. De Tamások vagyunk benne, hogy e szórakozási teendők közben és általuk a nem­zetiségi kérdést megoldani lehetne. Igenis, meg lehet talán oldani is, de el­nyomni bizonyosan lehet a nemzetiségek ál­lamellenes fészkelődését a tágabb ér­telemben vett közigazgatás összes apparátusának állami kezelése által. Centralizált rendőri, centralisált politikai ha­talom, sans sphrase. De a közeg, melyre ezen hatalom végrehajtása az állam nevében ru­háztatok, nem tűr maga körül önkor­mányzati keretet, mert nem élhet meg benne egy napig sem. Ha a kinevezett tör­vényhatósági tisztviselők d­­­r­e c t­e az ál­lamtól nyerik mindazon politikai és állam­rendőri hatalom végrehajtásának jogát, me­lyeket most a törvényhatóság választott tisztviselőivel átruházott hatáskörben cautio erejével bíró önkormányzati ellenőr­zés mellett gyakoroltat, akkor minden bi­zonynyal el lehet fojtani az államellenes nyüzsgésnek legalább hangos nyilatkozását. Csakhogy ebben az esetben a Sönnyey és a papagáj vármegyéje nem lesz önkormányzati törvényhatóság, a­minek mutogatják. Ha­nem lesz az állami összpontosított hatalom korlátlan gyakorlatának vidéki területe. Egy geographiai, de nem politikai fogalom. No, a társadalmi coruptiót, azt még lehetőleg furcsábban fogja elhárítani „az állami igazgatás rendszere az önkormányzat keretében.“ Miben is áll csak az a corruptio, amit Sennyey szerint közigazgatással lehet kiölni. Először korteskedés, nepotizmus, pro­­tectio. Azután a képzetlenség és tehetetlen­ség diadalmaskodása a szakértelem és kép­zettség felett. És végre a kenyér bizonyta­lan voltából származó aggodalmak és anyagi kényszerűségek következései. Ez a három fészkes rész mételyezi meg az önkormány­zat választási rendszerében a társadalmat először, azután pedig a társadalom válasz­tottjait , a tisztviselőket, ez öli meg a tiszt­viselő függetlenségét és választóinak érzékét a közjó érdekei iránt — mindig Sennyei és papagája szerint. Hát a kinevezett tisztviselő mellett rögtön mennyei állapotokat érünk. A kor­teskedés átköltözik a megyeházából a főis­pán bureaujába; a nepotizmus nem fog a tanácsteremben szavazni, hanem az oldal­szobában conferentiázik zárt ajtók mögött; és a protectio nem jár el névnapokra, disznó­torba keresni pártfeleket, hanem elmegy kezet csókolni a méltóságos asszony­­ szo­balányának, s dicsérgetni a méltóságos vi­­lovát, szamarát, vagy egyébféle jószágát. És lesz e három gyöngy dolog nem a há­borúhoz hasonló, a­hol látjuk, ki akar hi­bát tenni emberben, állatban, de lesz ha­sonló a dögvészhez, mely látatlanul lappang mocsárban, vízben, levegőben, és észrevétle­nül lep meg embert és szarvasmarhát. Ugyan­azért azt fogjuk róla mondani, hogy nincs. No, érezni fogjuk ugyan, de látni nem. Oh, hályogos bölcsesség, minek fedezett fel té­ged előbb a struczmadár, mint a papagájok! Visszavágnak: igen, de az ilyen pro­­t­otio etc. legalább képzetlen és tehetetlen elemekkel nem fogja a tisztikart megcsu­­lálni, mert a kinevezett tisztviselőktől ér­telmi qualificatiót fog az állam megköve­­­telni. Nem rész. Mintha bizony azért, hogy­­ a tisztviselőktől értelmi qualificatiót köve­telhessünk meg, okvetlenül ostromállapotba kellene helyezni az egész nemzetet. A­mely jog erejénél fogva, eddig megkövetelte az állam a törvényhatóság minden tisztviselő­jétől az erkölcsi qualificatiót, ugyan­azon