Ellenőr, 1876. december (8. évfolyam, 332-360. szám)

1876-12-03 / 334. szám

£ 16 fizetési árak: e­­gész évre , . 20 írt — kr. Évnegyedre .. „ 5 írt — kr. 1­­lévre . . . 1O „ — „ Egy hónapra I , 80 , Egyes szám ára 10 krajczár. ”Szerkesztési iroda: (J^ndo­j)esten, nádor-tztczcc 6. szám, £■'mi­it sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésire nem vállalkozunk. — Posta által csak bérmentes leveleket fogadunk el. POLITIKAI NAPILAP, Budapest, vasárnap, deczember 3. 1876. 334. szám. gird Henki Müntlt: Budapesten, nádor-utcza 6. szám (Légrády test­vérek irodájában). Továbbá Havas, Lafite & Cie­ czegnél Párisban (Place de la Bourse Nr. 8), vala­mint Leopold Miksa hirdetési ügynöknél, Budapest, Rákosárok­ utcza 431. sz. tgiadó­hivatal, Budapesten, addor~utcz­a 6. szám. Ide intézendők az e­ifizetések is a lap szétküldésére vonatkozó minden fűszólalás. T Táviratok. Bécs, decz. 2. A „Pol. C.”-nek Bu­karestből jelentik. Orosz ügynökök bejár­ják az országot és tudakozódnak az utak és hidak állapota, némely pontok távolsága, készletben levő élelmi és takarmányszerek, valamint a vidék lakosságának hangulata felő­.­­ Egy tábornok vezetése alatt álló orosz bizottság az Oroszországot Romániával összekötő kornest-ungheni vasútvonalat a napokban megszemlélte és átvette. Berlin, decz. 2. A „Kreuz-Ztg.“ szerint Bismarck kívánatosnak tekintette, hogy ha háború törne ki, az localizálva maradjon, hogy tehát Anglia arra hivassék, mikép a többi hatalmaktól elkülönítve Oroszországgal össze ne tűzzön. Berlin, decz. 2. A „National Ztg.“ írja: A tegnapi parliament lakomán Bismarck herczeg a költségvetés harmadik tárgyalá­sára a politikai helyzet iránti nyilatkozatot tett kilátásba és hangsúlyozva is­mét r­é a semleges állást, melyet Németország háborús bonyodalmaknál el fog foglalni, úgyszintén azon súly is lépett kü­lönösen előtérbe, melyet Bismarck az Auszt­riához való viszonyokra fektetett.­­ A trónbeszédnek a külügyi politikára vonatkozó passusát illetőleg, csodálkozását fejezi ki, hogy a „történelmileg rokon hatalmak* szavakban Angliára adott utalást kikerül­hették és félreérthették. Berlin, decz. 2. A „Köln. Ztg.* szerint Bismarck herczeg a tegnapi parliamenti lakomán továbbá igy nyilatkozott: A béke fen­tartása iránt még nincs mit kétségbeesni, de ha háborúra kerülne, amint mindenesetre látszik, úgy Orosz- és Törökország kevés idő múlva belefáradnának és Németország több kilátással az eredményre közvetíthetne, mint most. Oroszországnak jelenleg taná­csot adni nincs helyén, mire nézve az okokat kifejtő és megjegyző, hogy egy ily tanács következtében az orosz nemzet kedvezőtlen hangulatba ejtetnék és ez roszabb, mint a múló differentia egy kormánynyal. Amit Angliát illetőleg kifejezett, azt úgy értették, hogy a birodalmi kanc­ellár reménye, mikép Anglia semmi esetre sem fog Oroszország­gal nyílt háborút viselni, hanem legfölebb egy félhivatalost, mint Oroszország Szerbiá­ban. Ausztria fölött Bismarck igen rokon­szenvesen nyilatkozott és ezt mondá: Ha Ausztria bele is vonatnék a háborúba, és ha fennállására nézve veszélyek mutatkoz­nának, úgy Németországnak feladata Auszt­riának, valamint a jelenlegi földabrosz fen­­maradásáért helyt állani. Németország tel­jes önzetlenségét meg fogja mutatni, ezen ország az ólomalapzat, mely a figurát min­dig megállásba hozza. Ausztria különben nagy életerővel bir, nagyobbal mint néme­lyek hinnék, ezt Salisburynak is megjegyezte, és megbizonyosodnék, ha Ferencz József császár adandó­ körülmények között maga fordulna népeihez. — Bulgária megszállá­sáról a neki tulajdonított modorban Salis­burynak egy szót sem szólt. Bécs, decz. 2. (A „B. C.