Ellenőr, 1876. október (8. évfolyam, 271-301. szám)

1876-10-25 / 295. szám

"|WWxrttóink: Egész évre , . 20 frt — kr. Évnegyedre , * S frt __ ^ t elévre . . . 1« „ — „ Egy hónapra . 1 80 Egyes szám ára IO krajczár. * (Szerkesztési iroda: Budapesten, nádor-utcza 6. szám, Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön.­­ Kéziratok visszaküldésire nem vállalkozunk. — Posta által csak bérmentes leveleket fogadunk el. POLITIKAI NAPILAP. Esk­etések felvétele: Budapesten, nádor-utcza 6. szám (Légrády testvérek irodájában). Továbbá Havas, Lafire & Cie­­czegnél Parisban (Place de la Bourse Nr. 8), vala­­ami Leopold Miksa hirdetési ügynöknél, Budapest, Ziákosárok-utcza 46­. sz. Kiadó-hivatal: őBizd­apes­ten, addow-utcz­a 6. szám. Ide intézendők az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó minden felszólalás 295. szám. Budapest, szerda, október 25. 1876. VIII. évfolyam, Az „Ellenőr“ ára mint eddig : az „Ellenőr“ kiadó­hivatala (Pesten, nádor-utcza, 6. sz.) Százalék a könyvárusi úton történő megrendelések után az „Ellenőr“ részéről nem adatik. Egy évre................................20 forint — kr.Félévre 10 „ — kr. Negyedévre..........................5 „ — kr. Egy hóra.......................... . 1­­­80 kr. Az előfizetést — postai utón vagy sze­mélyesen — nyugtázza Táviratok. BOCS, okt. 24. A C.“ jelenti Sze­rajevóból, hogy Boszniában azon esetre, ha a tervezett autonómia keresztülvitetnék, egy mohamedán fölkelés veszélye forog fenn. Az ottani tartományigazgatási tanács elfo­gadta az indítványt, mely szerint a fenn­álló vallásháború-tanácsba minden vilajet­kerületből két-két mohamedán választassák. Konstantinápoly, okt. 24. A néhány ule­­mának kiutasítása összefüggésben áll a re­formok megakadályozását czélzott összeskü­­vés fölfedezésével; a minisztereket meg akar­ták gyilkolni, — a tervet azonban elárulták; a rend nem zavartatott meg. — A jarbok­i (Bulgária) nyugtalanságokról és gyilkosság­ról szóló híreket az illető kormányzó meg­hazudtolja, a nyugalom ott semmiképpen meg nem háborgathatván. Belgrád, okt. 24. (A „B. C.“ távirata.) A törökök ma újra kezdték a harczot. Szerb részről e hó 19. és 20-ikán több mint 3000 ember esett el, de a török veszteségek is nagyok voltak. Páris, okt. 24. Egy lap sem veszi ko­molyan a „Times“-nak azon javaslatát, hogy Boszniát és Herczegovinát a francziák szab­ják meg. — Francziaország reservájából nem lép ki. — Gambetta pénteken Belle­­villeben beszédet fog tartani. Zágráb, okt. 24. (Tartománygyűlés.) A marhavész megakadályozása iránti törvényjavaslat az általános és részletes vitában elfogadtatott. A budget tárgyalása legközelebb kerül napirendre. Berlin, okt. 24. A sz.-pétervári német nagy­követet, Schweinitz tábornokát a császár tegnap hosszabb audientián fogadta. A nagykövet este el­utazott Sz.-Pétervárra, honnét Livádiába megy s mintegy három hét mú­lva Berlinbe szándékszik visszatérni. Madrid, okt. 24. A hivatalos lap jelenti: A kormány egy Zorilla, Salmeron s néhány foede­­ralista érzelmű katona által szervezett összeeskü­vést már hosszabb idő óta figyelemmel kísértetett. s Zorillának egy elfogott levele, melyben rögtöni fölkelést rendelt, a kormányt föllépésre inditá. A főczinkosok, kik között négy tábornok s több volt­­ foederalista képviselő, elfogattak, néhány összes­­kü­vő megmenekült. San­ Sebastián, okt. 24. A Madridból ér­kezett hirek a népre mély benyomást tettek; tel­­l­jes nyugalom uralkodik; sok republicánus elfoga- I tott. Egy hir jelenti, hogy Zorilla Arragoniában, spanyol területen van. BUDAPESTI SZINLAPOK. Budapest szerda, október 25. Nemzet­i szinsz. N­é p s­z­i­n it »1­7. I,ecouvreiir us peleskeiek. Dráma 5 felvonásban. Nag\^eeL\ órakor Kezdete 7 órakor. Kezdete 1 órakor. UTOLSÓ POSTA. Az állítólagos m­i­n­i­s­zt­e­r­vá­ls­á­gra vonatkozólag azt jelentik a „N. fr. Pr.