Ellenőr, 1876. szeptember (8. évfolyam, 241-270. szám)
1876-09-16 / 256. szám
ne is tartsanak igényt arra, hogy komoly politikusoknak tekintsük őket. Döntsük el a kérdést minél előbb, különben úgy elmérgesedik, hogy majd nem találjuk meg a kivezető fonalat.. Aki még egy évi bizonytalanságot akar, annak nem lehet jó szándéka. VIDÉK. A krassói megyei új főispánnál, Karánsebes, szept. 11. Krassómegye küldöttsége ma reggeli 11 órakor tisztelgett újonnan kinevezett főispánjánál, Szörény megye királyi biztosánál, Ujfalussy Miklós urnál, Karánsebesen. A számos tagú fényes küldöttséget Gyika Szilárd, királyi tanácsos, alispán vezető, és rövid beszédben tolmácsolá Krassómegye közönsége üdvözletét, szerencsekivonatátt és bizalmát az uj főispánban, — kérvén őt, hogy mielőbb szerencséltesse a megyét megelenésével, és vezesse azt ismert bölcseségével. A főispán meleg szavakban jelenté ki köszönetét azon kitüntetés felett, mely a fényes küldöttség tisztelgése által ért, és a megye közönsége nevében nyilvánított bizalom és szerencsekivánatokért. — beszéde folyamában következőleg nyilatkozott: „Vágyaim soha nem voltak a krassómegyei főispáni méltóság elnyerésére irányozva, de nem a megye fényes helyzete, hanem saját szerénységem tekintetében. Nem ébredhetett ezen vágy bennem, mert e kitüntetés családi és összes viszonyaimmal alig hozható összhangba, és már oly sok alkalommal, és oly hosszú időn keresztül voltam a szerencsés a felség legmagasabb kegyelme, és kormányaink bizalmából hazafias szolgálatokat tehetni, hogy immár azon meggyőződésben éltem, miszerint a felség legmagasabb kegyelme nem fogja többé személyemet feltalálni, és szolgálataimat igényelni.“ Ezek után — a megye kormányzatára nézve — a küldöttség hazafias támogatását, és a megyének általa nem eléggé ismert viszonyai megismerésében különösen az alispán tanácsait kérő, és ekként végezé beszédét: „Programmára, mind vallási, mind nemzetiségi tekintetben rövid. Tisztelj minden vallást, tiszteld a nemzetiségek jogait, és tiszteltetni fogsz“. Az őszinte hazafiúi elveket, honfiúi odaadó kötelesség érzetét, és állambölcseletet tartalmazó, szónoki erővel elmondott beszédet a küldöttség lelkesedett rokonszenvének nyilvánulásai követték. A bemutatások után a főispán barátságos ebédre hivá meg a küldöttség tagjait. Az ebéd alatt a pohárköszöntéseket Ujfalussy Miklós főispán, mint házigazda, kezdé megéltetvén Krassó megye közönségét, a küldöttséget, és annak elnökét, Gyika alispánt. Kruesz Vilmos minorita házfőnök a két megye bölcs kormányzója egészségéért emelt poharat; majd ismét a házi gazda — román nyelven — a nemzetiségek testvéries egyetértéséért, szörénymegyei vendégeiért, és a megyei közönségért; Líviu András lugosi g. e. kanonok pedig — román nyelven — a házi gazdáért köszönte poharat, többek közt ezeket mondván: „Akik nem lehettünk is szerencsések méltóságodat személyesen ismerni, ismertük hazafias tevékenységét, kitűnő képességeit, a haza szolgálatában szerzett fényes érdemeit négy évtized történelméből; tudjuk különösen azt, hogy a felség legmagasabb kegye és kormányaink bölcsesége mindenkor ott vette igénybe a Méltóságod államférfim képességeit, ahol a közéletben tetemes fogyatkozások voltak, ahol a közszellem átalakítást, javítást igényelt, ahol az administratió körében megszüntetni, avagy életre ébreszteni való körülmények forogtak fenn.“ Később Weitersheim Rudolf karánsebesi r. k. esperes Krassó és Szörény megyék lakóinak testvéries egyetértéséért ürített poharat. A pohárköszöntések sorát Ilosvay László Szörényi főjegyző rekeszte be, beszédében Krassómegye tisztikarát éltetvén, a következőket hangsúlyozó: „Az ifjú Szörény megye történeti életében kiváló ünnep a mai nap. Emlékezetes marad e nap eseménye az utókor életében is. E megye, több mint egy századon keresztül nélkülöző az alkotmányos élet melegét. — speciális institutiót elzárva tárták legközelebbi szomszédaitól is; — és habár a hazának mindenkor kiegészítő része volt, nem fejlődhetett ki közte és szomszédai között az a testvéries viszony, mely az ország