Ellenőr, 1876. november (8. évfolyam, 302-331. szám)

1876-11-08 / 309. szám

Előfizetési árak: Egész évre . . 20 frt — kr. Évnegyedre . . 5 frt — kr. Félévre . . . 10 „ — * Egy hónapra . 1 „ 80 „ ügyes szám ára 10 krajczár. (Szerkesztési iroda: győzdetpesten, nádor-utcza 6. szám. Semmit tett közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésire nem vállalkozunk. — Poéta által csak bérmentes leveleket fogadunk el. POLITIKAI NAPILAP, Budapest, szerda, november 8. 1876. 309. szám. hirdetések felvétele: Budapesten, nádor-utcza 6. szám (Légrády testvérek irodájában). Ide intézendő minden hirdetésre vonatkozó megrendelés vagy tudakozódó*. Dijak árszabás szerint. Kiadó­hivatal: Budapesten, nádor-utcza. 6. szám. Ide intézendők az előfizetések át a lap szétküldésére vonatkozó minden felszólalás. VIII. évfolyam. Az „Ellenőr“ ára mint «Midig : Egy évre................................20 forint — kr. Félévre 10 „ — br. Negyedévre...............................5 „ — kr. Egy hóra....................................­ „ 80 br. Az előfizetést — postai utón vagy sze­mélyesen — nyugtázza az „Ellenőr“ kiadó hivatala (Pesten, nádor-utczs., 6. sz.) Százalék a köny­városi utón történő megrendelések t.lán az „Ellenőr“ részéről nem adatik. Táviratok. Karlócza, nov. 7. (Az „Ellenőr“ eredeti távirata.) Terrorisálandó a püspököket, ne­hogy ezek a Miletics-féle intézmények meg­szüntetését kivánnák. Ivacskovics patriarcha a congressus-bizottságot a squodussal egye­temben hívta össze. Már három napja, hogy Ivacskovics Dr. Polittal, Branovacskyval, Stojkovics és Vojnovics püspökökkel, ezen­kívül több omladinistával conferál ; más püspökök a felforgató párt tagjaival ké­szülnek értekezletbe bocsátkozni. Zsivkovics püspök, Zsivkovics osztályfőnök információja szerint még e hét folyamában Budapesten keresztül — hol Mandicscsal értekezik — lő Karloviczára. Branovacsky kitartásra buzdítja a patriarchát az omladina-párt támogatásában, előadván, hogy három hét előtt Trefort közoktatási miniszter és Man­­dics osztálytanácsos arról biztosították őt Pesten, hogy míg Trefort a m­i­n­i­s­z­­t­e­r, addig a szerb egyházügyekben a status quo megmarad. Legális elemek álta­lában sajnálkoznak e dolgokon, és mind­azoknak, kik a szerb egyházügyek status quo-jaiban kedvüket találják, jó étvágyat kívánnak hozzá. Szerbiában az omladina-párt azzal fenyege­ti az orosz consult, hogy kikiáltják a köztársaságot, ha Oroszország Törökor­szágnak nem szén háborút. Bécs, nov. 7. A »Pol. C.a J Konstanti­­nápolyból 7-évől jelenti: A nagykövetek megállapították tegnap a demarcationális vonal kijelölésére ma elutazó biztosok uta­sításait ; ezen utasítások iránti megegyezés fényében a legszilárdabb biztosíték, hogy a demarcatio kérdése nem függ további ne­hézségektől. A conferentia helyét illetőleg Orosz- és Törökország nagyobb súlyt lát­szanak arra fektetni, hogy a béke kérdését a nagykövetek conferentiája ne Konstanti­nápolyban tárgyalja, míg a többi nagyha­talom az esetleges conferentia helyét illető­leg Konstantinápoly iránt mutat hajlandó­ságot. Zára, nov. 7. Tegnap basi-bozukok át­keltek a határon s felgyújtottak egy házat, de erős katonai tűz által szétütettek. — Egy osztrák caravan török területen fölkelők által megt­ámadtatott s kifosztatott, egy dalmátiai embert agyonlőttek. Belgrád, nov. 7. (A „B. C.