Ellenőr, 1877. december (9. évfolyam, 516-564. szám)
1877-12-03 / 518. szám
Icerum jól el van látva eleséggel, s Muktár pasa és emberei csüggedetlenek. A montenegróiak anamalitii vereségéről ezeket írják a „Politische Corresp.“-nek Czettinyéből: Hogy Plamenácz vajda támadása a törökök megerősített tábora ellen Anamaliti mellett nem sikerült, minden oldalról megerősítik. Plamenácz bátoríttatva az olcsó siker által, melyet az Antivák fölmentésére siető törökök ellen Mrkojeviczi ás Bojána közt kivivett, arra is vállalkozol, hogy elűzze a törököket a namalitii megerősített állásukból. E tábort védelmi czélra készítették a törökök, hogy Szkutarit a meglepetések ellen biztosítsák. Körülbelül 3—4000 ember volt ott tüzérséggel. 18-án estére tűzték ki az ostromot a törökök sánczai ellen. Plamenácz hat egész hét zászlóaljjal rendelkezett, tehát körülbelül annyival mint a törökök. Zászlóaljaiból 600 embert választott ki, és ezekkel 18-án késő este rohamot intézett majdnem 4000 török ellen. A törökök az első pillanatban két sánczot elvesztettek, de csakhamar magukhoz tértek, és több órai véres csatában visszaverték a támadókat. Tegnap azonban kiürítették a törökök az anamalitii sánczokat és Szkutariba vonultak. Midhátt pasa a helyzetről. A „N. fr. Presse“ egész terjedelmében közli Midhát pasának egy levelét melyet Nápolyból, nov. 19-ikéről egy kiváló török államférfiuhoz intézett, melyben a múlt eseményeket érintve kiemeli, hogy a háború kezdete óta ismételten voltak Törökországra nézve kedvező alkalmak a háborúnak becsülettel való befejezésére, azaz az aránylag legcsekélyebb áldozatokkal, de a törökök nem tudták fölhasználni ezen alkalmakat, s most a kedvezőtlenebb helyzetben, lehetetlen közvetlenül alkudozni az örökös ellenséggel. Az ilyen béke olyan örvénybe taszítaná Törökországot, amelyből többé sohasem jöhetne ki. Európa — folytatja, — igazságtalan volt Törökország iránt; a humanitására büszke Európának nem volt szava, amelylyel megbélyegezte volna Oroszország galád támadását. „De ahelyett, hogy ebből azt következtetnék, hogy most már ellehetünk Európa nélkül is, nem jobban tenné-e a kormány, ha azt vizsgálná, hogy mi idézte elő Európa ezen magatartását, mi okozta ama közönyt, s nem lehetne-e Európával egyetértésre jutni. A múlt évben a császári kormány három fényes győzelmet aratott. Az első volt azon conferentia feloszlása, melynek javaslatai téves alapon nyugodtak s arra czéloztak, hogy a török birodalom gyorsan és háború nélkül megsemmisilsék. Kormán-*'"-’ v u— i““* * v couiom..iM -- *cínű londoni jegyzőkönyv származott. Ezen iratban felfogásom szerint semmi sem volt, ami a török birodalom épségét és függetlenségét megtámadta volna. Akkor könnyű lett volna a méltóságunkat sértő kifejezéseket megenyhíteni és a jegyzőkönyvből kitörölni. Anélkül azonban hogy erre legkevésbbé is ügyelt volna, kormányunk példátlan könnyelműséggel elvetette ezen jegyzőkönyvet oly gőggel és arrogantiával, mint ezt magának a legtekintélyesebb kormánynak sem engedte meg soha. Azt mondhatnák, hogy ezen irat elfogadása nem akadályozhatta Oroszországot abban, hogy fölkeressen minden lehető ürügyet az ellenünk való háborúra és destructív terveinek kivitelére. Erre azt felelem, hogy ez meglehet, helyes, de hogy e mellett megnyertük volna a kellő időt, alkotmányunk foganatosítására. Ezáltal megnyerhettük volna Európa rokonszenvét és bizalmát, úgy hogy a háború kitörésének napján többé nem lettünk volna szövetségesek híján, s alapos kilátás lehetett volna a sikerre. E politikai tapintatlanságunkkal kockára tettük első győzelmünk hatását. A második győzedelmet az alkotmány kihirdetésével arattuk. Senki sem fogja tagadni, hogy a birodalom sajnálatos állapotának oka közigazgatásunk hibás és utálatos rendszerében rejlik. Az igaz, hogy