Ellenőr, 1879. január (11. évfolyam, 5-55. szám)

1879-01-29 / 50. szám

églá,fizetési árak: Egész éne ~. 10 frt — kr. Évnegyedre . I 5 frt — kr. Félévre ... l0 . — „ Egy hónapra . 1 „ 10 „ Egyes szám ára 4 krojezár. ”Szerkesztési iroda: Budapesten, nádor-utcza 6. szám. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitti jön. — Kéziratok visszaküldésire nem vállalkounk. — Posta által csak térmentes leveleket fogadunk el. 50. szám. Budapest, szerda, januir 29. 1879. (Reggeli Toladd­s e­ffírdétések felvétett­ el JciadöTuivcitalban: Budapesten, nádor-utcza 6. szám (Légrády testvérek irodájában). További Havas, Lau­te ék Cse­­czegnél Parisban (Place de la Bourse Nr. 81 Hirdetésekért járó díj csakis az „Ellenőr“ kiadó-hivatala által nyugtizott azándó ellenében fizetendő. “ ’­jfiadó-hivatal: Budapesten, nádor-utcza 6. szám. tie­mt­endők em­ettfizetések it a lap szétküldésére vonatkozó minden jelzárdás. XI. évfolyam. . Budapest január 28. A görög határokat rendező bizottság még szavát sem hallatta, máris azt jelen­tik, hogy jelentékeny akadályok merültek fel e kérdésben. Kétségkívül a régi akadá­lyok. A porta elejétől fogva hirdette, hogy a berlini congressusnak erre vonatkozó megállapodásait csak tanácsoknak tekinti, a­melyeket ő nem köteles szó szerint telje­síteni. A görög kormány ellenben egész ké­nyelemmel helyezkedik a berlini szerződés alapjára és mindent követel, mert különben a nyugati hatalmak haragjával fenyegető­­zik. Nem hiszszük, hogy a porta meghiúsí­tani szándékozik e kérdés elintézését, de arra el vagyunk készülve, hogy még na­gyon hosszú pályát kell megfutnia. * Kramil pasa, a montenegrói határren­­■dezö bizottság tagja jelenti, hogy reménye van a fönforgó akadályok elhárítására, így tehát e kérdés sincs túl az előkészületek stádiumán. De nem csoda. A Montenegrónak átadandó terület nemcsak a portára nézve vesz el, hanem minden más vallású és nem­zetiségű lakosra nézve, a­ki nem szerb. Azért a Balkán félsziget divatjánál fogva az ilyen átadás vetekedik a halálra való készüléssel. * Az orosz-török szerződés aláírását is halasztgatják, mindenféle akadályok színe alatt. A félhivatalos „Vakit“ szerint leg­alább két-három tanácskozásra lesz még szükség. Ugyanis azt a kérdést kell még eldönteni, hogy a szerződés aláírása után rögtön kiürítsék-e az oroszok Drinápolyt és vidékét, vagy pedig a nagyhatalmak előle­­ges eszmecseréjének tárgyát képezze-e. Ez a kérdés szerintünk is még sok esz­mecserére fog alkalmat szolgáltatni a hatal­maknak. * Francziaországban még nem csöndesed­­tek le a kedélyek. A radicálisok halálos el­lenségeivé lettek Gambettának a legutóbbi vitában követett magatartása miatt. Hir szerint meg akarják hiúsítani a költségvetési bizottság elnökévé való megválasztatását. Gambetta pártja és a kabinet közt még most is feszült a viszony. A Republique Frangaise dicséri az egyes minisztereket, de kárhoztatja az egyöntetűség hiányát és eré­lyes actiót követel. Az országgyűlési szabadelvű párt mai értek­ez­ ,­létét Szontagh Pál elnök megnyitván, bejelenti, hogy­­ a mai értekezet első tárgyát Tibád Antal és tár-­­­sainak a kis üstökre vonatkozó indítványa képezi , miután új indítványozó