Ellenőr, 1877. szeptember (9. évfolyam, 348-401. szám)

1877-09-11 / 365. szám

a király külön álló, ízléssel diszitett páholya, ma­gas,­ támlájú veres selyem székekkel. Fölötte a lengő lobogók, s a­mi a legfőbb volt — ragyogó nap. Feledhetlen lesz ez mindenkire nézve, a ki látta. Sugárzott is minden arezon az öröm. A ki­rály jó kedvvel járt kelt, szivarozott, s a kivel csak beszélt, tudatta megelégedését kassai tartózkodá­sával. A külföldi tisztek is mind jobban ismerked­nek, s egész otthonosan érzik magukat. Néhányan a hölgyeknek is bemutattatták magukkat kik­nek koszorúja ma nagy és szép volt. A francziák és olaszok különösen válogatott csinos legények, s a török tiszt is igen megnyerő alak. A verseny lefolyása a következő volt: A kis egyleti 400 frtos handicapra öt ló ment startra, de kettő: gr. Festetics „Bimbó“-ja és b. Majtényi „Rollá“-ja csak azért, hogy a bánatot magkimélje és a vigasz-versenyben vehessen részt. A starttól visszajöttek, s csak Gyürky Béla „Ro­­meo“-ra Blaskovics Ernő „Csalogányba és ifj. gr. Eszterházi Mikós „Rackelhahn“-ra futottak. Az utób­bi vezetette és több hoszszal nyert is. Második „Csa­logány“ lett, mely ma úgy látszik nem volt dis­­ponálva. A paripa - versenyre, melynek tiszteletdíját Schalkház örökösei adják, ketten concurráltak. B. Schek huszár-kadét és Goldschmied főhadnagy. Az előbbi nagy előnynyel nyert, s kitűnően ülte a lovat. A 350 darab 10 frankos aranyból álló ál­­lamdíjra hárman mentek. Ifj. gr. Almássy Kálmán „Boomerang“-ja, gr. Festetics Pál „Erzsi“-je és gr. Kinsky Zdenko „Merry Lass“-ja. Festetich „Erzsi“-je végig vezetett és nyert is, de nagyon kimerülten érkezett be. Második a „Boomerang“. Kinsky „Marry Lass“-ja még a startnál vissza­fordult. A vigasz a handicapra már nagyobb volt a concurrentia. Hatan indultak : gróf Forgács István „Wild Youth“-ja, gr. Festetich „Bimbó“-ja,­ gr. Minsky „Merry Lass“-ja, Beniczky Gábor „Casta­­gay“-je, b. Majtényi „Rollá“-ja és gr. Eszterházy Miklós „Okariná”ja. A verseny azonban nem nyújtott nagyobb érdeket. Festetich „Bimbó“-ja elejétől vezetett és nyert is. Második „Ocarina“, harmadik „Wild Youth“. Következett a lovagló club akadályversenye, 400 írt készpénzben az elsőnek, tét és bánatok a másodiknak. Részt vettek Jékey főhadnagy, Herich Arthur főhadnagy „Hopeful“-ján, Polko százados Rodolits ezredes „Monfalu“-ján, Breisky főhadnagy „Shanandou“-n és Beniczky Gábor „Castaway“ n. Beniczky lova ma annyiban viselte magát, min teg­nap, hogy az első akadályt átugrotta, de a má­sodiknak ugrására már nem volt rávehető. A többi három minden akadályt igen szépen ugrott. Jé­key főhadnagy nyert, s kapott sok tapsot a közön­ségtől és elismerést a királytól. Végül a katonatisztek akadályversenyében 5 közül b. Orczy huszárhadnagy lett a győztes „Brenus“-on, e régi jó lovon. A király végig nézte a versenyt, s mikor ment, éljenezte leglább is tíz­ezer ember. Budapest, szeptember 10. A kassai hadgyakorlatok. Felső-Magyarország kies fővárosa kiváló szerencsében részesül. Oly szerencsében, me­lyet minden város irigyelhet tőle Ausztriá­ban épp úgy, mint Magyarországon. Néhány napra a monarchia szívévé lett. Kassára fordul az egész ország figyelme, Kassát em­legeti a külföld, Kassán van képviselve a katonai Európa. Mert Kassán van a mon­archia felséges fejedelme, Magyarország ko­ronás királya, hogy szemlét tartson az or­szág haderejének egy jelentékeny része fe­lett, mely vértelen harczokban gyakorolva magát készül győzelemre a véresekben. Ezek a gyakorlatok ma kezdődtek meg. Az eddigi napok, melyeket az ural­kodó Kassán töltött, csak ünnepélyek, a Felső-Magyarországban szinte kerülendő nagy katonai műveletek diszítményei voltak. Felső-Magyarország népe örömteljes hódola­tát vitta meg fejedelmének s kifeje­zést adott azon törhetlen hűségnek, határ­talan szeretetnek, melylyel Magyarország, s a magyar nemzet viseltetik