Ellenőr, 1879. január (11. évfolyam, 5-55. szám)
1879-01-29 / 50. szám
églá,fizetési árak: Egész éne ~. 10 frt — kr. Évnegyedre . I 5 frt — kr. Félévre ... l0 . — „ Egy hónapra . 1 „ 10 „ Egyes szám ára 4 krojezár. ”Szerkesztési iroda: Budapesten, nádor-utcza 6. szám. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitti jön. — Kéziratok visszaküldésire nem vállalkounk. — Posta által csak térmentes leveleket fogadunk el. 50. szám. Budapest, szerda, januir 29. 1879. (Reggeli Toladds effírdétések felvétett el JciadöTuivcitalban: Budapesten, nádor-utcza 6. szám (Légrády testvérek irodájában). További Havas, Laute ék Cseczegnél Parisban (Place de la Bourse Nr. 81 Hirdetésekért járó díj csakis az „Ellenőr“ kiadó-hivatala által nyugtizott azándó ellenében fizetendő. “ ’jfiadó-hivatal: Budapesten, nádor-utcza 6. szám. tiemtendők emettfizetések it a lap szétküldésére vonatkozó minden jelzárdás. XI. évfolyam. . Budapest január 28. A görög határokat rendező bizottság még szavát sem hallatta, máris azt jelentik, hogy jelentékeny akadályok merültek fel e kérdésben. Kétségkívül a régi akadályok. A porta elejétől fogva hirdette, hogy a berlini congressusnak erre vonatkozó megállapodásait csak tanácsoknak tekinti, amelyeket ő nem köteles szó szerint teljesíteni. A görög kormány ellenben egész kényelemmel helyezkedik a berlini szerződés alapjára és mindent követel, mert különben a nyugati hatalmak haragjával fenyegetőzik. Nem hiszszük, hogy a porta meghiúsítani szándékozik e kérdés elintézését, de arra el vagyunk készülve, hogy még nagyon hosszú pályát kell megfutnia. * Kramil pasa, a montenegrói határren■dezö bizottság tagja jelenti, hogy reménye van a fönforgó akadályok elhárítására, így tehát e kérdés sincs túl az előkészületek stádiumán. De nem csoda. A Montenegrónak átadandó terület nemcsak a portára nézve vesz el, hanem minden más vallású és nemzetiségű lakosra nézve, aki nem szerb. Azért a Balkán félsziget divatjánál fogva az ilyen átadás vetekedik a halálra való készüléssel. * Az orosz-török szerződés aláírását is halasztgatják, mindenféle akadályok színe alatt. A félhivatalos „Vakit“ szerint legalább két-három tanácskozásra lesz még szükség. Ugyanis azt a kérdést kell még eldönteni, hogy a szerződés aláírása után rögtön kiürítsék-e az oroszok Drinápolyt és vidékét, vagy pedig a nagyhatalmak előleges eszmecseréjének tárgyát képezze-e. Ez a kérdés szerintünk is még sok eszmecserére fog alkalmat szolgáltatni a hatalmaknak. * Francziaországban még nem csöndesedtek le a kedélyek. A radicálisok halálos ellenségeivé lettek Gambettának a legutóbbi vitában követett magatartása miatt. Hir szerint meg akarják hiúsítani a költségvetési bizottság elnökévé való megválasztatását. Gambetta pártja és a kabinet közt még most is feszült a viszony. A Republique Frangaise dicséri az egyes minisztereket, de kárhoztatja az egyöntetűség hiányát és erélyes actiót követel. Az országgyűlési szabadelvű párt mai értekez ,létét Szontagh Pál elnök megnyitván, bejelenti, hogy a mai értekezet első tárgyát Tibád Antal és tár-sainak a kis üstökre vonatkozó indítványa képezi , miután új indítványozó holnap indokolja azt a házban. Szapáry Gyula gr. pénzügyminiszter elismeri, hogy ez ügyben sérelem történt s ígéri, hogy orvoslására megteszi a szükséges intézkedéseket; e czélból a pénzügyi és kereskedelmi minisztérium kebeléből az indítványozók részvételével enquete-et fog összehívni a kérdés tárgyalása végett ; kéri az értekezletet s illetőleg kérni fogja a házat, hogy ez ügy érdemleges tárgyalása addig elhalasztassék. Az értekezlet a