Ellenőr, 1878. május (10. évfolyam, 216-272. szám)

1878-05-15 / 242. szám

ejt­em ki, hogy miért nem viseltethetem bizalommal a miniszterelnök iránt. Folytatja ezután a minisz­terelnök politikai működésének fejtegetését. Ugyan­azonos ez a nemzet jogainak eltiprásával, hogy ne mondja, a nemzet elárulásával. (Derültség.) Ez a kormány egy téren sem teljesítette hazafiai köte­lességét, s azért ennek egy fillért sem szavaz meg. Megszavazná ezt oly kormánynak, melynek hazafi­­ságáról meg van győződve. Helfy Ignácz nem hagyhatja megjegyzés nélkül a pénzügyi bizottság eljárását. Jelentése nem felelne meg híven annak, a­mi a bizottságban tör­tént. A miniszterelnök a bizottságban nem kért mást, minthogy a fedezet módja állapíttassék meg, nem pedig azt, hogy a hitel megszavazása egész hatá­rozottsággal ajánltassék. A kormányelnök csak tegnap adott felvilágosí­tásokat a hitel c­éljáról. Ez az oka, hogy szóló a maga és elvtársai nevében csak ma ad be határo­zati javaslatot. A helyzet általuk is beismert súlya daczára sem szavazhatják meg a kért hitelt. Nem hiszi, hogy ne Bosznia elfoglalása lenne a czél. Azoknak az állapotoknak, melyek Boszniában és Herczegovinában bekövetkeztek, nagy részben a mi külügyi kormányzatunk az oka. A tegnapi felvilá­gosítások semmi esetre sem olyanok, hogy a kép­viselő tudhatná, mire kell az a pénz. Végül felol­vassa a határozati javaslatot, mely így hangzik: Alólí­ottak már az orosz-török háború kezde­tén kijelentették, miszerint Oroszországnak akár területi, akár hatalmi terjeszkedését oly nagy ve­szélynek tekintik úgy Magyarország mint Ausztria állami léterére nézve, hogy annak elhárítása czél­­jából készek a kormánynak minden szükséges esz­közt felajánlani. E felfogáshoz ma is ragaszkodván, teljes készséggel megszavaznák a kormány által kivánt 18.800.000 frtnyi hitelt, ha 1-szer az erre vonatkozó­­javaslatot a törvényhozás elidegeníthet­­len jogát nem sértő alakban terjesztené elő. Fenn­álló törvényeink ugyanis, a hadügyre vonatkozó évi költségvetés előzetes megállapítását a delegá­ciókra ruházzák, de azon alapjogáról a magyar törvényhozás soha le nem mondott, s le nem mond­hat, hogy esetleges háborúviselésre kívánt eszkö­zöket megadja vagy megtagadja. 2-szor ha a kormány úgy mint ezt más al­kotmányos országok kormányai mindig tették s te­szik, világosan és minden kétértelműséget kizáró módon kijelölné a czélt, melyre a hitelt kéri; s végre 3-szor ha a kormánynak a keleti kér­désben eddig követett politikája biztosítékot nyúj­tana az iránt, hogy a kilátásba helyezett ac­ió a nemzet által félreérthetlenül jelzett irányban fog megindíttatni. Minthogy azonban a kormány e feltételek egyikét sem teljesítette, indítványozzuk , mondja ki a ház; határozatilag, hogy teljes készséggel megszavazza a kívánt összeget, ha a kormány biztosítékot nyújt az iránt, hogy ez összeg úgy mint az ezután netalán szük­ségeltető nagyobb összegek a fent jelzett s a nem­zet közohajának megfelelő czélra fog fordu­tani, és ha az erre vonatkozó­­javaslatot az országgyűlés alapjogát nem sértő alakban terjeszti elő. Beadják: Helfy Ignácz, Kállay Ödön, Hegedűs László, Fornszek Sándor, Novák Gusztáv, Ostffy István, Sós Gábor, Ragályi Nándor, Madarász Jenő, Duka Ferencz. Madarász József utal arra, hogy a reichsrab­ bizottsága e javaslatot még tár­gyalni sem akarja, míg a­­kül­ügy­miniszer a de­­legációkban újból nem nyilatkozik, továbbá utal az osztrák miniszterelnök nyilatkozatára, melyben Bos­nia eshetőleges megszállása jelezve van. Fejtegeti ezután, hogy a törvényhozásnak van joga a háború­­kérdést tárgyalni, s e tekintetben hivatkozik a je­lenlegi miniszterelnök 1870-ei beszédére, a­ki ak­kor bizonyította, hogy a törvényhozásnak van joga a delegációk eljárását rosszalni. Ezután Jókai teg­napi beszédével oolemizált hosszasan. Végül