Ellenőr, 1877. január (9. évfolyam, 1-30. szám)

1877-01-13 / 12. szám

■§lefizetési árak: Égés?, Írna , . 20 frt — kr. Évnegyedre .. » 5 frt — kr. Félévre . . . lO „ — » Egy hónapra t w 80 „ Egyes szám ára lO krajcsár. (Szerkesztési iroda: elJu­dajpesteTi, ncld.or-Tzt.cza. 6. szám* Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. — Posta által csak bérmentes leveleket fogadunk el. POLITIKAI NAPILAP, Budapest, szombat, január 13. 1877. gvmiWMH MIIUIlMU^aWgclll IM II iwibbu——— 12. szán.__ gim­iUnt hirtorii Budapesten, nádor-utcza 6. szám (Ligrády testeink irodájában). Továbbá Havas, Lau­te & Cie. czégnél Páriában (Place de la Bourse Nr. 8), vala­mint Leopold Miksa hirdetési ügynöknél, Budapest, Rákosárok-utcza 431. sz. QSiadé-hivatali gjácLapesten, ndcLor-Tztcza 6, aedm. Ide intézendők M előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó minden felszólalás. IX. évfolyam. Táviratok. A magyar Ifjak S­.Jamburban. Pera, jan. 12. (Eredeti távirat.) A ma­n­­yar ifjúság küldöttsége ma reggel érkezett , török fővárosba. Napkeltekor a Márvány­­­ingeren gőzhajó jött elibünk, zenével, tömve katonai és polgári hatóságokkal, testületek­kel, tudósokkal, ulemákkal, szoftákkal. A pompás tarka öltözetek, a számtalan zöld turbán fényes látványt nyújtottak. A zene hangját túlharsogták az „Éljen“, „Jakasszem­ Madzsurlár“ kiáltások. A Bosporuson újab hajó csatlakozott hozzánk; török küldöttségek jöttek át hajónkra; vezetőjök a kormány képviseleté­­ben a tanügyi főfelügyelő Szava pasa, továbbá Széchenyi gróf, Szkender bey, Abdul Kerim nevében. Szava pasa melegen üdvözölte az ifjakat, kik közül Szűcs, Lukács, Szemere és Soós beszéltek, Szilágyi tolmácsolása mel­lett. Szava pasa köszöntve a küldöttséget ezt mom­dá. A régi világ romba dőlt; az uj, a szabadelvű eszméké, — azaz az önöké. A magyar ifjak küldöttsége ezután átszállott a török gőzösre, hol ismét be­szédek váltattak s kölcsönös bemutatások következtek. Gyönyörű tavaszias idő volt s az üde reggeli jégben indultak a ha­jók tovább körútra a Bosporuson , él a szultán új palotája előtt , hol az ab­lakon kitekintő szultánt : „Padisahim csak jása !“ (Éljen sokáig a padisah) kiál­tás üdvözölte. A szultán az ablakból kiha­jolva viszonozta a köszönést. A kikötés Sztambulban még fényesebb volt. Belátha­tatlan tarka néptömeg fogadott lelkesült üdvkiáltásokkal. A rend sehol sem zavarta­tott meg. Hintók várták az érkezetteket s vitték a számtalan nép közt Perába a Ga­­lata-Szerájba, melyben a katonai lyceum van. Itt az intézet növendékei sorfalakat képezve fogadtak és üdvözöltek bennünket török és franczia nyelven. A két nemzet ifjainak szívélyes találkozása megható jele­net volt. Baráti kézszorítások jártak sorról­­sorra. A teremben fényes terített asztal fo­gadta a „nemzet vendégeit“. Minden ajkon az hangzott, hogy ilyen fogadtatás Kon­stantinápolyban még nem volt soha. Az egész város örömben úszik, melyben oszto­zik minden társadalmi osztály, politikai és felekezeti különbség nélkül. Délután a kül­döttség meglátogatta Klapkát. Holnap nyújt­ják át a kardot Abdul Kerimnek, ki a had­ügyminisztériumban diszlakomát ad a kül­döttségnek. Újvidék, január 