miniszter nyilatkozatát helyeslő tudomásul vévén, az elhalasztásba belenyugszik. Ezután a horvát pénzügyi egyezmény tárgyalására kiküldendő regnicolaris bizottságba a kijelölő bizottság javaslata alapján kijelöltettek: Csáky László gr., Csengery Antal, Éber Nándor, Márkus István, Ordódy Pál, Plachy Tamás és Szlávy József; az egyesült ellenzék részéről: Bánhidy Béla báró. A diósadi vál.kerületben megejteni rendelt időközi képviselő választás tárgyában beadott jelentését Szilágy megye közp. választmányának, a a miniszterelnök felszólalása nyomán a párt tudomásul veszi. Ezzel az értekezlet eloszlott. A pestis elleni intézkedésekre vonatkozólag írják lapunknak Fiuméból: „A Bécsben ülésező bizottság igen elismerésre méltó buzgalmat és szakavatottságot tüntet fel az Oroszországban dúló ragály behurczolása elleni rendszabályok tervezgetésében. Ki tagadhatná, hogy mind e rendszabályok igen helyesek s csak az a kár, hogy azok, előreláthatólag tovább maradnak a tervezés stádiumában, mint kellene. Arról egyébiránt meg vagyunk győződve, hogy a monarchia mindkét felének kormánya a legnagyobb pontossággal és szigorral fog megvalósítani minden intézkedést, ha a veszély órája elérkezik. Azt azonban könnyű belátni, hogy az intézkedések életbeléptetését már eleve elő kell készíteni. Katonai szervezetnk mellett, amelynél fogva egy hét alatt akár egy egész hadsereget tudunk mozgósítani, mi sem lesz könnyebb, mint a fenyegetett határvonalakon gyorsan felállítanunk a szükséges katonai őrvoalat, s a távsodrony segélyével a monarchia kikötőiben elrendelnünk a vesztegzárt. (Olaszország már elrendelte. Szerk.) Ámde a kellő berendezéseket már most meg kellene tenni a tervezett cordonvonalon ép úgy, mint a kikötőhelyeken. Figyelemre méltó azonban, hogy a monarchia tengeri kereskedelmének góczpontja, Trieszt nem bír tulajdonkép való (kellőleg berendezett) vesztegzárintézettel. A kelet ragályos vidékeiről Triesztbe menő hajók többnyire a fiumei vagy a dalmát kikötőkben szoktak, legalább formai vesztegzárt tartani. Ha azonban a ragály nagy terjedelmet ölt, elárasztja nemcsak Oroszországot, hanem a Balkánfélszigetet, Kis-Ázsiát és Egyptomot, mely utóbbi amúgy is állandó fészke szokott lenni a pestisnek: a keleten járó összes hajókat vesztegzár alá kell vetnünk, s ez esetben Triesztnek is kellőleg berendezet vesztegzár-intézettel kell bírnia. Igaz ugyan, hogy a ragályos nyavalyákat a tengeri forgalom ritkán szokta elhurczolni. Mikor a pestis éveken át dühöngött Egyptomban, az Alexandriából a fiumei öbölbe érkezett hajók vesztegzár alá vettettek ugyan, de nem fordult elő egyetlen pestises betegedés még a hajók személyzete közt sem. Anglia, mely a legsűrűbb érintkezésben van kelet minden tájával, igen könnyen szokta venni a hajók fertőtlenítését és vesztegzár alá való vetését. Ami azonban Angliát illeti, ennek a vészes helyektől való távolfekvése megmagyarázza az angol kormányok gondatlanságát. Alexandriából Angliába nem érkezhet hajó, ha folyton úton van is, 12 nap előtt, úgy hogy a hajók átlag több mint két hét alatt jutnak el az alexandriai kikötőből angol kikötőbe a vitorláshajók pedig rendesen még több időt igényelnek. Ez idő alatt pedig a hajókon már útközben kifejlődnék a ragály, ha magukkal hurczolnák annak anyagát. Az osztrák-magyar kikötőkkel azonban gyorsabb a közlekedés, sőt ha a pestis kiüt a török tartományokban és Görögországban, a veszély ránk nézve aránytalanul nagyobb mint Angliára. Itt (Fiumében) meg van ugyan mindenki győződve, hogy a ragály, ha egyáltalán behurczoltatik, nem a tenger, hanem Galiczia és Románia felől, a