koronás királya iránt. Ez a hűség, ez a szeretet teszi az ország központjává, szivévé azon helyet, hol a felség tartózkodik, s mig a fogadás estéjén a transparentek, lámpák és gyertyák ezerei­nek lángjában állott Kassa városa, ez a szeretet Kassa városa s az egész ország polgárainak szivét gyújtotta s bontotta lángba. A sziveket betöltő határtalan öröm ezen ünnepélyei után következnek a munka napjai. Terhes, fárasztó munka lesz az csapatainkra nézve. Az időjárás feltette magában, hogy nemcsak terhesebbé, fárasz­tóbbá, hanem egyszersmind kellemetlenebbé teszi e munkát. Az éget vastag, a napsu­gártól is áthatlan felhők borítják, sűrűn esik az átható őszi eső. Alkalmasint így fog tar­tani napokon át. A talaj sáringoványnyá változik, az utak járhatatlanokká lesznek. S mégis ezeken az utakon ágyuknak kell vé­gig robogniok, a péppé feláztatott földön nemcsak járniok, de az isten esőfelhők által borított ege alatt kell halniok is a csa­patoknak. Legalább gyakorlati lec­két vesznek a hadjáratok kellemetlenségeiből, s midőn ko­moly háborúra kerül a dolog, az időjárás szeszélyei ellenében már meg lesznek edzve. De különben is, mily könnyű lesz el­viselniük e fáradságot és kellemetlenségeket, midőn oldaluk mellett lesz s ugyanzon te­herben osztozik velök a monarchia első ka­tonája, az ország legelső embere, a koronás király. A király, ki nem ismer fáradságot, nem viszontagságokat és kellemetlenségeket, melyek visszatartanak ott, hol az ország véderejének kifejtéséről, az ország fegyveres hatalmának megszilárdításáról van szó, s ki­nek személyes fáradalmait illeti nagyrészt az érdem, hogy a monarchia védereje ma már a fejlettségnek oly fokára jutott el, melyen még sohasem volt, s melyen bátran kiállhatja a versenyt Európa bármelyik szá­razföldi haderejével. S éppen ez utóbbi körülményben rejlik a kassai hadgyakorlatok fontossága nem­csak ránk, hanem a külföldre nézve is. A monarchia határán egy eredményében, be­­fejeztének idejében, evolutióiban bizonytalan háború dühöng. A török győzelmek elhomá­­lyosították, de azért nem űzték szét egé­szen egy esetleges európai háború fenyegető ködképeit. Jöhetnek zivatarok, melyek rozs­dás sarkaiban fogják megrázni vén világré­szünket. Európa népei azonban tudhatják, hogy az a hadsereg, melynek egy jelenté­keny része fölött tart jelenleg szemlét a magyar király, döntő súlyú kardját azon mérlegbe fogja vetni, mely az európai egyen­súlyt, a békét, szabadság és társadalmi ren­det fogja képviselni a túlsúly tolakodó föl­lépte, a zsarnokság és barbárság ellenében. Európa népei tehát nyugodtak lehetnek. Amíg Ausztria-Magyarország kezében kard lesz, addig nem lódul ki sarkaiból világré­szünk, nem hajtja igája alá sem a zsarnok­ság, sem a barbárság egy új korszaka. Monarchiánkra és különösen Magyaror­szágra pedig kiváló kettős jelentőséggel bír­nak a kassai hadgyakorlatok. Az a hadse­reg, melynek egy tekintélyes töredéke most tart gyakorlatokat a felség szemei előtt, teljes garanciát nyújt arra nézve, hogy e monarchia rendíthetlenül és sértetlenül ál­­landja ki Európa minden esetleges convul­­zióját, s világrészünk talajának minden föld­indulását, s igy megbizonyítja, hogy érde­mes azon nagy, verejtékes áldozatokra, melyekbe a monarchia népeinek kerül. De nem csak képes leend megvédeni e monar­chiát minden külső támadás ellenében, ha­nem megadja egyszersmind a kellő nyoma­­tékot monarchiánk szavának, melyet az európai viszonyok berendezése tekintetében kimondani fog. Különösen a­mi a keleti kérdést, vagy most már inkább az orosz­­török háborút illeti, győzzön bár véglegesen a török, mit őszinte szívből kívánunk neki, vagy visyon bár­ki sikereket a muszka fegy­ver, monarchiánk megkérdezése s beleegye­zése nélkül a keleti viszonyok ideiglenes, vagy végleges megoldása tekintetében mi sem történhetik. S hogy monarchiánk a continens első hadserege által támogatott szavát csak