jog erejénél fogva megkövetelheti az értel­­m­i qualificatiót. Ehhez nem szükséges a kinevezés rendszerére áttérni. S ha van ká­ros hatása a társadalomra annak, hogy az érdemetlen az érdemest leszoríthatja a köz­­szolgálat teréről, a­mint valóban van: e káros hatás eltávolítására kétszeres bizto­sítékot nyerünk, a választási rendszerrel hozván kapcsolatba az értelmi qualificatio előzetes megkövetelését. Mert a választás ténye által a közvélemény, az a „tout le mond“ is ítél, mely Voltaire szerint bölcs Salamonnál is többet tud, a szaktudósilag képesnek talált egyéniségek között, míg a kinevezésnél egy szál főispán bölcs belátása dönt, a közönség megnyugvásának sor­sa fölött. Marad a kenyér-kérdés. Mert — mon­danak — ha qualificatióhoz kötjük is a tiszt­viselést, a választott tisztviselőt kenyerének bizonytalansága fogja corrumpálni, vagy leg­alább függővé tenni melléktekintetektől a közjó kárára. Fogós egy frázis, valóban. Ezer a szerencse, hogy csak frázis. Mert, a­ki a törvényhatósági életet csak madártáv­latból is ismeri, tudni fogja, hogy éppen nem a szigorú erkölcsű, erélyes, részrehajlatlan s értelmes és tevékeny tisztviselő az, kinek a kenyérkérdést torkára szokta forrasztani a választás. Hiába rágalmazzák ezt a ma­gyar nemzetet oly válogatott eloquentiával , a való az, hogy lelkiismerete, ép érzéke, józan esze szabálylyá emelte a tényt, hogy a szorgalmas, becsületes, pártatlan és tehetséges tisztviselőt, a kicsinyes érdekhar­­czok és politikai küzdések fejébe helyezi a közvélemény, s nem ezek kenyere van bi­zonytalanná téve, de azoké, a­kik meg nem érdemlik, s csak ritka kivételként talál­ható e tapasztalás ellenkezője. De olyan an­gyali társadalmat, olyan isteni rendszerrel megáldva, hogy e baj kivétel­ként ne jelent­­kezhessék berme, véges észszel elképzelni nem lehet. S főleg és különösen a kinevezési rendszerben nem, a­hol a miniszter elcsap­hatja bármely hivatalnokát, a­kinek az orra állása nem tetszik neki, anélkül hogy tettét indokolni tartoznék. Hát az ilyen „orra ál­lásának“ miatta egy ember kénye szerint elbocsátható tisztviselőnek, ugyan mivel biz­tosabb a kenyere, mint a száz meg száz sza­­vazatú közvélemény védpajzsa alatt álló vá­lasztott tisztviselőé? De jól van. Engedjük meg egy pilla­natra a lehetetlent s tegyük fel egy isteni kormányhatalom létezését, melyben megva­­lósodik a malaszt és csal­hatatlanság, a­mi­ről a római pápa képzeleg. Ez azután ér­demes tisztviselő kenyerét nem fogja eletetni érdemetlennel. És képzeljünk egy istentől el­rugaszkodott közvéleményt, mely­től sza­bálylyá fajul a fentebb mondott kivé­tel. Ez nagy isten csapása le­sz bizony. És nagy áldás ama mennyei kormány. Mind a kettő közigazgatásilag. Tessék ezt megjegyez­ni jól, csupán közigazgatási­lag. De a politikai szabadság ga­­rantiája, mely még egy ilyen ocsmány közvélemény által gyakorolt vé­sztási jog­ban is rejlik, még akkor is igen nagyon meggondolandóvá tenné, váljon a tisztvise­lői állást egy csupán felülről függő kenyér­kereseti móddá tegy­ük- e? Utalunk e részben Tisza Kálmán gyönyörű fejtegetéseire s a magunk részéről minden további magyaráz­­gatást feleslegesnek tartunk. A Sennyey Pál báró papagájainak csak ajánljuk megjegyzés végett, hogy a kenyér­pályává tett kinevezett tisztviselés ismét nem fér meg az önkormányzati szabad­ság