Ellenőr, 1876. január (8. évfolyam, 1-30. szám)
1876-01-22 / 21. szám
Előfizetési árak: Egén évre . . 8© írt — kr. Évnegyedre . . 5 frt — kr. Félévre . . . 1© „ — „ Egy hónapra. . 1 „ 8© . Egyes szám ára 1© kraj vásár. Szerkesztési iroda: glucLapestert, ncSdor zztcza. 6. szám. Stmmit sem kiélünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. — Posta által csak bérmentes leveleket fogadunk el. 21. szám. POLITIKAI NAPILAP. hirdetések felvitele: Budapesten, nádor-utcza 6. szám (Légrády testvérek irodájában). itt intézendő minden hirdetésre vonatkozó megrendelés vagy tudakozódás. Dijak árszabás szerint. Átadó-hivatal, g.VLdajmesteri, nd. dortzt essz. 6. szám. Ids intézendők az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó minden felszólalás. Budapest, szombat, január 22. 1876. VM. évfolyam. Az „Ellenőr“ ára mint eddig : Egy évre..............................20 forint — kr. Félévre 100 — kr Negyedévre.............................5 ., — kr. Egy hóra..................................180 kr. Az előfizetést — postai utón vagy személyesen — nyugtázza az „Ellenőr“ kiadóhivatala (Pesten, nádor-utcza, 6. sz.) Százalék a könyvárusi utón történő megrendelések után az „Ellenőr“ részéről nem adatik. Táviratok: Páris, január 21. (Az „Ellenőr“ eredeti távirata.) A „Temps“ kivonatát közli Anglia válaszának, melyet Andrássy jegyzékére adott. A válasz azzal kezdődik, hogy fölállítja az elveket Törökország integritására és a szultánnak az idegen hatalmakkal szemben való függetlenségére vonatkozólag. A fölkelők hódoljanak meg, s ha ez be nem következik, akkor Anglia esetleg a hadi interventiót Ausztria részéről a szultán nevében és beleegyezésével javasolni fogja. Pétervár, jan. 21. A „Journ. de Petersb.“ a jelenlegi keleti helyzetet fejtegetvén, constatálja Angliának hozzájárulását Andrássy gr. jegyzékéhez, az angol lapoknak a mellékes pontokban való fenntartásról szóló híres igaz voltát nem kutatván és megjegyzi: Általánosan el van ismerve, hogy a török részről saját kezdeményezésből ígért reformok elégtelenek a fölkelő tartományokban a rendet helyreállítani, és hogy az európai béke érdeke a hatalmakat jogosítja és kötelezi a reformok keresztülvitelére alkalmas módokról gondoskodni. Bécs, jan. 21. Az alsóház Steudel indítványa fölött, mely szerint a kőszénnek túl magas vasúti tarifa által való megdrágítása megakadályoztassék, napirendre tér. Az állam- és előlegezőpénztárak ügyleteinek lebonyolítására vonatkozójavaslat elfogadtatik. Kopp indítványa az egyetemi tanpénzek megszüntetése tárgyában a jövő ülés napirendjére tűzetik. Ezután a kormány törvényjavaslatokat terjeszt elő Ausztria-Magyarország és Svájcz között a mindkét rendbeli alattvalók némely jogviszonyai szabályozására kötendő egyezmény tárgyában, továbbá a pénzügyigazgatási közegek határozatai ellen való jogorvoslatok érvényesítésének határidejére vonatkozólag. Cöln, jan. 21. A „Cölner Ztg.“-nak Páriából jelentik. Miután Anglia Andrássy gr. ajánlataihoz elvileg, habár föltételesen hozzájárul, azok most Törökországgal Ausztria által irásbelileg hivatalosan közöltetni fognak és a többi hatalmak szóval támogatják. BUDAPESTI SZINLAPOK. Budapest szombaton, január 22. 