“-nek Buda­pestről, hogy valamennyi, egyébiránt, hamis, hir Andrássy gr. visszaléptéről a közte és magyar kor­mány közötti fejtegetésekre (auseinandersetzungen) vezetendő vissza. Ennek következtében ter­jedt el Bu­dapesten a magyar kabinet visszalépéséről szóló hír is, s a dolgok helyzete szerint éppen nem le­hetetlen, hogy Tisza Kálmán a legközelebbi napokban, beadja lemondását. Akkor is azonban, azt hiszi levelező, kérdéses, hogy e lemondás elfogadta­­tik- e. E pillanatban a helyzetnek Budapesten az a hatá­sa lett, hogy Andrássy elhalasztotta mára kitűzött el­utazását, s a­lkirály is itt akar maradni a hét végéig. A Diunisz előtti török főhadiszál­lásról jelentik 22-ike reggeléről. Tegnap, szom­baton, már reggszürke­lettel megkezdődött a tüzér­ségi harcz, mely csak késő este ért véget. Csekély félbeszakítással szüntelenül esett az eső, a török sereg azonban ennek daczára folytatta a támadást. A szélső balszárny megtámadta a Kamiktól éjszakra eső positiót, elfoglalta azt, s a szerbeket Djunisz felé szorította vissza. A szerbek fölégették Karnikot, a­hol tegnapelőtt állítólag a szerb főha­diszállás volt. A Morava völgyében is Hafuz pasa jobb ol­dalán déltől estig erősen harczoltak. Itt a szerbek, kik kétségkívül Djunisz mellett és éjszakán pon­tosították össze főerejöket, előnyomulást kísérlettek meg, mely azonban győzelmesen visszavezetett. Djunisz el­őtt és a Morava völgyében csak puskaharcz volt. Beesteledéskor a deligrádi ütegek is tüzeltek, valószínűleg azért , mert a szerb tábo­rban azt hitték, hogy a törökök át­keltek a Mo­raván. Este azon hír terjedt el, hogy Djunisz ég. Egész éjjel szakadatlan eső és vihar volt. ■ Konstantinápolyból ehó 21-éről kö­­­­vetkező táviratot kap a „Patrie“. Miután az angol kormány kijelentette a nagyvezírnek, hogy kivéve az orosz hadseregnek Konstantinápoly ellen vonu­lását, fentartja magának az actiót, legközelebb várják Bessarábiának az oroszok által való meg­szállását. Minthogy a kaukázusi és turkesztáni sereg tetemes erősítéseket kapott, s az orosz­­ csapatok az ázsiai határ felé nyomulnak, a szeraszkiei utasítást küldött Mukhtár pasának és Dervis pasának, hogy hagyják el Monte­negrót. Hadtesteik egy részét s Ejub pasa csapa­tait, melyek Abdul Kerim hadtestéhez tartoznak, a határra irányozzák, hogy szemben álljanak az orosz hadsereggel. A muzulmán lakosságban nagy izgalom uralkodik, s bár a miniszterek többsége kész elfogadni mindent, hogy elejét vegyék a rettentő krisisnek, mégis kétes, hogy keresztülviszik-e az Ignatieff által hozott javaslatokat, m­íg az orosz csapatok be nem vonulnak s komoly sikert nem arattak. Valótlan, mintha Ignatieff azon óhajt fejezte volna ki, hogy hívják Konstantinápolyba Mahmud pasa volt nagyvezírt. Budapest, október 24 A bécsi herék. A bécsi herék zsandárpolitikája tüszké­l a fáklyafüsttől. Tengeri betegséget kap a­­ mozgalomtól, mely a budapesti egyetemi I ifjúság körében hullámot ver. S mi termé- I­szetesebb annál, hogy kínjában a meglett I Magyarországnak tudja be a serdülő Magyar- I ország hevületét. Nem elég nekik a magyar I ifjúság Bécsbe intézett sürgönyeit elkoboz- t tatni s feloszlatás terhe alatt óvni a bécsi I ifjúság társasköreit a mozgalomhoz való­­ csatlakozástól, mi ellen nincsen szavunk, tet-­t­szik nekik a magyar