Ellenőr, 1878. május (10. évfolyam, 216-272. szám)

1878-05-30 / 270. szám

.erőfizetési árak: Egész évre . . 20 frt — kr. Évnegyedre . . 5 frt — kr. Félévre . . . 10 . — „ Egy hónapra . 1­9­80 „ Egyes szám ára 40 krajczár. Szerkesztési iroda: ^tszLdaj­esten, ndcLor-rztcza 6. szám,. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. — Posta által csak bérmentes leveleket fogadunk el. 270. szám. Qíeggéli IpIclcLóls. Kirdetések felvétele a 7c.ind­óhiva­ta­lban: Budapesten, nádor-utcza 6. szám (Légrády testvérek irodájában). Továbbá Havas, I.arite .V Cse. czégnél Párisban (Place de la Bourse Nr. 8). Hirdetésekért járó díj csakis az „Ellenőr“ kiadó­hivatala által nyugtázott számla ellenében fizetendő. (Kiadó­hivatal: oBixcLcLpesteri, TtcbcLor­zd­cza. 6. szám. Ide intézendők az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó minden felszólalás. Budapest, csütörtök, május 30- 1878. . X. évfolyam. Azon tisztelt előfizetőinket, kiknek előfizetése május végével letelik, s a lapot tovább is járatni óhajtják, kérjük intézkedjenek a megrendelés iránt, ne­hogy a lap vételében fenakadást ta­pasztaljanak. Az «Ellenőr* ára: fél évre...............................10 frt — negyed évre...........................5 frt — havonként...........................1 frt 80 kr. Az „Ellenőrbze a hó bármely nap­jától kezdve előfizethetni. Budapest, május 29. A magyar delegáció mai ülését a kül­­ügy­miniszternek egy oly nyilatkozata teszi nevezetessé, mely monarchiánk álláspontjá­nak a san­ stefanói békekötéssel szemben igen szabatos meghatározása. Igen termé­szetes, hogy a külügyminiszter politikájá­nak meghatározásában, részletezésbe nem bocsátkozhatott, a­mint ezt beszéde elején, utalva a többi európai kormányokra, ki is fejezé, nem akarhatván azt, hogy a mon­archia egy ilyen nyilatkozat által megkö­tött kezekkel menjen a congressusra. Csak legfőbb pontjaiban jelezte tehát Andrássy gróf a monarchia álláspontját, mely mindjárt annak kijelentésével kezdődik, hogy a terve­zett Bulgária sem terjedelmére, sem szerve­zetére nézve meg nem állhat. Veszélyes a török birodalom fennállására nézve, mert külön államtömeg, s veszélyes a jövőbeli békére nézve, a­mennyiben egy faj lenne benne uralkodó a többiek elnyomásával, s ez új bonyodalmakra vezethet. Az új bonyo­dalmakra vonatkozó aggály kifejezése ismét­lődik a külügyminiszteri nyilatkozatban ott is, a­hol Montenegro és Szerbia túlságos, és közvetlenül érdekeinkbe vágó nagyobbodása ellen szól, valamint Bulgária 2 évi orosz occupatiójának ellenzésénél is, minek kilátásba helyezése szintén nem biz­tosítja a békét. Általában az a főmomen­tuma, a nyilatkozat szerint, a monarchia politikájának, hogy ellenez mindent, a­mi jövő bonyodalmak csíráját hordhatja magá­ban. S ha ez következetesen vitetik keresz­tül, valóban nem tudjuk, mi marad meg a san­ stefanói szerződésből. * Az osztrák képviselőházban ma Preuis pénzügyminiszter hatásos beszédben védel­mezte a quota- és restitutio-j­avaslatot. Ki­jelentette, hogy öntudattal viseli a felelős­séget, mert kezdettől fogva meggyőződésből képviselte a rendszert, melynek a kiegyezés létesítése volt feladata. A ki nem akarja a kiegyezést, s van bátorsága elölről kezdeni a viszályt, ám álljon elő. Hangsúlyozta a restitutio corrigálásának szükségességét és mél­tányosságát, s azzal fejezte be beszédét, hogy a ki a monarchia békéjét, az érdekek ki­egyeztetését és a monarchia tartós megszi­lárdulását óhajtja, annak el kell fogadnia a kiegyezést. Tartós tetszés és taps kísérte szavait. Ezzel az általános vita véget ért, s szólott még a quóta-bizottsági többség vé­leményének vezérszónoka, míg a kisebbségé a pénteki ülésben beszél, mire meglesz a szavazás is.