törvényhatóságai közt mindig létezett, s mely a magyar társadalmi életet olyanná alakitá, hogy a continens dicsőítve emlékezik meg a magyar szívélyesség és vendégszeretetről. A törvény három év előtt nyita meg e megye előtt az alkotmányos élet útját, az ifjú megye megkezdett azon járni, megindult keresni, és feltaláló ezen az úton a szomszédban a testvért , mert ma — több mint egy század leforgása óta először — ezen az utón jött át kebelünkbe a szomszéd Krassó megye fényes küldöttsége, hogy üdvözölje a két szomszéd megye fejét, főispán és királyi biztos úz ő méltóságát. Ezért van nekünk oly nagy ünnepünk ma, ezért lesz emlékezetes az utókor előtt a mai nap, mert egy új aera vette kezdetét benne.“ A vendégsereg délután 5 órakor vidám kedélyben oszlott el, és a küldöttség az új főispán iránti tiszteletet és rokonszenvet vitte magával haza, hogy megmondják azoknak, akik még nem ismerik, ki ő! — TÁRCZA. Pendennis Története, JÓ ÉS BALSZERENCSÉJE, BARÁTJAI !* LEGNAGYOBB ELLENSÉGE. Irta W. M. Thackeray. HARMADIK KÖTET. — Szegény Claveringgel, miután Raymouthban látták egymást, ő excellentiájának több ízben volt találkozása, mely értekezések minemüségét a baronet nem közölte Stronggal, jóllehet leveleket küldött Altamontnak ez úrral, ki neki mindennemű ügyeiben követe volt. Egy ilyen alkalommal a nábob küldöttje véghetetlen részkedvében lehetett, mert összegyűrte kezében Clavering levelét, s az ő különös modorában és emelkedett styljében igy szólt: — Százat akaszszák fel! Ne küldjön nekem többé se levelet, se ilyen himmi hömmit. Mondja meg Claveringnek, hogy ezret küldjön, mert, Jupiterre, izzé-porrá zúzom. Adjon nekem ezret, s akkor elmegyek külföldre, s nemesi becsületszavamat adom, hogy egy esztendeig nem kívánok tőle többet. Vigye meg neki ezt az üzenetemet, Strong pajtás, és mondja meg, hogyha pénteken 12 órára itt nem lesz a pénz, amilyen igaz, hogy az a nevem, ami, szombatra egy czikket teszek az újságba, és jövő héten széjjelugrasztom az egész frekvencziát. Strong megvitte e szót principálisának, kire az oly nagy hatással volt, hogy pontosan a kitűző napon és órában a chevalier újra megjelent Altamont baymouthi fogadójában, a kivánt pénzösszeggel együtt. Altamont gentleman volt, úgy mondá, s úgy istön, kifizette a fogadói számlát, s a baymouthi újság megjelentette külföldi körútra történt elutazását. Strong látta Doverben hajóra szállni. — Legalább is valami váltóhamisításnak kell lenni, gondolá, — ami Claveringet e ficzkó hatalmába szolgáltatta, s az ezredes bizonyosan kezébe kerítette azt a váltót. Mielőtt azonban még az év letelt volna, e boldog ország újra partjain látá az ezredest. Belevesztett a rouge-ba Baden-Badenben, mondá : ki is állhatna meg egy tizennégyszer egymásután előforduló nyerőszín ellen? Kénytelen volt Sir Francis rovására váltót írni alá, hogy útiköltsége legyen, és Clavering, noha szűkében volt a pénznek, (mert választási kiadásai voltak, berendezte volt falusi kastélyát, s bútoroztatta a londoni lakást), de mégis elfogadta valahogy Altamont ezredes váltóját, noha nyilván nagyon is akarata ellenére , mert, mint Strong is hallotta, Sir Francis azt kívánta az égtől, gyakori szitkok között, hogy bárcsak becsukták volna az ezredest Németországban valami adósok börtönébe, boltiglan, hogy soha több baja ne lenne vele. Sir Francis az ezredes számára való pénzeket neje tudtán kivütl volt kénytelen fölvenni, mert a jó asszonyság, bár igen bőkezű, sőt pazar volt költekezésében, meglehetős számítóképességet örökölt atyjától, Snlltől, ennek nagy vagyonával együtt, s férjének csak olyan csinos kis járadékot adott, amennyit egy rangjabeli úrhoz illőnek tartott. Olykor egy-egy ajándékkal is meglepte, vagy kifizette egyik-másik játékadósságát, de mindig pontos előszámítását követelte az ily célra kért pénznek, s Clavering őszintén megmondta Strongnak, hogy az ezredesnek adott pénzekről nem szólhat a feleségének. A Mr. Strong élete feladatai közé tartozott, hogy ezen pénzt, s egyéb összegeket, patronusának megszerezze. S a chevalier lakásán a Shepherd Szállójában számos