érett politikába is belekötni s Tisza Kálmán kormányelnök fél­remagyarázott szavai révén, a magyar kor­mányt tenni felelőssé, sőt, hogy a szemtelen­ség egészen ki legyen, pláne kérdőre vonni egy­­ deáktüntetésért. Egyik lapjuk szeretné tudni Tisza Kál­mán rendkívüli leereszkedésének okait; egy másik, Tisza Kálmán ballépéséről beszél, s csodálkozik, hogy derék, becsületes magyar ifjakban, csak azért, mert hazafias hevük inkább a szív, mint az ész sugallatát követi, s mert nem akar a magyar kormányelnök csupa Mileticseket felfedezni. Undorítónak találják „a magyar hála túláradó hullámainak fanyar utóizét“. Magyarország veszélyezteti a békét, compromittálja a monarchiát stb. stb. És mindig csak Magyarország és Magyarország, sőt egyenesen a hivatalos Magyarország. Mintha egész Magyarország az egyetemet járná s Komlóban gyülekezne. Már hiszen mi elmondtuk véleményün­ket e tüntetésről, még mielőtt a bécsi he­réknek eszükbe jutott volna a tanulók miatt a nemzetet szidni s az egyetemi olvasókör elnökét a kormánytanács elnökével összeté­veszteni. Ma is meddőnek tartjuk a mon­dott tüntetést, mert fölösleges, s mert, it figura docet, a butáknak és gonoszoknak mes­terséges félremagyarázásokra szolgálhat ürü­gyül. De ezen eleve kijelentett s most is fenntartott nézetünk után csak annál sza­badabbnak érezzük kezünket, rámutatni a hemzsegés okaira, mely a bécsi zsandár­­politikusok körében így manifestálódik. Marja a szemüket az a fáklyafüst, mert számításaik elhamvadását sejtik alatta. Mert érezni kezdik azon önámításuk okta­lanságát, hogy az igy érező fiatalság apáit valaha megnyerhessék az orosz-osztrák osz­tozkodó politika épp oly őrült, mint becs­telen agyrémének. S miről vakságukban megfeledkeztek: gyávaságuk egy pár száz gyermekember tűzijátékában rettegi a nem­zeti elkeseredés kitörésének előjelét azon perfid áskálódások politikája ellen, mely, miután két ízben nem sikerült neki e mon­archiát végkép tönkre tenni, még harmad­szor is összeszedi e czélra szétfoszló ereje ron­gyait. Fáj a heréknek azt tudniok, hogy megátkozott törekvéseik felett leáldozott a siker napja, s míg Magyarország Magyar­­ország lesz, nem fognak a jog, a szabad­ság, a becsület és a józan ész ellen szövet­ségeket kötni brutális czélokból, kalandos vállalatokra, a monarchia vesztére. De sajnáljuk véghetetlenül, hogy csak a tüntetés fáklyafényénél kezdik észre venni, a­mit a nap is oly régen s oly tisztán meg­világít. Hát csakugyan hiába lett volna mindaz a férfias egyenesség, melylyel a magyar kormány s a külpolitika vezetője minden félreértésnek elejét vélte venni? — hiába lettek volna a magyar parl­amentben hangoztatott világos értelmű komoly szavak? — hiába a sajtó s az egész magyar közvé­lemény félre nem ismerhető magatartása a keleti bonyodalmak kezdete óta folytonosan ? Megfoghatatlan a vakság és lelki szegény­ség azon mértéke, mely mindezek után, még a budapesti tanuló ifjúság demonstrátiójára várt, hogy megsejtse végre, mikép nincs Magyarországnak, nincs e monarchiának ér­deke olyan, mely az orosz hóditó politika megalázó trainjében keresse kielégítését, mely minden rokonszenvünket ne ama oldalra vonja, hol szegény Törökország fiai tán épp úgy értünk vérzenek, mint önmagukért. Még nem volt izgató szó erről a ma­gyar sajtóban. Ne is legyen. Megmérhetet­len az önmegtagadás, melylyel békés fejlő­désünk ügyének áldozni készek vagyunk. De ne feledjék a bécsi herék, hogy az érett Magyarország, mely tud tűrni és várni, mely minden gonosz insinuatió daczára is bírja az opportunitás argumentumait