Ellenőr, 1877. január (9. évfolyam, 1-30. szám)

1877-01-22 / 21. szám

e fi­zetisi árak: ggéss évre , , gO írt — kr. Évnegyedre «. 5 frt — kr. Félévre . .' . IO „ — „ Egy hónapra I w 80 „ Egyes szám ára lO krajczáiv (Szerkesztési iroda: fEjtudapesten, ndcLoi'-ixtcza, 6. szám. Bem­m­it sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. —Kéziratok visszaküldésire nem vállalkozunk. — Posta által csak bérmintes leveleket fogadunk el. POLITIKAI NAPILAP, Budapest, hétfő, január 22. 1877. 21. szám. Iu­dtUKk MrMK­ Budapesten, nádor-utcxa 6. szám (Ligrády testyéri irodájában). Továbbá Havas, Lau­te & Cie, czégnél Parisban (Place de la Bourse Nr. 8), vala­mint Leopold Miksa hirdetési ügynöknél, Budapest, Rákosárok-utcssa 431. ez, Maió-hivatal ffjjíudapeste­­n, nádor-ízt ez cl 6. szám. iz intézendők Ú f­élefizetisék is a lap szétküldésére vonatkozó minden felszólalás. Az „Ellenőr“ ára tanint eddig : Egy évre ....... 20 forint — kr Félévre 10 „ — kr Negyedévre ...... 5 „ — kr Egy hóra.....................................1 „ 80 kr Az előfizetést — postai utón vagy sze­mélyesen — nyugtázza az „Ellenőr“ kiadó­hivatala (Pesten, nádor-utezs, 6. sz.) Százaléka könyvárusi utón történő megrendelések után az „Ellenőr“ részéről nem adatik. Táviratok, Pera, január 21. (Az „Ellenőr“ eredeti távirata.) Ma délelőtt a Galata-szerályban, hol a magyar ifjúság küldöttsége szállva van, a szofták, ulemák és dervisek küldött­ségei, továbbá a hivatalképző akadémia (makhradzs akklam) tagjai jelentek meg a magyar ifjúság üdvözlésére. A szofták egy arany betűkkel írt üdvözlő iratot nyújtottak át, melyet Száva pasa tolmácsolt. Szűcs Gyula megindító hangon felelt a látogatók­nak. Az ifjak ezután a katonai akadémiát látogatták meg, hol a növendékek díszfelállí­­tásban fogadták őket. A vendégeket Szaid bej fogadta s bemutatta őket három csá­szári herczegnek. A küldöttség ezután meg­szemlélte az akadémiát, mely valódi minta­szerű intézet. Az elköltött reggeli után katonai díszszemle volt, estére bál lesz és a hatóság ebédet ad. Konstantinápoly, jan. 21. Az osztrák­magyar nagykövetség mai estélyén, az ösz­­szes meghatalmazottak aláírták a conferen­­tia zárjegyzőkönyvét. A delegátusok eluta­zása abban állapíttatott meg, hogy holnap reggel Salisbury marquis, kedden reggel Ignatieff, ugyanezen nap folyamában Zichy gróf, Calice báró és Werther báró, szerdán Burgoing, csütörtökön Elliot, pénteken Chau­­dordy és Corti utazik el innen. — Hírlik, hogy a porta Szerbiával és Montenegróval közvetlenül fog békét kötni. — A nagyve­zér ma az örmény-katholikus patriarchát meglátogatta, beszédet tartott, melyben em­­líté az örmények hűségét, s constatálta az összes ottománoknak az alkotmányból folyó egyenlőségét. Bécs, jan. 22. A Wiener Schottengas­­seban levő pénzváltó-helyiségben a főnök fivé­rén egy ismeretlen által rablási­­kísérlet követ­­tetett el, melyek idejekorán érkezett segít­ség meghiúsított, mire a bűnös egy borotvával nyakát keresztülmetszette. Paris, jan. 22. A „Moniteur“ reménye, hogy a porta visszautasítása, bár igen zavaró, mégsem fog bonyodalmat maga után vonni. A „Journ. des Déb.