saját, a trón, s Magyarország ér­dekében emelendő, arról biztosít a monar­chia s Magyarország kormányának élén álló férfiak hazafisága, biztosit az al­kotmány, s biztosit különösen a magyar koronás király, ki épp most tart Kassa tá­ján szemlét egy részben magyar nemzeti zászlók alatt magyar vezényszóra induló, s másik részében magyar szellemű ,­haderő felett. Bármit hozzon tehát magával a jövő, e monarchia és Magyarország koronás kirá­lyának, s kitűnő hadseregének oltalma alatt nyugodtan várhatja be a legváratlanabb eseményeket is. TAECZA. RICARDO. IRTA EMILIO CASTELAR. Spanyolból fordította BEKSICS GUSZTÁV. MÁSODIK KÖTET. II. FEJEZET. Családi tanács. (Folytatás.) — Legjobb lenne azt irni neki, hogy oly ese­mények történtek veled, melyek segítségét és ta­nácsát igénylik. Főleg pedig ne add tudtára válasz­tottad nevét, szerelmed mélységét, s férjhez mene­teled közelségét, hogy csak lassan kint szokja meg az eszmét, miszerint elveszt, Helena, mert ez eszme keresztatyádnak is nagy fájdalmakat okoz, s így annál nagyobbakat okozand atyádnak. — Igazad van, szólt a grófné férjének. Óva­kodjál, nehogy rész­ benyomást tegyen rá a hir. Ha ujjadat ajkaidra téve mondod is meg, Helena, je­gyesed nevét, s megsejti, hogy az amerikai, hatá­rozottan ellenezni fogja férjhezmeneteledet. Ezer­szer kijelentette előttem, hogy leánya számára spa­nyol férjet óhajt, s nem mást. Ezerszer kijelentette, hogy sem az amerikai szárazföldről, legkevésbb ő pedig az Egyesült­ Államokból származó férfihoz nem adna. Ezerszer mondta, hogy Spanyolországban in­kább, mint valahol létezik a család valódi fogalma, az érzelmek melege, a házastársak egymás iránt való gyengédsége, a család valamennyi tagja iránti szeretet, s a családnak egymás közti szeretete. Hogy tehát az amerikai vő iránti ellenszenvét le­­küzdhesse, kettő szükséges : először, hogy lássa Helénának Ricardo iránti szerelmét; másodszor, hogy Ricardo kiváló tulajdonságait ismerje, s ezek fölkeltsék benne a megérdemlett bámulatot. Szóval nagyon kérlek, kedves Helénám, értesítsd ugyan atyádat élted éj szakáról, de gondosan titkold el előtte jegyesed nevét és származását. Idején legyen ugyan értesítve, de még ne legyen előkészítve. Az értesítés szükséges, az előkészítés pedig majd sike­rülni fog, ha közös akarattal rajta leszünk. E szük­séges körülmények egyikéről se feledkezzél meg. Értesítsd atyádat, s munkálkodjál boldogságod lé­tesítésén, mi egyszersmind ezen család boldogsága is. Menj, leányom, menj, ird meg leveledet. Senki­­sem érzi meg úgy e tűzhelytől való megválásodat, mint én ; de senki sem érti meg egyszersmind job­ban nálam, hogy a természet törvényeit nem lehet kijátszani, sem a visszavonhatlan végzet intézke­dései ellen szegülni. Menj, leányom, menj, ird meg atyádhoz a levelet. Helena távozott a teremből, hol a család együtt­­volt, szobájába zárkózott, hogy a levelet megírja, s teljesítse keresztszülői parancsait. Ek­­közben Tataiéra marquis, aki soha sem engedte kiesni kezéből a társalgás fonalát, a frázisok labi­rintjába téveledett, melyeket aggkorával járó fe­­csegésre való hajlama s ifjúkorának emlékei su­­galtak neki. Sajnálta, hogy nem ment Ricardoék házába, s nem vizsgáltatott meg minden zugot, amiből megbizonyosodhatott volna, mi jót fog hozni Helena számára férjhez menetele, s mily előnyöket biztosít neki új otthona. — Ez a látogatásoktól való tartózkodó bol­dogtalan szokás végre megszakítandja a társadalmi kapcsokat és szét fogja rombolni a társadalmat. Egyik ember nem ismeri a másikat. Ha az én időmben élnék, valamint királyi rendeletekkel el­­tiltották az étkezések alkalmával a sok fogas ételt, s az öltözködésben való túlhajtott fényűzést, bizo­nyosan eltiltanák a látogató­jegyek használását is, mert e mellett lehetséges egy kis darab papíron a legnagyobb érzelmeket kifejezni, vagy azokat e papírdarabokkal helyettesíteni. Az én időmben a