Ellenőr, 1876. május (8. évfolyam, 119-149. szám)
1876-05-23 / 141. szám
A 11. (volt 9.) §. szintén elfogadtatik, mely a felebbezés módját határozza meg a bizottság határozatai ellen. Itt a 15 napi határidő helyett 40 nap mondatik ki. A 12-ik (volt 10.) a netalán felmerülő peres esetekről intézkedik. A §. a 4. bekezdés kihagyásával elfogadtatik. A III. fejezet az új törvényhatóságok bizottságáról és az azokban eszközlendő tisztújításról szól. Az új 13., 14., és 15. §. szó nélkül elfogadtatik. A 16. (volt 14) §t Tisza Kálmán miniszter a javaslatban történt módosításokhoz idomítva, új szöveget ajánl, mely Szatmár és Aradhoz Bihart és Csongrádot is hozzá veszi, hol szintén kivételes esetek állnak be a tisztujitásra nézve. Elve az, hogy nehány helység hozzácsatolása miatt a törvényhatóság ne legyen kénytelen tisztujitást eszközölni. 17. §. Az újjáalakitást szabályozza, az 1870. XLII. t. sz. értelmében. Elfogadtatik. A 18. §. elfogadtatik. A 19-nél, mely a tisztviselői kar feleslegéről vagy pótlásáról szól, Tibár azt a kérdést veti fel : nem lehetne-e a tisztségből kiesett tisztviselőknek végkielégítést adni. Tisza K. megjegyzi, hogy 1877-ben a törvényhatósági tisztviselők ideje kitelik, az állandó hivatalokra nézve a következő §. határoz. A mai pénzviszonyok között többre nem mer terjeszkedni. Erre a §. elfogadtatik. A 20-ik §. a nyugdíjt igénylő tisztviselőkre vonatkozó szabályokat tartalmazza. Tisza K. itt ajánl oly szöveget, mely a választott, de nyugdíj 3 igénynyel bíró tisztviselők végkielégítéséről gondoskodik. Tibár a kezelő és szolgaszemélyzet kimaradt tagjai részére 3 havi bért indítványoz. Ez irányban holnapig egy pótló szöveg fog benyújtatni. A 21. §. a megalakulásig szükséges hivatalos működésről gondoskodik, mely a miniszter styláris módosításával fogadtatik el. A 22., 23., 24. §. elfogadtatik, s ezzel a törvényjavaslat tárgyalása befejeztetik. Előadóul Gullner választatik: ki szabadkozik ugyan, de közkívánatra elvállalja. Holnap 6 órakor hitelesítő ülés. Az igazságügyi bizottság ma d. u. 5 órakor tartott ülésében folytatta a békebíróságról szóló törvényjavaslat átalános tárgyalását. Hammersberg J. szólalt fel először, nézete szerint az igazságszolgáltatásnak elválasztása a közigazgatástól le a legalsóbb fokig nálunk káros hatással van, mert ami annak fő feltételét képezi, fejlettebb nemzetgazdasági viszonyok nálunk nem léteznek. A békebírósági intézmény nem segít a bajon, mivel nem lesz ki vállalkozzék rá, ezért a javaslat szerint a szolgabírákra ruháztatnék a kisebb peres ügyek ellátása. A szolgabírák pedig annyira túl vannak halmozva, hogy ha még ez is rájuk ruháztatik, míg egyfelől az igazságszolgáltatás hiányain nem segítünk, másfelől a közigazgatást tönkre teszszük. A legnagyobb baj abban rejlik, hogy kisebb peres ügyekre nézve az igazságszolgáltatás nehezen megközelíthető, ezen úgy lehet segíteni, hogy ha a járásbíróságok és a szolgabiságok összeolvasztatnak, mert ekkor ugyanazon költséggel azon a területen, ahol most egy járásbíróság s egy szolgabíróság működik, három vegyes szolgabíróságot lehetne felállítani. Ez azonban a javaslat szerint nem kivihető. Hogy ezzel eléressék, Horvát Lajos már beadott javaslatához járul, hogy t. i. a községi elöljáróság bíráskodjék 30 frtig városokban egy tanácsnok 60 frtig; ezek eljárása ellen a meg nem elégedő félnek fennhagyassék a rendes perútja a járásbíróságok előtt és hozassák be a járásbíróságoknál 100 frtig egyszerű bagatell eljárás. Ha pedig a kormány ily átalakításhoz hozzá nem járulna, átalánosságban sem fogadhatja el a javaslatot. Csemeghy Károly kizárólag sem a szolgabíró megbízása, sem a városi tanácsnok, sem a községi bíró, sem a független elemekből alkotandó bíróság egymagában nem segít a bajon együttesen fognak segíteni. Az igazságügyi politika feladata minden felhasználható elemet kiaknázni. Ez a javaslat alapelve, ezt tartja helyesnek. Ha most nem is, jövőre bizonyosan fognak vállalkozni független elemek a békebíróság elvállalására. Komjáthy a nép érdekét