* A congressus kilátásai, a felette örven­detes hírek daczára is, nem sokat haladtak előbbre. A helyzet pillanatnyi állása telje­sen ismeretlen, mindössze csak odáig vol­nánk, hogy az angol kormány már készíti a congressuson leendő képviselői számára az utasításokat. Újabb versió a congressus összeülésének napjáról és helyéről nincs. A Cseragan-palotában történt zavargásokról még a következő részleteket adjuk: A zavargások előtti napon Ali Szuavi a „Basz­­sziret“ szerkesztőjéhez levelet intézett, melyben többi közt ezen mysteriosus sorokat írta: „A helyzet súlyos, de a megoldás könnyű. Holnap egész egyszerűen fogom megjelölni az esz­közöket a nehézségek eltávolítására.“ Az Ali Szuavi által toborzott menekültek csak annyit tudtak, hogy Murádnak szultánná proclamá­­lásáról van szó, ki nekik nemcsak kenyeret fog adni. A hatlövetű revolverrel felfegyverzett mene­külők gyalog indultak el Szambulból a Cseragan­­palota felé. Ali Szuavi a Kuskundsukból, az ázsiai partról szállt csónakba négy kisérővel. A matrózok elbámultak, midőn látták, hogy őket az átkelők angol aranypénzzel fizetik. Mikor Ali Szuavi embe­reivel a másik partra érkezett, már ott várták a Sztambulból gyalog elindultak. Ali Szuavi így szólt a palotaőrökhöz: „Ezen rek Murad szultánnal akarnak beszélni. Abdul nem ad nekik kenyeret; el akarják pana­­szenvedéseiket Murádnak, ki talán segíteni­­ ők hivatkozva parancsaikra, vonakodtak a tömeget, mire a menekültek megtö­­­röket és benyomultak a palotába. Ali­ant, megragadta Murad karját és igy Tér Sztambulba, mi padisahnak fo­gunk téged kikiáltani.“ Murad el volt rémülve s azt mondá Ali Szuavinak, hogy hagyjon neki békét, mert neki semmi közzé hozzájuk. Előjött Murad anyja is, ki támogatta Ali Szuavi szándékát. Ekkor ott termet egy csapat katonával Hasszán bej, a besiktási rendőrfőnök. Ali Szuavit elfogták, a kertbe vitték és ott 6 szuronydöféssel megölték, holttestét pedig a Boszporusba dobták. Murád így szólt a rendőrfőnökhöz: „Nem tudom, mindez mit jelent. Esküszöm, hogy semmi részem nincs a complettban. Kutasd ki lakásomat s ha találsz valamit, a­miből következteted, hogy részes vagyok, rögtön megöl­hetsz ebben a helyben.“ És ezzel levett a falról egy fegyvert, és átadta Haszszánnak­ Murád lakását, és háremét is átkutatták. Nem találtak semmi gyanúst. Egy háremhölgy úgy meg­ijedt a lövésektől, hogy az ablakon át a Boszpo­rusba vetette magát, honnan aztán kiszabadították. Murád 13 éves kis­fia is elmenekült, csónakra ült és egy pánczélos hajóra szállt, hol az esetleg jelen levő Ibrahim pasa, tengerészeti miniszter, a gyermeket oltalmába vette. Ibrahim ezen „esetleges“ jelenléte elég volt arra, hogy a szultán őt elmoz­dítsa a miniszteri polotról. A rodope-hegyi fölkelők pacificatiója