Ellenőr, 1876. május (8. évfolyam, 119-149. szám)

1876-05-23 / 141. szám

A 11. (volt 9.) §. szintén elfogadtatik, m­ely a felebbezés módját határozza meg a bizottság ha­tározatai ellen. Itt a­ 15 napi határidő helyett 40 nap mondatik ki. A 12-ik (volt 10.) a netalán felmerülő peres esetekről intézkedik. A §. a 4. bekezdés kihagyásával elfogadtatik. A III. fejezet az új törvényhatóságok bizott­ságáról és az azokban eszközlendő tisztújítás­­ról szól. Az új 13., 14., és 15. §. szó nélkül elfogadtatik. A 16. (volt 14) §t Tisza Kálmán minisz­ter a javaslatban történt módosításokhoz idomítva, új szöveget ajánl, mely Szatmár és Aradhoz Bi­hart és Csongrádot is hozzá veszi, hol szintén ki­vételes esetek állnak be a tisztujitásra nézve. Elve az, hogy nehány helység hozzácsatolása miatt a törvényhatóság ne legyen kénytelen tisztujitást eszközölni. 17. §. Az újjáalakitást szabályozza, az 1870. XLII. t. sz. értelmében. Elfogadtatik. A 18. §. elfogadtatik. A 19-nél, mely a tisztviselői kar feleslegéről vagy pótlásáról szól, T­i­b­á­r azt a kérdést veti fel : nem le­hetne-e a tisztségből kiesett tisztviselőknek vég­kielégítést adni. Tisza K. megjegyzi, hogy 1877-ben a tör­vényhatósági tisztviselők ideje kitelik, az állandó hivatalokra nézve a következő §. határoz. A mai pénzviszonyok között többre nem mer terjeszkedni. Erre a §. elfogadtatik. A 20-ik §. a nyugdíjt igénylő tisztviselőkre vonatkozó szabályokat tartalmazza. Tisza K. itt ajánl oly szöveget, mely a választott, de nyug­díj 3 igénynyel bíró tisztviselők végkielégítéséről gondoskodik. T­i­b­á­r a kezelő és szolgaszemélyzet ki­maradt tagjai részére 3 havi bért indítványoz. Ez irányban holnapig egy pótló szöveg fog be­­nyújtatni. A 21. §. a megalakulásig szükséges hivatalos működésről gondoskodik, mely a miniszter stylá­­ris módosításával fogadtatik el. A 22., 23., 24. §. elfogadtatik, s ezzel a tör­vényjavaslat tárgyalása befejeztetik. Előadóul Gull­­ner választatik: ki szabadkozik ugyan, de közkívá­natra elvállalja. Holnap 6 órakor hitelesítő ülés. Az igazságügyi bizottság ma d. u. 5 órakor tartott ülésében folytatta a békebí­­róságról szóló törvényjavaslat átalános tárgyalását. Hammersberg J. szólalt fel először, nézete szerint az igazságszolgáltatásnak elválasz­tása a közigazgatástól le a legalsóbb fokig nálunk káros hatással van, mert a­mi annak fő feltételét képezi, fejlettebb nemzetgazdasági viszonyok nálunk nem léteznek. A békebírósági intézmény nem segít a bajon, mivel nem lesz ki vállalkozzék rá, ezért a javaslat szerint a szolgabírákra ruháztatnék a kisebb peres ügyek ellátása. A szolgabírák pedig annyira túl vannak halmozva, hogy ha még ez is rájuk ruháztatik, míg egyfelől az igazság­szolgál­tatás hiányain nem segítünk, másfelől a közigazga­tást tönkre teszszük. A legnagyobb baj abban rejlik, hogy kisebb peres ügyekre nézve az igazságszol­gáltatás nehezen megközelíthető, ezen úgy lehet segíteni, hogy ha a járásbíróságok és a szolgabi­­ságok összeolvasztatnak, mert ekkor ugyanazon költséggel azon a területen, a­hol most egy járás­bíróság s egy szolgabíróság működik, három vegyes szolgabíróságot lehetne felállítani. Ez azonban a javaslat szerint nem kivihető. Hogy e­zzel eléres­sék, Horvát Lajos már beadott javaslatához já­rul, hogy t. i. a községi elöljáróság bíráskodjék 30 frtig városokban egy tanácsnok 60 frtig; ezek eljárása ellen a meg nem elégedő félnek fennha­­gyassék a rendes perútja a járásbíróságok előtt és hozassák be a járásbíróságoknál 100 frtig egy­szerű bagatell eljárás. Ha pedig a kormány ily átalakításhoz hozzá nem járulna, átalánosságban sem fogadhatja el a javaslatot. Csemeghy Károly kizárólag sem a szolga­­bíró megbízása, sem a városi tanácsnok, sem a községi bíró, sem a független elemekből alkotandó bíróság egymagában nem segít a bajon együttesen fog­nak segíteni. Az igazságügyi politika feladata min­den felhasználható elemet kiaknázni. Ez a javaslat alapelve, ezt tartja helyesnek. Ha most nem is, jövőre bizonyosan fognak vállalkozni független ele­mek a békebíróság elvállalására. Komjáthy a nép érdekét