1876. Nemzeti színház. Vincentio Ktorinmy Petruccio Feleki Bérlet 241. szám. Lucentio Náday DONADIO BIANCA kisasz. Gremio Pintér negyedik vendégjátékául. Hortensio Nagy Imre A sevillai borbély. Transo Vízvári Vígopera 2 felvonásban. Biondello Benkő Gr. Almaviva Panli Grumio Santha Bartolo, orvos Kőszeghy Kurta Leövey Rosina Donadio k. a. gTM“}« Szigethi Imre Bazilio Odrygatalm Lendvayné Figaro Láng glaDCa Szigeti Jolán Bertha Kvassainé Özvegy Sánthané őrtiszt Széphegyi Kezdete 7 órakor. Fiorillo Szalai — Jegyző Vitkofszky J. Mowsn/inbáy Kezdete 7 órakor. *' (“pSZl Ilii HZ. _T, 7 , , , Utazás a föld körül Várszínház. so nap alatt A makra mezon hölgy. Látványos színmű zenével, Vígjáték 5 felvonásban, énekkel és tánczcsal. Baptista Szigeti József Kezdete 7 órakor. UTOLSÓ POSTA. Az angol minisztertanácsnak az Andrássy-féle javaslat fölött 18-án hozott határozatáról a „Times“ egy hosszabb czikkben lényegileg ezeket írja, miután elmondotta az ismeretes határozatot, (hogy t. i. a részletek még további megállapodásokra vannak fenntartva) . Ennél többet Ausztria és Oroszország nem várhatott, kevesebbet tenni pedig Angliához méltatlan lett volna. A minisztereknek nem is igen lehetett választanak. Azon eruptiók egyikével kell szembeszállni, melyek periodice megszakasztják a török részkormányzat egyhangúságát. Ausztriától nem várhatni, hogy eltűrje határain a folyton viszatérő anarchia veszélyét. Andrássy jegyzékének indokait könnyen átláthatni. Az angol kormány előtt csak azon kérdés állott, hogy Törökország külső nyomás nélkül igazságosan fogna-e uralkodni, hogy Andrássy javaslatai jók-e, s hogy az interventió szembetűnő előnyét nem múlja-e felül a szintén szembetűnő veszély? Az első kérdésen keveset lehet vitatkozni. Stradford, Russel, Dalling csaknem untató egyhangúsággal hirdették mindig, hogy kényszerítés nélkül Törökország tűrhetően kormányozni sem nem tud, sem nem akar. Derby lordnak éreznie kell, hogy Andrássy kívánsága teljesen jogosult. Most a legzsarnokabb török uralkodó sem merne az európai hatalmak egyesült parancsának ellenszegülni. A javaslatok végrehajtására végre azt mondja a „Times“, hogy kell egy keresztyénekből és mohamedánokból álló felügyelő bizottságot alkotni, kell a felkelőkkel alkudozni és őket fegyverlerakásra sürgetni, kell a török csapatokat és a török lakosságot a hazatért fölkelők megtámadásától visszatartani, kárpótlást kell nyújtani a lakóikból kiűzött és vagyonukból kipusztított keresztyéneknek. Fontosabb még, hogy Bosznia és Herczegovina főnöke megóvassék a konstantinápolyi szeszély ellen. Ausztria érzi a veszély nagyságát, s tudja, hogy szükség esetén nemcsak szóval fog előállani. Angliától ily merész elhatározást nem lehet várni, s azért természetes, hogy a kabinet az ezutáni javaslatokra nézve teljes elhatározási szabadságot tartott fönn. Elég idő lesz az egyes kérdéseket gyakorlati alakjokban fontolgatni. Két vezérelvet azonban most is meg lehet Budapest, január 21. Megint egy kis qualificatio. Ecce amicus populi Verbőcziani. Rakovszky István urit nekünk hosszút és nagyot puncto qualificatio, a „Pestmegyei Közlöny “ben. Hogy miért kívánunk mi olyan qualificatiót, ami csakugyan qualificatió legyen ? Azután meg: miért kívánjuk mi a gyakorlati képzettséget is előző föltételkép a szolgabirótó, mikor választástól választásig úgyis beleszokik hivatalába az arra termett úriember? És végre, miért kívánjuk, hogy valaki az administratio alsó fokú kezelését értse, mielőtt magasabb intéző tisztségre lép, mikor