keretében, mert ennek minden garan­­tiájával ellenkezik. Csodáljuk az „európai“ bátorságot, mely a tény valódi állása előtt szemet hunyva, gondolat mentesen össze-vissza kajdácsol „autonómiát“ „állami igazgatást“ és azt hiszi, hogy okos dolgot cselekszik. Csodál­juk, de nem csodálkozunk. Hiszen a „Pes­ter Lloyd “-ban valamely aszalt bölcs csak tegnap is azon töprenkedett, mi a szösz lel­hette ezt az országot, hogy a conservativ párt liberális közigazgatási reformokért ra­jong, a liberális párt pedig conservativ esz­mékért lelkesül. Hát a dologban annyi az egész, hogy ha az a liberális közigazgatási rendszer, mely amaz aszalt ur fejében bo­gárzik, hát akkor menjen Muszkaországba, azt a rendszert ott találja meg a leglibe­­rálisabb tökéletességében. És ne menjen az amerikai Egyesült államok szabad köztársa­ságába, mert ott az ő előhaladott „euró­pai“ álláspontjához képest megcsontosodott reactió van a közigazgatás rendszerében. Ajánljuk becses figyelmébe az „európailag“ igazgatott franczia állam legnagyobb lap­jának, a „Journal des Débats“-nak tegnapi számában foglalt idevágó elmélke­dését, melylyel e lap az olaszországi vas­utak államivá tételére vonatkozó eszmék al­kalmából, az így várható új állami hiva­talnokok serege feletti nézetét befejezi: „Ces emplois seraient de nouveaux moyens de íaveur, de nouveaux objets de eourtoisie, des raisons nouvelles de douner l’assaut au gouvernement, de s’en emparer ou de le changer.il n’est pás bon, quetant d’intéréts, tant d’existences dependent di­­reetement d’une administration gouverne­­meutale.“ Közigazgatási törvényjavaslatainkról. III. 1848-ig tehát az összességet nem illető ügyekben a megyei és városi törvényható­ságok hazánkban önkormányzati joggal bír­tak, s a közigazgatás vezetése a megyei és városi közgyűléseket illette; a közigazga­tás és igazságszolgáltatás közegei, a tisztvi­selők, a törvényhatósági közgyűlések által választottak. A mondott időben, 1848-ban, hazánk nagy változásokon ment keresztül. Az azon évi III. törvényczikkben parliamenti felelős minisztérium állíttatott fel, melynek tagjai a polgárok által választott képviselőkből ke­rültek ki; e parliamenti központi kormány felelősség mellett átvette az ország kormány­zatát, s az alkotmányos király most már ennek közvetítésével gyakorolja fejedelmi jogait. A XXVI. törvényc­ikk 1-ső §-ában meghagyatott az akkori minisztériumnak, hogy a megyei szerkezetnek népképviselet alapján rendezéséről az országgyűlésnek ja­vaslatot terjeszszen elő; addig is a megyei hatóságok az ott előadott módon megha­gyattak. Ugyancsak az 1848-iki törvények a VIII. czikkben kiterjesztették a közteherviselést az ország minden lakosaira; a IX. czikk­ben megszüntették az úrbéri szolgáltatáso­kat; a XV. czikkben eltörölték az ősiséget, mely szerint a király által adományozott ne­mesi javak ágról-ágra átszállottak. Ezen mind az állami, mind a társa­dalmi életre oly nagy horderővel bíró tör­vényekkel megváltozott állami és törvény­­hatósági életünk létalapja. A parliamentáris kormányforma elfogadása szükségessé téve az önkormányzati hatáskör szabályozását, s ehhez képest a közigazgatás közegeinek is berendezését. A közbejött politikai események miatt ..azonban ez csak az 1870. XLII-ik törvény­czikkben vált lehetségessé. Mellőzve ezen czikk közjogi oldalát, egyedül a