szárazföldön kerül a monarchiába, de azért a tengerpartokon való védelemről is eleve kell gondolkodnunk, nehogy akkor kapkodjunk fáhöz-fához, midőn már nyakunkon lesz a veszedelem. Az osztrák képviselőhöz szünetelni fog péntekig. E helyen a költségvetési bizottság fog működni. A költségvetésnek nagyon csekély része van eddig elintézve, úgy hogy a képviselők köreiben kétség merült föl aziránt, hogy a reichsrath még márcziusban sem fogja elintézni a költségvetést és második provisoliumra islesz szükség. A nyitravölgyi vasútkonsorlium (Tóth Vilmos, Stummer de Tavarroth, Thonet és Schmitt) mint bécsi lapok hírlik, elhatározta a nyitra-nagytapolcsány-zsámbokréti vonalrész kiépítését s annak a tótmegyer-nyitra vasúttal egybekapcsolását. Hogy Zsámbokréttől kiépíti tovább a vonalat Trencsin- Teplicz felé, miáltal a vasút 97 kilométer hoszszúságú lenne és a szoppan-trencsini vonalhoz, illetve Teplicztől Zsolnáig 70 kilométerrel meghoszszabbítva a kassa-oderbergi vasúthoz csatlakoznék, az még a jövő titka. A consortium szándéka elsősorban az, hogy miután a nyitravölgyi vasút ügye már 4 év óta húzódik, végre létesíttessék az osztrák államvasúttal a kapcsolat, mely vasút természetesen szintén igen sokat nyerne ez új szárnyvonal által. Szerajevóból jelenti a Neue freie Presse, hogy a csendőrség szerzete kitűnőnek bizonyult Bosniában. Most tehát Herczegovinában azt a szervezetet akarják meghonosítani. A csendőrség az egész országban végrehajtotta a lakosság lefegyverezését, de azért még most is találnak eldugott fegyvereket. Táviratok: Bécs, jan. 28. Konstantinápolyból jelenti a Politische Correspondenz. Újabb tudósítások szerint jelentékeny akadályok merültek föl a görög határrendezés kérdésében. Konstantinápoly, jan. 28. Kramil pasa, a montenegrói határrendező bizottság tagja jelenti, hogy jobban van és reméli, hogy sikerül neki a fönforgó akadályok elhárítása. Szulejmán pasa perét másik haditörvényszék fogja felülvizsgálni. Páris, jan. 28. Erősen állítják, hogy a mai minisztertanácsban kijelentette Mac Mahon tábornagy, hogy a katonai parancsnokságok kérdésében nem enged, hanem inkább lemond. Berlin, jan. 28. A birodalmi gyűlést febr. 12-kére hívták össze. A pestis ellen hozandó rendszabályokat tárgyaló bizottság ajánlani fogja a kormánynak, hogy biztost küldjön Oroszországba, és Oroszországból érkező árukra nézve fogadja el a bécsi bizottság által indítványozott intézkedéseket. A Nationalzeitung értesül, hogy Finkelburg titkos tanácsos tudata a bizottsággal, hogy hivatalosan nincs megállapítva a pestis színhelyének területe, és hogy a meglátogatott helységeknek kettős kordonnal való elzárását megkezdették. Bécs, jan. 28. A Politische Correspondenz hiteles értesülés alapján jelenti, hogy a táborkar állítólagos újjászervezéséről és a táborkari főnök ■ lemondásáról szóló hírek alaptalanok. Bukarest, jan. 28. Boerescu igazságügyminiszter kijelentette a senatusban, hogy a kormány, egyetértve a házakkal, megtagadja a kezdeményezést az alkotmány revideálására. A képviselőház elfogadta a külügyminiszter költségvetésének azon részét, melyben a berlini, brüsseli, belgrádi, londoni, párisi, római, bécsi és pétervári meghatalmazott miniszterek és diplomatiai ágensek költségei vannak foglalva. Hamburg, jan. 28. A tengerészeti hivatal bevégezte tárgyalásait a „Pomerania“ hajó ügyében. Pritchard kijelentette a londoni német főconsul előtt, hogy nem hagyhatja el hajóját és így nem mehet Hamburgba. A birodalmi biztos indítványozta a Pomerania kapitányainak és tisztjeinek fölmentését az összeütközés vádja alól. Az ítélet