a birodalom élt e regime alatt, és nagggyá lett, de mostantól kezdve lehetetlen tovább fönnmaradnia, anélkül, hogy Európa civilizált államaival egyenlő magaslatra jussunk. A tapasztalás megmutatta e változás szükségességét, és az Európa által kívánt reformok és reorganisatió sem állott másban, mint a regime eltörlésében. Nem lehet eléggé sajnálni, hogy ahelyett, hogy azon munkálkodtunk volna, annyi drága időt elvesztettünk, midőn oly végzetes tanácsokat követtünk. A szultán trónraléptekor elismerte a hozandó rendszabályok szükségét, és alattvalói egyenlőségének és szabadságának záloga gyanánt alkotmányt adott. Néhány reformkísérlet, melyek ezt követték, csakugyan megnyugtatták Európát. Kár, hogy a rendellenségek következtében, melyeket a háború okozott, úgyszintén azok részakarata fiontán, kiknek maguktartása ellentétbe jött az alkotmány alapelveivel, oly sok ellentmondó tény állott elő, hogy az alkotmány fönnállhatását mindenki tagadta. A képviselőház által hozott törvények nem hajtottak végre, nagy bűntettesek kíméltettek meg, míg ártatlanok ítéltettek el. Egy szóval, semmit sem mulasztottak el, hogy alapos gyanút ébresszenek, hogy az alkotmányt csakugyan meg akarják semmisíteni, és így mindig jobban elterjedt az a vélekedés, hogy Törökország nem képes a reformokra. Mi több, néhány tudatlan ember nem rettent vissza katonáink gyessedelmeit használni föl, hogy nyíltan léphessenek föl a charta ellen, és új viszályokat idézzenek elő a muzulmánok és keresztyének közt, kiknek összeforradását oly hangosan és őszintén kívánjuk. Ily állapotok közt nem lehet csodálni, ha Eu- Srópában ellenséges, egykedvű és bizalmatlan véleményekkel találkozunk, így semmisítették meg második diadalmunkat, és a török alkotmány harmadszor is holt betűje maradt a híres Hat-Humajumnak. A harmadik győzelmet vitéz katonáink vívták ki. Thiersnek igaza volt, midőn azt mondta, hogy ha Törökország közigazgatása oly jó volna, mint hadserege, helyzete nem lett volna oly aggodalmassá. Katonáink hősisége bámulatba ejtette a világot és tanúságot nyújtott életrevalóságáról annak a nemzetnek, melyet már a holtak közé dobtak. Az ozmanlik joggal büszkék a török ifjúságra, és a világ meg fog emlékezni halhatatlan dicsőségéről. Ez is a kormány diadalai közé tartozott. De alig vivatott ki az a siker, vagy legalább közel volt a kivivatáshoz, és új hibák semmisítették meg annyi gyümölcsét. Ez a hiba szerencsétlenségeket vont maga után, melyek ugyan nem fognak ártani katonáink dicsőségének, de azért az országot veszélybe döntik, és kérdésessé teszik első sikereinket. A különböző nemzetek története bizonyítja, hogy hasonló szerencsétlenségek gyakran fordultak elő, de a népnek éppen ily pillanatokban kell megmutatni erényeinek nagyságát, midőn nem törik meg, nem veszti el bátorságát, midőn egy pillanatra sem ingadozik, és küzd minden akadály ellenében. Az persze az emberi természetben gyökeredzik, hogy ily állapotában gyöngévé lesz és engedelmeskedik a tanácsoknak, melyek a nyugalmat ajánlják. És ha valaki elég szerencsétlen, és követi etje tanácsokat, akkor a mélységbe rohan, melynek nagyságát később nem lehet megmérni, és a melyből nincs szabadulás. Minden nép, mely elveszett, vagy ilyen erőtlenségnek vagy belső viszályoknak volt áldozata. A muzulmánok és keresztyének fontolják meg jól a jövő veszélyeit, egyesüljenek a küzdelemben a haza javáért. Vannak eszközök, melyeket meg kell ragadni — a józan ész kezünkbe szolgáltatja azokat — és amelyek készítenek bennünket,hogy a javulás útján a közös jólét felé haladjunk előre. Minden véleménykülönbség, a múltak tanulságainak elfeledése tönkre tesz bennünket, és oda juttat, hogy ellenségeinek lábai alatt szétzúzatunk. Midház, Budapest, deczember 2. A közlekedési bizottság ülése. | WQOOQuanof" *decz. 