lovagok gondosan és divatosan öltözve jártak ház­­ról-házra; az olvasót a velők baráti viszonyban álló családokkal imádkozták, kérve istent minden szükséges és szükségelt dologért. S majd óriási lámpa fényénél, az izzó szív melegénél minden do­logról oly nyíltsággal és becsületességgel beszéltek, minőről e száraz, kiaszott korban senkinek sincs csak megközelítő fogalma sem, így az érintkezés egyesítette a családokat, s ez egységet befejezte a szerelem, mely oly hamar tüzet fog az ifjú nép­ségben. Most azonban elválaszt bennünket a politikai, a vallási eszme, de leginkább a név­jegy, a restségnek ezen kisegítője, a régi szí­vélyes és így a társulást előmozdító látoga­tások ezen helyettesítője. Ha én, ki nyolc­van évem daczára erőteljes aggastyán vagyok, beléphettem volna Ricardoék házába, s megismerkedhettem volna anyjával, családjával, most sokkal bizonyo­sabb lehetnék Helena jövendőbeli sorsa felől, me­lyet most közös akarattal előkészítünk. De ezen mindent megnehezítő szertartások a családokat el­szigetelő különválás, s­ a régi, benső szeretetteljes viszonyokat helyettesítő, s a legmélyebb, legtisztább érzelmeket leromboló látogatójegyek nyavalyája miatt tönkre megy a nemesebb, legtisztább érze­lem, a barátság érzete. E pillanatban megjelent Helena megint leve­lével, s felolvasta azt még az irály legkisebb for­dulataira, s Helena hangjának leggyengébb hajlá­­sára is figyelmes család előtt. „Atyám ! Szeretlek egész szívemből, szeretlek egész lelkemből. Habár tudom, mennyire kedveled Andalusiát, mennyire felüdítenek a Középtenger habjai, s a Sierra-Nevada jég­kristályai, mégis óhajtanánk, hogy minél előbb visszatérj, mert va­lóban nagy szükségem van rád. Igen fájdalmas rám nézve kiragadnom téged zarándoklásaidból. Szinte látom árnyadat a Mecsetben, hallom lép­teidet a cordovai rózsáskertben, megsejtem elra­gadtatásodat a szevillai székesegyházban, örömödet, melyet érzesz, midőn Alhambra pazar pompáját szemléled, s magadba szívod Granada ligetének üde levegőjét. Atyám, nagy fájdalmat okoz nekem, midőn kénytelen vagyok kiragadni téged lelked gyönyörei közül, melyek megédesítik mély szomo­rúságodat. De nem tehetek másként annélkül, hogy vétkezzem ellened, mit sem isten, sem lelkiisme­retem nem bocsátana meg. Ezerszer mondtad, s magam is tapasztaltam, hogy nem tartozol azon nevetséges atyák közé, kik azon vannak, hogy gyermekeik ne érezzék, mit ők érezték gyermekeik korában. Magad mondtad, hogy távol attól, miszerint tartózkodó, hallgatag tisz­teletet gerjeszsz magad iránt, mi áttörhetlen fa­lat emelne elméd és szivem között, inkább gyen­géd és őszinte barátságomra vágyós, mely bele­en­gedjen pillantanod Helénád szivének minden zugába, s élvezhesd általa teljes bizalmamat. Jelezted ne­kem, hogy a természetet nem lehetvén mersülni, oly érzelmek fognak feltámadni bennem, melyett leg­először akarsz ismerni, hogy a legtisztább­rény­­ben jóra vezethesd azokat. Eddig nem volt biz­tos magam felől, nem tudtam mi történt szemben, azért hallgattam. Azt hittem ez, mit most érzek, szintén csak futólagos baráti érzelem, holott való­jában sokkal nagyobb. Most, midőn már ismerem, megmondom igazán, megvallom térdeimen, összetett kezekkel, szemeimet szemeidre emelve, mintha isten előtt jelenném meg: szeretek és viszont szeretnek, s e legtisztább szerelemnek szüksége van az áldá­sok elsejére és legáldást hozóbbikára, atyám­ áldá­sára. Nem mondok ezúttal mást, mint csak azt, hogy leányod, Helénád, angyalod, mint te hívod, mit sem fog tenni beleegyezésed nélkül, s hogy leg­főbb boldogsága, mit mindennek eléje tesz a vilá­gon, az, miszerint neked engedelmeskedjék. Szeret­lek egész lelkemből.