holnap indokolja azt a házban. Szapáry Gyula gr. pénzügyminiszter elismeri, hogy ez ügyben sérelem történt s ígéri, hogy or­voslására megteszi a szükséges intézkedéseket; e czélból a pénzügyi és kereskedelmi minisztérium kebeléből az indítványozók részvételével enquete-et fog összehívni a kérdés tárgyalása végett ; kéri az értekezletet s illetőleg kérni fogja a házat, hogy ez ügy érdemleges tárgyalása addig elhalasztassék. Az értekezlet a miniszter nyilatkozatát helyeslő tudomásul vévén, az elhalasztásba belenyugszik. Ezután a horvát pénzügyi egyezmény tárgya­lására kiküldendő regnicolaris bizottságba a kije­lölő bizottság javaslata alapján kijelöltettek: Csá­­ky László gr., Csengery Antal, Éber Nándor, Már­kus István, Ordódy Pál, Plachy Tamás és Szlávy József; az egyesült ellenzék részéről: Bánhidy Béla báró. A diósadi vál.­kerületben megejteni rendelt időközi képviselő választás tárgyában beadott je­lentését Szilágy megye közp. választmányának, a a miniszterelnök felszólalása nyomán a párt tudo­másul veszi. Ezzel az értekezlet eloszlott. A pestis elleni intézkedésekre vonatkozólag ír­ják lapunknak Fiuméból: „A Bécsben ülésező bizottság igen elismerésre méltó buzgalmat és szakavatottságot tüntet fel az Oroszországban dúló ragály behurczolása elleni rendszabályok­­ tervezgetésében. Ki tagadhatná, hogy mind e rendszabályok igen helyesek s csak az a kár, hogy azok, előreláthatólag tovább marad­nak a tervezés stádiumában, mint kellene. Arról egyébiránt meg vagyunk győződve, hogy a mon­archia mindkét felének kormánya a legnagyobb pontossággal és szigorral fog megvalósítani minden intézkedést, ha a veszély órája elérkezik. Azt azon­ban könnyű belátni, hogy az intézkedések életbe­léptetését már eleve elő kell készíteni. Katonai szerveze­tnk mellett, a­me­lynél fogva egy hét alatt akár egy egész hadsereget tudunk mozgósítani, mi sem lesz könnyebb, mint a fenyegetett határvona­lakon gyorsan felállítanunk a szükséges katonai őrvo­­­­alat, s a távsodrony segélyével a monarchia kikötőiben elrendelnünk a vesztegzárt. (Olaszország már elrendelte. Szerk.) Ámde a kellő berendezé­seket már most meg kellene tenni a tervezett cor­­donvonalon ép úgy, mint a kikötő­helyeken. Fi­gyelemre méltó azonban, hogy a monarchia ten­geri kereskedelmének góczpontja, Trieszt nem bír tulajdonkép való (kellőleg berendezett) vesztegzár­­intézettel. A kelet ragályos vidékeiről Triesztbe menő hajók többnyire a fiumei vagy a dalmát ki­kötőkben szoktak, legalább formai vesztegzárt tar­tani. Ha azonban a ragály nagy terjedelmet ölt, elárasztja nemcsak Oroszországot, hanem a Balkán­félszigetet, Kis-Ázsiát és Egyptomot, mely utóbbi amúgy is állandó fészke szokott lenni a pestisnek: a keleten járó összes hajókat vesztegzár alá kell vetnünk, s ez esetben Triesztnek is kellőleg be­rendezet vesztegzár-intézettel kell bírnia. Igaz ugyan, hogy a ragályos nyavalyákat a tengeri for­galom ritkán szokta elhurczolni. Mikor a pestis éveken át dühöngött Egyptomban, az Alexandriá­ból a fiumei öbölbe érkezett hajók vesztegzár alá vettettek ugyan, de nem fordult elő egyetlen pes­­tises betegedés még a hajók személyzete közt sem. Anglia, mely a legsűrűbb