“ távirata.) Lon­donból jelentik: Ausztria-Magyarországnak angol részről azt a javaslatot tették, hogy az esetre, ha Oroszország occupatióhoz fogna, ne Boszniát, ha­nem Belgrádot szállja meg. Belgrád, decz. 2. (A „B. C.“ távirata.) A demarcationális bizottság által megállapított semleges vonalba esnek: Zajcsár, Izvor, a Timo­­kon. A Morava demarcationalis vonala Djunisz és Deligrád közt van, s igy Alekszinácz török kézben marad. A bizottság most a Diánához megy. Kopenhága, decz. 2. A „Berlingska Ti­­dende” kijelenti: Az angol és osztrák la­pok híresztelései, melyek szerint Oroszország és Dánia között alkudozások folynának egy orosz flottaállomásnak Leelandon engedé­lyezése iránt, minden tényleges alap nélkül valók. Páris, decz. 2. Dufaure beadta lemondását. — A képviselőkamrában a belügyminiszter a pol­gári temetkezés iránti javaslatot visszavonta. A bizottság elnöke a napirendet indítványozza és ezt mondja: A kamara meg van győződve, hogy a kormány jövőre a lelkiismeret szabadsága és a polgárok törvény előtti egyenlősége elveinek tiszte­letet tudand szerezni. A belügyminiszter a napiren­det a kormány nevében elfogadja, úgyszintén a kamara is 370 szavazattal 25 ellen. Ülés után az a hír terjedt el, hogy a hadügyminiszter a napi­rendet nem fogadja el, minthogy azt egy ellene irányzott rászólásnak tekinti. Páris, decz. 1. A senatus és a kamara há­rom baloldali csoportjának gyűlése elhatározta, hogy Dufauret fel kell hívni a lemondásra, Jules Simon lenne miniszterelnök, a többi miniszterek megmaradnának. De mivel Mac-Mahon Dufaure le­mondását az egész cabinet lemondásakép fogja föl, e combínatio sikere kétségesnek tartatik. N­ew-York, decz. 1. Büger tábornok, a dél­arolinai szövetségi csapatok parancsnoka, a de­mokrata képviselők elnökével , tegnap tudatta, hogy oly képviselők, kiknek választása meg nem vizs­gáltatott, s nem igazoltatott, a tartományi törvény­­hozás mai ülésére be nem bocsáthatók. Ez ellen a demokrata­ képviselők formaszerű tiltakozást emel­tek, s kijelentették, hogy csak a fegyveres hata­lomnak engednek. Grant elnök és Sherman had­ügyminiszter ma éjjel értekezletet tartottak, mire távirati után Rüger tábornoknak bizalmas parancsok küldettek. UTOLSÓ POSTA. Az osztrák a­lkot­m­án­yp­ár­t —írja a „N. fr. Pr.“ — határozott nyilatkozatra készül a bankkérdésben, melynek szövegezését most még a clubokban vitatják, de a­mely már holnap (vasárnap) meg fog történni az alkotmánypárt tel­jes ülésében. A baloldali club e czélból ma este gyűl össze. Oly határozatot akarnak­ hozni, mely a b­ankdualis­mu­s­t elvileg visszautasítja. L­embergben egy holnap megtartattani szándékolt választógyűlést eltiltottak. A gyűlés intézői következő határozatot akartak ja­vasolni : A reichsrathbeli lengyel képviselőség fel­­szólittatik, hogy a keleti kérdésben újabb vitát pro­­vokáljon, s az orosz kormány alatt élő lengyel alatt­valók számára ugyanazon szabadságokat kivánja, melyeket Oroszország a délszlávok részére akar elérni. — C z a r t o ry s k i hg. leköszönése folytán Konopka br. választatott meg képviselőnek. Déloroszországból egy ott utazott egyé­niség érdekes közlést ír a „Journa des Déb.