nem si­került. Az oda küldött biztosok kísérletéről ezeket írják 18-ról Sztanimakából: Mustapha bej, török táborkari tiszt tegnap visszatért Haskeuiból s bejelenté, hogy igyekezett a fölkelőknél békítési megbízatását teljesíteni. Vele volt egy orosz tiszt is. Az együttesen folytatott vizs­gálat kideríti, hogy a Rodope-hegyen fegverben álló törökök felkelése csak azért történt, hogy a maguk s családjuk életét és tulajdonát megoltal­mazhassák. Kijelentették, hogy ők sohasem nyúl­tak volna fegyverhez, hogy másokat bántsanak; czéljuk csak az volt, hogy otalmazzák magukat a bolgárok s az oroszok kegyetlenségeivel szemben, a­kik a béke megkötése után is elszedték tőlük mar­háikat s vagy egyátalán nem, vagy csak pár ru­bellel fizettek érte. Mustafa bej megmutatta a baskeni orosz hatóságtól s az ottani bolgár helyi elöljárótól kibocsátott, márcz. 10-től s török nyelven kelt és hivatalos pecséttel ellátott okmányt, melylyel a Rodope­­hegységbe menekült törököket értesítik a portával kötött békéről s felhívják őket, hogy térjenek vissza helységeikbe s egyszersmind biztosítják őket min­den tekintetben való bántatlan maradásukról. Bíz­ván az orosz hatóságok által kibocsátott hivatalos nyilatkozatban, a legtöbb menekült visszatért há­zába, azonban a bolgárok, papjaik által vezetve, megtámadták, kirabolták őket, sokakat megöltek, megsebeztek. „Most már — így szóltak a menekül­tek a török s az orosz küldötthöz — nem térünk többé vissza; hegyeink közt van a mi lakásunk, nem lesz több bajunk sem oroszszal, sem bolgárral, mert e hegyek közé orosznak, bolgárnak nem szabad be­tennie a lábát, különben fegyvereinkkel gyűlik meg a bajuk.“ Több mint 500 török asszony és leány ment a biztosokkal a haskemi orosz parancsnokhoz, s a nevezett török biztos jelenlétében bizonyította, hogy orosz katonák s bolgárok erőszakot követtek el rajtuk. Mustafa bej tegnap visszatért Filippo­­polba, hogy az ott tartózkodó Samih pasának jelen­tést tegyen küldetése eredménye felől. Táviratok:­ Bécs, máj. 29. Bukarestből jelentik a Politische Correspondenznek 28-ról . Cogal­­niceanu tegnapelőtt nyújtott át egy újabb jegyzéket Stuart bárónak, a bukaresti orosz ágensnek, melyben ismételve tiltakozik Ro­mániának az oroszok által való occupálója ellen, és egyes esetek fölemlítése mellett panaszkodik az occupáló orosz csapatok ma­gaviselete miatt. A románok rendkívüli erőfeszítéseket tesznek, újabb 24.000 főből álló contingensnek besorozása javában folyik; a külföldről szakadatlanul érkeznek a fegy­­verszállítmányok; valamennyi szabadságos és tartalékos mind a saját hadtesténél van. Bécs, máj. 29. A Pol. Corr. jelenti Cattaró­­ból: Husszein pasa Szkutari török kormányzója ha­tározottan követeli, hogy a montenegróiak haladék nélkül ürítsék ki a megszállott stratégiai pontokat Podgoricza mellett. Nikita fejedelem biztatással akarja lecsillapítani Husszein pasát. Eddig azon­ban semmi sem árulja el a montenegróiak azon szándékát, hogy jó kedvükből lennének hajlandók oda­hagyni azokat a hadállásokat. Bécs, máj. 29. A Politische Correspondenz jelenti Athénból. A krétai nemzetgyűlés válaszolt Angliának a krétai fölkelés pacificátióját illető ja­vaslataira, melyek abból állottak, hogy a fölkelők kössenek