2. — A képviselőház közlekedési bizottsága mai ülésében folytatta a kassa-oderbergi vasút függő ügyeinek rendezéséről s az eperjes-tarnovi vasút magyarországi részével való egyesítéséről szóló törvényjavaslatot. Bánó az állam szempontjából igen különösnek tartja, hogy akkor, midőn a vállalkozók az e vasút építéséből támadt nyerességgel be nem érik, az állam vegye magára a váltóadósság terhét. Szóló csodálja a pénzügyminiszter bátorságát, ki pénzügyeink állapotát legjobban ismerteti. De ha a kormány kijelenti, hogy ez ügyből több baj nem származik, s hogy a végleges megoldást a pályának az állam általi átvétele képezendő, nehezen bár, de belenyugszik a javaslat e részének elfogadásába. De a javaslatnak a két vasút fusiójára vonatkozó részét átalánosságban sem fogadhatja el, mind általános vasúti politikai, mind magyar államisági szempontból, mind pénzügyi tekintetekben czélszerűbbnek tartván, hogy az állam vegye át a vasutakat, s ezen álláspontjával nem tudván összeegyeztetni azt, hogy az állam éppen ellenkezőleg kiadja kezéből az eperjes-határszéli vonalat, ami úgy egy jobb vasúti politika, mint védelmi szempontból csak hátrányos lehet. Részéről formailag is czélszerűbbnek tartaná, ha a két úgy sem összefüggésben levő kérdés két külön javaslatba foglaltatnék. Péchy miniszter megjegyzi, hogy az eperjestarnovi vasút ma sem az állam és ügyeinek kezelése tulajdonképen ma is külön igazgatótanácsnak kezeiben van. Az államnak ma nincs módjában megvenni e vasutat, s arra, hogy a vasútra kellő befolyást gyakorolhasson, s a jövőre magának a szabad kezet megtartsa, éppen a fusió által érhető el a legczélszerűbben. Lichtenstein ismétli azon meggyőződését, hogy a jelen javaslat elfogadása által még korántsem fognak rendeztetni e vasút ügyei s hogy akkor, midőn a legrosszabb vasutak egyikét, a duna-drávait átveszi, nem indokolt a javuló kassa-oderberginek át nem vétele. Nem fél a többek által perborrescált catastrophától, s azt hiszi, hogy az állam erélyes föllépését e vasút irányában a részvényesek is örömmel üdvözölnék. Ajánlja tegnap tett indítványát elfogadásra. Házmán nem tart attól, hogy a javaslat el nem fogadása esetén a vállalat csődbe jut, s azt hiszi, hogy annak lebegő adóssága jan. 1-én túl meg fog hosszabbítatni addig, míg a kormány módját találja annak, hogy a vasutat az állam átvegye- Meg van arról győződve, hogy a megoldás más módon is sikerülni fog. A törvényjavaslatot nem fogadja el, s a kormányt felhívandónak tartja, hogy e vasút átvétele iránt mielőbb törvényjavaslatot terjeszszen be. Tisza Lajos megengedi, hogy a prolongatiót bizonyos feltételek alatt ki lehetne eszközölni, de az országnak nem áll érdekében, hogy ez ügy rendezése folytonosan késleltessék. Ismételve a javaslat elfogadása mellett nyilatkozik. Harkányi Frigyes nem osztja Bánó azon nézetét, hogy a vasúti politika akkor lesz jó, ha minden vasutat az állam kezel. Az igenis óhajtandó, hogy a fővasutak az állam kezeiben legyenek, de a mellékvonalaknak is átvétele, főleg a mi pénzügyi viszonyaink mellett, rosz üzlet s nagy luxus lenne. Nem lehet tagadni, hogy a kassa-oderbergi vasútnál nagy hibák történtek, de tagadhatlan, hogy az állam is rendelt el oly kiigazításokat, melyek fejében most a kiegyenlítés áldozat árán is indokolt. Lehet, hogy a vasút pénzügyei egészen nem lesznek ez által rendezve, de ami fennmarad, az már pusztán belügyét képezi e vasútnak, elfogadja ajavaslatot. Ráth K. szerint a méltányosság alapján sem vállalhat el az állam többet egy millió írtnál, s azon felfogás merőben tarthatlan, hogy a többi 3.600.000 írtra nézve is az államnak kell átvenni a váltótartozást. Az itt elvállalni javasolt 200.000 frt évi terhet reclamálja az ország azon productív kiadásaira, melyekben annyira fukarkodni vagyunk kénytelenek. Péchy