az ezer holdas ember már születésénél fogva viczispány ? Mert ide megy ki, amit Rakovszky úr, aki különben buzgó barátja a qualificatiónak, czikkében kifejt. Nevezetesen azt mondja, hogy: „Az „Ellenőr“ pláne a szolgabirói írnokokat esküdti czimmel óhajtván felruházni, kizárólag csak ezeknek sorából akarja a szolgabirákat választatni, egy füst alatt, a mig nagyobb qualificatiót kíván, egyúttal azt akarja, hogy az ezen qualificatiót megszerzett egyén ez esküdtnek nevezett irnoki állomáson töltse el életének legdrágább idejét, azért, hogy hosszú évek múlva, ha principálisa véletlenül előbb talál meghalni, mint ő, ennek helyére juthasson.“ „No de vigasztalásul hozzáteszi, hogy csupán a szolgabirákból lehet majd a megyei főbb, központi tisztviselőket választani, — ha t. i. a szolgabiráskodás mellett még ráértek előfeltétel gyanánt más, magasabb állami hivatalt is viselni.“ „Pedig tessék elhinni, hogy ilyen czifra qualificatio mellett még sokkal rosszabb volna.“ (A szolgabírói kar t. i.) Nem tetszik elhinni. Mert tessék elhinni, ez az okoskodás a czifra, nem az a qualificatio. Mi követelünk a közigazgatási tisztviselőktől politikai államvizsgálatot , mert a politikai tisztviselőnek csak kell tudni, mi fán termett a szakmája ? Követelünk tőle gyakorlati bírói vizsgát, mert a közigazgatási bíráskodás sem teljesíthető a jogi elvek és tételes magánjogi törvények alapos ismeretén fejlődött jogi érzék és jogi felfogás nélkül; s még kevésbé lesz teljesíthető a magánjogi bíráskodás, ha a bagatelle-ügyek elintézése a szolgabírák hatáskörébe lesz utalva, aminthogy minden valószínűség szerint, oda lesz utalva. Végre pedig, követelünk megfelelő praxist, mert az elméleti tanulmányt csak az alkalmazás tudománya teszi az életben érvényesíthetővé. Hát így nevelik „a sokkal roszabb szolgabirákat“ ? De még cziffrább az, ami következik. „A gyakorlat, a praxis okvetlenül nagy előny, de törvényileg kimondani, hogy szolgabirót csak az esküdtek közül lehet választani, a legnagyobb calamitás volna. Hátha az éppen hivatalban levő esküdt vagy esküdtek, minden qualificatio mellett is nem alkalmas emberek, vagy legalább is nem oly alkalmasok, mint volna más, hasonlólag qualificált ember ? Akkor csupán ezért kénytelenek legyünk a kevésbbé alkalmast választani! — S éppen azért, mert igen korlátolt számú állásokról van szó, s így az előléptetés is nem a leggyorsabban helyezhető kilátásba, hihető-e, hogy ezen esküdti állásokra a jók java fog rohamosan igyekezni ?“ Csak nincs szebb valami a logicánál. Mivelhogy az esküdtséget az előléptetésre föltételül teszik, nem fog „a jók java rohamosan igyekezni“ ; hát nem kell feltételül tenni az előléptetésre, és akkor mindjárt „rohamosan fog igyekezni a jók java“ esküdtnek. Mert tessék megérteni, mi az esküdti állást nem szántuk írnokságnál magasabbakra nem aspiráló egyéniségeknek, tengető kenyérül holtak napjáig, hanem szántuk magasabbakra törő, képzett fiatal embereknek, gyakorlati iskolául. És igenis, vetekedni fog a java fiatalság, mely politikai pályára készül, ez állások elnyeréséért, ha tudva lesz, hogy csak onnan lehet előbbre menni, és hogy nem cseppentenek elébe holmi haza pottyant urfit szolgabirónak, csak azért, mert ennek jobb lovai vannak mint neki, az anyja pedig ilyen vagy olyan „lyány“. De hát ha éppen alkalmasabb ember akadna szolgabirónak, mint