fegyverszünetet, és fogadják el a refor­mokat. A felkelők azt válaszolták, hogy Krétának Görögországgal való egyesülése a krétai kérdés megoldásának egyedüli módja. A tárgyalások to­vábbi folytatásának feltétele gyanánt azt tűzték ki, hogy a fegyverszünet a népjog határozatai alapján formaliter köttessék meg. Pétervár, máj. 29. A Journal de St. Pe­­t­­ersburg constatálja, hogy a helyzet javul a con­­­­gressus összeülésének érdekében, és hivatkozik arra, hogy Oroszország ugyanoly helyzetben volt két év előtt, a minőben Francziaország volt 1859-ben, midőn a háború kitörése előtt kijelentette, hogy azt akarja tenni, a­mit azután lenne kénytelen tenni. Oroszországnak Európára való hivatkozását szintén nem hallgatták meg 1876-ban. Oroszország saját rovására volt kénytelen bebizonyítani a keleti sta­tus quo tart­atlanságát; most ez már be van bi­zonyítva, és az a teendő, hogy az ellenkező érdekek contagrátiója megakadályoztassék, melyet a porta számításai hoztak mozgásba; ha ez sikerül, akkor­­ sokat nyer a keleti keresztyének érdeke és az európai béke. Ámbár a konstantinápolyi és londoni harc­ias pártban nem lehet bízni, de azért mindenki előmozdítja az egyetértést. Bécsi, máj. 29. A képviselőházban fejtegeti­­ Kopp, hogy a kiegyezést nem belső, hanem külső­­ politikai okokból lehet védelmezni. Az adóvissza­térítés határozottan kedvezmény Magyarországra és tehernagyobbodás Ausztriára nézve. Beszédét a kö­vetkező szavakkal végzi: Zászlóinkra ne irjuk a gyávaságot! (Balról tetszés. Zajos adókiáltások.) Pretis pénzügyminiszter kijelenti, hogy ő szívesen és öntudattal viseli a minisztérium felelősségének legnagyobb részét, mert kezdettől fogva meggyőző­désből képviselte a rendszert, melynek a kiegyezés létesítése volt feladata, ámbár tudta, hogy sem­miesetre sem arat babérokat és köszönetet. Hosszas súrlódások és küzdelmek után, alkot­mányos után létrejött a dualizmus. A­ki nem akarja a kiegyezést, annak bátorsága van élőlről kezdeni a viszályt; jelentse tehát magát! kísértse meg a mű végrehajtását; a kormány nem határoz­hatja el reá magát. (Tetszés.) A nemzetgazdasági közösség összhangzó fejlődése: a­­­őfeladat, melyre államunknak folyton törekednie kell, hogy mily eredmények származnak ebből, tanítja Németország példája. A miniszter komolyan és szenvedélyesség nélkül akarja fejtegetni a kérdéseket, melyek szó­ban forognak. Előadja a kormány álláspontját a quota, a restitutio és a vámtarifa kérdésében, és emlékezetbe hozta, hogy az 1874. okt. 14-iki inter­pellate, mely a tarifát emlegette, Plener és Auspitz is aláírta. (Ellenmondás.) A miniszter most elolvassa az interpellátiót, és az előterjesztők neveit, kik közt a nevezettek is ott vannak. (Nagy derültség.) A miniszter beszél ezután a restitutió és az új czu­­kor és szeszadó közt lévő viszonyról, hangsú­lyozza a szükségességét és méltányosságát annak, hogy a restitutiót korrigálni kell, és mondja, hogy az utóbbi végképpen nem okoz tehernagyobbodást. A miniszter nem tekinti a kiegyezést ideálisnak, de a­ki a monarchia békéjét, az érdekek kiegyez­tetését, és a birodalom tartós megszilárdulását óhajtja, annak el kell fogadni a kiegyezést is. (Tartós tetszés és taps.) Elhatározták ezután a vita befejezését. A