tartja főszempontnak, helyesli mindazon tényezők felhasználását, melyek a javaslatban fel vannak véve, s ezért átalánosságban elfogadja a törvényjavaslatot. Szögyény László tökéletes helyes útnak csak azt tartaná, ha a bíráskodás tisztán a járásbíróságoknál hagyatik az egyszerű eljárás mellett, de a pénzügyi helyzet nem engedi a járásbíróságok szaporítását. A szolgabírák máris túl vannak halmozva. Független elemek kisebb ingyenes szolgálatokra sem vállalkoznak annál kevésbé fognak a békebírósági terhes feladatra. Szaporítani kellene a szolgabírókat, ez pedig költségtöbbletet okozna, melyet helyesebb volna a járásbíróságok szaporítására fordítani. A jelen viszonyok között kész Horváth Lajos javaslatát elfogadni, ha a miniszter ehhez nem járul, akkor átalánosságban sem fogadja el a javaslatot. Perczel Béla miniszter nem érti, hogy a független békebírák ellen hogy lehetnek aggályok, holott azon esetre, ha nem akadna vállalkozó, van gondoskodva más közegről is. Egyszerűsített eljárás mellett sem elegendők a mostani járásbíróságok. A részletekre nézve hajlandó módosításokat elfogadni, de előre egyik irány elfogadására sem kötelezhetné magát. Hodossy Imre a független elemek békebírói concurrentiáját elfogadja, de sem a szolgabírákat sem a városi tanácsnokot, sem a községi birót. Hiszi, hogy vállalkoznak független birtokosok békebíróságra, de ha nem vállalkoznának, joga van az államnak, rákényszeríteni, mert szüksége van rá. Aki azt állítja, hogy a szolgabiró ráérne, nem ismeri a szolgabiró feladatait. Tiltakozik azon mnsus ellen, hogy a megyei hatalom terjesztessék az igazságszolgáltatás rovására. Általánosságban elfogadja a törvényjavaslatot. Horváth Lajos megjegyzi, hogy ha a községi elöljáróság ítéletében belenyugosznak, nincs sérelem; ha pedig nem nyugosznak bele, fenn van hagyva az orvoslás a rendes peruten. Szilágyi Dezső ismétli, hogy e törvényjavaslat két illusión alapul. Egyik az, hogy e javaslattal segítve lesz a justitia hiányain ; másik az, hogy az ország ezáltal újabb terhektől kíméltetik meg. Ezután a szavazás módosításai és a kérdés feltevése iránt keletkezett hosszabb vita, melyhez többen hozzászólottak; végül a bizottság abban állapodott meg, hogy miután az előadó családi viszonyok miatt hirtelen eltávozni kényszerült, a törvényjavaslat feletti szavazás elhalasztatik. Ezzel az ülés véget ért. A képviselőház zárszámadási bizottsága ma d. u. tartott ülésében a pest-fiumei hajógyárnak az állam kincstárából kiszolgáltatott kölcsönügyben Kerkapoly Károly volt pénzügyminiszter hallgattatott meg, ki hosszabb beszédben tüntette elő az ügy mibenlétét minisztersége alatt. A meghallgatás végeztével a bizottság határozathozatal végett hosszú ideig (esti 9-ig) tanácskozott, mely után 5 szavazattal 4 ellenében Lónyai Menyhért gróf volt pénzügyminiszternek ez ügyben a felmentést megtagadta. Hosszabb vitatkozás tárgyát képezte ezután még az is, hogy miután a szavazatok nem egyenlő számban ütöttek ki, az elnök dönt-e ily esetben ; néhány tagja a bizottságnak a határozathozatalt ezen okból elhalasztani kívánta, a többség azonban a fentebbi értelemben határozott. Az elnökön kívül jelenlevő a bizottsági tag közül a felmentés mellett szavaztak Dániel Ernő, Fröhlich Gusztáv, Zalay István, Tarnóczy Gusztáv; ellene : Csávolszky Lajos, Károlyi Tibor úr. Kovácsi Gyula, Nagy György és Tomcsányi László. A bizottság elnöke Prileszky Tádé, mint bizottsági tag külön véleményt jelentett be a bizottság határozata ellenében. TÁRCZA. Pendennis Története, JÓ23 BALSZERENCSÉJE, BARÁTJAI 1. LEGNAGYOBB ELLENSÉGE. Irta W. M. Thackeray. ELSŐ KÖTET. — Tudom, hogy anyám nekem ad mindent, szólt Pen, kissé zavarodottan. — Igen ám, jó öcsém, de minden dolognak megvan a maga oka-foka. Ha az édesanyád tartja fenn a házat, csak méltányos, hogy ő válaszsza meg a maga társaságát. Ha te elajándékozod a házat a feje fölött, s átiratod az ő kötvényeit a magad nevére, a Miss Hogg-is-hívják-csak — Miss Costigan javára — nem gondolod- e, hogy előbb talán meg lehetett volna