az esküdtek közül ? Ugyan mi a manó fogja megsúgni Rakovszky úrnak, hogy ez s ez az ember, aki még a gyakorlatban nem mutatta be magát, miért alkalmasabb ? Azt lehet megítélni, hogy az elméleti tanulmányokból egyenlően qualifikált, s a gyakorlati téren már fungáló egyéniségek közül, melyik az alkalmasabb. De miből ítéli meg Rakovszky úr, hogy ezek „kevésbbé alkalmasak“ annál, aki az iskolai testimoniumokon kívül nem mutathat még egyéb bizonyságot az ő tudományáról ? Talán ördöge van Rakovszky úrnak? írja végtére Rakovszky úr, hogy „igazságtalanság volna más megyei hivatalok irányába“, ha a központi főbb tisztviselők kara kizárólag szolgabírákból választatnék, írja, hogy „mi biztosít arról, váljon a jó járási tisztviselő jó központi tisztviselő lesz-e?“ Azt ugyan elismeri, hogy „a járásokban szerzett tapasztalatok alapján sokkal biztosabban és czélszerűbben vezethető a központból is a közigazgatás“. De azért mégis „kimondhatlan kárunkra válnék kizárólag törvénynyé emelni“, hogy a járási tisztviselőkből egészíttessék ki a központi tisztikar. Ez a zűrzavar egy kis félreértésen látszik alapulni. Meglehet, a mi hibánk, de világos, hogy Rakovszky úr nem fogta fel jól azon czikkeink intenzióját, melyek ellen polemizál. Ha felfogta volna, tudná, hogy azon „más megyei tisztviselők“, akiket az igazságtalanságtól félt, a mi vármegyénkben, nem lennének mások, mint éppen csak a kerületi orvosok, baromorvosok és kerületi bábák. No, már hiszen mi nagyra becsüljük a bábaasszonyokat, de, hogy valamelyikük alispánságra aspirálna, azt nem gondoljuk. Az a rendszer, melyet kifejteni megkísérlettünk, azon sarkallik, hogy a szolgabiró mostani félig dignitarius, félig helota, de egészen confusus szerepéből visszaadassék hivatása valódi körének. Legyen a megyei tisztikarban a legalsó önálló hatáskörű tisztviselő, nem pedig egy kicsit nagyságos, egy kicsit tekintetes, de igen nagyon prrogabilis valami, ami se nem bor, se nem víz, csak úgy kínlódik. Tehát minden önálló hatáskörű vagy a collegialis fórumokban ülő tisztviselője a megyének rangra és fizetésre nézve a szolgabirónak fölötte állana. Fölötte állana nemcsak az alispán, a főjegyző és az árvaszéki elnök, mint most, de először az egész jegyzői kar, mely mai teendőinek mértéke szerint nem lehet többé csak hangos szavú pennája az alispánnak, de valóságos alispáni tanácsot kell hogy képezzen, s tagjai nem lehetnek pusztán felolvasó és terécselő urfiak, tisztviselők sportból, hanem valóságok szakreferensek, a szorosabb értelemben vett közigazgatás különféle ágazataiban. A szolgabiró fölött állana továbbá az egész árvaszék. Ennek tagjai bízvást comparálhatók a volt törvényszéki ülnökökkel, s munkakörük mind tapasztalásból, mind tudásból magasabb színvonalat követel meg, mint a szolgabiróké. Az esküdtből tehát szolgabiró lenne; szolgabiróból aljegyző, vagy árvaszéki ülnök; árvaszéki ülnökből, aljegyzőből főjegyző vagy árvaszéki elnök ; ezekből alispán. Hogy pedig az ismeretes szamárlajtorjává ne degeneráljon ez a rendszer , arról tesz a választás. A tehetségnek gyorsabb előmenetele kizárva nincs, mert e rendszerben nem „a lange leben“ elve határoz, hanem a bizalom. A bizalom nyilatkozását ennyire megkötni azonban okvetlenül szükséges, mert csak így küszöbölhető ki a választás rendszeréből a „bizalom“ elve alatt űzött visszaélés. Hihetőleg, már