kihirdetését elhalasztották. München, jan. 28. Dr. Pettenkoffer a kormány megbízásából Berlinbe utazott tegnap, hogy a pestis ellen hozandó intézkedések tárgyalásában részt vegyen. Bécs, jan. 28. A képviselőház bizottsága, mely a berlini szerződésnek és Spizza bekebelezéséről szóló törvényjavaslatnak tárgyalására volt kiküldve, ma este ülést tartott. Suess előadó indítványozza a tárgyalás elhalasztását, míg az urakháza nem szentesíti a berlini szerződést. Kuranda csatlakozik ez indítványhoz és esetleg a szöveg megváltoztatását ajánlja, mely szerint az első czikk elmarad. Kopp akkor kívánja a törvsav. tárgyalását, midőn a berlini szerződés a reichsrath clausulásával együtt megjelenik az országos levéltárban. Schopp kérdi, váljon igaz-e, hogy a magyar miniszterelnök törvényjavaslatot terjesztett az országgyűlés elé Spizza bekeblezéséről és hogy mi ennek az oka és hogy miért nem terjesztették a reichsrath elé az Adakaleh bekeblezéséről szóló törvényt. Rubin a kormány képviselője azt feleli, hogy a magy. országgyűlés elé azért terjesztették a Spizza bekeblezéséről szóló törvényt, mert a monarchia és a vám területének megváltoztatásáról van szó, és Adakaleh bekeblezéséről szintén fog a reichsrath elé törvényjavaslat terjesztetni, amint befejeztettetnek a tárgyalások. Suess indítványozza a tárgyalás elhalasztását akkorra, midőn mind a két ház szentesítette a berlini szerződést, mert a Spizzáról szóló törvényjavaslat a berlini szerződésre támaszkodik. Herbst indítványozza, hogy szólíttassék föl a kormány, hogy a magyar országgyűlés elé terjesztett törvényjavaslatot indokolásával együtt közölje a bizottsággal. A szavazás alkalmával Kopp indítványát elvetették, Suess és Herbst indítványát pedig elfogadták.. Bizalmi kérdés. XIV. Az osztrák parliamentarisms önbolondítási nevezetes vállalatának Herbstjei, Giskrái, Dumbai, Schénéi és többi matadorai eljutottak végre az általuk viscénirozott hősdarab utolsó tableau-jáig, melyben az Andrássy ellen intézett egész Stam-politika rettenetesen felsült. Megemlékezve a delegátióban tapasztalt elpáholtatásukról, az embernek eszébe jut akaratlanul is azon ismeretes magyar historizálás, hogyhát „miként vették ezt a vitéz németek ? Felette keservesen. A miért is összeszedvén minden erejüket, újból síkra szálltak és ismét irgalmatlanul meg veretének“. — Sőt megköszönhetik, ha dicsőségüknek nem lesz még egy utójátéka is, amennyiben az osztrák Herrenhaus sem vonakodik tárgyalni a berlini szerződés iránti „kérdést“. Itt ugyanis nagyon furcsa és hatásos fordulattal érhet véget a hadjárat, azon határozattal t. i., hogy az Abgeordnetenhaus uralkodói a congressus megállapodásának helyeslésére vagy elvetésére vonatkozó minden igényükkel együtt kidobandók. Ez lett volna „végzetük“ okvetlenül, ha az „Ungár Andrássy“ elleni ostoba gyűlöletük azzal kecsegtethette volna magát, hogy képviselőházuk többségét eléggé hatalmukba kerítették a berlini szerződés elvetése iránti kísérlet sikeres megtehetésére is. Miután ezt a „babért“ azonban kénytelenek voltak éretlennek tartani ők is, sőt miután még az elfogadás iránti fogalmazványukkal is érzékeny kisebbségben maradtak , hát meglehet, hogy a congressus megállapodásai feletti határozhatás jogkérdésére vonatkozólag, a Herrenhaus találni fog valami olyan eljárást, mely által nem történik kár sem a korona káposztájában, sem a parliament kecskéjében, s csak a „verfassungstreu“ üvöltés farkasának kopik fel az álla. De tegyük fel, hogy másként üt ki a vita, vagyis hogy az osztrák képviselőház elveti a berlini szerződést. Mi történik ekkor ? Szerintem