közigazgatás tekintetéből fájlalni lehet, hogy e törvény­ezikk nem ten eleget az 1848. XVI. tör­vényczikk azon meghagyásának, hogy a me­gyei szerkezet, mint az alkotmány védbás­­tyáinak szerkezete, a közszabadsággal ho­zassák összhangzatba, s az ezen összhangza­­tot szabályozó törvény „n­é­p­k­é­p v­i­s­e­l­e­t“ alapján szerkesztessék. Az 1870-iki törvényünk a törvényha­tóság egyetemét képező bizottságokat csak felerészben állította népképviselet alapjára, a másik felerészt önmagukat képviselő viri­­lisekből állítván elő. Ez oly hiány, melyet a közigazgatási bizottságok életbelépte előtt ki kell javítani, mert különben azon tíz tag, mely a bizottságba lesz választandó, nem választatok tisztán népképviselet alapján. Még a centralisatio hazájában, Fran­­cziaországban sem adatott hely a virilis szavazatoknak; ott a municipális tanácso­sok tisztán népképviselet alapján foglalják el a polgártársaik bizalma által rájuk ruházott megbízatást, amennyiben átalános népszava­zattal választatnak. Nincs valami ész- és jogellenesebb szörny, mint az 1870-iki törvényhozásunk torzszü­lötte, a virilis szavazat. A virilis szavaza­tok pártolói azt hiszik, hogy az állam rész­vénytársaság, melynek ügyeihez a tagok részvényeik számához képest szólhatnak. Törvényhozásunk e korösszülöttét ki kell küszöbölni törvénykönyvünkből mielőbb. Francziaországban a nép által közvet­lenül választott megyei tanács, választja kebelében a megyei bizottságokat, mely bi­zottságok teljesítik aztán mind a megyei tanács által rájuk bízott dolgokat, mind azon teendőket, melyek teljesítését a törvé­nyek rájuk ruházták. Számuk — a megyék területnagyságához képest legalább négy és legfőlebb hét. Visszatérvén az 1870 iki megyei tör­vényünkre, annyit elismerhetünk, hogy le­számítván a megyék utasítási jogának meg­szüntetését — mely jog a parl­amenti rend­szer mellett többé nem volt gyakorolható — meglehetősen visszahelyezte megyéinket az önkormányzati jogba. Csakhogy ezen ön­­kormányzat már nem a régebben hazánkban létezett tiszta önkormányzat vol, amidőn a közigazgatás tisztviselői fizetés nélkül vitték hivatalaikat, hanem vegyes önkor­mányzat, a­mennyiben rendes fizetéssel ellátott hivatalnokok alkalmaztattak a megyei közgyűlések által.­­ Sőt az 1870-dik évi XLII. törvényczikkben foglalt megyei önkormányzatunk abban is különbö­zik az 1848 előtt fennállott önkormányzat­tól, hogy az 1848 előtt fennállott várme­gyében a tulajdonképesi végrehajtási jog a megyei közgyűlés jogai közé tartozott, a me­gyei közgyűlésnek pedig minden nemes em­ber tagja lévén, közvetlenül folyt be az ön­kormányzatba, míg az 1870-ki törvény sze­rint, a megye választójoggal biró polgárai csak felerészben vehetnek részt képviselőik által a közügyek elintézésében. A virilis szavazatok kiküszöbölése után jövőre is helyesen lesz ez így, mert a me­gyék közönségét többé nem a nemesség, ha­nem a területén lakó polgárok összessége képezi; ezek pedig számuk nagyságánál fogva csak képviselőik által gyakorolhatják jogai­kat. A megyei képviselőtestületek pedig is­mét számuknál fogva csak tanácskozó és el­lenőrző, de nem cselekvő szervekül szolgál­hatván, a cselekvéssel egyes tisztviselőket bíznak meg. Hogy ez egyes cselekvő szerveket az önkormányzati joggal bíró képviseletek vá­lasztják, az igen természetes, mert ha eze­ket a központi