“ constatálja, hogy a conferentia munkálkodása nem volt gyümölcstelen, minthogy valóságos revo­­lutiót idéztek elő a török intézményekben, s meg­akadályozták a közvetlenül küszöbön volt háborút. Ugyanezen lap fölszólítja Törökországot, hogy a megadott reformokat komolyan és határozottan hajtsa végre, s reménye, hogy a háború el lesz kerülve. Paris, jan. 21. Az államtanács helyben­hagyta a crédit-foncier statutummainak alkalmazását és a crédit agricole-lal való fusióját. Bécs, jan. 22. Az omladék eltakarítása a déli vasútvonalon Steinbrück mellett estéiig annyira halad, hogy az utasok átszállása lehetséges lesz. A forgalom újra fölvétele csütörtökön történik. Budapest, január 22. A KELETI HÁBORÚ. A conferentia, mint tegnap reggeli táviratunk jelenti, tényleg föloszlott. Pótlólag jelenti TM&s a táviró, hogy­ Ignatieff a conferentia utolsó ülésén a háború elhárítására c­élzó törekvéseiről beszélvén, ezeket mondá: Ha a porta most Szerbia vagy Mon­tenegró ellen actiót kezdene, vagy a keresztyének bántalmazást szenvednének, ezzel akkor egész Európa fog foglalkozni. Ignatieff azt is szükségesnek tartá konstatálni, hogy a macedóniai, thessáliai, epirusi, és krétai keresztyének kérvényei, melyben sorsuk megjavítását kérik, beérkeztek, ezekkel azonban a conferentia, korlátolt mandátuma miatt, nem foglal­kozhatott. A 18-iki nagytanács üléséről angol és német lapok nyomán még a következő részleteket jelent­hetjük : A nagytanácsban 200-an, miniszterek, volt­­nagyvezírek, tábornokok, ulémák, a görög örmény, bolgár és katholikus patriarchák s a zsidó főrabbi vettek részt. A porta főreferense egy jelentést ol­vasott föl, mely kifejti s okiratokkal bizonyítja a portának a béke fönntartására irányult törekvéseit a herczegovinai fölkelés kezdetétől fogva a confe­rentia összeü­léséig, s utal arra, hogy a conferentia határozatai a nemzet becsületével nem férnek össze. Ezután Midhát pasa három különböző beszédben pártatlanul megvilágította Európa követeléseit, el­sorolta azon engedményeket, melyeket a porta a hatalmaknak tett, hangsúlyozta, hogy visszautasítás esetében a nagykövetek és meghatalmazottak el­hagyják Konstantinápolyt, majdnem túlzott világí­tásban tüntette föl azon veszélyeket, melyek a min­den szövetség nélkül álló Törökországot háború esetében fenyegetnék. Ausztria-Magyarország sem­legességét ennek tömeges szláv lakossága miatt kér­désesnek nyilvánította s bőven fejtegette az óriási ál­dozatokat, melyeket a háború minden körülmények közt szükségessé tenne ; ajánlotta a pénzügyi helyzet figyelembe vételét, s fölhívta a gyűlést, hogy ko­molyan fontolja meg a hozandó határozatot. Az in­tés azonban ellenkező hatást, óriási lelkesedést szült. Szólottak a visszautasítás mellett: a volt nagyvezír, ki a conferentia határozatainak elfoga­dását Törökország sírkövének nevezte, — Mahmud Dama pasa a szultán sógora, — Szavasz pasa a katonai lyceum igazgatója és Rauf pasa, több­kevesebb hévvel minden olyan rendszabály ellen, mely az ottomán birodalom függetlenségét és épsé­gét sérthetné. A főrabbi kijelentette, hogy a zsidók vért és vagyont áldoznak Törökországért. Legéke­sebben szólt a katholikus örmény patriarcha, ki azt mondta, hogy ez nem vallási, hanem nemzeti kér­dés. „A keresztyének“, mondá „szabadon járhatnak egyházaikba, s a törökök mecsetjeikbe , de köte­lessége az összes ottománoknak egyiránt védel­mezni hazájukat.“ A beszédek alatt gyakori kur­­rah-kiáltások hangzottak föl; a törökök a lelkese­dés könnyeit hullatták. Midhát rendkívül nyugod­tan viselkedett. A gyűlés elhatározta, hogy a ha­talmak javaslatait, mint a birodalom épségével, függetlenségével és méltóságával meg nem egye­zőt visszautasba. Végül jegyzőkönyvet vettek föl, melyet valamennyien megpecsételtek. A Lord Salisbury audientiájáról közölt azon szombati értesítésünkhöz, mely szerint az angol meghatalmazott egy táviratot olvasott föl a szul­tánnak Lord Beaconsfieldtől, mely bizonyítá, hogy Lord Salisbury bírja az angol kormány helyeslését és támogatását, és hogy Törökországnak nincs mit várni Angliától, ha a javaslatokat elveti, — kö­zöljük a „Fimbl.