“ távirata.) Kladován és Szendrőn át ma is érkeztek ide oroszok. A szállításokért most esedékes részleteket nem fizethetik ki. A szállítók, kik már néhány nap óta itt tartózkodnak, bot­ránynyal fenyegetőznek. Szerbia déli részé­ben nagy hidegség uralkodik. A csapatok, melyek végkép nincsenek elegendőleg ellátva, ezáltal igen sokat szenvednek. Belgrád, nov. 7. (A „B. C.“ távirata.) A határvonalakat csak 8 nap múlva fogják megállapítani. Trubarevó a szerbek által nincs megszállva. Konstantinápoly, nov. 7. (A „B. C.“ távirata.) Ignatieff kijelentette, hogy a kö­vetek által Konstantinápolyban tartandó értekezleten, mely csak előkészítő lesz, Törökország nem vehet részt. A porta ré­széről csak consultatív képviselőnek lesz szava benne. De Szerbiának és Montenegró­nak is meg kell engedni, hogy ily módon az értekezletben képviseltessék magukat. Zágráb, nov. 7. (Tartománygyűlés.) A költ­ségvetés részletes tárgyalása folytattatott; a II. czim egészen, a III. (belügyek) részben elintéztetett; csak a „csendőrség“ tételénél támadt élénk vita s végül a bizottság indítványa szerint szavaztatott meg az extraordinariumba áttétetvén. Bécs, nov. 7. A hitfelekezeti bizottságban a kultusminiszter azon óhajt fejezé ki, hogy a kor­mány javaslata a katholikus lelkészek detaliójáról sürgősen tárgyaltassék, hogy a határozat a költség­­vetés tárgyalása előtt hozassák. — Egy interpelláti­­óra a miniszter közlé, hogy ő felsége nem szentesítette a klastrom-törvényt, de a minisztert felhatalmazta egy újabb javaslat előterjesztésére. Bécs, nov. 7. (A reichsrath ülése.) A keleti vitában H­erbst második főszónok fejtegeti a népképviseletnek az alkotmányon alapuló azon jo­gát, melynél fogva a külügyek vezetésére befolyást gyakorolhat. Mindkét ház, mindenesetre, e 1­ j e n­z­i, hogy Ausztria-Magyarország Oroszországgal együtt menjen, Ausztriának nem szabad ka­landos vállalatokba rohannia. Szónok hangsú­lyozza még — egy előtte szólónak fejtege­tései ellenében —• a cseh népnek hűségét a császár s a birodalom iránt, és constatálja, hogy egy cseh katona sem vonakodnék a császárjától hozzá intézet hívást követni (helyeslés). A török­­szláv keresztyének sorsának javításában szóló valódi osztrák feladatot lát. Ezen követelésben valamennyi nagyhatalom találkozik, ezen pontot illetőleg a nagyhatalmak részben megzavart egyetértése megint helyreállítható. Beszédét bezárja ezen óhajjal: „Vajha monarchánknak sikerülne a békét fentartani!“ (Helyeslés.) — Legközelebbi ülés szombaton tartatik. Athén, nov. 7. este. A király és a királyi család Komondurosz kíséretében ide érkezett; Py­­raeusban és Athénben lelkesedéssel fogadtattak. A király az erkélyről köszönetet mondott a szívélyes fogadásért.__________________________________ BUDAPESTI F­ZINLAPOK. Budapest, szerda, november 8. Nemzeti SZinsz. I Szathmáry L.-né . r Luiza Lendvainé Ármány és sze- i Zsófi Császárné velem. Kezdete 7 órakor. Szomorujáték 5 felvonásban. — Walter Feleki N 6­­Ifi Z I il Sí A Z. Ferdinand Natty Imre . „ . „ Kalb Vizváry A kis menyecske. Lady Milford K. Jászsy M. Operette 3 felvonásban. Wurm Bercsényi Kezdete 7 órakor. Müller_____Szigeti József ______________________ UTOLSÓ POSTA. Az osztrák képviselőh­ázból. A múlt ülésben a keleti vita befejezése elfo­gadtatván, ma csak az általános szónokok beszél­nek. Első G r­e­u­t­e­r, ki ha őszintén összegezi a vita eddigi eredményét, azt hiszi, hogy csak a külügyminiszter nyert