kormány nevezné ki, az eset­ben gyámságot gyakorolna a képviseletek felett, mely gyámkodással egyszersmind ezek önkormányzó minőségüket elvesztvén, egy­szerűen a központi kormányhatalom gépeivé aljasulnának, miből aztán az lenne, hogy az állam egységes hatalmi közeggel kormányoz­tatok, s átalakulna absolut állammá. Mióta a magyar állam áll, túlnyomó volt ebben a hatalom közegeinek választása. Dicső őseink a hét vezér megegyezésével választották maguknak és maradékaiknak vezért, Ugek fiában, Almásban. Az Árpád­­házból­i királyainkra is választás útján szállt át a korona, s a választás csak annyiban volt korlátozva, amennyiben a választottban megkivántatott az Árpád-házbeli születés jogczime. Sőt midőn a magyar korona a Habsburg-ház birtokába jutott is szerző­dés útján, I. Ferdinándtól I. Lipótig válasz­tattak királyaink, s 1687-ben mondottak le őseink e jogról. A választás nemzetünk vé­rébe ment át, már pedig valamely nemzetre nézve csak az lehet jó törvény, mely véral­katával, szokásaival megegyezik. Az összes társadalmi csoportok át van­nak hatva — újabb időben is — a válasz­tás eszméjétől. A vallásfelekezetek, a poli­tikai, tudományos egyletek, részvénytársasá­gok, mind választják hivatalnokaikat, s a polgárok különféle társadalmi osztályát a választás ténye csatolja egy nagy egészszé. Semmi sem természetesebb tehát an­nál, hogy a polgár azt, a­ki nevében és érdekében cselekszik, maga válaszsza. De a polgárok e jogából nem következik az, hogy akárkit válaszszannak, hanem csak az, hogy a törvényben meghatározott képességgel bíró polgárokból választhatnak. Ezt követeli a közigazgatási ügyek fontossága, a társadalmi új viszonyok által nagy ter­eket nyert közigazgatás tudománya pedig követeli, hogy csak azok választathassanak közigazgatási hivatalokra, kik e tudományban jártasok. A választási jog állami szempontokból is korlátolandó. Nevezetesen: a korona kép­viselője nem lehet választás tárgya, mert ez örökös belháborúra adna alkalmat; azon hivatalnokok választása sem lehetne czél­­szerű, kiknek hatásköre nem a részeket, hanem az összességet illeti; az ily hivatal­nokok a korona képviselője által neveztet­hetnek ki legczélszerűbben. ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház ülése jan. 13-án. Elnök Grhyczy Kálmán. A kormány részéről jelen vannak: Széll Kálmán, Tisza Kálmán, Wenckheim Béla dr.,­­ Szende Béla, Péchy Tamás, Percz­el Béla. A múlt ülés jegyzőkönyve észrevétel nélkül hitelesíttetik. Az elnök bemutatja Selmecz és Bélabánya városok kérvényét a selmeczi törvényszék fenntar­tása iránt, Endrőd község kérvényét adóleengedés tárgyában, a siklósi ellenzéki kör kérvényét, az önálló nemzeti bank és külön vámterület felállítása tárgyában. A kén­ényi bizottsághoz utasíttatnak a kér­vények. Trefort Ágoston közoktatásügyi miniszter jelenti, hogy Fogh Károly interpellácziójára felelni fog, mihelyt az adatok birtokában lesz. Tudomásul vétetik. Ezután kihirdettetik a tegnapi szavazás eredménye. Jreethy Algernon jegyző : Van szerencsém jelenteni, hogy a napló-bíráló bizottság hiányzó két­­ tagjára beadatott 140 szavazat. Üres volt 5. A­­­­ legtöbb szavazatot nyerték: Luka Imre 134-et,­­ Szivák Imre 134-et. A többi szavazat megoszlott.