“ azon hírét is, hogy Lord Bea­­consfield múlt kedden magához hívatta a London­ban időző Odian effendit s megbízta azt, hogy ha­ladéktalanul sürgönyözzön a szultánnak s taná­csoljon engedékenységet neki, mert azon esetre, ha a conferentia sikertelenül végződnék, nem szá­míthat Törökország Anglia támogatására. A conferentia sikertelen­ségétől nagy mérték­ben elvonja most a figyelmet a franczia-német saj­­tóharc­, mely a Werther báró magatartásáról ter­jesztett hírek folytán gyűlt ki, különösen német részről nagy hevességgel. A hivatalos „Reichsanzei­ger“ a többszöri és nem éppen udvarias dementik után egy párisi levél formájában ront ismét a fran­­cziáknak ekképen: „Miután a franczia sajtó, kevés kivétellel, több hét óta, pártjára állott a törököknek Oroszország ellen, most arra törekszik, hogy Németországot te­gye felelőssé a válság kimeneteléért. Azt beszélik, hogy Németország azért nem óhajtja a keleti kér­dés békés elintézését, mert reménye, hogy az orosz hatalom a Törökország elleni küzdelemben tönkre fog jutni. A „Journa des Déb.“ azt írja, hogy Bis­marck herczeg a keleti keresztyéneket orosz pénz és orosz vér által akarja fölszabadítani a török iga alól.“ Hivatkozik ezután a „R.“ a maga dementiire s idézi az angol lapok c­áfolatait s a „Rép. fr.“ következő szavait: „Világos, hogy az a macchia­­vellisticus terv, melyet a berlini cabinetre fogtak, egyszerű rágalom.“ Sokkal tüzetesebben beszél a „Nordd. Alig. Ztg.“, melyből már a múltkor idéztünk. „Nyilván rendszer van a franczia lapok ezen kihágásaiban“, így ír a Bismarck herczeggel viszonyban álló or­gánum. „Meg lehetne azokat bocsátani, mint vér­mérsékleti hibákat, ha nem volnának rá bizonyíté­kok, hogy manap a franczia sajtónak is sokkal kitűnőbb dressurája van arra, hogy felsőbb indítás vagy helybenhagyás nélkül kirúgjon a hámból. A franczia nemzeti érzületet bántja az, hogy Német­ország nem vesz részt a párisi világkiállításban, s ezért mégsem szóltak a franczia lapok, mert a kor­mány nem engedte. De a mostani vágás, szúrás, ütés, malitia, hazugság és rágalom oly sűrűen hull, hogy csak felsőbb parancsszóra lehet visszavezetni.“ Ezzel kapcsolatban figyelmeztet a „Nordd. Alig. Ztg.“ a franczia hadi készületek tökéletesítésére, melyet már említettünk. Szerbiában megint örvendetes szél fúvását ér­zik Oroszország felől, miután az orosz elesettekért gyászmisét tartottak. A tegnapelőtti katonai pará­dén Milán fejedelem azon reményének adott kife­jezést, hogy Oroszország ismét segíteni fog egy közel kitörendő háborúban a szlávság közös ellen­sége ellen. Beszédét az összes szlávok protectorá­­nak, Sándor czárnak éltetésével végezte. Nemcsak Szerbiából, hanem Montenegróval, s hazatérnek immár az oroszok. Mint jan. 10-től a „Pol. C.“-nek Czettinyéből írják, az ott levő orosz orvosok és irgalmas szüzek hazájukba hivattak visz­­sza. A czettinyei fegyver- és tölténygyárban szaka­datlanul dolgoznak. Maga a fejedelem ellenőrzi a munkát, a­miből azt következtetik, hogy a fegy­verszünet lejárta után újra megkezdődik a háború. Az egész sereg három hadtestre osztatik, Petrovics Bozo, Vukotics Péter és Plamenácz vezetése alatt; minden hadtestben két négy zászlóaljból álló had­osztály lesz. Egy hadtest az albániai, kettő a her­czegovinai határon helyeztetik el. A herczegovinai lázadók Montenegróban értekezletre készülnek s Pétervárra követséget akarnak küldeni, hogy a czár szabadítsa fel őket a török járom alól. Nikicza fe­jedelem a folytonos alkudozások daczára sem sokra ment a miriditákkal, kiknek szövetségét eddig min­den áron meg akarta nyerni. A dunamelléki török hadseregről írják Rusz­­csukból a „Pol. C.