Ellenőr, 1877. november (9. évfolyam, 460-514. szám)
1877-11-23 / 500. szám
lőtt, feltételesen szabadlábra helyeztetik. Felügyelet alatt áll, szabadlábra helyezése visszavonható, ismét visszakerülhet a fegyházba, a börtönbe, vagy a fogházba. Ez azon rendszer, melyet Európában ahol megkísérlették, sikerrel kísérlették meg. Hazánkban is Lipótváron életbe lépett és mint hallom, a horvátországi lepoglavai fegyházban is sikerrel vétetett alkalmazásba. S a dolog természeténél fogva mi lehet czél- szerűbb, mint ha az, aki bűnhődik, úgy bűnhődik, hogy egyszersmind az életnek erényes folytatására vezéreltetik, ha hozzászoktattatik ahhoz, hogy szabadságával kellően éljen, éljen előbb szigorúbb és utóbb enyhébb felügyelet alatt. Mi indította az igazságügyi bizottságot arra, hogy az ideig tartó fegyházi büntetésnek maximumát 15 évben állapítsa meg ? Az indokok ezt bőven mutatják. Az indította, hogy az észak-német büntetőtörvénykönyv szerkesztése alkalmával a porosz igazságügy- és belügyminiszterek a szakférfiak tanácsát kérték ki, hogy melyik időtartamát a büntetésnek tartják alkalmazhatónak, alkalmazhatnak anélkül, hogy a büntetés fő czélját, az illetőnek javítását kockáztassák ? S azoknak egyhangú véleménye az volt, hogy a 10 esztendőn túli börtönbüntetés már nagyon is veszélyezteti az előbbi idő alatt nyert eredményeket és sikereket. Ez indította az igazságügyminisztert, és a bizottságot oly évkörnek megállapítására, mely ha túlhaladja is a 10 évet, mégis közel áll ahoz, t. i. a 15 évet. A mellékbüntetések közé felvette a hivatalvesztést és a politikai jogok gyakorlatának felfüggesztését. A becstelenség, az infamia, amelylyel a régibb törvényhozások a bűntetteseket megbélyegezték, a büntetés czéljaival, a humanitás követelményeivel nehezen egyeztethető össze. De nagy a különbség a becstelenség közt és nagy a különbség a polgári kitüntetések, a bizalom nyilvánulásai között. Aki közönséges bűntettet elkövetett, ha büntetését kiáltotta, méltán követelheti, hogy közönséges polgári jogaiba visszahelyeztessék; követelheti azért, mert megbűnhödte tettét, mert kiegyenlítette azon vétket, amelyet a társaság ellen elkövetett. De, aki közönséges bűntett miatt el volt marasztalva, ez nem követelheti polgártársaitól, nem követelheti az államtól, hogy előbb még mintsem javításának elegendő bizonyítékát adta volna, tüstént azon kitüntetésben, azon bizalomban részesüljön, amely bizalom szükséges bizonyos hivatások teljesítéséhez, bizonyos fontos jogoknak gyakorlatához. A legkevesebb, amit az állam azoktól követelhet, akikre teendőit bízza, a legkevesebb, amit a polgártársak attól követelhetnek, akiket érdekeik képviselőiként az országházba, vagy a törvényhatósági termekbe küldenek, hogy bírjanak azzal, amit a rómaiak existimatiónak neveztek, status illaesae dignitatis moribus et legibus probus. (Élénk helyeslés) Aki azzal nem bir, az sem a kormánynak, sem polgártársainak rendkívüli bizalma nyilvánítását igénybe nem veheti. Nem foszthatja meg az állam a polgárt becsületétől, nem adhatja meg neki a becsületet, igen de közvetve hathat a morál érdekében, azáltal, hogy megjelölheti azon cselekvési módot, amely ha meg sem bélyegzi örökre az illetőket, őket mégis egy időre bizonyos jogok gyakorlatára képtelenekké teszi. (Helyeslés.) Ebben az értelemben intézkedik e törvényjavaslat. Nem minden bűntettel, nem is a fegyházzal egyáltalában kapcsolja össze e jogok felfüggesztését, csak bizonyos bűntettekkel, nem örökre, hanem bizonyos évkörre és ennek meghatározásait is bizonyos korlátok között a bíró belátására bízza. Sőt ennél is tovább ment az igazságügyi bizottság s bizonyos esetekben még a bírót is felhatalmazta, hogy egyáltalában azon mellékbüntetéseket is mellőzhesse bizonyos rendkívüli körülmények közt. Igen, tehát! mert rendes körülmények közt ezen törvénykönyvnek az igazságügyi bizottság által elfogadott elve: a bírónak korlátot szabni, korlátot szabni nemcsak a büntetés legnagyobb, hanem a büntetések legkisebb mérvére nézve is. És ez egyike azon eltéréseknek az 1843-as elvektől, amelyeket úgy hiszem, habár csak röviden is, igazolnom kell. (Halljuk!) Az a nézet, hogy a büntetés minimuma alól fel kell oldani a bírót, fel kell őt szabadítani, és feljogosítani arra, hogy a legnagyobb bűntettekre is a legkisebb büntetést minden határ nélkül kimérhesse, ezen nézet csak az által igazolható, hogy a bűntetteknél mindent az alanyitás, mindent a subjectivitás, mindent az egyénnek akaratbeli elhatározása, az akaratnak