“ — Teljesen helyes, szólt a grófné. — Hűen adtad vissza gondolatainkat, tette hozzá a gróf. — Lám, mit tudnak ezek a mai lányok, sóit a marquis. Az én koromban nem volt az a tudá­­kos nő, a ki ily levelet tudott volna írni, mely a mellett, hogy egyszerű, mintha regényből volna kivéve. Ezen és más megjegyzések után a levél ren­deltetése helyére indult és sietett — mit szükséges kiemelni, midőn spanyol postáról van szó — An­­tonió kezei közé jutni, ki már régóta aggódott, hogy a gyorsan és váratlanul érkező szerelem meg­foszthatja leányától. (23. folytatás következik.) A képvis­előhász az elnapolt» utáni első ülését szám­atalon­f. hu 15-én ,i. e. 11 órakor fogja tartani. A bankügyi bizottság ülése. (Szeptember 10.) A képviselőház bankügyi bizottsága ma délelőtt tartott ülésében folytatta az osztrák-magyar bank­­társulat alapszabályainak tárgyalását. Az 50. §-nál Lichtenstein indítványozza, hogy az öt rendes s öt pót­számvizsgáló közül legalább kettőnek magyar állampolgárnak kell lennie, s hogy a számvizsgálóknak nemcsak a főtanácstól, hanem az igazgatóságoktól is jogukban álljon felvilágosí­tásokat kérni. Fáik sem egyiket sem másikat nem fogadja el, mert a számvizsgálók működésének természete olyan, hogy itt igen kicsinyes dolog lenne állam­­polgári cautelákról gondoskodni, s mert a számvizs­gálóknak jogukban állván a bank könyveibe is be­tekinteni, ott megtalálhatják az igazgatóságok je­lentéseinek tartalmát is. Széll miniszter ugyanily értelemben nyilatkoz­ván, a­z változatlanul elfogadtatik. Az 51. §-nál Lichtenstein indítványozza, hogy a kormányok arra is ügyeljenek, hogy a banktár­sulat a forgalmi érdekeknek is megfelelőn jár­jon el. Fáik kiemeli, hogy a bizottság épen azért sürgeti az alkormányzóknak a kormányok által ki­­neveztetését, mert a feladat őket illeti, s a biztosok hivatása nem lehet más, mint a szabályok megtar­tására való felügyelet. A §­­változatlan hagyatik. Az 52. § változatlanul elfogadtatván, az 53. §-nál Faik azon módosítványt terjeszti elő, hogy a kormány s banktársulat közti vitás kérdésekben döntő választott bíróság elnöke ne a tagok sorából sorsolás útján jelöltessék ki, hanem ezen elnöklő hetedik tagot, a hat tag válaszsza, s ha a válasz­tás folytán senki sem nyerne többséget a két pénz­ügyminiszter nevezze ki az illetőt. A bizottság e javaslatot elfogadja, mellőzvén Lichtenstein azon indítványát, hogy a választott bíróság ne mindig Bécsben, hanem esetleg Buda­pesten is üljön össze. Az 54. §, változatlanul fogadtatván el, az 55. §-nál Wahrmann a főtanács felelőssége, s a bank soliditása szempontjából igazoltnak tartja s elfogadásra ajánlja az osztrák albizottság azon módosítását, hogy az osztrák vagy magyar pénz­ügyi kormányzat részéről beadott váltók leszámí­tolásához esetről esetre a főtanács beleegyezése szükséges. Széll miniszter hozzájárul e módosításhoz s megjegyzi, hogy ha nem létetett volna, maga is előterjeszti vala azt. A § e módosítással fogadta­tott el. Az 56. §. azon rendelkezésénél, mely szerint a banktársulat jogosítva van „saját zálogleveleit venni és eladni.“ Wahrmann aggodalmát fejezi ki az iránt: váljon helyes­e ezt jegybanknál minden megszorí­tás nélkül megengedni. Széli miniszter nem hiszi, hogy itt valamely biztos határvonalat lehetne megvonni s a jelen banktársulatnál nem is fél attól, hogy az visszaélé­sekre adhatna alkalmat. A § változatlanul ha­gyatik. Az 57—61. §§ változatlanul hagyatván, a 62. §-nál Wahrmann indítványára kimondatott, hogy azon különös eseteket, melyekben váltak a bíráló bizottság előzetes vizsgálata nélkül leszámí­­tolhatók, a főtanács határozza meg, „egyenlő elvek szerint“ mindkét államra nézve. A 63. 