most könnyebben megértjük egymást. És hihetőleg, fogja Rakovszky úr is oly tágnak tartani az avancement így megjelölt terét, hogy azt a kétségbeesett ötletét, mely szerint a megyei tisztviselők állami hivatalokba lennének előléptetendők (ergo a csizmadiák szabókká), kiveri a fejéből, meg az esküdteket sem fogja örökös eskütösködéstől és a szolgabirákat örökös szolgabiráskodástól félteni. Még csak azt jegyezzük meg, hogy a segédhivatalok és a pénztárak személyzete, mint minden hivatali complexumban, a megyében is külön állományt képezne, a mi rendszerünk szerint, s lenne az írnokból iktató, kiadó, irattárnok, levéltári segéd stb . a pénztári tisztből pénztári segéd, alpénztárnok, ellenőr, számvevő és pénztárnok, így nevelünk megbízható közigazgatási tisztviselőkart, jóravaló segédhivatali tiszteket és pénztári személyzetet, azaz jó intézést, jó végrehajtást, jó kezelést és jó számvitelt. És azért még nem esik hiba a Verbeőczy népében. Az osztrák reichsrath közgazdasági bizottságának tegnapi ülésében Dormitzer jelentést tett azon válasz tárgyában, melyet a kormány a kereskedelem-politikai interpellációra előterjesztett. Az előadó ezeket indítványozta. Szólíttassék fel a kormány: 1. az általános vámtarifáról szóló javaslatot, magában vagy az időközben megkötött szerződésekkel együttesen minél előbb, de mindenesetre idejekorán előterjeszteni alkotmányos tárgyalás végett, hogy a birodalmi tanács szabadon, kényszerhelyzettől menten intézkedhessék iparunk érdekeinek megóvása végett. — állapítani r~Anglia magatartását illetőleg: „1. Felette kívánja, hogy a változások Törökországban békére, s nem további nyugtalanságokra vezessenek. 2. Az administratív változások Herczegovinában, bárminek lesznek is, nem fognak oly ellenzésre találni, mint találtak volna akkor, midőn jobb véleményben voltunk Törökországról, mint ma, s jobban féltettük indiai utunk biztonságát.“ 2. Gondoskodjék, hogy a kikészítési eljárásnál a hazai ipar kárára becsúszott visszaélések megszűnjenek. — 3. A közjogi viszonyoknál fogva Magyarországgal folytatandó tárgyalásoknál Cislaibánia érdekeit határozottan és szilárdan védje meg. — A bizottság elhatározta, hogy a felolvasott jelentést és az előadó indítványait sokszorosíttatja. Úgy veszszük észre, hogy mind furcsább kezd lenni a helyzet. A fentebbi indítvány elfogadása körülbelül azt jelentené, hogy a reichsrab a vámtarifát tárgyalni kívánja előbb, mintsem a magyar kormánynyal valamely megállapodás jönne létre. A szabadelvű párt ma d. u. 6 órakor tartott értekezlete Ger éve elnöklete alatt folytatta és bevégezte a községi törvény módosításáról szóló törv.javaslat részletes tárgyalását. A tárgyalás folytán két indítvány létetett és fogadtatott el. A 33. §-hoz, mely a községi adók kivetéséről szól, a 4. bekezdésbe a kivételek közé a módosítvány szerint, melyet Végh Aurel tett, bevezetik a puszták haszonbérlőinek ezen haszonbérlet után fizetett jövedelmi adója. A 38. §-hoz pedig, mely a községek és a hozzájuk csatolt puszták birtokosai közt a községi adók és más szolgálmányok megváltása ügyében egyességek kötését engedélyezi, a belügyminiszter indítványára feletétetett, hogy a jóváhagyást megtagadó határozat ellen bármelyik fél felebbezhet a belügyminiszterhez. A törvényjavaslat többi része változatlanul hagyatván, az értekezlet eloszlott. A hivatalos lapban