tartja főszem­pontnak, helyesli mi­ndazon tényezők felhasználá­sát, melyek a javaslatban fel vannak véve, s ezért átalánosságban elfogadja a törvényjavaslatot. Szögyény László tökéletes helyes útnak csak azt tartaná, ha a bíráskodás tisztán a járás­bíróságoknál hagyatik az egyszerű eljárás mellett, de a pénzügyi helyzet nem engedi a járásbíróságok szaporítását. A szolgabírák már­is túl vannak hal­mozva. Független elemek kisebb ingyenes szolgá­latokra sem vállalkoznak annál kevésbé fognak a békebírósági terhes feladatra. Szaporítani kellene a szolgabírókat, ez pedig költségtöbbletet okozna, melyet helyesebb volna a járásbíróságok szaporítá­sára fordítani. A jelen viszonyok között kész Hor­váth Lajos javaslatát elfogadni, ha a miniszter ehhez nem járul, akkor átalánosságban sem fogadja el a javaslatot. P­e­r­c­z­e­l Béla miniszter nem érti, hogy a független békebírák ellen hogy lehetnek ag­gályok, holott azon esetre, ha nem akadna vállal­kozó, van gondoskodva más közegről is. Egyszerű­sített eljárás mellett sem elegendők a mostani járásbíróságok. A részletekre nézve hajlandó módo­sításokat elfogadni, de előre egyik irány elfoga­dására sem kötelezhetné magát. H­o­d­o­s­s­y Imre a független elemek béke­­bírói concurrentiáját elfogadja, de sem a szolga­­bírákat sem a városi tanácsnokot, sem a községi birót. Hiszi, hogy vállalkoznak független birtokosok békebíróságra, de ha nem vállalkoznának, joga van az államnak, rá­kényszeríteni, mert szüksége van rá. A­ki azt állítja, hogy a szolgabiró ráérne, nem ismeri a szolgabiró feladatait. Tiltakozik azon mnsus ellen, hogy a megyei hatalom terjesztessék az igazságszolgáltatás rovására. Általánosságban elfogadja a törvényjavaslatot. Horváth Lajos megjegyzi, hogy ha a köz­ségi elöljáróság ítéletében belenyugosznak, nincs sérelem; ha pedig nem nyugosznak bele, fenn van hagyva az orvoslás a rendes peruten. Szilágyi Dezső ismétli, hogy e törvényja­vaslat két illusión alapul. Egyik az, hogy e javas­lattal segítve lesz a justitia hiányain ; másik az, hogy az ország ez­által újabb terhektől kímélte­­tik meg. Ezután a szavazás módosításai és a kérdés feltevése iránt keletkezett hosszabb vita, melyhez többen hozzá­szólottak; végül a bizottság abban állapodott meg, hogy miután az előadó családi vi­szonyok miatt hirtelen eltávozni kényszerült, a tör­vényjavaslat feletti szavazás elhalasztatik. Ezzel az ülés véget ért. A képviselőház zárszámadási bi­zottsága ma d. u. tartott ülésében a pest-fiu­mei hajógyárnak az állam kincstárából kiszolgál­tatott kölcsönügyben Kerkapoly Károly volt pénzügyminiszter hallgattatott meg, ki hosszabb beszédben tüntette elő az ügy mibenlétét minisz­tersége alatt. A meghallgatás végeztével a bizottság határozathozatal végett hosszú ideig (esti 9-ig) ta­nácskozott, mely után 5 szavazattal 4 elle­nében Lónyai Menyhért gróf volt pénzügymi­niszternek ez ügyben a felmentést meg­tagadta. Hosszabb vitatkozás tárgyát képezte ezután még az is, hogy miután a szavazatok nem egyenlő számban ütöttek ki,­­ az elnök dönt-e ily esetben ; néhány tagja a bizottságnak a határozathozatalt ezen okból elhalasztani kívánta, a többség azonban a fentebbi értelemben határo­zott. Az elnökön kívül jelenlevő a bizottsági tag kö­zül a felmentés mellett szavaztak Dániel Ernő, Fr­öh­­lich Gusztáv, Zalay István, Tarnóczy Gusztáv; el­lene : Csávolszky Lajos, Károlyi Tibor úr. Kovácsi Gyula, Nagy György és Tomcsányi László. A bi­zottság elnöke Prileszky Tádé, mint bizottsági tag külön véleményt jelentett be a bizottság határozata ellenében. TÁRCZA. Pendennis Története, JÓ­23 BALSZERENCSÉJE, BARÁTJAI 1. LEGNAGYOBB ELLENSÉGE. Irta W. M. Thackeray. ELSŐ KÖTET. — Tudom, hogy anyám nekem ad mindent, szólt Pen, kissé zavarodottan. — Igen ám, jó öcsém, de minden dolognak megvan a maga oka-foka. Ha az édesanyád tartja fenn a házat, csak méltányos, hogy ő válaszsza meg a maga társaságát. Ha te elajándékozod a házat a feje fölött, s átiratod az ő kötvényeit a magad nevére, a Miss Hogg-is-hívják-csak — Miss Costigan javára — nem gondolod- e, hogy előbb talán meg