“nak, azt mondván, hogy ott a közvélemény ma éppen annyira a béke mellett van, mint egy hónapja a háború mellett volt. Akkor csak az ügy szépségét a nemes érdekeket látták, a barbár iga alól fölsza­baduló szláv testvéreket, a megmentendő és örökké hálás keresztyéneket. Ma már a polgárság, kereskedői osztály és nemesség nem kedvelik úgy a háborút, mi­óta közelről látják kellemetlenségeit; katona-elszállá­solás, lovak elvétele, kereskedelem, forgalom pangása, orosz papírok elértéktelenülése stb. A nép nem szereti a katonai szolgálatot, melyet a legnagyobb szerencsétlenségnek tekint. Hanem azért lángoló hazafiság van Oroszországban, s ha az ország meg­­támadtatnék, fegyverre sietne mindenki, a csend­őrök kényszerítése nélkül is. A „Bien Publ.“ megerősíti azt a hírt, hogy Dufaure beadta lemondásá­t,s mert a kép­viselőház többségével szemben lehetetlennek érzi magát. Budapest, deczember 2. Az országházból. (Deczember 2.) A maihoz hasonló ülés nem fordul elő gyakran bármely parlamentben sem, akár azt tekintsük, hogy milyen és mennyi fon­tos kérdés jutott vita alá egy minden szem­pontból komor idő viharterhes elemeinek csoportosulási zűrzavara közt, akár pedig abból ítéljünk, hogy a vita alá jutott fon­tos kérdésekre vonatkozólag mekkora vál­tozatosság volt a beszédek jelentőségében és a szónokok egyéniségeiben. A ház és a kar­zatok különböző osztályzatainak legellenté­tesebb alkatrészei sem nélkülözhették benne az értelmi és lelkiismereti fogékonyság il­lető igényei szerint táplált várakozások ki­elégítését, mind a tárgygazdagságra nézve, mind a nyilatkozatok sokoldalúságánál fogva. S a ház és a karzatok tagjai hálásak vol­tak előre, mert tömegesen jelentek meg. Midőn azonban részletezni kellene a mai ülés azon jellegét, melynek legjobb ki­fejezése lehetne a variét­as delectat iránti ismeretes szójárás:­­nem némíthatjuk el kínos aggodalmunk visszafojthatatlan sza­vát azon tapasztalás felett, hogy az ország képviselő testületében a haza rendkívül ko­moly viszonyainak észlelésére és méltánylá­sához mennyire hiányzik némelyeknél az éber előrelátás tájékozó érzéke s másoknál mekkora szerepet játszik a hiúság és factio gonosz természete. Merjük állítani, hogy Magyarország, és — határozottabban szólva — a magyar nemzet nem volt a mostanihoz mérhető nagy válságban a mohácsi veszedelem óta. Itthon ránk nehezedtek a természet sok évi csapásai és az állami háztartás sáfárainak meggondolatlan cselekedetei. Künn, mig üvölt egy részről az orosz terjeszkedés szláv orkánja, mely akár a háború akár a béke által nyerje meg a sóvárgása szerinti haladást végkitörésének czélja felé, egyiránt fenyegeti fajunk léterét, addig másrészről mérgesen sziszeg megélhetésünk anyagi fel­tételei ellen a bécsi tőzsde­politika bank­diplomatáinak egész kigyó bölcsessége és minden viperája. S milyen magatartással bizonyítja ezen sötét állapot megdöb­bentő mélységei iránt a kellő ítélet­­erőt és férfias belátást a képviselőház egyik-másik töredéke ? Egyrészről azáltal, hogy a pártállás fentartására declamál, midőn a nemzeti lét forog kérdésben, s másrészről azáltal, hogy egy időszerűtlen fáklyásmenet betiltása miatt idétlen macska­zenét hoz színre a parlamentben, midőn a haza veszedelmére mutat minden jel s a leghiggadtabb eljárásra van utalva min­den becsületes akarat. Bizony mondjuk, hogy ezen töredékek és urak fellépéséhez képest még Gallicaus császár is komoly embernek volna tekinthető, a kiől pedig megvető gúnynyal jegyezte meg a történetírás, hogy a római birodalom roskadozásának hallható recsegései közben vidám verseket firkált unokáinak nászünnepére. De menjünk — röviden — a részle­tekre. Az