64. §§-ok változatlanul elfogad­tattak. A 65. §-nál Lichtenstein indítványozza annak kimondását, hogy a banknak jogában áll a tőzs­dén nem jegyzett papírok értékét más után meg­állapítani, s ilyenekre kölcsönt engedélyezni. Wahrmann nem járul a módosításhoz, mert ha már a bank lombard üzlete nem mellőzhető egészen, az üzlet soliditása érdekében nem taná­csos azt még tovább terjeszteni. A § változatlanul elfogadtatott. A 66. §. változatlanul elfogadtatott; a 67. §-ban pedig Wahrmann indítványára kimondatott, hogy midőn a zálog tőzsdeszerű értéke csökkenést szenved s az adós a kölcsön megfelelő részét visz­­szafizeti, megfelelő kamatvisszatérítésnek van helye. A 82. §-nál Lichtenstein a hazai ipar érde­kében azon óhajtását fejezi ki, hogy a bankje­gyek egy része Budapesten nyomassák. Fáik megjegyzi, hogy teljes lehetetlenség a szükséges ellenőrzést másutt kellően gyakorolni. Pejachtvics gr. azon indítványt terjeszti elő, hogy a bankjegyeken a magyar czimer mellé a horvát is felvétessék. Széll miniszter felszólalására a­z változatla­nul elfogadtatott. A 84.­­§-nál Chorin azon meggyőződésben van, hogy a javasolt contingentálás mellett a bank nem lesz képes sem az osztrák, sem a magyar hiteligényeknek eleget tenni. A contingentálás e­leme nem egyéb, mint tökéletlen utánzása a Peel­ actónak, a­mely természetesen egészen más jelentőséggel bír ott, hol érezpénz van forgalomban. A tapasztalás bizonyítja, hogy ily módon a g3-ad fedezet volna alkalmazandó, mely mellett nagyobb összeget lehetne fordítani a hiteligények kielégí­tésére. Folk maga sem tartja helyesnek a contingen­­tása e módját, mely rendes időkben szükségtelen, erisisek idején mit sem ér, sőt veszélyes lehet. Mindenesetre óhajtaná, hogy a miniszter előadja e bankjegy-fedezet magatartásának módját. A dol­gok jelen állapotában azonban nem hiszi, hogy ezen változtatni lehetne. De azt mindenesetre óhajtja, hogy a kormányoknak is fentartassék a kezdeményezés arra nézve, hogyha a törvényhozá­sokkal egyetértőleg szükségesnek tartják a bank­jegyek szaporítását, a bank köteles legyen erre ráállani. Wahrmann maga is inkább óhajtotta volna, ha a contingentálás helyett a progressiv fedezet fo­­gadtatik el, de ma már nem hiszi, hogy kilátás volna ennek elérhetésére. Faik indítványát a köl­csönösség eszméjénél fogva elfogadja, bár nem hi­szi, hogy gyakorlati eredménye lenne, mert ha a főtanács nem akarja a bankjegyeket szaporítani, nem fog élni a neki adott szaporítási joggal. Lichtenstein azon nézetben van, hogy itt any­­nyira találkoznak a közös érdekek, hogy meg le­hetne kísérteni más fedezeti módot annyival is in­kább, mert a monarchiának érdekében állana, hogy oly nagy érezpénz ne heverjen kamatozatlanul, kéri a minisztert, hogy bocsátkozzék az illető tényezők­kel tárgyalásba más megoldási módozat iránt. Széli miniszter előadja, hogy e pont igen élénk és hosszas eszmecsere tárgyát képezte, melyben a magyar kormány bizonyos cautellákkal­­és helyes alapokra fektetve, a percentuális fedezeti mód állás­pontját foglalta el. A viszonyok azonban kénysze­­ritek, hogy az eddigi rendszer fentartásával meg­alkudjék s nem is lát benne 10 év alatt valami nagy bajt; s másfelől pedig tény az, hogy megóvja a bankot minden szédelgési áramlattól. A maga ré­széről kéri a §. vátozatlan megtartását. A bizottság a §-t változatlanul elfogadja. A 102. §. 2. bekezdése a 80 millió bank­ja adósság eldöntéséig függőben hagyatott. A 105. §-nál Lichtenstein azon megtoldást javasolja, hogy ha a szabadalom meghosszabbítása iránt annak lejárta előtt két évvel megegyezés nem jönne létre, a bank köteles e két év alatt is az ed­digi mérvben folytatni üzleteit. Széli miniszter és a bizottság e módosítványt szükségtelennek tartja. A 109. §-ban Wahrmann indítványára kimon­datott, hogy a részvények birtokára vonatkozó át­meneti intézkedés nem csak az alakuló, de más első­ évi közgyűlésre nézve is kiterjed s e tekin­­etben mellőztetik azon megszorítás, hogy a köz­gyűlésre leteendő részvényeknek legalább július ha­vától kell keltezve lenniök. A közbenső meg nem nevezett előbbi, vala­mint a 110—113. §§-ok változatlan elfogadásával az alapszabályok tárgyalása véget ért. Ezzel az ülés eloszlott. A bankügyi bizottság délutáni ülésében tár­gyalás alá vette az egyezményt, mely egyrészről az osztrák és a magyar