lehetett volna kérdezned anyádat, mint a transactio egyik legfőbb részesét ? Láthatod, hogy a legkisebb fölindulás vagy ama felsőbbség ma­gamra öltése nélkül beszélek veled, melyet a tör­vény és atyád akarata még ezentúl három évig rám ruház — hanem úgy szólok hozzád, mint egyik világot ismerő ember a másikhoz, é­s kérdem tőled: azt hiszed-e, hogy mert azt teheted anyád­dal, a­mit akarsz, hát már akkor jogod van hozzá, hogy úgy tégy ? Miután tőle függesz, nem lett volna-e szebb dolog: várnod, mielőtt e lépést megtevéd, s legalább annyi udvariasságot tanúsítanod iránta, hogy kikérted volna engedelmét ? Pen lehorgasztá fejét, s homályosan érteni kezdé, hogy az a cselekedet, melyre ő mint egy ön­zetlen vonzalom felettébb regényes és nagylelkű példájára büszke volt, talán inkább egy igen önző és nyakas esztelenség. — A szenvedély pillanatában tevem ezt, szólt Pen, kü­zködve; nem gondoltam meg, hogy mit akarok mondani vagy cselekedni (s ebben tökéle­tes őszinteséggel szólott). — De most már ki van mondva, és én állok szavamnak. Nem, sem nem akarom, sem nem tudom visszavonni. Inkább meg­halok, semhogy ezt tegyem. És én — én nem is akarok anyámnak terhére lenni, folytatá. — Fogok dolgozni magamért. Elmegyek a színpadra s ját­szom vele együtt. A—azt mondja, hogy beille­­ném —----­— De hozzád megy-e akkor ? veté közbe az őrnagy. — Megjegyzendő, nem mondom, hogy Miss Costigan nem a legönzetlenebb nő a világon; de, őszintén szólva, nem gondolod-e, hogy ősi szárma­zású és szép reménységű fiatal nemesi állásod egy részét képezi azon oknak, melynél fogva ő szíve­sen veszi ajánlatodat? — Mondom, hogy inkább meghalok, semmint megszegjem lekötött szavamat, szólt Pen, összeszo­­rítva ökleit és elvörösödve.­ — Hát ki kívánja azt tőled, édes barátom? — viszonzá a megzavarhatatlan gyám. Gentleman nem szegi meg szavát, természetesen, ha önként adta. De végtére is, várhatsz. Tartozol valamivel anyádnak, valamivel családodnak — valamivel ne­kem is, mint atyád képviselőjének. — Oh igen, mondá Pen, kissé megkönnyeb­bülve. — Nohát, a­mint lekötötted szavadat neki, fogadj meg valamit nekünk is, akarod Arthur? — Mi legyen az ? kérdé Arthur. — Hogy nem kötsz titkos házasságot, — hogy nem rándulsz el Skócziába, értesz, ugy­e? — Ez csalás lenne. Arthur sohasem csalta meg anyját, szólt Helén. Pen ismét lehorgasztotta fejét, s szemei meg­teltek szégyen könynyeivel. Nem volt-e csalás ez az egész viszony ama gyöngéd és bizalomteljes lé­lek ellen, ki kész volt odaadni az ő kedvéért min­dent ? Kezét nyujtá nagybátyjának. — Nem, uram, nemesi becsületszavamra mon­dom, sohasem nősülök meg anyám beleegy­ezése nélkül ! és derült búcsúpillantást, bizalmát és vál­tozhatatlan szeretetét kifejezőt, vetve anyjára, a fiú kiment a teremből s tanulószobájába vonult. — Angyal, mondom, hogy angyal, kiáltott föl az anya, szokásos elragadtatásában. — Jó fajtából való, asszonyom, szólt a sógor — jó fajtából való mindkét, részről. Az őrnagy igen meg volt elégedve diploma­tájával — élannyira, hogy még egyszer megcsó­­kolá Mrs. Pendennis ujja végét, s elejtvén a kimért, férfias és egyenes hangot, melyen a fiúval beszélt, bizonyos vontatott beszédmodort vett föl, melyet rendesen használni szokott, mikor szabatosan és finomul akart társalogni. — Édes­anyyom, mondá ezen legudvariasabb hangján, — azt hiszem, igen jó, hogy lejöttem, s hizelgek magamnak vele, hogy az az utolsó lőtte sikerült. Elmondom, hogy miként jutott eszembe. Ezelőtt három évvel, szíves barátnőm, Lady Ferry­bridge magához hivatott, a legnagyobb zavarodott­ságban lévén fia, Gretna miatt, kinek esetére ke­gyed emlékezni fog, és kérve kért, hogy érvénye­­­sítsem befolyásomat az ifjú gentlemanra, kinek egy affaire de coeur-je volt egy skót pap leányával, Miss Mac Teddyval. Kértem, könyörögtem, szelíd eszközöket használtam. De Lord Ferrybridge dühös volt és szigorúan akart vele bánni. Gretna mogorva volt és hallgatag, s szülei azt hitték, hogy győztek. De mi volt a dologban, édes ángyikám ? A fiatal pár egybekelt, még pedig három hónappal előbb, semmint Lord Ferrybridge tudott