érintkezés­ben van kelet minden tájával, igen könnyen szokta venni a hajók fertőtlenítését és vesztegzár alá való vetését. Ami azonban Angliát illeti, ennek a vészes helyektől való távolfekvése megmagyarázza az angol kormányok gondatlanságát. Alexandriából Angliába nem érkezhet hajó, ha folyton úton van is, 12 nap előtt, úgy hogy a hajók átlag t­öbb mint két hét alatt jutnak el az alexandriai kikötő­ből angol kikötőbe a vitorláshajók pedig rendesen még több időt igényelnek. Ez idő alatt pedig a hajókon már útközben kifejlődnék a ragály, ha magukkal hurczolnák annak anyagát. Az osztrák-magyar kikötőkkel azonban gyorsabb a közlekedés, sőt ha a pestis kiüt a török tartományokban és Görögor­szágban, a veszély ránk nézve aránytalanul nagyobb mint Angliára. Itt (Fiumében) meg van ugyan min­denki győződve, hogy a ragály, ha egyáltalán be­­hurczoltatik, nem a tenger, hanem Galiczia és Ro­mánia felől, a szárazföldön kerül a monarchiába, de azért a tengerpartokon való védelemről is eleve kell gondolkodnunk, nehogy akkor kapkodjunk fáhöz-fához, midőn már nyakunkon lesz a vesze­delem. Az osztrák képviselőhöz szünetelni fog péntekig. E helyen a költségvetési bizottság fog működni. A költségvetésnek nagyon csekély része van eddig elintézve, úgy hogy a képviselők köreiben kétség merült föl aziránt, hogy a reichsrath még márczius­­ban sem fogja elintézni a költségvetést és második provisoliumra is­­lesz szükség. A nyitravölgyi vasútkonsorlium (Tóth Vilmos, Stummer de Tavarroth, Thonet és Schmitt) mint bécsi lapok hírlik, elhatározta a nyitra-nagytapol­­csány-zsám­bokréti vonalrész kiépítését s annak a tótmegyer-nyitra vasúttal egybekapcsolását. Hogy Zsámbokréttől kiépíti tovább a vonalat Trencsin- Teplicz felé, mi­által a vasút 97 kilométer hosz­­szúságú lenne és a szoppan-trencsini vonalhoz, il­letve Teplicztől Zsolnáig 70 kilométerrel meghosz­­szabbítva a kassa-oderbergi vasúthoz csatlakoznék, az még a jövő titka. A consortium szándéka első­sorban az, hogy miután a nyitravölgyi vasút ügye már 4 év óta húzódik, végre létesíttessék az osz­trák államvasúttal a kapcsolat, mely vasút termé­­szetesen szintén igen sokat nyerne ez új szárny­vonal által. Szerajevóból jelenti a Neue freie Presse, hogy a csendőrség szerzete kitűnőnek bizonyult Bos­­niában. Most tehát Herczegovinában azt a szerve­­zetet akarják meghonosítani. A csendőrség az egész­­ országban végrehajtotta a lakosság lefegyverezé­­­­sét, de azért még most is találnak eldugott fegyvereket. Táviratok: Bécs, jan. 28. Konstantinápolyból je­lenti a Politische Correspondenz. Újabb tudósítások szerint jelentékeny akadályok merültek föl a görög határrendezés kérdé­sében. Konstantinápoly, jan. 28. Kramil pasa, a montenegrói határrendező bizottság tagja jelenti, hogy jobban van és reméli, hogy sikerül neki a fönforgó akadályok elhá­rítása. Szulejmán pasa perét másik haditör­vényszék fogja felülvizsgálni. Pár­is, jan. 28. Erősen állítják, hogy a mai minisztertanácsban kijelentette Mac Mahon tábornagy, hogy a katonai parancs­nokságok kérdésében nem enged, hanem in­kább lemond. Berlin, jan. 28. A birodalmi gyűlést febr. 12-kére hívták össze. A pestis ellen hozandó rend­szabályokat tárgyaló bizottság ajánlani fogja a kor­mánynak, hogy biztost küldjön Oroszországba, és Oroszországból érkező árukra nézve fogadja el a bécsi bizottság által indítványozott intézkedéseket.