majoritás főszónoka újra elmondja a restitutio kérdésében a status quo mellett elmon­dott érveket, és polemizál a pénzügyminiszter el­len. Az előadó a jövő ülésben mondja el párbe­szédét. Bécs, máj. 29. (Bud. Corr.) A magyar de­­legáció hadügyi bizottsága, a 22., 23. és 24. téte­lek kivételével, megszavazta a hadügyminisztérium összes rendes és rendkívüli szükségletét, de azok az összegek levonattak, melyeket tegnap elvileg töröltek. Bécs, május 29. (Bud. Corr.) A magyar de­­legatio külügyi bizottsága megszavazta a költség­­vetést az előterjesztés értelmében, az osztrák-ma­gyar Lloyd subventióját azonban csak az első fél­évre. A bizottság kivánatát fejezte ki, hogy a föl­állítandó kereskedelmi osztály Magyarország érde­keire is tekintettel legyen, és magyar alattvalókat is alkalmalmazzanak benne. Bécs, máj. 29. (Bud. Corr.) A magyar de­­legatio külügyi bizottságának holnapi ülésében Szé­­chen gróf interpellálni fogja a külügyminisztert az officiosus sajtó ügyében, azon kijelentéssel, hogy az nagyon ingatag, és hogy tanácsosabb volna egy el­ismert offíciosus lapot tartani. Bécs, máj. 29. Andrássy gróf az osztrák de­­legatióban ugyanoly nyilatkozatot tett, mint a ma­gyar delegátióban. Bécs, máj. 29. Az osztrák éjszaknyugati vasút közgyűlése absolutóriumot adott az igazgató tanácsnak, és valamennyi szavazattal 10 ellenében helybenhagyta az igazgatótanács indítványát, hogy a júliusi szelvényt 3 frt 30 krral ezüstben váltas­­sék be, és a rednettó következtében megmaradt 306,000 írttal az 1877. évben fedezetlenül maradt kamatok törlesztessenek. London, máj. 29. Az Reuterügynökség je­lenti : Az a hír, hogy merényletet követtek el a né­met trónörökös ellen, úgy magyarázható, hogy a német social­demokraták egy csoportja másnap kí­sérletet tett a német nagykövetség előtt annak megakadályozására, hogy a londoni német munká­sok ne nyújthassák át a német trónörökösnek hó­doló feliratukat. A social-demokraták néhány fran­ciával egyesülve a marseillaiset énekelték, és ki­áltozták : „Le a trónörökössel.“ A rendőrség azután szétoszlatta a zavargókat. Brew-York­, május 29. Key főpostamester nyilatkozatot intézett a déli államok lakosságához, melyben kijelenti, hogy a Hayes megbuktatására kezdett mozgalom csak véres polgárháború árán sikerülhet; ő tehát remé­li, hogy a mozgalom ve­zetőit nem fogják támogatni a délen. Wilhelmshafen, máj. 29. A május 27-én összegyűlt gyakorló hajóraj legközelebb Plymouthba megy ; az indulás napja bizonytalan. Paris, máj. 29. Midhat pasa ide érkezett, és néhány napig itt marad. A postacongressus Lis­­sabont tűzte ki a legközelebbi gyűlés helyéül. Párig, máj. 28. Esti tőzsde. A hangulat csön­des. Liszt 67.75, 66.50, 66, 63. 50; repceolaj 89.25, 89.50, 89.25, 89; szesz 60.25,60.50, 60.50, 59.25 ; búza 32.50, 30.75, 30, 28.75. Andrássy gróf nyilatkozata. (Távirati tudósítás.) Bécs, május 29. A magyar delegatio mai ülésében Andrássy Gyula gróf külügyminiszter kö­vetkezőleg válaszolt báró Bánhidy Béla interpellá­­tiójára : Hogy mily állást fog a kormány a san­­stefanói békeelőzmények minden egyes pontjával szemben elfoglalni, aziránt a congressusra való te­kintettel részletes előadásba ma nem bocsátkozha­tom. Nem tette ezt egy kormány