negotiatio folyt a pénzes zsák gentlemanjai és Sir Francis Clavering között, s számos értékes bankjegy és bélyeges papiros váltódott köztök. Ha az ember, kora ifjúságától fogva, hozzászokott az adósságcsináláshoz, s azon ígéretének, hogy kelet után tizenkét hó múlva a jelen váltónál fogva fizet, a készpénzzel való kicseréléséhez, akkor úgy látszik, nincs oly jószerencse, mely állandólag hasznára lehetne; a jólét beállta után csakhamar bizonynyal megint beállít a pénzkölcsönzőig, s a váltók a régi aláírással ismét forgattatnak. Clavering sokkal alkalmasabbnak látta, hogy ezen urakkal a Strong lakásán találkozzék, mint saját házában , s oly nagy volt a chevalier barátsága a baronet iránt, hogy bár őneki magának egy shillingje sem volt, neve, mint intézvényesé, majdnem valamennyi váltón ott szerepelt, melyeket Sir Francis Clavering elfogadott. Az ily váltókat aztán discontáltatta „a Cityben“. Mikor esedékesek voltak, alkudozásba bocsátkozott a váltótulajdonosokkal, újabb határidőkben egyezett meg velük, vagy újabb elfogadványokat állított ki. Rendesen vagy rendetlenül, valahogy csak meg kell élni, s amint olvassuk, hogy a minap, Komáromban, az őrséget képező csapatok milyen vidámak és jókedvűek voltak, színdarabokat játszottak, hálóztak , tánczoltak, ettek-ittak, noha a falakon kívül az ellenség ostroma fenyegette őket, és akasztófa, ha az osztrákok győznek, azonképen száz meg száz könnyelmű lélek van ebben a városban, aki jókedvvel jár-kél, meglehetősen vidámul és bőven ebédel mindennap, és lefekszik nyugodalmasan; a törvény szolgája többé-kevésbbé közel lévén sarkában, s az adósság kötele nyakára csavarva — mely aprólékos kényelmetlenségeket Ned Strong, az öreg katona, igen könnyedén elviselt. De lesz még más alkalmunk is megismerkedni a Shepherd Szállója ezen egyéb érdekes lakóival, s eközben nagyon is sokáig várakoztatják Lady Claveringet és barátjait a Grosvenor Place lépcsőin. Először is bementek a pompás ebédlőbe, mely, Lady Clavering nem tudta miért, középkori ízlés szerint volt berendezve — „a jó isten tudja mér’, mondá a jólelkű asszonyság nevetve, „ha csak azér’ nem, hogy én meg Clavering mind aketten közepes korúak vagyunk.“ És itt megkínálták a vendégeket a reggeli bőséges maradványával, melyben Lady Claveringnek és Blanchenak már része volt. Mikor senki sem volt közelében, a mi kis sylphidünk, ki alig evett ebédre többet annál a hat szem rizsnél, melyet Amina a Ghoulok barátnője, az Ezeregyéjben, szokott elkölteni — igen tevékeny volt késével és villájával, s jelentékeny mennyiségű ürücodlettet fogyasztot el — mely képmutatásban mint általánosan hiszik, hasonlított a többi ifjú hölgyekhez. Pen és nagybátyja nem fogadták el a kínálást, hanem illő bókokkal megbámulták az ebédlőt, s azt „igen szűziesének nevezték, mely kifejezés akkor divatos volt. Valóban, voltak is itt magashátú, tizenhetedik századbeli hollandiai székek; egy tizenhatodik századbeli faragványos pohárszék ; kisebb mellékasztal, egy németalföldi templom faragott műveiből lopva; s a kerek fenyőasztal fölött egy nagy, székesegyházbeli sárgaréz-lámpa; ódon családi arczképek a Warbour Streetről, hímzések Francziaországból, fegyverpéldányok, kétkézre való kaidok és csatabárdok carton-pierre-ből, tükrök, szent szobrocskák, és drezdai porczellán — szóval mi sem lehetett szűziesebb. Az ebédlő mögött volt a könyvtár, mindennemű és nagyságú mellszobrokkal és könyvekkel, bámulatos kerevetekkel, s szigorú classical stylis ünnepélyes bronzokkal. Itt szikla Sir Francis, kettős ajtók véde mögött, szivarjait színi, s a „Bell’s Life“ t olvasni, s itt szokott ebéd után aludni, mikor nem szivarozott a billard-asztal fölött a clubban, vagy nem pointezett a saint-jamesi játékszobákban. De mi lehetett fogható a társalgó termek szűzies pompájához? — A szőnyegek oly nagyszerűen puhák voltak, hogy lábad annyi zajt sem ütött rajtuk, mint az árnyékod; fehér alapjukon rózsák és tulipántok virítottak, oly dagadtan, mint egy melegitő palack; a termekben szerteszét magas székek meg alacsony székek — görbelábú székek, — székek, oly