­­ A Nationalzeitung értesül, hogy Finkelburg titkos­­ tanácsos tudat­a a bizottsággal, hogy hivatalosan­­ nincs megállapítva a pestis színhelyének területe,­­ és hogy a meglátogatott helységeknek kettős kor­­­­donnal való elzárását megkezdették. Bécs, jan. 28. A Politische Correspondenz­­ hiteles értesülés alapján jelenti, hogy a táborkar ál­­l­ítólagos újjászervezéséről és a táborkari főnök ■ lemondásáról szóló hírek alaptalanok. Bukarest, jan. 28. Boerescu igazságügy­­miniszter kijelentette a senatusban, hogy a kor­mány, egyetértve a házakkal, megtagadja a kez­deményezést az alkotmány revideálására. A képvi­­selőház elfogadta a külügyminiszter költségvetésének azon részét, melyben a berlini, brüsseli, belgrádi, lon­doni, párisi, római, bécsi és pétervári meghatalmazott miniszterek és­ diplomatiai ágensek költségei vannak foglalva. Hamburg, jan. 28. A tengerészeti hivatal bevégezte tárgyalásait a „Pomerania“ hajó ügyében. Pritchard kijelentette a londoni német főconsul előtt, hogy nem hagyhatja el hajóját és így nem mehet Hamburgba. A birodalmi biztos indítványozta a Pomerania kapitányainak és tisztjeinek fölmentését az összeütközés vádja alól. Az ítélet kihirdetését elhalasztották. München, jan. 28. Dr. Pettenkoffer a kormány megbízásából Berlinbe utazott tegnap, hogy a pestis ellen hozandó intézkedések tárgya­lásában részt vegyen. Bécs, jan. 28. A képviselőház bizottsága, mely a berlini szerződésnek és Spizza bekebele­zéséről szóló törvényjavaslatnak tárgyalására volt k­iküldve, ma este ülést tartott. Suess előadó indít­ványozza a tárgyalás elhalasztását, míg az urak­­háza nem szentesíti a berlini szerződést. Kuranda csatlakozik ez­ indítványhoz és esetleg a szöveg meg­változtatását ajánlja, mely szerint az első czikk el­marad. Kopp akkor kívánja a törvsav. tárgyalását, midőn a berlini szerződ­és a reichsrath clausulá­­sával együtt megjelenik az országos levéltárban. Schopp kérdi, váljon igaz-e, hogy a magyar mi­niszterelnök törvényjavaslatot terjesztett az or­szággyűlés elé Spizza bekeblezéséről és hogy mi ennek az oka és hogy miért nem terjesztették a reichsrath elé az Adakaleh bekeblezéséről szóló törvényt. Rubin a kormány képviselője azt feleli, hogy a magy. országgyűlés elé azért terjesztették a Spizza bekeblezéséről szóló törvényt, mert a monarchia és a vám területének megváltoztatásáról van szó, és Adakaleh bekeblezéséről szintén fog a reichsrath elé törvényjavaslat terjesztetni, a­mint befejeztet­­tetnek a tárgyalások. Suess indítványozza a tár­gyalás elhalasztását akkorra, midőn mind a két ház szentesítette a berlini szerződést, mert a Spizzáról szóló törvényjavaslat a berlini szerző­désre támaszkodik. Herbst indítványozza, hogy szó­­líttassék föl a kormány, hogy a magyar országgyű­lés elé terjesztett törvényjavaslatot indokolásával együtt közölje a bizottsággal. A szavazás alkalmá­val Kopp indítványát elvetették, Suess és Herbst indítványát pedig elfogadták.. Bizalmi kérdés. XIV. Az osztrák