igazságügyi budget hátramaradt részeinek (a jogász képviselők helyzet­tapintatának dicséretére szolgáló) gyors le­­tárgyalása után a közoktatási és cultus­­budget került általános tárgyalás alá. Ez a tárcza azok közé tartozik, a­melyek bő anyagot szolgáltatnak a­ beszédre minden évben. Nem volt különben ma sem. És nem is panaszkodunk e miatt nagyon. Mert jele­sen szónokolt mind Schwarz Gyula képviselő úr, noha számításainak nem­ igényelhet több hitelességet a miniszteri előterjesztésekben foglaltaknál, mind Irányi Dániel képviselő úr, noha zárszavainak hevétől nem mele­gedett fel senki. Schwarz Gyula úr beszé­déről, mely több mulatságos ötletet tartal­mazott s igen ügyes gonoszsággal végződött, nem szólunk többet, de a másik beszédre van egy-két észrevételünk. Irányi Dániel egyéniségét és magatar­tását becsülés illeti meg és környezi is, úgy a házban, mint a hazában, minden részről. Megvannak neki is az ő gyengesé­gei — ambitionális gyarlóságok és merev­ségek — de Magyarországnak nincs tisztább jellemü ii , mint ő. És mivelt ember,­­ az ügyek, melyek mellett felszólal, nem selej­tesek soha. Ma is igaz ügyet védett, és nem hatástalanul, sőt ékesen is. De épen mert olyan derék hazafi és tanult, tapasz­talt gentleman, annyival több jogot ad a csodálkozásra beszédének azon részei ál­tal, melyekből — ha nem volnának csak oratori túlzások és extravagantiák —azt kellene következtetni, hogy nem ismeri sem hazája, sem a más országok viszonyait. Hogy Nagy-Britániában milyen állandó és szenvedélyes küzdelem foly az ural­kodó angol­ egyház és a többi hitfelekeze­­tek közt, arról csaknem mindennap hoznak hírt az ottani lapok. Hogy Francziaország­­ban — daczára a vallásszabadság iránti törvénynek — éppen most is egy hit­felekezeti kérdés miatt állott elő egy igen komoly krízis, arról a táviratok is beszél­nek. Hogy Belgiumban miként működik a clericalizmus, azt olvastuk nem régen az ottani krawallok alkalmával is. Hogy Né­metországban nincsenek nagyon irigylendő állapotban a katholikus főpapok, arra tán nem is szükséges az emlékeztetés senkire nézve. Itália eléggé türelmes, felvilágosult vagy ha tetszik hitetlen kormányzókkal bír, de azért biz alkotmányából még máig sem törülte ki az egyedül üdvözítő római egyház uralkodásá­nak elismerése iránti §-t. Hogy Spanyolor­szágban, Oroszországban, Szerbiában, Ro­mániában s a többi államocskákban miként áll a vallásszabadság és hitfelekezeti egyen­lőség, azt tudja mindenki. És ezen átalános európai tényekkel szemben, Irányi Dániel képviselő úr annyira belovagolja magát egy igaz ügy melletti bajnokságának túlhajtásában, hogy Magyarországot úgy mutatja be, mint a­melynek szégyenelni kell magát a külföld előtt, mert hát nálunk még nincs jobban minden mint másutt a vallásszabadság dolgában, s Mayer úrnak meggyűlt a baja Újvidéken és Poprádon a proselyta-szerzéssel. Nincs úgy minden nálunk a mint kellene lenni, az tény ; de hát hol van úgy ? S mert soknak kell még történni a haladás útján, s még sem történik rögtön minden: hát ennek — Iványi szerint — az az oka, hogy „a kormány fél a papoktól !” Ugyan miként emelhetett ily badar vádat a képviselő úr ? A kormánynak, igenis, kötelessége félni valamitől, de ez nem a papság, hanem a meghasonlási és ellenségeskedési anyagok szaporítása a nemzetnek egymásra utalt elemei közt, s főleg az olyan válságos időkben, mint a mostaniak, midőn még több baj forrását nyitni meg, halá­los luxus lehetne hazánkra nézve. S higyye meg Irányi Dániel, hogy ő