12. (Az „Ellenőr“ eredeti távirata.) A „Srbski Narod“ visszautasítja a „Russ­­kij Mir“ azon rágalmazását, hogy a nem-magyar nemzetiségek Magyarországban elnyomják, s azt mondja, hogy a „Zastava“ kotter­ájának kivételé­vel a szerb nép hűt az ő királyához és hazájához, s minden ellenséges támadás esetében megállaná helyét. A „Srbski Narod“ éles kifejezésekkel ítéli el a „Russkij Mir“ hazafiatlan levelezőjét. Páris, jan. 12. A „Moniteur“ a conferen­­tia tegnapi ülése alkalmából constatálja, hogy az európai hatalmak egyetértése épp oly ben­­tő, mint azelőtt volt, és hozzáteszi: Török­ország magatartása szemmel láthatólag sú­lyos bonyodalmak csíráját rejti magában, ha végleges, de a dolgok mostani állása mellett, midőn mindenki bonyodalmaktól tart, senki sem bátorítja Törökországot, hogy ilyeneket provokáljon. Minden ezen té­nyen kívül fekvő számítás téves, akár Ang­lia, akár Németország vagy Ausztria-Ma­­gyarország forogjon szóban. Versailles, jan. 12. A képviselőházban a­­­esanconi fő­államügyész letétele alkalmából heves vita folyt a köztársaságiak és bonapartisták kö­zött ; végül az igazságügyminiszter nyilatkozata 397 szavazat közül 395-tel jóváhagyatott. Péter­vár, jan. 12. Az 1877-iki államkölt­ségvetésben a bevétel 570.778.000 és a kiadás 568.770.000 rubellel van előirányozva; a bevétel czukornál 1 millióval, posta- és távirdászatnál 2 millióval magasabb, a vámoknál 3 millióval keve­sebb. A rendes bevételek 370 millióval magasabb­ra vannak előirányozva. Berlin, január 12. Ma nyittatott meg az or­szággyűlés a német császár által trónbeszéddel. A trónbeszéd, a birodalmi tanács közeli összejövetele miatt, rövid ülésszak tartásáról tesz jelentést, azon reménynek adván kifejezést, miszerint az ország­gyűlés a kormányt támogatni fogja, az előirányza­tot épp oly magasra teszi, mint a múlt évben, s azt mondja, hogy “több törvényjavaslat már előbb képezte tanácskozás tárgyát, a berlini hadiszertár berendezésére vonatkozó törvényjavaslat is elő fog terjesztetni. A császár köszönetét fejezi ki az utóbbi ünnepély alkalmából tapasztalt hűség számos bizo­nyítékaiért, biztosítékát látván azokban annak, hogy Poroszország a valóban monarchikus és egyszersmind szabadelvű institutiók hű ápolásában állami hiva­tását a német államban és a német állammal együtt teljesíteni fogja. A külpolitika, a trónbeszédben nem érintetett. Berlin, jan. 12. Az urak háza megalakult; elnöknek Ratibor herczeg, első alelnöknek Bernáth és másodiknak Hasselbach választatott.­­ A bel­ügyminiszter egy átirata közli, hogy Bismarck her­­czeg lauenburgi birtokai folytán az urak házában örökölhető helylyel és szavazattal bir. Washington, jan. 11. Az állami kincstár­nok 10 milliónyi 5.20-as bond beváltását jelenté. A kamra elnökválasztó bizottsága kijelenté, hogy a senatusnak nincs jogában a választási kérdés fölött határozni. A választások igazolása csak a kamra által jóváhagyott módon történhetik. A kamrának, ugyanolyan illetékessége van, mint a senatusnak. BUDAPESTI SZÍN­LAPOK. Budapest, szombat, január 13. Nemzeti színfül­. Először: Az arany kereszt. Dalmű 2 felvonásban. Szövegét irta Mosenthal. Fordította id. Ábrányi