ismé­telve kijelenti, hogy a kért hitelt nem szavazza meg. Ezután Kerkapoly Károly szóliait fel, mi­ről reggeli lapunkban. Mérnökök kinevezése. A közmunka- és közlekedésügyi m. kir. mi­niszter Eilers Frigyes miniszteri mérnököt, Wallandt Ernő kir. mérnököt és Hajdú Gyulát a torontáli II. épitőegylet mérnökét kir. főmérnökökké; Lán­­tay Lajos, Ujlaky Soma, Münzberger Ferencz, Lám János, Scherhauser Nándor, Gyomparics Tivadar, Képessy Géza, Linzbóth Ignácz, és Pünkösti Fe­­rencz kir. segédmérnököket, végre Szojka Pál ok­leveles mérnököt kir. mérnökökké; Pécsi Lajos, Witkovszky Lajos, Dely Lajos, Demeter Gyula és Nagy Ödön okleveles mérnököket, valamint Heinz Albert Ferencz-csatornai mérnököt kir. segédmérnö­kökké , végre Adler Jenő okleveles mérnököt mér­nökgyakornokká nevezte ki. A közmunka- és közlekedésügyi m. kir. mi­niszter, a folyammérnöki szolgálat szervezése czél­­jából, a következő intézkedéseket tette, és pedig: a pozsonyi kir. folyammérnöki hivatal műkö­dési köre változatlanul r­eghagyatván, annak be­­vezetésével Eilers Frigyes kir. főmérnök bíza­tott meg; a komáromi kir. folyammérnöki hivatal a vág - szab. kir. mérnöki hivatallal egyesittetett, s veze­tésével Dolecskó Mihály kir. mérnök bízatott meg; a budapesti kir. folyammérnöki hivatal hatás­köre az egyben megszüntetett bajai folyammérnök­ség szakaszára is kiterjesztetett; a mohácsi, vukovári és újvidéki kir. folyam­mérnöki hivatalok folyamszakaszai és teendői vál­­tozatlannul hagyattak, Spitzár Frigyes, Pogorelec Imre és Haasz József kir. mérnökök ezentúl is e teendőket fogván végezni; a pancsovai kir. folyammérnöki hivatal, mely­nek folyamszakasza szintén változatlanul megha­gyatott, Garzó Lajos kir. mérnökre ruházatott; az orsovai folyamszakasz felügyelete jövőre is a szörény megyei kir. államépít. hivatal teendő­jét fogja képezni; a szatmári kir. folyammérnöki hivatal hatás­köre jövőre csak a Szamosra és mellékvizeire fog kiterjedni; a vásáros­naményi újonnan felállított kir. fo­lyammérnöki hivatal hatásköre a Tiszának Csapig terjedő szakaszára és e szakasz mellékvizeire fog kiterjedni, vezetésével Walland Ernő kir. főmérnök bízatván meg; a Sáros-Patakról Tokajba áthelyezett kir. fo­lyammérnöki hivatal hatásköre a Tiszának csap­tiszafüredi szakaszára és mellékvizeire fog kiter­jedni, és vezetésével Hajdú Gyula kir. főmérnök bízatott meg; a szolnoki újonnan felállított kir. folyammér­nöki hivatal hatásköre a Tiszának Tiszafüredtől Csongrád határáig terjedő szakaszára és mellékvi­zeire fog kiterjedni és vezetésével Mojsisovich Vil­mos kir. főmérnök bízatott meg; a szegedi kir. folyammérnökség hatásköre a Tisza csongrád-titeli szakaszára és mellékvizeire — a Maros és a Temes-Béga vizek kivételével — fog kiterjedni; é­ gyulai kirendeltség, melynek hatásköre a­ Kőrösökre és mellékvizeire kiterjed, ez után is a szegedi folyammérnökség felügyelete alá fog tar­tozni ; az aradi kir. folyammérnöki hivatal hatásköre ez­után is a Marosra fog kiterjedni; a temesvári kir. folyammérnöki hivatal ha­tásköréhez ezután is a Béga csatorna ügyei fognak tartozni. A Tisza, Szamos, Kőrös és Maros összes ál­lami ügyeinek műszaki felügyeletével és ellenőrzé­sével Boros Frigyes kir. tancsos és orsz. középit. felügyelő bizatott meg; ugyanannak eddigi kerület­­ében azonban, mely Hajdú-, Bihar-, Békés-, Csa­­nád-, Arad-, Csongrád-, Torda-Aranyos-, Kolozs-, Szolnok-Doboka-, és Szilágymegyékre terjed ki, ezentúl felügyelői helyettesként Kiszely Károly kir. főmérnök fog működni. Ezen szervezet 1. évi június hó 1-jével lép életbe. TÁRCZA. Hivatás és szerelem. Berthold Auerbach legújabb elbeszélése. (Folytatás.) A kapitány megütközve hallgatott, de csak­hamar összeszedve magát, szólt: Mindenesetre. Azt akartam kérdeni, vajon a színész hivatása nem le­hetne-e ép oly alkalmas költői alakításra, mint a zenész, a festő, a tanár hivatása? vagy ön tán eze­ket is kizárja? De akkor mi maradna önnek? Hi­­vatalnokok, kereskedők, katonák, kézművesek, gaz­dagabb és szegényebb parasztok.