is félne ettől, ha kormányra jutna, s ezen félel­mében nyilvánulna leginkább hazaszeretete akármit declamálna ellene valaki a „sza­­badelvűség” nevében. A miniszterelnök mai beszédeit nem kommentáljuk és nem magasztaljuk. Ott ál­lanak olvasóink részére az országgyűlési tu­dósítások rovatában s nem szorulnak semmi más ajánlgatásra. S nem szólunk azon macskazenéről sem, melyet a szélsőbaloldal politikai tehetetlen kandúrja kezdett ma meg s a melyet — a magyar parlament e vidám és boldog idők­höz mért komolysága iránti figyelemmel — folytatni fognak a többi vadmacskák és cziezusok, egész tál­­án cziczáig. Az országgyűlési szabadelvű párt, folyó év deczember hó­t-én, délután 6 órakor értekezle­tet tart. Tárgya: az IS77-ik évi költségvetés hátra levő része. Lasser és Pretis osztrák miniszterek a tegnap esti gyorsvonattal érkeztek meg. A délelőtt folyamában nem látogatták meg a magyar minisz­tereket. Ő felsége délután 4 órakor fogadta őket. Hoffmann közös pénzügyminiszter felsőbb meghívásra ma Budapestre érkezik. Emlékeztetjük olvasóinkat azon néhány nap előtt közlött távira­tunkra, hogy Hoffmann báró nevét egy új osztrák kabinet alakításával hozzák kapcsolatba. Holnap, mint egy bécsi távirat jelenti, Auers­perg miniszterelnök is Budapestre jön. Holnap délben nagy minisztertanács lesz, a­melyen — mint a „P. C.“ írja — a két kabinet illető tagjai, s valószínűleg Andrássy és Hoff­mann közös miniszterek is jelen lesznek. A két kormány közötti ügyekben Andrássy eddig még nem tett lépést. — Az osztrák miniszterek még nem találkoztak kormányunk tagjaival. A képviselőház pénzügyi bizott­sága ma d. u. 5 órakor tartott ülésében első­sor­ban a phylloxera kiirtására szükséges póthitelről szóló törvényjavaslatot vévén tárgyalás alá, rövid eszmecsere után abban állapodott meg, hogy e kér­dést függőben hagyja, míg a miniszter által e tárgy­ban összehívandó enquéte véleményét megtudandja. Tárgyaltatott az állatgyógyintézeti tanárok fizetés­fölemelés iránti kérvénye,­­ a magyar keleti vasút megvétele iránti törvényjavaslat, melyet hosszabb és érdekes vita után végre elfogadott. A bécsi lapok ma a magyar miniszterel­nöknek a képviselőházban tegnap tett nyilatkoza­tával foglalkoznak. Az öreg „Presse“ egészen higgadt czikket ír az imponáló nyilatkozat hatása alatt. Emlékezteti az osztrákokat 1867-re, mikor Magyarországon a parliamentáris többség és a kor­mány az elérendő czélok felől teljesen tisztában voltak, míg az osztrák reichsrathban és a sajtóban akkor is a legnagyobb fejetlenség uralkodott. A jelenlegi helyzet egészen az akkori eseményekre emlékeztet. Nincs olyan élesen látó politikus Bécs­­ben, a­ki meg tudná vonni a határt, a­meddig az egyes frac­iók el fognak menni a kiegyezési kérdésekben, ha azokba a bankkérdés is belevona­­tik. Magyarországban ellenben a parliamentáris több­ség tudatával bír ma is a czélnak, melyre törek­szik, s ennek elérésére a legjobb eszköznek tartja, hogy lehetőleg benső solidaritásban álljon parliamen­­táris kormányával. Ez a példányszerű pártfegyelem adja meg a Tisza-minisztériumnak a biztosságot az actióban, a­mi szemben az Ausztriában uralkodó széthúzó viszonyokkal a magyar politikusokat ha­­tározottabbakká teheti. És ebben fekszik a pilla­natnyi helyzet komolysága. Tehát dicsér bennünket, hogy nagyobb össze­tartásra intse velünk szemben az osztrákokat. A „N. Fr. Presse“ Tisza nyilatkozatát nagy elő­vigyázattal és tartózkodással szerkesztettnek találja. A „Vorstadtzeitung“ szerint a