miniszter ismételve hangsúlyozza, hogy a vasút építési ügyeit nem lehet összevegyíteni az üzleti bajokkal, amaz szükségképen tisztázandó, az utóbbira nézve megjegyzi, hogyha a pálya ismét pénzügyi bajokba jutna, neki is határozott meggyőződése, hogy akkor az államnak rá kell tennie kezét a vasútra. A bizottság ezután általánosságban elfogadta ajavaslatot, a jelentésben kifejezendőnek határoztozván, hogy kívánatosnak tartja, miként a kormány egyöntetű vasúti politika életbeléptetésére tegye meg a szükséges lépéseket. Tárgyalás alá vétetvén a kassa-oderbergi vasút függő ügyeinek rendezése iránti szerződés, az 1. §-nál Lichtenstein indítványozza, hogy a 343,618 frt külön biztosíték, mint az eredeti garantia, nem aranyban, hanem ezüstben adassék. Harkányi és Tisza L. e pénzügyi művelet megítélésére a pénzügyi bizottságot tartják hivatottnak, mely elé szintén utasítva van a javaslat. Péchy miniszter felszólalására az változatlan maradt. A szerződés többi pontjai érdemleges vita nélkül elfogadtattak, valamint ajavaslat s a két vasút egyesítése iránti szerződés is. Lichtenstein és Ráth K. a bizottság határozata ellenében különvéleményt jelentvén be, az ülés véget ért. A gyepről. Budapest decz. 2. A sport kedvelőinek alkalma nyílt ma — a tél küszöbén — egy igen érdekes akadályversenyt szemlélni. Az idő gyönyörű — sportidőnek nevezhető, amennyiben a száraz, gyenge idő a versenyek befejeztéig tartott. A trónörökös, tüzérezredesi egyenruhában, gr. Bombelles szárnysegéde társaságában végig nézte a mulatságot, és figyelemmel kisérte az egyes versenyeket. Ott voltak a sport világ ismert tagjai br. Edelsheim- Gyulai nejével és br. Wäcker-Gottes nejével; báró Edelsheimné és gr. Andrássy Manó bájos leánya, Irma lóháton voltak. Nézőközönség igen csekélyszámmal jelentkezett. Fél háromkor vette a verseny kezdetét a „vadász verseny “-nyel, melynek díjául egy kisbéri 4 éves kancza volt kitűzve. 5 ló volt nevezve és mindannyi futott. A veres kabátos űrlovarok következőkép haladtak : Major Grey „La Diva“ pejkanczáját Baltazzi Hector ülte, és vele az egész pályán vezetett, utána felváltva a második helyen láttuk ifj. gr. Eszterházy Miklós „Mindenes“-ét Batthyány Elemérrel hátán, — Baltazzi Aristid „Angot“-ja Wolkenstein Oszvald gróffal, — Rohonczy Gida „Virgine“ kanczáját maga lovagolta és gr. Sztáray János „Álmos“ heréltjét Beniczky Gábor lovagolta. Ez utóbbi az első akadálynál kitört de lovasa csakhamar átterelte a sövényen. Elsőnek ért be La Diva, második volt Angol. A második versenyben hatan vettek részt, Grovestin Babyját visszavonta. Ifj. gr. Eszterházy Miklós „Stanley“-ja lovagolva gr. Bombelles által, Baltazzy Aristid „Baby“-ja a híres lovas Söllinger főhadnagy alatt, Major Grey „Czigánylegénye“ Báró Grovestin által lovagolva, Makray Aladár „Förgeteg“-je báró Lafferttel, gróf Bombelles Károly „Castaway“-je Beniczky Gáborral, és gr. Almásy Kálmán „Boomerang“-ja Baltazzi Hector által lovagolva. Czigánylegény megfelelt nevének, fürge és óvatos a gátnál, mindig elől ment és a tiszteletdíjat elnyerte, noha azt Söllinger főhadnagy már magáénak vélte, de ezt még Boomerang is megelőzte egy lófejjel, és így harmadiknak ért be a czölöphöz. „Förgeteg“ kissé ideges ló és makranczáskodott az ugrás előtt, különben aligha le nem győzi pályatársait. A verseny harmadik és utolsó pontja a nyílt handicap-akadályverseny volt, 500 frt tiszteletdíjjal. Három ló volt nevezve: gr. Eszterházy Miklós „Sharper“-je Söllinger főhadnagy alatt, dr. Uechtritz Zsigmond „Fanny Lear“-je gr. Almássy Kálmánnal és Harkányi József „Oak fame“-je, melyet a sportsmanek „In-Fame“-nek kereszteltek. Hiába kínálta Harkányi úr köröskörül a tiszteletet e lóval győzni vagy lépésben haladni, nem akart senki sem vállalkozni , az utolsó Derczben feláldozta matár