“ — Azt hiszem, szólt a tanár az epigon he­lyett — azt hiszem, barátunk csak azt akarja ki­zárni, a­mi oly pathoszt, az idegek oly érdekű fe­szítését tételezi föl, mely nem az általános emberi természetből kifolyólag hat a nézőre, hanem valami lelki kiváltság, bizarr különbség által, a néző fel­indulásának nem a csiklandozó ritkaságok, s az in­gerlő szerek használása —a rendes forrása, annak természetesen önmagától kell kifejlődnie, a­mennyi­ben minden néző a cselekvő, a szenvedő és küzdő lelkébe látja magát helyeztetve. Úgy hiszem, bará­tunk is csak azt akarta mondani, hogy a fősúlyt mindig a fölismerhető és általános emberb­e kell fektetni, nem pedig egy hivatás különösségére. A harczos, a tengerész, az államférfiú, a gyáros köl­tői feldolgozásra alkalmasak, mihelyt a hivatásos külső alól az általános emberi s itt mindenekelőtt a lélek, az ő hajlamaiban és küzdelmeiben tükrö­ződik ki. — Igen — tette hozzá epigon — egy átalános törvény azonban mégis mindenütt kötelező. Az orleansi szűznek meg kell halnia, miután élvezte a harcz zajos dicsőségét és csodás tüneményszerűséges tisz­teletét. Vajon ismét lehet-e pásztorleány, vagy férj­hez mehet-e valami udvari lovaghoz ? Nem! . . . Meg kell halnia. Miként is válhatnék a rendkívüli­­ ismét köznapivá ? Hisz a rovar, mely gubójából­­ kirepült, se térhet ismét oda vissza; nagyon is sok levegőt szívott magába, a guba szűkös lesz számára. Egy színésznőt, ki hozzászokott a hódolatokhoz és nyilvános ünnepeltetéshez, a riadó taps élvezetéhez, a­ki megszokta, hogy ezer szem ragyogjon, ezer kéz mozduljon látására, nem elégíthet ki az apró­­cseprő házi kötelességek, szűk köre. Ezt köl­­tőileg kidomborítani szép és elismerésre méltó föladat volna Az itt tényleg beállt viszály abból az összeütközésből indul ki, mondhatni minden ösz­­szeütközéséből a legnagyobb és örök viszálynak, melyet a szabadság és kényszerűség, vagy helyesebben : az egyéni természeti rendeltetés és a társadalmi korlá­tolás közt való küzdelemnek nevezhetünk. A föltét­­len és a föltétel, az örök és az időleges súrlódásba jön s bölcseleti vagy költői megoldásra sarkal. Ez összeütközésnek gyúpontja azután különféle sugá­rokra szakad s harczczá lesz a lángész és polgári foglalkozás, a természet dacza és a kényszerű alá­zat, a démoni és meseszerű, a józan és minden­napi között. Ezt a két magában jogosult hatalmat költőileg egyenlő súlyban tartani tények és typikus alakok által igaz képekben feltüntetni vagy inkább a természeti erőket villanyos robbanásra bírni; — ez ebben a spharában is magasztos költői feladat volna. Itt a súrlódások darabosak, a lélek küzdelmei félszegek, nagyjából dolgozottak, pedig kérdés, vajon a tragikum darabossága nem csiszol­ható-e, a durva kéreg nem bántható-e le. A mű­vésznő művészi hivatását a férj polgári hivatásával, a szent természetet a profán társadalommal kell va­­la szembeállítani, a megoldás itt volna kereshető; ez volna valódi megoldás vagy még többet mon­dok: a kötelességek összeütközése, a viszály két, a természet kötelékei által föloldhatlanul összefűzött ember között költőileg kizsákmányolható; még ki­­zsákmányolhatóbb azonban, ha a két küzdő termé­szet egy emberben egyesült, mint itt a művésznő és a feleség, a polgári családiasság és a művészi rend­­kívüliség. Mert Apollo isten ép oly féltékeny, mint az öreg Jehova isten és megparancsolja: „Ne legye­nek én rajtam kívül idegen isteneid.