Kornél. Zenéjét irta Brüll Ignácz. Gontran de l’Ancre, ifjú nemes — — Pauli Nikolas Pariset, vendéglős — — — Odry L. Krisztinia, nővére — — — — Maleckyné Jesér, unokahuga és arája — — — Nádayné Bembardon, őrmester — — — Kőszeghy Ezzel: P­eregrin­a. Eszményi ballet 4 felvonásban. Vár­színház. Az utóira­t. Vígjáték 1 felvonásban. Ezzel: A cremonai hegedűs. Dráma 1 felvonásban. Végül : A kéregető nő. Vígjáték 1 felvonásban. Népszínház. Soldosné Lujza assz. mint vendég. Fényes kiállítással először: A kapitány kisasszony. Víg operette 3 felvonásban. Egy régibb franczia szöveg után írta : Zell F., fordította Rákosi Jenő; zenéjét szerző Genée R. Mária Francziska, Portugália királynéja Vidmár Erzsi Dom­ Domingos Borgos de Barros, főc­eremóniás — — — — Együd Donna Antónia, a felesége, udvarhölgy Darai K. Lamberto de Sant Querelonde, a királyné titkos férje — — — — Kápolnai Fansett Misei — — — — Soldosné L.­assz. Dom Januario de Sonco-Silva e Per­­nambuko — — — — Solymosi Kezdete 7 órakor. UTOLSÓ POSTA. A conferentiáról a „N. fr. Pr.“ még következő táviratokat közöl: Konstantinápoly, jan. 11. A török meg­hatalmazottak nem terjesztették elő a porta új ja­vaslatát, mert a tegnapi előzetes megbeszélésekből kitűnt, hogy az nem fogadtatik el s csak szakítást idézne elő. A különböző hangok, melyeken ma a hatalmak képviselői szóltak, nagy véleménykülönb­séget árultak el köztök. A hétfőre kitűzött összejöve­telt bezáró ülésnek tekintik. Pera, jan. 11. Werther mai föllépése a con­­ferentián azt idézte elő, hogy a delegátusok egy­hangúlag ragaszkodtak a conferentia határozataihoz. A porta részéről engedést nem lehet várni. Hogy hétfőn lesz-e ülés, az kérdéses, a szakítás való­színűbb. N­émetország magatartása, mely most egészen a porta ellen fordult, noha a „Reichsan­zeiger“ dementálja a Werther legközelebbi eluta­zásáról szólott hírt, a franczia hivatalos kö­rökben, mint onnan jelentik, nagyon kedvezőtlen benyomást gyakorolt. Még külföldi diplomaták közt is azon nézet uralkodik, hogy ez által a béke re­ményei lényegesen meggyöngültek. Bismarck herczeg, ugyanezen párisi hír szerint, azon nézetet fejezte volna ki, hogy a conferentiának már nem kellene több engedményt tenni Törökország ré­szére, mert már az eddigi engedés is túlságosan sok. A conferentia hétfői üléséről a „Daily News“ következő tudósítást közöl: Lord Salis­bury hosszú beszédben kiemelte annak szüksé­gességét, hogy a conferentia garantiákról gondoskodjék, s utalt arra, hogy ez indokolva van a Derby jegyzékében foglalt u. n. „angol basis“ által. Törökország állítólag tagadta ezt, s azt mondta, hogy Sir H. Elliot egészen téves felfogást adott neki az angol basis felől. A török képviselők megjegyez­ték, hogy sem Andrássy jegyzékét sem a berlini memorandumot nem olvasták. A többi delegátusok hasonló szellemben a egyértelműleg beszéltek, mint Salisbury. A törökök egy nemzetközi bizottság he­lyett egy a porta által kiküldendő, ottomán alatt­valókból álló bizottságot ajánlottak. A conferentia erre nem akart hajolni, hanem ajánlott egy consu­­laris bizottságot, az alkotmánybeli reformok keresz­tülvitelének felügyeletére, de reformokat végrehajtó