parliamentarisms önbolon­­dítási nevezetes vállalatának Herbstjei, Gis­­krái, Dumbai, Schénéi és többi matadorai el­jutottak végre az általuk viscénirozott hős­darab utolsó tableau-jáig, melyben az And­­rássy ellen intézett egész Stam-politika ret­tenetesen felsült. Megemlékezve a delegá­­tióban tapasztalt elpáholtatásukról, az ember­nek eszébe jut akaratlanul is azon ismeretes magyar historizálás, hogyhát „miként vették ezt a vitéz németek ? Felette keservesen. A miért is összeszedvén minden erejüket, új­ból síkra szálltak és ismét irgalmatlanul meg veretének“. — Sőt megköszönhetik, ha dicsőségüknek nem lesz még egy utójátéka is, a­mennyiben az osztrák Herrenhaus sem vonakodik tárgyalni a berlini szerződés iránti „kérdést“. Itt ugyanis nagyon furcsa és hatásos fordulattal érhet véget a hadjá­rat, azon határozattal t. i., hogy az Abge­ordnetenhaus uralkodói a congressus megál­lapodásának helyeslésére vagy elvetésére vo­natkozó minden igényükkel együtt kido­­bandók. Ez lett volna „végzetük“ ok­vetlenül, ha az „Ungár Andrássy“ elleni ostoba gyűlöletük azzal kecsegtethette volna magát, hogy képviselőházuk többségét eléggé hatalmukba kerítették a berlini szerződés elvetése iránti kísérlet sikeres megtehetésére is. Miután ezt a „babért“ azonban kényte­lenek voltak éretlennek tartani ők is, sőt miután még az elfogadás iránti fogalmazvá­nyukkal is érzékeny kisebbségben maradtak , hát meglehet, hogy a congressus megálla­podásai feletti határozhatás jogkérdésére vo­natkozólag, a Herrenhaus találni fog valami olyan eljárást, mely által nem történik kár sem a korona káposztájában, sem a parl­iament kecskéjében, s csak a „verfassungs­treu“ üvöltés farkasának kopik fel az álla. De tegyük fel, hogy másként üt ki a vita, vagyis hogy az osztrák képviselőház elveti a berlini szerződést. Mi történik ek­kor ? Szerintem az, hogy a Herrenhaus határozatot hoz, mely szerint a berlini szerződés elfogadására, vagy elvetésére nézve kijelenti a saját illetéktelenségét és a korona kizárólagos jogosultságát. Hogy mit nyert volna a két ház közti ilyen „eltérés“ által az „alkotmányhű“ Parlamentarismus osztrák rendrészere, azt fejtsék meg „né­püknek“ a Herbstek, Giskrák, Sturmok és társaik, én nem törődöm vele. Hanem hát menjünk tovább a feltevésben, és ne zár­juk ki azt a mulatságot sem, mely élvez­hető lett volna, ha a berlini szerződés el­vetésére egyértelmű határozat keletkezik a bécsi törvényhozó testület mindkét házában. Ekkor természetesen, az ily egyértelmű hatá­rozat érvényesítésére nem lehet mellőzni a korona hozzájárulását sem egykönnyen, bár­mennyire új „Fortschrittspartei“ mestere legyen is valaki. Lett volna tehát felirat (vagy valami eddigelé ismeretlen alakú tör­vényjavaslat) a szentesítő hatalomhoz, Ausztria császárjához. Erre aztán ő felsége (noha lehetne másféle válasz is­ olyan al­kotmányos feleletet adott volna, a­melynek legyen szabad a következő szavakban fe­jezni ki értelmét: Jól van urak! de ne feled­jék, hogy én Magyarország királya is vagyok, nem pedig csak Ausztria császárba. Mielőtt tehát császári elhatározásomról értesíthetném önö­ket, fejedelmi alkotmányos kötelességem be­várni, hogy a monarchiám másik államá­nak