érvé­nyesíteni az indulatosság fölött; mely benső sugallata ellenére is kész csillapítólag hatni a fiatalság kitörő hevére ; mely kormányel­nöke által az ész tanácsát osztja a lázasan dobogó ifjú kebelnek, s van lelki ereje tü­relmet és csendet tanítani, mikor minden csepp vére lázadóban van s érzi, hogy ro­­konszenvének egész melege ott lobogna fel a fiatalság lángjával, bár igyekszik ezt nem éleszteni, bár örömest elfojtja, ne feledjék el, hogy e meglett Magyaror­szág felzúdulása, ha egyszer arra kerül a sor, nem tüntetés lesz többé, hanem hős tettekben fog nyilvánulni. De addig hamut a parázsra és álljuk el a szelet, kik magyarok és eszünknél va­gyunk, legyünk bár meglettek vagy serdü­lők. Még ürügyet se adjunk a bécsi herék­nek a tájékozatlanabb külföld félrevezeté­sére. Az ifjúság tüntetése csillanjon el gyúj­tás nélkül. Sőt igen derék tett volna az ifjúságtól, ha a tüntetés manifestált szándékával, mely higgye el, magában véve is elég volt tüntetésnek, megelégednék. Ta­­pogatódzanak csak az egyetemi tanács hig­gadt eszénél ez iránt. Embereljük meg ma­gunkat azzal az önérzettel, hogy magá­tól is kigyúl itt a vul­án, ha a nemzeti lelkesedést tettre szólítanák az események. Kétszáztizenhét ezer honvédünk 8 nap alatt mozgósítható, az actió esélyére szánt közös haderő csa­také­szén. Nem kell nekünk a sötétben fütyülni, hogy ne féljünk. Úgy hall­juk, hogy ő felségeik a jelen kö­rülmények között fölhagytak azon szándékukkal, hogy a csehországi pardubiczi vadászatokra menje­­nek. A király Budapest vagy Bécs közelében fog­y ,„állandólag” a királyné pedig valószínűleg Gödöllőn marad. jöttek ma két jelentékeny tényről jöttek ma forgalomba hiteles nyilatkozatok, az egyiket Szende Béla honvédelmi mi­niszter úr tette a pénzügyi bizottságban, a ma­gyar honvédségre vonatkozólag jelentve, 8 nap alatt 217.000 honvédet mindennel fel­­szerelve mozgósíthatunk. A másik egy­ik­ alakjá­ban tudatja, hogy a közös hadügyminisz­ter abban a helyzetben van, mikép­p felségének jelentést tehetett mindazon csapatok tel­jes felszereltségéről, melyeket egy activ kez­dete vagy a fegyveres semlegesség síkra szó­líthatna. E két hírt közölve szükségesnek tartjuk bejegyezni, hogy egyátalán nincs szó a tulajdon­képpeni mozgósításról és harczkészségről. A két tény csak azon értelemben veendő, hogy a moz­gósítás szüksége csatakészen találna. Több bécsi lap megtámadja a kormány­elnököt, azért hogy az egyetemi ifjúság küldöttsé­gét fogadta ; meg azért a mit mondott, de azért is a mit nem mondott. A támadás két első ürü­gyére nem reflectálunk ; valahány ház annyi szo­kás, s ám alkossák némely osztrákok a maguk szo­kása szerint véleményüket; nem nagy gondunk rá. A harmadikra csak annyit jegyzü­nk meg, hogy Tisza Kálmán egyáltalán nem helyeselte az ifjú­ság tüntető szándékát, sőt határozottan az ellen nyilatkozott s a­ki ezzel ellenkező nyilatkozatra építi támadását, elferdített szavakra épít. Jegyzetek. Monarchiánkban nem kis fejtörést okoz — alkalmasint a döntő körökben is — a talányszerű kérdés, hogy Németország minő állást foglalna el egy olyan háborúra vonatkozólag, a­melyben Orosz­ország és a Magyar-osztrák monarchia mint ellen­ségek kelnének harczra. S megvan sokfelé a sö­tét gyanú, sőt nyilvánult hírlapilag az állítólagos bizonyosság is, hogy egy olyan háború esetében Németország csatlakoznék azonnal Oroszországhoz. Én attól a sötét gyanútól ment vagyok , s ama bi­zonyosság beteljesedését nemcsak valószínűtlen­nek, hanem egyenesen erkölcsi lehetet­lenségnek tartom. És ilyennek tartja azt — nézetem szerint — Oroszország is, mely a hadüze­­nettel Törökország ellen nem késett volna hóna­pokon át s nem habozna jelenleg is még, h­a t­u­d­n­á, hogy biztosan számíthat Németország fegyver­e­s szövetség­é­r­e Magyarország-Ausz­tria mint Törökország eshetőleges szövetségese ellen is. Erkölcsi lehetetlenségnek hi­szem pedig ama feltevés valósulhatását nem azért, mert Németországnak vigyázni kell saját háztájára a rendkívül csendes Francziaország tőszomszédsá­gában, hanem azért, mert a német nemzet ér­deke homlokegyenest ellenkezik a szláv faj túlhatalmasodásának önkénytes előmozdításával. A Francziaország magatartására vonatkozó éberség lehet egy mellékindok arra, hogy Németország is semleges maradjon, de arra, hogy Oroszországnak a magyar-osztrák monarchia ellenében fegyver Mibe kerül Oroszországnak Csernojeff? Hírlik, hogy Oroszország 120,000 em­berrel készül bevonulni Bolgárországba; hogy 340,000 embert Beszarábiától Varsóig állít csatalánczba; hogy 240,000 emberrel Ázsiában fog működni. Egy szóval borzasztó lesz az, amit Oroszország m­ivelni fog, — feltéve, hogy e töméntelen sok fegyveres muszka abban is egy természeten van a­­ medvével, hogy a talpát nyalva ki tud telelni. Mert máskülönben aligha kemény próbára nem teszi e borzasztóan ünnepi háborús in­dulatot az a szerfelett hétköznapi kérdés: mit eszünk? Mióta Csernojeff úr missiója megkezdő­dött, Oroszország tápláló ereje folytonos köpölyözést szenved­, s igen érdekes adatok­ból lehet gyanítani, hogy a kimerülés stá­diuma nem valami távol lehet már. Annak a százezer, muszkával és lóval vegyes, szerb­­montenegrói runáknak etetése, itatása, ruhá­­zása, fegyverrel, puskaporral, flastrommal és lelki vigasztalásal való ellátása, négy hónap alatt nem jelentéktelen milliókat szívott ki Oroszországnak különben is szegényvérű finan­ciális elveiből, pengő rubelekben. S ha hozzá számítjuk a bosnyák-herczegovinai lázadás kitartását közel másfél esztendeig; a szerb várak armirozását; a költözködő muszkák útravalóját; végre az oroszországi csapatmoz­­gósítás nagy költségeit, az orosz kikötőív és várak hadilábra helyezésével együtt, egy oly­­ tisztességes rendkívüli költségvetés áll előt­tünk, melynek a fele is elegendőnek látszik Oroszország rendes hitelét felemészteni. S ez a rendesen is rendkívül vékony dongájú hitel, melyre még a szerb háború előestéjén sem volt kinek csak 20 millió rubelt is kölcsönözni, s valóban mindazon symptomával dicsekszik, melyről az orvosok a halálos sorvadást felismerik. Házalnak vele jó három hónapja már, mindenfelé a­hol pénzes szekrények lakoznak az emberek keze ügyében. Az angol bankároktól kezdve, a franczia pénzpiaczon át, Amsterdamtól Amerikáig meg vissza, minden elképzelhető pénzes embernek volt már szerencséje az orosz­­ kölcsönkeresőkhöz. S Baring Londonban, Hoppe et Comp. Amsterdamban, a párisi tőkepénzes és az amerikai varanszember mind csak annyit tudott oroszul, hogy: nye dám, így, hacsak a spanyol anyakirályné, vagy a japáni mikádó nem ad rá, bajosan lesz pénz az orosz hitelből a háborún innen, s azontúl még úgy sem. Marad az „önkénytes“ nemzeti kény- s szerkölcsön. S hajh, ne volna csak a czárnak az a minden császárral közös malheurje, hogy ubi non est, ott ő is elveszti a jogát, s egy ilyen kényszerkölcsön, kellő számú batuskák közbejöttével, bizonyosan ki is adná a szükségeset. Baj azonban, hogy pénzből, a­mi pénznek neveztetik, vajmi ke­veset juttatott az isten az oroszok nem­zetének; értékből pedig a­mi megakad is, az oly rettenetes dévairallót szenvedett az utóbbi két hónap alatt, hogy már éppen csak egy kényszerkölcsön hiányzik az orosz nemzeti vagyon teljes kifosztására. A kö­vetkező adatok nagy f­loquentiával beszélnek erről.