“-nek, hogy a Bulgáriában levő összes török haderő 146,000 embert és 202 ágyút tesz ki. Ezen létszámhoz nincsenek számítva a sza­bálytalan csapatok s az egyre oda érkező tartalé­kosok. A­mi a katonaság minőségét illeti, a nizá­­mok (rendes katonaság) kitűnően gyakorlott kato­nák s vitézség, kitartás és kevéssel való megelé­gedés, tehát három kiváló katonai erény tekinteté­ben bátran kiállják a versenyt Európa legjelesebb seregeivel. A rendes lovasság is kitartó s meg fogja tenni kötelességét. Nagy szolgálatára vannak ennek a cserkeszek, kik 20 svadronba vannak osztva. A tüzérség aránylag gyenge, mindazáltal a legjobb anyag fölött rendelkezik s a tisztek között sok kitűnő ember van. — A miliczia, vagy mint most nevezik, a nemzetőrség is már szervezve van Bulgá­riában s naponta hadgyakorlatokat tart. Pár hét alatt teljesen alkalmas lesz a honvédelemre. A ka­tonaság igen jól van elszállásolva és szelleme ki­tűnő. Főparancsnoka, Ah­med Ejub pasa bízik is fölötte katonáikban. Az élelmet nyolcz gőzös szállítja, mely szakadatlanul közlekedik Konstantinápoly és Varna között. Midhát pasa kiadta a rendeletet, hogy Bulgáriában a requisitióktól tartózkodni kell. Február 1-ig a hadsereg bevégzi stratégiai felvo­nulását Sumla és Tulcsától Viddin és Lom-Palan­­káig. A török fővárosban hadi­tanács tartatott, melyben Midhát utalt arra, hogy a porta a szerző­dések értelmében tartozik védelmezni Romániát kül­­támadások ellen. Ha az orosz haderő átlépi a Pruthot, ez jel lesz arra, hogy a török haderő is átlépje a Dunát. És a török hadsereg mostani felál­lítása arra mutat, hogy a porta csakugyan úgy is fog tenni, a mint Midhát a haditanácsban nyi­latkozott. A „Fmibl.“ közűi Lord Palmerstonnak egy eddig még nyomtatásban meg nem jelent, 1827. decz. 6-ikától az akkori angol miniszterelnökhöz Lord Goderichhez intézett emlékiratából a követ­kező érdekes passust: „Rábeszélés, érvelés és fe­nyegetés eltévesztette hatását a portára; tényleges kényszereszközökhöz kell nyúlni, s még csak azt kell tekintetbe venni, hogy milyen és mekkora le­gyen ez a kényszer s hol alkalmazható leghatáso­sabban. Hasztalan azt rejtegetni, mert a többiek előtt nem lehet eltitkolni, hogy minden kényszer­­eszköznek, mely most alkalmazható, vagy a valódi háborúnak vagy olyan valaminek kell lenni, a­mi azzal tökéletesen egy jelentőségű, s ezért fontos meg­gondolni, hogy miként lehet leggyorsabban véget vetni az izgalom állapotának. Ha a porta meg­üzenné a háborút a szövetségeseknek, a dolgot egyszerűen és könnyen lehetne rendbe hozni. A három hatalom mindegyike fölhasználná sa­ját eszközeit, melyek hatalmában állanak, s az eredmény sem kétséges, sem késedelmes nem lenne. De jobban megegyezik a török kormány politikájával és jellemével, hogy passive renitens, mint active duzzogó legyen. A­míg úgy marad, hogy nem cselekszik semmit, előnyben van a szö­vetségesek fölött, s ezért valószínű, hogy csupán duzzogva meg fog tiltani minden közlekedést s sa­ját védelme érdekében fog intézkedni. A szövetsé­geseknek tehát oly rendszabályokra kell gondol­­niok, mely, bár lényegében kényszerítő, de azért ne legyen ellenségesebb, mint éppen szükséges.“ Az angol parliament ülésszakának közeledtével Lord Granville és Hartington marquis felhívást in­téztek a két ház szabadelvű tagjaihoz, értesítvén őket, hogy „a válaszfelirat ő felsége beszédére febr. 8-ikán fog indítványoztatni“, s reményük, hogy a párthívek helyesnek fogják találni, hogy azon na­pon helyeiken legyenek. Tisza Kálmán, mint belügyminiszter a kép­viselőház mai ülésében a következő két rövid §-ból álló kis törvényjavaslatot nyújtotta be : 1. §. Kön­­csög és Matkó puszták Pest-Pilis-Solt-Kis­kun me­­gye törvényhatósági területéből kikebeleztetnek és Kecskemét város hatósága alá helyeztetnek. 