kérdezned anyádat, mint a transactio egyik legfőbb részesét ? Láthatod, hogy a legkisebb fölindulás vagy ama felsőbbség magamra öltése nélkül beszélek veled, melyet a törvény és atyád akarata még ezentúl három évig rám ruház — hanem úgy szólok hozzád, mint egyik világot ismerő ember a másikhoz, és kérdem tőled: azt hiszed-e, hogy mert azt teheted anyáddal, amit akarsz, hát már akkor jogod van hozzá, hogy úgy tégy ? Miután tőle függesz, nem lett volna-e szebb dolog: várnod, mielőtt e lépést megtevéd, s legalább annyi udvariasságot tanúsítanod iránta, hogy kikérted volna engedelmét ? Pen lehorgasztá fejét, s homályosan érteni kezdé, hogy az a cselekedet, melyre ő mint egy önzetlen vonzalom felettébb regényes és nagylelkű példájára büszke volt, talán inkább egy igen önző és nyakas esztelenség. — A szenvedély pillanatában tevem ezt, szólt Pen, küzködve; nem gondoltam meg, hogy mit akarok mondani vagy cselekedni (s ebben tökéletes őszinteséggel szólott). — De most már ki van mondva, és én állok szavamnak. Nem, sem nem akarom, sem nem tudom visszavonni. Inkább meghalok, semhogy ezt tegyem. És én — én nem is akarok anyámnak terhére lenni, folytatá. — Fogok dolgozni magamért. Elmegyek a színpadra s játszom vele együtt. A—azt mondja, hogy beilleném —----— De hozzád megy-e akkor ? veté közbe az őrnagy. — Megjegyzendő, nem mondom, hogy Miss Costigan nem a legönzetlenebb nő a világon; de, őszintén szólva, nem gondolod-e, hogy ősi származású és szép reménységű fiatal nemesi állásod egy részét képezi azon oknak, melynél fogva ő szívesen veszi ajánlatodat? — Mondom, hogy inkább meghalok, semmint megszegjem lekötött szavamat, szólt Pen, összeszorítva ökleit és elvörösödve. — Hát ki kívánja azt tőled, édes barátom? — viszonzá a megzavarhatatlan gyám. Gentleman nem szegi meg szavát, természetesen, ha önként adta. De végtére is, várhatsz. Tartozol valamivel anyádnak, valamivel családodnak — valamivel nekem is, mint atyád képviselőjének. — Oh igen, mondá Pen, kissé megkönnyebbülve. — Nohát, amint lekötötted szavadat neki, fogadj meg valamit nekünk is, akarod Arthur? — Mi legyen az ? kérdé Arthur. — Hogy nem kötsz titkos házasságot, — hogy nem rándulsz el Skócziába, értesz, ugye? — Ez csalás lenne. Arthur sohasem csalta meg anyját, szólt Helén. Pen ismét lehorgasztotta fejét, s szemei megteltek szégyen könynyeivel. Nem volt-e csalás ez az egész viszony ama gyöngéd és bizalomteljes lélek ellen, ki kész volt odaadni az ő kedvéért mindent ? Kezét nyujtá nagybátyjának. — Nem, uram, nemesi becsületszavamra mondom, sohasem nősülök meg anyám beleegyezése nélkül ! és derült búcsúpillantást, bizalmát és változhatatlan szeretetét kifejezőt, vetve anyjára, a fiú kiment a teremből s tanulószobájába vonult. — Angyal, mondom, hogy angyal, kiáltott föl az anya, szokásos elragadtatásában. — Jó fajtából való, asszonyom, szólt a sógor — jó fajtából való mindkét, részről. Az őrnagy igen meg volt elégedve diplomatájával — élannyira, hogy még egyszer megcsókolá Mrs. Pendennis ujja végét, s elejtvén a kimért, férfias és egyenes hangot, melyen a fiúval beszélt, bizonyos vontatott beszédmodort vett föl, melyet rendesen használni szokott, mikor szabatosan és finomul akart társalogni. — Édesanyyom, mondá ezen legudvariasabb hangján, — azt hiszem, igen jó, hogy lejöttem, s hizelgek magamnak vele, hogy az az utolsó lőtte sikerült. Elmondom, hogy miként jutott eszembe. Ezelőtt három évvel, szíves barátnőm, Lady Ferrybridge magához hivatott, a legnagyobb zavarodottságban lévén fia, Gretna miatt, kinek esetére kegyed emlékezni fog, és kérve kért, hogy érvényesítsem befolyásomat az ifjú gentlemanra, kinek egy affaire de coeur-je volt egy skót pap leányával, Miss Mac Teddyval. Kértem, könyörögtem, szelíd eszközöket használtam. De Lord Ferrybridge dühös volt és szigorúan akart vele bánni. Gretna mogorva volt és hallgatag, s szülei azt hitték, hogy győztek. De mi volt a dologban, édes ángyikám ? A fiatal pár egybekelt, még pedig három hónappal előbb, semmint Lord Ferrybridge