“ Az epigon igen hevesen beszélt, a kapitány látszólag erőltetett nyugalommal hallgatta végig. Sok ideig csend uralkodott a kedélyes szobában. Végre Büdesheim megszólalt: Barátunk ismét nagy föladatot tűzött ki a jövő költőjének. Én is szol­gálhatok neki még egy kis adomával. Ismertem egy énekesnőt, ki dicsősége zenit­jén vált meg a színpadtól, s nyugalmat csak akkor talált, midőn ájtatoskodóvá lett és szüntelenül lelki üdvösségével foglalkozhatott. Ezt azután magára és övéire nézve nagy buzgósággal gyakorolta, a­minek egy furcsa kis történet lett a következménye. Volt egy ötéves fiacskája, kinek számára valami pajtást szeretett volna találni. Hoztak is neki a szomszédságból egy derék, illedelmes egykorú fiúcskát. Egy napon a szomszéd fia haza megy s az apja azt kérde: Nos, mi történt? A fiú igy felelt: Werner egész büszkén azt mondta nekem: Te is bűnös vagy ? Én bűnös vagyok, atyám is bűnös, anyám is bűnös mindnyájan bűnösek vagyunk, te is bűnös vagy? — Az énekesnő fia büszke volt rá, hogy bűnös. Ez a kis adoma egyszerre derűs jó kedvet okozott, s a beszélgetés más fordulatot vett s végre a társaság haza készült. Az utczán Büdesheim kocsiját ajánlotta föl társainak, de a kapitány azzal utasította vissza, hogy a tanárral gyalog szeretne menni, így Büdes­heim és az epigon elkocsiztak, a másik kettő pedig együtt maradt. h­íre­k. Hivatalos. Kinevezések. A m. kir. pénzügyminiszter homoki Vukovich Géza és Gross Vilmos adóhivatali ellen­őröket III. oszt. adótárnokokká, Pétersz Károly okleveles gazdát és volt gazdasági főtisztet becslőbiztossá nevezte ki. — Előléptetés. A magyar kir. igazságügyminiszter Illyásevics Gyula nyírbátori kir. j birósági birnokot a técsői kir. járásbírósághoz írnokká nevezte ki. — Áthelyezések. A magyar királyi igazságügyminisz­ter Veress Mihály nyíregyházi kir törvényszéki írnokot a kis­várdai kir. járásbírósághoz, Szokoly Jenő kis­várdai kir. jbirósági Írnokot pedig a nyíregyházi kir. törvényszékhez helyezte át. — Állomáson való megerősítés. A vallás- és közokta­tásügyi m. kir. miniszter Husovszky Károly aranybánya­­clausurai állami elemi népiskolai ideiglenes minőségű taní­tói állomásán végleg megerősítette. — Alkalmazások. A szegedi m. kir. pénzügyigazgató­ság Ferenczy János adóhivatali gyakornokot VI. oszt. adó­tisztté, a pozsonyi m. kir. pénzügyigazgatóság Fonod Már­­on r. a. só hivatali mázsatisztet a komáromi adóhivatalhoz deiglenes VI. oszt. adótisztté nevezte ki. — Uj egyesület. A fogarasi magyar állandó műked­velő társulat alapszabályai, a m. kir. belügyminisztérium ál­tal a bemutatási záradékkal elláttattak. — Vilmos fSherczeg ur tegnap este Bécsbe visszautazott. — Frigyes főherczeg, ki jelenleg szigorú incog­­nitóban grófi czím alatt Párisban tartózkodik, e hó 24-én visszatér székhelyére Prágába. Párisban, hová időközben Albrecht főherczeg is megérkezett, Fri­gyes főherczeg egyúttal eljegyzését ünnepli meg Croy Dülmen herczegnővel. — László József, a Kolozsvárott elhunyt jeles színművész temetése vasárnap nagy részvéttel ment végbe. A közönség a halottas ház környékét egé­szen betöltötte. A kolozsvári nemzeti színház tagjai mind ott voltak a gyászszertartáson, a színházi vá­lasztmány testületileg jelent meg. A hallottas háznál Szász Gerő mondott emelkedett, költői hangulatú gyászbeszédet a ravatal fölött. A színházi énekkar gyászdalokat zengett. A koporsót szebbnél szebb koszorúk borították. Kolozsvár városa, a kolozsvári s a budapesti nemzeti színház személyzete, a szín­házi választmány, a budapesti nemzeti színház igaz­gatósága, a Feleki pár s többen küldtek koszorú­kat. A gyászmenet előtt a nemzeti színház gyász­lobogóját vitték, a katonai zenekar a „Dom Sebas­tian“ gyászindulóját játszotta. A színház előtt meg­állt a gyászmenet s itt a kolozsvári színtársulat egyik első rendű tagja, Abonyi, mondott istenhozzádot a jobblétre szenderültnek. A színház elől a torda-utczai temetőbe vonult a pár ezer emberből álló menet, melynek soraiban Kolozsvár minden rendű és rangú

Next