az önökével egyenjogú parlamentje mi­ben állapodik meg s illetőleg mit terjeszt fel királyi szentesítésem alá. Ez idő szerint csak annyit mondhatok, hogy önök megtet­ték mindenesetre Ausztria részéről mindazt, a­mi önöktől függött, hogy a berlini szer­ződés kötelező erejére nézve tiltakozhassa­nak mások is. Mindenesetre pedig ajánlom önöknek a gondolkodást a felett, hogy mit akarnak inkább : a Balkán-félsziget és Kon­stantinápoly birtokbavételét Oroszország által minden beavatkozásunk nélkül, vagy pedig háborút Oroszország kiverésére a „Keletről“ ? Mert ha az én hű magyarjaim törvényhozó testületeinek bölcsesége is a berlini szerződés elvetésére találja felkérni szentesítésemet, azon esetben választani kell önöknek a jelzett két feladat közt, ki­véve ha császári és királyi koronám alkot- t mányos jogkörének értelmezésére nézve sa­ját felelős tanácsadóim is azon nézethez ragaszkodnának, a­melyet Nagy-Britania alkotmányos miniszterei adtak elő Victoria királynőnek és a parlamentben, midőn a berlini congressus érvényességéhez csak a korona hozzájárulását ítélték nélkülözhetet­lennek. Még egyet urak. Figyelmeztetem önöket arra is, hogy most már csak három hónap választ el azon határidőtől, melyet a muszkák hazamenetelére szabott meg a berlini congressus. Mitevők legyünk ha má­jus első napjáig sem hoz az önökével egyértelmű határozatot Magyarország par­lamentje? Pedig ott is van néha hosszú vita. Követelhetném-e akkor a muszka ha­dak hazamenetelét egy olyan szerződés alapján, melyet önök Ausztria parlamentje részéről már elvetettek, s a­melynek érvé­nyessége felett dönteni Magyarország parla­mentje sem bírhat kevesebb joggal, mint önök. Mindezen kis dolgok és apró eshetősé­­gek után elkerülték az önök figyelmét a mon­archiám külügyőrségére vonatkozó nagy elveik fejtegetése közben. Most utólagosan azonban, tán szemükbe tűnhet az erdő, me­lyet eddig nem láttak egy fától. Különben ne töprenkedjenek sokat a hozott határozat miatt, hanem intézkedjenek a muszka pes­tis ellen, a­melynek Törökország felé terje­dése nagyobb hatalommal bírna a berlini szerződés jogerejére és kivitelére nézve, mint akárhány parlament egyhangú vagy külön­féle végzése. Feltettem mindent, a­mi által a Herbst- Giskra és társai részéről a berlini szerződés érvényessége ellenében felállított thesis a lehető legkedvezőbb eredménynyel dicsekedhe­tett volna. Feltettem t. i. azon elképzelhetlen véletlenséget, miszerint úgy Ausztriában, mint Magyarországon az illető parlamentek mindkét házában a berlini szerződés elvetése lett volna kimondva. És most kérdem, hogy ezen feltevés nem tüntette-e ki a siker növeke­dése szerinti fokozódással azon képtelenséget, mely a Herbst és társai által megindított hadjá­rat minden mozzanatából kiki és feltornyo­sul ? És ha nem tehetjük fel a Herbst úr és társai eszéről, hogy ne ismerték volna ők is a tényt, miszerint az általuk színre hozott hadjárat annál nagyobb képtelenség világá­ban álland elő, mentős nagyobb térfog­lalás jutalmazná bősz nyelvforgatásaikat : ugyan mit tartsunk akkor tekületükről, mely nem habozott egy semmi jó czélra nem ve­zethető hadjárattal idézni fel krízist krízis után s ártani a