lelkülete tesz. A bűntetteknek nagysága egy részben a cselekvőnek gonoszságától, subjectivitásától függ, de van minden bűntettnek objectiv tényálladéka. A sértett jognak nagysága, a kárnak, a veszélynek foka, döntőleg hatnak magának a bűntettnek természetére és súlyára is. Akármilyen indulattal cselekedjék valaki, az emberölés mindig súlyosabb bűntett, mint a legeslegnagyobb gonoszsággal elkövetett — teszem — becsületsértés. Tárgyi tényálladéka van a bűntettnek, amely nemcsak a cselekvőnek lelki állapotától, hanem a sértett jog nagyságától függ. Azt mondani, hogy nincs minimum, annyit tesz, mint egészen elejteni a bűntettnek tárgyi momentumát. De az ellenkezőt javasolják még más okok is. Meghatározni a bűncselekménynek súlyát, jelezni mintegy azok nagyobb vagy kisebb bűnösségét, nemcsak a büntetés legmagasabb, hanem a legkisebb mértékének meghatározása által, ez a törvényhozás joga. (Helyeslés.) A törvényhozás e jogról nem mondhat le, a legnagyobb kár nélkül. Mondom, a legnagyobb kár nélkül, mert elfelejtené a minimum elhagyása álta a törvények praeventív hatását. A törvények és kihirdetések nagy hatása abban rejlik, hogy óvja és figyelmezteti az állampolgárokat tetteiknek következményeire. Ott, ahol a minimum el van ejtve, ott ezen intő, óvó hatása a törvénynek nagy részben elenyészik, elvész. (Helyeslés.) Hozzájárul, hogy Európaszerte véget vetettek a „Prudens jedicis arbitrium“-nak nem bizalmatlanságból a bírák iránt, hanem a polgárok szabadsága, a polgári jogbátorság érdekében. De a minimum elhagyása nem-e a prudens judicis arbitriumnak bizonyos irányban, legalább rehabilitálása ? Hozzájárul, hogy a biró is ember, a biró is ki van téve mindazon megkísérléseknek, melyeket a barátság, a pártfogás, a nepotismus, saját barátai és rokonai érdekében gyakorol. Nem én mondom ezt, Európa egyik leghíresebb criminalistája Rossi mondta, hogy ez is egyik oka, hogy köré kell sánczolni a birót , — a törvényes minimum által oly pretensiók irányában, amelyek ezen és más ürügyek és okoknál fogva fellépnek és a birót megingatni szokták. Hozzájárul még az, ami az igazságügyi bizottságra nagy nyomatékkal bírt, hozzájárul Európa összes törvényhozásának eljárása. 1843-ban jelent meg a magyar büntető javaslat. Ismerte azt Európa, ismerte, méltánylólag dicsérőleg szólt róla Németországnak legnagyobb criminalistája, Mittermayer munkájában emléket emelt ezen törvényhozási műnek és ezzel azt Európa előtt a legdicséretesebb színben tüntette fel. Tehát ismerték. Azóta hosszú sora keletkezett az új büntető törvénykönyveknek, hosszú tanulmányozás munkálkodás után. Ott van az 1851-iki porosz, amely majdnem 30 évi tárgyalás után alkottatott meg, — ott van a belga, a berni, a bajor, az uj német birodalmi, ott van az olasz és az osztrák javaslat. Egyetlen egy sem fogadta el a minimum kihagyását, s egyet len egy sem hódolt e részben az 1843-iki javaslat I elvének. A mit az összes európai jogtudomány, s a mit az európai legműveltebb nemzetek törvényhozásai alkalmazhatónak nem tartottak, azt tehát, mi sem mertük alkalmazni. Nem az experimentálás s a törvényhozás feladata, (Helyeslés) hanem a tudomány s tapasztalás által megállapított elveknek I alkalmazása. (Helyeslés.) Ez volt az ok, hogy azon nagy tisztelet mellett, melylyel mi az 1843-iki büntetőtörvényjavaslat alkotói iránt viseltetünk, azon s mély hála és köszönet daczára, mely kebelünkben azok iránt él, ezen főelvüket el nem fogadhattuk. Hogy a büntettek az állam által megfenyi- t tendők, hogy azoknak megfenyítése nem bizható az egyes sértett felek akaratára, az egy átalában elismert igazság. De vannak mégis oly jogsértések, s melyek elsősorban csak a sértett felet illetik; s vannak jogsértések, melyek az egyesek becsületére s családok békéjére, nyugalmára oly nagy befolyás Isal vannak, hogy azoknak az illető akarata elleni I megfenyítése a fájdalmakat, a bajokat, sértéseket I még tetézné. Vannak oly jogsértések, melyeknek I bebizonyítása majdnem lehetetlenné válik a családi I érzületnek legmélyebb zaklatása nélkül, s melyek az illetőknek hozzájárulása nélkül soha fel nem deríthetők. Ezen okokból már régibb törvényeink a házasságtörés bűntettét, melyet a nő részéről főbenjárónak tartottak, csak a sértett fél panasza folytán torolták meg. A közvizsgálatnak, a büntetésnek helye nem volt soha, ha a férj nem követelte, s megszűnt, mihelyt az elengedte. E nézetből indultak ki apáink e bűntettre nézve, és ilynemű bűntett van több is. E nézetből indultak ki az