hatalom nélkül. A törökök ezt is visszautasították. A vita egész nap folyt. Lord Salisbury legkö­zelebbi hétfőre halasztotta elutazását, Ignatieff szintén­ Midhát pasának újabb ér­t­ek­e­zé­s­e volt Salisburyval. Kijelentette, hogy Európa hely­telenül tenné, ha Törökországot valamikép még jobban terhelné, mert különben ezáltal általános háború támadna. Lengyelország fölkelne Oroszor­szág ellen, Magyarország Ausztria ellen (a levelező, úgy látszik nem merített a leghitelesebb forrásból), s Németország elvenné Németalföldet. Továbbá je­lezte, hogy Németország az, és nem Oroszország, mely titokban jobb feltételeket ajánl, mint a con­ferentia, s így a portát ellenállásra buzdítja, szilárdulására teljes egyetértés és béke jöj­jön létre Magyarország és Ausztria népei között. Poláris ellentétek ezek bizonynyal. Ha egyszersmind egy nemes lélek oly megható tusakodása nyilatkozik bennök s az önzet­lenség oly ritka példájára vallanak, mely előtt kalaphoz nyúl a kéz. Az enun­­tiátiónak momentuózus jelentősége e lo­gicai meghasonlásban van. Kossuth e le­velével ideális magasságba emeli megrendíthe­­tetlen elvét, s a gyakorlati élet terén nem ha­boz számot vetni a tényleges viszonyok postu­­látumaival. Meggyőződésének egész erejével függ amazon, de tanácsa az utóbbira utalja nemzetét. S ezzel Kossuth élesen elkülöníti sze­mélyes politikáját, attól a politikától, melyet az adott viszonyok közt a nemzetre nézve helyesnek ítél. Ő, akinek a monarchia szét­bomlása felelne meg, a monarchia megszi­lárdítására int. Ő, kinek álláspontja kizárja annak beismerését, hogy Magyarország ma­gában gyönge lehetne: azon erő okvetlen szükségére utal, mely a monarchia két álla­mának politikai érdek-solidaritásában rejlik. S ő, kinek a viszály adna igazat, a béke és egyetértés igéit hirdeti. Igaz, hogy ez egyetértés és béke helyre­állítását, Kossuth, mint mindig, most is a legradikálisabb alapon keresi. Azon alapon, mely a független Magyarországhoz legköze­lebb fekszik, a personális unió alapján. Nem volna Kossuth, ha máskép cselekednék. De ismét, nem volna Kossuth, ha meg nem is­merné lelke mélyében, hogy csak egy illúzió segíthet túl az akadályokon, melyeket az adott viszonyok torlasztanak a megoldás ezen módja elé. Levelének egész tenorja mu­tatja, hogy az illúziót ismeri. Tudja jól, quo fonte derivata clades in patriam populumque fluxit, s éreznie kell a 67-iki kiegyezés logicai következéseinek teljes súlyát minden irány­ban. Bizonynyal éreznie kell, hogy ha a perso­nális unió pártja oly erő megfeszítéssel, a­milyet kifejtett, törekvéseit egy lépéssel sem bírta előbbre vinni, jóllehet a közjogi kiegyezés­nek annyi számtalan bajkövetkezésére utal­va küszdhetett, éreznie kell, hogy itt a vi­szonyok erősebbek az elméleteknél. Éreznie kell, hogy csak az alapon, lassú ernyedet­­len munkával javítva lehet előbbre haladni, és el nem szabad vesztegetni meddő tusá­ban a nemzet erejét, és fel nem szabad ri­asztani a szenvedélyeket, midőn Kossuth szerint is imminens veszély fenyegeti a mon­archiát , midőn Kossuth szerint is legfőbb feladat a közbenső viszályt kiegyenlíteni. Igen, de hiszen Kossuth éppen az im­minens veszélyre