monarchia államszervezeti és pénzügyi hitelének annyit, a­mennyit nem árthatott volna egy tuc­at Bosznia és Herczegovina elfoglalása ? Nem lehetett azon lelkületnek más sugalmazója, mint a ve­szett düh, a dualismus ellen az osztrák centralizálás agyarkodó szempontjából, és a mérges gyűlölség gróf Andrássy Gyula irányában, a ki magyar és mégis külügyér s a kit mardosni nagyon jól eshetik az ál­tala hálára kötelezett „verfassungstreu“ párt emelkedett gondolkozású vezértagjainak. De hát a magyar parlamenti „egyesült ellenzék“ eljárását mi vagy ki vezethette ama képtelen és utálatos hadjárat hőseivel szövetségbe lépni, közös ügyet csinálni, úgy szólva egy tábort képezni? Hiszen ők is láthatták a mit láthatott minden értelmes politikus, hogy az a hadjárat nem érhet ezért s csak egy nevetséges vereségre ve­zetheti bajnokait a legjobb esetben is ? Látták azt ők is minden bizonynyal, hanem hát az új vezérférfiak nem állhatták ellent képzelődésüknek, miszerint „itt az idő, most vagy soha“ megbuktatni „Andrássyt“ az osztrákok segítségével s biztosítani a „Tisza“ bukását; mert hát ez a két miniszter nem élhet meg egymás nélkül s az „egyesült ellenzék“ patrioticus nélkülözhetetlenségé­nek kormányzási útjában áll egyik is, másik is. Ezen idétlen képzelődés folytán jutott aztán azon érdekes álláspontra, honnan egyik feladata gyanánt az occupatio megszün­tetését proclamálta. Hogy milyen zsákutczába rohant­ama feladat vallása által, arról tanúskodik szomorúsága és a visszatérés módja feletti töprengés. CSERNÁTONY. * Legutóbbi czikkemben egy olyan sajtóhiba fordul elő, hogy azt — noha nem szoktam az eféle helyreigazításokkal bajlódni — ki kell javítanom. A következő tétel eléggé világos, ha úgy áll, a­mint írva volt, de ha kimaradnak belőle a szavak, melyeket (hogy a múltkori tévedés mibenléte jelezve legyen) ezúttal ritkított betűkkel szedetek, akkor bizony nem igen van értelme. „Mert ha nem akarunk Francziaországgal szövetkezni a Németország elleni háborúra, nem kell lekötni magunkat Németország érdekében sem az Oroszország elleni háborúra.“ A jog- és államtudományok tanulmányi rendjéről. is. Az alapvizsgálatok ellen egyik leg­gyakrabban hangoztatott kifogás az, hogy a tanuló kénytelen minden figyelmét csak a bizonyítványért való tanulásra fordítni; ha biztosítni óhajtja magát minden esély­­lyel szemben , kénytelen a parallel katedrák minden tanárát végighallgatni, nehogy ma­gára vonja ama — tán censorává tehető — tanárának ellenszenvét, kinek „nem fize­tett adót“ (!); eme nagy idővesztés és erő­pazarlás miatt nem jut ideje sem más szük­séges tárgyak hallgatására, sem magánta­nulásra. Ez, ha így van, kétségkívül nagy baj. De ha e bajt orvosolni akarjuk, vágjuk ki egyszerűen azt, a­mi rész és ne öntsük ki a feresztő vízzel együtt a gyermeket is. Meg kell szüntetni a jelenlegi tanpénz­rend­­szert; vegye a tandíjt az állam és adjon a­ tanároknak tandíj-átalány czímén méltányos fizetési pótlékot (e pótlék a nyugdíjazásnál nem jöne tekintetbe); a vizsgálatokon legye­nek jelen a párhuzamos katedrák tanárai együtt, és a baj orvosolva lesz. Állításunk igazolására szolgáljon az, hogy a jelzett baj most is csak a budapesti