tudott volna felőle valamit. Ezért csikartam én ki Master Penből azt az ígéretet. — Arthur azt sohasem tette volna, mondá Mrs. Pendennis. — Nem tette, — ez az egy előny megvan, felelt a sógor. Mint fontolgató és türelmes világfi, Pendennis őrnagy azon pillanattól fogva nem sürgette többé Pent, de reményét az időbe vetette, s abba, hogy a fiatal legény szemei nem sokára megnyílnak, hogy lássa azt a képtelenséget, melyben vétkes. S észrevévén, hogy mily élénk a fiú becsületérzése, nagy ügyességgel s szelíden ezen szelíd érzelemre irányozó működését, elbeszélgetvén vele ebéd után a bor mellett, s mindig hangsúlyozván előtte a tökéletes egyeneslelkűség és nyíltság szükségességét ] minden dologban, s kérvén őt, hogy érdekes fiatal barátnőjével (mint az őrnagy Miss Fotheringayt udvariasan nevező) való érintkezése mindig anyjának tudtával, ha nem is beleegyezésével történjék. — Végtére is, Pen, mondá az őrnagy, hozzá illő nyíltsággal, mely tetszett az ifjúnak, s egyúttal elősegítette az ő törekvéseit is, — meg kell gondolnod, hogy te tulajdonképen odadobod magadat. Anyád talán belenyugszik házasságodba, amint belenyugodnék akármi egyébbe is, amit kívánsz, hacsak elég sokáig sírsz érte, de légy meggyőződve róla, hogy tetszeni nem fog az neki soha. Elveszesz egy fiatal nőt egy vidéki színház deszkáiról, és elébe tartod — mert hisz úgy van — Anglia legelőkelőbb hölgyei egyikének. És anyád meg fog nyugodni választásodban, de nem teheted föl, hogy boldog lesz benne. Eritre nous, én gyakran gondoltam, hogy ángyomnak az van szemei előtt, hogy házasságot kössön közötted és az ő kis gyámleánya — Flóra, — Laura vagy hogy hívják, között. S én mindannyiszor elhatároztam, hogy felhasználom csekély erőimet egy ilyen frigy meggátlására. A gyermeknek, úgy tudom, csak kétezer fontja van. Anyád csak a legnagyobb takarékossággal és gonddal képes házát illendően fenntartani, és téged gentlemanhoz illően neveltetni és ellátni is, mert ne vallanám meg , nekem más és sokkal magasabb célzataim voltak veled. A te neveddel és származásoddal, uramöcsém, tehetségeiddel, melyek — fölteszem — figyelemre méltók, a barátokkal, melyeket birni szerencsém van, kitűnő állásba helyezhettelek volna — olyan állásba, mely egy ilyen felettébb csekély vagyonú ifjúra nézve igen előnyös lett volna, s reméltem látni, hogy, legalább, megkísérted nevünk régi fényét visszaszerezni. Édesanyád gyöngédsége útját állta egyik kilátásomnak , különben tábornokká lehettél volna, mint ama lovagias ősünk, ki Ramilliesnél és Malplaquetnél harczolt. Azután egy másik tervem volt: derék és szíves barátom, Lord Bagwig, ki igen jó hajlandósággal viseltetik irántam, alig kétlem, magával vitt volna küldetési helyére Pumpernickelbe, s te előhaladhattál volna a diplomatiai pályán. De, bocsáss meg, ha ismét visszatérek a tárgyra, hogyan lehessen az ember szolgálatára egy tizennyolcz éves gentlemannak, ki el akar venni egy harmincz esztendős hölgyet, akit egy vásári bódéból választott ki magának — vagy, nohát nem vásári bódéból, — pajtaszinből. Ama hivatás tehát föltétlenül el van előled zárva. Az állami szolgálat el van zárva. A társaság el van zárva. Láthatod, édes jó barátom, hogy mire viszed magad magadat. Az ügyvédséggel, persze, nagyra viheted, mely hivatásban, mint tudom, a kitűnő egyéniségek esetleg konyháikból házasodnak, — de más foglalkozással nem. Vagy pedig hát hazajösz és itt élsz — itt élsz, mondim, örökkétig (szólt az őrnagy, szomorú vállvonással, — kimondhatatlan szeretettel gondolva a Pali Malira), hol anyád a legnagyobb szívességgel fogadja majd a jövendőbeli Mrs. Arthurt; hol a grófság jó társaságai nem járnak el hozzád; és a hol, szavamra, Sir, magam sem igen látogatlak meg, mert én őszintén szoktam beszélni és megvallom neked, hogy csak gentleman társaságot szeretek, ahol vizes-rumot ivó farmer urakkal fogsz élni, kínos helyzetben, fiatal férjeként egy öreg asszonynak, ki, ha nem veszekszik is majd anyáddal, mindenesetre megfosztja őt társadalombeli helyzetétől, és levonszolja