európai újabb törvényhozások, midőn némely bűntetteket és vétségeket csak a sértett fél panasza folytán büntetnek meg. E nézetből indultunk ki mi is. Vannak büntettek, vannak vétségek, melyek, habár súlyosak is, csakis az illető panasza folytán toroltatnak meg, kivéve ha a közérdek sértetik, vagy ha azok által követtetnek el, kiknek a sértett felek jogait védelmezni, és panaszlókként föllépni kötelességük volna. Ezek a főbb elvek, ezek az okok, melyek az igazságügyi bizottságot azok elfogadására bírták. Legyen szabad még csak néhány szót a büntetések megszüntetésének módjairól mondanom. (Halljuk ! Halljuk !) Elfogadtuk mi a kegyelmezést, a kegyelmezést a legtágabb kiterjedésben. Fentartottuk a korona azon fényes jogát, hogy a viszonyok és körülményekhez képest a büntetések súlyát enyhíthesse, elengedhesse, és kegyelmet gyakorolhasson. És miért ? A kegyelmezésnek joga, azaz a büntetés elengedésének vagy enyhítésének joga a büntető állam souverain jogának szükségképens kifolyása. Igen helyesen mondta Szalay László: „A kegyelmezési jogról lemondani vagy azt korlátozni annyit jelent, mint az állam souverainitását lenyűgözni. Európa államainak még egyike sem látta helyén ezen abdicatiót, mi sem láttuk helyén. Nem láttuk helyén azért, mert ez a büntetőjog természetéből folyik. Igazságos azon büntetés te ház, meggyőződésem szerint, mely először a jog, másodszor a szükség követelményének felel meg. „Bűn nélkül isten sem büntethet; szükség nélkül ember nem büntettethetik“, mondá Szemere. Már most vajon igazságos-e a büntetés a fenforgó concret viszonyok és körülményeknél fogva, szükséges-e az, annak megítélését nem bízhatjuk a bíróra, kinek törvény szerint kell ítélnie. Ezt csak az bírálhatja meg, ki az államhatalomnak úgyszólván kezelője, birtokosa és képviselője. A visszaélések ellenében ott van a garancia, mely minden visszaélés ellen a törvényben gyökerezik, ott van a felelős miniszter ellenjegyzése. Elfogadtuk az elévülést, mert éppen az általam említett elvnél fogva ott, ahol a bűntett öntudata elenyészett az előnemzedékben, ott, ahol az illető folytatott törvényes életmódja által büntetlenségének, javulásának kétségtelen jelét adta, ott az igazság szerint lehetne talán, de szükség szerint nem kell büntetni, ott a büntetés felesleges. Ez az elévülés elve, ez az oka, miért azt is, — habár az elévülési időszakok felemelésével — elfogadtuk és elfogadásra ajánljuk. Ami már most a részleteket illeti: a büntető javaslat, — amint az igazságügyminiszter úr elmondta, — óvja az államot, annak intézményeit, az egyeseknek életét, becsületét, szabadságát és vagyonát; sújtja a közveszélyű bűntetteket és külön intézkedik a hivatali bűntettekről és vétségekről. Mindezen intézkedéseiben óvakodott az iskolának definitióitól ott, ahol ezek feltétlenül szükségesek nem voltak. „Omnis in jure civili definitio periculosa“ illik a büntetőjogra is. Szorítkozott a törvényes dispositiókra és csupán csak ott írta körül a fogalmakat, ahol ezt a büntettek tényálladékának meghatározása feltétlenül követeli. Követte mind a javaslat, mind pedig az igazságügyi bizottság e tekintetben az európai törvénykönyvek rendszerét, az európai törvényhozásoknak eljárását. Tagadhatatlan tehát, hogy hazánk törvényhozására a nyugatnak törvényhozásai mindig lényeges befolyással voltak. Azon idő óta, hogy ezen országnak szent és nagy királya, nem kelet, nem Konstantinápoly, hanem Róma felé fordult, azon idő óta meg volt határozva ezen nemzet jövőjének iránya, el volt vetve szerencsésen a koczka. Mi a nyugati civilisatio körébe tereltettünk, abban megmaradtunk, abban vagyunk. Hazánk egyik nagy szónoka azt mondotta: „A keresztség felvétele óta egész a vasutakig nem volt eszme, a mely Nyugat-Európában uralkodásra emelkedett volna, a mely elől a nemzet elzárkózott volna; lett légyen nagy igazság, lett légyen nagy tévedés, annak nyomaira évkönyveinkben akadunk.“ Ez történt büntető törvényhozásunkkal is. A legrégibb idők óta befolyással voltak arra nyugati szomszédaink intézményei. Ha az első királyok törvényeit olvassuk, a frank capitularéknak, a kánoni jognak nyomát világosan felismerjük. Később, midőn Európaszerte uralkodni kezdett az elrettentési rendszer, mi is annak hódoltunk. Hiában hivatkozunk mi, mégpedig bizonyos önérzettel Kálmán törvényére „de strigis, quae non sunt et de quibus nulla fiat quaestio“ hiában, mondom, önérzettel, mert amint mondottam, az európai nemzetek befolyása reánk e törvény erejét is megtörte. Kálmán törvényének daczára 1527-ben a VI. t. ez. az incantatrixeket, a bűvölőket szigorúan fenyitendőknek rendeli és 1749-ben a cynosurának szerzője a striga szó mellé igazsággal tehette: „hadie contra illas judex secularis procedit et more aliarum gentium igne exterminant“. Nem tudtuk magunkat felszabadítani szomszédaink befolyása alól, akár lett légyen az üdvös, akár lett légyen az káros. Üdvös befolyással voltak tehát reánk nézve is a büntető-törvénykönyv átalakítási mozgalmai, üdvös befolyással törvényszéki gyakorlatunkra, mert habár az 1723. 