2. §. Ezen törvény végrehajtásával a belügyminiszter bi­­zatik meg. A közoktatásügyi minisztériumban holnap dél­­ut­a 5 órakor értekezlet lesz a középiskolai tör­vényjavaslat kérdésében. Az értekezletre számos szakférfiú hivatalos, a képviselőház tagjai közül Várady Gábor, Molnár Aladár, Schwarz Gyula, Molnár Antal, Zsilinszky Mihály, Baross Gábor, Antalffy, Papp Gábor, stb. A katonaság részére az 1873-ik év III-ik ne­gyedétől az 1876-ik év III-ik negyedéig kiszolgál­tatott előfogatokért járó dijpótlékokból származó kiadások fedezésére szükséges póthitel tárgyában ma a belügyminiszter törvényjavaslatot terjesztett a ház elé, melyben 25,356 frtnyi póthitelt kér meg­szavazni. A négy szakaszból álló rövid törvényben felhatalmazást kér egyszersmind arra, hogy az 1876. év III. negyedétől fogva az 1877. év végéig fel­merülő ilynemű költségeket, a megyék 1877. évi közigazgatási, járva és gyámhatósági kiadásaira megszavazott hitelből fedezhesse, és ezen czím alatt elszámolhassa, jövőre pedig költségvetésében ezen czélból a szükségnek megfelelő összeget külön ro­vat alatt felvehesse. Abdid Kerim serdar-ekrem beszéde, melyet nevében Szava pasa a nála tisztelkedő magyar if­szövegében a­­ következőleg hangzna: Urak! Élénk örömmel jól esik látnom Kon­stantinápolyban a nemes magyar nemzet bátor és vitéz ifjúságának küldöttségét. Az újabbkori történelmi tények, melyekről önök oly fenkölt nyelven tesznek említést, vala­mint a szomorú viszályok, melyek egy távolabb múltban két testvér nemzetet egymással harczra kényszerítettek, kézzelfoghatólag tanúsítják, hogy a népek és kormányaik egyaránt tévedésbe eshet­nek, és hogy ez gyakran elvakítja még a legböl­­csebbeket is az emberiség szent ügye fölött. De a tények azt is mutatják, hogy a tévedés helyébe lép a valóság, a hazugság helyébe az igazság. A nemes magyar ifjúság magaviselete, önök jelenléte Konstantinápolyban, még a leghitetle­­nebbeket is meggyőzheti ezen nagy bölcsészeti igaz­ság felől. Önök, urak, szívesek voltak említést tenni az én katonai érdemeimről, azon szerencsés fegyveres­­ tényekről, melyeket uralkodóm megbízása folytán BUDAPESTI SZINLAP. Budapest, hétfő, január 22. Nemzeti szin­sz. Caverletné. Szinmű 4 felvonásban. Caverlet Rudolf Feleki Mereon Bercsényi Merson Henrik Náday Borgé Vízvári Reynold, Halmi Henriette, Sz. Prielle C. Merson Fanny Molnárné Szolga Tóth Népszin­h­á­z. Soldosné Luiza assz. mint vendég. Kapitány kis­asszony. Víg operette 3 felvonásban­ intézhettem. Lelkem mélyéből mondok köszönetet ezen rokonszenves méltánylásért, és kérem higgyék el nekem, hogy e dicséret egy oly kitűnő harczi nemzet ifjainak szájából, mint az önöké, régi ka­tonáink szívét a legnagyobb mértékben megörven­dezteti. Azok, kik gyakran vezették az embereket a csatába, és kik az emberiség tömegeinek összeüt­közéseit, melyeket csatáknak nevezünk, intézték, azok, mondom, elsők fogják e rettenetes szükséget kárhoztatni. Minden idő legnagyobb katonáinak emlékira­tai meggyőzhetik önöket erről. De ha egy nemzet függetlensége, ha egy uralkodó becsülete van fe­nyegetve, akkor a háború nemcsak szükséges rész­esz, hanem az egyszersmind minden hazafi szent­­kötelessége is. Akkor még az emberi szeretet és a morál is megengedik a szerencsés parancsnoknak, a győzelmes hadseregnek, hogy a vele barátságos nemzet szerencsekívánatait és dicséreteit elfogadja. A háború, melyet mi viselünk, ilyen termé­szetű; senki nem képes azt lecsillapítani. Az önök szerencsekívánatai és dicséretei, melyeket a hősies ottomán nemzet nevében és vitéz parancsnoktár­saim nevében elfogadok, ezennel üdvözölve