volna felőle va­lamit. Ezért csikartam én ki Master Penből azt az ígéretet. — Arthur azt sohasem tette volna, mondá Mrs. Pendennis. — Nem tette, — ez az egy előny megvan, felelt a sógor. Mint fontolgató és türelmes világfi, Pendennis őrnagy azon pillanattól fogva nem sürgette többé Pent, de reményét az időbe vetette, s abba, hogy a fiatal legény szemei nem sokára megnyílnak, hogy lássa azt a képtelenséget, melyben vétkes. S észrevévén, hogy mily élénk a fiú becsületérzése, nagy ügyességgel s szelíden ezen szelíd érzelemre irányozó működését, elbeszélgetvén vele ebéd után a bor mellett, s mindig hangsúlyozván előtte a tö­kéletes egyeneslelkűség és nyíltság szükségességét ] minden dologban, s kérvén őt, hogy érdekes fiatal­­ barátnőjével (mint az őrnagy Miss Fotheringayt ud­variasan nevező) való érintkezése mindig anyjának tudtával, ha nem is beleegyezésével történjék. — Végtére is, Pen, mondá az őrnagy, hozzá illő nyíltsággal, mely tetszett az ifjúnak, s egyúttal elősegítette az ő törekvéseit is, — meg kell gon­dolnod, hogy te tulajdonképen odadobod magadat. Anyád talán belenyugszik házasságodba, a­mint belenyugodnék akármi egyébbe is, a­mit kívánsz, hacsak elég sokáig sírsz érte, de légy meggyő­ződve róla, hogy tetszeni nem fog az neki soha. Elveszesz egy fiatal nőt egy vidéki szín­ház deszkáiról, és elébe tartod — mert hisz úgy van — Anglia legelőkelőbb hölgyei egyi­kének. És anyád meg fog nyugodni választásod­ban, de nem teheted föl, hogy boldog lesz benne. Eritre nous, én gyakran gondoltam, hogy ángyom­nak az van szemei előtt, hogy házasságot kössön közötted és az ő kis gyámleánya — Flóra, — Laura vagy hogy­ hívják, között. S én mindannyiszor el­határoztam, hogy felhasználom csekély erőimet egy ilyen frigy meggátlására. A gyermeknek, úgy tu­dom, csak kétezer fontja van. Anyád csak a leg­nagyobb takarékossággal és gonddal képes házát illendően fenntartani, és téged gentlemanhoz illően neveltetni és ellátni i­s, mert ne vallanám meg , nekem más és sokkal magasabb c­élzataim voltak veled. A te neveddel és származásoddal, uram­­öcsém, tehetségeiddel, melyek — fölteszem — figyelemre méltók, a barátokkal, melyeket birni szerencsém van, kitűnő állásba helyezhettelek volna — olyan állásba, mely egy ilyen felettébb csekély vagyonú ifjúra nézve igen előnyös lett volna, s reméltem látni, hogy, legalább, megkísérted ne­vünk régi fényét visszaszerezni. Édesanyád gyön­gédsége útját állta egyik kilátásomnak , különben tábornokká lehettél volna, mint ama lovagias ősünk, ki Ramilliesnél és Malplaquetnél harczolt. Azután egy másik tervem volt: derék és szíves barátom, Lord Bagwig, ki igen jó hajlandósággal viseltetik irántam, alig kétlem, magával vitt volna küldetési helyére Pum­­pernickelbe, s te előhaladhattál volna a diplomatiai pályán. De, bocsáss meg, ha ismét visszatérek a tárgyra, hogyan lehessen az ember szolgálatára egy tizennyolcz éves gentlemannak, ki el akar venni egy harmincz esztendős hölgyet, a­kit egy vásári bódé­ból választott ki magának — vagy, nohát nem vásári bódéból, — pajtaszinből. Ama hivatás tehát föltét­lenül el van előled zárva. Az állami szolgálat el van zárva. A társaság el van zárva. Láthatod, édes jó barátom, hogy mire viszed magad maga­dat. Az ügyvédséggel, persze, nagyra viheted, mely hivatásban, mint tudom, a kitűnő egyéniségek eset­leg konyháikból házasodnak, — de más foglalko­zással nem. Vagy pedig hát hazajösz és itt élsz — itt élsz, m­on­dim, örökkétig (szólt az őrnagy, szo­morú vállvonással, — kimondhatatlan szeretettel gondolva a Pali Malira), hol anyád a legnagyobb szívességgel fogadja majd a jövendőbeli Mrs. Ar­­thurt; hol a grófság jó társaságai nem járnak el hozzád; és a hol, szavamra, Sir, magam sem igen látogatlak meg, mert én őszintén szoktam beszélni és megvallom neked, hogy csak gentleman társa­ságot szeretek, a­hol vizes-rumot ivó farmer urak­kal fogsz élni, kínos helyzetben, fiatal férjeként egy öreg asszonynak, ki, ha nem veszekszik is majd anyáddal, mindenesetre megfosztja őt tár­sadalombeli helyzetétől, és levonszolja abba a kétes l­ira