abba a kétes lira kasztba, amelybe te kikerülhetetlenül belebukol. Nem az én bajom különben, édes úr. Nem mérgelődöm miatta. Bukásod legfölebb csak annyiban fog bántani, hogy kioltja abbeli reményeimet, miszerint újra lássam családomat a világban helyét elfoglalni. Csak anyád és magad lesztek megrontva. És én szánlak mindkettőtöket, igaz szívemből. Add csak a clavetet: abból való, melyet szegény apádnak küldöttem volt; emlékszem, szegény Lord Levant árverésén vettem. De az természetes — téve hozzá az őrnagy, megkóstolva a bort, — hogy ha lekötötted magad, úgy fogsz cselekedni, amint a becsület emberéhez illik, bármily végzetes legyen is ígéreted. De viszont, ígérd meg nekünk is, öcsém, aminek biztosítására kértelek, hogy folytatni fogod tanulmányaidat, hogy érdekes barátnődet csak illendő időközönként fogod meglátogatni. Sokat hrsz-e neki? (23. folyt. köv.) ,,A Hon illusiója I. Legújabban divatba jött minden fontosabb kérdésben a külföldi szaktudósokhoz fordulni s azoknak véleményét kikérni. Szaktekintélyeinkben szegénységünk avagy szaktekintélyeink iránti bizalmatlanság-e az oka ennek, nem kutatjuk ezúttal, hanem csakis reflectálni kívánunk azokra, amiket „a Hon“ ez idei 105-ik számában „Egy illúsióval kevesebb“ czímű vezérczikkében ép egy külföldi szaktekintély, Schultze-Delitzsch nyilatkozata folytán a magyar kisbirtokos országos földhitel egyesülete tervéről és az ezt tervező létesítő bizottságról mondott. Sem a személyeskedés, sem a reeriminatiók terére nem akarunk lépni, az olvasóra bízzuk, hogy belátása szerint hozzon bírálatot „a Hon“ magatartása felett. Kijelentjük azonban már jóeleve, hogy nem minden pontjára az említett vezérczikknek kívánunk felelni, mert ezzel igaz megcáfolnók azt minden legkisebb részecskéjében, de sokkal több helyett vennénk igénybe, mint amennyit „a Hon“ ezen vezérczikke megérdemelne. Megjegyezzük különben úgy mellesleg, hogy e vezérczikk néhány merő galimathiai, olyan mint az az ismert szép hangzású német frázis: „Im Schatten kühler Denkungsart des Menschen Unverstand mit Wehmuth zu gemessen ist Tugend und Begriff.“ A létesítő bizottság épp azért, mert a központi egyesületet a hitelügy decentralisatiója czéljából minél nagyobb számú s minél kisebb egyletekkel akarja összeköttetésbe hozni, nem szólított fel csatlakozásra sem fővárosi, sem vidéki nagyobb pénzintézeteket, melyek nem az önsegély elvére fektették; hibát követett volna, ha ellenkezőleg cselekszik, úgy t. i. miként a „Hon“ vezérczikkezője kívánta volna, ki, úgy látszik, nem bir tudomással arról, hogy minő tagokkal bírjanak a tervezett mezőgazdasági előlegegyletek. Hogy pedig a vidéki nagyobb városokban székelő önsegélyegyletek és népbankok csakugyan belátták, hogy egy hitelszövetségre szükségük van, s hogy önmagukban elszigeteltségükben nem tudnak eleget tenni tulajdonképi feladataiknak, s nem maradhatnak a nyerészkedési áramlat túlsúlya miatt eredeti keretükben, bizonyítja az, hogy közülük nem egy jelentette ki csatlakozási készségét; ilyenek nevezetesen a pozsonyi, az aradi, a bajai, a nyitrai, a hódmezővásárhelyi, a nagykárolyi, a Jászberényben székelő jászkunkerületi, a zalaegerszegi stb. önsegélyző-egyletek s népbankok. Valótlan tehát a „Hon“ azon állítása, hogy a városi intézetek közül egy sem csatlakozt a tervezett kisbirtoki földhitel-szervezethez és hogy e valótlanságát még kézzelfoghatóbbá tegyük, egyszerűen utalunk a budapesti lapokban megjelent csatlakozási nyilatkozatokra, melyekből ellenkezőleg a „Hon“ vezérczikkezőjének állításával, az tűnik ki, hogy ez intézetek részéről nem puszta „hajlandóság mutatkozott“ a szervezethez csatlakozás iránt, hanem hogy lelkesebbnél lelkesebb szavakban fejezték ki a hitelszövetségbe leendő belépésükre nézve készségüket, sőt jóllehet alapítványok tételére nem is szólíttattak fel, önkénytesen bejelentettek igen tekintélyes összegeket. A „Hon“ jámbor czikkírója ily tényeket ignorál, ily tényeket ferdít el, csakhogy a megindult mozgalmat merő illusiónak tüntesse fel! Ezzel rosz szolgálatot tett közönségének, mely ép a középosztályból való és már várva várja, hogy az általa örömmel üdvözölt intézmény mielőbb létrejöjjön. A létesítő bizottság határozottan viszszautasítja e hazugságokat és elferdítéseket, úgy szintén a „Hon“ gyanúsításait, melyek főleg a következő soraiból tűnnek ki: „Feltűnő, hogy Held levele nem jelent meg szó szerint,“ továbbá: „Miért nem mutatja fel a „működő bizottság“ Raiffeisen vagy Held Adolf egyetlen sorát, melyben a jelzálogüzletet helyeslik és kivihetőnek, hasznosnak mondják a kisbirtokosokra nézve ? Erre feleljen, mert ettől függ terve.