1. czikket, mely a gyujtogatókat máglyára ítéli, ellenkező törvény nem törölte el, mert habár azon törvényczikkek, melyek a kereket és a karót rendelik el, nyílt és világos törvény által nincsenek eltörölve, a törvényszéki gyakorlat szüntette meg azokat, s midőn a codificatió kora beállott, mi is ahhoz fogván, követtük a művelt Európa példáját. Az 1791-iki codificatio a toscánai és a József-féle törvénykönyveknek, az 1827-iki az ausztriai 1803-iki törvénykönyvnek és a legeredetibb, az 1843-iki javaslat, mely igen sokban minden más törvényhozástól eltért, mégis legtöbb intézkedéseiben a badeni javaslatnak nyomán készültek. Az újabb európai nyugati nemzetek törvényhozásai nyomán készült e büntetőtörvényjavaslat is. Az ausztriai igazságügyminiszter 1871-ben benyújtott jelentésében azt mondja művéről: „Ezen mű a német birodalmi törvénykönyv alapján készült, mert az az olasz, a belga és a franczia törvényhozásnak felhasználásával legalkalmasabbnak látszott, hogy egy általános európai büntetőtörvénykönyvnek alapját képezze.“ Ezen törvénykönyvnek befolyása a mi javaslatunkra is kétségtelen, s ez nem válik hátrányára, hanem véleményem szerint előnyére. Az igazságnak elvei mindenütt ugyanazok, főkép a büntetőjogban. (Élénk helyeslés.) A legszorosabban függ össze főkép a büntetőjog az igazságnak örök elveivel, a morál követelményeivel. Amit Grotius mondott: „Nemo est puniendus ultra meritum“ az állott akkor s áll most, áll úgy Magyarországon, mint akkoriban Németalföldön. Az igazság határain belül az intézkedéseket az ország viszonyaihoz alkalmazni, igenis ez az egyes törvényhozások feladata, de itt sem lehet köztünk és a többi nyugati nemzetek törvényhozásai közt nagy különbség, mert én úgy hiszem, hogy bátran állíthatjuk, miszerint kulturális viszonyaink a nyugat többi népének viszonyaihoz hasonlók , miszerint nagyban és egészben ugyanazon fokozaton állanak, mint azok. Tekintetbe vettük azonban, s tekintetbe vette e javaslat hazánk sajátságos viszonyait is. A törvények területi hatásáról és azon személyekről szóló intézkedések, melyek annak alá vannak rendelve, azok annak világos tanúbizonyságát képezik, hogy mi ezen viszonyokat méltányoltuk, tekintetbe vettük, nem zárkózhattunk el azon kétségtelen tapasztalati adattól, hogy a szent korona birodalmában nem uralkodhatik ugyanazon egy büntető törvénykönyv. A német birodalom szövetséges állam, souveraineknek többségéből áll, akik felségjogaikat tökéletesen fel nem adták, de azért a tág Német birodalomban mégis egy büntető-törvénykönyv van, mert a szövetségesek ennek szükségét átlátták. Nálunk az 1868. évi XXX. t. sz. társországainkat autonóm törvényhozási joggal ruházván fel még a polgári és büntető jog körében is, s ennélfogva ezen törvénykönyvet a birodalom minden részére ki nem terjeszthetjük. De mindnyájan érezzük ezen anomáliát, mely onnan származik, hogy ugyanazon egy korona, ugyanazon egy állami közösség területén lényegesen eltérő büntető intézmények léteznek és azért kívánatosnak tartjuk — úgy hiszem — mindnyájan, hogy testvérhazánkban a mi büntetőtörvényünkhöz hasonló büntető intézmények létesüljenek. De feltétlenül szükségesnek tartjuk, hogy a mi a szent korona területének épsége, az állam tétele, a király személye ellen elkövetett bűntetteket illeti, azok ugyanazon egy sanctio alá helyeztessenek túl a Dráván, mint minálunk. (Helyeslés) s azért határozati javaslatot indítványoztunk, melyben a házat arra kérjük fel, hogy hívja fel a minisztériumot, törekedjék oda, hogy ezen legszükségesebb tárgyakra nézve a társországokban a mi törvényeinkkel azonos tartalmú törvények hozassanak, természetesen az 1868. évi XXX. t. sz. értelmében s kitűzött irányában. De figyelmen kívül nem hagyhattuk azon viszonyt sem, melyben mi ő felségének többi országai és tartományai irányában vagyunk. Két külön államot képezünk ugyan, de oly államot, melyek az érdekek és jogi kötelékek sokszoros sorozata által szorosan egymáshoz