kasztba, a­melybe te kikerülhetetlenül belebukol. Nem az én bajom különben, édes úr. Nem mérgelődöm miatta. Bukásod legfölebb csak annyiban fog bántani, hogy kioltja abbeli remé­nyeimet, miszerint újra lássam családomat a világ­ban helyét elfoglalni. Csak anyád és magad lesz­tek megrontva. És én szánlak mindkettőtöket, igaz szívemből. Add csak a clavetet: abból való, melyet szegény apádnak küldöttem volt; emlékszem, sze­gény Lord Levant árverésén vettem. De az termé­szetes — téve hozzá az őrnagy, megkóstolva a bort, — hogy ha lekötötted magad, úgy fogsz cse­lekedni, a­mint a becsület emberéhez illik, bármily végzetes legyen is ígéreted. De viszont, ígérd meg nekünk is, öcsém, a­minek biztosítására kértelek, hogy folytatni fogod tanulmányaidat, hogy érdekes barátnődet csak illendő időközönként fogod meg­látogatni. Sokat hrsz-e neki? (23. folyt. köv.) ,,A Hon­ illusiója I. Legújabban divatba jött minden fontosabb kérdésben a külföldi szaktudósokhoz fordulni s azoknak véleményét kikérni. Szaktekintélyeinkben szegénységünk avagy szaktekintélyeink iránti bizal­­matlanság-e az oka ennek, nem kutatjuk ezúttal, hanem csakis reflectálni kívánunk azokra, a­miket „a Hon“ ez idei 105-ik számában „Egy illúsióval kevesebb“ czímű vezérczikkében ép egy külföldi szaktekintély, Schultze-Delitzsch nyilatkozata foly­tán a magyar kisbirtokos országos földhitel egyesü­lete tervéről és az ezt tervező létesítő bizottságról mondott. Sem a személyeskedés, sem a reeriminatiók terére nem akarunk lépni, az olvasóra bízzuk, hogy belátása szerint hozzon bírálatot „a Hon“ magatar­tása felett. Kijelentjük azonban már jóeleve, hogy nem minden pontjára az említett vezérczikknek kívá­nunk felelni, mert ezzel igaz megc­áfolnók azt min­den legkisebb részecskéjében, de sokkal több he­lyett vennénk igénybe, mint a­mennyit „a Hon“ ezen vezérczikke megérdemelne. Megjegyezzük kü­lönben úgy mellesleg, hogy e vezérczikk néhány merő galimathiai, olyan mint az az ismert szép hangzású német frázis: „Im Schatten kühler Den­kungsart des Menschen Unverstand mit Wehmuth zu gemessen ist Tugend und Begriff.“ A létesítő bizottság épp azért, mert a köz­ponti egyesületet a hitelügy decentralisatiója czél­­jából minél nagyobb számú s minél ki­sebb egyletekkel akarja összekötte­tésbe hozni, nem szólított fel csatla­kozásra sem fővárosi, sem vidéki na­gyobb pénzintézeteket, melyek nem az önsegély elvére fektették; hibát követett volna, ha ellenkezőleg cselekszik, úgy t. i. miként a „Hon“ vezérczikkezője kívánta volna, ki, úgy látszik, nem bir tudomással arról, hogy minő tagokkal bír­janak a tervezett mezőgazdasági előlegegyletek. Hogy pedig a vidéki nagyobb városokban székelő önsegélyegyletek és népbankok csakugyan belátták, hogy egy hitelszövetségre szükségük van, s hogy önmagukban elszigeteltségükben nem tud­nak eleget tenni tulajdonképi feladataiknak, s nem maradhatnak a nyerészkedési áramlat túlsúlya miatt eredeti keretükben, bizonyítja az, hogy közü­lük nem egy jelentette ki csatlakozási készségét; ilyenek nevezetesen a pozsonyi, az aradi, a bajai, a nyitrai, a hódmezővásárhelyi, a nagy­károlyi, a Jászberényben székelő jászkunkerületi, a zalaegerszegi stb. önse­­gélyző-egyletek s népbankok. Valótlan tehát a „Hon“ azon állítása, hogy a városi intézetek közül egy sem csatlakozt a tervezett kis­­birtoki földhitel-szervezethez és hogy e valót­lanságát még kézzelfoghatóbbá tegyük, egyszerűen utalunk a budapesti lapokban megjelent csatla­kozási nyilatkozatokra, melyekből ellen­kezőleg a „Hon“ vezérczikkezőjének állításával, az tűnik ki, hogy ez intézetek részéről nem puszta „hajlandóság mutatkozott“ a szervezethez csatla­kozás iránt, hanem hogy lelkesebbnél lel­kesebb szavakban fejezték ki a hi­telszövetségbe leendő belépésükre nézve készségüket, sőt jóllehet alapítványok tételére nem is szólíttattak fel, önkénytesen beje­lentettek igen tekintélyes össze­geket. A „Hon“ jámbor czikkírója ily tényeket igno­­rál, ily tényeket ferdít el, csakhogy a megindult mozgalmat merő illusiónak tüntesse fel! Ezzel rosz szolgálatot tett közönségének, mely ép a közép­­osztályból való és már várva­ várja, hogy az általa örömmel üdvözölt intézmény mielőbb létrejöjjön. A létesítő bizottság határozottan visz­­sza­utasítja e hazugságokat és elferdítéseket, úgy szintén a „Hon“ gyanúsításait, melyek főleg a következő soraiból tűnnek ki: „Feltűnő, hogy Held levele nem jelent meg szó szerint,“ továbbá: „Miért nem mutatja fel a „működő bizottság“ Raiffeisen vagy Held Adolf egyetlen sorát, melyben a jelzálogüzletet helyeslik és kivihetőnek, hasznosnak mondják a kisbirtokosokra nézve ? Erre feleljen, mert ettől függ terve.