“ Ami Held nyilatkozatát illeti, az az udvarias bevezetés mellőzésével szóról-szóra lett közölve , de a „Hon“ vezérczikkezője nem olvasta el sem ezt, sem Raiffeisen nyilatkozatát, mert ha ezt teszi, úgy bizonyára nem állította volna fel idézett kérdését, miután mind a két szaktudós helyeselvén a létesítő bizottság egész tervét, félremagyarázhatóa a szavakban nyilatkozott a jelzálogüzlet felől is. Jóllehet e nyilatkozatok egyike (Raifffeisené) megjelent a „Hon“-ban is, szóról szóra idézzük azokból a jelzálogüzletre vonatkozó passusokat. Raiffeisen erre vonatkozólag a következőket írta: ,,A jelzálog-és személyes hitel, úgy amint önök tervezik, elégítendő ki. A zálogévés kibocsátást nemcsak gyakorlatilag hasznosnak, hanem szükségesnek is tartom. Kétségtelen, hogy az önök által tervezett intézetnek kellő biztosítékokra alapított záloglevelei úgy a bel mint a külföldön nagy kelendőségre számíthatnak. Sajnálatra méltó dolog volna, ha a magyar kormány az önök humanitárius, a nép túlnyomó részének jólétét czélzó vállalkozását nem támogatná minden tekintetben s különösen nem engedné meg, hogy zálogleveleik, mint teljesen biztos értékpapírok, letétkép használtassanak és ha nem ajánlaná zálogleveleiket az illető intézeteknek, mint oly papírt, amelynek biztonsága iránt kétséget támasztani nem lehet“, úgy látszik tehát, hogy a czikkíró magát a „Hon“-t sem olvasta. Held Adolf pedig ugyane tárgyra vonatkozólag a következőkép nyilatkozott: „Ferner möchte ich bemerken, dass die Art und Weise, wie Sie durch eine seharfgegliederte Organisation dem Real- und Persona 1-Cr ed i t zugleich, aber jedenrauf besonderem Wege dienen wollen, mir sehr ingeniös erscheint.“ Ezek úgy hisszük, oly kétségbevonhatlan nyilatkozatok, amelyek nem tesznek szükségessé újabb vélemény-nyilvánítást a kisbirtoki jelzálog üzletről s ha, mint a „Hon“ mondá, ettől függ a létesítő bizottság terve, úgy ügyünk meg van nyerve. No de mi nem indulunk „a Hon“ vezérczikkezője után e tekintetben sem, hanem bizva ügyünk szentségében és magasztosságában, bizva abban, hogy hazánkban az önzetlen s hazafias törekvés iránti méltánylat még nem halt ki kormányférfiaink és a józaneszű közönség kebeléből, remélve, hogy a terv kivitelének útjában állott magánérdekek ármányainak előbb-utóbb mégis csak háttérbe kell szorulniuk a közérdek sürgető szózata előtt: egy pillanatig sem kétkedünk abban, hogy tervünk — mely eddigelé az egyedüli, — és elismert szaktekintélyek által életképesnek és hasznosnak mondatott, el fog fogadtatni és keresztülvitetni. S midőn legközelebbi czikkünkben még Schultze-Delitzsch nyilatkozatára, az abból vont következtetésekre és „a Hon“ vezérczikkezőjének primitív nézeteire felelni készülünk, tesszük azt csupán azért, hogy a tán már csüggedni kezdőket újból felbátorítsuk, a kétkedőket felvilágosítsuk és a félrevezetetteket a való útjára visszavezessük. Tarnóczy Gusztáv: A delegátiók köréből. A magyar delegatió pénzügyi bizottságából. (Május 22.) A magyar delegatió pénzügyi bizottsága tegnap Zsedényi Ede elnöklete alatt 3 órai ülésben letárgyalta a közös pénzügyminisztérium és a közös főszámszék előirányzatait. A kormány részéről jelen voltak Holzgetha n k. p. a miniszter, Preleutner, a főszámszék elnöke, Szentgyörgyi üdv. tanácsos, Mérey és Kammer osztálytanácsosok. Az I. czimnél : „a központi ügyvezetés“ a 107,341 frtnyi előirányzatból 41 frt töröltetett ; a II. czim: „központi pénztár“ 27,294 frttal