baloldal Herbst által bizalmi nyilatkozatot szándékozik jelenetezni a kormány állásának erősbítésére. De vájjon a ha­ladók megadják-e szintén a bizalmi nyilatkozatot? A holnapi conferentián az lesz az indítvány, hogy az egész alkotmánypárt vesse el a dualisti­­kus banknak a bankstatutumban foglalt tervét. A kormány nincs meghiva a conferentiára. A bank­kérdéshez. (Türr István tábornok úr levele Széll Kálmán pénzügyminiszter úrhoz) Nagyméltóságú miniszter úr ! Május havában, midőn oly heves vitatkozások folytak a lapokban a fölött, váljon önálló magyar bank létesittéssé -e, vagy dualisticus elv alapján az osztrák nemzeti bankkal történjék-e egyezkedés ? én az utóbbi mel­lett voltára, meg lévén győződve, miszerint lehetőleg egyenlő jegyek cirkulátiója által könnyítve volna úgy a fizetéseken mint a transactiókon.­­ De az osztrák nemzeti bank a­helyett, hogy örömmel meg­ragadta s készséggel fogadta volna az alkal­mat, melyet a magyar s osztrák kormányok közt létrejött megállapodás neki engedélyének megújí­tására nyujtandott, egész felfuvalkodással szembe szállván a két kormánynyal igy kiált föl: L’ état c’est moi! — És miért ? mert ő szabadalmat élvez (mely szerencsére most lejár) bankjegyek kibocsá­tására, és pedig kényszerforgalommal, mely ezen elhízott bank igazgatói s részvényeseinek 100 fo­rintnyi befizetett összeg után oly jövedelmet ad, mintha három vagy négyszáz forintot fizettek volna be. Pedig ezen banknak legcsekélyebb risk­ája van, mert ha végig vizsgáljuk az egész világon az ily papír jegypénz kibocsátására szabadalmazott bankokat, melyek csak jó letétekre előlegeznek, vagy pedig csak ismeretes s elfogadható váltókat leszámítolnak, alig szenvednek veszteséget, tehát biztos az operációjuk és biztos évenkénti nyereségük. És ezen ostrák nemzeti bank nem elégszik meg mindezzel, hanem a fejedelem fölé áll, ural­kodni akar osztrák s magyar kormányok fölött, és zsarnokoskodni a kereskedelem, ipar s mezőgaz­daságon, melynek fejlődése éppen nektek adna él­tető erőt. Ez anomália ellen az óvszer ebben áll. Az állam, melynek egyedül van joga pénzt verni, vegye vissza a bankjegy készíttetési jogát, csinálja ő a jegyeket, melyeket egy létesítendő osztrák s ma­gyar banknak, mindegyiknek a biztosítéki ké­pesség erejéhez mérve átad; ezen bankok mind­egyikének igazgatója s pénztárnoka hozzájárulnak az állam által kiállított jegyek aláírásához;­a ban­kok pedig biztosítékul teljes érczkészletekkel s portfeuillekkel állanak jót az államnak, évi nyere­ségükből is kötelesek lévén az államnak bizonyos részletet juttatni. Hogy a fentebbi tervezet szerint papírjegyek Vil­, évfolyam­ kibocsátásával se az államnál, se a bankoknál visszaélés ne történjék, és hogy érez­ fedezetnél annak meghatározott arányánál nagyobb számú bankjegyforgalom lehetetlen legyen, arra elégséges. 1 Ha a két kormány által készítendő egy­öntetű bankjegyek egyik vagy másik bankigazgató és pénztárnok ellenjegyzése mellett válnak érvé­nyesekké. 