“ Ami Held nyilatkozatát illeti, az az udva­rias bevezetés mellőzésével szóról-szóra lett közölve , de a „Hon“ vezérczikkezője nem olvasta el sem ezt, sem Raiffeisen nyilatko­zatát, mert ha ezt teszi, úgy bizonyára nem ál­lította volna fel idézett kérdését, miután mind a két szaktudós helyeselvén a létesítő bizottság egész tervét, f­élr­e­m­agyar­áz­hat­ó­a a szavakban nyilatkozott a jel­zálogüzlet felől is. Jóllehet e nyilatkozatok egyike (Raifffeisené) megjelent a „Hon“-ban is, szóról szóra idézzük azokból a jelzálogüzletre vonatkozó passusokat. Raiffeisen erre vonatkozólag a következőket írta: ,,A jelzálog-és személyes hitel, úgy amint önök tervezik, elégítendő ki. A zálog­­­évé­s ki­­b­o­c­s­á­t­ás­t nemcsak gyakorlatilag hasznosnak, hanem szükségesnek is tartom. Kétségtelen, hogy az önök által tervezett intézetnek kellő biztosítékok­ra alapított záloglevelei úgy a bel mint a külföl­dön nagy kelendőségre számíthatnak. Sajnálatra méltó dolog volna, ha a magyar kormány az önök humanitárius, a nép túlnyomó részének jólétét czél­­zó vállalkozását nem támogatná minden tekintetben s különösen nem engedné meg, hogy zálogleveleik, mint teljesen biztos érték­papírok, letétkép hasz­náltassanak és ha nem ajánlaná zálogleveleiket az illető intézeteknek, mint oly papírt, a­melynek biz­tonsága iránt kétséget támasztani nem lehet“, úgy látszik tehát, hogy a czikkíró magát a „Hon“-t sem olvasta. Held Adolf pedig ugyane tárgyra vonatko­zólag a következőkép nyilatkozott: „Ferner möchte ich bemerken, dass die Art und Weise, wie Sie durch eine seharfgegliederte Organisation dem Real- und Persona 1-Cr e­­d i t zugleich, aber jedenrauf besonderem Wege die­nen wollen, mir sehr ingeniös erscheint.“ Ezek úgy hisszük, oly kétségbevonhatlan nyi­latkozatok, amelyek nem tesznek szüksé­gessé újabb vélemén­y-n­yilvánítást a kisbirtoki jelzálog üzletről s ha, mint a „Hon“ mondá, ettől függ a létesítő bizottság ter­ve, úgy ügyünk meg van nyerve. No de mi nem indulunk „a Hon“ vezérczik­kezője után e tekintetben sem, hanem bizva ügyünk szentségében és magasztosságában, bizva abban, hogy hazánkban az önzetlen s hazafias törekvés iránti méltánylat még nem halt ki kormányférfi­­aink és a józaneszű­ közönség kebeléből, remélve, hogy a terv kivitelének útjában állott magánérde­kek ármányainak előbb-utóbb mégis csak háttérbe kell szorulniuk a közérdek sürgető szózata előtt: egy pillanatig sem kétkedünk abban, hogy tervünk — mely eddigelé az egyedüli, — és elismert szak­­tekintélyek által életképesnek és hasznosnak mon­datott, el fog fogadtatni és keresztülvitetni. S midőn legközelebbi czikkünkben még Schultze-Delitzsch nyilatkozatára, az abból vont kö­vetkeztetésekre és „a Hon“ vezérczikkezőjének pri­mitív nézeteire felelni készülünk, tesszük azt csu­pán azért, hogy a tán már csüggedni kezdőket új­ból felbátorítsuk, a kétkedőket felvilágosítsuk és a félrevezetetteket a való útjára visszavezessük. Tarnóczy Gusztáv: A delegátiók köréből. A magyar delegatió pénzügyi bizottsá­gából. (Május 22.) A magyar delegatió pénzügyi bizottsága teg­nap Zsedényi Ede elnöklete alatt 3 órai ülés­ben letárgyalta a közös pénzügyminisztérium és a közös főszámszék előirányzatait. A kormány részéről jelen voltak Holzge­­t­h­a n k. p. a miniszter, Preleutner, a főszámszék elnöke, Szentgyörgyi üdv. tanácsos, Mérey és Kam­mer osztálytanácsosok. Az I. czimnél : „a központi ügyvezetés“ a 107,341 frtnyi előirányzatból 41 frt töröltetett ; a II. czim: „központi pénztár“ 27,294 frttal a