az, hogy a Herrenhaus határozatot hoz, mely szerint a berlini szerződés elfogadására, vagy elvetésére nézve kijelenti a saját illetéktelenségét és a korona kizárólagos jogosultságát. Hogy mit nyert volna a két ház közti ilyen „eltérés“ által az „alkotmányhű“ Parlamentarismus osztrák rendrészere, azt fejtsék meg „népüknek“ a Herbstek, Giskrák, Sturmok és társaik, én nem törődöm vele. Hanem hát menjünk tovább a feltevésben, és ne zárjuk ki azt a mulatságot sem, mely élvezhető lett volna, ha a berlini szerződés elvetésére egyértelmű határozat keletkezik a bécsi törvényhozó testület mindkét házában. Ekkor természetesen, az ily egyértelmű határozat érvényesítésére nem lehet mellőzni a korona hozzájárulását sem egykönnyen, bármennyire új „Fortschrittspartei“ mestere legyen is valaki. Lett volna tehát felirat (vagy valami eddigelé ismeretlen alakú törvényjavaslat) a szentesítő hatalomhoz, Ausztria császárjához. Erre aztán ő felsége (noha lehetne másféle válasz is olyan alkotmányos feleletet adott volna, amelynek legyen szabad a következő szavakban fejezni ki értelmét: Jól van urak! de ne feledjék, hogy én Magyarország királya is vagyok, nem pedig csak Ausztria császárba. Mielőtt tehát császári elhatározásomról értesíthetném önöket, fejedelmi alkotmányos kötelességem bevárni, hogy a monarchiám másik államának az önökével egyenjogú parlamentje miben állapodik meg s illetőleg mit terjeszt fel királyi szentesítésem alá. Ez idő szerint csak annyit mondhatok, hogy önök megtették mindenesetre Ausztria részéről mindazt, ami önöktől függött, hogy a berlini szerződés kötelező erejére nézve tiltakozhassanak mások is. Mindenesetre pedig ajánlom önöknek a gondolkodást a felett, hogy mit akarnak inkább : a Balkán-félsziget és Konstantinápoly birtokbavételét Oroszország által minden beavatkozásunk nélkül, vagy pedig háborút Oroszország kiverésére a „Keletről“ ? Mert ha az én hű magyarjaim törvényhozó testületeinek bölcsesége is a berlini szerződés elvetésére találja felkérni szentesítésemet, azon esetben választani kell önöknek a jelzett két feladat közt, kivéve ha császári és királyi koronám alkot- t mányos jogkörének értelmezésére nézve saját felelős tanácsadóim is azon nézethez ragaszkodnának, amelyet Nagy-Britania alkotmányos miniszterei adtak elő Victoria királynőnek és a parlamentben, midőn a berlini congressus érvényességéhez csak a korona hozzájárulását ítélték nélkülözhetetlennek. Még egyet urak. Figyelmeztetem önöket arra is, hogy most már csak három hónap választ el azon határidőtől, melyet a muszkák hazamenetelére szabott meg a berlini congressus. Mitevők legyünk ha május első napjáig sem hoz az önökével egyértelmű határozatot Magyarország parlamentje? Pedig ott is van néha hosszú vita. Követelhetném-e akkor a muszka hadak hazamenetelét egy olyan szerződés alapján, melyet önök Ausztria parlamentje részéről már elvetettek, s amelynek érvényessége felett dönteni Magyarország parlamentje sem bírhat kevesebb joggal, mint önök. Mindezen kis dolgok és apró eshetőségek után elkerülték az önök figyelmét a monarchiám külügyőrségére vonatkozó nagy elveik fejtegetése közben. Most utólagosan azonban, tán szemükbe tűnhet az erdő, melyet eddig nem láttak egy fától. Különben ne töprenkedjenek sokat a hozott határozat miatt, hanem intézkedjenek a muszka pestis ellen, amelynek Törökország felé terjedése nagyobb hatalommal bírna a berlini szerződés jogerejére és kivitelére nézve, mint akárhány parlament egyhangú vagy különféle végzése. Feltettem mindent, ami által a Herbst- Giskra és társai részéről a berlini szerződés érvényessége