általa, mert már most teheti azt, a­mi neki tetszik. A miniszterelnök válasza volt a vita tárgya, de szerinte a belügyek fölött folytatott vitába keveredtek a szónokok. Sokan kézzel-lábbal neki támaszkodtak Janus kapujának, hogy az zárva maradjon. Váljon ez egyedül a béke szeretetéből származott ? Sokan megilletődve be­széltek a törökök mellett. De szónok gyanakszik, hogy erre nem annyira a törökök sorsa mint a török sor­sj­egyek adtak okot (Derültség). Oroszország elég tapintatos volt, és az utóbbi évti­zedekben nem vette le kezét Európa literéről, és most fölhasználja az idő szellemét. A nemzetiség eszméje propagandát nyert Németországban és Olasz­országban, ekkor Oroszország hallgatott. Most azt tartja, hogy az ő ideje is elérkezett. Ha Törökor­­országtól azt követeli valaki, hogy álljon fenn to­vábbá is, de reformokat és egyenjogúsítást adjon a hitfelekezeteknek, úgy nem kiván tőle egyebet, mint hogy felekezet nélküli állammá legyen, pedig arra soká lehet várni míg a török le fog mondani paradicsomáról (Derültség). A balkáni szigeten három politikai párt van: az omladina, kiknek tagjai számosabban vannak nálunk, mint Szerbiában ; összesküvők, de hatal­mas és vallásos párt, s az ilyeneket a nyomás csak erősíti. A másik az úgynevezett délszláv­ párt, mely különféle apró, Oroszország felé gravitáló fe­jedelemségekkel számít. A harmadikat „históriai párt“-nak nevezi szóló. Ez azt mondja, hogy Bosz­nia és Herczegovina az ezeréves horvát királyság­hoz tartozik. Ott nem sokat törődnek vele, hogy itt azt mondják: „Nem kell interventio, nem kell annexio“. (Derültség). — Áttér a kormányzási esküre, mely szerint a magyarok a hires 1812-iki memorandum­ban azt az elvet állították fel, hogy a királynak meg kellett esküdnie, hogy nemcsak azokat az országokat hódítja meg, melyek előbb a magyar királysághoz tartoztak, hanem azokat is, melyek túl fekszenek a régi határokon. S erre ő felsége meg is esküdött. És most azt mondják, nem sza­bad foglalni! Mikor minden állam terjeszkedik, egyedül Ausztria mondja-e: Elegünk van ! (Élénk derültség), köszönjük (viharos, hosszas derültség.) Ha ez így lett volna 500 év előtt, ha habsburgi Rudolf így gondolkozott volna, ma nem volnánk Ausztria. Nem méltányos e hát, hogy a hor­vát és bosnyák lakosság kívánságait legalább diplo­­matiai számításba vegyük. Háború kezdéséről nincs szó. De a baloldalnak, pártja érdekében, éppen nem kellett volna szomorú gazdasági viszonyainkra figyelmeztetni. Ha szónok liberális volna, ő nem érintette volna e themát (derültség). Azelőtt 367 millió volt a budget, most Magyarországgal együtt, hol szintén a liberalizmus van felül, 701 millió. Persze, ha a hadsereg most is csak parasztokból állana, elmasíroztatták volna már Belgrádba. De most, hogy az uraknak is el kellene masírozni, hát nem szeretik a dolgot (derültség). Mindenen javítottak, csak egyre nem gondoltak: a katonai élelmezésre. Mert ma katonává lenni: az egy három esztendős éhezési kúra, s kié a teher ? a paraszté, mert fiát segíti, s ez igazságtalan megadóztatása a népnek. Szónok politikai ellenségeinek is akar néhány szeretetre méltó szót mondani (derültség). Csodálja, hogy amott oly oroszellenes beszédeket hangoztat­nak, holott legszebb diadalaikat, valódi aranjuezi napjaikat csak az orosz uraknak köszönhetik. Em­lékeztet a szabadságharczokra. Ki gyújtott halotti fáklyát először Napóleonnak? Nem az oroszok ? Moszkva nélkül nem lett volna Lipcsénél, Lipcse mellett nincs győzelem Oroszország nélkül, s győ­zelem nélkül ma is a Napóleonok alatt volnánk. 