­­ A mentelmi bizottságba választandó egy tag­­­­ra beadatott 140 szavazat. Üres volt 5. A legtöbb szavazatot nyerte : Veres Pál, 134-et. A többi sza-­a vazat megosztott. Következett a napirend: a közigazgatási bi-­­­zottságról szóló törvényjavaslat. Szivák Imre kijelenti, hogy elfogadja a tár-­­ gyalás alatt levő törvényjavaslatot. Nem tartja c­él­­szerűnek, hogy e törvényjavaslat tárgyalása alkal­mával a kinevezés és választás rendszere közti kü­­­­lönbség indokoltassék és részleteztessék, mert azt hiszi, ez nem tartozik szorosan a vita keretébe, annyival kevésbbé, mert a tények elvitázhatlan lo­gikájánál fogva, államunk köz­igazgatási szerveze­tének javítása csak oly alapon képzelhető, mely a nemzet életével és történelmi fejlődésével összeforrt. E szempontból üdvözli a törvényjavaslatot, mely a létező alapokat respektálja. E mellett közigazgatási szervezetünk kiegészítése czéljából legfelebb némely intézmények creálását tartaná czélszerűnek, minek pl. a közigazgatási bíróságok, melyek az állampol­gárok jogait, midőn azok a közigazgatással ellentétbe jönnek, megvédjék. E mellett közigazgatási tanfo­lyamok felállítását hangsúlyozza. Tény az, hogy bennünket magyarokat, bizo­nyos egoisticus, nagyobb körben foederalisticus haj­lam jellemez, mely sokszor pártot, megyét, várost, sőt egyént is az állam­­­ölé helyez. Én ennek rugóit sem ítélhetem el egészen, mert egyrészt természet­szerűleg a múlt s ránk mindig idegen közp. kor­mányhatalom alkotmány­ellenes állása elleni anti­­pathiába, másrészt azon az individuális és corpo­rate szabadságszeretetben gyökerezik, melyet a m­o­­dern államélet s a nemzeti államhatalom igényeivel olykép kell összeegyeztetni, hogy az egyes az ösz­­szesség elnyomása ellen védve legyen! Ez czélja azon pártnak, melyhez szóló tartozik, s czélja akkor is, midőn esetleg a kormányhatalom gyakorlása az ő kezeiben van, s annyival inkább, mert ha a régi megye sok biztosítékát nyújtotta a szabadságnak, a reform feladata nem lehet az, hogy a­miket ott elvett, más oldalon ne pótolja. (Helyeslés a kö­zépen.) Az is mondatott e házban éppen a nemzetiségi kérdés szóvivői által, hogy a nemz. kérdés nem a szabadság vagy hatalom kérdése, hanem admi­nistratív kérdés. Ezért is üdvözli a törvényjavaslatot, mely a nemzet politikai egységének sértetlen fenntartása mellett, az arra hivatott municipális testületeknek megadja a jogot — külön érdekeiknek — ha van­nak ilyenek, önkormányzati úton való létesítésére. (Helyeslés a középen.) Hedry Ernő azon nézetben van, hogy a helyes autonómiával nagyon is megfér az, hogy a szűkebb értelemben vett administratio, a végrehaj­­­­tást érti, nem egy autonóm közönség, hanem egy az állam által kinevezett egyén alatt álló tisztvi­selői kar által intéztetik. Szóló is barátja az auto­nómiának, de azt hiszi, hogy az autonóm bizottság hatáskörének tökéletesen elég van téve, hogy ha ezen szűkebb vett administratio fölött az ellenőrkö­dést viszi, nem sanctio nélkül, hanem sanctióval, s szabályrendeleteket alkot, s ezek értelmében a megye tisztviselőivel rendelkezik. Polemizál ezután Pulszky Ágostonnal s végül csatlakozik Sennyey határozati javaslatához. (Helyeslés a szélső jobbol­dalon.)