sem s nem is tehette, mert egyiknek sem lehet szándéka, hogy a congressus tanácskozásainak elébe vágjon, vagy érdeke, hogy kezeit előre is minden irányban megkösse. De ezt tőlem az igen­­. bizottsági tag azon legális modorban, melylyel interpellációját indokolta, nem is követelte, minthogy azonban fölmerült azon szemrehányás, hogy a mi állás­pontunk a san­ stefanói szerződéssel szemben sehol sem volt kijelölve, holott más kormányok arról nyilvánosságra jutott jegyzékeikben nyilatkoztak, s minthogy ebből sokan hajlandók egészen alaptalan és téves következéseket vonni, nem habozom né­mely főbb pontokról, a­mennyiben a közügy kára nélkül ez ma lehető, a kormány felfogását egész nyíltsággal előadni. Egyik legfőbb szempont, melyet a san­ stefa­nói egyezmény megítélésénél szem előtt kell tarta­nunk, mint már más alkalommal volt szerencsém mondani az, hogy a­mi háborúból következik, az valódi béke legyen, ne pedig oly állapot, mely új bonyodalmak magvait hordaná magában. E szempont­ból tekintve azon kiterjedést, melyet a san­ stefanói békeelőzmények Bulgáriának szántak, alapos aggo­dalmakra ad okot. A keresztyény népek természet­szerű fejlődése sem a magunk érdekével, sem az európai érdekekkel nem ellenkezhetik, de a tartós béke szempontjából sem mi, sem Európa nem ki­­vánthatja, hogy valamely nemzetiség előnyére egy külsőleg tömör állam alakitassék, mely csak más jogosult elemek netaláni elnyomásával állhatna fenn és igy a békés fejlődés feltételeit nélkülözné. A török status quót védelmezni egyetlen állam sem érezte magát hivatva, mert egyik sem vállalhatta volna el a felelősséget a régi állapotok fentartásá­­ért, de európai érdek az, hogy a béke után török kézben maradó birtok a független fenállás lehető­ségétől ne legyen megfosztva. Szükségesnek látjuk tehát, hogy az új Bolgár­ország határai ne terjedjenek ki annyira, hogy ez­által a török birtok tarthatlanná váljék; hasonló szempont alá esik a szerződés nyolczadik pontja, mely a végleges béke keresztülvitelének módozataira vonatkozik. E pont értelmében a császári orosz hadsereg Bulgáriát a békekötés után is két évig megszállva tartaná. E két évi megszállás az átmenetnek a háború­ról a békére hosszú határidőt tűz, egyszersmind pedig azt is feltételezi, hogy ugyanannyi ideig az orosz csa­patok a szomszéd Románia területén való átvonu­lást igénybe veendik. Mind­ez a béke megkötése után is a végleges állapot iránti bizalmat függőben tartaná és az általános hitelt káros ingadozásoknak fogná kitenni. Végül fontos ellenvetések merülnek fel a san­­stefanói szerződés némely oly pontjai ellen, melyek közvetlen szomszédságunkban a területi viszonyok átalakítását fogják előidézni. A kormány e pontok módosítását kívánatos­nak tartja, tiltakozik azon föltevés ellen, mintha ebben a szomszéd népek elleni rész­akarat vezé­relné, ha ily érzelem valahol léteznék. A kormány nem abban látná feladatát, hogy ily ellenszenvnek engedjen, hanem abban, hogy annak ellene hasson. Nincs osztrák-magyar érdek mely arra bízhatna be­­nünket, hogy a keleti keresztyén népek jólétét czélze bármely változást megakadályozzunk. E meg­győződéstől vezettetve a konstantinápolyi conferentián Montenegro nagyobbodását pártoltuk, azon okból mert