vékonykák, hogy csoda, hogy valaki rajtok ülhetett, ha sylph nem volt; kirakott mivű asztalok, bámulatos csecsebecsékkel borítva, minden kor- és országbeli diszporczellánok, bronzok, aranyozott tőrök, szépségek arczképalbumai, jatagánok, török babusok és párisi bonbon-szelenczék. Ahol csak leültél, drezdai pásztorok és pásztorlleányok voltak könyököd körül; továbbá világoskék porczellán-uszkárok, kacsák, kakasok és tyúkok , nymphák Bouchertől, pásztorlányok Greuzetől, valóban igen szűziesek; mousselin-függönyök és brocat-függönyök, aranyos kaliczkák kajdácsokkal és kolibrikkel; két rikácsoló kakadu, egyik jobban rikácsolva és jobban károgva, mint a másik ; egy console-on egy zenélő óra, s a kandallón egy másik, mely úgy búgta el az órákat, mint a Great Tomb szóval volt itt minden, a mit a kényelem megkivánhatott s a finom ízlés sugallhatott. Egy londoni társalgóterem, mely a költségre való tekintet nélkül van bebutorozva, bizonynyal egyike a jelenkor legmagasztosabb s legkülönösebb látványainak. A rómaiaknak, a második császárság alatt, a kedves marquiseeknek és contesseeknek, XV. Lajos alatt, alig lehetett finomabb izlésök, mint a minőt modern uraink tanúsítanak; s a ki csak látta Lady Clavering fogadótermeit, kénytelen volt megvallani, hogy elegánsak, s hogy a legszebb termek Londonban — a Lady Harley Quinéi, a Lady Hanway War- douréi, vagy a Mrs. Hodge-Podgsonéi (a nagy railroadi Croesus neje) nem voltak tökéletesebb „szűziesség“ -gel berendezve. Jó Lady Clavering azonban keveset értett mindezen dolgokhoz, s nem igen nagy respektussal viseltetett az őt környező pompa iránt. „Csak annyit tudok, hogy drága sok pénzbe kerülnek, őrnagy úr“, mondá vendégének, „s hogy nem tanácsolom, hogy megpróbáljon egyet azok közül az aranyos pókháló-székek közül, én felfordultam az egyikkel akkor este, mikor a második lakománkat adtuk. Mér’ nem gyűtttek már elébb is ? Megláttuk vóna. — Szerette volna látni, Pendennis úr, ugye, hogy mint tört össze mama egy széket ? szólt kedves Blanche, ajkát biggyesztve. Boszankodott, mert Pen mamával beszélgetett és nevetgélt, — mert mama számos baklövést tett, mikor a házi berendezést leírta — meg száz egyéb alapos oknál fogva is. — Szerettem volna jelen lenni, hogy karomat nyújthassam őnagyságának, ha szüksége lett volna rá, felelősen, meghajolva s elpirulva. — Quel preux chevalier ! kiáltott föl a Sylphide, fölvetve fejecskéjét. — Részvéttel viseltetem azok iránt, akik elbuknak, jusson eszébe kegyednek, mondá Pen. — Magam is sokat szenvedtem egyszer, hogy úgy jártam. — És hazament Laurához, vigasztalódni, mondá Miss Amory. Pen hátrahökkent. Nem szeretett visszaemlékezni arra a vigasztalásra, melyet Laura nyújtott neki, s nem is igen örült annak látásán, hogy e téren vallott kudarcra ismeretes a világban. Így hát nem lévén mit felelnie, véghetetlenül érdeklődni kezdett a körülte levő bútorzat iránt, s egész erejéből dicsérte Lady Clavering ízlését. — Engemet csak ne is dicsérjen, mondá a derék asszonyság; — az egészet a tapaszéros csinálta, meg Strong kapitány, mikor még mink a Parkba vótunk — és — és — Lady Rockminster itt vót, és azt mondja, hogy a szalongok nagyon szépek, mondá Lady Clavering, nagy tisztelet hangján és kifejezésével. — Laura húgom nála volt, mondá Pen. — Nem az özvegyet, hanem a Rockminster feleségét értem. (85. folyt. kíiv. CV.ifra gazdálkodása és czifra logika. (Ajánlva a kincstár figyelmébe.) A lakácsai rendőri laktanya, egy évek óta elhanyagolt épület, melyre az állam annak idejében legalább is háromezer forintot költött, falainak egy részét és telkét pedig ingyen kapta, 1000 forint kikiáltási ár mellett, i. é. május 22-ikén csak a következő elriasztó feltételek alatt bocsáttatott áruba: „Vevő az árverés napjával a megvett ingatlan birtokába lép, minélfogva az azzal járó állami, községi s egyéb terhek említett időtől általa viselendők. A telek és épület biztonságára nézve (pedig) a kincstár az árverés bevégzése után semmiféle felelősséget vagy szavatosságot nem vállalt , de az eladás azért mégis csakis „a