vannak fűzve. Ennélfogva szükségesnek tartottuk, szükségesnek tartotta a javaslat, hogy a monarchia másik államának területi épségét, biztonságát, a közös ügyek tárgyalására rendelt delegáció és ennek bizottsága becsületét, szabadságát, törvényeink oltalma alá vegyük, de méltán követelhetjük, sőt csak azon feltétel alatt tettük ezt, hogy viszonosságban részesülvén, a mi területi épségünk, biztonságunk, a közös ügyek tárgyalására kiküldött bizottság jogköre, éppen úgy oltalmaztassék, mint azt a mi törvénykönyvünkben tettük. Felhívtuk tehát a minisztériumot, hogy ez iránt lépéseket tegyen és biztosságot szerezzen magának a viszonosság elvének életbeléptetésére nézve. (Helyeslés.) T. képviselőház ! (Halljuk !) Száznegyven esz- t tendeje annak, hogy a Tripartitum Tirodinium híres szerzője Szegedy, azon könyv szerzője, melyből ősatyáink merítették a magyar jog tudományát, büntető törvényeinkről szólva, azt mondja: reméljük, hogy kevés év múlva a király és ország tekintélye által önálló törvénykönyvet fogunk nyerni. Sperandum abiunde regis et regni auctoritate intra annos non multos praxim criminalem regni propriam legibus conformem elaboratum imi. Száznegyven esztendeje, hogy e reményét fejezte ki Szegedy és ma is csak ott vagyunk, ahol ő : reméljük, hogy e javaslatból törvény lesz. (Közbeszólás a középről: Az lesz!) reméljük, hogy annyi hánykódtatás és vajúdás után hazánk is rendszeres büntető-törvénykönyvvel fog bírni. Önök, t. képviselők arra vannak hivatva, hogy e reményt valósítsák, arra vannak hivatva, hogy törvényt alkossanak, amely megfelel a humanismus, megfelel az igazság szellemének. A humanismus szellemének, melynélfogva nem szabad megfeledkezni hogy nem minden bűntettes ellensége a társaságnak , gyakran szenvedélyének, indulatainak, sőt némelykor a viszonyok hatalmának szánandó áldozata; nem szabad megfeledkezni, hogy amint egy híres magyar író mondotta: az emberek a társaságban összefogódzva élnek és miként a villany ereje úgy az egyiknek öröme és fájdalma végig fut az egész lánczolaton. Homo sum, nihil humanum a me abienum est. De azigazság szellemében is. Az igazság szelleménél fogva pedig nem szabad megfeledkeznünk, hogy az állam az egyesek jogainak védelmét és oltalmát várja; nem szabad megfeledkeznünk, hogy midőn a büntetőhatalom egyet sújt, százakat, ezreket ment meg; óvakodnunk kel az igazságnál fogva a humanismus azon fattyú sarjától, az álphilanthropiától, mely a szégéres gonosztevőben is a beszámítás nélküli beteget látja, és szemléli. (Helyeslés.) Önök fogják, úgy reményem, a törvényt alkotni, alkotni fogják teljes öntudatával annak, hogy a büntetőtörvények a népek közművelődésének hérmérői, hogy a büntetőtörvények minőségétől hazánk bátorsága, sok tekintetben java függ, alkotni fogják azon öntudattal, hogy a törvényhozói testület szellemi magaslatának nemzedékekre szóló bizonyítékát az általa alkotott törvények képezik. „Mens et animus et consilium et sententia civitatis posita est in legibus.“ Ajánlom a javaslat elfogadását. (Hosszan tartó zajos éljenzés és taps.) Az elnök e remet beszéd után öt perczre felfüggesztette az ülést. Szünet után Komjáthy Béla és Molnár Antal szólott, kiknek beszédeiből már esti lapunk bő ismertetést közölt. Hosztinszky János történt vázlatát adja a büntetőtörvény alkotására irányzott törekvéseknek 1514-től kezdve, a midőn Ulászló a Werbőczy hármas könyvét jóváhagyta, így ment aztán 1843 ra, 48-ra, s a 61-iki országbírói értekezletre. Kijelenti ezután, hogy a jelenlegi büntető igazságszolgáltatás tovább fenn nem tartható, miért is a törvényjavaslatot általánosságban elfogadja, bár óhajtotta volna, hogy a büntető eljárást szabályozó alaki rész is beterjesztessék. Zay Adolf a részletes tárgyalásra fekteti a fősúlyt, s ezért röviden szól. A javaslatot általánosságban elfogadja, de a mellékbüntetések elvét nem helyesli. Zsedényi Ede: T. ház! Az előttünk fekvő , büntetőtörvényjavaslat indokolásában azt állítja az igazságügyminiszter, hogy folytonos és különös figyelmet fordított az 1843. évi javaslatra és saját munkájában nem foglaltatik egy tétel, egy megállapítás sem, mely ellenkeznék,azzal,hacsak az eltérés szüksége kikerülhetlennek nem bizonyult. Pedig eltér az igazságügyminiszter javaslata főleg abban, hogy a büntetőtörvénynyel együtt nem terjesztette a ház elé egyszersmind az eljárásról és börtönrendszerről szóló törvényjavaslatokat, is, holott az alkotmányosság összes ügye a büntető eljárás szellemétől és formáitól van mindig