a III. czim „számviteli osztály 37,359 forinttal változatlanul szavaztattak meg. A „nyugdíj és ellátási élvezmények“ az előirányzat szerint szavaztattak meg, de a közös p. U. miniszter egyúttal felszólíttatott, hogy a nyugdíjazott diplomaták névjegyzékét még ez ülésszakban terjeszsze elő. A miniszter ezt a legközelebbi időre helyezte kilátásba. Ezzel a közös pénzügyminiszter előirányzata elintéztetett. A közös főszámszék költségvetéséből a 4-dik üdv. tanácsos helyébe csak egy osztálytanácsosi fizetés szavaztatott meg; eszerint 129.670 forintnyi előirányzatból 2200 főt töröltetett. Következett a vámjövedék tárgyalása; a bizottság ez iránt előbb meg kívánja hallgatni a magyar p. v. miniszter felvilágosításait. Szóba jött ezután a helyettesítési alap; a bizottság, még nem bírván hivatalos tudomással az osztrák delegáció határozatáról, de átalánosságban kimondta, hogy a közös kiadások fedezése a törvény világos szavai értelmében kizárólag a két törvényhozásra tartozik és hogy a helyettesítési alap kérdését csak a törvényhozás döntheti el. A bizottság szerdán ülést tart, melyen a jelentés hitelesíttetik. Az osztrák delegatió pénzügyi bizottságából. (Május 22.) Az osztrák delegatió pénzügyi bizottságának mai ülésében jelen voltak Andrássy, Holzgethan, Benedek és Früh. Klier előadó referált a hadügyi előirányzat 16. cziméről. Hadmérnöki és katonai építészi igazgatóságok“, indítványozva, hogy 25.351 frt levonatván, csak 2.100.000 frt szavaztassák meg azon határozat kíséretében, hogy a kormány a hadmérnöki és katonai építészeti igazgatóság reformja és reductiója által a kiadások kevesbítésére törekedjék. A bizottság ezeket elfogadta, s ezek után a katonai igazgatás saját bevételeit a kormány előterjesztés szerint 2.908.200 írttal vette fel. A katona helyettesit és alapkamatainak címénél Demel indítványozta, hogy a kamatokkal együtt magából az alap tőkéiből is 10 millió forint vetessék fel a fedezeti rovatba. A vitában részt vettek az indítvány ellen: Winterstein, Weeber, Benedek, Wartung, Engerth, Andrássy és Wildmann. Andrássy külügyminiszter egy korábbi megjegyzés kapcsában azt mondja, hogy e kérdésben két szempont áll egymással szemben. Az egyik a képviselőké, kik természetesen nem jog nélkül az adózók terheit igyekeznek a jelenlegi viszonyok között lehetőleg enyhíteni, a másik a kormány élén állóké, kik a Demel által indítványozott határozat következményeit a felelősséget elvállalni kénytelenek. Az adózók könynyebbségét illetőleg a javasolt mód hasznosságát és szükségességét illetőleg a nézetek meg vannak oszolva. Mint a külügyi politika felelős vezetője késztetve érzi magát azon figyelmeztetésre, hogy a jelenlegi alap rögtönös szükség esetén lényegesen megkönynyíti a pénzeszközök beszerzését, mielőtt azok az alkotmányos tényezők által megszavaztathatnának Mondatott ugyan, hogy ily esetben a két pénzügyiminiszter gondoskodjék a szükséges eszközök beszerzéséről, de még ennek feltevése mellett sem tartja a helyettesítési alap kéznél létesét egészen értéktelennek, s különösen megfontolandónak tartja, hogy mily benyomást tenne az, ha egy állam minden tőkéit folyó szükségletekfedezésére emészti fel. Itt olyasvalamiről van szó, ami alkalmas arra, hogy az állam önelhatározási képességét documentálja, s azért a leghatározottabban kell fellépnie minden ellen, ami annak látszatával bír, mintha a monarchia nem lenne már képes ama terheket viselni, melyek véderejének fenntartására szükségesek. Szavazásnál Demel indítványát 10 szóval 8 ellenében elvetették, mire Sturm a maga, továbbá Demer, Schaup, Gross, Ritter és Walterskirchen tiévében kissebbségi szavazatot jelent be. Klier előadó kapi, várjon ő mint előadó köteles e minden tételt képviselni, mert ez esetben kénytelen lenne az előadói tisztről lemondani. Herbst elnök erre kijelenti, hogy nézete szerint az előadónak a szavazás tekintetében teljes szabadsága van, s ő maga is fenntartja magának azt, hogy a plénumban a mostani többség javaslatai ellenében felléphessen. — Legközelebbi ülés