m. k. pénzügyminisztérium jóváhagyásának fentartásával“ fog történni. E feltételek szerint a venni szándékozó méltán attól tarthatott, hogy a vételárnak már az árverés napján felerészben kivánt lefizetésével és azonfelül magával a kincstár nevén lévő ingatlannal is, azon esetben is szorítható lesz az egész vételár megadására, ha az árverés és jóváhagyás közötti, sokszor nagyon is hosszúra nyúló időben a különben úgyis pusztulásnak eresztett épületben bármi lényeges kár esnék. Alulírt venni szándékozó tehát e veszély elhárítása czéljából arra kértem az illető pécsi királyi pénzügyigazgatóságot, hogy ezen elriasztó s így az eladó kincstárra nézve is hátrányos feltételeket változtassa meg, s a birtokbalépést és annak jogi következményeit, tehát a kincstár felelőssége és szavatosságának megszűnését, ne az árverés, hanem az árverés jóváhagyása napjához kösse, mely feltétel alatt magam is árverezek, úgy mint kinek az épületre, magtári czélokra, nagy szükségem van, s így legtöbbet ígérhetek érte. De az igazgatóság változatlanul meghagyván a felelőségnek vagy szavatosságnak a kincstár részéről már az árverés napjával való megszűnéséről szóló szövegezést, egyedül a fent idézett szavak harmadika után, és azt is minden szókötés nélkül, beleszaratta ezen egy szót „jóváhagyás“ az ismételt hirdetményben, és így azt helyezte kilátásba, hogy a legtöbbet ígérő a jóváhagyás előtt birtokba nem fog bocsáttatni s az ingatlanságot még nem is őrizheti akkor, mikor a kincstár az őriztetés gondjától már régen megszabadult ; de azért, ha kár esik az épületben, azt ő viseli, és nem a kincstár, mely az őriztetést lehetlenné tette. Hogy ez nem volt egyéb, mint boszantás, megmutatta a következés, mert ugyanazon kir. pénzügyigazgatóság, mely az általam javaslatba hozott változtatást a feltételekben akkor, mikor 1000 frt kikiáltási ár mellett árverezni kívántam, méltóságos indignatióval elvetette, két hóval későbben, a julius 31-ikére kitűzött tárgyalás alkalmával, már ilyen szövegezésű feltételeket tett a venni szándékozó elé: „Vevő a vételnek a nagym. minisztérium általi jóváhagyása napjával,“ (tehát: nem julius 31-ikével) „a megvett ingatlan birtokába lép, minél fogva az azzal járó állami, községi és egyéb terhek említett időtől általa viselendők“ ;— arról pedig szót sem tett, hogy a kincstár az ő felelősségét és szavatosságát az épület biztonságára nézve már a jóváhagyás előtt beszüntesse. De ekkor az elriasztó feltételek hatása alatt lelohadt vételkedv folytán már a kikiáltási áron alul kelle az ingatlant áruba bocsátani, s én felhasználván az alkalmat a kir. pénzügyigazgatóság konokságának kézzelfoghatólagos constatálására, ezen már negyedik eladási alkalommal, csak felét ígértem az első árverés alkalmával szánt 1200 frtnyi vételárnak, s a nm. pénzügyminisztérium e vételárt múlt augusztus hó 19-én 39334 szám alatt el is fogadta, s így a kincstárnak május 22-én beszüntetendő felelőssége vagy szavatossága, tehát a kár veszélye is a kincstárra nézve, augusztus 19 -éig nyújtatott ki, nem is számítva azt, hogy az épület ezen idő alatt is a kincstár hátrányára pusztult, s a kincstár viselte az állami, községi s egyéb terheket, anélkül, hogy az épületnek legkisebb hasznát vette volna, egyedül csak azért, mert egy ügyetlen fogalmazót nem lehet mindjárt, és nem lehet, előbb compromittálni, míg az állam kára kikerülhetetlenné nem vált. A mesének morálja van, a cselekedetnek logikája Chernier eljárásának logikája csak ez lehetett: a jóváhagyás teszi a vételt vétellé; de ha valaki ily gondolkodás mellett azt mondja: „Adok ezer kétszáz forintot“, Cherny úr azt mondja rá: „Non possumus“ ; de ha ugyanazon gondolkodás mellett valaki csak 000 frtot ígér, Cherny úr azt mondja rá: „Az már más“ ! De nem akarok jó játékhoz gonosz arczet vágni; inkább arra figyelmeztetem a nm. pénzügyminiszter urat, hogy a mondott laktanya-épület körüli legújabb ezen eljárás valóban méltó pár darabja azon szemhunyásnak, melylyel a kincstár eltűrte, hogy az általam az országnak ajándékozott és most visszavásárlott ezen ingatlant kétségtelenül