e fejedelemség eddigi kiterjedésében a békés fenállás eszközeit nem bírta, s mert azon nézeten voltunk, hogy megfelelő nagyobbodás mellett Mon­tenegro maga is a béke fentartásában érdekelve leend. Szerbia és Montenegro területi nagyobbodása ellen általában ez­úttal sem szándékozunk kifogást tenni, ellenben kívánnunk kell, hogy e nagyobbodás ne oly irányban és ne oly mértékben létesüljön, hogy ez­által kereskedelmünk és a kelettel való természetes össze­köttetésünk útjai elzárassanak, és hogy tartós állapot helyett oly helyzet keletkezzék, mely új bonyodalmak csíráit rejtene magában. Ezek azon főbb szempontok, melyek a kor­mányt a san­ stefanói előzetes békeszerződés meg­ítélésében vezérlik. Ismétlem, a kormány ezzel nem szándékozott kimerítő módon fejteni ki álláspontját, csakis azon pontokat kívánta megjelölni, melyekről már ma nyilatkozni lehetőnek tartja. Ez az irány, melyben a kormány eddig is minden utógondolat nélkül őszintén és becsületesen nyilatkozott a többi hatalmakkal és országokkal szemben, a congressu­son is feladatának fogja ismerni egyenesen és be­csületesen ez irányban működni. Budapest, május 29. A­kik feltétlenül bíztak a congressus béke­csináló természetében, Andrássy exposéja meglehetősen lehűthette vérmes reményüket. A congressus sikere iránti bizalom, bár mindenesetre jogosult, s erősebb alappal bír a teljes bizalmatlanságnál, európaszerte meg­lehetősen meglanyhult a congressus létre­jöttére vonatkozó hír örömteljes fogadta­tása után. Ez azonban mit sem bizonyí­tana a congressus ellen. Az európai sajtó és közvélemény hangulatváltoztatása oly megszokott dolog napjainkban, hogy fel sem tűnhet, s annál kevésbé képezhet érvet egyik vagy másik irányban. Az azonban már jelentékeny súlylyal esik a mérlegbe, hogy éppen a keleti kér­désben leginkább érdekelt két vezérhatalom intéző körei fogadják meglehetős hidegen és erős adagú scepticismussal a congressus t. Angliában minden híresztelt angol-orosz megegyezés daczára sem változott, nemcsak a hivatalos körök hangulata, hanem még a hadi készülődéssel összekötött háborús poli­tika sem. Andrássy exposéja pedig a legha­tározottabban utal arra, hogy a helyzet, a congressus dac­ára, mitsem változott. Orosz­ország elvi engedménye és a congressus létrejötte miatt a conflictus egyelőre elvesz­tette, ugyan akut jellegét, de azért lénye­gében­ nem módosult. A helyzet változatlansága egyszersmind maga után vonja monarchiánk politikájá­nak változatlanságát. Ez a politika ma is az, mi volt hetek, sőt hónapok előtt. Európa és Ausztria-Magyarország érdekeinek meg­­védelmezése ha lehet, békés után, s ha kell háború által. Andrássy nem zárja ki a bé­kés megoldás lehetőségét, de utal arra, hogy monarchiánknak minden eshetőségre készen kell lennie. Fellépésünknek tekin­télyt, szavunknak súlyt, tiltakozásunknak sikert a congressuson és azon kívül csak az adhat, ha a békét óhajtva a háborúra készen és képesek vagyunk a­zon érdek-sphéra megvédelmezésére, melynek körén belül nem tűrhetünk semmi idegen beavatkozást, le­gyen az speciális muszka, vagy általános európai jellegű. Monarchiánk politikájának ez általános jellemzésén kívül azonban különös szempon­tokat is fejteget a külügyminiszter expo­zéja. S