olvassuk : Ő császári és apostoli királyi felsége folyó évi január hó 19-én Budapesten kelt legfelsőbb elhatározásával, Horlán Ernő szabadságolt állományú tábornokot, a tettleges állományba való áthelyezése mellett, az V-ik honvédkerület parancsnokává legkegyelmesebben kinevezni méltóztatott. Szende Béla, s. k. Akik Magyarországon nem akarnak magyarul tudni, azok számára szolgáljon okulásul a következő: A porosz országgyűlés elé legközelebb egy törvényjavaslatot terjesztett a kormány, melynek erejénél fogva az egész monarchiában hivatalos és ügykezelési nyelvvé kizárólag a német nyelv decretáltatik. A három első szakasz következőleg szól: „1. §. A német nyelv kizárólagos ügykezelési nyelve az állam minden hatóságának, tisztviselőjének és politikai testületének, írásbeli érintkezés ezekkel egyedül német nyelven engedtetik. 2. §. E törvény hatályba léptétől számítandó legközelebbi tíz év tartamára, királyi rendelettel engedélyezhető egyes járásokra (Kreis) nézve, hogy az iskolai székek, a községi és Kreistanácsok szóbeli tárgyalásaiban a német nyelv mellett valamely idegen nyelvet is használhassanak. Hasonló idő tartamára, megengedheti a kerületi (Bezirk) kormány a német nyelvet nem biró falusi községek elöljáróinak, hogy a’ tőlük bekivánt jelentéseket és nyilatkozatokat más mint német nyelven is megtehessék. 3. §: Ha bíróság előtt oly személylyel kell tárgyalni, aki a német nyelvet nem bírja, az meghitelt tolmács közbejöttével történik. A jegyzőkönyv német nyelven veendő fel, s ha ama személy hozzájárulása szükséges, a jegyzőkönyvet a tolmács közli vele. Az idegen nyelven mellék-jegyzőkönyv nem vezettetik.“ E törvényjavaslat indokolásából álljon a következő : „A jelenségekhez, melyek által egy nemzet sajátos élete nyilatkozik, elsősorban tartozik a nyelv. Egy állam, mely súlyt fektet a nemzeti jellegre, kell tehát, hogy a nemzeti nyelvet, mint egységének kifejező jelét az összes nyilvános életben alkalmazza. Ha más nyelvet beszélő lakosság is van határai közt, a tekintet e lakosság szabadságára, nyelvét használni és mivelni, azért soha nem terjedhet odáig, hogy ez idegen nyelv egyenjogú államnyelvül ismertessék el.“ Mindezek megvilágítására pedig igen érdekes tudni, hogy Poroszországon, mely ilyen törvényeket alkot, nem kevesebb mint 2 és fél millió a lengyel, 146 ezer a litván, 50 ezer a cseh, 83 ezer a vend, 10 ezer a vallon, 145 ezer a dán és 30 ezer az egyéb nem német ajkú lakosság. Tehát kerek 3 millió idegen. Hát ehhez mit szól Trauschenfels úr? Az osztrák nemzeti bank, mint táviratunk is jelentette, tegnap tartotta közgyűlését. A bankkormányzó jelentése érinti a bankkérdés állását is, s „sajnos tévedésének nyilvánítja, ha csak egy részvénytársulat érdeke tekintetnek a kérdés lényegéül. „Bármily figyelemre méltó is ez érdek — úgymond a jelentés — ez mindenesetre csak egy bizonyos, a törvény által előre megállapított időtartamra szorítkozik; állandó és mérvadó csakis az, hogy a monarchiának szilárdan megállapított, egységes pénzügye legyen: ez egyformán fontos a monarchia mindkét részére nézve, annál inkább, mivel a monarchia mindkét részében higgadtságra intenek az utóbbi évek szomorú gazdasági eseményei.