2. Ha a bankjegyek kiosztása és ellenjegy­zése a külön bankoknál az osztrák-magyar kül­döttség főfelügyelése mellett történik. Ha ezt létesítjük, mely gyakorlatilag kivihető, akkor az osztrák s magyar kormányok fogják mondhatni: L’état c’est moi­­s az osztrák nemzeti bank, melynek keservesen esnék lemondani eddigi nyereményeiről, egyike lesz tán az elsőknek, mely a föntebbiek alapján folyamodni fog bank felállításáért. Mély tisztelettel maradok excellentiádnak. Budapest, 1876. évi deczember. őszinte tisztelője Türr Ist­v­á­n. Lucám ur érvelései. ii. A bírálat második része czimében a tervezetnek az o­s­z­t­r­á­k-m­a­gy­ar bank­társaság, mint „részvénytársa­ság* és „jegybank* szervezésére vonat­kozó pontozataival foglalkozást ígéri ugyan, de aztán beéri annak vitatásával, hogy mennyire elkerülhetlenül szükséges egy rész­vénytársaságnál a fővezetésnek minden te­kintetben való egységesítése. Miután pedig a két kormány tervezete ezen egységet nem minden részletre kihatólag lépteti érvénybe, Lucum­ur azt természetesen s már ez okból­­ is absolute elvetendőnek ítéli. És hogy sza­vai annál nyomatékosabbak legyenek: a gyen­gébbek kedvéért nem rest még Thel és Renaud munkáinak idézésével is apróra meg­magyarázni, hogy egy részvénytársaság szer­vezetében a „Verwaltung“ fogalma alatt mi és mely hatáskör értendő. Hát hiszen részünkről is tiszteljük e tu­dós urakat. Úgy gyanítjuk azonban, hogy midőn a „Verwaltung“ fogalmát meghatá­rozták, csupán átalános nézpontok lebegtek szemeik előtt s legkevésbé sem volt szándé­kukban az osztrák-magyar banktársaságnak az osztrák-magyar monarchia sajátságos vi­szonyaihoz idomuló s akkor még nem léte­zett tervezete felett mondani ítéletet. De bármi legyen azon urak általános vagy viszonylagos nézete egy részvénytár­saság szervezetének kellékei iránt: a fel­­forgó speciális kérdés vonatkozásában egy másik principális nyilatkozatot állíthatunk elébek. „Valamely nagy forgalmi területnek a jegybank a legfontosabb hitelintézete, nem azért, mert tőkéje nagyobb, nem­ is egy jegy­banknak rendesen nagyobb terjedelmű üzlet­­forgalma okából; lehetnek más hitelintézetek, melyek a reájuk bízott idegen pénzekben talán még tetemesebb tőkeerő felett rendel­keznek. A jegybank egy ország köz­érdekeire nézve azon okon a legfontosabb hitelintézet, mert az általa forgalomba hozott pénzjegyek nemcsak minden egyes állampolgár vagyo­nának egy részét képezik, hanem ezen pénz­jegyek értéke minden egyes állampolgár össz­vagyonának értékére, minden tárgy árára, az összes termelés gazdasági cselekményké­pességére (Leistungsfähigkeit), az államgaz­daságra és ennélfogva nemcsak mindarra, a­mi az adókérdéssel, — hanem mindarra is, a­mi a kül­hitellel összefügg, — lényegesen be­folyik. Egy jegybank a szerint, a­mint vezettetik, előmozdíthatja az egészséges gaz­dasági kifejlődést; ha azonban hamis elveket követ, vagy talán valamely uralkodó irány­zat tévelyei által magát elragadtatni engedi, oly okká válhatik át, hogy ily tévelyek hátrányos következményeitől senki meg nem óvhatja magát.“ Reméljük, miszerint Lucám úr annyival inkább meghajlik az idézett állítmány igaz­sága előtt, mert azt munkájának 18-ik lapján szóról-szóra ő maga m­o­n­d­j­a. Melyik most már a két alapelv közül­­a fontosabb ? A vezetés mindenre kiterjedő egységes voltának még nem is egészen in­­fallibilis dogmája e, avagy az, hogy azon jegybank, mely az államnak összes közgaz­daságát annyira befolyásolja, mindenekfelett az állami érdekek követelménye szerint szer­vezendő? Megengedi nekünk Lucám úr, hogy részünkről annyival inkább ez utóbbit tartsuk fontosabbnak, mert hiszen maga a jegybank nem c­él, hanem csupán eszköz az államérdekek szolgálatában, mert továbbá nem az állam van a jegybankért, hanem megfordítva és végre, mert bármily hatal­mas részvénytőkével rendelkezzék a bank­társaság, az csupán csekély töredék azon nemzetvagyonhoz képest, melyre a jegybank, szervezetének helyes vagy helytelen volta szerint, term­éke nyítőleg vagy pusztít­ólag

Next