való tekintetből és a vi­szály kiegyenlítése érdekében kívánja a per­sonális unió elveinek szigorú alkalmazását. Érvelése abban összpontosul, hogy csak a radicális megoldás lehet teljesen megnyug­tató ; csak elkülönített gazdasági viszonyok közt állhat helyre a monarchia benső bé­kéje, mert — ut figura docet — a mosta­ni állapot az örökös meghasonlás magvát viseli méhében. Minden compromissum csak hamu a parázsra, csak gyepű a kígyónak: ez ismét kibúvik és megmar, az ismét kiéled és gyújt. — De hát csakugyan el lehet azt képzelni, hogy a 67-iki kiegyezés radicális felforga­tása e pillanatban alkalmas lenne a viszályt lecsillapítani ? S alkalmas a monarchia ere­jét megtömöríteni az imminens veszélylyel szemben ? A bécs-uj­helyi patrióták manifes­­tumán az Öszterreichische Ökonomist czik­­kein indulva a távolban tán el lehet hinni. De itt, hol közelről látjuk a bokrot s al­jában a kigyót, itt minden ember tudja mi lappang az osztrák personal unionisták ha­zug jelszavai alatt. Itt mindenki tudja, hogy ama kérdések felidézése most egyenlő volna a harczc­al till to the knife. És Kossuth maga tanítja, hogy : a kinek házanépe saját magával villongásban él, az barátnak bizony­talan, ellenségnek nem félelmetes. Pedig csak a ki barátnak megbízható ellenségnek félel­metes, csak az nem engedheti „fejünkre nőni az orosz túlsúlyt“, a mi most legfőbb feladatunk. A radicalis curák minden bizonynyal a legjobbak. De a történetnek és a gyógy­­tannak összhangzó tanúsága az, hogy csak a legerősebb természeteknek szokott az ily cura javára válni. A­miben a történet a gyógytantól eltér, az, hogy míg az orvosi gyökeres cura rendesen elejét veszi a reci­­divának, addig a politikai gyökeres curákat rendesen igen keserves visszaesés követi. Az erős nemzetek talpra állnak ugyan a visz­­szaesés után , de a gyöngék összezúzzák ma­gukat estükben. Kérdezzük meg csak a fran­­cziákat, kérdezzük az angolokat, kérdezzük meg akár önmagunkat. 1793. 1519. 1819. nem következéseik nélkül állanak elő válaszul, s azt válaszolják: nagyot lépve nagyot bukha­tunk; lépésről-lépésre haladni lassúbb de biztosabb. Lépésről-lépésre! Ha Kossuth megbirna győződni arról, hogy valóban járunk s nem bukdácsolunk, bizonynyal elismerné ő a ha­ladás e fáradalmas módját is haladásnak. De Kossuth csak botorkázást lát, s a mi több: magát az utat látja olyannak, me­lyen csak botorkázni lehet. Neki őrültség még gondolatnak is a gazdasági érdekek ösz­­szeegyeztetése e monarchia két államában a gazdasági közösség alapján. Megdönthetetlen tétel előtte, hogy: Ausztria és Magyarország két külön gazdasági egészet képez, külön ér­dekekkel, külön viszonyokkal, külön irány­zatokkal. A kettőnek közös gazdasága: közös viszály örökkön-örökké. A közös viszály kö­vetkezése pedig, felbomlás, pusztulás, Ma­gyarország végenyészete. Ha egyetértést, békét akarunk, s az egyetértésből erőt gya­rapodást , akarnunk kell egy új gazdasági alapot. Ez logikai kényszerűség. Ott a bi­zonyság: a 67-ki kiegyezés nem érhette el czélját a viszály elsimítását; a gazdasági közösségből eredő súrlódások hiábavalóvá tettek minden nagy politikai áldozatot. S ha tekintjük a