­ Éber Nándor: T. ház! Én nem fogom az előttem szólott képviselő úrnak példáját követni és az előttem elmondott egyes észrevételek c­áfolatába bocsátkozni, hanem ellenkezőleg azon irányra kí­vánok reflectálni, a melyet ő megpendített, s kimu­tatni azon különbséget s némi részben ell­ntétet, mely azon oldal (a szélső jobbra mutat) felfogása és az enyim között létezik. Sok mindenféle szem­pontból ítéltetett meg az előttünk fekvő tárgy. En­gedje meg a t. ház, hogy én figyelmét egy oly ol­dalra felhívjam, a­mely véleményem szerint fontos, s mely eddig vagy meg nem érintetett, vagy leg­alább azon figyelemre nem méltattatott, a­melyre azt én méltónak találom, és ez azon szoros össze­köttetés, mely a közigazgatási szervezése és az egész állami és nemzeti élet fejlődése között létezik, azon hatás és visszahatás, melyet e kettő egy­másra gyakorol. (Halljuk !) Tekintsünk bármerre és ennek nyomait tisz­tán látni fogjuk. Bizonyára jelen korunk legérde­kesebb és legtanulságosabb tüneményei közé tarto­zik, egyrészről azon csodálatos lendület, melynek az aránylag kis Poroszország az utolsó évtized alatt indult, és másrészről azon rugékonyság és szívósság, melyet Francziaország a legnagyobb csa­pások között mutat. Én mindkettőnek titkát nagy­részben ezen országok közigazgatási rendszerében látom. (Helyeslés.) Poroszországban még a múlt század elején, a nagy brandenburgi választófejedelem Frigyes alatt vettetett meg ama közigazgatási rendszer alapja, melynek hivatása a népnek minden erejét az ál­­lamczélokra kiképezni és felhasználni. Minden rá következő fejedelem által, 150 éven át fejlesztetett ezen szervezet minden irányban, s az egész nem­zeti erőnek ezáltal elért összpontosítása és fegyel­mezése tette lehetségessé azon lendületet, mely Po­roszországot Németország élére állította. (Igaz!) Francziaországban az utolsó 80 év alatt 13- szor változott a kormányforma: absolut, alkotmá­nyos királyság, császárság, a köztársaság minden formája váltotta ott fel egymást; a legszabadabb, hogy ne mondjam, a legféktelenebb uralom és a legszigorúbb zsarnokság következtek egymásra. Mindezen változások közt a közigazgatási rend­szert, mint egy szilárd sziklát látjuk megállani, azon közigazgatási rendszert, mely eredetét még Richelieutől a XVII. századból veszi, s melyet minden következő kormány, volt légyen az király­ság, császárság, köztársaság, fejlesztett, ápolt és megóvott. Ezen közigazgatási rendszer volt az, mely minden változás daczára megadta még a legmulan­­dóbb kormánynak is azon állandóságot, mely lehet­ségessé tette, hogy Francziaország minden csapás daczára, és minden csapás után, mint egy új An­­thaeus kelt fel a földről. De nézzünk egy más irány felé, Amerika, Anglia felé. Amerikában váro­sokat, tartományokat, országokat látunk úgy­szólván a földből teremni, őserdők és renge­tegek, hegyek közepette. Valami erezdás vi­dék fedeztetik fel és oda csődül a kincskere­sők serege, s köztük természetesen a föld min­den részének salakja. A következés egy társadalmi h­aos. Féktelenség és erőszak uralkodik. De csak­hamar az önvédelem szüksége és az önkormányzat szokottsága összefűzi a jobbakat, és a rendetlenség­ből rend lesz s a vadonból néhány évtized múlva virágzó ország. (Tetszés.) És mi teszi ezt lehetségessé? Azon önkor­mányzati rendszer, melyet az első gyarmatosok ha­zájukból,­­Angliából magukkal hoztak, melyre az Egyesült Államok egész szervezetüket alapították, s mely úgyszólván második természetévé vált e nagy nemzetnek. Ugyanaz tette lehetővé azon csodálatos fejlődést, melyet látunk azon számos többi