­­ A keleti villongások kezdete óta 80 millió arany rubelnél több szivárgott ki Oroszországból s ugyanannyi bankjegy vo­nul­ott vissza a közforgalomból. A pétervári állami jegybank éremalapja 229,298,327 rubelről 148,148,323 rubelre olvadt; a he­tedik 5 perczentes külföldi államkölcsön cursusa 103-ról 893/4-re esett; a Londonra szóló váltók árfolyama 32­2-ről 301a-re, a Párisra szólóké 343-ról 322-re hanyatlott.­­ Az állami jegybank pénztárában ez év márczius elején 84 millió rubel volt, s szeptember végén ugyan a pénztárban már csak 8 millió kongott. A­mit az orosz pénzügyek tiz év alatt javulni képesek voltak, az rövid hét hónap alatt tökélete­sen elveszett s az orosz valuta ugyanazon siralmas állapotban vergődik, melyből 1866­­ óta roppant erőfeszítéssel annyira­ mennyire kiemelkedett. Ennyibe került Oroszországnak egyma­gában a jó Csernajeff úr s az ő missiója. Hát még az egész Oroszország missiója mennyibe kerülne, és miből? Azt mondják, se baj, van pénz a nagy­uraknál és a főpapságnál, s a szen­ttáborúra majd telik onnan. Meglehet. Ha a pap el­adja az aranyos leppentyűjét, a miben mi­sézik és a főur az ezüstneműjét, a mivel ebédel, abból bizony sok szép millió össze­­csordul. De kötve hiszszük, hogy kifussa belőle egy olyan hadjárat költsége, mely Varsó­tól Beszarábiáig, Ázsiától Bolgáror­szágig 700,000 fegy­verest mozgat, napon­ként legalább másfél millió rubelbe kerül, s eltart egész télen át, hogy azután alkal­masint még ki is nyaraljon. Egyébiránt az is meglehet. De ha meglesz, csak annál bi­zonyosabbá válik az orosz pénzügyek teljes deroutája s a közvagyonnak és magánvagyo­­nosságnak oly mérvű pusztulása, melynek aequivalensét a háború várható vívmányai­ban, soha nem találja meg Oroszország. Nem áltatjuk magunkat azzal, hogy a pénzügyi helyzet leküzdhetetlen akadályt gördít Oroszország harczias útjába. Egy oly roppant birodalomnak, ha mindent mer koc­­­káztatni, nincs lehetetlenség. Csak egy okkal többet akartunk kimutatni azok közül, me­lyeknél fogva Oroszország sem láthatja oly rózsás színekben az eget, hogy valami ren­geteg bátorsággal keresse magának a há­ború bizonytalan esélyeit. S azt hiszszük, hogy mielőtt monarchiánkat és Angliát pro­vocálni merné, leül szerint megolvassa az a mig csak egyszer is dékkal,­­ és a biblia utasítása az ő dénárjait tízszer is, kiadná háborus szán­ogy ke­­­restársa ne legyen, Németország saját nem­zeti hivatásának és jövőjének átérzésében ta­lálja a legfőbb indokot, az elhatározó önér­deket. S a­ki figyelemmel kíséri a német közvé­lemény legtekintélyesebb közlönyeinek nyilatkoza­tait, a birodalom különböző és legnevezetesebb ré­szeiben, annak nem lehet kétsége az Oroszország iránti indulatok természetéről, s ezek folytán arról sem, hogy a német nemzet előtt nem lenne sem népszerű, sem lelkesítő s igy egyesí­tő sem — mint volt Francziaország ellenében — az Ausztria- Magyarország elleni bábomba vegyülés, Orosz­ország oldalán. S Bismarck herczeg bizonyára sokkal féltékenyebb a német egység nagyszerű művének megszilárdulására, semhogy a birodalmat olyan bábomba és fegyveres szövetségbe vinné, mely ellen undort érezt­e a nemzeti öntudat. Szerintem tehát nem kell tartani attól, hogy Németország csatlakozik Oroszországhoz, ha ezzel háborúja talál lenni a magyar-osztrák monarchiának. Németország neutrális maradna, s ez állásából nem lépne ki csak a végre, hogy a küzdő felek közt békét