helyzetet, Kossuth szava szinte visszhangzani kezd lelkünkben: a gazdasági ellentétek ki nem egyenlíthe­­tők. A nap jelenségei s egy szomorú tapasz­talás szinte megerősítenek e gondolatban. Szinte, úgy látszik, mintha valóban hiába lett volna minden áldozat s az ellentétes gazdasági érdekű államok között a viszály ki nem oltható, s mintha e visszás hely­zetből kérlelhetetlenül hajtana a dolgok fej­lődése a teljes egységes összeforradás vagy a teljes szakítás alternatívája felé. Kiegyenlíthe­­tetlen ellentétek! Rettenetes szó két oly ál­lamra nézve, melynek politikai érdeke-solida­­ritását egy Kossuth Lajos is elismeri s fé­nyesen megbizonyítja. S szerencsénk, hogy ezt teszi, mert így még nincs ok vég­kép lemondani a reményről, hogy a ki nem engesztelhetnek látszó gazdasági ellentétek utóvégre is megtalálják azon politikai solida­­ritás keretébe illő kiegyenlítésüket mely soli­­daritás mindkettőjükre oly rendkívül szükséges, mint maga Kossuth kimutatja. Nem, nem lehet oly merő őrültség két politikailag ennyire egymásra utalt állam gazdasági érdekeinek összeegyeztethetőségé­ben hinni. Avagy nem látszott-e a politi­kai ellentétek kiegyenlíthetősége is épp oly őrült­ségnek egykori S mégis ma már Kossuth oly tényeket lát maga előtt, melyek alapján a politikai solidaritást, tehát az ellentétek ki­egyenlítését maga is constatálja. Az érdekek helyes felismerésétől függ minden. Ettől füg­gött a politikában ettől a gazdaságban. S mi a logikai kényszert abban az irányban látjuk, hogy az az Ausztria, mely a magyar felfogás jogosultságát kénytelen volt elismerni a politikában, nem fog az elől elzárkózhatni a gazdaságiakban sem; s éppen azon solidari­­tás nagybecsének erejénél fogva, melytől e monarchia hatalma­s felvirágzása függ. Ha Kossuth nem concedálja ezen fel­fogás indokoltságát, akkor mi nem értjük a politikai solidaritásról felállított tételét. Mert két olyan állam közt, melyek a politikai solidaritás kifejezésére alkalmasnak talált formában nem bírják összeegyeztetni gazda­sági érdekeiket, két olyan állam közt az „őrültségig“ kiegyenlíthetetlen ellentétek szükségkép mélyebben fekszenek a gazdasá­gi kérdéseknél , ott egyszersmind politikai természetűek is. Akkor Kossuth helyesen állana személyes álláspontján, s helytelenül bocsátkozott volna le azon co­ncessióig, me­lyet a nemzeti reálpolitika álláspontjának tett. S akkor gyönyörű enuntiátiója teljesen czélja tévesztett szózat: mert az az Ausztria, mely ily ellentétben érezné magát Magyarország iránt, nem akarhat a „muszka áramlatnak“ ellentállani, s nem akarhatja a békét és barátságot azon solidaritás érdekében, a­mely nem egyéb egyoldalú illusiónál. És akkor nem ajánlhatná Kossuth a monarchiabeli viszály elhárítását nemzetének, mert akkor a teljes szakítás politikája volna az egyedül helyes. Kossuth azonban a béké­s egyetértés igéit hirdeti. Ez megnyugtat. A gazdasági dogma nem oly merev, mint látszik, külön­ben kizárná az egyetértés lehetőségében való hitet. Míg Kossuth megszüntethetőnek fogja tartani a viszályt a politikai solidaritás érdekében: mi kiegyenlíthetőnek fogjuk tar­tani a gazdasági ellentéteket, s meg nem szűnünk egy kielégítő