megillető erdő- és legelő-illetőség az úrbéri rendezés alkalmával ingyen jusson idegen kézre. Ki fog áldozni a közjóért, ha ily konokság jellemzi a kezelést? Hogyan lelkesüljön az áldozatkészség, ha most is azon szél fút a sparsystemben, mely Lónyay embereit ragadta? Avagy nincs felelősség a képviselőház kétharmadának fellépése nélkül ? — Szomorú volna ! Az álladalom ügyei iránti érdeklődés lelohasztására nincs jobb mód az ily esetbeli szemhunyásnál. Megmondtam! Nem lesz bajom ? L a k ó c s á n, 1876. szeptember 10. Szerba János plébános. A KELETI HÁBORÚ. A harcztérről. A 11-ikén folyt nagyobb csatáról, melyről már szóltunk, Csernojeff a következőt jelentette Belgrádba : „A szerb hadsereg reggeli 5 órakor a Nereczeven, a Morava jobb partja hosszában vonult Alekszinácz felé. A szerbek rögtön megtámadták a törököket s heves csata fejlődött ki. Arczban Csernajeff, hátban Horvatovics támadott, ki három dandárjával Deligrádból Djuniszon keresztül Sziljegováczig nyomult s ott a törökök hátába jutott. A törökök Trjan és Adrenovácz között állottak s Bobovistye mellett hidat akartak verni a Moraván. E munkások közben támadtattak meg Horvatovics által. Csernajeff két dandárt küldött Bukanya felé, hogy a törökök elől a tesiczai utat elzárják. A harcz az egész vonalon, Bukanyától egész Adrováczig és Kormanig, rendkívül hevesen folyt. A törökök ismételve megrohanták a szerbeket, s azok néhány dandára kénytelen volt visszavonulni. Vrbicza Masajatagan-legiója igen kitüntette magát. Vrbicza maga könnyen megsebesült. A csata este 1lil-ig tartott, s mindkét fél állásaiban megmaradt. Másnap reggel 5 óra 30 perckor a harcz a török hadsereg részéről ismét megkezdetett.“ A ,,Standard“-nak szombatról Alekszinácz alól azt jelentik, hogy az utolsó öt napban, bár csatározások voltak, nyugalom uralkodott. A török csapatok hidakat vertek a Moraván, s Nisből 6 nehéz ágyú érkezett. Belgrádból írják a „Pol. C.“-nek. A szerb hadseregben küzdő bolgárok egy külön légiót fognak alakítni, melynek vezére az orosz Kuselszki tábornok leend. Egy Bukazel nevű előkelő orosz tudatta Belgrádban, hogy 1000 orosz önkénytessel Szerbiába fog jönni. A csapat egy része Románián át már meg is érkezett. A Szerbiába érkezett orosz önkénytesek között sok német és svéd van Finnországból. Még a helsingforsi egyetem hallgatói közül is többen fölajánlották szolgálataikat a szerb kormánynak és pedig bárminő rangban. Csernojeff félkör alakú hadállást foglal el Deligrád és Alekszinácz között s az utóbbi napokban emelt több erőditvényre támaszkodik. A napokban nagy csatát várnak Djunisznál. A szkupatinát október derekán Kragujeváczba fogják összehívni. Ha addig nem köttetnék meg a béke, a szkupstinának hivatása lesz a háború folytatására szükséges összegeket megszavazni. A kormány hír szerint 3 millió arany kölcsönt fog kérni, melyet a téli hadjáratra elégségesnek tart. A katonai műhelyekben minden díjazást fölemeltek, hogy új munkaerőket nyerjenek. 80,000 téli köpenyt, 70,000 pár czizraát és épen ennyi téli keztyűt készítnek. Ruszesukból olyan tényt jelentenek szept. 10 ikéről, mely eddig nem volt a világ előtt ismeretes, de melyet legközelebb hivatalos adatok A békeactio. • Még mindig nem haladtunk előre a békealkudozások folyamának körülményesebb ismeretében, s éppen annyi, ha nem több, ellenkező hír között kell ingadoznunk, mint előbb. A tegnapelőtti nagytanácshoz, mely a porta előbbi föltételeit volt újból megfontolandó, szép reményeket kötöttek, melyeket azonban újabb diplomatiai értesülések tönkre silányítanak. Az hírlik ugyanis, hogy a nagytanács a békeföltételek tekintetében semmivel sem volt engedékenyebb mint a szűkebb minisztertanács, és semmi lényeges változtatást nem tett azokon. De azt mégis megjegyzik, hogy a porta válaszában mindenesetre élénkebb kifejezést fog adni készségének a hatalmak mediációjának elfogadására, s abban is reménykednek, hogy a szultán föntartotta magának a minisztertanács határozatainak megerősítését. A mediátió elfogadásában mindenesetre van valami engedmény — szól a diplomatiai hir tovább, a