legye­­nek. Boldog vagyok, hogy ezeket arathatom. Elfogadom a diszkardot, melyet önök a ma­gyar nemzet nevében felajánlanak. Az irántam való rokonszenv és az ozmán hadsereg ősi erőfeszítései­nek csodálata jeléül tekintem azt. Van valóban egy kötelék közöttünk, mely jövőben a két testvér­nemzetet egyesíteni fogja. Adja Isten, hogy ezen egyesülés és ezen sze­rencsés eredmények mindig csak a civilizáció és haladás pályáján érvényesüljenek. De ha a becsü­­lt törvényei mást parancsolnának, az öreg katona,­­ most önökkel beszél, mindig kötelességének és büszkeségének fogja tartani, hogy vérét a harcz­­téren az ottomán csapatok élén fejedelme szolgála­tában ontsa. Éljen a hősi és nemes magyar nemzet!Éljen a magyar ifjúság! Éljen a magyar küldöttség ! A független szabadelvű párt tegnapi értekezle­tén Földváry Mihály elnök bemutató a honvédelmi minisztériumtól vett aláírási ívet, a honvédtisztek vagyontalan özvegyei és árvái ellátására szolgáló alapra, s az egyetemi ifjúságét a török sebesültek segélyezése tárgyában. Ezután tárgyalás alá vétet­vén a ház központi bizottságának az uzsora­törvényre vonatkozó jelentése, az értekezlet e törvényjavaslatot a párt tagjaira nézve nyílt kér­désnek jelentette ki. Indítvány tétezvén az iránt, hogy a banktárgyalások mielőbbi befejezésére vo­natkozólag interpelláció intéztessék a kormányhoz, az értekezlet ennek megtétele előtt egyelőre bevá­­randónak határozta a legközelebbi miniszteri tanács­kozások eredményét. Végül a Deák-emlékbizottság­nak — a házban legközelebb tárgyalandó — jelentésére vonatkozólag abban állapodott meg az értekezlet, hogy mielőtt valamelyik emlékterv elfo­gadása felett végleges határozat hozatnék, előbb a bizottság által elfogadásra ajánlott emlékterv a százezer frtnyi költségvetésnek megfelelőleg dolgoz­­tassék át. Ezzel az értekezlet véget ért. A szeretet ünnepe. Az országos kisdedóvó egyesület tegnap ép oly fényes, a­mily magasztos ünnepet ült. Neveze­­zetesen tegnap avatta fel ő felségeik jelenlétében új épületét, melyben a minta-kisdedovó-iskola mel­lett kisdedovó képezde és árvaház van. Rég lát­tunk oly számos előkelő közönséget együtt, mint a mely ez alkalomra megjelent. Ott voltak Tisza Kálmán, Trefort, Szende miniszterek, gr. Sza­­páry főispán, Szilassy János alispán, Ürményi Jó­zsef, Molnár Aladár, gr. Andrássy Aladár, Ráth Károly főpolgármester egy városi küldöttség élén, Jókai Mór, Sztupa s több országgyűlési képviselő s más kitűnőség. De a nővilág is jelentékeny számmal volt képviselve. Tisza Kálmánné elnök mellett ott láttuk gr. Szapáry Gyulánét, özv. b. Eötvös Józsefnét, Bohusnét, Bonisnét, gr. Andrássy Aladárnét, Váradynét, Bischitznét, Glatznét stb. A férfiak magyar díszruhát viseltek. Kívül az uj épü­letet lobogók disziték s rendőrök igyekeztek az egybegyűlt tömeg által elfoglalt utat járhatóvá tenni. 11 óra után egymást érték a fogatok. Bent a vendé­geket fiatal képviselők fogadták, kik a rendezők szerepét vállalták el. A lépcsőzetet szőnyegek s vi­rágok takarták, mely fölvezetett az ünnepély tulaj­­donképeni helyére a nagy terembe. Ezt is gazdagon felékesítették; felső részén két szék volt ő felségeik számára, körben álltak az intézet növendékei és árvái, ezek közül pedig a folyvást gyülekező ven­dégek. Pont 12 órakor a kívülről felhallatszó éljen jelentette, hogy a királyi pár megérezett. Tisza Kálmánné szül. Degenfeld grófnő elnök s Várady Gábor alelnök siettek fogadásukra s zajos s ismét megújuló éljenzés közt léptek ő felségeik a terembe. Kíséretükben voltak: b. Mendel főhadsegéd, b. Nopcsa s gr. Fesztetics urhölgy. A király, ki tá­bornoki ruhát viselt, mosolyogva fogadta egy kis