ellenében felállított thesis a lehető legkedvezőbb eredménynyel dicsekedhetett volna. Feltettem t. i. azon elképzelhetlen véletlenséget, miszerint úgy Ausztriában, mint Magyarországon az illető parlamentek mindkét házában a berlini szerződés elvetése lett volna kimondva. És most kérdem, hogy ezen feltevés nem tüntette-e ki a siker növekedése szerinti fokozódással azon képtelenséget, mely a Herbst és társai által megindított hadjárat minden mozzanatából kiki és feltornyosul ? És ha nem tehetjük fel a Herbst úr és társai eszéről, hogy ne ismerték volna ők is a tényt, miszerint az általuk színre hozott hadjárat annál nagyobb képtelenség világában álland elő, mentős nagyobb térfoglalás jutalmazná bősz nyelvforgatásaikat : ugyan mit tartsunk akkor tekületükről, mely nem habozott egy semmi jó czélra nem vezethető hadjárattal idézni fel krízist krízis után s ártani a monarchia államszervezeti és pénzügyi hitelének annyit, amennyit nem árthatott volna egy tucat Bosznia és Herczegovina elfoglalása ? Nem lehetett azon lelkületnek más sugalmazója, mint a veszett düh, a dualismus ellen az osztrák centralizálás agyarkodó szempontjából, és a mérges gyűlölség gróf Andrássy Gyula irányában, a ki magyar és mégis külügyér s a kit mardosni nagyon jól eshetik az általa hálára kötelezett „verfassungstreu“ párt emelkedett gondolkozású vezértagjainak. De hát a magyar parlamenti „egyesült ellenzék“ eljárását mi vagy ki vezethette ama képtelen és utálatos hadjárat hőseivel szövetségbe lépni, közös ügyet csinálni, úgy szólva egy tábort képezni? Hiszen ők is láthatták a mit láthatott minden értelmes politikus, hogy az a hadjárat nem érhet ezért s csak egy nevetséges vereségre vezetheti bajnokait a legjobb esetben is ? Látták azt ők is minden bizonynyal, hanem hát az új vezérférfiak nem állhatták ellent képzelődésüknek, miszerint „itt az idő, most vagy soha“ megbuktatni „Andrássyt“ az osztrákok segítségével s biztosítani a „Tisza“ bukását; mert hát ez a két miniszter nem élhet meg egymás nélkül s az „egyesült ellenzék“ patrioticus nélkülözhetetlenségének kormányzási útjában áll egyik is, másik is. Ezen idétlen képzelődés folytán jutott aztán azon érdekes álláspontra, honnan egyik feladata gyanánt az occupatio megszüntetését proclamálta. Hogy milyen zsákutczába rohantama feladat vallása által, arról tanúskodik szomorúsága és a visszatérés módja feletti töprengés. CSERNÁTONY. * Legutóbbi czikkemben egy olyan sajtóhiba fordul elő, hogy azt — noha nem szoktam az eféle helyreigazításokkal bajlódni — ki kell javítanom. A következő tétel eléggé világos, ha úgy áll, amint írva volt, de ha kimaradnak belőle a szavak, melyeket (hogy a múltkori tévedés mibenléte jelezve legyen) ezúttal ritkított betűkkel szedetek, akkor bizony nem igen van értelme. „Mert ha nem akarunk Francziaországgal szövetkezni a Németország elleni háborúra, nem kell lekötni magunkat Németország érdekében sem az Oroszország elleni háborúra.“ A jog- és államtudományok tanulmányi rendjéről. is. Az alapvizsgálatok ellen egyik leggyakrabban hangoztatott kifogás az, hogy a tanuló kénytelen minden figyelmét csak a bizonyítványért való tanulásra fordítni; ha biztosítni óhajtja magát minden esélylyel szemben , kénytelen a parallel katedrák minden tanárát végighallgatni, nehogy magára vonja ama — tán censorává tehető — tanárának ellenszenvét, kinek „nem fizetett adót“ (!); eme nagy idővesztés és erőpazarlás miatt nem jut ideje sem más szükséges tárgyak hallgatására, sem magántanulásra. Ez, ha így van, kétségkívül nagy baj. De ha e bajt orvosolni akarjuk, vágjuk ki egyszerűen