1861 és 1862-ben, az alkotmány első mézesheteit élték, s csupa magyar „Rechtsverwirkung“-ról szó­nokoltak. Az egyik rész belefojtotta a magyarokat a beszédárba, a másik megette őket paprikával és a nélkül. De kinek köszönhetik a Rechtsver­wirkung emlegetését ? Hát hol lett Magyarország joga verwirkolra ? Világosnál i­s ki tette ezt ? Az orosz ágyuk. Védő pajzs volt Oroszor­szág 1867-ben és 1870-ben is. Önök tehát hálá­val tartoznak Oroszországnak (derültség balról). Annexio, igaz nem kell, az annectált népek tör­vényes képviselői ellenére, — de minek elnyomni az irántunk való sympathiákat, miért ne tárnánk kart azok számára a kik hozzánk akarnak jönni, minek várjunk, mig más veszi el őket ? — Visz­­szautasitja ezután a R o d i­c­h elleni vádat — ő a bocchei pacificatiónál érdemeket szerzett, az tény (derültség). Mindenki tudja, hogy Rodich bírta alkotmányhűségre a dalmát képviselőket, s ő bírta rá őket, hogy ide jöjjenek (derültség). S a Szutto­­rinában minden lehetőt megtettt a nemzeti­ párt szétválasztására. S ez az ember omladinista ? Lyu­­bobraticsot ki internálta ? Ki tűrte a törökök visszaéléseit területünkön, ki tűrte, hogy a rend­őrség üldözte az oszojnikieket, derventieket ? Min­dig csak Rodich. S ez omladinista volna ? Végül kérést intéz a házhoz, hogy hagyják abba a recriminációkat, midőn Ausztria hatalmi állása forog kérdésben. A­meddig reménytelenül számítunk segélyre és a határon átkacsintgatunk, addig nem leszünk boldogabbak. Ha a panszla­­vismus kisértetét emlegetik e házban, és csak úgy lehetséges, hogy a birodalomban elégedetlen szlá­vok vannak. Azért talán már nincs is sok mulasz­tani való idő. Vannak, a­kik hátrányainkra, gyön­géinkre, sőt romlásunkra számítanak. Budapest, november 7. A keleti kérdés a reichsrathban. A száztizenötök aligha gondolták meg, hogy interpellációjukból ekkora fiasco lesz. Mert, biz abból az lett, még­pedig nagy. Compromittálták a kabinetet, Hohenwartnak pedig alkalmat adtak arra, hogy bizonyos eshetőségekre utat készítsen magának. Hozzá a maguk pártjából is beszélt az egyik ide, a másik oda. Hetekig készültek a dologra, s mégsem tudták a szónokokat megválo­gatni, hanem bízták az egész vitát a jó szerencsére. Előbb arról beszéltek a házsza­bályok sophistikus magyarázatával, hogy a vitát nem lehet addig bezárni, míg a fel­­íratt szónokok ki nem beszélik magukat, utóbb aztán abban állapodtak meg, hogy e kérdés felett majd az első napi vita után határoznak. Belátták már szombaton, hogy a dolog nagyon zölden indult, s így azt határozták, hogy hétfőn legyen a vitának vége. Nem lett. Mert mikor a vitazárást kimondották, s General­ Rednert kellett volna választani, a jobboldal, élve ugyanazzal a sophistikával, mely néhány nappal előbb „alkotmányhű“ részről a vitazárás indítványozását lehetet­lennek mondotta, s azt bizonyítgatta, hogy nem lévén sem törvényről, sem indítványról szó, nincs szükség General-Rednerre. Lett erre amabilis zavar. Ha elütik az alkotmány­­híveket még dr. Herbst zárbeszédétől is, a vita csakugyan nevetséges véget ért volna. Az elnök aztán méltányossági tekintetekből kérte egy főszónok megválasztatását. A jobb­oldal erre ostentátióval készült elhagyni a termet, mire a jámbor elnök