egyetemen léte­zik, ha ugyan létezik, míg a kolozsvári egyetemen és a jogakadémiákon, hol pár­huzamos katedrák nincsenek (vajha lenné­­nek!) a rendszer­ okozta ily „lélektani tüne­ményeknek“ nyoma sincs. Annak illustra­­tiójaként, hogy az alapvizsgálatok — ma­gukban véve — mennyiben fojtják el a magántanulást, legyen elég fölemlítenünk azon közelebbről előfordult tényt, hogy a kolozsvári egyetem egyik joghallgatója ugyan­akkor, midőn a második alapvizsgára ké­szült, egyidejűleg dolgozott két pályakér­désre, melyek egyikét a jogi — másikát a bölcsészeti kar tűzte ki, és megnyerte mind a két pályadíjt, holott az alapvizsgálatokat is kitűnővel tette le. Mondhatná valaki, hogy egyes kivételekről nem szabad követ­keztetést vonnunk, de mi általánosabb ta­pasztalatokra is hivatkozhatunk és utalunk azon tényre, hogy pl. a kolozsvári egyetem ifjúságának nagy része az egyetemi önképző körben folyvást igen figyelemreméltó jeleit adja annak, hogy a magántanulást nem ha­nyagolja el. Nem, a kötelezőleg előszabott alapvizs­gálatok nem hátrálhatják a komolyan ta­nulni vágyó fiatalságot! A kitűnő szorga­lom és tehetség készséggel tesz bizonyságot arról, hogy tanult; a középszerűeket és könnyelműeket sarkalja annak tudata, hogy a vizsgálat útját állja a további évek beszá­mításának , s végül a pályára alkalmatlanok idején meggyőződhetnek arról, hogy utat tévesztettek és megfelelő hivatást választ­hatnak még, mielőtt a drága időt és vagyo­nuk jó részét hiába­ elverték volna. Nem oszthatjuk azoknak nézetét, a­kik a mostani alapvizsgálatok helyett a régebbi jogtörténeti államvizsgálat visszaál­lítását sürgetik. A jogtörténeti államvizsgá­lat is kötelezőleg előszabott vizsgálat volt ugyan, de mint ilyen, nem felelhetett meg c céljának kellően, mert csak a második év végén, vagy a harmadik év elején lévén le­tehető, az első éveseknek szabad menlevelet adott az időpazarlásra. E mellett szükség­kép arra vezetett, hogy három — külön­ben kétségbe nem vont fontosságú — tárgy: a római jog, egyházjog és jogtörténet, a négy évi tanfolyamból épen annyi, sőt a kellő időben vizsgára nem állottakra nézve több időt vett igénybe, mint a többi összes jog- és államtudományi tárgyak. A bölcseleti jog, magyar és ausztriai magánjogok, köz­jog, közigazgatási jog, perjog, büntetőjog és eljárás, váltó- és kereskedelmi jog, pénz­ügyi jog, nemzetközi jog, politika, statis­­tika, nemzetgazdaságtan és pénzügytan tár­gyainak részint önálló, részint hazai viszo­nyainkban gyökerező nagy fontossága első tekintetre mindenkit meggyőzhet ama szem­beszökő aránytalanságról, melyet a régebbi vizsgálati rendszer (a négy évből mind eme tárgyakra összesen csak kettőt hagyván) mintegy kényszerítőleg előszabott, a­mely aránytalanság a tanidő helyes beosztását, az egyes tárgyak kellő méltatását és az összes jog- és államtudományi tanulmányok egyensúlyát kizárta, lehetetlenné. Azt tán említni is szükségtelen, hogy a régi jogtör­téneti államvizsga nem hozható összhangba a 3-ik éven kezdődő bifurcatióval, mert, hogy a római jog, egyházjog és jogtörténet úgy a jog­ mint az államtudományoknak közös alapvető tárgyai lennének, azt alig fogná valaki komolyan állíthatni.

Next