“ A jelentés egy utóbbi passusa ekkér szól: „A nemzeti bank új alakulása iránt a döntő tárgyalások nemsokára meg fognak kezdetni. Valamint korábbi hasonló esetekben, úgy most is nagy súlyt fektet az igazgatóság arra, hogy e tárgyalásoknál a bank választmánya, vagy szűkebb bizottság legyen oldala mellett, hogy szükség esetén időveszteség nélkül kérhesse a közgyűlés határozathozását. E czélból a bankigazgatóság azt indítványozta, hogy határozza el a közgyűlés: „A mai ülés befejezte után a közgyűlés elnapoltatik. A közgyűlés felhatalmazza a bank választmányát, hogy a bankigazgatóság meghívására vagy teljes számban, vagy bizottság által a nemzeti bank jövő alakulata iránt folytatott tárgyalásokban részt vegyen.“ Ezen indítvány elfogadtatott, de oly módosítással, hogy e szavak „a bankigazgatóság meghívására“ elhagyattak és így a választmányra nézve a közreműködés kötelezővé tétetett. A jelentéshez többen szólottak, s mind erélyre sürgették az igazgatóságot és választmányt. Erélyre ? De mily irányban? Talán abban, hogy az osztrák nemzeti bank monopóliuma megerősíttessék és Magyarországra is kiterjesztessék ? De nem disputálunk velük , mert ez nem vezetne semmi gyakorlati eredményre. A két kormány megállapodása lesz a kérdésben döntő, s az osztrák nemzeti bank nagyon téved, midőn souverainül lép fel, s magát állammá fújva fel, a két kormány mellé helyezkedik. A „Kelet Népe“ ismeretes következtető tehetsége tegnap este azt sütötte ki, hogy — miután Tisza Kálmán miniszterelnök a közigazgatási bizottsági tagsággal járó polgári kötelesség teljesítését utólag bírsággal kívánta biztosítani, és miután a szabadelvű párt köre e biztosítást megtagadta, s a miniszterelnök időközben meggyőződött javaslata kivihetetlenségéről, a párt pedig nem nagyon bánja a Tisza baját. Már hiszen a „Kelet Népé“-nek szabad nem tudni, ami a szabadelvű párt értekezletén történik, bár illenék, hogy tudja, mikor arról ír. De nem szabad nem tudnia, ami a benyújtottjavaslat eredeti szövegében foglaltatott. Hát ebben benne foglaltatott az a bizonyos paragraphus, melyről úgy ír a „Kelet Népe“, mintha csak utólag, alkalmasint a szélső jobboldal súlyos beszédeinek terhe alatt, jutott volna az elnökminiszter eszébe. De ezen paragraphustól az elnökminiszter, a képviselőház közigazgatási bizottságában történt indítványra elállt. És annak újra felvételét a szabadelvű pártértekekezletén nem indítványozta. Indítványozta ezt egy képviselő. S az értekezlet e képviselő indítványát szavazta le, nem pedig Tisza Kálmánt. Punctum. Még pedig olyan, melytől a „Kelet Népé“-nek egész borzalmas következtetése összedől. A philadelphiai közkiállitás ügyében a pénzügyminiszter a következő körrendeletét bocsátotta* ki * Az 1876. év folytán Philadelphiában földmivelég-, ipar- és művészeti terményekből nemzetközi világkiállítás fog tartatni, mely 1876. évi május 10-én kezdődik, s tart ugyanazon év november 10-éig. Hogy a magyarországi gazdák és iparosoknak ezen kiállításbani résztvehetés megkönnyíttessék, rendeltetik, hogy az ezen czélból a magyar koronához tartozó országokból Philadelphiába küldendő és onnan visszahozandó tárgyak ugyanoly módon vámkezeltessenek, mint ez az 1854. évi november 9-én 19.501. számú cs. kir. pénzügyminiszteri rendelettel (lásd R. 183. sz. 576. ol.) az 1855. évben tartott párisi kiállításra vitt tárgyak vámkezelésére nézve rendeltetett. A vámdij alá eső kiállítási tárgyak vámmentes visszahozatalára a kiállítás befejezésétől számított hat havi határidő engedtetik. Budapesten, 