kijelentette, hogy hát isten nevében, válaszszanak két General-Rednert, ügy is történt. Megválasztották pater Greutert és dr. Herbstet. A pater azonban nem volt elkészülve, s így maradtak a pár­beszédek mára, minthogy Herbst akart utol­sónak maradni. A tegnapi ülés szónokai közül Vosnjak és Fanderick arra használták az alkalmat, hogy az uralkodó pártnak szemére vessék a népek elnyomását. A keleti kérdést csak annyiban érintették, a­mennyiben kapcso­latba hozhatták nemzetiségi politikájukkal. Ma aztán meghallgathatták Greuter prédi­­kátióját, a­ki a nevetőket vonta a maga pártjára azzal a sikerült élet­tel, hogy azok­nak az uraknak ott a másik oldalon nem annyira a török sorsa fekszik szívükön, mint inkább a török sorsjegyek. Hohenwart, Plener, Vosnjak, Fanderlik, Greuter! Kellett ez a keleti vita az alkot­mányhű pártnak ! Az imponáló nyilatkozás helyett, melyet képzeltek, csak az osztrák pártviszonyok nyomorúságát és az elemek széthúzását tárták újból is a világ elé. Ha ezzel a vitával akarták a külügyminiszter állását megingatni, akkor ugyan felsültek. A külügyminiszter nem is kaphatott volna te­­rebesi útjára kellemesebb szórakozást, mint e két napi vita olvasását. Szinte látjuk, hogy nevet a markába. Mert ha az osztrák reichsrath nyilatkozatától tette volna füg­gővé, hogy menjen-e va­gy ne menjen, vagy hogy egyáltalán mit csináljon, nagyon meg­járta volna. Plener küldené Bosnyákországot hódí­tani, hogy Ausztria legyen nagy és hatalmas. Hohenwart is küldené, hogy Ausztria legyen — szláv. Vosnják és Fanderick is küldenék, hogy legyen — bomlás. A­kik meg csak Andrássyt magát küldenék, s ezek a száz­tizenötek, álmodnak valami másról, a­mit nem birnak vagy nem mernek határozottan kifejezni. És ha mind a száztizenöten csak egyről álmodoznának, de mikor ezeket is csak bizonyos határig tartja együtt az érdekközösség, s adandó alkalommal futná­nak szét. Maradjon meg hát csak Andrássy gróf azon az utón, melyet a monarchia érdeké­ben a legjobbn­uk tart. A reichsrath sze­rencsétlenül kiütött manifestátiója zavarhatja legkevésbbé útjában. Jövő szombaton a szabadelvű párt ér­tekezletet tart, melyben a jövő ülésszakban végzendők sorrendje fog meghatároztatni. Állítólag mindenekelőtt az uzsora elleni törvényjavaslatot fog­ják az osztályok tárgyalni. A pénzügyi bizottság jelentése az 1877- ki költségvetésről már szombaton fog a ház elébe terjesztetni, a budgetvita pedig csütörtökön, e hó 16-án megkezdetni. Szombaton a jogügyi bizottságnak a békebiróságokról szóló je­lentése is elő fog terjesztetni. A magyar kisbirtokosok országos földhitelegyesületét létesítő bizottsághoz még egyre érkeznek csatlakozási nyilatkozatok a vidéki pénz­intézetek részéről. Legújabban a „tokaj-hegyaljai bormivelő-egylet“ küldi be ez iránt hozott határo­zatát. Nyilatkozata a következőképpen hangzik: „A tokaj-hegyaljai bormivelő egyletnek folyó évi no­vember hó 1-én Mádon tartott szüreti közgyűlésén az egyletnek további hat évre leendő fennállása elhatároztatván, Török Sándor volt országgyű­lési képviselő, s miniszteri titkár, mint az egylet választmányi tagjának indítványára kimondatott, hogy a magyar kisbirtokosok országos földhitel-egyesü­lete által tervezett hitelszövetségben egy égető, orszá­gos közszükséglet kielégítését kezdeményezve látja, s ennélfogva igazgató-választmányát utasítja, miszerint az a tokaj-hegyaljai speciális érdekek