mely a hatalmak befolyásának javára tudható be. De mégis becsesebb a béke helyreállítása. Ezt pedig az ismert békeföltételek inkább veszélyeztetik, mint előmozdítják. Ez lehet oka, hogy Anglia mégegyszer az utolsó órában figyelmeztette a portát az ellenségeskedések beszüntetésére, a tőle függő rövid időtartamra, nem négy hónapra, mint eddig alaptalanul híresztelték. A „Fremdenblatt“ úgy értesül, hogy a hatalmak legújabban erőteljes nyomást gyakoroltak a portára, hogy azt egy azonnal kötendő fegyverszünetre bírják. Az actiónak élén Anglia áll. A hatalmak ezen lépésében keresendő a porta ismételt tanácskozásának oka a még mindig meg nem adott válasz és a hatalmak mediátió javaslata fölött. A „Tagespresse“ diplomatiai levelezője ezeket írja szept. 14-től: Általában tudva van, hogy a porta visszautasította az európai hatalmaknak a fegyverszünetre vonatkozó ajánlatát. De azt még nem említették, hogy nem egyszerűen történt e visszautasítás. A porta ezen elhatározását a nagyhatalmak képviselői előtt, az orosz követség kivételével, igen kimerítő alakban és pedig egy memorandumban indokolta. E memorandumban hivatkozik arra, hogy Oroszország Ázsiában a török-orosz határon mindenféle hiú ürügy alatt csapatokat öszpontosít, de a pétervári kabinet titkosabb gondolatát árulja el az is, hogy az orosz önkénytesek tódulnak Szerbiába. Legközelebb — mondja a memorandum — ezen önkényteseknek állása érdemel figyelmet. Ha fiatal emberek lennének, kik a katonai kötelezettség alól mentek, ha tanulók lennének, kiket a nemzeti lelkesültség elragad, vagy foglalkozás nélküli kézművesek, kik hadi szerencséjüket teszik próbára, csavargók, kik alkalmat keresnek a rablásra, úgy az orosz kormányt nem lehetne felelőssé tenni, mert a nemzeti és vallásos lelkesülés pillanataiban egyik kormány sem eléggé erős, hogy népének minden elemeit féken tarthassa. De a Szerbiába vonuló orosz önkénytesek kivétel nélkül tisztek, altisztek és katonák, kik legújabban kaptak szabadságot, és pedig határozatlan időre, mint az illetők szabadságos leveleiben határozottan látható egész behivatásukig. Constatálja továbbá a porta, hogy az ily orosz önkénytesek száma, kik Tarn-Szoverinen átvonulnak, naponkint 140 és 180 közt változik. E tódulás — jegyzi meg a memorandum — lehetetlen, hogy az orosz kormány beleegyezése nélkül történjék. És ha a porta le is akarna mondani minden gyanúról, azért mégsem mulaszthatja el, hogy minden eshetőségről ne gondoskodjék, ezért kénytelennek érzi magát, hogy a fegyverszünetet visszautasítsa, ha az nem a béke pontjain alapszik. Hozzá kell tennem — végzi a levelező, — hogy a portának ezen fölvilágosításai annál nagyobb benyomást tettek a hatalmak képviselőire, mert tökéletesen megegyeznek azon tudósításokkal, melyeket a hatalmak diplomatiai ágensei Szerbiából és Oláhországból küldenek.“ A „Standard“ nak Belgrádból keddről jelentik a következőket: A porta válasza ide érkezett, de még nem közöltetett hivatalosan. Oroszország nem fogja megengedni Szerbiának hogy elfogadja e feltételeket, s az egyetlen czél, melyet Szerbia szem előtt tart, az, hogy a negotiatiókkal Oroszország időt nyerhessen előkészületeinek tökéletes okat kimutatva közzé fognak tenni. Ez az, hogy Csernojeff Nis körül, s Lesjanin Viddin körül agyonlövetett minden bolgárt, aki nem akart a szerb hadsereghez csatlakozni. Nis és Viddin körül a szerb militia 82 falut égetett föl, még pedig akkor, mikor török katona még nem is lépett volt szerb területre. A bulgáriai rak hivatalosan fölvetette a károkat, melyeket a szerbek a bolgároknak okoztak, s a kimutatást megküldötte a nagyvezírnek, ki megígérte, hogy annak idején kárpótlásra fogja szorítani Szerbiát. A nagyhatalmak képviselői e kimutatásról hiteles másolatokat kaptak ütésére. A porta nem egyezik bele a fegyvernyugvásba, míg a következő feltételek el nem fogadtatnak: 1. Milán fejedelem Konstantinápolyba megy s hódolatát teszi a szultán előtt, mint ennek vazallusa; 2. Alekszinácz, Zajcsár és Losnicza határhelyek megszállási joga. 3. 