III. czim „számviteli osztály 37,359 forinttal változat­lanul szavaztattak meg. A „nyugdíj és ellátási él­­vezmények“ az előirányzat szerint szavaztattak meg, de a közös p. U. miniszter egyúttal felszólíttatott, hogy a nyugdíjazott diplomaták névjegyzékét még ez ülésszakban terjeszsze elő. A miniszter ezt a legközelebbi időre helyezte kilátásba. Ezzel a közös pénzügyminiszter előirányzata elinté­ztetett. A közös főszámszék költségvetéséből a 4-dik üdv. tanácsos helyébe csak egy osztálytanácsosi fizetés szavaztatott meg; eszerint 129.670 forintnyi előirányzatból 2200 főt töröltetett. Következett a vámjövedék tárgyalása; a bi­zottság ez iránt előbb meg kívánja hallgatni a ma­gyar p. v. miniszter felvilágosításait. Szóba jött ezután a helyettesítési alap; a bizottság, még nem bírván hivatalos tudomással az osztrák delegáció határozatáról, de átalánosság­ban kimondta, hogy a közös kiadások fedezése a törvény világos szavai értelmében kizárólag a két törvényhozásra tartozik és hogy a helyettesítési alap kérdését csak a törvényhozás döntheti el. A bizottság szerdán ülést tart, melyen a je­lentés hitelesíttetik. Az osztrák delegatió pénzügyi bizottsá­gából. (Május 22.) Az osztrák delegatió pénzügyi bizott­ságának mai ülésében jelen voltak Andrássy, Holz­­gethan, Benedek és Früh. Klier előadó referált a hadügyi előirányzat 16. cziméről. Hadmérnöki és katonai építészi igaz­gatóságok“, indítványozva, hogy 25.351 frt levonat­ván, csak 2.100.000 frt szavaztassák meg azon ha­tározat kíséretében, hogy a kormány a hadmérnöki és katonai építészeti igazgatóság reformja és reduc­­tiója által a kiadások kevesbítésére törekedjék.­­ A bizottság ezeket elfogadta, s ezek után a kato­nai igazgatás saját bevételeit a kormány előterjesz­tés szerint 2.908.200 írttal vette fel. A ka­tona­ helye­tte­sit é­s alapkama­tainak c­íménél Demel indítványozta, hogy a kamatokkal együtt magából az alap tőkéiből is 10 millió forint vetessék fel a fedezeti rovatba. A vitában részt vettek az indítvány ellen: Winterstein, Weeber, Benedek, Wartung, Engerth, Andrássy és Wildmann. Andrássy külügyminiszter egy korábbi megjegyzés kapcsában azt mondja, hogy e kérdés­ben két szempont áll egymással szemben. Az egyik a képviselőké, kik természetesen nem jog nélkül az adózók terheit igyekeznek a jelenlegi viszonyok között lehetőleg enyhíteni, a másik a kormány élén állóké, kik a Demel által indítványozott határozat következményeit a felelősséget elvállalni kénytele­nek. Az adózók könynyebbségét illetőleg a javasolt mód hasznosságát és szükségességét illetőleg a né­zetek meg vannak oszolva. Mint a külügyi politika felelős vezetője késztetve érzi magát azon figyel­meztetésre, hogy a jelenlegi alap rögtönös szükség esetén lényegesen megkönynyíti a pénzeszközök beszerzését, mielőtt azok az alkotmányos té­nyezők által megszavaztathatnának Mondatott ugyan, hogy ily esetben a két pénzügyiminisz­ter gondoskodjék a szükséges eszközök be­szerzéséről, de még ennek feltevése mellett sem tartja a helyettesítési alap kéznél létesét egészen értéktelennek, s különösen megfontolandónak tartja, hogy mily benyomást tenne az, ha egy állam min­den tőkéit folyó szükségletek­­fedezésére emészti fel. Itt olyas­valamiről van szó, a­mi alkalmas arra, hogy az állam önelhatározási képességét do­­cumentálja, s azért a leghatározottabban kell fel­lépnie minden ellen, a­mi annak látszatával bír, mintha a monarchia nem lenne már képes ama terheket viselni, melyek véderejének fenntartására szükségesek. Szavazásnál Demel indítványát 10 szóval 8 ellenében elvetették, mire Sturm a maga, továbbá Demer, Schaup, Gross, Ritter és Walterskirchen tié­­vében kissebbségi szavazatot jelent be. Klier előadó kapi, várjon ő mint előadó köteles e minden tételt képviselni, mert ez esetben kénytelen lenne az előadói tisztről lemondani. Herbst elnök erre kijelenti, hogy nézete szerint az előadónak a szavazás tekintetében teljes sza­badsága van, s ő maga is fenntartja magának azt, hogy a plénumban a mostani többség javaslatai el­lenében felléphessen. — Legközelebbi ülés holnap. Tudományos