árva üdvözlését, a királynénak pedig gyönyörű ibolya-csokrot nyújtottak át, mire az ünnepély kez­detét vette. Ő felségeik állva maradtak mindvégig. A programm első pontját üdvözlő ének ké­pezte, melynek első stropbái „Ferencz József, a mi dicső királyunk“ és „Erzsébet a mi dicső királynénk“ vendékei s az e­mfébeti "árvák adtak elő. Utána­ P'á­­rady Gábor alelnök tartotta az ünnepi beszédet, melyet egész terjedelmében adunk, a mint kö­vetkezik : „Az országos kisdedóvó egyesület csak köte­lességét teljesiti akkor, midőn árvaházzal és min­taóvodával egybekötött képezdéjének ünnepélyes felavatását eszközli. Kifejezése ez ünnepély a magasztos örömnek a fölött, hogy ez intézet átadathatik szép és üdvös rendeltetésének, mely nem más , mint a kisdedóvás, kisdednevelés ügyét a szeretet és kegyelet melegé­vel ápolni, és bevinni azt az ország minden kuny­hójába. Kifejezése ez ünnepély a mély hálának a felségeik, az államkormány, a főváros, a honfiak és honleányok iránt, azon kegyes adományokért, a­melyek a jótékonyság kiapadhatlan forrásaiként folyvást táplálják úgy a hazában levő kisdedóvó intézeteket, mint egyesületünket s eszközük, hogy in­tézetünk életgyökerei megerősödjenek. És kifejezése ezen ünnepély azon fogadásnak az egyesület közegei, tagjai részéről, hogy nehéz, de hálás feladatuk teljes tudatában, minden igye­kezetüket arra forditandják, hogy legyen ez intézet s maradjon mindvégig gyapontja, éltetője a hazai kisdednevelésnek, s váljanak az intézeti képezdé­­snek növendékei mind megannyi apostolaivá az em­berszeretetnek, a melynek egyik legszebb, leggyön­­gédebb nyilatkozata a kisdedóvás. E kisdedek pe­dig s azon százak s ezrek, a kik utánuk jönni fognak, s midőn elhagyják ezen első mezejét a játszva tanulásnak s tanulva játszásnak, eme böl­csőjét a munkásságnak, váljanak értelmes, szorgal­mas, erélyes és istenfélő gyermekeivé a szerető édes anyának, hazánknak és őseink nyomdokin ha­ladva, legyenek tántorithatlan hívei a trónnak­­ — legkegyelmesebb királyunknak. De ezen sokszoros kötelesség teljesítése köny­­nyűvé válik nekünk, midőn látjuk mindenfelé a te­vékeny részvétet, a vetélykedő öntudatos sorako­­zást a közművelődés jelvényei körül s látjuk erő­södni a meggyőződést, hogy a kisdedóvás és kis­dednevelés ügye hazánkban nem csak közművelő­dési, hanem egyszersmind társadalmi és közerköl­­csiségi­ kérdés is,­­ hogy kisdedóvás nélkül nincs valódi népnevelés, enélkül pedig nemzetünk anyagi, szellemi erkölcsi élete nem biztosabb, mint a futó homokban gyökeredző fáé, melyet az első vihar felforgat. De legkönnyebbé válik nekünk e kötelesség teljesítése, ő felségeik legnagyobb kegyelme által, a midőn mint ime most is, a legmagasb helyről jön a buzdítás, a lelkesítés, midőn a trónról vilá­gítja meg utainkat a legszebb példaadás fénye; midőn nyelvünk, a melyet ő felségeik feje­delmi udvarukban meghonosítottak, nyelvünk, mely­nek terjesztésére bizonynyal egyik leghatalmasabb eszközéül szolgálnak óvodáink, az ő felségeik által nyújtott példaadás sugárain, Magyarország legtávo­labb zugaiba is behatol; midőn ő felségeik nem a magasban, béretek ormain, elpusztult fejedelmi ősi várak romjain épít­tettek királyi palotát, hanem völgyben népeik kö­zepette szerény kastélyban töltik áldásövezte nap­jaikat, hol, az isteni Megváltó nyomdokin haladva, gyöngéden gondoskodnak a nép kisdedeiről s sze­reznek azoknak örömöket; és midőn ő felségeik legkegyelmesebb kirá­lyunknak, királynőnknek ezen legmagasabb jelen­léte által a honnak lakói örökké tartó bizonyságát ismerik annak, hogy az árvák gyámontása, a kisde­dek óvása, nevelése áldott és szent ügy, mert első lépés ez a népek boldogítására. És így áldott és szent e hely is, mert a­hova ő felségeik lépnek egy nagy ügy és a nemzet ne­vében, az a hely, az az ügy megáldva és megszen­telve van. Éljenek ő felségeik !