pénzügyminiszter, másrészt az osztrák nemzeti bank közt köttetett. Faik nem tartja correctnek a czímet, mely szerint nemcsak a magyar, hanem az osztrák pénz­ügyminiszter által is kötött egyezmény iktattatik be törvénykönyvünkbe. Az egyezmény első §§-ait szóló alig tartja elintézhetőknek addig, míg a 80 milliós bankadós­ság tárgyában előterjesztett javaslat sorsa el nem dőlt. Kijelenti egyébiránt már most, hogy a 80 millió iránti­­javaslatot úgy , mint előterjesztve van, nem fogadja el, s a kérdés eldöntését fenn­tartja akkorra, midőn a monarchia másik államá­val a kiegyezési összes kérdések meg lesznek oldva mindkét félt kielégítő módon. Ez okból azt óhajtja, hogy a jelen egyezmény 2 első pontja függőben hagyassák. Széli miniszter nem szól most a felvetett fon­tos kérdéshez, de a jelen egyezmény első §§-ait — talán más körülírással — most is tárgyalha­­tóknak véli a­nélkül, hogy a bizottság praejudi­­cálna a 80 milliós javaslat eldöntésének. Chorin azon nézetben van, hogy az egyez­mény első czikkelyei nem szövegezhetők oly módon, hogy ne praejudicálna a bizottság a 80 millió iránti elterjesztés eldöntésének. Nem marad egyéb hátra, mint az első három czikk függőben hagyása, vagy az egyezményből való kihagyása, és egy külön egyezményre való halasztása. Széli miniszternek nincs kifogása az ellen sem, ha a bizottság az első 3 czikket a 80 milliós bankadósság kérdésével együtt fogja tárgyalni, de akkor kéri, hogy a jövő vasárnap tartandó ülésén e kérdés vétessék tárgyalás alá. A bizottság ez értelemben a­z első czikk tárgyalását függőben hagyja, s az egyezmény többi czikkeit veszi tárgyalás alá. A 4. §-nál, mely szerint: „a magyar bank­­piac­ok leszámítolási és kölcsönü­zlete czéljára 50 milló forint bocsáttatik a budapesti főintézet ren­delkezésére“. Bujanovics ismétli az általános vitá­ban részletesen indokolt azon nézetét, hogy 50 millió Magyarország hitelszükségletének kielégíté­sére nem elegendő s ennélfogva jelen előterjesz­tést nem fogadhatja el. Lichtenstein adatokat hoz föl annak kimutatá­sára, hogy 50 millió normális időkben eddig sem volt elegendő a magyarországi hiteligények kielé­gítésére ; szóló szerint 214 millió lévén a rendelke­zésre álló bankkészlet, ebből 314/1­0/0, vagyis 65 millió bocsátandó a magyar piac­ rendelkezésére. Wahrmann ismétli azt, mit az átalános vitá­ban mondott, hogy az 50 millió nem elég Magyar­­ország hiteligényeinek kielégítésére, s lehetetlenné teszi azon állapot megváltoztatását, hogy hazánk­ból igen sokan Bécsben keresik hitelszükségletük kielégítését, a­mit egy nemzeties bankpolitikának meg kellene akadályoznia. Nem lesz ez összeg ele­gendő tekintettel az új fiókok felállítására, s arra, hogy valószínűleg a budapesti igazgatóság is nagy bankjegy-keserv fentartására fog törekedni. Nem akarván azonban e bankszervezet életbeléptetése elé akadályokat gördíteni, s kormányválságot elő­idézni, nem nyújtja be indítványát, de óhajtja, hogy a jelentésben a ház elé határozati javaslat terjesztessék, mely a kormányt felhívja, hogy a hiányt, mely az egyezmény következtében hitel­­szükségletünk fedezésének eszközeiben elő fog ál­­lani, a kormány más törvényhozási intézkedésekkel igyekezzék pótolni. Horváth Lajos nem akarja az általa jónak tartott egyezmény sorsát a dotátió felemeléséhez kötni, s ha többet a kormány nem eszközölhet ki, elfogadja a jelen czikket annyival inkább, mert normális időben elégnek is tart hitelszükségeink számára 50 millió minimumot. Kerkapoly szintén elfogadja a §-t, bár az 50 milliót igen szűkre szabottnak véli, de mert az eddigi helyzetnél jobb fog létrehozatni ezen egyezmény által. Chorin constatálja azt, hogy a jelen­t nem­csak nem javítja, de határozottan rontja a hely­zetet. Tény az, hogy az osztrák bank eddigi el­lenszenves politikája mellett is 50 milliónál többet adott a magyarországi hitelnek, s ezenfelül sokan Bécsben is élveztek eddig