mozgalmak. Magyar tudományos akadémia. (Május 22-iki ülés.) (Tárgyai: Orrva­i Tivadar 1. t. értekezése: „Kritikai ada­tok Margum történetéhez“. György Endrének mint ven­dégnek értekezése: „Olaszország vizjogi törvényeiről“. Fa­­britius Károly 1. t. bemutatja Erdély legrégibb térké­pét, 1532-ből.) A tud. akadémia második osztálya ma Fo­­garassy János elnöklete alatt tartott ülést, melyen mindenekelőtt titkár jelenti az osztály legrégibbjén legidősebb tagjának, Szilágyi Ferencznek halálát. Emlékbeszéd tartására az osztály fel fog valakit szólítani. A felolvasásokat megkezdi Ortvay Tivadar Margum városa (a Morva mentében) történetéről szóló kritikai adatokkal. Az inkább történetíróknak érdekes felolvasásból közöljük a következő össze­vont ismertetést. A X1. században nevezetessé lett Margum tör­ténetéből igen kevés maradt ránk, annyira hogy a városnak neve felől sem lehet biztos megállapodásra találni. Értekező Margum nevet vitat a városnak történeti és grammatikai alapon. Margum fennállá­sának nyomai a II. — VI. századig találhatók, későbbi történetéből azonban csak pár epizódot ismerünk, melyek híressé is tették, ezek a margumi csata, (Carinus veresége és eleste) és a margumi hun-by­­zanti béke; a csata idejére és helyére nézve érte­kező elsorolja és összehasonlítja az adatokat; a hun-byzanti békére nézve értekező Pris­c­us Rhe­tor előadása alapján több módosítást tesz Gibbon, Thierry s egyéb írók alapján; így hangsúlyozza, hogy az utóbbi által Attilának tulajdonított közvet­lenül aktív szereplés Priscus görög szövegével nem­ igazolható; a békekötés idejét értekező ugyanez alapon 433-ra teszi. Szól értekező még e város éle­téről, de elenyésztének idejét pontosan megállapí­tani nem lehet; a hajdani híres civitast a népván­dorlás zivatarai elseperték. G­y­ö­r­g­y Endre értekezését „Olaszország víz­jogi törvényeiről“, Arany László olvasta föl. György az Olaszországban folytatott útjában a vízjogi tör­vényhozás körül tett tapasztalait írja le egy na­­­gyobb munkában, s fordítja le egy elismert olasz író összeállítását az összes olaszországi vízjogi tör­vényekről. F­a­b­r­i­t­i­u­s Károly helyett Fraknói bemu­tatja Erdély legrégibb térképét, „Chorographia, Transylvaniae, Lydenbürgen 1532.“ melyet értekező kétségtelenül Honterus Coroneusénak, az első erdélyi nyomda felállítójáénak tart, s mely Baselben készült. A térképen a városok nevei (a magyarok is) né­metül vannak megjegyezve, s a különféle alak ti. számú és nagyságú tornyok, várak, továbbá a he­gyek és erdők kü­lön-kü­lön fölrajzolva, Brassó és Szeben városok czímerei s a Sz­ebennek írott aján­lás, valamint egyfelől latin distichonok, másfelől egy német verseset egészítik ki a térképet, mely főleg a szászok által lakott vidéket (Brassó vidékét is idevéve) akarja ábrázolni, minden csillagászati vagy bármily egyéb mérték nélkül, s több helyen éppen fordított helyrajzi fekvésekben. Ezután zárt illés következett. Fővárosi (egyek. Budapest közegészségi állapota áprilisban. A főváros közegészségi állapota a lefolyt hóban, — a betegforgalmat tekintve, mely a H-ik és VIII-ik külkerület kivételével mindenütt csök­kent,­­ kedvezőtlennek nem mondható. A I- ik, III-ik és V-ik kerületben az árvíz ellepte területen a váltóláz szaporodott. Járvány nem uralkodott. Roncsoló torokláb és vörheny a múlt havival csak­nem egyenlő maradt, míg a typhus haláleset e hó­ban is növekedett. A három hó óta folytonos csök­kenést mutató himlő e hóban 3 halálesettel sze­repelt. Az e hó négy hetében az elhaltak számát az élveszülettek 59 esettel múlták felül. Ha a lefolyt három év hason hónapjait ösz­­szehasonlítjuk, úgy találjuk, miszerint: 1874-ik évi jan., febr. márcz. és áprilban elhalt 4410, élve szüü­­letett 4477; 1875-ik évi jan. febr., márcz. és ápri­lisban elhalt 4300, élve született 4553; 1876 évi jan., febr., márcz. és áprilisban elhalt 4065, élve született: 4592. Az egyes kerületekben a betegforgalom- és egészségi állapotra, nemkülönben a közegészségi tiszti működésre vonatkozólag a kerületi orvosok jelentéseiből következőket emeljük ki.

Next