eszközöljön, mint mediátor. * De hát miért jár mindenben a kedvére és kezére a háborúra készülő Oroszországnak ? töp­­renkednek sokan. Hátha csak azért, hogy Orosz-­­­ország ne csak készülődjék hanem bele is men­jen a bábomba, melyben aztán meggyűlhet a baja­­ nemcsak a törökökkel, hanem másokkal is. S tán valami ilyest gyanitnak Péterváron is, és ezért vi­seli magát a Konstantinápolyba visszaköltözött Ignatieff oly váratlan szelídséggel, hogy tán beleszeret még a­ szultán is. A­mióta egész Európa azt nyilatkoztatta ki, hogy meglátja mit fog tenni azon esetben, ha Oroszország megindítja hadseregét Törökország e­llen, azóta a muszka di­­plomatia gondolkozóba látszik esettnek s tán I azért sem indítja meg a háborút. Aligha tet­szik neki a szabadkéz politikája a hatal­mak részéről. Mert hát ki áll jól, hogy esetleg I fegyvert is nem ragadnak a szabad kezek nemzetei ? I . Deák életéből. *) I. Deák otthon. A ráktermő Zala kies völgyében fekszik Ke­­h­ida , régi fészek, még az Árpádok korából; közel járok az ősi fészek alapítási idejéhez, ha azt mon­dom, hogy egy-két, évvel fiatalabb, mint az arany bullának, Béla király és fiai nevében 1267. har­­madizben történt megerősítése. Minő szellem leng ez erdő és szőllő koszo­­ruzta halmok felől; honnan a Zalánfőnél eredő folyó harsogó morajjal hömpölyög odább a Bala­tonba? minő szellem az ősi fészekből? mely abban­­ az időben, hová gondolatom száll, még Deák bir­tok volt. Itt rendültek meg a XVII. század egyetlen magyar státusférfiának szavai: „Kebledre dőlök hazám, s elmondom, hogy el kell veszned még akkor is, ha mástól várod a segédet, nem magad­tól ; elmondom, hogy Isten csak úgy segít, ha megvívsz a veszedelemmel, s még az oltár kenye­reit is feláldozod a szent ügynek.“ Ha megmutatják az utasnak a kehidai kas­tély udvarán ama háromszögű épületet, hol a török ellen, a tuladunai, horvát és szlavón megyék egy­kor partiális országgyűlést tartottak: tudni­­ fogja, hová czélozzanak Zrínyinek — ama lélekteljes sza­vai, melyeket kétszáz év visszhangja kiált be a Zala-völgy rekettyés öbleibe; tudni fogja, hogy itt olyan emberek éltek, kikre a nemzet hallgatott, kik egy napon dicsőségesen rendelkeztek sorsa felett és az utánna való napon szinte eltűntek a tömeg között. Telepedjünk csak a kastély ormánál amaz örök emlékezetű szederfa közelébe, melynek két férfiú van most árnya alatt. Az a ki áll, egyenes tartásu, kemény bajusza, mely insurgenskori em­lék, bizonyos fensőséget ad nyílt tekintetének. „Specificus magyar nemes alak, csendes komoly­­ságu, próbát állott charakterü férfi, épen az, ki a múlt országgyűlésen (1830-ki) az udvartól önkényt ajánlott tanácsosi czimet el nem fogadá. A Wer­­bőczy által kijegyzett nátlv embere, ki kedvező pillanatot a néptömegre sem vet. Arczában van valami Himfyhez hasonló, van valami a mi költőt sejdittet.“ így rajzolja őt Kölcsey. Minden magyar olvasó rá fog ismerni e rajz után, hogy Zala megye alispánja, Deák Antal áll előttünk. A gyermek is kitalálná, ki az a másik, tiszta piros arczu férfiú a szederfa alatt, ki fekete bőrös karszékben ül; tajték pipájából bodor füstö­ket ereget, melyeken mint valami felhőn át látszik bozontos sürü szemölde; a másiknál mintegy ti­zennégy évvel fiatalabb izmos vállas alak, szemei tele tűzzel, erélylyel és szelídséggel. A gyermek szeme azért akadna meg rajta, hogy miért oly komor most/ különben jóságos tekintete. Az ide­*) D­e­á­k. A képviseleti alkotmány megalapítása. Irta N­edeczky István. Budapesten, 1876. Tettey Nán­dor és társa bizománya. Ara 3 frt 60 kr.

Next