azt, ami rész és ne öntsük ki a feresztő vízzel együtt a gyermeket is. Meg kell szüntetni a jelenlegi tanpénzrendszert; vegye a tandíjt az állam és adjon a tanároknak tandíj-átalány czímén méltányos fizetési pótlékot (e pótlék a nyugdíjazásnál nem jöne tekintetbe); a vizsgálatokon legyenek jelen a párhuzamos katedrák tanárai együtt, és a baj orvosolva lesz. Állításunk igazolására szolgáljon az, hogy a jelzett baj most is csak a budapesti egyetemen létezik, ha ugyan létezik, míg a kolozsvári egyetemen és a jogakadémiákon, hol párhuzamos katedrák nincsenek (vajha lennének!) a rendszer okozta ily „lélektani tüneményeknek“ nyoma sincs. Annak illustratiójaként, hogy az alapvizsgálatok — magukban véve — mennyiben fojtják el a magántanulást, legyen elég fölemlítenünk azon közelebbről előfordult tényt, hogy a kolozsvári egyetem egyik joghallgatója ugyanakkor, midőn a második alapvizsgára készült, egyidejűleg dolgozott két pályakérdésre, melyek egyikét a jogi — másikát a bölcsészeti kar tűzte ki, és megnyerte mind a két pályadíjt, holott az alapvizsgálatokat is kitűnővel tette le. Mondhatná valaki, hogy egyes kivételekről nem szabad következtetést vonnunk, de mi általánosabb tapasztalatokra is hivatkozhatunk és utalunk azon tényre, hogy pl. a kolozsvári egyetem ifjúságának nagy része az egyetemi önképző körben folyvást igen figyelemreméltó jeleit adja annak, hogy a magántanulást nem hanyagolja el. Nem, a kötelezőleg előszabott alapvizsgálatok nem hátrálhatják a komolyan tanulni vágyó fiatalságot! A kitűnő szorgalom és tehetség készséggel tesz bizonyságot arról, hogy tanult; a középszerűeket és könnyelműeket sarkalja annak tudata, hogy a vizsgálat útját állja a további évek beszámításának , s végül a pályára alkalmatlanok idején meggyőződhetnek arról, hogy utat tévesztettek és megfelelő hivatást választhatnak még, mielőtt a drága időt és vagyonuk jó részét hiába elverték volna. Nem oszthatjuk azoknak nézetét, akik a mostani alapvizsgálatok helyett a régebbi jogtörténeti államvizsgálat visszaállítását sürgetik. A jogtörténeti államvizsgálat is kötelezőleg előszabott vizsgálat volt ugyan, de mint ilyen, nem felelhetett meg c céljának kellően, mert csak a második év végén, vagy a harmadik év elején lévén letehető, az első éveseknek szabad menlevelet adott az időpazarlásra. E mellett szükségkép arra vezetett, hogy három — különben kétségbe nem vont fontosságú — tárgy: a római jog, egyházjog és jogtörténet, a négy évi tanfolyamból épen annyi, sőt a kellő időben vizsgára nem állottakra nézve több időt vett igénybe, mint a többi összes jog- és államtudományi tárgyak. A bölcseleti jog, magyar és ausztriai magánjogok, közjog, közigazgatási jog, perjog, büntetőjog és eljárás, váltó- és kereskedelmi jog, pénzügyi jog, nemzetközi jog, politika, statistika, nemzetgazdaságtan és pénzügytan tárgyainak részint önálló, részint hazai viszonyainkban gyökerező nagy fontossága első tekintetre mindenkit meggyőzhet ama szembeszökő aránytalanságról, melyet a régebbi vizsgálati rendszer (a négy évből mind eme tárgyakra összesen csak kettőt hagyván) mintegy kényszerítőleg előszabott, amely aránytalanság a tanidő helyes beosztását, az egyes tárgyak kellő méltatását és az összes jog- és államtudományi tanulmányok egyensúlyát kizárta, lehetetlenné. Azt tán említni is szükségtelen, hogy a régi jogtörténeti államvizsga nem hozható összhangba a 3-ik éven kezdődő bifurcatióval, mert, hogy a római jog, egyházjog és jogtörténet úgy a jog mint az államtudományoknak közös alapvető tárgyai lennének, azt alig fogná valaki komolyan állíthatni.