holnap. Tudományos mozgalmak. Magyar tudományos akadémia. (Május 22-iki ülés.) (Tárgyai: Orrvai Tivadar 1. t. értekezése: „Kritikai adatok Margum történetéhez“. György Endrének mint vendégnek értekezése: „Olaszország vizjogi törvényeiről“. Fabritius Károly 1. t. bemutatja Erdély legrégibb térképét, 1532-ből.) A tud. akadémia második osztálya ma Fogarassy János elnöklete alatt tartott ülést, melyen mindenekelőtt titkár jelenti az osztály legrégibbjén legidősebb tagjának, Szilágyi Ferencznek halálát. Emlékbeszéd tartására az osztály fel fog valakit szólítani. A felolvasásokat megkezdi Ortvay Tivadar Margum városa (a Morva mentében) történetéről szóló kritikai adatokkal. Az inkább történetíróknak érdekes felolvasásból közöljük a következő összevont ismertetést. A X1. században nevezetessé lett Margum történetéből igen kevés maradt ránk, annyira hogy a városnak neve felől sem lehet biztos megállapodásra találni. Értekező Margum nevet vitat a városnak történeti és grammatikai alapon. Margum fennállásának nyomai a II. — VI. századig találhatók, későbbi történetéből azonban csak pár epizódot ismerünk, melyek híressé is tették, ezek a margumi csata, (Carinus veresége és eleste) és a margumi hun-byzanti béke; a csata idejére és helyére nézve értekező elsorolja és összehasonlítja az adatokat; a hun-byzanti békére nézve értekező Priscus Rhetor előadása alapján több módosítást tesz Gibbon, Thierry s egyéb írók alapján; így hangsúlyozza, hogy az utóbbi által Attilának tulajdonított közvetlenül aktív szereplés Priscus görög szövegével nem igazolható; a békekötés idejét értekező ugyanez alapon 433-ra teszi. Szól értekező még e város életéről, de elenyésztének idejét pontosan megállapítani nem lehet; a hajdani híres civitast a népvándorlás zivatarai elseperték. György Endre értekezését „Olaszország vízjogi törvényeiről“, Arany László olvasta föl. György az Olaszországban folytatott útjában a vízjogi törvényhozás körül tett tapasztalait írja le egy nagyobb munkában, s fordítja le egy elismert olasz író összeállítását az összes olaszországi vízjogi törvényekről. Fabritius Károly helyett Fraknói bemutatja Erdély legrégibb térképét, „Chorographia, Transylvaniae, Lydenbürgen 1532.“ melyet értekező kétségtelenül Honterus Coroneusénak, az első erdélyi nyomda felállítójáénak tart, s mely Baselben készült. A térképen a városok nevei (a magyarok is) németül vannak megjegyezve, s a különféle alak ti. számú és nagyságú tornyok, várak, továbbá a hegyek és erdők külön-külön fölrajzolva, Brassó és Szeben városok czímerei s a Szebennek írott ajánlás, valamint egyfelől latin distichonok, másfelől egy német verseset egészítik ki a térképet, mely főleg a szászok által lakott vidéket (Brassó vidékét is idevéve) akarja ábrázolni, minden csillagászati vagy bármily egyéb mérték nélkül, s több helyen éppen fordított helyrajzi fekvésekben. Ezután zárt illés következett. Fővárosi (egyek. Budapest közegészségi állapota áprilisban. A főváros közegészségi állapota a lefolyt hóban, — a betegforgalmat tekintve, mely a H-ik és VIII-ik külkerület kivételével mindenütt csökkent, kedvezőtlennek nem mondható. A I- ik, III-ik és V-ik kerületben az árvíz ellepte területen a váltóláz szaporodott. Járvány nem uralkodott. Roncsoló torokláb és vörheny a múlt havival csaknem egyenlő maradt, míg a typhus haláleset e hóban is növekedett. A három hó óta folytonos csökkenést mutató himlő e hóban 3 halálesettel szerepelt. Az e hó négy hetében az elhaltak számát az élveszülettek 59 esettel múlták felül. Ha a lefolyt három év hason hónapjait öszszehasonlítjuk, úgy találjuk, miszerint: 1874-ik évi jan., febr. márcz. és áprilban elhalt 4410, élve szüületett 4477; 1875-ik évi jan. febr., márcz. és áprilisban elhalt 4300, élve született 4553; 1876 évi jan., febr., márcz. és áprilisban elhalt 4065, élve született: 4592. Az egyes kerületekben a betegforgalom- és egészségi állapotra, nemkülönben a közegészségi tiszti működésre vonatkozólag a kerületi orvosok jelentéseiből következőket emeljük ki.