szemmel tartásával létesítendő mezőgazdasági előlegegylet életbeléptetése iránt magát a központban mű­ködő bi­zottsággal érintkezésbe tegye. Midőn a bormivelő-egylet közgyűlésének, mely Zalay István, orsz. képviselő el­nöklete alatt dr. Vay Sándor, Szirmay Ödön, Ib­­rányi Zsigmond, Szabó József és Lajos, és számos más előkelő birtokos részt vett, fentjelzett lefolyá­sáról a t. létesítő bizottságot értesíteni sietünk, ré­szünkről a t. létesítő bizottság előtt lebegő nagy czél országos fontosságáról és ennek hazánk köz­­gazdasági viszonyai, legkivált pedig a kisbirtokos osztály szomorú helyzetének javítására irányzott rendkívüli horderejéről legbensőbben áthatva lé­vén, közreműködésünket e fontos ügy előmozdítá­sára a legkészségesebben ajánljuk fel. Mádon, 1876. évi nov. hó 2-án. A szász nemzeti egyetem tegnapi ülésében tárgyalni kezdette a bizottsági többség ré­széről kidolgozott s a szászok által elfogadott mun­kálatot. De minthogy a munkálat túlmegy az 1876. XII. törvényczikkben az egyetem számára kijelölt határokon s a törvényhozás és kormány elleni re­­criminatiokba bocsátkozik, az elnöklő főispán Wäch­ter nem engedte meg annak tárgyalását s az egye­tem tanácskozásait a törvényszabta határok közé szorította. Ez ellen 25 képviselő tiltakozást emelt, minek ellenében viszont az alkotmányhű szász ki­sebbség ellennyilatkozatot tett. A román képviselők mindnyájan tartózkodóig viselték magukat a mun­kálattal szemben. Csak az elnök tapintatának kö­szönhető, hogy az ülés aránylag rendben folyt le. A ferenczvárosi szabadelvű kör november 6-án délután értekezletet tartott, melyen­­ a fővárosi törvényhatósági bizottság tagjaivá a IX. választókerület részéről elhatározta ajánlani értékképviselőkül: Korizmics László, Naszti Mór, Prückler János, Freiszlecer Nándor, Schmiedlech­­ner Károly, Röck István, Ybl Miklós, Locher Mi­hály, Reisenleitner Jakab urakat. A kerületben választandó 10 rendes tagot pedig ajánltatnak : Dobronyi János, Kern Ferencz, Szeifert Károly, Steger Tamás, Márkus Ignácz, Fromm Antal, Ha­­zay Lajos, Müller Károly, dr. Landau Imre, Bá­­tory Nándor ; — póttagokká: Prückler László, Berkesz István, Hatala Péter, Tassy Becz László. Ez ügyben november 8-án újra értekezlet lesz. Jegyzetek. Mérges kérdés intéztetvén hozzám, hogy miért nem jelent már meg egy levél, mely bősz interpellációt intézett, bizonyos vidék valamelyik tekintélyességének egyéni fészkelődését illetőleg, a pénzügyér úrhoz : keresgéltem egy papírhalmazban, hogy megtaláljam — ha lehet — a nehéz mulasz­tás tárgyát, melyre nézve volt némi homályos visszaemlékezésem nem csak megérkezéséről, de lánczolatos ítéletemről is, miszerint a bizony — mint teljesen magán­história és személyes fontos­kodás — nem a közönség elé, hanem a kosárba való. És mint rendesen történni szokott, a kérdés­­beni iromány után ugyan hiábán keresgéltem, (feleljen róla a kosár, mely közel áll bíróságom asztalához,) de találtam egyebet, melyen megállott a szemem ösztönszerű­leg, mintha kincsre bukkant volna véletlenül. És valóban trouvaille volt, noha nem több mint a londoni nagy lapok egyiké­nek szeptember 11-ei száma. Megvallom külön­ben, hogy ezen szerencsét csak az angol sajtó iránti részrehajlásomnak köszönhetem. Ha fran­­czia, német vagy olasz hírlap fordul kezem alá, valószínű, hogy bele sem pillantottam volna, mert hiszen ezeket megolvasni ritkán „fizeti