feltételezve. Az 1843. évi bizottság, Deák vezetése alatt, e szellemben járt el, s ahhoz ragaszkodott maga az akkori országgyűlés is annyira, hogy a főrendek a büntettek és büntetések codexét még tárgyalás alá sem vették, mert az eljárás és a börtönrendszer iránt az alsó táblával tisztába nem jöhettek. A jelenjavaslat a börtönrendszerre nézve megelégszik azzal, hogy a szabadságbüntetés egyik vagy másik nemét, rövidebb vagy hosszabb tartamát elrendeli, ami ezentúl esik, azt — a miniszter indokolása szerint — a végrehajtó hatalom, vagy az igazságügyminiszter körébe tartozónak véli, gondoskodtak is erről úgy, hogy a marianostrai fegyházból búcsúzó nőfoglyok ígéretet tettek, miszerint azon lesznek, hogy visszatérjenek, az eljárásra nézve az indokolásban az mondatik, hogy az első igazságügyminisztertől kezdve a következők alatt is, miniszter-bizottságok foglalkoztak a büntető eljárás szabályaival, miután azonban a jelen országgyűlés összejövetelekor már készen volt a büntető kódexről szóló javaslat, és így az eljárási szabályoknak az alaki törvénynyel való összeegyeztetése elkésvén, annak továbbtárgyalása nem tartatott czélszerűnek. Ezen viszonyok következtében az eljárás továbbtárgyalása fönakadt, rendelkezései azonban, amint szóról szóra az indokolásban áll, mint „gyakorlat“, a budapesti királyi táblának csaknem egész területén hatályban vannak; azt azonban elhallgatja, hogy a királyi Curia azokat el nem fogadta, — szóval, magyar hazánkban sem törvényes büntető eljárás, sem törvényes börtönrendszer nem létezik, csakis az absolut kormánytól öröklött és gyakorlattá vált börtönrendszer és eljárás szerint fog a jelen büntető codex alkalmaztatni. Miután a miniszteri indokolásban Szalay Lászlóra, mint büntetőjogi autoritásra hivatkozás történik, legyen szabad a büntető eljárásról szóló irataiban előforduló következő állítására hivatkoznom. Köztudomású dolog, hogy a német szövetség apróbb statutái a büntető törvénykönyvnek a bűntettekről és ezeknek büntetéséről szóló részét kegyelmes törvényül nyerve anélkül, hogy az eljárást az igazság és az alkotmányosság következményeihez idomították volna, most már azt hirdetik a mélységből, melybe buktak, miszerint abban a legparányibb veszedelem sem rejlik egyáltalában, sőt igen üdvösséges dolog, hogy nem azon törvényhozás által, nem egyidőben fogadtatik fel a kódex és eljárás. Nemde a „formába esett féregről“ szóló magyar példabeszéd allegóriája azon szánakozásra méltó állapotnak, melyre ezen ország törvénytudósai jutottak napjainkban ? Részemről még arra figyelmeztetem a t. házat, hogy az absolutismus utáni tíz év alatt szaporították évről-évre új fegyházak, fegyintézetek, börtönökre, államfogházra előirányzott költségeket és most egy codex elfogadására készülünk, mely megint az igazságszolgáltatás költségeit, egy-két millióval emelvén, a többi közadókkal együtt népünk vagyonát annyira fogja igénybe venni, hogy utoljára nem lesz vagyona, melynek oltalma a bírákra bízandó. Szükséges tehát, hogy az eljárás részben minden költség nélkül a nép által hajtassák végre. Nem lehet szándékom most az esküdtszékről e végett értekezni, miután a mail javaslatot az alsóház már az 1843-ik évben elfogadta. Szlávy József (közbeszól.) A szóló azt akkor nem fogadta el. Zsedényi Ede: Igen is nem fogattam el, mert még akkor nem létezett jogegyenlőség és a közterhek közös viselése, de ezen egyenlőség megállapittatott 1848-ban, akkor ezen eljárás a sajtóbűnök és vétségeknél törvény által életbe léptetett sőt a Lajtán túl a büntető eljárás alapját képezi, azt hiszem, hogy ezek érvényesítése hazánkban is lehetséges. Igaz, hogy miután az igazságügyminiszter a sajtó útján elkövetett bűntetteket és vétségeket a jelen códex intézkedései közé sorozza, úgy látszott, mintha ő ezeket is a többi bűntettekkel együtt, ugyanazon egy állandó bíróság alá vetni akarta, azonban az indokolásban elmondván, hogy a jelen törvényjavaslat fentartja az 1848 . 