gyar­matban, a melyekkel Anglia a világ minden részét ellepte. Ezek az anyaország körül csoportosulva már maguk nagy országokká lettek s nem gondol­nak az anyaország segélyére, sőt azt visszautasí­tanák, ha felajánltatnék. De menjünk tovább, nézzük azon alkotmányos és parl­amenti rendszert magát, melyre annyiszor történik hivatkozás, a­melyet mindenki csodál, azon szinleg oly kényes gépezetet, azon egyensúlyozó­t és bámulatos harmóniáját minden nemzeti erőnek, mely oly kényesnek látszik, hogy minden pillanat­ban várható annak fennakadása vagy talán fel­bomlása, és mely mégis a körülötte dúló viharok daczára szilárdan megáll, mert mint egy erőteljes élő organismus tudja mellőzni azt, a­mi túlélt, rot­hadt, és pótolni azt, a­mi hiányzik. Mi ezen rendszer egyéb, mint a legszebb vi­rága és legérettebb gyümölcse azon önkormányzati rendszernek, mely felülről lefelé Angolországban min­den intézményt áthat. Hogy alkotmányosság és parlia­­mentarizm­us a continensen még oly színtelen mássa az angol eredetinek, azt én nagyrészben annak tu­lajdonítom, hogy a formát tanulmányozták és nem lényegét, a holt betűt és nem az éltető szellemet, és hogy nem vették figyelembe azon szoros össze­köttetést, a­mely a közigazgatási szervezet és az­­ alkotmányos élet fejlődése közt létezik.­ Az alkot- t mányos élet lényege nem azon formákban rejlik, a­­­melyek minden nap változnak és a­melyeknek vál­­­­tozniok kell, hanem megában az eszmében. Az ál­lj­kotrpányos kormányrendszer a népek nagykorúsá­­­­gát jelenti, és a­ki azt elfogadja, annak el kell fogadnia és alkalmaznia azt minden következései­­i­vel, és az önkormányzatra, önsegélyre és felelős­­­­ségre alapítani szervezetét, ellentétben az absolut­­ kormányrendszerrel, mely a népek kiskorúságát­­ feltételezi és az állami közigazgatásra, állam­i se­­­­gélyre és ellenőrzésre állapítja rendszerét. Az első nem csak hogy megengedi, sőt egye- I nesen követeli, hogy mindenki a maga körében,­­ tehetsége szerint — legyen az egyén, legyen az község, legyen törvényhatóság — az azon körbe­­­vágó l gközelebbi teendőket maga tegye és annak­­ terhét maga viselje (Helyeslés a középen.) Az ál­­l­­am nem tesz egyebet, mint hogy megszabja azon­­ korlátokat, melyek közt ezen tevékenységnek mű­­ködnie kell és felügyel arra, hogy a korlátok­­ megtartassanak, ellentétben az absolut rendszerrel,­­ mely a népek kiskorúságát feltételezi, az állam gond , viselését hozza be, s a végrehajtó hatalomnak­­ utolsó ágazatáig mindent a maga kezében con­­­­centrál, mindenkire nézve, saját közegeire úgy mint másokra. Azért, mert például A. hivatalnok , vagy hanyag lehetne, vagy lophatna, vagy magát­­ megvesztegetethetné, odateszi B.-t, s mert ebben­­ sem lehet megbízni kellőleg, odateszi C-t, D.-t, és néha É.-t is. Lehet-e nagyobb és kiválóbb ellentét, mint­­ az ily köziga­gatási rendszer és a szabad, alkot­­­­mányos élet közt ? Várható-e, hogy azok, a­kik­­ még a saját legkisebb ügyeikkel sem rendelkez­­­­hetnek szabadon, egyszerre az ország ügyeit fogják elintézhetni ? (Felkiáltások a középen: Úgy van !) Az ily alkotmányos élet mindig csak a ser­­­­vilizmus és a féktelenség közt fog mozogni, (Fel- s kiáltások a középen: úgy van!) és egészséges fej­­■ lődés helyett lesz vagy apathia vagy rohamos ráz­­kódtatás. (Helyeslés a középen.) Látjuk tehát mi.-

Next