ki magát“ mikor frissek is, hát még mikor már ré­giek. A londoni újság kiváncsivá tett kéthónapos korában is kivált a mióta az egyik ottani pártnak bizonyos része azzal véli legyőzhetni Oroszországot a keleten, ha a tatárnál is tatárabb politikára adja magát. Váljon mi van a „keresztyénség“ és „humanismus“ köpönyege alatt grassáló brit „szabadelvűség“ közlönyének vezérhasábjain, ha jól megnézi az em­ber? gondolom magamban. És megnéztem jól. És találtam benne a következőket. Először is Glad­stone nagy beszédét Greenwich választóihoz, a vastag betűkben szörnyedező ismeretes felirattal : „the Turkish atrocities in Bulgaria — a török iszonyatosságok Bulgáriában.“ — Ezen beszéd — mint tudva van — a törököktől megtagadja a mivelődést azon képességet is, a­melyet John Bull emberszeretete mindig követelt az éjszakamerikai négerek részére. Ugyan­azon elszörnyedés vastag betűi alatt van egy bécsi távirat is a „Presse“ egyik tudósításáról, mely szerint a basi-bozukok felgyújtottak három falut a békés Dobrudzsában s erőszakot követtek el min­den tiz évnél idősebb fehér személyen, nem is említve a gyermekek lemészároltatását és a vén asszonyok rabságba adatását. Mellőzöm a Csernajeff és muszka társai részére szóló telegrammokat, ámbár ezekből sem maradt ki az értesítés, miszerint Bosz­niában a lakosság török részére gyakorlott sztam­­buli izgatás folytán új török „iszonyatosságok vár­hatók azon tartományban is.“ — És mindehhez van — mint elképzelhetni — két hatalmas vezérczikk, melyekben kimutatva jön a Gladstone úr bölcse­­ségének isteni természete, Oroszország civilisationá­­lis hivatásának megváltó jellege, Szerbia hősiessé­gének legyőzhetetlensége és Törökország javítha­tatlan romlottságának ördögi sajátsága. Történt pedig, hogy egy másik munkatárstól, ki, úgy látszik, nem foglalkozik politikával, a török atrocitásokról szóló közlemények kellő közepé­ben egy harmadik vezérczikk jelent meg, ál­lattani szempontból, Darwin feltevéseivel kap­csolatban, az emberi vadság és brutalitás ki­váló egy pár példájáról. És ennek a czikknek vé­gén elbeszélve van, szólni szóra, a „keresztyén“ és „civilizált“ Angliában ezelőtt négy hónappal történt következő „humánus“ eljárás. „Augusztus egyik vasárnapján egy szegény ifjoncz, útjában a templom felé, találkozott három kamaszszal, kik megfogták, czipőit lehúzták, lábszá­rait összekötötték a szaruszijakkal, karjait hátrafőz­­ték zsineggel, s aztán bevetették, kötözötten és tehe­tetlenül egy üregbe, melyből előbb egy darázsfészket ástak ki. A bőszült bogarak megrohanták fullánk­jaikkal a szerencsétlent, ki úgy orditott, hogy a nyomorultak visszatértek s ijtédtü­kben kiszabadí­tották. A hidegvérű gazság ezen indok példáját az angol törvény és igazságszolgáltatás, képviselve egy bíróság által Lynn város közelében, azzal to­rolta meg, hogy a három nyomorultat tiz forint birságra s hét forint perköltségre, ítélte fejenként.