18. t. sz. 13. és 33. §-it, némi kétség támadt, váljon az előttünk fekvő törvény 62-ik szakasza, mely ezen fentartást nem említi, csakugyan megszünteti-e az 1848: 18. t. sz. hatását. Ha nem is szigorúságig viszik, semmi veszélyt abban nem lát, miszerint az esküdtszék a sajtóbűnök és vétségek iránt járhasson el, akkor valóban megfoghatatlan, hogy ezen eljárást a bűntetteknél nem ajánlotta. Egyébiránt az 1843 ik évi büntetőtörvénykönyv és eljárásai iránt az akkori híres jogtudós, Mittermayer oda nyilatkozott, hogy ez a kor haladásának és az igazság követeléseinek megfelelve egyszersmind egyetlen egy törvénykönyv sem bir annyi eredetiséggel, mint a magyar javaslat. A jelen törvényjavaslaton bőmértékben alkalmazni lehet a dicséret első részét, de hogy eredeti magyar jellege van, azt senki sem mondhatja. Ajánlom a következő határozati javaslatot elfogadásra. Határozati javaslat a büntető törvénykönyv anyagi részére nézve. Tekintve, hogy hazánkban törvényes büntető eljárás nem létezik, a napirenden lévő büntető törvénykönyvnek a bűntettekről és büntetésekről szóló része, tehát csak az absolut kormányzattól öröklött és gyakorlattá vált büntető eljárási szabályok szerint lenne alkalmazható, tekintve, hogy az új büntető codexnek eddigi eljárása szerinti végrehajtása az igazságszolgáltatásnak, eddig is már 10 és félmillió forintra rugó költségeit tetemesen növelné, a ház az igazságügyminisztert oda utasítja, hogy a büntető törvénykönyv anyagi részének indokolása szerint, a bűnvádi eljárásról szóló és máris készülőben lévő törvényjavaslatát, mielőbb a ház elé terjeszsze, addig pedig a codexnek további országgyűlési tárgyalását felfüggeszszük, ülnek. Miután még többen vannak szólásra följegyezve és az idő előrehaladt, azt hiszem az ülést befejezhetjük. — Holnap 10 órakor ülés. A főrendiház mai ülésében kihirdették a kisebb polgári peres ügyekről szóló törvényt, azután elfogadta a ház a megyék 1878-as költségeiről, a megyei mérnöki állások megszüntetéséről, és a rente-kölcsön adómentességéről szóló törvényjavaslatokat. Ezután megválasztották a fegyelmi legfőbb bíróság tagjává b. Lipthay Béla, az igazolási bizottságba b. Mesznil Victor, a pénzügyi bizottságba ifj. gr. Károlyi István, a közlekedési bizottságba b. Vay Lajos és a naplóhitelesítő bizottságba gr. Hugonay Béla. Tudományos mozgalmak. A földrajzi társulat ülése. (November 22.) A földrajzi társulat mai fölolvasó estélye a szokásos élénk érdeklődésnek képezte tárgyát úgy a tagok mint a közönség részéről. Kunfalvy János elnökölt az ülésen, melyet Berecz titkár egy-két jelentésén kívül (gr. Széchenyi Béla s a darieni szoros átvágásának előszületeivel foglalkozó bizottság jelentéseiket küldték meg, az első hogy deczember 4-én megindul ismeretes expeditiójával, a másik a munkálatokról ad számot) csupán két fölolvasás vett igénybe. Az első fölolvasást Palóczy Lipót tanár tartotta, melynek czíme:rAz első tudományos társas utazás a föld körüll. Párisban az idén egy nagy társulat alakult: „Société des voyages d’études autour du Monde“, melynek czélja: lehetőleg minden évben a föld körül egy-egy tudományos és oktató utazást rendezni. Ez különbözteti meg a társulatot a csupán kéjutazást rendező más vállalatoktól (mint Cook Londonban s mások.) Mily sokat igérő s komoly tudományos vállalat a franczia, mutatja már az is, hogy a nevezett társulat élén oly világhírű emberek vállanak, mint Lessees, a nálunk is járt Levasseur s mások. A társulatnak működése kettős irányú tulajdonképen ; az első az utazók oktatása a legvalódibb értelemben vett szemléltető után, a másik saját tudommányos kiaknázása e nagyszerű utazásoknak. Az első irányból kiindulva a társulat — ez utazások nagy költségeinek fedezése végett — megszorított számú (legfölebb 70) fizető utast is vesz föl saját útjának czéljára kibérelt hajóján, a másodiknak megfelelőleg pedig a hajón múzeumot s könyvtárt tart, az útban résztveendő szaktudósok által megfigyeléseket és búvárlásokat eszközöltet, s azokat az út bevégezte után közzéteszi. Az első utazás jövő évi június 15-én indul meg Marseillesből, hova, megkerülve az egész földet, 11 hónappal később érkezik ismét vissza. E 11 hónapból öt esik a tengeri utakra, hat pedig a különféle országokra. (Spanyolország, Portugállia, az Egyesült Államok, Délamerika, Ausztrália, Japán, China, Keletindia, Egyptom stb.) A fizető utasok közt 14,000,17,000, vagy 23,000 frankot fizetnek egyenként, amiért állandó lakásuk van (még a tartózkodások idejekor is) a hajón, a vizen és szárazon teljes ellátásuk. Nők az utazásban nem vehetnek részt. Fölolvasó — kit a társulat levelező tagjává választott — érdekes előadását térképi magyarázatokkal kisérte s végül azon — általunk is táplált — óhajnak adott kifejezést, vajha magyar ember találkoznék, ki ez annyira tanuságos és nagyszerű útban részt fogna venni. Palóczyt dr. Erődi Béla követte a Dardanellákról szóló ismertetésével. Erődi, ki utazásaiban rendszerint a komoly tanulmányozást sem hagyja figyelmen kívül, múlt évi konstantinápolyi útját a Dardanellák