1876. január hó 10-én. A képviselőház pénzügyi bizottsága mai ülésében folytatta az adók kezeléséről szóló törvényjavaslat részletes tárgyalását. A 44. §-nál elejtetik a községi adószedő, teendője a bíróra bizatik. A 45. §-nál a pénzügyminiszter következő indítványt tesz: „a beszedett és a pénztárakban levő közadók sem a községek, sem az államkincstár magánjogi tartozásaiért biztosítási végrehajtás alá nem vehetők. E felett élénk vita fejlett, melyben Móricz, Horváth és a miniszter vettek részt, végül a bizottság elfogadta. A §. végéhez még pótlékot indítványozott, a kir. adófelügyelőnek sikkasztás esetén való kötelességéről, a bizottság ezt azonban utasításba való dolognak tartja s mellőzte. A 47. §-nál Somssich nem a „községet“, hanem a „községi elöljáróságot“ akarja csak felelőssé tenni az adóbeszolgáltatásért. Az 1868. törvény és a közs. törvény elsősorban a pénztárnokot és másodsorban az elöljáróságot teszi felelőssé. A miniszter súlyt helyez arra, hogy a község legyen felelős. Szontagh ellenzi ez eszmét, egyforma községben jó lehet, de vegyes osztályú községben nem kívánja, hogy a közs. törvényből vétessék át azon rész, mely szerint az elöljáróság felelős. Somssich után, ki igazságosnak sem tartja a javaslatot, Muzslay is osztja Somssich nézetét. Móricz a törvényt akarja megtartani. A miniszter hozzájárul az indítványhoz, de úgy, hogy a beszedőközeg első, de másodsorban a község legyen felelős. Hegedűs kérdésére, hogy akik egyenesen az adóhivatalba fizetik az adót, felelősek-e a községért ? a miniszter igenlőleg válaszol. A §-hoz ezután a miniszter indítványára pótlékul tétetik: „Amennyiben az állami egyenes adók beszedésével, beszállításával a megelőző §§-ok értelmében megbízott községi közegek a beszedés és beszállítás körüli teendőket nem a pénzügyminiszter által kijelölt módon, vagy nem a kitűzött határidőkben teljesítenék, bebizonyult hanyagságuk esetében a szolgabíró (polgármester) vagy a helyszínen megjelenő kir. adófelügyelő vagy annak helyettese által annyiszor mennyiszer 5—25 forintig terjedhető s az egyenes adók módjára beszedendő pénzbírságban, felebbezéssel a közigazgatási bizottsághoz, a község javára marasztalandók el. Ismételt pénzbírság siker nélkül rendeltetvén el, a hanyag községi közegek fegyelmi kereset alá helyezendők.“ Csengery 48 órai halasztást akar rendkívüli esetekben adni. A miniszter magyarázata szerint az eszme §-ban van. Lukács a bérlő adóelengedéséhez a tulajdonos beleegyezését látja szükségesnek. Csengery halasztás esetében késedelmi kamat fizetését kimondatni kívánja, elfogadtatik. A 49. §-nál Szapáry a szőlőre fagy és szárazság esetén az adóelengedést akarja kiterjeszteni. A miniszter válaszolja, hogy már a katasternél volt erre tekintettel. Kerkapoly az indítvány ellen, Szontágh mellette szól. Wahrmann után, ki figyelembe akarja vétetni a viszonyokat, a miniszter rááll a fizetési halasztásra. Muzslay pártolja az indítványt. Csengery legalább részletes adóelengedést kíván, különben is magas a szőlő adója. Hegedűs S. szükségesnek tartja az adóelengedést, mert az adót mégis csak jó jövedelemből kell fizetni, és olykor nemcsak egy évi, de hosszabb időre megrontja a termést a fagy. Legközelebb áll Csengery Antal nézetéhez, részletes adóelengedést akar. Zsedényi Ede szerint nehéz a fagyot constatálni; ő is szőlőgazda, de ezt