kétségkívül ez képezi annak legér­dekesebb és legfontosabb részét. Az expo i­séből megtudjuk, hogy a monarchia egy­előre csak részleges mozgósítást akar ke­resztülvinni. A csapatok csak ott állíttat­nak hadi­lábra, ahol a békelétszám a spe­ciális viszonyok, vagy a strategikai helyzet miatt elégtelen. Ilyen két pont gyanánt jelzi Andrássy Erdélyt és Dalmátiát. Az utóbbi helyen a hadi állapotot Montenegró fészkelődése követeli. Azt nem tűrhetjük meg semmi áron, hogy ez a rablófészek hó­dító és rabló kalandjaival bizonytalanná tegye az adriai tenger vidékét és háborút viseljen saját szakállára, vagy orosz bizta­tásra, míg a congressus a béke ügyében fáradozik. Az erdélyi hadi készülődésnek azonban egészen más jellege van. Erdély a monar­chia erőssége, vára a védelemre, s félelmes hadműködési alapja egy keleti háború ese­tén. Ezt az erősséget fel kell fegyvereznünk, természetadta előnyeit a modern hadi tu­domány művészetével kell fokoznunk. Ha a háború nem is függne fejünk felett, ha az európai láthatáron egyetlen jelleg sem mutatkoznék, a béke kellő közepén sem volna szabad elmulasztanunk Erdélynek bevehe­tetlen várrá való alakítását. Párist béke idején változtatta át Francziaország első rangú erősséggé.­ Vauban támadó háborúk idejében gondoskodott — mesteri erődei ál­tal — Francziaország megvédelmezéséről. Igaz ugyan, hogy századok mulasztásait nem pótolhatjuk hetek és hónapok alatt. Ausztria boldogtalan politikusai és gondolat­szegény hadvezérei elmulasztották a monar­chia keleti részeinek megerősítését. E tekin­tetben azonban változásnak kell beállni, mint változás történt a monarchia valódi hiva­tásának felismerésében és az általános poli­tikai és stratégiai helyzetben. A monar­chiát hivatása és életérdekei kelet felé utal­ják. S ha a háború zivatara fogja fenye­getni Ausztria-Magyarországot, ez a zivatar évtizedeken át, a keleti és a szláv kérdés végleges megoldásáig, csak Kelet felől tá­madhat ellenünk. Midőn tehát Erdély meg­erősítéséről, s kellő katonai erővel való el­látásáról van szó, ezt a tervet csak helye­selheti a monarchia minden polgára, s főleg minden magyar ember. Igaz ugyan, hogy az erdélyi katonai mozgolódásnak csak mellékes részét képezik az erődítési munkálatok, de már ez is mu­tatja azon irányt, merre fog gravitálni a monarchia stratégiai fejlődése. Egyelőre természetesen csak a legközelebbi szükség­etnek tehetünk eleget. Védeni kell a mon­archia keleti határait minden meglepetés ellen, mire nézve az óvó intézkedéseket fel­tétlenül parancsolják az orosz csapatok ro­mániai mozgolódásai. De az erdélyi, vala­mint átalában a monarchia hadi készülődé­seinek főjellegét Andrássy fedte föl expo­­séjában. Szükség van a katonai készülődé­sekre mind a két esetben: akár vezet bé­kés eredményre ,­a congressus, akár nem. Az utóbbi eset nem szorul indokolásra. Ha a háború kitör, azon hatalom lesz előnyben, amelyik előbb képes megjelenni a csata­mezőn. Keleti határunkon van főhadvona­­lunk. Ha ez a vonal idején meg van szállva, ennek védelme alatt nyugodtan és gyorsan történhetik meg a monarchia egész erejé­nek hadilábra állítása és a harcrtérre való vetése. Ha a congressus békés megoldást léte­sít, ez azt fogja ugyan jelenteni, hogy min-

Next