megszemlésére használta. Éseményeit csevegő , nála megszokott vonzó modorban mai fölolvasásában mondta el, egy időben oktatva s gyönyörködtetve a közönséget, mely a bár szellemi, de szellemes kalauzolás mellett szívesen elkísérte az utazót messzire terjedő s érdekes kóborlásaiban. Erődi annyi mindent látott s annyi mindenről tud beszélni, hogy éppen e miatt csak általánosságban szólhatunk róla, megemlítve végül, hogy a közönség tapssal fejezte ki elismerését élvezetes fölolvasásáért. Ezután választmányi ülés következett. HÍREK. (November 22.) — A királyasszony nevenapját ünnepélyesen ülték meg Gödöllőn. Reggeli 9 órakor ágyuszerű mozsarak dörgése hívta templomba a népet, kegyeletes isteni tiszteletre. A szertartásban részt vettek Rónay Sándor, mohácsi esperes-plébános, Eger Zsigmond siklósi zárdafőnök, Fekete Fidelis eszéki vikárius , 10 órakor pedig Rónay Jáczint püspök mondott udvari misét a királyi családért. A Szent László-társulat igazgató választmánya ma d. u. Schlauch Lőrincz szatmári püspök elnöklete alatt ülést tartott. A püspök urnak először lévén alkalma a választmány ülését vezetni, emelkedett szavakban adott kifejezést érzelmeinek, s fejtegetvén a társulatnak a nemzetiség érdekében oly magasztos czélját, ígérte, hogy egész lélekkel a czél előmozdítására fog törekedni. Az éljenzéssel fogadott beköszöntő után az elnök felhozván, hogy a társulatnak még nagyobb mérvű tevékenysége és erősödése volna óhajtandó a szenvedő csángó magyarság megtarthatása végett a nemzetnek és a vallásnak, indítványozza egy bizottság kiküldését, mely a módok fölött tanácskozzék, melyek a közérdekeltség ébresztését eszközölhetnék. A bizottság kiküldetik, s tagjai: Dr. Balogh Sándor, Bornemisza, Kurcz Antal tanár, Lonkay, Otem, Somhegyi, Frey s a jövő ülésen nyújtják be javaslatukat. Ezután elnök kérdése folytán határozatba ment, hogy a hosszabb ideig fenállott állandó csángó bizottság helyébe, miután az teendőit befejezte, ne válaszszanak újat, hanem az elnök úr törekedjék a jászvásári apostolivikáriussal oly jó viszonyt hozni létre, amilyen a társulat és a bukaresti kath. püspökség között jelenleg is fönáll. E barátságos viszony annál is inkább szükséges, mert csakis ez után érheti el czélját a társaság, vagyis a moldvai és oláhországi magyarok, magyar nyelvű és érzelmű papokkal való ellátását, mert a csángó magyarok ügye Moldvában a kormányzóság részéről tapasztalt üldözések folytán oly roszul áll, hogy az iskolákban magyar nyelven semmiféle tantárgyat tanítani nem szabad, sőt a kath. vallástant is csakis a templomban taníthatják a magyar papok. Sántha Lajos, egy őszbeborult választmányi tag lépett most elő, s tíz esztendei tapasztalat nyomán könytelt szemekkel, rezgő hangon rajzolta a moldvai magyarság siralmas helyzetét. A 146 magyar községből most csak 7 tudja meg nemzeti nyelvét, a többi falvakban már kiirtották a népből a nemzeti öntudatot és nyelvöket az orosz missionariusok; annál könnyebben ment ez nekik, mert a kath. papokat a római propaganda küldi, azok pedig nem tudnak magyarul. Ezután fölolvastatott Róder Alajos kanonok lemondása az alelnöki állásról, amit a választmány mély sajnálattal fogadott. Erre folyó ügyek következtek, köztük a pénztári kimutatás , a segélykérvények fölolvasása. Daczára a mostani szűk pénztári készletnek a hátszegi kath. iskola javára szép összegeket szavaztak meg az ottani kath. plébános kértére, aki az eloláhosodott magyarok visszamagyarositása érdekében lelkes tevékenységet fejt ki. Végül a választmány lelkes ovázióban részesítette Schlauch püspököt, az új elnököt. Schlauch végszavának különös tetszést keltett azon pontja, midőn a nemzetiség szent ügyét fölkaroló ezen társaság elnöki hivatalát vinni oly kötelességnek mondó részéről, amit a legnagyobb örömmel végez, s nem tudná szemeit álomra lehunyni, ha a teljesített kötelesség tudata meg nem nyugtatná. — Károlyi György gróf nemes gondolkozását Liven bizonyítja legutolsó 1877. április 16-án kelt végrendeletének záradéka, mely a Paó értesülése szerint igy hangzik: „Végül emlékezetébe hozván kedves gyermekeimnek, hogy 1853-as végrendeletemben, midőn még kiskorúak voltak, azon óhajomat fejeztem ki, hogy itt a hazában, és magyar nevelők által a nemzet hű fiaivá, hazai törvényeink és magyar erkölcseink és szokásaink tiszteletében neveltessenek, úgy most, midőn a mindenható jóságos kegyelme megélnem engedte, hogy mindnyájukat már virágzó saját családja környezi, azt kötöm szívekbe, hogy saját gyermekeiket, az én