500.000 arany hadi kárpótlás, s 4. a szerb hadsereg lefegyverzése. Oroszország ellene mondott mindennemű föltételnek s természetesen vissza fogja utasítani ezeket. A kérdés most csak az, hogy mikor fogja nyíltan megkezdeni a háborút, melyet az utóbbi hetekben azon tarthatatlan ürügy alatt folytatott, hogy magát Szerbia barátjának vallotta. Ugyanezen lapnak jelentik Berlinből. Úgy látszik a porta beleegyezik a béke szigorú feltételeinek szeliditésébe, melyek alatt először békét kötni akart Szerbiával. Másrészről hírlik, hogy a porta engedve a követek pressiójának, beleegyezik a fegyverszünetbe. Állítják, Oroszország és az osztrák kormány között véleménykülönbség uralkodik Belgázország jövőjét illetőleg. Oroszország kívánja, hogy a béke és a reformtárgyalásokba e tartomány is belefoglaltassék, míg Ausztria vonakodik ebbe beleegyezni. Neki ez a fejedelemnek sem nagy gyönyörűsége telik már ebben a háborúban, s mint az „Agence Russe“ jelenti, azon óhaját fejezte ki, hogy noha ő vagyazon helyzetben van, hogy változatlanul folytathatná a háborút, és noha a törökök a békét nem akarják, a hatalmak a portát a béke elfogadására kényszerítsék.“ Páriából jelenti ma a távíró, hogy a tegnapi minisztertanácsban Décazes herczeg megnyugtató felvilágosításokat adott a keleti ügyek állásáról. A pétervári és berlini udvarok között, mint jelentették volt, feszült viszony állott be Manteuffel varsói küldetése miatt, s ennek tulajdonították azt is, hogy Nikolajevics nagyherczeg nem jelent meg a lipcsei hadgyakorlatokon. Mint a „Pol. C.“-nek Pétervárról írják, ebből egy szó sem igaz. Nikolajevics nagyherczeg az 5-ik számú porosz vértesezrednek tulajdonosa, s nemcsak annak örült, hogy ismét viszontláthatja ezredét, hanem egyáltalában nagy érdekeltséget tanúsított a lipcsei nagy hadgyakorlatok iránt, de orvosai az utazást a legkomolyabban megtiltották. A nagyherczeg azonban nagy akaraterővel bír s nem igen akart orvosainak engedelmeskedni, úgy, hogy a czár határozottan kifejezett kívánságára volt szükség, hogy otthon lehessen őt tartani. Ennek következtében segédtisztje, Szkalon ezredes bízatott meg azzal, hogy a nagyherczeget távolmaradása miatt a német császárnál kimentse. E körülmény tehát semmiesetre sem lehet a két állam közti viszony meghidegülésének jele. Péterváron azonban nagy feszültséggel várják Manteuffel tábornok varsói utazásának eredményét, mert nagyon jól tudják, hogy Németország szava sokat nyom a latban a jelenlegi keleti zavarokkal szemben, s jól emlékeznek arra, hogy Manteuffel tábornok küldetéseinek rendesen nagy, bár csak későbben észlelhető eredményei szoktak lenni. E nagy várakozás azonban korántsem foglalja magában azt, hogy a két udvar között valami véleménykülönbség merült volna fel a keleti zavarokkal szemben teendők iránt. Sándor czár, daczára a nyugateurópai izgatásoknak, nem fogja magát és országát jelenlegi nyugalmából kiragadtatni, bár, mint a levelező hozzáteszi, nagyon fájlalja, hogy különösen az angol sajtó, annyira félreismeri az ő czéljait. Sándor czár teljesen ismeri hatalmát. Oroszországot nem szabad többé az 1854-iki mértékkel mérni. Erejében, hatalmában, eszközeiben félelmetessé lett, mint a levelező mondja, Európára nézve. De mindennek daczára nyugodt marad; nem fenyeget senkit, nem kezdeményez egy kérdésben sem és szövetségeseivel mindig karöltve jár el. A „Standard“-nak írják Bécsből: Ide érkezett diplomatiai tudósítások szerint, Manteuffel tábornagy missiója Varsóban az volt, hogy az ország háborús aspirálóinak gátat vessen. Manteuffel Varzinba hozta Gorcsakoff herczeg válaszát, mely tartalmazza azon határozott feltételeket, melyek alatt az orosz kormány késznek nyilatkozik a béke föntartására a jelen válságos körülmények között. A félhivatalos orosz „Szt.Peterburgskija Vjedomosti“ a béke fenntartásának lehetőségéről szólva, azt állítja, hogy ez nagyon problematikus. Minden erre vonatkozó biztosítgatás oly gyenge, hogy abban nem hisz már senki. S hogyis lehetne komolyan hinni, ha a hat nagyhatalomnak nincs annyi tekintélye, hogy a vérontásnak gátat vessen. Egy a kettőből igaz: vagy Európának nincs annyi