megoldás reményében élni. Meglehet — hiszen „örök időkre“ csak a papiroson áll meg a béke — meglehet, hogy ez a megoldás csak hamu lesz a parázsra. De mi úgy vagyunk meggyőződve, hogy hamu tetejébe hamut rakva, a parázs mégis bizto­sabban eloltható, mint a folytonos szitással. S ha a viszály megszüntetése egy compromissum által nem lenne is egyéb a gyepűbe kerge­tett kígyónál, azon imminens veszélylyel­­ szemben s azon főfeladat érdekében, melyre­­ Kossuth oly biztos kézzel rámutat, már­­ ezzel a gyepűbe kergetett kígyóval is nagyobb Budapest, január 12. Kossuth levele. Kossuth Lajos Czeglédnek megírta, hogy nem fogadhatja el a képviselőséget és nem jöhet haza. Fáj benne a lélek, de neki nem szabad újra felvenni az alattvalói viszonyt oly uralkodó irányában, aki egyszers­mind osztrák császár is. Azonban nyugaszta­­lására van, hogy a nemzet pártkülönbség nélkül egyetért vele ama nézeteiben, me­lyek kifejezésével a magyar király alattvalói­nak politikai érdekközösségét az osztrák császár alattvalóival oly fényesen megbizonyította legutóbbi leveleiben. Kossuth nem jön haza, mert egyéni meggyőződése a teljesen füg­getlen Magyarországnál csekélyebbel meg nem elégedhetik. Azonban, nincs forróbb kíván­sága annál, hogy a ciivilistikus szervezet meg­szolgálat lenne téve a hazának, mint a világ minden viperájával, melyet a gyepű alól elsza­­badítunk. A bécsi lapok és levelezők mindegyre emle­getik azon memorandu­mot, melyet sze­rintük a magyar kormány adott át, a bankkérdés­ben, ő felségének a királynak. Megjegyezzük te­hát, hogy a magyar kormány nem készített m­e­­morandumot semmiféle kérdésben, hanem megtette igenis előterjesztését, a korona tanácso­sainak rendes kötelessége és eljárása szerint. Egyébiránt úgy állunk Bécs felé is mint Konstan­tinápoly felé: óhajtjuk a békét, de keveset hi­szünk fenntarthatóságában, és érezzük, hogy egy nagy válság közelében vagyunk, mely — úgy a keleten mint a nyugaton — éppen tán egyszerre, a jövő héten fog eldőlni. A miként iránt nem koc­káztatunk jóslatot, de a kilátásokat nem mondhatjuk biztatóknak egyik irányban sem. Gróf Andrássy Gyula külügyminiszter úr tegnap este Tisza Kálmán kormányelnök urnál volt, hol többen vacsoráltak a kabinet tagjai kö­zül. Vacsora után sokáig tartott ugyan a társalgás, de minisztertanács nem volt. Osztrák minisztertanács volt teg­nap, miként a mai bécsi lapokban olvassuk, mely kizárólag belü­gyekkel foglalkozott. A kiegyezés ügye a „Neue freie Presse“ szerint egy lépéssel sem áll előbb, mint állott: a dolog oly stádium­ban van, hogy sem az egyik, sem a másik miniszté­rium nem érez sem hajlandóságot, sem kötelezett­séget magában, hogy a tárgyalások újból fölvéte­lére a kezdeményezést megtagadja. A p­redeal-brassói diligence-közlekedést értesülésünk szerint a magyar kormány megszün­tette. Mi ezen intézkedésnek indokát nem ismer­­jük, figyelmeztetjük azonban a kormányt, hogy a project-brassói összeköttetés helyett a karánsebesi összeköttetésnek adni az elsőbbséget, annyit jelent, mint a személy- és posta­forgalmat a keleti vasút­tól az osztrák államvaspályához terelni; ez néze­tünk szerint sem a közönség érdekében, sem pe­dig