hitelt, ezek pedig ezután a budapesti igazgatósághoz fognak utasíttatni. En­nél jobb volna magára a bankra bízni, mennyit adjon Magyarországnak, mert helyes vezetés mel­lett mindenesere nagyobb lenne az összeg, mintsem így elmetszeni a javulás útját. Faik megjegyzi, h­ogyha előtte szóló bizik a bankban nem érti, miért nem fogadja el e czikket, mert az itt minimumnak van felvéve, s a banknak szabadságában lesz többet is adni. Kéri a minisz­tert, tegyen kísérletet, vajon nem lehetne-e kivinni azt, hogyha az 50 millió ki van merítve példa 5 millióig, akkor a bank köteles legyen bizonyos összeget péld. 10 milliót a magyar piac­ rendel­kezésére bocsájtani, s a­mely arányban a készlet visszajön, azon arányban vissza lehetne vonni ez összeget. Nem hiszi, hogy ez a banknál nagy ne­hézségbe ütköznék, s ily módon el lenne hárítva a legroszabb, s teljes megnyugvással el lehetne fo­gadni a §-t. Széll miniszter előadja, hogy a magyar kor­mány is 60 millió minimumot követelt. Nem ta­gadja, hogy ez jobb lett volna, s hogy lehetnek idők, midőn az 50 millió alig is elég, de nem­ is osztozik azok nézetében, kik a leendő állapé,o­roszabbnak tartják a jelennél. A dotatió csak afé­­kor volt legnagyobb, midőn felfüggesztették a flank­­ad­át, de ezt nem lehet normális időnek mondja is. Magyarország állandó dotatiója sohasem é­rte el az 50 milliót, s 35 millió volt annak átlag­a nor­­mális időben. Az 50 millió csak minimumul,s van ez egyezményben fölvéve, s meg van k­eződ­ve, hogy midőn hitelszükségünk nagyobb%ePT1­­ a dotatió fel fog emeltetni. Nem oly continu­en­tálás ez,“a melylyel a mi hitelünk ki­ volna meg­ritve, mert ezután jó a mi igényt a­z áta­­lános tartalékokhoz, s éppen ezért nem attól, hogy az 50 millió kimerítése paniqn20t idézhetné elő. Ha hitelszükségleteink oly mérvben fokozódnak hogy így sem lesznek kielégíthető, kínálkozni fog­nak annak kielégítésére más m­­ódok is , s éppen azért nincs kifogása Wahrmann indítványa ellen Nem hiszi, hogy az egyezség szövege Faik indítvá­nya szerint módosítható lenne, de meg van győ­ződve arról, hogy a főtanács oly szellemben fog hitelszükségleteink kielégítése körül eljárni. A bizottság a §-t elfogadja s Wahrmann in­dítványát a jelentésbe felveendőnek határozza Az 5—7 §§-ok elfogadásával az ülés végetért KOVÁROS! ÜGYEIC. A Közigazgatási bizottság ülése. A bizottsági ülést megelőzőleg a közigazga­tási bizottság nagy része előértekezletet tartott a miniszteri rendeletet és átiratot érdeklőleg, mely a fővárosi közigazgatáshoz az adóbehajtás ügyében érkezett. Az előértekezlet befejezésére a bizottság megkezdi tárgyalásait. Ráth Károly főpolgármester megnyitja az ülést Gerlóczy alpolgármester augusztus hóról szóló je­lentését előadja. Egy fegyelmi eset fodult elő. Az adó terén nevezetesebb mozzanatok, a­­rázbér adó­kivetések a jövedelmi adóbevallások ályamatban vannak, és a közönség a bevallási ívek beadására felhivatott. Az adó­főkönyvek múlt évről lezárat­tak. E hóval az adóév 3-ik negyede tel le. A hát­ralék 19,782 tétel után 1,224496 frt álami adó, 2,445 adómegintés eszközöltetett, csőd - ingatlan árverezés 7, zálogolás 4,992 történt. A adópénz­tár forgalma következő volt: Bevétel állmi és köz­ségi adóban összesen 1.394,707 frt 1,108 fél befizetése után ; Így tehát összehasonlva a múlt évi augusztus hó végével befolyt adók!­, állami adóban 126,979 írttal, községiben 26008 írttal kedvezőbb az idei befizetés, noha 680,00 írttal csekélyebb a kivetés. Haris bizottsági tag ajánlatosnak látja, hogy a befolyt adók kimutatásánál a hátralékos folyó adók elkülönítve említtessenek föl, mit bizottság elfogadott. Thaisz főkapitány havi jelentése szent 1417 egyént tartóztattak le, 258 az ügyészséges átté­tetett, 294 rendőrileg megfenyíttetett. A­libit el­­tolonczolták. Hegedűs adófelügyelő havi jelentéséiig a­dva határozati javaslatának előterjesztése előtt szükség

Next