“ Vájjon ez a termés­zettani vezérczikkező nem akar-e egy kis csendes commentárt írni a más két vezérczikkhez, és mindazon angolok humbug­jához, a­kik a török fajt képtelennek nyilvánít­ják a fejlődésre és humanizmusra, mert hát némely katonái, egy lázadás felnyomásánál, ör­­dögileg kegy­elenkedtek Bulgáriában ? S váj­jon mit tartana a „Daily News“ (melynek szeptember 11-ei számából idéztem a fennebbi dolgokat mind) egy olyan ítéletről, mely az angol fajt javíthatatlanul brutálisnak és embertelennek jelentené ki, csak azért, mert olyan gaz suhanczok és „atrocitások“ fordulnak elő, nem ritkán, Nagy- Britániában is, mint a fennsoroltak ? És mit mon­dana főleg a „Daily News“ az olyan török törvényre és igazságszolgáltatásra, mely tíz forintnyi bírságot s hét forintnyi perköltséget elégséges bün­tetésnek ítélne a mondotthoz hasonló esetben? Bizony mondom, meetinget csőditne össze, meg­beszéltetné Gladstonet s ismét követelné a törökök kidobatását ebből a civilizált Európából.­­ S mindezek alatt Amerika éppen m­a vá­lasztotta meg új elnökét. Hanem hát ki gondol most e vén continensen azzal, hogy a tengerentúli köztársaság „fehér házában“ ki lesz Grant utódja 1877. márcziusától kezdve — Hayes-e vagy Til­d­en ? Kiváncsi vagyok, mikor tudjuk meg az ered­ményt a mi kedves távíróinktól. Valószinűleg két napppal az amerikai lapok megérkezése után. Minek is előbb, midőn úgy is egyeben jár világ­részünk esze ? A pénzügyi helyzetről. A pénzügyi bizottság a budget tár­gyalást tegnap bevégezte. Ha a bizottság működését objectív bírálat alá ve­sszük, úgy találjuk, hogy a bizottság, midőn min­den tételt úgy mondhatni a legszigorúbb vizsgálat alá vett, a kiadásoknál hogy el­kerülhetetlenül szükségesek voltak, a bevé­teleknél, hogy a zárszámadások alapján vagy az előző év tanúsága szerint történ­tek-e, hivatásának megfelelt. Hogy e szigor a budget-tételeknél végeredményben azaz számokban kevés különbözetet mutat, a kormány költségvetésének realitása mellett egy elismerő bizonyítvány. Mint egy előző czikkünkben megírtuk, a felett mi kétség sem lehet, hogy államháztartásunk mér­lege a múltal szemben kedvezőbb, és az út a melyre léptünk az, melyen haladva a ki­bontakozás az örökös deficitekből bizton várható; midőn azonban mindezeket beis­merjük az állam polgárainak állapotát nem hagyhatjuk figyelmen kívül. Hogy súlyosak a közgazdasági, keres­kedelmi és hiteli viszonyok ez országban, mindenki előtt ismeretes, a vám- és keres­kedelmi egyezmény és a bankegyesség feletti tárgyalások hosszadalmassága, a­mennyiben minden megállapodhatási pont megtanulása az egyezmények megkötéséig az illető fak­toroknak teljes lehetetlen, mesterségesen nö­velte a bajt. Ha ehhez veszszük az osztrák nemzeti banknak ez időtől kezdve a leg­­gyengédebb kifejezés szerint is nem barát­ságos magatartását, csak bámulni tudunk, hogy a hitel­visz­onyok e roszasága mellett nagyobb catastroph­ák be nem következtek. Ennek oka nézetünk szerint abban fekszik, mert úgy kereskedelmünk, mint pénzinté­zeteink, ha az ausztriaiakkal összehasonlít­­ani , szerény körben ugyan, de egészséges alapokon nyugodtak. Azonban a legegészsé­gesebb alap mellett is megbízh­atatlanná vál­­hatik ezen rendkívüli panique és pangás — -------ennek, ha nem egész, de bár részben való elhárítása élet­kérdés. Ezen már­­ a két kormány között létre­jött egyezmények mielőbbi beterjesztése és a két parlament által sürgős letárgyalása oly kötelesség, melylyel az illető államok­nak úgy az egyezmények pártolói, mint ellenzői tartoznak, mert ezen kérdéseknek hosszas függőben tartása egyenlő az illető államokban levő kereskedelmi és hiteli vi­szonyoknak teljes aláásásával. Nem elmél­kedéseket, hanem decisiót vár az állampol­gárok érdeke. Van azonban nézetünk szerint a kor­mánynak egy igen komoly kötelessége, ez pedig az, hogy egész befolyását használja

Next