az állam érdekében nem áll. — A l­eg­k­ö­z­e­l­e­b­bi közös hadügyi b­u­d­g­e­t­e­t hi­ szerint már megállapították az illető körök : az ordinariumban 300,000 frt emelke­dést mutattak, az extra­ordinariumban pedig úgy 2—3000-et, ha igaz. Csodálatos mérséklet volna ez a mostani körülmények között a közös hadügymi­niszterben. Az egyévi önkéntesekre vonat­kozólag a „Verordnungsblatt“ — a magyar hiva­talos lap hírén és tudtán kívül — körrendeletet tesz közzé, melynek főbb pontjai következők: Ki­rály ő felsége helyben hagyta, hogy a lovasságnál, tüzérségnél, műszaki csapatoknál, utász-ezredek­­nél s az egészségi csapatoknál az egyévi önkénte­sekre nézve is a hadi­iskolák számára előírt in­­structiókban foglalt elvek alkalmaztassanak, s ezektől csak annyiban történhet eltérés, a­mennyi­ben az egyes fegyvernemek, csapatok és hadtestek szervezési sajátságai, alkalmazási és elhelyezési viszonyai szükségessé teszik. Az idevonatkozó rész­letes határozatok új kiadásban küldetnek meg ki­hirdetés végett a hadi­iskolákhoz, de már a jelen évben életbe lépnek a következő határozatok: 1. Az egyévi önkéntesek intézményére való tekintettel valamennyi egyévi önkéntes, kik az ösz­­szes fegyvernemekre vonatkozó határozatok által nincsenek kizárva a tiszti rangból, kötelesek tarta­lék tiszti­ vizsgára készülni, s jövőre nem lesz sza­bad az egyévi önkénteseknek csak altiszti rang­fokozat elérésére törekedni. A II. és III. előadják a tantervet, a vizsga­tárgyakat, a vizsgáló­bizottság összeállítását és az egyes fegyvernemekre vonatkozó vizsgák módját. A IV. azt mondja, hogy az utó- és kiegészítő­ vizs­gákra vonatkozólag a hadi­iskolákra nézve fenn­álló határozatok hasonló alkalmazást nyernek. Az ipar ünnepei alkalmából. A fővárosban és az ország nagyobb városaiban egyszerű és mégis jelentőséggel teljes ünnepélyek folytak le a napokban. A szegedi országos kiállítás alkalmából kitün­tetést nyert iparosok között osztották ki a megérdemlett jutalmakat. Oly érdekeltség nyilvánult e kiállítás iránt az iparosok és a nagy­közönség részéről is általában, hogy a tapasztalt hiányok, s a kezdet nehézsé­geinek tulajdonítható tökéletlenségek daczára, maradandó befolyással lesz az iparunk fejlő­désére, mint első határozott és nagyobbszerű kifejezése azon törekvésnek, hogy a nemzetet ezen a téren is előbbre kell vinnünk, ha lételét biztosítani akarjuk, s a szegedi kiál­lítás bizonyságát adta annak, hogy erre az alap és a képesség megvan. Rendkívül kedvezőtlenek most arra a körülmények, hogy az ipar érdekében nagyobb szabású, sikeres, vagy legalább rögtönös sikerrel biztató tevékenységet fejtsünk ki, mert mint minden, úgy az ipar éltető eleme, a fogyasztó képesség is meg van bénítva. De nem várhatunk, s nem szabad csupán arra várnunk, hogy majd a viszonyok kedvezése helyrehozza mulasztásainkat. Ha a 67-diki kiegyezés után nem mu­lasztjuk el megtenni az ipar előmozdítása érdekében mindazt, mit megtenni módunk­ban állott, talán könnyebben viseltük volna el az utóbbi évek nyomorúságait. Ha a nem­zeti kormány már akkor bizonyos rendszert állapít meg a hazai ipar fejlesztésére, s minden szerződésében és minden szállítás­

Next