“ Várady beszédét, melyet több helyen éljenzés szakított meg, P. Szathmáry Károly alkalmi költe­ménye követte „A teljesült álom“ czímmel. Ez egy legenda s Sylveszter pápa álmáról szól, ki előtt, midőn a korona adományozás miatt habozott — egy angyal jelent meg és a magyar nemzet jövő­jét jósolta neki. Történeti képekben vonulnak el előttünk a férfiak szent Istvántól kezdve Ferdinán­­dig, majd a nők bajor Gizellától kezdve, találón kapcsolja össze a nők odaadó buzgalmát, kik, midőn csapás után a férfi keble megtörött, érezni s tenni tudnak. Éhség, árvíz, romboló halál súj­totta szerencsétleneket emelnek föl, és az árvák­ból általuk a haza htt fiai s leányai válnak. Köl­teménye nagy hatást keltett, különösen az a része, mely a királyi párt említette föl. Most Bírja Gergely tanfelügyelő a kormány nevében üdvözölte az egyesületet; örömét fejezi ki e szép ünnepély megtarthatása fölött és áldást kér ezen új intézetre, mely mind a főváros diszére, mind a haza közjavára szolgálni fog. Utána Ráth Károly főpolgármester lépett az emelvényre, mint a főváros képviselője. Kedves kötelességének ismeri, — úgymond — Budapest főváros törvényhatósága részéről üdvözölni az országos kisdedóvó-egyesületet, mert meg van győződve, hogy egyrészt ő felségeik legmagasabb s legkegyelmesebb megjelenése folytán, másrészt az uj intézetnek magasztos s kettős fő­­czéljánál fogva e nap ünnepélye nemcsak az egye­sületre, hanem a fővárosra nézve is kiváló jelentő­séggel bír, és mely úgy az egylet évkönyveiben, mint a főváros történetében arany betűkkel teend megörökítve. Köszönetét fejezi ki a főváros részé­ről mindazoknak, kik az egyesület élén állanak, ügyeiket vezérlik, különösen azoknak, kik az egye­sület ez új házának létesítéséhez s kivívott sikeré­hez hozzájárultak. Kivánja, hogy ezen a felebaráti szeretet alapján működő egyesület tevékenységét áldás kisérje, s hogy előmozdíthassa az emberiség érdekeit, a szegény kisdedek javát s boldogságát. Végül egy óhajtásának ad kifejezést, melyet e ha­zának minden lelkes fia és minden honleány kebe­lében táplál, és ez az, hogy a mindenható 8 császári és apostoli királyi felségeiket hű népeinek örömére és boldogságára és az emberiség javára sokáig, az emberi kor legvégsőbb határáig éltesse! Éljen a király, éljen a királyné. (Lelkes éljenzés.) A végül előadott „Kölcsey-hymnusz“ után következtek a bemutatások. Ő felsége néhány szót váltott Tisza s Trefort miniszterekkel, azután a hölgyekhez ment s legmagasabb elismerését fejezte ki. A királyné szintén a legszivélyesebben társal­gott többekkel, kiket Tisza Kálmánné úrnő neki bemutatott. Beszéltek még ő felségiek az intézet t$náraival s vezetőivel, Szathmáry Károlylyal, dr. ferturakkal, kiktör’á^T^^Itlányi Adolf, b.^ Lar­­dezősködtek és ismételten megelégedéseiket belez­ték ki. Most Várady Gábor s Tisza Kálmánné veze­tése alatt zajos éljenzés közt a királyi pár el­hagyta a termet, hogy az intézeti épületet meg­szemléljék, melynek megtörténte után a vendég­könyv két első lapjaira neveiket bejegyezték. Vá­rady Gábor képviselő úrnak a király elismerését újólag is kifejezte. A vendégek hosszú sorban kö­vetkeztek az aláírásban s nem sokára üresedni kezdett az intézet, mely rövid idő előtt még oly magasztos jelenetnek volt tanúja. Az ünnepély végével emlékiratot osztogattak szét, melyben P. Szathmáry Károly lelkiismeretes az ünnepet ülő intézetet kitűnő kezek&v°Z’ n°Sy fejlődése, gyarapodásai etetik, s IX. évfolyam.

Next